2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Nem értem magamat. Sikerült mindent elrontanom és nem csak a mai este hanem már a ruhapróbánál. Emmácska a barátjának tekint, nagyon sok mindent megbeszéltünk egymással, tudtam a kapcsolatairól is, és nem zavart. Egészen addig míg Daniel fel nem tűnt. Vagyis, ha jól belegondolok nem is ott kezdődött, hiszen az is csak egy felszínes és komolytalan kapcsolatnak indult, noha Emmácska beleadta a lelkét is. Daniel felől ez nem volt meg, hiszen a piknikre is úgy jött, hogy szakítottak. Letudtam Danielt is mint link alakot, nem csoda ha az esküvő hírére felbolydult bennem minden. Féltettem Emmácskát és féltettem a lelkét is, hiszen minden kapcsolatának végébe egy kis darabja mindig belehalt. Az esküvő, igen az volt a pont az i-n. Tudtam, hogy már nem lesz semmi sem olyan mint régen, sokat veszítek vele és talán ebbe a tudatba az én lelkem egy darabja is belehalt. Mégis érthetetlen az egész miért bántottam Emmácskát is, miért estem neki kegyetlenül, ahogy nem is szoktam viselkedni, teljesen kivetkőztem önmagamból. Magyarázatot kell találnom rá, de nem most és nem Emmácska társaságában. Valami magányos hely kell ahova még Danácska sem ér el. Bezárom a boltot és elutazom az esküvőig… A gondolat elakadt, hiszen sok mindent vállaltam és nem hagyhatom őrizetlenül a virágdíszeket, és készülnöm is kell és…lassan kezd minden a helyére kerülni. Ostoba voltam és ez megbocsáthatatlan. Jóvá tenni nem tudom, hiszen a tüske ott van már Emmácska szívében és ott is marad. Csak enyhíteni tudok a helyzeten amit én magam teremtettem, mégpedig azzal, hogy megbékélek és biztatom, hogy hozzon helyre mindent Daniellel. *-Jó éjt Emmácska. *Elköszönök tőle, arcomon a puszi melegségével, szívemben máris a hiányával. Átölelem ahogy hozzám hajol, muszáj, hogy még egyszer utoljára érezzem a közelségét, hiszen holnaptól, az esküvő pillanatától már nem lehet. Nem illene, nem lesz már rá semmilyen jogom és felhatalmazásom. *-Bocsáss meg. *Suttogom elkeseredetten búcsút intve a közös vacsoráknak, a piknikeknek, a halk szuszogásának amit a szobám ajtaján keresztül is hallottam. Nem viseli már a pizsamámat többé és a gondolat, hogy talán Daniel pizsamája lesz majd néha rajta és….fájdalommal tölt el. Zavart fájdalommal. Csak nézek utána a fakó fényekkel kivilágított utcán míg el nem tűnik az alakja. Ezzel Emmácska örökre kilépett az életemből és ez gyötrelmes érzés. Fájó, szúró szilánk sebzi a szívemet, de nem értem miért. Örülnöm kellene a boldogságának, de nem tudok, hiszen nem is boldog. *-Jó éjt Emmácska! *A bolt ajtaja halkan kattan, csend vesz körül és sötétség. Minden hideg és sötét. * //Köszönöm a játékot, nagyon izgalmas volt és szép. Nekem jöhet az esküvő, tudod //
Egy ilyen utolsó pillanat nekünk is jár, hiszen igaza van, jól gondolkodik, nem igazán fog ez már megismétlődni, hiszen itt van nekem Daniel és így minden megváltozik. Azért jöttem vissza ide és azért nem beszéltem neki Danielről, mert talán... Nem is tudom, hogy miért csináltam, hiszen miért is változott volna bármi? Ő Danát szereti, érte epekedik és én sosem leszek olyan, mint Dana. Kihívó és extravagáns. Én csak, én vagyok, egyszerű és szelíd természet. E miatt is húzódtam el a csók elől vagy kétszer az erdőben, ezért volt jó, hogy megmentett az eső, mert nem tudom, hogy az mennyire zavart volna össze mindent. Barátok vagyunk már olyan régóta és ezt nem akarnám semmi pénzért sem eljátszani, vagy elveszíteni. Ha valami történt volna akkor ez is benne lett volna a pakliban, mert utána még jobban fájt volna őt Danával látni, meg aztán el kellett volna mondanom neki Danielt és azt valahogy képtelen voltam, e miatt is húztam olyan sokáig az egészet, amíg végül csak jobban megbántottam vele, mintha elmondtam volna még időben. Csak halkan sóhajtok egyet, miután felemelem a fejemet a válláról. Csodás néhány pillanat volt, ami erőt ad majd és amire emlékezni fogok. Mégis elakad a szavam, amikor a két kezébe veszi az arcomat és egészen közel hajol. Nem tudok még csak levegőt se venni hirtelen, hiszen megint jön az a csalogató és bizsergető érzés, hogy olyan jó lenne... egész más lenne, mint amikor Daniel csókol meg. Ő sem rossz ember, csak más, mint Max, nem illik hozzám, ahogyan hozzá sem Dana, de nem biztos, hogy két olyan ember az igazán jó páros, akik tökéletesek együtt. Lehet, hogy mindkettőnknek olyan valaki kell, aki eltérő tőlünk, mert... nem is tudom, olyasmiket hozhatnak ki belőlünk, amikről nem is tudtuk, hogy ott vannak. Már úgyis mindegy, hiszen hamarosan férjhez megyek, Max kísér majd az oltárhoz és majd talán egyszer ő is elveszi Danát... nem tudom, nem akarok erre gondolni. - Tudom és... remélem. Köszönöm Max! Nem sokára... találkozunk és hamarosan esküvő. Szia! - még odahajolok, ha már elengedte az arcomat és adok egy puszit az arcára. Talán egy egész kicsit hosszabban tartom ki, mint ahogyan kellene, vagy ahogyan szabadna, de most akkor is jól esik. Még egy apró sóhaj is kiszalad, ahogyan szinte belélegzem még az illatát, csak aztán húzódom hátra végül és állok fel mellőle. - Jó éjt! - halvány mosoly jelenik csak meg az arcomon. Tudom, hogy már nem lesznek ilyen pillanataink, Daniel se értékelné, ha betoppannék ide az éjszaka közepén, vagy netán még itt is aludnék, ahogyan már volt rá példa. Hiába tenném csak barátilag, ettől még ha férjnél leszek nem működnek majd ezek a dolgok, hiszen mégis csak... más lesz minden.
