Kviddicspálya

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem szokásom meghátrálni, de jelen pillanatban amikor nem akar nyitát vitni az angyalokról és a mesékkel teli könyvükről csak elengedem az egészet. Lehet, hogy mindig meg van a véleményem, de ennyi idős fejjel már egy fokkal jobban meg tudom ítélni a helyét és az idejét, főleg, ha az arcomba mondja a másik fél. Ha nem tenné, akkor talán még bele is mennék, azzal a szándékkal, hogy eltereljem a figyelmét, megkockáztatva, hogy egymás torkának ugrunk, de legalább nem az örökbefogadásán fog lamentálni és az eddigi életét gyászolni.
A felkiáltására egy kicsit elsápadok, amiről úgy tűnhet, mintha nagyon is megsértett volna, de valójában amiatt, mert közel jár a valósághoz, éppen csak nem állok még készen kimondani. -  Flint. Mardekár. Kviddics. Kapitányság. Még mindig nem hasonlítunk semmiben? - sorolom, de kicsit talán hidegen, mintha éppen annyira nem akarnám kivesézni, amennyire ő az angyalokat nem akarta most. Hiszen az idővonal visszafelé úgy halad, hogy én vagyok most a kapitány, előtte Rose volt, előtte Draco, előtte viszont bizony Marcus Flint, a bátyám. Mondjuk Malfoy elég könnyen kilökte a nyeregből, főleg, amikor már olyan szinten elmaradt a tanulmányaival, hogy szó szerint megbuktatták, ami az iskolában soha nem szokott előfordulni, nem is hallottam még senki másról. Ha nincsen Emma, nem is tudom mikorra sikerült volna felzárkóznia, elképesztően kevés hangsúlyt rakott a tanulmányaira, a szüleink a világon semmit nem vártak el tőle az érkezésem első pillanatától és az elhanyagoltság éppen olyan rémes lehet, mint amikor nagyító alatt követik az embert. Lehet, hogy mások vagyunk, sőt, már tudom is, hogy nem vagyunk tényleg testvérek, de én nem vagyok hajlandó úgy leírni, ahogy a szüleim tették. Lehet nem beszélünk sokat, lehet nincs a sporton kívül más közös bennünk, de akkor is... a bátyám...
Végighallgatom a kirohanásait csak némán, latolgatva, hogy egyáltalán szüksége van-e bármiféle visszajelzésre, miközben a saját helyzetemre vetítem a hasonlóságokat. - Azt hiszem valamilyen szinten minden szülő kivételez és máshogy kezeli az egyiket és a másikat, de a mi helyzetünk erősen extrémnek mondható. - mondok végül csak ennyit, hiszen biztos vagyok benne, hogy mindenhol vannak kedvencek, viszont a kevésbé kedvelteket nem lökik csak úgy ki a fészekből, Winivel és Marcussal pedig lényegében ez történt. Nem lettek szó szerint elküldve, csak éreztetve, hogy nem kellenek - ami mondjuk az én olvasatomban sokkal rosszabb.  
Csak hallgatom a válaszát, a megtört dühöt és azon gondolkozom, hogy az én szüleim még is hogyan reagálnának. Igazából ilyen szempontból teljesen máshol állunk, hiszen engem még mindig akarnak, igaz a saját képmásukra, de akarnak, Winifrednek viszont tényleg semmi sem maradt.
- Winifred, Gina is nagykorú már egy ideje. Ha őt visszavárják, akkor téged is befogadnának, ha ezt akarod. - válaszolom, de igazából benne van a hangomban, hogy dönthet máshogy és kitalálok valamilyen anyagi támogatást. Lényegében, ha nem akarnák befogadni az árvaházba akkor is egy donációval úgy érzem bármit meg lehet venni, de el nem tudom képzelni, hogy Gina hagyná, hogy nemet mondjanak. Főleg, hogy egy új árvaházról van szó, amit Cody hozott létre az örökségéből, ahogy hallottam a lánytól, tehát biztos vagyok benne, hogy egy Mortimer kívánságát figyelembe veszik. Mondjuk én még jó ideig nem fogok készen állni arra, hogy ne a Flint nevet és pénzt használjam, hanem Mortimerként építsek kapcsolatokat.
Nyelek, amikor a támogatásomat olyan megilletődötten néz rám és újra elkezdenek ömleni a könnyei. Láthatóan fogalmam sincsen, hogy mit kezdjek az érzelmeivel, ahogy azzal se, hogy a hatalmas szívemet és Alisont emlegeti. Felemelem a kezemet, hogy kínosan végigsimítsak a hajamon, aztán tőlem szokatlanul, kicsit motyogva szólalok meg.
- Visszavonhatom, ha ennyire nagy ügyet csinálsz belőle... - válaszolok csak ennyit, aztán amikor visszatér a tervezgetésre kevésbé feszülten bólintok, ez az én terepem, nem az érzelgősködés.
- Elmegyek. - teszek hozzá ennyit, bár őszintén megvallom fogalmam sincsen, hogy ki ez a Freya, amikor szembejött a hírdetése az írói körnek azonnal jó mélyen elástam, az én írásaimat soha, senki se fogja látni, az biztos. Nem is igazán tudja senki, hogy az olvasás mellett néha lekötöm magam - vélhetően borzalmas - rímek faragásával és ez maradjon is így. Edzés ma már nem lesz, se beszélgetés a választásról, ami itt van a nyakunkon, szóval legközelebb a csapatkapitányválasztáson találkozunk, ami után talán már lesz alkalmam Alisonnal is megbeszélni a dolgot, ami után talán lesz alkalmam megosztani vele, hogy... hát, én is nimfa vagyok és én is örökbefogadott. De addig... hallgatok és a kviddics kerül előtérbe.

