2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A sötétség folyosója a Roxfort olyan területe, amelynek létezését talán még maga az igazgató is csupán gyanítja. Egykor oly félelmetes, gonosz dolog történt itt, hogy a halál vert gyökeret az egykor még valóban használt folyosón. A hely vonzza a túlvilágot, a szellemeket, lidérceket, hiszen itt új életre kelhetnek, képesek emberként megjelenni. Meghalni újra természetesen már nem tudnak. Amíg itt tartózkodnak, szinte minden álmuk valóra válhat, úgy kezelhetik a helyet, mint az élők a Szükség szobáját. Több szoba is létezik már, amit a holtak alkottak meg, s formáltak az izlésük szerint. A helyet csak akkor találhatja meg valaki, ha egy szellem hívja, csalja ide le.. S a kiút? Van egyáltalán?
Hűvösen, keserű pillantással bólintok. Igen, valamit már nem lehet visszacsinálni, de azért nem hiszek benne, hogy neki már nem is lehet pozitív az élete. Ha képes volt rossz irányba megváltozni, akkor jó irányba is tud, ha olyan impulzust kap. Az más kérdés, hogy már nem biztos, hogy van értelme, hiszen ő így lett erős, és ahogyan elnézem, nem válogat az eszközökben, viszont másoknak is segíteni akar, ha úgy hozza a szituáció. Nagyjából túltárgyaltuk a dolgot, én már amúgy sem kaphatnám vissza őt, tehát mindaz, amit teszünk, kölcsönös szövetséget jelent. Megpróbál bízni bennem, hogy a bűnbocsánat nevében helyrehozzuk azt, hogy ártottam neki. Talán van rá esély, hogy ne úgy gondoljon rám a jövőben, mint aki ennyire bántotta őt. - Akkor csináljuk. Ha a gyilkosság sem akadály, és ezt afféle fizetségnek szánod, benne vagyok. – Ha ezáltal vissza tudnék térni az életbe, hát meg kell ragadnom a lehetőséget. Elsőként úgy gondoltam erre az egészre, hogy főleg neki lesz jó, nekem csak ne legyen az örök kárhozat, így mondhatni nemesebbnek tűnt a segítségem, de így, hogy én is kapok egy új esélyt, már nem tűnök olyan önzetlennek. Ám ebből az derül ki, hogy Aurora cseppet sem olyan érzéketlen, mint mutatja. Igazi jót akar velem cselekedni. Hiszen egykor szeretett. Az ugyan már elmúlt, de arra való tekintettel akar útamra bocsájtani, hogy az új életem egyben ismételt kezdés is legyen, hogy ha majd elválunk akkor valami igazi erőteljes, közös cselekedet után mindkettőnk életében új fejezetet nyisson. - De igen. Szörnyen hangzik, viszont nekem az a fontosabb, hogy te rendben legyél. Különben is, ez plusz motiváció, hogy ne szúrjam el. – Vonom meg a vállamat most már elmosolyodva. Nem, az nem történhet meg, hogy valami elátkozott kísértet legyek, nem fogom hagyni. Ha a kettő összefügg, akkor a lánynak segítve mindkettőnk életét el tudjuk rendezni. Már éppen bólogatnék, amikor egy kigyúrt, magas srác lép hozzánk, látszik rajta, hogy valami élsportoló lehet, mint én voltam. Úgy méri végig a lányt, mintha minimum egy darab hús lenne. Láthatóan nem először találkoznak. Na nem, ennyire még én sem tárgyiasítottam a lányokat. Felemelkedek, hogy legalább odaszóljak. - Haver.. húzz.. – BAMM!! Reflexben nem vehetem fel a versenyt az illetővel, főleg, mivel láthatóan ő is akkor tudatosítja magában, hogy mit is csinált. És mit? Visszakézből akkor ütést kaptam, hogy nekiesek a könyvespolcok egyikének s összecsuklok mint egy rongybaba, mire a magas fickó valami furcsa fehér habot törölget a szája széléről, heherészve, majd elhátrál, láthatóan a napi bunkóságot ezzel letudta. A tarkómon meleg vér csordogál, a számban pedig fémes ízt nyaldosok. Nagyon is élek. – Hát.. baszd meg... – Még a levegő is beszorult a bordáim közé, ahogyan sípolva veszem, s próbálok felegyenesedni.. A testem még nem úgy működik, ahogy kéne.. Vagy csak elszoktam a fizikai léttől?
- Te is tudod, hogy vannak dolgok, amik nem igen változnak, bármennyire is szeretnénk. - na igen és ez lehet a jövő, de a múlt is, hiszen ő is meghalt és ezzel már nem igen lehet mit tenni, ahogyan az sem fog megváltozni, ami a múltban velem történt és ami miatt olyan lettem, amilyen. Ezt remélhetőleg megérti és nem akarja mindenképpen megmásítani a jövőmet. Nem ezért van itt, hiszen azért küldték, hogy eltörölje a jövőmet, amit nem tesz meg, így viszont... egyszerűen csak megy minden a maga útján és kész. Én maradok, aki lettem, ő pedig... majd kiderül, hogy mire jutunk az egész végén. Csak csendben bólintok a szavaira. Hát igen, tény és való, hogy az életünk már megváltozott, az övé gyökeresen, ahogyan az enyém is és nem nagyon hiszek benne, hogy ebből végül is lenne még visszaút, hiszen én magam lettem más, a jellemem gyökeresen. Nem hiszem, hogy tudnék még az lenni, aki évekkel ezelőtt, előtte voltam, gondtalan és kedves, visszafogott és törődő. Egyszerűen már nagyon távol áll ez tőlem és egyébként is, valaki kell, aki megteszi, amit muszáj ha arról van szó akár mások helyett is. - Segítesz nekem, tehát ezt akár kölcsönösnek is vehetjük azt hiszem és ha nálad rosszabbaknak így is úgyis meg kell halni, legalább egyen valami értelme a haláluknak, nem gondolod? - persze nem kötelező visszatérnie az életbe, én nem fogom győzködni erről, de mivel segít nekem, hálából megadhatom neki a lehetőséget. Az már csak rajta múlik, hogy végül is él-e majd vele, vagy sem. Nem mondom, hogy mindent elnéztem neki és mintha mi se történt volna éljük az életünket ez után is. Ő egyébként is gondolom hazamegy, tehát elválnak útjaink és ha életben lesz nem is kell már segítenie nekem, nem fog függni azoktól az alakoktól, hogy netán visszaküldik odaátra. - E miatt nem kell aggódnod, nem fogok belerokkanni, ha valaki az én kezem által hal meg és akkor gyere nézzük. - én már eleve ülök, úgyhogy csak megvárom, amíg ő is leteszi magát. Abban igaza van, hogy érdemes tudni a kockázatát is, de kérdés vajon akkor nem vállalja az egészet, ha tudja, hogy mi lehet rossz esetben az ára? Minden varázslatnál van rá esély, hogy esetleg rosszul sül el, de ha e miatt nem vállalja... az már régen rossz. - Ha jól értelmezem, akkor ha nem sikerül örökre szellem maradsz és nem léphetsz tovább sosem. Nem vállalnád a kockázatot? - persze ezt neki kell eldönteni, de az biztos, hogy ha már hezitál akkor is gyengének fogom e miatt tartani. Nem érdemes ezen gondolkodni, őrlődni, hiszen egyszerűen vannak dolgok, amiket meg kell lépni és kész és nem gondolkodhat azon, hogy nem lesz-e rossz vége.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ezek szerint már kellően sötéten látod a jövőt. – Ejtem ki a konklúziót a számon. Na igen, én elindítottam egy bizonyos úton, de nagyon úgy fest, nem csak erősebb lett így, hanem még szarkasztikusabb, borúlátóbb. Én voltam az, aki mindig az objektivitás alatt inkább a nincs vesztenivalóm mentalitásban hittem, de meglehet, Aurora azóta már durvább dolgokat is átélt, minthogy nem egyezett bele, hogy elvegyem a szüzességét. Elég sokáig tűnődtem a saját gyengeségemen a semmi közepén lebegve, de azóta még inkább, hogy találkoztunk ismét. Számomra ez mindennek a zárása lenne, de neki miért kéne mindig is a sötétségbe süppednie? Kétlem, hogy ne lenne visszaút. - Igaz. És ez mindkettőnk életébe került. – Bólintok savanyú képpel, ez valahogy mindig téma marad köztünk, ami elől kitérni sem lehet. El kell ismernem, hogy így történt, és mindaz, ami.. akkor ott volt köztünk, az nem bocsájtható meg pár felemlegetéssel, Aurora most csak azért próbál bízni bennem, mert tudja, hogy igencsak határidő termék vagyok jelenleg, utána pedig azt gondol rólam, amit csak akar. Ha valóban sikerülne visszaszereznem a bizalmát, és úgy távozni, akkor legalább úgy lépnék tovább, hogy az utolsó döntésem valamiféle.. jóságra irányult, még ha ez furcsán is hangzik tőlem. De legalább már nem annyira szemrehányó, az is valami. - Véglegesen.. Kockáztatni, ráadásul mást is.. kinyírni..? Nem mondom, hogy nem érdekel, de te erről hogy vélekedsz? Ha bennem valami szörnyeteget láttál, támogatnál ilyesmit? Hogy valakit beáldozzunk, csak hogy a számodra hosszú időn át gyűlölt erőszaktevő végleg visszatérhessen? Miért akarnál segíteni nekem? – Ezt azért nem értem. Tudom, hogy egykor nagyon is jólelkű volt, de manapság már igen bosszúszomjas, tényleg belemenne, hogy én visszatérjek? Van benne még annyi jóindulat, hogy ezt afféle megbocsájtásnak szánná. - Oh, én szívesen lennék a te bosszúálló szellemed, hogy neked ne kelljen bemocskolnod a kezedet, de úgy látom, hogy már megtetted. Ha amúgy sincsen számunkra igazi megváltás, akkor csináljuk. Na hogy is működik ez a fekete mágia? Mik a következmények, ha elszúrjuk? Azért évszázadokon át sem akarok kísérteni holmi őrült, megnyomorított lélekként. – Viszont az apró mosolyát én is valami kétkedővel. Jó lenne tényleg élni, de megérdemlem én azt? Intek az egyik asztal irányába, hogy üljünk le, és nézzük meg tüzetesebben.
