2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
- Nem is gondoltam, hogy ez egy irányítható dolog, csak.. fogalmam sem volt mit csináljak. Azt hiszem anyáéktól kérek némi elsősegély felhomályosítást ezek után. - ismerem el Adorát figyelve. Nem sűrűn ájultak el még úgy ténylegesen a közelemben és mindig volt valaki aki rögtön ugrott és tette a dolgát így nekem kívül esett azon a körömön, hogy nekem ezzel foglalkoznom kelljen. De.. ezek után felveszem a listámra. A tehetetlenség nem finom. Amikor kimondja, hogy amiatt történhetett, hogy eltűntem egy kissé megül a bűntudat. - Oh basszus.. ne haragudj! - elgondolkozom az utolsókra - Ennyire megvisel, ha elveszíted a kontrollt? - csodálkozom rá. Jó tény, hogy barmi kiszolgáltatott helyzetbe tud hozni az ilyesmi, ami tényleg állati ijesztő, de hogy ennyire leblokkoljak az nekem elképzelhetetlen. Na jó azért az eléggé rám tudja hozni a frászt amikor rám tör egy asztmaroham és teszem azt, nem találom a pipámat. Önkénytelenül is keresem azt a megélt élményemet, amit a legközelebbiként tudnék azonosítani ahhoz amit elmond. A vízre biccentek és fel is segítem, hogy szerezzünk vizet és amint megvan kifelé vehetjük az irányt. Az ijedtség és a nem várt kellemetlen kaland egy kicsit elveszi a kedvemet a további tombolástól és a figyelmemet Adorára koncentrálom és arra, hogy valamiképp tudjam szupportolni, hogy jobban legyen. Leülünk a padra, egyik lábamat felhúzva fordulnék felé amikor kényelmesen átveti a lábait az enyémen, úgyhogy maradok nagyjából féloldalasan. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjam meg a mozzanatot. Örülök, hogy egy kicsit vissza térni látszik. - Jól! Ha az előbbit nem számoljuk akkor elég jól. Biztos, hogy nem ez lesz az utolsó! - lelkendezek, mert egyébként tényleg nagy élmény. - Egy teljesen másik világ. Sokkal közelebb van ahhoz a.. másik országnak a hangulatához, ahonnan haza jöttünk. - eredetileg azt akartam mondani, hogy annak a másik világnak az idejéhez és annak a hangulatához... - Nagyon furcsa lesz vissza menni a kastélyba. Mintha vissza csöppennék a középkorba. - hát igen, azért még a koncertet illetően eléggé be vagyok sózva még úgy minden ellenére is, még ha tudom, hogy már egyébként nincs olyan sok belőle és valószínűleg már nem is fogunk vissza menni. Nem bánom. Inkább beszélgetek most Adorával. Amúgy is egy csomó mindenről meg akartam kérdezni. Például, hogy miért fél ennyire a kontroll elvesztésétől, miért itatta az anyja és egyébként is hogy érzi magát a bőrében? A suliban hogyhogy nem engedi el magát így? Hiszen láthatóan van egy érzelmes, totálisan szenvedélyes oldala aki imád élni... Legalábbis úgy tűnik. Ugyanakkor azt sem rejtem véka alá és ha oda terelődik a beszélgetés, simán bele megyek, hogy egyébként úgy érzem, hogy van benne egy hihetetlenül nagy szomorúság és űr... Egy szóval, simán leállok lelkizni a lánnyal az elkövetkezőkben. Ha netán valamelyik témán eltörne nála az a bizonyos mécses igyekszem valahogyan biztatni. Ha nagyon lelombozódna inkább más irányba, vidámabb dolgokról mesélek neki. Vagy megpróbálom kicsikarni belőle egy egy poénnal a "gyereket" meg a humorát, esetleg rávenni egy kő-papír-ollóra, aminek a tétje egy kis játékos fogadás egyéb hülyeségekre. Ha pedig elégnek érezzük már magunkat, akár sétálva is folytathatjuk az utat a városban, mondjuk a Camden nem a legbiztonságosabb, de cserébe annál szebb és amiről nem tudunk az különben sem fáj. Mielőtt haza mennénk, a megbeszéltek szerint hozzánk, meghívom egy gyrosra, vagy egy szelet pizzára-abból legalább van többféle, hús nélküli is, ha azt jobban preferálja. Persze valahogy meg kell oldanunk, hogy vissza vegyük a "színházas" cuccunkat. De.. a gyermeki kreativitásnak azt hiszem nincsenek határai, ha a helyzetek elsimításáról van szó.
//Köszönöm szépen a játékot! Szupercukik voltak. Kíváncsi leszek a folytatásra. :3
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2021-04-16, 21:24
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Őszintén szólva, jól esik, hogy nem én tartom a saját súlyomat. Csak a fejem ne lenne ilyen embertelenül nehéz. Nagyot nyelek, ami nem túl kellemes hiszen kiszárad a szám. Lehet vízhiányom is van? Az sosem jó. Mikor ittam utoljára valami alkohol menteset…Ahha, okés nem tudom, szóval elég rég lehetett. - Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni, de nem igazán tudom irányítani. – Kezdek egyre jobban visszatérni, s egy enyhe, de eléggé makacs fejfájás veszi kezdetét kisagyamban. Remek, remélem nem ütöttem be magam. Az nem lenne túl fun, ha a végén egy agyrázkódással mennék haza. Alistair kérdés áradata sem segít túl sokat, de kinyitom az egyik szememet, hogy megnézzem a kis izgulós arcát a még túl erős fényben. Szegény, hogy megijeszthettem… - Igen, pánik roham. Nagyjából elkezdesz nagyon félni valamitől, de nem tudod megmondani, hogy mitől és nem tudsz megnyugodni. Mindenkinek másmilyen, én elájulok. Az agyam simán lekapcsol. Valószínűleg attól pánikoltam be, hogy eltűntél. – Mesélem türelmesen és rendesen felülök, a végére egészen élőnek nézek ki, ha eltekintünk a falfehér arcomtól. – Nem túl gyakori, a suli egész inger szegény, illetve ott tudom irányítani a dolgokat. A valóvilágban ez sajnos nincs így. – Szólalt meg az irányítás mániás oldalam. Mit mondhatnék? Anyám lánya vagyok. Jelentsen ez bármit. - Ez jó ötlet. Szerezzünk vizet is. – Bólintok a dologra s ifjonti vállába kapaszkodva összeszedem magam, hogy megpróbáljak megállni a kis botsáska lábaimon. Olyan vagyok, mint valami imbolygó őzike, de sikerül nem eltaknyolnom. Bár tudok esni, ezúttal biztos csúnyán bezúznám magam ezekkel a lassú reflexekkel. Szóval nagyjából csüngök a szőkén, átölelem a derekát és ha sikerül bebújnom a hóna alá akkor a fejem súlyát is ráhelyezem. Kivételesen mindenféle gondolatot félre téve. Eléggé üres a fejem még, nem is baj, ha egy kicsit így marad. Néha neki is kell a pihenés. Csak örülök, hogy nem vagyok egyedül, s hogy viszonylag gyorsan szerzünk vizet. Kiérve megüt a meleg mégis friss levegő és olyan érzés, mintha hosszú idő után először lélegeznék fel. Behunyt szemmel torpanok meg, hogy kiélvezhessem az első ki- és belélegzést. Csodás. - Oda le tudunk ülni. – Mutatok egy üres padra és szerencsére letudok anélkül ülni, hogy nyakon önteném megmentőmet a vízzel. Pár perc csöndes kortyolás után visszatért az életerőm és átvetem lábaimat a szőke hercegen ahogy hátamat a karfának támasztok. Mégis csak jobb felé fordulva beszélgetni, nem? – Szóval, hogy tetszik az első koncerted? Mármint az előbbi közjátékon kívül…Hogy érzed magad? – Kérdem egy kissé még gyenge, féloldalas mosollyal.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Nem. Nem gondolnám, hogy bármi baj lenne Adorával. Istennő a csaj a szememben! Noha ezt nem tudom, hogy tudnám a tudtára adni, vagy akarom-e egyáltalán a tudtára adni... Ha nagyon akartam volna, vagy esetleg az előzményes hangulat adta volna, valószínűleg veszem a célzását, de egyenlőre még sajna nem tartok ott agyban, hogy az ilyenek rögtön homlokon csapjanak. Másfelől még vagyok olyan kis nerd kretén, hogy nem mindig tudom értelmezni mikor minek milyen felhangja van. Sokadrészt... nos... amiatt a fránya figyelemzavar miatt néha olyasmiket ignorálok amit nem kéne, nem hogy olyasmit, amivel előtte még nem is igazán találkoztam. Tudom, hogy más korombeliek már rég nagyon sok mindenen is túl vannak és esküszöm nagyon szépen működök funkcionálisan is... De minden bizonnyal nagyon zavarba jönnék, ha tudnám, hogy mi nem tűnt fel. Azért a szívverését sikerül megéreznem ami egyfelől megnyugtat másfelől sürgősen elveszem a kezemet és már ébredezik is. Nem igazán tudom, hogy mi lenne jó szegénynek ilyenkor úgyhogy csak miután rongyosra rágom a számat belülről. - Bocsánat én... csak fogalmam sem volt hogy mi történt és annyira össze csuklottál mint aki meghalt.. - hadarom de aztán valamin megütközik a figyelmem - Várj azt mondtad, hogy pánik roham? Mi.. De mi történt..? Mitől? Csak annyit láttam belőled, hogy eltűnsz a tömegben, utána meg nem sokkal már a földön vagy... Ez ömm gyakori? - szegezem neki így első körön ezt a pár ezer kérdést, ami meg sem közelíti azt a mennyiséget ami a fejemben felrobbant a témával kapcsolatban. - Ne menjünk ki a levegőre? - kérdem tőle bizonytalanul. Nem volt még, hogy különösebben elájultak volna a közelemben. Vagyis egyszer még régen apával mintha lett volna valami, de nagyon kicsi voltam még és nem igazán emlékszem rá. Közelebb húzódom hozzá. Zsibog az állkapcsom és a halántékom meg a karjaim, de nagyon szeretném, hogy Adora jobban legyen, úgyhogy minden figyelmemet őrá irányítom és megállom, hogy elrohanjak vízért.