// Én is kösziii, folyt. köv. //

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Próbálom ignorálni a tényt, hogy sír, mert fogalmam sincsen, hogy mit kezdjek vele. Át kéne talán karolnom vagy megölelnem? Végül addig jutok udvariasságból, hogy amikor leesik, hogy mit keres, én is előhúzok egyet, egy régi vágású textil zsebkendőt a C.F. hímzéssel a sarkában, hogy átnyújtsam neki. Nem kezdem el nyugtatni, nem húzódom még közelebb, hiszen az egész helyzet nekem is kínos és még én magam is küzdök azzal, hogy kiderült nem vagyok a szüleim gyermeke, sőt, én is nimfa vagyok, mint Winifred.
- Nem mintha léteznének olyan angyalok és lenne bármi értelme a könyvüknek. - toldom közbe egy kicsit flegmán és lekezelően, mert a kereszténységet soha nem fogom megérteni. Nem vagyok alkalmas a vak hitre valamiben, amire semmi igazi bizonyíték nincs, csak néhány könyv, amit évszázadok óta ismételgetnek. Persze lehet ez nem a legjobb alkalom ezzel dobálózni, hiszen Wini nem feltétlenül dobja el magától  a hitét attól még, hogy nem vér szerinti lánya a lelkészéknek. A történet nagy részét már hallottam korábban, már akkor is érezhető volt az elhidegülés, amikor barátokká váltunk, mielőtt még átmentek volna amerikába, de némelyik részlet új, mint például az, hogy még el is mondták neki, hogy sokáig nem lehetett gyerekük, ami már az első lépcsőfok afelé, hogy ráálljon az ember agya, hogy örökbefogadott. Már ha nem hisz a csodákban.
- A mi családunkban én vagyok az a kistestvér. -  toldom közbe, eszemben sincsen bármennyire is örülni annak a gyereknek, aki még nagyobb éket vert Wini és a szülei közé. Nem mintha az ő hibája lenne, hogy megérkezett, ahogy én se tehetek arról, hogy Marcust elkönyvelték kudarcnak és egy új fiút akartak, aki tényleg tovább viheti a család nevét, talán még tovább is emelve a presztizsünket. Nálunk én voltam az, akire minden figyelem hárult, aki megkapta a családi pecsétgyűrűt - Voldemort gyűrűjét, a feltámadás kövét -, akit támogattak a kviddicsben, prefektusi címben, anyagilag, akinek házasságot is kinéztek, míg Marcus… ő lényegében azt csinál, amit akar, mert azóta, hogy kiütközött, hogy nem éppen az eszéért fogják elrabolni, teljesen el van hanyagolva.
- Ha tényleg dolgozni szeretnél egy héten belül találnak valamit a szüleim. Nem is akarsz hazamenni hozzájuk? Szembesíteni őket? Hol fogsz lakni? Mi lesz az edzésekkel és a versenyekkel? - jönnek a szokásos kérdések, amikkel rámutatok a terve hibáira. Nem mintha most nem lenne olyan állapotban, hogy megengedettek az átgondolatlan felvetések, de nem hazudtolom meg magam. Ezekkel a kérdésekkel aki ismer, tudja, hogy lényegében azt mutatom meg, hogy érdekel a másik sorsa.
- Sajnálom. - sikerül ennyit kimondanom, amikor már úgy érzem, hogy a minden-mindegy hozzáállás lényegében a végső elkeseredést jelenti. Még a vállára is teszem a kezem, hogy kicsit megszorítsam, aztán a magam módján bátorítóan folytatom. - Nincs is szükséged rájuk. Csak visszafogtak, ignorálták, aki vagy, ahogy most ignorálják a leveleidet. Hozzánk nem jöhetsz, a szüleim, nos, tudod, de biztos vagyok benne, hogy Ginával elmehetnél nyáron és edzőtábor is lesz, meg a Királyságok Kviddics Tornájára lehet meghívnak minket. Winifred, dolgozz, ha akarsz, de tudd, hogy nincs rá szükséged. - fejezem be végül, ezúttal én is kissé csapongok, de a lényeg az, hogy bár házzal nem tudok szolgálni, anyagilag támogathatom valamilyen úton-módon megkerülve a szüleimet, hiszen az örökségem nagy részét már elérem mióta betöltöttem a tizenhetet. Persze ez azonnal változhat, ha elmondom nekik, amit tudok...

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Csak megrázom a fejemet, nem fújtatok a viccére, de nem is nevetek fel, inkább a szemem sarkából megcsillan egy gyilkos tekintet ahogy elsuhanok a kvaffért, már amíg meg nem érkezik a következő levél.
Nem vagyok az empátiámról híres, általában elképesztően félre tudom érteni a helyzeteket, ha valami érzelemdús kérdésről van szó, márpedig az, hogy kiderül az igazi származása saját tapasztalatból tudom, hogy nem egy egyszerű dolog. Mondjuk igen csak kicsi az esélye, hogy az ő felmenői is sötétvarázslók voltak akik közül az egyik feláldozgatta a rokonait és a család meg nem született gyermekeit, szóval azért annyira nem lehet megrázó a dolog. Legalább is ameddig a familiárisa elnem kezd körözni - amit már az én jobbára érzelmi finomságokra vak eszem is felfog, hogy nem jó jel -, képes lennék játszani a hülyét és teljesen passzívan reagálni. A farkasom az élete nagy részét morgással tölti, hogy távol tartsa tőlem a felesleges elemeket és valamiféle státusz szimbólumként nyomuljon mellettem, de most a nagymacskához sétál és bár ő is éppen annyira szerencsétlenül vígasztal, mint én, hozzáérinti a fejét a familiáris oldalához. Inkább figyelem a levegőben a gyűrűket, Winifredet, mintsem a földet, így nem veszem észre a mágikus megnyilvánulásokat, de a farkasom furcsán hátracsapja a fülét, hiszen ezelőtt még nem láttunk ilyesmit Winitől és így nyilván gyanakodva készül a rosszra. Hiszen valljuk be, minden egyes alkalommal, ha valami jó történne, valami szörnyűség történik helyette, így hát nem csoda, hogy most is a rosszra számít és nem köti össze Winifreddel.
