Svetlana Zharkov

Tárgy: Svetlana Zharkov 2015-03-17, 22:10

Svetlana Zharkov

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Üvegkalitka fala húzódik köztem és a világ többi része között."

Főkarakter:Amanda Sally Bones
Teljes név: Svetlana Masa Zharkov
Születési hely és dátum: Oroszország, Moszkva; 1979. Május 1.
Csoport: Hollóhát
Patrónus: Galamb
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. Elemista szakirány
Képesség:
Kiemelkedő tudás:

Jellemed kifejtése

Kívülálló, ha egyetlen szóval kellene magam leírni, akkor legalábbis ezt mondanám, de ne aggódj, neked itt és most hajlandó vagyok többet is elárulni magamról. Persze csakis addig amíg nem érzem úgy, hogy túlságosan is kiadnám magam neked.
Úgymond egyfajta védelmező szerepet öltöttem magam, kiállok a nőkért, a nők bántalmazása ellen illetve a muglik mellett is. Undorító dolog, ha egy férfi egy nőt bántalmaz, ezen ha lehet segítek, ahogy tudok, de persze nem vagyok megváltó. Nekem a muglikkal nincs semmi bajom, attól függetlenül, hogy aranyvér csörgedezik ereimben.
Természet és állatbolond vagyok, ebből kifolyólag utálom a bezártságot. Inkább kint a szabadban, mint bent a házban, az mindegy, hogy erdő, mező vagy vízpart, mert mindenütt ugyanúgy jó. Az jószágokból pedig mindegy milyen pici vagy milyen nagy én mindet ugyanúgy szeretem.
Most jön a nehezebb része, ez nem lesz egyszerű és kérlek ne nevess ki amikor ezt olvasod, nem szokásom erről beszélni, igazság szerint senki sem tud ezekről a dolgaimról.
Depressziós vagyok és folyamatos pánikrohamokkal küzdök, de próbálom leplezni és ha csak nem ép előtted tör rám egy ilyen roham akkor nem is tudnád megmondani. Látszólag kedves és örökké vidám vagyok, olyan örökké optimista alkat, de ez nem így van. Folytonos félelemben élek és állandóan szorongok mindentől ami körül vesz, még barátaim sincsnek. Nem tudom, hogy kell nyitni az emberek felé és azt sem hogyan kell reagálni az ő közeledésükre. A hangulat ingadozásommal se tudok már mit kezdeni, a felszín alatt egyfolytában a szomorúság és az öröm csatázik bennem. Olyan ez, mintha lenne valami belső démonom, nehéz leírni, de hidd el nagyon nehezen élek meg minden napot.
A legrosszabb mégis az, hogy nincs kihez fordulnom, mert olyan mintha láthatatlan lennék, senki sem vesz észre, senki se akar velem foglalkozni. Persze, tudom ez nem a legjobb hozzáállás, de mégis, ez a színtiszta igazság. Szerinted hazudnék egy ilyen dologgal? Na és ha igen, mégis miért? Ki akar így élni, ki akar magának ilyen életet és mégis ki az aki csak úgy szórakozásból ilyeneket találna ki? Szóval ja, ez vagyok én a felszín alatt...

