2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Elég sokat olvasgattam Cece naplóját, hogy megpróbáljam hitelesen hozni és ez mások előtt könnyen is megy, akik nem ismerik annyira. Ezért is próbáltam olyan konokul kerülni eddig Jasminet, mert hát egyértelmű volt, hogy ő az, aki a leginkább ismeri a természetét és nehéz beadni neki, hogy Cece megváltozott, vagy lenyugodott és azért viselkedik most másképp. Nem vagyok teljesen biztos, hogy teljesen bevette, de a külső miatt egyelőre talán nincs oka gyanakodni. Azt pedig még kitalálom, hogy azt az esetleges nyaralást mégis hogyan mondjam le. Majd valami ki kifogást kitalálok addig, bár közben mégis ott motoszkál az agyam hátuljában, hogy nem is lenne rossz elmenni. Azért maradtam ebben a testben és nem árultam el senkinek, mert úgy gondoltam jó lenne kihasználni a lehetőségeket, kicsit másnak lenni, szabadabbnak és megpróbálni ne mindig a szabályokon agyalni. Ha innen nézzük akkor nem lenne rossz egy nyaralás, csak hát mégis félelmetes, hogy mik történhetnek egy ilyen kiruccanáson, amivel én naivan esetleg nem számolok. - Kell a szórakozás, hiába jöttem ki mostanában a gyakorlatból. Majd újra megtanítasz. - mosolyodom el, ahogyan magához ölel és én is megszorítom, pedig én nem ismerem úgy, ahogyan ő hiszi, hogy ismer engem, mégis olyan jól esik a közeledése. Az én családom nem annyira ölelkezős típus, meg hát mindig túl komoly voltam hozzá, Mira pedig sose ölelgetett, mert hogy ki nem állhat. Szívás, ha az ikertesód nincs oda érted, pedig mindenki azt hiszi, hogy az ikrek sülve-főbe együtt vannak. Mi vagyunk a kivétel, de nem tudom, hogy erősítjük-e a szabályt. De pont e miatt is esik annyira jól Jasmine ölelése és talán én nehezebben engedem el őt, mint fordítva, de végül csak elindulunk a kocsihoz. Az okoska énem persze egyből visítani kezd, hogy már ivott és most így fog vezetni! De Cece e miatt biztos, hogy egy szót se szólna, így csak maximum elnyomom a kissé talán aggódó pillantást - A tél jól hangzik. Biztos kidumálod magad, hogy ne orroljon meg a gyors szabi miatt az új kis segédjétől. - bököm oldalba mielőtt még a gázba taposna. Nincs nagy távolság szerencésre, így túléljük sértetlenül az italozgatás ellenére is a rövid utat. Na nem mondom, hogy a szívverésem időnként azért nem kapcsolt útközben nagyobb fokozatra, de azért csak sikerül megérekezni egy darabban. - Akkor vár Bali! Szia Jas! - köszönök még el tőle, miután kikászlódtam a kocsiból. Azért sejtem, hogy láthatta rajtam, hogy változtam és e miatt igenis aggódnom kellene. Nem lenne jó lebukni, meg aztán még mindig nem tudom azt sem, hogy Cece miért is halt meg. A jó ég tudja, hogy mi lesz, ha meglátja az, aki azt hitte, hogy eltette láb alól. Ezért nem is nagyon mutatkozom sokfelé és azóta se mentem vissza Roxmortsba, ahol sikerült beütnie a bajnak. Nem kockáztatom, hogy ezúttal már ne legyen hová továbblibbennie a lelkemnek.
//Köszi, én is imádtam! Van már egy-két kósza ötletem, megdumáljuk merre tovább <3//
Hiányoznak azért a régi szép idők, amikor még csak újoncként vándoroltam be London minden zegét-zugát, aztán úgy eltévedtem, hogy hajnalig nem találtam haza. Persze ezen felül a Cecével eltöltött idő mentette meg a hétköznapjaimat. Ő sikeresen belecsempészett az életembe egy kis vadságot és jókedvet, aminek azóta is hálával tartozok. Lehetséges, hogy ezért is szeretném most őt kimozdítani a munkája szürke hétköznapjaiból, még akkor is, ha nem igazán vevő rá elsőre. Érzem én, hogy valami nem okés vele, mert teljesen másképp viselkedik most. Sokkal letörtebb, visszahúzódóbb, de azért a pasis sztorijával mégiscsak kikívánkozik belőle a régi Cece. - Tűkön ülök, hogy találkozhassak vele, csajos. Biztos jó fogás, ha a nagy Cece ennyire sokra tartja. - vigyorgok egy-két korty margarita között. Valahol azért irigylem, hogy a szexuális élete jobban megy, mint nekem. Egy ideje nem sikerült összefeküdnöm senkivel, pedig az is igazán nagy tévhit, hogy a nőknek nincs szükségük rá. A felgyülemlett stressz sokszor kezd kipenderíteni a saját józanságomból. - Ah, bárcsak. - álmodozok egy kicsit, mert azért így, hogy beszélünk róla mindenféleképpen egy kellemes képet látok magam előtt a leendő tanáromról. De mégis hol van az eszem...? Inkább be is kortyolgatom a maradék italomat, aztán ennyi bőven elég is lesz. Így is érzem azért, hogy az alkohol felszáll a fejembe és egy kicsit megbizsergeti azokat a tekervényeket. - Komolyan?! - szaladnak fel szemöldökeim és még a szemeim is kikerekednek a döbbenettől, mert egyáltalán nem számítottam a válaszára. Kezdtem is feladni, de úgy látszik az adu ászom működött. Meg is fogom a kezeit és vonom magamhoz egy szoros baráti ölelésre, majd lelkes, vigyorgó arccal húzódok el tőle, hogy azért mégse fojtsam meg az örömömmel. Amúgy is indulunk, hogy ne húzzam szegénynek az idejét tovább, így is megkaptam, amit akartam, akkor már simán elvezethetem őt a munkahelyére. A Honda Accordhoz érve kényelmesen behuppanok a sofőr ülésbe, aztán, amíg ő megadja a címet szépen ki is csorgok az útra. - Esetleg télen? Itt úgyis pocsék lesz majd az idő és szerintem ez a Troy majd családi Karácsonyi bulit tart. Ha már nagy családról beszéltünk... Amúgy is, drágám, nem ismered még Jasmine Smoakot eléggé? Rám melyik férfi tudna haragudni?- kacsintok barátnőmre egy cinkos kis félmosollyal. Mindig is nagy játékos voltam a pasikkal. Már egészen fiatalon megtanultam miként csavarjam az ujjaim köré a másik nemet, hogy aztán hasznot húzhassak belőlük. Sajnos a gyerekkorom nem éppen számított normálisnak és valahogy pénzhez kellett jutnom. A beszélőkém is ott van a helyén, nem véletlen jártam marketing szakra sem. Lassacskán begurulunk az irodaház mellé, s a járdaszegély mellett parkolok le. Parkolóállásba teszem a váltót, majd bal kezemet a kormány tetejére emelem, míg Cece felé fordulok. - Jó munkát, csajos! Majd hívni foglak, de ezúttal vedd fel, kérlek. Bali vár rád. - mosolygok rá még így búcsúzóul, aztán csak ugyanezzel az örömködő arccal figyelem, amint elsétál. Nem mondom, eléggé megváltozott ezalatt a pár hónap alatt, ami hozzá képest nem számít normálisnak. Aggódom érte, ezért lassan ideje lesz felgöngyölíteni azokat a problémaforrásokat.
//És akkor a megbeszéltek alapján majd folyt. köv. Nagyon jól adja Mia a szerepét, Jasnek nehéz feladata lesz, de imádtam a játékot velük. //
Úgy érzem elég jól sikerült megúsznom ezt a pasifelszedés dolgot a kitalált történettel a nős fickóról, akivel járok. Csak aztán fel ne merüljön, hogy mutassam be, vagy meséljek róla többet, hiszen azért titkos, mert nem beszélhetek róla, bár gondolom Cece megbízna Jasmineben, de... én nem ismerem, csak annyira amennyit olvastam róla. - Oh hát tudod csak szórakozunk. Ez így mindenkinek pont elég kötetlen. Ha bedobná, hogy elválik, hát kénytelen lennék lelécelni, pedig tényleg nagyon ügyes. - vigyorodom el sokatmondóan. Néha úgy érzem egészen könnyű beleélnem magamat Cece szerepébe. De persze más eljátszani valamit, más beszélni róla és egészen más, ha az embernek meg is kell tennie dolgokat. Na ezért kell az alibi pasas, hogy ne kelljen a valóságban is megkockáztatnom, hogy felszedek valakit. Gőzöm sincs, hogy akkor mit tennék pontosan, ha rámmászna valaki, hiszen még csak nem is csókolóztam soha! Cece meg... őszintén szólva, amiket a naplójába leírt néhol egészen arcpirítóak voltak a részletek. Nem is értem... Vajon nem gond bele, hogy mi lenne, ha véletlenül valaki elolvasná a sorait? Mondjuk, ha jól sejtem nem érdekelte különösebben mások véleménye. Irigylésre métó és persze sokkal könnyebb így élni, mint mindig igyekezni megfelelni a szüleidnek, a tanáraidnak és mindenkinek a környezetedben. - Az öregnél csak jobb lehet. Talán még élvezni is fogod a közös munkát. - mosolyodom el és egy koccintásra emelem a poharamat, mintha csak ezzel is áment mondanék arra, hogy legyen valami jó pasi ez a Troy, akivel közös munkába kezd. Nem tudok sokat sajnos a családról, de tényleg megpróbálok majd utánajárni Jasmine kedvéért. - Igazából tényleg elég jól hangzik, de tényleg jobb ketten. Na jó... legyen! - lepem meg még kicsit magamat is azzal, hogy hirtelen mégis belemegyek. Egyelőre úgy látom Jas nem gyanakszik. Végülis az embereket elég egyszerű átejteni, mert mindig sokkal többet számít, amit látnak, mint ami valójábna előttük van. Erre építenek a mugli bűvészek is nem igaz? Én is olyan vagyok most, mint egy bűvész és azért nem mondtam el senkinek az igazat, mert kiakarom élvezni ezt a szabad és másfajta életet, akkor miért ne tegyem egy utazással? Miaként sose lett volna ilyesmire lehetőségem úgy se. A kérdésre viszont hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, hiszen az Akadémia épületét a Miniszérium szomszédságában húzták fel, oda pedig Jasmine nem vihet el. - Végülis gyorsabb, mint busszal. - bólintok végül, felhörpintve a maradékot az italomból. Legalább fizetni nem kell, hiszen a két fickó meghívott minket. Ennyit számít a rövid szoknya és a formás combok ugyebár. A világ igazságtalan, de ki akarom használni az igazságtalanságát. Végül persze megadom a címet is, a lehető legközelebb az Abszol úthoz egy irodaház elé, amit történetesen pont ismerek. Majd úgy teszek, mint aki bemegy, hogy aztán leléphesek gyorsan és a tényleges célfelé vegyem az irányt. - No és mikor mennél nyaralni? Nem lesz pipa ez a Troy, ha máris lelépsz napokra? - végülis még nem ismeri, lehet hogy ő is lazán kezeli a munkát és nem lesz belőle probléma, no meg Jas nem ajánlotta volna fel a dolgot, ha aggódna e miatt, gondolom.
