2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Igazán kedves vagy Eun, én csak vigyázni akarok rád, nem ugráltatni. – Olyan kedvesen cuki ez a lány, hogy szinte ott a késztetés, hogy az arcára simítsam a kezemet, de annak, hogy nem teszem meg, prózai oka van; nem úgy kezelem, mint a többit, aki csak mellém csapódott. A gyönyörű mardekáros szőke nem önszántából van velem, kijelölték, így aztán cseppet sem biztos, hogy kicsit is szimpatikus vagyok neki. Bizonyos tekintetben visszafogottabb, mint a nagy átlag, nem is adná magát egykönnyen, ezért nincs is semmit értelme erőltetni. És pont ez a szép az egészben, önálló akarattal rendelkezik. - Már? Eddig nem vetted észre? Vagy félreértettem volna a jelzéseidet? – Nevetek vissza, természetesen Eun nem jelzett semmit, csak húzom az agyát, hogy jobb kedvünk legyen, az alapján már él, és úgy vélem, hogy jó kis csapat leszünk. Ő ugyan még kissé tapasztalatlan a terepmunkában, de majd olyan munkát kéne adnom neki, ami alapján könnyedén belejön. Csak az a rossz az egészben, hogy egészen Roxmortsig mehetünk csak, és lássuk be, így helyben nem igazán botolhatunk bele komolyabb ügyekbe. London túl távol van ide, olyan, mintha háziőrizetben lennék. Ám Eun ötlete ferge(most figyelj!)teges, a Tiltott Rengeteg azért nem éppen veszélytelen helyszín. Flitwick erre nem gondolt volna? Vagy úgy vélte, hogy az még belefér, és ha Eunnak baja esne, közel az iskola? - Minél előbb? Végülis van benne ráció, csak tudod ha hamarabb jön valaki, akkor a csalódás is megtalálhat, ott a kockázata. Igaz, tapasztalatnak nem utolsó, ha van valakink, legalább össze tudjuk hasonlítani a többivel, aki utána következik. Vagy te inkább a mindent elsöprő nagy szerelemre vágynál, aki kitölti az életedet, és utána már rá se néznél a többi fiúra? – Sajnálatos módon lehet, hogy pont én fogok kiesni ebből a szórásból, hiszen hallhatta már a híremet, én amolyan ágyból ágyba ugrándozós típus vagyok, de ki tudja, lehet, hogy nála ez sem jelent kizáró okot? Nem tudnám most még eldönteni, hogy mi lesz köztünk, hiszen alig ismerjük egymást pár órája, bármi lehetésges. - Ugyan, én nem gondolom, hogy olyan nehéz volna. Itt leszek, hogy segítsek, nem lesz semmi szenvedés benne.. – Az oldalra döntött pofira visszamosolygok. Fizetek, és elindulunk kifelé. Egy pillanatra mégiscsak lemaradok, hogy udvariasan magam elé engedjem, és ösztönösen a darázsderekára s a hátsójára téved a tekintetem. Aww.. Mire visszanéz, már barátságosan mosolygok rá, és nyoma sincsen arcomon az évődő vágyakozásnak. Az erdő felé vesszük az utat, s a fák egy idő után sűrüsödni kezdenek. – Vigyázz, hogy hova lépsz.. – Figyelmeztetem, a pálca nekem is a kezem ügyében. Jártam már ezen az ösvényen, tudom, hogy hova vezet. Vajon Eun képes lesz vele szembenézni?
-Ha ez megnyugtat, én sem szeretem, ha parancsolgatnak nekem. Jobb szeretem magam megoldani a dolgaimat, de… miután valószínűsíthető, hogy te leszel majd a főnök, így lehet, nálad kivételt teszek. – Meg Gregory a tapasztaltabb, így jobb is lenne, ha inkább csak követné az utasításait. Biztosan meg tudna ő is oldani magától pár helyzetet, de azért mégiscsak jobb, ha valaki biztosan tudja, hogy mit csinál. Jelenleg pedig úgy fest, hogy ő nem is sejtheti, milyen ez a meló, ezért is tesz kivételt. De csak most az egyszer, mert amúgy tényleg nem nagyon bírja, ha valaki irányítani akarja, sajnos túl önfejű. -Ó, hát már kavarunk? Akkor bizony tényleg jobb lesz vigyázni mit mondasz, nehogy felhasználjam ellened. – mondja szem forgatva, de aztán ő is nevetni kezd. Érti ő a viccet, ezért is folytatja, amúgy nem kell tartania tőle a srácnak, hiszen, akit kedvel, annak úgysem árt, márpedig ő nagyon elnyerte a tetszését, már most, hiába nem koreai. Valami viszont mégsem hagyja nyugodni, az pedig az a bizonyos szó, amit a fiú mondott. Vajon azt is csak a vicc kedvéért mondta, vagy jelezni akart neki? Mindegy ezen egyelőre könnyedén átsiklik, majd később úgyis megtudja mit akart vele. -Tény, de én szeretném, ha minél előbb betoppanna valaki az életembe. Tudod, az a tipikus szerelemi sztori lenne, mikor úgy érzed, hogy csak vele akarsz lenni és tudod, hogy neked találták ki őt. Persze ha nem iskola végére találok rá, akkor sem esek kétségbe, nem erről van szó, csak… jobb előbb, mint utóbb. – Olyan nehéz manapság megtalálni a tökéletes párt, mert a fiúk főleg csak azért vannak a lányokkal, hogy legyen kivel dicsekedniük és akivel… nos, úgymond szórakozhatnak. Neki viszont olyan kéne, aki békén hagyja, mikor kell, de ott van támasznak, ha arra van szüksége és nem csak egy trófeának tekinti. Kissé naivan hangozhat, de ez az igazság. -Ahhaaaa… szerintem ez nem lesz ilyen könnyű, de majd te meglátod, legrosszabb esetben megszenvedsz velem igaz? – A fiú szavára egy pillanatra oldalra döntve a fejét értetlenül néz, de mikor elmondja, hogy hová is mennek, mosolyogva pattan fel a székéről és a fiú mellé lépve sétálnak el. Örül, hogy belement, igazából nagyon szeretné látni akció közbe, meg hogy mihez is kell majd alkalmazkodnia, gondolja, hogy Gregory azért már ismer egy-két olyan átkot is, amit ő esetleg nem, ezért is a kíváncsiság. – Vicces, de igen, most megyek oda először egyedül, szóval semmi ijesztgetés, vagy halottnak tettetés.
- Igen, nálam itt hibádzik a dolog. Aligh szeretem, ha valaki fölém helyezkedik. Jó, kell egy főnök, aki mondjuk kiadja a feladatot, de utána szeretem, ha teljesen szabad kezet kapok a megoldásában. – Vonom meg a vállamat, én eddig is teljesen jól megvoltam egyedül, hiába is mondja azt Eun, hogy az így magányos sors lesz. Igen, ez így is alakult, néha egy-egy szövetségesem van, akiket azért barátnak nem is tudnék kezelni, ahhoz túl sok titkot kéne kiadnom magamról. Így most a szöszi lány komoly megtiszteltetésben részesül, hogy ennyire mélyen belemegyünk ebben a beszélgetésbe. - Ahha, tudhattam volna, hogy nem szabad fecsegnem, ha egy mardekárossal kavarok. – Nevetem el magamat sármosan, egy pillanatra hunyorítok a lányra, hiszen meglepő módon igen tetszetős az a stílus, amit képvisel. Nem szokásom csak úgy beszélgetni a lányokkal, üres bókok után már következik is az ágy, igaz akkor mindketten csak a helyzetnek megfelelő feszültséget vezetjük le, Eunnal viszont most nem sietünk sehova, hiszen egymáshoz vagyunk láncolva egy jó hosszú időre, de kezdem nem bánni. - Talán igen. Viszont abban sem hiszek, hogy már huszonévesként meg kell találni az igazit. Mi van akkor, ha anélkül, hogy erőltetnéd, mondjuk negyvenesként egy jógaközpontban botlasz vele abba, akit imádnál? Szerintem ez is lehet aranyos találka.. – Valahol igaza van, hogy a nők lényegesen könnyebben találhatnak párt, hiszen nekik csak fogadni kell az udvarlást, bár ez sem teljesen igaz, mert ha túl sokáig válogatnak, végül csak a selejt marad, hiszen harminc felett a családalapításra vágyó pasik jobbára már elkeltek, és csak a nyomik és a megrögzött agglegények maradnak. Nem is tudom, én akkor sem siettetném.
- Ezen javíthatunk. Nekem főleg az auror tárgyak mennek, mint a bűbájtan, és a sötét varázslatok kivédése, na meg átváltoztatástanból is megyeget. Gyakorlás kérdése, kihívást keltő feladatokkal. A lényeg, hogy olyan varázslatokkal kezdjük, amiket más már megalkotott, át kell látnod a mágikus elméletét, és módosítani rajta. Na gyere! – Állok fel, és mivel már fizettünk, és készen vagyunk az italokkal is, indulhatunk, nekem teljesen jó a rengeteg. – Egyedül már jártál ott Eun? Vagy most esel át a tűzkeresztségen? – Kérdezem kétértelmű vigyorral. Visszatolom a székeinket, aztán elindulunk kifelé, innen pár perces séta csak a Tiltott rengeteg határát jelző ösvény kezdete.
Nem azt mondja, hogy nem szeretik a háztársai, csupán nem tartják közéjük valónak. Nem igazán van oda a kígyókért, hiába van ő is oda beosztva. Mivel tudja magáról, hogy milyen ő maga és Mardekárosok többsége, így jobbnak látja elkerülni őket. És bár nem hajlandó jó sok dolgon változtatni, mégis megpróbálja elkerülni azokat a helyzeteket, hogy versenybe száll a barátaival, a győzelemért, meg bárkinek is képes lenne keresztbe tenni. Ezért is jön ki talán olyan jól a fiúval, hiszen tudja, hogy jobb és tapasztaltabb nála, így nyilván az utasításait fogja követni, nem pedig csak a maga feje után menne. -Szerintem helyzettől függ. Valamikor muszáj megtartanod a saját véleményedet, de… máskor pedig fejet kell hajtanod mások akarata előtt. Valamikor alkalmazkodni is tudni kell. – Muszáj, különben egyedül maradhatsz. Még akkor is, ha vannak barátiad és családod, ők is ellened fordulhatnak bármikor, vagy csak szimplán nem tudtok megegyezni. Ő alkalmazkodik a szüleihez, ezért is mutatja magát olyan udvariasnak és jól neveltnek az ő szemükben, holott ő is képes bunkó és igencsak rossz lenni. Másképp kizárt, hogy kijönnének, de ez őt nem zavarja, tudja, mikor kell elfojtani a saját akaratát és behódolni másénak. Csak az a baj, hogy így az iskolában nagyjából pont nem fogja érdekelni, mit akarnak, milyen legyen, itt olyan stílusa van, amilyenre csak vágyik. -Ó, köszönöm, azért nem hiába kerültem abba a házba, amelyikbe. – Egyébként ez nem vicc, tényleg megtud mindent, amit akar, csupán idő kérdése, hogy mikor. De nem szokása felhasználni ezeket, inkább csak kíváncsi alkat, mindenről tudni akar. csak akkor él ezekkel vissza, ha megbántják. De az nem ajánlatos senkinek, különben még a halált is szívesebben megélné, mint az ő haragját. – Hmmm… Igaz, de szerintem akkor van kiegyensúlyozott életed, ha van melletted valaki, akit tudod, hogy szeretsz és ő is viszonozza az érzéseidet. De ez az én véleményem. Amúgy jogos, hogy sok az agglegény, de gondolj bele milyen gáz már egy nőnek, ha egyedül marad. Azt hinnék róla, hogy egy elviselhetetlen ronda banya. – Amit ő egyáltalán nem szeretne. Tisztában van vele, hogy nehezen elviselhető, de azért ő igyekszik… néha… szóval a lényeg, hogy nem akar egyedül kilenc macskával élni. -Mondjuk a bűbájtan? Egyébként nem vagyok rossz tanuló, csak éppen ügyetlen boszorkány. – vonja meg a vállát nevetve, elvégre tényleg nem ő a legügyesebb, az már egy más kérdés, hogy védekezni tud. Majd felteszi az őt érdeklő kérdést, elvégre imádja a veszélyes helyzeteket, meg úgy alapból, ha valami szabályszegéssel jár, ezért is reméli, hogy a fiú beleegyezik abba, hogy majd elmenjenek. -A tiltott helyek nem azért vannak, hogy odamenjünk? És tudom, hogy nem olyan veszélyes, mármint ha nem mész be nagyon mélyre, de én most pont arra gondoltam, hogy miután már úgyis egyetemista vagyok, plusz te is itt vagy, hát akkor miért ne áshatnánk a rengeteg mélyére? – kérdezi sejtelmes mosollyal, elvégre ő már vágyik egy kis kalandra, nem utolsó sorban pedig arra, hogy megtudja mit csinál a srác igazi veszély esetén és mennyi tapasztalattal rendelkezik.
Kényelmesen hátradőlök, és újra meg újra meglepődök rajta, hogy mennyire kis alkalmazkodó a szöszi távolkeleti lány. Azt hittem, hogy meg fog feszülni, csak mert nem volt választásunk, és mindenképpen össze kell dolgoznunk. Igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy ilyen lánnyal kerültem össze, nem valami idiótával a mardekárosok közül, aki csakazért is tönkre akarna tenni, amíg egymás mellé vagyunk beosztva. Igen, úgy fest, Eun még a háztársai közül is kirí, csak egy bizonyos réteg kedveli. Úgy fest, ebben közéjük fogok tartozni. - Nem hangzik rosszul, csak tudod, ha már valami rosszul terjedt el, akkor aki máshogyan használja őket, az lesz a kivülálló. Nem is tudom, hogy ilyenkor mi a jobb; behódolni a rossz használatnak, vagy lázadni, és erőltetni a saját álláspontot. – Vonom meg a vállamat, miközben iszogatom az italomat. Én még nem vettem észre, hogy Eun annyira sértődős alkat lenne, holott nem kértem bocsánatot azért sem, hogy kiálltam az álláspontom mellett. Valahogy eddig nem kellett empatikus lennem senkivel, mert főleg olyan lány partnereim voltak a munkában, ahol nyugodtan játszhattam a macsót, tudtunk a szexre alapozni. Itt ez totál nincsen meg, másféle oldalról kell megfognunk az összatartozást, mégis, igencsak kedvemre való az őszinteség, a kapcsolatépítés. - Nem is tudom, hogyan jutottunk idáig a beszélgetésben, nem szoktam ezekről beszélni másokkal.. Ügyes kis manipulátor vagy, de ez tetszik. – Nem akarom ezzel megbántani, inkább csak nyersen fogalmazom meg, hogy jó beszélgetőpartner, remélem ennek is veszi. Ismét kortyolgatok, mert amit mondott, azzal lehet, hogy egyet kéne értenem, viszont teljesen idegen a saját életstílusomtól. – Talán. Eddig még nem gondolkoztam ezen. Mondom, ahogy mindenki, bennem is ott a késztetés, hogy legyen majd mellettem valaki, de ha nem sikerül..? Nem esnék kétségbe, tudod annyian vannak, akik egy életen át agglegények.. – Lassacskán úgy vélem, hogy le kéne zárni ezt a mait, és kitalálni, hogyan is segíthetnék neki, hiszen a cél, hogy én mint a tapasztalt, valahogy mentorálom. – Mindezt értem, és jól is hangzik. És most.. Van olyan tárgy, amiből nem állsz túl jól, de kellene az előmeneteledhez..? – Kérdezek rá, aztán bólintok, hogy a harapnivaló jöhet, bár ha a következő kérdés komoly, akkor nem biztos, hogy érdemes lenne maradnunk.. - A Tiltott rengeteg nem azért tiltott, mert nem lehet odamenni? Mellesleges nem annyira veszélyes, mint tartják, csak.. kell valami szabályozás. Más kérdés, hogy ezt a többség nagy ívben leszarja. – Vigyorgok rá, és már markolok is bele a kihozott sós cuccokba, ropikba. Nem hülyeség, hogy valami éles helyzetet kreáljunk, de egyszerűbb lenne inkább az auror parancsnokságon jelentkezni, és valami kisebb ügyet vállalni. Már persze én nem tehetem meg, bevonták az engedélyemet, ő meg ereklyevadász.. De egy próbát azért tehetnénk.
