2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igyekszem nem látványosan, csak magamban kissé elhúzni a számat arra, hogy igenis vannak aurorok akik kiszivárogtathatnak innen is információkat, ahogyan szerezhetnek is a Varjúból. Tudom én, hogy vannak helyzetek, amikor el kell fogadnunk, hogy mindennek ára van, de az én igazságérzetem nem tudja elfogadni az efféle kompromisszumokat és örülök neki, hogy végül a parancsnok mégis úgy döntött a tettek mezejére lép és nem hagyja a mostani mederében folyni a dolgokat. - Tőlem biztosan nem tudja meg senki sem parancsnok. - azt hiszem tisztában lehet vele, hogy mennyire veszem komolyan a dolgomat és a hivatásomat ahhoz, hogy tényleg ne adjak ki senkinek sem semmiféle információt, úgyhogy maradéktalanul megbízhat bennem. Gondolom másként nem is mondta volna el nekem, hogy mit terveznek a Varjúval, ha ez a bizalom nem lenne meg benne. - Rendben van, világos minden uram, így fogok tenni és ha bármilyen jelenteni valóm van, akkor mindenképpen önnel fogok beszélni. - na persze nem inden apró cseprő ügy miatt, de a Varjúval kapcsolatban, ha hallok valamit és úgy vélem, hogy fontos lehet, akkor mindenképpen őt keresem majd meg, ha már megbízik bennem és remélem, hogy ez az egész minél előbb lezajlik majd, hogy tényleg elrendezzük azokat az alakokat, hogy ne tegyék csak úgy azt, amit akarnak, mert az biztos, hogy ez a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Az ilyen Nox féle alakok nem szaladgálhatnak csak úgy szabadon és tehetnek azt, amit akarnak azzal, akivel csak akarják. - Én inkább remélem, hogy a következő alkalommal már még komolyabban beszélünk. - arra célzok ezzel, hogy mielőbb előre lépésben reménykedem, hogy akció lesz, hogy bezáratjuk azt a helyet. Persze egy biccentéssel el is köszönök miután megittam a maradék teát és letettem a csészét az asztalra, csak aztán távozom lelkesen és új energiával telve. A végén még egész jól alakul ez a nap, pedig reggel nem gondoltam volna.
Igazságtalan vagy sem, előbb utóbb mindenkinek el kell fogadnia, hogy a világ nem fekete és nem fehér, ahogy a jó és a rossz között is van átmenet, úgy az emberekben is megtalálható mindkettő jellemvonás. Így nem lehet elvárni, hogy minden szituációban a nyilvánvaló tökéletes megoldást találja meg az ember. Mert az lehetetlen. Abba beleroppanna az elme és a lélek. - Mert azt kellett hinnie. Nem titok, hogy vannak olyan aurorok, akik látogatják a helyet, és élő szeme vagy füle lehetnek épp annyira nekem, mint az Aranyvarjúnak. Azt információ mindennél fontosabb, és ha a meglepetés erejével akarunk élni, akkor a titkos hadműveletnek valóban titokban kell folynia. - zárja le végül ezt a témát a férfi. Mindennek meg van az oka, csak a bizalmat kell megszavazni a rendszernek és követni a parancsot. A nő, aki vele szemben ül nem lett elkönyvelve bajkeverő balféknek, még írásbeli figyelmeztetéssel se gazdagodott, sőt, már ennyiből sejteni lehet, hogy valamilyen szinten a parancsnoknak szimpatikus, és lát benne valamit. Annak ellenére, hogy a Troopsokkal volt már komolyabb összetűzése, és tudja, hogy Daphne mentora is egy Troops volt. - Jelen pillanatban annyit, hogy nem beszél senkinek arról, amik ebben a szobában elhangzottak, nem utal rá, és nem kezd magánakciókba. Tudom, hogy a sajátjaink után való kémkedés nem a legkellemesebb küldetés, de ezen felül, ha bármi olyat hall, ami jelentésre szorul, vagy ha az Aranyvarjú közelében jár, ne adj isten beteszi a lábát, írjon listát a látott személyekről. Ne vegyen részt semmiben tevékenyen, a saját szakállára, de tartsa nyitva a szemét. Elég nagy halom papírmunka vár még rá, és a beszélgetés lényegi része lezárult, így jelentőségteljesen felemelkedik, és a fejével az ajtó felé biccent. - Távozhat, Miss Jennings, remélem a legközelebbi alkalommal kellemesebb körülmények között társaloghatunk. - bocsájtja el egy sármos mosollyal, épp annyira sármossal, hogy ne kopogtasson az ajtaján egy szexuális zaklatással foglalkozó tiszt, miközben a zár kattan és az ajtó kinyílik a nő előtt. Persze van lehetősége még az utolsó szóval élni, de távozhat gyorsan boldogan és egyben zavarodottan is attól, hogy a végén milyen könnyen megúszta. Mert lehetett volna sokkal rosszabb is. Sokkal.