Cece már ismerhet annyira, hogy nem hagyom annyiban a dolgot, legyen szó pasikról, titkokról vagy épp problémákról. Ő az egyetlen, akire tényleg számíthatok ebben az országban. Még se tárcsázhatom amerika számait állandóan. New York a múlté és itt vagyok élő példának, hogy igen is lehet nagy, pozitív változásokat elérni az életben. - Ez a beszéd, csajszi. - nevetek együtt vele bólintgatva párat. - Óhah, felcsigáztál, Cece. Azt már korábban is tudtam, hogy egy vadmacska szeretsz lenni az ágyban, szegény pasas… Amikor rájön, hogy miről marad le. - kuncogok tovább a margaritám iszogatása közepette. Kettőnk közül talán mindig Cece volt a vadabbik csajszi, aki könnyen odateszi magát, persze engem se kellett soha se félteni. Elég jó biztató erő vagyok ilyen téren és még gátlások nélkül is vetem bele magam a dolgok mélyébe, ha úgy tartja kedvem. Az egyetlen problémám, hogy könnyen esek szerelembe, az utóérzés pedig általában nagyon kellemetlen és fájdalmas egy pár éjszakás kaland után. - Hálám örökké üldözni fog. - kacsintok barátnőmre hálás pillákat rebegtetve felé. Ha sikerül Troy kegyeibe férkőznöm, akkor a Kosmosnak is fel tudok göngyölíteni ezt-azt, amit ők fontosnak tarthatnak. Lopásban kiváló vagyok, kétlem, hogy egy egyszerű kis művészi család ki tudna rajtam fogni. Ezt azért nem kötöm még Cece orrára sem. Azt végképp nem mondhatom neki, hogy egy terror szervezet tagja vagyok, akik azon munkálkodnak, hogy megdöntsék a világot. Legalábbis feltételezem, hogy ilyen indíttatásokból rombolnak le épületeket és lopatnak el értékes ereklyéket, de vajon ezek mire jók…? - Hm… Troy Smallwood… Ha mázlim van nem egy pápaszemes kockát fogok ki. - kuncogok, miközben a következő italomhoz nyúlok. Nem is igazán néztem még utána az említett férfinek, a külsejét inkább a meglepetésre bízom. De azért jó, ha van némi alap információm róla Cece által. - Jaj ugyan! Örök életedre ilyen munkamániás akarsz lenni? Hívd el a pasidat is, ha akarod, de az ajánlatom inkább csak neked áll. - ciccegve húzom ki magam a bárszéken és nézek barátnőmre hitetlenkedő arccal. - Mikor fogsz lazítani, ha nem most? Gondold át és szólj mit szeretnél. Rád férne egy kis kikapcsolódás. Napsütés, homokos tengerpart, pálmafák… Rég volt már, nem igaz? - festem le előtte a gyönyörű vakációnk kis képét, hátha ezzel sikerül a fejébe égetnem valamit, amivel beadja majd a derekát. - Na de… Nem fecsérlem tovább a szót, csajos. Eldoblak a munkádhoz. Merre megyünk? - iszom meg az utolsó kortyokat, aztán ha Cece megadja az úticélt, elő is kapom kocsim kulcsait.
Szóval kell egy kitalált pasi, akiről nem mesélhetek. Olyan kell, akit jó okkal kell eltitkolnom. Miért titkolhat egy pasit a barátnője előtt valaki? Ajj mennyivel könnyebb lenne, ha lenne e téren tapasztalatom? Nem is tudom, talán el kellene kezdenem lányregényeket olvasni, vagy ilyesmi. Azokból sokat tanulhatnék, hogy az efféle helyzetek is könnyebben menjenek, meg aztán egy pasit lekoptatni is könnyebb, ha tudod a módját. - Jajj Jas, hát tudod, hogy én szoktam őket ejteni. - nevetem el magamat. Azért már fél éve gyakorlom Cece stílusát, időnként egészen ügyesen megy már. Lehetséges, hogy akár még színésznek is elmehettem volna, pedig sose gondoltam, hogy jó lehetnék benne, de úgy tűnik, hogy jól játszom szerepet. - A fickónak felesége van és elég fontos beosztásban dolgozik, ezért nem fecseghetek róla. Nem annyira fiatal már, de sok pénze van, és elég dögös is. Odafigyel magára és tudod soktéren nagyon tapasztalt. - mosolyodom el szélesen. Tényleg hasznos lenne, hogy lányregényeket olvassak, de hátha van ebben ráció. Végülis nem öreg pasasról van szó, csak hát hozzánk képes idősebbről. Ha már egy tizessel több, akkor is idősebbnek számít, de attól még lehet fizikailag bőven a toppon egy pasi ugye? Azt pedig Cece naplója alapján tudom, hogy eléggé kedveli az ágyjeleneteket, úgyhogy teljesen reális, hogy arról fecseg, hogy a fickó jó a szexben és hogy ez nagyon is mérvadó a szempontjából. - Utána nézek és felhívlak, hogy legalább tudd, hogy kire számíts. A családjuk hát igen elég mélyen benne vannak az üzletben, ami a különleges tárgyakat illeti. Szerintem jól jársz, ha velük kerülsz kapcsolatba. - az ismereteim alapján legalábbis elég profik e téren, habár ha jól tudom van a családnak egy ága, akik nem annyira jók benne, de nem tudom, hogy ez a Troy hová tartozik. Mondjuk nem is tudom, hogy egy varázslócsalád, akik ereklyéket kutatnak, mit akarnak egy mugli lánytól. Vajon mit tudhat Jasmine, amiért fontos lehet nekik? Vagy csak más a szemléletmódja, mint mondjuk egy boszorkánynak? - Igen, azt gondolom, bár ha legalább helyes, akkor jól érezheted magad vele és az ujjaid köré csavarhatod, az se utolsó szempont. - mosolyodom el, miután sikeresen leráztam szegény pasast. Az italt megkaptuk, viszont én aztán nem akarom, hogy valaki megpróbáljon itt nyilvánosan rám mászni, netán taperolni kezdjen. Fúj! Nem véletlenül nem fogadtam egyetlen olyan telefont sem az utóbbi fél évben, ahol egyértelmű volt, hogy valami pasas keresett. Ha jól sejtem akkor Cece előszeretettel tért vissza időnként szórakozásból expasijaihoz és ki tudja, hogy valamelyik nem ilyen okkal akart volna bejelentkezni nála. - Bali? - kerekedik el a szemem. Sose jártam még külföldön és elképzelésem sincs róla, hogy miket akarna csinálni ott Jas. - Nem is tudom. Persze biztosan remek lenne, csak hát tudod a munka... és a titkos pasi... - próbálom már most szépen óvatosan kihúzni magamat, bár félek tőle, hogy nagyon nehéz lenne most így hirtelen lebeszélnem róla. Lelkesnek tűnik és már túlságosan régóta nem ért el ahhoz, hogy most könnyen elérjem, hogy ne erősködjön. - De azért átgondolom, jó? - teszem még gyorsan hozzá. Telefonon sokkal könnyebb lesz lemondani, bár az is igaz, hogy nem lenne rossz elutazni. Végtére is azért maradtam Cece testében, azért nem szóltam senkinek, mert így olyasmit is megtehetek, amit Miaként sosem. Lehet, hogy igen kellene mondanom? Egyelőre nem úgy tűnik, mintha Jas akár csak gyanakodna is, hogy valami történt és amúgy is mugli, már miért gondolna olyasmire, hogy a barátnője testében már más valaki van?
Sokszor hagyatkozok a női megérzéseimre. Cece esetében pedig végképp hagyatkozni is fogok, hisz' a vak is láthatja rajta, hogy valami nincs rendben vele. Ennyire szányolcvan fokos fordulatot tud venni valaki élete? Elég furcsa és akkor még szóba se hozom azt, hogy mindig le akar engem pattintani. Persze én beszélek itt a magam kis ügyleteivel. A Kosmosról még Cece sem tud. Valószínűleg, ha megtudná, másnap már holtan találnám. - Nocsak-nocsak. És még én hittem azt, hogy sosem fogsz leragadni egynél.- csillannak fel szemeim ravasz kis mosollyal a szám szélén.- Nem mesélhetsz róla sokat, de legalább elláthatnál egy-két szaftos kis infóval. Jóképű? Fiatal? Az eseted legalább? Tuti nem ver át? A mai pasik annyira szemetek, hogy egy csettintéssel képesek levenni téged a lábaidról, aztán a következő pillanatban már ejtenek is.-forgatom meg szemeimet lemondóan, majd kortyolok egyet a friss limeból facsart margaritámból. - Ah, megtennéd?-nézek rá ragyogó kisugárzással, melyből szavak nélkül is árad a hála már így előre.-Nem sokan ismerik, legalábbis így a hétköznapokban még nem hallottam róla. A hétvégén lévő kiállításon szerettem volna körbekérdezni pár festőt, ők biztosan olyan felsőbb körökben mozognak, ahol ejtettek már-egy-két szót erről a Troy Smallwoodról. Azt mondtad, hogy egész család, igaz? Vajon mekkora lehet ez a családi biznisz...?-ráncolom homlokomat kissé előítéletesen, ugyanis azt már megtapasztaltam, hogy nagy családok ügyeibe keveredni sosem jó húzás. Remélhetőleg ennek a Troynak nincsen öt éves kis hugicája vagy egy céda nővére, aki beleköphet a levesembe. Jobb szeretek szóló pasikkal dolgozni a családi háttér belevonása nélkül. Mr Delgado alapból egy idősődő fickó volt egyetlen fiú gyerekkel, aki végül drogfüggőként végezte és csak az apja pénzéért kuncsorgott. -Ahogy szeretnéd, csajszi.-adom meg neki a lehetőséget a választásra és amint megjelenik a pasi, barátosném már rázza is le. Szegény... De hát így van az, ha az ember lányának bonyolult kapcsolata képződik egy férfival. Remélem Cece tudja mit csinál és nem köteleződik el még olyan korán. Előtte az egész élet... Ki fog velem bulizni, ha az a pasi elcseni előlem őt? - Hm... Talán. Rég volt alkalmam kifogni a horgomon valami normális pasit. Bár valami azt súgja ő sem lesz egy hétköznapi eset. A művészek sosem hétköznapi esetek...-sóhajtom fel a margaritámat lötykölve poharamban.- Majd tuti találkozni fogsz vele. Ha valóban nagy számnak bizonyul.-vonok vállat végül és kortyolom le az italom maradékát. - Megünnepelhetnénk a szülinapod idén. Van is egy remek ötletem. Nyertem két jegyet Balira. A szállás és a repjegyek rajta vannak, egyedül a túraútjainkat kell kitalálnunk. Mit szólsz? Egy jó kis csajos összeröffenés? Rád is férne a kikapcsolódás és csak pár napról lenne szó amúgy is.-pillantok rá kérlelő tekintettel. Jó... Nincsenek jegyeim Balira, de max befizetek valami sorsjegyre egy utazási irodánál. Amúgy is van elég félretett pénzem, amiből költekezhetek arra, amire csak szeretnék. Ha ez azt jelenti, hogy a legjobb barátnőm életét rázzam a helyére, akkor állok elébe.