- Összedolgozni igen, de ez nem vonja magával az én csodás jövőmet. - rázom meg a fejemet. Megtesszük, amit tudunk, mert ez már komolyabb fenyegetés, az is benne van a pakliban, hogy netán végezni akarnak velem hosszú távon, ha nem állok le, márpedig eszem ágában sincs leállni. Ki fogom deríteni, hogy ki miatt halt meg az apám akkor is, ha ez veszélyes és elég eltökélt vagyok ahhoz, hogy sikerüljön is. Na de az, hogy a jövőben vár rám valami csodás élet, valami fotelben ülős, nyugodt családi boldogság... hát abban már nem igazán tudok hinni. Évekkel ezelőtt én is dédelgettem efféle buta álmokat, de ezen már túl vagyok. A naivitás már igen távol áll tőlem és az effélét egyértelműen naivitásnak gondolom. - Penge? Úgy tudtam baleset volt, valami szimpla ittas vezetés, mint egy... muglinál. - bár tény és való, hogy komolyabban nem néztem utána az ügynek, hogy volt-e valami hosszabb nyomozás, netán esetleg csak balesetnek állították be, hiszen nem érdekelt ennyire a dolog. Nekem elég volt a csalódás, hogy Ryan meghalt és hogy nem én lehettem az, aki móresre tanította. Ezen felül már nem igazán foglalkoztam azzal, hogy pontosan mi is történt vele, volt-e bármiféle nem oda való, vagy tisztázatlan körülmény. Végül is nem az én dolgom volt, meg aztán épp elég elfoglaltságom volt akkoriban az edzésekkel és az apám ügyével, hogy kihozzam a börtönből. Amíg még élt ugye. - Erre... mégis mit mondhatnék? Engem kicsináltál rendesen nem igaz? - viszont ezúttal már nem érezhet komolyabb szemrehányást a szavaimból és talán ez is valami. Bár persze nem lehet ezt csak úgy elfelejteni, de legalább nem olyan haraggal ejtem ki a szavakat, mint amikor nem is olyan régen megláttam azon a folyosón odalent. Azt hiszem talán tényleg van rá esély, hogy fejlődjön, még ha nem is mondhatom, hogy olyan mintha meg se történt volna, de talán megérdemli, hogy valamiféle új esélyt adjak neki, még ha nem is tart a dolog örökké, hiszen... ez a szellem lét csak ideiglenes nála. - Ha jól értelmezem, akkor véglegesen életre is kelhetsz, de ha jól értelmezem, akkor megmaradhat a nyoma ennek... az egésznek, ha nem jól sikerül valami. - hogy ez mit jelent, na ezt végképp nem tudom, de utána lehet járni, ha már legalább van egy alternatíva. Na nem mintha ez lenne most a legfontosabb, bár ha valahogy életre kel, akkor már nem tudják irányítani, tehát ez számomra is hasznos lehet, ami azért nem utolsó az indokok sorában. Látom, ahogy hátrébb lép és jön az elkeseredés. Elhúzom a számat, aztán csak sóhajtok egyet, majd a könyvet becsukva és a hónom alá csapva lépek elé. - Ezzel most mire mész? Gondolod, hogy életben akarom hagyni az apám gyilkosát, vagy a gyilkosait? Nem írták, hogy nekem kell meghalnom, hogy élj, azt amúgy se vállalnám. - vonom meg a vállamat, de mintha egy apró félmosoly ott bujkálna a szám sarkában. A többit viszont teljesen komolyan mondtam. Nem csak tudni akarom, hogy mi történt az apámmal, hanem bosszút is akarok állni, tehát lesz aki meghal majd azért, hogy Ryan visszatérhessen, ha akar egyáltalán és vállalja a kockázatot, mert mint minden sötét mágia ez is kockázattal jár, ez nem is volt kérdés.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Miért is hinnék az ilyen dolgokban? Mindkettőnknek véla felmenői vannak. Képesek lehetünk összedolgozni.. – Nem várom el tőle, hogy hosszútávban gondolkozzon, én úgyis visszatérek majd a halálba, de ettől még ő tőlem függetlenül is kívánhatna magának valami szép életet. Ennyire csak nem tehettem tönkre.. Na nem mondom, hogy mindenkinek gyereket kell szülnie, de csak nem arról fog szólni a következő nyolcvan éve, hogy őrült kalandokat hajhász, és meg akar mindent büntetni? Igen, vad, és harcias jellem, na de teljesen megvonja magától a jövőbeni lehetőséget is, hogy valaha csak úgy nyugodtan hátra tudjon dőlni... - Nem értem, hogy milyen majdnem halálról beszélsz. Ha a szivedbe hideg penge hatol, az korántsem majdnem. – Vágok vissza most én élesen, igen, az elismerésre méltó, hogy ennek hatására képes voltam átgondolni az életemet, s ezt ő is látja, de korátnsem tudja, hogy milyen szenvedéseken mentem keresztül. Ezt igazi élő ember nem is értheti meg, de hát nem is azért vagyok itt, hogy Aurorának segítsen. A feladatom szerint azért, hogy tönkretegyem, valójában a saját döntésem szerint pedig inkább jóvátenni a történteket. Megváltoztatni a múltat nem tudom, de azért nem kell lebecsülnie. - Egyik nem sem jobb a másiknál. Nekem többek között sosem az ártatlan csitrik, vagy a dominák jöttek be. Csak egy átlagos, de normális lány kellett volna. Vele el tudtam volna a dolgokat képzelni. – Szándékosan nem nevezem nevén őt, de egyértelmű, hogy ha már így mondom, akkor róla van szó. Kettőnket illetően nem voltam elszállva, végre valami igazi történt, amit aztán jól el is szúrtam. És ezzel együtt igazat adok Aurorának, a legtöbben csak múlatják az időt, divatból gerjednek másokra, és ennek pedig semmilyen érdemi értéke nincsen. Megtalálom a könyvet, de nem akarok kockáztatni, hogy átsuhanok rajta, így marad Aurora. Lehet, hogy pár nappal ezelőtt azzal a szöszivel nagyon is képes voltam fizikai konktatust létesíteni, de lehet, hogy csak arra a folyosóra vonatkozott. Most nem próbálom meg. Azért a lány mellé lépek, és türelmesen várakozok, így úgyse tudok ketten olvasgatni, felesleges pár szótöredékért a lapokra lesnem. – Végleges? Mármint véglegesen ilyen élőholt állapotba kerülhetek, vagy akár életre is kelhetek? Nagyon nem mindegy.. – Hajolok közelebb, itt összeér a válunk, ezt nagyon is éreztem. Felnézek rá, amolyan bocsánatkérő mosolyt villantok, de végülis nem húzódok el, ehhez nem kell engedély, együtt nyomozunk, és ha feltételesen is, de megbízik bennem. – Ez szép! Kit kell lemészárolni, hogy testet szerezzek? Téged? Azért gyilkos még nem vagyok.. – Nevetek fel kínlódva, tudtam, hogy nem fog menni, hogy bármi esély is legyen, erről már lemondtam. Arébb lépek, és lehajtom a fejemet, hogy pár pillanatig átadjam magamat önsajnálatnak.
Ezen legszívesebben azért mégis csak felnevetnék. Én és a szép élet... nyugodt élet és a többi? Már nem igazán tudom elképzelni magamat efféle szerepben, egyszerűen nem. Lehetséges, hogy úgy véli, hogy járna nekem és az is lehetséges, hogy esetleg ha akarnám még lehetne is, de ahhoz igen sok mindent kell még elintéznem és kérdés, hogy egyáltalán akarom-e. Olyan alakok között, mint ez a Kyle is, valahogy nehéz elképzelni, hogy egyáltalán létezik normális fickó. Lássuk be nem igen volt eddig semmi jó tapasztalatom. - Úgy fest, hogy a majdnem halál jótékony hatásának hála... elkezdtél lehetetlen dolgokban is hinni. - vonom meg végül a vállamat. Talán ez így jobb, mintha szimplán csak kinevetném magát a feltételezést is az én jövőbeli szép és átlagos életemről. Az a nagy helyzet, hogy én nem hiszek ebben és valahogy nehéz is lenne elképzelni a helyzetet. Öreg koromban ülök egy kandalló tüze mellett, élvezem az életet és boldogan élek, amíg meg nem... Hát valahogy nem illik hozzám, a jelenlegi énemhez semmiképp sem. - Bár nem hittem, hogy ezt valaha is kimondom, de... igen. Nálad is nagyobb seggfej és pont az olyan alakok miatt, mint ő is, nem értem a saját nememet. Azt hiszem soha nem is fogom érteni őket. - a másik kérdésére már nem is igen válaszolok. Mégis mit mondjak erre? Romantika? Nem is arról van szó, hogy kiszállt belőlem, inkább csak nem hiszek benne. Persze látok időnként andalgó párokat a folyosókon. Én is andalogtam Ryannel, amíg ki nem mutatta a foga fehérjét és... számít akkor? Azok a párok se maradnak sokáig együtt. Azt hiszem nem a romantikában nem hiszek, inkább magában a szerelemben. Inkább foglalkozom a könyvekkel és azzal, amiért itt vagyunk, hiszen már így élek. A céljaim vezetnek és nem valamiféle érzelgős megnyilvánulások. Nem csoda, ha most sem épp az a leghőbb vágyam, hogy a jövőmről és a lehetséges csodás beteljesüléséről beszélgessek. - Egy próbát megér, a cím legalábbis érdekes és témába vág. - leemelem a könyvet, mert tényleg nem tudni egyáltalán neki menne-e és ahogyan időnként méregetik a távolból, túlzottan feltűnő lenne, ha átnyúlna a könyvön és a fél polcon persze. A fene se tudja, hogy mennyire lett anyagi a léte, hiszen végtére is halott. Ledobom magamat hát a legközelebbi asztalhoz és lapozgatni kezdek. - Van itt szó sok mindenről... - hümmögök. Percek telnek el, amíg végül meg nem állok a keresgélésben és Ryanre nem pillantok. Mintha méregetném és mérlegelnék. Csak aztán hajolok közelebb kicsit. - Itt ír egy varázslatról, ami képes lehet félúton megragadt lelkeket visszahozni az életbe, valamiféle félig szellemi létbe. Ez eléggé hajaz a te esetedre. És ennek van egy végleges verziója is... csak épp... - inkább odatolom elé a könyvet, mert ez a rész már kissé érdekesebb és nem épp hangosan vitatandó meg. Arról ír, hogyan lehet valakit visszahozni ideiglenesen. Már ehhez is nagy erő kell és persze véráldozat, de itt még nem halál. Ám ahhoz, hogy véglegessé váljon a folyamat és az illető ne halványuljon el és hulljon vissza a túlvilágra idővel több is kell, ahhoz már nem csak egy kevés vér, hanem komoly áldozat.