Nem magányos ő, ugyan dehogy, csak egyszerűen nincs olyan férfi az életébe, akiért annyira odáig volna, hogy azt érezze, hogy a szíve hevesen ver és bármit csinálhatna vele, sose bántódna meg, hiszen mindig kiengesztelné. Bár az is lehet, hogy amire ő gondol, az nem szerelem, talán összekeveri a fiú barát fogalmával a kettőt. Még sose érzett olyat, ami azt bizonyítaná, hogy valóban fülig beleesett valakibe, bár nem is tudja, az milyen lehet. Előfordulhat, hogy pont az orra előtt van a megfelelő, csak éppen neki nem tűnik fel. Még az is megtörténhet, hogy ezek a pirulások és a sok beszéd nem csak azért van, mert annyira izgatott a partnere miatt, hanem valóban érezz valamit iránta, amit eddig senkinél sem, hiszen ez a viselkedés szokatlan tőle. Bármi lehetséges igazából, de később majd úgyis elválik. Minden esetre örül, hogy így biztatja a fiú, tényleg jól esik neki. - Végül is igazad van, ezek is hasznosak lehetnek. De azért jobb lenne, ha képes lennék másképp is megvédeni magamat, elvégre egy idő után elfogy. – Tudja, hogy nem lesz egyszerű menet ez az egész, elvégre ő is szeret irányítani, meg annyira nem szeret alárendeltnek lenni, de tisztelettudó is, ha arról van szó, mint a szüleivel szembe is, így reméli, hogy Gregoryval is sikerül ezt összehozniuk, nem akar ő szenvedést okozni neki, sem túl sok gondot, de el fog kellenie fogadni, hogy bizony vannak furcsa dolgai, mint például a poénkodás, hogy oldódjon feszültség. Ő pedig el fogja tudni viselni remélhetőleg. - Ugyan, egyáltalán nem vagy az. Mindenki másképp látja a dolgokat, mást takarnak számunkra egyes fogalmak, és persze másképp éljük meg az egyes helyzeteket. Nekem is van olyan, amit teljesen másképp értelmezek, mint mások. Például nekem a hülyeség egy viselkedési mód, ezért nem is bántó, de ha ostobának, vagy tudatlannak hívnak, akkor az már az. – Könnyen sértődős típus ez tény, de egyenlőre nem kell félnie a fiúnak, hiszen jól megvannak most, az ital is ízlik neki, amibe ismét belekortyol, egyszóval nagyon örül ennek a mai napnak, nem is bánja, hogy nem a barátaival ment el sétálni. Jobb ez így, legalább megismerik egymást, jól szórakoznak, meg nem utolsó sorban tanácsot is adhat neki a fiú. - Nem baj az csak… előbb vagy utóbb meg kell állapodnod valaki mellett. Én szeretném, ha az a valaki, olyan lenne, aki megért és ad teret. – Nem zavarja, ha a kapcsolatairól kell beszélni, vagy ha pont egy fiúval beszél az ideáljáról, hiszen ha az illető kedveli, akkor igyekszik megfelelni neki, vagy ha úgy érzi, ez nem megy neki, akkor tudja, hogy kapásból nem lesz nála esélye. Van jó oldala is ezeknek a beszélgetéseknek, illetve nála eddig csak az volt, de ugye egyesekkel elég rosszul is elsülhetnek. - Nem vagyok az a fajta. Inkább akkor már valami kutató központba mennék, ahol mondjuk a vérfarkasság elleni főzetet keresik, vagy hasonló dolgokat, érted. – válaszolja mosolyogva, majd ahogyan a fiú is ő is kék íriszekbe néz. Az már feltűnt neki, hogy furcsa hatással van rá a srác, de valahol ez kellemesen tölti el, hogy ilyen vele, mégis elkapja a tekintetét egy idő után, mert érzi, ahogyan elpirul. -Értem nem kell, hidd el, tudok magamra vigyázni, meg amúgy is csak az lett volna a kérdés, hogy kimegyünk-e majd valamikor a Tiltott rengetegbe. Legalább megtudnám, hogyan viselkedsz veszély helyzetbe. – Mikor odahívja magukhoz a fiú a pincérnőt gondolkodva néz egy pillanatig, majd úgy dönt, hogy sós harapnivalót, ropit vagy hasonlót kér.
Nagyon úgy tűnik, hogy Eun a baráti társasága ellenére is magányos. Körülveszi egy nagy rakás barátnő, de senki nincsen, akiért úgy tényleg megdobbanna a szíve. Kellemetlenül megrándul a gyomrom, amikor azt mondja, hogy édes vagyok. Túl szép, és bájos ez a lány, a végén még beleélném magamat, hogy valóban az esete vagyok. Hiszen lássuk be, lefeküdni valakivel, majd elfelejteni, nem túl tartalmas kapcsolat, Eun viszont bizonyos tekintetben nagyon is komoly lányka. Olyan, akivel hosszútávra lehet tervezni. Noha nálam a kapcsolat alapját a szex képezi, enélkül el sem tudnám képzelni az életemet, de ha belegondolok, hogy mennyire kis bájos, lehet, hogy neki még nem volt ilyen jellegű múltja. Valahol hebrencs is a komolysága mellett, de pont ettől életszerű ez a kis csajszi, akit nem illik egyébként a méreteivel szivatni, mert még begőzöl. Észre sem veszem, hogy lehelyezem a könyököm az asztalra, és ábrándozva méregetem őt. - Ezek is lehetnek hasznosak. Példának okáért ott van a robbanó bájital. Azokat előre is el tudod készíteni, és harc közben az ellenfélhez dobni. – És már el is kezdtük a mentorálási folyamatot. Nem tudom, hogy mennyit kell majd együtt lennünk, hiszen még nem voltam ilyen helyzetben, nem egy bizonyos feladattal kell majd megküzdenünk, hanem a másik személyiségével. Vajon menni fog ez? Nem akarom ráerőltetni, amit én gondolok, egy jó vezető movitál, előrevisz, nem pedig parancsolgat, és úgy vélem, Eunnal kezdjük megkedvelni egymást. A kérdés, hogy hol kell majd meghúznunk azt a bizonyos határvonalat, hogy elég sokat legyünk együtt, de ne legyünk nyomasztóan összenőve. [color=#4a4a40]- Én nem szoktam senkivel járni. Már csak azért is, mert furcsa, és negatív fogalom. Nem járunk sehova. Valaki a párom, vagy sem. Ha nem, akkor a szeretőm, ideig-óráig. Ha meg a párom, akkor nem együtt járunk, mert az szerintem nem fedi le, hogy mennyire vagyunk fontosak egymásnak. Lehet, hogy most polgárpukkasztó vagyok ezzel a sajátos felfogással, ugye? – Visszamosolygok a kis szőkére, határozottan cuki, ahogy így igyekszik megfogalmazni a gondolatait, hogy ne sértsen meg, pedig én aztán tényleg nem vagyok olyan, hogy nagyon a szívemre venném, ha összekapnék egy lánnyal, ám úgy vélem, kifejezetten rosszul érezném magamat, ha pont őt bántanám meg. [b]- Úgy tűnik, velem ellentétben te tényleg értesz a kapcsolatokhoz. Nálam ez simán kimaradt. Azt hiszem nehéz lenne felismernem, ha tényleg beleesnék valakibe, ezért aztán eddig nem is erőltettem a komolyságot. – Fűzöm az ujjaimat a poharam köré hogy ismét beleigyak a tartalmába. Ahhoz képest, hogy mágiáról beszéltünk, meg küldetéstudatról, valahogy kikötöttünk a kapcsolatoknál. Én csak őszinte akartam lenni, hogy tudja, valahogy igenis szoknyapecér vagyok, de őt nem akarom csak úgy befűzni. - Igazad van, hát kinek mi. A bájitalokkal hosszú távon mit kezdenél? Mondjuk nyitnál valami boltot? – Kérdezek vissza, aztán elmerülök a sötét szemek varázsában, magam sem értem miért meg kell köszörülnöm a torkomat, mert kissé kezdek zavarba jönni holott ez nem szokásom. Komoly hatással van rá. – Azt hiszem ez éltet. Viszont másokért nehezen vállalok felelősséget, rossz lenne, ha mondjuk az én veszélyfüggőségem miatt valami bajod esne. Az nem lenne túl nyerő. – Rázom meg a fejemet, és odaintem a pincérnőt, hogy hozzon nekünk valami rágcsálnivalót. Én egy mogyorós-mandulás csemegét választok, de csak miután Eun is krét valami finomságot, mégiscsak ő a lány. Sok tekintetben nem hiszek a konzervatív eszmékben, de ebben véletlenül mégiscsak igen.
-Igazából csak vicceltem, általában csak a barátnőimnek hiányzok. – Más nem nagyon hiányolja. Ki tenne így? Talán a volt fiúi, akik valószínűleg nem is bírják? Ennek igen kicsi az esélye, de ha Gregory valóban ennyire kedveli, akkor annak ő csak örülni tud. Minden esetre jó látni, hogy nevet a srác, tudta, hogy mellette nem fog tudni túl sokáig komoly maradni. Senki sem képes rá. Ha a közelben van, akkor olyan laza hangulatot csinál, hogy mindenki képes felszabadulni, ám ennek az ellenkezője is előfordulhat, hogy annyira le van törve, hogy mindenki csak szomorú lesz, vagy ha éppen dühös, akkor rémültek. De hát hogyan legyen képes az ember egy ilyen fiú közelében nem bolondos lenni? Egyre inkább azon gondolkodik, hogy véla ezért olyan furcsa a viselkedése, de valahol az is benne van, hogy talán csak egyszerűen szimpatikusnak gondolja, hiszen ha az előbbi állítása lenne igaz, akkor már nem rózsaszínben kéne látnia a világot nem? Persze ez csak egy feltevés a lényeg, hogy jól megvannak együtt. -Édes vagy Gregory! Na majd meglátjuk mennyire kerülök nagy veszélybe. Akkor jó, de tényleg nagyon az vagyok, mármint, mindig. – Neki csak a szülei mellett létezik az a szó, hogy komolyság, minden mást úgy vesz, mint valami kaland, vagy vicc. Lehet, hogy a küldetések kivételek lesznek, de egyelőre nem hiszi. Hiába nem kéne ott poénkodni, csoda lesz, ha meg tudja állni, hogy ne szórakozzon. Ha máson nem is, hát azon, hogy milyen jól ellátták a bajukat a rosszaknak. De majd igyekezni fog, nem akarja, hogy emiatt bármi rossz legyen a kapcsolatukban a sráccal, elvégre társak és akkor nem lenne szerencsés, ha nagyon sok ellentét lenne köztük, netalántán még állandóan veszekednének is. Elfogadja majd a fiú tanácsait és azt, hogy ő a főnök, de el kell neki majd néznie néhány dolgot. Közben Gregory igencsak a lelkébe tapos, amit egy másik lány elemzésével igyekszik javítani, végül mégis a mosolya győz. Bár nem kér bocsánatot, de ez őt nem zavarja, valójában még jobban is tetszik neki így. A legtöbb férfi, ha megbánt egy lányt, akkor sajnálkozni kezd, és sokkal figyelmesebbé válik, de csak addig, amíg ismét ki nem békülnek. ~Semmi értelme sincs a bocsánatkérésnek, ha nincs mögötte tartalom.~ Ő sem szokott csak úgy elnézést kérni, ha egyébként nem gondolja komolyan. A kacsintásra ismét pirulni kezd, de már kezd hozzászokni és inkább csak maga elé néz mosolyogva. – Te is tudod, hogy nem foglak, ha csak nem kéred. – Nem, esze ágában sincs itt hagyni a fiút, jól érzi magát vele, és ha csak nem ez az óhaja, akkor egy tapodtat sem mozdul mellőle, egészen a beszélgetés végéig. Meglepetten néz a fiúra, majd gondolkodni kezd. – Hát a bájitalokhoz, meg ugye a Számmisztikához értek, de ezek nem valami hasznosak, ha harcról van szó, esetleg mérget tudok neked keverni. – Valóban nem valami hasznos a tudása, de ez van, harcolni tud, már amennyire, legalább átkokat ismer és tud használni, de egyébként olyanok, mint a lebegtetési bűbáj neki nem mennek. Ez van, sajnálatos tény, de nem olyan ügyes boszorkány ilyen téren, ha viszont a bájitalokról van szó, akkor valóban tehetséges, de ugye nem ilyen szakra ment. Számára az ereklyék azok, amik vonzóak, emiatt lehet majd szenvedni fog a varázslatokkal, de teljesen megéri, ha kiváló lesz a szakján. – Ez rendben van, de akkor sem gondoltam volna rólad na… Tudod előttem egy olyan srác jött le, aki nagyon szigorúan válogatja meg kivel jár és… nos… Csak akkor csinálja, ha egy hosszú és ígéretes kapcsolat áll fent. – Próbál mosolyogni, meg persze úgy magyarázni, hogy megértse a srác mire gondolt, mégse sértődjön meg, mert ő nem akarja megbántani, ugyan dehogy, csak meglepte ez a dolog. Persze megérti, vannak ilyen emberek, csak mást gondolt róla, ennyi az egész. Neki ez valamiért nem életfeltétel, mármint, még csak tizennyolc, talán nem is kell, hogy az legyen, fiatal még, van ideje és egy alkalmas sráccal szeretné ezt tenni. De örül, hogy Gregory igyekszik miatta ezen változtatni, nagyon megkönnyebbült tőle, már nem azért mert nem találja helyesnek, vagy talán elég jónak, szimplán… nem hiszi, hogy pont rá vágyna a fiú, inkább valami angol származású lányka az esete, nem pedig ő. ~Na várjunk, ez miért is érdekel engem?~ Talán tényleg valahol kedveli Gregoryt, amit még ő maga sem ért. -Rossz természet, vagy inkább csak más. Szeretem, ha törődnek velem, de egy idő után falnak megyek, ha állandóan rajtam lóg egy fiú, nem ad teret és már csak játssza, hogy szeret. – Nem bírja, ha valakinek csak azért van barátnője, mert „kell, hogy legyen”. Valóban kedvelnie kéne, nem pedig csak passzióból lennie. Plusz, azt sem díjazza, ha valaki állandóan rajta lóg, kell neki egy kis személyes tér, idő, mikor egyedül lehet, vagy csak öt perc, mikor nem úgy viselkedik a párja, mint egy szívszerelmes, aki egy nyálas romantikus filmből lépett ki. Mert általában ez a baja. -Mi számít komolynak? Mert például nekem a régi elveszett ereklyék utáni kutatás inkább bulis, mint komoly. – mondja nevetve. Nem hiszi, hogy erre gondoltak, bár valóban utánanézett pár ilyesminek, leírást készített róluk, megkereste az esetleges lelőhelyüket, de ezeket inkább csak mind szórakozás gyanánt, esze ágában sincs kezdő létére ilyesmik után valóban kutatni. Lehet, majd az első év után nekimegy, de addig inkább nem. –De beszéljünk másról… Szóval szereted a veszélyeket? – kérdezi, miközben belekortyol az italába, aminek mennyei íze van. Igazából nem tudja miért kérdezte ezt, vagyis tisztában van vele, csak nem tudja miért pont ez a téma jutott eszébe.