Vajon, ha azt mondanám, hogy egy titkos pasi akiről nem mondhatok sokat akkor az elég lenne neki? Lehet, hogy ez jó megoldás és elég lenne vele megmagyarázni az elmúlt fél évet. Olyan furcsa ez. Sose gondoltam, hogy a fiúk ennyire megzavarhatják az ember fejét. Aztán ott volt Hiro és persze Mark, nem rég meg a különös vámpír fickó... Pedig én aztán sosem gondoltam magamról, hogy egy fiú ennyire megzavarhatja a fejemet. Mindig azt gondoltam butaság, akiknél így van, erre beállok a sorba? Viszont akkor legalább hitelesen tudnék ezzel takarózni. - Ha már így kérdezed... Nem mesélhetek róla sokat, mert még az egész nagyon képlékeny és bonyolult, de igen valami pasi. - mosolyodom el és egy kicsit sikerül el is porulni, ami biztos hogy meglepi őt hiszen Cece sosem volt az a pirulós fajta. Én viszont nem vagyok otthon az efféle témákban, az is zabarba ejt, hogy láthatóan ázok a fickók kinéznek minket maguknak. Én aztán biztosan nem akarok pasizni! Olyan öregek! - Smallwood? - gondolkodom el a név hallatán. Biztos, hogy hallottam már, csak éppen én már jó ideje mugli és varázsvilagban is megfordulok, így valamivel kevesebbet tudok utóbbiról. - Az rémlik, hogy az egész család ilyesmivel foglalkozik, de a fickóról nem tudok. Érdeklődjek utána neked? - ez végülis beleférhet. Akár holnap is hiszen elég sok Minisztériumi alkalmazott is jelen lesz a megnyitón. Megpróbáljátok körbekérdezni erről a Troy Smallwoodról. - Nem is tudom. Ha már olyan rég találkoztunk, akkor nem lenne jobb csak kettesben beszélgetni? - próbálkozom a pasi dolgom kívül még ezzel is. Hát na ha már iszogatni akart, akkor még se lenne jó ha ebbe két pasi bekavarna. Így aztán rendesen le is fagyok, amikor az egyik belemászik az aurámba. Oh Cece mit tennél ebben a helyzetben? Félek, hogy tudom de az nekem biztosan nem menne. Nagyot nyelek hát és megpróbálok mosolyt varázsolni az arcomra. - Bocsánat, de ez most egy privát beszélgetés. Esetleg majd máskor... szépfiú. - hogy ez milyen rettenetesen hangzott a számból, te jó ég! De legalább a pasas úgy fest, hogy veszi a lapot és egy szajhúzás kíséretben visszatér a haverjához. - Szóval reméled azért, hogy valami jó pasi lesz ez a Troy? - fűzöm tovább a beszélgetést. Végülis minél többet beszelünk róla, annál kevesebbet beszelünk rólam és itt most ez a lényeg. Ha minden igaz és jól vettem ki a naplóból, akkor Jasmine nem ismeri a világunkat tehát nem mesélhetek neki, akadémiai megnyitóról, vagy vámpír esküvőről, mert csak jót nevetne rajta vagy rosszabb esetben totál kiakadna. Esetleg még bolondnak nézne, mint utolsó lehetőség.
- Na látod!- győzedelmes mosollyal nyugtázom, hogy végül csak sikerül meghívnom legalább egy italra és nem pattint le, mint egy idegent. Nem tudom mi történt vele az elmúlt hónapokban, de valami nincs rendben és mint tudjuk, én sem arról vagyok híres, hogy ülni fogok a seggemen emiatt. Ó, nem! Ne aggódj Cece, előbb-utóbb mindenre fény fog derülni. - Ezt te sem gondolhatod komolyan. Mindig is sikeres voltál abban, amit csinálsz. Aztán egyik pillanatról a másikra pukk! Mintha valaki elbűvölt volna. Csak nem egy pasi van a dologban? Nekem elárulhatod.- kacsintok rá, amint sikerül helyet foglalnunk a bárpultnál. A két korombeli fiúcska egész jól is néz ki ahhoz képest, hogy a londoni férfiaknak mindig meg van a maguk külső védjegye, ami nos...mindegyikőjüknél előfordul a kapafogtól kezdve, a hatalmas homlokig. Ezúttal viszont egész izgató látványt nyújtanak, ahogy próbálnak jópofizni nekünk. Milyen cukik. Játékos mosollyal emelem fel egyik kezemet és integetek nekik ujjaim mozgatásával, majd felkönyökölök a pultra és kérek magunknak két martinit végre. Az enyémet mocskosan kérem, jó sok olivabogyóval. - Mondhatni. Tudod Mr. Delgado lemondott rólam a restaurátor jövője érdekében. El is költözött Isten tudja milyen messze és lepasszolt valami Smallwoodnak. Hamarosan eljön a találkozó napja is, de nem tudom mire számítsak egy vadidegentől. Hallottál már róla? Te mozogsz az ő körükben többet, talán ismerős lehet a név. Troy Smallwood?- billentem is oldalra fejemet, hogy aztán reményteli tekintettel nézzek rá, hátha tud plusz infóval szolgálni a találka előtt. Őszinte leszek, egyáltalán nem akartam volna újrakezdeni a restaurátor tanonc szerepét, hisz Delgadohoz is olyan szuperül beédeskedtem magam, erre most dobhattam ki az ablakon azt a rengeteg melót. Nem egyszerű, ha a hátad mögött a Kosmos áll és te magad egy teljesen különböző világból pottyantál ide. Amerika azért jóval másabb, mint ezek a karót nyelt angolok. - Szeretnél egy kis társaságot? Persze, hacsak nem valami fiú egyed van a képben. Igazán elmesélhetnéd már végre, ha a nagy Cece bepasizott. Olyan könnyen megy neked.- kapjuk ki az italunkat is rögvest, melyből először a fogpiszkálóra szúrt olivabogyókat szedem ki és harapom le az egyik nagy darab bogyót. Kortyolok hozzá egyet a martiniből is, majd lábaimat keresztbe vágva fordulok Cece felé a bárszéken. Így jól rá is látok arra a két bájgúnárra, akik egész csalogató, sármos vigyorral lesnek minket tovább. - Szerintem az egyiknek nagyon tetszel.- bökök állammal a srácok irányába, amint felpillantok poharam mögül barátnőmre, s mindeközben az egyikük meg is teszi az első lépést azzal, hogy Cece mellé kavarodik. A pultra könyököl egészen közel a lányhoz, majd kedves mosollyal üdvözöl mindkettőnket. Arcára is kiül az a kicsapott kiskutya érzés, amivel magát próbálja bekönyörögni köreinkbe, főképp Cecéébe.
Ki kell húznom magamat ez alól, hiszen úgy tűnt a naplóból, hogy ezzel a Jasminenel elég jól ismerik egymást, én pedig nem vagyok magamban annyira biztos, hogy ezt hatásosan tudom megoldani és eljátszani. Lebukhatok és bár már elég ügyesen hozom Cece figuráját, de ilyen helyzetben azért mégis csak sokkal ijesztőbb a lebukás esélye. Nem véletlenül próbáltam a barátaitól és az exeitől is eddig távol tartani magamat a lehető legjobban, pedig mindkettőből akadt bőven, akit le kellett ráznom. Cece sokkal népszerűbb, mint én valaha is voltam, vagy akartam lenni egyszerű kis könyvmolyként. De hát nem kockáztathattam, hogy valami félresiklik, még ha izgalmas is ennek a népszerű lánynak az életét élni. Mi lett volna, ha mondjuk találkozom egy exével és a végén még nem is tudom... olyasmit akar, amire én egyáltalán nem vagyok felkészülve tizenhét évesen úgy, hogy még csak pasim se volt soha. - Egy ital talán beleférhet. - bököm ki, aminek hatására persze azonnal fejbe is kólintom magamat gondolatban. Sosem voltam jó abban, hogy kidumáljam magamat helyzetekből. Telefonon valamit lemondani sokkal könnyebb, mint élőben, ez a lány pedig nagyon határozottnak tűnik és úgy fest, hogy nem nagyon akarja annyiban hagyni, hogy mindenáron próbálom lekoptatni már lassan fél éve. - Talán igazad lehet, de tényleg csak egy ital. - egyeztem bele végül egy mosoly kíséretében. Még az a mázlim, hogy a kapott testtel megkaptam az alkohol tűrési szintjét is, mert ha csak rólam lenne szó, akkor biztos hogy fintorognék és egy martini is elég lenne ahhoz, hogy becsípjek, de az már akkor kiderült, hogy Cece jól bírja az italt, amikor először néztem körül a lakásában. Elég szép készlete van, és a napló alapján az is kiderült, hogy gyakran tartott különféle házi bulikat is, ahol ezeket az italokat fogyasztották. Én, amikor először beleszagoltam egy töményebbe máris ráncoltam az orrnyergemet derekasan a kesernyés illat hatására. Máig nem értem, hogy mi olyan jó ezekben az italokban másoknak. - Oh hát tudod talán lassan ideje megkomolyodnom, csak akkor érhetek el komoly sikereket a munkámban. - magyarázom, miközben elérjük a bárt. Elég kellemes a zene, azt igazából nem vitatom, bár azt se mondanám, hogy nem furcsa nekem fényes nappal egy ilyen helyen lenni, sőt fél éve még be se engedtek volna, hiszen valójában nagykorú se vagyok. És persze elég fura érzés, hogy kapásból több tekintet is ránk szegeződik és amikor leülünk elég pár perc, hogy a pultos azzal álljon elénk, hogy nem messze egy asztalnál két fickó szívesen fizeti az italunkat. Próbálom leplezni a zavaromat, amikor feléjük pillantok, hiszen tökre öregek! Minimum huszonöt körül lehet mindkettő! - És te hogy vagy? Jól mennek a dolgaid? - próbálok valamiféle felületes csevegést kezdeményezni, hogy inkább ő beszéljen, mint hogy én tegyem és meghagyom azt is neki, hogy elfogadja a felajánlást, de nagyon remélem, hogy nem találja ki, hogy a két fickó üljön ide hozzánk. Gőzöm sincs mit tennék, ha valamelyik elkezdene... udvarolni, vagy ilyesmi.
