2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxfort alatt elrejtett raktár, ahová csak ereklyevadász hallgatóknak és tanároknak szabad a bejárás, mindenki más csak külön engedéllyel léphet be ide! Az ereklye raktár területe azért nem olyan őrülten nagy, úgy két-három nagyobb roxforti tanterem méretét öleli fel. Megtalálható itt rengeteg tekercs, főképp olyanok, amik a témához kapcsolódnak, régi könyvek, amik nem a könyvtárban kaptak helyet és persze itt elraktározott, megtalált ereklyék, ezekhez vezető térképek, elméletek stb.
Igazán megkedveltem Sidney-t. És örülök, hogy ő is több nyelven beszél. Legalább lesz kivel gyakorolnom. Annak viszont nem örülök, hogy ennyire lelkesedik Gray-ért. Nem akarom, hogy neki is csalódást okozzon. Na persze, értem én. Gray az új sármos tanár, Sid pedig mégis csak lány, ráadásul éppen nagyon érdeklik az idegennyelvek, amiket Gray tanít. Szerencsétlen rossz kombináció. - Grayson egy dolog szakértője. Hogyan hagyjon cserben, amikor leginkább szükséged volna rá. Ne számíts sok jóra egy ilyen jellemtelen embertől. - súgom végül vissza komoran, ahogy egy percre leveszem a szemem a tanárról, és ismét Sidney-re nézek. De aztán ismét elmosolyodok. Ideje elszakadni a Gray témától. Több szót fecséreltünk rá így is, mint amit megérdemel. - Milyen nyelveken beszélsz? Gyakorolhatnánk együtt őket, ha van kedved. És mesélhetnél az utazásaidról. Akkor én is mesélek az enyémekről. - vetek fel egy sokkal kellemesebb témát.- Amúgy, meg ezek a régi ó nyelvek engem is érdekelnek. Megtalálhatjuk a módját hogy együtt megtanuljuk őket. - ezt teljesen komolyan mondom, és igen klassz lenne, ha Siddel együtt közösen tanulhatnánk valami nagyon hasznosat az ereklyevadászat szempontjából. És kinek kell ehhez Gray? Vannak könyvtári könyvek, és rajta kívül más szakértők is. A kérdésére, hogy megpróbálja-e rávenni a tanárt, hogy engedjen részt venni a gyakorlaton szélesen elvigyorodom. A lelkesedésem is határozottan visszatért. Vagy el sem veszett. Mintha nem is most beszélgettünk volna arról a gazember nevelőapámról, aki 9 éves koromban csak úgy lelépett, és most hogy egy iskolában élünk teljesen ignorál, mintha semmi rosszat sem tett volna az anyámmal, és velem. Mert ez Grayson. - Az nagyon klassz lenne! Szívesen megpróbálnám. Bár még sosem csináltam ilyet. De mindig kell egy első alkalom nem? Általában az ügyességemmel nincs gond. Hacsak nem vonja el valami sokkal szebb a figyelmem.- vigyorgok rá, amolyan kedves kaján módon. Mert hát, én már csak ilyen vagyok.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Csak, ha teljesen vak és érzéketlen lennék akkor nem venném észre, hogy nem veszi túlságosan jó néven, hogy a tanár urat emlegetem, sőt hogy ennyire lelkes is vagyok vele kapcsolatban. Ezek szerint ismeri, csak épp nincsenek a legjobb viszonyban, vagyis ez alapján kifejezetten rossz lehet a viszonyuk. Én meg még nem ismerem annyira Danielt, hogy erre rá is kérdezzek, ne adj isten azt várjam tőle, hogy nekem öntse ki a lelkét, hogy mi is a gond, meg aztán... a fenébe is, jobban zavar, hogy a kis remény, ami megcsillant a külön órákra egyből el is szállt. Önző lennék? - Szóval... nem kedveled. Igazából én is beszélek több nyelven, sokat utaztam, inkább olyanok érdekelnének, mint az ógörög, vagy az óegyiptomi, és ha jól tudom Mr. Grayson még a maja szimbólumoknak is nagy ismerője. - hát igen ezekben is van azért valamilyen szintű jártasságom, de hát nem kifejezetten elterjedtek, hogy az ember könnyen tanulhassa, főleg mert még csak nem is nagyon tanulható könyvből egy kihalt nyelv, hiszen csak olyantól tudhatod meg hogyan kell ejteni, aki tényleg igazi vérbeli nyelvész és valószínűleg a leginkább jók a sejtései más nyelvek és nyelvjárások alapján, hogy hogyan lehetett akkor régen. - De persze megértem... ha gázos a fickó, akkor majd keresek valaki mást, nem gond. - mosolyodom el végül, bár ebből jó eséllyel nem sokat láthat, mert úgy fest most nagyon leköti a tanár magyarázata, ami érthető, mert még nem volt ilyen órán, meg hát látszik jól, hogy nem érintette túlságosan jól a felvetett téma, én meg nem akarok a kelleténél jobban a lelkébe gázolni, hiszen úgy fest már így is sikerült kicsit. - Megpróbáljam rádumálni, hogy szigorú felügyelettel megpróbálhasd végigcsinálni az akadálypályát? Egyáltalán van benne valamelyest gyakorlatod? Erőnlét, ügyesség? - egy lehetőséget megkaphat végül is, maximum nagyon oda kell figyelni rá. Ha lelkes akkor hátha a tanár is benne lenne, na persze saját felelősségére, hogy ha mégis valami baj lesz, akkor ő ezt önként vállalta és persze ott leszek én is, hogy figyeljek rá és akár ha valami gond lenne, akkor segíteni tudjak neki. Persze nem a saját győzelmem rovására, mert hát az nem kérdés, hogy még mindig meg akarom nyerni a gyakorlatot, hiszen azért jöttem.
Őszintén szólva eléggé a torkomban dobog a szívem, amikor a tanár felszólít. De aztán Sidney a megmentésemre siet. Nagyon hálás vagyok érte. Tényleg. Nem kellett volna megszólalni, akár simán hagyhatta volna, hogy a tanár kidobjon. De úgy fest a közbenjárásának köszönhetően maradhatok. A proff. csak morog valamit az orra alatt és máris visszatért az anyaghoz. Szerencsére. Azonban egy szerencsétlenebb fordulat, hogy Sidney jó megfigyelő, és igen okos. Más szóval az ő figyelmét nem kerülte ki a névazonosság. Kár. Igazán. Jobb lett volna, ha elsiklik az információ felett. Bár kicsit megnyugodtam, mert már nem engem firtat a proff, de nem tudom mit mondjak Sidnek. Vagy hogy viselkedjek vele. - Köszi. - súgom végül. De a kérdésére érezhetően tűnik el az arcomról a kedélyes mosoly. - Nem. Vagyis, de. Így is fogalmazhatunk. De ha abban reménykedsz, hogy be tudlak juttatni a magánóráira, nos sajnálom. Nem megy. Ha csak az idegen nyelvek érdekelnek, abban én is segíthetek. Beszélek olaszul, franciául, németül, spanyolul, görögül, a latint most tanulom. Elég jól megy. De neked jobb, ha nincs közöd, ahhoz a gyáva görényhez. Hidd el nekem. - súgom neki csendesen, de nem nézek rá. Ami azért kihívás. De nem akarom illetlenül megbámulni... vagy azon már túl vagyunk? Nos mindegy. Sidney kedves lánynak látszik, és nem érdemli meg, hogy Gray őt is cserben hagyja. Mert ebben az egyben igazán menő csak. Szóval ahelyett, hogy további magyarázatot adnék, inkább próbálok a tanárra, és az órai anyagra koncentrálni. Bár azt nem tudom, hogy azt hagyja-e majd, hogy a gyakorlaton is részt vegyek. De akár hogy is, azt azért remélem, hogy Sidneyvel barátok lehetünk ez után az óra után...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Nem mondom, hogy teljesen idegen számomra az efféle stílus. Azért azzal valamilyen szinten tisztában vagyok, hogy a külsőm megfogja a férfi nemet, de általában a stílusom és a hírem gyorsabban elriasztja őket, mint hogy eddig jussanak, legalábbis a többségüket. Az is kész csoda, hogy az utóbbi évek karácsonyi báljaira nem teljesen egyedül mentem. Amin ott voltam, azon mindig volt kísérőm, na nem mintha mindegyiken ott lettem volna. Időnként szimplán egyszerűbb volt kihagyni és értelmes dolgokkal tölteni az időt. Épp ezért is szökik fel kissé a szemöldököm a megjegyzését hallva. - Hát... volt már olyan, aki napokat töltött egy félresikerült gyakorlat után a Gyengélkedőn, úgyhogy én azért óvatos lennék a helyedben. Főleg, mert a pályára nem igen mehet be más, csak aki épp próbálkozik és maximum a tanár. - teszem még hozzá. Na persze értem mire akar kilyukadni, a félmosolyomból ezt sejtheti is és a bókot is érzékelem, na de azért nem így van az. Nem fogom megmenteni, nem is tehetem, meg aztán nem akarom lelombozni, de nem is tartom jó ötletnek, hogy megpróbálja, de ez már nem az én döntésem, meg aztán a tanáron múlik nem szúrja-e ki esetleg, hogy nem kellene itt lennie. Sokáig viszont úgy fest nem kell hallgatnom a rejtett bókokat, mert hamar kiszúrja a tanár, én pedig csak a nevére kapom fel a fejemet. Hm... nagyon ismerős, nagyon... nagyon... - Oh! - csak ennyi csúszik ki elsőre a számon, de hát nem rajtam múlik, hogy maradhat-e ugyebár, ám ha mondjuk esetleg segítek neki egy kicsit azzal még nyerhetek is. - Elnézést tanár úr, én hívtam el Dannyt, ha nem probléma. Nagyon érdekli az ereklyevadászat és ezt szeretné felvenni majd, amikor oda jut... - jesszus, közben esik le, hogy ötödikes, három évvel fiatalabb nálam, de úgy néz, mint akinek majd kiesik a szeme. - Gondoltam ez amúgy is egy külön óra, esetleg nem lenne gond belőle, ha a háttérből megfigyelne. - ezzel talán azt is megússza, hogy a gyakorlaton összetörje magát, bár ha a tanár kiszúrja a kollégája nevét lehetséges, hogy még akár azt is engedi neki. Mindenesetre úgy fest a fickó hümmög kicsit és végül elmotyog egy jól van-jól vant. Talán Daniel neve, talán az én közbejárásom miatt, ez jó eséllyel már nem igen fog kiderülni és végül inkább a hallgatóságához fordulva tovább magyaráz, én meg halkan a sráchoz intézem a szavaimat. - Esetleg nem rokonod az itt tanító Grayson Paisley? Valami fantasztikus, hogy hány nyelvet ismer behatóan és szívesen dolgoznék a nyelvérzékemen a segítségével, de nehéz hozzá különórára bejutni, valami iszonyú elfoglalt. - ha közbenjárna az érdekemben, persze ha egyáltalán a rokona, az valami fantasztikus lenne. Egyelőre még az sem esik le, hogy a nyelvérzék akár még félreérthetően is hathat, főleg a lelkesedésemmel egybekötve, főleg hogy egy amúgy igen sármos férfi tanárról van szó, pedig én tényleg csak a nyelvismerete miatt rajongok a fickóért, szó sincs másról.
