2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A sötétség folyosója a Roxfort olyan területe, amelynek létezését talán még maga az igazgató is csupán gyanítja. Egykor oly félelmetes, gonosz dolog történt itt, hogy a halál vert gyökeret az egykor még valóban használt folyosón. A hely vonzza a túlvilágot, a szellemeket, lidérceket, hiszen itt új életre kelhetnek, képesek emberként megjelenni. Meghalni újra természetesen már nem tudnak. Amíg itt tartózkodnak, szinte minden álmuk valóra válhat, úgy kezelhetik a helyet, mint az élők a Szükség szobáját. Több szoba is létezik már, amit a holtak alkottak meg, s formáltak az izlésük szerint. A helyet csak akkor találhatja meg valaki, ha egy szellem hívja, csalja ide le.. S a kiút? Van egyáltalán?
Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk.
Függök a szavain, igyekszek az eszembe vésni mindent, hogy véletlenül se felejtsem el, hiszen az álmokat olyan gyakran felejti el az ember és csak benyomások maradnak csak meg, de ez most tényleg Jake - legalább is így hiszem, így remélem -, és nem akarom, hogy az együtt töltött idő emléke kicsússzon a kezeimből. Az érintése, a csókja olyan jól esik, mint szomjazónak a friss víz, de ez az álom akkor sem a valóság, hogy igazán együtt lehessünk. Nem akarok telhetetlen lenni, de… - Tehát itt volt a Roxfortban végig ez a hely. - suttogom, egy kicsit talán korholva magam, hogy nem találtam rá korábban, hiába meséli el, hogy nem juthattam volna oda csak úgy semmiképpen. Belehajtok az arcomat a kezébe, féloldalra billentett fejjel pillantva fel rá. - Én is szeretlek téged és vállalom a kockázatot. Nem tetszik, hogy szellemnek hívod magad, nem vagy az, nem haltál meg, csak… - ragaszkodom ahhoz, hogy igen is él, aztán folytatom egy sóhaj után. - ...de biztos vagy benne, hogy nem fogom elfelejteni, ugye? - kérdezek vissza, egy kissé aggodalmasan. Nem akarok menni, nem akarom kockáztatni még ezt a kis időt se, amit együtt töltünk, fogalmam sincs meddig tudja fenntartani a kapcsolatot, de az utolsó percig vele akarok maradni, mert ha felébredek és még sem emlékszem az útra… senki se tudja, hogy mikor tud majd újra eljönni. Ahogy az ölelésben észreveszi, hogy valamit visszatartok előle elpillantok és nem nézek a szemébe, bár a szavai valamennyire megnyugtatnak. Igaz, hogy akár annak a látszatát is kelthetné, mintha megcsaltam volna az elmúlt hosszú hónapok alatt és azt akarnám közölni vele, pedig erről igazán szó sincsen. - Amikor megtudtam, hogy lelőttek elolvastam a jelentéseket és egyedül akartam elkapni és talán… talán még megölni is a nőt. - vallom be, egy kis szégyen ébred bennem, hogy ennyire hülye voltam, pedig pontosan tudom, hogy egységben az erő, hogy a magányos farkasok hullnak el először, ráadásul a Minisztériumi Aurorok kötelékében semmi jogom bosszúhadjáratban levadászni és megöldni valakit, akkor sem, ha bűnös. Egészen addig, ameddig meg nem hallom, hogy lassan mennie kell a legkevésbé se riadok meg igazán attól, amire felfigyelt a familiárisa, de most kétségbeesetten ragadom meg a kezeit és képtelenség leplezni, hogy a tekintetem elhomályosul és pillanatokon belül néhány kövér könnycsepp szalad le az arcomon. - Tudom, hogy a sötét nimfa már kiszabadult és ő nem árthat neked, de… vigyázz magadra, Jake! Tarts ki, és egyszer… egyszer megtaláljuk a módját, hogy felébresszünk, ígérem. - mondom elhivatottan, de mégis meg-meg akadva. Mások előtt soha nem lennék ilyen sebezhető, felvenném a magabiztos, mindennel megbirkózó auror-katona képét, aki mindig is tudta, hogy a hivatása kéz a kézben jár a halállal, de előtte képtelen vagyok erősnek lenni, olyan mérhetetlenül hiányzik, hogy hiába mondta el, hogy van még módja találkoznunk, rettegek attól, hogy ha felébredek még is elfelejtem. Ő már a Tükörország Őrzője, ott a helye, még is nyújtanám tovább a pillanatot, mert nem csak annak a világnak, nekem is szükségem van rá.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség folyosója 2020-11-18, 20:25
Jake & Shanna
Néha sokkal jobb, hogy megszűnik a külvilág, és az ember csak egy dologra koncentrál, ami valóban lényeges és fontos. Egy valamire, vagy inkább valakire, aki ott van előtte, a karjaiban, és néhány pillanatig tényleg ez az, ami fontos. Ami kibillenti Jake-ta koncentrációjából,és persze ezzel kellett volna számolnia, de szerelmes. Nem tehet róla. Amikor valakinek se az esküvője, se a nászútja nem úgy sikerül, ahogy annak lennie kellene, akkor minden, a kedvesével töltött idő, felértékelődik a számára. Most is ez történik. De végzetes, vagy nagy baj nem történik. Persze a farkas ettől függetlenül jelez, mert ez is a dolga. Jake-nek elég, hogy magában vívódik, mit és mennyire mondjon el a lánynak. - Te is tudod, hogy rengeteg olyan hely van a Roxfortban, amit tiltanak, és nem ok nélkül. Veszélyes helyek, titkos átjárók és folyosók, amik azért vannak elrejtve az avatatlan szemek elől, mert nem védi őket megfelelő mágia, vagytúl erős mágia védi őket. Esetleg fekete mágia tanyázik arra, és jobb, ha élő ember nem nagyon keveredik arra a vidékre.. Griff, tudom, hogy bátor vagy és szeretlek.. - simít végig a lány arcán gyengéden, és nem is engedi el annak arcát. Úgy tartja tenyerében, mintha apró hópehely lenne, és attól tartana, hogy mentem elolvad. - Van egy folyosó. Ha felébredsz, fogj papírt és ceruzát, és rajzold le, amit maga előtt látsz. Tudni fogod az utat, és oda fogsz találni, mert.. csak az léphet be oda, akit egy szellem hív magához. - hangja hideg, száraz és egészen halk, mint mindig, amikor valami komoly dologról beszél. Érzi a lányon, hogy van néhány dolog, amit nem mond el neki, amiről beszélniük kell, és amit szégyell, de nemolvas benne, így nem tudja, mi is az. Finoman félredönti a fejét, és úgy szemléli a másikat néhány hosszú másodpercig, mielőtt ismét megszólalna, hangja most azonban sokkal bársonyosabb és kedvesebb, mint a tenger lassú, ringó hullámzása. - Tudom, hogy erős vagy. Ugye tudod, hogy szeretlek, bármit is teszel, vagy tettél, amíg nem voltam? Vannak dolgok, amik nem múlnak el. - csak tartja a lányt, amíg lehet, aztán látja, hogy lassan elfordul. Meg sem lepődik. Egy félmosoly suhan végig az arcán, majd engedi Griffet, hogy arra nézzen. A fehér farkas idegesen mozgatja a farkát, csak megrezzenti a végét, miközben a távolba, a semmibe mered, Jake pedig egy apró csókot lehel Griff fejére, majd megszorítja a kezét. - Minden rendben. Ami odaát van, az téged nem ér el. De nekem lassan mennem kell. Amit érzel, az mind egy másik világ szele, de nem hoztam magammal senkit, ne aggódj. Vissza kell térnem az őrhelyemre. - egy halk sóhajtás, de Jake kiállásából most is sugárzik az, ami aurorsága alatt mindig: egy határozott kiállás. Tudja, hogy mi a dolga, hol van a helye, mi a feladata, és azt teljes mértékben véghez viszi. Nem saját választása volt, hogy ott van, ahol, de most ez a feladata. Ha úgy tetszik, most ezzel tudja megvédeni Griffet, és a többieket, akiket szeret, akikért felelősséggel tartozik. Azzal,hogy Őrhelyén van.
Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk.
Lehetséges, hogy szörnyen leegyszerűsítettem, hogy csak azzal törődik, hogy most velem lehet, és a pontos miértekkel nem, de egy álomban a vágyak sokkal erősebbek, mint a józan ész, még akkor is, ha szeretném azt hinni, hogy alapjáraton ura vagyok a helyzeteknek. Mégis, ha Jake-ről van szó, akkor teljesen máshogy viselkedek, hiába szeretnék az a rendszerezett, átgondolt auror lenni, aki nem hallgat a hirtelen impulzusokra. Ott dübörög bennem az igazság, hogy a fájdalmamban megtámadtam egy alvilági nőt, akinek ezúttal nem is volt semmi köze a bűntényhez, de magamban tartom, egyelőre, mert attól félek, hogy Jake csalódna bennem, talán azt mondaná, hogy nem akarja, hogy minden áron Annabelle után menjek és tudom, hogy ezt a kívánságát nem tudnám teljesíteni. Halványan érzem, hogy az egész álom megremeg, miközben csókolózunk, mintha Jake elvesztené a koncentrációját talán, de jobban foglalkoztat az édes érzés, hogy végre a karjaiban lehetek és átölel. Nem szabadna, hogy így legyen, és amikor elkezdi a síkokat magyarázni, akkor figyelek is rá, lassan bólintva. Amikor a vonat kisiklott és lent ragadtunk akkor is máshogy telt az idő a valóságban, ahogy Deneira álomvilágában is, ami Daphne elméjéből táplálkozott, ráadásul azok után, hogy Vanessát és Ivort, és Ivor gyerekeit is megismertem… Már mindent el tudok hinni, akármilyen nyakatekert és hihetetlen. Ahogy megrázza a fejét és rátér az ébredésre a szívem néhány ütemet kihagy, mintha újra szembesülnék azzal, hogy örökre elveszítettem, de nem érzékenyülök el, főleg, mert ott van utána az a kiskapu… - Milyen helyről beszélsz? - kérdezek vissza, tettetett nyugalommal, ezúttal nem úgy belevetve magamat, mint ahogy a karjaiba tettem ahogy megláttam. A komolysága kissé megriaszt, de közel sem annyira, hogy ne is akarjam tudni, hogy miről van szó. - És mit kell tennem ahhoz, hogy odajussak? - teszem hozzá, akármennyire hideg és száraz a hangja, eltántoríthatatlanul. Ő a férjem, a jobbik felem, a lelki társam és nincs az az akadály, amit ne akarnék leküzdeni, hogy találkozhassunk. Ha ez az álomvilág már egyetlen csóktól megremeg, akkor egyértelműen nem stabil annyira, hogy sokáig maradjon, de ha egy másik helyszínen, ébren, tényleg találkozhatunk… Hiába tűnik ugyanúgy álomszerűen, akkor is kapva kapok az alkalmon. Eddig az egyetlen módja az lett volna, ha szándékosan lelövetem magam egy olyan fegyverrel, hogy újra találkozzunk, hiszen Gemma azt mondta, hogy az átjáróhoz elpusztult minden, de ezt nem mertem meglépni és tudom, hogy Jake is hatalmasat csalódott volna, ha kvázi öngyilkosságba rohanok érte. Már a Nox-szal való párbajom is felért egy öngyilkossági kisérlettel. A tekintetemmel követem a fehér farkas morgását és Jake tekintetét, hogy megfordulva megnézzem, hogy mit is látnak, még ha a srác meg is próbál állítani vagy úgy ölelni, hogy ne tudjak oda fordulni. Rossz érzésem van, mintha figyelnének minket, pedig azt mondta, hogy az én elmémben vagyunk, tehát elméletben nem lenne mitől félnünk, ugye? - Valami baj van, ugye?
