2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem is nézek szét igazán, amikor belépek a jól ismert helyre, hiszen nem az a célom, hogy bárki is észrevegyen, vagy én észre vegyek valakit, hanem hogy egyedül legyek, a gondolataimba merüljek kicsit és... átgondoljak gondolat. Persze ez nem azt jelenti, hogy kiadom Daniel útját, csak... kell egy kis nyugalom még az előtt, hogy végül hazamennék. Ha annyira keresett volna ma akkor már úgyis megtalált volna, vagy nem? Ez a legrosszabb az egészben, hogy még csak azt sem tudom, hogy járt-e itt egyáltalán, vagy úgy volt vele, hogy ez csak afféle esküvő előtti hiszti, amit megvárja amíg magától elmúlik és túl leszek rajta. Vagy otthon vár valami engesztelő aprósággal, virág... vacsi. Volt már erre is példa, bár nem sokszor, hiszen tény azért olyan gyakran én sem akadok ki, főleg nem ennyire, de most nekem is túl sok a stressz, túlságosan nagy a nyomás, miután Max is nagyon furcsán viselkedett még legutóbb a ruhapróbánál. Próbálom én magamat szépen összeszedni, de... egyelőre nem megy könnyen. Időbe telik mire rendesen sikerül rendezni a gondolataimat és talán most jó is, ha nem kapkodom el a hazamenetelt. Amikor megérkezik a pincér felpillantok, hiszen nem azt kaptam, amit kértem, de már a hang is azonnal tudatja velem, hogy nem a pincér jött vissza, hanem Max az, aki itt van, de vajon miért? Kicsit értetlenkedem, de végül magamhoz húzom a korsót és belekortyolok. A habbal se nagyon törődöm ezúttal, nem törölgetem a számat, csak kicsit megnyalom a szélét, hogy a hab nagyja eltűnjön róla. - Miből gondolod? A lángnyelv whisky amúgy is arra szolgált volna, de te nem azt hoztál. Mit keresel itt egyáltalán? Új munka? - nem komoly a kérdés, biztos vagyok benne, hogy nem adná fel sosem a boltot, még akkor sem, ha tényleg nagyon rosszul menne. Ennyire azért fontos neki a hely, de akkor miért van itt és főleg miért ő hozza nekem az italt? - Vagy csak az őrangyalom vagy és a nyomomban jársz? Ugye nem Daniel szólt, hogy összekaptunk? - azt valahogy nem tudom elképzelni, bár Daniel saját bevallása szerint kedveli Maxet és úgy is láttam hogy tényleg így van és mivel a legjobb barátom. Igazából akár még lehetséges is lenne az, hogy elment hozzá, hogy beszéljen vele, vagy megkérdezze tőle, hogy tudja-e hogy hol vagyok, netán nem eleve hozzámentem-e esetleg.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Alapjában véve kudarcnak foghatom fel azt ami Emmácska ruhapróbáján történt. Nem csak én sültem fel mint barát, hanem még őt is megbántottam, vagy legalábbis kétségek közé sodortam, pedig a bátorítás lett volna a dolgom, hogy az amúgy is nagy izgalmát az esküvővel kapcsolatosan, enyhítsem. Nem hiszem, hogy ez kellőképpen sikerült. Fogalmam sem volt azóta sem, hogy akkor mi történt velem, miért mondtam azt amit mondtam és miért úgy. Próbáltam inkább nem tudomást venni a dologról, mintha minden simán ment volna, de természetesen minden nap ezen rágtam magam. A virágdíszítésről gondoskodtam ugyan, mégis mi sem bizonyíthatta volna jobban a kudarcomat mint az, hogy Emmácska azóta sem jelentkezett. Persze tudom én, a szervezés sok időt vesz el és ott van még a tanítás, gondolom már nem a Roxfortban lakik, ez utóbbit viszont nem kezeltem tényként, mivel eléggé kellemetlenül érintett. Azt persze megint csak nem tudtam miért. A boltban nem lehetett hasznomat venni, az egész időmet a kis virágos helyiségben töltöttem Emmácska virágaival, még a csokrot is összeállítottam némi bűbájjal, vagyis előkészítettem. Mesés lesz, mondhatni pazar, de ez sem vigasztalt. Esténként a Három Seprűben múlattam az időt, bár jobban szeretek otthon magamban iszogatni – nem mintha lerészegednék – nem kívántam társaságot sosem, ám most jól jöttek ezek az esték arra, hogy eltereljék a figyelmemet. Volt olyan is, hogy beálltam a pult mögé, mivel a tulajdonos jó barátom, néha megengedte, hogy ott kontárkodjam, a