2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxfort alatt elrejtett raktár, ahová csak ereklyevadász hallgatóknak és tanároknak szabad a bejárás, mindenki más csak külön engedéllyel léphet be ide! Az ereklye raktár területe azért nem olyan őrülten nagy, úgy két-három nagyobb roxforti tanterem méretét öleli fel. Megtalálható itt rengeteg tekercs, főképp olyanok, amik a témához kapcsolódnak, régi könyvek, amik nem a könyvtárban kaptak helyet és persze itt elraktározott, megtalált ereklyék, ezekhez vezető térképek, elméletek stb.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
A hozzászólást Luna Lovegood összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2019-01-03, 10:40-kor.
Szerző
Üzenet
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ereklyeraktár 2020-09-13, 22:49
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Visszafogom a kibukni készülő megjegyzést, mely szerint egy nappal sem néz ki idősebbnek 15 évesnél és a vaktában vagdalózás kisiskolás szokás. De inkább csak mosolygok a dolgon…Valaki rosszul viseli, hogy nem kapott „hatalmat” az iskolától annak idején. - Ha ennyire híve vagy annak, hogy mindenki oldja meg a maga gondját, akkor miért érzed kötelességednek, hogy tisztességességre taníts egy kvázi ismeretlen lányt. Ez a szülei és tanárai dolga. Nem a tied. – Persze, nem bírom befogni a számat. Pedig mennyivel menőbb lenne, ha csak bámulnék vissza, mintha nem is érdekelne a mondandója. De a végén még azt hinné, hogy nyert, ezt pedig nem engedhetem. - Ah, egy úriember nem tenne olyat, nemde? – Feltételezem, hogy kapott megfelelő nevelést. Persze, ez csak egy spekuláció, de talán elég ahhoz, hogy elültessen egy gondolat magot az agyában. Vagy talán nem. Mindegy is, legfeljebb úgy folytatom az estét, ahogy eddig is telt; egyedül. Már kinőtem azt a kort, hogy féljek a sötétben. Látom, ahogy jár a tekintete, próbál megmenekülni, ami vicces, tekintve, hogy ezzel a tempóval is percek alatt odaérünk a klubhelyiségük bejáratához. Minden esetre összevillan tekintetem a rókával. Jobb lenne, ha figyelné merre mozdul a „rab”. - Mintha tudhatnád, hogy mihez értek és mihez nem, Herbs. – Zárom le ezt a témát egyszerűen. Nem kell ennél többet tudnia. Senkinek sem kell, vagy talán még ez is sok információ volt. Túl ködös, túl érdekes? Mindegy, majd elfelejti. - Tényleg ez a legjobb fegyvered? – Nevetek fel. Nem mintha nem lenne jogos. Utálom az éjszakai őrjáratot. És nem, nem segít a kávé, de ezt nem vallanám be soha. Nem azért iszom mert ébren tart, hanem mert rászoktam. Gyarló ember vagyok magam is, nem több. – Semmiképpen sem dísz, legrosszabb esetben megdobom vele a tilosban járó fiúkat, ha menekülni akarnak. – Nézek rá jelentőség teljesen. Közben ki is kéne találnom lassan, hogy mégis mivel szívassam. Van egy ötletem, de nem tudom, hogy az mennyire lenne szabályos…Ah, teszek a szabályokra. Ez vicces lesz. - De ha már ennyire érdekel milyen az éjszakai őrjárat mibenléte, mostantól velem tartasz az elkövetkezendő két hét minden keddjén és péntekén. Remélem szeretsz sétálni, mert ha nem ez lesz életed legrosszabb bűntető munkája. – Nagyon büszke vagyok magamra, hogy ezt kitaláltam. Bár nem volt nehéz dolgom. Addig sem keresi a bajt és én sem leszek egyedül. Két hét alatt talán lecseng ez a randizási dolog a háztársamnál; ha mást nem majd rájön szegény pára, hogy nem éri meg Mardekárossal kezdeni, mert úgy jár velük kézen fogva a csalódás, mint varázsló és a familiárisa.
“A thousand words will not leave so deep an impression as one deed.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Mintha az megoldaná a helyzetet. Mint mondtam. Az alku nem veled köttetett, ergo, semmi közöd sincs hozzá, hiába hiszed azt, hogy prefektus létedre beleszólhatsz mások dolgába. Másrészről már nem az alsósok körét erősítem. Felettem nincs hatalmad. Le kéne szállnod a magas lóról, kislány.- bájosan, ám szemtelenül mosolygok arcába, had tiporhassam porba azt a fikarcnyi kis hatalmát, amit ez az iskola adott neki. A tanárok igazán megbízhatnának a feladatra alkalmas embereket, nem pedig...nos, kislányokat. Na nem mintha tudnám ki is ő pontosan, mert annyira nem szoktam figyelni ilyenekre. Én addig jól szórakozom, hiszen' tudom, hogy semmilyen büntetéssel nem tud meglepni, másrészt mindig is kedvemre való volt szócsatát vívni a prefektusokkal, főképp, ha az illető hölgy volt. Rossz szokás? Talán. Engem mindenesetre szórakoztat a próbálkozásuk. Ami pedig a kis hugrás lányt illeti...Még megtalállak. Nem fogom ilyen könnyen elengedni őt a markaimból. Itt már nem is a pénzről volt szó, hanem a korrektségről, az irányomba mutatott tisztességről. Ha ez nincs meg, akkor pokollá teszem az életét. Önelégült vigyorral csóválom meg fejem a kérdése hallatán. - Ez kedves, de ne fáradj. Még a végén felfáznál a hideg kövön.- tárom szét karjaimat úriember módján, majd csak csendben hallgatom a további monológot. Csak azt kívánom bárcsak lezárhatnánk ezt a felesleges nyelvkoptatást. - Mily' kedves gesztus. Csak nehogy levedd a szemed rólam. Még a végén magadra hagylak. - vonok vállat egyszerűen, majd magabiztosan elindulok mellette. Egy sunyi pillantást intézek a róka felé. Idegesít a kis vörös. Kicsit bosszantóvá válik, hogy állandóan be kell várnom őt és így csak csigatempóban haladhatunk. Játszik velem, nem igaz? Csodás. Amíg menekülőutak után leskelődök csak félfüllel hallom az újabb szófecsérlést a preftől. Szavain kelletlenül morranok egyet. Mégis ki ő, hogy kritizáljon? - Mintha te többet értenél ilyesmihez, pref.- teszem hozzá egyszerűen. Igaza van. Elbénáztam, de egyúttal jó fej is akartam lenni. Az emberibb oldalam szólt közbe, mikor láttam, hogy szerencsétlen hugrást agyon szívatják a Fekete tónál. Lökdösték őt ide-oda, s ez akaratlanul is, de felidézte nővérem tragikus elvesztését. Cselekednem kellett, mielőtt még komolyabb baj történik, aztán csak később kaptam észbe, amikor a hugrás már biztonságban volt. Mégse hagyhattam őt egy szót nélkül ott, miután a segítségére siettem. Ezért kötöttünk egy alkut. - Na és te? Elég kellemetlen lehet az éjszaka közepén őrjáratban lenni. Segít az a kávé egyáltalán vagy csak díszként tartod magadnál?- jót mosolygok, hiszen én úton vagyok a hálókörletembe, míg ő maradhat tovább kis biztonsági őrt játszani. Bevallom, én aztán biztos nem vállaltam volna be a prefektusi pozíciót. Persze, mégis ki kért volna fel rá? Több szabályt szegtem nyolc év alatt, mint amit két kezemen meg tudok számolni.
✩ 413 ✩ Fire ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ereklyeraktár 2020-09-10, 23:07
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] - Akkor vedd úgy, hogy a mecénása vagyok. – Vonok vállat. Őszintén? Tudom, hogy semmi esélyem a kettejük megállapodását lezárni, de megsajnáltam azt a törékeny lényt, aminek ez a lány tűnt. Voltam én is kis hiszékeny és semmitmondó gyerek. Persze, sosem voltam olyan ütődött, hogy egy mardekárossal kössek üzletet. Az egy egészen más szintű butaság. Ha osztályoznom kéne, akkor a trollok szintjére tenném az efféle bárgyúságot. Ha ezek után sem fogadja el a pénzt, akkor már végleg zsebre teszem. Egy pár pillanatig csak unottan pislogok rá. Ezek a dölyfös, nagyképű monológok úgy tűnik a zöld nyakkendővel együtt a kígyós ház jelképévé váltak. Manapság már meg se lehet büntetni egy pincelakót sem anélkül, hogy tanúja legyél egy-egy ilyen beszédnek. Biztosan nagyon magányosak és bizonytalanok, ha ennyiszer kell előadniuk magukat kvázi ismeretleneknek. - Befejezted az előadást vagy üljek le? – Szúrok oda egy kicsit, hátha ezáltal tisztában lesz a helyzet erőeloszlásával. Idősebb és erősebb nálam, de én prefektus vagyok és nem egy olyan ijedős nyuszika, mint az a Hugrabugos lányka. Láttam már hullákat és gyilkosságot. Nem fogok egy fenyegető aurától a nagynéném szoknyája mögé bújni. - Mivel láthatóan nem vagy megelégedve a szokásos következményekkel, amiknek amúgy sincs semmi hatása rád, így most szépen elkísérlek a háló körletedbe, amíg kitalálom mi legyen veled. Így legalább biztosan nem terrorizálsz másokat ma este. – Egy műmosoly kíséretében elállok az útból, hogy elindulhassunk egymás mellett. Közben hallom, ahogy a familiárisom fura hangot ad ki magából, mintha nevetne? Nos, mit ne mondjak én is jól szórakozom. - Egyébként…- Kezdek bele, miközben kínzóan lassú léptekkel haladok csak azért, hogy idegesítsem. – a te hibád is a dolog. Milyen üzletember nem csekkolja a partnere likviditását? Értesz te egyáltalán ehhez, vagy csak úgy bármi jött mentnek felajánlod a szolgálataidat? - …mint egy luxus prosti. Jót mosolygok magamban a hasonlaton és kortyolok egyet a termoszomból. Talán még sem akkora szívás ez a mai éjszakázás.