- Rendben. Szálljunk le. - bólintok neki, röviden, nem kommentálok semmit ameddig le nem értünk. Én gyorsabban érkezem a földre, megelőzöm, de nem én vagyok éppen sokkos állapotban. Várom, hogy leérjen, addig még nem szállok le a seprűről, mintha arra készülnék, hogy le fog ájulni és el kell kapnom. Ahogy végül földetér kicsit meglepetten figyelem a kecses érkezését, de ez nem az a pillanat, hogy visszatérjünk arra, hogy milyen természetesen mozog a levegőben.
Egy hosszú pillanatig nézem a levelet, amit felém nyújt, nem azért, mert a nyomorában még az idejét is húzni akarom, hanem azért, mert latolgatom, hogy megjátsszam-e az ártatlant, vagy sem. Végül úgy döntök, hogy vele szemben semmi szükség rá. Nem fogadom el, csak megingatom a fejem, ezzel bevallva, hogy amíg olvasta addig én is átfutottam.
- A nimfa, nos, egyedi mágikus képességekkel bíró csoport. Nem akarok fajt mondani, mert a képességektől eltekintve éppen olyanok a nimfák, mint bárki más, nem rí le róluk, mint egy véláról vagy nincs két alakjuk, mint egy sellőnek. Ahogy a barátod írta... kétlem, hogy akár egyik szülőd is valóban vérszerint a tiéd lenne, Winifred. - fejezem be, figyelve az arcát. Nem köntörfalazok, nem szoktam, és tudom, ha valaki felismeri, hogy mennyire nagy becsben tartom a tiszta, egyenes igazságot ilyen helyzetekben, az ő.
- Elméletben valamilyen beavatással kellene a nimfáknak "elemet" kapniuk gyerekkorukban, de az ilyen esetekben, amikor nincsen családtag, aki bemutathatná a szokásokat, gondolom természetesen alakul ki. - folytatom, és ahogy ezt kimondom határozottan beindulnak a fogaskerekek a fejemben, összekötve, hogy vajon miért olyan jó a seprűn, miért volt olyan kecses az érkezése, még ha a farkasom elmondani nem is tudja, hogy ő is látott még megnyilvánulást.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Érdekelne a folytatás, de annyira nem, hogy félbemaradjon a kis támadás-védekezés gyakorlat közöttünk. Nem az erősségem a lelkizés, bár amíg távol volt váltottunk néhány levelet, de soha nem tolta teli a nehézségeivel, vélhetően elpalástolta és kiemelte a jókat, minthogy milyen házba került, a kviddics csapatba bekerülés, ilyesmi. Az az igazság, hogy én is ugyanígy tettem, sok minden kimaradt, pedig nem arról van szó, hogy ne bíznánk egymásban, ne lennénk barátok, csak van, amit nehezen vall be az ember még magának is, nem hogy másnak.
Megindul közöttünk a csatározás, hasonló profizmussal küzdünk az életünkért, illetve a kvaffért. Már rákészülök, hogy kikapjam a kezéből a labdát, de arra nem számítok, hogy ahogy megszerzem utána üt és ezzel el is veszítem. Már buknék is le Winifredet követve, de ő tervezte a mozdulatot így nyilvánvalóan előbb mozdul, míg nekem kell egy ezredmásodperc míg felfogom mi történt. Lehajolnék, de felismerem, hogy nem tudok úgy mozdulni, hogy ne engem csapjon telibe vagy a kvaffal, vagy a seprűjével, így végül az esélytelenek nyugalmával fordulok a gyűrűre, hátha rosszat dob és elkaphatom esés közben. Ahogy átsuhan végül a szélső gyűrűn kicsit durcásan nézem végig, ahogy lezuhan és hagyom is, hogy puffanjon a szemétláda. Nem mintha a labda hibája lenne, hogy elléptem magam.
- Vagy arra, hogy erősebb vagy, mint gondoltam volna. Jól döntött az edző, amikor terelőnek tett végül, kicsi a bors, de erős. - vallom be, de minden dicséret valahol kínzás, amikor éppen ellenemben jeleskedett. Minden esetre amíg ő felfelé néz, addig én pont leereszkednék a labdáért, de a hangja megállít és felhúzom a seprű nyelét, hogy megállapodva lebegjek.
- Még egy levél? Ennél már csak akkor lenne nagyobb a forgalom, ha a Bagolyházban edzenénk bagolyköpeteket kerülgetve. - húzom fel a szemöldököm, ezúttal mindkét kezemmel elengedve a seprűt, hátrébb helyezve a súlypontom, hogy összefonhassam a kezeimet. Bár nem mondok semmit, látszik az arcomon, hogy nem tetszik, hogy már megint megszakítjuk az edzést, hiszen nagyon fontos lett volna az is, hogy talán utána folytassuk a beszélgetést a választásról, vagy arról, amit elkezdett mesélni az Ilvermorny-ról. Ehhez képest folyamatosan jön valami, ami közbeszól. Viszont mivel az arca egy kissé elkomolyodik, amikor elkezdi leoldani a levelet, türelmesen várok, bár kissé közelebb lebegek, készen a lesésre.