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség folyosója 2020-11-16, 21:28
Jake & Shanna
Igen, lehet, hogy Jake bókjai nem a legjobbak, vagy a legfrissebbek, de tény és való, hogy neki minden szava mögött megfontolt, mérlegelt, őszinte gondolatok vannak. Sosem volt sem az a Don Juan típus, sem szószátyár, így a szavai mögött mindig lapult valami bölcsesség, vagy legalábbis megfontoltság. És ez most sincs másképp. Ahogy nézi a lányt, nehezen tud betelni a látvánnyal, mert igen, ő is kifejezetten régen várt erre a bizonyos alkalomra. A másik arcára kiülő csodálatra azonban elpirul, és kissé oldalra dönti a fejét, vörös haja a szemébe hullik. Ahogy lesüti a tekintetét, finoman rándít egyet a vállain, mintha ez annyira nem is lenne nagy dolog, bárki meg tudná csinálni. Persze tény, hogy nagy szüksége volt mind mentális, mint érzelmi kapcsolatra a lány részéről, ami jelentősen megkönnyítette a folyamatot, sőt, ez tette lehetővé, de ezt leszámítva sem kis teljesítmény. Az a világ, amiben Jake jelenleg él, egy teljesen más szabályrendszerekkel felruházott univerzum, és, mint minden játékban, itt is csak úgy lehet egyről a kettőre jutni, ha valaki megtanulja a játékszabályokat. - Igen. Találtam egy átjárót, hozzád. - bólint rá végül, majd vesz egy kissé nagyobb levegőt, hogy belekezdjen valamilyen monológba, vagy inkább folytassa, amit elkezdett, de a lány közelsége megakasztja a gondolatmenetét. - Griff... - súgja kedvese nevét, miközben egyik keze a lány arcáról annak tarkójára téved, a másik a derekára csúszik, elveszve abban a hosszú csókban, ami egy kis időre teljesen kiüti a gondolatait. És mintha nem csak ő, de a világ, ahol most vannak, az is beleremegne ebbe a közeledésbe. A farkas halkan morrant egy távoli pontra, Jake pedig lassan kibontakozik a lány öleléséből, de a kezei még mindig a másik derekát tartják. A tekintete leköveti a helyet, hova a farkas morrantott, elhagyja egy apró sóhaj is az ajkát, majd a lányra néz, komoly szemekkel. - Az idő csak egy a dimenziókból. Tudod, ahol én vagyok, ott teljesen máshogy működik. És ott is, ahol most veled vagyok. Elmentem, de mégsem. Egyszerre érzékelem a különböző síkokat, mint amikor zenét hallgatsz, és közben hallod, hogy anyád hív a lenti konyhából. Egyszerre rezonálnak a síkok, és ha időben kérdeznéd, meddig jöttem el, nem tudnám elmondani. Olyan ez a világ, mintha egy négyzetnek a papírlapon próbálnád elmagyarázni, mi az, hogy kocka. De nem is fontos.. nem ez a fontos.. - rázza mega fejét. - Nem hitegetlek. Fogalmam sincs, hogy vissza tudok-e jutni a saját testembe, és fel fogok-e ébredni a kómából valaha. Nem tudom, hogy megtehetem-e. Ezt a helyet most én irányítom, azért is hasonlít annyira rám. Meghívtalak a saját tudatod egy rejtett részébe. De figyelj Griff, van egy hely, egy valós hely, amiről eddig nem tudtál. Ami nagyon veszélyes, érted? Veszélyes! De.. - habozik egy kicsit, hogy elmondja-e a lánynak, vagy sem. De végső soron ezért vágott bele ebbe. Ezért, és, hogy lássa a kedvesét. - ..ahol tényleg találkozhatunk. - fejezi be, és hangja halk, száraz, hideg, mint amikor valami nagyon komoly dolgot mond, amire nem szabad csak úgy rákapni, és érdemes végiggondolni. Főleg azért is hangsúlyozza így, mert ismeri a másikat. És tudja, mennyire meggondolatlan tud lenni érte.
Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk.
Ha más bókolna így talán csak kinevetném, komolytalan romantikusnak kikiáltva, de Jake… ő tudom, hogy minden bókot komolyan gondol és tényleg így lát, ahogy az én szememben is minden emberi hibájával együtt is ő volt a tökéletes, még mindig az. A Nagy Ő. Éppen ezért nehéz elengedni is és realizálni, hogy nem tért vissza hozzám, nem teljesen… De ez is több, mint a semmi. Bólintok neki, könnyedén elnyeri a bizalmamat, hiszen minden porcikám örül annak, hogy itt van, valóságnak érzi, hiába nem az, ilyen az álmok csalafintasága. Jól sejti, szeretném fogni a kezét, annyi órán keresztül fogtam már a Szent Mungóban a mozdulatlan teste mellett abban reménykedve, hogy egyszer majd megérzem, hogy visszaszorítja, de nem. - Ez elképesztő… átjárást találtál a Tükörországból az álmaimba? - lehelem döbbenten és csodálattal a tekintetemben, hiszen minden szavával egyre ebbe az irányba halad. Persze, hogy tudom, hogy milyen különleges kapcsolata volt a túlvilággal, hogy az apja is erre a vonalra akart ráerősíteni, amikor a Minisztériumba vitte, de még így is szinte hihetetlen, hogy itt van. Szine! Mert teljes szívemmel el akarom hinni, így hát számomra igaz és kész. Bólintok neki, pontosan emlékszem, hogy mennyit gyakoroltuk a mentálmágiákat, hogy a lehető leghatékonyabb párost alkossuk, csak gondolatokkal tartva a kapcsolatot, szavak nélkül. Féltékenyen őrzöm a gondolataimat a fejemben, akiben nem bízom annak esélyt se adok, vagy ha áttör a gátakon kész vagyok leharapni a fejét érte, de Jake-kel ez soha nem volt kérdés vagy probléma. Nem veszítettük el a saját gondolatainkat, nem olvadtunk egy személlyé, megmaradtak az erősségeink és gyengeségeink, amivel kiegészítettük egymást. Nagyot dobban a szívem, a szavai reményt adnak arra, hogy talán nem csak az álmomban jelenhet meg, hanem máshol is, másnak is, talán egyszer visszatérhet a testébe, felébredhet a kómából, elhagyhatja azt a világot, aminek az Őrzőjévé emelkedett, de… De akkor mi lenne a Tükörországgal és a többi ott ragadttal? Előre szaladtam és nagyon nem szabadna. - Jake… - mondom ki a nevét újra, ahogy a szemembe néz, mintha ezzel is egyszerűen ide kötözhetném magamhoz, hogy soha ne is térjen oda vissza. Nem is válaszolok többet, gyengéden átölelem a nyakát és hosszan megcsókolom, egészen közel simulva a testéhez, ami itt az álmomban meleg, élettelteli, olyan, mint régen. Néhány pillanatra újra elmerülök a fantáziában, de aztán lassan a csók végén halkan megszólal bennem a kétely. - Meddig tudsz itt maradni? Csak kivetülés vagy és a lelked még mindig annak a világának a fogja, igaz? Ugye... nem vagy veszélyben? - kérdezem, mert ő is mondta, hogy nem teljesen síkvándor és a kapcsolatunk miatt tudott rám találni, tudom, hogy naiv lenne, ha azt hinném, hogy ez az egész egyszerű és nincsen semmi hátulütője, vagy hogy most szépen végigmehet minden barátunk vagy családtagja “elméjén”, hogy mindenkivel beszélgessen… Minden mágiának ára van és ha hozzám eljutni hónapokig tartott, akkor máshoz még mennyi lenne? Mégis bennem van az az önző, meghazudtolhatatlan érzés, hogy örülök, hogy engem választott, nem a családjából valakit, akikhez a vér köti, hanem engem.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség folyosója 2020-11-14, 19:50
Jake & Shanna
A farkas meg csak lelkesen csóválja a farkát, és bizony egyáltalán nem akar eltűnni, teljesen valóságosnak mutatkozik,és ahogy Griff talpra ugrik, ő is hátrébb kerül, Jake pedig könnyed mozdulattal kapja el a szinte felé repülő leányzót, és szorosan átöleli, tartja, sőt, a lendületet tovább víve egy kicsit meg is pörgeti, aztán leteszi a földre, és csak tartja, mélyen beszívva a lány illatát, ami tegyük hozzá, bizony már neki is hiányzott. Az egy izgalmas kérdés, mennyire álmodott, vagy aludt-e egyáltalán, de az biztos, hog y az idő és a hiány kifejezetten kegyetlen módon sújtották őt is az utóbbi időszakban. És nem tudhatta, hogyan fog reagálni a lány, de mintha már a mozdulat elején érezné, hogy valami megváltozik, lassan mintha meg is törne Griffben. A pillanat varázsa. Jake hosszasan néz bele a lány szemeibe, és kissé oldalra dönti a fejét, sármos félmosollyal nézve hosszan a lányt. - Még mindig gyönyörűbb a szemed, mint a legfényesebb csillagos égbolt, vagy a legtisztább óceán.. és még mindig szívesebben révedezek benne. - ejt meg egy könnyed bókot, aztán ahogy érzi, hogy Griff megpróbál felül kerekedni az álmon, finoman simít végig egyik kezével a lány arcán. - Ssshh.. ne.. ne próbáld meg irányítani, ezt most nem fogod tudni. Próbálj megnyugodni és bízz bennem. - a szavai egyszerűen, mégis halkan csengenek, kissé lassabban, mint egyébként beszélni szokott. Mintha a lány lelkére, szívére is szeretne beszélni, hatni, nem csak az eszére. Mert arra jelenleg talán egy fokkal nehezebb is lenne. De a farkas jelenléte is valahogy ezt az egészen más helyzetet igyekszik sugallni. Jake hátrébb lép egy fél lépést, elengedve Griffet, de ha a lány gondolja, akkor az egyik kezét még fogja, ha nem, akkor megáll féloldalasan szembe vele, egyik kezét zsebre vágva, a másikkal beletúrva farkasa hófehér bundájába. - Most mind a ketten itt vagyunk, és nem teljesen álmodsz. Tudod, a régiek azt tartották a fehér farkasokról, hogy különleges állatok. Szellemlények, melyek képeske átjárni egyik világból a másikba. Az indiánok fehér táltosokon utaztak, de az északi népek fehér farkason. Mindig valami különleges szerep jutott nekik. A familiárisok pedig tömény mágiából állnak.. - ahogy mesél, elrévedezve figyeli saját familiárisát, finoman borzolva annak szőrét, az meg, mint aki tudja, hogy pontosan róla van szó, kihúzza magát,és úgy ül le a fiú mellé. Jake tart egy kis hatásszünetet, majd felnéz a lányra. - Elég sok ideje élek egy másik sík átjárójában, és elég sok mindennel kellett megbirkóznom eddig is. Tudod, mivel élek együtt 14 éves korom óta. Ezek a tudások lassan összeadódtak, és mivel jelenleg nem kötnek e világ szabályai és törvényei, lehetőségem nyílt arra, hogy szabadabban mozoghassak. Lassú, hosszú és alaposkutató munkába került, de rájöttem, hogyan tudok veled kapcsolatba lépni. A köztünk lévő kapcsolat lévén sikerült beférkőznöm a tudatodba, szépen lassan követve azokat a nyomokat, amiket régen hagytál nekem. Emlékszel, mennyit gyakoroltuk kezdő aurorként, hogyan tudunk úgy kommunikálni, hogy távol vagyunk egymástól? - csak mosolyog, miközben mesél, és rövid szünetet tart, főleg, hogy Griff fel tudja dolgozni, amiket mond. A felől nincs kétsége, hogy a lány tudja, hol van most pontosan, és hogyan, miért is került oda. - Nem mondom, hogy tökéletes síkvándor lettem, de behatárolt területen tudok mozogni. És, mivel te igen közel állsz hozzám, közelebb, mint bárki.. - ha a lány engedi, itt finoman odahúzza magához, és hangját suttogóra halkítja, miközben hosszasan, szerelmesen néz a másik szemeibe. - ..meg tudtalak találni, csak időbe telt. Ne haragudj, hogy ennyit késtem.
Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk.
Lassan ébredek fel, a szuszogás, a puha orr, az ismerős illat ártatlan biztonságérzetbe ringat és hirtelen úgy érzem, mintha ébredés helyett csukott szemmel akarnám magamhoz ölelni a familiárist és csak lebegni, de… De az nem lehet! Mikor ténylegesen kinyitom a szemem nagyot dobban a szívem, az ismerős hangra pillanatokon belül, szinte kapkodva állok talpra, észre se véve, hogy a fiú a kezét nyújtotta, annyira sietek. A környezet ismerős, és egyben furcsa is, a tudatom először nem tudja feldolgozni, hogy nem a valóság, hogy nem emlékszem hogyan kerültem ide, hogy Jake a Szent Mungó egyik kórtermében kéne, hogy legyen. Egy hosszú lépéssel szinte a karjaiba ugrok, hiába hallom meg a szavaiban az “álom” szót, lényegében ignorálva azt. Lehet, hogy meg akarja adni nekem a teret, de nekem ennyi hónap távollét után a legkevésbé sem arra van szükségem. - Jake… úgy hiányoztál te is nekem! - suttogom, szorosan átölelve, hozzábújva, de a pillanatunk nem lehet tökéletes, nem lehet idilli, mert lassan kitisztulnak a gondolataim és ahogy elengedem és az elhomályosodott tekintetem az övébe fúródik ott van az enyémben a végtelen fájdalom és csalódottság. Csak álmodom… lehet, hogy itt sincsen, csak a tudatom játszik velem? Annyiszor álmodtam azt, hogy visszatér, hogy minden rendben lesz, és most nehéz elvonatkoztatni tőle, hiszen olyan régóta ismerjük egymást, hogy az elmém eléggé alapos képeket is vetített már elém. Próbálok felülkerekedni az érzésen, hogy ez a valóság, átvenni a hatalmat az álom felett, elfogadni azt, ami, és nem reménykedni teljes szívvel, hogy tényleg a Birtokon vagyunk, a tó mellett, ahol annyi időt töltöttünk el tanulással, játékkal, kettesben. - Tényleg álom, igaz? Nem tértél vissza… tényleg te vagy? Amikor korábban veled álmodtam a familiárisod sosem volt ott, de most… Hogy lehet ez? - jönnek a kérdések, kicsit zavarosan, nem olyan összeszedetten, ahogy tőlem elvárható, de életem szerelme áll velem szemben, akit azt hittem, hogy örökre elvesztettem és soha többet nem tudok vele beszélni, mert a kómából nincs menekvés, Gemma és Andrew pedig azt mondta, hogy lejutni sem lehet arra a síkra, elpusztult az átjáró. Persze, hogy rengeteg kérdésem van és a szívem nem tudja eldönteni, hogy örüljön vagy még több darabra törjön hirtelen. Annyi mindent szeretnék mondani neki, mesélni a világ alakulásáról, Deneiráról, Vanessáról, hogy milyen hülyeséget csináltam, amikor megtámadtam Nox-ot egyedül, de csak bámulom és próbálok betelni vele, akkor is, ha csak egy álom, azt hiszem akkor is, ha csak én képzelem, és valójában nincs is itt a tudata velem. Csak hazudja azt, hogy igazi és én már is boldog leszek újra, legalább egy kis időre…
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség folyosója 2020-11-12, 20:29
Jake & Shanna
És Shanna arcát mintha valami csiklandozná, ahogy fekszik, és mintha valami melegséget érezne. Valami szapora,furcsa, meleg légáramlat, majd egyre hevesebben verdesi szegény lány arcát és szemhéjait. Aztán egy éles füttyentés, ami mintha semmit sem érne. Aztán egy nevetés.. egy, a lány számára nagyon is, talán fájdalmasan ismerős nevetés hallatszik fel, és ha Shanna kinyitja a szemeit, akkor egy puha, fekete orral, egy hozzátartozó, szőrös, hófehér pofával, hatalmas fogakkal és rózsaszín nyelvvel találja szembe magát. A keze alatt puha, selymes füvet érezhet és ha felül, akkor nem csak az ismerős állattal találja szembe magát, de a még ismerősebb gazdájával is, aki most közelebb lépdel, és finom, de határozott mozdulattal veregeti meg az állat oldalát, ezzel kicsit arrébb vonva őt onnan. - Na jól van, elég lesz ebből. Gyere csak, tudom, hogy már hiányzott neked.. nekem is.. - súgja még félhangosan az állatnak, mire az finoman megcsóválja a farkát, aztán illedelmesen megkerülvén nem is olyan kicsit gazdáját beáll mögé, de még onnan is folytatja a heves szimatolást Griff irányába. Jake pedig megáll a lány előtt, és a kezét nyújtja felé, hogy segítsen neki felállni jelenlegi félig fekvő, félig ülő, vagy azóta ki tudja milyen helyzetéből. Mocsárzöld szemei pont úgy kavarognak, mint amikor még élt,szuszogott és lélegzett, és bár ez valahol csak egy álom, a fiú a megszólalásig hasonlít sajátmagára, sőt, még azon is túl. - Gyere kedvesem.. ez most nem teljesen álom.. - súgja, és a szeme barátságos, de Griff pontosan annyira ismeri, hogy tudhatja, hogy valami egészen komoly dolgot szeretne neki mondani. Tulajdonképpen Jake sem egészen pontos abban, hogy mit is akar, és még annyira sem biztos, hogy meg akarja tenni. Nincs sok, nincs elég információja, és nem ismeri a helyet, ahova szeretné Griffet elkísérni. Azaz meghívni. De, hogy milyen hatással is van egy élőre ez a hely.. és mennyire akarja bármilyen veszélynek kitenni a saját kedvesét, akkor is, ha oly régen látta és annyira hiányzik neki.. Hogy mennyire lenne ez olyan, mint amikor Harry ült Edevis Tükre előtt, és mennyire valóság, abban tényleg és egyáltalán nem biztos. Jó, valljuk be, támadt egy ötlete,talált valamit, és úgy érzi, hogy meg kell osztania a másikkal, meg kell próbálnia, bármi történjék is. - Griff.. - kezd bele újra. - Hiányoztál. Mutatnom kell valamit. Akkor is, ha most azt gondolod, ez megint csak egy a sok álomból, de nem.. Remélem nem haragszol, hogy meghívó nélkül állítottam be a fejedbe. - mosolyog egészen kópésan, miközben a lányt nézi, és ha esetleg Griff körülnéz, akkor nagyon is ismerős lehet számára a hely, mert az iskolával álmodik, a tóparton vannak, ahol annyiszor voltak már, és ahova Jake annyira szeretett kijárni, mert mind a mai napig van valami furcsa vonzódása a vízhez, mintha erőt tudna belőle meríteni. Ha máshogy nem, lelkileg, mert feltöltődni biztosan fel tud itt. Persze kérdés, Griff körbenéz-e, hisz-e Jake-nek, vagy csalódott-e, zaklatott-e. A fiú nem is akarja lerohanni, csak finoman, lassan közelít, farkasával szorosan maga mögött, mint aki időt és teret akar hagyni a lánynak, bár nem jelentette be, hogy él és nem állt meg vele szemben, de ki tudja, hogyan reagál, főleg egy ilyen újabb zaklatott éjszakán a másik.
Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk.