“A thousand words will not leave so deep an impression as one deed.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Kellemes fogadtatás, nem igaz? Nem, egyáltalán nem az. Már majdnem kiszedtem ebből az álszentből a jussomat, erre nem felbukkan egy prefektus? Kezdem azt hinni, hogy ők kiszimatolják a tilosban járókat, mint a kopók. Szemöldökeimet összevonva csóválom meg fejemet, mikor a hugráson a sor beszámolni a történtekről. Míg tart a kis kérdezz és felelek, addig összefont karokkal vetem hátamat a hideg falnak. Nincs nekem erre időm... Bágyadtan hallgatom csak a szóbeszédet, már-már alvásra csukódó szemekkel. Nem érdekel egyáltalán, hogy mit mondd a csaj. Az alku, az alku, akármiről is legyen szó, be kell tartani. Csak akkor kapom fel fejemet, mikor a pref felém intéz pár szót. Egyik szemöldökömet felvonva pillantok le a felém nyújtott összegre, majd egy bárgyú vigyorra húzom számat. - Ez valóban így van. De mint mondtam neki is. Alkut kötöttünk. Ő fizet, én segítek rajta. Nem kell a pénzed. Az üzletet nem veled kötöttem- intek egyet a keze felé. Nincs szükségem a pénzre, ez így van, viszont senki sem dolgozik ingyen, nem igaz? Akármit megkaphatok, s mivel nem volt ingerem megrontani az ügyfelemet, így kénytelen voltam elfogadni a pénzét. Már ha lett volna pénze... Mint később kiderült, szépen átvágott... A büntetés megemlítésére azért nyelek egyet, de próbálom nem kimutatni az arcomon. Hozzá vagyok már szokva, de azért senkinek sem álma takarítómunkát végezni vagy rosszabb... - Had halljuk? A klotyók kitakarítása? Könyvtári munka? Ugyan, pref, ha valaki, akkor te igazán tudhatnád, hogy nem tudsz mivel meglepni. Essünk túl rajta mihamarabb, aztán had mehessek a dolgomra. - csúsztatom kezeimet a nadrág zsebébe, míg kihívó tekintettel szemezek a Hollóhátassal. Engem nem fog elrémíteni a rangja és egy kis büntetőmunka. Ha meg akar ijeszteni, ahhoz sokkal keményebben kell próbálkoznia, s mint mindannyian tudjuk, minden vissza fog állni a rendes kerékvágásba, így vagy úgy. Persze Apám mit sem tud a rengeteg büntetésről, amit már nyolc éve osztogatnak nekem, mint a cukrot. Ezen a helyen több a szabály, mint a szórakozás.
✩ 314 ✩ Fire ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ereklyeraktár 2020-09-10, 19:44
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Elsőre azt gondolom, hogy itt is valami szerelmi összejövetelbe botlok, hiszen oly gyorsan rebbent szét ez a kettő, mintha rajtakaptam volna őket. De lassan hozzá szokik a szemem a sötéthez, így látom a lány rémült arcát, ami elbizonytalanít. Pont mielőtt felhúztam volna magam, hogy mindenkinek több romantika jut a mai estén, mint nekem egész életemben és elküldtem volna a párost a búsba. Megúszták…egyelőre. Felhúzott szemöldökkel hallgatom a Herbs fiú magyarázatát. Oh, igen nem tartott sokáig kitalálni kivel találtam szembe magam éjnek évadján. Az aranyifjú, aki egyben rossz fiú és azt hiszi, hogy ettől különleges. Amikor mellém szökken a lányka még jobban kinyílnak szemeim és kicsit azért odébb lépek. Túl közel volt. Illetve attól még, hogy kis esetlennek tűnik, ugyanúgy tilosban jár. - Ha hinnék is neked… - Nézek jelentőség teljesen a fürtösre, karba font kezekkel. – akkor is tilosban jártok. De halljuk a story-t más szemszögből. – Várakozóan a lány felé fordulok, akin látszik, hogy menekülni akar. Ha megpróbál tényleg megindulni, akkor a vicsorgó rókámmal találja szembe magát. Ha pedig felém indul, egyszerűen elkapom karját és visszarántom. Az igazságszolgáltatás komoly dolog, s néha fizikai erőt is kénytelen bevetni az ember. Nem jó ötlet a menekülés, szóval kénytelen egy kis estimesével szórakoztatni. Szánom ezt a lányt. Ugyan én is voltam piszkálva, de megtanultam, hogy csak azt lehet egzecíroztatni, aki hagyja magát. - Aha...Remélem ebből megtanultad, hogy te magad oldd meg a saját problémáidat vagy ha nem vagy rá képes, akkor fizesd meg mások munkáját. – Nem is értem, ezt az egészet. Annyira távol áll tőlem, ez a módi. – Bűntetőmunkát nem kapsz, gondolom mára már eleget szenvedtél. 10 pontot vonok le a Hugrabugtól és azonnal menj a hálókörletedbe. S értesíteni fogom a házvezető tanárodat az esetről. – Ez pont a sárga háznál nem nagy fenyegetés, a házfőjük egy kis cukiság, mégis olyan ijedt arcot vág a lány, hogy egy pillanatra megsajnálom. - Ami téged illet. – Fordítom ezúttal teljes figyelmemet a fiú felé, miközben beletúrok a zsebembe. – Nem értem ugyan, hogy mire kell neked a pénz, mert tudtommal nem szűkölködtök a családoddal, de tessék. – A lány tartozását kezembe tartva lépek közelebb és várom, hogy kinyújtsa érte a kezét. Amennyiben nem kell neki, visszahúzom a kezemet. - Most pedig, a büntetésről…
“A thousand words will not leave so deep an impression as one deed.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Tenyereim hatalmasat csattannak a hideg kőfalon, ahogy megállásra késztetem a Hugrabugos diáklányt magam előtt. Későre jár már, szinte mindenki a hálókörletében szunnyad, ellenben nekem még akadt egy kis elintéznivalóm ezzel a hölgyeménnyel. - Hova szaladsz? Alkut kötöttünk. Hát nem emlékszel?- hangom már-már rémisztő monoton suttogásba végződik, ahogy kérdésemet szögezem felé. Hogy hogyan is kerültünk ide? Nos, az egy vicces történet. Egy kis extra fizetségért hajlandó voltam segíteni ennek a kis bajbajutott szerencsétlennek, ő viszont úgy volt vele, hogy a pénz csak részletkérdés. Már megbocsáss, de nem fogom az időmet elpazarolni egy senkire csak úgy ingyen. Mély, barna tekintetemet le sem veszem az arcáról addig, amíg meg nem szólal. Így kell ezt csinálni. Egyenesnek kell lenni, felvilágosítani az embert, hogy azért vannak következményei a be nem tartott kompromisszumoknak. Ő viszont csak áll, néz, mint egy őz a fényszóróba. Mélyen felsóhajtok, majd egyik kezemet leeresztem a falról, s a bal zsebembe süllyesztem. - Felőlem itt állhatunk egész este, de egy tapodtat sem mozdulok, amíg meg nem kapom, amiért jöttem. Vagy szeretnéd, hogy a drága Mardekáros haverjaim ismét szívózzanak veled? - kaján félmosolyra húzom ajkaimat, hiszen tudom, hogy nyeregben vagyok. Nekem köszönhető, hogy a srácok nem piszkálják már többet, de ő még annyira se hálás, hogy betartsa azt, amit ígért. Ha nem, hát nem, de akkor az egész alkunak lőttek, ő pedig mehet vissza a szenvedős hétköznapok börtönébe. Homlokráncolva fordítom fejemet a beugró bejárata felé, ahol egy lány alakja rajzolódik ki a félhomályban. Automatikusan lököm el magam a faltól, ezáltal menekülőutat adva a Hugrabugos hölgynek. Na nem mintha ez lett volna minden szívem vágya, de kerülnöm kell a bajt, így is van már elég a listámon. - Csak egy kis éjszakai kiruccanás. Már itt sem vagyunk. - vigyorgok álszenten, majd megragadva partnerem karját indulnék is el, mielőtt nagyobb galibát okozok magamnak, ám a hugrásnak más tervei vannak. Kirántja magát szorításomból, majd az újonnan érkezett lányhoz és kis rókájához társul. Remek... Most is én leszek a rosszfiú, igaz?