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Láthatóan Aurora azt az utat választotta, hogy megkeményítse a lelkét ahelyett, hogy összeomoljon. Ám én tudom, hogy csak mert miattam ilyen erős lett, és sosem hagyja, hogy többé bárki is bántsa, nem kell az én sorsomra jutnia. Csak megmutatja, hogy kik azok, akik ártani akarnak neki, aztán magammal rántom őket a pusztulásba, a nemlétbe. A mosolyt értem, és érzem, ám nem viszonzom, hiszen nagyon is komolyan beszélek. Neki azért volt lehetősége felállni a padlóról, erősebbnek lennie, nekem éppen az ellenkezője. Nem sokkal éltem túl a történteket, hogy aztán jó sokáig marcangoljam magamat a sötét ködben lebegve, amelyből csak most lett kiút. Viszont az igenis gyomorforgató, hogy olyanok ajánlják ezt fel, akik nálam félelmetesebbre készülnek Aurorával. - Kicsit talán igen. Nem végzetesen. Ha nekem jár a második esély, hogy valamit helyrehozzak, akkor neked is lehet még valami szép életed. – Bosszankodva szemforgatok, én most tényleg megkövetem őt, életem legnagyobb hibáját a halálon túlról próbálom meg kijavítani, erre meg minden mosolyog. Nem vesz komolyan? Vagy csak most kapja meg tőlem azt, amit eredetileg is akart volna? Egy sötét alak, akiben azért valahol mégiscsak ott bujkál eltemetve jó mélyen a lelkiismeret. Igen, tudom, hogy mindig megosztó személyiség voltam, imádható, vagy utálható alak, akit még azok is meg akartak ölni, akik kedveltek olykor. Ettől lett olyan izgalmas az életem, feltélelek nélküli játszmák körkörös játszmája, amibe persze bele is buktam papírforma szerint. - Nocsak, valaki még nálam is nagyobb seggfej..? Jól tetted, most már látom, hogy némi udvarlással, türelemmel többet értem volna. Akkor ezek szerint a romantika is kiszállt belőled? – Kérdezem érdeklődő pillantással, vélhetően nagyon is érzékeny teremtés volt egykor, ami már nem, és csak a hideg tények érdeklik, még ha meg is mosolyja a dolgaimat. Azért érdekel, hogy mi jár a fejében, de ez a Kyle egy igazi barom lehet, én sosem így néztem a lányokra, Aurorát se csak azért akartam megszerezni. Súlyos hiba volt ami történt. Járkálok a könyvespolcok mellett, amikor megakad a szemem egy fekete köteten, amire a következő van felvésve: A halál csupán a kezdet, egyiptomi múmiamágia. – Hm.. édi, nézd csak, ez talán? – Még nem nyúlok érte, ki tudja, hogy rám milyen hatással lehet valami, amihez akár közöm is lehet..
Csak lazán megvonom a vállamat. Végül is az embernek mindig két lehetősége van, ha durva dolgok történnek vele. Vagy összeomlik, vagy a háta mögött hagy mindent és úgy dönt, hogy erősebb lesz. Én meghoztam ezt a döntést, habár nem azonnal, de szépen fokozatosan és nem akartam az lenni, aki összeomlik. Az lettem, aki erősebb lesz, aki nem gondolkodik azon, hogy mit kockáztatunk és aki nem számol azzal, hogy milyen beláthatatlan következményei lehetnek egy-egy tettének, hiszen amikor elkezdtem ezt a nyomozást gondolhattam volna rá, hogy idővel visszacsap majd a kutakodásom és e miatt már előre fel is adhattam volna, de nem tettem és épp ezért most sem fogom, amikor tényleg van rá esély, hogy beüt a baj. Meg fogom oldani, mert meg akarom oldani és ha ehhez még segítségem is van, úgy még jobb. - Nem tudom, hogy pontosan kik, de tudom, hogy mit tettek és ha jól sejtem akkor már ők is tudják, hogy közel járok. - aztán csak elmosolyodom, csoda hogy nem nevetem el magamat. Az én lelkemet szeretné megmenteni? Komolyan? Ennyi év távlatából, amikor már éppen eleget kellett egyedül tennem és megoldanom az életemet? - Nem gondolod, hogy ezzel már kicsit elkéstél Ryan? - mosolyogva csóválom meg a fejemet. Tényleg nem gondolhatja komolyan, hogy az utóbbi években nem tettem semmit sem, ami a lelkemen nyomot hagyott volna. Vannak helyzetek, amikor nincs választásod és vannak olyan alakok, akik szimplán csak megérdemlik a sorsukat és kész. Tényleg úgy gondolta, hogy én még nem tettem semmit sem, amit muszáj volt? Azt pedig majd a helyzet hozza, mit segíthet. Egyelőre még ott van rajta a varázslat nyoma, amivel visszahozták, ez a legfontosabb és talán van is valami odabent a fejében, ami segíthet rájönni kiket kell keresnünk. - Kyle, belém esve? Azt hiszem az az alak képtelen bármiféle érzést is táplálni bárki iránt. Csak fizikai szükségletei vannak, erre már... rávilágított, be is törtem érte az orrát. - na igen a hangomból is hallhatja jól, hogy mennyire lenézem azt az alakot. Ennél jobban nem is nagyon lehetne. Szánalmas alaknak gondolom azt, aki képes akárkivel, akármikor... csak hogy a fizikai szükségleteit kielégítse, na meg persze azokat a lányokat is, akik ebbe belemennek. - Keressünk inkább megoldást. A halálon túli élet, visszatérés a túlvilágról... bár jó eséllyel nem találunk konkrétumot, de már az is valami, ha valami közelit igen. - érkezünk meg végül a könyvtárba, ahol első körben én magam is a könyveket kezdem el a mustrálni. Persze Ryan azért érezheti az időnként a hátán megtapadó tekinteteket, főleg persze fiatalabb lányok részéről, de ezekkel én nem foglalkozom. Megtanultam az érdektelen pillantásokat egyszerűen figyelmen kívül hagyni.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Már nem néz rám olyan méla undorral, mint a beszélgetésünk elején, és legalább ez jó. Fel tudta ismerni, hogy ez nem csapda a részemről. És mivel egykor igenis belém volt esve, ez még egy ilyen durva tettel sem lehet elnyomni. Megváltoztattam, erősebbé tettem, ő pedig hatalmasat csalódott bennem, ám az, ami utána történt velem, engem is ráébresztett, hogy az nem lehetett jó út. Viszont Aurora tudja, hogy bármilyen sötét alak is voltam már a vége felé, őszintén felvállalom, hogy mit tettem, és akár a jóvátehetés útjára is ráléphetek, őt segítve. - Egy próbát megérhet? Tényleg erősebb lettél... – Mintha már nem számítana neki, hogy mit is kockáztatunk. Mármint hogy valaki bele is halhat. Igen, kissé talán önzés a részéről, viszont elismerően mérem végig, pont olyan lánnyá vált, akinek én eredetileg akartam volna őt szánni. Én mindig elismert, sikeres alak voltam, ő pedig a törékeny csini lány, de én már tényleg akkor tudtam, hogy Aurora többre hivatott. Mondjuk ezt utólag már úgysem tudom bizonyítani, és nem így kellett volna teljesítményre sarkalni, hanem egy karizmatikus, ám bátorító pasinak kellett volna lennem mellette. Ám ez már lezárult tény, marad csak a pillogás, hogy mennyire előre tud menni. - Na most akkor tudod, vagy sem? És én mit segítsek? Nem akarok porfogó lenni. Ha rámutatsz valakire, akkor kitöröm a nyakát, vagy mittudomén. Nekem már nincs vesztenivalóm, de legalább a te lelked mentsük meg. – Pislogok sötéten. Nem vagyok egy könyvtárban ücsörgő, olvasgatós típus. Jó eséllyel ez lett a vesztem, de ezen már kár picsogni. Lehet, hogy valóban lassítanom kéne, és átnézni ezt a sötét, lélekvisszaidézős mágiamentetet, ha van ilyen. Ám kétlem, hogy egy iskolai könyvtárban ilyesmire lelünk. - Perverz, idegesítő ficsúr? És mire jutottál vele? Ő nincs úgy belédesve, mint én? – Nem teszem hozzá, hogy mint én voltam, hiszen jó eséllyel tudhatja, hogy ez nem is változott. Ám mindez csupán kitérő, az érdekel, hogy merre is haladjunk, hogyan jőjjünk rá a titkok nyitjára. Példának okáért van egy varázspálcám, de még nem volt szükségem, hiszen a folyosó mindent megadott. Fizikai fegyverre nincs szükségem, pedig bőven értek hozzájuk. Marad tehát a könyvtár?