//Köszönöm szépen a játékot, szuper volt! Lagzi? //
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem szeretném ha elmenne. Korábban a fogadó előtt azért, mert haraggal váltunk volna el, most pedig azért, hogy valamiképp pótoljam a jövőben bekövetkező hiányát. Szeretném ha maradna, de fura mód nem csupán öt percre gondolok ahogy ő, amikor végül megadja magát a kérésemnek, hanem sokkal több időre. Elmosolyodom, szelíden és köszönetként. Nem vigyorgok diadalittasan noha belül a lelkemben ilyesfélét érzek, győzelmet afelett, hogy kértem és kaptam annak ellenére, hogy majdnem kettőnk közös útjának végére léptünk. Ez a veszekedés és a viták sora melyek akkor kezdődtek mikor egy fél város előtt bejelentett, hogy férjhez megy, meggyötörte a lelkem. Sosem gondoltam, hogy ennyire tud fájni, azt sem gondoltam, hogy egyáltalán bekövetkezik. Emmácskával jóízű vitáink voltak nem túl komoly dolgokról, de mindet valahogy úgy éltük meg. Komolyan vettük, fontosnak ítéltük meg, akár egy jól sikerült vacsora receptjének lakat alá zárását. De ez….fáj. Neki is fáj és nekem kétszeresen, mert látom őt szenvedni. Épp elég baja van az esküvő szervezésével és Daniel végeláthatatlan munkájával ami miatt nem segít neki semmiben, még én is rátettem egy lapáttal, ráadásul az én lapátom sokkal nagyobb volt, hiszen tőlem, a barátjától nem várt volna ilyen ellenkezést és eltaszítást. Ahogy hozzám bújik és a vállamra hajtja a fejét, nem elégtételt érzek hanem megkönnyebbülést, a hirtelen csend és béke végtelen nyugalommal tölt el, szinte érezhető a kellemesen nehéz palást ahogy Emmácska csodás hajzuhatagával együtt rám borul. Arra a délutánra gondolok amikor kimentünk az erdőbe, a felhőtlen boldogságra, amikor még minden rendben volt. Vagy már akkor sem volt minden rendben? Már akkor is tudta, hogy férjhez megy? Azért húzódott el az önkéntelen csók próbálkozásom elől vagy valóban a minket elöntő esővíz volt az oka? Mindegy. A szép pillanatokra emlékezem, a hangulatra, a kacagására, pirospozsgás arcára, csillogó szemeire. A jóízű falatozására. Még az sem tűnik fel, hogy Danácska eszembe sem jut. Róla nincsenek ilyen emlékeim,vele nem igazán voltam sehol, ő nem evett a főztömből, nem dicsérte, nem szereti az erdőt, a csillagokat az égen. Emmácska tökéletes ellentéte. Szórakozottan simogatom Emmácska fejét, egy tincsét kiemelem a többi közül és az ujjamra tekerem, élvezem ahogy lágy selyemként folyik ki az ujjaim közül, kissé hűvös,még őrzi az esti utca illatát. Egyetlen hajtincse több emléket őriz mint megélni egy napot. Érzem a szellőét, ahogy átlibben a házak között, ahogy megfordul néhány kémény peremén, füstös korom illata. A szomszéd ház nyitott ablakán elillanó korai vacsora édes és borsos zamata keveredik a fogadóból kitóduló vajsörével, egy mellettünk lassan bandukoló utazó bőrkabátjának régi, poros szagával, a boltomban nyíló virágokéval, mielőtt megült volna a kopott kanapé vastag szövetébe zárt óezüst illatán. S most, samponjának virágos illata áramlik ki belőle utolsóként. Amit sosem érzek már…minden jog Fenntartva Danielnek. Hátrahajtom a fejem a kanapé támlájára,lehunyom a szemeimet,ujjaim tovább matatnak a tincsek között, emlékeim közé vésem ezt a hosszú pillanatot, testének melegét, apró fészkelődéseinek csiklandozását, elhaló hangjának rezgését, emlékét. Egy elképzelt díszes dobozba fektetem óvatosan és sóhajom kulcsával fordítok a záron. A zár kattanása olybá hat mintha az egész világra zárulna egy hatalmas ajtó, döndülése robbanás, feleszmélek tőle. Elhúzódom, felesleges tovább kínozni magam. Felé fordulok és két tenyerembe veszem az arcát, szemeinek tükrében látom a magam arcát.* -Most menj. Menj el Danielhez és mondj el neki mindent. Beszéld meg vele, ne aggódjon. Minden párnál előfordul ilyesmi az esküvő előtt, az izgatottság, az idegeskedés, a feszültség hozza ki, majd elmúlik. Hidd el, az utolsó pillanatban minden megoldódik. *Elengedem. Így kell tennem, ez a helye. Bár fáj a szívem és a lelkem, nem tehetek mát. Emma döntése és tiszteletben kell tartanom ha továbbra is a barátja szeretnék maradni, ha a barátomnak akarom tudni. De vajon tényleg ezt akarom?*
Azt hiszem tényleg az lenne a legjobb, ha lassacskán mennék. Ez a mai nap ennél talán már nem lehet rosszabb, de nem kellene megkockáztatnom. Haza kell mennem, Daniel lehet, hogy már aggódik és arra vár, hogy mikor érek haza, vagy engem keres és egyébként is most valahogy zsákutcába jutottunk. Max ma nem úgy viselkedett, ahogyan szerettem volna. Még sose kaptunk össze ennyire és remélem nem is fogunk, de ehhez most talán tényleg az kell, hogy lassan elinduljak. A végén még kitalálunk valami újabbat, amin össze lehet kapni és azt talán nem kellene megkockáztatni, mert a végén még tényleg végleg katasztrófába fulladna ez a nap. Ezért javaslom végül, hogy inkább mennem kellene és hagyjuk ezt az egészet ennyiben, bármennyire is úgy fest, hogy ő ezt nem nagyon szeretné. Persze én se vagyok teljesen biztos magamban, de most úgy érzem, nem érdemes még tovább kockáztatni, hogy netán nagyobb gond lesz. - Jól van Max, de azt hiszem utána tényleg indulok. Daniel már vár, vagy keres, vagy... mindegy, jobb lesz úgy. - kap azért valami halvány félmosoly félét, csak aztán ülök kicsit közelebb hozzá, hogy tényleg a vállára hajtsam a fejemet egy kicsit. Nem lesz ez nagyon hosszú távú, de talán igaza van a régi dolgokat felelevenítjük vele legalább valamelyest, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Előttem van még az esküvő és az ő élete is ki tudja hová tart, fog-e változni, jut-e valamire mondjuk Danával. Nem tudhatjuk hol leszünk egy év múlva, vagy öt. Talán tényleg igaza van és legalább most pár pillanat erejéig még tehetünk úgy, mintha semmi se változott volna az utóbbi években és minden úgy lenne, mint régen, na nem mintha nekem akkor annyira jó lett volna, nézni ahogyan epekedik Dana után, hallgatni, ahogyan folyton róla beszél... az se volt valami kellemes érzés.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem tudom nem észrevenni ahogy Emmácska felhúzza a szépen ívelt szemöldökeit a kijelentésemre. Nem is kijelentés volt hanem megkönnyebbült sóhajtás. Agyam egy a felismerésekre kialakított részében lámpa gyúl, nem kicsit tűnik fel, hogy a mindig csak Danácska jelenlétében engem uraló tanácstalanság és zavar, most százszorosan nagyobb lánggal ég. Emmácskával soha nem történt ilyesmi, vele felhőtlenül éreztem magam, nem voltak köztünk titkok, kellemetlen jelenet, néha ugyan vörösbe és lilába váltott a hajam színe, de egészen másokból, mint ami most feszül köztünk. Nem értem, keresem a miérteket de nem találom, minden bizonnyal rossz helyen keresem, de egyelőre nem jut eszembe hol máshol nézhetnék még körül. Teljesen belegabalyodom a saját szövegembe, noha jóindulattal mondok mindent, ez most nem annak tűnik és minden hiába. A legjobb amit tehetek, hogy feladom, a mai este már semmire sem tesz alkalmassá és olyan útra léptem aminek a végén csak megbánás, újbóli könnyek, rossz érzés és megbocsáthatatlan bűn vár. Zavartan beletúrok a pipacspirossá vált hajamba, teljesen összekócolva a tincseket, és tudatosul bennem egy abszolút ide nem illő gondolat, miszerint ideje lenne már levágatni. Az utóbbi időben elhagytam magam, sosem voltam tipptopp, a kertészkedés meglehetősen időigényes, elvont és piszokkal járó folyamat, de amióta Emmácska hamarosan bekövetkező esküvője – én magam elvesztésnek érzem – lebeg a szemeim előtt, azóta talán egyszer sem néztem tükörbe, ami azt jelenti, hogy ímmel-ámmal fordítottam csak figyelmet a külsőmre. A szakállam is már