Spoiler:

Fapofával lebegek ki a válla mögül, mintha mit se láttam volna, már csak az kéne, ha figyelemelterelésként fütyörészni kezdenék néhány méterrel odébb, de közben belül rendesen kattogok. Nimfa... ő is nimfa... őt is örökbefogadták, mint engem. Kezd már egy kicsit sok lenni a meglepetésekből erre az évre - is. Kicsit feszülten várom, hogy felnézzen a levélből, hiszen ahogy a nő a levélben bizonytalan, hogy miként is fog reagálni erre a hírre, hát én is épp annyira.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Én nem mentegetem feltétlenül azért Siennát, mert ő az új lány. Számomra Tori is új, ahogy Roberto is, ezzel pedig már majdnem a csapatunk felénél járunk, nem olyan sajnálható kisebbség ez. És Winifrednek sincsen sokkal több kapaszkodója, engem ismer egyedül igazán, hiszen az Ollivanderekkel lényegében váltották egymást. Nekem se volt egyszerű a Mardekáros szemétládából átvedlenem egy Mardekáros kevésbé szemétládába, úgy, hogy utána keményen ki kellett harcolnom a tiszteletet, hogy ne én legyek a következő célpont, az áruló. A nevem megvédett, a kapitánysági cím és a prefektusi cím erősebb volt Jenkinséknél, még ha a beszólogatás minden napos is volt, tettlegességet nem mertek volna kockáztatni, a farkasom is szétharapta volna a karukat és ha én azt mondom, hogy önvédelem volt, akkor önvédelem volt.
Közelebb suhanok, amikor sztoriba kezd, hogy azért halljuk is egymást. Nem is válaszolok, csak biccentek egy nagyot, hogy a távolból is látható legyen, folytassa csak. Én soha nem kacsintgattam ki az Egyesült Királyságból, az a fajta aranyvérű vagyok... voltam... aki Londonban született... vagy nem... és a szülei lényegében a nevük miatt gazdagok, nem azért, mert igazi vállalkozásuk lenne, ami mondjuk külföldre is kikacsinthat. A Brooks-ok ilyesmik, elvetették az aranyvérű nevüket, hogy a Brooks-ból kovácsoljanak egy gazdag, erős familiát és jó úton is jártak, ameddig ez a generáció... kicsit félre nem sikerült.
Szép lassan a márvány arcomon megjelennek a furcsálló ráncolások, ahogy halad előre a történet. Nem kezdek el követelőzni azonnal, de nem szoktam a dolgokat annyiban hagyni, főleg, ha valami éppen kikivánkozik belőle, és szerintem szüksége van arra, hogy kimondja. Bár, igazából fogalmam sincsen, hogy az embereknek pontosan mi kell ahhoz, hogy feldolgozzák a dolgaikat, mert én leginkább a szőnyeg alá söpörném őket, szóval lehet, hogy csak kíváncsi vagyok. Azért adok neki néhány percet, amíg tovább nem passzolgatjuk a kvaffot, elrakva Sienna levelét. Lehet, hogy az All-starban sincsen meg az összhang, de legalább mi nem kezdtünk el senkit így kipécézni és kirekeszteni, csak... mondhatni klikkesedtünk. Talán elég egy kis lökés, hogy összekovácsolódjunk, és lehet, hogy Winifred történetéből is lehetne tanulni, ha elmondana mindent.
- Vagy, akár elmondhatnád azt is, hogy... - kezdenék bele, de pontosan látom Wini testartásán, hogy gyorsításra készül, ahogy elkapja a kvaffot így én is előredőlök. Én egész életemben a hajtó és a fogó pozíciók között lavíroztam és a fogókról bizony nyílt titok, hogy a legfürgébbeket választják. Nem csak a seprűn kell gyorsnak lenni, hanem a kezünkkel is gyorsan kinyúlni a fürge cikeszért, de most egy kvaffról beszélünk szóval az egyik pillanatról a másikra egy terelő-őrző pozíciót kell felvennem. Hill elképesztően gyors a seprűn, ha gyorsulásról beszélünk, így csak abban reménykedhetek, hogy a mozgásom és a helyezkedésem magán a seprűn technikásabb. Megpróbálok még azelőtt bevágni elé, hogy alkalma lenne a kvaffot a gyűrűkre dobni, hogy leszereljem és ne őrzőként védenem kelljen. Nem finomkodom, a seprűm nyelét felrántva vágok be elé, úgy, ahogy van kicsit kibillentsem. Nyilván nem óhajtom testtel levenni, ha ütközünk és úgy pozícionálom magam, hogy a seprűvégembe szaladjon. Amíg a lábaimmal keményen kapaszkodom, addig kézzel megpróbálom elcsaklizni tőle a kvaffot, vagy éppen a dobása közben, vagy pofátlanul egyenesen a kezéből kirántva.

Miközben megy az akció a fejünk fölött egy bagoly jelenik meg, apró termetű, a legapróbb, amit valaha láttam, egy törpekuvik, pici lábára egy pergamentekercs van kötve, nem is egy egész levél, mert lehet azt el se bírná. Én fel se figyelek rá, de ha a dulakodásunknak vége és vagy én szereztem meg a labdát, vagy Winifred pontot szerzett, akkor neki feltűnhet az állat, ami csak rá vár és nem az első eset, hogy találkozik vele. Freya madara.

// Célszám: 78 (elfelejtettem a +2-őt a Belfast meséről, de kockadobásban nem szerkeszthetek a dobás miatt) dobás: 33, megvan: 45-tel. //

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Csak bólintok a feltételezésre, bár ennél valamivel bonyolultabb a helyzet, hiszen a szüleim nem csak a rációra hallgatnak. Semmilyen rációt nem látok abban, hogy miután megbukott egymás után két sötétvarázsló is, amik közül az egyiket követték, még a gyereküket is ugyanerre a sorsra nevelgessék... akkor se, ha igazából nem is vagyok a gyerekük, csak egy massza voltam, amit úgy gyúrtak, ahogy csak szerettek volna, csak félúton öntudatra ébredt. Többet még sem szeretnék róla beszélni, addig nem ameddig nem mondanék olyat, amit később megbánok. Marcus eddig is féltékeny volt attól a perctől, hogy megkaptam a Flint gyűrű, nem mintha utólag annyira büszke lennék rá. Mára már tudom, hogy amikor elkeveredtünk Little Hangletonba a gyűrűmből előkerülő halálsikolyok azok voltak, akiket Voldemort megölt, a gyűrűm kövébe szorulva, a Feltámadás kövébe szorulva. Lehet, hogy amikor azt kérdezte, hogyan is vagyok, erre is rátérhettem volna, de annyi minden történt velem ebben a tanévben - is -, hogy az, hogy elraboltak és letépték rólam a gyűrűt már csak egy a sok közül.