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is értelmesen tudunk egymással beszélni,v agy hogy szóba állok még vele valaha, bár tény hogy azt sem, hogy beszélni tudunk bármikor is, miután úgy volt, hogy meghalt, sőt még mindig valamilyen szinten halott, csak hát mégis itt van. A sors furcsa játéka, vagy nem is tudni, hogy minek nevezze az ember. - Erre nem gondoltam, de a legegyszerűbb, ha elmondunk mindent annak, akivel beszélünk és eldönti veszélyes-e, vagy ott van még a muglik hipnózisa... az nem veszélyes, de egy próbát megérhet. - na igen valami kell, amiből többet tudunk meg arról, hogy ki hozta őt vissza a valóságba, mert amíg azzal nem vagyunk tisztában veszélyben van ő is én is, hiszen bármikor előkerülhetnek az illetők és szépen visszaküldhetik oda, ahonnan előkerítették. Ez azért nem lenne a legjobb, mert... természetesen, mert akkor nem derülne ki, hogy mi történt vele pontosan és akkor én se tudnék felkészülni azokra, akik támadni akarnak. - A kérdezősködés nem sokat ér. Ha a sejtésem igaz, akkor tudom kik vannak a háttérben, csak nem tudom még, hogy pontosan kik, de hogy kiderítsük tudnunk kell milyen mágiával hoztak vissza. - magyarázom, amiért nem a kocsmába mennék. Vannak ellenségeim nem is kevés és tudom, ha együtt akarok vele működni, akkor azért mégis csak be kell avatnom őt, legalább hellyel közzel, ezért végül mielőtt még elérnénk a könyvtárat, egy csendes és kellően sötét folyosóra vonom be magammal, ahol biztosan senki sem jár. Elmormolok egy csendes bűbájt, hogy senki se hallgathasson le minket észre sem véve, hogy elég közeli bizalmas viszonyba sikerült kerülni így, hogy még véletlenül se tudjon arról senki, amit mondok neki. - Az után, hogy te... szóval tudod, sokat változtam. Az apám börtönbe került, egyedül maradtam miután odabent meghalt és más lettem, mert muszáj volt. Erősebb és több mindenre képes és utána akarok járni, hogy mi történt pontosan az apámmal, hogy ki ölte, vagy ölette meg, hogy mibe keveredett. Csak e miatt vagyok az iskolában és... mert a felbukkanó anyám azt találta ki, hogy menjek hozzá, valami perverz és idegesítő ficsúrhoz. Ez az alibi, hogy itt lehessen és utána járjak az apám halálának. Nem igen hiszem, hogy az itt léted mögött más állna, ami azt jelenti, hogy már nagyon közel vagyok a válaszokhoz. - foglalom össze röviden a jelenlegi helyzetet, amiből sejtheti hogy egy kis kérdezősködés a Három seprűben nem sokat ér egy ilyen ügyben. Ez annál nagyobb, főleg ha valaki ilyen komoly varázslatot vetett be annak érdekében, hogy leállítson.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólintok, immár szótlanul, nem követi további válasz a megjegyzését. Lehet, hogy évekig nem gondolt rám, vagy ha eszébe is jutottam, csak undor töltötte el, de most, hogy újra találkoztunk, a halálom után.. Legalább el tudja fogadni a tényt, hogy nem vagyok velejéig romlott gonosz, csak hoztam egy katasztrofális, ösztönszerű döntést, amiből az következett, hogy félresiklott az élete. De most, ahogy rám néz, kész arra, hogy legalább minimális esélyt adjon, hogy amikor majd távozom, elmondhassuk, hogy legalább kicsit bízott bennem. Ezt én is tudnám értékelni. - Talán igen. De mi van, ha valaki, aki belenéz a tudatomba, maga is meghal? Végülis ha más átéli, amit én.. Vagy egy médium ennél.. képzettebb? – Nem tudom, azért amíg éltem, nem foglalkoztam a túlvilággal, de hátha Aurora ismer valamilyen látót, aki képes elvonatkoztatni attól, hogy maga is a halál mezsgéjére kerüljön. Valahogy aztán mégiscsak kibököm, hogy legalább tudja, mi is volt az okom, de ezzel nem szerzek jó pontot, na nem mintha vártam volna. - Tudom. Most már igen. Ahogy mondod, nem mondanám ezt, ha nem haltam volna meg, ott sok mindent átértékel az ember. De megtörtént, és ha úgy alakult, hogy lehet egy utolsó közös kalandunk, akkor változtassuk meg azt a rossz szájízt. – Még enyhén fogalmazok, de nem akarom tovább ragozni a témát. Csak úgy véltem, nem árt, ha tudja, hogy mikre gondoltam abban az időben. Igazság szerint azt sem tudom, hogy meddig voltam halott. Ott máshogyan telik az idő, Aurora vonásai egyértelműen nőiesebbek lettek, évek telhettek el? Számomra egy örökkévalóság volt ott a sötét semmiben lebegni. Kínszenvedés, amelyből ki akartam szabadulni, legalábbis nem ilyen emlékekkel továbblépni. - A terepen. Valami kocsmában. Esetleg a Roxmortsban, ha van valami ünnep, és sokan vannak, bőven lehet kérdezősködni. Nem emlékszel, hogy mennyire nem vagyok könyvmoly? – Na nem állítom, hogy ő az lenne, ráadásul ki tudja, hogy mennyit is változott az utóbbi időben. Nem veszem magamra a sértett pofiját, de akkor döntsön ő, hogy most mivel is kezdjünk. Ha nem vagyok feltűnő az oldalán, akkor végülis nem idegeskedem, csak az időnk fogy vészesen.
- Legalább őszinte vagy, ezt azért értékelem. - és persze azt is, hogy bocsánatot kért. Mondhatni régen volt és talán ha az egész nem történik meg, akkor nem válok elég erősség ahhoz, hogy az apámnak ártókat megpróbáljam megkeresni, de persze ki tudja hogyan alakult volna az életem, ha egyszerűen csak semmi rémség nem történik és élek úgy, mint előtte és teszem azt az apám sem hal meg. Na persze ez már nem Ryan hibája volt, e téren végképp nem vádolhatom. - A tudatod mélyén sem lehet? Talán valaki... aki ért hozzá esetleg valamit kideríthet, nincs rá esély? - magam sem tudom, azt hiszem inkább csak hangosan gondolkodom, hiszen ha semmiféle információnk sincs arról, ami vele történt, azokról akik visszahozták, úgy aztán tényleg igen nehéz kideríteni bármit is az egészről és persze nehezebb akár azt is megoldani, hogy netán visszatérhessen valahogy az életbe. A gondolataim közül a szavai rántanak vissza, az ok, ami miatt anno megtette, ami... hát igen őszintén szóval sosem gondolkodtam rajta, egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy képtelen volt visszafogni magát és gondolkodni, de a pontos okok... tényleg ez lett volna? - A jó indok még nem... nem ad engedélyt semmiféle rossz lépésre sem, tudod ugye? - bököm ki végül, bár nem tudom, hogy milyen reakciót várt pontosan, jó eséllyel nem ezt, de nem is számít. Akkor sem az a lényeg, hogy mi volt az oka, hogy túlságosan oda volt értem, vagy ilyesmi. Az a lényeg, hogy megtette, hogy nem volt képes tiszta fejjel gondolkodni és még azt sem hallotta meg, amikor egyértelműen a tudtára adtam, hogy ne csinálja, mert nem akarom és kész és ezen nem változtat semmiféle vallomás. Persze elfeledni lehet, megbocsátani is, amit tett, de semmissé nem válik semmiféle vallomástól. Akármit tesz, vagy mond ezt már örökre magával cipeli, vagy legalábbis addig biztosan, amíg még a tudatánál van. - Szóval nem biztos, hogy sok időnk van, hogy kiderítsük. Rendben van. - bólintok végül, elég komolyan, hiába voltak az eddigi témák... hát hogy is fogalmazzunk nehézkesek. Nem egyszerű ilyesmiről beszélni, főleg nekem, aki mindent szemrebbenés nélkül komolyan veszek és kész, de ez most nem olyan. Ez a helyzet, ezek a szavak még rajtam is látszik, hogy a mindig konok határozottságból azért mégis csak kirántanak, akármennyire is ellenkezem. - Te hol kezdted volna? - szökik fel a szemöldököm, mintha talán még cseppnyi sértettség is lenne a hangomban, hiszen én már elég régóta nyomozok az apám gyilkosai után és most nem tetszik, hogy valaki, aki most tért vissza még csak... egyszerűen felül akarja írni a döntésemet. - Jó leszel így, egyetemistának simán elfogad bárki. - na igen, talán azóta, hogy ő hallott bármit is a Roxfortról sok minden változott meg itt. Nincs ezzel gond és hát... egyébként is nem izgat, ha kérdezősködnek, a fő, hogy járjunk utána a helyzetének minél előbb.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mit tagadjam, bőven benne van. Megváltozni már késő, de az idő szűkössége miatt egyetlen jócselekedet is lehet egy utolsó emlék. Ha így fogsz rám emlékezni, hogy enyhítettem valamennyit.. Akkor nekem is könnyebb lesz továbblépni. – Vonom meg a vállamat sármos mosollyal, noha ez utóbbi nem direkt van, én már csak ilyen vagyok, itt a csábítás szándéka egyértelműen kizárható. Jóképűnek teremtett a mindenható, és sunyi, olykor álszent cselekedeteim rosszfiús csibésszé tettek, ami az arcomra is kiül, lényegében ettől vagyok az aki. Talán Aurorának is ez a sötét vonulat jött be, igaz, ő rajta vesztett, de a szavaimból mégis az cseng ki, hogy itt most nincs átverés. - Mert.. a túlvilág szerintem olyan, hogy onnan már nem lehet visszajutni. Aki odaért, annak már nincsen a szó szoros értelmében tudata, hogy bármit is felfogjon. Mint mielőtt megszületünk, előtte.. nincs, ami érzéseket fogadjon be. Gondolom én. – Viszonzom a mosolyt, legalább már halványan emlékezhet arra, hogy egykor nagyon jóban voltunk, igazi álompár lehettünk volna, ha jobban egy hullámhosszon vagyunk. Tapasztaltabb voltam mint ő, lényegesen, és túl nagy volt a szakadék. Kár érte, de ha valahogy kárpótolom, lehet, hogy a jövőben többet fog mosolyogni. - Olyasmi. Egyátalán tudni akarod, hogy miért tettem? Miért vesztettem el az eszemet? Túl tökéletes voltál, legalábbis számomra. A leggyönyörűbb lány, a legokosabb.. nem járt semmi más az eszemben, csak hogy nem tudok betelni veled. Mint amikor a vadász végkimerülésig hajszolja az áhított fenevadat.. Úgy voltam vele, hogy tökkelütött hülye, aki nem téged akar, de ha én se kaphatlak meg... az már.. Mindegy, nem ez lett volna a módja. – Na most színt vallottam, holott nem is ezt kérdezte, de valahogy kibukott belőlem, amin már annyiszor gondolkoztam. A logikusabb lépés az lett volna annak idején, hogy ha már ennyire akarom őt, hogy leudvarlom róla a bugyit, vagy mittudomén, bármit megteszek érte, a lányok szeretik az ilyesmit. Csak hát ez egy olyan hőfokon lángoló szerelem volt, hogy nem ismertem benne határokat. Ő viszont nagyon is. - Visszatérve.. Nem biztos, hogy teljesen hozzád vagyok kötve, azt nem várhatják el, hogy állandóan együtt legyünk, ha már egyszer utálsz. Ha kiengedtél innen, akkor úgy gondolom bármerre mehetek, csak a határidő lehet szoros, hogy meddig kell... tudod tönkretenni téged. De hogy mik ezek, és hogyan felügyelnek, hát az passz. – Elindulunk kifelé, értem én, hogy ezeket a démonokat akarjuk valahogyan... feltérképezni, de mellette az sem lenne mindegy, hogy kik Aurora valódi ellenségei, azokat is elintézhetnénk. - Én nem itt kezdtem volna, de lássuk.. Valami diákos szerkót kéne rámvarázsolnod, vagy nem tudom. Beengednek engem oda csak úgy? – Kérdezem vigyorogva, azért én már felnőtt vagyok, kapucnis zippzáros felsővel, bőrdzsekivel, cseppet sem nézek ki bentlakónak. Bár amilyen kölykök rohangálnak a folyosókon.. Hát ki tudja..