Már hónapok teltek el mióta... A függönyön túli kaland után hamarosan meg volt az esküvőnk, boldogok voltunk, még annak ellenére is, hogy természetesen akkor is közbe kellett jönnie a hivatásnak és a szüleink és auror barátaink hamarabb távoztak a kelleténél, de nem számított. Egy közös otthonba mehettünk haza, friss házasokként, a saját szájízünkre formálva a "Troofin-házat" és minden tökéletes volt. Vanessát Ivorral kihoztam a Minisztériumi fogságából, hogy hozzámkötve a Roxfort birtokán belül szabadabban mozoghasson és velem együtt még világot is láthasson, majd néhány héttel később, amikor egy rég megígért utazást terveztünk hirtelen behívtak a parancsnokságra és pillanatokon belül már a Szent Mungóban voltam, megdermedve, Jake ágyánál, üveges tekintettel bámulva a kötéseket, amik a Rúnapisztoly átkos sebét takarták. A kóma, amibe már annyi aurort taszítottak a Testvériségiek és az alvilágiak és amiből még soha, senki nem ébredt fel az elmúlt majdnem két évben... A személyleírások alapján azt hittem Nox lőtte le és készen voltam arra, hogy minden Minisztériumi szabályzatot felrúgva kapjam el egyedül, de a találkozásunkba mindkettőnknek ugyanúgy beletört a bicskája. Félholtan sikerült hazateleportálnom egy rúnával és csak másnap talált rám Gemma és Andrew és mondták el, hogy Annabelle Mitchell volt az, nem is Nox és hogy Jake azon a szörnyűséges helyen ragadt a Tükörországban, minden rúnapisztolytól kómába esett lélekkel és átvette Dick helyét Őrzőként. Segített Gemmáéknak összeszedni Cody lelkét, hogy az apja, az alvilági Gargoyle Martimor utána el is tűnjön vele és ki tudja mire használja és még egy sötét nimfa is átszökött onnan a mi világunkba, de... Ez egy másik történet. Amikor a Kviddics gálán a szemem elé került Annabelle nem sokon múlott, hogy elveszítsem a fejemet és nekimenjek, hiába kockáztattam volna vagy tíz ártatlan életet. Amikor már szabadon cselekedhettem volna természetesen kicsúszott a kezeimből és most... Most nem tudom mit érzek. A szívem darabokra tört, alig pislákol benne a remény, hogy megtalálhatom a módját, hogy felébresszük a kómába esetteket és ugyan Nox-szal a hisztérikus dühömet kiadhattam, az igazi bosszú még mindig várat magára és ez frusztrál. Apám már a baleset előtt is azt akarta, hogy maradjak csak Vanessa és a tanulmányaim mellett, de most... most hiába fogadtam meg, hogy soha semmi sem téríthet le az utamról, a kapitányság távolabbra került, mint valaha. Tudom, hogy cselekedni akarok, de a kezeimet megkötötték, néha még olyan érzésem is van, mintha az apám figyelné minden mozdulatomat és azt várná, hogy végleg összeomlok. Pedig nem fogok. Csak ne várja el senki, hogy miután talán örökre elvesztettem életem szerelmét minden csak úgy megy tovább és nem akarok semmit sem tenni, hogy igazságot tegyek. Gyakran nem jön az álom a szememre, hiába volt olyan rövid a házasságunk, már előtte is közel álltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt, és még mindig van, hogy arra ébredek, hogy magam mellett az ágyat tapogatva keresem, míg az elmém fel nem fogja, hogy nem fogom itt találni. Jake teste a Szent Mungó kómásoknak elkülönített szárnyán van, a lelke pedig azon a borzalmas, túlvilág kapujához hasonló helyen... Én pedig itt vagyok, egy újabb este, az ágyamban bágyadtan a plafont fürkészve, míg el nem nyom a kimerültség és le nem száll a szememre az álom.
Nem lepődök meg cseppet sem, hogy ilyen szókimondó. Megváltozott, ez tény, ám nem gond, jogos, amit mondd, noha rajta kívül azért másokkal sosem voltam erőszakoskodó, ám lényegében azért, mert mindig megkaptam amit akartam. Menő sportoló voltam, ráadásul igazi sármos kártyás, azt hittem sosem veszíthetek, s azzal, hogy Aurora el akarta odázni a szexet, valahogy feltámadt bennem valami indokolatlan türelmetlenség, aminek köszönhetően mindent elvesztettem. Ezt már volt időm átgondolni, így bólintok a kérdésére. - Igen, ahogy mondod. Azzal a különbséggel, hogy rajtad kívül nem szerettem még mást, így legyintettem volna, ha valakivel nem jön össze. Sajnálom, hogy elvesztettem a fejemet, nem tudtam lemondani rólad. Igen, most már máshogy lenne. Tudom, hogy egy barom voltam, remélem még jóvá tudom tenni. – Mormolom keserűen, az arcát fürkészem, és ahhoz képest, amilyen türelmetlen voltam, most már mindent kész vagyok higgadtan látni, hiszen időtlen időkig lebegtem a halál mezsgéjén, és ilyen az ember nem is tud mit tenni, csakis várni, számot vetni a rossz dolgokkal, de mivel nem marad feloldozás, így csak az önmarcangolásba tudtam menekülni. S most, hogy nagyjából ismét élek, van értéke az időnek, s annak, hogy villámló pillanatás helyett egy mosollyal tud jutalmazni. - Hát neked sem volt egyszerű életed, ha ilyen szüleid vannak. Az enyémekkel én nem is tartottam a kapcsolatot, de még élnek. Éppen Angliában, ám most sem visz rá a lélek, hogy felkeressem őket. Van fontosabb dolgunk is. – Na igen, az apám sosem tudta elfogadni azt a nagyvilági hippi életet, amit éltem, talán csak anya volt, aki kimosta a ruháimat, és adott némi dugipénzt, ha arra jártam, de úgy összességében teljesen magamra vagyok utalva már hosszú évek óta. Most sem hiszem, hogy ebben a kevéske időben pont haza kéne mennem, hogy legalább kicsit szeressük egymást. Nem, most már Aurora az életem, szó szerint, így vele kell lennem. Nem tudom, hogy a lány hová vezet, de a gyors falatozást követően már alig várom, hogy nekikezdjük a nyomozásnak.
Szó se róla nem lehet egyszerű neki és azért akármennyire is nehezen kezelem a jelenlegi helyzetet, vagy kezeltem elsőre azért mégis csak meg tudom érteni, hogy min mehet most keresztül. Főleg ha azt nézzük, hogy nem elég, hogy hirtelen élő lett az eddigi halott lét után, ezek után még az is kiderül, hogy van rá esély, hogy újra igazából élő lehet, de arra is, hogy egyszerűen visszakerül oda, vagy egy még rosszabb helyre, mint előtte. Egyik se hangzik jó alternatívának, ezzel tisztában vagyok. Az lenne az igazi, ha megoldhatnánk, hogy visszatérjen, bár kérdés ez vajon nem hatna-e rá negatívan és térne vissza a régi életéhez. - Akkor... pont azt tennéd, amit régen és még csak nem is próbálnál jobbá válni nem? - csúszik ki azért a számon. Már nem vagyok az a kedves és érzékeny lány, mint aki voltam, de hát ezzel ő is tisztában van és már nem is nagyon leszek olyan. Megváltoztam és remélhetőleg ő is és nem csak azért próbálkozik, mert fontos dolgunk van, hanem azért is, mert netán tényleg változtatni akar az életén. És talán azzal is tisztában van, hogy ha nem is próbálkozik... akkor nem igen van esély rá, hogy én segíteni akarjak neki és bármikor azt mondhatom kihátrálok ebből a dologból, akkor pedig neki nem lesz jó vége. - Mindent tudok róla, ami fontos lehet, hogy mikkel foglalkozott, miket vitt el és miért. Nem volt rossz ember, a jó ügy érdekében lopott el ezt-azt, de valaki csőbe húzta, csak arra nem jöttem még rá, hogy pontosan ki, de valószínűleg, ha téged küldtek utánam akkor már közel járok. - ha csak persze nem tényleg igaza van és az anyám van az egész hátterében, mert azért ezzel is számolnom kell, hiába vetettem el még az ötlet lehetőségét is. - De most együnk, ha már ezért indultunk el, aztán folytatjuk. Elmegyünk a legutóbbi helyre, ameddig eljutottam és megpróbálunk rájönni hogyan hoztak téged vissza. - magyarázom a lépéseket. Csak szépen sorjában, aztán meglátjuk, hogy mire jutunk. Az biztos, hogy másképp nem oldhatjuk meg ezt az ügyet csak úgy, ha minden lehetőséget megvizsgálunk és ebben az is benne van, hogy az esetleges áldozati bárány szerepet sem zárom ki, már ami a engem illet, úgy értve az anyám részéről.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is várom tőle, hogy igazán sajnáljon, csoda, hogy már nem ellenségként gondol rám, hanem amolyan alkalmi szövetségesként, amiből mindketten ki tudunk hozni valami pozitívat. Azon viszont sikerül jót mosolyognom, hogy mindkettőnk céltáblájául azt a Kyle-t nevezzük meg, akit én ugyan nem láttam, de egy igazi vadbaromnak gondolom, aki már ismeri Aurora erős, kemény jellemét, és mégis úgy próbálta meg betörni, mintha minimum valami vadló lenne. Nem csoda, hogy az ex-kedves kiakadt. Azért egy sármőr pasi annyira lehetne jó lányismerő, hogy ismerje a közönségét. Én ugyan szerelmes voltam, amikor Aurorával erőszakodkodtam a pillanat hevében, de kétlem, hogy az a seggfej is így gondolkozott. Nem, egyértelműen csak a luk kellett neki. - Igen, amióta kiléptem onnan, minden olyan illékony, mint az embereknél. Érzem a fájdalmat, az éhséget, na és minden mást. És ezzel együtt azt is, hogy törékeny vagyok, meg tehetetlen. Elhiheteted, ha nem volna most fontos dolgunk, minimum leinnám magamat megint, vagy elkeredésemben eleve siettetném a halált. Szar helyzet ez. Na de elég a rinyálásból. – Kissé olyan, mintha a szavatosságom lejárata menthetetlen megindult volna a végzete felé. Amíg bent voltam a folyosón, az olyan lehetett, mintha valami hibernációban lennék, várakoztam Aurorára, mintha valami célpontjára indított sötét varázslat lennék, ami már csak a bűvigére vár. Most azonban, hogy kint vagyok, hogy együtt vagyunk, biztos, hogy rövid az időm. - És mit kell tudnom az apádról? Nem igazán állt módomban megismerni őt, de talán ha mesélnél róla, akkor átgondolhatnám, hogy mibe is keveredett. – Az anyját illetően már megvolt a felvetésem, de azt Aurora túl komolytalannak tartotta arra, hogy igazán megfontoljuk, magamban viszont elraktározom az ötletet. Kiváncsi vagyok, hogy hova vezet, mert most már szó szerint korog a gyomrom, s kissé azért gyengének is érzem magamat. Itt rajta kívül nincsen kapcsolatom, csak rá támaszkodhatok, de a híres sütnivalóm azért még képes lehet meglepetéseket okozni. Azért olykor a lányon felejtem a tekintetemet, aki ugyan úgy tűnik, hogy hajlamos bizonyos fokig megbocsájtani, mégis a pillantását keresve felötlik bennem, hogy mi lett volna ha.. Ha mondjuk várok, ha egészséges szerelmespárként találunk egymásra. Vajon még mindig együtt lennénk? És akkor most ugyanaz a bájos, de kissé törékeny lány lenne, akit az anyja is irányíthat?
