2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hát persze, hogy nem találom a szavakat, hiszen annyi minden történt az idei nyáron! Az érzelmi életem teljes mértékben felbolydult, anyám a nyakamba varrt egy vőlegényt, mire én megpattantam otthonról és lecövekeltem Codynál, szóval... Merő káosz volt az egész. Igazság szerint fogalmam sincs azt illetően, hol is illene kezdenem a beszámolómat. Soha életemben nem érintettek meg különösebben az ellenkező nem tagjai és elég sokáig azt gondoltam, hogy én fogom kihasználni őket és nem ők engem. Erre tessék, fogtam magam és lepaktáltam egy aranyvérű sznobbal, akinek már csak egy citromszelet hiányzik a szájába ahhoz, hogy értsem, miért is vág állandóan annyira savanyú képet. - Négy... - nyögöm ki, miközben elsápadok, majd arcomat a tenyerembe temetem. Igazság szerint még magam se vagyok képes eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek ezen az egész buta helyzeten. Végül felemelem a fejem, majd folytatom: - Lett egy vőlegényem is, akit anyám szerzett nekem, úgyhogy valakinek a jövendőbelije vagyok, csak éppen nem tudom, kinek - pislogok a szavaim közben némileg zavartan. Ezt azért talán még közölnöm kellene énvagyokavilágura-Herbs urasággal is. Az ilyesmi elég sokat árthat az üzletpolitikánknak. - Hát még nekem - sóhajtok fel a szemeimet forgatva, miközben igyekszem a helyére tenni az idővonalat. És akkor még nem is ejtettem szót egy-két másik dologról, de úgy érzem, van egy olyan információhalmaz, amelyet Dora nem lesz képes befogadni. Úgyhogy egyelőre elárasztom néhány dologgal, a többit pedig csupán később zúdítom a nyakába. Amikor úgy látom, határozottan jó kedvében van és képes lesz lenyelni ezeket is. Egyelőre tehát várok az egyenlet maradék részével. - Nem akartalak téged is belerángatni ebbe az egészbe - ismerem el, amikor szembetalálom magam a csalódott pillantásával. - Galen meg is fojtott volna ott helyben - vonom meg a vállam. Na, nem mintha annyira félnék tőle. Maximum az alkoholos pohárért verekedne meg véleményem szerint. - Kérdezősködnek? - hökkenek meg egy pillanatra, a következő feltételezése hallatán pedig egyenesen elnevetem magam. - Mármint, hogy én beleszeretek Galenbe? - kérdezek vissza nevetve, nehogy a végén még kiderüljön, hogy valami egészen másra gondolt. - Belé? Galen Herbsbe? - csapkodom a térdem, de azt a világon semmi pénzért sem ismerném el, hogy Dorának majdnem igaza lett. Csak éppen volt valaki más, aki visszarántson attól a rémes alaktól. Máig nem vagyok képes megérteni, mit kedveltem meg benne annyira, hogy akár komolyabb kapcsolatot is szerettem volna vele. - Mit szívsz? - teszem fel vidoran a kérdést. - Te láttad már őt élőben? Úgy jár-kel a folyosókon, mint egy jóféle tojósgalamb - hagyom abba a nevetést, majd dőlök hátra az ülésemen. - Kösz, de nem kérek belőle - morgom halkan magam elé. - És te? Mi a helyzet veled? Mi történt a nyáron? - terelem kicsit a témát, hogy addig is összegyűjthessem a saját mesélni valómat. Galen-Devan-Cody-és az ismeretlen vőlegény négyese igazi, csajos témának tűnik a szememben.
Minden figyelmemet a barátnőmnek szentelem jelen helyzetben. Nagyon különös a viselkedése és meglep, hogy így látom. Nem is tudom megmondani, hogy valaha is történt e közöttünk bármi, ami hasonló helyzetet szült és így kellett vele szembenéznem, na meg kihúznom belőle dugóhúzóval a dolgokat. Kicsit össze is fonom magam előtt a karjaim majd felvont szemöldökkel, kérdőn lesek a lány irányába. - Hát, oké, akkor még Galen a pakliban van, attól, hogy üzlettárs. De végül is nyáron három volt, ha jól veszem ki. - Forgatom meg szemeim, kicsit viszont úgy érzem itt az ideje átlépni ezen a témán. Elég furcsa, nem gondoltam volna, hogy a barátnőm ilyesmibe keveredik, de nem ítélem el miatta természetesen, csupán kíváncsi vagyok a részletekre, minden értelemben. Kicsit szélesebben elmosolyodom amikor a terhesség kerül szóba egy fél pillanatra. Hát mire gondoljon az ember, ha már ennyire kesze-kusza minden hirtelen?! Muszáj voltam feltenni ezt a kérdést, de mindenki megnyugodhat, nem leszek még keresztanya 16 évesen. - Jól van na, nem rosszból kérdeztem, csak túl kusza ez az egész... ügy! - Emelem fel karjaim kicsit tehetetlenül, de remélhetőleg a következőkben majd kapok értelmes magyarázatot is az egész helyzetre. Néha örülök annak, hogy nekem nem ennyire zűrösek a nyarak, hogy apám ha tehetné akkor simán bezárna a toronyba, mint egy hercegnőt, de már ahogy idősödöm, azért úgy egyre több szabadidőm akad és szabadságom is, de nem várom, hogy megpróbálják megmondani, hogy kivel kellene összeházasodnom. A családom helyzete nem a legjobb jelen helyzetben, és nem tudom merre fogunk haladni, de a bujkálás nem old meg mindent.. sőt, igazából semmit sem. - Május vége óta tart ez az egész?! - Hirtelen ezt tudom csak megkérdezni és kicsit csalódottan pillantok a barátnőm irányába. Azt hittem azért ilyen dolgokba beavat, de ahogy tovább meséli a dolgot, kicsit megenyhülök, még akkor is ha nem is értem, hogy valójában miről van itt szó. Mármint, hogy miért kellett ez az egész... - És mi lesz később? Majd ha kérdezősködnek többet a szülők? Aztán... mi lesz akkor ha úgy végződik a történet mint a romantikus regényekben, hogy a végén összejön a két főhős? - Tudom követni, ez egyértelmű, de én csak az aggodalmaimat próbálom még kifejezni az irányába, hogy ő is megértse, hogy mekkora rizikó van ebben. Az még a szerencsésebb eset, hogyha egymásba szeretnek, de mi van akkor, ha csak az egyik és a másik nem? Na az gáz szitu lenne, az tuti.
Én azért annyira nem erőltetem azt a hoppanálási vizsgát. Elsősorban amiatt, mert igen rosszul viselem, másodsorban pedig kinek van szüksége rá, amikor egy külön kocsi jön érte egy külön sofőrrel? Igaz ugyan, hogy ennek érdekében énvagyokavilágura-Herbs képét is el kellett viselnem, de maga az érzés, miszerint ide-oda cipelnek... Fenomenális! Komolyan mondom, hozzá tudnék szokni az ilyesmihez. Még a csomagjaimat is más tette be helyettem a csomagtartóba. Most úgy őszintén: kell ennél több? Ezért se igyekszem hát felrúgni azt az üzletet, amit Galennel kötöttem, ráadásul a cserbenhagyás se az én asztalom. Ha az apja kinyírná a srácot, elég kellemetlen lenne ama tudat számomra, miszerint pont miattam tette ezt a fiával. Nos igen, az, hogy zavarban vagyok, nem pont a tőlem megszokott viselkedési forma. Imádok a középpontban lenni, társasági ember vagyok, igen ritka esemény, ha valakinek sikerül elhallgattatnia engem. Hatalmas a szám, szóban nekiesek én bárkinek, de most ez valahogy elmarad. Kínos, hogy mennyire nem találom a szavakat pont a legjobb barátnőm társaságában. Pedig Dora az a személy, akire minden titkomat rábízhatom, ő tuti nem adja át másoknak, akármit is osztok meg vele. - Nem, én nem annyit... - kezdenék el tiltakozni szinte rögtön, majd gyorsan bele is fagyok a mozdulatba. Számoljunk csak! Galen, Cody, Devan... Oké, ez így pont három. Fenébe! - Galen nem a pasim, csak egy egyszerű üzlettárs, Codyval össze se jött a dolog, Devant pedig soha többé nem látom már. Ez így egy sem - összegzem végül a szerelmi életemet. Marhára bonyolult lehet így elsőre, de inkább csak fájdalmas. Számomra leginkább. Remélem, azért a Roxfortban elég időm lesz arra, hogy kiheverjem ezt az egész triumvirátust. - Terhes? - nyílik el a szám csodálkozva, miközben a szemeim olyan kerekre tágulnak, hogy azt már fokozni se lehetne tovább. - Jaj, nem, semmi ilyesmi! - nyögöm ki végül, még mindig a sokk hatása alatt állva, de azért kissé bele is pirulok. Mert hát a terhesség velejárója valami egészen más. - Van annyi eszem, hogy védekezzek, köszi! - fújom ki némileg feszülten a levegőt. Mondjuk, apámat ismerve a feltételezés teljesen jogos. Ha ő oktat ki a védekezés formáiról, akkor már három gyerek is a nyakamon lógna. Bár, Dany anyját képtelenség überelni, még számára is. A méhecskék és a beporzás mindent visz. - Jaj, mit nem értesz ezen? - sóhajtok fel értetlenkedve, mert hát az én fejemben már teljes mértékben összeállt a kép és eszem ágában sincs számolni azzal, hogy ez egy kívülállónak mennyire idegenül hangozhat. - Akkor kezdjük az elején, rendben? - dőlök hátra az ülésemen. - Május végén üzletet kötöttem tuskó Galen Herbsel, miszerint eljátszom az apja előtt a barátnője szerepét. A hitelesség miatt pedig az egész iskolának azt kellett hinnie, hogy én és ő együtt vagyunk, ezért se avattalak be. Hazavitt, bemutatott a szüleinek, akiknek a szemében én vagyok az előkelő nemes kisasszony, Alexandra Bianca Veronica Mayfell - közlöm a nevem, amelyen Galen szülei is ismernek. - Kissé flancolós, de kellett ahhoz, hogy bevegyék. Viszont a valóságban nem vagyunk együtt, csak játsszuk a szerepünket. Eddig minden világos? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Persze, ha kérdése lenne számomra, nyugodtan felteheti, hiszen időnk, mint a tenger. Este pedig folytathatjuk ezt a hálókörletben is, de hálásabb lennék, ha a Roxfortig sikerülne átrágnunk magunkat a témán, hogy mindennel képben lehessen.