Mit mondjak, engem sok minden érdekel. Az idegen nyelvek, a történelem, az ereklyék. És általában véve az ügyességemmel sincs nagy gond, kivéve ha olyan látvány is kerül a szemem elé, mint Sidney. Mert hát a szép lányokat meg kell nézni nemde? És Sidney nagyon is szép. Igazából nem tudom, hogy Sidney-nek igaza van-e abban, hogy nem biztos, hogy részt kéne vennem a gyakorlaton. De ő maga mondta, hogy az még ennél is jobb. Az hogy veszélyesebb... hát az a szó szándékosan kikerüli a füleimet. Na, meg be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok egy töketlen alak. Mert nem vagyok. Szóval azért is megpróbálom azt a gyakorlatot, kivéve, ha a tanár kiszúr és idő előtt dob ki az óráról. Azt igazán sajnálnám! Főleg mert akkor nem bámulhatnám tovább Sid-et. - Ugyan mi baj történhetne a gyakorlaton? Legfeljebb fejre esek néhányszor, de akkor majd a Gyönyörűséges Hősnőm a megmentésemre siet, nem igaz? - nézek a felsőbb éves lányra egy kaján vigyorral. Olasz vagyok na, a vérem is olasz. Mi mediterránok már csak ilyenek vagyunk. Arra, hogy az a karkötő másolat, csak érdeklődéssel nézek a lányra. Vajon honnan tud ennyi mindent. Mármint én is hallottam a legendás karkötőről, de nem gondoltam volna hogy hamisítványok, és másolatok is vannak a Roxfortban. Sid mennyi mindent tud, amit én nem! Tényleg sokkal nagyobb a műveltsége, mint az enyém! Azt hiszem még több időt kéne töltenem a könyvtárban a történelmi részlegen! De hát akkor a barátaim minden bizonnyal szörnyen unatkoznának! De aztán csak beüt a krach! A tanár valahogy kiszúr a többiek közül. Pedig tényleg igyekeztem jól, és átlagosan viselkedni, hogy ne hívjam fel magamra túlságosan a figyelmet! - Magát még nem láttam az óráimon. Csak nem eltévesztette a termet?! Neve, háza, évfolyama?- fogalmam sincs, hogy most mért méreget ilyen szigorúan? A kiváncsiság csak nem bűn? -Izé... ő... Daniel... Daniel Paisley, Hugrabug, ötödik. - úgye nem most fog pontot levonni? Az nagyon bántaná a kicsi lelkiismeretem... és Bimba professzort se szívesen haragítanám meg... és még inkább ugye nem kérdez rá a nevemre? Remélem elsiklik a vezetéknevem felett. Semmi kedvem megmagyarázni, hogy Gray Paisley, aki szintén az ereklyevadászokat tanítja az egyetemen egy gazember, aki az apámnak adta ki magát, majd lelépett. Igazából azt se akarom, hogy összekössenek vele, és közöm legyen hozzá... Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem dobog a torkomban a szívem, miközben várom a tanár következő reakcióját...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Annak, aki ereklyékkel akar foglalkozni muszáj minden apró részletet észrevennie és ilyen részlet az is, hogy Dany még fiatalabb, mint az itteni legtöbb egyetemista, hiába magasabb nálam, vagy épp foghatnánk rá, hogy csak kölyökképű, de a lelkesedése is sok mindent elárul. Ha járt volna már hasonló órán, valószínűleg nem így reagálna, nem lenne ennyire izgatott, ő ellenben olyan, mint akinek pattogó cukorkát tettek a nadrágjába. Habár akkor jó eséllyel nem lenne folyamatosan ilyen széles vigyor a képén. Az a mázlija, hogy tényleg az órai elméletet igazából már kívülről fújom, e miatt nem zavar annyira, hogy be nem áll a szája. - Jobb és veszélyesebb. Nem tudom, hogy mennyire lenne okos ötlet neked is részt venned rajta gyakorlat nélkül. - na nem akarom én ismeretlenül lebecsülni, de lássuk be nem sok mindent tudok róla és még nem vett részt effélén és itt mégis csak versenyről van szó, amin meg is lehet sérülni. Persze nem az én dolgom lebeszélni, vagy rábeszélni, erre van itt a tanár, hogy felügyeljen és ha netán úgy látja ne engedje Danielt részt venni a gyakorlati részen, hiszen minden bizonnyal ott már ki fogja szúrni majd, hogy nem volt a diákja egész évben, tehát nem igazán ide tartozik. Aztán csak el hallgat kicsit, még lepisszegnem sem kell, magától teszi, elismerésem! - Természetesen az csak egy ügyes másolat, az eredetit jó ideje senki sem látta. - teszem hozzá csendesen a karperec felé intve az állammal. Hát igen még itt is vannak olyan tárgyak, amik nem igaziak és bár bírnak valamilyen szintű varázserővel, de ettől még nem feltétlenül eredetiek és aki egy kicsit is járatos Ereklyevadászat terén tisztában van vele, hogy Aphrodite karperecét vagy 300 éve nem fogta senki sem a kezében, vagy ha mégis az illető nem igen dicsekedett vele és biztosan nem hozta ide a Roxfortba. Ez legalább azt mutatja, hogy még manapság is van keresnivalója egy ereklyevadásznak a "piacon", hiszen bőven vannak még olyan mágikus tárgyak, különleges relikviák, amik az évtizedek, évszázadok során rejtve maradtak, vagy bár fellelték őket, de aztán újra elvesztek.
Szerintem valóban érdekes ez az óra. Legalábbis számomra. Ugyan vannak dolgok, amikről már hallottam vagy olvastam, de nem ilyen mélységben. Úgyhogy igen. Izgalmas. És ez az érdeklődő tekintetemen is látszik. Na meg azon, hogy szüntelenül vigyorgok, mint egy vadkörte. Na persze nálam a kedélyesség, és egy vigyor szinte mindig minden helyzetbe belefér. Az embereknek többet kéne mosolyognia, és kevesebbet agonizálni olyanokon, mint pénzhajhászás, rivalizálás, házimunka, és egyéb stresszes dolgok. Akkor szebb, és békésebb hely lenne a világ. Legalábbis ez az én filozófiám. Fogalmam sincs, honnan jött rá kapásból, de tényleg nagyon okos ez a lány! Lehet tényleg ennyire az arcomra van írva, hogy csak belógtam? Hiszen a magasságommal hál' Istennek semmi baj, és láttam már nálam kölyökképűbb ténylegesen egyetemistát is. Na meg mi az a pár év?! Ugyan. Nem számítanak az olyan lényegtelen dolgok, mint az életkor, vagy évfolyam. Nemde? Kár is stresszelni bármi ilyenen. Nem is értem, hogy az ereklyeraktár mért nem szabadon látogatható terület. És mért csak az egyetemistáknak van itt órájuk? Talán, ha Binns néha itt is tartana órákat, akkor nem aludná végig a mágiatörit a banda 90%-a. Nincs igazam? Azt hiszem a következő óránkon fel is vetem neki a gondolatot... -Igazad van. -ismerem el egy félszeg mosollyal a belógásra. - A gyakorlat még ennél is jobb lesz? - nézek rá kérdőn, de annál élénkebb vidorsággal. Remek, akkor alig várom! Bár valószínűleg szánalmasan utolsóként teljesítek majd, de hát valakinek utolsónak is lenni kell, és csodát még se várhatok magamtól. Mindenesetre rendkívül örülök neki, hogy Sidney elfogadta az invitálásom a sétára, és nem koptatott le egyből, mint egy kis taknyost. -Igen, nagyon érdekel ez a szak...- mondanám én tovább a lánynak, hiszen belém általában véve nehéz belém folytani a szót, de a tanár egy érdekesnek látszó tárggyal a kezében bukkan fel, és köszörüli meg a torkát, mielőtt folytatná. Így azt hiszem mégiscsak illőbb egyenlőre inkább rá figyelnem. Minő kár. Sidney sokkal szebb látvány. Viszont az a tárgy... az meg érdekes. Te Szentséges Legyek Ura! Hogy mért nincs nekem légyszemem! Akkor egyszerre bámulhatnám Sidney-t és azt a relikviát...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Nem foglalkozom az időnként érkező csúnyább nézésekkel, hogy miért is szólalok meg mindig olyan hamar és miért is nem hagyok másokat is szóhoz jutni. Ha tudom a választ és más lassabb... akkor miért is kellene? Csak akkor hallgatok el, amikor megáll mellettem a... hát nem mondanám, hogy kissrác, mert talán fiatalabb, de tuti, hogy nálam magasabb, ahogyan a legtöbben, hiszen nem vagyok egy égi meszelő típus legnagyobb bánatomra, de nekem is kell, hogy legyen valami hibám, még ha csak ez az egy is igaz? Amúgy is sokkal jobban várom már a gyakorlati részt, az akadálypályát a jutalom miatt és persze, mert az elméletből a nagyrészét már amúgy is tudom, akkor meg igazából felesleges időhúzás leginkább az itt töltött idő, de nincs mit tenni, valamit valamiért. - Érdekes? A gyakorlati rész még csak-csak, de a nagyrésze... bár neked lehet, hogy újak az infok ugye? Bocs... Szia! Sidney és belógtál? - vagy csak olyan kis kölyökképe van? A legtöbb évfolyamtársamat azért ismerem már legalább arcról, azt pedig nem hiszem, hogy felsőbb éves lenne, akkor pedig csak fiatalabb lehet, bár akár hetedikesnek is eladhatja magát, aki szeptemberben már egyetemre jön és fel akarja addig is térképezni a terepet, vagy csak szimplán lelkes ereklyerajongó és mint tudjuk ide az órákat leszámítva nem igen lehet csak úgy bejönni nézelődni. - Ha netán így van, nem árullak be, becs' szó. - eresztek meg végül egy barátságos mosolyt is, csak hogy ne egyből megszeppenjen és bekamuzza, hogy már idősebb, mert mondjuk azt nehezen adná el nekem, hogy egyetemista, maximum ha tényleg nagyon kölyökképű. - És végül is nincs más dolgom, érdekelne a szak, lennének kérdéseid? - mármint ha még mindig tartjuk, hogy nem eleve egyetemista, bár olyan is van, hogy valaki szakot vált év végén, igaz, hogy ez viszonylat ritka, mivel különbözetit kell tenni, vagy elölről kezdeni az egészet, ami azért nagyon macerássá teszi a dolgot.