✩ 319 ✩ Fire ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ereklyeraktár 2020-09-09, 22:03
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Egyszerűen hallatlan. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire kiakasztó legyen! A kedves prefektus társam közölte, hogy ja ő ma este nem ér rá, mert randija van. RANDIJA! Mintha lenne bármi értelme is randizni manapság. Mindenki egy gyerekes idióta, akik még egy normális beszélgetést sem képesek folytatni 5 percnél tovább. De persze, menj csak randizni. Nem mintha lenne jobb dolgod…Ja, de! Éjszakai őrjáratozni, te üres fejű senkiházi. Mérgesen trappolok lefelé, kezemben úgy szorongatva a keserédes nedűvel töltött termoszomat, mintha bármelyik másodpercben képes lennék megdobni vele valakit. Ezúttal nem is olyan megtévesztő a látszat. Ilyenkor csak egy dolog tud lenyugtatni; enyhe dohszag és beazonosíthatatlan, esetenként veszélyes tárgyak. Amúgy is a mardekárosok pincelakjába vezet az irány, legfeljebb azt mondom, hogy feltartott valaki. No, nem mintha lenne kinek mondanom, mert a társam dobott egy numeráért. Felmorran mellettem a rókám, már nem bírja, hogy ennyire ideges vagyok; rá is átragad ez a hangulat. Még nem nagyon vagyok hozzá szokva, hogy van egy familiárisom. Olyannyira, hogy nevet sem adtam szegénynek. Kissé lelassítva kezdek gondolkodni, hogy vajon mégis mi illene ehhez a szépséghez? Válasszak valami nagyon angol nevet? Vagy egzotikust? Vagy fantázianevet, mint az enyém? Jelentősen megváltozott a hangulatom, amit nem is tud hova tenni az állatka, mert igazából számomra is érdekes mennyire gyorsan váltottam forró vérű őrültből, nagy elmélkedővé vagy 2 másodperc alatt. Mostanság nagyon ingadozik a hangulatom, talán a közelgő nyári szünet és az utána bekövetkező 17. születésnapom. Amikor is elkezdődik az utolsó „kisiskolás” évem és elő kell állnom a nagy tervvel, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Mélyet sóhajtva kortyolok egyet az életet adó nedűből. Minél idősebb leszek, annál több kávét iszok…Talán ezt hívják a muglik addíciónak? Már éppen nyitnám is ki az ereklyeraktár ajtaját, amikor is hangokat hallok az ajtótól nem messze lévő beugróból. Szemöldök ráncolva nézek le szőrös kis társamra, aki céltudatosan előre megy. Na persze, neki könnyű bekukkantani a sarkon, úgysem néz senki se annyira lentre. De, csak nem vagyok gyávább, mint a familiárisom ugye? - Szép jó estét. – Köszönök meglepően egyszínű hangon, amikor felbukkanok a szűkös hely egyetlen bejáratán. Mögöttük fal, előttük pedig én magam. – Mi járatban errefelé ezen a csodaszép estén? – Negédes hangom a kisebbeket általában félre vezeti, így még jobban meglepi őket, amikor büntit kapnak. Vicces az arcuk olyankor. Fejemet érdeklődve oldalra döntöm, s ha valamelyik delikvens felfedezi a mellettem álló rókát is, akkor láthatja, hogy ugyanígy tartja a fejét; fülel a kis kíváncsi.
Jó látni az a kis mosolyt Sidney arcán. Na ugye! Mellesleg így sokkal szebb is. - Sajnos nem mindenben, de nagyon igyekszem. Ha nem keresném a pozitívumokat, akkor egész nap a szobámban ülhetnék azon depizve, hogy milyen rossz nekem. Annak nem lenne semmi értelme, mert ahelyett, hogy élném az életem, pont elzárkóznék előle. Szóval igyekszem megtalálni az élet napos oldalát. - mondom mosolyogva. Ezt teljesen így is gondolom. Nincs értelme azon rágódni, amin az ember nem változtathat. Az élet tele van egy csomó izgalmas és érdekes emberrel, élménnyel, látnivalóval, megtapasztalni valóval. Nincs idő hosszasan keseregni, mert akkor lemaradunk a saját életünkről. Persze tudom, ezt könnyebb mondani, mint így élni. Még néha nekem is. Lásd hetekig hallgathatta szegény Sera a keresett, és keresetlen kesergésem Gray-ről. Rajta egyszerűen nem tudom túl tenni magam. -Senki se kész íróként kezdi. Nem irodalmi művet várok nyugi. Elég a standard "Szia! Hogy vagy? Én ma épp ezeket láttam, érdekes volt. Remélem hamar válaszolsz... " sablon is. De hogy nehezítsem a feladatod, olyan nyelven kell írnod a levelet, amelyik országban éppen vagy, és én is azon a nyelven fogok válaszolni, ahol éppen vagyok. Csak hogy szigorúan maradjunk a nyelvtanulásnál és gyakorlásnál. - mondom egy kis megnyugtatónak szánt mosollyal. Megértem, hogy Sid más, talán nem igényli annyira a szociális interakciókat, mint én. De ez tényleg hasznos tanulási módszer, ha nem is annyira közkedvelt. Amikor elköszön, akkor mosolyogva integetek utána, és csak remélem, hogy sikerült jobb kedvre deríteni kicsit. Én a magam részéről a könyvtárat veszem célba, és utána nézek, hogy milyen idegen nyelv könyvek vannak még bent, melyik legyen a következő, amit elsajátíthatok...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
- Szóval tényleg mindenben meg tudod látni a pozitívumot. Nem tudom hogy csinálod. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Végül is igaza van fogjuk rá, de én őszintén szólva sehol se maradtam annyira sokáig, hogy nagy barátkozások legyenek a dologból, sőt általában igen rövid ismeretségek alakultak csak ki, meg hát főleg a szüleimmel töltöttem az időt. Nem vagyok én annyira nyílt és nyitott, mint mondjuk Daniel. Levelező partnerem sincs egy sem, nem szokásom effélével elütni az időt, főleg mert hát bár ezt nem mondom ki, de az effélét eléggé időkidobásnak érzem. Lehet, hogy sose találkozol többet az illetővel és írogatni, amikor vannak ennél fontosabb és hasznosabb tevékenységek is... Tényleg sajnálatos módon nem sok értelmét látom az egésznek, bár könnyen lehet hogy bennem van a hiba e téren is. Danielnek fontos az interakció, a kapcsolatok, én e téren más vagyok. Simán bújok órákat egy könyvet úgy, hogy eszembe se jutott, hogy beszélgetni is lehetne valakivel és főleg nem szokásom az időt szórakozással elütni, vagy csak nagyon ritkán, hiszen úgy nem veheted eléggé komolyan, amit csinálsz, ha nem azzal foglalkozol kizárólagosan. - Igazából nem vagyok nagy levélíró, de esetleg a nyáron küldhetek pár képeslapot. - mosolyodom el azért, mert látom én mennyire igyekszik, hogy jobb kedvre derítsen és igazából megy is neki, csak hát no mások vagyunk, így hát nem arról van szó, hogy lepattintanám, de tényleg jobb lenne magamban megemészteni ezt a vereséget, esetleg elmennék futni egyet és kiszellőztetném a fejemet, de úgy azt nem lehet, ha valaki folyamatosan beszél hozzád. - Most viszont megyek, ha nem baj, de... köszönöm, tényleg! - kap még egy zárómosolyt, most már működő és nem véres orral, de aztán tényleg egy intés kíséretében végül távozom. Ideje a levezető futásnak és hát a nagy beszélgetések számomra hosszú távon azért még akár fárasztónak is mondhatóak.