Azért nem viszem túlzásba a sajnálkozást, hiszen az is valami, hogy már együtt tudok lenni vele és valamilyen szinten tényleg sajnálom a jelenlegi állapot miatt, mivel egyértelműen megbánta, amit tett. Persze kérdés vajon akkor is megbánta volna és rájön erre, ha nem hal bele az életmódjába? Ez az, amin kár gondolkodni. - Mindenkit másképp formál az élet Ryan, vagy... a halál. - és hát végtére is nekem sem árt egy kiadós ebéd. Tény és való, hogy nem viszem túlzásba a rendszeres étkezést. Azért az edzések miatt muszáj, hogy legyen miből energiát felhasználnom, de látszik rajtam jól, hogy nem vagyok kifejezetten nagydarab. Nagyjából hús és izom, semmi plusz nincs rajtam, nem is nagyon férne hová, meg hát nincs miből. Vannak napok, amikor egész nap szinte alig eszem, mert egyszerűen nincs rá időm. Előfordul, hogy bájitalokkal igyekszem erőt adni magamnak, ami pedig lássuk be, nem a legjobb helyettesítő módja egy rendes étkezésnek. Nem is tudom mikor ültem le legutóbb csak úgy... enni, hogy az evéssel foglalkoztam és nem csak bedobtam valamit, miközben épp másra koncentráltam. - Látod Kyle mondható annak, gyengeelméjű... tényleg jó szó rá. - még el is mosolyodom. Hát igen, nem alakult a legjobban a mi kettőnk kapcsolata. Nem mintha azt akartam volna, hogy olyan rettenetesen jóban legyünk. Végül is nekem aztán édes mindegy mit csinál, amíg engem nem akadályoz, de a folyamatos légyottjai már kezdenek az idegeimre menni, már csak azért is, mert engem zár ki a szobából és ha fontos dolgom van, ez kimondottan hátráltat. Szerencsre, hogy most épp nem valami hasonló akadályoztatásba sikerült futnunk. Nem értékeltem volna túlságosan a dolgot az biztos. - Remélem felfrissültél. Furcsa, hogy egy varázslat félig élővé tud tenni. - sose mélyültem el az efféle sötét praktikákba, de hát lássuk be tényleg furcsa. Megütötték, vérzett, éhes és mosakodnia is kell, de még sincs életben, vagy legalábbis a jelenlegi állapota biztosan nem tart örökké. Az, aki erre képes... talán tényleg okos ötlet, ha azért mégis csak tartunk tőle. - Az életemet? Nem tudom mire vagy kíváncsi, de nem szórakozással teli. Az utóbbi éveket annak szenteltem, hogy kiderítsem mi történt az apámmal. Nem sokkal a te... Szóval utánad börtönbe került. Tolvaj volt, lebukott, előfordul, viszont odabent megölték. Elég brutálisan és én tudni akarom, hogy ki tette és miért. Az anyám felbukkanása csak kapóra jött, mert a nyomok ide vezettek Londonba. - és legalább így az iskolában lehetek, ő pedig sejtheti, hogy nem igen szoktam szórakozni, bulizni, hiszen még a rendes étkezések is gyakorta kimaradnak az életemből, nem hogy a szórakozás.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ugyan. Magamnak köszönhetem. – A tekintetem viszont háláról árulkodik, a kemény, macsós stílus mögött igenis kész vagyok arra, hogy megváltásért esedezzek, s minden szép szava ebbe az irányba taszít. Tudom, hogy nehéz megggyóntania engem, de ha legalább töredékében átlátja az akkori motivációimat, s tudja, hogy megbántam, és ha nem is teljesen, de léptem abba az irányba, hogy más ember legyek, akkor már megérte. - És ebéd közben is lehet tervezgetni. Legalább erőre kapok. Csoda, hogy nem ugrott ki az állkapcsom. Ez a fénykoromban fel sem merülhetett volna. Kellemetlen meglepetés, de ezt kell elfogadni. Valaki erősebb lesz, valaki meg csak legyengül. – Értem ezt most mi kettőnkre, fordult a kocka, ezt már csak savanyú mosollyal tudom konstatálni, ám nem azért vagyok itt, hogy rinyáljak, inkább együnk, aztán hátha útközben a kajának köszönhetően legalább jobb közérzetem lesz, mert most csak a gyomormaró alkohol lötykölődik bennem, ami nem éppen a legkellemesebb tápanyag. - Akik aláfekszenek, értem én. Csak azt nem, hogy rólad lerí most már, hogy a magad ura vagy. Csak egy gyengeelméjű nem látja. – Morgom ingerülten, hiszen elképzelni sem tudom, hogy ha én egy pillanat alatt átláttam a változást, azt a seggfej Kyle miért nem. Féltékeny lennék? Talán. Bár nincs miért, hiszen Aurora betörte az idióta orrát, amit nagyon is jól tett, de akkor is, hogy lehet, hogy az a fickó ennyire általánosított? Én is egoista alak voltam, de hogy valaki nem ismerje a saját korlátait. Aztán eltűntetem a morgást, egyrészt nincs hozzá közöm, másrészt az a mosoly, igenis az egykori Rory idézi. Te jó ég, mennyire imádtam őt, talán túlságosan is, az se volt egy egészséges dolog, de hát ez már a múlt, az akkori bősz őrületem immár a múltté, volt bőven időm gondolkozni. Mintha minimum tíz év telt volna el, legbelül több mint harmincnak érzem magamat. Gyorsan végzek a mosdással, közben szemügyre veszem magamat, külsőleg gyakorlatilag nem is öregedtem, sehol semmi sem, mintha valami idealizált állapotban lennék. Készen arra, hogy tönkretegyem a lányt, amit nyilván nem fogok. Azért az állam sajog egy kicsit. Gyorsan magamra kapom a felsőmet, s a bőrdzsekit is, majd elindulok vele kifelé. Igen, határozottan komfortosabban érzem magamat. Még egy mosolyra is telik tőlem. Nem arra a sötéten csábítósra, mint régen, inkább barátként, szövetségesként nézek a lányra. Afféle új életet megnyitó mentőangyalként. - Addig mesélj csak, hogy mi tölti ki az életedet? Az anyádról már tudok, nem jó a viszonyotok, előre elrendelt esküvő, na és addig? Kétlem, hogy a tanulás önmagában lekötne. – Indulunk el kifelé, nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen a brit konyha. Állítólag világhírű. Világhírűen szar.
- Igen, nagyjából erről van szó. Sajnálom... - teszem végül hozzá egy csepp hezitálás után. Talán nem kellene sajnálnom, hogy neki valami rossz, de közben meg látom rajta, hogy többet szeretne segíteni és valahogy ahhoz képest, amilyen régen volt most egészen... máshogy tudok rá tekinteni. Régebben beképzelt volt, úgy gondolta, hogy mindenben ő a jobb, én pedig alárendeltem magamat neki, ahogyan azt igen sokan megtették. Most viszont tehetetlen és valahogy látszik rajta, hogy jócskán visszavett e miatt az arcból, ami végülis meglepő számomra, de közben meg tényleg tetszik is a dolog. A fene gondolta, hogy ennyit változtathat valakin az, hogy... meghal. - Azt hiszem ezen már nem múlik, ha már amúgy is tudjuk, hogy valami készül, ha kapkodunk nem leszünk előrébb. - és persze akkor sem, ha neki valami baja lesz a miatt, mert nem eszik rendesen. Akkor már több értelme van, ha tényleg eszünk első körben, közben még tovább tanakodhatunk, aztán megpróbálunk rájönni, hogy kicsoda és milyen varázslattal hozhatta őt vissza. Végül is mivel ő itt van, ezért a varázslatot nyomon követve valahogyan rá tudunk jönni, de egyébként is érdemes felkészülni egy esetleges összecsapásra, főleg hogy Ryan nem mondható teljes értékű társnak jelenleg. - Igen, eléggé rossz lóra tett, amikor azt hitte, hogy én is beállok azok sorába, akik... Érted. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal. Na jó, azért jól esik, hogy szerinte pozitív a változás és hogy jó, hogy erősebb lettem. Ha az okát nézzük, akkor persze annyira nem jó a helyzet, de végtére is lehetne rosszabb is, ha mondjuk összeomlok utána és nem tudok talpra állni. Ha azt nézzük megerősített, ami történt, még ha ki is ölt belőlem dolgokat. De ha ez nem történik meg, akkor most nem lennék itt és nem keresném az apám gyilkosát, hanem a halála csak még jobban összeroppantott volna. Ki tudja, talán ha a Ryan eset nélkül kellene most szembe mennem apa gyilkosaival akkor esélyem sem lenne. Nem lennék elég erős hozzá, vagy már akkor összeomlok, amikor apa meghalt. - Valószínűleg nem volt rá szükséged, ha egyszer éhes sem voltál. Nem minden működött... normálisan. - legalábbis ezek szerint úgy fest, hogy amikor elhagyta azt a területet akkor lett végül más a helyzet, változott ténylegesen még inkább emberivé. Azon a folyosón nem minden működött még valóságosan, vagy legalábbis nem teljesen valóságosan. azért az meglep, hogy még nyitva is hagyja résnyire az ajtót, de én egyelőre csak leülök az ágy szélére, hogy megvárjam. Szó se róla azért fél szemmel odapillantok, amikor ruha nélkül épp a rés előtt lép el, hogy a zuhany alá álljon, de aztán el is kapom a tekintetemet és csak hátradőlök az ágyon. A kezeimbe temetem az arcomat és fújok egy nagyot, hogy aztán mire visszatér már újra az ágy szélén ülve, higgadt arckifejezéssel várjam. - Mehetünk, ha készen vagy. - állok fel, a vállamra kanyarítva a tértágított táskát, amibe mindent bepakoltam, amire szükség lehet.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- És nekünk most nincs időnk elmenni vásárolni, vagy kísérletezni, hogy melyik pálca választana engem. Főleg, hogy ha nem is számítok teljes értékű embernek. – Ezzel nem érzem magamat kevesebbnek, már az is csoda, hogy nagyjából élek. Ám itt vagyok Aurorával, és ha meg tudjuk tenni, hogy rájövünk, hogy ki akarja láb alól tenni, azzal csak mindketten nyerhetünk. Ha most ebben a pillanatban veszítenék el mindent, akkor is úgy tölteném a halál mezsgéje felé lebegést, hogy legalább megpróbáltam, s Aurora nem gyűlöl. Mert úgy vélem, hogy már nem teszi. Lehet, hogy egyszer régen így volt vele, de látja, hogy legalább megbántam amit tettem. - Igen, most egy fél ökröt meg tudnék enni. Amikor még ott voltam a folyosón, akkor iszogattam, és sikerült lerészegedni is, de nem haltam éhen. Most viszont.. Úgy érzem kell az energia. Örülök, hogy velem tartasz. – Bólintok vissza mosolyogva, eszembe jutott valami, amit még mondanék is, de közben ismét csak felmerül az a Kyle aki egy igazi szemétláda lehet, nem csak hozzám, hanem a sok éves átlaghoz képest, ezért aztán ezt már nem is hagyhatom szó nélkül. - Na igen, de ő nem ismert téged korábban. Nem tudta, hogy mire vagy képes. Csak egy szép lányt látott. Én viszont.. már tudom, hogy mennyire erős lettél. Ha lehet ilyet mondani, tetszik a változás, még ha amúgy pont én voltam az elindítója egy pocsék élménnyel. De annak örülök, hogy már nincsen senki, aki úgy igazán bánthatna téged. – Tényleg elismerem a varázserejét, a magabiztosságát, és közben meg ámulok, hogy ugyanaz a szép lány maradt, hiszen ha én a szemébe nézek, megismerem az egykori törékeny szépséget. És ha most már ő tud bántani másokat, hát miért is ne tegye meg? Igaz, hogy ezzel ellenségeket szerez, de hát inkább ő taposson el másokat, mint mások őt. Felvetem az esélyét, hogy maga az anyja próbálja meg kiiktatni, de még nem vagyok régóta az élők között, további nyomozást igényel a dolog. Aurora gyorsan visszajön, és nem nagyon van mit leselkedni rajta, hiszen csak pakolt. - Igen, lehet, hogy az rám férne. A ruhák azok minden nap tiszták voltak, sőt, újak, de valahogy fürdőszobát nem kívánt oda a fantáziám. – Bólintok szájhúzva, az éhség mellett megjelent a tisztaságra való igényem is. Mivel nem akarom, hogy rám ugyanúgy pofákat vágjon, mint arra a Kyle hülyegyerekre, nem kezdek el előtte vetkőzni, pedig feltételezem, az a másik vigyorogva megtenné. Inkább bevonulok, és ott dobom le a ruháimat a fürdőben. Azért résnyire nyitvahagyva az ajtót. Hát ki tudja. Aztán megnyitom a tust, és jó lenne gyorsan végezni, Aurora a múltunkból kifolyólag tényleg csak leselkedik, aligha hiszem, hogy be is jönne.