Plusz órára lógni nem biztos, hogy jó ötlet megfelelő alapok nélkül. Még ha ez egy fakultatív foglalkozás, akkor is, itt én vagyok a legfiatalabb. Ez tény. Hiszen még az alapképzést sem fejeztem be. De Sera említette, hogy lesz ez az óra, és hát furdalt a kíváncsiság. Na meg persze azt is jó lenne tudni, hogy miben más az egyetem az alapképzéshez képest. Azt gondolom, hogy többet kell(ene) tanulni, de a gyakorlatok is mások lehetnek. És persze igazán izgalmas, hogy itt már egy adott területen merülhetsz el, és nem általános dolgokat kell megtanulni olyan tárgyakból, amik nem is érdekelnek. Mindezeken felül pedig nem árt minél hamarabb kapcsolatokat keresni. Hiszen akik ma itt vannak ezen a különórán, azok nem sokára, pár év múlva kollégák lesznek, akikkel együtt dolgozva fedezhetünk fel izgalmas új dolgokat. Jobb már most életre szóló barátságokat kötni ezekkel a srácokkal. Illetve lányokkal, mert hogy lányok is vannak itt... Egyszerűen nem tudom levenni a szemem arról a barna hajú szép lányról, aki a tanár minden kérdésére szinte reflexből válaszol. Azt hiszem vele mindenképp barátságot szernék kötni! Nem csak mert szép. Hihetetlenül okosnak is látszik. De legalábbis felkészültnek. Nagyon jó lehet mágiatörténetből. Csak úgy süt a válaszaiból. Én a magam részéről hátrébb ácsorgok, igyekszek nem feltűnést kelteni, hiszen itt se kéne lennem. Még ha esetlegesen én is tudnám a válaszokat akkor sem jelentkezem. Pedig engem is érdekel ám a történelem! És alapvetően minden ereklye és varázstárgy. Szörnyen izgalmasak. Ugyanakkor nekem kicsit más fajta előnyöm is van. Igaz, ezt a semmirekellő gyáva apámtól örököltem... már ha kifejezhetem magam így esetünkben. Több nyelven is jól beszélek. Na jó igazán perfektül csak angolul és olaszul, de azért egy kicsit megy a francia, német, spanyol, görög is. Nemrég kezdtem egy latin nyelvkönyvet is forgatni. Ez még hasznos lehet, ha egy ereklyére teszem azt nem angolul lett volna kedvük írni. Vagy ha a forrásszövegek több nyelven íródtak. Amikor néhány percre végül a tanár eltűnik a polcok között, hogy újabb relikviákkal térjen vissza gondolom én, akkor a beálló egy két perces szünetbe a kiszemelt lány mellé somfordálok. - Szia! Én Dany vagyok. Nagyon érdekes ez az óra. Van kedved utána még sétálni, és beszélgetni róla? - villantok a lányra egy kedves barátságos mosolyt.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Külön óra, nem kötelező és persze nem a tanrendbe tartozik, de számomra nem volt különösebben kérdés, hogy jövök. Épp e miatt viszont elég vegyes a felhozatal, akadnak diákok más szakokról is, bár persze főleg társszakos egyetemisták, aurorok teszem azt. Én amúgy sem barátkozni vagyok itt, egyelőre nem igen figyelek arra, hogy rajtam kívül a szaktársaim közül kik jöttek el, kik idősebbek nálam, mert a kor mit sem számít, ha meg van a tehetséged, ha pedig nincs... akkor jobb, ha keresel magadnak más elfoglaltságot. Ha minden igaz azon felül, hogy megnézünk pár igen különleges ereklyét - amit majd nagyon igyekezni fogok, hogy ne süllyesszek el a táskámban -, a szomszéd teremben kialakított akadálypályán egy egyéni verseny is lesz, ahol értékes jutalom üti a győztes markát. Természetesen nem is kérdés, hogy azért is vagyok itt, hogy megszerezzem, mert az enyém kell, hogy legyen, akármi is lesz az! Ha valamiféle tárgy, ami eddig a Roxfort birtokában volt, akkor igen különleges lehet és tökéletes kis belépő lesz nekem a nyárra majd, amikor úgyis betársulok az apám mellé. Azért nagyon remélem, hogy nem csak valami béna kis ócskaság lesz majd, mert azokért nem vagyok oda, no meg valószínűleg ami könnyen megszerezhető olyan már nekem van, azért nem érdemes küzdeni, bár az akadálypálya mindenképpen hasznos gyakorlás lehet. - A szfinx! - nyújtom fel a kezemet, de már mondom is közben a választ már a második kérdésnél beelőzve mindenki mást. A tanár, fiatal fickó kissé dorgálóan is néz rám. Jó tudom, hagyjak mást is érvényesülni, hallottam már ezt párszor, de ha tudom a választ, nekik meg gondolkodni kell rajta...? Végül csak egy félmosollyal vonom meg a vállamat és a ki nem mondott kérésre ki nem mondott válasszal felelek. Megpróbálom visszafogni magamat. Megpróbálom, de nem ígérem meg, hogy menni fog. Nem tehetek róla, hogy sok mindent, amit tanulunk én már eleve tudok, ismerek, sőt jóval több gyakorlati tapasztalatom van, mint itt a többségnek. Hát ez van, ha már az első lépéseidet is egyiptomi piramisokban tetted meg, míg más örült, hogy eljutott a kanapétól a fotelig.