Szerencsére idén nem kellett olyan drasztikus lépésekhez folyamodni, tanultam a néhány évvel ezelőtti bakiból és azért valamennyivel csak-csak korábban indultam meg az állomásra. Esküszöm, mennyire egyszerűbb lenne csak idehopponálni és akkor elég lehetne egy öt perccel a vonat indulása előtt nekiállni készülődni... Már nagyon várom, hogy megtanuljuk ezt a mutatványt és hogy bűn nélkül végezhessük, hiszen őszintén, ki ne akarná, hogy megússza azt a sok buszozást és kocsikázást London zsúfolásig telt utcáin? Nem igazán kedvelem a tömeget, a muglik pedig furcsák és természetesen a Roxfort Expressz is egy olyan időpontban indul, ami kritikus és zsúfolt, így hát nem csodálom, hogy ilyen nehéz megközelíteni a pályaudvart. Kifújom magam némileg amikor belépek a fülkébe. Még erőt veszek magamon, hogy felpakoljam a cuccaim, majd jólesően huppanok le az egyik ülésre, a barátnőmmel szemben. Akarva-akaratlanul mosoly ül ki az arcomra, amit nem tudok és nem is igazán akarok levakarni onnan. Annyi, de annyi kérdésem van hozzá, és ezt a pillanatot már azóta vártam, hogy hazatértem tőlük, Rómából. - Tipikus... - Motyogom Alex megjegyzésére és még egy szemforgatást is kap tőlem, de abba is hagyom a zsörtölődést a vonaton lévő tömegről, hisz engem egészen más történetek érdekelnek és erre azonnal rá is térek. Látom, hogy Alex zavarba jön és nem is igazán tudja, hogyan fejezze ki magát, de ez annyira nem megszokott tőle, így jól felhúzom a szemöldökömet és próbálom azt sugallni, hogy folytassa már, bökje ki! - Két valakit?! Akkor most hármat tartasz egyszerre? Alex?!! - Fakadok ki meglepetten, miközben hátravágom magam az ülésen és kicsit meg is kapaszkodom, de csendben maradok és nem ítélkezem ameddig a lány be nem fejezi a mondandóját. Mindenesetre ez nem megszokott tőle és nagyon furcsán indul a sztori is, úgyhogy nem tudom hirtelen, mit gondoljak. - Akkor micsoda? Ugye nem vagy terhes vagy ilyenek? - Kicsit tátva is marad a szám, de remélhetőleg egy nemleges választ fogok kapni erre a bugyuta kérdésre. Nem igazán tudtam még felvenni a fonal végét és hát valljuk be, hogy most Alex is csak apránként csöpögteti az információkat, szóval jó lenne, ha kicsit azért konkrétabban közölné a helyzetet. - Nem teljesen értem, most akkor, hogy mi van pontosan... szóval, kicsit konkrétabban is kifejthetnéd, hogy ne forduljanak meg a fejemben ilyen... furcsaságok. - Ahhoz, hogy tanácsot tudjak adni vagy valahogy megpróbáljam őt kirángatni ebből a furcsa helyzetből, tudnom kell még többet arról, mi is történt vele pontosan. Nem is gond, hogy errefelé evezünk, legalább addig is alább hagyok a paranoiámmal és nem fogok minden pillanatban az ajtó irányába nézni, hogy mikor bukkan ott fel Noah és ordít be a fülkébe, hogy Dora Travers valójában egy marha nagy csaló!
Figyelek ám, szóval seperc alatt sikerül kiszúrnom a peronon Dorát, aki annyira kapkodja a lábait, hogy komolyan csodálom, amiért nem bukik fel egyetlen alkalommal sem. Még kopogtatok és integetek is számára az ablakon át, de mindez elég reménytelen próbálkozás részemről. Esélytelen ugyanis, hogy meghallja, hiszen minden figyelmét arra összpontosítja, hogy le ne maradjon a vonat indulásáról. Még kész szerencse, hogy legalább én időben szoktam érkezni. Na, nem mintha Dany hagyná számomra, hogy bárhonnan is elkéssek, főleg nem az évnyitó ceremóniáról. Dora pedig... Nos, ha mégis lekésné a vonatot, akkor maximum megnyomom a vészjelzőt, ahogy negyedikben is tettem, amikor barátnőm sikeresen le is késte az indulást. Istenem, azt a fejmosást, amit utána kaptam! De amúgy tényleg nem értettem az okát, hiszen éppen csak elindultunk, még az állomásról se értünk ki, úgyhogy rohadt felesleges volt a felhajtás részükről. Máig el nem tudom találni, miért futottak össze annyian és hogy Daniel részéről is mi szükség volt arra a három órás kiselőadásra a Roxfort Experesszről, amely - ha már ott volt - magában foglalta a vonat történetét és gyártását meg még mit tudom én mi mást... De hogy majdnem elaludtam közben, az is biztos. Hátradőlök hát az ülésemen, majd a halántékomat masszírozva hunyom le egy röpke pillanatra a szemem. Annyi, de annyi minden kavarog most bennem, hogy az valami hihetetlen számomra. Májusban még a fene se gondolta volna, hogy Galen Herbs felbukkanása ekkora lavinát indít el maga után. De egyébként igaza volt azoknak a lányoknak, akiknek már volt párkapcsolatuk: ha jön az egyik, szinte egyszerre érkezik vele a másik is. Hurrá! Én pedig egyszerre hármat kaptam a nyakamba, habár közülük Devan volt az, akivel sikerült is valamit kialakítanom. Ő azonban mugli, így a nyár végén búcsút kellett intenünk egymásnak. Szavakkal nem mondtuk ugyan ki, de mindketten jól tudtuk, hogy az az utolsó találkozásunk. Ő nem jön többé Rómába, én pedig aligha fogom felkeresni, ha Amerikában járok majd. Fogalmam sincs ugyanis arról, miként reagálna rám. Gondolataimból a fülke ajtajának hangja zökkent ki, amely mögött szinte rögtön megpillantom a barátnőmet. Nem tehetek róla, de Dora láttán még a jelenlegi helyzetem ellenére is el kell mosolyodnom. Picit zilált, amelyet vélhetően a korai maratonnak köszönhet, de sebaj! Így is megismerem. - Mert úgy ki látná, hogy mennyire népszerűek? - fintorodom el, miközben megforgatom a szemeim. Itt természetesen azokra a picsákra gondolok, akik a lehető legmenőbb sleppbe tartoznak és boldog-boldogtalannal összeölelkeznek a peronon és a vonaton, hogy mindenki lássa, mennyi ember imádja őket. - De amint szétválnak, esnek is egymásnak a másik háta mögött - jelentem ki egy széles mosollyal a képemen, majd viszonozom Dora ölelését. Nem vagyok olyasvalaki, aki szeretné az ilyesmit, de a barátnőmért mindent megtennék. Tényleg. - Galen, nos... - söprök ki egy kósza tincset a szemem elől, majd visszahuppanok az ülésemre, ezúttal viszont nem teszem fel a lábam a másikra. - Ő... - esek neki ismét a mondat elejének, noha sok sikert nem fűzök ahhoz, hogy ez bármilyen szinten is sikerülni fog. - Ő és én... - Komolyan már! A fenébe! - Na jó, ne akadj ki, rendben? - pillantok jelentőségteljesen Dorára. - Megismertem valakit Rómában. Két valakit - nyelek egyet, hiszen ez a teljes igazság, mivel nem csak Devanről van itt szó, bár esetemben ő azért elég nagy benyomást tett rám. Közben viszont Cody is. - És tudom, hogy nem kellett volna, de az ilyesminek nem lehet parancsolni, én pedig hülye voltam - csóválom meg a fejem. Cody meleg, Devan pedig mugli. - Csak vágd nyugodtam a fejemhez - sóhajtok egyet gondterhelten. Kissé hiányzik is az, hogy valaki jól leteremtsen. - Ez a Galennel kapcsolatos ügy pedig marhára bonyolult. Nem pont az, aminek hiszed - ismerem el végül. Rettentő nehéz számomra pont Dora előtt hazudni, de meg kellett tennem. Herbs azonban nem kérheti tőlem, hogy a családomon kívül még a legjobb barátnőmet is az orránál fogva vezessem. Mr. Tahó könnyen van, neki nincsenek barátai, de én... Nem szeretném ezt az egyet is elveszíteni.
Minden évben késésben vagyok, pedig már időnap előtt bepakolom a cuccaimat a ládába és alig várom, hogy az utolsó napok elröppenjenek - persze nagyrészt csigalassúságban telnek, pff - és indulhassak az állomásra, hogy felszálljak a vonatra. Ahogy már megszokott volt számomra, idén sem kísér el senki és ezt őszintén nem is bánom, a szüleim nagyon ritkán hagyják el a kúriát és az érzelgős búcsú sem épp az ő asztaluk. Ahogy telnek az évek egyre inkább azzal zargatnak, hogy majd keresnek nekem valami jó parit házasság terén, hiszem már csak egy évem van a nagykorúságig és onnantól kezdve szabad a gazda. Nem is kell mondanom azt hiszem, hogy ez egyáltalán nincs ínyemre, az eddigi életem során össze - vissza néhányszor keveredtem kapcsolatba fiúkkal, de járni még sosem senkivel. Mindig Danynek tartogattam magam, bár ahogy egyre idősebbek vagyunk, ez az egész helyzet is egyre reménytelenebbnek tűnik. Nem kell nekem senki, aki bekavar az életembe, hiszen tudjuk, hogy abból nagyon nagy bonyodalmak kerekednének, ha kiderülne, ki is vagyok igazából. Pont elég fejfájást okoz nekem az Abszol úti bevásárláson történt Jenkins ügy is, ez miatt valahogy még kínosabban érzem magam és még feszültebben indulok neki ennek az útnak, de a megállapodásban bízom és csak reménykedhetem abban, hogy nem fog eljárni a szája. Mindenesetre, ez az egész szituáció most egy időzített bomba, így az utóbbi napokban erősen gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy mégiscsak színt kellene vallanom, hogy megelőzzem a nagyobb balhékat magam körül. De... túl sok a DE. Futólépésben rohanok végig a cuccaimmal és Lunával a vasútállomáson, hogy a kilenc és háromnegyedik vágányra évre belecsöppenjek a jól ismert tömegbe. A vonat néhány percen belül indul, így már nagyrészt csak búcsúzkodó, integető szülők és testvérek állnak a peronon, néhány hozzám hasonló, utolsó pillanatban érkező rohanó diák fut csak el mellettem. A tekintetemmel Alexet keresem természetesen rögtön, de biztos vagyok abban, hogy a lány már rég felszállt, hisz minden alkalommal én vagyok az, aki utolsóként ugrik fel és én szoktam ők megkeresni a fülkék között. Már jól ismerem a választási módszerét, így nagyjából tudom, hogy merre induljak. A vonat el is indul, mire az egyik folyosóról a másikra lépek, átvergődve a helyezkedő diákokon és a nagy első találkozásos ölelkezőkön. Valahogy most abszolút nincs kedvem a tömeghez, így amennyire csak tudom, gyorsabbra veszem a lépteim és bekukucskálva minden fülkébe, keresem a barátnőmet. Jó tíz perc is eltelik mire végre meglelem őt, egy határozott mozdulattal nyitom ki a fülke ajtaját és pakolom be a cuccaim. Luna egyből üdvözli a lányt egy dörgölőzéssel, majd helyet foglal az egyik szabad ülésen, bevackolva magát a további, órákig tartó pihenésre. - Fú, ez a tömeg odakint... esküszöm, miért nem tudnak ezek odabent ölelkezni? - Fintorodom el, de végül ez egy mosolyba torkollik és miután sikerült megszabadulnom a cuccaimtól, közelebb lépek Alexhez és egy öleléssel üdvözlöm őt. Azután, mint aki jól végezte dolgát és nagyon elfáradt, lehuppanok az egyik vele szemben lévő ülésre. - Azt hittem, Galen is itt lesz majd, már kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudunk rendesen beszélgetni. Mi a helyzet veletek most akkor? Mindent tudni akarok! - Pillogok nagyokat barátnőmre. Szerencsére a nyáron is találkozunk mindig, így nagyrészt értesültem a vele történtekről, na meg persze mindig levelezünk is, így szinte esélytelen, hogy bármiről igazán lemaradjak. Aggódtam persze, hisz nekünk az évek alatt szinte már rutinná vállt, hogy ez a nap, a hosszú vonatút a nyáron történt események kibeszéléséről szólt, és miután leszálltunk, mindketten naprakészen vágtunk bele az új év kezdetébe. Ezt a napot mindig nagyon várom. Még ha én közel sem tudok annyi mindent mesélni, mint ő.