göndörödik, vagyis hosszú, ollót kíván. Lassan de biztosan olyan leszek mint egy remete. Felsóhajtok, most már azért mert nem tudok kikeveredni a saját magam alkotta labirintusból és hagyom a csendet megrekedni kettőnk között, hagyom, hogy Emmácska törje meg, és várom, hogy valamit ami a keze ügyébe esik, hozzám vágjon. Szavaira bólintok, majd a fejemet rázom mikor azt mondja mégsem érti, veszem a levegőt, hogy megmagyarázzam, de ugyanazzal a gondolattal már ki is fújom felhasználatlanul. Végül megint bólintok egyetértésem jeléül, pedig nagyon nem szeretném ha most elmenne. Jó lenne ha mint régen, közelebb ülne hozzám, a vállamra hajtaná a fejét, én átkarolnám és simogatnám a tincseit. Azokat a mézszínű, selymes fényű, bársonyos tincseket melyek gyönyörű arcának adnak sejtelmes keretet. Egyetértek vele de nem ugyanazt érzem amire rábólintok, és kicsúszik a számon az aminek talán nem most lenne itt az ideje. *-És mi lenne ha csak idebújnál és átkarolnálak és csendben maradnánk? Csak egy percig…hogy…nem beszélünk én nem mondok semmit csak….tudod mint régen. *Merlinre, ha belegondolok az esküvőbe és abba, hogy már semmi sem lesz olyan mint régen, hogy itt volt velem amikor szükségem volt rá, hogy betöltötte a napjaimat, akkor is amikor Londonban volt, hogy beszélgettünk amikor csak úgy hozta kedvünk…..már most hiányzik. Érzem ahogy lassan de biztosan kiürül egy hely a lelkemben, ahol eddig Emmácska fészkelődött, ahol ott volt a nevetése, a tréfái, az együttérzése, az ötletei, a tanácsai, a jóízű hümmögése egy-egy jól sikerült vacsora közben. Az életem vele volt teljes és mostantól ott, azon a helyen, abban a picike zugban nem lesz semmi.*
Szerencse, hogy nem vagyok legilimentor és nem tudok olvasni a gondolatokban, mert ha tudnám hogy min jár az esze... mármint azon kívül, hogy azt hitte terhes vagyok és azért sietünk az esküvővel, pedig igazából nem is mondanám, hogy olyan vészesen sietünk. Jó persze jobb nyáron, ha már eldöntöttük, mint a téli hidegben, de azért nincs semmiféle kapkodás. De hogy még arra is gondol, hogy én és Daniel... mit teszünk a magánéletünkben. Hát persze, hogy volt már rá példa, főleg hogy össze is költöztünk azóta, hogy ő is eljött Roxmortsba, csak még többet ingázik, de lassan az is meg fog szűnni, viszont azt nem akarnám, hogy Maxnek ilyesmiken járjon az esze, nagyon nem! Bár arra lehet, hogy kíváncsi lennék, hogy miért is zavarja őt ez, hiszen ott van neki Dana. Persze azt tudom, hogy nem kedveli Danielt, hiába tesz úgy, mintha ez nem így lenne, de hát csak nem csak ez az oka, hogy nem tetszene neki egy olyan elgondolás, hogy mi olyasmit teszünk együtt, amitől az ember teherbe eshet. A nagy megnyugvásra azért felszökik a szemöldököm, hiszen idővel ez is sorra kerül, mivel ez a cél, hogy családom legyen, tehát kisbabám is és ha Danielhez megyek hozzá - nem ha, amikor! - akkor tőle lesz, tehát a feltételezés igazából jó, maximum nem aktuális még egyelőre. Végül persze javítani próbál, de ettől még én hallottam azt, amit kimondott az előbb és nem tudok úgy tenni, mintha mi se történt volna. Mégis a mentegetőzését látva akaratlanul is elmosolyodom. tény a mai este folyamán már sokadszor hozza magát nem is kicsit kellemetlen helyzetbe és megmondom őszintén nem tudom, hogy csinálja, de mintha nem lenne szándékos, csak kicsúsznak a dolgok a száján akaratlanul. - Jól van... értem... vagy nem, de hagyjuk inkább. Talán az lenne a legjobb, ha lassan mennék és akkor nem hordanál össze több sületlenséget, én pedig megpróbálnék úgy tenni, mintha ezek a dolgok nem történtek volna meg és nem csúsztak volna ki a szádon. - nem akarok rá haragudni, tényleg nem, pedig jelenleg nem áll valami jól a szénája és nem vagyok benne biztos, hogy ez nem alakulna még rosszabbul. Azt hiszem a Daniel témát egyszerűen ejtenünk kellene és talán az esküvőt is és majd idővel elfogadja, vagy megszokja annyira, hogy már ne mondjon olyasmit, amit nem akar, vagy amivel megbánthat engem.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Bármennyire is ellene vagyok Danielnek, muszáj lesz elfogadnom Emmácska döntését és jóképet vágni az egészhez. Sőt mi több, később is mosolyogni, hiszen az esküvő után is fogunk találkozni és ha jól sejtem, többet mint valaha. Daniel meg fogja bántani, és bár danával nagyon jóban van Emmácska, kétlem, hogy az ő vállán sírná ki magát. De hát ki vagyok én, hogy előre ítélkezzem és gondolatban megjósoljam a jövőt? Csak bólintok és tudomásul veszem, ha ő hisz benne én nem gátolhatom meg ebben, azzal csak megint rosszat tennék és magamtól lökném el amit nem akarok és nem önzés miatt, az áll tőlem a legtávolabb. Szeretném boldognak látni, mosolyogni minden nap, de néhány héttel ezelőtt még nem gondoltam, hogy ebben kételkedni fogok. Bíztam abban és mondtam is neki, hogy megtalálja majd az igazit, azt aki hozzávaló, aki majd gondoskodik róla és nem kell macskákat befogadnia, bár nekem a macska egyáltalán nem azt jelenti mint amit a nők többségének. Persze ha jobban belegondolok, én is magányosan élek és bár nincs macskám, egész jól elbeszélgetek Pitypanggal, a szomszéd öreg hölgy cicájával aki valószínűleg csak zabálni jár hozzám és míg eszik én meg beszélek, azt gondolja, hogy még egy ilyen hülyével mint amilyen ez a sonkás pasi, nem találkozott. A csókos gondolataimat elmossa a homlokráncolós töprengés és a vélt ok amiért Emmácska olyan nagyon férjhez akar menni. Kissé megijedek mikor rájövök arra, hogy a gondolataimat hangosan is kimondtam, de szerencsére semmi olyasmi nem jutott Emmácska fülecskéibe melyek nem odavalók. A gyanúsítást azonban nem moshatom le magamról, ki sem kell mondanom, a hatodik érzékével kiolvassa a szavaim közül, nem kicsit segít rá az arckifejezésem is, és talán még a homlokomra is van írva a ki nem mondott kérdés. Őszintén nagy megkönnyebbülés mikor tagadólag rázza a fejét, elég nekem az is, hogy férjhez megy, Daniel személye egy újabb súly, az, hogy gyereket várna tőle már a földbe döngölne. Bár talán jobb is lenne, Emmácskának mindenképp, hiszen lenne valaki az életében aki a házassága romos intézményébe legalább napfényt vinne. A kis ördög a bal vállamon azonban már azért rágja a fülemet, hogy mindez a tény, még ha nem is valós, azt engedi feltételezni, hogy Emmácska és Daniel már voltak együtt….ágyban…..vagy máshol…..hevesen és vigyorogva bólogat, a szemeiben ott a kérdés; miért lenne ez meglepő azoktól akik házasodni készülnek? A gyomromat néhány markos kéz összeszorítja és erőszakkal lököm az Emmácskáról és Danielről alkotott képeket agyam hátsó részébe. * -Ó hála Merlinnek! *Mielőtt gondolkodnék, a megkönnyebbült sóhaj elhagyja a számat, és hiába kapok észbe már késő.* -Úgy értem….persze szép dolog és örülnék…neki és persze természetes is lenne, vagyis hát….khhhmmm…..Bocsáss meg, bárhogy is van….nincs közöm hozzá….úgy értem ahhoz ha mégis, szóval nem ítéllek el vagy ilyesmi és ebből már úgysem jövök ki jól, szóval a legjobb lenne ha most azonnal elásnám magam, te pedig elfelejtenél és akkor nem lenne aki felbosszantson és a hülyeségével megbántson, mert képtelen zavarában egy rendes mondatot összerakni és még az italra sem foghatom, szóval talán….uhhh! *A szusz és a szó is egyszerre fogy ki belőlem ami nem is csoda, még soha nem beszéltem ennyit egyszerre. Érzem, hogy minden egyes szóval egyre mélyebbre kerülök és fogalmam sincs miért nem találom a megfelelőket. Ez az egész házasságosdi még mindig zavart kelt bennem és fogalmam sincs miért. Nem mondhatom azt, hogy csupán Daniel személye miatt, valami zavar, valami nem a helyén van. Most úgy érzem, hogy jobbára az eszem.