Új ez nekem, ez a szintű rajongás, hiszen most már tényleg látom is a szemében, ahogyan rám néz, amit valahogy talán tudat alatt, de kizártam eddig és fel sem tűnt, de így más, hogy kiderült az igazság, hogy elmondta már jó ideje tart és hogy fontos vagyok neki. Jensennel sosem éreztem ezt és hát lássuk be bár apával most rendben vagyunk, de azért az a kis űr megmaradt és mégis más az apa-lánya viszony, mint amikor valaki szinte már az égbe emel, legalábbis ahogyan rád néz. Azt persze kár lenne tagadni, hogy nagyon jól esik és most csak ezzel akarok foglalkozni, hiszen van valaki, akinek fontos vagyok, úgy tényleg igazán, mert Jensen akármit is állít, neki nem voltam, ha egyszer képes volt még be is zárni csak hogy bizonyítsa az igazát. - Ez azért... még új nekem és szívesen rákérdeznék, hogy miért, de nem várok nagy vallomást. A végén még elpirulnék, az pedig nem illik a hajamhoz. - viccelem azért el a szavaim végét, mert hát no... tényleg furi egy helyzet ez az egész, annyi már egyszer szent igaz és tuti, hogy komolyan zavarban lennék, ha még ki is fejtené, hogy miért is kellek neki annyira. - Jól van, ezzel ki tudok egyezni, azt amúgy se szeretem, ha mindenki előtt leszúrnak, tök ciki tud lenni. - és persze sejtettem is, hogy ő nem tenne ilyesmit amúgy sem és ez nagyon rendes dolog is a részéről. Aztán majd meglátjuk hogyan sikerül ez az egyensúly az órákon, meg úgy általában, mert hát nem mondtuk ki, hogy most akkor együtt vagyunk, meg aztán ez titok is, hiszen ő tanár és csúnyán megütné a bokáját, ha bárki rájönne, hogy köze van egy diákhoz. Jobb tehát óvatosnak lenni. - Átvenni a helyét? De hát én nem vagyok auror és nem is leszek, de ígérem, hogy rád is gondolok, csak ugye... nyíltan nem hívhatom őt is és téged is, az fura lenne. - meg hát nem épp az a legjobb, ha mondjuk valami csata közepette kezdünk el magyarázkodni, hogy most akkor miért is van itt egyáltalán a tanárom, meg hasonlók. Elég kellemetlen helyzet lenne. - Hát persze, köszönöm! - elmosolyodom és kis hezitálás után hamar a nyakában kötök ki, annak ellenére, hogy alapvetően jóval magasabb nálam, de ez aztán a legkevesebb. Aztán arra eszmélek, hogy kopogtatnak és ezúttal nem Hóborc néz be az ajtón, hanem tényleg lenyomódik a kilincs, így nem csoda, ha elég hirtelen rebbenek hátra, főleg amikor egy fiatal srác, azt hiszem egyel alattam járó fiú kukkant be. - Öhm... akkor köszönöm a segítséget tanár úr! - még egy gyors mosoly, aztán csak intek a srácnak és igyekszem nem túl sietősen és pánikszerűen távozni, mert az könnyen lehet, hogy esetleg furán venné ki magát, ha ez a helyzet még nem vette.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem számítottam rá, hogy ma már minimum valami ilyen komolyat kell mondom Lettynek, hiszen bőven elég lett volna, hogy ha én vagyok az árnyékokban rejtőzködő védelmező, de ha az apja is csak távol akarja tartani mindentől, meg a pasija, az a Jensen is folyamatosan lenézi, akkor nem marad más út, mintsem hogy színt vallok. Tudom, hogy kedvel, de hogy nem számított erre, az egészen biztos. Mint ahogyan én sem, hogy bátortalan közeledési kísérletemre ő csókol meg. Felnőtt vagyok, de már ő se gyerek, csupán a tanár-diák viszony állhatott volna közénk, de talán már ő is megunta, hogy mindenki porcelánbabaként kezeli. Én ellenben kész vagyok küzdeni érte, megmutatni, hogy első helyen szerepel azon a bizonyos képzeletbeli listán. És ezt értékeli, sőt, kiváncsi is volt, hogy milyen lehet, ha megcsókol. - Igen, én sem várok tőled nagy szavakat, csak.. mindig is kellettél. – Vigyorodom el, felesleges most fogalmakat alkotni, ha jók vagyunk együtt, akkor használjuk ki azt az időt, amikor éppen nem történik semmi rossz egyik oldalról sem. Ha csak percekről van szó, akkor annyit. Valahogy ez a kapcsolat sosem az egyszerűségéről lesz híres, főleg, hogy hivatalosan Letty még ezzel a Jensennel van, akire alapesetben nem voltam féltékeny, de most, hogy a vöröske engem csókolt meg, vajon továbbra is tartani akarja a látszatot a másikkal? Ezt is vállvonva el kell fogadnom? - Nem, feleslegesen nem akarlak olyan hitben ringatni, hogy ügyesebb lennél, mint mások, és ha mindent megoldok helyetted, akkor gyakorlott sem leszel. Pusztán.. nem akarlak leszúrni, kritizálni. Az nem menne. Majd kitalálunk valami egészséges egyensúlyt, jó? – A lánynak igaza van, felesleges hiú ábrándot késztetnem benne, ami olyan illúziót adhat, amitől erősnek érzi magát. Nem, mellette kell állnom, de megtartva őt a realitás talaján. Mindössze kedvesebben tudom tálalni mint bárki más, aki nem kötődik hozzá ennyire. - Azért ne építs mindig az apádra. Valóban ügyes auror, és gondoskodik is rólad, de ne feledd, egyszer majd neked kell átvenned a helyét, és saját társakat kell találnod. Ígérd meg, ha bajba kerülsz, akkor én is eszedbe jutok. – Ha már az ereklyeraktárban mászkálunk, az egyik dobozból egy sípot adok át, ami látszólag egyszerű mugli szernek tűnik, valójában viszont láthatatlan rúnákkal telekovácsolt varázsszer. – Ha ebbe belefújsz, bármekkora távolságból tudni fogom, hogy hol vagy. És megpróbálhatok odamenni. Elfogadod tőlem? - Letty már tudja rólam, hogy valamilyen szinten megtört ember vagyok, érdemi vesztenivaló nélkül. Végig kell hazudnom az életemet, de ha őt illetően egy kicsit ki tudom küszöbölni a múltbéli hibákat, akkor érte tényleg van értelme élni.
Fura egy fordulatot vett ez a mai nap, annyi már egyszer szent igaz. Az is elég lett volna nekem, ha sikerül kicsit átbeszélni a dolgaimat valakivel, aki meghallgat, de ez sokkal több is lett ennél és hát lássuk be Neal egészen más, mint Jensen. Más egy nyári kaland, mint egy kapcsolat, ahol építened kellene a másikra, de nem tudsz, mert a másik nem éppen az az építkezős típus. Jensen még csak arra sem volt hajlandó, hogy megbeszéljük rendesen a dolgokat, hanem inkább elrabolt, mert lényegében ezt tette és bezárt. Nem is kérte ki komolyan a véleményemet, ő már eldöntötte, hogy mit akar, miközben még csak nem is állunk egymáshoz annyira közel. Neal egyszerűen... látszik, hogy nem ilyen, no meg felnőtt és egészen másképp gondolkodik, mint Jensen. - Akkor legyünk csak önzők és kész és nem is akarom most tudni, hogy egyáltalán miért... vagy mióta. Egyszerűen csak jól esik. - igen, vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem kell komolyabban is beleásnod magadat egy témába, csak elfogadni, hogy jó úgy és hogy igenis talán mondhatod akár azt is, hogy megérdemled és én úgy érzem, hogy megérdemlem. Volt már épp elég kellemetlenség az életemben és legalább időnként érezzem úgy, hogy nem kell ezekre gondolnom, csak egyszerűen minden rendben van és kész. Szeretném, ha tényleg minden rendben lenne, már tényleg semmi másra sem vágyom! - Oké, ebben igazad van, de... azért igyekezni fogsz ugye? Mármint nem szeretnék előnyt élvezni másokhoz képest. Szeretném, ha amit elérek, azt én érném el és nem más érné el nekem, vagy helyettem, érted? - tényleg nem lenne jó, ha mondjuk olyasmire kapnék túlságosan jó jegyet, amire nem érdemlem meg, vagy amire nem jár. Egyszerűen nem szeretnék kivételezett lenni, legalábbis úgy nem, hogy azt higgyem, hogy jó vagyok és később nagy pofára esés legyen, amikor kiderül, hogy milyen baromi nagyot tévedtem. Lássuk be eddig ott volt a tanárnő is, aki ki tudja, hogy mondjuk a lelkiismerete miatt nem kivételezett-e velem. Nem olyan típus, de mi van ha mégis? Elég pocsék dolog lenne, ha kiderülne a végén, hogy annyira nem is vagyok jó ereklyevadászatból, mint ahogyan hittem magamról, csak mindig volt egy-két tanár, aki segített és tolt előre. - Nem tudom... nem akarom, hogy bajod legyen ebből, talán ezt csak kettőnknek kellene lerendezni és másnak nem nagyon belefolyni, azt hiszem. - na jó, azért lássuk be, hogy Neal nem egy gyakorlati ember, mármint én eddig ezt nem láttam, hiszen bár tényleg jó abban, amit csinál, de egy sötét varázslóval harcolni nem lehet valami ereklyeraktárból. Apámnak lehet, hogy csak gondot okozna, ha ő is beleszólna a dolgokba és az nem lenne valami hasznos. Talán jobb lenne, ha inkább nem folyna bele. - Apa úgyis megoldja. - teszem még hozzá, hiszen bízom benne annyira, hogy úgy gondoljam neki nem okoz gondot, főleg ha lépéselőnybe kerül. Persze ehhez minél előbb vázolnom kell neki az adott helyzetet, ez pedig csak úgy megy, ha minél előbb megteszem, mielőtt esetleg még Jensen menne az apjához, hogy beelőzzön. A fene tudja, hogy nem tenné-e meg, főleg azok után, hogy egyértelműen eszem ágában sincs hallgatni rá.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én mindenesetre jóindulattal titkolóztam, nem akartam felrúgni a világát, semmi ártó szándék nem volt bennem. Igazából nem is érdemlem meg őt, számomra bőven elég volt, hogy ha csak a közelében lehetek, végülis mi a szerelem, ha nem az, hogy elkövetni mindent a másik boldogságáért? Nem lett volna jó, ha beleártom magamat a dolgaiba, de olyan lehetetlen helyzetbe kerül már sokadszorra, hogy ha az boldoggá teszi, hogy mégiscsak kell valakinek, akkor nem lehetek mindig tapintatatos jófiú, meg kell mutatnom, hogy érte bármire képes vagyok, még kockázatni is. Persze titkolnunk kell, hiszen akik a véremet akarják, azok Leticia kapcsán könnyen fogást szereznének rajtam. De leginkább mégiscsak az zavarna, ha tönkremenne az élete, csak mert én a tanára vagyok. Ez a kapcsolat aligha lehet hivatalos amíg az iskolába jár, és akkor is úgy kell majd tennünk, mintha utána alakult volna ki. - Azért érdekeljen, mert nem szállhatsz mindenkivel szembe. Na igen, lebuktam, de nem akarok örökké színlelni, hogy csak kedvellek. Nem vártam volna semmilyen viszonzást, de.. egyedül se akarlak hagyni. Számomra.. nagyon fontos vagy Letty, még ha ciki is, hogy ez így derül ki. Ha te önző vagy, akkor én is. – Igen, ezzel kimondom, hogy nekem ő van az első helyen, és nem jöhetnek közbe más nők, családi problémák, legfeljebb a morális gondolatok, de azokat majd ketten együtt megoldjuk. Nem is tudom, hogy ennek a kapcsolatnak van-e jövője, de Leticia nem úgy tűnik, mint aki bármin is aggódna. Persze bosszantják, zavarják a felmerülő akadályok az életében, de én nem tartozom közéjük. - Akaratlanul is megesik majd. A túlzott figyelem nyilván nem lenne szerencsés, hiszen óvni is akarlak, de visszafogni semmiképpen sem. – Kár lenne olyan burokban tartani, amiben ügyesnek, és okosnak hiszi magát, holott csak én emelem a talaj fölé pár centivel. Egyértelmű, hogy neki kell boldogulnia, de bennem erős szövetségesre lelhet. Bár az alap tárgyam unalmas volt, mostanság még arra is lehetőségem lesz, hogy összepiszkoljam a kezemet, és itt nem csak a tolltintáról beszélek, hanem véres helyzetekbe is kerülhetek majd a terepen.. Egy pillanatra megdermedek, amikor arról beszél, hogy az egészet elmondaná az apjának. Aztán összerakom a képet, nem rólam beszél, hanem az apja és Jensen apja közti közelgő összecsapásról. – Az apád igazi párbajhős hírében áll, és ismeri a piszkos trükköket. De.. ha akarod, akkor mágikusan meg tudom támogatni, persze a háttérből maradva. Segítetek. – Nem csak holmi titkos viszonynak vagyok jó, be is szállhatok az életét árnyékoló szörnyűségek megoldásába. Ahogyan hozzám bújik, igazi eltitkolt vágyálom válik valóra. Leticia nem kislány már, aki csapongjon, nem hiszem hogy holnapra meggondolja magát. Jó ötlet volt, hogy pont hozzám tért be rosszkedvűen, hátha ezen már tudtunk is javítani.