Ahogy visszakérdez egy kicsit látszik rajtam a zavarodottság és próbálom egy fejintéssel elhessegetni az egészet, egyértelműen látszik, hogy a magabiztosság ami mindig is jellemzett jelenleg csak a kviddicspályán mutatkozik meg.
A kvaffot könnyű csavarral és hátralendüléssel kapom el és én is úgy viszonzom a dobálást, hogy legyen benne kihívást, ne csak lötyögjünk. Lehet, hogy a földön szeretem elcsalni az edzéseket, de a levegőben képes vagyok hajtani, nem is kicsit.
- Jellemzőt mondtam. - válaszolok csak ennyit, az ajkaim sarkában felvillan a kekeckedő rókamosoly. Nyilván, ha valahol van kivétel, akkor az a sportolók között lehet, bár azt nem tudom Winifred hány borzot ismer és honnan, mert én a csapattársakon kívül egyetlen egyet, Sasha McCaine-t, aki mindig is tipikus hugrabugos volt, mindenki mást csak látásból.
- Az alfa címét nem is fogjátok egymás között, hiszen egyikőtök sem az. - dobom bele, de csak afféle kicsavart viccként, a saját egómat is a mérlegre téve. Mi más lenne a csapatkapitány, ha nem alfa, a vezető, akit követnek, aki a nagy döntéseket hozza, aki motivál. Tehát nyilvánvalóan nem akarom, hogy azt higyje csak Roby és közötte megy a rivalizálás az alfa címért, mert az az én szememben egy farkas familiárissal bizony egybe ivódik a csapatkapitány pozíciójával.
Winifred kirohanása annyira nem is lep meg, közel summázza az én gondolataimat is, habár én nem vonnék le messzemenő következtetéseket.
- Talán csak szarul fogalmaz, francia. - jegyzem meg, bár nem mentegetésből, de azért a Parkin név eléggé ismert, illetve a Brooks vállalat egyik fele a Braveheartokkal Franciaországban van és már az első válogatón kiderült, hogy őt is ugyanazok szponzorálnak, mint engem. Ettől még nem leszek olyan elnéző vele, mint Roby, aki lépten-nyomon mindent a kezére ad és behódol előtte. Nem is tudom, hogy miért hiszi a Mardekáros “macsó”, hogy lehetne valaha is alfa vagy csapatkapitány. Már ha egyáltalán akar, hiszen éppen abból kiindulva, hogy mennyire nincs meg az összhang közöttünk, beleértve majdnem mindenkit, nem is pontosan tudom ki akarna indulni. Siennában biztos voltam és valahol az is beigazolódott, hogy az érzelmekre akar játszani, csak azt nem tudtam, hogy nem csak Roby szívét meglágyítva, hanem mindenkinek eljátsszva a hattyú halálát, hogy őt senki se szereti. Ami egyébként biztosan be is vált volna, ha jobban játszik a szavakkal, de a sportolók ritkán írók mellék állásban. Tisztelet az előttem lebegő kivételeknek.
- Nem elég akarni. Közénk kell tartoznia és ha az az álma, hogy profi játékos legyen, hát legyen profi közöttünk ameddig el nem végzi az egyetemet. - teszem hozzá, leeresztve a levelet, de egyáltalán nem megyek olyan mélységekbe az elemzéssel és a kiakadással, mint Winifred. Ugyan képes vagyok éles riposztokat produkálni, még is Sienna levelében vannak olyan ellentmondásos dolgok, amiket jobban szeretnék átgondolni és nem elhamarkodni az egészet. Megsajnáltam volna, hogy ennyire különbözőnek érzi magát velünk szemben? Lehet, hiszen sokáig éreztem én is, hogy a baráti társaságunk fekete báránya vagyok és még ma is van, hogy feltűnően kilógok a sorból. Hogy ezért képes lennék lemondani a versenyről a csapatkapitányi címért? Nos, ez kizárt. Berakom a levelet a belsőzsebembe és újra Winifred felé fordulok, hogy elkapjam a fürge kvaffot.
- Lehet, hogy mindannyiunkat megkísértene, ha egy nagy csapat helyet kínálna, de más elgondolkozni az eshetőségen akkor, mint előre beharangozni, hogy készen áll a távozásra bármikor. - gondolkozom félhangosan, hiszen tagadhatatlan, hogy a profi sportolóknál nagyon fontos bejutni a híresebb csapatokba, akikkel sokkal több lehetőség adódhat, csak elsiette a kijelentést és inkább maga ellen beszélt ezzel egyértelműen. Miután elkaptam a kvaffot egy kicsit manőverezek vele, mielőtt visszadobnám, csak hogy szokjam a biztonságos labdatartást.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Egy kissé hideg zuhanyként ér a válasza, mintha olyanra tapintana rá, amire nem kéne. Winifred mindig is jó megfigyelő volt és okos, bár hozzám hasonlóan azért ő sem túl simulékony, ha csak a Robertoval való nézeteltéréseit hozzuk fel. Viszont most tényleg beletalált, mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a Flint család hírnevén ne ejtsek foltot, akkor is, ha olyanra kényszerítettek, amit nem akartam, mint például a Mortimerek tanításai, hogy ne mondjam el senkinek, hogy körözött bűnözőket rejtegetünk, sőt, még a kényszerházasságot is elfogadtam körülbelül egy szemrebbenéssel azután, hogy közölték velem. De most... most kicsit késve, de tényleg velük szemben is öntudatra ébredtem, mondhatni. Bár erről ők még nem tudnak.