Hamar eltelt ez a nyár is, én pedig olyan savanyú képet vágva húzom magam után a cuccaimat, mintha végig egy egész citromot szopogatnék a számban. Történt egy s más a szünidő alatt, amit eszméletlenül jól esne megtárgyalni valakivel, noha - a látszat kedvéért - énvagyokavilágura Herbsel kellene egy kabinban utaznom és a hülye ismerőseivel. Viszont, amekkora arca van annak a ficsúrnak, tuti nem férnék be, szóval itt és most túl is lendülök azon, hogy eredetileg őt kellene megkeresnem. Majd hazudik valamit a bandájának, hogy mi a fészkes fenéért nem tart vele az állítólagos barátnője. Tekintetemmel tehát Dorát keresem, de mivel sehol se látom a tömegben, így hamar feladom a próbálkozást és felszállok a vonatra. Általában így szoktuk. Keresünk egy üres fülkét, bevágódunk, a másikunk pedig addig kajtat, amíg meg nem találja a kiszemelt áldozatot. Furcsállom ugyan, hogy még soha életében nem láttam őt a szüleivel együtt a peronon, de annyira nem tartom fontosnak, hogy rá is kérdezzek ennek az okára. Bőven megelégszem azzal, hogy egy-két hetet Rómában szokott tölteni. Valahogy nem is vágyom hozzájuk, szóval a hosszú évek folyamán még egyetlen alkalommal se kértem meg, hogy most én utazhassak az ő házukba, de még Dora se invitált. Számunkra tökéletesen megfelel így, akkor miért erőltessem hát a dolgot? A csomagomat magam után rángatva vágtatok végig a hosszú folyosón, miközben itt-ott benyitok egy-egy fülkébe, amelyek üresek ugyan, de valamiért nem felelnek meg az én kényes ízlésemnek. Egy olyan kellene, amely a lehető legmesszebb van és ahol senki se zavar minket. Mert hogy az egész út alatt egy pillanatra se fogok elhallgatni, az is biztos. Elsősorban ott van Galen, akivel Dora úgy tudja, hogy járunk, de arról még fogalma sincs, hogy ez az egész csak egy hülye üzlet, amelynek lassan, de biztos isszuk meg mindketten a levét. Másodsorban pedig Cody, akit el kellene felejtenem minél hamarabb, de - őszintén szólva - nem megy olyan könnyen, mint hittem. Talán a Roxfortba való visszatérésem segíteni fog ebben. Harmadszor pedig Devan, az a srác, aki fenekestől felforgatta a nyaramat Cody elutazása után nem sokkal minden értelemben. Nos, őt is rohadt gyorsan el kell felejtenem, mivel dobbantott Rómából, így akkor és ott véget ért köztünk az a valami. Bár, a mai napig nem tudom, mi is lehetett pontosan. Pár perc múltán megunom a keresgélést, majd helyet foglalok egy félreeső fülkében, előtte természetesen alaposan körülnézve, hogy vajon kik lehetnek a szomszédságban. Daniel ezúttal Albával utazik, aki nyilván végig az ablakra fog tapadni és kérdezősködni. Szerencsére, ezt a srác marhamód élvezi, szóval az út nagy részében élő enciklopédiaként fog viselkedni. Én viszont erre az eszmecserére felettébb nem vagyok kíváncsi és különben is... Ha Dora és én nem tudnánk estig megbeszélni ezeket a "kis" dolgokat, hát akkor tuti felrobbannék egy ültő helyemben. Devant egyértelműen nem látom már többé, amit bánok is, de mindeközben ott van számomra Galen és Cody is. Még ezt a kettőt is helyre kell tennem magamban, ez pedig nem fog menni a barátnőm segítsége nélkül. Levetem hát magam az egyik ülésre, miközben lehajítom lábaimról a cipellőimet, majd felhelyezem őket a szemközti helyre. Mit ne mondjak, jó ez a kis lazaság, mert az érzelmi életem lassan, de biztosan válik egy centrifugává, amely nemsokára kiköp valami hülye árokpartra.
- Nem sokat beszélek róla. - nem is tudom, igazából lehetőség se sok volt rá, hogy a múltamat ecseteljem bárkinek is. Gerard vélasága kiderült, mert kiderült, de ezen kívül főleg akkor találkozunk, ha valamilyen közös ügyünk van és valahogy sosem kerül szóba a múltam. - Ennél ez valamivel kacifántosabb. Egészen kiskoromban lelétek, árvaházban nőttem fel és... azért lettem auror, mert idővel rádöbbentem, hogy az az út, amit járok nem visz sehová. - na igen volt pocsék időszakom, züllött és cseppet sem átgondolt, mert hát mit kezd magával egy még szinte gyerek, aki épp csak befejezte az iskolát, de nincs mögötte senki, mégis kikerül a renszerbe, ahol túl kellene élnie. Visszamentem a mugli barátaimhoz és abban nem volt sok köszönet. Vannak homályos foltok és ha nincs segítségem, aki kiránt a ködörből és helyre rak, akkor talán itt se lennék most, nem hogy auror legyek. - Igen, Solomon nem kispályás. Azért okkal van még mindig ott, ahol és nem sikerült senkinek sem komolyabb kárt tennie benne. Sokat tanulhatsz tőle, még ha fárasztó is. - mármint a sok rohanás és a sok infot és persze maga Solomon is, hiszen gondolom, hogy azért közben is tud időnként kifejezetten kioktató, vagy ellenséges lenni. Nehéz eset a pasas, és erre talán még rá is játszik pluszban, főleg most hogy kapott maga mellé valakit. Mondjuk lehetséges, hogy önmagától nem is akart volna társat, de legalább Gerardot már ismeri és talán a kérésem, hogy foglalkozzon vele is nyomott valamennyit a latba. - Nem... pont erre gondoltam. - köszörülöm meg kissé zavartan a torkomat, de tartom az esernyőt, ha már így alakult. - Édesanyád ezek után nem tudom hogyan fogad majd. - mosolyodom el. Na jó, szó se róla nem igazán szoktak csak úgy felkapkodni és úgy fest Gerard azért elég jó kondiban lehet, hiszen nem vagyok alacsony, még ha amúgy vékony is, de egészen a házig elbattyogni velem, hogy ne legyen sáros a cipőm. Igen, ilyesmire is azt hiszem, csak ő képes. - Jól van, melletted leszek és elő tudom venni a csúnya nézésemet is, ha kell. Remélem akkor hajlandó válaszokat adni, mégis csak jogod van tudni az igazat. - és hát csak nem feleslegesen jöttünk el eddig. Ha az anyja, ha nem, akkor is el kell mondania, hogy mi folyik itt. A szülei mások voltak, vagy csak sose mondták el, hogy vélák, na de miért? A mostani egyébként is zűrös helyzetben cseppet sem örülök neki, hogy még több titokra derül fény, mármint hogy egyáltalán újabb titkok merülnek fel, amikre fényt kellene deríteni.