Lássuk be, a jelenlegi helyzetben annak ellenére, hogy ő is titkolózott, mégiscsak jól esik az, amit mond, még ha meglepő is, hiszen ilyesmire aztán végképp nem számítottam. Persze az világos volt, hogy jóban vagyunk és hogy tényleg nagyon kedves, de hogy ez ennél jóval több és jóval komolyabb is legyen egyben... És persze ilyenkor nehéz is mondani valamit, főleg akkor, ha még ránk is tör egy kósza szellem, aki akár szét is kürtölheti, hogy épp egymás kezét fogtuk, amit nem illik egy tanárnak és egy diáknak, még ha talán korban nem is térünk el egymástól olyan erősen. - Talán, de e téren sosem érdekelt mások véleménye. - vonom meg ezúttal én a vállamat. Persze ettől még igaza van. Csak, mert nem érdekel mások véleménye még lehet kellemetlen a következmény, ha teszem azt tényleg e miatt nem érhetem el a céljaimat mondjuk a munkámban, hiszen elég sokat tanultam és elég sokat tanultam azért, hogy jól alakuljon minden. Csak hát jelen helyzetben túl sok minden van mögöttem ahhoz, hogy teljesen józanul tudjak gondolkodni, no meg egyébként is... lássuk be akárhány éves is vagyok, könnyen lehet, hogy még nem vagyok elég érett mindenhez, hogy minden helyzetet jól kezeljek. - Furcsállhatnám, de így értem, hogy miért voltál mindig annyira kedves és... kár lenne tagadni, hogy jól esik, főleg most, hogy mindenki ennyire... Vagy ez önzés? - akadok el egy pillanatra, hiszen nem fair tőlem, ha csak azért érzem kedvességnek a részéről a közeledést, mert sok gondom van és ki akarom használni, hogy valaki végre tényleg rendes velem és valakinek én vagyok az első helyen, amit fel is tud vállalni és nem úgy, hogy bezár a szobájába, mint Jensen, mert az akárhogy is, de nem normális dolog. És végül nem tudnám megmondani, hogy mi az ok, amiért megcsókolom. Valakit szerethetsz azért, mert szeret? Végül is van rá példa, nem feltétlenül mindig egyszerre alakulnak ki az érzelmek két emberben és benne már jó ideje megvannak ezek szerint és végre tényleg úgy érzem, hogy önzetlenek is és nincs mögöttük semmiféle kényszer, vagy bizonytalanság, mint mondjuk Jensen esetén. És jól is esik a csók, olyan kellemesen bizsergető, még ha nem is valami túlzó, csak egy apró ismerkedős jellegű és szerencsére közben Hóborc sem tér vissza. - De... én nem akarom, hogy kivételezz, rendben? - legalábbis, ami a tanulást illeti és a jegyeimet, semmiképp sem szeretném, hogy ilyesmit tegyen, mert nekem igenis mindig is fontos volt az, hogy amiért megdolgozom annak meg is legyen az eredménye és nem szeretnék mondjuk e téren kivételezett lenni. Ha valami nem megy eléggé, akkor dolgozom majd rajta. Ami azt illeti, hogy más téren segít az jól esik, ahogyan az ölelése is és a vállára is hajtom a fejemet szépen. - Nem tudom, azt hiszem beszélnem kell az apámmal és elmondani neki ezt az egészet, még ha Jensennek nem is fog tetszeni, de... közben aggódom is, hogy bajba kerül e miatt, hogy Jensen apja túlságosan erős és bántani fogja. Nem tudom... - igen, tényleg bizonytalan vagyok, de nem várhatom el tőle, hogy tanácsot adjon, hiszen ez tényleg egy elég bonyolult és nehéz helyzet, ezzel én is tisztában vagyok és egyébként is megoldani nem tudja úgy sem helyettem.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Felsóhajtok, úgy látszik csak egy vagyok a sorban, akik Lettyt körülveszik, és titkolóznak. Igaz, én ezt valóban önzetlenségből, szerelemből teszem, nyilván az apja is valami féltésből, de hogy a pasija, Jensen, arra még nem jöttem rá. Valóban nem túl erős lehet köztük a kapocs, inkább amolyan szóbeli megállapodás, miszerint együtt vannak, de ténylegesen nem történt semmi. Drukkoltam volna, hogy Leticia végre boldog legyen, hiszen Spanyolországban is voltak kapcsolatai, ezt el tudtam fogadni. De hogy valaki ennyire ne akarjon harcolni érte? Mindig a háttérben akartam maradni, csak a távolból imádni, de aztán kénytelen voltam beavatkozni, mellé állni, most pedig már egyenesen dühít, hogy a pasijának ennyire nem számít, ezért aztán megemberelem magamat, és kimondom, legalább picit árnyalva, hogy mit érzek. Az fel sem merül, hogy komoly szerelmi vallomás születik belőle, vagy hogy elmondjam, mióta is követem, hiszen jobb esetben engem is a titkolózók közé sorolna, rossz esetben valami perverznek gondolna. Jobb ezt inkább a múlt homályában tartani, végülis nem minden szerelmes pár lineráris körülmények között találkozik. Én ismertem őt előbb, és ez maradjon is így. - Igen, de egy diákra is vetülhet olyan árnyék, ami megmérgezi a karrierjét, a további előmenetelét. – Csóválom a fejemet, ahogyan végül mégiscsak rászánom magamat, hogy közelebb hajoljak, noha látom rajta, hogy nagyon is kedvel, de borzasztóan meglepte amit mondtam. A kopogószellem viszont elront mindent. Vagy éppenhogy helyrerakja a butaságot a fejemben? Én is a lánnyal nevetek, igaz, csak szelíden, vállat vonva, kár is lenne tagadnom, hogy emberből vagyok, és ő nagyon tetszik most nekem. - Én.. nem akarnék semmit sem rád erőltetni, csak.. Nem fogom többé elviselni, hogy mellőznek téged. Ha kell, kimondom, igaz, csak neked, hogy én itt vagyok. Viszont tanárként, gondolom furcsállod, hogy ilyesmiket gondolok. – Hát ezért. Jól esik, hogy kedves és jó hírnek gondolja, de azért belül marcangol a tudat, hogy egy olyan helyzetet kényszerítek rá, ami egyébként sosem fordulhatna elő, hogy egy diáklányt megkörnyékez egy tanár. Itt azért másról van szó, nem csábított el, nem édesgettem magamhoz. Barátok lettünk, és most elkerülhetetlen, hogy valljak is neki valamennyit. Aztán engem lep meg, ahogyan az ajkamra tapasztja az övét, sosem tapasztalt forróság fut át rajtam, megcsiklandozva minden idegszálamat. Ez.. valóban egy csók, még ha csak egy apró is. Akkor mégis érdeklem? Udvariasságból senki nem csinál ilyet. Szeretethiány? Az talán, és ha sosem kerül megismétlésre, akkor is én vagyok a legszerencsésebb ember! - Eddig is kivételeztem veled, holott ez nem szép dolog, de nem érdekel. Nekem is vannak érzéseim, és.. felnőtt nő vagy. Rám számíthatsz, és.. mit akarsz most tenni? – Mellé ülök inkább, és átkarolom a vállát, hogy hozzám tudjon bújni, hiszen végülis ezt mondta ki. Az érdekel leginkább, hogy ha Jensennel ennyire se veled, se nélküled a kapcsolata, akkor lépni fog valamit? Én nem várok tőle titkos viszonyt, az is komoly előrelépés, ha olykor találkozunk, megölelhetem, hiszen erre van szüksége, nem valami elsöprő, de veszélyes szerelemre. A családja miatt se találja a helyét, de abban hogyan segíthetnék? Úgysem beszélhetek az apjával..
