2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Végtére is legyen így, a lányok tervezgetősebbek, kezdve attól, hogy már kislánykoruktól elképzelik az esküvőjüket. Nem csodálkozhatom akkor azon sem, hogy már szinte kész tervvel jött ide, holott nem is ismeri a stílusomat, lehet, hogy nem vagyok éppen jó megfigyelésben. Azt hittem, hogy elemistaként ajtóstul ront a házba, ehelyett egy szelíd módszert választ. Megpróbálom félrerakni a gyászomat, a rosszkedvemet, hiszen az nem segít, csakis az lehet a gyógyír, ha belevetem magamat nyakig a munkába, és azt csinálom, amihez értek. Astrid viszont kinyilvánítja, hogy talán félreérthető volt az elképzelése, és kiváncsi lenne az én elképzeléseimre. Fújtatok, nem akarok úgy tűnni, mintha bármi bántót mondott volna, nem az ő hibája, ha most mindenre fokozott érzékenységgel reagálok. - Nem, erre nincsen szükség. Elmondtad az elképzeléseidet, én meg reagáltam rá. Lehet ezen még csiszolni. Ha azt akarod, hogy aktívan segítsek, megteszem. – Nem hagyom, hogy rajta is eluralkodjon a kétely, és a lelkiismeretfurdalás, még döcögősebb az ismerkedés, mint elsőre gondoltam, de hátha beindul majd a folyamat, ha eltöltünk együtt némi időt. Jó emberismerő vagyok, észreveszem, hogy ő sem teljesen van most a toppon, de nem tisztem faggatózni, legalább ne menjünk egymás idegeire. - Nem rossz elgondolás. Volt korábban párod? Úgy értem az ilyen kiküldetésben. – Fűzöm tovább a szót, nekem ott volt Sonia, aztán mindig más, miután ő már csak Moszkvában volt, de lássuk be, Astridról vajmi keveset tudok. A lendületeségéből nem olyan lánynak tűnik, aki a hálókörletben magolja a következő óra anyagát, láthatóan szereti a módszereit gyakorlatban kipróbálni. Viszont némi önbizalomhiány is körbelengi, és ez nem jó, hiszen ha éles helyzetben fagy le, vagy megy el a kedve, akkor jó nagy szarban leszünk. Kedvesen reagálja le a hozott apróságot, szinte meg van lepődve, és ebből úgy tűnik, nem sok úriemberrel lehet körbevéve. - Jó lesz a külváros, egy sarki félreeső mugli kávézó van oda közel, és majd halkak leszünk. – Vetem fel az ötletet, mert akkor csak magunk lehetünk, és ha véletlenül hallana is felőlünk egy asztalszomszéd valamit, majd úgy teszünk, mintha valami játék volna, vagy film, amit éppen kitárgyalunk. Azért jobb így, mert a Roxmortsban tervezgetni komolynak tűnne, és lássuk be, a sötét varázslóknak bőven lehetnek ott kémeik. Kiérünk a vaskapu elé, ott a páros hoppanás miatt nyújtom a kezemet, hogy fogja csak meg.