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2021-03-25, 08:56
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] A tény, hogy halvány lila gőze sincs mire utalok kissé mellbevág. Mármint, tudom, hogy fiatalabb nálam és valószínűleg sokkal ártatlanabb, de azért…elgondolkodom egy percre, hogy talán velem van a baj. Mindenesetre hamar túl teszem magam rajta és inkább újra elmerülök a tömegben. Általában nagyon szeretek emberek közt lenni, főleg mert el lehet bújni, belevegyülni a színes kavalkádba és semmivé lenni. De az utóbbi időben a lelki állapotom nem túl kellemes dolgokkal kecsegtet. Az évvégi stressz, a közelgő döntés hozatal, a nyári programok. Ezek mind elvesznek belőlem, s lassan úgy érzem semmi sem marad. Így, bár egy felettébb okos embernek gondolom magam, pánikba esek, amikor Alistair eltűnik. Majd egyszer csak feltűnik, hogy hirtelen színek százai szaladnak el a szemem előtt, aztán semmi. Mintha lekapcsoltak volna egy gépet, elnyel a sötétség. S hirtelen az embertömeg már nem meleg takaró, hanem szöges medvecsapda. Vicces érzés az öntudatlanság, olyan mintha lebegnél a sötét semmi közepén, teljesen zavartalanul és a világ minden baja más vállára nehezedik. Neked csak arra kell koncentrálni, hogy létezz. S még arra sem igazán, ha kedved tartja elfelejtheted halandó mivoltodat. Senki sem fog megszólni érte…Míg és kellemesen semmit teszek, szegény Alira a frászt hozhatom, tekintve, hogy a szívverésem rémesen lassú. Nem halálosan, de olyan nyugodtan, akár az alvó emberé. Valószínűleg a levegő miatt, de felfogok ébredni és nem akarnék, de eszembe jut, hogy nem kéne sokáig félholtat tettetnem, mert még a végén sikítófrászt kap a koncertpajtásom. - Huh…- Nyögök fel kissé kótyagosan. Az ájulás nekem mindig olyan, mintha nagyon mélyen aludnék egy rövid ideig. Ami annyit tesz, hogy mindenem zsibbad felkeléskor és nem tudok gondolkodni rendesen. Most is csak annyi jut el az agyamig, hogy kábé fekszem egy széken és valaki taperol. Hogy hol vagyok, ki vagyok és ki fogdos…Remek kérdés. - Azért…legalább egy vacsira meghívhatnál. – Rémes fáradtság húzza le a fejem, s így hátra döntöm, egy elég érdekes pozícióba, de nagyon jól esik így tartani. Ah, ez Alistair. Szegényem. Tutira halálra ijesztettem. Azért remélem eljön még velem koncertre…Miközben kezdenek visszajönni a dolgok; például, hogy miket mondott miközben ébresztgetni próbált, igyekszem felkelni és legalább ülő helyzetbe tornázni magam ebből az elfolyós pozícióból. - Bírom is, csak a pánik roham nem jókor ütött be. Lehet innom kéne még egyet…
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Én és a felelősség két nagyon érdekesen egymáshoz viszonyuló fogalom. Nem mondom, hogy kéz a kézben járunk, de azt sem, hogy totálisan elkerüljük egymást. A figyelemzavarom, meg a szétszórtságom miatt azért vannak problémák a felelősség felmérése terén, de azt hiszem ez még a fejleszthető kategóriába esik. Remélem...! Elszórakozunk a saját mázli faktorunkon én egy kicsit zavarba is jövök, de hamar elüti az alap hangulat. Az újabb kör ital/ok és az egész kezd egyre jobban hasonlítani valami kaotikus rituális táncos duhajkodáshoz ami amúgy elég király! Jön a pisiszünet ahol az egyszerre vissza érkezést az segítette, hogy míg ő végig várta a sorát, addig én szerettem volna egy fülkét szerezni a nyilvános piszoár helyett... nincs bajom az ilyesmivel például a suliban, de azért ennyi felnőtt férfiember között igenis van némi.... frusztrációm(?) hogy csak úgy békésen tudjak ilyesmit kivitelezni. Így is a fülkék közül sikerült egy olyat kifognom, ahonnan balról valami nagyon kétes hangok jöttek.. esküszöm, tuti volt egy csaj is abban a fülkében.. a franc tudja minek! A másik oldalról meg az eltéveszthetetlen öklendezés hangjai jöttek... Úgyhogy hálát adtam a hangmágusi képességeimnek és a sörnek, amiért hatványozottan sikerült koncentrálnom és mindent is kizárnom, hogy a küldetésemet beteljesíthessem. A vissza út legalább simán ment. Amikor megemlíti a látványt elsőre kérdőn nézek rá, amikor pedig eligazgatja a felsőmet még rá is pislogok. - Bocsi, nem volt kéznél törülköző.. - vonom meg a vállamat szórakozottan. A kérdésére bólintok és kézen ragadva már vágunk is át a tömegen. Ő viszont mivel kisebb mint én, könnyebben át tud cikázni az emberek között és egy kritikus ponton el is szakadunk én meg fennakadok két keményarcon és szépen el is veszítjük egymást. Mire ráakadok a földön elterült lányra, hárman már körül állják, tapasztaltabb koncertezők lehetnek mert nagyon masszívan állják a sorfalat, míg a negyedik próbálja felvakarni szegényt, de ahogy nézem elég kemény állapotban vannak ők is. Oda szuszakolom magamat hozzájuk és szót váltva velük oda is engednek Adorahoz, egy ijedt pillanat után kiszakad belőlem egy zaklatott - Basszus! - majd némi bénázás után felnyalábolom. - Hé öcsi.. Jobban kéne vigyáznod a barátnődre. - nem igazán jut el a tudatomig, hogy esetleg tiltakoznom kéne bármi kijelentés ellen, csak arra futja hogy rémülten bocsánatot kéregetve kérjem meg őket, hogy segítsenek kijutni, amiben valóban segítenek is, de mire fordulnék, hogy megköszönjem csak annyit látok, hogy kurjongatva rontanak vissza. Lenézek Adorára - Kitartás... - aztán körbe pásztázok, tekintetemmel azokat a részeket keresem, ahol leültünk még az elején, lehetőleg egy olyat, ami szellősebb részen van és megpróbálom letenni az egyik székre, anélkül, hogy még több kárt okoznék. - Adora.. Hékás.. Adora..? - megpaskolom az arcát finoman, meg próbálom legyezgetni valami ott hagyott poháralátéttel. - Naa ez nem ér.. azt mondtad bírod az italt...! - fogalmam sincs mit kéne szegénnyel csinálnom, azt sem tudom mi történt vele. Közben közelebb húzódom, hogy ha billenne, akkor meg tudjam tartani, végül egy nyeléssel azt is ellenőrzöm, hogy él-e még egyáltalán. Legalábbis nagyon igyekszem, hogy megtaláljam a nyakán a megfelelő pontot amit ilyenkor szoktak taperolni a dokis filmekben... Hol is...? Valahol a kulcsont felett, és a biccentőizom között... Mivel nem érzek semmit a nyakán, így hagyom a francba és a mellkasára teszem a tenyeremet, úgy.. valamivel balrább a kulcscsontjától.. és ismét koncentrálok, hogy a szívverését legalább érezzem meg, vagy valamit! Ötszáz rettegő gondolat cikázik át az agyamon arra az esetre, mi van, ha tényleg meghalt.. De az is tuti, hogy ha hirtelen felriad még fel is fogok sikítani. Arról nem is beszélve, hogy a kezem ott van ahol tán' rohadtul nem kéne! És ebbe bele sem gondoltam egyenlőre...
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2021-02-26, 13:46
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen egy hozzám viszonyítva magas ember nyakában ülni. Nem nagyon szoktam ilyesféle mutatványokat ismeretlenekkel megejteni, kell egy bizonyos szintű bizalom hozzá. No, nem mintha Alival évek óta öri barik lennénk és az életemet is rábíznám, de eléggé felelősségteljes valakinek tűnik. Aztán ki tudja? Lehet nincs igazam. - Miattam igazán nem kell. – Legyintek. Azért nem biztos, hogy bevállalom azt a kockázatot, hogy lesérül és mindent be kell valljunk az anyukájának. Pusztán azért, mert a belső agresszivitásom kikívánkozik. Illetve itt azért erősen igaz, hogy minél nagyobb, annál nagyobbat esik, amit egy kedves elhaladó által be is mutat. A nevetési hajlamom azonnal elmúlik, ahogy megérzem tenyerét a fejem hátsó részén. Egy hosszú pillanatig összeakad a tekintetünk, s én elmosolyodok pirulásán. Ahogyan beszól az elmenőnek újfent felderülök. Hogy lehet valaki ilyen cuki? - Jól vagyok, ne aggódj! – Legyintek én is miután felkelek. Ennél azért több kell, hogy meg is ártson. Mind rám eső emberből, mind italból. Utóbbit tervezem is pótolni mihamarább. - A legszerencsétlenebbek! – Bólogatok s magam is vele kacagok. A hangulat kezd a tetőfokára hágni, pláne amikor megkapjuk a következő kört. Amivel csak egy baj van; kicsi lány hólyag. Muszáj vagyok kérvényezni egy mosdó szünetet. Nos, a lányok részlege ebből a szempontból nem túl izgi; vársz vagy 8 évet és mire eljutsz oda, ahova ténylegesen indultál, már majd meghalsz a görcsöktől. Kifelé pedig majdnem lehetetlen kezet mosni, hiszen mindenki a tükör előtt rohad sminket igazítani. Nagyon örülök, hogy én nem élek ilyesféle passziókkal. Ötletem sincs, hogy mégis hogyan értem ki Alival egyszerre… - Uhm, nem mintha zavarna a látvány, de óvatosan a magamutogatással. – Kiveszem kezéből a pólórészt és szépen megigazítom rajta a ruhadarabot. Szép szál legény, mit ne mondja, de nem lenne jó vége, ha valaki rámászna. - Mehetünk vissza? – Kézen fogom a kis labrador fiúkát és olyan lelkesen mászok vissza a tömegben, hogy fel sem tűnik, amikor elhagyom. Ijedten fordulok körbe, de nincs sok esélyem bármit is látni ebben a tömegben. Ordítozással sem megyek sokra, pláne amikor egy nagyon veretős zene kezdődik. Érzem, hogy kezd úrrá lenni rajtam a pánik roham. Sokan nem tudják rólam, hogy a nyomás annyira kikészít, hogy rohamaim szoktak lenni, pedig nem egyet vészeltem át lábon az iskola közepén. Most sem látszik rajtam, csak azt érzem, hogy egyre nehezebben lélegzek egészen odáig, hogy el is ájulok. A tömeg közepén. Mekkora partyarc vagyok. Remélem nem fog rám lépni senki.