Valahol értem, amit mond, de olyan rémes hallani és belegondolni, hogy kompromisszumokat kell kötnünk, hogy dönteni kell a kisebb és a nagyobb rossz között, csak mert más út nincsen, de már az is valami, ha nem engedjük azt a helyet tovább növekedni, burjánzani, mert igenis azok az emberek, akik oda járnak szinte bármit megtehetnek és ebbe így belegondolni... tudva, hogy Gerarddal is mi lett, aminek nem volt semmi következménye Noxra nézve... Nem hiszem, hogy ezt tényleg bárki, akiben van egy csepp jóérzés csak úgy annyiban hagyhatja és örülök, hogy a parancsnok is így látja annak ellenére, ahogyan az elején felvezette a dolgot. - Persze, így már világos, csak azt hittem az alapján, amit mondott nem akarnak tenni... semmit. - nem mondom ki, hogy mert úgy könnyebb, egyszerűbb, mert azt talán nem venné jó néven, de valahol erre is gondoltam. Gyávák ekkora fába vágni a fejszét és persze tudjuk jól mindenhol vannak, akiknek ha elég jól megtömik a zsebét inkább elfordítják a fejüket. Gondolom épp e miatt egy ilyen akciót megszervezni sem egyszerű, lehet besúgó, aki leadja az információkat, aki segíti azt az átkozott helyet és az odajáró veszélyes alakokat. - Értem uram! A jövőben ennek fényében fogok cselekedni... igyekezni fogok. - ejtek meg azért egy halvány mosolyt, már ha megengedhetem ezt magamnak. Azért lássuk be az ember csak úgy nem kér külön elbeszélgetést az aurorparancsnokkal. Más, ha már beszélt vele és úgy fest tényleg azért van itt, mert tenni akar valamit, ám amíg ezt nem tudod biztosra... Eddig számomra ez a férfi csak valaki volt, aki ücsörög egy irodában, parancsokat oszt és bármi, amit tudtam, vagy hallottam azt hozzá kötöttem, még akkor is, ha mondjuk egy ostobább, vagy problémásabb felettesem szájából hangzott el. - Jelen esetben, időben... szinten, tehetek bármit, amivel segítek, vagy részt vehetek valamiben, ami már készül? - oh őszintén szólva nem szívesen várakoznék, hogy na majd szólnak, vagy na majd egyszer csak megkapom a hírt, hogy a Varjú végleg bezárta kapuit. Szeretnék ebben tevékenyen részt venni, szeretnék ott lenni a célvonalban, amikor sikert érünk el és ehhez az elejétől ott akarok lenni, bár azt hiszem ezt ő tökéletes tudja.
