2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola kviddicspályája a kastély erdővel ellentétes oldalán található.A nézők a pályát körülölelő tornyokban foglalhatnak helyet az iskolai meccsek alkalmával. Itt tartják az edzéseket is házak csapatai, ha előre lefoglalják maguknak a pályát és persze egy-egy kósza gyakorló is feltűnik a pályán időnként.
[You must be registered and logged in to see this image.] Miután többen is a fülembe ültették a bogarat, egyszerűen nem bírtam leállni a kviddiccsel. Minden erőm és koncentrációm oda pontosítottam, az edzéseken a legtöbbet hoztam ki magamból és szerintem ez az utóbbi időben igen jól látszódott is már rajtam. Valami megváltozott. Már nem érdekelt, hogy mit szólnak majd a többiek az auror szakon, hogy miért nem járok el a csoportos tanuló órákra a könyvtárba. Nyilván ettől függetlenül az órákon felmutatott eredményeim nem változtak, hiszen egy csomó mindennel ígyis mindig előrébb voltam, mint mások. Mit tesz, ha ennyi fiú mellett cseperedik fel az ember, nem igaz? Először gondoltam rá, hogy majd Harrynek küldök egy baglyot, hiszen a múltkor megígérte nekem, hogy segít, ha szükségem van rá. Mindig is rendes volt hozzám, bíztam is benne, de mégis, valahogy jobbnak láttam ezt most egyedül csinálni. A közös élményeink és meccseink megint csak felidéztek volna bennem olyan dolgokat, amiről aztán tudom, hogy nem gyakorlás lenne a vége. Nagy hasznomra nem válik, ha csak a seprűről bámulom őt, mint ahogy elsőben a kilátóról. Már szürkület volt, esteledett. A hűvös szél belekapott vörös hajzuhatagomba, össze is húztam magamon a kviddicstaláromat. Első utam a seprűtárolóhoz vezetett, előkerestem a saját nevemmel elátott seprűmet, majd a pályára indultam. Elterveztem már mindent és olyan biztos voltam benne, hogy egyedül leszek idekint, hogy akaratlanul is megtorpantam, amikor a nekem háttal álló fiút megláttam. Oldalra léptem, hogy arcát lássam. - Cormac? Hát te mit keresel ilyenkor itt? - Nem mondom, hogy a fiú a kedvenceim közé tartozott az évek során, de különösebb problémám még nem volt vele, így jellememhez híven vele is mindig kedves és közvetlen voltam. Mondjuk meg nem tudom mondani, hogy az edzéseken kívül beszéltünk e már valaha.
- De. Az első elsős repüléstan óráig. Utána már nem. Találtam alternatív módokat.- válaszolom meg a seprűlováglásra tett kérdést. És persze célzok itt az animágiára, illetve a thesztrál és hippogrif lovaglásra. Előbbi csak rajtam múlt, utóbbiak pedig értelmes lények, akikkel értelmesen lehet együttműködni. A seprűről ez nem mondható el. Stansson velem és a seprűlovaglással kapcsolatos döntése tényleg nem képzi vita a tárgyát. Jelen helyzetben legalábbis. Amit viszont Lizzy mond a számok felépüléséről, nos abban lehet valami. - Ha lesz is ilyen szám, reménykedjünk, hogy repülhetek a saját szárnyaimon is. Ez az izé még mindig nem a barátom. - vonom fel egy kissé a szemöldököm, és mutatok a földön heverő seprűre. Aztán jön a csodálatos bénázásom. Látom én Lizzyn, hogy alig bírja visszatartani a röhögést, és a vigyort is a képén. Kommentálnám, de most inkább csak elnyomok magamban egy enyhe káromkodást. Oké, valahonnan el kell kezdeni. De hogy egy seprű csapjon pofán, amikor keményebb ellenfelek se tudtak... ez nem csak roppant kínos, de szégyen is. A felszállás sem megy jobban, sőt. Katasztrófa. - Oké, Gina képzeld, hogy ez Hadnagy... - próbálok magamhoz beszélni, és egyben megfogadni Lizzy tanácsát és valahogy kiegyenesedni a seprűn. Mintha lovagolnék... Ez úgy tűnik használ, és már nem repülök hátra és felfelé. Egész 30 másodpercig, amíg sikerül megállnom a levegőben és vízszintesen lebegni. Ez még nekem is új. Azt hiszem megdöntöttem a saját seprűlovas rekordom. Aztán gondol egyet az átok seprű, és elkezd oldalra jobbra-balra rángatni, meg forogni a tengelye körül. Pff... hülye seprű. Pedig esküszöm nem mozdultam meg... vagy mégis? A fenébe... A következő pillanatban már azt veszem észre, hogy két kézzel kapaszkodva lógok lefelé a seprűről, miközben az le akar rázni. Lenézek, és felmérem, hogy elég magasan vagyok. Így egyszerűen elengedem az átokfajzatot. A levegőben változom át, mielőtt földet érnék, és néhány erőteljes szárnycsapással fent termek Lizzy mellett. A seprűt meg hagyom a fenébe tehetetlenül sodródni. Inkább Lizzy seprűjének a nyelét nézem ki madárülőkének, és egyszerűen leszállok rá. - Viii...vii.- nézek a lányra nagy ártatlan sárga szemeimmel, kicsit oldalra döntött fejjel. Mintha egy kicsit a szárnyaim is megemelném, amolyan bocsánatkérő vállrándításképp. Talán elég cuki látvány lehetek így Lizz előtt a seprűn gubbasztva. Már amennyire cuki lehet egy ragadozó madár. De akkor is kifejezetten jól nevelt madár vagyok... Talán jobb is mint ember...
- Sohase jutott még eszedbe, hogy jó lenne megtanulni? - teszem fel a kérdést, ezzel természetesen a seprűlovaglásra célozva. Számomra mindig is természetes volt a használata, el se tudnám képzelni az életem nélküle, így némileg furán hangzik, hogy Gina életéből – ha nem is teljesen -, de kimaradt a dolog. Vajon mennyire lehet rossz benne? Még nem láttam seprűn vagy ha mégis, akkor nem figyeltem meg különösebben. Sok olyan embert ismerek, akik gyengén kezdtek benne, de utána mégis úgy alakultak a dolgok, hogy kitanulták. Nem állítom, hogy ez a legfontosabb dolog az ember életében, de annyira alap, hogy az már fáj. Csak nem lehet olyan rossz Gina, mint amilyennek beállítja magát. - Stansson döntése nem is kérdéses – vonom meg a vállam, hiszen igen, az edző nem olyan ostoba, hogy olyasvalakit tegyen be egy seprűs számba, akinek a lehető legnagyobb ellensége az ezen az eszközön való utazás. - De a VMS úgy épül fel, hogy igyekeznek olyan versenyszámokat összehozni, amely egyik csapatnak sem kedvez, így talán a gyengeségeinkre építenek – Példának okáért ott van az a sártenger, amelyen nemrég át kellett verekednünk magunkat. Mindenféle varázslényt legyengített kissé, az oroszok pedig szinte csak abból álltak. Véletlen lenne? Nem hiszem. A rendezők szeretik az izgalmat, a nézők egyenesen odavannak érte, ez pedig pénzt hoz a konyhára. - Nem csodálkoznék azon, ha a verseny folyamán felbukkanna egy olyan szám is, amin mindenkinek részt kell vennie, attól függetlenül, hogy kinek mi az erőssége. Kicsi az esélye annak, hogy pont Gina gyengesége fog felbukkanni benne, de nem kizárt a dolog, hiszen nincs akkora mákunk, hogy ezt elkerüljük. Különben is, nem lenne jó számára némileg villogni az edző előtt? Ha megfelelően kitanulná a seprűn való repülést, akkor talán még önként is jelentkezhetne egy olyan versenyszámba. Jó, olyan szinten nem hiszem, hogy sikerülni fog belejönnie, de ha már az alapok mennek neki, sínen vagyunk. - Hidd el, ezt még nekem is fáj néznem – vigyorgom egy sort Gina szerencsétlenkedésén, miközben igyekszem visszatartani a kitörni készülő hahotát. Láttam én már béna emberkéket, Gina nem tesz túl rajtuk, úgyhogy egyelőre nem olyan vészes a helyzet. - Próbálj meg ellazulni és egyenesedj ki! - kiáltom vissza, végignézve a lány levegőbe emelkedését. Nem is kérdés, hogy a hátrahajlott testtartás nem sokat segít a helyzetén. Így csak le fog esni a seprűről. - A testtartás a lényeg, ne feszülj rá ennyire! Nemhiába hívják seprűlovaglásnak, hiszen teljesen olyan, mintha az ember egy lovon ülne. Ha eltalálja a megfelelő testhelyzeteket, utána már gond nélkül boldogulni fog. Gina azonban nem túlzott azzal, hogy nem az ő sportja ez az egész... Ha már a felszállással is gondjai adódtak, akkor ez nem lesz gyerekjáték egyikünk számára sem.