vajsör adagom egészét úgy is tőle rendelem. Itt a legfinomabb. A mai este éppen ilyen önellátóra sikerült, amikor Emmácska belépett a pult mögött álltam és vajsört csapoltam korsószám. Igazán élveztem mert olyankor nem járt más a fejemben csak az, hogy szép habja legyen, úgy ahogy én szeretem. Ám felkaptam a fejem mikor az ismerős arc bekerült a látóterembe, a kezem elakadt és a hab meg a sör csak folydogált ki a pohárból. * -Hééhééé, ne pazarold! Azt nem fizetem ki amit túlfolyattál! ~Miii! Jaaahogy! *Bocsánatkérő mosollyal fejeztem be és Emmácskát néztem miközben a fickó elé toltam a poharát. Nem volt túl jó a kedve, ezt messziről is láttam, sőt. Egyenesen le volt taglózva, szontyolodva. Ami pedig a rendelését illeti, nos maximálisan világbúűző volt. Mire a kiszolgáló odaért a pulthoz már készen állt a legszebb habbal ellátott vajsör, ami valaha csapoltak a Három Seprűben. Még szomorúsága ellenére is örültem, hogy látom és tudtam, hogy most itt rám lesz szüksége. A fenét fog Lángnyelv whiskyt inni, amíg én itt csapolok, addig nem. A vajsört küldtem ki és mondtam a pincérnek, hogy nyugodtan fogja rám. Átadtam a munkát jogos tulajdonosának de nem mentem el a pult mögül, még megvártam míg Emmácska a tévesnek ítélt rendelés miatt felém néz, és akkor rámosolyogtam a pultra könyökölve, végül egy „ejnyebejnye” fejingatással kiegyenesedtem, fogtam egy frissen csapolt vajsört és magammal vittem az asztalához.* -Úgy látom életmentésre lesz szükség.
Reggel kicsit összekaptam Daniellel. Nem is kicsit... most valahogy úgy érzem inkább nagyon és azóta nem is mentem haza. Meg van már a közös ház, hiszen már csak egy hét van az esküvőig, az már szinte semmi. Még olyan sok teendő van, be kell rendezkedni, nincs elintézve a virág, a meghívókra nem mindre érkezett válasz, és... valahogy úgy érzem, hogy nem segít eleget. Folyton Londonba ingázik a munkája miatt. Egyébként is tudtam, hogy ez lesz, hiszen nem adja fel majd akkor sem, ha összeházasodtunk, de mégis rossz érzés, hogy nem segít szinte semmit. Talán túldramatizálom a dolgot, hiszen neki is kell intéznie bőven dolgokat ott, de nekem is itt van a tanítás és az iskola és a ruhapróba, a kóstolások... Nem tetszik, hogy mindent rám hagy, hogy én döntsem el. Jó lenne, ha másképp kezdődne a közös életünk, de... még mindig próbálom bemagyarázni magamnak, hogy így még mindig jobb, mintha sehogy se lenne, csak most még új neki is a helyzet és... majd jobb lesz. Azóta keresett, hiába mentem a kastélyba, megtalált a hirtelen jött levél, amit még csak nem is bagoly hozott. Bocsánatot kért és megígérte, hogy segíteni fog, még se tudtam azóta se hazamenni, pedig lassan esteledik. Kicsit úgy érzem, hogy kell ez most, gondolkodni és megnyugodni és este majd biztosan jobb lesz. Valahol tudom, hogy nem szép tőlem, hogy így kétségek között hagyom, hiszen biztosan emészti magát és aggódik, hogy nincs-e bajom, vagy nem történt-e valami rossz velem, de legalább ennyi kell most. Talán szándékosan akarom kínozni? Pedig én nem ilyen vagyok, még sem hazafelé veszem az utamat, hanem a Három Seprű a cél, hogy keressek egy asztalt és leüljek egy kicsit kiengedni a gőzt. Egész nap nem ettem, legalább valamit muszáj lesz és persze nem ártana inni is valamit, még sem az evéssel kezdem, pedig tudom hogy éhgyomorra az alkohol... nem a legjobb hatással van az emberre. - Egy méz... lángnyelv whiskeyt, kérem. - pillantok fel az érkező pincérre épp csak egy másodpercre, hogy aztán távozzon is, én pedig ott maradjak egyedül a félreeső kis asztalnál és várjam az érkező lángnyelv whiskeymet. Az utolsó pillanatig még hezitáltam, hogy mit is válasszak és végül csak nem a legenyhébb verzió mellett döntöttem, pedig talán most mégis csak az kellene, de... talán ettől egy kicsit jobban kiürül a fejem és könnyebb lesz gondolkodni, vagy épp nem gondolkodni.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