- Mondjuk úgy, hogy eljött az a pont, amikor betelt az a bizonyos pohár. Viszont attól még, hogy most hallottál először így beszélni, nem jelenti azt, hogy először lázadok ellenük. Csak először mondom ki őszintén. - válaszolom, hiszen már azzal elindul a lavina, hogy nem akartam többé a mardekáros srácokkal lógni, hogy számonkértem őket tényleg kiérdemeltem-e a Mardekár csapatkapitányságát, de soha nem kaptam választ, hogy megválogattam a saját barátaimat és megtagadtam, hogy bábként irányítsanak valamilyen karrier felé, valamilyen olyan képet kialakítva rólam, amit egyáltalán nem akarok. Hiába akartak belőlem valamiféle új nagyúrat nevelni, a sötét kisugárzásom ellenére sem fogom hagyni magam. Akkor se tértem volna a sötét útra, ha sosem derül ki, hogy nem vagyok Flint, így meg aztán főleg nem. - Alison... ő tökéletes. - teszem hozzá, ennél több nem telik tőlem, hiszen ez végtelenül képlékeny talaj. Nem akarok semmi olyasmit mondani, amit holnapra megbánok, mert páros lábbal rúg ki, amikor elmondom neki, hogy Mortimer vagyok, egy nagyon nagyon rondán megbélyegzett család tagja.
Ahogy a csapatkapitányválasztásra tereljük a beszélgetést én kategórikusan elutasítom a puccsot, de az indoklása valamennyivel meglágyítja a fekete-fehér vonalak. - Egy újraválasztás nem puccs, kampányolni az újraválasztásért vagy buzdítani rá az igen. Valahogy így látom. - válaszolom, aztán ahogy Winifred előáll a kérdéssel elkapva a felém szálló kvaffot hangtalanul nyögök, mielőtt felelnék. Nyilvánvaló, hogy miért kérdezi, és ezzel lényegében esélyt ad arra, hogy megszerezzem a szavazatát.
- Nem kell neveket mondanom. Lényegében a csapatban mindenki önfejű és makacs, mindenki azt hiszi, hogy ő tudja jobban és őt kéne követnie. Kivéve Tori, belé annyi ambíció szorult, mint egy csimpaszkodó lajhárba, de ez a jellemzőbb a borzokra gondolom. - kezdek bele, miközben visszaodbom a labdát. Életemben először van bennem egy blokk, hogy ne akarjak senkit kiemelni név szerint. Nem azért, mert ne lenne hibája senkinek, bőven lehetne az enyémeket is sorolni, de helytelennek tűnik, hogy kivesézzünk privátban akárkit is a háta mögött. Talán még is csak ragadt rám valami a barátaimtól... - A levegő a lételemed és fürge vagy, mióta visszatértél láthatóan erősödtél amitől a terelő pozíció a legalkalmasabb, de túlságosan rugalmatlan vagy és ha nem találod meg a hangot Roby-val, akkor pillanatok alatt le fognak minket ütni a gurkóval, akárkik ellen játszunk. - fordítom így a kérdést magabiztosan ellene, egyáltalán nem érzem sértőnek, amiket mondok így [You must be registered and logged in to see this image.]bízom abban, hogy ezzel nem magam ellen fordítom. Mielőtt újra kinyitnám a számat két bagoly suhan felénk, hogy egy-egy levelet ejtsenek a kezünkbe és tovább is suhanjanak. Normális esetben elraknám és edzenék tovább, de a feladó rajta Sienna és éppen a csapatkapitány választásról beszéltünk, szóval intek Winifrednek, hogy vágja a hóna alá a kvaffot míg kinyitom, kinyitjuk átolvasni.
- Ennyit arról, hogy ne érzelmek alapján szavazzanak... - csikorgatom a fogamat, de olyan halkan, hogy a lány nem hallhatja ilyen távolról, csak azt láthatja, hogy bosszús vagyok. Bár már első olvasásra is van néhány nem túl szimpatikus vonulat benne, ami őszinte, de lehet, hogy inkább elriasztja az embert a szavazástól, minthogy buzdítaná, szóval... talán nincs minden veszve.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem igazán hagy egérutat, ilyenek ezek a macskák és úgy tűnik, hogy a nagymacskák is. A jobbik arcomat kéne mutatnom, hogy rátermett vagyok, akciórakész, a kezemben tudom tartani a dolgokat, de a migrén talán már nem a legjobb kezdet és ha hirtelen elkezdem a nyakába önteni minden bajomat és "lelkizni" akkor aztán oda a tekintély. Legalább is belém ezt verték, nem beszélünk érzelmekről, csak hideg magabiztosságot mutatunk. Csak lehet, hogy ez egykoron bejött a szüleimnek, de a mi évjáratunkban bizony pont a hátrányomra válik, hogy hülye vagyok lekommunikálni az érzelmeimet vagy úgy közölni a tényeket, hogy ne tűnjek seggfejnek. Hiába vagyok okos, hiába vagyok ügyes és számtalan minden jó, ha annyi ragad meg mindenkinek, hogy képes vagyok bármikor rosszindulatú odaszúrást hallatni. Jó lenne rajta változtatni, de az életemben igen sok a változás így is.