- Tudod sosem gondoltam hogy valamikor ilyesmiket mondasz, de... könnyen lehet, hogy csak a félsz hozza ki belőled. - még azért mindig nem tudom őt teljesen komolyan venni, bármennyire is igyekszem. Azért mégis csak róla van szó, aki finoman szólva is mély nyomot hagyott bennem, nem csoda, ha nem tudok olyan lazán viszonyulni hozzá, ahogyan kellene, de majd idővel lehetséges, de ahhoz még bizonyítania kell, meg persze meg is kellene bíznom benne, ami nem a legkönnyebb feladat. - Kár, te lehetnél az első aki részletesebben számol be a túloldalról, hiszen valahogy a szellemek leírásai sosem pontosak, meg aki szellem az nem is jut át teljesen sosem. - azért megejtek egy halvány mosolyt, hogy érezze ez most nem komoly, amit mondok és nem is kell annak vennie. Végül is túlélte egyelőre, aztán majd kiderül, hogy mit hoz a holnap és azok az alakok mit akarnak majd tenni vele, ha ne adj isten rájönnek, hogy nem az ő malmukra hajtja a vizet, de előbb rá kell jönnünk, hogy egyáltalán kik voltak azok és hogy mit is akarnak tőlem pontosan. Ki fog ez derülni, csak meg kell őket találnom, azaz jelenleg találnunk úgy, hogy ne tudják, hogy keressük őket. Ez az egésznek a legnehezebb része, annyi biztos. - Szóval teljesen hozzám vagy kötve, még arra kellene rájönnünk, hogy vajon ők valamilyen módon nyomon tudnak-e követni téged. - na igen az kellemetlen lenne, ha tudnák hol jár, az pedig még inkább, ha azt is tudnák mit csinál. Első körben ennek kell utána nézni, aztán már szabadabban mozoghatunk és járhatunk utána, hogy kik voltak azok a lebegő fejek és kik hozták őt ide. - Első körben irány a könyvtár, hátha kiderítünk valami arról hogyan hoztak téged ide, akkor könnyebben rájöhetünk, hogy ki tette. - és akkor már könnyebben rájövünk, hogy ki volt, aki az egészet elintézte, vagy felbérelte aki ide hozta őt. Nem lesz egyszerű feladat, annyi biztos, de a könyvtár sok mindenre választ ad. Végső soron Londonban is körülnézhetünk, de kérdés vajon Ryan meddig jöhet el, vagy ha velem van akkor semmi sem korlátozza? Jó lenne ezt is mielőbb kideríteni, de ha már ismerjük a varázslatot, akkor egyből többet tudunk.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Fogalmam sincs, hogy mi vagyok, igazából egyik sem. Valami mágiával létrehozott hibrid, és ezt nem is kell túlmagyarázni. Aurora végül nagy nehezen belemegy, hogy elhiggye, legalább próbáljuk meg, hogy szövetkezünk. Ha ártani akartam volna neki, akkor simán megtámadom. Mindkettőnkben alapos keserűség van, én elszúrtam mindkettőnk életét, és bárhogyan is sértett a büszkeségem, nem ő a hibás. Azt pedig igazán kár volt a fejéhez vágnom, hogy így erősebb lett. Nem ez a módja. Viszont továbbra sem értem, hogy miért erőlteti, hogy az érzéseimről beszéljek. Úgyse vezet sehova. El is húzom kissé a számat. - A dolgokat helyre akarom hozni, de talán már késő változtatni. Ha neked segítek, az éppen elég, utána úgyis elenyészek, vagy mi. Nem tudom, hogy mi mást tehetnék. – Nem hiszek abban, hogy túlságosan sok időm lenne, ezért aztán nem látok rá esélyt, hogy a lelkizés megváltja a világot. Inkább utolsó esélyként fogom fel, hogy Aurora ne így emlékezzen rám, na meg én se az életem utolsó napjaira. Aurora annyira szép, és bájos, még mindig, annak ellenére, hogy kettétört az élete, s így megerősödvén már csak a dac élteti, hogy többet ne bánthassák. Mindezt miattam. Pocsék érzés, de most meg ő gyözköd arról, hogy van visszaút. Tényleg volna? - Nem tudom. Ez számomra is olyan felfoghatatlan. Hosszú, rémesen hosszú időn át lebegtem a semmiben, de mintha valami utazás lett volna. Azt hiszem az utolsó pillanatban fordítottak vissza onnan, ahonnan még volt lehetőség az új életre. Így.. nem láttam a másik oldalt. – Vonom meg a vállamat, valami mezsgyén lehettem, de halottnak éreztem magamat. Miután biztos, hogy vissza fogok oda kerülni, a legtöbb, amit megtehetek, hogy jobb emberré válok, legalább Aurora szemében. A csók persze erősen feltételes, nem hiszem, hogy be is váltaná. Meg kell elégednem azzal, hogy a szöszivel volt egy jó estém, Aurora már csak a hab lenne a tortán, de jelenleg semmi jogom telhetetlennek lenni. - Már próbáltam, egyenlőre csak a folyosóra sikerült, távolabb nem kockáztattam. De a jelenlétedben egyre erősebbnek érzem..Hoppá! – Lépem át a küszöböt, és érzem, hogy még hangot is üt a csizmám, úgy tűnik emberré váltam, legalábbis egy kis időre. Remélhetőleg azért nem tudok megint meghalni, mert akkor semmi értelme nem lenne. - Na és most merre? Te vagy a főnök. – Mosolyodom el, legalább ennek az egésznek van egy normális kifutása. Tudom, hogy sötét alak vagyok, de ezúttal egy kicsit mégis jobb kedvem van. Először is nem ártana kideríteni, hogy ki rendelkezik akkora hatalommal az ellenfelei közül, hogy olyan durva sötét démonoknak parancsol, akik engem is kordában akarnak tartani.
Na igen, nem élőként van most itt jelen, hanem lényegében valamiféle szellem lehet, csak épp mivel mágiával hívták vissza azért még sem vehetjük őt a hagyományos értelemben szellemnek. Persze nem mondhatom, hogy nem ijedtem meg, hogy nincs rám semmiféle hatással, de ezt azért nem is mutatom ki csak úgy egy könnyen, hiszen erős vagyok, annak vallom magamat, már évek óta, nem fogok e miatt összeomlani. Ezt nem fogta fel Kyle, hogy nem úgy működik, hogy ő valamit akar, én pedig megteszem. Ez már rég nem jellemző rám. - Kimondod, hogy úgy sem változol, de mégis helyre hoznád a dolgokat? Azért remélem érzed, hogy ez cseppet ellentmondásos. - azt nem teszem hozzá, hogy nincs is igaza. Az ember változik, hiszen én szinte gyökeresen megváltoztam akkor, amikor sikerült azt tennie, amit. Az ő hatására vagyok itt most és e miatt lettem erősebb, e miatt tudok az apám ügyének utána járni és ezért nem félek már tőle sem. Nem ilyen voltam akkor régen, amikor még ismert, ezzel ő is tisztában van, tehát igenis az emberek változnak, csak elég nagy behatás kell, hogy érje őket, hogy indokolt legyen az a változás. Engem elég nagy behatás ért, vajon rá a halál elég nagy hatással volt ahhoz, hogy oka legyen változni? Ez itt a nagy kérdés. - Egyáltalán van odaát... bármi? - bár nem válaszolok arra, amit mond, nem ígérek semmiféle segítséget és azt sem, hogy megkapja azt a megváltó csókot, ez azért elég korai lenne, meg aztán bizonyítania is kell, hogy bízni akarjak és tudjak is benne, ami azért időbe telik. Egy viszont biztos, ha tényleg segít nekem, akkor talán megtehetem, hogy utána járok ennek-annak, de ehhez tudni kellene egyáltalán hol is van most... vagy volt, hiszen nem szellem, de valahonnan mégis csak visszahívták őt és lássuk be aki erre képes, az jó eséllyel elég erős varázsló lehet, ami azért elgondolkodtató és akár aggodalomra is okot adhat. Végül csak sóhajtok egyet és megrázom a fejemet, hiszen nem ez számít most. - Először is derítsük ki ki tudsz-e menni innen a segítségemmel. Azt mondod más is lát téged, tehát nem tudsz eltűnni a szemek elől. Aztán jöhet a többi. - kideríteni, hogy mi a helyzet vele, hogy kik azok, akik ide küldték és a többi és ez nem lesz egyszerű feladat, tehát ha tényleg segíteni akar, akkor minél előbb neki kellene fognunk, főleg ha nem tudjuk, hogy meddig van egyáltalán időnk, vagy ideje.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Most valahogy itt vagyok, de nem élőként, az biztos. – Így aztán nem tudom, hogy miként befolyásolna, ha egy halálos sérülést kapnék. Itt bent a szobában mindent érzékelek, mintha hús-vér ember lennék, és Aurora jelenlétében ez mind erősödik. Jó eséllyel el is mehetek vele, hiszen a feladat első részét már teljesítettem, találkoztunk, és azok a fura lények megadják az esélyt, hogy ki tudjak lépni az árnyékok közül, legalábbis egy időre. Az más kérdés, hogy nem fogok velük úgy lepaktálni, ahogyan akarnák. Viszont hazudni sem Aurorának, egykor nagyon kedveltem, és az, ahogyan végződött a történetünk.. Nos az ki tudja meddig még engem is elkísér. - Az valóban álszent dolog lenne, ha azt mondanám, amit hallani akarsz. Az ember úgy összességében nem változik, ezzel együtt.. Hozzuk helyre, ha még lehetséges. – Igen, kimondta, hogy becsüli a szándékot, de még mindig a szavak szintjén vagyunk. Imádok inni, szórakozni, ez egyszer viszont meg kell emberelnem magamat, hogy ne a kárhozat várjon rám. Aurorának is úgy kell szembenéznie a hátralévő életével, hogy ha sikerül, akkor fiatalkori negatív élményként kell majd visszatekintenie arra az estére, nem pedig egy lelket roncsoló szégyenre. Ezt talán meg tudom neki adni. - Igen, olyasmi. – Nem tagadom, a lány már eléggé átlát rajtam, de most már előre kell néznünk. Ha képes bíznie bennem, akkor minden bennem lévő sötétség ellenére, vagy pont azt meglovagolva utánanézhetünk, hogy kinek áll érdekében félreállítani, vagy elpusztítani őt. Mindezt leszámítva még mindig komoly a vonzalom Aurora felé, hiába volt a fájdalomcsillapító szöszi, azért ez a sötét bőr nagyon is hivogató, de már teljesen más a szitu, itt csak segéd lehetek, nem tekint rám férfiként. Ebbe kell belenyugodnom. - Nem. Ezt már átgondoltam. Nem tartozol segítséggel. Ez egyirányú. Aligha hiszem, hogy létezik olyan varázslat, ami véglegesen visszahoz az életbe. Azért fogom csinálni, hogy túl tudj lépni, és feloldozz, ha ez megoldható. Ha kapok a legvégén egy megváltó csókot, akkor talán engem sem kísért a nemlétben, amit tettem. – Rázom a fejemet. Igen, én is pont olyan sötét alak vagyok, ahogyan a többi ellenségét lefesti, de én képes vagyok mindezt belátni. És nem akarok olyan utolsó emlékkel útrakelni, mint legutóbb. Ha legalább valahogy sikerül visszatéríteni valami olyan útra, hogy még egyszer boldog lehet, akkor már megérte. És én sem agyalok majd többet azon, hogy mi lett volna, ha.. Várakozóan tekintetek rá, most többet nem mondhatok, ez most lényegében amolyan eskütétel, hogy aztán elinduljunk felgyöngyelíteni azon ügyeit, ahol maradtak elvarratlan szálak.