- Ha te mondod. De attól a népszerűséged töretlen. - mondom Lizzynek egy vállrándítással, mintegy mellékesen. Talán itt illene is lezárni ezt az újságcikkezős témát. Talán egy leheletnyivel így is sikerült túlragoznunk. - Tényleg fura. Mármint, hogy teljesen egy véleményen vagyunk. - erősítem meg. Azt hiszem ezen sincs túl sok minden ragozni való. Meg a távozó edző hátán sincs. Mindezek mellett, azért ennél keményebb edzéseket vártam volna az edzőtől. Lizzy teljesen jól megindokolta, hogy miért. Csak egyetérteni tudok a szőkeséggel ebben a kérdésben. Lehet fel kéne keresni az edzőt, és rákérdezni? Igaz, ami engem illet nem tudok túl sokat az edző múltjáról, csak amit saját maga említett, meg amit mindenki tud, hogy korábban ő is versenyző volt a Dél-Afrikai csapatban. Kb. ennyi. Számomra a személye tökéletesen semleges volt. Tőlem igazából kaphattuk volna Madame Hooch-ot is edzőnek. Bár talán Stanssonnal jobban jártunk. - Igazad lehet. De már elsőben megmondta Madame Hooch is, hogy mindenki jobban jár, ha gyalogolok. És reménykedjünk, hogy a seprűlovaglást már az első kviddicses számban ellőtték és valami más finomsággal állnak majd elő. De szerintem Stansson simán kispadra rakna, ha mégis seprűlovasra lenne szüksége és kb bárki mást rakna be helyettem. A csapat érdekében a logika ezt diktálná. - szerintem az edző tényleg nem rakna kezdőcsapatba egy ilyen számban. Viszont ha tényleg lesérül valaki, és nem marad más, aki bemehet, akkor legalább nem ártana seprűn maradnom. Ezzel az érvvel nem tudok vitatkozni. Sajnos. - Ha át kell szállnom úgy is, akkor nincs értelme Hadnagyon kezdeni. Na jó lássuk azt a seprűt. Legalább fennmaradni rajta nem ártana, ha mégis be kéne állnom, mondjuk sérülés miatt. - adom meg magam. Bár fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből. Odalépek a seprűkhöz. - Fel! Fel! FEL! FEEELL!! Agrrr... - persze nekem még az elsős alapok sem mennek. Először meg se moccan a rohadék seprű, aztán meg ahelyett, hogy a kezembe emelkedne, mint mindenki másnak a földről, inkább egyszerűen pofán csap. Pfff... jó, hogy ezt Lizzen kívül nem látta senki. - Ha ezt el mered mondani... - gáz, hogy már a seprű felvétele se megy. Bezzeg a varázslények, és állatok szinte rögtön hallgatnak rám, és valahogy összhangban vagyok velük. Na de lépjünk is tovább. Nem fogok itt ezen agonizálni. A lábam közé veszem a seprűt, a következő pillanatban pedig már hátrafelé meredeken repülök felfelé. Sikítanék, de az méltóságomon aluli lenne. A helyzet már így is az. Fenébe. Ezért utálom a seprűket. - Hogy a fenébe kell ezt meg állííítaniiiii!!?? - bármiben jó vagyok, de a seprűkkel reménytelen azt hiszem... Most már Lizzy is sejtheti, miért...
- Úgy érted, amelyek leginkább azért kaptak fel, mert az amerikai csapatban én voltam az egyetlen lány? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Ezt ugyan senkinek se említettem még, hiszen – érthető módon – élveztem a reflektorfényt, főleg Gilly sikerei után, de a külföldi lapok leginkább azért cikkeztek rólam annyit, mert az iskolánk csapatában én voltam az egyetlen olyan lány, aki némileg kimagasló sikereket ért el a versenyeken. A fiúk is jók voltak, sok kupát zsebeltem be a régi csapatommal, de én... Oké, hülye leszek azt mondani, hogy az Ollivander név erre nem tett rá még egy lapáttal – főleg a brit oldalon -, de a fenéket, mégis lány voltam! Végre volt valaki, akit a sportlapok szexi képeken tudtak villogtatni. Mondjuk, bikiniig nem jutottunk, de sok ember számára már egy csajosabb szerelés is megtette. Kisminkeltek, felöltöztettek, kerekítettek mellé egy jó cikket és máris megvolt Amerika tinisztárja. A csinos és sikeres kvidicsező. - Az a fura, hogy ebben egy állásponton vagyunk – jegyzem meg Gina szavait hallva, majd vetek még egy pillantást a távozó edző után. - Én is azt hittem, hogy a lelket is kihajtja majd belőlünk a VMS alatt, hiszen ő is bizonyítani szeretne ezzel. Az előéletét ismerve komolyan ebben reménykedtem. Nem sokat tudok a férfiról, csupán annyit, hogy eddig nem sikerült komoly eredményeket bezsebelnie edzői pályafutása alatt. Az újságok elég rossz véleménnyel voltak róla, sok írás nyíltan vesztesnek könyvelte el Anglia VMS-re kiküldött csapatát csak azért, mert Stansson keze alá kerültünk. Nem mintha nem lett volna jogos az előítélet, hiszen ez azért mégis egy rangos sportesemény, Stansson pedig... Hazudnék, ha azt állítanám, hogy én örültem annak, hogy őt kapjuk. - Nem pont ezt kellene kiküszöbölnünk? - akad meg egy fél pillanatra a kezem, úton a saját seprűm felé. Ha valaki gyenge valamiben, akkor arra kell helyeznünk a hangsúlyt, szóval Gina kérése nem helytálló ebben a szituációban. - És ha a következő számban seprűlovaglás is lesz? - teszem fel a kérdést, noha senki se tudja előre, hogy min kell majd keresztül mennünk a franciák ellen. - Stansson nem hiszem, hogy a kispadra fog tenni emiatt. Vagy ha mégis, de valaki kiesik, te pedig beállsz helyette, akkor a toppon kell lenned. Előfordulhat ugyan, hogy Gina tényleg tartalékként kezd, de ha úgy alakulnak a dolgok, akkor neki kell beállnia mások helyett. Én természetesen értek a seprűkhöz, de ha pont szerény személyem esik ki és helyettem Gina áll be, akkor nem kicsit vesztünk az előnyünkből. - Jó, jöhetsz vele, de egy idő után seprűre kell szállnod – rugaszkodom el a földtől, majd emelkedem fel lassan. - Szépen fokozatosan, de meg kell tanulnod, miként bánj a seprűvel. Nem kell éllovasnak lenned, de legalább némi önbizalmat nem ártana összeszedned...
Mint említettem már az önértékelésem fura egy bizarr jószág. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy ez mennyire kellemetlenül tudja érinteni Lizzyt, vagy úgy általánosságban a környezetem. Ezt sajnos nem igazán tudom átérezni. - És a VMS-es újságcikk áradat, ami rólad szól? Meg úgy általánosságban a sport újságok Elizabeth Ollivanderrel a címoldalaikon? - kacsintok rá, de igazából ez csak egy kis játékos évődés. Nincs benne féltékenység, vagy ilyesmi. Nekem egyszer kisgyerekként épp elég volt mugli újságok címoldalán szerepelni, az apámmal együtt persze. - Nem is tudom. Nem olyannak ismerem az edzőt, mint aki megelégszik a tökéletesnél gyengébb teljesítménnyel. Persze lehet tévedek. Rossz emberismerő vagyok. - csóválom meg a fejem Lizzy Stanssonnal kapcsolatos szavaira. Tényleg nem tudom. Szerintem az edző, Sidney, Lizzy és még én is ugyanabba a túlzóan maximalista embertípusba tartozunk. Igaz, én gyakran tényleg nem tudok mit kezdeni az emberek viselkedésével. Most például az edzőével. És talán Lizzynek abban is igaza lehet, hogy a csapat egység, és összeszokottság ugyanolyan fontos lehet, mint maga az edzettség. Ezt el kell ismernem. - Háát... seprű helyett jöhetek Hadnaggyal? Te is tudod, hogy a seprű és én rossz párosítás. - és ezzel be is ismertem a legnagyobb gyengeségem a VMS számokban. Nem véletlen nem kerültem be az első kviddics meccsen a kezdő csapatba. És a griffendél csapatába sem véletlen nem jelentkeztem. De ha jelentkeztem volna, se válogattak volna be olyan játékosok mellett mint Lizzy, vagy Potter. Ha repülésről van szó akkor maradok a thesztrál, hippogriff, sárkánylovaglásnál, vagy a saját szárnyaimnál. A seprű többnyire csak összezavar. Nincs mit szépíteni ezen. Ami a gurkókat illeti leguggolok a ládához, felpattintom a fedelét, és elvégzem a szükséges bűbájt, Lizzy extra durva gurkóihoz. A pántok már jószerével alig tartják féken a bestiális golyókat. Már csak egy félelmem van, mégpedig hogy Lizz elutasítja a thesztrál lovaglás ötletét, és inkább a seprűn akar majd erősíteni. Engem is... bár értelme lenne, hisz ebben a számban én vagyok a csapat leggyengébbje, és annyira erős a csapat mint a leggyengébb tagja. Kviddicsben jelenleg még tartaléknak se nagyon lennék jó...