- Tényleg tudni akarod? - kérdezek vissza, felvont szemöldökkel, de inkább költői a kérdés. Ha nem akarná tudni, nem kérdezett volna. - Elég sok minden történik mostanában, kezdve azzal, hogy a szüleink Alisonnal azt tolják, hogy már most nyáron házasodjunk össze, ahogy vége a tanévnek, folytatva azzal, hogy a szüleim nagyobb szemétládának tűnnek, mint valaha, pedig eddig se voltak mintapéldányok, és azzal, hogy a szeptemberi szülinapi kalandunk óta Adorával egyre egyértelműbb, hogy rühellem a napsütést és az is rühell engem. - karcolgatom a felszínt, az ősökről egyelőre nem beszélve és arról se, hogy nem is vagyok Flint és azért tartom a szüleimet seggfejnek, nem azért, mert tolják a házasodásit. - Ezt összefoglalván, a kviddics edzések tartanak életben. - teszem hozzá, miközben egy nyálas kis hang a fejemben bekongat, hogy hozzátegyem "és Alison"-t, de nem mondom ki. Igaz Winifreddel soha nem volt közöttünk semmi, egyetlen egyszer táncoltunk amikor elmondta, hogy elmegy és elköszönt, abból burjánzott ki az a kis szeretlek is meg nem is kapcsolat Bex-szel, de ennek ellenére se vagyok az a fajta, aki mindenhova betűzi a párja nevét, csak hogy áradozhasson róla. A párja... a menyasszonya... még mindig tépelődök a kérdésen, hogy az, hogy nem vagyok Flint számára kiutat jelent-e a kötelességeink alól és hogy miként érzek ezzel kapcsolatban, de azt tudom, hogy félrevezetni se őt, se a családját nem fogom. El fogom mondani neki, és neki először, éppen ezért nem mondtam el Winifrednek és nem is szándékozom.
Bólintok a sorrendre, annyi időre leugrok a lustán lebegő seprűmről, ameddig kiveszem a rázkódó dobozból a gyakorló kvaffot, majd vissza is mászok. A napszemüvegemet elrakom, mert biztosan leverném és egy sötétített kviddics-szemüvegre cserélem, ami meg van bájolva úgy, hogy semennyire ne korlátozza a látóteremet. Nyilvánvalóan más erősítő bűbáj nincsen rajta, lehet, hogy kihasználom a Brooks vállalattámogatását a menő felszerelésükkel meg kütyüjeikkel, de soha nem csalnék. Elvárják tőlem ők is, ahogy a szüleim is, hogy a csapatkapitányságot itt is magamhoz ragadjam, de soha nem fogok annyira megtörni a nyomás alatt, hogy hülyeséget csináljak. Abba pedig nem akarok mélyebben belegondolni, hogy miután az unokanővérem meghalt napok alatt átszállt minden támogatás és még a Mardekár kviddics csapatkapitánysága is rám... vajon tényleg kiérdemeltem egyáltalán, vagy benne volt a kezük presztizsből? Akármelyik is legyen, sok csatától ez védett meg az agresszívabb mardekáros fiúkkal szemben, még is jó lenne tudni.
Felröppenek én is, egy kis körözés, távolodom, közeledem, cikázok, csak hogy bejárassam magam, hogy aztán visszatérve hozzá a kampányra tereljem a szót.
- Hát, nem valami ravaszan, ha a megszólalásomból azonnal a kampány szó sütött. - állom a tekintetét, pedig valójában azért egy szemforgatás és sóhaj nagyon kéredzkedik ki a fejemből, még se teszem. - Pontosan, én legalább is határozottan erre számítok. Ha már egyszer az edző azt mondta, hogy szavazással döntünk akkor se fog beleszólni, ha kiderül, hogy a gyakorlatban a legrosszabb létező embert választottuk a vezetésre, szóval... akárki is lesz a csapatkapitány, egy évre biztosan ő is marad nyomós indok nélkül. - vonom meg a vállamat, miközben annyira távol repülök, hogy még halljuk egymást, de azért a dobások kihívások legyenek. - Nem mintha puccsot terveznék, ha nem engem választanak, az elég gusztustalan lenne még tőlem is. A többség dönt és a morál néha legyőzi az alkalmasságot is. - teszem hozzá, csak halványan utalva vissza, hogy a szerelmespárok egymásra szavazását csak morális rózsaszín ködnek tartom és hogy ha valaki alkalmasság alapján szavaz, annak talán felém billen a szavazata, hiába a nem túl kellemes és népszerű stílusom.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor Winifred beszáguld elsüvítve felettem valamennyire fel vagyok készülve rá, mert egyrészt egy pár éve már ismerjük egymást és hónapok óta együtt edzünk is, másrészt pedig amikor nagyon gyorsan süvít valaki, akkor a ruha csapkodását lehet finoman hallani és ennyi év kviddics után már igazán mindenre figyelek. Mereven maradok egyhelyben, nem fordulok felé, nem teszek semmi váratlant, nem emelkedem fejjebb a lebegő seprűmön, mert van egy olyan érzésem, hogy az vezetne a katasztrófához, csak bízom a lány bravúros trükközésében, hogy nem egyenesen belém fog csapódni. Elismerően elmosolyodom - ami egy nyeszlett félmosolyt jelent - ahogy befarol, és kissé megingatom a fejem, lepillantva a karórámra, majd le is csatolva, hogy eltegyem.
- Időben vagy. - kocogtatom meg az üveget, mielőtt eltűntetem, felmutatva neki. Egészen könnyen össze lehet foglalni, hogy én mennyi kutatómunkát végeztem a Belfasttal kapcsolatban: semmit. Nem azért, mert nem érdekel, nem azért, mert nem háborít fel, amiket át kellett élnünk - bár én a nagyrészén ájultan hevertem, elmondások szerint valami undorító bábban -, hanem azért, mert mindeközben megszálltak minket az őseink, kiderült, hogy örökbefogadott gyerek vagyok, hogy valójában Mortimer gyerek vagyok én is, a romlottlelkű házitanítóim unokaöccse lényegében. Gyerekkoromban elutasítottam a szemétkedést, kiléptem a mardekáros bandából, hogy aztán a vérmágia képességét fejlesszem ki és kiderüljön, már a véremben van a gonoszság... ugyanis a Mortimer házaspár miatt és a sötét történetek miatt, ami a Mortimerekről kering, bizony nagyon is szar ómennek tekintem. Az egyetlen pozitívum, hogy ezek szerint Ginával is rokonok vagyunk, bár egyelőre még szokni kell ezt az unokanővér, unokafivér dolgot és főleg nem használnám soha nyilvánosan, tekintve, hogy még nem beszéltem a szüleimmel, se Alisonnal. Szóval... van néhány dolog a tányéromon, ami kiszoríthatja a gombát, amit én lényegében átaludtam.