- Sírva könyörögnék? Ennyire jól ismersz? – Nevetem el magamat, hát persze, hogy jó kedvem lesz a lány mellett, akinek nem a méretei alapján mondom, hogy kicsi, hanem azért, mert kedves, és totálisan nem úgy áll hozzám, hogy komolykodjunk mindenen. A feszültségoldásban mindenesetre tényleg menő, és most, hogy így mondja, tényleg megpróbálhatok nem minden párbajt vérremenően venni, és úgy hozzáállni, hogy jobb is ha a másik nem marad életben. Amikor kiderült, hogy Flitwick nem engedi a további küldetéseket, és egy mardekáros lánnyal kell egy párban lennem, akkor még nem gondoltam rá, hogy bármi jó is kisülhet a dologból. Az egy dolog, hogy Eun igazi gyönyörűség, egzotikus a maga nemében, ám az, hogy ilyen imádnivaló teremtés, bizonyos mértékig még furcsává is teszi a helyzetet, mert én nem szoktam ilyesmiben gondolkozni. Jasmine-nel csak hemperegtünk, amolyan sportként vettük a szexet, feszültséglevezetésként a moszkvai küldetések közepette, viszont Eun már az ágyjelenetek előtt is meg tudja adni azt, hogy ne vegyek mindent olyan komolyan. - Igen, féltenélek, hiszen mégiscsak én vagyok az, akinek terepgyakorlata van. Ha szeleburdi vagy, az elfogadható, szerintem megoldható, hogy jól kijőjjünk. – Ezt mindenképpen úgy kell csinálni, hogy ha komoly akció van, akkor neki is oda kell tennie magát, odafigyelni arra, amit én csinálok. Viszont azok szünetében bőven elengedhetjük magunkat, lehetünk önmagunk, odafigyelhetünk azokra a dolgokra, amik igazán boldoggá tesznek. Most úgy látom, hogy ő is igyekszik, hogy ez a munkakapcsolat ne csak jól működjön, hanem meg is ismerjük közben egymást, akár barátok is legyünk. Furcsa dolog ez, nincsenek barátaim, egyáltalán, és nem is nagyon hiszen a fiú-lány barátságban, úgyhogy ez mindenképpen érdekes lesz.. Nem fogok azon lamentálni, hogy talán megbántottam, vagy hogy bocsánatot kéne kérnem. Szerintem igenis megvan a varázsa, ha egy nem keleti fiúnak tetszik egy koreai lány, de úgy látszik nem sok önbizalma van ezen a téren, hiszen úgy véli, hogy nem túl nyerő külsővel született, aki csak a keletieknek felelhetne meg, viszont velük meg nem szívesen mutatkozna. Hát ki érti ezt? Mindenesetre én nem hagyom, hogy elmenjen a kedve, ezért is próbálok segíteni azzal, hogy mutatok egy lányt, akiről szintén gondolhatunk bármit a külseje alapján, de mindez nem számít, mert nem az az érdekes, amit maszkként felhúz, hanem ami legbelül van. - Nem direkt, én ilyen vagyok. Nem cél, hogy faképnél hagyj, és én sem foglak. – Bujkáló msoollyal kacsintok, tudom, hogy szeszélyes, és gyorsan változik a hangulata, viszont azt is, hogy kellően egymásra vagyunk hangolva, hogy visszataláljunk egymáshoz. Érdeklődve figyelem a lány ismételt kisebbségi érzést felvonultató rohamát, kezdem őt nagyon nem érteni. Csinos, és kedves teremtés, mégis mindig úgy tesz, mintha semmihez sem lenne érzéke. – Butaság, ezt te is tudod. Mindenki ért valami mágiaághoz. Azt kell elmélyítenünk, amiben a legjobb vagy, így leszel specialista. Mardekárosként a bájitaltan, vagy valami más, ami igazán a te asztalod? – Karbafont kézzel várom a választ, és tudom, hogy nagyon meglepem azzal hogy számomra nem olyan fontos jelenleg, hogy szerelmes legyek, vagy a komoly érzelmek uralkodjanak a kapcsolataimban, de hát ehhez megfelelő lányok kellettek, úgy tűnik viszont, hogy Eun nagyon meg van lepve. – Az, hogy úriember vagyok, vagy hogy nem szöszölök hónapokat egy párkapcsolattal, nem zárja ki egymást. Tudod vannak olyanok, akikkel egyértelművé lehet tenni, hogy átugorjunk lénytelen fejezeteket. Hát tudod, kinek mi. – Nem azt mondtam, hogy próbálok változtatni, csak hogy őt nem fogom letámadni, mivel egyikünk sem a saját akaratából van itt, és talán nyomasztó lehetne számára, hogy mondjuk a küldetés sikere érdekében lefeküdjünk egymással, csak mert számomra az olyan ellazító érzés. Kötelező feladatként kijelöltek minket egymás mellé, jó eséllyel nem is vagyok az esete, és csak erre mondtam, hogy neki nem kell ilyesmitől félnie. Ám talán nem bántom meg, de nem árt már most egyértelműsíteni, hogy nekem ez az életritmusom, egészséges fiatalként muszáj, hogy a szexuális életem aktívan rendben legyen, ezért ha példának okáért el kell majd utaznunk valahova, akkor el fogok tűnnik időnként, hogy találjak magamnak valaki, akivel ezen lehet osztozkodni. De hát Eunnal nem is vagyunk összenőve, nyilvánvalóan neki is meg lehetnek a külön útjai. - Elviselsz? Úgy érzed, hogy rossz természeted van? Eddig nem vettem észre. A nő szeszély az egy dolog, de hát ez azt hiszem előjog nálatok, nemigaz? – Vigyorgok rá, és bólogatok, azért a nyomozás terén szintén hasonlítunk egymásra, nem véletlen, hogy pont mellé osztottak be. Már csak az a kérdés, hogy jelenleg milyen dolgokkal foglakozik, amibe bele kéne folynom. - Nem...? Akkor félreértés történt? Nekem azt mondták, hogy mindig olyan komoly dolgokon dolgozol. – Félmosollyal vonom meg a vállamat, ahogyan belekortyolok az italomba, nyilván nem találhatom ki helyette, hogy mire is gondoltak a házvezetőink.
- Ennyire rossz lennék, hogy, csak mert nem engem kértél, akkor az már nem is az igazi? Hidd el miután megismertél és elveszítenél, sírva könyörögnél értem. Mellesleg nekem ez nem ráerőltetésnek tűnik, inkább egy új kihívásnak. Próbáld így felfogni, talán könnyebben elfogadod majd a tényeket. Tudod, minden csak azon múlik, hogyan értelmezzük. Aha, szóval azért vagyok kicsi, mert aranyos vagyok? Köszönöm Gregory, ez így mindjárt jobban hangzik. Pedig pont azt nem kéne, hogy ilyen laza maradj annak ellenére, hogy öltél már. Én tuti rosszul érezném magam, úgyhogy fogd be a szememet, vagy nem tudom, mikor legközelebb ölsz és én is ott vagyok. – Persze végig csak viccel, ezt érezni is a hangjából, nem bántja, csak egy kicsit próbálja oldani a feszültséget. Olyan fagyosnak tűnik neki a srác, és ha valóban olyan komoly, mint ahogy azt állítja, akkor valóban muszáj lesz megtörnie a jeget, mert ő nem fog olyannal dolgozni, aki nem tud szórakozni, még a legnagyobb krízis helyzetben sem. Neki mindig voltak viccei a tarsolyába, őt nem kell figyelmeztetni, hogy túl komoly lenne, legalábbis, ha a barátaival van. Lehet, hogy ez a küldetéseket változna egy kicsit, azért nem ostoba, hogy ott is így nevessen, mint most, de biztos ott is próbálkozna mosolyra, sőt akár kacagásra bírni a fiút. - Hogy engem féltenél? Hát rendben, persze tudom, hogy te vagy a tapasztaltabb, én csak azt kérem, hogy engem is hallgass meg, hátha mondok valami okosat. Elfogadom, hogy az vagy, de nekem meg azt, hogy olyan szeleburdi vagyok. – Őt egyáltalán nem zavarja, ha beleszól abba, hogy mit csinál, hiszen Gregory nyilván többet tud nála. Az már nyilván fogja, hogyha meg sem hallgatja, vagy nem hiszi, hogy elég okos, erős ahhoz, hogy valamit megcsináljon. Reménykedik benne, hogy ilyen nem lesz, és tényleg egyenrangúak lesznek. Nem szeretne neki ellentmondani, de ha arra kerül a sor, akkor úgy érzi muszáj lesz, mert nem fogja hagyni magát. - Ezt nem azért mondtam, csak amolyan elmélkedés volt, plusz megjegyeztem, hogy mi koreaiak marhára nem vagyunk kapóak, maximum egy keleti srácnál. – Hiába hiszi, hogy nem volt semmi bántó a szavaiban, attól még, ahogy elkezdte a mondatot, az neki sértő volt. Ha másképp kezdi, akkor nyilván most ő sem durcizna, de nem így volt, most pedig morcos arccal sétál mellette, Persze elfordítja oldalra a fejét, hogy kevésbé lássa azt a fiú. Ezt csak úgy mondta, afféle jelezésként, hogy a hozzá hasonlókat még kevésbé kedvelik az angol vagy más nemzetiségű srácok, mint a többi lányt. Aztán érzi, hogy hozzáér, egy pillantást vet is a lányra, akire mutat, de nem foglalkozik vele különösebben. Mit érdekli őt? Most éppen meg van sértődve, nem fog vele foglalkozni. Aztán mikor oldalba böki is rámosolyog, egyből eloszlik a mérge. ~Fenébe is, nem lehet rá haragudni.~- Szóval megint kicsi vagyok? Kezdem azt hinni, hogy direkt csinálod, hogy felhúz, aztán faképnél hagyjalak. – Gondolja, hogy nem a mérete miatt mondja, ezt már tisztázták, de muszáj volt kimondani, bár már mosollyal az arcán. Vagy tudja Gregory, hogy mikor haragszik rá és így igyekszik enyhíteni a dühön, vagy egyszerűen érzéke van hozzá, hogyan kell kibékíteni. Sokszor felkapja a vizet ez tény, de lenyugtatni annál nehezebb, vagyis, ha olyan személyről van szó, akkor egyszerű, de ők még csak most találkoztak. Nem tudja hogyan képes rá, talán az is benne van, hogy társak, és nem akar rosszba lenni a fiúval. Aztán jön az a kis elejtett mondata, hogy tetszik neki. Igen, kedveli, egyenlőre csak barátian, de olyan kétértelműen fogalmazott, ráadásul utána még magyarázatba is kezdett, ami egyértelműen azt jelentheti neki, hogy nagyon is bele van habarodva, holott nem, egyszerűen kedves akart lenni és ez lett a vége. Bár mikor leereszti a kezét és fiú ránéz, azt veszi ki belőle, hogy érti hogyan értette, számára mégis olyan zavarba ejtő volt. - Még jó, hogy nem ilyen szakra mentem igaz? Mármint biztos jó, de ha ez igaz, akkor nekem nem való. Akkor viszont rád hagyom, hogy elintézd majd őket, amúgy sem vagyok valami remek varázsló, úgy értem… nem értek a bűbájokhoz, csoda, hogy még nem buktam meg belőle. Vagyis… na megmutatom. – Előveszi ezüstszínű pálcáját a nadrágja zsebéből, kimondja a varázsigét, aminek hatására lebegnie kéne a mellettük lévő poharának, egy pillanatra sikerül is, aztán a földre ejti. Még szerencse, hogy az illető, már elment. - – Na valahogy így megy. – Sose értett igazán hozzájuk, csak párat tud nagyon jól, azt is megtanították neki, főleg a vizsgák miatt, de alapból elég tehetségtelen. Védekezni tud, meg támadni, azokkal nincsen baj, de az ilyeneket, amikre szerinte semmi szükség nincs, elhanyagolja, aztán elveszik a tudás. Még egy lebegtető bűbájt sem tud megcsinálni rendesen. A tanára pedig elvárja, hogy legyen ugyanolyan jó, mint minden másból. Bár a többi tantárgy egy fokkal jobban érdekli, de ha olyat tanulnak, ami kifejezetten felkelti az érdeklődését, akkor ő is nagyon jó tud lenni, csak kevés ilyen varázsige van. Tátott szájjal néz a fiúra egy percig, majd megpróbálja értelmezni, amit hallott. ~Hogy mi?! ~ Elég meglepő volt ez számára, álmában sem gondolta volna, hogy a fiú ilyesmire képes, de ezt is megtudta róla legalább. Persze meglehet, hogy óvatosabbnak kéne lennie vele, neki még nem volt ilyesmiben tapasztalata, számára a fiúk nem voltak olyan, hű de nagyon fontosak, de ilyesmire nem használta ki őket. Igazából csak egy elviselhető partnert keres magának, akit bemutathat a szüleinek majd és legalább valamennyire normális és szeretetteljes élete legyen. Ő igazából csak ezért nem marad annyi ideig együtt a fiúkkal, de ez az opció meglepi. - Ő… rendben? Bocsánat, ez egy kicsit… fura volt. Mármint meglepett, ezt nem gondoltam volna rólad. Olyan úriembernek tűntél, aki megválogatja, hogy kivel jár és azt hittem, hogyha nem is hosszú, de esetleg komolya kapcsolataid voltak, de ezt nem feltételeztem. De akkor köszönöm, hogy elmondtad és igyekszel ezen változtatni. – Nem sértődik meg, sőt nem is ítéli el. Tudja, hogy vannak ilyen fiúk, ez teljesen normális szerinte, legalább elmondta és annak kifejezetten örül, hogy ezen igyekszik miatta változtatni. Bár ő amúgy sem lenne benn olyanba, hogy csak most ismerte meg, aztán már a hálójába kötnek ki. Ő inkább annak a híve, hogy előbb randizik egy fiúval, aztán járnak, utána lehet szó róla, de eddig még nem fordult vele ilyen elő, sose bírta ki addig egy srác mellett sem, ami talán így tizennyolc nem is gond. Végül Gregory beleegyezik a becenevébe, ami külső személynek elsőre romantikusan hangozhat, ő tudja, hogy nem az, illetve most még nem az, de talán már ő is sejti, hogy miért beszél ennyit és miért pirul tőle szinte percenként. De ez egyenlőre maradjon csak sejtés. - Igen valahogy én is így vagyok ezzel. Nekem annyi is elég, ha találnék egy olyan srácot, akit legalább egy hónapig elviselek, sajnos még nem volt ilyen. Egyébként én is szeretek nyomozni, mármint kutakodni, de az majdnem ugyanaz. Főleg a történelmi dolgokat szeretem, meg a ritkaságokat, ereklyevadászként azt hiszem, sok ilyenre lelhetek majd rá. – Lerí a fiúról, hogy a lányok kedvence, valahogy nem tudja elképzelni, hogy még nem találta meg a hozzá illőt. Szerinte bármelyik lányt megkaphatná, igazán nem lehet nehéz így megtalálni a megfelelőt. Bár nem ismeri, talán tényleg olyan nehéz eset. Kérdésére nagyokat pislog, oldalra dönti a fejét, ötlete sincs, mire célozhatott a házvezetője. - Halvány. Sejtelmem. Sincs. Róla, hogy… miről beszélsz. – vigyorog a srácra, tényleg gőze sincs, hiszen azon kívül, hogy tanulnia kéne semmilyen fontos munkaköri dologról szó sem volt. Hacsak nem arról van szó, hogy Gregoryval megy valamilyen küldetésre itt a suliban, de arról nem is tud. Biztos megint Piton felejtett elmondani valamit neki, vagy szimplán kiesett a kis fejéből. Bár az ritka, főleg ha fontos dologról van szó, de most tényleg nem tudja, mi van.