Kissé megrándul a szám széle Gina utolsó mondata hallatán, habár nem igazán vág hanyatt a meglepetés ereje. Hozzászokhattam volna már részéről az ehhez hasonló, önmagát sárba tipró megjegyzéseihez, de igazság szerint a mai napig képes hideg zuhanyként érni a dolog. Ezzel elég kellemetlen helyzetbe tud hozni néha még saját magam előtt is. Feszengve állok hát egyik lábamról a másikra, miközben magamban elátkozom ama döntésemet, hogy idejöjjek. Hülye ötlet volt, hiszen igazán számíthattam volna Gina részéről ehhez hasonló mondatokra. - Nem hiszem, hogy cinkes lenne – csóválom meg a fejem egyetlen, határozott mozdulattal. Csak feleslegesen tépném a szám, ha itt és most leállnék vele vitatkozni az alacsony önbecsülése miatt. Én nem tudom felnyitni a szemét, hiszen ahhoz túl makacs és eddig másnak sem sikerült. Érdekes, hiszen éles helyzetekben nagyon is a talpára szokott állni... Mindegy, már beletörődtem abba, hogy ezt soha az életben nem leszek képes megérteni. - Itt pedig nem vagyok sztár, ahhoz előbb bizonyítanom kell – cáfolom meg az iménti szavait. Amerikában elég felkapott voltam annak idején, de Angliában nem sokan ismertek fel, itt, Norvégiában pedig teljes homály fedi a nevem. Nem érintett kényelmetlenül a helyzet, hiszen kezdtem már unni a hírnévvel járó hátrányokat. Kissé még meg is könnyebbültem igazság szerint, amikor láttam, hogy a háttérben maradok. - Talán azt hiszi, hogy már pont eleget bizonyítottunk – fejtem ki az álláspontomat. - Nem teljesítettünk ugyan tökéletesen, de Stansson szemében ez maga lehetett a csoda ahhoz képest, ahogy annak idején nekikezdtünk... A legelején elég bénácskák voltunk és nagyon sokan képtelen voltak a csapatmunkára, ez azonban mára megváltozott. Nem teljesen ugyan, de beláttuk magunkban, hogy a VMS idejére össze kell fognunk. Igyekszünk a lehető legnagyobb összhangban teljesíteni a feladatokat, talán ez a mostani lazaság legfőbb oka. Lehet, hogy Stansson már az elejétől fogva ezt tűzte ki célul? Elvégre, semmit se ér az edzettség, ha nincs meg a kellő összhang a csapattagok között. - Hát, nem is tudom... - pillantok körbe tanácstalan arcot vágva, majd megvonom a vállam. - Mit szólnál egy kis repkedéshez? Extra agresszív gurkókat bűvölünk meg, hogy azért ne legyen olyan egyszerű a menet. A cikeszt most kihagyjuk, teljesen felesleges. A cél: minél több gól a másik karikájába. Mit szólsz? Nem hangzik valami nagy edzésnek, de az extra agresszív gurkók igenis megizzaszthatnak minket. Leginkább a reflexeinkre megyünk rá, ami talán nem is árt az elmúlt versenyek tükrében. Az elme és a test összehangolt munkája lenne a cél. Itt a gólok másodlagosak, az veszít, aki előbb kerül le a seprűjéről.
Mondhatnám, hogy meglep Lizzy kérése, de az az igazság, hogy nem. Egyáltalán nem. Volt alkalmam annyira megismerni, hogy tudjam a sportolói maximalizmusa, és büszkesége mindennél többet jelent neki. Talán még bizonyos fokig örül is neki, hogy nem maradt egyedül a fene nagy maximalizmusával a pályán. Talán ezért toppant ide elém. Leteszem a bal vállamról a labdás zsákot, amit épp a helyére készültem cipelni, és így nézek egyenesen a szemébe. Szó sincs róla, hogy félre érteném. Egy másodpercig sem. Ő sem az a tipikus üresen bájcsevegjünk a semmiről órákig lány, és én sem. Már az előtt is kitalálhattam volna, hogy mit akar, mielőtt megszólalt volna. Legilimencia nélkül is. Különösen, hogy most valami véletlen folytán teljesen egy állásponton vagyunk úgy néz ki. - Szívesen maradok edzeni veled. Már, ha nem cinkes, hogy egy hozzám hasonló rossz-életű senkivel látják a hatalmas Sztár Játékost.- kacsintok rá, egy kis mosollyal. Az igazság, hogy az önértékelésem elég fura és bizarr dolog. Egyszerre képzelem magam a suli legnagyobb zsenijének, és a legjelentéktelenebb alakjának. Na erre varrjon gombot Sigmund Freud. - Amúgy épp nekem is ezen járt az eszem. Szerintem is, talán túlságosan is el lightososdtak az edzések. Már maga Stansson is lelépett. Mi lehet ennek a nagy puhányságnak az oka? Eddig azért nem így működött a dolog.- fordítom komolyra a szót, miközben megcsóválom a fejem. Amúgy meg tényleg érdekel a véleménye. Talán a csapat másod CSK-jával többet kommunikál az edző. Talán vele valamit megosztott, amit velem nem. Talán ez is valamiféle taktika része, hogy most kímél minket a későbbi megrázóbb részek előtt? Mindenesetre annyira nem tetszik a dolog, és ezt az arckifejezésem is elárulja. - Oké, Miss Sztár CSK, akkor hol kezdjük a mai kis külön edzést? - kérdezem egyszerre valami csipkelődő játékossággal, és mérhetetlen komolysággal, jelezve, hogy azért készen állok, és nem csak az edzéstervben támadt hirtelen lanyhaságról akarok diskurálni.
Némileg csalódottan figyelem, ahogy a többiek a pálya széle felé veszik az irányt az edzés végeztével, majd kissé bosszúsan csóválom meg a fejem. Stansson az elején ennél sokkal, de sokkal keményebb meneteket tartott, ezt mindannyian jól tudjuk, most viszont – valamilyen ismeretlen okból kifolyólag – engedett a gyeplőn. Ez valamilyen szempontból jó, hiszen nem mindig tetszett számomra se a spártai módszer, de a VMS már javában zajlik és ha már egészen idáig eljutottunk, akkor talán nem ártana pont a vége előtt belehúznunk egy kissé. Értem én, hogy ez a verseny testileg-lelkileg felőröl mindenkit, én is elfáradtam benne, de engem pont az eddig megtett út motivál a legjobban. Összehívhatnám a csapatomat egy plusz edzésre a holnapi nap folyamán, ezt azonban előtte talán nem ártana megbeszélnem velük. Nem szívesen teszem meg ugyan, hiszen én se vágyom erre, de ahogy elnézem a dolgok jelenlegi állását, meg kell lépnem ezt is. Körbepillantok a pályán, majd hirtelen észreveszem Ginát, aki ezek szerint nem tartott a többiekkel. Helyette most is elpakol mindent a csapat után – mint szinte állandóan -, én pedig kissé gondolkodóba esem. Ő nem siet annyira, ami talán azt jelenti, hogy számára se volt még elég a mai nap... Jó, rendben, ez nem feltétlenül jelent ilyesmit, de ha azt veszem figyelembe, hogy a többiek milyen gyorsan leléptek, talán van ebben valami. Ráadásul, ahogy a lányt ismerem, elég maximalista önmagával és másokkal szemben is. Ő aligha lazsálna egy ilyen verseny előtt, hacsak nem lenne muszáj. Most viszont szinte kötelező, hiszen már maga Stansson is lelépett. Talán valami programja van vagy valami hasonló... - Jó, vágjunk egyből a közepébe – csapom össze a tenyerem, miután Ginához léptem és ő is észrevett engem. Nem kenyerem a kertelés, megkérem és kész, ha nincs benne, hát akkor így jártam. - Nem lenne kedved még egy kicsit maradni? - teszem fel a kérdést. - Tudod, mostanában úgy érzem, mintha lightosabbak lennének az edzéseink. Esetleg én szoktam hozzá a fizikai megterheléshez, bár ezt nem hiszem, mert Amerikában elég jó formában voltam, a VMS előtti kevéske edzéseim pedig hozzájárultak ahhoz, hogy ismét belelendüljek a dologba. Stansson edzéseit már rég megszoktam, de a mostaniak azért tényleg elég lazácskák. Lassan itt a vége és talán az edző látja bennünk azt, hogy innen már kemény munka nélkül is boldogulunk. Ez nem hiba, jó dolog, de véleményem szerint nem helyénvaló. - Szóval, ha benne lennél, gyakorolhatnánk még egy kicsit – fejtem ki az ötletem, nehogy a végén még félreértsen engem. Nem csevegni szeretnék, hanem egy kiadós, izzasztó edzést.