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Mondhatjuk azt is, hogy szinte semmit sem láttam Adorából. Ameddig a talárjára rá nem akadtam, addig csak a folyosókon láttam, vagy ha épp nyakon csípett valakit és hát olyankor leginkább olyan volt mint egy kész tanár. És szerintem még sosem tartottam ott, hogy megértsem, vagy felfogjam milyen is a teljes kontroll vesztés. Nem vagyok ellene, hogy mindent is kipróbáljak, egyszerűen eddig nem kerültem ilyen helyzetbe ami ezt úgy adta volna. Amyvel ellentétben, aki inkább könyvekből szívja magába a tudást, én nagyon is a tapasztalás híve vagyok. Tény, hogy egyenlőre elég visszafogottan közelítettem dolgokhoz, de a kíváncsiságom nagyon erősen dolgozik bennem. Ez az este pedig azt hiszem, tökéletes lesz szárnypróbálgatásra és egy kis határfeszegetésre. Kezdve rögtön azzal, hogy indításnak össze hozunk egy bravúros formációt. Annyi egészséges izomzattal szerencsére azért rendelkezem, hogy meg tudjam tartani és a későbbiekben sem lesz ebből problémám. Valószínűleg meg sem fogok állni 190' körülig. Legalábbis ezek a szép álmaim... A bárpult felé menet a kérdésére csak vadul bólogatok egy sort. - Bevallom nem gondoltam, hogy ennyire jó tud lenni közvetlen közelről egy koncert! - mondom lelkesen. Aztán egy kissé megvadul a tömeg az előadók hergelésére és nem mondom, hogy azonnal vissza kívánkozom, de azért elismerem. - Tudnak valamit! Hátha lesz következő turnus. - mondom játszva, mert látom, hogy Adora mennyire ráfüggött a látványra. Nem kenyerem az erőszak, de ez valahogy másnak tűnik és elég bulinak is. Legfeljebb majd anyának annyit mondok, elestem... őőő a színház lépcsőjén hazafelé... nem mintha képes lennék hitelesen előadni neki ezt, de ha meg kell őriznünk a kis titkunkat, akkor meg kell őrizni! Ekkor valaki fellök és sikerül elvesztenem az egyensúlyomat. Én próbálok szegényre nem ráesni, ő meg próbál megtartani, de a sör egy alattomos jószág, és sosem lehet felmérni elsőre mennyit vesz el a koordinációból. Ennek örömére mindketten elvágódunk. Bár egy riadt pillanatig talán találkozik a tekintetünk, amikor tudatosul bennem, hogy zuhanunk. Az egyetlen amit kivitelezni tudok, hogy a tarkója alá nyúlok egyik kezemmel reflexszerűen, hogy ne verje be a fejét véletlenül sem, de ennek köszönhetően a saját súlyomat sem tudom megtartani azzal a kezemmel, hiába támasztok ki a másikkal így félig össze csuklok és hirtelen, mondhatni közelebb kerülök hozzá mint azt valaha gondoltam volna. Egy fülig vörösödött döbbent pillanat múlva viszont gyorsan lekászálódok róla és inkább felhúzom, hogy újra talpon legyünk. Ez a manőver bizonyosan nem jönne össze, ha egy jó pár pohár még lenne bennem. Valószínűleg akkor még fetrengenénk egy sort.. Próbálom ellazázni, de elég egyértelmű, hogy zavarba hozott a helyzet. Pedig ha jobban bele gondolnék rájöhetnék, hogy amikor a vállamra vettem, sokkal zavarba ejtőbb lehetett volna. - Persze! - elnézek az irányába a faszinak amerre sejtem, hogy ment és csak annyit mondok utána - biztos marhafontos dolga volt.. Remélem nem ért oda! - azért látszik, hogy nem vagyok egy erőszakos lélek, mivel nálam ez már beszólásnak számít! közben megmozgatom a csuklómat, mégis csak azzal sikerült tompítanom leginkább, de szerencsére nem lett baja, legalábbis nem érzem. - És te? Nem akartalak kilapítani, bocsi. - úgy érzem ezen a koncerten mindig történni fog valami, ami miatt a jegyeim biztosan nem mennek pihenni... Azért egy félszeg mosoly a képemre kúszik, mert a másik irányból engem is mulattat. - Annyira szerencsétlenek vagyunk! - nevetem el magamat végül, valahol a zavaromat is leplezve és igyekszem gyorsan tovább lendíteni a gondolataimat, hogy mennyire közel volt Adora arra a nagyjából öt teljes másodpercre. Erre tényleg inni kell! *Úr isten lány! - szindróma...* De szerencsénkre oda is jutunk a pulthoz és nagyon hamar ki is adják amit kérünk, hogy utána vissza mehessünk tombolni, mert azért az estéből még bőven van és a koncertnek is csak a felénél járunk... Mire véget ér még ötszáz dolog történhet! Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg, ahogy halad előre az este, többször fogunk a pulthoz is kilátogatni és biztos, hogy ezúttal egy két zúzósabb részbe is beszállunk és minden körrel egyre lazább és lazább, zsivajosabb, kuszább és gátlástalanabb lesz minden. Kevesebb zavar, több nevetés. Egy mosdós kör után a kis találkozópontunknál csak lazán a pólómba törlöm a vizes kezeimet meg felhúzva a hasamról a képemet is. A mintáim csesztek eltűnni, úgyhogy a hasfalamon látszik ahogy végighúzódnak. - Basszus... Kezdem érteni miért hírhedtek a nyilvános mosdós sztorik... Nem mintha olyan sokban lettem volna a sulisokon kívül... De ezek állatok! - nevetem el magamat a fejemet csóválva.
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2021-01-24, 22:05
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Az, hogy a személyiségem árnyalt, eléggé szegényes megfogalmazás. De kevesen szembesülnek mindegyik oldalammal, s igazán még Ali sem láthatott belőlem sokat. Igen, kedvelem a rendet és meg is követelem, de annak is meg van a helye és ideje. Szeretek lazítani és lazítás alatt a teljes kontroll vesztést értem általában. Mármint arra azért szeretek képes lenni, hogy egyedül haza találjak, de nem érdekel ki mit gondol. Vagy érez, ha már itt tartunk. Így nem kérdőjelezem meg többször, hogy ugyan biztosan a nyakában akar cipeli egy darabig? Nem mintha úgy gondolnám, hogy akkora tehet lennék, de egy fejlődésben lévő szervezetről beszélnünk. Nem venném szívemre, ha miattam állna meg a növésben. Leöblítem ezt a gondolatot egy korty sörrel, ahogy az előzenekart hallgatom. Andalgunk is egy kicsit, mert hát nem annyira veretős, de hangulatos. Ellenben nem bánom, amikor elkezdődik az igazi buli. Akkor sikerül elszakítanom kezemet a puha tincsektől. Nem is tudtam, hogy szeretek mások hajával játszadozni. Mondjuk logikus, egyszer egy puha szőrű cicát vagy 2 órán keresztül simogattam. Az eddigi legjobb karácsonyi bál, amin részt vettem. Miután kiiszom az adagom lelkesen táncolgatok és lengetem a kezeimet éneklés közben. Mondjuk nem nagyon tudok érvényesülni, mert Alistair enyhén szólva túl kiabál. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálok versenyre kelni vele, de hamar feladom. Kisebb tüdőm van na. Illetve, ha berekedek akkor kiderül, hogy nem is színházban voltunk. Ennyit, a féktelen szórakozástól. Megilletődve pillantok le a srácra amikor valami forrót és vizeset érzek a combomon, de szerencséjére csak az arca ég és a haja nedves. Biztosan elfáradt, talán le kéne másznom már róla. De mire megérik a gondolat fejbe talál egy eldobott női felső. Azta…Undorodva dobom vissza a csajnak, aki sikítva dől el. Gonoszan elmosolyodok és lehajolok, hogy szót válthassak Alival, így pont hallom, amit kérdez. Heves bólogatással válaszolok, s szerencsére mindenféle cikis mutatvány nélkül sikerül lemásznom róla. Meglepődve konstatálom, hogy átveszi az irányítást. Tipikus pasi, egy gyerek lelkével. Aranyos. - Ezt nekem kéne kérdeznem tőled! – Nevetek fel. – De igen. És imádom! Te is jól érzed magad? – Elvégre is én hoztam el őt és nem fordítva. Ellenben igazán kedves tőle, hogy érdeklődik. És még a vigyorgásra is oda figyel. Eldőlt; ezt a kört én állom. - Hm? – Én is hátra nézek, s bár szívesen lennék ott, szét taposni egy két lábfejet, azért őt nem rángatnám vissza jó szívvel. Majd máskor megkapják tőlem a magukét. Szeretettel és megértéssel természetesen. Vágyakozó pillantásomat sikerül elszakítanom a tömegtől és látom, hogy valami barom a kis langalétámnak megy. Ügyesen megtámasztom egyik lábam és kvázi elkapom. De sajnos nem bírom kettőnk súlyát egy lábon, mert nem vagyok egy izom pacsirta. Ellenben azzal az idiótával, aki fellökte Alit. Ha nem lenne rajtam egy kamaszfiúnyi súly, akkor már mennék is kigáncsolni és addig ütném, míg ki nem raknak… - Jól vagy? – Engedem el az erőszakos gondolataimat, hogy inkább a szőkére koncentráljak. Na nem mintha sok levegő lenne bennem, pedig kedvem lenne nevetni magunkon. Két szerencsétlen tini, akik egymáson fetrengenek a padlón. Komikus látvány. Amondó vagyok, hogy erre inni kell.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Legközelebb, vagy ha elég sört megittunk, lehet már tökmindegy lesz, hogy mit iszunk utána... Bár megígértem, hogy figyelek magamra is. Viszont ki tudja mit hoz az este, főleg, ha visszafelé áttérünk abba a varázslatos rock kocsmába... És úgy érzem a koncert után lesz még miről beszélnünk, mert egyre jobban piszkálja a csőrömet a háttere. Főleg, hogy a folyosókon poroszos fegyelemmel masírozó vörös veszedelem, és az a lány aki most itt van velem, nagyon... nagyon más. És mivel egy és ugyanaz a személy, kell lennie metszéspontnak. - Viccelsz? Akkor nem dobtam volna fel. - vigyorgok vissza újfent megfelejtkezve a fogaimról, de jelenleg annyira mindenki a színpaddal foglalkozik, hogy eszembe sem jut ezúttal bőrt húzni a fogamra... Hamar elfelejtettem az óva intést.. Győzött a felszabadult lelkes gyerek aki minden újra és aktuálisra csillogó szemekkel tekint. Ha pedig elhitte, hogy minden rendben lesz, csak oda nyújtom neki a poharam, bár a jellegzetes, "Na fogd meg a söröm" mondat elmarad. De cserébe a mutatvány sikerül. Egyik kezemmel azért tartom a sípcsontjánál plusz támaszt adva. - Jól minden király! - felelem vidáman vissza kiáltva. Egyre nagyobb a zsivaj közben vissza kapom a sörömet is. Mikor azonban bele túr a hajamba jólesően megborzongok, de úgy, hogy majdnem sikerül vissza köpnöm a sört, amit azzal leplezek, hogy gondtalanul hagyom a poharat az arcom előtt és inkább csak iszom tovább.... Mintha mi sem történt volna. Bár ha sokáig játszik a hajammal, egy idő után rákvörösek lesznek a füleim, ami kapcsán talán csak a félhomály van előnyömre. Fura érzés kavarodik fel bennem, nem ismeretlen, de úgy különösebben mint máskor sem, semmi konkrét. Közben nem sokat kell várnunk mert vége az előzenekarnak és felvonulnak végre akikre vártunk! A reflektorok a fények, és a tömeg is mondhatni, hogy megvadul és lelkes sikongással meg hörgéssel, és ugrálással köszöntik őket. A banda pedig nem sokat szórakozik, néhány köszöntő sor után rögtön bele kezd, hogy még jobban felhergeljék a közönségüket. És nos... Azt hiszem mi is bele csapunk az ünneplésbe. Meg abba, hogy a tömeggel együtt énekeljünk. Én legalábbis lelkesen üvöltve éneklem az összes dalt, amiről lehetett tudni, hogy lesz. Azért örülök, hogy valamennyire támaszt a tömeg, főleg amikor alattomosan elkezd hatni az első pohár. Noha egyenlőre nincs baj, még jól vagyok, csak elkezdtem lényegesen jobban feloldódni. A dalokba is bele bele csúszik egy két hamis hang, de mivel apránként berekedek, ez amúgy sem fog senkit érdekelni. A lassúbb számoknál simán ringatom magunkat és Adora combjának billentem a fejem minden felhang nélkül, de mit se törődve azzal hogy józanul ilyet biztosan nem tennék. Menet közben a tincseim is olyan kamaszosan átvizesedtek. És amikor még néhányan felveszik a nyakukba a csajokat és nos.. néhány felső is lekerül nem kicsit megszeppenek. Lehet jöhet az első negyed vége. Úgyhogy felnézek amennyire tudok Adorára és felteszem neki a kérdést reményeim szerint elég hangosan, hogy hallja - Jöhet még egy kör? - ha a válasza igen, akkor leteszem és kipirulva fogom kézen és vágok át vele az embertömegen a pult irányába. A sorban pedig csak tejbetök módjára, ezúttal csukott szájjal vigyorogva fordulok felé. - Olyan mint amilyennek elképzelted? - közben ahogy Adora válla felett elnézek a szemeim kikerekednek - Hehh.. Úgy érzem talán nem baj, hogy kijöttünk. - ugyanis épp most bontakozik ki az igazi közönséghergelés amikor is a tömeg neki áll a színpad előtt örvényleni. Vágok egy "not bad" arcot, majd valaki nagyobb darab, aki át akart vágni a sorunkban, egyszerűen meglök nekem meg sikerül kibillennem az egyensúlyomból és Adorának vészesen a személyes terébe kerülök jószerivel olyan gyorsan, hogy fel sem fogom mennyire estem bele. Bár Adoranak még sikerülhet ellépnie.