Csak egy hálás félmosollyal veszem tudomásul a megértő mondatát. Tényleg hálás vagyok, amiért nem akar rögtön rákényszeríteni egy ilyen vallomásra Grayről. Persze azt komolyan gondoltam, hogy egyszer majd elmesélem neki a dolgot. Majd, ha felkészültem rá. Vagy el tudom helyezni valahova a férfit, akinek a nevét viselem. Vagy rendeztük a dolgot egymással. Vagy nem. Vagy a fene se tudja. Összezavar, ha Ő kerül a képbe. Minden esetre szívesen veszek egy másik beszédtémát, és egyenlőre elnapoltnak tekintem a családi viszonyaimról való beszélgetést. Így inkább érdeklődéssel fordulok a lány felé, amikor az ásatások, gyakorlatok, és a nyár kerül szóba. Sajnos reagálni nem marad időm mert elrabolja előbb őt, majd engem Madame Pomfrey. Vele pedig nem igazán lehet vitatkozni, ha gyógyításról van szó. Persze hála a javasasszony szakértelmének hamar túl jutunk a gyengéledői kellemetlenségeken. Kilépve az ajtón válaszolok a lány korábbi felvetésére, felvéve újra a beszélgetés fonalát. - Mi is rengeteget költöztünk. Ezt ismerem. De tudod mi a nagyszerű benne? Minden helyen, ahol megfordultál találhatsz érdekes embereket, akikkel mégis össze lehet barátkozni, noha tudod, hogy odébb fogtok állni. Ellenben levélben tarthatjátok a kapcsolatot. Nekem számos európai országból vannak már levelező társaim, akikkel többé kevésbé rendszeresen írunk egymásnak. Ez kiváló gyakorlat a nyelvtanulásra, illetve gyakorlásra is, hogy ne felejtsd el, vagy bővítsd a korábban megszerzett szókincsedet. Így még praktikus tanulási gyakorlat is. - azt hiszem kezdek ráérezni, hogy Sidney mennyire is maximalista mindenben, így a tanulásban is biztosan az. Remélem ezzel a kis tanulási tippel, ami mellesleg még szórakoztató is szerzek nála egy jó pontot... legalábbis nem bánnám ha megkedvelne, annak ellenére, hogy mennyi mindenben nem hasonlítunk. Egy új barát mindig klassz dolog. A megjegyzésre hogy volt már rosszabb, és a kérdésre hogy majd beszélünk-e, kicsit zavart mosollyal nézek rá. Nem igazán tudom eldönteni, hogy ezt most búcsúnak szánta-e? Esetleg túl sok a beszélőkém neki. Vagy magában emésztené meg a vereséget a versenyen. Minden esetre egyáltalán nem akarok erőszakosnak látszani, és ráerőltetni a személyemet szegény lányra. Pedig amúgy szívesen látnám mosolyogni Sidneyt, és szívesen deríteném jobb kedvre. - Persze, hogy beszélünk! Amikor csak szeretnéd. Ha gondolod levelet is írok neked, olyan nyelven, amilyenen szeretnéd, csak hogy gyakorolhasd az idegen nyelveket. - ajánlom fel egy kedves mosollyal neki. Persze nem gondolok semmi kamaszos szerelmes levél félére... Sidney idősebb, valószínűleg úgyis lepattintana. Inkább tényleg csak a nyelvgyakorlás szempontjából gondoltam, olyan átlagos dolgokról írni, mint "Mi van veled? Hogy vagy? Képzeld kiváló lett a rúnaismeret dolgozatom, és szereztem egy új barátot. Stb... "
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Igyekszem lenyelni a békát, legalábbis amennyire képes vagyok rá, hiszen fontos lett volna a jutalom és akárhogy is nézzük elbuktam és ezen már nem igen lehet változtatni. Daniel irigylésre méltó, hogy ilyen jól kezeli a problémákat, de nekem ez biztosan nem menne, még ha akarnám sem. Én ennél mindent sokkal komolyabban veszek és nem tudnám csak úgy annyiban hagyni, hogy valami ennyire az utolsó pillanatban nem sikerül végül. Nem vagyunk egyformák és persze unalmas is lenne, ha egyformák lennénk nem igaz? - Jól van. Kíváncsivá tettél, de értem, hogy ez egy nehéz téma. - valami igen komoly dolog lehet a háttérben és hát van amiről az ember nem beszél szívesen, főleg ha egyszer épp csak most találkoztunk, tehát nem vagyunk olyan mély barátok, hogy az élete esetleges nehéz szakaszait megossza itt velem. Nem is várom el, de úgy távol tartani az embert valakitől, hogy nem mondanak konkrétumot... hát lássuk be így bármi lehet a háttérben magyarázat nélkül, akár csak valami félreértés is, vagy valami butaság miatt orrolt meg a fickóra, vagy valami... és hát e miatt egy tényleg jó nyelvészt teljesen ignorálni részemről butaság lenne. Na, de egyszer majd hátha elmondja, aztán meglátjuk. - A suli év közben van többnyire, bár mindig van lehetőség jelentkezni ásatásokra, kutatásokra, de nem kötelező, csak az év közbeni gyakorlat. Nekem persze felesleges, mert igen sokfelé megyünk mindig, minden nyár erről szól, előtte meg minden erről szólt. Tudod barátkozni azért nehéz, ha sosem vagy egy helyen, de nem panaszkodom, eseménydús volt annyi biztos. - válaszolok még mielőtt Madame Pomfrey elrabolna, hogy rendbe tegye az orromat, hiszen az én korrekcióm azért nem olyan pontos, mint amit egy képzett gyógyító tud véghez vinni. Mindenesetre sok idő nem kell, pár perc, egy kis roppantás és takarítás és már olyan is, mint újkorában, úgyhogy visszatérek Danielhez. - Azért volt már ennél rosszabb is, nem vészes és... akkor... majd beszélünk? - végül is az órának vége, én meg nem szoktam másokra ráakaszkodni, meg hát neki is biztosan van valami vidámabb teendője, mint hogy az én jókedvemet próbálja meg visszaszerezni, én meg... jó eséllyel elmegyek a könyvtárba, hogy miután megtudtam valakitől mit lehetett megszerezni pontosan a gyakorlaton utána nézzek, hogy mennyire is szívás, hogy nem az enyém lett.
Értem én. Sidney egy igazi maximalista jellem, velem ellentétben. Így egy kissé másképp látjuk és másképp éljük meg a helyzetet. De azért biztatóan mosolygok rá. Egyéb iránt nem tartom beképzeltnek, vagy nagyképűnek a lányt. Csak simán maximalistának, és szépnek. Az sem igen zavar amit rólam, vagy rólunk pusmoghatnak a folyosókon. Velem nem nehéz jól kijönni. Vagy legalábbis semlegesen. De azért remélem a legtöbben kedvelnek. A pletykák meg nem igen hatnak meg. Én mindenkivel személyesen szetetek kommunikálni, és ha valami foglalkoztat azt rendszerint az illetőtől kérdezem meg, ahelyett hogy bedölnék holmi folyosói mende-mondának. A Graysonról való kérdésre viszont sikerül egy komolyabb ábrázatot felvenni. - Ez egy nagyon hosszú és nagyon személyes mese. Talán egyszer elmesélem. De ha elfogadsz egy tanácsot tőlem, akkor ne várj túl sokat tőle, és nem csalódsz nagyot. - érezhető, hogy ezt most komolyan mondom minden hülyéskedést félre téve. Valóban nem szeretném ha Sid is csalódna Gray miatt. Annak viszont kifejezetten örülök hogy kezd visszatérni Sidney lelkesedése. Így inkább erre lecsapva kérdezek tovább. - Szuper lehetett ebben felnőni. Biztos sok izgalmas kalandod volt már gyerekként. A nyárra is terveztek valami szuer izgalmas családi ereklye vadászatot? Esetleg egyetemi gyakorlatot? Mert gondolom az egyetemen lesz nyári gyakorlat is... Már alig várom hogy én is részt vehessek ilyesmikben. - beszélek neki kedves lelkesedéssel,de valahol azért őszinte komoly érdeklődéssel is. Sajnos, vagy hála az égnek a fene tudja, de elérjük a gyengélkedőt, ami megszakítja átmenetileg a beszélgetést az ellátás idejére...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