- Nem tudok túl sokat a múltadról. Ezek szerint régóta nincsenek szüleid? Ezért lettél auror, hogy másoknak segíthess? – Kérdezek vissza, egyáltalán nem bánt meg, hiszen a barátom, mellettem áll, és egyébként is mindenkivel ilyen kedves, bátorító. Bőven megérdemli, hogy kinevezték, még ha láttam rajta, hogy úgy volt vele, hogy talán a kényszer hozta így. Valóban vészterhes időket élünk most meg, de aki jól végzi a dolgát, az kapjon nagyobb felelősséget. - Valóban nem, bár most még kisebb ügyekbe mer bevonni, de már olyan is volt, hogy leadtuk a jelentkezést, annyi időt hagyott, hogy megborotálkozzak, és egyek egy sütit. Pörgős, a kora ellenére is. Mint egy soha le nem álló elemesnyuszi. – Ami viccesen hangzik az öregedő aurort illetően, de úgy érzem, a helyemre kerültem, mert tőle tanulhatok érdemben a legtöbbet, méghozzá rövid idő alatt, mert olyan tömély ez a mélyvíz, amibe beledob, hogy ez kellett nekem, nem az aktatologatás, sem pedig a galleonok számolgatása, nyilvántartása. Azért nem adok igazat abban Daphnenek, hogy kell a függetlenség, mert ezt inkább magára érti, de sebaj, most így is hullafáradt vagyok a héttől, most még anyámmal is szembe kell néznünk. Leszállunk a vonatról, és lazán félreértem a kérdését, mert a karom felé nyúl, én pedig ahelyett, hogy belém kapaszkodhatna, kinyitom az esernyőmet, a kezébe nyomom, őt pedig egész egyszerűen a karomba kapom. – Persze, így nem akad el, és nem lesz sáros a cipőd. – Mondjuk ez szintén nem túl jó ötlet, mert anyám biztosan figyel majd az ablakból, így megkapom majd a rosszmájú megjegyzéseket, hogy a kis feleségemet máris áthozom a küszöbön? Őszintén szólva nem érdekel, igazán büszke lennék, ha így gondolná, meg különben is, most egyértelmű kérdésekkel akarom szembeállítani. – Tekintsünk erre az egészre úgy, mint egy kihallgatásra. Egyértelmű válaszokat akarok, és ha továbbra is titkolózik, jöhetnek a keresztkérdések. Meg a fenyegető nézés. – Solomonnak ezek a fegyverei, és hátha megtörik anyámat is. Az eső persze mintegy menetrendszerűen elkezd szitálni, még jó, hogy nem szakad, de közeledünk a házhoz.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért elgondolkodom a szavaira és csak hümmögök. Nem tudom, hogy ilyet illik-e mondani és persze tudom, hogy vannak remek szülők és szép családok, de attól még az is tény, hogy az ő családja legalábbis ezen rövid elbeszélések alapján nem tűnik egyáltalán jónak. - Ebben azért nem mindig vagyok biztos. Nekem sosem voltak és... nem tudom ennél az nem jobb-e. - mondom ki végül óvatosan. Talán még nem is nagyon említettem neki, hogy én bizony nem rendelkezem ismert szülőkkel, árvaházban nőttem fel, azért vagyok ilyen, mert ilyen akartam lenni. De tény, hogy még azért nem részleteztem ki az előéletemet sosem, nem meséltem részletesen a gyerekkoromról, vagy a belül sikerült fiatalkorról, amiből aztán sikerült felállni és úgy dönteni, hogy több akarok lenni, valami lecsúszott alaknál... Persze tény, ha valaki családban nő fel, még ha rossz család is, talán tényleg kisebb az esélye arra, hogy tévútra jut, de azért az sem ritka, ha e mellett is sikerül, még akár jó szülők mellett is. - Köszönöm! Azt is, hogy ezt mondod és hogy megpróbálunk erről beszélni. Nem akarom, hogy kényelmetlensét legyen köztünk folyton. Talán neked sem árt egy kis függetlenség, most koncentrálhatsz a munkára, Solomon gondolom úgy se hagy túl sok időt másra. - oh a fickó nagyon is a munkájának él, nem csoda, ha már ennyi idős kora mellett sincs se családja, se gyereke. Nem is tudom, hogy van-e bárki az életében, vagy volt-e, valahogy ilyesmiről sose beszélt, pedig fénykorában biztos vagyok benne, hogy azért nagyon is könnyen bevonzotta a gyengébbik nemet. - Próbálok valahol a kettő között lavírozni azt hiszem. Remélem menni fog. - és persze remélem, hogy ezt a látványos ellentétet is sikerül majd elsimítanom valahogy a csapaton belül, mert nagyban hátráltatni fogja a közös munkát, ha nem. Közben pedig meg is érkezünk. Nem mondom, hogy készültam az esőre és a rozoga utakra, szóval nem túlságosan, de mégis csak magassarkút vettem fel és nadrágkosztümöt, mert ha annyira komoly akárki az anyja még sem ideális előtte egy kopott farmer gondolom. Ezért kissé megakadok, amikor kiderül, hogy földúton kell baktatni és hogy a végén még meg is ázunk. - Lehet, hogy rosszul készültem. - bár legaláb erre nincsenek sokan, tehát ha pálcával védem magamat az esetleges esőtől, abból se lehet baj. Mindenesetre az első megtorpanás után mégis csak közelebb lépek Gerardhoz. - Szabad? - hát igen a karjára azért szükségem lenne azt hiszem, mert bár a cipőm sarka egyáltalán nem magas, de így se épp ideális a normális közlekedéshez a talaj. Annyi viszont már innen is látszik, hogy ez a hely cseppet sem nevezhető olyannak, amihez kellemes gyerekkori emlékeket lehetne társítani. Őszintén szólva cseppet sem örültem volna, ha itt kell felnőnöm.
- Nyilván jobb, hogy vannak, mintha nem lennének. Nagyon, és tényleg nagyon ritka helyzetekben vannak jó pillanataik, de ennyi, és nem több. A gyerekkorom.. Nos igen, anyámat nem túlzottan érdekelte, hogy mire vinném, valahogy úgy ki volt mindig is ábrándulva az életből, nekem kellett kitalálnom, hogy mi érdekel. Azt mondják, koravén voltam, ami talán így már érthető. – Na nem a lányok terén, hiszen ott bőven bénáztam, volt rengeteg zsákutcám, hiszen az anyai szeretet mellett hiányzott az apai példamutatás, és így lényegében egy teljes családmodell. – Igen, talán jobb később mint soha. És kérlek ne gondolj, hogy veled kapcsolatban valami anyapótlékot kerestem. Csak valahogy.. beleuntam a saját korosztályomba, nem voltak távlatok, de letámadni se akartalak, nem lehet csak úgy kapcsolatokból kapcsolatokba ugrálni. Lehet, hogy túlgondoltam a témát, hiszen alig ismerjük egymást, de melletted mondjuk sikerült annyira megkomolyodnom, hogy legalább a pályámat illetően tudom, hogy mit akarok. – Viszonzom a mosolyát, van még egy kis időnk, mielőtt szembenéznék az anyámmal, meg hát Daphne is itt van velem, így mindenképpen bátorságot tudok meríteni a jelenlétéből. Ahogy közeledünk a leszállás felé, aztán visszajön a nyomasztó, komor érzés, már maga a ház is olyan, hogy rám jön a frász, ha vissza kell mennem. – Igen, fontos a külső, az már biztos. – Bólogatok, hiszen ő sem éppen egy csúnya nőci, és olyan dögös, jól szituált is egyben, de át ilyesmivel azért nem érdemes zavarba hoznom. – Shannát legalább ismerem, igen. Bár tudnék tanácsot adni, de nyomozóként is itt a tojáshéj, főnökféle meg sosem voltam. És hogy megy? Keménykezű vagy velük, vagy inkább az a velük harcolós csapatjátékos? Netán kicsit mindkettő? - Lassan érkezik a mi állomásunk, még jó, hogy hoztam a kézitáskám mellett esernyőt is, mert errefelé mindig pocsék az idő, most is tisztára be van felhősödve az ég, a vasútállomásról kis földút indul a birtokunk felé, azon kell majd végigmenni a komor főépületig.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nos igen, én magam sem tudom tökéletesen kezelni ezt a helyzetet, de közben mégis segíteni szeretnék neki, hiszen annyira magaalatt van, ami teljesen érthető Talán az egész eddigi élete csak hazugság volt, talán kiderül, hogy a szülei nem is az igazi szülei, de hogy hazudtak neki az biztos és nem tudni, hogy miért. Igenis kedvelem és pocsék érzés, hogy nem tudok segíteni neki, maximum azzal, hogy támogatom, de e téren is jól át kell gondolnom, hogy pontosan mit is teszek, amivel nem okozok gondot, vagy kellemetlenséget számára. - És még azt mondják, hogy sokkal jobb, ha vannak szüleid. - mormogom csak úgy szinte magamnak az orrom alatt, bár persze egy vonaton ülünk egymástól nem messze, szóval persze, hogy hallja ő is. - Mármint... sajnálom, igazán. Ez alapján nem lehetett túlságosan fényes a gyerekkorod. - húzom el a számat, hiszen ha most ilyenek a szülei, akkor gondolom régen se voltak mások. És még hányszor próbáltak minket meggyőzni az árvaházban, hogy mennyire jó, ha örökbefogadnak. Közben meg igenis vannak olyan szülők és családok, ahol sokkal rosszabb lehet, mint ha egyáltalán nincs is melletted felnőtt. Ha Gerard szüleit nézem, legalábbis az alapján amit mesélt róluk, sokkal jobban jártam a barátaimmal és a nevelőkkel, mint hogy ilyen szüleim lettek volna. - Tudom, hogy nem lehet könnyű, de... talán ennek is van haszna, valamilyen módon hátha megtanulhatod ezt is, amire eddig nem volt lehetőséged, mert nem tudtál róla, hogy van és ne mondd nekem, hogy elsőre a vonzalom nem a külső alapján alakul ki és csak aztán jön a többi. - mosolyodom el megvonva a vállamat. Talán tényleg nem jól fogalmaztam, hogy nagyon is helyes srác vélaság ide, vagy oda, de... akkor is úgy gondolom, hogy igenis számít, hogy hogyan néz ki az ember és nem is kell az általánosan elfogadott szerint szépnek lennie, hiszen eleve nem mindenki számára jelenti ez ugyanazt. De persze erőltetni sem szeretném a témát, ha úgy könnyebben túllép rajta, hát én is gyorsan váltok és a munkára terelődik a beszélgetés, miközben a vonat is zöttyen egy nagyot és szépen el is indulunk az állomsáról. - Elég jó a csapat, bár nem lesz könnyű dolgom, főleg hogy nincs ebben nagy gyakorlatom. Egyikük lett az a srác, aki ott volt velünk a járatokban, akinek az ikertestvére a Testvériség oldalán állt. Shanna egyáltalán nem bízik benne és egyelőre nem tudom, hogyan kellene mindezt kezelnem. - hát igen nehéz úgy együtt dolgozni, hogy közben feszültség van acsapatban, miközben egymást kellene támogatnunk. Sejtelmem sincs, hogy mi lesz ebből az egészből, ha köztük folyamtos lesz a feszültség. Valahogy le kellene ültetnem őket, hogy beszéljék át, vagy mind együtt, de nem tudom, hogy mi ennek a megfelelő kezelési módja. Nálunk az árvaházban a hasonló helyzeteket nem hiszem, hogy bármikor is jól oldották meg. Általában tudomást sem vettek róluk, oldjuk meg egymást között és kész.