- A pálcák nem hevernek az út szélén, de... amúgy sem lenne okos ötlet. Ha élesben derül ki, hogy valami gond van veled és nem megy a varázslás... - na igen eléggé kockázatos. Én eddig is egyedül dolgoztam, nem jönne jól, ha valami kellemetlenség lenne abból, ha kiderülne nem tud varázsolni és mindez mondjuk egy visszasült varázslat formájában mutatná meg magát. Azt már tudjuk, hogy hatnak rá a dolgok és azt is, hogy sajnálatos módon sérülhet is, úgyhogy az lenne a biztos, ha nem kockáztatnánk. Nem szeretnék egy komoly helyzetben azzal foglalkozni, hogy őt hogyan védjem, vagy gyógyítsam meg, de azt ő is tudja, hogy nem az a cél, hogy feltartson, hanem hogy segítsen nekem, ha már visszatért az életbe. - Ha azt nézzük jó régóta nem ettél semmit. - halványan azért elmosolyodom, hiszen végül is megértem, hogy éhes. Tényleg furcsa lehet neki most ez az új állapot, és még szoknia kell. Reméljük, hogy mire megszokja addigra nem múlik el. Nem tudom neki biztosra mondani, hogy egyáltalán vissza tudjuk hozni az életbe és pár napja még biztosan nem is akartam volna, de... úgy fest tényleg sokat változott, főleg hogy még hallgat is rám, ami azért lássuk be elég szokatlan. Nem gondoltam volna, hogy valamikor is segíteni akarok Ryannek. - Ha azt nézzük végül is én kezdtem... Nem tetszett a viselkedése, provokáltam, ő meg az ágyban nekem dörgölőzött és hát... tudod nem a legjobbak az ilyen emlékeim. Betörtem az orrát és fojtogattam. Ő meg végül ellökött varázslattal. - vonom meg végül a vállamat. Ha azt nézzük igazából jogos, hogy megpróbálta megvédeni magát. Igazából nem tettem volna ellene semmit, hiszen csak a torkára fonódtak az ujjaim, de már azt se viseltem valami jól, hogy egyáltalán nekem dörgölőzött pont azzal a részével. Legalább megértette, hogy nem érdemes packázni velem. Eléggé fájt az orra utána ahhoz, hogy megjöjjön az esze. Nem mintha én nem ájultam volna el pár pillanatra. - Na jó... esetleg ezt is számításba vehetjük, maximum kis esélyét adok neki. - enyhülök meg végül. Igaza van, hiszen a pálcákban is akad véla haj, úgyhogy nem vehetem semmibe, amit mond. Azért tény és való, hogy van rá esély, hogy esetleg az anyám a kelleténél is jobban akarna kihasználni. Nem mondom, hogy bízom benne, de azért ezt nem gondoltam volna és akárhogy is, de rossz belegondolni. A fürdőben azért nem vetkőzöm, vagy ilyesmi, csak a cuccaimat szedem össze, a bájitalokat, amiket említettem neki, úgyhogy nem sok mindent kell látnia. - Nem akarod rendbe szedni magad? - kérdezem, amikor kijövök végül. Rá lehet, hogy rá férne egy kis tisztálkodás, de rá bízom, hogy van-e most effélére igénye.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mindegy, hagyd csak, ha a robbanó bájitalok, és a találékonyságom segíthet. Ha találunk útközben valami pálcát, vagy valami egyszerű fegyvert, akkor majd taktikát váltok. – Egyezek bele, elég pocsék ilyen haszontalannak lenni, de hátha jelenlétem, a tanácsaim is elengedő tud lenni. Aurora szebb, és erősebb, mint valaha, s ezt nem is tudom figyelmen kívül hagyni. Az a Kyle egy igazi idióta lehetett, hogy ezt az erőt akarta letörni, betörni, hiszen Aurora dominanciája immár megkérdőjelezhetetlen, nem kell mindig játszani a kemény macsót mellette. - Kösz. Valahogy az új élet különös éhséggel ruházott fel. – Vonom meg a vállamat mosolyogva, végülis jó ismét élni, minden fájdalmával, és gyengesével együtt. Az elmúlt nap előestélyén még ott volt az a szöszi is, akit őszintén felvállaltam Aurora előtt, de mivel Pollyt nem bántottam, egykori szerelmemet nem izgatja a dolog. Bármennyi időm is van most még, azt ki kell használnom, hogy mindkettőnk élete legalább minimálisan helyrerázódjon. A régmúlt kapcsolataimat nem tudom előhúzni, hiszen azok még Amerikában voltak, nem itt Angliában, ahol csupán kettőnkre tudok hagyatkozni. - Hogy érted, hogy neki állt feljebb? Bántani akart? – Engem nem az érdekel, hogy nem passzolnak, de ha az az illető bántani akarta Aurorát.. Én csak túl türelmetlen voltam, de a zsigeri rossz indulat engem is taszít. Meg hát hiába is gondolja Aurora azt, hogy hasonlóak lehetünk én meg az a másik pasi, azért sosem ettem akkora kanállal az életet, hogy napi szinten más legyen az ágyamban. Viszont ha ez az illető tényleg bántani akarta a lányt.. Akkor a saját lelki üdvömet is kockára téve kivágom a toronyablakon. - Vagy.. csak alaposan alábecsülöd. A vélák ereje kimagaslóan ritka mágikus komponens. Nem lenne egyedi eset, hogy egy véla a saját magzatát használja eszközül. De ha nem, hát nem szóltam. – Hagyom annyiban, s azon tűnődöm, hogy nekem sem ártana kissé felfrissülnöm, hiszen a sötétség folyosóján nem igazán foglalkoztam olyan alap dolgokkal, mint a mosakodás. Ám most, hogy Aurora közelében amolyan majdnem élő vagyok, a higénia is szükséges lehet. Karba font kézzel ácsorgok, és valamiért automatikusan odanyújtom a nyakam, amikor elvonul a fürdőbe. Talán résnyire hagyja nyitva az ajtót. Talán.. Khm.. Ez a mindent a szemnek kategória? Vagy még az is tilos, sőt, erköcstelen lenne a részemről?
Nem azt mondom, hogy már kiveszett belőlem teljesen az együttérzés, de ilyesmire nem igen volt időm az utóbbi időben, ezért a szájhúzását se reagálom le különösebben. Persze biztosan nehéz lehet neki most, hogy nem tehet meg bármit, de örüljön, hogy egyáltalán itt van, hogy ha csak részlegesen is, de valamilyen szinten életben van. Úgy vélem ez is több, mint amit remélhetett és ki tudja, talán több is, mint amit megérdemelt volna, legalábbis pár hete még biztosan ezt mondtam volna. Ezen azért a bocsánat kérése valamennyit persze enyhített. - Megnézem, hogy mit tehetek és mim van. Varázsfegyverem nincs sok, azokra nehéz szert tenni. - teszem azért hozzá, hogy ne reménykedjen túlságosan. Bájitalom sok van, bár azoknak is a nagyrésze gyógyításra szolgál, de azért találhatunk olyat, ami számára is hasznos lehet. Egy próbát legalábbis mindenképpen megér, és esetleg Roxmortsban be is szerezhetünk párat pluszban, annyi belefér, de hosszas gyakorlás, amíg visszaszerzi a teljes kontrollt és a mágiáját, na azt nem engedhetjük meg magunknak. - Ne aggódj van pénzem és jól van, akkor együnk valamit. Felvesszük, ami kell aztán irány Roxmorts, ha kell még valami ott be tudjuk szerezni. - azért egy apró sóhajt hallatok. Jó persze meg is sérült, tényleg érdemes lenne ennie valamit és hát én is igen ritkán étkezem. Meg is látszik rajtam, bár nem vagyok gebe, de nincs rajtam semmi felesleg, bár azért izom akad bőven. Sokat edzettem, tehát ez se meglepő. Egy viszont biztos, hogy néha nekem se ártana minimálisan odafigyelni magamra, csak hát ez olyasmi, amire aztán végképp nem igen akad időm. Annak viszont nem sok értelme lenne, hiszen jó eséllyel ha az ereje fogy és megsérülhet, akkor a végén még rossz időpontban esik össze, vagy lesz rosszul, azzal pedig nem sokat nyerünk. - Gondolom... nem volt rá idejük. Kit érdekel? A hülyéje elfelejtette kitenni a jelzést, egy rúnát az ilyen esetekre és még neki állt feljebb. - csóválom a fejemet. Na igen, érződik, hogy rendesen ki nem állhatom Kylet. Arról még nem is meséltem, hogy az első éjszakánk azzal telt, hogy betörtem az orrát, ő meg majdnem a fejemet. Hát igen, nem kifejezetten értékelem, ha valaki úgy próbál meg közeledni hozzám, hogy nekem ahhoz cseppet sem fülik a fogam. Ryan esetén nem voltam még elég erős, de azóta ilyesmi fel sem merülhet. Meg tudom védeni magamat. - Feláldozzon? - na jó, erre felnevetek, hiszen ez már túlzott túlgondolása ennek az egésznek. - Nem nyerne semmit a halálomból. - rázom meg a fejemet. Azt kizártnak tartom, hogy valami hasonló lenne, mint amit mond, hogy fel akarna áldozni, pedig akár még lehetséges is lenne, hiszen van rá példa, hogy valaki vérmágiával tartja magát fiatalon és egy korosodó boszorkány kiből nyerhetné a legtöbb mágikus energiát, mint a saját lányából? De nem, ez azért tényleg abszurd. Nem lesz gond, hogy lelépjek az esküvő előtt, amúgy se tartozom az anyámnak semmivel. Inkább elhessegetve a buta ötletet, a fürdőszoba felé veszem az irányt, hogy összeszedjek mindent, ami kellhet, törésbiztos táskába, aztán mehetünk is enni, ha már annyira éhes.