Nem áll szándékában folytatni a kiemelkedő aurorhölgyek listáját. Nem csak azért, mert valóban nem hosszú ez a lista, bár a fiatalsággal Grangerrel, von Rosemberggel és a saját lányával kiegészülve már kezd szép lenni. A nagyobb probléma az, hogy van egy személy, egy hölgy, akibe rengeteg bizalmát vetette, akinek a Parancsnoki kinevezése ugyan szörnyen meglepte, még se lépett közbe, akinek engedte, hogy a lánya közelébe kerüljön, és lényegében példaképként vonuljon fel előtte. Saxon Digby. Az elmúlt évek legnagyobb baklövése a Mágiaügyi Minisztériumban az, hogy az a fiatal nő lépett az Aurorok élére és a hirtelen befolyásával teret engedett a Milleniumi káosznak. És ugyan a múlttal szembe kell nézni, így az egészséges, a férfi még sem hozná fel újra és újra ezt a nevet. - A lelkesedése dicséretes. - jegyzi meg visszafogottan, egy kajla mosollyal a szája sarkában, amikor a vele szemben ülő nő, aki néhány perccel korábban egy istenes lefokozásra számíthatott, most teljesen beleéli magát az akcióba az Aranyvarjú ellen, az ellen, amit az az épület képvisel. - Az a hely, és a vezetője kapcsolatban áll rengeteg fontos emberrel. Segítséget nyújtottak nem egyszer egy-egy politikai incidens elsimításában, még a megelőzésében is. Így nyilvánvalóan megfelelően kell megtervezni a lépéseket és semmi esetre sem szabad elsietni. - mondja nyugodt, magyarázó hangon. Egyértelmű, hogy miért vonja be a nőt. Azért, mert észrevette a haragot, amit a hely iránt táplál, és azért, mert ha nem vonja be, talán újra megesik, hogy a nő a kezébe veszi a dolgokat, és ezúttal tényleg mindent elront. Bár, a legutóbbi esetben is lehetett volna a nyomozásnak jobb kimenetele, de az Aranyvarjú leigázását tényleg jó ideje tervezi. - Meg akarom szüntetni a törvényfelett álló intézmények létezését, most és mindörökké. Nem kezdek kampánybeszédbe Miss Jennings, azt hiszem arra közöttünk semmi szükség. De szeretném, ha az eszébe vésné, hogy figyelemmel kísérem minden aurorom munkáját, amennyire erőm tellik, és még ha nincs is rálátása mindenre, amire szeretné, minden abba az irányba folyik, hogy a bűnözést, legyen szervezett vagy szervezetlen, visszaszorítsuk. Tehát semmi szükség magánakciókra és közbelépésekre. Ha észrevétele van, akkor jelentse, ha nem bízik a feletteseiben, akkor egyenesen nekem, de parancs nélkül ne cselekedjen, mert ezzel mindent elronthat. - fejezi be végül. Persze ez nem jelenti azt, hogy mehet isten hírével, de a beszélgetés oroszlán része ez volt. Ha parancs nélkül cselekszik, akkor minden, amit a feljebbvalói terveznek, akár hónapok óta, romba dölhet. Csak azért, mert nem bízott bennük. Pedig a szabályok, a szintek, a parancsnoki rendszer nem véletlenül létezik.
- A kivételek erősítik a szabályt, vagy én kerültem mindig rossz helyre. - oh nem, egy névvel nem fog tudni meggyőzni. Akármit is mond jóval kevesebb a nő az osztályon, mint a férfi, pedig igenis nők, lányok is tanulnak ilyen irányba, mégis kevesebben jutnak el ide, vagy jutnak magasabb pozícióba. Mondjon nekem olyan időszakot, amikor nő volt a parancsnok, ne adj isten a miniszter... az ilyesmi nem gyakori, sőt nem igen volt rá példa és nem csak azért, mert eleve kevesebben vannak, akiket egyáltalán érdekelne egy magasabb pozíció. De igaza van, e téren felesleges lenne vitáznunk, én ezt így érzékelem és miután ő nem nő és már jó ideje nem az alsó lépcsőfokokat tapossa, nem biztos, hogy mindent átlát egy ilyen zárt irodából, bármennyire is szeretné. A teára bólintok és egy köszönömöt is elmormolok, de az azért jócskán meglep, amikor az ajtóban kattan a zár és egyértelművé válik, hogy ami most itt elhangzik az nem olyasmi, ami sokakra tartozna, tehát nagyon is titkos információkról lesz szó. Nem csoda, ha bár a csésze a kezembe kerül, de még sem kortyolok, csak feszülten figyelek, amikor beszélni kezd és igen az előbbi szavai után jócskán meglep, amit mond. - Tehát mégis megpróbálnánk? Én úgy vélem, hogy ha kellően felépítjük, akkor igenis megoldható, hogy ne legyen rosszabb, mint most, de ez a mostani sem jó. Ott azon a helyen azt tesznek, amit akarnak, azzal, akivel akarnak, akiben egy kevés jó érzés is van, az ezt nem hagyhatja akkor sem, ha utána több, vagy nehezebb feladat lenne kordában tartani a bűnözést, de muszáj megpróbálnunk! - oh azt nem mondtam hogy én is segíthetek, de végül is elmondta és már ez is valami és ezek után úgy se tudna kihagyni belőle, arról nem is beszélve, hogy voltam ott, még ha csak napokat is, de ismerem a helyet talán jobban, mint sok auror, aki inkább a közelébe se mentek és tudnék segíteni, nem mellesleg akarok is! A tea persze most így ezek után eléggé huszadrangúnak tűnik, a lelkesedésem jóval erősebb, mint az esetleges szomjúság.