- Nem is tudom.. Ez nem olyan téma, mint amit már korábban kitapasztaltam volna. Köszönöm, ha ott vagy, de az apám nem lesz ott. Szaud-Arábiában üzletel valamivel, és nagyon nem kiváncsi rám. Az anyám lesz ott, aki a jellemét tekintve.. a legrosszabb ellenségednek sem kívánnál ilyen anyát. – Ezzal talán azt mondom ki, hogy maradjon ott, és a tud, támogasson, de lehet, hogy anya aztán mindkettőnket lehurrog, és ez szót sem hajlandó beszélni a múltról. Felnézek végül az önsajnálatból, és bólogatok, jól esik a támogatása, de mintha ő meg szándékosan tartaná a távolságot a fizikai gyengédsége ellenére is, hogy ne legyen köztünk semmi. Bár ki tudja, elkísér, közben mégis azt mondja, hogy ő egy barát. Vagy határozottabbnak kéne lennem, és harcolni érte? Bár a csók jól esett neki, és a múltkori virág is, de mondjuk egy cseppet sem volt féltékeny Sylviára, akinek láthatóan nagyon bejövök. Vagy a féltékenység nem jellemző az érettebb nőkre. – Nem tudhatjuk, hogyan működött az ékszer, és nehéz most ezt így megemészteni, hogy miből fakadt a vonzalom. És nyilván elfogadom, örülök neki, ha magam miatt, de akkor is csak a külső miatt? – Csóválom a fejemet, nyilván hozzá tette, hogy kedves és nyílt is vagyok, de ezzel egy kölyökkutyát is lehetne jellemezni. Bezzeg Solomont gondolom sosem rázták le azzal, hogy csak barát, kedves meg nyílt. Azért ráteszem a kezére az enyémet, nem kárhoztathatom semmiért, vélhetően én vagyok túl érzelmes típus. – Igen, azt hiszem, igazad van, mint mindig, de akkor is átoknak élem meg. Nem tudom kihasználni az erejét, mert ezzel csak megzavarnám mások fejét, de egész életemben gyanakodhatok a mások hozzáállása miatt, hogy vajon mitől lehet. – Ingatom a fejemet, és picit elhúzódok, a fizikai kontaktus bár jól esik, de ez is csak azt juttatja eszembe, hogy miről kell lemondanom, mert Daphne túl komolyan veszi a munkáját, és a magánélet már nem fér bele. – És hogy telt az első heted? Milyenek a beosztottjaid? – Nézek vissza ismét a szemeibe, hiszen én a nyílt társalság híve vagyok, a saját gondjaimat most legalább pár percre tegyük félre, úgyis kiéleződik majd, ha anyámnál leszünk.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is volt kérdés, hogy elkísérem, hiszen már régebben is beszéltünk róla, amikor kiderült, hogy véla és hogy nem is tudott róla. Az ígéreteimet pedig természetesen nem szokásom megszegni. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok, aki sosem teszi, de azért mégis csak igyekszem amennyire tudok megtartani, amit egyszer megígértem és sejtem én, hogy nem lenne könnyű ezt egyedül intéznie. - Szóra sem érdemes, egy... baráttól ez alapvető. Gondolom egyedül nehezebb lenne belekezdened, vagy nem is tudom. Nincs tapasztalatom e téren. Szeretnéd, ha ott lennék, amikor beszélsz velük, vagy inkább maradjak a háttérben? - ezt jobb előre tisztázni, mert nem tudom, hogy milyenek a szülei, nekem pedig nulla tapasztalatom van e téren. Sosem kellett szülőkkel komoly beszélgetéseket folytatnom. Persze voltak próbálkozások örökbefogadás téren, hiszen kisbabaként kerültemaz árvaházba, de ki tudja talán pont a mágikus képességeim miatt a nevelőszülők igen hamar kikoptak mellőlem, aztán amikor egy gyerek már idősebb végképp a kutyának sem kell, én pedig elfogadtam ezt. Végül is nem olyan rémes árvaházban felnőni, az embernek lesz egy csomó barátja, akikkel együtt lehet minden nap. - Butaság e miatt emészteni magad. - csóválom a fejemet, de láthatóan nagyon ki van ettől az egésztől, ha visszagondol a múltjára és az ezek szerint gondolom nem kevés lányra, akikkel kapcsolatban volt. Azért bátorítón előre nyúlok, hogy megszorítsam a vállát és csak akkor beszélek tovább, ha felnéz és nem a tenyereibe temeti az arcát, hiszen a szemkontaktus minden esetben segít, hogy amit mondasz a másiknak az tényleg teljes mértékben eljusson hozzá. - Figyelj... ha ez az ékszer nem blokkolná az erődet rendesen, akkor mi most... De erről nincs szó ugye? Egyszerűen csak, akiket érdekeltél magad miatt érdekelted őket. Kedves vagy és nyílt másokkal, én legalábbis ezt tapasztaltam és tény, hogy a külsődre sem lehet panasz, de ezek alapján bárki, aki nem véla is ugyanígy vélekedhet, ha könnyen megnyílnak neki a lányok a külseje miatt. - remélem elhiszi nekem, amit mondok. Hiszen látta jól milyen voltam akkor, amikor nem volt rajta az a medál és hogy igenis tudtam nemet mondani, amikor igen. Buta dolog azon emésztenie magát, hogy akikhez köze volt csak azért érdekelte őket, mert véla. Nem szabadna, hogy ez az egész eddigi életét fenekestül felforgassa, főleg hogy már visszamenőleg ezen úgy sem tud változtatni.
Daphne mindig csinos, és jól szituált, most is sikerül rajta felejtenem a tekintemet, de puszit nem adok, nem kell mindig mindent erőltetni. Felsegítem a vonatra, aztán én is lépek fel utána, mert lassan indul, és még meg kell keresnünk a fülkénket. Nem megyünk sokat, nagyából ötven percet, de előzetesen meg tudjuk beszélni, hogy mit is tegyünk. Bár ez magánélet, de picit mégis olyan, mintha együtt dolgoznánk. – Még épp időben. Ha mást nem, mentünk volna a következővel, errefelé úgy húsz percenként jár. Köszönöm, hogy eljössz velem. – Tudom, hogy lenne bőven dolga, vagy épp hétvégén pihenhetne, de már jó barátok vagyunk annyira, hogy mégis velem tartson. A lakását látva pedig kétlem, hogy valaha is pihenne, ő inkább az a munkamániás típus, mint én. Valaha le fogunk lassítani? - Egyik esetben sem tudom, hogy reagálok majd. Nekem ez az egész nagyon sok.. de valahol meg érthető, hogy mi miért történt. Már úgy értem, már a Roxfortba kerülésemnél is így reagáltak a lányok, de annak tudtam be, hogy könnyedén szót értek velük. De csak a származásom miatt volt. Hiába a medál, úgy tűnik, azért ha le is gyengül tőle az erőm, mégis belém bolondult szinte mindenki, érdemi tevékenység nélkül. Ezt azért nem jó érzés így utólag rá gondolni. – Csóválom a fejemet, Sadie szinte állandóan szexelni akart, és hát hülye lettem volna a mardekáros bombázót visszautasítani, de azt a griffendéles háztárs kislányt tényleg leállítottam, mert a klubhelységben kezdett el vetkőztetni. Jó, ha volt tizennégy. Az azért durva lett volna. És azt hiszem Lavender sem szívjóságból volt a legjobb barátom. Kellettem én valaha valakinek, úgy igazán, őszintén? Kezdek kételkedni. Leülök Daphnével szemben, és a tenyerembe temetem az arcom. Jó lenne utánajárni mindennek, de közben nyomasztó is, mintha ez az erő inkább átok lenne, hiszen használni nem túl fair, élni vele viszont csalás, hiszen mindig gyanakodhatok, hogy ki miért reagál úgy, ahogy.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Megígértem, hogy segítek és tudom én jól, vagy legalábbis sejtem, hogy az embernek a családi hátterével foglalkozni nem lehet könnyű, főleg ha sokáig egy bizonyos hitben élt és aztán kiderül, hogy tévedett. Gerardnak sem lehet könnyű mindezt kezelni és feldolgozni, remélem, hogy az, hogy mellette leszek segít valamennyit. Nem lep meg, hogy nem derült ki a levéltárból semmi. A szülei, ha netán tényleg örökbe fogadták, elég tehetősek ahhoz, hogy az ilyesmit ügyesen titkolják el, főleg ha nem akarták, hogy Gerard tudjon róla. Bár eddig nem dolgozott a Minisztériumban, de persze ez nem jelentette azt, hogy a banki munkája révén ne juthatott volna olyan kapcsolatokhoz, akik által akár kutathat a múltjában. Bár persze tény eddig nem volt oka rá, amíg nem derült ki, hogy a képessége miféle. Lássuk be azért elég ügyesek voltak, de ezt így összehozták nála, mármint megdumálták, hogy ne vegye le az ékszert, miközben nem tudta, hogy milyen nagyon fontos is ez igazából. - Szia! Ugye nem késtem sokat? Muszáj volt még elrendeznem egy-két dolgot. - igen kissé lóhalálában érkezem a pályaudvarra. Nem félek én az anyjától. Árvaházban nőttem fel, ott aztán voltak érdekes nevelők, szóval egy anya nekem nem oszt nem szoroz és az évek során már annyira azért szocializálódtam, hogy tudjam kezelni, ha valaki kóstolgat, mármint úgy is, hogy nem kóstolgatom azonnal vissza. A csapatomat pedig elrendeztem, ez a mai nap az enyém, ők nem tudják, hogy milyen ügyben vagyok távol, csak hogy fontos. Van előnye annak, hogy te vagy a főnök, nem feltétlenül kell mindenről mindenkinek beszámolnod, mint ha csak egy utolsó beosztott lennél. - A szüleid elég ügyesen elrejtették, ha esetleg örökbe fogadtak, vagy ha a valódi kilétük nem az, akinek mondják magukat. Fogod tudni ezt kezelni? - ezt már akkor kérdezem meg, amikor elfoglaltuk a vonaton a helyünket és nagyjából nyugodtan vagyunk ketten egy kis fülkében. Vele szemben ülök le és remélem, hogy nem lesz tömeg, így más nem akar majd pont mellénk beülni, az most elég zavaró lenne. És igen azért érdekel és aggódom is valahol érte, hogy mennyire érinti ez az egész majd rosszul. A szülei igazat mondanak-e vagy sem, az anyja majd megpróbál köntörfalazni, érzelmi kártyát kijátszani... simán el tudom képzelni, ha eddig ilyen ügyesen beetették.