Tudom talán tényleg igaza van, mindig lesznek titkok és vannak is, de ettől még nem tetszik, hogy folyton előttem titkolóznak és olyan magyarázattal, hogy az én érdekemben teszik, mint az apám, vagy épp Jensen ezzel a hülye húzásával. Nem tudom, de mindenképpen valahogy jó lenne, ha megértené a környezetem, hogy nem kell engem mindentől folyton óvni, attól semmi sem lesz jobb. - Értem én, de... attól még idegesítő, hogy védeni akar mindenki és ezért titkolóznak, értik? Főleg olyan dolgokban, amik rám is tartoznak. - mert persze megértettem valamelyest, hogy apa miért titkolta el előlem a múltat, anya halálának körülményeit, vagy éppen a tanárnőt, netán a boszorkányt, de... a kapcsolatunk nem ment volna rá ennyire, ha őszinte lett volna velem és azért ez is sokat számít. A titkok igenis megmérgezik az emberek kapcsolatát, akárki akármit is mond és én épp e miatt nem igazán kedvelem őket és nem hiszem, hogy egy valaha is változni fog, hiába mondja, hogy elsődlegesen azt kell néznem, hogy kinek mennyire vagyok fontos. Nekem az is fontos lenne, hogy meg legyen a bizalom, de titkokkal övezve azért ez igen nehéz. Ha innen nézzük akkor Neal is titkolózott, bár az ő esete sokkal érthetőbb, mint apáé, mert ez elég nagy titok és nem csoda, ha nem akarta csak úgy elmondani, főleg hogy bajba is kerülhet miatta. - Engem? Ha jól tudom ez főleg a tanároknak negatív, mármint... munkát találni, ha egy diákkal való kapcsolat miatt elbocsátanak... - na igen, azért azt sem szeretném, ha kirúgnák innen miattam. Egyébként is nem tudni, hogy ez mi talán csak valami fellángolás. Bár ezt azért nem mondom ki nyíltan, annak nem sok értelme lenne főleg mert én is kedvelem, de tényleg, még ha nem is érzek olyan komolyan, mint ahogyan úgy fest, hogy ő igen. Ennek ellenére valahogy fel sem merül bennem, hogy hátrébb húzódjak, amikor ő közelebb hajol és egyértelműen csók következne, sőt a kíváncsiság is ott motoszkál bennem, de végül nem történik semmi, hiszen kopogtatnak és olyan hirtelen szökik el a pillanat, ahogyan jött, Neal pedig szökken hátra, mintha csak áramot vezettek volna belé. A feszültség viszont Hóborc nevetésével együtt belőlem is kijön. Egyszerűen elnevetem magamat, főleg amikor még a kérdés is megérkezik, hogy nagyon utálom-e a miatt, hogy így érez. Mégis hogyan lehet ilyen butaságot kérdezni? - Tudja... vagyis tudod napok óta ez a legjobb hír, amit kaptam, mármint a legkedvesebb. Miért utálnálak e miatt? - és ezúttal én magam moccanok meg és hajolok kicsit közelebb, bár bizonytalan talán a mozdulat, de ennyi nekem is kell. Lássuk be azóta, hogy a suliba jöttem igazán nem volt senkim és Jensennel se jutottunk el még csak egy csókig sem és ennyi... egyszerűen kell, legalább egy röpke pillanat, ha nem is valami komoly és elmélyített csók, csak egy apróbb, ismerkedős. - Bár titokban, de legalább, ha pocsék a kedvem a hülye családom miatt, van aki segít és megölel. Ez azért hiányzik, nagyon is. - na igen nincsenek komoly barátaim és még csak anyám sem, apával pedig azért annyira még most sem közeli a viszonyunk és bármennyire is sokat tanulok és vagyok erős, azért akkor is jól tud esni, ha néha elengedhetem magamat és nem kell törődnöm semmivel, csak nyugodtan elengedhetem magamat.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Letty teljesen jól látja, csak mert szeretem, nem fogok belemenni, hogy hülyeségeket csináljon. A véleményemnek objektívnek kell maradnia. Támogatom őt, de nem engedem, hogy elhagyja magát, vagy hogy hirtelen ösztönből cselekedjen. Még nem tudja, hogy mit érzek, csupán a szimpátiám a nyilvánvaló, de ha ez a Jensen ennyire képes magára hagyni, akkor én nem fogom. Eredetileg csak a háttérből imádtam volna, de most lehet, hogy úgy érzi, hogy ha ez a tanárnős zűr mellé még a pasija is ennyire nyápic, akkor én mellette leszek. Még Amerikában a szerelmem halálakor jöttem rá, hogy nem voltam elég karakán, csak a csendes jófiú, és sosem rázhattam fel abból, hogy mennyi hülyeséget csinál. Ha lehet, Letty még gyönyörűbb, édesebb, mint az a másik volt, és már nem engedhetem, hogy nélkülem hozzon döntéseket, amik tévútra vihetik. – Pedig titkok mindig is lesznek, de ezt el kell fogadnod, és úgy kell élned, hogy tudsz, amit tudsz. Azt kell tudnod, hogy ki az aki igazán kedvel. – Vagy éppen szeret, na de erre most még azért ne térjünk rá, borzasztó korai lenne. Csak vizslatom az arcát, mert olyanok vagyunk egymásnak, mint két idegen, hiszen nem nézhetünk bele a másik fejébe, másfelől pedig Letty olyan, mint egy lelki társ, akiért nem csak élni, meghalni is érdemes. Ha ezen múlna, hát megtenném, mert valami jobb sorsra hivatott. Sajnos én pont nem az az izgalmas partner vagyok, akit amúgy áhítana, hiszen a tárgyamat is leszólta párszor, viszont itt van, jó barátok lettünk, és velem osztja meg még a pasijával kapcsolatos aggályait is. Kár, hogy jelenleg többre még sincs esélyem. De azért kimondom, ködösítés nélkül. Türelmesen várok, kaphatnék pofont, vagy sarkonfordulást, netán látványos szemforgatást, hogy micsoda perverz vagyok. – Hogyne tudnám, és szerinted ettől függnek az érzések? Nos tudom, nem éppen ideálisak a körülmények, csak azt akartam, hogy tudd, én nem hagylak ott, és nem csak mint barát gondolok rád. Annyi bajom volt már, magamat nem féltem, de miattad.. téged nem akartalak tönkretenni. – Hiszen őt is megbélyegeznék, ha lenne valami. Vagy ha kiderülne. Ezek után mégiscsak forró hullám fut át rajtam, amikor a kezembe csúsztatja az ujjait. Vagy legalábbis a kezemre az övét. Zavartan nézek le, nálam mindez megmaradt volna a plátói szinten. Aztán odahajolok, hogy mégiscsak megcsókoljam, hiszen történjék bármi, ha már eljutottam idáig, akkor tudnia kell. Aztán lehet, hogy csak barátilag ért hozzám. Lehet, hogy sosem fog kiderülni, mert mielőtt elérném az ajkát, kopogás hallatszik, amitől gyorsan hátrakapom a fejemet, és elrántom a kezemet Letty ujjai alól. Ösztönös a mozdulat, de igaza van, túlságosan sokat veszíthetünk. Már éppen szólalnék, hogy szabad, de csak Hóborc néz át a falakon, aztán csúfondáros kacaj kíséretében száguld tovább. Bosszúsan sóhajtva nézek le a lányra. Hogy aztán mégis elnevessem magamat. – Ez kész téboly, valóban nem kéne így éreznem, de hát a francba is, ez van. Nagyon utálsz érte?
Nem is tudom, hogy miért mondok el neki mindent ilyen könnyedén. Azt hiszem van valami a tekintetében, ami valahogy bizalmat sugároz. A mosolya teszem azt és ha ezt még meg is spékeli a szavaival hát az könnyen bizalmat ébreszt az emberben. Tényleg kedvelem, nagyon rendes fickó, nem is értem, hogyan képes őt bárki is bántani, tényleg érthetetlen. Mintha mindig csak a jók kerülnének bajba. És a legszebb az az egészben, hogy soha sem helyesel és igazat ad minden áron, hanem egyszerűen csak van, hogy keresi a megoldást, negatív érveket is felhoz, hogy rávegyen én is jobban átgondoljam, amit teszek, vagy épp mondok. Nem is arra van szükségem, hogy valaki vakon helyeseljen, hanem sokkal inkább erre a segítségre és támogatásra. - Ez igaz, de már nagyon elegem van a titkokból. Apa évekig ezt tette és megmérgezte a kapcsolatunkat, a tanárnő meg... Apa le akarta csukatni, vagyis azt hiszem csak ő nem, de mégis nyomozott utána és ha arról van szó meg is ölte volna azt hiszem, mármint a tanárnő az apámat és engem is azért hozatott ide, hogy kéznél legyek afféle aduásznak. Csoda, ha ezek után nem bízom benne? - a szavaimból is elég jól érezni, no meg a hangomból, hogy kellően pipa vagyok és ezt nem tudom csak úgy eltüntetni magamból, egyszerűen nem megy. Úgy érzem átvertek már sokadszor és nem hiszek abban, hogy ez olyan boldog kapcsolat lesz majd apa és a tanárnő között, mert mi van ha ő is átveri? És ha ezzel újra az én kapcsolatomat is tönkre teszi vele? Ahogyan Jensen is próbálta, azaz nem szándékosan, de miért várja, hogy az apámnak mondjak ellent, akivel épp hogy csak kibékültem? Ennek tényleg semmi értelme. Nem csoda, ha végül kifakadok és az egészet elmesélem, hiszen végre legalább kiadom magamból. - Pont hogy én nem akarok lelépni, hanem Jensen akarta, hogy lelépjek vele, de én nem akartam elmenni, mert semmi értelmét sem láttam az egésznek. Az apám auror, hozzá fordulok inkább, ennek van értelme igaz? - úgy látom a kérdése alapján, hogy ő is egyetért velem e téren, szerinte sem az a megoldás, hogy elmenekülök, főleg akkor, ha egyébként is azért van az apám, hogy megvédjen, főleg mert ő auror. Jensen pedig... ezek után nehéz megbízni benne, főleg amit művelt csak mert én nem tettem, amit ő akart, vagy gondolt. A kávés bögre már a kezemben és épp kortyolok egyet, amikor megtörténik a nagy vallomás, és persze először csak a meglepett pislogás marad a bögre mögül, csak aztán nyelem le a kortyot és engedem le a bögrét. - Mármint... úgy. - bököm ki, hiszen értettem én, meg aztán a tekintetéből egyébként is sok mindent le lehet szűrni. Akkor erre értette, hogy nem minden diákkal annyira megértő, mint velem, vagy épp figyelmes. - Hát én... - zavartan sütöm le a pillantásomat. Fogalmam sincs, hogy mit is mondjak most, hiszen tényleg nagyon rendes és helyes is és bár tanár, de ha azt nézzük nem nagy a korkülönbség, bár igaz, hogy apa ugyanúgy nem értékelne egy tanárral valami kapcsolatot, mint egy halálfaló fiával. Csöbörből-vödörbe? Dehogy! Kétlem, hogy Neal bezárna, mert nem úgy gondolkodom, mint ő. - Ez kedves és köszönöm, de tudja az állása... Mármint ön tanár, én meg nem, bár nem sokára végzek, csak ha ebből baja lenne az nem enne fair, mert annyira kedves. - tétovázom bár, de végül csak moccan a kezem és előre nyúlok, hogy egyelőre csak a kezemet az övére csúsztassam. Hát igen még ebben a mozdulatban is több érzelmet vélek felfedezni, mint ami Jensennel akár csak a legutóbbi randin volt közöttünk és azt akarta, hogy szökjem el vele.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ugyan nem számítottam ma Leticiára, de ez benne a szép, hogy az ember a szerelmére minden körülmények között számítson, és ugorjon, hogy ha az imádott nőnek bármi gondja van. Ugyan most csak kávézni szándékozunk, de a téma, amely már most süt az arcáról, igenis valami komolyat feltételez. Lett volna már bőven dolgom, Ms. Yermouth anyagait átnézni, ami nem lesz majd kis falat, de őszintén szólva inkább csúszok bárminemű határidővel, csak hogy Leticiának segíthessek. Bólintok, hogy kövessen csak, bár csak a konyhába megyünk, de ez így szokott lenni a nőknél, hogy ha egyvalami nem jó, akkor semmi sem jó. Még akkor is, ha Lettyt amúgy nagyon is lendületes, vállalkozó kedvű lánynak ismertem meg, akinek nem szokása feladni. Talán most sincs így, és már a megoldásokon agyal.