- Csak mindenkinél más okból, de ezt te is tudod. - na igen, ezzel most nem újfent piszkálni akarom, de hát lássuk be én nem rossz dolgokat teszek, hanem rossz embereknek megyek utána. Ellenben ő... hát finoman szólva is azért voltak ellenségei, mert rossz dolgokat tett, ahogyan ezt ő is nagyon jól tudja. Persze ez most mind nem számít, ha azt nézzük, hogy jó lenne valahogy megoldani a helyzetet, bár arra egyelőre még nem gondolok, hogy rajta segítsek... azért addig a pontig is el kell jutni, hogy okom legyen rá. - Nem hiszem, hogy egy szellem letehetné, főleg hogy a szó szoros értelmében nincs anyagi tested, legalábbis nem átlagos értelemben véve. - és persze nem kapta vissza az életét sem, tehát nem hajthatunk végre egy olyan varázslatot, ahol az életével fizet, ha egyszer az nincsen meg neki. Azt persze nem mondom, hogy akkor innentől bízom benne, de megadom a lehetőséget, hogy bizonyítsa, hogy segíteni akar és persze azt, hogy egyáltalán tud is, aztán meglátjuk, hogy érdemes volt-e. Gyenge már nem vagyok, hogy ártani tudjon nekem, és meg sem ijedek tőle, a kezdeti döbbenetet leszámítva persze, mert hát az meg volt, ezt nem lehetett volna kizárni. - Akkor ebben legalább egyetértünk és nem jössz hamis ígéretekkel, hogy mennyire gyökeresen megváltoztál, vagy mennyire más lenne most minden. Ezt... becsülöm. - egy apró biccentés, ami a jelen helyzetben azért elég nagy szó részemről azt hiszem. Na igen, azért mégis csak róla van szó és legalább tudja, hogy nem lenne hirtelen jó ember, csak mert a halál elérte, bár úgy fest egyelőre csak egy időre. Aztán meglátjuk, hogy ha ne adj isten valamilyen módon visszatérhetne, akkor vajon nem lenne-e minden újra ugyanolyan. Persze az ő dolga hogyan pusztítja magát, azt pedig én se hagynám neki, hogy valaki ellen erőszakot kövessen el. Az egyszer... elég volt. - Szóval... leitattad és úgy szerezted meg, amit akarsz... - bár elhallgatok, de sejtheti, hogy erről sincs éppenséggel jó véleményem, de ezúttal megpróbálom megtartani magamnak, már amennyire tudom, legalábbis a szavakat, mert az arcomra kiülő arckifejezés elég jól mutatja, hogy mit gondolok. Lehetséges, hogy nem erőszakos volt ezúttal, de leitatni valakit az se sokkal jobb, hiszen a lány nem volt teljesen a tudatánál, tehát nem gondolhatta át rendesen, hogy mit is tesz. Ne mondja nekem, hogy ez rendben van. Inkább most nem is kérdezem meg, hogy ki volt az, hogy nem érezte-e magát kapcarongynak utána. Ha azt nézzük végül is a lány hibája is, ha volt annyi esze, hogy elkezdett iszogatni egy vadidegennel. - Akikhez közöm van mind sötét alakok... akárki lehet, vagy azoknak bármelyik embere, akik... - elhallgatok. Tudom, hogy meg kellene bíznom benne ahhoz, hogy segíteni tudjon, de ez azért még mindig nem olyan egyszerű. Mégis csak kellemetlen a közös múltunk, hogy elhiggyem tényleg minden rendben lesz vele és olyasmikről beszéljek neki, amiről lényegében senkinek. Egyelőre tehát ezt elodázom, legalább egy kicsit. - És a segítségedét szeretnéd, ha én is segítenék neked igaz? Valahogy visszatérni az életbe? - na nem mondom, hogy értek az efféle mágiákhoz, de valamilyen módon ezek szerint utána kellene járnom. Talán, ha tényleg rászolgál, akkor van értelme, hogy segítsek neki és esetleg új életet kezdhet, bár ezt eléggé nehezen támasztja alá az, hogy úgy indított, hogy leitatott egy itteni lányt... de ettől ezúttal megpróbálok elvonatkoztatni. Mondjuk, hogy csak afféle végső kétségbeesés volt, mert nem tudta, hogy mit tegyen és attól tartott, hogy hamarosan visszatér a halálba és még élvezni akarta az életet úgy, mint régen. Fogjuk rá, hogy el tudom fogadni, maximum nem nagyon gondolkodom rajta.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ahogyan telnek az éveink, ez a lista mindenkinél csak egyre nő. – Bólogatok sokatmondó mosollyal. Ha Aurora megváltozott, és már megy előre mint a tank, akkor bizony sokaknál kibonthatja azt a bicskát a zsebben. Ezzel nincs is semmi baj, a varázsvilágban a legtöbb felnőtt varázslónak vannak életveszélyes ellenfelei, miért éppen a sötét macskás csajszi lenne kivétel? Én is így voltam vele, igaz, nekem az életembe is került. Aurora esetén pedig, beleértve az én megváltásomat, még lehet rá esély, hogy mindezt túlélje. - Mondanám, hogy leteszem a megszeghetetlen esküt, de miután már egyszer meghaltam, fogalmam sincs, hogy hatékony lenne-e így... marad hát a szövetség, amiben hiszel nekem, én meg igyekszem nem csalódást okozni. – A sötét mosoly persze ott játszik az ajkaim szegletében, tudom, hogy nem vagyok egy bizalomgerjesztő alak, de ha bántani akartam volna, akkor megteszem. Esetünkben semmi értelme nem lenne a tőrbecsalásnak, hiszen azok a fura álomdémonok nem kínozni akarják, hanem végérvényesen megállítani. - Ki tudja. Talán igen, nagyobb eséllyel meg nem. Tudod Aurora, az ember gyarló, vagyunk, akik vagyunk. Élveztem az életetet, és csak későn, talán pont a vég küszöbén döbbentem rá, hogy nem sok dolognak volt értelme. Ha van még visszaút, nyilván akkor sincsen garancia, hogy a jó útra lépek, de.. az erőszakot olyan formában mellőzném. Az számomra sem volt boldogító. – Most kissé kitárulkozom, nem várhat tőlem szent esküt, hogy majd végérvényesen hátat fordítok a régi életemnek, de bizonyos tekintetben volt rám hatása a történteknek. - Semmi fájdalmasat. Sokat ittunk, főleg ő, és.. a többit kitalálod. Nem volt erőszak, sem kényszerítés. Felszabadítottam az érzékeit. Tudom, ez is önzésnek tűnhet, de mindkettőnknek jól esett. – Megvonom a vállamat, ez azért akkor is előfordulhatott, mielőtt Aurorára megismertem, tudta, hogy kivel kezd, így ez nem lepheti meg, a szánalmas életemmel kapcsolatban pedig igaza van, én már csak ilyen vagyok, öntörvényű, és nem hősies alkat. Amit érte teszek, az sem ezt mutatja, csupán mindkettőnk életét, vagy legalábbis lelki megnyugvását akarnám elhozni, ha ez lehetséges. És annak kell lennie, inkább bukjak el így, mint járjak sikerrel, ártva a lánynak, megint, holott már kellően tönkretettem. - Fel. Bár alig hiszem, hogy így az élő alakomban futok velük össze. Az egy teljesen másféle dimenzió volt, határvonalon az élők s holtak között. Inkább azt kéne kitalálnunk, hogy valaki, akit megöltél, hátha a túlvilágról is ártani akar neked. Nincs valaki, aki különösen jól értett a sötét mágiákhoz? – Én aztán nem ismerem Aurora ismeretségi körét, ellenségeit, tehát a tippelgetést nem nekem kéne folytatnom. Az biztos, hogy nem fogom tönkretenni, ahogy várják tőle, akkor viszont ki tudja, hogy milyen rövidre szabják majd az itt tartózkodásomat. Lehet, hogy ezzel is foglalkoznunk kéne?