A kiscsaj annyira elvadult tőlem az utóbbi hónapokban, hogy rá se tudok ismerni. Roppant frusztráló tud lenni, amikor az egyetlen fix kapcsolatod is dobhatod ki az ablakon, mert nem számíthatsz a másikra. Ceceben még bíztam, de amit mostanság művel az hallatlan és elfogadhatatlan! Idegesen toppantanék is egyet, hogy a tudtára adjam mennyire neheztelek most rá, de inkább visszafogom magam és inkább besorolok mellé, had üdvözölhessem barátnőmet. Legalábbis egész pozitívan állok hozzá elsőre, aztán jön a lerázós sablonszöveg. - Na ezt nem, csajszi! Eddig megúsztad, de most már nem. És ne gyere nekem azzal, hogy mennyire elfoglalt vagy! Tuti van valami bibi az életben, amit velem megoszthatsz és végre elkergethetjük a viharfelhőket. Na? Cece, légyszi, hát mikor kaphatom vissza a legjobb barátnőmet, hm?- nézek rá színpadra illő könnybe lábadt szemekkel, hátha hatással lehetek a lelkivilágára legalább ezzel, ha már az állandó telefonhívásokkal és levelekkel nem értem el semmit. - Jaj, ugyan!- legyintek egyet lazán. - Tudom mire van szükséged és az nem kávé. Gyere, meghívlak egy italra, aztán elviszlek arra rendezvényhelyre.- rántom is elő zsebemből 1990-es szürke Honda Accord-om kulcsait. Nem a legszebb jármű, de beteljesíti feladatát. - Tudok is egy szupi helyet, itt van a sarkon. Egy Jazz bár, kellemes zenével, pont amire szükséged van. Cece, néha túl sok időt töltesz a munkáddal. Kell néha egy-két rövidebb szünetet tartanod, mint például a barátnőddel meginni egy martini-t kora délután.- mosolygok rá cinkos pillantásokkal, s ellentmondást nem tűrően karolok belé, hogy megindulhassunk kedvenc kis székhelyem felé. Fogalmam sincs mi ütött belé, annyi viszont szent, hogy ki fogom deríteni mi baja van. A barátnők már csak erre jók, nemde? Az meg se fordul a fejemben, hogy velem lenne a baj, mivel ő viselkedik úgy, mint akinek már hónapok óta megvan és ide-oda ingadozik a hangulata. - Nem voltál te ilyen, Cece. Hova lett az a dögös, vadóc éned, aki szeretett velem lógni?- fürkészem arcát egy pillanatra, míg átsuhanunk az út túloldalára, ahol szépen ki is nyitom magunknak Oliver Jazz Bárjának ajtaját.
Bár Cece naplója alapján azért sok mindent tudok az életéről és a kapcsolatairól és azért az még sem ugyanaz, mint megélni ezeket, úgyhogy akit lehetett eddig igyekeztem szépen elkerülni akkor is, ha az illető sokat keresett, mint Jas, akit talán a legnehezebb volt újra és újra lekopotatni a munkára és mindenféle elfoglaltságokra hivatkozva. Végülis munka tényleg volt dögivel és azt hiszem egyre jobban kezdek belejönni ebbe a rendezvényszervezés dologba, pedig sose hittem volna, hogy ez nekem való munka lehet. Persze más, ha az ember ezt tizenhét évesen kezdi el, miközben mindenki más azt hiszi, hogy már elmúlt húsz és hogy tapasztalt és mindenhez ért. Én viszont mindig is gyorsan tanultam, úgyhogy már kezd a dolog alakulni, főleg a vámpír esküvő megszervezése után. Hát nem mondom, hogy sétagalopp volt, főleg hogy gyakorlagilag életveszélybe is kerültem több alkalommal, de hát... vannak nehéz napok az életben, erre már rájöttem. És most itt van előttem az újabb nagy kihívás, ennek az Akadémiának a megnyitója, ami szinte már teljesen készen van, de mivel a Minisztériumnak dolgozom, azért elég nagy durranás, hogy felkértek rá. Na jó nem engem, de Cecenek, nagy durranás na. Most is épp azért sietek annyira, mert még egy utolsó terepszemlét akarok végezni, hogy minden rendben legyen. Délelőtt volt egy kis bonyodalom az italokkal, de ha minden igaz, akkor ez is rendeződött, de akkor is az a tiszta, ha a holnapi rendezvény előtt mégegyszer mindent megnézek magamnak személyesen. Ekkor hallom meg a szinte ismeretlen hangot, hiszen csak a telefon torzításában beszéltem eddig vele, amikor megpróbáltam lerázni és mivel képet Cece nem tartogat magánál mindenkiről... - Jasmine? - csúszik ki a számon elsőre egy kissé kérdésszerű köszönésnek induló dolog, de aztán gyorsan leviszem a hangsúlyt a szó végén, ha úgy látom, hogy jól sejtem a dolgot. Végülis az alapján, amit olvastam róla, hogy nem fehér és a hang a telefonban... viszonylag kevés az esély rá, hogy rosszul következtessek. - Igazából most nem nagyon érek rá, ne haragudj, eléggé sietek... - pillantok körbe, hátha nincs egy kávézó se a környéken, hogy azt mondhassam nincs most időm egy helyet keresni, esetleg mind tele van, de persze hogy nincs szerencsém. Van hely és még akad is a közelben egy, így nehéz lesz azt mondani, hogy nincs tíz percem leülni, miután már elég sokszor ráztam le őt. Mégis hogy a nyavajába dumáljam ki magamat? - Tudod várnak egy... Holnap lesz egy nagy megnyitó és még át kell néznem a helyet, hogy minden rendben van-e. - magyarázom, annak ellenére hogy tisztában vagyok vele, hogy Cece mindig lazábban kezeli ezeket a dolgokat, de én világ életemben iszonyatosan precíz voltam és mindig tudtam, hogy csak akkor mennek jól a dolgok, ha körültekintően és tökéletesen csinálok mindent. Lehet, hogy ez a Cece csak úgy ösztönből jól csinálta ezt, de én nem vagyok ennyire ösztönös, nekem tökéletes időbeosztás és szervezettség kell ahhoz, hogy jó legyek benne.
Közel két éve már, hogy Angliába költöztem a Kosmos ügyletei miatt. Azóta is tanulom miként kell restaurátornak lenni, mert azért ez egy teljesen olyan irány, amibe sose kavartam volna bele magamat önszántamból. Eddig egész jól is megy, ráadásul a műveszet is elkezdtek érdekelni annyira, hogy ne unjam magam szét egy-egy kurzuson. Persze ott lebegnek előttem a lopási lehetőségek, valahányszor őrizetlenül hagynak pár festményt. De nem ezért vagyok itt. A művészek életébe kell beférkőznöm és a nevesebb rendezvényekbe részt vennem, hogy a Kosmosnak is hozzáférése lehessen az esemény által vonzott tömeghez. Mindig megkérdőjeleztem az indítékaikat és azt a brutalitást, mellyel emberek életeit teszik kockára... Kezdek kételkedni abban, hogy az én munkásságom számít nekik bármit is. A nagyobb hatalmak úgyis több befolyással vannak az amerikai kormányra, főleg így, hogy világszerte léteznek. Sose tudtam meg igazából hányan is vagyunk... Az én részlegem főnöke, vagy nevezzük őt "irányító"-nak, egyelőre csak annyit mondott, hogy megszámlálhatatlanul sokan vannak. A következő rendezvényig még van időm és a restaurátorok sem járnak a nyakamra végre ennek fényében. Friss, angol levegő köszönt, amint kiteszem lábaimat az utcára. Jobbomnál a Big Ben égig nyúló tornya ágaskodik, másikomon pedig a Temze csobog hatalmas robajával. Ez a hely mindig is turista látványosság marad és vendégei lankadatlan lelkesedéssel villogtatják rá fényképezőiket. Én azért nem voltam ennyire csudi jó állapotban, amikor először pillantottam meg az építményt. Mindenesetre igen, bizonyára hatalmas történelemmel rendelkezik, csak épp én nem tudom annyira értékelni, mint ahogyan azt kellene. Mélyet szippantok a nedves levegőből, aztán csatlakozok a járdán sétálókhoz. Kellene valami harapnivalót szereznem, mert éhen halok... Sosincs időm magammal igazán foglalkozni, mert sokszor fél napokat töltök egy-egy festmény felett, azon ügyeskedve miként keverjem ki a megfelelő színt és árnyalatokat hozzájuk. Stresszes egy munka, ráadásul nekem pláne egy türelemjátéknak tűnik. Egy kis sarki pékséghez sietek, hátha tudok egy töltött bucit szerezni tőlük frissen. Viszont amint kezemet a kilincsre emelem, egy ismerős arcot vélek felfedezni az utcán. Némán halad el és rám se néz, mintha nem is tudná ki vagyok, ami azért egy kicsit bántó, tekintve, hogy jó pár hónap barátságot hagytunk magunk mögött. - Cece!- engedem el a kilincset és kiáltok utána. Ha kell intek is egyet neki, amennyiben nem vesz észre, de most nem fogom meglógni hagyni. Épp eleget rázott már le oktalanul, most jobb lesz, ha normális válasszal tud illetni. - Ezer éve nem láttalak. Mi van veled? El se tudlak érni anélkül, hogy ne ráznál le. Mi történt?- sorolok be mellé hezitálás nélkül és veszem fel léptei ritmusát. - Oké, csajszi, figyu. Leülünk és egy kávé mellett elmesélhetsz mindent, okés?- billentem oldalra fejemet, hátha egy nyugodtabb légkör mellett könnyebben megnyílik a szája. Arról viszont ne is álmodjon, hogy hagyom lelépni. Épp eleget aggódtam már az "eltűnése" miatt és az igazán nagy szó nálam.