- Ugye most nem értesz félre? Nem arról van szó, hogy felesleges lennék. Csak más, mint a többség. Nem illek ide, de ezzel nincsen baj, szeretem a saját utamat járni. Tudod az az egészben rossz, hogy ha ráerőltetnek valakire. Mert ha én kérek egy társat, az más dolog, te viszont nem kértél engem. Viszont kedves tőled, hogy így állsz hozzám. Na most azt mondtam, hogy kislány, de tényleg nem a méreted miatt, hanem olyan kis kedves, aranyos vagy, próbáld így venni. Mellesleg.. igazad van, a küldetéseimet komolyan veszem, csak éppen azt meg ellázoskodom, hogy emberek halnak meg. – A lányka lelkesedése azért nagyon bejön, meg hogy mindenről ilyen hosszas, kifejtős véleménye van. Én magam skótként nem szoktam ennyit dumálni, de a koreai csajszi kihozza belőlem. Állítólag én is belőle, mert másokkal nem ilyen fecsegős. Jó, vagy rossz hatással vagyunk egymásra? Mindenképpen jó, hiszen nem veszekedünk, egészen jól kijövünk egymással az első fél óra alapján. – Igen, de fogadd el, hogy ha olykor átveszem az irányítást, ha úgy érzem, hogy a verekedős jellemed ellenére is féltenélek, és bajod eshetne. Ezt pedig te nézd el nekem, irányításmániás vagyok, sok minden csak úgy lehet, ahogyan én akarom. – Ezzel nem akarom megbántani, hiszen kifejezetten félénken, cukin kérdezett rá. Szexista sem vagyok, hogy csak a pasi védheti meg a nőt, itt most arról van szó, hogy neki még tényleg nincsen tereptapasztalata, muszáj mentorálnom, lényegében afféle védőháló vagyok, ha már túl nagy veszélybe sodornánk ketten őt. - Ne haragudj, de ez baromira nem érint. Ez a te dolgod. Ha én kedvellek, vagy olyan eset merülne fel, hogy tetszenél, akkor nem mindegy nekem, hogy másoknak mennyire jössz be? – Ezzel most nem lehurrogni akarom, csak próbálok a realitás talaján maradni, és megértetni vele, hogy senki sem jöhet be mindenkinek. Sőt, nagyon gyakori az általánosítás. Ha belegondolunk, a környezetünk nagy részének nem jövünk be, és teljesen jól lőtte be, olyan tíz-húsz százalék az, akinek valóban mi vagyunk az eszményi ideál. Megállunk egy pillanatra, picit megfogom a karját, és rámutatok egy lányra, aki az út közepén grasszál. Vörös hosszú haja van, szeplős, zöld macskaszemekkel. – Látod őt? Hosszú combok meg minden. A vörös haj egyébként is sokak szerint gerjesztős, mondván a vágy színe. És tudod hogy igazából hány pasinak jön be? Tízből egy vagy kettő. Mert mindenkinek más az izlése. Van, aki a magasakat szereti, van aki a sportosakat. Van aki a kicsi cuki koreaiakat. – Bököm oldalba mosolyogva, már megint nem a méretével példálozok, csak rávilágítok, hogy ne a környezete alapján lőjje be a saját piaci értékét. Nem nevetem ki, hogy odavágta nekem, hogy tetszem, a helyén kezelem a dolgot, hogy szimpatikus vagyok. Ez az első találkán bőven elég, már csak az kéne, hogy egymásba gabalyodjunk, akkor aztán nem is tudnánk figyelni a munkánkra, amely most összeköt minket. Megvárom, amíg leereszti a kezét az arca elől, aztán barátságos félmosollyal megcsóválom a fejemet, hogy nincsen semmi baj. Leülünk, én utána, miután kihúztam neki a széket, és már itt folytatjuk az ismerkedést a kocsmában. Vagy kávézóban. Vagy mi is ez. - Ez nem így működik Eun. Az auroknak lényegében jogosítványa van az öléshez. Az nem is igazi kiküldetés, ahol nem mutat a jelentés legalább egy halálos áldozatot. Sajnálom. Ezt nem lehet kikapcsolni. Túl sok az ellenség, aki ellenünk tör, ráadásul tanukat sem illik hagyni. – Azért, hogy mindezt enyhítsem, kinyúlok tehát, hogy végigsimtítsak a vállán, a porcelánbőr babapofit most ismét pirulásra késztetem. Kifejezetten jóláll a cukinak, hogy végre egy kis szinezetet kap. Ami azt illeti, a lányka olyan kortalannak tetszik, szinte eldönthetetlen, hogy hány éves. Én nagyjából tudom, de Eun talán a következő húsz évben is így fog kinézni. Örökifjú szépség, az én ráncaim viszont el fognak mélyülni. Szerencsére nekünk pasiknak kifejezetten jól áll az őszülő halánték, és a bölcseletet jelző sármos pofa. - Oh dehogynem, akarod hogy változzak. Nem akarom ugyanis megtenni veled azt, amit a legtöbb lány partnerrel. Tudod én elég lazán veszem az életnek ezt a részét, de téged nem akarlak úgy bántani, hogy rákényszeríteni mindenféle... nos érted mire gondolok. Az eddigi lányokkal könnyedén az ágyban találtam magamat, de mivel hozzád kijelöltek, nem akarom, hogy úgy érezd, hogy nyomulok. Ebben igyekszem úriember maradni. Ahogy te is mondod, társak vagyunk. – Na most nem azt mondom, hogy nem tetszik nekem. Pont, hogy nagyon is, ráadásul így elsőre komoly vonzalmat érzek, ezért is próbálok őszinte lenni, és inkább egyértelműsíteni, hogy nem akarom letámadni, hiszen ez most nem valami közös szextúra, mint amilyen Jasmine-nel volt legutóbb, Eun sokkal komolyabb lánynak tűnik, talán még kapcsolata sem volt, nem lehet egy lapon említeni azokkal a társakkal. Finoman elmosolyodom, ahogyan az őt ért becézgetésekre reagál, nekem a drágám az teljesen rendben van, ezért bólintok, jó lesz így. Igyekszem nem romantikus érzéseket táplálni, hogy a drágája lehetnék. Vajon akarok...? - Oh, nem feltétlenül, ezt csak példaként mondtam, hogy a szüleim nagyon összepasszolnak. De ha nem sikerül valami hasonló, hát istenem, nem omlok össze. Szeretek nyomozni, a sötét varázslók nyomában járni, sokat utazni, kiállni a hazámért. Dicsőség ugyan nem jár érte, mert a legtöbb bevetés totálisan titkos, de legalább a felettesem elismer, ha arról van szó. – Viszont Eun válaszából nyíltan kivilágít, hogy még ő sem kelt el. Vajon miért fontos ez ennyire nekem? Iszogatom a kihozott italt, és eszembe jut valami, ha már ilyen fontos témákról megnyílunk egymásnak. – Na és mostanság mivel foglalkozol Eun? Én miben fogok neked segíteni? Úgy tűnt Flitwick szájából, hogy komoly munkafeladataid vannak, amiben csak én lehetek a segítségedre. Na mi az.. Igazán kiváncsi lettem. – Pillantok a mandulavágású szemekbe, még ha meg is fogadtam, hogy nem próbálkozom, borzasztóan nehéz lesz magamat ehhez tartani, mert ez a lány.. fantasztikus!
Meglepetten néz a fiúra, nem tudja, miért mond ilyeneket, számára nem értelmes az, amit fecseg. Lehet, hogy Gregory alacsony önbecsüléssel rendelkezik, ha így vélekedik magáról? Bár azt nem tudja elképzelni. - Ne mondj ilyeneket! Nem vagy se kolonc, se láb alatt. Nem ismerlek még ez tény, de örülök, hogy téged kaptalak társnak és nem mondjuk az egyik háztársamat. Ezzel már csak nyert ügyed lehet nálam. De a lényeg, hogy akár felesleges ez a megbízatás, akár nem, egy picit lehetnél vidámabb, hiszen ez egy új lehetőség, hogy megismerj valakit, és még csak nem is vagy életveszélyben szóval… mondhatni az a küldetésed, hogy megismerj, ami elég nehéz lesz, már most szólok, és közben felszabadulj egy kicsit érted? Hogy ne vedd olyan komolyan a dolgokat. Lehet azért kerültél mellém, mert én olyan vagyok, aki könnyedén elengedi magát. – magyarázza lelkesen, elvégre ezt így is fel lehet fogni, hogy ki kell derítenie a srácnak milyen is ő valójában, ami tényleg nem kis erőfeszítésébe fog telni, hiszen három személyisége is van gyakorlatilag. Ő most azt látja, amit a barátai is, de csak idő kérdése, hogy megismerje a komolyabb vagy éppen a szemetebb énjét is. Reméljük, hogy az utóbbira nem fog sor kerülni. - Vagyis, akkor egyenrangúak leszünk és nekem is lesz beleszólásom a dolgokba anélkül, hogy lenéznél, csak mert tapasztaltabb vagy? – kérdezi kiséé talán félénken, hiszen, ha ő valóban olyan sok küldtetésen vett már részt, akkor csak nem lehet béna, viszont ennek lehet az a hátulütője, hogy nem fogja figyelembe venni a szavait, még akkor sem, ha okosat mond. Azt nagyon nem szeretné, hiszen tudja magáról, hogy okos ő, van amihez nem ért, de effektíve tényleg eszes, jó dolgokat mond, csak sokszor nem veszik komolyan pont azért, mert kisebb, vagy éppen csak azért mert nő. Nem érti, hogy mi ez a férfiaknál a saját nemük istenítése, csak bízni tud benne, hogy a fiú nem ilyen és hiába nem volt még terepen, azért ha kell hallgatni fog rá. Bár ezt ő is belátja, hogy igencsak kicsi rá az esély, de a remény hal meg utoljára, mint azt szokták volt mondani. - Akkor ezt kérlek, magyarázd el még úgy a fiúk nyolcvan százalékának, mert ők nem így vélekednek. Hiába, minket, keletieket nem sok ember szeret csak azért, mert másmilyen a szemünk. Elítélnek minket és egy kalap alá vesznek, holott köztünk is vannak olyanok, akik teljesen mások… A maguknak való enyhe kifejezés. Önzők, bunkók, előítéletesek, pletykásak, megbízhatatlanok, álszentek és még sorolhatnám. Azt hiszem én csak a családom meg a türelmetlenségem esetleg még a ravaszságom miatt kerültem oda. És nem tudom… nekem tetszel. Mármint, nem úgy tetszel, hogy úgy, hanem hogy mint ember, azaz, mint személyiség, mint egy jó ismerős. – Arcát a kezeibe temeti, hogy inkább ne is lássa a fiút. ~Hogy az a… Nem beszélek csúnyán, de a manóba is!~ Ez volt ma már a második félreérthető megszólalása, de ő tényleg nem úgy értette, de amint kimondta rájött, hogy kétértelműen fogalmazott, és mikor megpróbálta magát kijavítani annyira zavarba jött, hogy össze-vissza kezdett hadoválni igazából nem is tudja, hogy miért, ebből pedig újra ő jött ki rosszul. Teljesen elveszi az eszét ez a srác, nem érti, az egyetlen logikus magyarázat számára az, hogy véla, de akkor már rég rózsaszín ködbe úszna, ha valóban az lenne. Aztán mikor az étterembe lépnek, már ő is megnyugodott és próbálja elfelejteni ezeket a megjegyzéseit és tovább lendülni, úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Gregory úriember módjára kihúzza neki a széken, amit ő meg is köszön, kevés ilyen emberrel találkozni manapság. Persze azért végig éberen figyel, hogy biztosan ne legyen egyetlen keleti sem itt, de mikor úgy látta, hogy nincs mitől félnie ezzel sem foglalkozott többé és inkább a srácra összpontosított. - Milyen hülyeséget? Nem jössz nekem semmivel. Nem azért csinálom, hogy az adósom légy. Gregory, ha társak vagyunk, akkor azt hiszem az az elvárandó tőlem, hogy bizonyítsak neked, hogy nem hiába kaptál engem, érett vagyok a feladathoz, ugyanakkor tudom, hogy muszáj lesz többet tanulnom tőled, ha valóban kiváló akarok lenni. És nem mellesleg nem akarom azt látni, hogy ez neked rossz, így mindent megteszek azért, hogy ez minél előbb véget érjen, már amennyire ez rajtam múlik. Sajnálom, nem tudtam. De… akkor nem gondoltál még arra, hogy ne ölj? Másképp is el lehet intézni őket, nem csak a gyilkolással, de ez… nekem ez… – Végül nem tudja befejezni a mondatot, egyszerűen képtelen rá, csak a fejét csóválja. Sose ölt embert, nem is lenne képes rá, hiszen az olyan… rémes. Érti, hogy nem tetszik a fiúnak, hogy annyi rosszat csinálnak és szeretné végleg elintézni őket, de ő ezt nem tolerálja, még akkor sem, ha egy gyilkosról van szó. Neki nincs joga ítélkezni felettük, majd a Minisztérium dönt a sorsukról, de még ha úgy is gondolják, hogy halál vár rájuk, ő akkor sem lenne erre képes. Minden ölés a lelkünk egy darabjába kerül, nem tudja hogyan képes erre a srác, de ezt inkább rá fogja hagyni, ha egyszer eljutnak odáig, mert ő valószínűleg csak sírva fakadna. Aztán megérzi a fiú kezét a vállán, mire rá emeli a tekintetét, látszik rajta, hogy meg van lepve, főleg, mikor végig is simítja, ő pedig csak pirulni kezd és a szívverése egyre gyorsabb lesz. ~Mi történik velem?~ Egyik fiúnál sem érzett még így, nem tudja miben más a helyzet. Aztán megjönnek az italaik is, ő pedig szemlélni kezdi a sajátját, egy ideig szemez vele, majd megkóstolja, elmosolyodik, majd hálásan néz a fiúra, amiért ezt ajánlotta neki. Szavaira rázni kezdi a fejét. - Nem akarom, hogy változz. Se azt, hogy alkalmazkodj. Légy olyan, mint amilyen szoktál lenni. Nekem sincsen sok barátom és nehogy azt hidd, hogy én olyan hosszú ideig bírom egy fiúval. Ha bántasz, én is foglak. Nem fogom hagyni, hogy csak úgy beszólj nekem, ha arra kerül a sor. És ha valóban a céljaid érdekelnek, akkor valósítsd meg őket, de én a megígérem, hogy nem foglak dobni, amíg te nem fogsz. És bocsánat… nem gondoltam volna, hogy téged bárki is elhajítana, mert… Nem tudom elképzelni, hogy bárki ki akarna. Még akkor is, ha nem mindig vagy kedves. Szerintem, egy társ kiáll a másik mellett. Szóval bármi is lesz, én nem foglak egyedül hagyni. – Ő is csak mosolyog a vele szemben ülőre, bár minden egyes szavát komolyan gondolta. Nem tudja elhinni, vagy valaki őt kidobja, de ha ez igaz, akkor ő nem fog így tenni. Ha meg is utálja, vagy valóban nem lesz olyan kedves, mint mondta, akkor is mellette fog állni, hiszen nem azért társak, hogy egy akció után már fel is adja. Számára ez egy kihívás lesz, ő pedig szereti azokat és nem az a típus, aki az első forduló után bedobja a törölközött, hanem az, aki ringben marad és nyer. Örömmel konstatálja, hogy bár nem mondott igen, azért bólint, ami neki felér azzal, hogy belement a tanításába. Tudta, hogy az ő hiper cuki nézésének senki sem tud elállni és most kedve lett volna ismét megölelni, de nem akarta, hiszen még a végén félreértené. - Mondjuk a szívem, meg a cukorfalat az rendben van. De a kicsim nem. Ezzel egyértelműen arra utalsz, hogy milyen alacsony vagyok, pedig a méret nem mindig számít. Bár… egye fene! Ha nem bántás, talán azt is elviselem. Csak egy a baj a beceneveddel, hogy nem vagy szöszi. Meg túl hosszú… Maradok inkább az óriásnál jó? Vagy… drágám? Az még belefér? – Igazából ezt a megszólítást akkor használja, ha valakire haragszik, de igazából miért ne? Ha a fiú beleegyezik, akkor így is hívhatja, bár ő maga inkább maradna a Gregorynál. Nem nagyon szokta becézgetni az embereket. - Szóval azért vagy auror, mert életed szerelmét akarod megtalálni? Érdekes, de biztos vagyok benne, hogy megtalálod a hozzád illőt. Ha ez segít, nekem sincs még meg a nagy Ő. – Igaz nem tudja, hogy ez mennyit javít a fiú helyzetén, nagyjából semennyit, csak viccnek szánta. - Én… nem. Igazából, nem vagyok egy beszélgetős típus. A barátnőimmel szoktam fecsegni, de ott a négy lány elég sokat szokott, így… lényegében te vagy az első, aki mellett ez sikerült. Furcsa nem? Pont egy idegen mellett. De… nem tudom olyan… más vagy, mármint, nem koreai és én eddig csak velük barátkoztam, de nem zavar, nem az, csak… áh, fogalmam sincs. – támasztja meg a kezét az asztalon és keserű mosoly ül ki az arcára. Nem, ez nem ő, gőze sincs, hogy mit történt az elmúlt időben, de az biztos, hogy nincs magánál.