- Ez egy igen tág kérdés, amire bonyolult és mélyremenő okfejtéssel felelhetnék csak. - válaszolom hosszan, de igazából szó szerint semmit se mondva, elsőre amiatt, mert azt hiszem kiül az arcomra a nyűglődés a sok hülye gondolat miatt. Aztán leesik, hogy a szemüvegre gondolt és felhajtom a fejemre.
- Semmiség, egy kis migrén, valahogy jobban viseltem a telet, a tavasz és a nyár nem az én világom. - válaszolom, és a farkasom csak megemeli a fejét a hópárduc felé, mintha biccentene, majd visszahelyezi és le is hunyja a szemét, mint aki teljes nyugalommal és bizalommal viseltet felé. Furcsa, hogy túlegyszerűsítve a dolgot egy macska és egy kutya hever egymás közelében, de már régóta nincsen semmiféle marakodás és valójában a szürkés színük miatt egészen össze is illenek.
- Mivel akarsz kezdeni, sprinttel, gyűrűre dobással, kvaff passzolással vagy gurkó pofozással? - sorolom a lehetőségeket, gondosan kihagyva minden egyes edzésmódot, amit a földön kell végezni, mint a futás, erőnléti edzés, ilyesmi, mert tiszta szívemből gyűlölöm és csak akkor csinálom, ha az edző is itt van és ő parancsolja. Akkor viszont szó nélkül, engedelmesen, összeszorítva a nagy, néha kényeskedően kishercegi számat.
- Úgy hallottam a következő csapatedzésen jön el a nagy nap a szavazásra, kíváncsi leszek, hogy őszinte lesz-e az egész, vagy a szerelmesek egymást istápolják-e majd. - hozom fel szépen lassan a dolgot, azonnal arra kiélezve, hogy mennyire nem fair, hogy Lizzy és Dany úgy is egymást támogatja majd ahogy Roby és Sienna is. Lehet, hogy nem vállalták fel, hogy együtt vannak vagy randizgatnak, de Roby konkrétan eldobta magától az álmai helyét a csapatból és már számtalanszor látszott, hogy kivételezik a csajjal, ezt még az én avatatlan szemem is látja. Még mindig emlékszem mennyire bepöccentek, amikor odaszúrkáltam már a válogatón és bizony az a leghatásosabb, amiben van igazság.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.] seprűmön féloldalasan ülve lebegek a pálya szélén az egyik torony árnyékában, miközben a farkasom a tövében heveredve próbálja túlélni az április reggeli pislákóló napsütést, ami egyébként nem is olyan erős, lévén skóciában vagyunk, de nekünk még is bántja a szemünket valamiért. Annyi már kiderült, hogy Ginával unokatestvérek vagyunk, de azt konkrétan még senki nem mondta ki, hogy a Mortimerek nimfák voltak, így még mindig nem jöttem rá, hogy a vérmágia képességeim után miért jelentek meg a sötétséggel kapcsolatos képességeim. Nem mintha olyan rengeteget gyakoroltam volna őket, egyetlen egyszer vontam fel egy nyeszlett pajzsot ösztönből, amikor Katherine majdnem piritóst csinált belőlem is. A barátaimmal újabb bajba keveredtünk miközben pörög az iskolai bajnokság, az Allstar felkészülés és az idő csak pereg és még mindig nem mondtam el Alisonnak, sőt, a szüleimnek se, hogy tudok arról, hogy örökbefogadott vagyok és nem is tartozom az aranyvérű Flint családhoz. Kicsit sok ez így egyben, de mivel az iskolai meccsek és a nyári UK bajnokság is a nyakunkon a kviddics gyakorlás nem maradhat el. Ezúttal nem a mardekár csapatával vagy az allstarral, hanem csak Winifreddel beszéltem meg a találkozót, kora reggel, még az órák előtt, amikor alig kelt fel a nap, de már így rajtam van a napszemüveg és így is árnyékban a familiárisom. Barcelona hatalmas élmény volt Adorával, életem első nyaralása külföldön, de azért élénken él bennem a perzselő napsütés és hogy milyen szinten megszenvedtük, szóval határozottan preferálom az északi, gyakran esős időjárást, mint amilyen a skóciai is.
- Tik-tak Winifred, már csak három perced van hátra. - sóhajtok fel, lepillantva a karórámra, amit csak kezdésnél fogok lecsatolni és elrakni. Persze kihasználhatnám az időt arra, hogy bemelegítsek, futkározzak, repkedjek, de helyette bámulok ki a fejemből egy erősen világfájdalmas képpel és az elmúlt időszakok eseményeit igyekszem emészteni. Majd fókuszálok, ha tényleg ideért, hiszen akkor nincs más választásom, nem akarom a nyakába önteni a rekesznyi drámát. Főleg, mivel nem véletlenül hívtam el privátban, még ha nem is lenne amúgy sem meglepő, hiszen barátok vagyunk, de azért most akad egy kis hátsószándék is mögötte. Az Allstarban nemsokára eljön a pillanat, hogy megszavazzuk ki legyen a csapatkapitány és határozottan szeretném beindítani a kampányt. Nem vagyok jó abban, hogy konkrétan megszerettessem magam az emberekkel, de Winit régóta ismerem, még ha kicsit rázósan is indultunk talán nála van esélyem magamra irányítani a szavazatát. Enélkül lényegében hideg fejjel tekintve nem sok esélyt látok arra, hogy engem válasszanak, mert a két pár úgy is egymásra szavaz, egyedül Tori a zsákbamacska, aki viszont talán Siennához áll a legközelebb, de ha lehet magamra szavazni... nehéz lenne megjósolni mi lesz, de minden esetre próbálkozni szabad.

[You must be registered and logged in to see this link.]