Igen, az élet ilyen, idővel az ember ráébred, hogy nem olyan szép és jó, hogy az emberek nem olyan kedvesek és korrektek és hogy nem minden rózsaszín. Van aki hamar, van aki később, van aki fokozatosan, van akit úgy pofon vágja a sors, hogy egy pillanat alatt jön a megvilágosodás. Én sajnos az voltam, aki korán rá kellett, hogy jöjjön erre a koromfekete helyzetre és az, akinek nem volt sok ideje gondolkodni rajta tényleg olyan rossz-e a helyzet, hanem bumm a pofámba jött az információ. Ez úgy fest jelenleg csak rosszabbodik, hiszen ha én rács mögé kerülök akkor onnan már nem jövök ki sosem, tehát lényegében a halálos ítéletemet írnák alá. - Miért kellene ellazulnom ahhoz, hogy komoly dolgokról beszéljünk? Egyáltalán az mikor következik? - igazán nem akarom én siettetni, de nem lenne rossz tudni valamit és ahhoz neki is minél több részletet kellene ismernie, de eddig még nem sok kérdést tett fel. Tisztában vagyok azzal, hogy az ember egy ügyvéd előtt kénytelen teljesen lecsupaszítani önmagát... na nem úgy, de nem igen lehet titkolózni, hiszen attól nem tud megvédeni senki, amit nem mondasz el. Nem is akarok titkolózni, de hát nem igen kérdezett még, hogy őszintén tudjak válaszolni bármire is. - Így... egész más rájuk nézni, bár önre is, ha úgy véli mindenkinek állatias énje van, amit rejteget, bár tény, hogy gyerekként sokkal szabadabbak vagyunk, aztán az évek alatt rengeteg korlátot húzunk fel magunk köré. - végül csak leülök szépen mellé, még egy apró sóhajt is megengedek magamnak, de tényleg épp csak egy arasznyit engedek tölteni az italból. Nem barát a gyógyszerekkel, amiket szedek, és az ellazulás más, ha kiütném magamat azzal nem jutnánk előbbre. - Rendben, tudom, hogy úgyis az a dolga, hogy minden tudjon rólam, vagy minél többet. Amiért így érzi és így is van, hogy ha bekerülök oda és rámhúzzák ezt az egészet, akkor én már nem jövök ki. Beteg vagyok, gyógyíthatatlan, legalábbis olyan módon, ahogyan a gyógyítók próbálták, talán tíz évem van hátra, de az utolsó évek abból is gyötrelmesek lennének. Ha bezárnak... gyorsabb és könnyebb út lenne a tárgyalás végén az avada, mint az Azkaban.- sóhajtok egyet és végül csak kortyolok az italból. Látszik, hogy nem vagyok gyakorlott ivó, mert azonnal fintor jelenik meg az arcomon, de ki tudja, talán most tényleg jót tesz pár korty.
Mivel már itt van, az nyilvánvalóan magába foglalja, hogy egy bizonyos határig vállalja a feltételeimet. Az pedig csak rajtam áll, hogy mennyire avatom be a dolgaimba. Kénytelen bízni bennem, hiszen még átjött a házamba is, ami azt jelenti, hogy nagy veszélyben van, mondhatni halálosban, vagy ha bűnbaknak állítják be, akkor amíg csak él, a dementorokkal keringőzhet, ha rosszul alakulnak a dolgok. - Ahogy mondja Destiny. A koromfeketéhez. El kell, hogy szálljanak az illúziók. – Ez pedig szorosan összefügg az igazi énemmel, no meg a maszkokkal, amitől úgy fél. Vajon tőlem is rettegne, ha kifestve látna? Harcidíszben tomahawk-kal a kezemben, vérre szomjazva? Jó eséllyel igen, de mintha ez a nő igenis élni akarna, legyűrni a félelmeit, ezért is vallja be őket ilyen nyíltan. Ezzel az én kezemre is játszik, másfelől az érzelmek mentén haladás nem okos lépés, ha az ember stratégiailag tervez, viszont eljött hozzám, színt vall, és segítséget kér. Ilyen folytán mégiscsak keveredik benne a logika, és az érzelemvilág, méghozzá hasonló mértékben, mint bennem. Amit külsőleg mutat mások felé, az egy csinos szépség, aki láthatóan nagyon öntudatos, mindenről van véleménye, hiszen oknyomozó riporterként mindig egy bizonyos szűrőn át látja a világot, mellette pedig tele van félelmekkel, és megkockáztatom, gyermekkori traumákkal. Jó lenne a mélyre ásni, és van is ötletem, hogy hogyan tegyem meg. De azt majd a vacsora után. - Egyáltalán nem probléma. Nem csak az ital képes olyan hatást elérni, amitől ellazulhat. Néhány korty is elegendő lehet, hogy étvágyat csináljon. Milyen bűnös élvezetek rabja? – Kérdezem oldalra döntve a fejemet, s meg is rázva azt vigyorogva az ananászos pizzára. Hát a grillkolbászt nem fogom lekvárban megforgatni a kedvéért, az teljesen biztos. A kolbászt egyébként a grillrácsokra helyezem, és elkezdem a műveletet, hamarosan pedig felszállnak az első finom illatok. Nem az a cél, hogy eltelítsen minket, inkább csak amolyan esemény számba megy, hogy az ismerkedési estünk amolyan vacsorafélével van egybe kötve. – Olyan bonyolultan fogalmaz kedves, s a kérdései sem vezetnek sehova. Azért jött hozzám, mert háló nélkül nem mer a mélybe zuhanni. Nos a maszkok a tudatalattit hivatottak jelképezni. Mindaz, amit nem látunk. Az ősi kulturák viszont képesek voltak ezt megjeleníteni. Az ember belső, állatias énje a szabadabb, és szeretem magamat emlékeztetünk, hogy egy divatos öltöny, egy jól szituált kosztüm bizony csak a felszín, a máz. Belül mind állatok vagyunk. És félni? Igen, mindenki fél attól, hogy nem tudja tartani a kontrollt, noha ha elfogadjuk, hogy kik vagyunk.. Borzasztóan jó érzés. – Magam mellé paskolok az egyik bárszékre, hogy jöjjön csak a pulthoz, mert már töltök is a cognacból. És a vacsora is már készülőben. – Van oka annak, hogy ennyire elveszettnek érzi magát? A mai ügyünkön kívül persze. Érdekel a múltja.
- Egyelőre még magam sem tudom, hogyan is hangzik, de akárhogy is... egyelőre tényleg nem tehetek mást, ezt maga is tudja. - hogy zsarolás, vagy sem... Végülis én jöttem ide, nem ő kényszerített rá és arra sem, hogy maradjak. Mondhatnám, hogy ez így nem tetszik és inkább máshoz fordulok, de mégis ki máshoz? Azért vagyok itt, mert ahogyan hallottam ő átviszi az akaratát mindenféleképpen és nem feltétlenül kell, hogy érdekeljen jelen esetben, hogy mi ennek a háttere, mert túlságosan komoly az ügy és a helyzetem ahhoz, hogy az ilyen apró részleteken fennakadjak. Egyelőre most az a fontos, hogy valahogy kikeveredjek a bajból és ha ehhez olyan alkuba kell belemennem, aminél még egyelőre azt sem tudom mi lesz az ára... hát muszáj. - Ne aggódjon én arra hamar rájöttem, hogy a felnőttlét rózsaszín köde nem is olyan rózsaszín... jóval inkább a feketéhez közelít. - vonom meg a vállamat. Na igen ebből akár még azt is sejtheti, hogy vannak itt komolyabb dolgok is a háttérben és hogy tényleg nyomós okom van, hogy hozzá fordultam és nem csak az, hogy szimplán nem akarok börtönbe kerülni, hanem esetemben ez annál is több, amit persze eddig nem kötöttem az orrára és nem feltétlenül biztos ,hogy muszáj leszek megtenni. Végül is nem kell beszélnem a betegségem részleteiről, ha egyszer az a cél, hogy valahogy kihúzzon a csávából, ahhoz nem kell tudnia, hogy ennek mi lapul még a hátterében igaz? - Ez probléma, ha nem iszom igazán? Maximum egy egész keveset abból, amit ön... de tényleg csak pár kortyot. - lássuk be az alkohol nem épp jó barátja a hozzám hasonlóknak. Elég rossz elveszíteni a kontrollt, amikor jön egy kellemetlen roham, nem hogy még önként is vállaljam, hogy ne tudjam irányítani önmagamat, a testemet, az elmémet... Ezt csak az teszi meg önként, aki nem tudja mennyire rossz, ha nincs befolyása a saját testére és ezen nem is változtathat. - Az ananászos pizzát viszont szeretem, akkor ez furcsa? - pedig nincs abban rossz, vagy épp egy szilvával töltött csirke se rossz, pedig tény és való, hogy ellentétes ízek, de nem is tudom hogyan jutottunk el az ételekig, főleg hogy engem még mindig ezek a maszkok és a cseppet furcsa berendezés köt le igazán. - Úgy véli, hogy mert furcsállom a ház berendezését félek az ismeretlentől? Én... néha inkább attól félek jobban, mit ismerek. Az ismeretlen lehet jó is. - az ismert viszont esetemben főleg mostanság nem sok jóval kecsegtet. Egyszerűen nem tudnám megmagyarázni miért is tartok ettől a helytől, talán túlságosan komoly, múzeum szerű, ami jó egyszer megnézni, na de benne élni... - Miért, ön miért kedveli ezeket? Nem riasztják cseppet sem? - pedig nem mondanám őket szépnek. Na persze biztosan, aki dolgozott velük sokat tette, na de attól még ijesztő formák, még ha a festők között is bőven akadnak, akik sötét témákat helyeznek előtérbe, de tuti, hogy egy olyan képet, ami riasztó nem tennék ki a szobám falára, hogy folyton abba fussak bele.