Ma a kviddicspálya kicsit másképp néz ki mint általában. No nem mintha a holnapi Hollóhát-Hugrabug kviddicsmeccsre nem a szokásos állapotában lenne már. De ma még a miénk a pálya. Pontosabban azoké a keveseké, akik idén is benne lesznek a VMS csapatába. A mi edzéseink másak. Összetettebbek, és nehezebbek, mint az egyszerű seprűzsonglőröké. Legalábbis meglátásom szerint. Aztán ki tudja. A mi sztár kviddicsjátékos Lizzynk korántsem biztos, hogy egyetértene velem ebben. Mindenesetre ami nem tetszik igazán, hogy valahogy nem olyan kemények az edzések, mint kéne lenniük. Lehet a csapat puhult el az elmúlt időben, de szinte mindig kisírja valaki, vagy valakik, hogy korábban végezzünk. Mert fáradt, mert tanulnia kell, mert randija van... Most komolyan srácok, ha így nem haladunk még a selejtezőből sem jutunk tovább, nem hogy a döntőig masírozzunk. Megcsóválom a fejem, ahogy látom most is mindenki idő előtt lép le. Komolyan. Mintha egy rakás nyafogó kisasszonnyal lennék körbevéve. Az íjam a hátamra vetem a tegezzel együtt, amivel eddig gyakoroltam. Sokkal jobbnak kell lennem, mint a legutóbb az oroszok ellen. Hihetetlen, hogy rajtam kívül még arra se veszik a fáradságot, hogy összepakoljanak maguk után. Hát mi lesz így a csapattal? Kezdek komolyan kételkedni az idei összeállítás elhívatottságában. Először kihúzgálom a nyilaimat a táblából, és visszarakom őket a hátamon lévő tegezbe. Majd elkezdem összepakolászni a labdákat, ütőket, botokat, és egyéb szanaszét heverő eszközöket. Csinálhatnám varázslattal is, de minek? Ma még úgysem volt meg a kellő km-em. Lizzy pedig aki egyszerre ház, és szobatárs is igazán tudhatja, hogy mennyire ki nem állom a kupit magam körül. Azon is képes vagyok veszekedni, ha egy kósza papírgalacsin véletlen a szemétkosár mellett, és nem benne köt ki... Tudom pocsék szobatárs lehetek. Mert bár roppant kevés időt töltök a közös szobánkban, de ha igen, akkor a rendmániám veszi át a szoba feletti uralmat, ami nem könnyíti meg a többiek létezését... Apropó szobatárs. Hirtelen, és véletlen szembe találom magam Lizzyvel. Vagy talán részéről nem is annyira véletlen. - Hát te? Nem léptél le a többiekkel? Biztos alig várják, hogy rajongva ünnepelhessék a csapat sztárját. - vigyorgom rá, amolyan játékos, kedveskedő csipkelődéssel.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-06-16, 10:00
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Bólintással jelzem ismét beleegyezésemet a dologba. Lehet, hogy még meg fogom bánni, de lehet, hogy a végén jó lesz minden és még össze is barátkozunk... nincsenek előítéleteim, de persze azért óvatosan közeledek, mert amit hallani lehet, attól csak tart valamilyen szinten az ember. Halovány mosolyom most már el sem tűnik arcomról, lehet, hogy ez a süti hatása, a boldogsághormonoké amik felszabadultak, vagy csak spontán felszabadultam, amit már tök rég tettem meg egyébként... de nem tántorodom el továbbra sem, ez a lényeg. - Te jó ég, ez elég undi! Gondolom, akkor milyen fogadásokba mehetsz bele, egyszer majd megnézném, amikor például valamit meg kell enned. - kénytelen vagyok felnevetni, nem tudok elsiklani ez felett, nekem biztosan nem lenne gusztusom ilyen fogadásokat tenni, inkább kockáztatnék szerintem egy meccset, mintsem hogy meg kelljen ennem valami undorítót... de igazándiból egyiket sem csinálom, úgyhogy ezzel körülbelül lezártnak is tartom magamban a témát. Aztán sikerül neki annyira zavarba hoznia azzal az etetéssel, hogy nem is tudom igazándiból mit gondoljak. Hamar elveszem inkább a falatot, már nem volt lehetőségem elutasítani azt, és utána jelzem, hogy mennyire tele vagyok és elég is volt, és ahogy lezártuk a témákat - kicsit örülök is hogy végre, most így ezek után - felállok, a kezébe adom a tányéromat, és kínosan mosolyogva, elmerengve, összezavarodva lépdelek odébb az ajtó felé, ahonnan még visszanézek. - Rendben, ott leszek! - Majd kialszom addigra a mai dolgokat, holnapra már el is felejtem a sok dolgom mellett, így tiszta lappal és reményekkel fogok majd bele a tanulásba vele. Mindennek ellenére jókedvűen térek nyugovóra a hálótermünkben, továbbra is abban reménykedve, hogy a lányok nem fognak túl sokat kérdezősködni a napomról.
Látom a zavarát, de nem fürdök meg benne, hiszen nem az a cél, hogy lenézzem. Még véletlenül sem. Ám az, hogy hatást gyakoroljak rá, annál inkább, ezért tapintatosan elfordítom a tekintetemet, hogy rendezhesse a vonásait. Igen erőteljes volt az indítás, őszintén kiteregettem bizonyos kártyákat, így könnyedén összerakhatja, hogy érdekel. Azt, hogy milyen szinten, még korai ezen a ponton elemezni. - Helyes. Nemet egyébként sem fogadtam volna el. A buli hétvégén lesz, addig lesz lehetőségünk tanulni. Meg egyebekre. – Fordulok ismét felé, hamiskás mosolyom visszatér, megint kétértelmű megjegyzésekkel cukkolom, mert tényleg nem hülye, sejti, hogy ami vicc, annak igenis van alapja. Ám nem nyomultam most annyira rá, hogy mondjuk képen vágjon, bár nagyon vékony volt a jég, mégis talpon tudtam maradni. - Még véletlenül sem. A fogadások lényege, hogy legyen ráhatásod. Egy kviddicsmeccs esetén ha csak azt nézed, hogy mások játszanak, mernél egy galleont is kockáztatni? Inkább én csinálom. Valaki provokál, hogy nem tudok megenni egy kosárnyi doxitojást, megvan a tét, és csakazért is megcsinálom, még ha egy hónapig hányok is. Tudom, őrültség, de nem tudok veszíteni. – Most én vonom meg a vállamat, ő leutánozva, aztán legnagyobb elégedettségemre már nyitja is a száját, hogy megetessem. Az ajkaimra kiül az elégedett, szinte önelégült pillantás, amely gyakorta jellemez, ám van az egész helyzetben valami különös figyelmesség, gondoskodás, amivel kitűntetem, és ezzel még magamat is meglepem. Ezért csak legmélyen jut legbelül eszembe, hogy ha már most a szájába rakok dolgokat, akkor ennek is van némi.. burkolt jelentése. - Akkor örültem csini. Holnap este, ha úgy látod, hogy nem lesz vihar, akkor nyolc körül várlak a tóparton, és megnézzük a csillagokat, mutatok néhány képet, amelynek a taglalása garantáltan kiváló esszékhez vezet. – Zárom le a beszélgetést vidáman, és gyorsan elmosogatok, hogy utána búcsút intsek, menjek a dolgomra.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-05-26, 11:38
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Megborzongok amikor ujja az ajkamhoz ér, óvatosan törli le a morzsákat onnan és hát kissé zavarba jövök ettől, mégis megpróbálok úgy tenni, mintha nem venném fel, mintha nem tulajdonítanék neki semmi jelentőséget. Még mindig nem tudom hová tenni némely mozdulatát, megnyilvánulását, elvégre ha barátkoznánk egymással, akkor nem így közelednénk, de megpróbálom a tőlem telhető legtöbbet kihozni a helyzetből és nem zárkózom el... annyira. - Értem. - Ennyit tudok csak mondani a monológjáról, amiben azt taglalja, mennyire fontos, hogy csinos legyen egy lány. Jól esik, hogy valóban így gondolja és tetszik, hogy ennyire könnyen kiteregeti a lapjait nekem, de azt hiszem, nem árt az elején tisztázni a helyzetünket, így biztosan nem érthetjük félre a másik megmozdulásait. Egyébként mára már tisztában vagyok az adottságaimmal, régebben bizonytalanabb voltam, visszahúzódóbb amikor közeledést éreztem, de azt hiszem, a korommal ez is fejlődött, a tapasztalatok pedig sosem hazudnak. - Én is hasonló típus vagyok, egyébként, a gyakorlatból jobban megjegyzem a dolgok fontosságát és jelentőségét, szóval... végül is, miért ne? - Nem vallom be igazán, de jelenleg nagy szükségem van a segítségre a tanulásban, így elfogadom a javaslatát, hogy egyik este majd megmutatja amit tud... de egyébként nem valószínű, hogy elfogadnám. Furcsa érzések keringenek még bennem Cory-val kapcsolatban, de amúgy is nagyon segítőkész, szóval úgy érzem, bunkóság lenne mindent elutasítani. Sokkal jobban érdekel most már az, hogy mi van vele, hogyan szórakozik, mit csinál a barátaival, hisz erre a témára terelődik a szó út közben. Egészen meglep, amit mesél, valójában nem gondolnám ezeket a dolgokat róla - mégis mit gondolnék amúgy? -, de ez a sütizés tényleg jó lehetőség arra, hogy megismerkedjünk. - Fogadások? Mikre szoktál fogadni? Kviddics mérkőzések meg ilyesmi? - Tudom, hogy működik ez az egész, hisz a bátyáim elég komolyan benne voltak/vannak ezekben a fogadásos helyzetekben, pedig már többször mondtam nekik, hogy befejezhetnék, hisz sokszor abszurd dolgokra is téteket lehet tenni. Soha nem fogadtam még, egyébként. - Kell némi szórakozás, attól, hogy az ember felnő. - Vonom meg a vállamat apró mosollyal az arcomon. Nekem mára már a szórakozást a kviddics jelenti, de régebben szívesen részt vettem különböző bulikon, satöbbi. Így eléggé meglep, hogy elhív egy hétvégi partira, hirtelen arcomra is kiül ez a meglepettség, nem tudom, mit válaszoljak, gondolkodóba esem és hát ebben még nagyobb szerepet játszik az is, hogy felém nyújtja azt a sütit, és lehet, hogy a meglepettség, de kinyitom a számat és elfogadom, óvatosan veszem el, és miután lenyeltem, megiszom a maradék narancslevet, ennyi bűnözés pont elég is volt mára. - Hát, az utóbbi időben nem voltam semmilyen bulin, de ha azt mondod, hogy nem lesz rossz, akkor lehet, hogy egy kicsit beugranék. - Hallomásból ismerem ezeket a partikat, de nem vagyok benne biztos, hogy az én baráti vagy ismeretségi körömből bárki részt venne rajta. Ám lehet... érhetnek meglepetések. Mint ahogy Cory-val kapcsolatban is.