Szeretném, ha mellettem állna, ha segítene, ha az oltárhoz kísérne és ha e miatt nem kellene rosszul éreznem magamat, hogy nem kellene azon gondolkodnom, hogy hibáztam, vagy hogy mekkorát. Szeretném megpróbálni látni ennek az egésznek a jó oldalát és inkább a pozitívumokat kiemelni, hogy nem leszek egyedül, hogy nem kell az a macska, hogy talán idővel családom is lesz és igenis hogy Daniel, ha akar akkor tud változni és én úgy látom akar, csak hát ettől még lehetnek hullámvölgyek, az azért minden kapcsolatban van, nem csak a miénkben. Ettől még pozitívan állok hozzá, remélem, hogy felfelé is ívelünk és szépen megszokjuk majd az együttlétet. Neki is könnyebb lesz, ha rendeződnek a munkaviszonyai és itt fog dolgozni, nem kell annyit ingáznia ide-oda. - Én ezt tudom, de változik hidd el. Ha nem így lenne akkor nem mondok végül igent. Ő... csak néha visszaesik, de jobb is lesz ez még. - én reménykedem benne és akkor elvárom, hogy ő is igyekezzen hinni abban, hogy jobban alakulhatnak majd a dolgok és tényleg rendben lesz minden. Daniel nem olyan, mint mi, ő azért más jellem, de talán ez nem is baj, fejleszthet rajtam is, hogy én is kicsit talpraesettebb legyek, vagy... nem számít, az a fő, hogy nekem jó ez így és úgy fest talán ő is képes lesz elfogadni a változást. Nem akarok vele összeveszni, hiába volt meg bennem a késztetés, hogy elmegyek és azért is voltam egy ideig Londonban, de nem... ő a legjobb barátom és talán néha fáj vele lenni, de ez még nem jelenti azt, hogy jobb lenne, ha soha nem találkoznánk. Az én életem, az én sorsom ilyen, ezt már elfogadtam. Nem lesz az, amit szeretnék, nekem nem lesz olyan életem, mint másoknak, akik megtalálják az igaz szerelmet. Nekem elég az is, ha csak rendes életem lesz legalább nagyjából. Nem vágyom túlságosa sokra, mert mindent úgy se kaphatok meg. Max bambulása és motyogása azért kicsit meglep, majdnem megszólalok, hogy nem értem teljesen, de végül csak kimondja nyíltan, én pedig még jobban meglepődöm, mint ő, ahogyan elkerekedik a szeme és úgy néz rám, mint aki egyből megfejtett minden kérdést, amire eddig nem tudta a választ és lassan nekem is leesik, hogy mire is gondol pontosan. - Oh nem, én... nem! Ugye nem erre gondolsz? Elmondanám, ha így lenne. Nem vagyok... terhes. Nem azért sürgős. Nem is sürgős, csak itt a nyár és én a válaszadást is halogattam eddig, de tényleg... nincs erről szól. - vadul rázom a fejemet, hiszen nem vagyok én terhes, nem várok gyereket se Danieltől, de mástól. Ez fel se merült, mi mindig odafigyeltünk rendesen, sose történt semmi baki, ami miatt becsúszhatott volna. Csak már eljött az időm, nem akarok negyven évesen családot, amikor már körülményes és veszélyes is szülni. Szeretném, ha az életem lassan egy fix mederben kezdene folyni és nem kellene újabb változások elé állnom és kezelnem őket. Ez a házasság erről szól, kell egy cél és haladni akarok felé, nem csak egy helyben toporogni.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nagyon sok mindenre vevő vagyok, és nagyon sok mindent megértek, elfogadok, ez az első talán a kettőnk bizalmas kapcsolatában amivel nehézségeim vannak, de az vesse rám az első követ aki nem így lenne. Őszintén. Emmácska a barátom, és az a fontos, hogy boldognak lássam….nem, ne csak lássam hanem az is legyen, ez a jó megfogalmazás. Ám mindent egybevéve tudom, hogy nem lesz az, maradéktalanul nem ha Danielhez megy hozzá. Ezért akadtam ki, de nem tudtam lebeszélni róla és azért, hogy ne váljunk el haraggal, még erre a megalkuvásra is képes vagyok. Azzal győzködöm magam, hogy az ő döntése és nekem, bármilyen jó barátja is vagyok, nincs jogom akadályt gördíteni elé. Bólogatok a válaszára, és merengek rajta, érzem, hogy valami nem stimmel de nem tudok rájönni, hogy mi az. Nem találom a legyet a levesben, pedig ott van, érzem. Átlépek hát rajta, gyakran előfordul, hogy ilyen érzésem van, de ha erőltetem biztosan nem látom meg a fától az erdőt. Továbblendülök a témában, szavaira a fejemet rázom és már a korábbi kis hibát is elfelejtve próbálom jobban megfogalmazni a gondolataimat. *-Tudom Emmácska, te egyáltalán nem hasonlítasz rá, McGalagony csak egy példa volt, egyáltalán nem követendő. Csak…csak…úgy mondtam, hogy nem minden fekete és fehér…..persze ha úgy gondolod, hogy Daniel változik….akkor jó. *Csendes megadás a részemről, nem így gondolom, mert kutyából nem lesz szalonna, belőlem sem hős. Danielben nem bízom, persze biztosan nem rossz ember, erről nincs is szó, de tudom, hogy nem Emmácskához való, ezt azonban már nem firtatom, az én dolgom ezek után az, hogy ha sor kerül arra, hogy az igazam bebizonyosodik, akkor Emmácska mellett álljak. Arra a napra gondolok most amikor Emmácskával elmentünk piknikelni, és ő elejtett néhány mondatot Danáról, meg arról, hogy a sarkamra kellene állnom, aztán mondott olyat is ami talán előszele lehetett a ma esti beolvasásának. Ő is valami hasonlót érezhetett velem és danával kapcsolatban, mint én vele és Daniellel, ám korábban sosem vágta az arcomba az általa vélt hülyeségemet. Most is csak dühből tette mert felpiszkáltam, mert megbántottam. Nekem is mellé kell hát állnom ahogy ő teszi velem, bár be kell látnom, vajmi kevés esélye van annak, hogy Danácska és én. Mondhatni egy cipőben járunk, én csak éppenséggel a jobbat a bal lábamra vettem, így persze még nehezebb bármit is kihozni a dologból. Nézem Emmácskát és ahogy a kandalló lángjának fénye az arcára vetül, megint olyan szépnek találom mint akkor, azon a délutánon mikor ránk zúdult az ég. Ugyanazt érzem, tekintetem lassan lecsúszik az ajkaira, melyek pirosak és fényesek. A szívem egy nagyot dobban, hogy aztán kisebbekkel de gyorsabb tempóban folytassa. Nem értem mi ütött hirtelen belém, a gondolat, hogy az ajkait ízleljem ott kopogtat a fejemben, mi több, döngeti az ajtót. Akkor, ott az erdőben majdnem megcsókoltuk egymást, azóta nem beszéltünk erről, nem is említettük, mindketten mélyen hallgattunk arról a pillanatról és kétlem, hogy végzetes lett volna. Nem értettem magamat és Emmácska sem önmagát, volt valami zavar az egészben, mint abban a vétlen elejtett mondatban ami újra felbukkan bennem. Önkéntelenül ejtem ki hangosan az ő szavait, úgy hiszem magamban gondolkodom.* -Nem mondhatom el, hogy miért…..miért nem mondhatja el? Mit nem mondhat el? *Az orrom alatt mormogom, de pillanatokkal később, mikor Emmácska rám néz, rájövök, hogy ezt hangosan mondtam ki.* -Mit nem mondhatsz el Emmácska? Van még valami más is? Nem_mondhatod_el_hogy_miért_mész_hozzá_Danielhez_? *A felismerés még számomra is megdöbbentő. Talán Emmácska már gyereket vár tőle és azért ilyen sürgős. ~Te jóóóééég! Erre nem is gondoltam!~ *A szemeim minden bizonnyal tócsányira kerekednek mikor belenézek Emmácska szemeibe, ott keresem a választ, és nem tudom miért félek annyira tőle. Még a szemöldökeimet is összeráncolom a nagy igyekezetben, hogy kiszemezgessem a tekintetéből a szavait.*