- Pólyás babát? Kétlem. Felnőtt nő vagy, ha már eljutottál az egyetemig, akkor nem veled van a baj, hanem velem. Ez egy felesleges megbizatás, amely arra szolgál, hogy engem visszafogjon. Viszont ha már így alakult Eun, mindent meg fogok tenni, hogy egyrészt ne legyek láb alatt, és ha úgy alakul, valóban tudjak neked segíteni. Ne legyen lelkiismeretfurdalásod, nem a te hibád, hogy ez történt, koloncként kaptál a nyakadba. Mindazonáltam megtehetjük, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle.. És hogy milyen tanácsot adjak indulásként? Ne hallgass rám. Eddig is ügyes kislány voltál, ha nem kerültél bajba. Társak leszünk, nem az apád vagyok. – Döntöm oldalra a fejemet, egyértelműen nagyon öntudatos a leányzó, és cuki is a maga módján, bár nekem ez a verekedés téma nem annyira jön be, egy lány legyen törékeny. Na nem teljesen, az elkényeztetett kis hercegőket nem szívlelem, de na, azért még mindig abban hiszek, hogy a srác védje meg azt, aki tetszik neki. Itt azonban mindez nem merülhet fel, hiszen nem azért osztottak be a lány mellé, hogy az ágyamba csábítsam, noha nagyon édes teremtésről van szó, és nem kéne összegubancolni a szálakat. A gyöngyöző kacaj viszont elbizonytalanít, egy pillanatra még a térdem is megremeg, hogyan csinálja ezt, amikor nem tűnik vélának? Tényleg meg kéne őriznem a tudatom épségét, mielőtt még elpirulok, vagy ilyesmi. - Ez butaság, ha valaki az alapján gondolkozik, hogy te mondjuk koreai vagy, és ezért nem tetszel neki.. Ugyanolyan emberek vagyunk, bőrszín, vagy a szemtípus oly mindegy. Ha tetszik valaki, akkor azért kedvelem, amilyen, nem mert milyen csoporthoz tartozik. És komolyan? Nekem voltak mardekáros ismerőseim, bár kétségkívül eléggé maguknak való alakok. Tudod én sem vagyok egy barátkozós alkat, tehát nem tudom, hogy velem mennyire jársz jól. – Tudom, hogy kissé most kiakadt azon, hogy ilyen nyíltan közöltem vele, hogy mennyire aranyos számomra, de nem akarom mély jobban mélyíteni a zavarát, már így nagyon szólimondó voltam. Ha tudnám, hogy legbelül mindketten arra gyanakodunk, akkor a másik talán véla, minden bizonnyal elnevetném magamat, ám lehet hogy azzal is kihoznám a sodrából. Érdekes, hogy milyen gyorsan fel tudja kapni a vizet, nagyon ösztönlény, aki szinte előbb üt, aztán kérdez. Belépünk a három seprűbe és miután felmértük terepet, ki is húzom neki a széket, hogy még előttem le tudjon ülni. - Ugyan Eun, ez nem miattad van, már korábban is megpróbáltak korlátokat állítani, csak valahogy mindig.. hülyeségeket csinálok. Bájos tőled, hogy mellettem állsz, jövök akkor neked egyel, hogy ha ezt megteszed. Bár.. én meg, hogy tisztelettudóbb legyek.. Attól félek, hogy csak az eredmények érdeklik, nem az etikett. Ha meg tudja, hogy egy küldetésnél hányan haltak meg, nyalhatom én a seggét a kis törpének, akkor is leüvölti a hajamat. Hát így megy ez. – Azért mégiscsak kinyúlok át az asztalon, és végigsimítok a lány vállán köszönetem jeléül. Ettől egyikünk, vagy talán mindketten zavarba fogunk jönni, de valahogy ki akarom fejezni a hálámat, hogy a lány még nem is ismer, máris tenni akar érte. Szerencsére megjönnek az italaink, hiszen útközben megkaptam tőle a választ. Magamnak csak egy erős kávét kértem sok tejszínhabbal, viszont ő megkapja a jó kis sistergős töklevet a benne úszó vaniliafagyival, ami lényegében kettő az egyben. - Abba nem gondolsz bele, hogy talán mások dobtak engem..? Lehet, hogy én vagyok olyan pocsék társ, hogy mindenki menekül előlem, hogy soha többé. Téged úgysem bántanálak, de nem biztos, hogy te kedvelsz majd engem. Tudod.. nem vagyok éppen egy szent lélek, sokszor csak a céljaim érdekelnek, ezt jó ha tudod. Nincsenek barátaim, úgy hosszútávon nem járok senkivel.. így.. Nem szoktam meg, hogy bárkihez is alkalmazkodnom kelljen. Azért a kedvedért.. megpróbálhatok változtatni. . – Mosolygok rá, hiszen olyan aranyos, ahogyan kérlel, és ahogyan próbálja kimondani a lyukat. Végül nem mondom ki, hogy igen, de bátorítóan elmosolyodok, bólintok. Nem tudom, hogy miért ennyire aranyos ez a kislány a maga kis angyali viselkedésével, és nagyon is tudja, hogy mennyire tud rám hatni. Azok a szemek! Azok az ajkak...! Hát ki tud ennem ellenállni? Igazság szerint ilyen kis édes lánnyal még nem volt dolgom, teljesen távol áll tőlem, hogy valaki nem csábít, hanem kérlel, és önmagát adja. Azért mégiscsak odanyúl, hogy rám csapjon, amit engedek, a végén még az önbizalma sérülne. - Honnan tudjam, hogy mit veszel annak? Én nem bántásnak szánom, nem gúnyolódom. Megszoktam, hogy a keresztnevek helyett mindenkit máshogyan becézek. A szuper szexy szöszi szépfiú nekem tökéletesen megfelel. - Mosolygok rá, aztán vállat vonva folytatom. - Nem is tudom, talán a szüleim miatt. Sokat utazgattak, és reméltem, hogy így majd én is megtalálom a páromat, hiszen nekik legendásan jól működött a szerelmük. Nekem valahogy nem sikerül, nem vagyok szerencsés alkat. De már nem is nagyon izgat, csinálom, mert nyomozni jó. Na és te Eun? Másokkal nem csacsogsz ennyit? – Kavargatom a kávémat, ami forró, erős, tehát lényegében jó. Úgy vélem, hogy hosszú nap, és éjszaka elé nézünk, nem ártana ébednek maradnom.
Eddig is zavarban volt tőle, de most, hogy végig mosolyog rá Gregory főleg. Nem, ő nem így szokott ismerkedni, mármint fiúval nem, ott sokkalta… rámenősebb a stílusa, de nála inkább csak beszél össze-vissza, nem is érti miért. Azt pedig végképp nem képes felfogni, hogy mit talál olyan szórakoztatónak a fiú, hogy mindig vigyorog, de egy idő után már az ő szája is felfelé görbül, bár már eléggé piros az arca, ami a fehér bőrén tökéletesen látszik. De igyekszik megnyugodni, úgy tenni, mintha nem is érdekelné ez az egész, mégsem tudja abbahagyni és lassan fél, hogy annyira ideges lesz, hogy egy igazi kis libaként majd egyfolytában nevetni fog, amit nem szeretne most kivételesen, hiszen Gregory értelmes srácnak tűnik, előtte nem szívesen játssza a butát. - Áh, értem, így már világos. Mert ha azt kérték volna, hogy úgy kezelj, mint egy pólyás babát, akkor minimum Pitonnal beszéltem volna, hogy na nehogy már pont engem kelljen felügyelet alá venni. Igen szoktam, ha valaki megbánt, felhúz, vagy beszól. Ezért nem érdemes kikezdeni velem, mert odaütök én rendesen bárkinek. És milyen tanácsot adnál kezdésképp? Ne járjak ki éjszaka? Vigyázzak a pasikkal? Vagy esetleg figyeljek a birtok titkos részeire? – kérdezi nevetve. Egészen felszabadult, nem is gondolta volna, hogy ilyen jó lesz. Annak kifejezetten örült, hogy nem testőrséget kell játszania a srácnak, akkor biztosan kiborult volna, főleg ha minden egyes harcába beszállt volna. Akkor gyengének tűnt volna, holott ő nem az, kivéve mikor nagyon beletaposnak a lelki világába. De azt csak a barátai tudnák, ők meg nem teszik meg szerencsére. - De, komolyan mondom. Rajongóim? Mármint a fiúkra gondolsz? Kevesen vannak oda a koreaiakért. Egy barátom sincs a házamból, csak egy Hugrabuggos, egy Griffendéles, megy egy Hollóhátas. Engem sem érdekel a ház, szerintem hülyeség, hogy ez alapján elítélnek valakit, attól még lehet mondjuk okos valaki, hogy Hugrás, meg ugyanúgy lehet gonosz akárki, mert Griffendéles. Mármint… hogy… vonzó? – Az utolsó mondatót már csak akadozva tudja kimondani, teljesen elveszik a fiú tekintetében. Nem érti, nem tudja, mi van vele, ilyet még nem érzett senkinél sem, pedig voltak már pasijai, de velük más volt a helyzet… Lehet, hogy talán Gregory egy véla, hogy ennyire elbűvöli őt, vagy esetleg hasonló a könyvekben olvasott helyes álomfiúhoz? Ő maga nem hisz az igaz szerelemben, egyszer gondolta úgy, hogy megtalálta és csalódott. Azóta nem is kereste, nem is vágyott rá, nem gondolta volna, hogy pont ő lenne az. Majd Roxmortsba hopponálnak, nem émelyeg, bár egy pillanatra elfogja a félelem, hogy talán meglátják, vagy valami, de remélhetőleg, ilyenkor dolgoznak a szülei, így nincs erre veszély. A három seprű felé veszik az irányt, szokott oda járni, bár nem sűrűn, ő inkább az édesség és ruhaboltot rohamozza meg, ha erre jár. Talán majd oda is beugorhatnának, elvégre mindig jó, ha az embernek van csokija, vagy cukra. A fiú előre megy és kitárja a karját ő pedig csak felvont szemöldökkel mered rá, hogy ezt mégis minek kellett. Meglátott valakit, akit nem kéne? De akkor miért ereszti le a kezét? Teljesen értelmetlen számára ez a reakció, de biztosan jobban tudja a srác, ezért is nem szól semmit, csak csendben megy és körbefésüli a terepet, de nem lát senki olyat, akitől félnie kéne. - Sajnálom Gregory! – lép közelebb hozzá és amennyire tudja, átöleli, majd gyorsan elhúzódik, nem akarja, hogy azt higgye már komoly dolgot szeretne, csak vigasztalja, náluk ez így szokás, nem tudja hogy neki mit jelent ez, csupán bízni tud benne, hogy nem azt, hogy járni akar vele már most. - Tényleg nagyon rossz, hogy így visszafognak, sajnálom, de szerintem nem kéne feladnod. Ha azt látják, hogy megtanultad a leckét, akkor úgyis mehetsz majd újra terepre és én segíteni fogok, olyan gyorsan tanulok majd, ahogy csak lehet és igyekszem majd jó társ lenni, talán ha látják, milyen jól kijövünk majd és milyen remekül gondomat viseled, akkor ők is engedékenyebbek lesznek! Meg nem tudom, talán ha udvariasabb és kicsit tisztelettudóbb lennél a házvezetőddel, akkor ő sem rángatott volna vissza. De nem téged hibáztatlak, csak mondom, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra azt csinálod, amit szeretnél. – biztatja, és hozzá lelkesen mosolyog rá, szerinte tényleg nem telik bele sok időbe és visszakapja a helyét. Ő pedig majd összeszedi magát, mindent megtesz ennek érdekében, szeretné, ha a fiúnak jobb lenne, olyan szomorú, ahogy ezt elmesélte, nagyon megesett rajta a szíve, és nem számít mennyi munkába fog kerülni, akkor is segíteni fog neki, még ha emiatt esténként össze is fog esni a fáradságtól, vagy már könyörögni fog, hogy hagyják abba a tanulást. Nem nagyon tudja elképzelni, hogy milyen lesz ez az egész partneres dolog, de bármi kell ahhoz, hogy neki jobb legyen, ő ott lesz neki, ha kell. - Hogy… mi?! Mennyi?! Tizenhét?! És akkor engem is ki fogsz majd dobni, ha megvolt az első küldetésünk? Ugye nem? Gregory kérlek mondd, hogy nem teszel velem ilyet! Nem én…én…nem tudom. Mert azt mondtad megölöd a sötét varázslókat nem? És én… nos, megijedtem, hogy akkor engem is képes lennél, ha rossz társ leszek, de ha leváltasz, úgysem számít nem? – Kicsit elszomorodd, mikor mondta a fiú, hogy mindig leváltja a társát. Nem, ő nem szeretne csak egy alkalomra vele lenni, ő hosszabb ideig akar vele maradni, nem pedig csak egy pár napos küldetésre. Bár ha eddig mindig megtette, akkor ezután is megfogja, így nem látja annak értelmét, hogy reménykedjen, talán el kéne fogadnia, hogy bizony ő is arra a sorsa jut, mint a többiek. De vajon velük mi lett? Ők még mindig dolgoznak, csak mással, vagy egyedül esetleg… Gregory… ~Nem, biztos nem ilyen kegyetlen! ~ - Ne már, hogy nyolc nyelven tudsz és pont a koreai nincs közte! Na halljam, hogyan beszélsz. Kíváncsivá tettél. De ha szeretnél, én megtaníthatlak a nyelvre, te pedig megtaníthatnád nekem a lyué… likat hogyan mondják rendesen. Vagy oroszul. Ó, oroszul tanítsak meg! Kérlek, Gregory! Annyira szeretném, mondj igent! – néz rá boci szemekkel, amik amúgy is hatásosak szoktak lenni, de az ő aranyos kis kerek fejével és pici mandulaszemeivel meg még aranyosabb tud lenni, főleg ha még az ajkai is remegni kezdenek. Ez az apja gyengéje, reméli nála is hatni fog. - Helyre pofoznám a tekintetedet ne félj. – mondja csíntalan mosollyal, na meg persze az anyanyelvén. Nem állt szándékában elárulnia a fiúnak, hogy mit mondott, erről neki nem kell tudnia, ha meg véletlenül értette, akkor legalább örül, hogy valamennyire használhatja a nyelvét. Ha nem is úgy és annyira, mint amennyire szeretné, de egy bizonyos mértékig biztosan. Legrosszabb esetbe sokszor fog kérni tőle egy pohár vizet. A megjegyzésére a fiú felé nyúl, hogy belecsapjon a karjába, végül nem tudja sikerül-e, de azért megpróbálja. - De lehet, de nem olyan becenevekkel, amiket gúnyolódásnak veszek. Te sem örülnék, ha óriásnak, vagy szuper sexy szöszi szépfiúként becéznélek. Klassz, én elég béna vagyok belőle, mármint annyira nem ismerem a csapdákat, de akkor te majd mesélsz róluk. – Végül megnyugszik, hogy sehol sem lát egy keletit sem és már teljesen a fiúnak szenteli a figyelmét, innentől kezdve, másra nem is vet ügyet. Udvariasan megköszöni, mikor kihúzza neki Gregory a széket és azonnal helyet is foglal, míg a társa vele szembe ül le. Hevesen bólogatni kezd a vaniliafagyis ötletre, még sose kóstolta, de szívesen megízlelné. ~Vajon milyen lehet?~ Szereti a töklét is, meg a fagylaltot is, így csak nem lehet olyan rossza a kettő, de már kíváncsi rá. - Egyébként, még nem válaszoltál minden kérdésemre. Honnan származol és… miért akarsz auror lenni?