Miközben elkezdjük falatozni a sütit, jól láthatóan olyan témákra evezünk, amit jellemzően hosszabb ismeretség után szokás felvetni, de most valahogy így alakult, hála talán a közös érdeklődési körnek, ami összehozott, mint mondjuk a kviddics. Ugyanabba a házba járunk, nagy a szánk, még a hobbink is igazi szenvedély, hát nem csoda, ha az ember könnyedebben megnyílik. - Na persze, a csáberőt úgyse tudnám rejtegetni. Különben meg morzsás vagy. – Felelem mosolyogva, és egy cseppnyi tapintat nélkül húzom végig a hüvelykujjamat az alsó ajkán. Valóban lesöpröm vele a morzsát, de van a mozdulatnak egyfajta nem is túlzottan titkolt jelentéstartalma. Ha már ilyen eszes, hogy simán kiszúrja, ha valaki nyomul nála, minek fognám vissza magam? – Valóban nem ismerlek, csak bejön, ha valakinek ilyen szép nagy ábrándos szemei vannak. Ami nyilván klisé, de én meg felszínes vagyok, és nem árt, ha valaki csinos. Ha nem lennél az, akkor is kedves lennék hozzád, csak akkor nem kínálnálak sütivel. – Felelem hamiskás mosollyal, amiről nem lehet eldönteni, hogy mennyire igaz, hiszen a fiúk nem igazán szokták felfedni a lapjaikat, legalábbis nem idejekorán. Viszont kétlem, hogy Ginny annyira ostoba lenne, hogy ne látna át a szitán, és különben is csak barátkozunk, amibe meg simán belefér, hogy a külsejére teszek pozitív megjegyzést. Tudhatja, hogy becsülöm a sporteredményei miatt, de most nem arról van szó. – Ha el tudod. Macskakaparás, mert csak azért írom le, hogy később vissza tudjam idézni, mert leginkább megjegyzem, amit hallok, vagy olvasok. Sokkal több értelme lenne inkább az összefüggéseimet gyakorlatban megmutatni. Az egyik, nem viharos este a tóparton. – Nem a csillagvizsgálót akarnám, mert részben fedett, és bizonyos képeket jobban szeretek a saját szememmel vizsgálni, mint a teleszkóppal. – Engem nem nagyon szoktak. Rám fogják, hogy kiszámítható vagyok, ami nem is baj, inkább irigykedjenek rám, mint hogy szánjanak. Szokásom őrült fogadásokba belemenni, amiket megnyerek ugyan, de csúfos mellékhatások árán. Lassan felnőhetnék már, de még nem megy. Bár, ha a szórakozást mondod, lesz a hétvégén egy buli, amit a szükség szobájában rendez egy haverom. Nem akartam odamenni, mert az szintén olyan kiszámítható, de ha te is feltűnnél ott, akkor máris izgalmasabb lenne. Mit szólsz? – Ezúttal egy sütit veszek a kezembe, de nem a saját számba tolom, hanem picit közelebb húzódom, és ha engedi, akkor őt etetem meg.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-05-16, 18:18
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Ahogy egyre személyesebb témákhoz közeledünk, úgy kicsit jobban megismerem a kedves oldalát. Tetszik amit látok eddig belőle, de persze ez mind csak egy olyan alapanyag, amit össze tudunk gyúrni később némi barátság alapjaihoz, ha mindketten vevőek leszünk a helyzetre. Láthatóan az én tekintetem is meglágyul, sokkal közvetlenebbül fordulok felé, mint például odakinn a pályán. Még az udvarlós megjegyzéseire is mosollyal válaszolok. - Hah, azt biztos észrevenném! - Jól érzek a srácok nyelvén, szerencsés vagyok, hogy ennyi fiú között nőhettem fel, meg persze akad némi tapasztalatom is már a pasizás terén... de mondjuk ha őszinte akarok lenni, nem tudom kivenni az ő szavaiból, hogy mikor gondolja komolyan amit mond és mikor csak poén az egész. Figyelmesnek kell lennem és az is vagyok, figyelmesen tekintek a tányérba, amit elém helyet. A narancslé pedig igazán jól esik, az edzés után nem igazán volt időm megfelelően hidratálni. Majdnem a torkomon akad a süti amikor is magamat keverem furcsa helyzetbe a kérdésemmel, de hát nem is gondoltam bele teljesen, hogy lehet, hogy nem itt ülnék, ha neki lenne valakije. Azért iszom egy kortyot az üdítőből és végül csak-csak elnevetem magam a reakcióján. - Nem hiszem, hogy ilyen dolgokon kellene gondolkodnod, hisz még csak nem is ismersz igazán. - Jegyzem meg a barátnős kijelentésére kicsit szemöldök felhúzva, természetesen nem rosszallóan, a mosoly nem tűnik el az arcomról. Sokkal felszabadultabb lettem, a hangulatom is javult ezzel, legalább kicsit kikapcsolódok, ugyanis este ismét a könyvekbe kell merülnöm. Nagyon érdekes amiket mond, nem gondoltam bele ennyire a helyzetbe. Figyelmesen hallgatom végig minden szavát, bólogatva, helyeselve még csak nem szóhoz tudok jutni én is. - Szerencsére engem még nem piszkáltak eddig ilyesmikkel, de úgy gondolom, fel kell készülnöm, mert lassan itt lesz az ideje. De talán megelőzhetem. Mondjuk ha nem mondod, akkor ennyire bele sem gondolok, nem szeretném most veszélyeztetni az edzéseimet. - Forgatom meg a szemeimet, valóban nem lenne szerencsés, most nagyon rá kell koncentrálnom a fejlődésre, de hát maximum átrendezem a beosztásomat, ezen nem fog múlni az biztos. - Csillagászat? Érdekel a csillagászat? - Eszek még néhány falatot a sütiből. - Ha nem bánod, elolvasnám majd a jegyzeteid. Köszi. - Hisz felajánlotta, miért is bánná? Nem szeretnek mástól kérni dolgokat, egyébként régebben nem is tettem, de amióta a szakra járok, képtelen vagyok egyedül bármire... ez talán annak is az oka, hogy nem érdekel annyira, mint kellene. Persze élvezem, hogy néha ellátogatunk a Minisztériumba és van egy két tárgy, amiből tanulás nélkül is jól teljesítek... de ez kevés. Amikor visszakérdezek arról, hogy ő mit csinál a szabadidejében nem valami ilyen válaszra számítottam. Gondoltam, hogy neki is van egyszerű hobbija, már a kviddicsen kívül, de erre azt mondja, megpróbál megmenteni. Ha belegondolok, való igaz, néha történnek ilyen dolgok, de egyszerűen csak megvonom a vállam. - Lehet, de szeretem a kviddicset. Persze vannak alkalmak, amikor nem tudok velük beszélni, de ez gondolom azért is lehet, mert nem vagyunk egy évfolyamban. - Minden alkalommal csak ezzel biztatom magam. De nem vallom be őszintén, hogy mennyire igaza van Corynak, hisz jól esne néha egy barát, akivel mindig lehet beszélgetni... kicsit nehéz, de már igazán talán észre sem veszem annyira az életem részévé vált ez a megszokás. - De kedves tőled, hogy megpróbálsz megmenteni. Igazi lovag vagy! - Kicsit megpróbálom elterelni a témát. Nem ismerem őt annyira jól, hogy beavassam ilyesmikbe, mindenesetre még van esély rá, hogy ettől egy kicsit jobban megnyíljak előtte. Megiszom a maradék narancslevet. - És téged ki ment meg? Mármint van társaságod, akikkel szórakozol, meg ilyesmi? - Nem is tudom, annyira még soha nem figyeltem, hogy kikkel jár s kel, de ha már témánál vagyunk, miért is ne?