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Elhúzom a számat, tényleg segítenék, de ez a tanácsadói szerep nincsen rám öntve. Jobban érzem magamat tettrekészen, így meg csak valami szellem vagyok, utánzata az igazi életnek. Érzek fájdalmat, sőt, az illatokat is, le is tudtam részegedni, tehát talán működne a varázslás is, de Aurora most ebben leint, és kénytelen vagyok bólintani, nincs rá időnk, hogy kísérletezzünk. Azonnal kell cselekednünk, rájönni, hogy ki hozott vissza, és hogy milyen hatalommal bír. No meg azt se lenne felesleges kideríteni, hogy hogyan lehet legyőzni. Nem is biztos, hogy ember, hogy ha a halál mezsgéjén halászik lelkeket. De egy ilyet hogyan bosszanthatott fel egykori szerelmem? - Igen, a bájitalok jók, főleg a robbanók. Esetleg valam varázstőr, penge, vagy bármi, amit forgathatok. – A szellemek kezében még az ilyesmik is műdödnek, habár ebben komoly tapasztalatom nincsen. De mivel olyan látványosan nekiestem a könyvespolcnak, szerintem meg tudnék fogni egy mágiával átitatott fegyvert is. - Ne nézz már így rám. Meghaltam, vagy majdnem, és még nem volt alkalmam visszaszokni az életbe, vagy értékelni bármit is. Akkor nem iszom, de ennék. Erőre kéne kapnom. Nyomozhatunk ebéd közben is. A folyosó valami álomteljesítő zug lehetett, szerintem még pénzt is tud nekem kreálni. Hozzak? – Még nem moccanok, mert lehet, hogy ebben is gáláns lesz, de nem akarom, hogy mindent ő tegyen meg értem, hiszen én bántottam, akkor illene törlesztenem. Igaz, hogy egy bájital, vagy egy ebéd talán még neki is beleférhetne, de pont az apró gesztusok mutathatnák, hogy megváltoztam. Vagy talán sosem voltam igazán szemét, csak ott nagyon elszaladt velem a ló. - Ez tiszta hülye.. Miért nem zárták be az ajtót? Na igen, jellemző, ha ott vadászik, ahol túl alacsony a korlát.. – Csóválom a fejemet, az ilyesmit sosem tartottam férfiasnak. Vagy legyen romantikázós hódítás, vagy becserkészős csábítás, de az ilyen egy kaptafára felszedhető kiscsajok nekem sosem volt túl komoly pálya. Ahogyan Aurora sem tartozott ide, nem csoda, hogy reménytelenül szánalmasnak látja az ilyesmit. - És mi a garancia, hogy le tudsz lépni az esküvő előtt? Gondolod, hogy az anyád nem tett rá kísérletetet, hogy betartassa veled az ígéretet? Nem lehet, hogy példának okáért ő az, aki a vesztedet akarja? Láttam már ilyesmit. Nem látott sok éven át, és most.. Aurora, ha valami kivételes vérvonal vagy, akkor az anyád nem véletlenül tért vissza, hogy.. feláldozzon? – Mindig is tudtam, hogy hozzám hasonlóan véla vér folyik az ereiben, és bizonyos varázslatok komponenseihez pont a vélák ereje szükségeltetik. De azért mégiscsak durva lenne..
Nem igen volt választásom, hiszen vagy megerősödtem az után, amit tett, főleg hogy nem sokkal később az apámat is elveszítettem, vagy valószínűleg valami roncs lennék. Én a keményebb utat választottam, hogy összeszedem magamat és erős leszek és az lettem. Ennyit múlt, egyetlen döntésen és pont e miatt van, hogy ezt már nem lehet csak úgy visszacsinálni. Vannak dolgok, amiket a sors hoz magával és akármit teszel már nem igen változnak meg, hiába hisz abban Ryan, hogy ez másképp is lehet. - Szerezhetünk egy pálcát Roxmortsban, de azért ne bízz teljesen ebben. Régen varázsoltál és nem vagy igazán élő sem... nem biztos, hogy fog menni, vagy nem úgy, ahogyan akarod. - azt nem teszem hozzá, de sejtheti, hogy arra pedig sajnos nem igen van időkeretünk, hogy sokat gyakoroljon. Vannak bájitalaim, pár varázstárgyam, amiket ő is használhat, amiket akár egy mugli kezébe is oda lehet adni, hogy hogy ebben a félig élő, félig szellem állapotban tud-e varázsolni rendesen, arra azért nem vennék mérget, még akkor sem, ha nem nézzük a tényt, hogy évek alatt a gyakorlatból is rendesen kiesett és egyáltalán nem biztos, hogy mindenre emlékszik még a régi tanulmányaiból. - Valahogy úgy, de ha tenni akarsz vannak bájitalaim, maximum magyarázok, ha már nem emlékszel és pár varázstárgy, amit használhatsz. - teszem még hozzá, látva, hogy nem épp örömmel fogadja a száraz tényt, hogy nem lesz ideje gyakorolni. Ha azt a srácot úgy küldték ránk, akkor jó eséllyel figyelik vagy őt vagy engem, vagy mindkettőnket. Akkor pedig jobb, ha nem húzzuk az időt, mert ha annyira segíteni akar, akkor nem érdemes. Ha az előtt tűnik el, hogy bármit elérünk akkor találnak rá más módot, hogy kiiktassanak, azt pedig gondolom ő sem akarja, ha már a segítségét ajánlotta fel. - És biztosan nagyban növelné is a koncentrációdat igaz? - nem rázom meg a fejemet, de láthatja a rosszalló tekintetet. Nem gondolom, hogy ha egyszer annyira tenni akar az ügy érdekében, akkor sok haszna lenne, ha most a fájdalomra inna. Akkor csak bódult lenne, bármennyire is jól bírja az italt és azzal nem sokat érnénk el. Egyelőre tehát leültetem az ágy szélére és gyors vízforralás után már készítem is össze a teát. Nem sok cukorral és persze jó erősre, akkor van bármi hatása. - Tisztában vagyok vele, láttam már pár agyhiányos libát, sikerült egyet premier plánban is... - húzom el a számat. Na igen, egy élmény volt, amikor nem tette ki azt a nyomorult rúnát és épp az a szőke lovagolta... Hát nem volt életem legkellemesebb látványa, annyi szent, szívesen törölném a memóriámból. A kezébe nyomom közben a forró bögrét és én magam is az ujjaim közé fogok egy másikat, csak aztán ülök le mellé az ágy szélére. - Nem mondhatnám, hogy ismerem. Tudod hogy megy ez bizonyos berkekben... Kiderült, hogy az anyám, aki még csecsemő koromban lelépett elég gazdag és elég jó nevű és felbukkant, vagy fél éve. Aztán kitalálta, hogy férjhez ad, ha már eddig nem tett értem, majd most előnyös házassággal fog. Szánalmas mi? Csak azért mentem bele, mert ez azzal járt, hogy fizeti az ittlétemet is, de amint meg van, amit akarok lelépek. Kyle finoman szólva is szánalmas és undorító alak, akkor se kellene, ha nem lenne rajta kívül más élő a földön... és szerencsére ő is így vélekedik, úgyhogy eszem ágában sincs hozzá menni. - na igen épp csak annyit kommunikálunk egymással, amennyit muszáj. Szánalmas alak és szánalmas életet is él, én pedig cseppet sem gondolom, hogy lenne értelme foglalkoznom a titkaival, mert vannak, az nem kérdés, de nekem bőven elegek a sajátjaim.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azon rendesen meglepődtem, hogy Aurora már ilyen kemény lány, hiszen én csak a törékeny kis barnára emlékszem, de elismerésre méltó, hogy így meg tudott erősödni. Persze, ha azt nézzük, szégyelhetem is magamat, hiszen nekem köszönheti a mozgatórugókat, ám mellette úgy vagyok vele, hogy vele aztán senki nem packázhat. Nem tudom, hogy azt az illetőt azért küldték-e, mert én nem végzem jól a dolgomat, és ezáltal engem is figyelmeztetni akarnak, de már nem is érdekel. Megteszem, amit helyesnek érzek, még akkor is, ha nem járok vele jól. Legalább a tudat meglesz, hogy megpróbáltam. - Igen, erre gondolok, de be is szállnék a harcba, nem csak tétlenül nézném.. Kellene egy pálca, vagy mittudomén. – Felelem keményen, miközben tapogatom a számat. Még ha csak a tanácsadója vagyok, mi van, ha tényleg nem tudja egyszer megvédeni magát, és nekem kell kiállnom mellette? Oké, nem vagyok egy hős lovag, de ha már élek, legalább a hasznomat vegye. Mindenetre az a vállvonás olyan kecses volt, megbocsájtó, segítőkész, és továbbra is gyönyörű. Egy idióta vagyok, hogy ennyire sürgettem. Elhúzom a számat, noha nem tudja, hogy mi jár a fejemben, de amolyan bűnbánósan legyintek, mint akinek már minden mindegy. - Ezt úgy érted, hogy ha kevés időnk van, akkor... próbáljak meg inkább hatékony lenni? – Igen, esélyes, hogy nem tudunk belegondolni, hogy végleg maradok, vagy sem, ezért aztán nem ilyen kétségekre kell felépítenem a kevéske időmet. Lehet, hogy perceken belül szétoszlok, akkor pedig mindegy volt, hogy milyen izmaim vannak. Hát igen, Aurora nőből van, nem csoda, hogy reálisabban látja a világot. - Tea.. ? Tea.. Hát jó. Én máshogyan látom, az ír whiskey helyénvalóbb lenne, amolyan kutyahaparás szőrivel. Legyen tea. Fekete vagy gyümölcs? – A félmosolyos fejrázás igazán édessé teszi, sikerül rajtafelejtenem a tekintemet, ezúttal nem is titkolom, hogy mennyire elismerően méregetem. A francba, de jó nő még mindig. Sőt, lehet, hogy a korral még inkább érik, mint a skót égetett párlatok? Hm.. - Bunkó, és nőzik? Tudod Rory, egy bizonyos réteg pont erre bukik. Nem tenné, ha nem tehetné. Csak úgy vigasztalásul. Hogy ismerted meg? – Nem sokat tudok még a történetéről, de majd mesél, miközben teázunk, és azt a könyvet is átlapozzuk majd. Nem akarok múmia lenni, de halott meg pláne nem.