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2020-12-30, 22:21
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Nevetve nézem a fancsali arckifejezését. Igen, a sör nem finom, én sem szeretem a vajsör sokkal jobb. Meg a tömény, na az jó lenne. Viola likőr vagy lángnyelv whisky…Na mindegy, marad ez! Szolidaritok Alistair-rel, különben sem árt, ha nem iszom le magam a sárga földig; milyen koncert partner lennék akkor? - Haha. – Engedek el egy nagyon keserű felnevetést. – Nem is volt vidám, de ez van. Legalább jól éreztem magam. – Az alkohol tompít. Tompítja a fájdalmat, amit kivált a tény, hogy a szüleim szégyellik igazi valómat. Vagyis főként anyám. Apa nagyon csúnyán összeveszett vele aznap eset és akkor elhangzott attól a nőtől, akinek mindennél jobban kéne szeretnie és óvnia egy olyan mondat, amit egy gyereknek sem kéne hallania; „Ez is a te hibád.” …Nem tudom, hogy miért nem szöktem el otthonról akkor. Talán mert én jobban szeretem őket, mint ők engem, de mit tehetnék, ha egyszer ők a szüleim? Aki azt mondja, hogy a szülői szeretet feltétlen, annak még nem volt gyereke, aki igazán szerette volna. Persze, anyám eszméletlenül fiatal volt mikor megszült, nem sokkal idősebb, mint én most. De az anyja azt akarta, hogy házasodjon meg. Nos, a nagyi is egy érdekes ember, mondjuk Alit, aki egy tiszta lelkű, ártatlan fiú biztosan nem mutatnám be annak a boszorkánynak. A végén még tönkre teszi szegényt. A válaszolást félig direkt kerülöm ki. Nem szeretek beszéni róluk, belém nevelték, hogy csak is a jót és a szépet adjam elő. A többi családi titok nem más dolga. De talán, most az egyszer, kivételt tehetek. Befelé verekedve tovaszállnak a gondjaim, amúgy is csapongó típus vagyok, s ehhez még a tömeg nyomási is hozzá jön. Hatalmas vigyorral az arcomon nézek előre, néha meg is pillantva egy apró részletet a bandából és a színpadból. - Biztos? Nem akarom, hogy ne érezd jól magad. – Legszívesebben hozzá tenném, hogy nehéz vagyok, de valljuk be életem problémája, hogy semmit nem tudok felszedni. Izmom semmi, súlyom sem sok, mellekről nem is beszélve. Mondjuk a hátsó felem nem rossz, de azt nem jön velem szembe mindennap. - Jó, akkor hiszek neked! – Kiáltok fel lelkesen, merthát másképp nem hallana. Szerencsére sikerül kiviteleznünk a mutatvány egy tömeg kvázi közepén mindenféle baleset és másik elkaszálása nélkül. – Jól vagy? – Hajolok le amennyire csak tudok anélkül, hogy kibillennék az egyensúlyomból és visszaadom neki a sörét, amit korábban átvettem. Miután szabaddá válik az egyik kezem óvatosan a feje tetején pihentetem. Még nincs akkor party, hogy összevissza hadonásszak, így elszórakoztatom magamat a tincsek fésülgetésével. Eléggé megnyugtató tevékenység.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Az, hogy suttogóra fogja, eléggé meglep amit pedig utána mond az nagyon is szembe tűnik, hiszen eddig tök jó kedvünk volt, mégis kissé ketté vágja a hangulatot. Nem mondom, hogy megsajnálom, hiszen fogalmam sincs miért mondta, de az empátia megszólal bennem. A megérzéseim hirtelen azt súgják elég komoly dolgok lehetnek a háttérben Adora életében. De mielőtt bármire is rákérdezhetnék, már eltűnik a mosdóba és harcra készen találkozunk össze újra a színtéren. Mivel az előzenekar alatt még van időnk beszélgetni és Adora a helyfoglalást választja az ácsorgás helyett, így vele tartok. Még vannak helyek leülni. - Rendben. - biccentek a használati útmutatóra. És reménykedem, hogy tényleg nem fog meglepni a szervezetem. Bele kortyolva a kesernyés szénsavas cuccba azért egy kis grimasz az arcomra mászik de lenyelem, egy apró kis félre nyeléssel... Jó hát ezt szerintem húzóra fogom inni.. Az már úgy megérik bennem, de véletlenül se mondom ki, hogy egyébként ennek gusztustalan íze van. Meg valamiért jobban hajt a kíváncsiság, hogy milyen hatással lesz rám, mint az, hogy kellemetlen az íze. Az, hogy rá most már szinte semmilyen hatással nincs azért arra nézek egyet. De hamar felhomályosít, hogy miért is. Az a rész, hogy fiatalon kezdte fokozatosan egy elég "menő" képet szül bennem, de amint kimondja, hogy az anyja itatta le ez a kép úgy durran ki, hogy félelem. - Nem hangzik túl vidáman. - aztán szinte már tereli is a témát vissza arra, hogy mire figyeljek még, csak hogy nagyjából semmit nem jegyzek meg belőle mert a figyelmem még az előző mondatánál ragadt le, éljen a figyelemzavar... ettől függetlenül bólintok párat, hogy biztosítsam, persze-persze megértettem. - Figyelj csak, mesélsz valamikor a családodról? Mármint... hogy te hogyan....? - kérdeznék rá, kezdenék bele, de valószínűleg ennyit sikerül csak kimondanom, mert utána már kézen is ragad és behúz a tömegbe. Mivel én elég nyurga vagyok, bár még messze nem a végleges magasságomnál tartok, így valószínűleg több mindent fogok látni. És amikor visszatérő jókedvünkkel benyomulunk, és látom, hogy a legtöbben bőven fölé magasodnak, akkor jön egy isteni szikra és rákérdezek. - Felvegyelek? Mármint vállra. - aminek a helyes megfogalmazása talán inkább a nyakba lenne, de tekintsünk el ilyesmiktől. Mindenesetre az ajánlat áll. - Amyt néha így felvettem már és nem csak a vízi csaták alkalmával, nem borulunk el esküszöm! - teszem a kezem a szívemre egy vigyorral. Nem csak nagyzolni akarok, ez a mutatvány több oldalról veszélyes lehet, és ha soha nem csináltam volna, nem dobnám be. Ennyire nem akarnám magamat beégetni... De azért persze benne van a pakliban valahol mélyen, hogy hátha imponál Adorának az ötlet. Abba persze rohadtul nem gondolok bele, hogy kisgatyában van, ő nem a húgom és a combjai vészesen az arcom közelébe kerülnének... Ha bele gondolnék, valószínűleg olyan zavarba hoznám vele saját magamat, hogy inkább én stornoznám a dolgot...