- Csak azért, mert valaki titkolózik előtted, még nem biztos, hogy ártani akar neked.. Nem nagyon látok bele a családi hátteredbe, de ha jól értelmeztem legutóbb, volt valami.. ellentét köztük, amit a kollegina rajtad akart érvényesíteni? – Már kevergetem a kávékat, meg sem kérdezem, hogy neki hogy jó, teszek bele mindent, de csak módjával, semmiből sem töményen, most úgyis az alapíz és a hatás a fontos. Leteszem elé, hogy ha befejezte a mondandóját, akkor nekiláthasson, s amíg én hallgatom őt, már kortyolgatok. Végre.. érzem, hogy vérré válik az ereimben.. - Minden diákkal nem is. Veled igen, nem terhelsz. – Kedves tőle, hogy így mentegetni akar engem, hogy kár is időt szánnom rá, de mindketten tudjuk, hogy nálam jó helyen van a titka, másfelől érezheti rajtam, hogy komolyan kiváncsi vagyok vele. Ez már akkor kiderült, amikor érte mentem a meghallgatásra. Nem vagyok éppen egy apapótlék, vagy egy fogadott báty, hanem a tanára vagyok, ezzel együtt egy fiatal férfi, aki pár évvel idősebb csak nála. Hüledezve hallgatom, hogy a lány élete nem csak a szerelmi drámák köré épül, hanem halálfalók is vadászhatnak rá. – Na álljunk meg.. most le akarsz lépni? Nem kéne inkább elkapni ezt a fickót? – Kérdezek elsőre rá, és megpróbálhatnám megint a szőnyeg alá söpörni a szerelmi életét, annak drukkolni, hogy legyen boldog, de a múltkor is bátorítottam, hogy próbálkozzon azzal a Jensennel, és lám, a fickó.. nem küzd eléggé Lettyért. Hiába gondoltam azt, hogy a saját érzéseim mindörökké titokban maradnak, hiszen öreg vagyok hozzá, de.. mi van akkor, ha csupa olyan pasival van körbevéve, akik nem tudnak lépni? Azt nem gondolom, hogy valaha ki kéne mondanom, hogy milyen régóta szeretem már, és hogy Spanyolországban is ott voltam az árnyékában, de.. – Engem.. érdekelsz. Nagyon is. Úgy. – Bököm ki végül, hogy ne érthesse félre, mert annál roszabb nincsen. Nem követi a vallomást semmilyen fizikai érintés, sem csók, hiszen jó eséllyel még ezt is emésztenie kell, és hát most sem az érzéseim számítanak, hanem az, hogy tudja, én bármikor mellette lennék.
Végül is tény és való, hogy nem azzal indítottam, hogy részletezzem mi a baj, bár nem is tudom, hogy ha elmesélem attól bármi jobb lesz-e, de hogy most minden igen zűrössé vált, annyi szent és őszintén szólva valahogy még könnyebb is nem beszélni róla és nem foglalkozni vele. Attól nem oldódik meg, én azzal persze tisztában vagyok, csak hát... közben meg valahogy, ha nem foglalkozom vele, akkor nem kavarja annyira meg a gondolataimat. Elodázás... sose szerettem és most ennek ellenére mégis csinálom. Kellemetlen egy helyzet. - Nagyjából... minden, úgy érzem. - vonom meg a vállamat, aztán csak leugrom az asztalról és szépen utána indulok. A kávé jót fog tenni. Nem is értem, hogy nekem miért nem jutott eszembe, bár nem is biztos, mert ha felpörgeti a gondolataimat, amiket pont hogy le akarok kissé csendesíteni... De ha közben nem a saját bajommal foglalkozom, hanem mondjuk beszélgetek akkor nem olyan vészes és talán ha már elment a kávé hatása akkor meg tudok aludni egy jót. Legalábbis remélem, rám férne annyi biztos. - Unalmas? Dehogy! Pont az a rossz, hogy az emberek hajlamosak elromlani. - húzom el a számat, hiszen most ezt érzem Jensennel kapcsolatban is sajnos. Mintha elromlott volna, vagy nem is tudom és hát nem valami jó érzés. Ez az egész kapcsolat vele, hamvába halt mielőtt még elkezdődött volna. - Azt hiszem, de ez elég zűrös, mármint... érti, az apámmal ez az egész, amit el se mondtak és közben azért hozatott ide, mert apának akart ártani... Ön megbízna benne? - na nem azt mondom, hogy az apám, az auror a hiszékeny és a naiv, de a fene tudja, hogy rá hogyan tud hatni egy női mosoly, vagy akármi. Szóval azért én mégis csak úgy vagyok ezzel, hogy nem tudok egy könnyen átlépni a dolgon és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Talán velem van a baj, de akkor se megy. - Nem is tudom, nem akarom én ilyesmivel terhelni. Végül is nem ez a dolga, ha minden diák bajaival foglalkozik semmire se lenne ideje, csak hát... - hatalmasat sóhajtok, aztán ledobom magamat az első ülőalkalmatosságra, amíg készül a kávé. - Tudja itt van ez a srác, vagyis már azt hiszem nincs, mert a legutóbbi után... Nem is tudom, tök hülyeség az egész. Volt egy nyári kalandunk, de csak szép volt és kész, még Spanyolországban, és ő újra akart kezdeni itt, én meg bizonytalan voltam, de végül is megpróbáltuk, de nem volt igazából még egy csók sem. Ez így nem teljesen oké ugye? Ezek után meg kiderült, hogy az apja mellesleg halálfaló volt és az én apám ölte meg az anyját, na nem szándékosan, csak valami mágikus csatában és e miatt az apja célpontja én lettem most, hogy így ártson apának és... Jensen meg kitalálta, hogy szökjem meg vele, mert majd megvéd, de ha nincs is köztünk úgy igazán olyasmi, akkor miért? Szóval nem akartam, erre bezárt, bár csak pár órára, de ha olyan, mint az apja, akkor... és egyébként is, ki csinál ilyet? - hát ha nem is egy szuszra, de eléggé zavaros lehet ez így, időnként még hadarva is, ahogyan ledarálom az infokat, annyi biztos és hát én is úgy érzem, hogy zavaros, pedig én még értem is, miután elszenvedője voltam ennek az egész zűrnek.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Jól van, akkor kávézzunk. Akkor tehát nem azért jöttél, mert a tantárgy tekintetében kérsz egyeztetést. Mi fordult fel? – Kérdezek vissza, hiszen eddig nem válaszolt úgy igazán. Megtehetném, hogy pusztán tapintatból hagyom veszni a témát, de azért élek, hogy megvédjem, még ha közben nyersnek is kell lennem. Csak annyit tudok róla, hogy az apja jó sokáig távol élt tőle, de most mindketten itt laknak a Roxfortban, de megint történt valami, ami még jobban elmélyíti ezt a családi drámát? Vagy a pasijával van baj? Nem mondom, hogy beszélek azzal a fiúval, mert nem az én dolgom, de ha Lettyt mégiscsak megbántotta.. Legalább elmondhatja nekem, vagy ilyesmi. Elindulunk hátra, a szertárba, még eszembe jut valami, megperdülök, és akkor jövök rá, hogy már későn, mert ha a nyomomban szorosan halad, ezzel a mozdulattal rá is tapinthattam volna a mellére, ami minden szempontból katasztrófa lett volna. Letty már felnőtt nő, bámulatos adottságokkal, egy pillanatnyi élvezetért ki tudja, hogy meddig ostoroznám magamat. Ám szerencsére erről most szó sincs, mert pár lépéssel lemaradva követ, így zavar nélkül tudok ismét megszólalni. - És ez nem túl konvencionális? Hiszen a legtöbb gyermek eredetileg jó, csak valahogy elromlik. Nem unalmas, hogy én megmaradtam ilyennek? – Döntöm oldalra a fejemet. Ahhoz képest, hogy Leticia a tantárgyakban is az izgalmat keresi, nekem meg ilyen szépet mond, amit tulajdonképpen még az egykori szerelmemtől sem kaptam. – Végülis miben maradtatok a tanárnővel? Mosolyszünet, és ennyi? Sajnálom, hogy így alakult. Köztünk csak munkakapcsolat volt, sosem tudtam meg, hogy milyen ember. – Elkezdem csinálni a kávét, készítek ki neki fahéjat és kakaóport is, amivel akarja, azzal szórja meg. Valahogy most olyan boldogtalannak tűnik a vöröske, és nyilván itt a késztetés, hogy én tegyem boldoggá, de hogyan tehetném, hogy az ne legyen gyanus? - Pocsék hogy ilyen rosszkedvűnek látlak. Mindig olyan vidám vagy, nagyon megviselt ez a valami. Tudok segíteni? – Most nem feltétlenül azt kérdezem, hogy mondja el, azt már megtettem, hanem hogy lát e valami megoldást, hogy ne csak meghallgassam, hanem tegyek is érte. Több érv szól mellettem: tanár vagyok, felnőtt, és férfi. Mindháromból előnyt kovácsolhat, bármiről is legyen szó. Vannak varázstárgyaim, értek a mágiához, sok a kapcsolatom is. Hátha..