[You must be registered and logged in to see this image.]Szeretek mindenre felkészülni és mindent jó alaposan megtervezni, így ez a mai napon sincs másképp. Amikor tehát Gregoryval beszélgetni kezdünk, rögtön elé is tárom a gondolataimat. Nincs ebben szerintem semmi rossz, lehet, hogy ő is így gondolta, mert mégis csak fontos része a feladatunknak a megfigyelés is, de ahogy beszélni kezd és jelzi felém, hogy ő csak megfigyelő lesz, érzem, hogy elrontottam. Már most, a kezdésnél. Nem akarok én egyedül dolgozni, nem is biztos, hogy menne, én csak… csak segíteni szerettem volna, de azt hiszem, hogy túlzásba estem. Miért nem tudok hallgatni? A pasik szeretnek irányítani, át kellett volna neki engednem ezt a szerepet. Aprót sóhajtok, majd határozottan a szemeibe nézek. - Véleményem szerint mindkettőnknek szüksége van rá, ezért nem csak megfigyelőként osztottak be mellém, hanem társnak. Én csak a feladatunk elejét gondoltam ki, amihez rád is ugyanúgy szükségem lesz. Sajnálom, hogyha úgy érzed, hogy rád nincs szükségem, mert ez nincs így, egyedül nem szívesen vágnék bele. – remélem, hogy megérti szavaimat, és felfogja, hogy nem akartam én ezzel megbántani, de ha sikerült, akkor hát most már mindegy. Már megszoktam, hogy elég könnyedén és gyorsan tudom elszúrni a dolgokat, de akkor majd igyekszünk hamar túlesni a közös munkán, utána pedig csinálhat úgy, mintha soha se beszéltünk volna. - Szerintem igen. Egy auror és egy elemista tanonc elég jó párost alkothat egy ilyen feladatban. Gondolom fontos az, hogy tudjunk másokkal együtt dolgozni, ne csak a saját szakos diáktársainkkal. – aurorként ő neki is kell majd másokkal dolgoznia, ahogy majd én nekem is. Most már nem értem félre a kérdését, azok után, hogy így elrontottam a helyzetet, most már nem hoz zavarba, úgy tűnik, egy pillanat alatt sikerült eltántorítania ettől. Bár… rosszabb bánásmódhoz, viselkedéshez vagyok én szokva. Ahogy viszont a csoki előkerül, úgy zavarodom ismét össze. Azt hittem, hogy nem akar velem dolgozni, hogy nem tart szimpatikusnak, erre most tényleg csokit hozott nekem? - Én… köszönöm! Ez igazán kedves tőled! – na erre tényleg nem számítottam. Azt hiszem, hogy Gregoryt nem lesz túl egyszerű kiismerni, mert eddig remekül össze tud zavarni. Kész kihívás! Próbálok nem ügyet csinálni abból, hogy én semmivel se készültem az ő számára, ha minden jól megy, akkor lesz még lehetőségem arra, hogy én lepjem meg őt. A csokoládét a táskám egyik külső zsebébe teszem, úgy hiszem, hogy hamarosan úgyis rárabolok majd, végül pedig az ajtó felé sandítok. - Szerinted hova kellene hoppanálnunk? – most átadom neki az irányítást, döntse el ő, hogy pontosan hova érkezzünk meg Londonba, de mivel innen nem fogunk tudni hoppanálni, ezért ha minden igaz, megindulunk együtt a kapuhoz.
Jobb lenne, ha most egy fiúval raknának párba, mert Astrid szőkés tincseiről akaratlanul is Sonja jut eszembe. Hiába próbálnék elvonatkoztatni, minduntalan eszembe ötlik, hogy tán azért halt meg, mert lány volt. Igencsak szexista kijelentés ez a részemről, ha meg is jegyezném hangosan, a hollóhátas háztárs még fel is találna képelni. Mégis, mi van ha erre a pályára lányok nem alkalmasak? Az izomzatuk, a kitartásuk nincsen azonos kategóriában a miénkkel.. Sonia ezt tudta, és mindig kockáztatott, egészen az utolsó leheletéig. És most itt egy elemista lány, aki a végletekig eltökéltnek tűnik még a visszafogott gesztusok ellenére is. Hát ki vagyok én, hogy a szájába akarjam adni? Mármint hogy mihez van tehetsége.. Viszont ha nekem kell végignéznem, hogy meghal ő is.. Ahhoz már nem lenne gyomrom. Vészterhes gondolatok nyomják a lelkemet, elhúzom picit a számat, kelletlen árnyék suhan át az arcomon, de ezt annak álcázom, hogy nagy itt a tömeg, és nem lehet normálisan beszélgetni. - Látom, hogy te már mindent kigondoltál, rám aligha lehet szükséged. Megyek