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2020-12-22, 20:46
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Sosem pártoltam a hazugságot. Ezt szeretném most letisztázni, hogy a továbbiakban ne legyen probléma. De ha az ember egész élete a tökéletesség olyan szintű tettetéséről szól, hogy már-már ténylegesen azzá is válik – a saját akarata ellenére – akkor kénytelen az épeszének megőrzésének érdekében átértelmezni a hazugság fogalmát. Amíg nem okozok senkinek csalódást, addig minden rendben. Különben is cél szentesíti az eszközt. - Nem baj, ha nem hazudsz. Az különben sem jó vagy becsülendő dolog. – Halkítom le a hangomat, s csak félig beszélek hozzá. Erős érzelem hullám önt el, így muszáj suttognom mielőtt elsírom magam. – Én sem tenném, ha nem lenne rá szükség. – Értsd; ha a családom szeretne olyannak, amilyen vagyok. De ez túl nagy kérés, úgy tűnik. Szerencsémre mi jövünk a soron és nem kell tovább ásnom azt a mély gödröt, amibe, ha egyszer telesírom, biztosan belefulladok. Az átvedlés alatt van időm helyre tenni magamat. Nem lelkizni jöttünk. Szórakozni, vidámságon van a hangsúly nem életem tragédiáján. Sóhajtva vizslatom arcomat a tükörben és egy kicsit be is vizezem, hogy lehűljek. Vagyunk vagy 10 ebben a miniatűr helyiségben. Alihoz visszatérve már újra mosolygok, pláne amikor 2 pohárral a kezében találom. Ügyes fiú. - Nem baj, csak akkor ma maradunk a sörnél. – Mondom szinte azonnal, nem akarom, hogy feleslegesen kezdjen emiatt izgulni. Lehet én veszem komolyan a dolgot, de ha valaki lát valamit és ez visszajut a Mágiaügyi Minisztériumba akkor bajban leszünk. Ha pedig a szüleim megtudják, akkor biztos vége az életemnek. – Az jó, az jó. – Biccentek inkább magamat nyugtatva, hogy feltehetőleg nem fog lehányni se engem, se mást. Kissé megbánom, hogy ráhoztam a frászt, hiszen olyan lelkes, aztán egy pillanat alatt lejjebb hagy a dolog, ahogy újra feltűnik neki a fogvillantás. Nem kellett volna tönkre tennem az estélyét ilyen hülyeségekkel. Rosszabb vagyok, mint anyám. - Mire figyelj? Hm, mindig egyél valamit. Mondjuk 2 sör között és akkor biztosan nem lesz baj, de inkább szimpla dolgokat, mint ropi vagy perec, ne dobj be egy egész zsíros pizzát, mert akkor meg semmi hatása nem lesz az alkoholnak. Szerintem ennyi. – Összegzem. Én nem szoktam enni, csak ha már szédelgek kicsit. Ellenben nem tudom, hogy ő mennyire figyel magára ilyen szempontból; én azonnal észreveszem, ha kicsit imbolygok, mások viszont csak akkor figyelnek fel arra, hogy rosszul vannak, amikor már nincs visszaút az összeeséstől és hányástól. - Rám, most már, szinte semmilyennel. – Válaszolok, miközben inkább leülök, ha már nem akarunk benyomorogni az előzenekar alatt. Nem bánom vagy ilyesmi. – Fokozatosan kezdtem és elég fiatalon. Anyám néha leitatott egy-egy banketten, hogy befogjam a számat. – Vonok vállat, mintha ez egy bevett szokás lenne az aranyvérűek közt. Nos, azóta önszántamból iszom csendesre magam. – Ha elkezdesz szédülni mindenképpen szólj! Oh és ha nem sört iszol, akkor kérj mellé mindig vizet. Az alkohol dehidratál, de a sört általában vizezik, így nem lesz vele baj. – Emelem újra koccintásra a poharamat és ezúttal iszok is. Amennyiben nem merül fel újabb kérdés. - De elég is ebből, inkább érezzük jól magunkat. – Felpattanok és kézen fogva benavigálom magunkat a tömegbe. Itt úgyis elveszünk a tömegben, mint bross a furkász erszényében.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Amikor kapok egy két taslit azért kicsit ki is pirulok, megemberelem magamat és valóban vissza tér az arcomba az élet. Simán bejutunk valójában tényleg annyi ember van, hogy már senkit nem állnak le különösebben ellenőrizni. Egy kicsit elgondolkoztat amit mond. - Ezzel kapcsolatban biztos, hogy lenne mit gyakorolnom. Nyomás alatt rettenetesen nem fog az agyam, hogy improvizáljak és ne az igazat mondjam.. - még azt se vagyok egyenlőre képes kimondani, hogy hazudni... Kezdem kapiskálni, hogy Adora nagyon más súlycsoport, de épp emiatt még érdekesebb számomra. - De megjegyzem. - mondom ki végül egy kis pimasz mosollyal. A pólóból én a saját méretemet kérem. Aztán átöltözésre én a mosdót választom. Én nem különösebben vagyok szégyenlős, de ez leginkább az ismert közegben jellemző rám. Ismeretlen tömegben, főleg muglik között azért nem vedlenék le még akkor se, ha egyébként biztos, hogy senkit nem érdekel. Főleg hogy néhány punk srác egy szál kockás gatyában-bakanccsal, húzentrógerben meg tarajjal virít minden nélkül. Ennyire még nem sikerült elhinnem, hogy laza vagyok. - Igazából csak páran járkáltak körbe tálcákkal meg a poharakkal és osztogatták welcome drinkes pólóban. - ismerem el, egyenlőre nem voltam a pult közelében. De van egy kör ingyen piánk lényegében. Koccan a műanyag poharunk de megtorpanásra késztetnek a kérdései. És kissé zavartan nézek rá. - Nem ittam még soha... Az baj? - teszem fel a kérdést amolyan "Légyszi ne legyen baj" fejjel. - A gyomrom általában jól bír mindent.. Eddig nagyon ritkán fordult elő ilyesmi hál égnek. - felelem készségesen. A mintáimmal kapcsolatban végig nézek magamon egy röpke pillanatra - Hátőőő színt váltani biztosan nem fognak mint a nővéremnek, mert nem vagyok meta. Ha nyugodt vagyok nem látszódik semmi... De most azt hiszem elég nehéz nyugodtnak lennem. - vigyorgok rá, ismét megfelejtkezve pillanatra a fogaimról, de aztán kapcsolok és... nos bőrt húzok a fogaimra. Hát igen. Nem kicsit be vagyok zsongva és ez látszik is rajtam. - Mire kell figyelnem? Csak hogy osztozzunk egy kicsit és te is tudj lazulni, ne rám kelljen figyelned mindenben. - teszem fel a kérdést. Végül is ha ad egy gyorstalpalót, akkor annyira nagy baj nem lehet nem? - Rád milyen hatással szokott lenni? - kérdezek vissza, hátha önmaga példájából a legegyszerűbb okulnom. Egyenlőre még az előzenekar van csak színpadon, úgyhogy van időnk erről szót váltani.
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2020-12-17, 21:25
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Pár pillanatig annyira önfeledten boldognak érzem magamat, kicsit rossz érzés is, mintha nem is érdemelném meg. Az én világomban, ahol mindenért dolgozni kell nem létezhet öröm konzekvencia nélkül. Talán ezért ölelem egy perccel rövidebb ideig. Mert nem érzem, hogy megérdemlem. De ha bárki kérdezi csak minél előbb be akartam jutni. A sorban állást kevesen szeretik, én mégis örömömet lelem még ebben is most; az izgatott várakozás, ahogy morajlik a rendezett káoszban szétszóródó tömeg. - Semmi baj, figyelek. – Kacsintok rá. Csak nem tudom teljesen elengedni magam. Egyszer valaki azt mondta, hogy olyan mintha mindig egy szoros fűzőt viselnék, amitől karót nyelt és feszült vagyok. Én úgy gondolom, hogy csak erős megfigyelőképességekkel rendelkezem, s nem tűrök hibát. Ez azért nem ugyanaz. Kissé összezavarodva nézek rá, amikor egyszer csak sápadt káprázata kitölti teljes látóteremet. - Be fognak, csak kérlek ne tűnj ilyen kétségbeesettnek kérlek. – Megpaskolom kedvesen az arcát, hátha kap egy kis színt tőle. Igazam is lesz, mivel nem nagyon kéri el senki a papírjainkat vagy egyebeket tekintve, hogy emberek százai előttünk és utánunk is. Persze, lett volna ötletem arra az eshetőségre is, ha valaki akadékoskodik. De szerencsére semmilyen akadályba nem ütközünk. - Oh, hát az élet iskolájában nincs tanóra. – Nevetek fel, amíg újabb sorba találjuk magunkat a franchise pultnál. Jó ez egy lényegesen kisebb sor, meg nem is nagyon kell várni, hiszen mindenki ezer fokon pörög. – Csak legyél laza. Ha elhiszed, hogy megfelelsz és azt is tetteted, hogy megfelelsz akkor már félúton vagy odáig, hogy ténylegesen megfelelj. Ez több, mint amivel a legtöbb ember rendelkezik. – Magyarázom lelkesen, mintha valami nagy szakértője lennék a témának. Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor tényleg elég sok tapasztalatom van ezen a területen. Adom a tökéletes gyermeket, a tökéletes diákot és közben egyik sem vagyok. A tettetést mestere vagyok, ezen a területen nem lehet tovább tanulni? Nagy lelkesen szorítom magamhoz a pólómat, ami egyébként akkora, hogy ruhának is tudnám hordani. Ugyanis ez a tervem. Olyan menő leszek necc harisnyában, bakancsban és ebben az óriási pólóban. Stílus teremtő, egy divat ikon. - Nem is kell neked Tanár! Szuper ötlet. – Ugyan nekem nem lenne bajom azzal, ha a tömeg közepén akarnánk átvedleni, de nem akarom a szokatlan szabadosságommal zavarba hozni Alistair-t. Lesz elég alkalma rájönni, hogy távol állok attól a prefektus lánytól, akinek az iskola nagy része ismer. Mivel nem akarom most levenni a nadrágomat, márpedig a hosszú nadrág bő pólóval slampos, így kénytelen vagyok mást kitalálni… A végén csak buggyosan betűrtem és addig feszítettem a kivágását, amíg ki nem látszott az egyik vállam. Szerintem stylist is lehetnék. - Kiadták neked a piát? - Nézek rá elismerően. – Szép munka. – Átveszem az egyiket és összekoccintom a poharainkat. – Oh, várj. – Állítom meg mielőtt inna. Eszembe jutott, hogy bár nagyon el akarom engedni magam, előtte tudnom kell egy s mást. – Ittál már valaha? Mire kell figyelnem veled kapcsolatban? Szoktál hányni? Illetve…az egyedi jeleidre milyen hatással lehet az alkohol? – A kérdéssorozat végével várakozva nézek rá. Igen, igen mehet a buli, de azért nagyjából tudni akarom, hogy mire számítsak. Mikor kell visszavonulót fújni meg ilyenek.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Bírja a törődést... Ha tudnám, hogy vannak lányok, akik így fejezik ki a törődésüket, minden bizonnyal felírnám valahova a lap szélére, hogy az eszembe véssem: "ha hasba tapos egy lány, ne vedd tőle zokon. Csak incselkedik." De se füzetem se íróeszközöm így legfeljebb elkönyvelem, hogy nem baj, ha idősebb koromra megkeményedek... Bár még alkoholt sem ittam soha, szóóval... tök jó, hogy ilyen könnyen bele mentem, hogy koncert után akár ide is vissza jöhetnénk tobzódni... Dee végül is apának is az egyik kedvenc szava járása, hogy.. "Egyszer mindent ki kell próbálni." - Ez megnyugtató. - vigyorgok rá és én is tudom ám, hogy addig még nagyon sokminden történhet, őt is tuti ezren el fogják majd hívni, de... ha mégsem, akkor szívesen felkérem. Majd kiderül. Addig fordul még párat a Föld. Voltaképp jelenleg mindketten olyanok vagyunk mint két cukormámoros kiskölyök. Őszintén szólva jó érzés így látni. Sikongva meg nevetve. Néha láttam a folyosókon és mindig olyan.. hát nagyon nem ilyen volt. Kapok egy spontán ölelést, ami miatt örülök magamnak mint a vadalma még kissé ki is pirulok, kissé megilletődöttséggel vegyes örömmel. Automatikusan viszonzom is. Végül besorolunk végre. Adora kisegíti és vissza tolja a lehullott állam, de mire megkérdezném, hogy mi történt, már válaszol is. - Valóban. Meg is felejtkeztem róla... - tényleg totálisan kiesett a fejemből, de csak cipzárat imitálok a számra, hogy innentől akkor nem vigyorgok teli pofával és nem tátom a számat a nagyvilágba, legalábbis ameddig be nem jutunk a tömegen blülre. Arra hogy nyitják a kapukat csak nyújtom a nyakamat, hogy lássak valamit, Adora magával húzva besorol és elkezdünk mi is befelé haladni. El sem hiszem, hogy az a hely elbír ennyi embert. - Ugyanerre gondoltam! - mondom a koncertpólókra és mint két szurikáta fel fel bukkan a fejünk a sorban. Aztán pillanatra lesápadok és oda húzom a lányt, nem durván, de érezheti, hogy szeretném, ha közelebb hajolna. - Amúgy be fognak minket engedni egyáltalán? - hiszen mugli évek szerint egyikünk sincs nagykorú, a hamis igazolványra vagy valami egyébre nem is gondolok hirtelen, mint lehetőségre. De hát.. életemben először vagyok a varázsvilágon kívül.. Végül így vagy úgy de mindenképpen bejutunk, nincs igazán sehol fennakadás. Karszalagot is kapunk. És miután ez megtörtént csak annyit mondok, már a koncertes cuccok standja felé menet. - Oké meg kell tanítanod pár trükkre úgy érzem! Mit kérsz cserébe? - dobom be, hiszen azt már tudom, hogy szeret csereberélni. Miután átverekedtük magunkat a pólókért félre vonom ameddig még nem kezdődik el az egész. - Vegyük át. Akkor nem a "kiszökős" cuccunkat zúzzuk össze. - csak egy megérzés inkább, hiszen én még nem tapasztaltam ténylegesen, hogy egy koncerten az embertömeg közepén az ember leizzadhat, ráborulhat a sör, vagy úgy bármi és hasonló finomságok. Így bent egyébként még többnek tűnik az embermennyiség! Ha belemegy a gyors cserébe, és ezt esetleg a wc-ben ejtenénk meg, én hamarabb végzek és mire vissza ér két pohár valamivel várom. A szagából ítélve sör lehet. - Kaptunk welcome drinket! Ez bármit is jelentsen.. - mondom vigyorogva.