- Ezt tudom, de ez most akkor se sikerült. - vágom rá és persze egy pillanat múlva leesik az is, hogy ez így egy pöttyet beképzelten hangozhatott, ami alapján cseppet sem meglepő, hogy akadnak bőven, akik kissé esetleg rossz véleménnyel vannak rólam, így végül elhúzom a számat kicsit. - Bocs... most ez úgy hangzott, mintha azt gondolnám mindenben jó vagyok. - vagy legalábbis amiben igen abban eléggé kiemelkedő, pedig természetesen... Na jó, van egy egészséges önbizalmam, de ez csak nem baj, még ha kissé talán néha erős is. - Én szeretek nyerni és, ha tudom, hogy többet is kihozhatok magamból akkor nehezen viselem, ha nem sikerül. Én nem... nem tudok ilyen könnyedén hozzáállni. - újra csak megrázom kicsit a fejemet, mert hát azt hiszem ezt nem fogom tudni neki egy könnyen elmagyarázni. Daniel más, mint én, én pedig más, mint ő, épp e miatt eléggé eltérően vélekedünk a dolgokról, a versenyzésről és én nem tudok csak úgy lazán vállat vonni, ha épp most buktam el egy lehetőséget, ami nem lesz mostanában és egyébként is nem bizonyítottam önmagamnak sem, pedig az nálam elég fontos tényező. - Tudom, hogy valószínűleg nem pont nekem akarod elmondani és ez esetben meg is értem, de... mi a bajod a fickóval? Nekem órán nem tűnt annyira gázos alaknak, de ahogy beszélsz róla eléggé a bögyödben van. - nem akarok tolakodó lenni, de valamivel jó lenne elterelni a figyelmemet, ha már most is még mindig a sutyorgást hallom a hátam mögül, ahogyan időnként a nevemet emlegetik, meg persze Danielről is tuti pusmognak, hogy miért jöhetett be órára, biztosan valami kivételezett stb. A suli már csak ilyen, ha az emberek nem tudnak valamit, akkor kitalálják a válaszokat, vagy ha valakivel gondjuk van, akkor jól kibeszélik, velem pedig a stílusom miatt akadnak azért, akiknek gondjuk van. - Nem is tudom, ez nálunk egyben családi hagyomány is, a szüleim is ezzel foglalkoznak, a családunk ismert is a szakmában úgyhogy én ebben nőttem fel és egyszerűen minden részét szeretem. A kutatást a könyvtárban poros kötetek között, a terepgyakorlatokat, hogy olyan helyekre mehetsz, ahol még senki vagy csak nagyon kevesen járhatsz és olyasmiket érinthetsz, amiket talán évszázadok óta senki sem... Nem is tudnék mást elképzelni a jövőmnek. - igen azért tényleg segít a kérdése, a pocsék kedvem helyét legalább ha időlegesen is - mert még tuti fogok idegeskedni ezen az elszúrt akadálypályán -, de átveszi a lelkesedés és az izgatottság, ahogyan arról beszélek, amiért annyira oda vagyok, mert az ereklyevadászat tényleg olyasmi, amit még a nagy győzni akarásom ellenére, vagy mellett is szívvel-lélekkel tudok csinálni
Kicsit megkönnyebbülök, amikor Sidney hagyja magát a gyengélkedő felé terelni. - Az klassz. Jó neked. Akkor megtaníthatnál néhányra engem is. Jó lehet, ha nem kell folyton a gyengélkedőre rohanni mindennel. Látod milyen okos, és ügyes vagy!- próbálom pozitív irányba terelni a gondolatait önmagával kapcsolatban. Nem mellékesen tényleg úgy is gondolom, amit mondok. - Ki mondta, hogy mindig nyerned kell? Senki sem tökéletes, ezért senki sem nyerhet folyton. Egyszer fent, egyszer lent. De a lényeg, hogy jól érezd magad, aközben amit csinálsz, függetlenül az eredménytől. Fontosabb, hogy azért csináld, mert boldoggá tesz, mint hogy azért, hogy megfelelj valami képzeletbeli elvárásnak. - nem is értem mire ez a túlzott maximalizmus. Ez a túlzottan sok elvárás magával szemben. Sosem voltam ennyire maximalista. Mindig élvezni próbáltam, amit éppen csinálok, és mindig önmagamat igyekszem adni, a legjobb énem. Szerintem nem sikeres, hanem boldog embernek kell lenünk. Ha boldoggá tesz, az amit csinálunk, akkor leszünk igazán sikeresek benne. Függetlenül egy iskolai versenyen való helyezéstől. - Mindenképpen maradok ennél a szaknál. Érdekel, és izgalmas, és boldoggá tesz a nyelvtanulás, a művészettörténet, a történelem rejtett kincseinek történetei... szóval marad a szak. Függetlenül Graysontól. Remélem megtartja a jó szokását, és szimplán lelép, mire egyetemre kerülök. - és ezzel máris többet mondtam mint szerettem volna. Eléggé érezhető, hogy ha van valami amit nehezen emésztek meg, és nehezen tudom optimistán kezelni az maga Gray. Igazából sehogy sem tudom kezelni a férfit. Sem jól, sem rosszul. Na de hogy eltereljem erről a figyelmet visszadobok egy kérdést a lány felé. - Téged mi tesz boldoggá ebben a szakban? Mi az ami örömmel tölt el, amikor egy előadáson vagy gyakorlaton vagy?- hiszem, hogy mindenkinek olyan szakot kell választania, ami örömmel és boldogsággal tölti el. Amit szeret csinálni. Csak akkor lesz motivált, és tud jól dolgozni. És akkor lesz igazán sikeres is benne.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Olyan pozitívan képes ehhez az egészhez állni és ez azért irigylésre méltó. Én nem kezelem valami jól, ha valami nem sikerül, vagy hát mondjuk úgy igen pocsékul kezelem a sikertelenséget és hát most eleve azért jöttem az órára, hogy én nyerjek, hogy megszerezzem a jutalmat, ami így nem lett az enyém és még csúnyán le is szerepeltem, nem csoda, ha nem viselem valami jól. Persze értem én, amit mond, de nehéz engem meggyőzni arról, hogy nincs semmi gond és le kell nyelnem a békát, hogy elszúrtam. Már az is valami, hogy meghallgatom azért és nem hagyom mondjuk faképnél. Nem ismer még annyira, de ha ismerne tudná, hogy részemről ez is nagy dolognak számít. - Én is ismerek jó párat, de most kétlem, hogy jól sikerülne őket intézni. - na igen ereklyevadász leszek, meg kell tudnom gyógyítani a saját sérüléseimet is, van is benne tapasztalatom, de most túlságosan erős bennem az idegesség ahhoz, hogy képes legyek higgadtan és nyugodtan varázsolni. Esélytelen lenne a dolog, ezért nem is próbáltam meg, marad a zsepi, ami csökkenti a vérzést. Igazából így magától is elmúlna nagyjából, ha nem tört el az orrom, de az tény, hogy a Gyengélkedőn se perc alatt rendbe hoznak, ezért végül is nem ellenkezem, amikor egyértelműen arra terelget. - Azért ezt így kimondani sokkal könnyebb, mint így is tenni. Én túlságosan szeretek győzni és tudom, hogy győznöm kellett volna most is. Kellett volna a jutalom, csak azért vártam végig az órát. - bár tény, ha nem megyek be, akkor Dannyvel sem találkozom és nem segítek, hogy ő is megpróbálkozhasson a pályával. Még sem menne ez a nagy pozitív életszemlélet. Én azért nem tudok ennyire lazán venni mondjuk egy sikertelen helyzetet, mint ahogyan ő. Szeretem, ha a dolgok úgy mennek ahogyan én akarom és ez a mai nap nem épp az enyém. - Szóval... akkor végül valószínűleg ezt a szakot választod, vagy még lehet, hogy változtatsz? - próbálkozom azért, legalább elterelni a gondolataimat, ami akkor válik igazán nehézzé, amikor hallom, amikor mögöttünk kijönnek a többiek is a teremből és naná, hogy meghallom azért pusmogó hangon a nevemet is a hátam mögött. Összeszorítom a számat és nincs mit tenni megyek tovább, ha más nem, hát akkor marad a Gyengélkedő, mint végcél.