Megjelenés

Nem vagyok túl feltűnő ehhez hozzásegít az átlagos méretem, azaz a 165 cm és az átlagosnál is átlagosabb testalkatom, ami annyit tesz, hogy elég karcsú vagyok. Szóval semmi olyat nem találsz bennem ami másban nem lenne meg, de azért ha mégis érdekel erről is mesélek egy pár szóban.
Talán csak két dolog van ami miatt mégis észrevehetnél, az egyik a zöldes-kék szemem, persze ez is csak akkor tűnik fel ha egyáltalán veszed a fáradságot és méltóztatsz belenézni, de általában ez nem történik meg, mivel úgy tovasiklik rólam a tekinteted, mint egy szellemről. Vagy talán még egy kísértetet is előbb észreveszel, mint a engem. De akkor most kivételesen térjünk vissza rám.
A másik amitől mégis feltűnhetnék neked az a vörös hajam és erre vagyok a legbüszkébb, személyes véleményem szerint, gyönyörű, hosszú és fényes hajam van. Amire nagyon próbálok figyelni, különböző kozmetikumokat vetek be, hogy mindig ilyen maradjon.
Van azonban egy dolog amit még akkor se nagyon veszel észre, ha szóba elegyedünk, ez pedig az aranyos kis szeplőim.
Az öltözködésem is eléggé visszafogott, de mindig az évszaknak megfelelő, mármint úgy értem, hogy én nem akarok pics@ szoknyákban tündökölni télen is. Még nyáron se jellemző rám, nem, hogy télen. De szeretem a bundát, azokért kimondottan rajongok, illetve télen szeretek melegen öltözködni és nem vetem meg se a sapkát, se a sálat, de még a kesztyűt se. Ősszel inkább a barnább színek kerülnek előtérbe, tavasszal pedig a kékes és rózsaszínes ruhák. Szeretem az évszakok színei szerint megválogatni a ruhámat, bár lehet ettől is kicsit különccé válok. A nyári viseletem pedig főként szoknyákból áll, ilyenkor csak nagyon ritka esetben veszek fel nadrágot. Inkább a kényelemre megyek és nem arra, hogy minél dögösebb legyek, de az se egy utolsódolog. Attól, hogy nem akarok minden áron szexi lenni, igenis igényes vagyok magamra és mindig figyelek a megjelenésemre. Sose hanyagolom el magam, az ápoltság és a higiénia igenis nagyon fontos és e szerint is élek.
A smink viszont nem olyan fontos számomra, mint másoknak, nekem elég egy kis szájfény vagy szempillaspirál és már mehetek is a dolgomra. A hajammal se szoktam sokat bíbelődni, a kedvemtől függ, hogyan hordom.
A kiegészítőket viszont imádom és abból is van a legtöbb, mindenhol ahol eddig jártam egy nyaklánccal vagy gyűrűvel tértem haza, de az utóbbi időben már a bokaláncok is felkeltették az érdeklődésemet.
A cipők terén elég válogatós vagyok, a magassarkút amikor csak lehet elkerülöm és a sportcipőből se jöhet szóba nálam akármelyik. Általában tavasszal és ősszel vászoncipőben láthatsz, télen bokacsizmákban, de mindenkép a laposabb fajtában és nyáron pedig... akkor ha lehet leginkább mezítláb szaladgálok, ha pedig nem akkor csakis szandált húzok fel.

Életed fontosabb állomásai

Lassan és óvatosan lépkedek a fák között. Egy nő vár rám az erdő közepén egytisztáson, hogy ki és mit akar? Az elsőre még nem tudom a választ, de nem is biztos, hogy valaha meg fogom tudni. Az életemről szeretne hallani, azt kéri meséljek el mindent, mindent amire emlékszem és azt is amiről csak homályos emlékeim vannak.
Végre elérem a tisztás szélét, szememmel a nő után kutatok és pár perc elteltével észre is veszem. Ott hever a tűzrakó hely mellett, ahogy egyre közelebb és közelebb érek hozzá feltűnik hosszú fénytelen szőke haja, beesett arca és a szeme amiben már semmi csillogást, semmi reményt nem látni. Nem lehet sokkal idősebb nálam mégis úgy tűnik, mintha már a fél életét leélte volna.
Pironito! - intek a pálcámmal a fahasábokra. Ezt követően leülök a nővel szembe és pár mély levegőt veszek, mielőtt elkezdeném a mesémet. Tudom, hogy minden más szó felesleges lenne és abban is biztos vagyok, hogy ő egy szót sem fog szólni az egész elbeszélés alatt, mégis adok neki pár percet, ha meggondolná magát.
Amíg várok elkezdek játszani egy fűcsomóval és mikor biztosra veszem a feltételezésemet elkezdem.