Miközben a sütihez narancslevet is töltök az időközben elővett poharakba, félmosollyal legyintek egyet, amolyan igazi Cormacesen, amiben benne van a túlzott magabiztosság, de ami úgy fest, hogy ha kettesben vagyunk, inkább csibészes, vicces, semmint arrogáns. Ennek nyomvonalán szólalva válaszolok, miközben ügyelek, hogy még véletlenül se bénázzak a tálalással, hiszen köztudott, hogy mi fiúk egyszerre egy dolgot csinálunk jól, úgyhogy nem érdemes szétforgácsolni a figyelmemet. - Na látod. A végén még úgy veszlek le a lábadról, hogy észre sem veszed. – Van benne némi igazság, de ez most inkább félig humornak betudható, hogy ha alávaló módszerekkel akarnám elcsábítani, akkor nem hívnám rá fel a figyelmét. Vagy éppenhogy ez a kettős fedezék, hogy amit szem elé helyezek, pont az az álca? Néha még én magam is belezavarodok, hogy mikor udvarolok sablonosan, vagy mikor barátkozom szívből. Talán a kettő most egyszerre történik. - Az igaz, hogy meg szoktam lepni a lányokat időről időre, nem mindenki ismer úgy igazán. Barátnőm? Ginevra ha nem látnád, éppen neked tálalok. Máris a barátnőm vagy? Ezaz! – Ütök a levegőbe, mint aki könnyű győzelmet aratott, ajkaim tövében ülő mosolyomból viszont egyértelmű, hogy mindez megmarad a vicc szintjén, és egyúttal válaszoltam is, jelenleg nincsen más az életemben. Nyilván ez bármikor változhat, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy mindezt bókként tálalja, sőt úgy fogható fel, hogy a szemében mindez igazi szerelmi alapanyag lehet, hogy ha egy fiú ilyen. Aztán általánosságban is fogalmazhat, hogy másoknak ez bejöhet, de neki.. - Az elfogadható egy szint, én is így voltam vele, csak félő, hogy ha mégis bugdácsolsz valamiből, az a sportkarriert is fenyegetheti. Amíg nem erőltettem meg magamat bájitaltanból, addig Piton mindig keresztbetett, nem engedett edzeni, és effélék. Nyilván utál, meg hát a bájitaltan alaptárgy az auroroknál, úgyhogy kínzott rendesen, viszont.. Csillagászatból menő vagyok, úgyhogy ha felvetted tárgyként, szinte az összes jegyzetemet odaadhatom. – Eszegetünk, én is a saját sütim végén járok, egész nap azért mégse sajátíthatom ki a vöröskét. - Nem is tudom, megmentek valakit, aki magányosnak tűnik. Volt olyan érzésem veled kapcsolatban csini, hogy olykor kispadra kerülsz Potterék bandájában. Együtt pusmognak, neked meg marad a kviddics. Valahogy.. ezt rossz volt látni. Tudom, hogy a barátaid, de neked nem igazán vannak bizalmasaid. Hátha én változatosságot hozok.. – Döntöm oldalra a fejemet, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-05-08, 15:13
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Tekintetemmel követem és igyekszem teljesen egyértelműen figyelni őt és még véletlenül sem valami félreérthető jelzést adni, amitől esetleg bizakodni kezdene. Mindig ilyen szókimondó és igen határozott voltam, talán egyrészt ezért is lett vége eddig minden kapcsolatomnak a srácokkal. Sokszor jellemben föléjük tornyosulok, ezt pedig nem mind tudja elviselni, talán ezért is vagyok még mindig egyedül. Harryvel is mondhatjuk, hogy kerülgetjük egymást, néha azt érzem többek vagyunk, de leginkább a baráti közeledése nyilvánul meg. Helyet foglalok a pultnál, majd pimasz mosolyomat villogtatom Cormac felé, ahogy hallom, hogy megjegyzésemre kis játékos sértődékenységgel válaszol. Egyszerűen csak bólogatok miközben ő mondja és mondja, majd elém kerül a süti. - Igazad van, kedves tőled, hogy megosztod velem. Biztos sok munkád lehetett benne, ha ilyen jól néz ki. - Forgatom meg magam előtt a tányért, mintha egy igazi ételkritikus lennék, aki kinézetre is elemzi az elé rakott ételt, nem csak ízre. Pedig nem vagyok válogatós, mindent megeszek, de szerencsére nem vagyok olyan nagyevő mint Ron... akkor aztán biztosan kétszer ekkora lennék annak ellenére is, hogy sportolok. Miközben őt arról kérdezem, hogy miért tanult meg sütni, meg is kóstolom a szerzeményét. Elégedetten hümmögök kérdésére. - Ez tényleg nagyon király! A lányok biztos nem panaszkodhatnak, akik veled vannak. A barátnőd pedig igazán szerencsés. - Mosolyodom el két falat között. Ha őszinte akarok lenni, nekem sem ártana egy olyan pasit fogni, aki tud kicsit sütni és főzni, mert én még nem vagyok a téma magaslatán. Mindig túlságosan lefoglalt a karrierem és a céljaim, a főzés pedig nem volt közötte. Amikor otthon voltam, persze anya próbált megtanítani erre-arra, és szívesen is segítettem a konyhában, de aztán ezek az alkalmak megritkultak amikor elkezdtem a Roxfortba járni. - Hát, a szakkal eléggé le vagyok maradva, úgyhogy a szabadidőmben legtöbbször tanulok, de ez persze édeskevés, ígyis körülbelül Elfogadható vagyok mindenből. - Természetesen a büszkeségemnek ez nem tesz jót, de hiába töröm magam, ettől többet nem tudok teljesíteni. Megvonom csak a vállam, miközben ismét egy falatot veszek a sütiből. - Amúgy ha belefér az időmbe, akkor lazítok, Roxmortsba járok vagy a birtokon csinálok valamit. - Nem tudom konkrétan mire célzott, de megpróbáltam körülírni a dolgokat, aztán vagy beletrafáltam vagy nem, majd úgyis ki fog derülni nemsokára. - Te? A sütésen kívül. - Elmosolyodom. Még mindig furcsa, hogy egy sráctól ilyet látok. De persze nem ítélem el érte, sőt... ez kifejezetten érdekessé teszi, ez egy plusz amiért meg szeretném ismerni, hogy milyen is ő a macsó, kissé egoista külső alatt.
Észreveszem, ahogyan megakad rajtam a szeme, noha ez önmagában még nem jelent túl sokat, hiszen a mi korunkban az ellenkező nemet minden pillanatban minősítjük. De mégis, Ginevra elég karakán csaj, hogy fel tudja vállalni a döntéseit, és ha most azt választotta, hogy velem múlatja az idejét a hírnevem ellenére is, az mindenképpen jó jel. Különben is, az embernek egyfajta kultusza, amit kár is tagadni, akkor már jobb felvállalni, vagy a hozzám hasonló pofátlan alakok még rá is játszanak. Szeretek ugyanis nagyban játszani, és felesleges úgy tenni, mintha nem érdekelne a gyengébbik nem. Csak a híresztelésekkel ellentében igenis válogatós vagyok, főleg ha már kiábrándultam egy bizonyos lány típusból, akkor nem őket hajtom. - Akár.. – Vonom meg a vállamat olyan flegma nemtörődömséggel, mintha a mosolyomban mégiscsak több természetesség izzana, mint amit általánosságban mutatok. Zafírszín pillantásom egyenesen a vöröske zöldjeibe mered, nem a domborulatait vizslatom, és ezzel még magamat is meglepem. A szeplői is oly hozzátartozó finom adalékok, a halovány bőrön szinte apró kis szigetet képez mind. - Naa.. kiscsaj ezzel nem viccelünk. Különben meg töröm magamat, mert meg is ehetném mindet én. Ráadásul az ilyesmi nem csak annyi, hogy beleöntöd a hozzávalókat egy serpenyőbe, és majd összeérnek az ízek. – Fenyegetem meg játékosan, és már ki is teszek egy nagyobb szelet, beleszámítva, hogy a vékony alakja ellenére nagy evő, hiszen sportol, és nagyon is mozgékony ahhoz, hogy kelljen az energia. Felpattanok az egyik bárszékre, mert nem gondolom hogy itt udvariaskodni kéne, hogy előbb ő üljön le. - Prózai az oka. Valahogy nincs hozzá gyomrom, hogy kiszolgáltassam magamat. A lányokat illik királylányként kezelni. Már nem úgy, hogy nyafogósak, hisztisek, igaz, vannak ilyenek is. Na milyen? – Kérdezem, hogy ne csak nézegesse, hanem kóstolja is meg. Elég gyorsan rááltt, hogy találkozzon velem, így nyugodtan betippelhetem, hogy jelenleg nincsen senki az életében, aki mondjuk féltékenykedjen. Ezek szerint Potterrel se nagyon jöttek össze a dolgai. Most sajnálkozzak? – És ha nem kviddics, akkor mit csinálsz? Nem mondom, hogy mindenből jó vagyok, de.. hátha tudok segíteni azokból, amik téged is érdekelnek, és én már letudtam.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-04-28, 11:35
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Vannak fenntartásaim a meghívásával kapcsolatban, viszont nem akartam udvariatlan lenni és valljuk be, meg is érdemlem ezt a jutalmat. Természetesen nem randinak fogom fel, csak simán baráti... ismerkedésnek, hiszen attól függetlenül, hogy már igen régóta egy házba járunk és egy csapatban játsszunk, attól még egy kicsit sem ismerjük egymást. Nem vagyok az a típus, aki elsőre ítélkezik, ezért adok egy esélyt ennek a dolognak, és egyébként is szeretem bővíteni az ismerettségi körömet, az sosem árt. Kicsit sietősen igyekszem le a lépcsőn, valójában gyorsan elkészültem, csupán utána elbambultam az időt. Már ott vár, így szabadidősen egészen másként fest, meg tudom érteni, mit kedvelnek benne annyira a lányok. Viszont csak óvatosan stírölöm, nem szeretném, hogy elszálljon magától, ígyis épp elég az, amiket mond néha. Még nem sikerül neki zavarba hozni, próbálom figyelmen kívül hagyni azt, ahogy méreget. - Téged fogunk megenni? - Mosolyodom el, tudom, ez egy nagyon rossz kérdés volt, de hirtelen nem jutott eszembe jobb, amit erre a kijelentésre mondhattam volna. Közelebb lépek, és már kicsit örülnék neki, hogy terelődik a téma, de egy szemforgatással folytatom az utunkat a konyhapultig. - Hát kíváncsi vagyok, most már nagyon. - Vallom be őszintén. Még mindig nem tudtam megszokni ezeket az egoista megjegyzéseket, a sármos tekintetét. Remélem nem gondolja, hogy most ez egy igazi randinak számít. Megállok a pultnál, felkönyökölök és úgy hallgatom a mondandóját. - A fenébe! Arra pont allergiás vagyok! - Csapok az asztalra nyugtalanul, elszomorodott arcot vágva. Hagyok egy kis hatásszünetet, hogy esetleg komolyan vegye, majd felkuncogok és legyintek. - Nyugi, nem vagyok allergiás semmire az ég világon. De nem mondhatnám, hogy túlzottan megerőltetted magad miattam, mert nem most sütötted. Végülis csak tálalod. - Jegyzem meg pimaszul az ő 'töröm itt magam hasztalanul' kijelentésére. Nem zavar egyébként, hogy ennyire mondja és mondja, csak tegye, addig sem kell nekem túl sokat beszélnem, mert most még nem tudom, hogy valójában mit mondhatnék. - Egyébként jól néz ki. Magadtól tanultál meg sütni? - Tekintetem a sütire vándorol, és eszembe jut, hogy reggeli óta nem ettem semmit, ezt pedig a gyomrom is hamarosan megjegyzi.