Igaza van, azt én sem akarnám, hogy így zárjuk le az estét, azért is tud hatni rám és ezért tartok végül vele, bármennyire is bennem lenne a késztetés, hogy inkább faképnél hagyjam és tovább álljak. Csak nem teszem meg, hiszen a legjobb barátom és annál is sokkal több, de pont e miatt mentem el Londonba. Néha nem vagyok benne biztos, hogy jó ez, hogy így kínzom magamat, hogy mellette vagyok, de soha se lehetek úgy mellette. Azért ez elég pocsék érzés és közben még az esküvő se tetszik neki. Ha támogat, akkor nekem is könnyebb, még ha nem is ért egyet, vagy nem érti meg, hogy végül ezt az életet választom és ilyen módon. Néha tényleg jó lenne elszakadni mindettől, de nem tudtam tovább lépni Londonban sem, nem tudtam csak úgy kiverni a fejemből, pedig milyen jó is lett volna! - Köszönöm Max... tudom, hogy ezt most nehéz megérteni, hogy nem kellene ezt tennem, de hidd el ez a jó megoldás. Én... én nem mondhatom el, hogy miért, de így lesz jobb. - mert így mellette élni igenis nehéz és látni, hogy Danánál próbálkozik, közben pedig egyedül vagyok és komolyan fontolgatom ezt a macska kérdést... nem akarok én igazából macskás nő lenni, jó lenne átvészelni ezt az egészet és igenis hinni akarok benne, hogy lehet még jobb is a helyzet Daniellel, hogy idővel tényleg megszeretem, ahogyan ő is változik és jobb lesz a helyzet. Ha nem is azonnal, de ahogy szépen összeszokunk és megismerjük egymást még jobban. Azért úgy érzem tudok én alkalmazkodni és nem lesz ez olyan rémes, amilyennek Max állítja be. - Én nem McGalagony vagyok és nekem több kell, mint a tanítás, vagy akármi más. Én ennél többet akarok, tényleg rendes életet és családot és... ez valószínűleg másképp nem valósulhat meg. És azért... vannak dolgok, amikben egyetértünk, még ha nem is sok és ez változhat. - lehet jobb is még idővel, ha nem is azonnal. Daniel tényleg változott. Azt hiszem szeret ő engem a maga módján, még ha nem is úgy, ahogyan azt Max várná egy kapcsolattól, vagy én magam, de van olyan, hogy nem kapod meg azt, amit szerettél volna, nem olyan lesz az életed, mint amilyenre vágytál, hanem egyszerűen csak más. Nem lehet ez ellen mit tenni, akkor el kell fogadni, hogy neked végül más jutott, mint amit szerettél volna és kész. Azt a mást kell úgy alakítani, hogy mégis csak jó legyen és élvezni tudd. Most ez egy kritikus nap, de nem lesz mind ilyen. Én már eldöntöttem, hogy ez lesz, hogy ezt akarom. Nem akarok macskát helyette.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Vaj van a fejemen, tudom jól, épp ezért ahogy megfogadtam neki, nem szólok semmit arról amit érzek, ahogyan a Daniellel kötendő házasságáról vélekedem. Azt sem tudom ezek után mit lenne jó mondanom, mivel engesztelhetném ki. Pedig szeretném, a barátsága fontos nekem, nem csak magam miatt, hanem mert szeretem Emmácskát, az a régi érzés nem múlt el nyomtalanul, habár nem szerelem, legalábbis én úgy vélem annak már vége. Nem kaptam annak idején viszonzást és túl fiatal is voltam ahhoz, hogy felnőtt fejjel komolyan vegyem, abban a hitben élek, hogy kamaszkori fellángolás volt, semmi több. Ám mindez megalapozta a későbbi barátságunkat és ezért féltem őt egy olyan élettől amire készül. Azt szeretném ha boldog lenne, és ha nem lenne Danácska, azt mondanám, hogy jöjjön hozzám feleségül, csak jobban állunk mi érzelmek terén mint ő Daniellel, én legalább figyelnék rá és gondoskodnák róla, nem lenne sok különbség, hiszen belém sem szerelmes. Azt azonban nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen, mielőtt bármit is megbeszélnénk, nem mehet el úgy, hogy haraggal váljunk el, ez az egész itthoni kortyolgatás is azért van.* -Én szeretném ha több lenne mint, hogy megiszod és annyi. Emmácska! Oly régóta vagyunk barátok, eddig mindent megbeszéltünk, ezt is muszáj. Nem szeretném ha haraggal válnánk el egymástól és mivel tudom, hogy megbántottalak, jogosak az érzelmeid. Ahogy mondtam bármit megteszek, hogy neked jó legyen. *Mélyet sóhajtok, olyat készülök kimondani amit nem érzek magamnak teljes mértékben, bár nem hazugság de mégis…inkább megalkuvás.* -Elfogadom, ahogy kívánod. Azt nem mondom, hogy megértem, de elfogadom és melletted állok minden tekintetben. És amikor majd olyan lesz, hogy „nehezebb”, akkor itt leszek neked ahogyan mindig is. *Emmácska óriási lépésre készül, a házasság önmagában véve is nagy döntés, hát még úgy, hogy az elején tudja, nem szerelemre épül. Nem arra, és az ilyen házasság előbb-utóbb tönkre megy, hiszen nincs olyan mély és biztos érzelmi alapja, hogy egyben tartsa. Azt hiszem, inkább ettől féltem és ezért nem tetszik ez az egész. *-Emmácska, most félre ne érts, de nem mindig az a megoldás egy jó és biztonságos életre ha feltétlenül házasságban élsz. Tudom, persze, szeretnél gyermeket és családot, de nem minden esetben az teljesít ki. McGalagonynak a tanítás és a diákok a fontosak, ők teszik egésszé az életét. Úgy hallottam volt valakije régen, talán nem képes mást szeretni és ezért maradt egyedül. Én elfogadom a döntésedet, de csak néhány percig gondolkodj el azon, milyen lesz Daniel mellett elaludni és felébredni úgy, hogy szinte soha nem értetek egyet semmiben. Hogy szenvedsz mert nem törődik veled. Te túl érzelmes vagy ami nem baj, én épp ezt szeretem benned, csordultig vagy telve érzelemmel, Daniel inkább gyakorlatias típus. Csak gondolkodj el ezen, képzeld el…és ha még mindig úgy érzed ez kell neked, én melletted állok. Elkísérlek az esküvődre, ha szeretnéd az oltárig vezetlek és én adom a kezed Daniel kezébe. *Bár fájni fog a szívem érte az biztos, ám a barátság nem csak arról szól, hogy együtt nevetünk és együtt sírunk, hanem arról is, hogy sok mindenről lemondunk a másik kedvéért. *
Tudom jól, hogy úgy se fogok tudni rá hosszú távon haragudni, hiszen még az se ment, hogy hosszú ideig távol legyek, pedig azért mentem Londonba, mert úgy gondoltam könnyebb lesz majd úgy, ha nem találkozunk egymással. Könnyebb... kiszeretni belőle, de nem ment. Valahol azért is jöttem vissza, hogy biztos legyek ebben az esküvőben, azért nem mondtam addig igent, hogy tudjam tényleg nincs értelem ennek az egésznek, hogy úgy se leszek túl rajta és nem lesz semmi se jobb, ezért kell ilyen módon tovább lépnem. Ő viszont nem hagyja igazán és nem támogatja, amiben valahol igaza van, de közben nem értheti az egész okait és én e miatt nem tehetem meg, hogy csak úgy visszalépek, mert nincs más választásom. Nekem csak ez van és akármennyire is jó lenne másféle élet, tényleges boldogság, valahogy nem hiszek benne, hogy ez tényleg lehetséges lenne. Nekem ez jutott és... ezzel is be kell érnem, ő pedig nem tud ezen változtatni, vagy segíteni, akármennyire is szeretne. - Vagy megiszom ezt és... ennyi. Max, ezen nem tudsz változtatni, vagy segíteni, ezt kellene valahogy elfogadnod és akkor rendben leszünk. Én elfogadtam, csak van, hogy nehezebb, de ez mindig benne van, akárkivel is lennék. Viták, veszekedések vannak és kész... te is tudod. - még a legjobb kapcsolatban is. Nincs olyan, amelyikben nincs, még ha nagyon oda is vagy a másikért. Daniel és én tényleg nem passzolunk eléggé össze és nem is szeretem, de ez még a jövőben változhat és nem utálom úgy, ahogy ő gondolja. Tud kedves lenni és figyelmes is velem, maximum Max erről nem igen tud. - Nem vicceltem, tényleg nem akarok macskás nő lenni, aki egyedül él, vagy mint McGalagony... fogalmam sincs hogy bírja egyedül. Nem is tudom volt-e valakije valamikor is, de ha igen biztosan rémes vége lehetett. Akkor már inkább Daniel, mint minden éjjel egyedül feküdni le. Meg tudod ezt érteni és elfogadni? - tudom, hogy bocsánatot kért, de nekem őszinte válasz kell, akkor tudom elfogadni, hogy itt vagyok, hogy beszéljek vele, hogy eljöjjön az esküvőre. Ha nem tud velem örülni, ha nem tudja megérteni az indokaimat, akkor nem is fogunk tudni rendesen beszélni egymással. Szerintem ezzel mindketten tisztában vagyunk, mert látni fogom a szemében, hogy mit gondol. Ennyire már ismerem őt, nem fogja tudni a véleményét eltitkolni előttem, maximum egy rövid ideig, de úgy hogy még tudom is, hogy mit gondolt eddig, esélytelen, hogy a jövőben elhiggyem támogat, miközben nem így van.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Emmácska szinte menekült otthonról, a némileg megenyhült de még mindig kissé ingerült szavaiból ezt értem csak meg. Ha Daniel kereste is őt, nem tud róla, az viszont elég fura, hogy Daniel nem jutott még el idáig. Én biztosan itt kerestem volna Roxmortsban, nem olyan nagy ez a falu, hogy elkerüljék egymást. Azonban nem szeretnék Danielről beszélgetni többet, még csak gondolni sem akarok rá. Bűnbánóan kérek bocsánatot mindenért amit elkövettem és szótlanul, megsemmisültem fogadom a válaszokat. Megértettem, én csak hallgathatok ezek után, ha egyáltalán arra még érdemesnek tart Emmácska, azt hiszem minden baráti jogomat eljátszottam és nem csak a mai estével – de legfőképpen azzal – hanem már a ruhapróbánál. Azóta sem találtam magyarázatot az akkori viselkedésemre, olyan voltam mint egy féltékeny gyerek, pedig sem jogom, sem okom nincs előhívni magamból a zöld színű szörnyeteget, nem is hittem, hogy létezik bennem. Csak arra tudok gondolni, hogy féltem Emmácskát, az első pillanatban átláttam a zavarán, mikor bemutatta Danielt és tudtam, hogy a boldogsága nem maradéktalan. Nem tudom azt sem mivel és hogyan fogom jóvá tenni mindazt a baklövést amit ellene elkövettem, egész úton ezen jártattam az agyam de persze semmilyen korszakalkotó ötletem nem támadt. Megérkezés után az itallal együtt az időt is kitöltöm némi hallgatással és időhúzással, de nem halogathatom tovább az elkerülhetetlent, így helyet foglalok Emmácska mellett. Torokköszörülés, poháremelgetés és italkortyolgatás következik, bár most kivételesen lehúznám egyszerre az egészet, hogy bátorságot is öntsek magamba, de nem lenne jó ha pont most innám le magam a sárga földig. Majd ha Emmácskát hazakísértem lesz időm és alkalmam bőven ahhoz, hogy a készletem legnagyobb poharába fojtsam a bajomat. * -Ö-ö-ö….