Kicsit talán átfut a férfias arcélén egyfajta csalódottság, amikor meghallja a beszédet arról, hogy el van nyomva, mint női auror, és ezért kellett vakmerő lépéseket tennie és olyan nyomozásba kezdenie, amit senki sem szánt neki. Mert erről van igazán szó. Türelmesen végighallgatja a kifogásokat, vagy nevezzük inkább talán magyarázatnak az egészet, majd halkan, még is erős hangon megszólal. - Sajnálattal hallom, hogy úgy érzi kevesebb lehetősége van csak a neméből adódóan. De csak egy nevet mondok. Nymphadorah Tonks. - zárja le ezt a “nő vagyok és emiatt nehezebb” dolgot, mivel Tonks nem hogy ugyanúgy a gyengébbik nemet képviseli, a terepen dolgozik, és egy idős, sőt, talán egy évfolyammal fiatalabb is Daphnenál. Lehet, hogy kevesebb aurornő van a terepen, mert kevesebben is döntöttek emellett az út mellett. De a világ változik. És nem Shanna Griffin az egyetlen fiatal lány, aki megmutathatja mit tud, ma már a jelentkezők harmada nő. Sőt, a mesterképzésen több nő marad, mint férfi, mert a férfiak minél előbb terepen akarnak lenni, a nők viszont megfontoltabb vezetőkké válhatnak. Legalább is Shawn Griffinnek ez a következtetése illetve a meglátása a számok tudatában. Észrevehetetlen, hogy mikor kerül a pálca a kezébe, de mielőtt bármilyen varázslatot megidézne, kissé félrebillentett fejjel - ami olyan jellemző a lányára is -, egy igazán nem témába illő kérdést tesz fel. - Teát, Miss Jennings? - és a választól függően egy kancsót idéz meg és egy, illetve két csészét, csinos alátéttel. Nem az a csipkézett rózsás csésze, amit néhány szerencsétlen Dolores Umbridge-nél láthatott a Minisztérium egy másik részén, egyszerű szett. Egy következő pálcaintéssel az ajtón a zár kattan, és érezni a levegőben a mágikus nyomást, ami jelzi, hogy egy hangtalanító buborék is keletkezett, ami megelőzi, hogy bármilyen információ kikerüljön ebből a szobából. - Ami az Aranyvarjúban folyik az természetesen nem elfogadható. De ahhoz, hogy leszámoljunk velük komoly felkészültségre van szükség. Nem csak azért, mert a leleplezés nyomait eltüntető csapatok igen elfoglaltak, hanem azért is, mert a haderőnk ellenük elegendő, de ahhoz nem, hogy a következményeket is vállaljuk. Az Aranyvarjú felszámolása, Nox Djarum és a hozzá hasonlók Azkabanba zárása olyan űrt kelthet az alvilágban, amit bandaháborúk, agresszív lépések követhetnek. Erre is fel kell készülnünk, a hatalmi harcra, ami utána érkezik, és ami ártatlanok életébe is kerülhet. - fogja még talán nem túl terhelően hosszúra a beszédet, de a vadászpilóta élességű szürkés szemek komolyan vetülnek a nőre. És az ember nem avat be olyanokat ilyesmibe, akiket kirúgni tervez, ugyebár?