A jó ég tudja, talán még jobb is, ha nem egyedül ücsörgök itt és mélyedek a gondolataimba, hiszen napok óta ezt teszem és lássuk be, hogy eddig még semmi jót nem hozott. Ha mondjuk őt faggatom arról miért fest ennyire pocsékul, talán nem gondolok a sajátomra, sőt talán rájövök, hogy vannak akiknek nagyobb gondjaik is vannak, mint nekem és könnyebben túllendülök a sajátjaimon. Igen, ez lenne igazából a legjobb. - Nem baj, ahol egy adag van ott kettő is lesz igaz? - igen, a kávé tényleg jól jönne és most jól is esne. Feldobna picit és talán fel is ébrednék tőle annyira, hogy egy kicsit kiürüljön a fejem. Az nem lenne jó, ha felpörgetné a gondolataimat, mert azok már így is ide-oda cikáznak, még hozzá így is túlságosan sokat és lássuk be ez eddig nem hozott igazán semmi megoldást sem. - Ez igaz, vannak akik szeretik az irodai munkát. Na ezt sosem tudtam megérteni, de végül is nekem így jobb. - halkan felnevetek épp csak egy pillanatra. Na igen nekem kedvez, ha van aki szeret aktákat tologatni, mert nekem nem kell és ha majd eljutok egyszer oda, hogy mondjuk én magam is terepre mehetek dolgozni, akkor majd lehet mögöttem valaki, aki elvégzi a háttérmunkát, katalogizál és rendbe teszi azt a káoszt, amit én magam mögött hagyok, mert csak a terepmunka érdekel. Előre sajnálom szegényt, akit mellém osztanak be, bár könnyen lehet, hogy akik szeretik az éles gyakorlatokat mindig istencsapásai azoknak, akik utánuk tesznek rendet. - Ennek örülök. Igazán nem érdemli meg, hogy valaki kellemetlenkedjen önnek. Tudja túlságosan rendes hozzá. - igen talán nem kellene egy tanárnak bókolnom, de akkor is így van és igazából cseppet sem zavar, ha ezt el is mondom neki. Gondolom sokan nem teszik és jó dolog valakinek jó kedvet okozni, főleg ha amúgy is elég nyomott a hangulata. - Oh hát én sosem kötöttem össze senkit a tantárgyával, szóval csak mert a raktározás unalmas ön még nem, ne aggódjon és örülök is neki. Tudja a tanárnő most... nem is tudom, nem a szívem csücske. - finoman megvonom a vállamat, aztán leugrom az asztalról és szépen besorolok mellé. Jól fog esni most az a kávé és a társasága is. Tényleg rendes fickó és bírom is. Jól el lehet vele dumálni, nem olyan tipikus komoly tanár, minta legtöbben, de mégis tud tanácsokat adni és olyan támaszféle és ez jó dolog. Nem érzem magamat már most sem, hogy beszélgetünk olyan elveszettnek, pedig nem oldódtak meg a problémáim hirtelen.
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ezer szerencse, hogy nem valami rövidszoknyában van, ami alól kivillan a térdre, vagy istenments a combja, mert akkor nyilvánvaló lenne, hogy mit érzek. Jó, minden férfi gerjed a meztelen végtagokra, de az én szememben több villanna fel, mint holmi szexuális vágy, így is úgy kell pókerarcot vágnom, hogy közben megőrizzem a barátságos pillantást, hiszen nem célom, hogy rosszban legyünk, úgy meg sem tudnám védeni. Nem, a barátja azért lehetek, szemmel tarthatom, elhalmozhatom holmi kedvességgel, de ez minden. Ha mellette ott van a pasija, akkor legalább boldog lehet, és csak remélni merhetem, hogy tényleg jól megvannak. - Magamra gondoltam, de csatlakozhatsz. – Rázom a fejemet némi ajakrándulós mosollyal, Lettynek megvan az a kötekedős, provokatív humora, amit szintén imádok benne, de hát én mit nem. A kávé, tehát utána kéne nézni. Az ereklyeraktár szertár tartalmaz egy kis főzőlapot, amin majd fel lehet forralni a vizet, kávét pedig tartok a polcaimon, pont az ilyen esetekre. Na nem mintha más diáklányokkal beszélnék meg titkos találkát. Sőt, ez se egy megbeszélt időpont volt. - Engem aztán nem izgat, nem haragszom. Nem lehet minden tantárgy egyformán izgalmas, valakit pont az elmélet vonz, és nem merészkedne ki terepre. – Utalok arra, hogy rendkívül sokan készülnek bürokratikus irodai munkára, sokan lesznek írnokok, titkárnők, de hát Leticia egyértelműen olyan szenvedélyes alkat, hogy el se tudná magát képzelni egy íróasztal mellett. Olyan tipusú lány, akinek akkor is belekap a szél, ha éppen szélcsend van. Csak az én kedvemért, hogy még gyönyörűbb legyen. - Hm.. Mikre emlékszel.. Szerencsére nem, annak az ügynek egyenlőre nem lett következménye, lehet, hogy csak valaki szórakozott velem. – Ér össze a kezünk, és szépen lassan távolodunk, legalábbis én, hiszen most tényleg zavarba hoztam, ami nála eddig még nem merült fel. Basszus! Sokkal óvatosabbnak kéne lennem. – Nos úgy hozta a helyzet, hogy Madame Yermouth lényegesen kevesebbet tartozkodik majd idén az iskolában, és amíg távol van, én veszem át a szakot, s a főbb tárgyait. Az ereklyetant is. Talán így nem leszek olyan unalmas neked. – Nyilván nem célom, hogy mártírkodjak, ajkaim tövében halovány mosoly vibrál, mintha várnám, hogy mit szól hozzá. Tudom, hogy kedvelte a tanárnőt, így mindenképpen érvágás, hogy most ilyen változások vannak. Elindulok hátra, hogy összekészítsem, s feltegyem a kávét. Jöhet velem, ha akar.
Békésen lógázom a lábamat és igyekszem szépen kiereszteni a gőzt, hátha úgy jobb lesz egy kicsit és talán valamelyest sikerül összeszedni a gondolataimat, bár attól tartok, hogy pusztán a gondolataim összeszedésétől még nem igazán oldódik meg semmi, vagyis nem oldódik meg minden, mert attól még a faramuci helyzet ugyanúgy fennáll majd. És ekkor toppan be az a valaki, aki láthatóan szintén nincs a legjobb passzban, de mégis a jelenléte egy halvány mosolyt vált ki belőlem. - Egy kávé nekem is jól jönne. - szélesedik ki a mosolyom, bár az asztalról nem ugrom le. Ő nem az a fajta tanár, aki e miatt rám szólna, hogy nem illik. Mondjuk Piton tuti, az alapján amiket meséltek róla, vagy McGalagony a házvezetőm is, de Neal nem fog leszúrni csak mert az asztalon ülök, úgyhogy egyelőre maradok is, lógázom a lábamat és figyelem, ahogyan próbál rájönni, hogy miért is vagyok itt. - Nem szó sincs róla, nekem is kissé felfordultak a dolgok és ez nem az a kimondottan népszerű hely. Mármint ne haragudjon meg érte, van aki szereti az ereklye raktározást, csak hát... nem járnak ide tömegek, olyan nyugis. - tudom, hogy neki fontos, meg hát nekem is elmagyarázta már, hogy miért is van értelme ennek a tantárgynak, csak hát nekem egyelőre még mindig nem jött át teljesen az értelme és hát kimondottan érdekesnek, vagy izgalmasnak sem fogom értékelni valószínűleg soha az életben és mivel mások sincsenek így vele, így nem vagyok ezzel kivétel azt hiszem. De megbántani ettől még nem szeretném őt, de most kimondottan jól jön, hogy ez azért egy nyugodt hely. - Mit hallottam? Történt valami baj? Esetleg azzal a... valakivel, akivel találkoznia kellett volna? - na jó, azért itt aggódva pillantok rá, mert nem akarok én gondot neki, meg hát amúgy is rendes fickó és nem fair, hogy így bánjon vele bárki is. Persze nem tudok segíteni és nem jó, hogy még neki is gondjai vannak, de talán ez egy kicsit eltereli a figyelmemet a sajátjaimról, arra végül is jó lehet. Amikor a keze az enyémhez ér azért van egy furcsa villanásnyi pillanat, amikor a tekintetünk is találkozik, de én sem húzom el a kezemet azonnal, csak pár pillanat múlva, amikor kicsit felülök, hogy ne támaszkodjak és jobban tudjak figyelni arra, amit mondani készül. Azaz... tényleg csak a miatt teszem és nem zavaromban húzom el a kezemet, igaz?
♫ All over the years ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