- Ez kissé úgy hangzik, mintha zsarolnám. Pedig egy ilyen szép nőt nem illik zsarolni. – Mosolyodom el bizsergetően, s noha komolyan gondoltam, amit mondtam, egy ügyvéddel nyilván alkut kell kötnie. Én ellenben nem vagyok hagyományos értelemben vett ügyvéd, de ezt neki ezen a ponton még nem kell tudnia. Nem csak a törvény segítségével tudunk majd érvényt szerezni az ügyének, de talán a lelke mélyén ezt ő is sejti, ha hozzám fordult, hiszen a hírem megelőzött. Talán az auror parancsnokságon dolgozó bírók is azért nem néztek még a körmömre, mert nekik is jobb, hogy a sötét alakok így vagy úgy eltűnnek, másfelől mi van, ha tényleg az én kezemhez tapad az a sok vér, és így ők is veszélybe kerülhetnek? Megosztó személyiség vagyok, de azt meg kell hagyni, a legtöbben valamiért kirívónak tartanak a tömegből, vagy félelemből, netán csodálatból. - Kedvesem, a való élet sokkal félelmetesebb, mint ahogyan az hangzik. Gyermekként ugyan sokan riogatnak minket attól a nagybetűstől, hogy aztán amikor fiatal felnőttként kilépjünk, először csak nevessünk rajta, hogy ez nem is oly nehéz. Aztán derül ki, hogy mi van a háttérben. – Úgy fest, hogy az a gyermeki burok, amely sok fiatalt védelmez, még a nő körül is feszül, nem tapasztalta meg a kora árnyoldalait. Kétségkívül nem idős még, de azért semmiképpen sem mondanám olyan fiatalnak, aki még nem került semmi kétségbeejtővel szembe. Úgy látom ez az első igazi pofon, és ha ebből ki is mászik, számíthat már hasonlókra, amíg csak él. - Vannak olyan beteg elmék, akik ezt kombinálják, mint például az ananászos pizza. Akkor már inkább az ember legyen következetes, lakjon be, vagy egyen édeset. – Értek vele én is egyet. Talán az italok esetén van, hogy olyan likőrt iszunk, vagy női pancsot, amely szintén meghozza a hatást, nem kell erős, vagy száraz italnak lennie. Ezzel ki is nyitom a bárszekrényt, amely pult felett található, és van választék bőven. Nyilván választhat egy sima teát is, nem cél, hogy leitassam, hiszen első körben inkább kifaggatnám, hogy merre is induljunk el, egyáltalán van-e értelme életben hagyni, mielőtt a titkaimba avatnám. Magam elé egy cognacos üveget húzok, de addig nem bontom fel, amíg a hölgy nem választott. – Igen, egy fotós legyen is világlátott. Én azonban nem meleg tejet szoktam inni, ha nem alszom. Nyilván én is van, hogy csak forgolódom, ilyenkor akár egy jó könyv is szóba jöhet. Ellenben Destiny, nem gondolja, hogy mindenkinek az az ijesztő, amitől igazán tart? Ez önnek az ismeretlen lenne? – Mutatok az olykor igenis eltorzult arcú festésekre, holott a maszkok csupán maszkok, a festőjük így kivánta az öröklétbe égetni a kifejezést, amit rájuk mintázott.
- Rendben van, legyen így. Végül is... sok választásom egyébként sincs. - na igen, és ezt akkor is ki kell mondanom, mert a fickó bármennyire is segít, vagy sem, én nem tehetek mást, mint hogy elfogadom a dolgot, mert ha nem teszem, akkor rossz végem lesz és ez tény és ezt nem akarom. Ha pedig ez egy egyelőre ismeretlen kimenetelű alkun múlik, hát... akkor ez lesz és kész, nincs mit tenni. Abban pedig csak reménykedhetem, hogy végül nem lesz belőle tényleg valami teljesíthetetlen feladat, amit nem szívesen tennék meg, de muszáj, bár még mindig áll, hogy sose lehet tudni. - Szó se róla, ha tényleg így van, az elég ijesztően hangzik. Ennyire bízhatunk meg a rendszerben, hogy pont azok is lehetnek sötét alakok, akikről azt hisszük védenek minket? Ez azért... - hát igen enyhén szólva is kétségbeejtő, ha tényleg igaza van és az a baj ,hogy van abban ráció, amit mond. Tényleg az tudja a legjobban kikerülni a rendszert, aki ismeri, aki ebben él, de akkor mi van a szegény átlag polgárokkal, akiket igazán már senki se tud megvédeni, vagy... rájuk vernek valamit, amihez semmi közük, mint esetemben? Azért ez így elég kellemetlen, sőt mi több félelmetes, ahogyan kissé ez a ház is. Mint valami múzeum ezekkel a fura képekkel, maszkokkal, meg fegyverekkel. Én tuti, hogy éjjel, ha szembejönne velem valami maszk első körben halálra rémülnék, főleg ha még félálomban is vagyok. Nem szívesen laknék egy ilyen helyen, főleg nem tök egyedül. - Nem vagyok biztos benne, hogy minden esetben lehet nemet mondani, de igazából tudnék enni, úgyhogy egyedünk valamit. A desszert nem laktat. Tudja az ember eszik valami édeset, aztán sósat kíván rá és fordítva. Végtelen körforgás. - még egy halvány mosolyt is megejtek, így legalább kicsit beszéddel próbálom elnyomni az idegességemet és persze kérdéssel, hiszen még mindig érdekel, hogy miért olyan ez a hely, mintha tényleg az ember valami múzeumban lépkedne. Elég szokatlan, vagy csak én nem járok gazdagok közé... lehet, hogy az utóbbi. - Oh hát... nem vagyok ilyen téren nagyon tájékozott. Persze bírom a majákat, meg Egyiptomot, de itt elég sok minden van. Bár, ha lehetek őszinte, akkor nem szívesen laknék egy ilyen helyen. Éjjel nem ijesztő, ha lejönne inni egy kis meleg tejet, mert nem tud aludni? - jó gondolom ő már megszokta, de én nem tudom meg tudnék-e szokni egy ilyen helyet. Vagy éjjel nem kel fel, netán van egy saját házimanója, aki gyorsan adja is neki a tejet, ha ilyen igénye van, és mondjuk az emelet meg tök átlagos. Bár ez a része a háznak nappal sem a legbizalomgerjesztőbb.
- Ne úgy kezelje ezt az egészet. Az ellenfeleivel ellentétben én nem hozom olyan helyzetbe, amely után nem tud majd tükörbe nézni. Olyan megoldást találunk, amely mindkét félnek kölcsönösen megéri. – Na igen, ebben azért van egy alku az ördöggel utánérzés, hiszen jellemzően arra szokták mondani, hogy tiltott, ami mocskos módon perverz, de mégis kiemelkedően jó. Destinyvel egyenlőre nem éreztetek semmilyen fenyegetést a nyilvánvaló kiváncsiságon kívül, amely sármtól elfúló tekintetemből árad. Azt meg kell hagyni, hogy bár nem vagyok minden nőnek a zsánere, de kisfiús vonásaim, és harcedzett testem olyan kombinációt alkotnak, hogy legtöbbjük nyála igenis gyorsan elcseppen, én pedig élvezettel aratom le a babérokat, már amikor nem a galamblelkű ikrem egykori jogi pályáját folytatva csak úgy mellékesen takarítom el a világ szemetét. - Nem, természetesen nem, hiszen ez egyértelmű provokáció, még ha igaz is. Ám nem gondolom, hogy ez csak nekem jutott már eszembe. Már fogalom is van rá; belső munka. Amikor valaki annyira ismeri a rendszert, hogy tökéletesen ki tudja játszani, és mondjuk egy hamis profilozást hoz létre, mintha olyan tette volna, aki éppen beleillik a képbe. – Azért ezt én sem szoktam mondani még az ügyfeleimnek sem, hiszen akkor nyilvánvalóan rá lehetne jönni, hogy én sem az vagyok, akinek mutatom magamat. Ám mivel Destiny eleve úgy jött hozzám, hogy nem hivatalos időpontra, s tudja, hogy az én kezem is lehet vértől szennyes, felesleges úgy tenni, mintha nem is. Egyfajta rémülettel teli tiszteletet félek felfedezni az arcán újra és újra, most éppen el van képedve a luxustól, és a precizitástól, amit körbenézve láthat. – Ez nem protokoll kérdése. A meghívást nem kötelező elfogadni, csupán úgy gondoltam, hogy ha már az otthonomban fogadom, akkor megvendégelem, tele hassal könnyebb gondolkozni. De összeüthetek valami desszertet is, ha az megfelelőbb. – Azért valamennyit várok, hogy mit reagál a rögtönzött vacsorára, addig a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem, ha már leült, de csak egy pillanatra, azért nem fogom kézenfogva körbevezetni, csak megindítom a túrát, mielőtt megcéloznánk a konyha részleget. – Nos gyűjtő vagyok, számos ritkasággal rendelkezem, amolyan trófeaként vagyok büszke mindre. – Na és persze még nem látta a valódi trófeáimat az alagsorban, de akkor biztosan sikítva menekülne tőlem. Bár ki tudja. – Melyik kultúra érdekli? Többen is érdekelt vagyok.
Tény és való, nem sok választásom van, bármennyire is jó lenne nemet mondani arra, hogy valamikor kér majd tőlem valamit, amiről még nem is tudni, hogy mi lesz... de nem tehetem meg, mert az életemről van szó, szó szerint, hiszen ha akármit végül rám vernek és e miatt börtönbe jutok, én már onnan nem jövök ki élve. Nem igazán szeretném, ha néhány hónap múlva vége legyen az egésznek, miközben pont azért próbáltam tenni, hogy valahogy túléljem a betegségemet. - Remek... akkor ezzel azt mondja, hogy eleve nem sok esélyem van igaz? Mert túl erősek az ellenfeleim. - oké a fickóról is sok mindent hallottam már. Van tehetsége, van tudása, de vajon elég lesz ez olyan erős ellenfelek ellen, mint akiket most említett. És, ha nem? Mi van akkor, ha végül elbukjuk? Persze akkor ő se kap semmit, mert börtönből nem igen tudok neki tartozást leróni, és ha nem is kapok sokat, hát jó eséllyel már nem önmagam leszek mire évek múltán kiszabadulnék, ha ne adj isten tényleg nem az egész életemet kellene innentől ott töltenem. Végül is, ha innen nézzük ő is kockáztat, bár egyelőre még nem tudom az okát, hogy neki miért jó ez és mi haszna van belőle, vagy ennyire magabiztos lenne, hogy biztosan úgy véli nem veszíthet és akkor jól jár egy adóssal, azaz velem? - Gondolom ezt a véleményt nem hangoztatja sokat, mert bizonyára nem sokan értékelnék a Minisztériumból az efféle vádakat. - még ha amúgy igazak is lehetnek akár, de... azért ez elég necces terep. Azt mondani, hogy a legjobb sorozatgyilkosok aurorok... enyhén szólva is nagy port kavarna akár csak egy ilyen felvetés is. Ha meg netán neki mint ügyvédnek oka van ilyet állítani, netán tud valamit... Nem, egyelőre most nem azért vagyok itt, hogy szagot fogjak és érdekeljen valami sztori, főleg hogy amikor belépünk a látvány... hát enyhén szólva is rendesen elkerekedik a szemem, amikor körülnézek. Van itt minden, mint valami fegyvermúzeum és az tuti, hogy minden baromi drága lehet. Az már eddig is egyértelmű volt, hogy a fickó nem kispályás, de nekem látványosan leesik az állam. Ha titkolni akarnám, se nagyon menne. - Valahogy úgy sejtem, hogy nem illik nemet mondani. Rendben van, akkor együnk valamit közben, addig is... gondolom nehezebb többfelé figyelni, kis kitérőként, nem tudom megállni, de... mi ez a rengeteg holmi? - őszintén szólva éjszaka még az is lehet, hogy félnék egy ilyen helyen lakni. Eléggé parás ez a sok fegyver, meg a többi a falakon... na meg ha itt leversz egy vázát, akkor igen nagyon szívhatod a fogadat, mert jó nagy összeggel rövidíted meg magadat. Mindenesetre, ha arról van szó leülök, nem tudom merre a konyha, de őszintén szólva inkább vele tartanék, mint hogy itt ücsörögjek egyedül.