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2020-11-25, 13:25
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] - Hm…Laugh Out Loud. – Ejtem ki a szavakat és fel is kuncogok. – Okos. – Bólogatok magamnak. Bár szerintem jobb, ha valaki tényleg felnevet. Sokkal közérthetőbb meg életszerűbb. - Megbeszéltük. – Mosolygok rá. Jó kedvem van, még Jenkinsnek is hagynám, hogy megússzon egy fiaskót jelenleg. Annyira nincs kedvem komolykodni, meg parancsnokoskodni. Majd holnap, addig oldja meg mindenki maga a baját. A főnök ma szórakozik…Vicces nem gyakran utalok magamra főnökként, pedig eléggé valós hasonlat. A kandallós utazás a legbiztonságosabb, amit a varázslók valaha kitaláltak, de sajnos hosszabb távra nem alkalmazható. Érdekes lenne pedig, ha valaki kiépítene egy ilyen nagy hatósugarú rendszert. Lehet meg kéne próbálkoznom ennek a feltalálásával. A kis jelent Duncannel mindennapos. Eléggé erős srác, sokkal izmosabb, mint amilyennek tűnik, így bírja a törődést. Nem mondom, hogy közömbös vagyok irányában, de nemsokár lesz egy elrendezett házasságom, így semelyikünk sem járt volna jól, ha annak idején belemegy a randizásba. Idővel óhatatlanul megszereti egymást két ember valamilyen szinten, s annak csak fájdalom lett volna a vége. Amellett ez a kis hasba rúgás eltörpül. Nem várom, hogy bárki megértse, nem is szoktam beszélni erről senkinek. - Oh, amiatt ne aggódj. A bálokat szeretem. – Nevetek szinte kikerülve a valós választ. Persze a szőkéhez sem szabad túl közel kerülnöm, de egy pár pillanatnyi boldogság nekem is jár. Ugye? Szívesen el is mennék vele a bálra, jófejnek tűnik és szereti a zenét, majd meglátjuk hogyan alakul az este. No meg biztosan nem én leszek az első, akit felkér. De ez még mindig a jövő zenéje. Az első fordítás után nevetve felsikítok. Majd az összes többinél nevetgélek, mint valami agyon cukrozott gyerek. - Utána néztél a bandának! – Kiáltok fel lelkesen. És csillogó szemekkel ölelem meg az éneklő ifjút. Lehet nem kéne sokat innom, így is eléggé a felhők között járok. Még az ember tömeg sem zavar, Alistair-re sandítok és gyorsan feltolom az álkapcsát, hogy becsukjam a száját. - Agyarak. – Vonok vállat, ha kérdően rám néz. – Okés, sok fura arc van itt, de fiatal vagy egy esztétikai dentális beavatkozáshoz. A kontaktlencse hihető. – Biccentek mielőtt még összeomlana a szeme miatt. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, de muszáj a realitás talaján maradnunk. Kivételesen nem az irigység szól belőlem. Szeretnék különleges lenni általában. De azt is szeretném, ha elfogadnának és ez a kettő gyakran nem jár kézben. - Nézd, már nyitják a kapukat! – Mondom lelkesen és besorolok az egyik kígyószerűn kacskaringózó emberoszlopba. A sorban állás alatt izgatottan topogok szinte figyelmetlenül kapaszkodva a fiú kezébe. Talán a tudatalatti ösztön, hogy ne veszítsem el erősebb, mint gondolnám. – Remélem hamar bejutunk. Szeretnék venni egy koncert pólót! – Kapom felé fejemet izgatottan, majd vissza a kapura. Menjünk, menjünk, menjünk már!
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Szokatlan az már egyszer biztos, de valahogy nem jutott eszembe az hogy vagány. Pedig tényleg jobban passzolt volna. Amikor olyan fiatal vagy, hogy nem tudod mivel mással hirtelen kifejezni magad, de szeretnéd megemlíteni, hogy... feltűnt ám! Ezen kétségkívül még csiszolnom kell. Amikor vissza kérdez csak egy kajla mosollyal válaszolok. - Lényegében annyit tesz mint "hangosan felnevetni". - furcsa összhatása lehet annak aki nincs hozzá szokva a szócskához, hogy nem kifejezetten csinálja az ember, csak... kimondja. Persze ettől még belül átéltem. - Azt mondják a levendulatea is hasonló, de ha konkrét főzetet szerzett az az illető, akkor gondolom kicsit terhelőbb lehet.. És.. - biccentek egy nagyot - Nagyon örülnék neki. - esküszöm ijesztőbbnek hat, mint hogy apával meg a húgommal eltűntünk erről a síkról és pár hónapja meg vissza... Nálunk közben eltelt vagy tíz év... míg itt csak alig pár nap. Ehhez képest az, hogy ugyanazon a síkon belül helyzetet változtassunk és benne van a módszer rizikójában, hogy elhagyhatjuk a... részeinket, eléggé ijesztő. És nos.. Rosemartha való igaz, hogy sokak kedvelt -romantizált-anyaképe. De nekem az édesanyám lényegesen más kaliberű. Nekem inkább jut eszembe a fogadós nőről valamiféle nagyon szabad szellemű nagymama képe. Valahogy kívül esik a szóráson, bár ettől még látom, hogy szép a kora ellenére is és persze a "hatalmas szíve" sem épp túlságosan kikerülhető. Szégyen nem szégyen, bennem nincs ott, hogy tőlem egy ennyivel idősebb nő felé megmozduljanak a rezgéseim. Ha ilyesmi felmerülne bennem, bizonyosan az is hamar lecsapódna, hogy olyan érzést keltene, mintha McGalagonnyal akarnék smúzolni.... Mármint az idősebbel.. és bár tény, hogy a professzorasszonyt nagyon bírom, de azért na.. Na! Ha ilyesmin el is gondolkoznék, valószínűleg hamarabb terelődne a figyelmem Adora kis gatyájára, mint Rosemartha "hatalmas szívére". De hál égnek egyik sem történik meg. Cserébe átérünk és én mint a vadalma várom az érkeztét a vörös vadorzónak. Akit hirtelen elrabolnak a szemem elől, bár a mozdulat nem volt kifejezetten agresszív ahogy a srác megpörgette, azért rendesen nézek egyet mikor nemes egyszerűséggel hasba tapossa a félvélát. Olyannyira ledöbbenek, hogy Adora ahogy megfogja a kezemet és kihúz a helyről, majdnem hanyatt esek, mert hát, nem nagyon sikerült időben utána fordulnom, de persze kapcsolok és ráfogva a kezére szinte kirobbanunk az utcára. - Jó! - vágom rá lelkesen aztán kissé megilletődött zavarral kérdezek rá. - Azért ha megfordulna bennem, hogy a karácsonyi bálra felkérjelek, remélem nem így fogsz leszerelni... Egyéb esetben úgy érzem erősítenem kell, hogy ne taposs át a gyomromtól a gerincemig. - paskolom meg a hasfalam nevetve, ami valljuk be, inas, de egyenlőre még roppantmod kiskutyatestem van. Eleve fel voltam pörögve úgyhogy mikor Adora neki áll ugrálni, időnként elkapom fél kézzel a felém eső karját és kihasználva a lendületünket játszva fordítok egyet egyet magunkon. Amyvel kicsinek gyakran ökörködtünk ezzel, csak ott addig forgattuk egymást valami hülye mondókára, míg valamelyikünk kezéből ki nem csúszott a másik és el nem nyaltunk a földön nevetve. Egy két ilyen pördítés után már bennem van a buli annyira hogy bár egyenlőre csak Adorának de neki álljak énekelgetni csak úgy bele a közepébe az egyik pont idén kijött dalát a bandának, ami a koncertlistán is rajta volt már. - ..I won't go getting tired of you. I won't go getting tired of you. I'm not getting tired... - Még valamivel pont az intenzív mutálás előtt állok, úgyhogy nincsenek megbicsakló hangok. Lassan beérünk a Dublin Castle előtt tobzódó embertömegbe, akik mind a koncertre várnak. Vannak akik körben a földön ülnek, kártyázva várják a kapunyitást, vannak akik csapatba verődve énekelgetnek, vannak akik már nagyon jóra itták magukat, akad aki végigölelgeti a sorban állókat, akad aki csendesen ácsorog, vagy épp integet egy egy érkező társaságnak- akinek foglalta a helyet, olyan mintha mindenki ismerné egymást egy kicsit és ez csak még jobban felcsigáz, persze akadnak, nem barázkozós kemény arcok is, mondhatni metálosabb őskövületek. - Te jó ég.. - szakad ki belőlem és most még azt sem zavarom, hogy tátom a számat rendesen. Persze elég sok helyen láttam már ennyi embert egy rakáson, de ennek most teljesen más hangulata van mint bárminek amit eddig tapasztaltam. Hamar feltűnik az is, hogy a legtöbb ember tökig ki van tetoválva mindenfélével, sőt akad akinek vörös, vagy full fekete a szeme. Azt hiszem messze nem kell csodabogárnak éreznem magamat.