Nem tudom, hogy Eun vajon hozzám hasonlóan szerepet játszik, vagy ő tényleg ilyen. Alaposan meg vagyok rajta lepődve, hiszen akiket mellém osztanak, azok mind jók valamiben, példának okáért Jasmine a medimágiában volt járatos, Sonia a felderítésben volt jó, de Eun esetében el sem jutok odáig gondolatban, hogy valamely szerepkörben elképzeljem magam mellett, mert ez a gyönyörű lány be nem fogja a száját, csak csacsog, csak csacsog, én meg azon kapom magamat, hogy teljesen elvarázsol, egyszerűen lehetetlenség elvonatkoztatni attól, hogy folyamatosan mosolyogjak rá. Nem csupán gyönyörű, vicces, édes személyiség, minden lelkierőmre szükségem van, hogy ne bóduljak el a stílusától, mintha valami véla lenne minimum. Én pedig szeretek a magam ura lenni, önálló döntéseket hozni. - Szó sincsen róla. Nem azt mondták, hogy védjelek meg, hanem azt, hogy egészítsük ki egymást. Amúgy sem szeretem a testőr poziciót, noha meglep, hogy verekszel is, de csak tessék. Azt kérték, hogy vezesselek be az egyetemista lét rejtelmeibe, és szükség esetén kísérjelek el a gyakorlataidra, adjak mentori tanácsokat, ilyesmi. – Foglalom össze, szinte szó szerint amit Flitwicktől hallottam. Az más kérdés, hogy eddig sem voltam túl szabálykövető, tehát ha ez a szépszemű tündér azt kérnék, hogy kapjam a karomba, és ugorjunk át a kerítésen, akkor érte azt is megtenném. Na persze a saját örömömre is. - Kevesen? Ezt nem mondod komolyan.. Miért, téged olyan sokan utálnak, hogy nincsenek rajongóid? Vagy a háztársaidra gondolsz, amiért előítéletesek? Hm.. nekem semmit sem számít a ház, azzal barátkozom, akivel jól esik. És nem azért, mert parancsba kapom. Bár elsőre nem túl vonzónak a feladat, de már... nagyon is vonzó. – Pillantok mélyen a szemeibe, de nem amolyan csábos jelleggel, amit legtöbbször alkalmazok, láthatja, hogy komoly hatással van rá, amolyan igazi férfi-nő pillantás, amit nem lehet csak úgy túljátszani, mímelni. Úgy barátaim nincsenek, akikkel a közös időtöltést fel kellene adnom. Ismerőseim vannak, de ők csak arra jók, hogy közösen szívességeket tegyünk egymásnak. Mindig is egyedül dolgoztam, nem szeretem mások hátát védeni, kötődni, ezért is nem volt még amolyan komoly barátnőm, nem nagyon hiszek az ilyesmiben, tehát Eunnak nem kell aggódnia, hogy bármi mástól elveszi az időmet, arról már lemondtam, hogy rövidtávon vissza tudok térni a terepre, és ebben nem a lány a hibás. És nem azon nevetek, hogy pici, az végülis amolyan aranyos, ezért enyhítem a kacajt egy barátságos pillantással, jelezve, hogy nem rajta nevetek, hanem a stílusán. Roxmortsba hoppanálunk, nem érzem hogy a kóreai lánynak picit is gyomorproblémái lennének, ezért a három seprűbe vesszük az irányt. Előre megyek, na de nem udvariatlanságból, pont ellenkezőleg. Éppen hogy így a korrekt, kocsmába nem engedünk előre lányt, még a végén eltalálja egy söröskorsó. Ezért elé lépek, és kitárom elé a karomat, hogy levédjem a szöget, de gyorsan kiderül, hogy most béke van, és nyugalom. - Elméletileg, bizonyos határok között. Én meg alaposan átléptem őket. És mivel nem vagyok még végzett auror, ha visszahívnak, akkor.. ez van. Csak tudod ők nem a szüleim, hanem a tanáraim, és megy a hatalmaskodás bőven. Még arra is gondoltam, hogy kilépek, és csinálom az iskola nélkül, de amióta egyetemi képzés van, a Minisztérium is elvárja, hogy egyetemi diplomája legyen auror tiszteknek. A sima hét éves képzéssel csak segéd lehetnék, más mellé beosztva, úgyhogy.. kicsit most meghúzom magamat, aztán meglátjuk. – Hm.. Nem is gondoltam volna, hogy így elsőre kitárulkozom a lánynak, úgy fest, azzal, hogy ennyit beszél, belőlem is mélyebb titkokat tud kihúzni. Csak aztán tartsa is erről a száját, mert jó lenne, ha ezt nem kotyogná el, nayon nem jó. Azért azt megmosolygom, hogy közli, hogy helyes vagyok, na igen, ez nem meglepő, ám nem puszta udvariasságból felelek a bókra, valóban így gondolom. – Ugyan, ezt ki számolja? Tizenhét talán? Nem tudom, talán én vagyok rigolyás, egy-egy küldetésnél tovább nem szeretek megmaradni senkivel, az nem lenne túl változatos.. Hogy mi? Dehogy.. miért ölném meg? Csakis a sötét varázslókat? Téged miért bántanálak cukorfalat? – Azért felsejlik előttem, hogy kikötözöm valami kényelmesebb ágyhoz, és egy enyhébb ostorral végigsuhogtatom a hamvas kis bőrét, na de az a bántásnak egy igen élvezetes formája, lényegében szerelmes előjátékként is bőven felfogható, ott a kötelékek is lazák, nem feszülősek, hogy az enyhe fájdalom inkább a gyönyör előszobája legyen. Na de ne szaladjunk előre, így is piszkos a fantáziánk Mr. Fox! - Igen, nyolc nyelven tudok, tudod az auroroknak muszáj igen nemzetközinek lenni. Ha már itt tartunk, kínaiul is, de az más mint a kóreai. Abból csak nagyon alap szinten, csak pár szót, olyasmit, mint a kérem, köszönöm, egy pohár víz.. Csak hogy eljussak egy konzulátusig. Így hát hiába is csevegnél velem úgy, értelmesen bólogatnék, és jobb hijján a dekoltázsodat nézném, természetesen bűnbánó képpel, mert nem lenne szándékos, csak hát ha zavarba jön az ember.. – És itt most nem azon vigyorgok, hogy mit mondok, hanem hogy ő olyan aranyosan próbálgatja a számára nehezen fonetizálható szavakat. És a vigyor még mindig ott ül a képemen, amikor védekezőleg arébb lépek. – Szivem, téged még becézgetni se lehet? Nincsen baj a magasságoddal. Oh igen, a csapdaismeret nálunk is kötelező tárgy, úgyhogy abból össze tudjuk vetni a tapasztalataimat. – Miután eddig is figyeltem rá, hogy kérése szerint nézelődjek, hátha meglátok egy keletit, de nem volt semmi gond eddig sem, az iskolában is csak Cho-t ismerem, aki háztárs, ám a külsejével ellentétben nem kínai, hanem skót, mint én. Kihúzom a lánynak a széket, amikor találunk egy asztalt, és leülök vele szemben. – Nos.. akkor jó lesz a limonádé? Mit szólnál olyanhoz, hogy egy sistergős töklé, amibe ütnek egy gombóc vaniliafagyit?
A fiú kijelentésére a szája elé teszi a kezét. Valóban sokat fecseg, nem is érti, hogy miért, elvégre nem szokása. Illetve nem mindenki előtt. A háztársai közelébe, inkább néma, vagy ha beszél, akkor többnyire fenyegetőzik, vagy gúnyolódik, de azt is csupán védekezésből teszi. Amíg valaki nem húzza fel vagy nem bántja meg, addig ő kedves és aranyos, csak utána változik meg, de akkor véglegesen. Illetve, ha nem voltak vele annyira szemetek és ki tudnak találni valamit, ami miatt megbocsát, akkor ad még egy esélyt, de erre igen kicsi az esély, ugyanis nagyon sértődős. Most csupán azért nem veszi sértésnek, mert tudja, hogy egyfolytában jártatja a száját, így igazat ad a fiúnak. Egyébként akkor szokott ennyit csacsogni, mikor a barátaival van, mellettük képtelen befogni, ha csak nem akar a másik fél is mesélni, most viszont nem tudja, mi van vele. Gregoryt nem is ismeri és akkor, ha csak ő jártatja a száját, akkor nem is fogja. Pedig ő igyekszik nem udvariatlan lenni, de szeretne többet tudni róla így, nem tudja sokszor, hogy hol a határ, ezért lehet szájmenése. Ismét csak meglepődik, mikor közli vele a srác, hogy reméli, minél többet találkoznak. Főleg mikor közli, hogy vigyáznia kell rá. Tátott szájjal hallgatja végig a fiú mondanivalóját, majd nevetni kezd. - Biztos, hogy jó lány mellé osztottak be? Mert az elmondásod alapján azt hiszik, hogy egy törékeny virágszál vagyok. Aranyos vagy, hogy vigyázni akarsz rám, de tudok verekedni, szóval arra semmi szükség. – Szórakoztatja, hogy valaki azt hiszi, hogy pont neki kéne testőrség, elvégre, aki már csak hallott róla tudja, hogy nem egy félős lány, aki visszariadna a küzdelemtől, többször is került már bajba emiatt. Minimum Pitonnak kellett volna róla értesíteni őket, hogy itt szó sem lesz semmiféle felvigyázóról. - Ugyan, te vagy aranyos, hogy próbálsz segíteni. Kevesen vannak, akik erre hajlandóak lennének. Hmm… igazából konkrét elképzelésem még nincs, de ereklyevadászként, ha lehetséges, akkor bizonyára a Minisztériumban dolgoznék. Nem akarok olyan lenni, aki ismeretlen emberektől kap havonta valami megbízást és kész. Komolyan elkísérnél? Az szuper lenne! De neked ez nem gond, hogy elveszi az idődet? – Nem is gondolt még bele abba, hogy kimenjen terepre. Bár ha választania kéne, akkor nyilván Koreába menne, vagy ha nem oda, akkor Olaszországba. Mindig is el akart oda jutni, de a szülei sosem engedték, hogy egyedül elmenjen. A barátaival még csak-csak mehetne, de mivel mindegyikük lány, így nem tartják jó ötletnek, hiszen nincs ott egy erős férfi, aki megvédené őket, hiába képesek vigyázni magukra, főleg ő. De ha Gregory elkíséri, mikor már kint lehet, akkor semmi oka nem lesz, hogy ne mehetne. Sajnos hiába igyekszik lehajolni, így sem elég magas, mikor pedig nevetni kezd, azt hiszi, hogy őt gúnyolja ki, így egy pillanatra elkapja a méreg. De a fiú mosolyával egyből eltűnik, és helyette zavarban van, sőt el is pirult. Egyáltalán nem érti, miért történik ez, hiszen volt már barátja, nem is egy, de velük mintha más lett volna. Talán azért, mert ott nem arról volt szó, hogy társak lesznek, hanem hogy mindkettőnek tetszett a másik, itt viszont nem tudja kivenni a fiú viselkedéséből, hogy mit akar. Lehet akár csak egy udvarias gesztus, vagy akár más is. A kérdésére megvonja a vállát. Azt hitte csak Roxmortsba mehetnek le, máshová nem. De még mindig nem tudja valóban jó ötlet-e, hiszen ha rajtakapja a családja, akkor oda a tökéletes hírnevének. De talán, ha ő is azzal magyarázza, amit a srác mondott, akkor megérti, ugyanakkor még mindig fönt áll annak a lehetősége, hogy nem fogják jó szemmel nézni, hogy nem egy koreaival van. Nem azért, mert járna vele, vagy valami, bár az apja könnyen elhinné, csak azért, mert tényleg nincsenek más barátai, csak abból az országból. Bár aztán ki tudja? Még sose volt példa rá, hogy akár egy angollal legyen, így nem is tudja, mi lenne a szülei reakciója. Szerencséjére Gregory nem ellenkezett azzal, hogy szeretné fizetni magának a dolgokat. Még jó, hiszen akkor könnyen vitába keveredett volna vele, ami nem lett volna túl előnyös már az első alkalommal. A kávét valóban nem bírja, hiszen így is eléggé pörög, félne, hogy csak még dilisebb lenne tőle az alkohol meg… Nos, ha őszinte akarna lenni, akkor még sose ivott. Nem is nagyon vágyik, náluk nem szokás, csak úgy vedelni, de még ünnepekkor sem. Ezért is mondta a limonádét, vagy a fagylaltot, de neki aztán a sima víz is megteszi, vagy a forrócsokoládé. Télen azt szokott inni, mert jól felmelegíti és sokkal ízletesebb, mint a tea. Lehet, hogy nem túl felnőttes, de ő így érzi jól magát. - De hát, ha nem teheti meg, akkor hogyan lehetséges ez? Egyébként meg te mondtad, hogy már egyetemisták vagyunk és senki engedélye nem kell, akkor ez nem azt jelenti, hogy nem szólhatnak bele, mit hogyan intézel? Tudod, egy koreai oktatóm egyszer azt mondta, hogy hagyni kell a gyerekeknek elkövetni a saját hibáikat. Tanulni kell a szülőkéből, de mindenkinek más életet szánt a sors, ott pedig más akadályok vannak, amiket maguknak kell tudni legyőzni, vagy sosem tanulnak meg küzdeni. Lehet ezért választottam ezt a szakot. Szeretem a kalandokat és nyomozni, de volt auror a családban és nekem kellett egy saját kitaposatlan ösvény. – A vége felé, már inkább magához intézte a szavaim, nem pedig a fiúnak. Ő maga sem tudta biztosan, hogy miért ide jött. Szerette a veszélyes helyzeteket, ahol képes volt harcolni, meg kicsi korában is már nyomozósat játszott mindig. De sose tudta elképzelni az életét úgy, mint auror, aki a gonoszt üldözi. Hálás munka lenne az biztos, de őt sokkal jobban vonzzák a régi és mágikus tárgyak, amiket be kell gyűjtenie. Teljesen zavarba jött, mikor kicsúszott a száján, hogy helyes. Amúgy tényleg az, ez nem volt kérdés, csak éppen kimondani nem akart, még a végén elbízza magát a srác és azt fogja hinni, hogy tetszik neki. Bár… ~Nem tetszik, csak társak vagyunk!~De mikor közli vele, hogy dögös még jobba elvörösödik és kedve lenne itt helyben összeesni, hogy véletlenül se kelljen elmennie sehová sem vele, mert ha így folytatják, akkor a nap végére olyan lesz, mint egy rák és többet a szemébe sem mer majd nézni a fiúnak. Kellemetlen lenne, miután nem régen közölte vele, hogy szeretne minél több időt együtt tölteni vele. - Az én barátaim nem okoskodóak, ők kedvesek és rendesek. Hány társad volt eddig és… hogy érted, hogy nem váltak be? Várj akkor te… megölöd… őket? De ugye csak tényleg a gonosz varázslókat és nekem nem kell félnem tőled, vagy bántani, ha megtámadsz vagy valami? Nem akarlak. – Eléggé megrémült, mikor ezt mondta, de tényleg nem akart ő ártani neki, ha esetleg arra kerülne a sor, hogy nem elég jó társ és el kéne tennie láb alól. Már maga a gondolat is hátborzongató volt számára, így valahol örült, hogy ez zökkenti ki, hogy átkarolja a fiú és maga elé engedi. Gyorsan előre siet és követi a fiút, nem tudja pontosan hova akar menni, így igyekszik nem lemaradni. - Moszkva? Nem volt hideg? Te tudsz amúgy oroszul? Én egy ideig meg akartam tanulni, de még az angollal is néha meggyűlik a bajom, mert nem tudok kiejteni valamit még mindig. Tudod, a barátaimmal inkább koreaiul beszélek, meg a családommal is, így lényegében csak akkor használom a nyelvet, mikor nagyon muszáj, de például ott a lyuo… lyui… lik szó. – kezdi el mondani, kicsit koreai akcentussal. Szoktak is rajta nevetni, hogy már több mint tíz éve él itt, de van egy szó, amit sehogy sem bír kimondani, a lyukat, de erről igazán nem tehet, annak idején a tanára nem tudta belé verni, hogyan kéne kiejteni, így azt tanulta meg, hogy lik, azt többnyire értik és nem is kell sokat használnia. Van még pár dolog, aminek az ejtésével bajban van, de egyelőre csak ezt hozta fel példának. - Kicsikém? Ezt most a magasságomra értsem? – kérdezi csípőre tett kézzel. Nem szereti, ha azzal szórakoznak milyen alacsony, ennek ellenére tud ő ütni. Kicsi a bors, de erős. –- Öö… térképolvasás, csapdaismeret? Szerintem az utóbbiban tudsz segíteni, elvégre, ha volt már dolgod rosszfiúkkal, akkor csapdába is kerülhettél már. – kezd el gondolkodni, aztán Gregory a keze után nyúl és megfogja, mire ő meglepődik egy pillanatra, utána pedig Londonban találja magát. ~Várj, hogy mi?!~ Amint ráeszmélt hol is van, a fiú háta mögé bújik és onnan elő sem jön addig, amíg nem néz körbe és nem látja, hogy tiszta-e a terep. Ha meglátják a szülei, vagy a barátaik, akkor neki lőttek. - Aha, az klassz, látsz valahol egy koreait, vagy vágott szeműt? Egyébként meg csak, hogy tudd, miattad beszélek ennyit, egyébként nem szokásom. – Ezt nem szemrehányásként mondja, szimplán érzékeltetni akarja vele, hogy ha akarna, akkor néma csöndben is lehetne, csak mivel ő itt van, és nem ismerik egymást, hát csacsog, mert úgy vette észre a fiú nem éppen egy dumagép. - Persze, jó lesz, csak kérlek, menj előttem, és ha látsz bent keletit, akkor szólj, lecsekkolom és ha nem ismerem, akkor maradhatunk. Ha meg igen… akkor könnyen lehet, hogy más hely kell. – Nem akarja elrontani az első találkozást, tényleg nem, csak éppen lebukni sem szeretne, hogy nem az iskolában bújja a könyveket, hanem itt van Londonban. Mondjuk haza is ugorhatna egy tűsarkúért, ha már itt vannak és nincs otthon senki. De egyelőre maradjanak csak itt, úgyis ülni fognak, akkor nem kell állandóan felnéznie rá.