Sármos mosollyal hárítom el a kérdését, még a kezem is felemelem, hogy erről ne most beszéljünk. Amikor az úgymond szivességet viszonzásként behajtani vágyom, majd akkor merülhetnek fel a vágyaim arra, hogy kérjek tőle bármit is. Akkor már nem parancsnak fog számítani, hiszen mire oda érünk, már lehet, hogy a nő halott lesz. Vagy végérvényesen a befolyásom alatt lesz, és akkor azt kérek tőle, amit csak akarok, hiszen ölhet is értem. Ezen a ponton még nem bízunk egymásban, hiszen valamiért mégiscsak a tárgyalótermen kívül jött el hozzám, ami azt jelenti, hogy nem várhat az ügy, de ismerheti a híremet, hogy bár sztárügyvéd vagyok, néha felmerülnek olyan pletykák, hogy a másik fél csak úgy eltűnt a városból. Ennyire nem lehetek félelmetes. És nekem is vannak fenntartásaim vele kapcsolatban, azt is betippelhetném, hogy utánam nyomoz. Már volt rá példa, és akit nem tudtam befűzni, hát el kellett tűntetnem. Rövid úton. - Csupán igyekszem rávezetni, hogy akik Önre húznák ezt a gyilkosságot, nem kizárólag ravasz, de kegyetlen alakok is lehetnek. Ugyanis sokkal bonyolultabb bűnbakot keresni, mint megölni valakit. – Értem én, hogy mindenben a rosszat látja, nekem viszont eleve fel kell rá hívnom a figyelmét, hogy a lelki megpróbáltatások csupán a kezdet volt. Ha egy ilyen véres ügybe keveredett, az a legkevesebb, hogy tanuként felhasználják. Eljöhet az a pont, hogy az életéért fog küzdeni. Sőt, már lehet, hogy most is célkeresztben van, mivel fő gyanusított, ahogy értem. Ha merő véletlenségből kitörik a nyakát, egy hosszú kínzás után, amelyben kénytelen nyilvánosan beismerni a tették, még a bukása is dicstelen lesz. Ám igaza van, jelenleg élje túl, a felmentése egy másik ügy lesz. - Nem ez lenne az első eset. Ha valaki a minisztériumban dolgozik, ismeri az eljárásokat, a helyszinelőmunka sajátosságait. A legjobb sorozatgyilkosok jellemzően aurorok. – Na és persze nem csak ők, hanem a hozzám hasonló ügyvédek. Nem mintha magamon kívül mást is ismernék aki véres indián rituálékat valósít meg. Mondhatni egyedi vagyok, még ha egykor iker is voltam. Ám az már a múlt, most már kettőnkért kell harcolnom, és bosszút állnom. Az egykori Declan egy igazi szépfiú volt, de gyenge, nekem másféleképpen kell érvényesülnöm. Behajtunk a birtokomra, kikapcsolva a riasztót, s felsétálunk az üvegpalota lépcsőjén, miután letettük a kocsit. A földszinti nappali igazi kéjlaknak tűnik, megvan minden kütyüm, amit mugli vagy éppen mágikus boltokból érdemes vásárolni, hogy még lakájosabb legyen a kéró. Egyrészt igazi legénylakás, amelyből lerí, hogy nyoma sincsen nőnek, mert minden oly precíz, férfiasan egyszerű, ám hogy házimanó tart rendet, az biztos. A kandalló előtt kitárt szőrmeszőmeg magától értetődő, mint ahogyan a gigászi méretű tévé is. A falakon ősi relikviákra hajazó indián maszkok, nyílpuskák, míg polcaimon vázák, méregdrága kiállítási tárgyak uralják a belteret. Akár egy múzeum. Amely ha leszáll az éj, igazi vérpaddá változik. Szerencsétlen manó gyakorta agyvelődarabkákat súrol a falakról. – Nem kínálom meg itallal, mert eleve onnan jöttünk, de összedobok egy rögtönzött vacsorát. Semmi komoly, csak egy kis grill kolbász, ha megengedi. Teli gyomorral talán könnyebben gondolkozunk. – Hozzátettem a feltételes módot, viszont átöltözni sem szaladok el, noha a nyakkandőmet már most levetem, s kigombolom a felső ingzárót. Az öltönyömet beakasztom az egyik gardróbba, miközben várom a választ. Addig helyet foglalhat a nappali tágas terében az ülőgarnitúra bármely részén.
Lássuk be a legtöbb esetben az ember pénzzel fizet egy-egy szolgáltatásért és végül is itt is erről van szó, nem pedig szívességgel, főleg mert én nem vagyok egy kimondottan befolyásos valaki, aki sokat tudna tenni a másikért, ezért is olyan meglepő a számomra, hogy ilyesmi merül fel benne, de ha így, hát legyen így, ezen azért nem fogok fenn akadni és persze szükségem van a segítséget, így aztán nem is nagyon akadékoskodhatok. A fő, hogy kihúzzon a bajból, főleg ha már azt a lehetőséget is felvetette, hogy akár rosszabb esetben megpróbálhatnak végezni is velem, nem csak bezáratni. - Parancs? Azért remélem van valami határ, bármit... nem tennék meg. - nem ölnék meg mondjuk valakit, hiszen most pont ezzel vádolnak és én nem tettem semmit sem. Elég fura lenne, ha azért, hogy megússzak egy el nem követett gyilkosságot évek múlva pont, hogy ölnöm kellene. De remélhetőleg erről azért nincs szó, vagyis nem lesz. Persze előre nem láthatok, de igyekszem a mosolyába nem belelátni olyasmit, ami kellemetlen érzést keltene bennem. - Ez nem hangzik valami jól. Inkább beszéljünk arról, hogyan maradnék életben kínzás nélkül. - azért egy pillanatra elhúzom a számat. Tudom én, hogy milyen szenvedni és őszintén szólva jó lenne, ha nem kellene túl sokszor kipróbálnom a jövőben, hiszen pont a betegségem miatti kínoktól szeretnék megszabadulni, nem pedig újabbakat felvenni a listára, kínzást csak épp ezúttal más valaki által. Nem is tudom, hogy egy ügyvédben miért merülnek fel efféle dolgok, hiszen ő mégis csak egy hivatalos valaki, akinek nem is kellene ilyesmiről tudnia, beszélnie sem róla, főleg nem ilyen hozzáértően. - Gondolja, hogy valamelyik auror a tettes és ezért tereli rám? - ez nem lenne kellemes hír, főleg hogy találnom kellene alkalomadtán egy vámpírt, aki segítene nekem és egyelőre még gőzöm sincs, hogy ezt hogyan s miként tegyem meg. Azért nem lelni úton-útfélen vámpírokat, főleg nem olyanokat, akik szívességből tesznek azzá, amik ők maguk is. Nincs könnyű dolgom egyébként sem, így viszont még nehezebb lett, hogy még bajba is kerültem. - Hű... maga nem egy visszafogott típus igaz? - azért rendesen elkerekedik a szemem, ahogyan meglátom már távolról az épületet, meg aztán tovább haladva az egész helyet, kedve a bejárattal, ami úgy van védve mintha minimum valami erőd lenne, mugli cuccokkal megerősítve és gondolom akad itt nem egy védővarázslat sem. Persze nem kérdezek rá, hogy mire fel ez a nagy védelem, bár ha a fickó ügyvéd és mondjuk olyan ügyei is akadnak, amik szúrhatják mások szemét, akkor valahol érthető, ha ilyen erőteljesen igyekszik védeni saját magát. Egyelőre persze nem teszek semmit, várom, hogy mi merre, mert sejtem én, ha ilyen védelme van egy otthonnak ott nem illik csak úgy sétálgatni, bár meglep, hogy nem az irodájába toppanunk be. Végül is oda is bemehet záróra után gondolom, ha már az ő irodája.