úgy emlékszem még sosem bántottalak meg….?.....nem is igazán tudom mivel engesztelhetnélek ki, de bármit megteszek amit szeretnél. Ha-ha…gondolod énekelek neked, bár az inkább lenne paródia semmint művészi előadás, de legalább….talán nevetnél egy kicsit. Vagy…csak szimplán megígérem, hogy csendben maradok és te elmondasz mindent ami a szívedet nyomja és ígérem nem szólok egy szót sem. Vagy csak hátradőlünk és ülünk csendben amíg megnyugszol. *Más nem jut eszembe de talán már az is elég, hogy az ő kezébe adom az irányítást. Túl sok van a rovásomon, hogy akár egyetlen szavam is lehessen, pedig Merlin tudja, hogy nem jellemző rám. Próbálok mosolyogni, de csak annyira, hogy az enyhítő hatású legyen és nem bántó, nem jókedvű, mert arra semmi okom. Karommal a kanapé támlájára támaszkodom, érezhetően nem azzal a célzattal, hogy átkaroljam Emmácskát ahogy régen tettem amikor szomorú volt, de a lehetőség adott. Fejemet oldalra hajtva arcomat nyitott tenyerembe fektetem és úgy nézem őt, a kandalló vörös lángjai táncot járnak az arcán, szemeibe különös fényt csalogatnak s az elsírt könnyek nyomával együtt felnagyítják. Olyan akár két színes gyémánt, szinte szikráznak. Egészen elbambulok, mivel általában sokat beszélek, ez a csend számomra igen szokatlan, így a nagy bambulásban nem csoda ha a számhoz emelt poharat nem úgy tartom ahogyan kellene és kortyolás közben kissé mellécsurog a whisky. Csak akkor tudom lopva a ruhám ujjával letörölni a számat ha Emmácska nem néz felém, de azt is elég ijedten.*
- Nem tudom, eljöttem otthonról... honnan tudjam, hogy keresett-e? - talán már legalább kezd a hangom valamivel enyhébb lenni, de látszik, hogy még mindig nagyon ki vagyok akadva rá és ez nem is fog egy hamar elmúlni. Nem tetszik, ahogy beleszól az életembe, az pedig főleg nem, hogy mindezt ilyen stílusban teszi meg és persze pont akkor, amikor egyébként is fel vagyok zaklatva. Ehhez nem volt joga! Ahogyan ahhoz sem, hogy a menyasszonyi ruhát méltassa. Most már legalább értem, hogy valószínűleg azt is pont e miatt csinálta és szintúgy nem volt szép tőle, főleg hogy akkor még csak rendesen el se mondta a véleményét csak suttyomban próbálta megfúrni az esküvőt, vagy... már nem is tudom, hogy mit gondoljak róla. - Sajnálod... hát persze, akkor máskor ne tegyél ilyet. - ne szóljon ilyen csúnyán bele az életembe és főleg ne bántson meg ennyire, hiszen ez tényleg csúnya dolog volt a részéről. Ennél azért jobban kellene tisztelnie, figyelnie arra hogy nekem mi a fontos. Lehet, hogy tévedek, vagy rossz döntést hozok, de akkor ez az én rossz döntésem és neki el kell fogadnia. Szeretnék családot, normális életet és jelenleg ere semmi esélyem sincs, ezt kellene megértenie még ha nem is tudja, hogy ki az a reménytelen szerelem. - Jól van, ezt el is várom. - még mindig érezni a hangomban a megbántottságot, de végül csak belé karolok és akkor legyen így. Iszom nála valamit, legalább egy keveset, de nagyon kell igyekeznie, hogy jobban érezzem magamat és ne legyek ennyire megbántva. Én se nagyon beszélek természetesen, amíg megérkezünk, nem is lenne sok értelme most. Még azt se tudom, hogy mit fog mondani, amitől majd jobban érzem magamat. Talán most jobb lenne, ha inkább időt adna, de... a jó ég tudja. - Köszönöm Max! - átveszem az italt, miután megérkezett, de egyelőre biztos hogy eszem ágában sincs a vállára hajtani a fejemet. Azt sem tudom, hogy mit fog mondani, amitől jobban érzem majd magamat, de átadom neki a szó jogát, hiszen nem hiszem, hogy ezt most nekem kellene kezdeni. Ő az, aki csúnyán viselkedett, kezdje ő azzal, hogy megpróbálja ezt helyre hozni valahogy.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Megadóan bólintok, igaza van, valóban nem ismerem Danielt kellőképpen, még csak arra sem emlékszem, hogy milyen volt a Roxfortban, egyáltalán nem emlékszem, hogy láttam volna, vagy hallottam volna róla az iskolai éveim alatt. Ám úgy érzem nekem elég volt annyi is a megismeréshez amennyit azon röpke pár perc alatt átéltem míg az Üstben voltunk. Nem való Emmácskához, valójában agyam egy eldugott zugában felrémlik egy gondolat amit igyekszem visszatuszkolni a helyére, miszerint Daniel Danához való. Daniel pont olyan, mint amilyen férfiakkal Danácska flörtölni szokott, nem hiszem, hogy a házasságuk sokáig tartana, Emmácska nem érezné jól magát abban a kötöttségben, állandóan neki kellene alkalmazkodni és ez felemésztené. Azonban az ő döntése és mint barát sincs jogom megkérdőjelezni, elmondhatom a véleményemet ahogy meg is tettem, de mellette kell állnom. Viszont még mindig Daniel nemtörődömségén agyalok.* -Nem is keresett? *Talán kereste csak nem jó helyen, ez is jellemző. Fogalma sincs arról hol találhatja meg Emmácskát amikor kiborul, vagy szomorú, vagy egyszerűen csak magányra vágyik. Én öt perc alatt megtaláltam volna, úgy ismerem mint a tenyeremet és akár azt is mondhatnám, hogy megéreztem a bajt előre és azért mentem ma egy kis ingyen munkára a Seprűbe. Ez persze enyhe túlzás, de….elakad a szavam egy hosszú pillanatra. Emmácskát még sosem láttam ennyire kiborulni, ennyire szenvedélyesnek ahogy védi magát velem szemben. Az arca, már amennyire látom kipirult és csillognak a szemei mégpedig haragosan. Rám dühös és joggal, de olyan szép. *-S-s-sajnálom, tényleg. *A megsemmisüléstől halkan nyögöm ki e pár szót, azt is dadogva, bátortalanul. Korábban ha gondja volt vagy sírhatnékja, nyugodtan a vállamra hajthatta a fejét és elmondhatott bármit, én mellette voltam és segítettem, vigasztaltam, ám most kivetkőzve önmagamból teljesen lehetetlenül viselkedem és magam sem értem magam. A szívem hasad meg így látva őt, még azt sem engedi, hogy magamhoz öleljem ahogy máskor és ebből tudom, hogy nagyon megbántottam. Utolsó mentsvárként jut eszembe a Lángnyelv whiskym amit rázósabb időkre tartogattam, mivel jómagam nem túl gyakran iszom belőle. Sosem gondoltam, hogy pont egy ilyen helyzetben lesz rá szükség, de hála Merlinnek Emmácska legalább abba beleegyezik, hogy feljön hozzám és iszik egy nyugtató pohárkával. *-Rendben. Egy pohárka és megértelek. Menni fog és jóvá teszem mindazt amit neked okoztam. *A karomat nyújtva lépek hozzá közelebb. Talán ez a minimálisan távolságtartó gesztus elfogadható. Ha belém karol, megpaskolom a kézfejét és elindulok hazafelé. Nem túl nagy a távolság, ezalatt inkább csendben maradok, nem lövöm el az összes puskaporomat a vigasztalás terén, előbb nyugodjon meg, higgadjanak le a kedélyek és tegyük le magunkat kényelmesen a kanapéra. Addig nem is szólalok meg míg haza nem értünk, hacsak Emmácska nem kérdez vagy mond valamit amihez hozzászólnék, de mindezek után úgy érzem nem tisztem nekem kezdeményezni bármit is. Kinyitom a boltot majd be is zárom magunk mögött, a pálcám fényénél kísérem fel, újabb suhintással begyújtok a kandallóba és néhány gyertyát is lángra kapatok, hogy legyen némi fény is, de ne túl sok. Kellemes hangulatot próbálok teremteni. *-Foglalj helyet Emmácska, máris hozom az italt. *Nem egészen egy perc alatt már a kezemben van az üveg és két kis pohárka, nem akarom leitatni, csak annyit, hogy ellazuljon. Kitöltöm az italt és az egyik poharat felé nyújtom majd magam is leülök, pont olyan távolságban ahogy mindig is szoktam. Nem túl közel de nem is olyan messze, hogy ne érjen el ha mégis a vállamra hajtaná a fejét.*