Én se számítottam ilyen hirtelen jött támadásra, de valahol már nem is lep meg annyira az ilyesmi. Végül is nem csoda, hogy ha esetleg figyelik őt, netán engem, vagy mindkettőnket, így aztán az sem meglepő, ha esetleg valamiféle figyelmeztetést kap, hogy egyelőre nem jó úton jár, azaz nem teszi, azt amit elvárnak tőle. Egyelőre persze nem hiszem, hogy csak pusztán végeznie kellene velem, mert nem tudhatják nem adtam-e tovább bármiféle fontos infot, így aztán a puhatolózás a lényeg. Valahogy azt nehezen tudom elképzelni, hogy szimplán csak tetszettem annak a srácnak és nem tudta visszafogni magát, ezért ment neki Ryannek. Nem igazán az hírlik rólam az iskolában, hogy kimondottan oda lennék a fiúkért, vagy egyáltalán csak foglalkoznék velük, főleg hogy menyasszony is vagyok, bár tény és való, hogy olyan valakié, mint Kyle... érthető, ha ezt senki sem veszi komolyan. - Én ezen annyira nem lepődöm meg. Te épp, hogy élsz, én ellenben... nem unatkoztam az elmúlt években. - egyszerűen csak megvonom a vállamat, hiszen nincs ezzel gond. Nem várom, hogy megvédjen, egyébként is nem rohanhatunk ennyire előre, az is valami hogy meg tudok lenni vele egy légtérben és nincs belőle komoly kellemetlenség, hogy elfogadtam segíteni akar és nem ártani nekem, új fent. - Gondolj arra, hogy jobb fájdalmat érezni, mint... semmit. - teszem még hozzá, de azt hiszem ő is sejti ezt, legalábbis az arckifejezése alapján úgy sejtem, hogy ő is hasonlóképp gondolkodhat most. Nem kellemes dolog, ha az embernek felreped a szája, vagy épp vérzik a feje, de ha az ő szemszögéből nézzük, hogy eddig nem érzett semmi ilyet... jobban jár így, mintha visszakerülne a túlvilágra, ahol meg aztán szinte semmi sincs. És mégis végül elmosolyodom, bár halványan, ahogyan szenved. Végül is információk miatt van itt, nem várom el, hogy elém álljon és mindenkit legyőzzön, hiszen még csak pálcája sincs és az sem biztos, hogy tudna varázsolni. - Nem hiszem, hogy edzéssel kellene töltened az időt. Látod, meg tudom védeni magamat. - nem lenézni akarom én ezzel, de ő is érzi magán, hogy ez nem úgy megy, hogy máris megy neki minden, mint régen, sőt... jó eséllyel ha olyan lenne, mint volt, akkor is erősebb lennék nála, hiszen ő akkoriban is a bulikkal és a szórakozással volt elfoglalva, hiába volt ott a sport is mellette, az én életem egészen más. - Egy erős teával jobban jársz és talán van valamim a másnaposságra is, meg a sérüléseidre. - de nem itt és hát igen, elhúzom a számat, amikor az eltűnt fickót említi. - Attól tartok, hogy nem csak úgy felpattant, mint akit nem érint egy varázslat, ez valami több lehet. Kérdés, hogy szimplán rám küldték, vagy neked címezték, hogy ne feledd mi a dolgod. - mégis újabb félmosollyal rázom meg a fejemet, amikor arról beszél ő akar megvédeni. Engem? Igazán nem szorulok rá és azóta, hogy az apám meghalt a börtönben nem is érzem szükségét, hogy valaki védelmezzen. Nem is tette senki és ha megszokod, hogy így van, kifejezetten furcsa, ha valamiféle változás áll be. - Na gyere, Kyle, ha jól sejtem úgyis épp nők után kajtat, mást se csinál. - rázom meg a fejemet. Mintha csak nem is érdekelné semmi, csak hogy kit dughat meg. Elég szánalmas életvitelnek érzem, bár ha azt nézzük Ryan is valahol pont ilyen életet élt, csak Kyle esetében még valami plusz is akad a háttérben, amiről nem tudok, csak sejtem, de komolyabban nem érdekel. Ha nem kell neki segíteni, akkor hát elindulok a Kyle-lal közös szobánk felé első körben, aztán majd meglátjuk mennyire sikerül őt kipofozni. A könyvet persze hozom magammal, amíg összekapja magát még olvasgathatok, hátha kiderül valami plusz info, ami elsőre elkerülte a figyelmemet.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Túltárgyaltuk a dolgot. Ha van is számára visszaút, az nem azért lesz időszerű, mert beszélünk róla, hanem mert pozitiv élmények érik. Abban viszont igaza van, hogy az élete már sosem lesz a régi, hiszen erősebbé vált, és nem szorul másokra, pasikra főleg nem, hiszen meg tudja védeni magát, és érzelmileg sem omlik már össze a kudarcok folytán, hanem úgy tűnik, inkább leszűri a tanulságot, és attól is erősebb lesz. Nyilván ez pozitív tulajdonság, ami elismerésre méltó, de talán a srácok pont hogy félnek az ilyesmitől, hiszen mindig könnyebb egy olyan lánnyal kezdeni, akit irányítani lehet. Elképzelhető, hogy az a pasi, akivel kavarni akart, szintén megrettent, ezért viselkedett olyan tahón, hogy elriassza inkább Aurorát. Ám mivel csak foszlányokat tudok a történetből, nem is ítélkezem. Nézegetjük a könyvet, egyenlőre én még nem érek hozzá, akkor nem történik semmi meglepő, ám a feltűnő fickó számomra oly tenyérbemászó, hogy nem hagyhatom szó, vagy tettek nélkül, én sosem így csináltam. A láncreakció végül bekövetkezik, sajgó tarkóval próbálok felegyenesedni. - Ezt.. a szívást.. Mekkora egy pöcs.. – Igyekszem visszanyerni a tisztánlátást, mert most minden homályosba fordulva. Úgy megroggyantam, mintha kiütöttek volna. Ez már csak azért is dícstelen, mert nem előzte meg igazi boxmeccs. Nem is látom Aurorától, hogy hova tűnt a fickó, csak sejtem, hogy valami átkot kapott be. – De ciki.. te védesz meg engem? – Elkapom a derekát, hogy fel tudjak állni, utána viszont már a könyvespolcot támasztom. – Még nem az igazi a testem, legalábbis elszokhattam az ilyesmitől. És a tegnapi vedelés se segít túl sokat. – Fémes íz a számban, vér! Te jó ég! Rémisztő, hogy már megint ennyire törékeny vagyok. Vagy inkább örülnöm kéne ennek az egésznek? Hogy esélyem van újra élni. – Nem tudom, hogy meddig leszek még itt, de.. rá kéne edzenem, vagy ilyesmi. És persze sürgősen elűzni ezt a másnaposságot, különben semmi hasznomat nem veszed, olyan vagyok, mint egy rongybaba.. Vagy inkább egy darab szar. – Még a nyakam is beállt, akkorát rándult esés közben. Zord ábrázatot erőltetek magamra, nem fogok tovább rinyálni. – Ha összedobsz egy jó erős teát, vagy egy kávét, az elég lesz, de köszi. – Lépek most mellé, legalább a homályos látás kitisztult. – Itt kéne lennie? Jó gyorsan magához tért, ő jobban bírja. – Bólintok, és mellé lépek, de elhárítom a segítségét, felesleges, hogy ő támogasson, úgyis össze kell szednem magamat. – Gyakori, hogy céltábla vagy? Azt hittem, hogy.. a szépség és az erő hírhedt kombináció. Én akarlak megvédeni, nem fordítva. – Morranok savanyú képpel, na de még pálcám sincs. A fizikumom pedig hagy maga után kívánnivalót.
Visszaút? Én valahogy nem igazán hiszek ebben, hiszen vannak dolgok, amik ha megváltoznak már nem változnak vissza? Vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni. Gondoljunk csak bele. Ha fogsz egy tányért és földhöz vágod, megragaszthatod, összerakhatod varázslattal, de az már nem ugyanaz a tányér lesz. Bármennyire is ügyes vagy, nyomot hagy rajta az, hogy darabokra hullott. Én is darabjaimra hullottam és lássuk be hiába építettem újra magamat, ettől még nem lett minden olyan, mint amilyen volt és valahogy nem is nagyon hiszem, hogy még valamikor is olyan lehet. Persze ő ettől még teheti, gondolhatja úgy, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak, de mitől, vagy hogyan járulhatna ehhez pont ő hozzá, aki az is lehet, hogy már nem is lesz itt sokáig? - Azért ne éld bele magad teljesen. Nem tudhatjuk, hogy sikerül-e egyáltalán. - nem is értem miért próbálok segíteni és neki és miért nyugtatom. Persze benne van a pakliban, hogy régebben tényleg szerettem és fontos volt nekem és e miatt most, hogy itt van ennyi év után, hogy bocsánatot kért és úgy fest változott is, másképp nézek rá e miatt. Nem mondom, hogy olyan mintha nem is lett volna a múlt, de keményebb is vagyok már, mint hogy valami régi miatt siránkozzam, aminek lássuk be már mostanra semmi értelme sincs. A dolgok mások lettek bennem is és benne is és... egyébként is ha ennek itt vége én hazamegyek majd, ő pedig ahová akar. Nem feltétlenül egy irányt vesz majd az életünk. - Oké, tényleg nem hangzik jól, de... majd meglátjuk, hogy mit sikerül. - fordulok vissza a könyvhöz. Észre sem veszem a közeledőt, csak amikor már az asztalunknál van. Felszökik a szemöldököm és épp nyitnám szóra a számat, amikor Ryan emelkedik fel és próbálja elzavarni. Nem is értem, hogy mit akart az illető pontosan. Engem nem szoktak molesztálni, főleg mert annyira már ismer a többség, hogy nem is sok értelme van. Ezért még inkább meglep, amikor szegény akkora pofont kap, hogy a polc adja a másikat. A fehér hab viszont azonnal feltűnik, így nem csoda, ha reflexből mozdul a kezem és célzom be a srácot egy jó irányzott stuporral. Csak akkor lépek Ryanhez, amikor a nagydarab már a földön hever ájultan. - Könnyebb, ha tr mész a falakon nem igaz? - nyúlok a válla alá, hogy segítsek felállni neki a földről. Szép kis pofont kapott, annyi szent és persze egy újabb láthatatlan piros pont, hogy mindezt azért kapta, mert engem próbált megvédeni, még csak nem is tudni, hogy mitől. - Van a szobámban párféle gyógykenőcs, a gyógyító varázsigék nem a legerősebb oldalam. Csak előbb... - fordulok az alélt illető felé, hiszen jó lenne megtudni miért történt mindez, ki küldte, milyen varázslat hatása alatt lehetett. A gond csak az, hogy mire megfordulok már hűlt helye van a padlón. - Francba! - húzom el a számat, aztán csak megrázom a fejemet. Nincs mit tenni, lelépett jó eséllyel. Rendezzük el Ryant. - Meg tudsz állni a lábadon? - kérdezem, mert magamhoz kellene venni a könyvet. A szobámban készítek róla másolatot majd, hogy biztosan meg legyen, legalábbis arról a pár oldalról, de ehhez jó lenne, ha Ryan legalább pár pillanatig meg tudna állni a lábán, amíg a hónom alá csapom a kötetet, aztán segítek neki, ha netán szédülne az ütés miatt.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