Ha ő attól jobban érzi magát, hogy pénzzel fizet, hát tőlem.. A pénz elég univerzális erőforrás, sosem lehet belőle elég, amúgy is venni akartam egy kisebb hajót. Nélküle is meg tudom tenni, de így legalább biztosítva van a forrás. A nő viszont kapva kap az ajánlatomon, és hajlandó szívességként kezelni az ügyet, amolyan kéz kezet mos alapon. A kérdésén vidáman felnevetek, noha az arcomon sötét árnyék fut végig, máris ilyen kiismerhető lennék? Mondjuk igaz, az én kapcsolataim tiszavirág életűek, igyekszem elvarrni a szálakat, legyen szó tényleges kapcsolat megszakításról, vagy csak simán eltűntetni valakit az útból. - Úgy is mondhatnánk. Hiszek a kapcsolati tőkében. Később? Akár később is. Mondjuk évek múlva, hogy már ne is számítson a parancsomra? Ez igazán izgalmasan hangzik. – Ternészetesen tisztában vagyok a múltbéli és jelenlegi popkulturával, már-már hízelgő, ha a nagy mesebeli üzletelőhöz hasonlítanak. Viszont rólam úgy hírlik, hogy tisztességes ügyvéd vagyok, és nem kéne, hogy ha valaki ilyen nyilvánvalóvá tegye, hogy bizony az éjszakai élet meg tud kísérteni. Csak remélni merem, hogy nem látta tüzetesebben a tervrajzot, hiszen akkor el kéne tűntetnem őt véglegesen. - Addig is, él. Aki él, az még tud tenni a sorsáért. Gondoljon bele, lehet gyors halála is, de ha él, még érheti tartós, fájdalmas kínzás.. – Felelem talányos félmosollyal, azért az indiánoktól én is megtanultam a sebokozás művészetét. Na meg a darabolásét. Nem mondanám magamat sorozatgyilkosnak, de hogy nem tiszta a kezem, az egészen biztos. A fivérem hagyatékát mégis ápolnom kell, és az ő makulátlan hírneve nem szenvedhet csorbát. Bárki is ölte meg, most bizonyára meg van lepődve, hogy Declan Osborne továbbra is bejár a bíróságra, és pereket nyer. - Valóban? Akkor itt van valami a háttérben. Olyan nincsen, hogy nem göngyölítenek fel valamit. Kivéve ha belső munka. Nem először fordulna elő, hogy a rablót a pandúrok között találjuk. – Tehát az auror, ő aztán gyakorlatilag nyom nélkül követhet el egy gyilkosságot. Már csak az a kérdés, miért éppen a szőkeségre terelte a gyanut.. Tipikus bűnbak lenne? Vagy olyan.. aki már nem sokáig zavarja a vizet? – Vagy.. tele vagyok beváltandó szívességekkel.. – Hunyorítok vigyorogva, ahogyan nyitom neki az ajtót, és miután behuppant, én is megteszem, és mehet a padlógáz. London neonfényes főutjain robogunk, és úgy tíz percbe telhet, mire megérkezünk a házamhoz a folyópartra. Amolyan igazi üvegpalota, két szintes, a fenti falak szinte tényleg átlátszóak, csak a hálószoba nem. Olyan, mintha egy gigantikus plazmatévén át nézném a kiállítást, rá az esti főváros fényei előtt hömpölygő folyóra. A vaskerítés mozgásérzékelős, piros fény villan, ahogyan leolvassa a kocsi beépített komputerét, mert hát az is van. S már nyílik is a kapu, én pedig lehelletnyi lassítással porzok be a feljárón.
Persze vannak még alternatíváim, ha ő nem jönne be, de úgy tudom, hogy elég aktívan segíti az ügyfeleit, ha elvállal egy ügyet és nem adja csak úgy fel. Pont e miatt vagyok itt, mert úgy érzem, hogy ő az egyedüli, aki igazán segíthet nekem. Persze, ha nincs más, hát akkor nincs mit tenni, más valakihez fordulnék, de nagyon remélem, hogy erre nem lesz szükség. Egyelőre legalábbis úgy fest, hogy a betoppanásom nem elriasztotta, hanem talán még meggyőzővé is teszi a lehetőséget. Hogy a rámenősség, vagy maga az ügy, ez már nem számat. - Mint egy modern kori Rumpelstilskin? Segít nekem és később kér valami viszonzást? - na jó azért kissé talán gyanakvóan nézek rá, hiszen nem hangzik jól valamibe belemenni, amiről nem tudhatjuk, hogy mi az és mit hoz eredményül. Jobb szeretem tudni, hogy mi az ára egy-egy tevékenységnek, ebben az esetben is pontosan így van, de félő, ha nem fog így menni akkor is kénytelen leszek rábólintani. Végül is a fickó egy jól ismert ügyvéd, megbecsült alaknak is mondhatjuk, tehát csak nem kérne olyasmit, ami... hát hogy is fogalmazzunk kellemetlen helyzetbe hozhatna, vagy nagyon nem akarnám normál esetben megtenni. - Egyelőre viszont úgy fest mégis ezzel próbálkoznak, akkor örüljek, amíg csak börtönbe akarnak zárni? - hát nem túl biztató, amit mond. A végén még oda jutunk, hogy szívesebben tennének el láb alól, tehát még jó, hogy csak rács mögé dugni szándékoznak és nem az életemet elvenni. Vagyis hát utóbbi esetben is ez történne csak nem szó szerint. Ettől még egyik verzió se jó. - Igen, én is erre jutottam, hogy ki kell deríteni ki volt a támadó, még ha nem is láttam belőle valami sokat, de talán... felismerném. Csak az aurorok nem is próbálták megkeresni. - és persze már annyival is beljebb vagyunk, hogy tudjuk hogy az illető vámpír. Én viszont nem vagyok az, legalábbis egyelőre, hiszen hosszú távon akadnak ilyen céljaim, de ez az ügyet tekintve nem fontos. A kocsi azért eléggé meglep, főleg hogy a fickó varázsló, bár hallottam már olyanokról, akik ettől még rajonganak a mugli dolgokért, meg aztán ez a kocsi... hát nem egy gyenge darab, gondolom árban sem. Nem csoda, ha kissé elkerekedik a szemem, mielőtt még beülnék és már csak ott jegyzem meg. - Tehát tényleg olyan jól keres, mint mondják. - csak egy halk megjegyzés, hiszen valójában semmi közöm hozzá. Ha innen nézzük akkor érthető, ha simán elvállal egy ügyet úgy is, hogy én nem tudok olyan sokat fizetni neki, mint gondolom bizonyos ügyfelei.
Nem számoltam vele, hogy bárki is megzavarja az esti tervezgetést. Sőt, ilyenkor már sosem mint ügyvédként számítanak rám. Többszörös gyilkos vagyok, aki véres büntetésben részesíti azokat, akik bármi módon az általam kitalált norma ellen vétenek, de hogy így, az est leszálltával a törvény kezét akarják igénybe venni, na ez nagyon új. A dél-amerikai indiánoktól azt hoztam örökül, hogy az éjszakai világ már a vérontásról kéne, hogy szóljon egy vadász számára. Na jó, ehhez képes a tervrajz nézegetése most egészen szolid tevékenységnek hat. Még korán van. - A pénz nem minden. Jobb szeretem, ha lekötelezve érezhetem magamat. – Valóban sztárügyvéd vagyok, de sosem végeztem el a minisztérium által kijelölt jogi iskolát. Az az ikertestvérem volt, akit meg kell bosszulnom, hiszen még nem értem végére az ügynek. Én azonban kevésbé vagyok puhány jófiú mint ő, viszont pénzem van dögival. Csak azért szoktam elfogadni, hogy megmaradjon felém a tisztelet. Ez esetben viszont a csinos kék szemű nő esetében úgy vélem, hogy jobban járok, ha hosszútávon marad az adósom. Akár ki is nézhetné belőlem, hogy mondjuk fizessen természetben, ám nem társítok érzelmet is a válaszomhoz, hogy célzásnak vegye. Annyi nőt kapok, amennyi jól esik, most egyel több, vagy kevesebb, hát nem ezen múlik a lelki üdvöm. - Akár. A jogi útvesztőket nem mindenkinek van türelme végigjárni. Egyszerűbb elvarrni a szálakat, mint azon tűnődni, hogy kegyed mikor tűnik fel újra a sakktáblán. – Vonom meg a vállamat, noha lehetnék diplomatikusabb is, de engem nem azért fizetnek, hogy azt mondjam, amit hallani akarnak. Ha segítséget kér, akkor tisztában kell lennie az esetleges buktatókkal is. - Ez elég könnyű ügy lehetne, ha nem kerülne szóba a politika. A vámpírtámadást meg tudjuk támadni, hiszen feltételezem, hogy a hölgy nem vérszívó. Késekkel, vagy varázslattal nem lehet vámpír szemfog ütötte sebeket ejteni. Ám ha valakinek az útjában áll, akkor a bizonyítékokat meghamisíthatják. A legjobb, amit tehetünk, hogy azonnal utánajárunk, hogy pontosan ki is volt, akit látott. Legjobb lenne, ha inkább elvonulnánk valahova. Itt semmi kellékem nincsen. – Állok felé, és gyorsan fizetek, ő meg láthatóan nem fogyasztott semmit. Aztán elindulunk kifelé, ahol már ajtóban siet elém egy fehér egyenruhás parkolóőr, hogy a kezembe adja a kulcsot. Biccentek szótlanul, és pénzt nyomok a markába. Jó itt a kiszolgálás, mert ahogyan fizettem az italokért, már le is adták a drótot, hogy ki kell állni a verdával. Ami egy tűzpiros lamborghini diablo. Felnyitom az ajtót, s besegítem a nőt az anyósülésre, hogy aztán induljunk is a Temze parti házamhoz.
Tudom, hogy nem itt kellene zargatnom, de mégis csak úgy érzem, hogy ez most sürgős, nem várhatom meg azt, hogy majd alkalomadtán az irodájában elérhetem. Lehetséges, hogy csak napok múlva lenne rám ideje, ez pedig lássuk be addig nem várhat. A végén még rám kennek valamit, amihez semmi közöm, még előtte kell bizonyítanom, hogy nekem aztán semmi közöm sincs az egészhez, ez pedig nem tűr halasztás. - Tudom és nem is tettem volna, ha nem lenne tényleg fontos. Igazán köszönöm, hogy mégis fogad és természetesen megfizetem a szolgálatait. - nem mondom, hogy rengeteg pénzem lenne, hiszen nem vagyok sem híres, sem más egyéb, de azért tudok fizetni, maximum ha már ismeri az ügyet akkor azért valami tarifában ki kell egyeznünk, mert persze akármennyit nem tudok adni neki és kellemetlen lenne, ha a segítsége után derülne ki, hogy még sem tudok annyit letenni az asztalra, mint amennyit elvárt volna. Főleg neki persze, mert hát én akkorra már rendben lennék, elvileg. - Öngyilkosságot? - elkerekedik rendesen a szemem, főleg mert azért eddig még én sem gondolkodtam el effélén, de úgy fest neki egyből eszébe jut, hogy akár végezhetnek is velem. Nem valami jó hír annyi szent, mert eddig csak a börtön veszélyeztetett, de most már attól is tartanom kell, hogy esetlegesen el akarnak tenni láb alól? Mégis összekapom magamat, mert nincs mit tenni, ha már van rá mód, akkor felvázolom a helyzetet, aztán majd ki kell térnünk az anyagiakra is, ez nem lehet kérdés. - Biztosan olvasta az újságokban, hogy néhány napja meghalt az egyik miniszterünk fia, elég brutális körülmények között. Én láttam, vámpír volt, egyértelmű, és mivel csak én voltam ott megpróbáltam segíteni, miután a vámpír elmenekült, de nem tehettem semmit. Vallomást tettem, csupa vér voltam és most rám akarják kenni, pedig nem tettem semmit. Nem is tehettem volna, egyértelmű a vámpír támadás, én pedig nem vagyok az. - bár persze szeretnék az lenni, de ez egészen más kérdés. Ettől viszont még nem kenhetnek rám valamit, amihez semmi közöm, csak mert kell egy bűnös, ha már ismert ember fiáról van szó.
Van már egy-két kósza ötletem, megdumáljuk merre tovább <3// 
// 