Nem tudom, hogy pontosan a mentorom milyen viszonyban volt a testvérével, valahogy sosem beszélt róla, még akkor sem, amikor már felmerültek személyes témák közöttünk. A nevét sosem tagadta meg, de hogy voltak-e olyan radikális nézetei, azt nem hinném, legalábbis én sosem tapasztaltam a részéről ilyesmit, főleg hogy tudom mennyire szerette a lányát. - Igen, de... - érdemes egyáltalán megpróbálnom ezt kimagyarázni, vagy úgyse érne sokat? Mert ebben a formában azért ez nem hangzik jól, mintha csak a hírnév miatt akartam volna bizonyítani és azért kerültem bajba, mert nem tudtam megülni a hátsómon, ahogyan azt elvárták volna tőlem. Végül csak kihúzom magamat és veszek egy nagy levegőt. - Tudja ebben a szakában nőként... azt várnák, hogy titkárnő legyek, aki kávékat hurcol csak, de én tenni akarok! Azért lettem auror, mert segíteni akarok másoknak. Nem a hírnév érdekel, erről szó sincs! De így... a feletteseim, a közvetlen feletteseim esélyt sem adtak, egyszer sem, csak amikor mindenkire szükség volt, tudja... a Milleniumon, de azon túl sosem. - nem panaszkodom, de ha egy kicsit is átlátja az itteni helyzetet, akkor megérti, hogy a legtöbb férfi itt nem sokba nézi a nőket. Neki is van egy lánya, talán tapasztalta már, vagy ha nem akkor csak azért, mert annak a lánynak az az apja aki. Az én apám viszont ismeretlen, nekem nincs senki aki egyengesse az utamat, a mentorom is három éve eltűnt. Az íróasztal mögül pedig nem bizonyíthatom, hogy érek is valamit. - Szó sincs róla, nem a dicsőségről van szó. Az a hely romlott és az a nő... akármit megtehet büntetlenül akárkivel. Ez tényleg normális és elfogadható? - oh igen, biztosan csendben kellene bólogatnom, elfogadnom a helyzetet, elnézést kérnem, de egyszerűen nem megy. Láttam, hallottam sok mindent a Varjúban és nem mondhatnám, hogy tetszett és nem tudom felfogni hogyan lehet e fölött csak úgy szemet hunyni. Akkor sem, ha azt mondják ez a kisebb rossz, de ez így akkor sincs rendben!
Nincsen nagyobb erény, amit Shawn Griffin elismerne, mint az, hogy egy auror kiálljon az elveiért és meggyőződéséért, persze, ameddig olyan formában teszi, hogy az nyomdaképes lehessen. A férfi cseppet sem sürgető, fürkésző tekintettel várja a szavakat, amik kellenek, hogy teljes képet alkosson az egész esetről, és persze a nőről is. Ki rontott el mit és pontosan mikor, vagy egyáltalán hiba volt-e ez az egész eseménysorozat. Amennyiben Daphnénak köze volt a Troops családhoz, érezhet amiatt is egy kis szorongást, hogy ugyan kimondatlanul, de a Parancsnok nagyon nem szimpatizál a Troopsokkal. Persze halvány kivételt képez ez alól a lányának a párja, aki irónikus módon éppen egy Troops, Jacob Troops. Amennyiben a család pártfogoltja volt, az az ő szemében nem feltétlenül pozitív dolog, és ezt mindenki tudja. - Tehát senki sem rendelte el az akciót, csak önfejűen akarta megmutatni, hogy többre képes az aktatologatásnál? - teszi fel a nagy keresztkérdést, a szemében egy szigorú villanással. Dicsőség és hírnév, minden ember erre vágyik, ki többé, ki kevésbé, és ennek a kergetésére rengeteg Auror tette fel az életét. És vesztette is el. Ugyan a papírok között már megjelent az Aranyvarjú neve, most lepillant és a mágikus penna még egyszer aláhúzza a helyet. Látszik rajta, hogy feszült, talán még az is, hogy legszívesebben felgyújtaná az egész helyet, úgy ahogy van, de akkor a szervezett bűnözésből szervezetlen lenne, ami sajnos még rosszabb dolgokat szülhet. A szervezett bűnözésben vannak szabályok, területek, talán egy cseppnyi becsület is. A szervezetlen csak öl és rabol, amikor és ahogy csak szeretne. Hiába híres az elemi mágiáiról, arról is, hogy átgondolja a cselekedeteit, és nem fordul a tűzgolyóhoz, hiába van ott a nyelve hegyén. - Nem cselekedne másként, tizedes? A dicsőség érdekében képes lenne akár újra csapdába esni a meggondolatlansága miatt? - jön az újabb kérdés, de nincs benne különösebb rosszindulat, vagy lenézés, inkább kíváncsiság.