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2020-10-31, 22:26
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] - Köszönöm szépen. – Biccentek mosolyogva. Ugyan nem gondolnám, hogy ez az összeállítás csinos; inkább vagány vagy szokatlan. Pláne azok számára, akik nonstop egyenruhában és fénylő prefektus jelvénnyel a mellemen látnak. De mindegy is, magamnak öltözködöm nem másnak. Szóval inkább megköszönöm, hogy egyáltalán figyelemre méltatta a kinézetem. - Az mit jelent? – Nézek rá összevont szemöldökkel. Még nem hallottam ezt a mozaik szót, így nem tudom, hogy most akkor megsértettem vagy viccesnek találta. Lehet, hogy csak túlpörögtem és azért gondolom viccesnek, közben ő meg érzékeny a nevére. Én például az vagyok. - Ha akarod majd segítek. Erősen múlik a gyakorlaton, hogy mennyire bírja a gyomrod. Hallottam olyat, hogy valaki szerzett valami gyomornyugtató főzetet a vizsgára és a mindennapokra… - Az egyik ereklyevadász tanonc mesélt erről valakinek a folyosón. Talán White? Neki híresen sok béltartalma bánta a hoppanálás órákat. Szerencsére Rosemartha nem szólt semmit arra, hogy nem egyedül jöttem, csak a szokásos rokonszenvével köszönt minket és máris egyedül maradunk az irodában. Kedves nő, igazán megértem azokat a fiúkat, akiknek tinédzserkori első szerelmük. Eléggé el van eresztve khm mellkas tájon. Arról nem is beszélve, hogy mivel kiszolgáló személyzet így erősíti az anya képet, s tulajdonképpen mindenki az ellenkező nemű szülőjét keresi a párjában. Kissé undin hangzik így, de pszichológiailag igazolt. Kissé elkalandozok, de szerencsére Alistair gond nélkül használja a kandallót. Magam is végre hajtom a feladatsort és azonnal pattanok is ki a másik oldalon, hogy ne tartsam fel a forgalmat. Sokan megfordulnak ezeken a hálózatokon. - Hé! – Ennyit birok kinyögni mielőtt valaki megfogja a kezem és megpörget a tengelyem körül…Az illatából ítélve Duncan az…Ahogy sikerül megvetnem az egyik a lábam, a másikkal kirúgok a merénylőm irányába; az acél betétes talp és az emberi hasfal találkozásának következményében a férfi a földön végzi. – Megmondtam, hogy sosem miattad jövök félvéla! – Kiáltok neki oda, de már megyek is a ma esti partnerem felé, így csak az öblös nevetését hallom. Nem tudom miért a fixa ideálja, hogy nekem randiznom kell vele, mert egy tánc után belé fogok szeretni…Bolond bolgár barbár. - Hello fura fiú. – Vigyorgok rá, mert ez a hely mindig felpörget. Sok ismerős arcot látok, s van, akinek integetek is, mert beszéltünk már. Megfogom az immár érdekes külső jegyekkel rendelkező iskolatársam kezét és húzom kifelé. Sajnos időre megyünk. - Ha akarod visszajöhetünk a koncert után! – Mondom neki lelkesen. Ez az én közegem, itt élek igazán. Távol a család és a név bűvkörétől, így lelkesen kapaszkodok az agyaras szépfiúba és szinte már ugrálva menetelek a Dublin Castle felé.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Remélhetőleg semmi olyan nem fog történni ami azt vonja maga után, hogy Adorának kifejezetten vállalnia kellene a következményeket. Mindkettőnknek a maga módján ez egy kivételes esemény. Anyuval pedig nos.. tizenpár év kimaradt. Egyfelől én is többet engedek meg magamnak mint kellene valójában, dee még megtehetem... Másfelől anya nem egy nagyon szigorú teremtés. Amikor mondtam, hogy mennénk, és utána otthon aludnánk, annyit mondott csak, hogy részéről rendben, ha McGalagony professzornak is. Még csak győzködnöm se kellett, inkább kaptam egy kis nosztalgiavasutat, hogy pár éve még ő is nagyon intenzíven mászkált mindenhova. Nem tudok nem lopva végig nézni rajta. - Nagyon csinos vagy. - nem is tudom mi lenne a legjobb szó arra amit kivált belőlem Adora jelenlegi összképe, meg úgy ő maga. De azt hiszem, hogy ez elég semleges bók, hogy ne hívjam fel a figyelmet mennyire másképp esik így látnom mint a Roxforti egyenruhákban. Hm. Felnevetek én is halkan - Hehh LOL. És tényleg. - és bár a 2002-es szlengben annyira nem elterjedt még az a bizonyos LOL, számomra teljesen hétköznapi. Arra, hogy kitalált valamit, felvonom egyik szemöldökömet de hamar beavat. - Remélem a vizsgán majd nem fogok felsülni. De mással utazva nagyon.. kellemetlen. - bólintok párat hogy bizony jobb így. - Melyik kandallót használjuk? - Gondolkozom el, hiszen eddig azt hittem Roxmortban legalább mondhatom, hogy otthon vagyok. Ahogy tűnik nem eléggé. Csendesen megvárom, ameddig Rosmerta utat mutat nekünk. Illedelmesen köszönök csak a högyre. Azért izgulok rendesen, de nem leszek nyuszi. Tekintetemben az izgatottság szikrája csillan, azóta pedig besötétedett annyira, hogy hülyeség lenne a napszemüveget magamon hagyni. Feladom az izgalomtól és a várakozástól kiütköző jegyeim nem túl hatékony "takargatását" sokkal feltűnőbb, ha felhívom rá a figyelmet. Veszek hát a porból, beállok a kandallóba és kimondom az úti célunkat. - a Camden Town -ba! - A zöld lángok felcsapnak és némi meleg szelet érzek, meg a fényt és eltűnök, hogy egy másik kandallóba érkezzek. Szerencsére nem tévesztettem uticélt így minden terv szerint halad. Hamar kilépek a kandallóból, ami egy hasonló varázsló fogadóban van, mint a tripla söprű. Utánam szinte alig hogy kilépek érkezik egy fiatalokból álló hármas. Ahogy nézem totálisan természetes átjáró ez a rész, sőt brutál forgalma van és egymás után érkeznek a kandallóból az emberek és nos.. Kevésbé is olyan gyermeki mint a Roxmortsi párja. Skót metál szól, a falak feketére vannak mázolva, mindenhol kviddicscsapatok, meg metál együttesek zászlói és sokkal nehezebb füstösebb a levegő is. Hangos beszélgetések, nevetgélések és tivornya hallatszik mindenfelé... Bennem pedig felspékelődik a bulihangulat. Az utazás sokkal kevésbé viselt meg mint eddig és Adorát már fülig érő teli pofás, hegyes fogakkal tarkított vigyorral várom. Innen megyünk akkor tehát át a mugli részre... Bár már ennek a helynek is meg van a maga hangulata!
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camden Town 2020-10-04, 22:36
Alibaba & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Úgy múlt el ez a pár hét, mintha egy pillanat lett volna. Annyira vártam már a mai estét, mintha nem jártam volna még koncerten. Izgulok az egész miatt, mert egy nagy eseményről van szó és a nagybátyám sem tud eljönni, ami azt jelenti, hogy én leszek a felelős azért, ha valami történik ott Alistair-rel. Nem mintha nem lennék hozzá szokva a felelősséghez; kevés dolgot ismerek annyira, mint a felelősség tudatot, pontosan ezért nem ejthetek hibát. Pláne, hogy miattam szegény srácnak hazudnia kell az anyjának. Kikészít a gondolat, hogy esetleg ez tönkre teszi a kapcsolatukat. Mondjuk a tény, hogy viszonylag gyorsan belement a dologba sokat elárul arról a bizonyos viszonyról… A fiúval ellentétben nekem csak egy nagynéném ügyeli a lépteimet, de neki van még több száz másik csemetéje, akiken rajta tartja a szemét. Szóval ahogy meglengettem az „éjjeli színdarab” és a „Szentivánéji álom” szókapcsolatokat zöld utat kaptam. Mivel úgyis másnap Roxmorts-i látogató nap van, így még azt is megengedte, hogy a Wilson családnál aludjak. Talán már kezd felnőttként kezelni, így a 17. szülinapom közeledtével… Kettős életet élő lányként, rendelkezek egy olyan ruhatárra, ami tökéletesen megfelel a kiszökésekhez és a koncertekhez; fekete és feszülős. Meglepő módon mind a két tevékenységhez ugyanolyan viselet illik. Még úgyis, hogy a szerkényem ezen része meglehetősen kisseb a mindennapihoz viszonyítva sokáig tart a megfelelő szett kiválasztása. - Hello, Stair. – Köszönök vissza zsebre dugott kezekkel. – Most esik le, hogy ez lépcsőt jelent. – Nevetek fel. Nagyon izgatott vagyok. Annyira vágytam már egy kis kikapcsolódásra, hogy megfeledkezzek arról ki és mi vagyok. - Ne izgulj, kitaláltam valami mást. – Sejtelmes mosollyal indulok el az egyik titkos járathoz. – Először Roxmortsba megyünk, onnan pedig Hopporal utazunk. Én sem kedvelem a hoppanálás, egyrészt nem izgalmas, másrészt gyorsan kedvemet szegné, ha lehánynád a bőr bakancsomat. – Nézek rá jelentőség teljesen. Sajnos így is van erre esély, de az biztos, hogy seggen billentem, ha tönkre teszi a kedvenc cipőmet. Ígéretemhez híven Roxmortsban kötünk ki egy rövid séta után. Ott pedig a háromseprű irodájában lévő kandallót vehetjük igénybe, mivel Rosemartha jön nekem eggyel. Nem nagy dolog; hoztam neki fűszereket a legutóbbi Arab útról, hogy kísérletezhessen a vajsör változatokkal, de mivel nem én fizettem érte, így nem tartottam fairnek, hogy pénzt kérjek érte. A szívességeket úgyis jobban kedvelem, nem egy helyzetben volt már szükségem mások segítségére. - Csak utánad. – Engedem előre, mert ha véletlen a nagy izgalomban félre mondja az úticélt, akkor utána tudja menni. Észrevettem, hogy megváltoztak a mimikái, gondolom a lelkesség miatt.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Két és fél héttel később. Péntek este van. A megbeszéltek szerint azt mondtam Jade-nek, hogy késői színház előadásra megyünk Adorával. És a Szentivánéji álmot nézzük meg. És mivel volt egy rémálmom, amiben Jade mint kultúrlény ismerte a darabot és haza érve arról kérdezgetett milyen volt a látvány meg úgy a sztori meg minden és lebuktunk és armageddooon!!! Szóval minimum legalább elolvastam mert semmiképpen nem szeretném, ha az álmom valósággá válna. Én felkészültem! Jöhetnek a keresztkérdések! Muszáj ennyire rákészülnöm, mert nyomás alatt hajlamos vagyok igazat mondani, kivéve, ha falazni kell, de.. ahhoz nem árt, ha tudom magam tartani a szituhoz. Folyamatosan feszegetem a határokat. Ez már hozzám tartozik. Aztán persze eljön majd az amikor át lépek azokon a bizonyos határokon. És akkor minden addigi elnézett helyzet bizony be fog gyűrűzni. Ebben biztos vagyok. Ez azonban még messze van! - gondolom én nagy naivan.. Annyira izgulok, hogy a mintáimat, fogaimat, meg a szemeimet is képtelen vagyok emberi keretek között tartani. Szóval.. napszemüvegben jelenek meg a találkozó helyszínén. Hiszen muglik közé megyünk. Ahhoz képest, hogy színházba megyünk, anyu hála égnek nem volt különösebben kritikus, így úgy öltöztem fel mint.. általában. Az egészre fülölre pedig egy lazább szabású sportzakót húztam csak hogy jó legyen. A szívem a torkomban dobog. - Szia! - intek rá Adorára és igyekszem nem teli pofával vigyorogni, hanem.. nos csukott szájjal. Életemben először megyek a varázsvilágon kívül.. Egy másik síkon nőttem fel, de ott sem jártam a mugli oldalon. - Innen merre? Mármint.. azt tudom, hogy a The Dublin Castle az uticél a Camden Townban.. csak akkor maradunk a hoppanálásnál? - nézek rá kíváncsian, hogy mi is a kövi lépés.. Az irányított térváltás gondolatától, már most forog a gyomrom, bár ha kettőt tippelnem kéne teljesen más miatt. Szegény mire vállalkozott..