Attól függetlenül, hogy alaposan meglepődöm, hogy ilyen pöttöm a leányzó, nem nagyon zavar, végtére is nem az a lényeg, hogy magasugró bajnokságot rendezzünk. Jártam már olyan lánnyal, aki kicsi volt, és hát lássuk be, az ágyban ennek nincsen jelentősége, ott is még tökéletesen összepasszolnak a dolgot. Na de ne szaladjunk ennyire előre, Eunt kissé a nyakamba varrták, és éppen azon ámulok el, hogy nem egy tudálékos okostojással hozott össze a sors, hanem egy nagyon is csinos cicával, aki azért igen, elég sokat beszél, picit nehezen is tudom követni az agymenéseit, de ettől függetlenül egy kedves, jóindulatú lánynak tűnik. - Majd kialakul. Nem gondoltam volna, hogy ennyit beszélsz. – Mosolyodom el, inkább a hugrabugosokra jellemző ez a nagy kitárulkozás, és a sokat kérdezés, de hát ne általánosítsunk, hiszen maga Eun mondta, hogy más mint a többi mardekáros, akikkel nem is feltétlenül szeret úgy együtt lenni, nem nagyon érzi magát jól a közelükben. Ez azért pocsék érzés lehet, ugyanis egy asztalnál kell enniük, együtt alszanak, ő mégsem tört meg a nyomás alatt, ez azért becsülendő. - Hát remélem minél gyakrabban, ugyanis rád kell vigyáznom, így osztottak be. Na nem úgy értem, hogy állandóan a nyakadon kell lógnom, de ki kéne találnunk valami tervet, hogy milyen módon képzeled el a pályádat, hátha át tudok adni neked a tapasztalataimból valamit, és hát ha gyakorlati feladatot kapsz, akkor elkísérlek, megpróbálok segíteni. Mindenesetre rendes tőled, hogy rám szánod az idődet. – Ő tényleg mehetne a barátnőivel fecsegni, nekem pedig lenne jobb dolgom, példának okáért rábeszélhetném a házvezetőmet, hogy függessze már fel ezt a hülye büntetést, hogy mehessek ismét terepre, ám Flitwick nem annyira a gyilkolás híve, így felesleges is, inkább rábízom magamat Eunra, lesz ami lesz alapon. Lehajolok a lányhoz, hogy ne legyen az a magasságkülönbség, és nem akarom én kinevetni, sármos mosollyal igyekszem enyhíteni, hogy ne legyen rossz kedve. - Miért ne mehetnénk? Egyetemisták vagyunk, nem kell senkitől engedélyt kérnünk. – Rázom meg a fejemet, elképzelhető, hogy benne még nem tudatosult, hogy már nem diák, hanem felnőtt, akire teljesen másféle szabályok vonatkoznak. Abba mondjuk nem gondolok bele, hogy ő teljesen más értékrendet képvisel, és a családja nem nézné túl jó szemmel, hogy ha velem mutatkozik, amit nem értek, hiszen most még csak tanulásról van szó, nem arról, hogy példának okáért összeházasodjunk. Az még nekem is nagyon távolinak hat. - Felőlem.. akkor majd mindenki fizeti a sajátját, ahova megyünk ott úgyis lehet limonádézni, vagy fagyizni. – Adom meg magamat, és csak legbelül furcsálkodom, hogy így felnőttként ennyire az édességekért van oda, de hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az izlését? Ha kiderül, hogy még kakaózni is szokott, hát esküszöm úgy fogom magam érezni, mint egy fiatal apuka, akinek be kell este takargatni a pici lányát. - Nem az konkrétan, hogy veled. Sokkal inkább az, hogy a házvezetőm nem nézi jó szemmel, ahogyan a gyakorlataimat csinálom, és bár nem lenne beleszólása, szépen leállított a dolgaimról, és haza rendelt. Az a bosszantó, hogy nem csinálhatom amit akarok, nem pedig veled van a baj. Jut eszembe, rólad még alig tudok bármit is, azon túl hogy ereklyevadásznak tanulsz majd. Miért pont ezt választottad? – Kérdezek vissza, hogy én is meg tudjak róla pár dolgot, és meglepődve tapasztalom,h ogy amikor ismét megszólal, lényegében bókolva javítja ki magát, miszerint öreg vagyok, de helyes. Előzékenyen pillantok oldalra, hogy ne érezze, rajta járatom a tekintemet, holott nagyon is tetszik ez az édes pír, amit akaratlanul is az arcára csaltam. - Köszi, te is nagyon dögös vagy. A Hollóhátban sok az okoskodó, mindig a saját utamat jártam. Időnként kaptam magam mellé társakat, valaki bevált, mások pedig nem. És ne aggódj, majd beleszoksz az egyetemista létbe. Jó dolog önállónak lenni, tiéd a felelősség is. Úgy értem, hogy a saját belső morálom szerint cselekszem, nem nagyon finomkodok. Tartom, hogy ha auror vagyok, és sötét varázslókra kell vadásznom, akkor nem szabad őket életben hagyni. – Most finoman átfogom a vállát, hogy megnyissam neki az ajtót, és előre engedjem, és immár kint vagyunk az udvaron, átvágva az ösvényen a nagykapu felé. Majd kint tudunk hoppanálni. - Legutóbb Moszkvában voltam, kipucoltam egy vérmágus szektát, aztán beugrottam a helyi kaszinóba is. Neked nem kell oda menned, mivel én sem mehetek. Inkább azt meséld el kicsikém, hogy milyen gyakorlati feladataid vannak? Én miben fogok tudni segíteni? – kérdezek rá, és mivel nem tudom, hogy tud-e hoppanálni, párosan majd egyszerűbb lesz. A keze után nyúlok, piciny ujjai kellemesen simulnak bele a tenyerembe, és már Londonban is vagyunk. Oly gyakorlott vagyok már ebben, hogy nem kell attól félnie, hogy gyomorforgató lesz az érzés. – Ugyan, ne aggódj, már kezdem megszokni. Na akkor jó lesz a Három Seprű? – A randizós kávézóba mégse akarok menni, valahogy Flitwick még ezt is rosszallóan jegyezte meg, hogy ha kapok egy lányt magam mellé párba, valahogy sosem sikerül úgy visszatérni, hogy a lány arcán ne legyen fülig érő vigyor. Na igen, összekötöm a kellemeset a hasznossal, hát ebben mi a baj? Na de most alapos megfigyelés alatt vagyok, vissza kéne fognom magamat, pedig Eun tényleg nagyon édes..
Rendkívül idegesíti, hogy pont ma felejtette el a tűsarkút, sose tenne ilyet, ha csak nem valami sportosabb tevékenységhez készülődne, márpedig a sétálás számára az. Meg úgy gondolta, hogy nem fog mindjárt az első nap olyan emberekkel szembekerülni, akik magasabbak nála, hiszen barátai pontosan ugyanakkorák, mint ő. Azonban úgy fest, hogy Gregory ma döntött úgy, hogy felkeresi, ami nem baj, szó sincs róla, hogy zavarná a fiú jelenléte, vagy az hogy fölé tornyosul, szimplán reméli, hogy ez nem fog problémát okozni a fiúnak. Őt hidegen hagyja, bár nem szeret sokkal kisebbnek lenni, de jelen esetben nem gond, hiszen az a normális, ha egy férfi magasabb, mint egy nő és ki szeret felnézni a barátnőjére? Senki. Így akár még szimpatikus is lehet emiatt neki. - Ja hogy, nem én öö… mármint, lehetünk, persze de igazából csak azért mondtam, mert ez így egyszerűbb, bár… ha szeretnéd, szólíthatsz a teljes nevemen is. – Kicsikét akadozik a mondandója közben, de igyekszik nem zavarba hozni magát. Nem úgy értette, hogy egyből barátok is, csak úgy gondolta, hogy valakinek, akin látszik, hogy nem ázsiai talán könnyebb, ha a becenevén hívja, de neki igazából teljesen lényegtelen, ő mindkettőt szereti. Bár talán a teljeset jobban, hiszen annak a jelentése ezüst, és bár az egyetlen gyermek a családban, azért kapta ezt a nevet, mert a szülei is jobban szeretik ezt a tiszta fémet, mint az aranyat, és harmadik születésnapjára egy nyakláncot is kapott, amit mindig hord, kivéve, ha verekedik, akkor odaadja a barátnőjének, hogy vigyázzon rá. De a lényeg az, hogy ő szimplán kedves akart lenni, nem mindjárt azt képzeli, hogy akkor jóba is vannak, ő maga is tudja, hogy egy kapcsolat kialakításához, sokkal több kell ennél, ráadásul ő még csak nem is annyira nyitott személyiség. A maga kis titkait megtartja, bár nincs semmi szégyellnivalója, igazán remek családdal és tiszta múlttal rendelkezik, csak vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen oszt meg másokkal. - Jaj, dehogy! Igazából csak lementünk volna és meséltünk volna a nyári kalandokról, de ezt máskor is meg tudom velük vitatni, veled viszont most találkozok először és ki tudja, mikor futunk legközelebb össze. – feleli gyorsan. Nem azért mondta, hogy elmenjen, ő tényleg nem bánja, nagyon szeretné már megismerni, főleg azok után, hogy annyit gondolkodott rajta egész nap, hogy koncentrálni sem tudott. Mit sem törődve azzal, hogy mennyire sérti meg ezzel a magánszféráját a fiúnak, a vállára próbál támaszkodni, de ismét felmerül az a probléma, ami az alacsonysága miatt adódik. ~Hülye genetika…~Bizony nem szereti, hogy ilyen génekkel áldotta meg a sors, kifejezetten tudja utálni ilyenkor, de Gregory aranyosan igyekszik lejjebb hajolni, bár így sem sikerül neki elérnie. Végül felnevet, ő pedig egy pillanatra durcás képet vág és karba teszi a kezeit, mert nem szereti, ha rajta nevetnek, de aztán hamar elillan a mérge, hiszen még nem ismeri, és ezt nem tudhatja. Majd később tisztázza vele. A válaszára egyik oldalával a falnak dől, és úgy néz fel rá, majd csettint a nyelvével. - Nincs is ekkora magas sarkúm. – aztán talán kissé elvetve a sulykot, kérdezgetni kezdi, bár csak azért, mert hirtelen ezek jutottak az eszébe, és mindig is cserfes volt, illetve bizonyos esetekben, van, amikor ő is csöndben marad és kitűnő hallgatóság, de azért szeret beszélni, főleg ha olyan az illető, akit kedvel, márpedig őt nem utálja. Reméli, hogy gyorsan összeismerkednek, aztán már könnyedén barátkozhatnak, nem lenne jó, ha társként rosszul jönnének ki. Szokta látni a mugli filmekben, hogy vannak olyan partnerek, akik állandóan versengenek, neki pedig ez nem hiányzott. - Bocsánat, de inkább kimondtam őket, mintsem elfelejtsem később. London? Oda mi nem is mehetnénk nem? Bár ha lehetne se volna jó ötlet, ha anyuék elkapnak, akkor biztosan csalódnának bennem. – Hát igen, lehet, hogy itt az iskolában nem egy szent életű lányka, de odahaza a családja előtt, ő az udvarias és tökéletes gyerek, akire mindenki irigykedhetne, hogy milyen makulátlan és tisztelettudó. Sosem panaszkodtak rá a szülei, mindig tudta hol a helyes és sose ellenkezett. Ha viszont meglátnák kint az utcákon és ráadásul ilyenkor, akkor biztosan összetörne ez az álomkép, amit nem akart, nem is beszélve arról, ha egy olyan fiúval is lenne, mint Greg. Nincs baja vele és valószínű a szüleinek is megfelelne a modora, csak éppen nem koreai, ami hátrány lehet. - Miért unnék rád? Ennyire otthonülő típus lennél, hogy nincsenek kalandjaid? – billenti jobb-ballra a fejét. Ezt nehezen tudná elképzelni róla, de még ha így is van, akkor is úgy fest számára, hogy bőven van benne érdekesség, ha másban nem, hát a személyiségében, és ha srác nem tud mesélni, hát majd ő fog, de úgyis addig fogja nyaggatni, amíg meg tudja róla a főbb dolgokat. - Kávé? Azt annyira nem szeretem. Meg az alkoholt sem. Inkább egy limonádé, vagy egy fagyi. De igazán nem kell meghívnod, nekem is van pénzem, ne rám költsd. – Bár valahol udvariatlanság visszautasítani egy meghívást, de őt annyira tudta zavarni, ha egyszer ő sem volt szegény és volt is nála pénz, akkor nem fizethetett semmit. Azokat a nőket viszont megvetette, akik még örömüket is lelték abban, ha kihasználhattak ilyen módon valakit. Ez már nem az a kor, ahol a férfiakra vannak utalva, meg kell tudniuk állni a saját lábukon is. Bizonyára kedveskedni akart Gregory, de inkább a tudtára adja, hogy nem szükséges meghívnia. Nem mellesleg a legtöbb férfi akkor is felajánlja ezt egy hölgynek, ha igazából nincs is miből kifizetniük, vagy legalábbis nagyon kevés. Nem tudja, hogy ez most is fent áll-e, de nem is nagyon foglalkoztatja. - Bosszantott? Mármint az, hogy velem kell lenned? – Őszintén reméli, hogy nem így van, mert az igen rosszul esne neki, ami meg neki jelentene nagy problémát, elvégre nem egy törékeny virágszál, tud ő verekedni is, ha kell, csak sajnálná, ha ezt a szép arcot el kéne csúfítania. Közben mellélép és megindul vele együtt, közben néma marad, hadd beszéljen a másik fél is, ne csak ő. Aztán mosolyogva hallgatja, mikor úgy dönt, hogy mesél magáról. - Tizedikes? Akkor te már jó öreg vagy! Már, úgy értem, hogy régóta jársz ide, mert nem vagy öreg, egyáltalán nem, igazából helyes vagy, szóval nem lehetnél sokkal idősebb sem nálam. – Egy pillanatra elfordul, majd arcához kap, mert érzi, hogy teljesen forró és csak reméli, hogy a fiú nem nagyon veszi észre, hogy elvörösödik. Nem akart ilyet mondani, szimplán a helyzet miatt csúszott ki ez a száján meg az idegesség beszél belőle, elvégre csak most találkoztak és ötlete sincs, mitévő legyen. - Nekem is vannak a Hollóhátban ismerőseim, bár ők nem járnak auror szakra. És egyébként milyen? Izgalmas? Én nagyon szeretem az Ereklyevadász szakot, mert ugye én oda járok, de még csak nyolcadikos vagyok. Hogy érted, hogy mindig megütöd a bokád? Az effektíve nem gond, ha valamit komolyan veszünk, de tényleg nem szabad túlzásba esni, de itt vagyok én, majd segítek, hogy kicsit oldódj, úgyis szeretek nevetni, meg persze nevettetni, csak vannak helyzetek, mikor azt hiszem rajtam gúnyolódnak, azt pedig finoman szólva is nem bírom, szóval erre figyelj, mert te sem szeretnéd, ha fölkapnám a vizet. És az hogy visszarendeltek az iskolába azt jelenti, hogy akkor te nem is voltál itt eddig? De akkor hol voltál? Terepen vagy micsodán? És én is oda fogok menni? Ugye nem kell sokat varázsolnom, mert bevallom, Bűbájtanból rémes vagyok, inkább a bájitalokhoz értek. Jaj, már megint sokat fecsegtem! – kap a szája elé, majd bűnbánóan pillant a fiúra. Tudja, hogy idegesítő tud lenni, de neki annyi mondanivalója van, ő meg szinte alig mond valamit. Vagy lehet, hogy szimplán azért nem mesél, mert nem hagyja? De mondta neki, ha kell, akkor szoljón befogja. ~Talán némító bűbáj kéne.~