Szerencsére Solomonnak nem volt ellenvetése, sem pedig Daphne főnökének, láthatóan mindenki értékelte tőlem a proaktivitást. Maguktól mintha nem moccanna meg ez a bürokratikus szervezet, de ha jelzem, hogy nem szándékozom a poros raktárban aktákat rendezni, most tettrekész emberekért kiállt a közösség, így szinte automatikus volt az áthelyezés. Solomon gyakran dolgozik terepen, így Daphnét még kevésbé fogom látni, de talán ez is cél, hogy ne ugorhassak át kávézni, nincsen ott a kísértés. Gondolhatok rá egy gyönyörű, megközelítethetetlen, távoli nőre, akivel azért a minimális szabadidőnkben találkozhatunk néha. Most egy sportzakót vettem fel, és egy elegáns nadrágot. Hiába, aki bankár volt, mindig az maradt, ez már nem tudom levetkőzni. A koboldok is megkövetelték az üzletszerű öltözéket, és az anyám is mindig arra nevelt, hogy egy aranyvérű Warringhton csakis elegáns lehet. Az más kérdés, hogy ha véla vagyok, nem is biztos, hogy az ő vérük vagyok. A levéltári adatokból nem derült ki sok, anyám medimágus volt, amíg dolgozott, apám pedig valami minisztériumi beszerző, aki gyakran járt üzleti úton. A vonatunk nemsoká indul, megüzentem Daphnének, hogy honnan, és a jegyeket is megvettem. Némi gyomorgörcsben vagyok, sosem volt jó a viszonyom az anyámmal, Lavendert is úgy kezelte, mint egy darab szart. Félek, hogy Daphne is célpont lesz. Ez pedig komolyan elszomorít, hiszen vele ténylegesen nincsen kézzelfogható kapcsolatunk, de jól esik hogy jön, és támogat.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Izgatottan toporgok a vasútállomás peronján, miközben Kim Sung-yeun-ra várok. A fiút elhívtam magamhoz a nyári szünetre, habár erről nem mindenkit kérdeztem meg, talán pont Nick volt az, akit kihagytam a sorból, de amennyire mostanában le van foglalva, aligha tűnne fel számára plusz egy fő a lakásban. Azt nem mondom, hogy az asztalnál, mert nálunk még egy családi vacsora, esetleg ebéd se úgy néz ki, mint másoknál... A társaság elég foghíjas, leggyakrabban Sarah az, akivel együtt szoktam enni, de van olyan is, amikor egyedül ropogtatom a falatokat és csak a házimanónk az egyetlen társaságom, akivel viszont nem olyan élmény beszélgetni, mint például egy baráttal. Úgyhogy Kim Sung-yeun érkezése már így is egy nagy élmény számomra, hát ha még hozzáveszem azt is, hogy tetszik és felnőttként szeretnék feleségül menni hozzá. Oké, már tizennégy vagyok, talán most se lenne korai felhozni számára a barát-barátnő témát, de inkább még várok vele. Talán szeptemberben... De nem, az is nagyon hamar itt van, nem jó. Nagyot sóhajtok, miközben egyik lábamról a másikra állok, mintha csak WC-re kellene mennem, de erről szó sincs. Egyszerű pótcselekvés az izgalom levezetésére, semmi több. Ha Lioneah itt lenne, minden bizonnyal morogna, amiért ezt csinálom, de nincs itt, szóval most lehet. Bal kezemben egy doboz csokit tartok, amely masnival van átkötve. Tudom jól, hogy nem a vendéglátó szokása ajándékot adni, de nem bírtam magammal, úgy éreztem, meg kell lepnem valamivel, így még kora reggel vettem egyet a boltban. Apróság, de saját tapasztalatom alapján nagyon sokat tud jelenteni már ez is. Eszembe jutott, hogy talán egy üveg bor még jobb lenne, de Kim Sung-yeun szerintem nem igazán iszik, én pedig nem vagyok még elég idős ahhoz, hogy alkoholos italt vásároljak. Ki se szolgálnának, és tapasztalat híján se lennék képes megfelelő minőségűt leemelni a polcról. Amilyen szerencsém van mostanában, tuti az lenne a leghitványabb bor az egész országban. Pár pillanattal később be is fut a vonat az állomásra, én pedig visszafojtott lélegzettel figyelem a hömpölygő tömeget. Vajon tényleg eljött? Tekintetem átfut egy-egy ismeretlen arcon, miközben Kim Sun-hit keresem. A legutóbbi levelében azt írta ugyan, hogy mindenképp jönni fog, de talán meggondolta magát... Talán nem is élvezte annyira a társaságom a suliban, csak ezzel szeretett volna lerázni magáról. Talán kicsit túlságosan is ráerőltettem magam, amikor a Nagyteremben mellé ültem reggelizni, hogy beszélhessünk egy keveset. Vagy esetleg az nem tetszett neki, amikor összepakoltak az osztályával helyettesítés miatt és szintén mellé keveredtem? De nem, mert elég készségesen segített az anyagban, nem mondta, hogy nem ér rá vagy valami... Tényleg nem tudom, de félek attól, hogy nem jön el, én pedig itt fogok állni magamban, mint egy idióta, rá várva. Haza se megyek akkor, mert Lio tuti ki fog nevetni, meg jön azzal, hogy ugye, hogy ő megmondta, arról se fog megfeledkezni, miszerint álomvilágban élek... Nem, nekem nincs szükségem a kárörvendő szavaira, inkább csavargok egyet a parkban, majd estére hazakeveredek, addigra úgy se lesz már otthon. Azért vetek még egy utolsó pillantást a fogyó tömegre, majd megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy mégis előkerült a fiú, majd hatalmas vigyorral az arcomon kezdek el számára integetni, hátha könnyebb lesz észrevennie engem. - Kim Sung-yeun! Erre! Itt vagyok!
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Igen, a mai napom már szinte csak arról szól, hogy mindig mindenhol zavarba jövök.. Ez természetesen nem nehéz Alesha mellett, őstehetség mások gyenge pontjainak kitapogatásában és kiválóan rá is mutat azokra. Nekem pedig a fiúk azok a bizonyos pontok. Mindenben tehetséges és jó tanuló vagyok, ebben az egyben viszont tapasztalatlan és gyámoltalan. - Nem tudom, neked mennyire tetszene, ha mindenki akörül a fiú körül legyeskedne, akivel egy ideje már találkozgatsz – mutatok rá a dologra, persze Alesha teljesen más ember, mint én, talán ő még nem is annyira féltékeny típus, esélyes, hogy képes lazábban kezelni az ilyen helyzeteket. Én viszont szeretem, ha az, aki érdeklődést mutat irántam, nem tartózkodik senki más céltábláján sem. Konkrétan nagyon zavaró tud lenni az ilyesmi. Unokatestvérem következő mondatán egy pillanatra megütközök, majd némileg csodálkozva szólalok meg: - Ron Weasley, nem emlékszel? Magas, nyurga srác, barna haj és szem, szeplős arc. Ott volt nálunk karácsonykor, párszor összefutottál vele... Mondjuk, annyira nem reménykedtem abban, hogy Aleshában mély nyomot hagy a fiú, hiszen olyan sokat nem beszélgettek és mi Ronnal igyekeztünk több időt kettesben tölteni. Egyébként sem voltunk sohasem egymás kedvenc unokatestvérei, szerintem még arra a karácsonyra sem igazán emlékszik. Nem bánt a dolog, talán jobb is ez így, Ron és Alesha egyáltalán nem jöttek volna ki egymással túl jól. - Ez az első alkalom, hogy ekkorát tévedek – mosolyodok el, tényleg, komolyan azt hittem, hogy a lány már eléggé szakavatott a témában. Mire is gondolhattam volna, amikor állandóan igyekezett számomra megszabni, hogy miként öltözzek, ha nem szeretnék világéletemben vénlány maradni. Mindenki más számára rögtön ugyanaz jutna eszébe: Alesha és egy fiú már eljutottak addig, azóta pedig élvezik egymás társaságát. - Tudod, elég furcsa helyzet lenne az, ha én világosítanálak fel téged a dolgokat illetően... Mármint, érted mire gondolok... Idősebb vagyok nálad egy évvel, ideális esetben tényleg így is kell lennie, de én mindig azt hittem, hogy te leszel az, aki hamarabb átesik a dolgok ezen részén. Vicces helyzet lenne, elvégre Alesha nálam sokkal szebb, csinosabb és magabiztosabb, buknak rá a srácok. Komolyan azt hittem, ő lesz az, aki nekem ad felvilágosítást, most mégis úgy áll a dolog, hogy fordul a kocka. Oké, Cormac-el még nem tartunk ott, egy jó ideig nem is fogunk még, elvégre tényleg van egy bizonyos múltja, amely miatt nem árt kissé óvatosan fogadnom a közeledését, de eddig sínen vagyunk. - Inkább ne – csóválom meg a fejem határozottan, tényleg nem szeretem, amikor szembesítenek a hibáimmal, elvégre direkt azért igyekszem ennyire első lenni mindenben, hogy leplezzem azokat. Persze, sokan vannak rólam lesújtó véleménnyel, de jobban szeretem róluk azt gondolni, hogy egyiknek sincs rá más oka, mint az irigység. Egyáltalán nincs kedvem ahhoz, hogy mások véleményét hallgassam magamról. - Óvakodni? - felvonom a szemöldököm. - Na jó, itt szinte mindentől óvakodni kell, úgyhogy csak óvatosan a vásárlással! Amiről nem tudod, mi lehet, azt ne is vedd meg vagy pedig előtte kérdezz ki engem. Elindulok hát a pult felé, hogy kiszolgáljam magunkat mindenfélével és utána továbbállhassunk a következő üzletbe.
Nem lep meg, hogy zavarba hozom már megint, gondolom nem igen szokták szóvá tenni, ha valaki iránt érez valamit, vagy még nem is nagyon volt rá példa? Mert az egyértelmű, hogy ez a srác nagyon tetszik neki, csak az a kérdés, hogy ez pontosan mit is jelent? Csak tetszik neki, vagy netán valami többről van szó? Bár gondolom ezt még ő sem gondolta át teljesen és igaza is van, vannak helyzetek, amikor nem jó mindent túlgondolni, csak majd alakulnak maguktól a dolgok. - Szóval még is csak féltékeny vagy. - tisztázom a szavait, mert hát érezni belőle, hogy annyira nincs oda a helyzettől, hogy annyi mindenkinek tetszik a srác és ezek szerint sokan futnak utána, de ez van, ha a pasid kifejezetten népszerű a lányok körében. - Ohó, előtte volt már egy Ron is? Te kis... céda! - nevetem el magamat, felkapva persze a fejemet a lényegre, a másik névre. Persze sejtem én, hogy az a másik nem volt olyan nagy szám, mint Cormac, sőt jó eséllyel az egész kapcsolat nem volt olyan nagy szám, de attól még volt más is már az életében. Hermione nem is él olyan szűzies és visszafogott életet, mint amit eddig elképzeltem róla? Mi a szösz?! Persze totál nem emlékszem rá, hogy valamikor is találkoztam vele, az a béna srác is csak kevéssé rémlik az egyik együtt töltött karácsonyunkról, de a neve na az végképp nem maradt meg. Aki úgy nézi a mikrót, mintha valami csoda lenne... na az nem ragad meg bennem hosszú távon. - Tudod erre mondják, hogy a látszat néha csal. - vonom meg végül a vállamat egy félmosollyal. Csak azért, mert a fiúk kedvelnek, én pedig ezt szeretem kihasználni és élvezem is, attól még nem vagyok céda típus, meg amúgy is lehetnek romantikus elképzeléseim arról a bizonyos első alkalomról és nem adom oda csak úgy akárkinek magamat. Nem is jártam még sok sráccal, mert e téren is megválogatom a jelölteket. - Persze... tartsak róla nyílt felmérést, hogy mennyire leereszkedő Hermione Granger? - nem, azt nem hiszem, hogy szeretné és nem is hiszem, hogy jól járna vele, mert nekem lenne igazam. Úgy tud másokkal beszélni, hogy a végén vagy úgy érzed legszívesebben felképelnéd, vagy úgy, hogy te vagy a legbénább ember a világon, vagy ezt a kettőt egymás után, netán egyszerre és az már végképp nagyon kellemetlen. - Na ez tényleg jól hangzik! Inkább azt mondd el, hogy mitől óvakodjak, amit nem akarok megkóstolni. - na igen azt hiszem ez a fontosabb, mert itt annyi színes és illatos dolog van, hogy csak nagyokat pislogva jártatom körbe a tekintetemet és próbálok első körben betelni a látvánnyal.