- Miért gondolod, hogy nem? Nem is ismered, hogy meg tudd ítélni. - dörrenek rá azonnal. Pojáca... Daniel nem tökéletes, de nem is annyira rossz ember, mint amilyennek ő beállítja. Lehet, hogy ez a döntés nem lesz jó, de akkor se olyan rémes, mint amilyennek ő mondja. Nem gondolom úgy, ahogy ő, hogy tényleg életem legnagyobb hibáját követem el, de ha mégis, hát legalább az esélyét meg kell adnom annak, ha esetleg még sem. Daniel talán nem tökéletes, de miért ne változhatna meg? - Most azt se tudja hol vagyok, persze, hogy nincs itt. - talán már kevésbé nagy hangerővel vágok vissza, de azt még most sem engedem, hogy megöleljen. Nem, erre most nincs szükségem, mert igenis megbántott és nagyon nem tetszett a viselkedése és nem hiszem, hogy az lenne a dolga, hogy ilyen szavakkal illesse Danielt. Most tényleg az lenne a legjobb, ha elmenne szépen és vissza se nézne, mert... nem tetszik nekem ez a hozzáállás. Ennél még az is jobb, ha egyedül vagyok. Azt hittem, ha már leül hozzám, akkor segít, de eleve fel voltam zaklatva és ő még csak pluszban tett egy lapáttal az egészre. Ennek aztán mi értelme volt? - De már... már tudom, hogy gondolod és... nem volt jogod hozzá, hogy ezt így a képembe vágd. Ez... ezt nem teheted Max. Egyszerűen nem! - elakad a hangom, már legalább nem kiabálok, nem sírok, csak csendesen szipogok. Persze ettől még nem vagyok fenemód jól, és valószínűleg hirtelen nem is leszek, nincs mit tenni. Azért ez mégis csak nyomot hagy bennem, hiába emeli a karját, ezúttal nem lépek közelebb. Nem ilyen könnyű kiengesztelnie, főleg akkor, ha valahol mélyen én is tudom, hogy igaza van, e miatt még rosszabb ezt hallani. Talán igen, sose leszek igazán boldog, mert nem Daniel való hozzám, de aki való az mást szeret. Akkor pedig... el kell döntenem, hogy mi legyen és egyelőre ez az egyedüli megoldás, más nem igen van. És pont e miatt olyan rossz látni azt, hogy szenved, mert igenis rossz látni és én se tudnék nélküle meglenni, de muszáj tartanom pár lépés távolságot, mert ez így... ez így nem jó nekem. - Jól van Max, de... csak egy ital és kész, aztán hazamegyek és megbeszélem Daniellel ezt az egészet. Én sem akarlak elveszíteni, csak... próbálj megérteni. - tudom, hogy nem egyszerű, de ha nincs más, hát legalább próbálja meg, mert igenis attól jobb lesz nekem és talán neki is. Nem az a megoldás, hogy direkt rémes ruhával próbálja szabotálni az esküvőmet, vagy hogy nem sokkal előtte egy veszekedés miatt le akar beszélni az egészről. Próbálja megérteni, hogy miért teszem, hogy legalább megpróbálok valamiféle boldogságot, vagy ahhoz hasonlót keresni és hogy ő nem ismeri még annyira Danielt, ahogyan én. Bízzon bennem, hogy igenis el tudom dönteni, hogy mi legyen az életemmel. És ha rosszul döntök, hát majd akkor vigasztaljon le. Nem védhet meg minden hibától, amit elkövetek az életben, az lehetetlen.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Próbálom meggyőzni a magam igazáról, de nem nagyon sikerül. A nők amúgy is mindig makacsabbak mint a férfiak, és ha Emmácska valamit a fejébe vesz….az érdekházasságon azonban kiakadok. Nem tudom elhinni, hogy tényleg ezt emlegeti, hogy erre gondolt, de persze egyből lovat ad alám.* -Érdekházasság! *Hörrenek fel diadalittasan de szörnyülködve már magán az ötleten is. *-Tééényleg ezt akarod? Gondolod, hogy azt a pojácát meg tudod szeretni? *Micsoda lemondásokkal jár. Hiába szereti majd a gyerekeit, egy nőt csupán a gyerekek nem elégítik ki. Persze honnan is tudhatná én ezt férfiként?! Az apró kis ördög meg a fülembe sugdos, de elhessegetem, nekem is eszembe jutott hogyan lesz a gondolatból gyerek, azért ahhoz nem csak házasság kell, nem csak a megléte, azért tenni is kell, igen tevékenyen és, legalábbis nálam az érzelmi alapon működik. Úgy hiszem. *-Igyekszik?! Most is igyekszik veled lenni. *Fel sem fogom igazán, hogy minden ellenérvemmel, amivel be akarom neki bizonyítani, hogy rosszul döntött, csak bántom őt. Annyira belelovalltam magam a meggyőzésébe, hogy nem is gondolkodom máson. Daniel nem méltó hozzá, Emmácska nála sokkal jobbat érdemel és én szeretném ha boldog lenne, amellett a tudálékos és közvetlennek tettető, érzéketlen barom mellett viszont nem lesz boldog soha, még ha gyerekeik születnek sem, hiába szereti őket, nem lesz elég egy életen át. Meg fog keseredni és szomorú lesz. Ezt pedig nem akarom, de hiába, most is megríkatom a fenébe is. Nem is hagyja magát átölelni, mondjuk ezt sejtettem de azért megpróbáltam, viszont még számomra is meglepő amilyen erővel ellök magától, mert persze először nem hagyom magam. Végül feladom. Érzem ahogy kifut belőlem minden erő és feszültség, lemondóan hajtom lejjebb a fejem és úgy nézek rá, még mindig látszanak a könnyek nyomai az arcán, a kinti lámpások fényében csillognak. Megrázom a fejem mint aki nem hisz annak amit lát, vagy inkább csak a szavait utasítom el. Elfogadhatatlan számomra az amire készül, de a barátja vagyok és igaza van abban, hogy mellette kell álljak, de mégis hogyan amikor látom előre a bajt? Önkéntelen mozdulatként borzolom össze a hajam mely most a sötétben csak sötétnek látszik és nem lilának. Halkan préselem ki magamból a szavakat miután elküld. Természetesen eszem bogában sincs visszamenni a Seprűbe, haza pedig végképp nem, nem míg Emmácskát nem engeszteltem ki és egy óriási bocsánatkérés is szükséges. *-Sajnálom Emmácska. Sajnálom, hogy megbántottalak és hogy sírsz miattam. Ne akartam. Tudod csak a legjobbat szeretném neked, de belátom….azzal, hogy azt mondom rossz döntés volt csak még rosszabbat teszek. Ígérem….ígérem nem mondok többé rosszat Danielre és számíthatsz rám bármiben. Segítek és melletted állok csak…..csak ne sírj kérlek. *Egyet lépek közelebb s tárom szét a karjaimat, hogy átölelhessem barátian, de megadom neki a választás lehetőségét. Ha nem jön közelebb és nem hagyja magát még mindig, akkor tehetetlenül engedem le a kajaimat, de elmenni nem hagyom. Így nem mehet el, szomorúan és zaklatottabban mint ahogy rátaláltam a seprűben. Viszont most már nekem is jól jönne egy ital.* -M-m-m-mit szólnál ahhoz ha innánk egyet. Egy erőset. Nem kell a Seprűbe visszamennünk…van nekem is…ha gondolod és nem haragszol rám annyira, hogy soha többé ne szólj hozzám. É-é-én abba…belehalnék azt hiszem. Még Danielt is elviselem majd ha összejövünk egy baráti vacsorára a kedvedért Emmácska, csak a te kedvedért és ígérem nem leszek szemtelen és nem bántom, csak bocsáss meg nekem kérlek. *Az, hogy szenvedő képet vágok nem festi le az érzelmeim arcomra írott formáját. Pocsékul érzem magam, ha valahogy le kellene írnom milyen módon, azt mondanám pont mint az aki nyakig ül egy dombnyi sárkányganéban, és épp a gané gazdájával néz farkasszemet miközben a tekintete a tűz okádására szolgáló nyílások vöröses pulzálására is téved olykor. *