Biztos, hogy velem lehet a gond, hogy még hiszek abban, hogy léteznek olyan szépfiúk, akik normálisak és értelmesek, de hát biztosan nincs ilyen... legalábbis ő nem ilyen. Jó mondjuk persze biztos nem jó kérdés, hogy majdnem a tökén landol a hosszú kávém, na nem mintha annyira szégyenlős lennék, hogy ne nyalnám le onnan is akár és hidd el, engem aztán az ilyen nyilvános hely sem zavar, sokkal több mókát tartogat, mint hinné az ember. Csak felkuncogok és elfelejtem, hogy jelenleg milyen baromira szerencsétlen helyzetben vagyok. - Öhm... izé. - próbálok az ajkamra harapni, hogy befejezzem véglegesen a kuncogást is és komolyan vegyem ezt a vicces jelenetet. Nem tudom, hogy mit kéne mondanom, nem is igazán értem úgy, hogy jelen esetben bocsánatot is kéne kérnem, főleg, hogy tök bunkó megszólalása volt, de hozzuk ki belőle a legtöbbet. - Az esetek nagy részében nem is nekem kell, de ha megnyugtat, még sosem hugyoztam mellé. - nevetek fel röviden, majd a szemeibe nézek, szóval itt az ideje, hogy lekenyerezzem ezt a remek úriembert. - Szívesen meghívlak egy kávéra vagy veszek neked egy kevésbé borzalmas nadrágot, nekem mindkettő opció tökéletes. - ezer wattos mosolyomat veszem elő és még a nem létező természetfeletti meggyőző képességemet is. Legalább akkor ennyivel megpróbálom kiengesztelni őt.
10785. Bejegyzés - 6435-ös tárgy átszállítása a Minisztériumba × - 6435-ös tárgy restaurálási folyamatok megkezdése × - Este kikötőmeló* ☉ - Oops I did it againakurvakávédat!
Bőven van még mit csinálnom a mai napon. A legális üzelmek mellett a kevésbé legálisak felett is számot vetek még. De alap járaton, nekem is vannak szokásaim, amik épp olyan emberiek, amilyet az emberek társadalma el is várhat attól aki közéjük akar integrálódni. Ennél fogva azt, hogy a hétköznap folyamán, amíg egyik pontból a másikba tartok, -és a nálam lévő restaurálásra váró varázstárgy miatt nem is engedhetem meg magamnak a hoppanálást- egyszer csak úgy adódik, hogy megkívánok némi koffeint! A körzetemben legközelebb hozzám eső ilyen kiszolgáló egység felé veszem az irányt, igen határozott léptekkel. A tárgy egyébként oldalt, az övemen az egyik tér tágított bőrtáskában lapul. A táska különlegessége, hogy csak az tudja kivenni amit bele tett, aki bele tette. Mivel kissé sok a meló mostanság, így meglehetősen fáradtan pillantok a lábam elé, talán kicsit hosszabban van lehunyva a szemem, de mikor épp nyúlnék a kilincs után és lépném át a küszöböt, valami elbaszott módon nem veszem észre, hogy szembe jöttek velem. Épp az utolsó pillanatban eszmélek, hogy ne telibe a tökömet öntse le az a kis gyökér, hanem csak a combomat, de így is épp elég ébresztően hat rám. A fogamat csikorgatva szisszenek rá. – Baszki!- hát ez most kurvára nem hiányzott! Még a szemeim is megvillannak, de ügyelek, hogy ne telibe rá bámuljak, amikor farkaskékre villan pillanatra, ki tudja ki a faszom ez... Pedig kedvem lenne fellökni, vagy kicsit megszorongatni.. Esetleg átküldeni vissza az üvegajtón az üzletbe. De vissza nyelve, egyébként is a hirtelen fájdalmat amit az a szar kávéja okozott, csak oda sziszegem neki egy feszített mosollyal. - Még jó, hogy nem tudsz célozni. - végül ellépek mellőle és megcélzom az üzlet budiját kissé ingerülten. Mivel a pálcavarázslatokban gyakorlatilag tökszar vagyok így marad a manuális megoldás. Víz és a szárító kéretlen molesztálása. Aztán pedig a kabát jótékony takarása. Kössz.. Köszi te szőke kis fasz... Nem véletlen se én vagyok a gyökér amiért félig alva közlekedtem. Véletlenül sem...
Hétvége és a vele járó szabadság, ami egyszerűen felszabadítja az ember lelkét, talán ma este is el kéne vállalnom egy előadást, de... Estig még rengeteg időm van, meg hát fiatal még a nap és jelenleg baromi korán van. Jól esne egy erős kávé, nem olyasmi szar, amit Amerikába csináltak azzal a rengeteg habbal, hanem egy igazi és erős sötét kávé. Azt mondják, hogy a törökök csinálják a legjobb kávékat, szóval egyszer mindenképp elutazok abba az országba és kipróbálom, hogy én is megtapasztalhassam. Áh, itt is egy kávézó. Nem túl erősen, de azért elég lendületesen lököm be az ajtót, talán kicsit erősebben is, mint kéne. Azonnal mindenki rám pillant, egyesek csak szemet forgatnak, mások összesúgnak én pedig csak leszarom őket. Szikrázó mosolyomat kapom elé és úgy sétálok a pult felé. - Szia. Egy hosszú kávét kérek három, az az h-á-r-o-m cukorral. - kuncogok fel, majd ujjammal is mutogatom neki az igényemet. Szeretem az ilyen napsütötte fiúkat, akiknek még a szemük is világos, nem mintha annyira válogatós lennék, éhes férfi nem válogat vagy mi. Majd kis sasolás után megérkezik a kávém, kifizetem, ügyesen végigsimítva a tenyerén technikával veszem vissza az aprómat, majd kilépek az ajtón ismét vissza az utca forgatagába. Talán a véletlen, talán a sors akarta úgy, hogy nekem jöjjön, én meg pontosan a tökét célozzam meg a friss kávémmal, faszért nem figyelt oda jobban, nem? Már éppen beszólni készültem volna, amikor alaposabban megfigyeltem az illetőt, egyetlen éneksor szakadt fel belőlem, talán még jobban is előadva, mint az eredeti előadó. - Oops I did it again.
Amikor a tekintetem találkozik az auror lány kemény tekintetével fogalmam sincsen, hogy mit gondoljak. Nem tudom kiolvasni belőle az érzelmeket, nem tudom csalódott-e bennem, vagy szomorú, vagy egészen mást üzennek azok a kék szemek… Talán vádlást? A legroszabb forgatókönyv szalad végig bennem, de amikor Jake megszólal, és felveszi velem a szemkontaktust látom a lány szemében villanó együttérzést és a tapintatos kihátrálást. Kicsit megszeppenve fordulok a fiú felé, és az önvád marcangol legbelül. Ugyan már kicsit tompultak az emlékeim Rosettáról, és a korábbi életem barátairól, még mindig tudom és érzem, hogy önszántából nem ártana nekem se tettekkel, se szavakkal. Én voltam túl agresszív, én ragaszkodtam ahhoz, hogy ismerje fel bennem az előző életéből a barátját és azonnal szeressen is meg. És tudom már, hogy ez nonszensz, csak akkor túl friss volt és túl érzelemdús minden, amit Rosettától kaptam. Pontosan tudom, hogy mögöttem mi történik, hogy a holttestet lefedik és tisztelettel elkezdenek összepakolni körülötte, elszállítani a sérülteket a Szent Mungóba, a mugli szemtanúk és sérültek elméjével pedig az Amneziátorok törődtek. Azt is tudom, hogy Jacob és Shanna még tanonc, épp úgy, mint én, tehát valószínűleg még ők se voltak arra felkészülve, hogy lássák egy társuk halálát, és talán meglepetésként éri őket, ha szembe sétálnak a birtokon egy thestrallal, bár… Bár azt hiszem Jacob amúgy is látta őket a képességével. Nem akarom, hogy elragadjanak az érzelmeim, de ahogy kimondja, hogy nem az én hibám, és hogy kezdjük újra, azonnal ellágyul a szívem, de ezzel együtt majdnem eltörik a mécses, és bennem van a kényszer arra is, hogy lássam benne a barátot és megöleljem. De nem fogom. Csak szomorúan és bűntudatosan elmosolyodom, és egy halk hüppögéssel szólalok meg. - Köszönöm, nagyon jó lenne, ha újra kezdhetnénk, Jacob Troops. - mondom ki, nyomatékosítva, hogy meg tudok változni, tudok rá úgy tekinteni, aki, itt és most. A kis sebes viccére azonnal lepillantok a lábára, és mivel vannak még gyógyító társaim, akik bőven szabadon tudnak segíteni mindenki másnak, azonnal oda térdelek mellé. - Persze, azonnal eltűntetem, remélem nem nőtt nagyon hozzád, mert nyoma se marad. - válaszolom, és előveszem az oldaltáskámból a kötszereket, letisztítom róla a gyógynövényeket, amik enyhítették a fájdalmát, majd perceken belül meggyógyítom. Ugyan most semmi kedvem beszélgetni, és tényleg ismerkedni vele, így némán dolgozom, de akkor is a szavai kicsit elcsendesítették a vihart bennem. Legalább is azt a nyugtalanságot, amit felé éreztem, de az auror halálának a terhe ilyen gyorsan nem száll le a lelkemről. Elköszönök tőlük, amikor elhoppanálnak, csatlakozom a gyógyítókhoz, és kérvényezem, hogy néhány hónapra mentsenek fel a feladataim alól, ameddig összeszedem magam lelkiekben és az iskolában újra átveszek minden létező információt a gyógyításról, amit csak lehet.
// A JÁTÉK LEZÁRVA
Köszönöm szépen a részvételt Ryannek és Jacobnak is, előbbi ha úgy dönt, hogy visszatérne az oldalra, ezzel a szituációval is adhat hozzá a karaktere történetéhez. //