Nos, talán sokan csak egy olasz komolytalan kölyöknek gondolnak. Néhányan osztálybohócnak, aki semmit sem vesz komolyan. Még önmagát sem. De azért felismerem azokat a helyzeteket, amiket nem illik elviccelni. Aggodalmasan nézek Sidneyre. - Bár segíthetnék valamiben, hogy jobban legyél, és jó kedvűen mosolyogj.- mondom őszintén. Szerintem a mosoly a legjobb gyógyír mindenre, és ezen nézetem nem rejtem véka alá. - Ugyan. Kit érdekel, hogy mit pusmognak. Nem számít. Az számít, amit te gondolsz önmagadról, és nem az amit ők rólad. És büszke lehetsz önmagadra. Az utolsó akadálytól eltekintve ragyogó voltál. Abból meg leszűröd a tanulságot, és tovább lépsz. Aztán a következő és következő kihívásoknál még ragyogóbb leszel. Az esetleges hibákkal együtt is, amikből mindig lehet tanulni. Ez az iskola lényege. - próbálok egy kis lelket önteni belé a legjobb tudásom szerint, csak hát az nem valami sok. Fogalmam sincs milyen, ha valaki ennyire szigorú, és maximalista önmagával szemben. Én hajlamos vagyok a lusta lókötő lenni, aki az óra előtti szünetben pitizi el a házifeladatot, és csak az iránt lelkesedni, ami tényleg érdekel. Nem vagyok rossz srác, csak amolyan izgága kamasz kölyök, aki hajlamos a lustaságra, és arra, hogy elsunnyogja a nem kívánt feladatokat. Mint bájitaltanon a mosogatást. Azt kifejezetten rühellem. Nem vagyok én házimanó. De még konyhatündér se! Közbe jobb ötletem nem lévén, ha a lány hagyja magát, akkor belekarolok, és határozottan a gyengélkedő irányába próbálom terelni. -Bár sokan ezt gondolják rólam, de nem veszek mindent könnyen, és lazán. Példának okáért, ha egy barát vérzik, azt sohasem. Ellátnám, de nem értek hozzá, szóval marad a gyengélkedő. Azt hiszem meg kéne kérnem Codyt, hogy tanítson meg néhány elsősegély bűbájt, a bájitaltan korrepetálás mellett.- mondom érezhetően komolyan. Nem akarom tovább nézni Sidney szenvedését az orrával. Arról az apró kellemetlenségről nem is szólva, hogy így azért lényegesen nehezebb megérteni a lányt, mintha normálisan kapna levegőt. Szóval próbálom a folyosón terelgetni a gyengélkedő felé, és közben lázasan kezdek agyalni, hogy mivel deríthetném igazán jó kedvre. Látom én, hogy nagyon bántja ez második hely, de az embernek veszteni is tudni kell. Majd jön egy következő feladat, egy következő kihívás, amit megnyerhet. Sajnos nem ismerem elég jól, hogy tudjam ilyen pocsék napok után, mivel és hogy lehetne a kedvében járni, és megmosolyogtatni legalább. De talán idővel ez változni fog... - De ha az életfilozófiámra vagy kíváncsi, tanulj, amiből lehet, a többit enged el. Felesleges olyasmin rágódni, amit nem változtathatsz meg. És mosolyogj minél többet, mert az szebb, és békésebb helyé teszi a világot. Minden embernek sokkal többet kellene mosolyognia. A mosoly mindenkinek jól áll, és mindenkit boldoggá tesz, aki adja, és aki kapja azt is. Ellenben nem kerül semmibe.- toldom meg egy kis mosollyal, teóriám bizonyítékaként.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Tudom én jól, hogy sokaknak meg van a véleménye rólam a stílusom miatt, hogy úgy gondolom én már most vagyok valaki, miközben megint elszúrtam és hát sokan úgy gondolnák egy második, majdnem első hely azért nem olyan rossz, de nekem, aki a maximumot szeretem kihozni magamból és az esetek nagy részében megy is... Kiábrándító eredmény. Próbálom összeszedni magamat, de még a folyosón se megy igazán, ahol legalább nem látják, hogy paprika vörös a helyem a dühtől. Magamra haragszom, hogyan nézhettem így el a végét és még azzal sem foglalkozom most, hogy megsérültem. Arra pedig most nem is gondolok, hogy bárki utánam jönne, hiszen akik kicsit is ismernek tudják jól, hogy az ilyesmi nálam nem sokat ér, úgy se lehet hatni rám, vagy legalábbis nagyon nehéz, ha magam alatt vagyok. Daniel viszont mégis csak utánam jön, látszik, hogy ő még nem ismer elég jól ahhoz, hogy tudja nehéz ilyenkor bármit is mondani, amitől jobban érzem magamat és nem csak a jutalom számít, hanem az is, hogy elszúrtam... nagyon elszúrtam. - Nem Daniel... nem vagyok jól. - rázom meg a fejemet, mostanra már zsepit tartva az orrom alá. - Nem nagy ügy. - rázom meg végül a fejemet, pedig tudom én, hogy vérzik az orrom és akár még el is törhetett volna, de akkor is... nekem most az önérzetemen esett igazán nagy csorba, nem az orrom számít, vagy hogy vérzem. Az itt az igazán rossz, hogy nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan szerettem volna és hogy nagyon elszúrtam ezt az egészet, aztán meg megint le is járattam magamat mindenki előtt a hisztimmel. - Gondolom mind arról pusmognak bent, hogy kiakadtam mi? - nem moccanok meg egyelőre, akármennyire is szeretne a gyengélkedőre vinni az orrom miatt, de előbb össze kell szednem magamat és amúgy is pár alap gyógyító varázslatot ismerek, rendbe tudom hozni magamat, csak egyelőre még nem vagyok abban az állapotban, hogy a varázslás is menjen. - Jajj Danny ez... - csak egy sóhajjal rázom meg a fejemet, az orromnál lévő zsepinek hála úgy beszélve, mint aki minimum totál meg van fázva és alig kap levegőt. -... rendes tőled, de egy forrócsoki nem old meg mindent. Elszúrtam és ez pocsék érzés, te hogyan tudsz mindent ennyire lazán kezelni? - nekem ez nem megy, sosem ment. Mindig is nagy elvárásaim voltak magammal szemben és most nem sikerült megmugranom azt, amit elvártam magamtól, ami nagyon kiábrándító tud lenni, főleg hogy még csak az időt se tekerhetem vissza, hogy javítsak azon, amit elszúrtam.
Komolyan figyelek, és időnként bólintok, amikor Sidney a hibáimat sorolja. Igaza van bennük az utolsó betűig, ez tény. De javíthatok is ezeken a hibákon. Sokat fogok gyakorolni, hogy fejlődjek. Remélem Sid pedig segíteni fog benne. Az viszont határozottan örömmel tölt el, hogy végre sikerül mosolyt csalni az arcára. Ami azt illeti vannak azért dolgok, amik el tudják rontani a kedvem, és lelohasztani a vidor érdeklődésem. Mint például az apám. De igyekszem egyszerűen nem teret adni az apátiának. Elvégre az még senkin sem segített igaz? Oké, megértettem. Nincs szükségem a tanár gyilkos pillantásaira. Befogom. Legalábbis egy kis időre. Mindenesetre az azért vigasztal, hogy Sidney elfogadja az ötletem a fagyira, és a könyvesboltozásra. - Sok szerencsét!- vigyorgok rá, amikor azt mondja szurkoljak. Hát ebben biztos lehet. Tényleg nagyon-nagyon szeretném ha ő nyerne! Le fogom rágni a körmeim az izgalomtól, mire végig ér a pályán! Nem sokszor fordul elő velem, hogy még a lélegzetem is eláll, nem hogy a szavam! De Sidney egyszerűen bámulatos, ahogy akadáj után akadályt vesz. Biztos vagyok benne, hogy ő fog nyerni! Egészen a drámai végkifejletig. Látom, ahogy Sidney kiviharzik. Én pedig utána iramodom, bár ez a hirtelen mozgás fájdalmasan tudatosítja, hogy bizony én sem úsztam meg ép bőrrel. Mindenesetre igyekszem kizárni a fájdalmat, és a folyosón utolérni a lányt. - Jól vagy?- tudom, ez ostoba kérdés. De más nem jutott eszembe. -De hiszen te vérzel! Gyere, felkísérlek a gyengélkedőre!- ezt így is gondolom. Nem engedek belőle. Nem szeretem látni, ahogy valaki vérzik. Így határozottan próbálom az említett hely felé terelni az idősebb lányt. Lehet meg kellene kérnem Codyt, hogy ne csak bájitaltanból korrepetáljon, de tanítson meg orrvérzést is elállítani? - Nekem, azért akkor is te voltál a legklasszabb.- eresztek meg egy biztató mosolyt. - A gyengélkedő után, szerzek a házimanóktól egy kis forrócsokít, na mit szólsz?- eresztek meg egy kajla vigyort a lány felé, amivel próbálom egy kicsit jobb kedvre deríteni. Szeretném, ha megint mosolyogna. A mosoly mindenkit sokkal szebbé tesz.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Ahhoz képest amilyen laza és viccelődő tényleg nem gondoltam volna, hogy végig tudja vinni a pályát és lesz benne elég akarat és persze tudás ahhoz, hogy ne kérjen segítséget, vagy hagyja annyiban valahol félúton, esetleg ne legyen valami komoly sérülés a vége, ami miatt nem tudja folytatni, de az a fő, hogy megcsinálta és tény ezzel azért nőtt a szememben, hiába néztem eddig egy nálam fiatalabb komolytalan kölyöknek. Piros pont felvésve kéménybe korommal... piros korommal? - Ezt megjegyzem. Nem ismerek sok olaszt, sőt... igazából csak téged egyelőre. Hű... hát igazából egész jól csináltad a többi csak gyakorlás kérdése. Vannak még varázslatok, csapdakeresés, amiket nem ismersz, de ezeket majd megtanulod és a reflexeiden még lehet csiszolni, de ez is gyakorlás kérdése. Próbálj mindig előre gondolkodni és már a következő lépéseket is bekalkulálni, az mindig segít. - magyarázom, miközben felsegítem. Tényleg jól csinálta, de hát ez nem olyan tipikus tanulható szakma, legalábbis ez a része nem. Vannak az asztalnál ülős opciók, amik igen, de amikor akadálypályán mész át, amikor majd komoly kutatásra mész terepre... oda kell a tehetség, az elszántság, a jó reflexek és ezt nem lehet könyvekből megtanulni. - Jól van te kemény olasz... férfi. - mosolyodom el magamhoz képest egészen lazán, pedig órákon mindig koncentrálok, de ez a srác tényleg képes akárkit jó kedvre deríteni, mintha számára nem is nagyon lenne soha sem olyan, hogy rossz kedv. Azért persze a férfi fogalmától számomra még távol áll, hiszen fiatal még hozzám képest is, de ez már apró részletkérdés csupán. - Az akadálypálya sikerült, de még bajod lehet a gyilkos pillantásának hála. - rázom meg a fejemet immár elnyomva egy halk kuncogást, hiszen be nem áll a szája. Még egy apró megjegyzésből is hosszas mesét képes generálni és ezen én már megint nem lepődöm meg túlzottan. - Jól van, benne vagyok a fagyiban és utána a könyvesboltot is megnézhetjük, bár én már szinte mindent kifosztottam onnan, ami hasznos, de hátha pont meglepnek valamivel, ami új. Na... akkor szurkolj! - közben páran már végigbotladoztak az akadálypályán, úgyhogy én kerülök sorra. Nem is nagyon tétovázom, magabiztosan indulok el. Kecses, profi ugrásokkal és lépésekkel védem ki a fizikai csapdákat és gond nélkül hatástalanítok mindent, ami... Na és kb. az utolsó egy méteren kapok a képembe valami légycsapó szintűt, amivel nem számolok és elég csak egy pillanat, hogy még az orrom vére is megeredjen, úgy érkezzek be a célba. Összeszorítom a fogaimat, hiába gyűlik könny a szemembe automatikusan ez nem a fájdalom miatt van, inkább a büszkeségemen esett csorba, főleg mert felnézve egyértelmű, hogy ezzel még időt is veszítettem és így csak második lettem, miközben biztosra vettem a győzelmet. Nem vagyok az a megbocsátó vesztes típus, így nem csoda, ha csak egy gyors pillantást vetek a még mindig finoman szólva is ledöbbent tanárra - valószínűleg ő is biztos volt benne, hogy én győzök, ha nem bízom el magamat -, aztán sarkon fordulok és puffogva távozom a folyosóra meg se várva azt, hogy átadásra kerüljön a jutalom, amire annyira számítottam. Még odakint is az orromat fogom és próbálok lehiggadni, ami most határozottan nehezen megy.