Nem sokkal később, amikor a klubhelységbe leér, már ott várom, átöltözve. A konyharészleg szélén állok, ahol legtöbbször a manók szoktak tüsténkedni, s talán furcsa lehet, hogy fiú létemre értek az ilyesmihez, ám úgy vélem, hogy nem árt sokoldalúnak lenni. Karbafont kézzel támaszkodva várom őt, s pillantásom végigsimít rajta, amint megérkezik. – Remélem éhes vagy, mert elég étvágygerjesztő tudok lenni. – Kezdek bele, holott pontosan tudom, hogy nem az olyan fiúkkal szokott randizni, mint én, éppen ezért pikáns ez az egész, mert lényegében nem is randizni hívtam. Ám ki tudja, talán még az is bekövetkezhet. Most annak szól a pillanat, hogy a halovány bőre, amely alkalmas a pírre, váltson is egy fokozatot, hiszen ezt afféle félgyőzelemnek tudnám be, ha már olyan kemény kviddicsben, ez a másik viszont az én terepem. – Hidd el, a sütim éppen olyan csodálatos, mint amilyennek többen engem gondolnak. Aztán majd te kitapasztalod, ne adj mások véleményére. – Cinkos mosollyal lököm el magamat a faltól, hogy közelebb intsem, ahol már el is kezdem a pulton kicsomagolni a már említett süteményt. – Nyomokban tartalmaz némi banánt is, remélem nem vagy semmire allergiás. Azzal nagyon megszivatnál, hogy itt töröm magam hasztalanul. – Lehajolok, és a szekrényből tányérokat veszek elő, miközben szemmel tartom, hogy vajon hogyan reagál. Provokációnak, vagy figyelmességnek veszi, hogy folyamatosan szóval tartom.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-04-17, 18:04
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Való igaz, sokan jönnek ezzel, hogy igen csak vakmerő csaj vagyok. Az évek alatt volt ami megedzett ilyen téren, ki kellett álljak magamért és a szeretteimért, én pedig soha nem gondolkodtam. Mindig azt mondom, hogy ez pozitívum volt abból a szempontból, hogy fiúk között nevelkedtem. Hiába bánt úgy velem anya mint egy hímestojással, amikor nem figyelt oda, a srácok nem kíméltek. Persze tubom, sokszor hagytak győzni és felülkerekedni rajtuk, de mindennek ellenére is nekik sokkal többször volt karmolásnyomuk mint nekem. Szóval egyértelműen el kell vigyorodnom a kijelentésére. - Nem panaszkodhatok, igaz. - Ehhez nem akarok több mindent hozzáfűzni, így nekiindulok a pályának és a játékra koncentrálok. Már nem is igazán versenynek vagy kihívásnak veszem a dolgot, hanem inkább edzésnek, és így utólag elgondolva egészen jól érzem magam a társaságában, csupán annyira van szükségem, hogy sikerüljön elengednem a csábos megjegyzéseit. Egyik fülemen be a másikon ki. - Jól van, akkor megnyugodtam. Szóval voltaképp kiérdemeltem azt a sütit. - Mit mondhatnék, jól esik az önbecsülésemnek, hogy komolyan sikerült őt kicseleznem és nem hagyta, hogy nyerjek. Nem kedvelem azokat a srácokat, akik alábecsülik a nőket ilyen szempontból. Például azt hiszem nem is kell igazán mondanom, de párbajszakkörön is lazán kiállok egy srác ellen ha úgy adódik. Felkészülök az utolsó dobásra mielőtt végeznénk a meccsel és ebbe is mindent beleadok. Nem bánkódom, hogy nem sikerül, kivédi, el is nevetem magam, és amolyan "végre egyet elkaptál" tekintettel nézek rá, miközben ismét mellé repülök, hogy ne kelljen átkiabálni az egész pályán. - Legközelebb majd egy rendes edzés alkalmával folytathatjuk a dolgot. - A kviddics mindig felszabadít, nekem pedig ez adja az erőt a hosszú iskolapadban töltött napok alatt. Kell, hogy forrjon a vérem, kell, hogy érezzem élek. Felvont szemöldökkel és kicsit mérgesebb homlokráncolással rázom meg a fejem amikor ismét meglátom rajta azt a felkínálkozó pillantást, de már csak felsóhajtok és miközben elindulok a seprűmmel lefelé, intek a kezemmel. - Ott találkozunk! - Nagyon remélem, hogy nem bánom meg ezt a döntést, de már elfogadtam a felhívást a keringőre. Nem várom meg őt még ha egyfelé is megyünk, a rövidebb utat választva a hálótermekhez sietek úgy nagyjából negyed óra alatt el is készülök, de csak néhány perccel hamarabb indulok majd le a konyhába. Csak a hálótársaim meg ne kérdezzék, kivel fogok sütizni, még a végén félreértenék! Ajj-jajj.
Biztos vagyok benne, hogy egy szinten meg van rólam a véleménye, elég hirhedt alak vagyok. De ezt inkább a vakmerő mutatványaimmal vívtam ki, semmint az örökös szoknyavadászattal, ám való igaz, volt pár sikeres hódításom. Manapság így a komolyabb egyetemi években már igyekszem én is a pályaválasztáson tűnődni, ezért ritkán férnek bele felelőtlen döntések, amire azért mégiscsak büszke vagyok, az ember vállalja csak önmagát. Ráadásul a stílusom gyakorta elriaszt mindenkit, aki csak barátkozni akar, így néha visszafoghatom magamat, főleg egy olyan illetővel, aki a gyengébbik nem közül kerül ki, ráadásul az érdeklődési körünk igencsak közel áll egymáséhoz. Az apró gúnyos mosoly széles vigyorgásra késztet, kedvelem amikor valaki nem adja magát egykönnyen, így megvan a lehetőség a bírkózásra. Akár szó szerint. - Kihívás? Az biztos. Itt senki nem védhet meg, csak magadra számíthatsz. Amit mellesleges úgy tudok, mesteri szinten űzöl. – Bólogatok elismerően, hiszen köztudott, hogy a lány akár egy tucatnyi mardekárosnak is nekimegy, ha úgy hozza a helyzet, és fiúkat megszégyenítő vehemenciát tud felmutatni, nem figyelvén akár a saját testi épségére sem. Bámulatos, sőt, némiképpen vágykeltő tulajdonság ez benne. De lássuk, mire megy a karikákkal. Az elsőt nem veszem komolyan, az még lazán bepotyoghat, de amikor már erőből helyezi, próbálkozom, de nincs esélyem. Látszik, hogy mennyit számít, ha terelők blokkolják éppen. - Csak el ne bízd magad. Nem direkt engedtem be, de a sütit nem adom.. ingyen. Főleg ha én magam sütöm. – A sütit nem előtte fogom megsütni, már készen van, csak nem szoktam úgy kínálgatni, így bőven van tartalék. Kétlem, hogy csak úgy fel tudnám csalni magamhoz, bár ki tudja, kiütött ő már nálam sokkal magasabb arcokat is, ha nem jött be valami kezdeményezés. De biztosabb, ha a klubhelység konyhájában találkoznánk. Az afféle nemzetközi víz. Felkészülök hát a végső dobásra, azt hiszem, hogy ki tudom számítani a dobását, és ezúttal tényleg. Valamiért bennem van, hogy nem arra a karikára céloz, ami a legjobb szögben lenne, ha mégis egyel arébb, és egy gepárd kecsességével ütöm arébb. – Naa.. ez az! Viszont mindenképpen felülmúltad a várakozásaimat Ginevra, úgyhogy.. mégiscsak a tiéd. Átöltöznék előtte, de mondjuk egy fél óra múlva a konyhánkban? – Emelgetem a szemöldökömet cinkos módon, mintha máris valami titkos szerelmi légyottra készülnénk.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2019-04-14, 09:50
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem mondok semmit már a bókra, de végülis utólag átgondolva egészen jól esik ez a dolog. Ritka, amikor megdícsérnek, mondjuk a srácok sokszor utánam szoktak nézni, de persze ez sem jelent túl sokat nekem. Az utóbbi időben nem pasiztam annyit mint régebben, jobbnak láttam most a céljaimra koncentrálni, és a rendeteg edzés mellett pedig egyébként sincs rá időm. Épp hogy a barátaimra jut valamennyi, a tanulásra pedig... hát, amennyit muszáj. A minimumot hozom csak, ez pedig egyre több profnak feltűnik. Már nem is forgatom meg a szemeimet sem Cory kissé öntelt megjegyzéseire, inkább csak elmosolyodom haloványan - egy minimális gúnnyal. - Persze csapatban is menő lenne, de így sokkal izgalmasabb. Nagyobb a kihívás. A többiek jöhetnek később. - Vonogatom meg a vállam, persze nem vagyok semminek sem az elrontója, de már régóta szerettem volna Cormacet megnézni egy ilyen egy az egy ellenben, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tud. Persze neki sokkal könnyebb dolga van azokkal a karikákkal - már nem mintha én jó őrző lennék, isten ments -, de én sem vagyok kispályás, mindent beleadok a második körben, hogy betaláljak valamelyik karikába. Össze is jön, mire én felhurrogok. - Juhééj. - Közelebb reppenek hozzá, hogy halljam amit mond nekem. Elnevetem magam, azt hiszem sikerült kicsit feloldódnom, az aggályaim ellenére egészen normálisan tudunk egymáshoz viszonyulni. - Oké, legyen. Ez egy viszautasíthatatlan ajánlat. - Egy lány hogyan tudna ellent mondani egy kis sütinek? Főleg, hogy én egyébként is igen édesszájú vagyok. Hamar felkészülök az újabb támadásra, a ledület megvan, Cormac tekintetét pedig direkt nem figyelem, mert tudom, hogy ezzel megpróbálna megzavarni - szerintem sikerülne is neki - így igyekszem arra fókuszálni, hogy ameddig ő a tekintetemet keresi, én egy gyors és pillanatnyi mozdulattal kerülök egy karikával odébb, majd dobom be azt. - Na jó, remélem, hogy ne csak hagytad eddig, hogy bedobjam őket. Úgy érzem, te jobb vagy ennél. - Állok meg mellette. Lehet, hogy csapatban tényleg nagyobb kihívás lenne ez az egész.