Teljesen elvörösödök, amikor Alesha szóvá teszi, hogy nagyon oda vagyok a fiúért... Nem mondanám magamról, hogy szerelmes lennék, de kifejezetten szeretek vele lenni, olyankor még a könyvek sem jutnak eszembe egy pillanatra sem, ilyen azért még nem volt. Amikor Ronnal jártam, gyakran a könyvtárban időztünk, mivel egyszerűen nem voltam hajlandó holmi tóparti séta miatt lemondani a tanulásról. Olyankor a fiú velem jött és végig engem bámult, ami a vége felé kifejezetten idegesített. - A gond csak az, hogy nem csak én – vonom meg a vállam hanyagul, igyekszem ugyan lerázni magamról ezt a felfogást, de akkor is bosszantó, hogy napi szinte vagy huszan jönnek oda megkérdezni hozzám, hogy tényleg találkozgatok-e Cormaccel. Általában nem foglalkozom velük, valami kitérő válasszal hárítom őket, de lassan már tényleg jó lenne mások tudtára adni azt, hogy jobban tennék, ha kissé visszább vennének az ilyesmiből. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ennyire népszerű az, aki kiszemelt magának. - Tudod, Ronnal nem volt ilyen gondom, mármint érte nem tolongtak olyan sokan, senkit sem érdekelt, hogy együtt vagyunk, úgyhogy ez most valóban kellemetlen helyzet. Úgy emlékszem, Alesha és Ron találkoztak már egyszer, amikor mindketten nálunk karácsonyoztak... Nem tudom, hogy az unokatestvérem milyen véleménnyel volt annak idején a fiúról, sohasem kérdeztem rá nyíltan, de Ronnak nem volt szimpatikus Alesha, az tény. Főleg, amikor a lány szóvá tette, hogy szerinte Ron béna... a fiú füle hallatára, mert szerencsétlen nem tudta elindítani a mikrót, amikor pedig végre sikerült neki, akkor is tátott szájjal figyelte, ahogy a pohár forog odabenn. Ott és akkor nem magyarázhattam el neki, hogy Ron nem feltétlenül ebbe a világba született, így ráhagytam a dolgot. - Vannak, de... Áh, hagyjuk, mindegy is... - Nem áll szándékomban ennél jobban belemenni a dologba, számomra már ez is sok volt, noha Alesha úgy beszélget velem erről, mintha egy teljesen hétköznapi valami lenne. Igyekszem ezen nem kiakadni, úgyhogy tekintetemmel inkább a kirakatokat veszem szemügyre, de mivel már vagy ezerszer láttam őket, ezt is hamar megunom. - Hát, a viselkedésed mindenképp erre mutatott – vallom be kelletlenül, mikor legyek őszinte az unokatestvéremmel, ha nem pont most? - Mindig udvarolt neked valaki, te pedig készségesen fogadtad is a bókjait, senkit sem ráztál le magadról. Hát még amikor két fiú verekedett össze érte! Igaz, akkor még csak gyerekek voltunk, én már indultam volna szólni anyunak, amikor Alesha elkapta a kezem és mosolyogva figyelte a jelenetet. Mint később kiderült, mindkét srácnak megígérte, hogy a barátnőjük lesz, csak azért, mert egyikük sem volt szimpatikus számára, ő pedig elintézte, hogy egymást tépjék meg. - Én nem vagyok leereszkedő! - emelem fel a hangom kissé hisztisen, mégis honnan veszi, hogy az vagyok? Persze, többen mondták már, hogy nem kellene mindig mindenkit kioktatnom, de én ezzel csak jót akarok, semmint rosszat. Amikor Alesha megkérdi, mi az első hely, ahova megyünk, körbenézek: - A Mézesfalás... Ott van minden, ami neked kell... Pattogó cukorka, ami tényleg elpattog előled és ezt nem csak képletesen értem. A Robbanó bizserével vigyázz, az egyik bűbáj hibás volt és egy kicsit nagyot szólt egy hugrás fiú szájában, azt azóta nem sokan veszik, nemsokára le is veszik a polcokról, ha jól tudom. Ja, és az Izébizé... Amikor kézbe veszed, akkor csak egy egyszerű golyó, csak azután alakul át valamivé, amikor megvetted. Sose tudhatod, mi lesz belőle, van hogy csak egy nyalóka vagy jégkrém, de ismerek egy olyan lányt, aki egy négyszemélyes tortához jutott általa, egy rágó áráért. Persze, az esetek többségében ráfizetsz, de ez amolyan mágus szerencsejáték... Magyarázat közben benyitok az ajtón. Igaz ugyan, hogy elsőként egy kozmetikai szereket árusító boltba szerettem volna elmenni, de úgy gondolom, ez sokkal jobban érdekelheti Aleshát.
Valahol azért ez érthető, úgy tűnt eddig mindig, hogy Hermione igazán csak a könyvekkel van jóban, nem pedig a pasikkal és valahogy azt is nehezen képzeltem el, hogy egyáltalán érdeklik a srácok, de úgy fest, hogy még ő is tud okozni meglepetést. Ez azért jó dolog. - Hű, hát oda vagy érte rendesen. - mosolyodom el, bár ezúttal szolidabban. Azért az ilyesmi mindig necces. Én azért elég sok népszerű srácot ismertem már és azért bőven akadt köztük olyan, akinek az volt az egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy teszem azt béna csajokról bizonyította be, hogy nem is annyira bénák, de persze aztán nem volt a végén semmi komoly sem, csak elég nagy megbántódás a béna csaj felé, de hát ezt már megpedzegettem Herminek és talán számol azzal az eshetőséggel, hogy netán ez csak fogadás, vagy átverés. Legalábbis remélem. Bár nem vagyunk épp a legjobb viszonyban, azért nem szeretném, ha átejtené egy srác és jól megbántaná. - Addig jó, legalább szemmel tartod. - azért az néha nem árt, meg persze ha a féltékenység maga nem túlzottan beteges szintű és nem mászik rá az ember a másikra minden áron, akkor nincs vele gond, sőt még jó is, hiszen ha féltékeny vagy, akkor a másik tényleg számít neked valamit igaz? És azért ez nagyon fontos. Aki egyáltalán nem féltékeny az talán nem is igazán kedveli, netán szereti a másikat, bár azért azt még nem mondanám ki, hogy Hermi eleve szerelmes. - Jajj ne légy prűd, biztosan neked is vannak piszkos gondolataid, maximum még magadnak sem vallod be, vagy majd lesznek. - vigyorodom el megvonva a vállamat. Még az sem érdekel, hogy úgy meglepődik azon, hogy nekem még nem volt senkim sem, legalábbis olyan módon, de miért kellene sietnem? Ebben legalább nem rohanok, hiszen mégis csak olyan valakivel szeretnék e téren közös nevezőre jutni, akivel tényleg... lehet is valami komoly is akár. -- Ne kérj már mindenért bocsánatot. Azt hitted igazi céda vagyok... hát megbocsátok. - széles vigyorral jelzem, hogy csak ugratom, engem aztán cseppet sem zavar a dolog, miért is zavarna? Pont az a lényeg, hogy mindenki azt gondol, amit akar, én meg nem aggódom azon, hogy ki mit gondol rólam, az sem érdekel, hogy az unokatestóm miket gondol rólam, mert hát ahogyan mondani szokták, az ha valakinek baja van veled, az még mindig csak az ő baja. - Ehhez tudod nem árt, ha nem vagy másokkal kissé leereszkedő, tudod... mint szoktál és csak légy laza. Beszélgess és a többi, ne gondolkozz azon, hogy mikor mit teszel. - igazából fogalmam sincs, hogy mi lehet a receptje a stílusomnak, én ilyen vagyok és kész, nem szoktam a dolgok miatt különösebben aggódni, mert úgy gondolom, hogy nem sok értelme van és persze attól semmi sem lesz jobb, ha rágódsz ki mit gondol rólad, ha valamit mondasz, vagy teszel nem igaz? - Na és hová megyünk elsőre? - nem ismerem a falut, szóval ő tudja, hogy mi az első célpont, ha már arról volt szó, hogy ez a hely akár még érdekes is lehet, amit tényleg még mindig nagyon nehéz elhinnem. Oké varázslófalu, de lássuk be eléggé más az, ami nekem érdekes és ami neki.
- Valahogy senki se gondolt rá – sóhajtok egyet, nem nagyon értem a diáktársaim gondolkodásmódját, habár ők meg engem tartanak csodabogárnak. Attól, hogy a könyveim felett görnyedek a nap 24 órájában, még igenis érdekelnek a fiúk, csak épp időm és energiám nem marad rájuk. - Tetszik hát! - vágom rá spontán, mindenféle habozás nélkül a választ. Most minek leplezzem ezt a saját unokatestvérem előtt? - Vicces, jóképű, gyengéd, hogyne tetszene... Tudod, eleinte ki nem állhattam, csak egy beképzelt alaknak tartottam, de nemrég rájöttem, hogy nem az. Vagyis, velem nem, másokkal néha elég arrogánsan viselkedik. De még ez is aranyos benne... Olyan igazi rosszfiús, soha életemben nem hittem volna, hogy engem az ilyenek is vonzanak... Ron túl nyápic, cseppet sem udvarias, érzelmek terén teljesen gyámoltalan, nem fogja fel egyszerűen, hogy egy lány nem úgy működik, mint ő. Persze, őt is szerettem annak idején, mert valamilyen okból kifolyólag összejöttem vele, de egyszerűen nem vagyok képes rájönni a miértekre. Már nem. - De... egy kicsit – vallom be Alesha kérdését hallva. Féltékenység? Erről vagyok híres, és nekem is eszembe jutott, hogy Cormac népszerű, lányok csokrai lógnak rajta, előttem pedig minden napra jutott számára egy új hódítás. Félek attól, hogy nem leszek más számára, mint egy másik kaland, de annyira teper, hogy képtelen vagyok neki ellenállni, bármennyire is szeretném. Nem igazán szoktam neki felhozni, hogy zavar, ahogy megbámulják a folyosókon, erre nagy eséllyel már ő is rájött, de mit tehetne ellene? Nem parancsolhat rá senkire sem, hogy ne nézzenek oda. - Tényleg? - kissé kétkedve pillantok a mellettem sétáló unokatestvéremre, miközben igyekszem nem elképzelni, hogy mik járhatnak az ő fejében, amikor ilyesmiről fantáziál. Mármint, én a saját gondolataimba belepirulok, akkor ő miken törheti a fejét? Alesha igen népszerű, szép, csinos, bizonyára van sok-sok hódolója, csoportosan szereti? - Ne mond, hogy mindenkinek megfordul a fejében, ez... ez... annyira beteges! Elhűlve habogok, miközben lassítok a tempómon. Az oké, hogy a srácok gondolati síkon mindig arrafelé járnak, de hogy a lányok is... Nem, ezt valahogy teljesen képtelen vagyok elfogadni, nem illik bele az én kis világomba. Mondjuk, ennek az is lehet az oka, hogy nem igazán beszélgetek másokkal, de ha mégis, akkor is felszínes dolgokat érintünk, nem megyünk bele a részletekbe. Pasikról szó sem esik. Természetesen, nem hittem, hogy én vagyok az egyetlen ilyen lány a világon, de mindenki? Még a legártatlanabb, hátul kuksoló, apuci kislánya csaj is? - Hallottál? - ismét megdöbbenek, komolyan azt hittem, Alesha már túl van élete első alkalmán, ha nem többön, nem hittem volna, hogy még ártatlan. - Jaj, bocsi, én azt hittem, hogy már túlestél a tűzkeresztségen... Pedig milyen jól elbeszélgettünk, erre meg én sértem meg őt, habár a viselkedése tényleg arra adott gyanút, hogy már ágyba bújt egy-két pasival. Annyira magabiztos mellettük, nem jön zavarba, amikor megérintik őt, olyan nem tudom milyen... Mi mást gondolhattam volna erről? Én bezzeg sikítva rohannék el, amikor egy srác megszólít... - Tényleg sajnálom, csak te mindig megtalálod velük a közös hangot... Hogy csinálod? Mármint oké, hogy népszerű vagy, nyilván a hozzám hasonlókat hamar kiközösítenék, de akkor is... Kaptam én beszólásokat a Roxfortban is, amikor idekerültem, minden bizonnyal csak azért esett alább ezeknek a száma, mert olyasmiket tettem, amit... Egy mugli gimnáziumban csak a stréber lennék, aki még sminkelni sem szokott, júj, de gáz...