A közhiedelemmel ellentétben azért bizonyos dolgokat igen is képes vagyok komolyan venni. Például az idegennyelv tanulást. Szeretnék komolyan fejlődni, és még Graysonon is túl tenni a saját szakterületén. Persze tudom én, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni. De a gyakorlás az mindig hasznos. Úgy általánosságban mindenben. Ezt az akadálypályásdit is határozottan gyakorolnom kell még. De remélhetőleg én tudok valamit segíteni Sidney-nek az idegen nyelvekben, ő meg segíthet ezekkel a pályákkal. Legalábbis az nagyon klassz lenne. Határozottan büszkén mosolyogva nézek Sidney-re,amikor azt mondja szép volt. - Egy igazi olasz férfi soha semmit nem ad fel! Legalábbis Luca bácsikám mindig ezt mondja. - és végszóra fel is tápászkodom. - Mondjuk az igaz, hogy van hova fejlődnöm ebben még. Ugye segítesz és elmondod, hogy hol rontottam el a dolgot? Mire figyeljek legközelebb jobban?- nézek rá kérdő, érdeklődő tekintettel. Annak örülök, hogy megleptem annyival, hogy végig csináltam, de tudom, hogy katasztrofális volt, és ha fejlődni akarok, akkor tisztában kell lennem a hibáimmal is. -Most viccelsz? Ha felmegyek a gyengélkedőre, akkor hogy fogok neked szurkolni amikor te kerülsz sorra? - eszem ágában sincs sehová menni, amíg nem láttam Sidneyt is versenyezni. Nagyon szeretném, ha ő nyerne, és szeretnék neki szurkolni. - Tudod mit? Ha láttalak versenyezni, utána felmegyek a gyengélkedőre. De csak ha megengeded, hogy a következő Roxmortsi hétvégén meghívjalak egy fagyira. Ha már Luca bácsikám is szóba került. Az ő fagyija a világon a legjobb. Kár, hogy nem foghatlak kézen, és tudok veled Luca bácsikám fagyizójába hopponálni. Nem bánnád meg! Igaz, mia famillia... kicsit hogy is mondjam, túlbuzgók, és olyan romantikus szálakat is látnak néha, amik nem is léteznek. De hát a család már csak ilyen. És persze ott van a lehetőség, hogy könyvesboltba menjünk, hátha találunk valami ónyelvekkel kapcsolatos hasznos könyvet. Szeretem a könyvesboltokat. Főleg a régészeti és a nyelvészeti részlegeket...- találom meg gyorsan a vidám csacsogó énem, mit sem törődve a tanár rosszalló pillantásaival...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Egyelőre még nem vagyok teljesen biztos ebben az együtt tanulás dologban, de ha Danielnek tényleg elég jó a nyelvérzéke... na nem félreérthető módon, amire ő minden bizonnyal egyből gondolna, ha ezt ki is mondanám, akkor miért is ne. Ha úgy érzem, hogy nem jutunk egyről a kettőre, mert csak elszórakozza a dolgot, akkor úgyis vagyok annyira kemény, hogy simán megmondom neki, hogy én komolyan veszem a tanulást és a fejlődést, ha ő erre nem is igen vevő. Meglátjuk, egy esélyt adhatok neki, ha már akaratomon kívül sikerült picit kellemetlen emlékeket felhoznom benne. Aztán már csak arra figyelek, ahogyan elindul. Mielőtt még belépne az akadályok közé felmutatom neki a hüvelykujjamat drukkolásom jeleként, hogy aztán végig izguljam a dolgot. Végül is én voltam az, aki elintéztem, hogy kipróbálhassa, szóval ha valami komoly baja történik akkor az egyértelműen az én hibám lesz és még ha azt is mondom ő akarta, akkor is igen pocsékul fogom érezni magamat miatta. Időnként azért felszisszenek, amikor kemény ütéseket kap, de sikerül megállnom, hogy ne szóljak a tanárnak, hogy mégis csak álljunk le, mert a végén még tényleg több napos gyengélkedői kúra lesz ebből. És végigcsinálja! Tény, hogy pocsék idővel és az is, hogy nagyjából mindenki a vége felé már alig mert odanézni, hogy marad-e szegény srácból valami, úgyhogy gyorsan oda is lépek a célvonalhoz, amin éppen hogy sikerül átesnie, hogy segítsek neki feltápászkodni. - Igen vége és túlélted, bár... - szélesen elmosolyodom, mert lássuk be igen necces volt a dolog, de úgy fest azért csak van tehetsége hozzá, de tény és való, hogy még nagyon sokat kell majd gyakorolnia, hogy ne ilyen sérülésekkel végezze. Sok-sok plusz erő kell, fejleszteni a reflexeit, de azt hiszem nem az lesz most az első, hogy elsoroljam neki a hibáit és hogy min kellene még javítania. - A felénél már azt hittem feladod, szóval.. szép volt! - bólintok végül elismerően, mielőtt még a tanár is megérkezne, hogy megnézze magának Danielt, nincs-e komolyabb sérülése és javasolja, hogy azért tegyen egy látogatást a Gyengélkedőn. Erre azért én is támogatóan bólogatok, hiszen tényleg az lenne a biztos, ha egy kicsit megnéznék tényleg minden rendben van-e vele.