- Sajnos a lista nem kimondottan rövid, de.. - megrázom a fejemet, mert kár lenne tippelgetni. Persze tény, hogy az apám ügye a fő vonal, de ettől még volt dolgom másokkal is, csak úgy mondhatni hobbi szinten, tehát van rá esély, hogy esetleg más is idehozhatta őt, vagy idézhette, mindegy milyen szót használunk a tettére. Egy biztos, ki kell derítenem, hogy ki tette és miben akar megakadályozni, mivel amíg ez nincs meg addig akármilyen más módon is megpróbálhatnak akadályozni. - Jól van ezt most... hagyjuk. Nem mondom, hogy megbízom benned, és azt sem hogy minden rendben, de megpróbálhatod jóvá tenni. - már nem vagyok az az összetört lány, aki az első pár órában, amikor engedtem magamnak, hogy egyáltalán összetörjek. Azóta sok minden történt, nagyon sok minden és volt időm megerősödni, épp e miatt nem fogom neki azt mondani, hogy minden rendben. Mire minden rendben lesz addigra nagyon sok mindennek kell még történnie és akkor sem biztos, hogy ez az egész teljesen rendben lesz valaha is. Elfelejteni nem fogom, ahogyan az ő életére is örökre hatással lesz, miután nem lenne most itt, ha nem történik az az eset, ahogyan talán meg sem hal, ha másféle életet él. - Vajon, ha nem halsz meg akkor is ösztönzött volna bármi arra, hogy megváltozz? - egy pillantást vetek csak rá, aztán megrázom a fejemet, amiből sejteni lehet, hogy ez igazából csak afféle költői kérdés, amire valahogy nem várok konkrét választ, hiszen lássuk be jó eséllyel nem változott volna meg a véleménye, vagy az élethez való hozzáállása, ha nem történik vele ez, ha nem hal meg, ha nem hozzák vissza. Persze becsülendő, hogy most így áll az élethez, hogy a halált is bevállalná, mert tudja, hogy amit tett, az menyire volt durva, de... ez még nem jelenti, hogy akkor is rájött volna erre, ha nem történik baja. Akkor talán még mindig ugyanazt a züllött életet élte volna. Tény, én voltam a naiv és én gondolkodtam rosszul, hogy ebből bármi lehet, hogy nem fordul majd rosszra a dolog, ha eleve olyan emberrel kezdek, akiről tudom, hogy nem épp visszafogott életet él. - Azt majd akkor találom ki, ha úgy látom ez nem csak valami színjáték, hogy újra kezdhesd a szánalmas életedet. - vágom rá reflexből, amikor fejtegetni kezdi, hogy miben segíthetnék neki, meg persze amikor rátér, hogy volt valami lánnyal valami kavarás. Valaki ezek szerint ide tévedt. Nem csoda, ha kissé felszökik a szemöldököm azért egy pillanatra kétkedőn. Ezért van, hogy azért elgondolkodom azon, hogy kezet fogjak-e vele. - Tehát azt mondod... nem ártottál neki? Semmit nem tettél akaratán kívül? - igen, a választ még azért megvárom, mielőtt még elfogadnám a kezét, hogy megrázzam, de megpróbálok hinni neki, bár határozottan zavar, hogy valaki járt itt, mert akkor más is tudja, hogy itt van és abból nem tudom, hogy sülhet-e ki bármi jó. - Lebegő fejek... de felismernéd őket, ha újra látnád bármelyiket is, ezúttal testtel? - igen, az azért fontos, mert ha már van egy nevem, akkor megpróbálhatom kötni valakihez, tehát nagyobb esélyem van, hogy kiderítsem, hogy kicsoda az illető, ki küldte és persze, hogy mit akar tőlem.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen, egyértelműen azért lehetek itt, hogy téged megakasszalak. Valakinek nagyon keresztbe tehettél. – Bólogatok immár félretéve az italt, hiszen láthatóan ő most nem azzal akar foglalkozni, a békülést másféleképpen kell megoldanunk. Már ha hajlik rá. Kiabálhatunk, téphetjük egymás haját, a vége mindig ugyanaz marad, nagyrészt én voltam a türelmetlen, a hiba oroszlánrésze az enyém. Vélhetően már sosem lesz az a lány, aki volt, ezen pedig nem segít az átbeszélés sem, de talán valami módon tovább tudunk lépni, új fejezetet nyitni mindkettőnk életében. - Ez igaz, nem tudtam hogy mi lesz. Mert én sem vagyok olyan ember. Nem hobbiból csináltam, csak kellettél, őrülten kellettél. Te, és nem más. Nem csak a szex. Elvesztettem a fejemet, és ez.. nem bocsánatos bűn, de ennek ellenére.. Engem is formált. Nagyon is. – Láthatja rajtam, hogy ez nem győzködés, hiszen a halál tényleg mindent megváltoztat, de már utána sem voltam a régi. Nem véletlen, hogy veszélyesebb életet akartam élni, valahogyan titkon munkált bennem a lelkiismeret, és ez vihetett bele a rosszba, amelybe végül bele is haltam. - De igen, mert mindenki érdemel. Nem úgy akarom ezt túlélni, hogy tönkreteszlek, hanem úgy, hogy bűnbocsánatra törekeszem, és ha ezzel együtt sem teszed meg, és végül a halál marad, hát bevállalom. – Fú, ez nagyon nyálasan hangzott, de azt akarom, hogy értse, már nem akarok felesleges köröket futni. Egykor nagyon bele voltam zúgva, és valamiért a szerelem mégiscsak úgy működik, hogy kitörölhetetlen. Bármennyire is durván végződött, még mindig kedvelem annyira, hogy legalább segíteni akarok neki, és ha így se sikerül, legalább megpróbáltam. Vajon milyen életet élhetnék, ha visszakapom a testemet, de Aurora mondjuk belehal abba, amit az engem visszahozók tesznek vele? Leülök végül a helyemre, amikor azt látom, hogy ő is próbál gondolkozni. - Tőled függetlenül is visszakerülhetek, ha nem teljesítem az alkut. Inkább azon legyél rajtad, hogy találd ki, van e még számomra visszaút. Ha nincs, akkor legalább tudjuk. Mellesleg.. Nos van egy lány, akivel találkoztam a napokban, és hozzád hasonlóan ő is lát. Vele történt egy kis kavarás, de semmi fájdalmas. Csak, hogy tudd. De ígérem, sőt, leteszem a nagy esküt, hogy senkinek nem fog baja, bántódása esni, kivéve akit te mondasz. – Most mégis felállok, hogy odalépjek hozzá, és a kezemet nyújtom, hogy megrázza. Ha nem is vérszerződünk, azért a szavakon túl a tetteknek van súlya. – Nos.. halvány. Olyanok voltak, mintha ilyen lebegő fejek lettek volna a nagy semmi közepén, furcsa, ebihalszerű farkakkal.. Ha nem éppen a halál mezsgéjén járok, el se hiszem, hogy ott vannak.. – Húzom el a számat, már az említésüktől is kiver a víz, pedig jó eséllyel vissza fogok kerülni, hogy ők kínozzanak, de már döntöttem, inkább az, mint Aurora fájdalma, bármilyen csúnyán is néz most rám.
- Tehát amíg nem állítasz le valamilyen módon? - igen kezdem érteni már ezt az egészet. Azért küldték őt ide, mert valaki le akar állítani, mert tudták, hogy ő hatással lesz rám és képes lehet megállítani, azaz ők ezt gondolták. Persze tévednek, mert nem ijedek meg tőle. Meglepett, talán meg is rendített, de nem vagyok annyira ijedős már, mint régen. Aztán persze nem tudhatom mennyire erős, főleg ha ő nem halhat meg, én ellenben igen. - Nem számít Ryan, megtetted, amit megtettél és kifordítottál önmagamból és még csak fogalmad sem volt róla, hogy mik a következmények. Honnan tudhatnám, hogy most tisztában vagy vele? - persze értem én, hogy meghalt és átgondolt dolgokat, de mi van akkor ha még mindig ott van benne egy nagy adag önzés? Mi van, ha a saját előre jutása most is fontosabb lesz, mint mondjuk az én életem és ha nincs más akkor nem végül én leszek-e az áldozat, csak hogy megússza ezt az egészet? Sose lehet tudni, még ha benne van a pakliban az is, hogy végez velem és végül neki is annyi. Nem tudhatom mikor mond igazat és mégis hogyan bízhatnék meg benne? - Magamra gondoltam? Hát... látod ezért nem érdemelsz második esélyt... - felnevetek, de persze nem vidáman, inkább kellően keserűen. Én voltam a bűnös, csak mert nem akartam pár hét után lefeküdni vele, csak mert szerelmes lettem, tetszett, imponált a figyelme, de ő nem volt képes várni? És még én voltam a hibás? Nem hitegettem, egy szóval nem mondtam neki, hogy benne leszek hamarosan, sőt elég nyíltan adtam a tudtára, hogy nem akarom, amikor aztán pár ital után nem volt képes féken tartani magát. És a fájdalom itt a legkisebb gond, a lelki sokk, a trauma, ami megváltoztatott... fogalma sincs! Mégis a szavai ezúttal őszintének tűnnek, amikor épp nem engem hibáztat tényleg olyan, mintha igazat mondana. Elgondolkodva pillantok rá és végül közelebb lépdelek hozzá, de az első mozdulattal kiveszem a kezéből a poharat és arrébb leteszem az asztalra. - Egy feltételem van. Senkinek nem esik baja itt az iskolában? Különben megoldom, hogy visszakerülj oda és... segíthetsz. - leülök vele szemben a másik fotelbe, de eszem ágában sincs inni. Jobb szeretem, ha tiszta a fejem és bár szellem, esetében sem akarom, hogy igyon, mert itt anyagi a teste, tehát gondolom hatással van rá az ital. - Van róla bármiféle emléked, hogy ki intézte el, hogy itt légy ilyen formában? - van egy olyan érzésem hogy nem, de ha valaki mágiával hozta ide őt és idézte meg, akkor annak nyoma kell, hogy legyen és ha nyoma van akkor megkereshetjük ezt a nyomot. Csak úgy lehet dolgoknak utána járni, ha szépen fokozatosan haladunk rajtuk végig. A nyom újabb nyomokat szül és ezeken kell végig érni ahhoz hogy kiderüljön ki akar megállítani és kinek köszönheti az apám a halálát.