akkor, de csak megfigyelő leszek. Úgyis neked van szükséged terepgyakorlatra. – Nem, nem bántó a hangsúlyom, semleges arccal, és stílusban mondom mindezt, mint akinek oly mindegy ez az egész. Nem tudhatja, hogy mi van velem, de hogy nem beszélek meggyőződésből, az bizonyos. A halovány pírra ellenben meglepetten rándul meg az ajkam, ennyire érintésmániás lenne? Holott csupán őt védtem az elsodró tömeg ellen. – Mit gondolsz, miért raktak pont minket párba? Illünk egymáshoz? – Csakis a munkára értem, ám ha már most pironkodik, ki tudja, hogy milyen összetételbe helyezi ezt magában..A lányok hajlamosak mindent túlbonyolítani. Megoldom a válltáskám csatját, és előhúzok egy csokis-mandulás nugátot, hogy a kezébe nyomjam. – Útravalóul hoztam neked, hogy ne éhezz. – Úriember sosem érkezik üres kézzel, még ha sötét varázslókat is megy kifüstölni. Ha ezzel is zavarba hozom, hát isten a tanúm, én tényleg feladom. Végre már csak ketten vagyunk a csarnok ezen szakaszában, és akár indulhatunk is, kiváncsi vagyok, hogyan válik be a terve. Sötét szempilláim mögül kíváncsian meredek rá, vajon hogyan reagálja le a kapott üdvözlőajándékot.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem igazán értem, hogy miért izgulok most ennyire, de nem volt még alkalmam páros feladatban részt venni, most pedig itt a lehetőség. A nehézséget az jelenti számomra, hogy nem ismerem a srácot. De miért nem? Hiszen ő is Hollóhátas, nem sokkal idősebb nálam, már rég ismernem kellene… De biztos nem lesz semmi gond, minden rendben lesz, most pedig eljött a pillanat, hogy megismerjem. Felpillantok a jegyzetekből, nagyjából pont abban a pillanatban, amikor Gregory ráfordul az előttem lévő lépcsősorra, így tekintetünk egy pillanatra találkozik. Ösztönösen mosolyodom el, majd viszonzom az intést, miközben a papírt tartó kezemet magam mellé engedem. Egy pillanatra felmérem őt, miközben közeledik, de igyekszem feltűnésmentesen tenni mindezt. Tényleg különös, hogy még soha se figyeltem fel rá, de a szerelem vak, azt szokták mondani, én pedig éveken át az voltam. - Szia! Igen. – zavartan egy tincsemet a fülem mögé tűrök, miközben meglepő módon mást nem mondok. Mit is kéne most mondanom? Oké Astrid, szedd kicsit össze magad. Fogalmam sincs, hogy miért érzem azt, hogy zavarban vagyok, nem kellene ennek így lennie, soha se szoktam így viselkedni. Segít a helyzetemen, hogy megszólal, így bár férfias illata mintha egy picit elvonta volna a figyelmemet, hamar tervező üzemmódba kapcsolok. - Szerintem lenne mit egyeztetnünk, mégse hoppanálhatunk oda és törhetünk rájuk terv nélkül. – akkor biztos lenne a bukás és könnyen lehet, hogy a fogunkat is ott hagynánk, én pedig köszönöm szépen, de még szeretnék élni. Meglep, ahogy a falhoz húz, de engedelmesen lépkedek vele, majd kissé neki is döntöm vállamat a hűvös falnak, próbálva nem foglalkozni a rövid érintéssel. Most tényleg észnél kell lennünk. - Szóval, én arra gondoltam, hogy ma kintről felmérhetnénk a terepet, hogy pontosan hogy néz ki az épület, hány bejárata van, hányan vannak, ilyesmik, és vagy még ma este vagy legkésőbb holnap támadhatnánk. Igazából nem lenne rossz, ha nappal is megfigyelnénk picit őket és csak holnap füstölnénk ki a bandát, az éj leple alatt, egy kicsit pedig az egyik motelben pihenhetnénk előtte. Fáradtan rosszabb a teljesítmény, így én kinéztem egy helyet, ami pár utcányira van tőlük, de persze tőled függ, nem akarok mindent én megszabni. – pislogok fel rá és egy apró pír is mintha átfutna csinos pofimon. Lehet, hogy túlzásba vittem a tervezést, hagynom kéne, hogy Gregory is jobban beleszóljon a dologba, de valami azt súgja, hogyha nem felel meg neki ez így, akkor úgyse fog hallgatni, hanem kifejti majd őszinte véleményét. Mindenképpen jól kell teljesítenünk, ez a feladat fontos a szakmám miatt, sok jó pont jár érte, nem bukhatunk el.