Nagyon örülök, hogy Sidney végül belement, hogy néha összeüljünk gyakorolni. Elvégre abból semmi gond nem lehet. Persze nyilván jó lenne, ha a "kedves" apám leereszkedne szerény köreinkbe, és segítene. De tudjuk, hogy nem fog. Már csak azért se, mert ne adj Isten felelősséget kéne vállalnia értünk, és tudjuk, hogy az nem megy neki. Pedig akkor iskolai időben is egész jól haladhatnánk az ó nyelvek elsajátításával. De nem. Így el is engedem ezt a kérdést. Sindeynek igaza van. Koncentrálnom kell. -Értem. Kösz. -villantok még egy hálás mosolyt a lány felé, mielőtt nekivágnék a pályának. Igazán hálás vagyok a tanácsért, és a bátorító vállpaskolásért. Majd nekivágok. Lesz, ami lesz. A cölöpökkel valami csoda folytán sikerül elég jól boldogulnom. Persze aztán jönnek a sokkal rázósabb akadályok. Az összecsapodó akadályok között igyekszek nagyon óvatosnak lenni, és találni egy lassabb de állandó ritmust, amivel átugrálhatok köztük. Olasz vagyok. Jó a ritmusérzékem. Büszke vagyok rá, hogy az olaszok zenéje a legszebb a világon. Nincs semmi olyan, ami szebb volna egy olasz dalnál. Már éppen átértem ezeken az akadályokon, amikor a következő oldalba kapott. Mi tagadás ez elég rosszul esett, mert hogy elég nagyot estem. De azért feltápászkodom viszonylag hamar, és újra nekifutok ennek a körnek. Bár szinte biztosan gyarapodtam egy csúnya zúzódással. Szóval így értette Sid, hogy mindenre figyeljek. Jobban kell koncentrálnom. Ahogy ezeket az akadályokat is legyűröm újabbak jönnek. Ezúttal mágikus csapdák. Ezek elég sokat kivesznek belőlem. Rendesen meggyűlik velük a bajom, ami nyilván az időben is sokat jelent majd. A többieknek, akik nem először találkoznak ilyenekkel, és nyilván vannak saját bevált trükkjeik ezek megoldására biztos sokkal könnyebb. Végül valami borzalmasan pocsék idővel, néhány zúzódással, és kisebb vágással karcolással esek át szó szerint a célvonalon. - Vége? - nézek fel egy fájdalmas, de annál büszkébb mosolyfélével, ami nem tudom mennyire hasonlít inkább grimaszra. Ahogy a földön fekve, lihegve fenézek Sidneyre.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Sajnálom én őt, bár azért mélyen legbelül kissé magamat is, hogy ugrott az esetleges külön óra lehetősége, pedig már egy ideje kilincselek a pasasnál, de hát úgy fest erre akkor végképp nem alapozhatok. Ki kell találnom valami más lehetőséget, hogy kicsit fejlesszem az ónyelvek terén a nyelvtudásomat és hát remélhetőleg találok majd valakit, esetleg a nyáron, bár mivel apával sokat fogunk utazni... Azért is lett volna jobb év közben, itt helyben intézni a dolgokat, de hát ez van. - Végül is okés, abból baj nem lehet, aztán majd keresgélek. Hátha találok olyat, aki időnként eljönne Roxmortsba és ott tudnék összefutni vele... - igazából már csak hangosan gondolkodom, hiszen jó lenne az iskolai tanulás idejébe beépíteni ezt is és nem pedig külön venni, tehát nyárra, vagy szünetekbe tenni, amihez viszont olyan tanár kell, aki hozzávetőleg "házhoz" jön. Én még nem vagyok elég profi és hát a suli mellett necces is lenne, hogy folyton ingázzak, még ha hoppanálással ez gyorsabb feladat is ,de hát nagy távolságokat megtenni jóval nehezebb, mint mondjuk leruccanni Roxmortsba a suli kapujától, ahol már nincs blokkolva a térmágia. - Nagyon figyelj a lábadra és... mindenre, amire csak tudsz! Ha gáz van, segítünk, de óvatosan. - nem is tudom mit tanácsolhatnék neki, főleg ha nincs gyakorlata még. Az első akadálypályák általában könnyebbek, de ez eleve egy haladóbb, szóval hogy mennyi esélye van, főleg amennyire szétszórtnak tűnik... hát gőzöm sincs. Mindenesetre, ha már én intéztem, hogy megpróbálhassa azért besorolok a pálya mellé, ha netán segíteni kellene neki, vagy tényleg a Gyengélkedőre kísérni, akkor azért megtehessem. Van bőven akadály, cölöpök, összecsapódó csapdák, mágikus akadályok, úgyhogy nehéz dolga lesz. Én már ezeknek a nagyrészét elég jól ismerem, de szerintem neki még egyelőre sejtelme sincs, hogy mire vállalkozik. - Hajrá Daniel! - paskolom meg még kicsit a vállát, csak aztán lépek hátrébb, bár azért látszik rajtam rendesen, hogy aggódom kissé. Lehet, hogy rossz ötlet volt, hogy rádumáltam a tanárt, hogy megpróbálhassa. Az én felelősségem lesz innentől, ha valami komoly baja lesz. Nem csoda, ha feszülten koncentrálok, hogy ha netán mégis arra lenne szükség, akkor azonnal mozdulhassak és valahogy segíthessek neki, hogy ne törje nagyon össze magát, ha mégis elbaltázna valamit.
Nagyon kedves dolognak tartom, hogy Sidney együttérzést próbál kifejezni, noha még azt sem tudja miért kéne együttéreznie. Egy kedves, amolyan "Nincs semmi vész" mosollyal jutalmazom az elharapott mondatot. Pedig igenis van. Igenis bánt az, hogy az apám lelépett, és elhagyott minket a húgom halálakor. Még csak vissza se nézett. Meg sem próbálta elmagyarázni. És bánt az, ahogy most bánik velem. Azaz sehogyan sem. Ignorál mintha nem is léteznék. Mintha sosem lettem volna a fia. De úgy döntök erre az órára elengedem ezt a dolgot. Nem most fogom ezt elmesélni Sidneynek. Ha elmesélem egyáltalán. Talán. Egy más alkalommal. - Addig amíg nem találunk más tanárt, azért néha összeülhetünk gyakorolni.- mosolygok továbbra is kedvesen. Tényleg jól jönne az a gyakorlás. Minden téren. Ráadásul akkor gyakrabban találkozhatok Sidneyvel. Ez pedig csak jó dolog lehet. - Majd nagyon igyekszem koncentrálni.- ígérem teljes határozottsággal. Még bológatok is hozzá. Bár a szememből a játékos, lelkes vidámság egy pillanatra se tűnik el. Végül úgy fest Sidneynek sikerül valahogy meggyőzni a tanárt, hogy én is részt vehessek a gyakorlaton. Szóval igen fellelkesülve követem Sidneyt a gyakorlati verseny kezdőpontjáig. Nem is tudom, talán jobb volna, ha valaki menne előttem, hogy tudjam mire számítsak. De Sid azt mondta én kezdjek, így nem vitatkozom vele. Elvégre az rendben van, hogy nekem van itt a legkevesebb esélyem bármire. Nem is célom, hogy megnyerjem a versenyt. Ha reálisan tekintek magamra az is szép lesz, ha komoly sérülés nélkül sikerül rendben teljesíteni a feladatot. Ellenben ahogy elnézem Sid komoly esélyes, én pedig a világért sem akarnám rontani az esélyeit. Szeretném, hogy ő nyerjen. Biztos végig fogom szurkolni neki az egész versenyzését, amikor ő kerül sorra. Feltéve persze, ha addigra én nem a gyengélkedőn kötök ki. - Még egy-két utolsó jó tanács az új fiúnak, mielőtt indulnék?- kérdezem Sidneyt elszánt, de annál lelkesebb arckifejezéssel. Ha mond valami hasznosat, azt lelkesen, és hálásan fogadom. - Kívánj szerencsét!- kacsintok még rá, majd teljesen a feladatra koncentrálok. Hiszen nincs könnyű dolgom, mert sosem vettem részt még efféle versenyen. De nagyon szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok végig menni ezen a rusnya pályán. Még ha utolsó leszek akkor is. Igyekszem, ha nem is gyors, de jó ritmusban, az ügyességemre támaszkodva, mindenre figyelve haladni előre, leküzdve az akadályokat. Aztán meglátjuk mire lesz elég... Talán mellém szegődik a kezdők szerencséje.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
Úgy fest azért szerencsére annyira vészesen hosszú távra nem lehet őt letörni. Na nem is akarom, de azért kicsit sikerült letörni a kérdésemmel, pedig hát nem tudhattam, hogy ennyire rossz a véleménye a pasasról. Az már tuti, hogy komoly köze lehet hozzá, csak még mindig azt nem tudom, hogy micsoda és van egy olyan érzésem, hogy nem most fogja nekem elmesélni, vagy hogy nem is nagyon szeretne beszélni a dologról. Ha a pasas nagyon megbántotta, akkor végülis teljesen érthető, ha inkább megtartja magának a múltja ezen részletét. - Sajnálom, hogy... - elharapom a mondatot, hiszen nem tudom, hogy pontosan mit is sajnálok, hiszen nem tudom, hogy mi történt közöttük, de nekem sikerült felbolygatnom a dolgot és nem szándékosan tettem. Talán nem is kellene foglalkoznom a dologgal, de azért ennyi együttérzés van bennem, még ha elsődlegesen azért is jöttem most, hogy megnyerjem a gyakorlatot, de hát... nem csak az a fontos, hogy magammal törődjek igaz mindig. Azért úgy fest Daniel kedvét annyira nem könnyű elvenni hosszútávon, ami azért megnyugtató. - Végül is a gyakorlás sosem árthat, de talán azért nem lenne rossz keresni egy hozzáértő tanárt is, de majd nyáron utána nézek. - mosolyodom el végül, ahogyan érezhetően kezd visszatérni a lelkesedése, mintha el se ment volna. Azért azt nem tudom mennyire menne akármilyen nagy is a könyvtár, hogy onnan sajátítsuk el az ónyelveket. Én annyira nem érzem sajnos magamat még profinak, hogy simán tanuljak könyvből, sokkal hatásosabb, ha van egy tényleges szakértő, aki segíti az embert. - Hát ez... kedves, de pont az a lényeg, hogy semmi se vonja el a figyelmedet, mert akkor esélyed sincs, ha nem tudsz koncentrálni. - persze értem én, hogy mire gondol, de valahogy nekem nem jön át ez a folyamatos bókolgatás, meg amúgy is Daniel még egy kiskölyök és hát kettőnk közül legalább úgy fest én ténylegesen céltudatos vagyok. Nekem a legfontosabb mindig az, hogy elérjem, amit akarok, nem feltétlenül az, hogy valaki szépnek gondol. Tudom azt, hogy nem vagyok kifejezetten csúnya, de nem azzal akartam érvényesülni soha sem. Nem véletlenül nem hordok magassarkút, nem szokásom nagyon kicsípni sem magamat, mert nem azzal akarok előrébb jutni, hogy villantok a tanároknak, hanem azzal, hogy megmutatom mire vagyok képes. - Na gyere, akkor te kezdesz... te úgy sem hiszem, hogy eséllyel indulnál a versenyben. - én pedig amúgy is szeretek az utolsó lenni, mert akkor legalább tudom, hogy milyen teljesítményeket kell megelőznöm, szóval ha esetleg Daniel összetöri magát, akkor elvihetem a Gyengélkedőre és még vissza is jöhetek, hogy ne maradjak le a versenyről sem, ha már eleve e miatt jöttem.