A magasságkülönség feltűnik, ám nem túlzottan lepődök meg rajta. Az egzotikus szépség Távol-Keleti, és mint olyan, köztudottan alacsony. Ez legyen a legkisebb gondunk, vele kapcsolatban tényleg nem ez fog zavarni, hanem az, hogy nem mehetek el külföldre, nem tudok foglalkozni a saját dolgaimmal. Ez az elméleti társulás baromira zavaró, sosem voltam jó abban, hogy valaki mást mentoráljak, főleg, hogy még nem is az én szakomra jár. - Eun. Ezek szerint barátok leszünk? Köszönöm, legalább könnyen megjegyzem. – Megvonom a vállamat, nem tudom, hogy milyen stílust várt tőle, talán egy kicsit valóban száraz vagyok. Ha úgy szólítok meg egy lányt, hogy a saját akaratomból, mert tetszik, mert flörtölnék vele, akkor teljesen más hangot ütök meg, de így kissé kötelezőnek érzem a dolgot, ami érződik is rajtam. Ellenben Eun olyan kedves fogadja a megjelenésemet, hogy őszintén meglep vele. Nem vagyok előítéletes a Mardekárosokkal szemben, úgy gondolom, hogy egyetemista korára a legtöbb diák már bőven kinövi a házak közti a versengést, vagy hogy egy mardekársonak hivatalból bunkónak kell lennie. A kis szöszi viszont kifejezetten nyitott, kedves lánynak tűnik. - Ez igazán kedves tőled, de akár halaszthatjuk is, ha valami fontos lett volna. Milyen programot terveztetek? Vagy még semmi konkrét? – Ha ő nem bunkóskodik, akkor én sem teszem, és vagyok annyira udvarias, hogy visszadobom a labdát, hogy ha mégiscsak menne, akkor bátran. Hozzám ér, nem tudván, hogy a pasiknál azért ez már jelzés értékű, de hát elképzelhető, hogy a keleti lányoknál a bizalmas érintések simán beleférnek, nekik más az intim zónájuk, mint nekünk. Picit lehajolok, hogy feljebb tudjon pipiskedni, aztán elnevetem magamat. - Száznyolcvan körül, és.. – Tovább nem is tudom folytatni, mert a szóáradatban további kérdésekkel bombáz meg, ami egyrészt sok így elsőre, másrészt nem butaságnak veszem, hanem nagyon meglep vele, hogy ennyire érdeklődik. Úgy tűnik, másféle körben mozgunk, a lányok, akikkel én találkozgatok, gyakorlatilag csak elvárják, hogy elvigyem őket valahova, aztán a megszokott randi forgatókönyv szerint.. Nos ott nem sok beszéd esik. Csak kapkodom a fejemet a sok kérdésre. – Ööö.. kissé sokat, de ha meg akarsz ismerni, akkor ne itt a nagyteremben tegyük. Leülünk valahova? Aztán mondom, ami eszembe jut. Itt az iskolában szeretnéd, vagy.. Roxmorts? Vagy London? – Tűnödöm el a lehetőségeinket, de közben benne is felmerül, hogy túlságosan is a diáktársaink tekinteteinket kereszttüzében vagyunk, nem ártana félrevonulni, még akkor is, ha azzal még inkább pletykálkodásra adunk okot. Ami egyébként nem csoda, hiszen ahelyett, hogy egy szarukeretes kis banyát találtam volna, itt ez a gyönyörű szőke lány, aki még csacsog is rendesen, fogalmam sincsen, hogyan fogom tudni leállítani. – Akkor tudod mit? Legyen Roxmorts, az nincsen annyira messze, ha mégis gyorsan rámunnál, akkor még vészmegoldásként ott vannak a barátaid. A séta is megfelel, de meghívhatlak egy habos kávéra. Vagy amit kérsz. – Félmosollyal konstatálom, hogy valóban sokat beszél, ebben úgy látom, hogy ő lesz kettőnk között a domináns, holott én szoktam elbűvölni másokat a világlátottságommal, ám Eun szinte fossa a szót, de jó értelemben, csak tudjam majd követni őt. Én menetkész vagyok, tehát elindulhatunk akár kifelé is, hiszen a birtokon kívül tudunk csak hoppanálni a faluba. – Ugyan, ne kérj bocsánatot, nekem is fura helyzet, nem szoktam ilyen feladatot kapni, bevallom bosszantott is rendesen, de remélem jól kijövünk majd egymással. Csak összeszedem a gondolataimat, és igyekszem válaszolni. Na gyere! – Intek, és ha megindul velem, akkor a hátitáskámat markolászva tűnödök azon, hogy vajon mivel is foglalkozott eddig, hol kéne elkezdenünk a beszélgetést. Ő már csomó kérdéssel megbombázott, tehát nyitva a lehetőség, hogy válaszoljak, de előbb talán érjünk a faluba. - Szóval... – Kezdek bele mégiscsak hogy addig se álljon be a merevkuss. – Igen, egyetemista vagyok, most kezdem a tizedik évet. A hollóhátba járok, auror szakra, és ebből ütöm meg a bokámat már nem először, túl komolyan veszem a dolgot, ezért rendeltek most vissza az iskolába..
Egész nap azon a levélen járt az esze, amit Piton nyomott a kezébe, valami sráccal kapcsolatba, aki elvileg a társa lesz. Nem gondolta, hogy koreai lesz az illető, bár titkon reménykedett benne, akkor legalább vele is könnyen szót értene, mint a barátnőivel. Őket azonban hiába kérdezgette, hogy tudnak-e valami Gregory nevű fiúról, egyikőjük se tudott sok információval szolgálni. Így aztán magában már milliószor elképzelte, nem is tudott rendesen koncentrálni a körülötte történő dolgokra. Ebédidőben nem evett túl sokat, még a szokásoshoz is képest keveset falatozott, amin háztársai meglepődtek, de bármiféle magyarázat nélkül állt föl az asztaltól és indult kifelé, mikor egy ismeretlen alak megszólítja. Oldalra pillant, kérdőn felvonva a szemöldökét, hogy ki keresi ilyenkor. Meglepődve néz a srácra, mikor kiderül, hogy ő az, akin annyit gondolkodott, majd elmosolyodik, bár kicsit megriasztja, hogy mekkora is. ~Miért ilyen magas?~ Ma nem húzott tűsarkút, így tökéletesen látszik, hogy milyen alacsony is hozzá képest, de reméli, hogy ez nem fogja zavarni - Hali! Igen megkaptam. Gregory? Nem hivatalos ez egy kicsit? Én Eun-kyung vagyok, de a barátaimnak csak Eun. Hívj te is így nyugodtan. – ajánlja föl kedvesen, aztán majd a fiú eldönti, hogyan szólítja. Kedves a modora, elvégre nem ismeri, nem állított fel róla negatív képet, meg amúgy is el kell viselnie valószínűleg hosszabb távon is, így nincs értelme, hogy már most szemétkedjen vele. Meg amíg nem húzzák fel, addig amúgy sem szokása, de addig inkább közömbös az emberrel, nem pedig egyből aranyos, de most kivételesen az. Nem szeretne rossz benyomást elsőre. - Hát azt terveztem, hogy szerzek valahonnét egy hippogriffet, amivel átrepülök a tó felett. – mondja nevetve, hátha ő is legalább mosolyogni kezd. - De ha arra vagy kíváncsi, hogy mit fogok ma tenni, akkor arra az a válaszom, hogy dobom a barátnőimmel tervezett délutánt, hogy téged megismerjelek. – Próbál a fiú vállára támaszkodni, de ez nem igazán jön össze neki, még úgyse, hogy lábujjhegyen áll. De ezt is megtanulta, hogyha vele találkozik, akkor magas sarkút vesz föl. - Mondd hány centi vagy? És ha már itt tartunk, akkor hányadikos? Gondolom egyetemista. Milyen szakon vagy? Amúgy hány éves vagy? És hol laksz? Vagy milyen származású vagy? Milyen nyelveket beszélsz? Koreaiul tudsz? Mert én koreai vagyok, tudod. Miért osztottak be hozzád párnak? Nem zavar, hogy Mardekáros vagyok? Sokat kérdezek? – halmozza el a fiút kérdések sorozatával, de igazán nem tehet róla, jobban meg akarja ismerni és ezek voltak az első dolgok, amiket tudni szeretett volna. Ha akar a srác, akkor ő is érdeklődhet ezekről nála, szívesen válaszol rájuk, de addig biztosan nem fogja békén hagyni, amíg meg tud minden olyat, amit szeretne. Az első dolga az lesz, hogy kiderítse megbízható-e. Sejtelme sincs, miért pont ő lett a párja, talán azért, mert lány létére okos és harcias. De ezért is érdeklődött, hogy ő vajon tudja-e, mert igazából kíváncsi, biztos lehetett volna fiú párja is, akkor miért ő lett az? Vagy lehet, hogy Gregory választotta őt? De annak meg semmi értelme, mert nem ismerik egymást. - Van kedved sétálni? Vagy inkább itt maradnál? Nekem bárhol jó, csak a klubhelyiségnél nem. Szerintem te sem szeretnél a Mardekárások közelébe lenni, nagyon pletykásak és rossz előítéletűek. De én nem, én utálom, ha valakit kibeszélnek, tőlem nem kell félni, effektíve kedves vagyok, csak könnyen felidegesíthető típus. És bocsánat a sok fecsegésért, de nekem ez teljesen új és sejtelmem sincs, hogy mit kéne mondanom, vagy csinálnom, szóval, ha már sok vagyok, akkor nyugodtan szólj, befogom. – Ismét elmosolyodik, miközben a válaszát várja és reméli, hogy nem fogja se kinevetni, se hülyének gondolni. Ő szimplán jó társaság akar lenni, de gőze sincs arról, hogy mit kéne csinálnia, még nem volt ilyen helyzetben. Ha barátkozásról, vagy pasizásról lenne szó, akkor biztosan könnyebb lenne neki is, de nem arról van szó, így nem tudja mihez kezdjen, ezért csak jártatja a száját és össze-vissza beszél, mint valami bolond.
Nem éppen úgy képzeltem el a végzős évemet, hogy valaki mást kell pesztrálnom. Flitwick nem volt éppen elragadtatva tőle, hogy úgy jöttem vissza Moszkvából, hogy végfürdőt rendeztem. Hiába bizonygattam neki, hogy attól, mert ő a hollóhátas házvezetőm, leginkább az aurorparancsnokomra hagyatkozom, ám amikor kiderült, hogy totál nagy az egyértés, nem volt esélyem. Ebből az sült ki, hogy vissza akarnak fogni, és egy jó ideig nem küldeni terepre, sokkal inkább az elméletre, na meg a viselkedésre kéne gyúrnom. Ennek folyományaként kaptam meg, hogy augusztus végétől párba osztanak egy mardekáros ereklyevadász lánnyal, őt kell kísérgetnem, és a közös óráinkból segíteni, edzőtársat játszani. El tudom képzelni, hogy ez az Eun hogy örül majd nekem, a lányok manapság túlságosan is öntudatosak ahhoz, hogy, hogy csak úgy hagyják, hogy egy pasi megmondja nekik, hogy mit merre. Pedig elméletileg már ő is kapott róla levelet, a házvezetője pecsétjével. Piton is biztosan örömmámorban úszik, hogy egy diákja körül egy hollóhátas koslat majd. Na de mindegy, a parancs az parancs, ameddig lehetett, húztam a dolgot, ám miután már komoly visszajelzést várnak tőlem, veszem a táskámat, amibe belepakolok némi váltás ruhát, hiszen ki tudja, hogy merre mászkálunk majd, és leballagok a nagyterembe. Ebédidő van, és hamarosan kezdődik a tanév, biztos, hogy a lány is itt lesz. Nem is tudom, hogyan képzeljek egy ereklyevadászt, a mieink szarukeretes könyvmolyok, akik ki se mozdulnak a dohos pergemenek mellől. Aztán amikor megkérdezem egy háztársamat, hogy világosítson már fel, hogy ki is a célpont, az állam is leesik, amikor az éppen végző szőke lányra mutat, aki nagyjából viszi a prímet a mardekáros asztalnál. Affrancba.. Hát ezt benéztem. Baromira nem tűnik könyvmolynak. Rendezem a vonásaimat, mielőtt összeakadna a tekintetünk, és lejebb tolom a mutogató srác kezét. Mormogva köszönöm meg az útbaigazítást, aztán megvárom a szöszit kifele menet a nagyteremből. Mázlim van, mert éppen nem veszi körbe semmiféle nőstény horda. - Sz’asz. Gondolom Pitontól megkaptad te is az ukázt. Gregory vagyok. Nos.. hová lesz a menet, mik a terveid? – Markolászom a válltáskám pántját, remélem, hogy nem fogjuk idegileg kinyírni egymást, mert ez a pesztrálás most nagyon nem hiányzik nekem.