Tényleg be vagyok tojva, de azt is tudom, hogy ki kell állnom magamért és a mellett, amit tettem, mert bár lehetséges ,hogy nem volt okos döntés, de ha az ember semmit sem tesz, akkor abból jó sem sülhet ki és lássuk be, hogy lehetett volna a helyemben valaki, aki tapasztaltabb, de nem volt, mert ezt én kezdtem el és én akartam utána járni és ha meghozol egy döntést, akkor vállald a következményeit. Ezért végül beljebb lépek, nagy levegőt veszek és kihúzott háttal ülök le a férfivel szemben. Bár még mindig nagyon kicsinek érzem magamat, ettől függetlenül legalább próbálom nem mutatni az érzést, vagy legalább nem teljesen. - Nem a Testvériség után nyomoztam... közvetlenül és főleg nem szándékosan és a felettesem biztosan nem támogatta volna, hogy ezt teszem. - szögezem le szinte azonnal, hiszen lássuk be sosem voltam épp a kedvence a főnöknek. Általában az irodában vagyok, ritkán küldenek terepre és akkor is piti ügyek miatt, mintha nem is lennék alkalmas többre. Az egyetlen ember, aki hitt bennem már évekkel ezelőtt eltűnt, senki se tudja, hogy mi lett vele, él-e hal-e, azóta egyedül kell boldogulnom, ami lássuk be, nem megy a legjobban. Ezért persze nem hibáztathatom Jason Troopst, de a helyzetem koránt sem egyszerű. - Elsősorban a Varjúban próbáltam kideríteni egy s mást, hogy esetleg legyen esély rá, hogy lesz, aki észrevesz, ha sikereket érek el és az egész Testvériség ügy véletlenül történt. Az egy sötét hely, sötét alakokkal és úgy gondoltam, ha hallok, vagy látok olyasmit, amit más nem látna kívülállóként... Nem magyarázkodom, a saját döntésem volt Uram és nem cselekednék másként. - húzom ki végül magamat, hiszen máris úgy tűnik, mintha próbálnám másokra kenni, hogy nem vett senki észre eddig, hogy nem értem el évek alatt semmit, hogy mindig háttérbe sorolnak. Nem hibáztathatok mást, az én döntésem volt, hogy tenni, elérni akartam valamit és ezt vállalom, még ha majdnem rossz vége is lett.