Az egészet a szüleimmel kezdeném, mert nem voltak egy szokványos pár. Az apám Ex-halálfaló, anyám pedig a Rend tagja volt. Hogy ez mégis, hogyan lehetséges? Hogy házasodhatott össze és születhetett gyereke két ilyen eltérő embernek, az nagyon egyszerű. Megismerkedésükkor apámat már aurorok üldözték, mivel Voldemort egyik legnagyobb orosz bizalmasa volt. Ezért rejtőzködni kényszerült és szerencséjére metamorfmágusként ez nem is okozott gondot neki. Így találkozott egyszer anyámmal is aki egy konferenciára utazott Moszkvába. Apám részt vett a rendezvény utáni estélyen és akkor történt az a furcsa eset, hogy ők ketten egymásba szerettek.
Hónapokon belül megtartották az esküvőt és egy éven belül pedig már engem is a világra hoztak. Kisbabaként nagyon jól éltem, az a két év amit még a szüleim együtt töltöttek valami varázslatos lehetett, apám fagyos szívére is, csak én és anya tudtunk hatni. Mi voltunk az ő egyetlen drága kincse, bár pénzbe se szenvedtünk hiányt.
Aztán eljött a nap, amikor minden a felszínre került, apám nem bírta tovább és mindent bevallott anyának. Mondanom sem kell mekkora botrány bontakozott ki. Napokat veszekedtek végig, mert nem tudták mi tévők legyenek, szerették egymást de anyám mégse bírta feldolgozni apám múltját. Végül a válás mellett döntöttek és én pedig anyámhoz kerültem. Apám pedig világutazó életet kezdett, aminek persze meg vannak az előnyei rám nézve is.
Anyám mellett nőttem fel, de sokat látogattam a nagyiékat is és apához is bármikor mehettem. Anyától tanultam mindent, olvasni, számolni és még varázsolni is, de csak az alapokat, mivel a kiskorúak otthon még nem varázsolhatnak. A nagyiéknál azért szerettem lenni, mert mindig mindennel elkényeztettek. Amikor mentem mindig valami finomsággal leptek meg és nagyon sokat játszottunk együtt. Apánál pedig mindig csodás kalandokban volt részem és mindig más országba mehettem. Olyan helyekre is eljutottam ahova mások csak vágyakoznak. Soka ajándékot is kaptam itt és amúzeumok, látnivalól örök emlékként megmaradtak.
Csak egy valami hiányzott az életemből, méghozzá a barátok, mert hiába volt meg bármim, a tárgyak mégsem pótolhatják a barátokat.
Végül elérkezett az a bizonyos, nagy nap az életemben, amire már elég régóta vártam. Hittem benne, hogy majd az iskolában lesznek barátaim, bár utólag úgy gondolom, hogy naiv voltam, hogy mindezt elhittem. Na de akkor, abban a percben a szívem majd kiugrott a helyéről, amikor a levelet a kezemben tartottam, gyerekként hittem a mesékben és a csodákban, biztos voltam benne, hogy az iskola képes lesz megváltoztatni az életemet. Hiba volt, nem, hogy nem változtatta meg, inkább sokkal magányosabbnak éreztem ott magam, mint bármikor.
A Hollóhát büszke tanulója lehettem és nem is tévedett a süveg, mert egyetlen örömemet a tanulásban leltem. Így míg mások a barátaikkal voltak én ültem a szobámban vagy a parkban és tanultam reggeltől estig. Kikapcsolódásként pedig vagy olvastam vagy sétákat tettem a birtokon.
Nem csoda hát, hogy a vizsgákon kivétel nélkül jól szerepeltem és talán csak a gyakorlati tantárgyakból voltam egy kicsit rosszabb, mert azt nem lehetett könyvből megtanulni.
Most elemista szakon tanulok és mivel még nem adtam fel teljesen a reményt ezért reménykedem a legjobbakban. Még mindig bízom benne, hogy egy szép napon majd valaki engem is észrevesz és megváltoztatja az életem. Nekem is épp úgy mint másnak szükségem van a törődésre és a szeretetre. Elegem van a magányból, a szorongásból és az állandó rosszul létekből, szeretnék végre gondtalanul és legfőképpen boldogan élni.

Ahogy eljutok a történet végére befejezem a fűvel való játszadozást és a nő arcára vetem pillantásomat. De az ugyanolyan kifejezéstelen marad, mint mikor megérkeztem. Néhány percig még üldögélek, várok valamire, legalább egy szóra, vagy valami, de semmi sem történi, csak az idő lesz egyre hűvösebb. Nem akarok megfázni így szépen lassan elindulok vissza, az erdő felé és közben csak ez a furcsa nő jár a fejemben. Nem értem miért pont én és az egész mire volt jó, de ha egyszer ez volt a kívánság akkor legyen és azt hiszem azt sikerült a lehető legjobban teljesítettem.

Tárgy: Re: Svetlana Zharkov 2015-03-17, 23:07

Elfogadva!

Még mindig nagyon szépen fogalmazol! Annyira szívsajdító azt olvasni, hogy kívül boldog, belül depis, persze ha le akarom sarkítani, hiszen mélységeiben azért sokkal többről van itt szó. Ahogyan olvastam a történetedet, folyamatosan csomagoltad ki számomra a leányzó belső vívódásait, hogy mi vezérli, mégis úgy érzem, megmaradt a rejtély,a misztikum, hogy valójában aligha fogja megengedni bárkinek is, hogy megismerjék őt. Vagy titkon pont erre vágyna? Ezt már neked kell eldöntened. Ami viszont fontos: káromkodj nyugodtan, nem szokásunk kimoderálni az odaillő szövegezést Smile

A másik hogy az életkori dátum nem jó. Az ET-ben kövesd le, hogy most 1997 van a jelen szerint, tehát ha most 18 éves, akkor 1979-ben született, ez kerül az ET-be. Miután a fórum a 2015-öt számolja jelennek, és ez nem változtatható, azzal nem kell fogalalkoznod, de mi majd technikailag az 1997-et állítjuk be a karilapodon születési dátumnak, hogy látszódjon, hogy 18 éves^^ Foglalózz, és vár a játéktér^^

***

» Svetlana & Yashiana
» Svetlana & Silent
» Svetlana és Alicia
» Svetlana Petrova
» Svetlana & Nicholas