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- A túlvilágra? Azt hiszem ez már nem tőled függ. Jártam ott, és még mindig fogva tart. Amíg nem teljesítem azt, amiért itt vagyok, addig bármikor visszaránthat. Nem tudom, hogy mivel tudnék megbékélni. – Rántom meg a vállamat. Talán arrogánsnak tűnök, ami a szavaimat, és a hanghordozásomat illeti, de a tekintetemből, a mimikámból leszűrhetné, ha érdekelném, hogy az egykori sportoló gőgje szól belőlem, valójában nagyon is megroppantam a tettem súlya alatt. - Szerelmes! Itt a kulcsszó! Nem tudtad elhihetetni velem. Állandóan bizonytalankodtál, én meg mindig túlgondoltam.. Nem illettünk egymáshoz, ezt már korábban látnom kellett volna. Neked sem én kellettem igazán, hanem valami tapintatos lovag, nekem meg valami könnyűvérű csaj. De igaz.. semmi sem múlik el következmények nélkül. – Értem azt úgy, hogy egyszerűbben kiadhatta volna az utamat mindenféle hitegetés nélkül. Nem állítom, hogy magának köszönheti, de akkor és ott árulásnak tituláltam, hogy így félrevezetett, mindig elodázta a dolgokat. Igen, gyenge jellem voltam, így utólag visszanézve mindenképpen, hiszen ha sértett is voltam, nem szakadhat el így a cérna. Az erőszak nem megoldás, sportolóként tudnom kellett volna. Ám a hamiskártyás évek nyomot hagytak bennem, az egyszerűbb utat választottam. És ez lett a végzetem. - Akkor teljesen elbeszéltünk egymás mellett. Én pedig nem tudtam várni, és igen, mindkettőnk máshogyan látta, hiba volt. Az enyém, mert nem mentegetőzöm. A tiédet úgyse fogod elismerni, mert ahogyan akkor is magadra gondoltál, most sincsen ez másképpen. – Rántom meg a vállamat, nem mondom, hogy mindennapos eset az erőszak, de túlélte, nem lett terhes, nem vagdostam össze, nem törtem el a csontjait. Elvettem a szüzességét, méghozzá elég fájdalmasan, ez igaz, de a testében semmi helyrehozhatatlan nem történt. A lelki sebekkel meg nem tudok mit kezdeni. Sosem voltam nagy lélekbúvár. - Nem. Szó sincsen róla. Ha akarod, tovább gyűlölhetsz, de nem azt akarom, hogy mondd hogy minden rendben. Csak annyit, hogy gondold át, hogy adsz esélyt a bűnbocsánatra. Bárki is küldött ide, túlságosan sokat lebegtem a halál kútjában ahhoz, hogy tudjam, nem attól lesz jobb az életem, hogy tönkreteszlek. Esélyes, hogy akik visszahoztak, akkor sem adnának új életet, ha megteszem. Viszont.. amíg itt vagyok... nos lehet, hogy sosem számoltál vele, hogy én, a gyűlölt erőszaktevő leszek a támaszod, de csak hogy értsd... valóban kedveltelek annak idején. Hogy szerelem volt? Nem tudom.. De annyira mély mindenképpen, hogy ne akarjak miattad szenvedni örökké. Mert én is szenvedtem végül. Igen, pocsék út, hogy csak a végén döbbenek rá, amikor már nincs visszaút. Esetünkben... segítenék neked. Nem tudom, hogy hogyan.. de próbáld elhinni, hogy sokat gondolkoztam ezen.. – Ülök le az egyik bőrfotelbe, és megkeresem az asztal alá gurult whiskey-s üveget. Töltök, de nem csak magamnak. Mindkettőnknek. Annyira udvarias viszont már nem vagyok, hogy bevárjam vele őt is, iszom és kész.
- Ha akarod? Gondolod, hogy menne? Nem vagyok annyira könnyű eset, hogy csak úgy elbánj velem, maximum ezúttal én küldenélek a túlvilágra. - csak lazán megvonom a vállamat. Nem vagyok én olyan ijedős, hogy féljek attól esetleg bántani tudna engem. Persze nehezebb ügy, ha szellem, tehát nem lehet megölni, de a szellemeket is el lehet űzni és nem is kérdés, hogy meg fogom tenni, ha mégis csak erre lenne szükség, még ha ő azt is hiszi, hogy legyőzhet engem. Sokkal erősebb lettem, mint amilyen régen voltam, sokkal több vagyok már és nem lehet csak úgy legyőzni, főleg a célom is komoly, amiért itt vagyok. Olyan, amiért érdemes és fogok is küzdeni, ez nem is lehet kérdés. - Naiv voltam és... ami a legrosszabb szerelmes is, de ne aggódj tanultam belőle, te pedig megkaptad a büntetésedet és ha újra ilyesmire vetemednél akkor újra megkapod. Legalább már tudod, hogy a tetteidnek vannak következményei is. - hát persze tudom, hogy rossz fiú volt és azt hittem, hogy értem képes lenne változni. Azt hittem képes lesz várni, amíg felkészülök annak ellenére is, hogy neki előtte voltak már bőven mások, de persze esze ágában sem volt. Nem volt türelme, én pedig áldozatul estem neki, de akkor és ott megfogadtam, hogy soha többé nem leszek áldozat. - Csak mentegetőzöl Ryan. Semmi nem indokolja azt, hogy azt tedd velem, amit tettél... erre nincs magyarázat, nem kenheted másra, főleg nem rám. Ha egy lány nemet mond, az nem, akármi is volt előtte és még csak nem is hitegettelek. Nem akartam, nem voltam felkészülve és ezt te tudtad jól. - persze megpróbálhatja rám kenni, de én nem fogom ezt elfogadni és biztosan nem ismerem el. Persze tetszett és igen azt hiszem belezúgtam, mégis csak ő volt a menő srác, én pedig a könyv moly és mégis miért küldtem volna el? Imponált és többnek éreztem magamat az udvarlásával és nagyon is jó érzés volt, de nem voltam olyan, mint a többi lány, akikhez köze volt és ezt ő nem volt képes elfogadni. - Tehát ennyi? Sajnálod, amit tettél és mondjam ki, hogy megbocsátok? - szúrós pillantást kap csak tőlem. Talán, ha utána nem sokkal megteszi, talán akkor még megtettem volna, na de most? Már nem vagyok az, aki régen voltam, kemény lettem és nem fogom megadni neki azt a kegyet, hogy legördüljön a lelkéről a súly és minden jobb legyen, hogy ne érezze magát pocsékul. Ha most itt van, talán ez is a kárhozatának a része, hiszen nem mehet el, nem teheti, amit eddig, nem élhet... csak imitálhatja az életet, én pedig nem fogom felmenteni ez alól. - Hát persze így lenne könnyebb... neked, de ez nem így működik. A bűnbocsánatért tenni is kell Ryan, nem csak úgy megkapjuk és nem akkor ér valamit, amikor egyébként is rossz neked. Nem, ha minden rendben lenne, ha jól lennél, ha remek életed lenne és akkor ismernéd be... Nem amikor padlón vagy... - csak megrázom a fejemet. Na persze, könnyű a halálos ágyon azt mondani mindent sajnálok, de ez semmit sem ér. Akkor számít, amikor jól vagyok, akkor ismerd be, hogy rosszat tettél, a többi értéktelen.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Lényegében igen, mondhatni. Ezt a szándékot kell éreznem, de közben volt alkalmam bőven gondolkozni. A halál nem olyan egyszerű, mint gondolnád. Legalábbis esetemben. Meghasonlottam, és.. nem kell csak a szenvedés. Ha az az ára, hogy tönkreteszlek, még jobban, mint egykor... Talán meg kéne tennem. Ha akarom. – Azért láthatja rajtam, hogy nem vagyok ellenséges, és ha szét akarnám zúzni a lelkét, azt nem közölném fennhangon, csak simán megtenném, dilemmák nélkül. Igenis lerí rólam, hogy nem azért iszok, mert imádok zülleni, hanem most nem látok más utat, a magány már félelmetes, és igen, ha ki akarok szabadulni, az csak rajta keresztül lehetséges. A módszert viszont még nem kell most eldöntenem. - Baromság. Nem mondtam, hogy mindig is rendes voltam. Csak nem erőszakos. Szerettem rossz lenni, szabad életet élni, és különben is, pont te mondtad rám, hogy kell egy kis kosz.. – Rázom a fejemet, pont a dögösségem, és a magabiztosságom vonzotta be őt is, csak valamiért még várni akart, és ez végzetesnek bizonyult a kapcsolatunk szempontjából. Talán túlságosan is akartam őt, és elpattant a cérna. De hogy mindenkivel ezt tettem volna, az aljas rágalom, nem kell még magamnak is hazudnom, hogy ezt elismerjem. - Te bizony. Én voltam a hibás, de te voltál a kiváltó ok. Ha nem hitegettél volna, hanem kerek perec megmondod, hogy neked nem ilyen kapcsolat kell, akkor már jóval előbb feladom a dolgot, és keresek mást. – Ez persze nem teszi még kevésbé értelmezhetővé a helyzetet, hiszen nem igaz, hogy nekem csak arra kellett volna, de akkor hátha kiheverem, hogy nem jött be ez a kapcsolat, és nem raboljuk egymás idejét feleslegesen. De ő a penge élén táncolt, mintha maga sem tudná eldönteni, csináljuk, ne csináljuk. Csináltuk, az én módszeremmel, gyorsan, fájdalmasan. - Nem érdemlem meg? Arra nem gondoltál Aurora, hogy a vérünk miatt alakult így? Neked is vannak véla felmenőid, és nekem is. Mi van, ha törvényszerű volt az erőszak? Ha nem működünk együtt, és bántanom kellett téged? És hogy mondjam máshogy..? Belátom, hogy óriási hiba volt, és.. igen, élni akarok, de nem minden áron. De legalább bűnbocsánatot nyerni, ha egyszer bele tudom verni a fejedbe, hogy nem vagyok rá büszke. Mit sem számítanak a szavak, mert nem éreznéd a súlyát, de nem akarlak tovább bántani. – Igen, kimondtam, lényegében bocsánatot kértem, így összefoglalva, de úgyis mentegetőzésnek fogja venni. Akkor pedig úgyis mindegy, egy fokkal mégis megnyugotatóbb, hogy ki tudtam mondani.