Ugyan Shawn Griffin nem ma kezdte a pályáját, már lassan harminc éve az auror-kötelék tagja, még is csak egy éve van a Parancsnoki székben, így nem minden beosztottjával találkozott, és nem mindenki tudja, hogy pontosan mire is számítson tőle. Így van ezzel természetesen az a nő is, akit most az irodájába hivatott. Ugyan az iroda katonás rendben van, még is hatalmas akták tornyosulnak az asztalokon és polcokon, éppen csak annyi hely van a Parancsnok előtt, hogy az aktuális mappát kényelmesen fellapozhassa, megjegyzéseket fűzhessen hozzá mágikus pennájával. Mikor a nő belép felemeli a fejét, még fel is áll a székéből egy rövid pillanatra, megadva a tiszteletet, hiába van a rangjaik között akkora szakadék. - Daphne Jennings tizedes, jöjjön be. - int a férfi a szék felé, ezzel nyilvánvalóvá téve, hogy nem valami álló kihallgatás lesz, és nem is csak öt percről van szó. Nem folyamodik ahhoz hogy az ajtóban hagyja állni a nőt, ezzel kényelmetlen helyzetbe hozva. Természetesen a férfi előtt ez az akta van kiterítve. Nincsen a szemében különösebben harag vagy feldúltság, inkább egy cseppnyi szigor, és túl korai ráncok körülötte. - További pontosítást szeretnék kapni a jelentéséről, tizedes. Mi volt a szándéka, amikor parancs nélkül kezdett el a Testvériség után kutatni és miért nem avatta be korábban felettesét? - kérdezi, szilárd, magabiztos hangon, de nem kegyetlenül odacsattintva a kérdéseket, pedig tehetné úgy is, még is megmarad a hangja majdnemhogy türelmesnek. Nyilvánvalóan benne van persze, hogy amit tett, az teljesen ellentmondott a helyes eljárásnak, és ha beavatja a feletteseit és egy nála tapasztaltabb auror kerül abba a helyzetbe, mint ő, talán sokkal többet elérhettek volna az ügyben, sokkal több információra tehettek volna szert. Ezt nem mondta ki, de olyan nyilvánvalóan lebeg közöttük, ahogy a tekintetük összekapcsolódik és a Parancsnok várakozóan kihúzza magát a kezeit összekulcsolva, az asztallapra könyökölve, mintha férfias, de selymes hangja ezt is szóvá tette volna.
Erősen tartok tőle, hogy most majd valami nagyon kellemetlen része következik az életemnek, pedig így is volt már belőle bőven, de még soha az életemben nem jártam a Parancsnoki szobában és ez valahogy olyasmi, mint amikor a Roxfortban az igazgatói irodába hívatnak... soha sem jelent jót. Nagyot nyelek, amikor megállok az ajtó előtt. A közvetlen felettesem azt mondta miután Solomonnal leadtuk a jelentésünket, hogy ez már nem az ő hatásköre, komoly dologról van szó, úgyhogy a parancsnokhoz kell bemennem és az írásbeli jelentést kiegészíteni, mert akadna néhány kérdése is. Én inkább arra számítok, hogy kapok majd egy kiadós fejmosást, hogy egyáltalán miért folytam bele ebbe az egészbe, hogy képzeltem, főleg hogy még Solomon is kockáztatta miattam az életét, így nem csak magamat, hanem mást is veszélybe sodortam, főleg hogy még civilként Gerard is benne volt a buliban. Még az is lehet, hogy egyszerűen kiteszik a szűrőmet! Vagy lefokoznak, bár már nem tudom hová lehet, maximum az irattár valami hátsó poros asztalához, ahol általában a madár se jár. A legkellemetlenebb rémképek sorakoznak a fejemben tehát mire az ajtóhoz érek, nem csoda, ha kell pár másodperc mire végül elszánom magamat, hogy kopogtassak, aztán lenyomjam a kilincset. Oh igen, gondoltamban már ki is rúgtam magamat a parancsnok által, körülbelül így is nézhetek ki, amikor belépek és kb. úgy érzem magamat, mint hatodikban a házvezetőm előtt állva közel az iskolából való kirúgáshoz. - Uram! Azt mondták, hogy beszélni akar velem. - nem, nem kezdek egyből mentegetőzni. Nem is lenne értelme, hiszen én vállaltam, én akartam. Nem mondhatom azt, hogy véletlenül keveredtem bele, vagy hogy nem akartam, mert igenis akartam! El akartam érni valamit, de sokat nem sikerült, csak láttam pár arcot, de még csak neveket sem tudok és érdemi információm sincs sok, tehát túl sok mindent nem hoztam, viszont bajba keveredtem egy olyan akcióban, amit senki se támogatott és amiről nem sokan tudtak, de a feletteseim főleg nem. Nem gondolom, hogy ezért majd vállon veregetés jár.
A mindenkori vezető személyes rezidenciája. Az ajtaja képletesen mindig nyitv áll, fel lehet keresni a privát kérésekkel. Az már kérdés, hogy miután roppantul elfoglalt, mennyire ér rá mindenkivel külön foglalkozni.
//