A tekintetem lejjebb vándorol, ahogyan szemforgat, ám nem nyomulósan, inkább érdeklődve, a lányon igenis jól áll a kviddicsmez, mintha csak erre született volna. Kissé közelebb is hajolok, de csupán azért, hogy megnézzem a hajtásokat, fodrokat, amivel a lányok általában minden ruhájukat egyedivé szokták tenni. Különben is, miért ne dicsérhetném meg, ha olyan, mintha ráöntötték volna. - Akkor is bejön, és kész. – Ráadásul még arra is bólint, hogy Corynak hívjon, legyen bár kisfiús vagy sem. Komoly tudok lenni, ha a jegyekről, vagy a tennivalókról van szó, de úgy általánosságban véve népszerű vagyok a saját évfolyamomon is. Nem csupán a lányok körében, a fiúknál én vagyok az alfa, amolyan vezérhím a szó játékos értelmében, hiszen ha egy jó buliról van szó, rendszerint ott szoktam lenni, segédkezem is. Akkor fordult elő az a bizonyos troxitojásos fogadás is, ami miatt rókáztam, s ki kellett hagynom a kviddicsválogatót. Mégis nyertem, ez pedig elismerést váltott ki mindenkiből, aki látta. – Nagyon de nagyon. – A tekintetem ezúttal melegséget áraszt, amolyan hátborzongatóan vesébelátóan mérem végig, noha tudom, hogy nem szokta meg az ilyesmit. A mondatom azt sugalja, hogy komolyan gondolom, hiszen nem éppen nőies viselet a mez, éppen a viselője teszi azzá. - Akkor marad az édeskettes. A kviddicset szeretem csapatban játszani, de lássuk be, a többiek nem olyan érdekesek számodra, mint én. – Veszem fel a repülőpózt, hogy bevárjam az első dobását. Így kissé nehézkesebb lesz beszélgetni, de pár dobás után legfeljebb majd egymás mellé repülünk, és a bukfenceket gyakoroljuk, vagy ilyesmi, azt sem lehet eléggé a tökéletességig csiszolni. Végre mosolyogni látom, noha sejtem a technikát. Az első a próba, amit könnyen megfoghatok, a második pedig az igazi, amit látványos védéssel igyekszem, de csak belekapni tudok, így átpottyan a karikán. – Szép! Mondanám, hogy ha a következőt is bedobod, megkínállak a saját magam sütötte csokis-mandulásból, de ha finnyás a csini, akkor nem kötelező elfogadni. – Dobom vissza a kvaffot, egy ragadozó megveszekedett pillantásával várom be, hogy milyen csellel próbálkozik. A szemezéssel talán meg tudom zavarni. Aztán az is lehet, hogy most az előbbi lazaságom ellenére tényleg legyűr.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kviddicspálya 2018-11-23, 12:28
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Egy szemforgatásnál többet nem érdemel meg a nyomulós bók, persze számítottam rá, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem, de elengedem. Arra, hogy ne szólítsam a teljes nevén pedig egyszerűen bólintok. Cory. Nekem a Cormac mégis jobban tetszik, de ha ezt szeretné, hát legyen Cory. Ez olyan kisfiús. Kérdezek de nem érkezik első körben válasz, úgy gondolom, sikerült neki elengednie magát, mert pontosan ilyennek tudtam őt, ilyennek hallottam más lányoktól, akiknek természetesen bejött ez a bókolósdi, de én nem vagyok AZ a csaj, legalábbis tőle biztosan nem fogok elalélni. - Kösz, de valahogy nem érzem úgy, hogy ebben a játékban elegánsnak kellene lennem. - Nyilván az ember egy új mezben jobban érzi magát és menőbbnek, de nekem ez a régi is teljesen megfelel, a nevem ott van, a házam színe is, és úgysem ezt nézik egy mérkőzésen hanem a teljesítményemet, ami szerintem sokkal figyelemreméltóbb. Meglep, hogy a végén megkapom a választ is, ami sokkal de sokkal jobban érdekelt már, hiszen ebben a dologban hasonlítunk. Csak ebben. - Elgondolkodtató valóban. Ebből gyorsan ki lehet öregedni, de szerintem utána is vannak lehetőségek. - Vonok vállat, ha nem akar erről beszélgetni akkor befejezzük, ha pedig folytatja, szívesen belemélyedek mert érdekelnek a nézetei, mostanság mindenkinek aki valamilyen hasonló helyzetbe került mint én. Csak ők okosabban csinálják, én meg olyan kis béna vagyok, hogy vergődöm a két tűz között és nem tudok dönteni, pedig kellene, mert ki fogok futni az időből. Nem akarok most ezen gondolkodni, inkább belevágok egy játszmába a rémes idő közeledte ellenére is. A kvaffal a kezemben süvítek végig a pályán, természetesen bennem van a maximalista, győzni szeretnék, de azt is tudom, hogy Cormac nagyon jó ebben, így hát ha vesztek akkor sem fogok elbúsulni, kell a tapasztalat. - Csak ne bízd el magad túlságosan. - Vigyorodom el, a pillantás pedig kicsit tényleg zavarba hoz, de inkább kellemetlenül érzem magam miatta és hát pillanatokkal később már a pályán körözök, kis sebességet elérve és ahogy látom a fiút a gyűrűk körül, nem habozok sokat, rápróbálok, távolabbról dobok, nem a maximummal, kicsit gyengébben ezért tudom, hogy ki fogja majd védeni, nem is kétséges. Csak azt akarom, hogy kicsit elbízza magát. Ahogy ez megtörténik, a kvaffért repülök, és újra nekifutok, de már határozottabban és sokkal nagyobb erővel, mint az imént.
Bennem fel sem merült, hogy közös óráink is lehetnek, lévén vagy minimum egy évfolyammal alattam jár, de az igaz, hogy ez változhat, lévén az egyetemi részlegen oly sok minden összemosódik. Elmosolyodva simítok ki egy sötétszőke tincset a homlokomból, majd megigazgatom a kviddics kesztyűmet. - Nem kell olyan hivatalosnak lenni csini. – A megszólításom hajaz a Ginnyre, de mégsem az, inkább csak játék a szavakkal, meg némi flörtölős utánérzést is kelthet benne. Való igaz, hogy láttam már több fiúval is az iskola folyosóin, de mindig olyan kis visszafogott volt, s lássuk be, igenis megvan a varázsa. – Cory, nem kell Cormac-ezned. – Nem is válaszolok először a kérésére, mert nem azért jöttem ki, hogy szakmázzak, de milyen olyan kedves kis mosollyal adja meg számomra, a hivatásos rosszfiúnak is az esélyt, maradok a beszélgetésnél. Teljesen más témakörben. – Egészen jól áll neked a kviddicsmez. Megy a hajadhoz. Megkapod a jóváhagyásomat ahhoz, hogy elegánsnak érezd magad. – Viccesen keveredek ki a mondatból, hiszen a kviddicstalár nem éppen egy szexis ruhadarab, de a fiatal lánykának tulajdonképpen jól is áll. Szívem szerint harapnék valamit, most csak a szélállást jöttem megnézni, majd későbbre terveztem a repülést, ám maradhatok. – Mindkettővel foglalkozni akarok. A kviddicsben te is tudod, hogy utánozhatatlan vagyok, ám mi van, ha lesérülök, kiöregszem? Nem akarok más szánalmára építeni, ezért egy olyan állás kell, ahol van súlya a tetteimnek. – Mondjuk medimágusnak azért nem mennék, az túl nagy felelősség, de a kapcsolatrendszerem alapján talán nem kell végigjárnom a szamárlétrát, és olyan ügyekbe is belefuthatok, amelyben akár segíthetek másokon is, még ha ezt amúgy nem vallanám be, lévén erősen rombolná a rólam alkotott helyes-dögös-szemétláda kultuszt. - Csábítóan hangzik, benne vagyok. – Apró félmosollyal biccentve állom a zöld szemek pillantását, és bemelegítésül körzök párat a karjaimmal, amíg ő a kvaffot halássza elő. Visszatér hozzám, a kérdése pedig enyhén szólva is az én kezemre játszik. – A végsőkig. Bármilyen kockázatot vállalok. – Harapok az ajkamba a pillantását fürkészve, hiszen tudom, hogy ezzel megint zavarba hozom, de hát istenem, nem válogatja meg a szavait, hát bűn is lenne kihagyni az arcpirító választ. – Először távolról, aztán majd jöhetsz közelebb. – Lebegek a karikák triójához, s intek, ajkaimon szívdöglesztő mosolyommal.