Több hét telt el azóta, hogy Sonia meghalt. Hosszú ideig voltunk barátok, hogy aztán közel egy évnyi szünet köszönjön be. Nem vesztünk össze, pusztán elsodródtunk egymástól, más lett az érdeklődési körünk, és már nem dolgoztunk együtt. Egykor a barátom volt, szinte családtag. Az egyetlen családtag, most pedig már ő sincsen. Karácsonykor érkezett a halálhíre, s értelmetlennek tűnik, ahogyan vége lett. Még csak utána sem érdemes nézni, az általa oly imádott Moszkvában baleset érte, egy mugli kocsi ütötte el, azonnal meghalt. Ha élni akarnék a gyanuperrel, feltételezhetném, hogy túl sok ellensége volt, hiszen a provokatív viselkedésével mindig kivívta maga ellen a sorsot. És különben is, aurorok vagyunk, benne van a pakliban. Ahogyan a halálos átok ellen sem véd semmi, bármikor utolérhet a végzet. Megtehetném, hogy felkerekedek, nyomozok, hátha rájövök, hogy mi történhetett, de van értelme a bosszúvágynak? Lényegében csak magamat tenném tönkre vele. A továbblépés lehet a megoldás, noha nem érzem magam azóta sem jobban. Telnek a napok, s Flitwick is észrevette a passzív hallgatásomat. Azzal akar felrázni, hogy kapok egy társat. Azt a McCallie lányt, akivel mintha lennének is óráink átfedésbe, de azon túl, hogy egy szép arcú csinos lány, nem tudom hová tenni. Még csak azt sem mondhatom, hogy majd nekem kell mentorálnom, lévén évfolyamtársak is vagyunk, és a klubhelységben is láttam már párszor. Nem tapasztalatlanabb mint én, legfeljebb kevésbé világlátott, inkább a Roxforthoz kötődik, míg én gyakorta lelépek az iskolából. Nem az ő hibája, ha most mogorvának tűnök, mindenkivel ilyen vagyok. Megszoktam a zord időjárást, lévén én is többször voltam Moszkvában, így tőlem távol áll a télikabát, szimpla bőrdzsekit viselek. Frissen borotválkoztam, hiszen ki tudja, hogy a kezdeti megismerkedést követően mennyire akarunk fejest ugrani a közös küldetésbe, utána már nem tudni, hogy mikor lesz alkalmam tisztálkodni. A vállamon átvetett táska tértágított, van benne váltó ruha, tiszta alsónemű, néhány könyv, féltucatnyi bájital. Na és persze egy jóféle skót whiskey, anélkül el sem indulok. Útközben nem találkozom a lánnyal, tehát vélelmezhető, hogy előbb indult, vagy máshonnan jön. A lépcsőn lefelé baktatva már ismerősek a szőke fürtök emelem a kezemet, hogy intsek neki, ha még nem vett volna észre. Céltudatosnak tűnik. - Szia. Kizárásos alapon mi megyünk együtt. – Lépek közelebb, úgy másfél fejnyivel magasabb lehetek mint ő. Derűt erőltetek magamra, hogy ne legyen nyomasztó számára a hangulatom. Kezet viszont nem nyújtok, ezt feleslegesnek érzem. A távolságra való tekintettel érezheti a kölnim illatát, amely erőteljes, férfias, mégsem túlzás. A hajam is nem rég mosott, tisztaság érzetét kelti. Elismerően végigmérem, ha Flitwick velem tette párba, akkor minden bizonnyal tudja tartani a lépést, hiszen én eleve maximalista vagyok. - Le akarsz ülni valahol, hogy átbeszéljük, vagy rögtön induljunk? – Kérdezem meg bársonyos hangon, miközben a falhoz vonom, lévén igen nagy az átmenő forgalom a bejárati csarnoknál, többen órára sietnek, mások pedig a nagyterembe.