- Lehetséges, bár én valahogy arra se gondoltam sosem, hogy egyáltalán érdekelnek a fiúk. - lazán megvonom a vállamat, egy afféle "bocsi" tekintet ül az arcomon, mert hát nem akarok én a lelkébe mászni ezzel, de azért sejthette, hogy így gondolkodom róla. Az ember nem sok jót gondol egy olyan unokatesóról, akiről mindig is azt hitte, hogy a legszorosabb kapcsolat jó eséllyel a könyveihez köti, nem pedig a pasikhoz, mint a hozzá hasonló korú lányokat. - Tetszik neked, mert bár próbálsz úgy tenni, mintha nem, de mégis csak hasonlítasz a veled egykorú lányokra. - mosolyodom el, bár tényleg fura dolog őt elképzelni egy nagy kaliberű pasassal, mint ahogyan az a Cormac lehet, akiről beszélt eddig. Furi nekem az egész na és persze az a kérdés, hogy neki nem furi-e. - És nem félsz a féltékenységtől? - na igen azért arra van esély, hogy elég sokan fognak majd rá mászni, vagy legalábbis igyekezni fognak majd és az elég kellemetlen lehet majd neki, főleg ha folyton azon jár az esze, hogy az a srác talál valakit, aki nála jobb, aki nála dögösebb, aki nála... szóval sok mindenben előrébb van. Nem véletlen, hogy jó, ha egy kapcsolatban a két fél lehetőleg hasonló szinten áll, akkor ez a féltékenykedés téma jó eséllyel ki van zárva, így viszont... - Hát persze, hogy természetes! Sőt, nagyon is, csak nem néztem volna ki belőled. - oh igen a mosolyom most már lassan véglegesen vigyorként fagy az arcomra, hiszen tényleg nem gondoltam volna róla, hogy még akár pajzán gondolatai is vannak egy srácról, sőt még álmai is! Még inkább szélesedik az a vigyor, ahogyan tudatosul bennem az, amit mond. Végül csak nem mondok olyasmit, amitől még inkább zavarba jönne, hiszen már most is el van vörösödve, a végén még itt helyben el is ájulna nekem szegény és annak aztán lássuk be tuti, hogy nem lenne jó vége, hiszen én nem tudok varázsolni és nem tudom szegényt összekaparni a földről. - Újra és újra meglepsz. - nevetem el magamat. Na azért az álmai részleteit nem kérdezem meg, mert kétlem, hogy egyáltalán el tudná mondani, vagy merné most visszaidézni. Ez olyasmi, amit az ember mégis csak szívesebben tart meg magának, Hermi pedig főleg, de persze ettől még nem kevésbé érdekes tőle efféléket hallani és még annál is izgalmasabb. Ezek szerint tényleg vannak azért más dolgok is benne mélyen, nem csak a könyvmoly. A kérdésére viszont ezúttal mintha egy másodpercre én magam jönnék zavarba, de egy villanás alatt el is suhan a dolog. - Igazság szerint... én is ezt hallottam, szóval nem érdemes ráparázni, de amiket meséltél a srácról, gondolom neki már épp elég tapasztalata van ahhoz, hogy tudja ezt kezelni. - igen itt azért megvonom csak a vállamat és a szavaimból már jól érzékelheti, hogy nekem nem sok fogalmam van ténylegesen az együttlétekről. Nem volt még benne részem, valahogy ebben konzervatív vagyok. Volt már csók persze, meg tapi, az előszobája a lényegnek, de nem akartam elkapkodni semmit, meg akartam várni a szalagavatót, a bált. Tudjátok... a nagy és maradandó pillanatot. Csak közbeszólt ez a mágiaizé.
- Talán megváltozott az ízlésem, nem gondolod? - vonom meg a vállam, miközben kérdőn pillantok unokatestvéremre, mintha csak azt várnám, hogy ő magyarázza meg, mi is megy végre bennem. Történhet egyáltalán ilyesmi? - Bár, ő elég okos, igazán jó jegyei vannak, azt hiszem, velem azonos átlagú, szóval ennyiben megfelel az elképzeléseidnek... Itt azonban el is távolodik a valóság az Alesha által elképzelt figurától, elvégre Cormac sportos, jóképű, cseppet sem unalmas alkat. Kicsit sem hasonlít arra az emberre, akit unokatestvérem gondolatban már el is helyezett mellém, de még én magam is meglepődtem, amikor rájöttem, hogy felkeltettem a fiú figyelmét, úgyhogy nem lenne fair részemről hibáztatni a lányt, meg úgy az egész iskolát... Mindenki azt hitte ugyanis, hogy egy nyámnyila, pipogya alak lesz a párom és én fogom viselni otthon a nadrágot. Ezzel szemben viszont Cormac nem hagyja, hogy irányítsák, de mégsem érzem magam elnyomottnak mellette. Természetesen, még nem vagyunk együtt, egyszerűen csak ez jött le az eddigi találkáink alkalmával. - Köszi, de erre magamtól is rájöttem – mosolyodok el, igyekszem nem megbántódni, de azt be kell látnom, hogy Aleshának teljes mértékben igaza van. Egyszerűen nem illek abba a képbe, ami Cormac-et övezi a Roxfortban, valamiért nem passzolok oda. Vele ellentétben én nem vagyok népszerű, leginkább csak idegesítően okos, engem senki sem dicsér meg, amikor valamire tudom a helyes választ, ellenben a fiúval... A női rajongói szinte állandóan a nyomában vannak, csillogó tekintettel merednek rá, amikor a pályán edz, vagy nagyokat sóhajtoznak, miközben leveszi a pólóját, mert kimelegedett a tó körüli futástól. Ezek a lányok pedig kicsit sem hasonlítanak hozzám. Műkörmök, műmellek, műagyak... - Tudod, a legrosszabb ebben az egészben az, hogy ez már nekem is eszembe jutott. Viszont, van valami benne, ami megéri a kockázatot, érted? Nem tudom megmagyarázni, mert még én magam se jöttem rá, mi lehet az, de ott van... Elharapom a mondatot, tényleg fogalmam sincs azt illetően, vajon mi lehet az a valami. Soha életemben nem vágytam a népszerűségre, egyszóval ezt bátran kizárhatjuk. Emellett pedig tényleg egyszer sem gondoltam arra, hogy én és Cormac McLaggen leszünk még valaha is a szemezésen kívül más viszonyban is. Nem volt szimpatikus, szépen szólva is egoista majomnak tartottam, aki kihasználja a testi adottságait arra, hogy megszerezzen magának másokat. Tény, hogy akkoriban is tetszett, de még akkor sem jöttem volna össze vele, ha maga az Ördög tolja utánam talicskán. - Még csak pár hete – felelem a lány kérdését hallva, miközben magabiztosan kanyarodok be az egyik mellékutcába, amelyen egy igen népszerű sminkcuccokat árusító boltot sejtek. - Ami azt illeti, kellemeset csalódtam benne, tényleg nagyon bunkónak tűnt, amíg meg nem ismertem őt. A folyosókon előtte szinte állandóan rajongótábor követte, ami kicsit sem tette őt szimpatikussá a szememben... Talán Alesha érti, mire gondolok ezzel pontosan, hiszen ő szinte mindig a gimnázium krémjét fogta ki magának, ami a fiúkat illeti. Ha valaki, akkor ő tud pontos felvilágosítást adni a Cormac-féle pasikról és az indokokról, melyek mögöttük vannak. Igazán kitapasztalhatta már őket. - Igen, eszembe jutott már más is – pirulok el, elvégre én még nem vagyok érintett a témában, hiszen Ronnal soha nem jutottunk el odáig... Ebben a tekintetben viszont kész szerencse Alesha hirtelen felbukkanása a közelemben. - De ez természetes, nem igaz? Mármint, nem én vagyok beteges vagy ilyesmi, ugye? Mivel nincs senkivel sem megbeszélnem ezeket a dolgokat, ezért nem is igen tudhatom, mennyire is normális az, ha egy olyan fiúról álmodozok, akivel randizgatok ugyan, de még nem vagyunk együtt. Nem vagyok egy érzelmes alkat, eddig mindig a könyveimmel töltöttem a legtöbb időt, azok hiányoztak, ha valamilyen okból kifolyólag nem jutottam el a könyvtárba, nem egy fiú... - Pár napja még álmodtam is vele és annyira valóságos volt... És jó... Te jó isten – még most is kiráz a hideg, hiszen Cormaccel voltam együtt, ezt pedig nagy eséllyel a fiúnak sem fogom elmondani, valakivel azonban akkor is meg kell osztanom. Annak ellenére pedig, hogy Alesha és én még sohasem voltunk olyan nagyon jóban, most mégis úgy számolok be neki a dolgokról, mintha évek óta ő lenne a legjobb barátnőm. Végül lehalkítom a hangom, majd folytatom: - Neked milyen volt az első alkalom? Úgy olvastam, ha nagyon rágörcsölök, akkor fájdalmas is tud lenni... Igaz ez? Még véletlenül se hallottam, mint a korosztályom többsége. Nem, tévedek, ők már rég átestek a legelső alkalmukon, én vagyok még ennyire lemaradva mögöttük. Kissé ciki, de hát ez van, mit várunk Hermione Granger-től?
//