[You must be registered and logged in to see this image.]Meglepetésként ért, hogy egy auror szakos diákkal osztottak párba az egyik tanórán, így egy elég veszélyes küldetést kellene nekünk kettőnknek végrehajtanunk. Ezzel nincs semmi baj, mert szükségem van az adrenalira, arra, hogy érezzem, hogy élek, de Gregoryt egy picit se ismerem. Hiába járunk egy házba és egy évfolyamba, valahogy… soha se alakult úgy, hogy mi ketten beszélgettünk volna. Jó, pár szót talán váltottunk a kilenc év alatt, de az szinte semmi. Természetesen nem kerülte el a figyelmemet, hiszen tagadhatatlanul jól néz ki, de ezt soha se mutattam ki felé. Egy ideig volt más, aki miatt nem érdekelt, az után pedig némileg magamba burkolóztam, nem sokat mozdultam ki. Az utóbbi időben kezdek visszatérni régi önmagamhoz, végre úgy érzem, hogy sikerült továbblépnem, de azért még óvatosan haladok előre, nehogy beszakadjon alattam a jég… Na de nem szabadna aggódnom, biztos okkal kerültünk mi ketten egy csapatba, hiszen azt is gyakorolnunk kell, hogy egy másik szakos diákkal hogy tudunk együtt dolgozni, én pedig nem fogok csalódást okozni a tanárnak. Mivel a küldetésünket jobb lenne este végrehajtani – remélhetőleg még ma -, így azt beszéltük meg, hogy a bejárati csarnoknál fogunk találkozni délután 18 órakor, hogy együtt menjünk majd el Londonba. A város külterületén található a banda fészke, amit ki kellene füstölnünk, de előtte nem ártana körbejárnunk a környéket és felmérnünk a helyzetet. Én még abba se vagyok biztos, hogy ma sikerülni fog a küldetésünk, lehet, hogy csak holnap este kezdhetünk majd támadásba, minden a mai nap eredményességétől fog függni. Felkészültem arra, hogy nem fogok sokat aludni, ahogy minden másra is, így bár nem látszik, de a vállamon lévő táskában megtalálható minden, amire szükségem lehet, a pálcám pedig természetesen az övemnél van. Mivel tél van odakint, így jó melegen öltöztem fel, mert bár fel tudnám melegíteni úgy a testem, hogy ne fázzak, a muglik között mégse kelthetek ezzel feltűnést, így egy fekete színű szövetkabát található rajtam, mely alatt szintén fekete pulóvert és világoskék farmert viselek. A lábaimon meleg, bundás csizma, a nyakamban pedig egy vörös színű, vastag sál pihen. A sapkákért nem vagyok oda, így most azt a szobámban hagytam, a szőke, hosszú tincsek úgyis kellően felmelegítenek, ha szükséges, max csalok egy kicsit, feltűnésmentesen. Szemeim minimális, fekete sminkkel vannak kihúzva, így kiemelik barna szemeimet, de semmi extra nincs rajtam, a feltűnésmentesség lesz a lényeg. Én érkezem meg előbb a bejárati csarnokhoz, így a lépcső felé fordulok, türelmesen várva, hogy mikor érkezik meg a srác, már ha egyáltalán arról érkezik. Remélem, hogy nem fog késni, fontos tartanunk magunkat az időhöz, mert bár a tanár adott nekünk három napot, jobb szeretnék minél előbb túl lenni rajta. Egy pillanatra ránézek a kezemben lévő jegyzeten, amit a professzortól kaptunk a bandával kapcsolatban, de már vagy ezerszer átfutottam, szinte kívülről tudom, de mégis, valamivel el kell ütnöm az időt, hülyén néznék ki, ha úgy állnék itt, mint aki csak néz ki a fejéből.