Azt hiszem ez már tényleg kikívánkozott. Nem mondhatja meg nekem olyan valaki, hogy mit tegyek, aki évek óta nem hajlandó az életét a kezébe venni rendesen és irányítani azt, hogy mi történik vele. nincs ez így rendben és nem tehet nekem szemrehányást. Milliószor átgondoltam én már ezt, tudom hogy mit csinálok. A múltban rengeteg érdekházasság kötődött, amikor még csak nem is ismerte egymást a két fél. Én ismerem Danielt, tudom, hogy mik a hibái és ezzel együtt elfogadom ezt a helyzetet. Ez a lényeg, nem pedig az, hogy Max szerint rosszul döntök. Valószínűleg egész életemben egyedül maradnék, azt pedig nem akarom. - Badarság! Ötven éve, száz éve se mindenki szerelemből házasodott és volt hogy idővel megszerették egymást. Én majd eldöntöm, hogy boldogtalan leszek-e! - nem, ebbe ő nem szólhat bele és egyébként is mit tudhat az egészről? Ő nem volt képes tenni semmit évek óta és olyan valaki után epekedik, aki nem való hozzá. Én ezt tudom, még se szóltam bele sokáig, nagyon sokáig. Egyszer mondtam csak meg a véleményemet a közelmúltban és azt is csak nagyon óvatosan tettem meg. Nincs joga hozzá, hogy beleszóljon az életembe, hiszen nem ő éli, hanem én! Én kell, hogy tudjam, hogy mit akarok és hogy mi jó nekem, vagy sem. Ha rosszul döntök, hát maximum én iszom meg a levét. Cseppet sem érdekel most engem, hogy ki néz minket, kik vannak az utcán és kik furcsálkodnak. Nem izgat. Végre meg akarom mondani igazán a véleményemet neki és valahogy most azt akarom, hogy inkább hagyjon békén. Úgy jobb lenne... azt hiszem mindkettőnknek. - Miért ne szerethetném meg? Igyekszik... tényleg igyekszik! - jó hát nem olyan nagy erőkkel, de azért igyekszik. Változott, ha nem így lenne, nem mondtam volna végül igen, de megtettem. Miért hiszi azt, hogy egyáltalán nem gondoltam át, hogy mit teszek? Azt most nem hagyom, hogy átöleljen, ellököm ha kell, vagy ellépek előle. Most nincs rá szükségem, hogy így vigasztaljon meg, hiszen most pont miatta vagyok ideges. Nem akarok belegondolni sem abba, amiket mondd, abba meg főleg nem, hogy ez az egész végülis miatta van, hiszen igen nem kellene Danielhez mennem, de akihez kellene mást szeret. Akkor viszont Danielhez kell mennem. - Elhamarkodott döntés? De hiszen heteket gondolkodtam rajta Max. Nem volt elhamarkodott, átgondoltam, csak te ezt... nem vagy képes átgondolni és talán nem szeretem meg soha sem úgy, de kedvelem és... a gyerekeimet akkor is szeretni fogom és legalább lesz családom, és ez a lényeg. - akármit is mond nem fog tudni erről lebeszélni, mert ez így rendben van. Szeretni fogom a gyerekeimet, még ha Danielt nem is, vagy nem úgy, ahogyan a romantikus könyvekben írják, de nem mindenkinek lehet olyan élete. Azok csak könyvek, az élet egészen más. Nem minden alakul úgy, ahogyan szeretnéd. Persze a kérdésre csak megrázom a fejemet és nem kap választ. Dehogy mondom meg neki, hogy ki az a reménytelen szerelem. - Menj vissza csapolni Max, vagy... menj haza és hagyj békén. - megtörlöm az arcomat, mert akármennyire is nem akartam azért pár kósza könnycsepp csak utat talált magának, de nem fogok zokogni és igazán sírni. Nem, csak hagyjon békén és ne akarjon győzködni arról, hogy mennyire elrontottam és rosszul döntök.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Emmácska nem szokott így kikelni magából, egészen más most mint szokott lenni és ettől megrémülök. Mert tudom, érzem, hogy megbántottam és azt nem akartam sosem. Kiengesztelni viszont nem tudom hogyan kellene, még sosem voltam ilyen helyzetben, vele meg főleg nem. Persze bocsánatkérés meg minden, na de hát azt nem lehet csak úgy odavakkantani. * -Már hogyne számítana!! Nem mehetsz hozzá olyanhoz akit nem szeretsz. Boldogtalan leszel éppúgy mintha csak vágyakozol más után. *Én már csak tudom, na persze. Egyik verzió sem jó, igaza van de hát ha ezt a lapot osztották le az égiek. Egyébként meg az, hogy én csak vágyakozom Dana után az én hibám, bátrabbnak kellene lennem, a sarkamra állni és elmondani mit érzek iránta. Majd ha kinevet, na akkor olvashatja a fejemre Emmácska, hogy értelmetlenül vágyakozom. Ezt azért most nem mondom meg neki, épp elég galibát csináltam már így is, de hát ha egyszer féltem és aggódom érte. Nekem fontos a boldogsága, de Daniel mellett nem lesz boldog, hiszen már az esküvő előtt is szomorúságot okoz neki és egyáltalán nem figyel rá, mi lesz később? Utána rohanok, de már csak kint az utcán érem utol, ennek is van jó oldala, legalább nem a Seprű vendégserege hallja minden szavunkat amiből holnapra nagy pletyka lesz, lévén kis falu vagyunk. A fenyegetésem legalább hatással van rá, nem mintha komolyan vette volna. Már ezt is megszoktam, engem nem szoktak komolyan venni, Max a kedves növénybolond aki összehord hetet-havat. Amikor szembefordul velem, látom, hogy remeg a szája ahogy beszél, és tudom, hogy ez a sírás első jele, ki fog borulni és ezt én okoztam. A lelkiismeret-furdalás jócskán beleeszi magát a lelkembe. * -de nem is szereted…..kedves? Ugyan már Emmácska……soha nem fogod szeretni…..a barátod vagyok….és melletted állok…..pont azért mondom, hogy nem lenne szabad. *csak mondja és mondja, én meg közbevágok állandóan, mert a végén már úgy sem lenne olyan hatása és különben sem tudom megvárni míg végez. Ám talán pont az én szavaim azok melyek végül lebontják a gátat és elerednek a könnyei. Tejószagúmerlin! Mit tettem??? Odalépek hozzá és átölelem ha hagyja, de ha nem hát legfeljebb odébb taszítva mondom el vagy még egyszer megpróbálkozom őt átkarolni és simogatni a vállát és a hátát, meg a haját. *-Ne haragudj, nem akartam, hogy sírj. Emmácska! Bolond voltam. De..de…de nem hiheted, hogy ez a megoldás ha….tényleg ennyire kell, hogy valakivel legyél? Gyermeket szülnél olyannak akit nem is szeretsz? Együtt lenni vele egy egész életen át…ezt te sem gondolhattad komolyan. Most csak kétségbe vagy esve, ez egy elhamarkodott döntés volt de majd együtt megtaláljuk a megoldást. Csak nyugodj meg kérlek, kérlek Emmácska. Mi lenne ha….ki az a másik? *Ha csak ez kell. Én összehozom őket, Emmácska boldogsága a fontos és nem az kinek az oldalán látnám szívesen. Ám az már egy fokkal jobb, hogy nem Daniel az. Hátha az a másik kedvesebb hozzá, csak ugyanolyan bátortalan mint én Danával. Hátha azt a másikat még én is megkedvelem és barátok leszünk, még az is előfordulhat, persze csak akkor ha szereti Emmácskát és boldoggá teszi.*
Nem vagyok én ilyen, nem szoktam kikelni magamból és főleg nem emelem meg a hangomat, de Max vagy ez az egész helyzet így egyben most valahogy ezt váltja ki belőlem és nem is tudom visszafogni az indulataimat. Talán csak rajta vezetem le Daniel helyett, de közben... itt ül előttem, már mióta nézem azt, hogyan viselkedik Danával és közben mennyire rosszul jár folyton és mindig csak megbántódik, de nem tesz semmit, ha pedig igen akkor rossz vége lesz és... erre ő képes és méltatja az én kapcsolatomat? Persze nem tökéletes, de nem is lesz soha, hiszen számomra a tökéletes csak egy valaki lehetne, azzal pedig nem lehetek, hiszen ő valaki másért van oda, de... akkor sincs joga kioktatni engem és nincs joga beleszólni sem az életembe vagy abba, hogy mit teszek és mikor... vagy épp kivel. Lehet, hogy nem a tökéletes emberhez megyek hozzá és most ki vagyok borulva Daniel miatt, de majd beszéljük és akkor... jobb lesz és ez van, nekem ez jutott. Jobb, mint ha macskám lenne, így legalább lesz mellettem valaki, amikor öreg leszek, még ha nem is lesz tökéletes, de... akkor sem akarok egyedül lenni. - Ez... ez nem számít. Ha reménytelenül vágyakozol csak valaki után az értelmetlen. Abba egyszerűen belehasad a szív és... Hagyj békén! - utánam jön, de nekem eszem ágában sincs megállni. Igazán jól sejti, maximum csak odakint érhet utol, még ha ezeket a szavakat is főleg út közben vágom a fejéhez. Ez nem olyan egyszerű, mint gondolja, hiszen ő az... ő az akiért én évek óta... De ezt nem mondhatom meg csak úgy neki, sőt sehogy se mondhatom, viszont a barátomként támogatnia kellene, segítenie nekem, mert ez lenne a dolga, még ha nem is döntöttem jól. Ő se döntött, én még se szóltam bele soha mostanáig. Talán csak pár hete mondtam meg burkolta ma véleményemet erről a Dana ügyről, de akkor sem így. Végül csak megállok, amikor utánam kiabál és még fenyegetőzik is. Tudom, hogy nem tenné meg, de mégis megállok odakint már, nem sokkal az ajtón túl. Amikor szembe fordulok vele láthatja jól, hogy szinte remeg a szám mindenféle vegyes érzelmektől és kész csoda, hogy még nem sírok, de valószínűleg csak valami nagyon vékony határ választ el tőle. - Fogalmad sincs, hogy... hogy milyen ez Max és nem is fogod érzeni soha! Daniel nem rossz ember és én nem utálom őt. Kedves is tud lenni és... talán nem szeretem úgy, de majd megszeretem és... Neked az lenne a dolgod, hogy mellettem állj és támogass, még ha nem is értesz velem egyet, mert... a barátom vagy és nekem talán nem lesz más lehetőségem... soha! - itt törik el a mécses végül. Megremeg újra a szám, és legördül az első könnycsepp is. Nem értheti ezt meg, hiszen ő próbálkozik Danánál, de én nem tehetem, mert ő mást szeret, tehát számomra ez teljességgel reménytelen és ő ezt nem képes megérteni. Nem is lenne ez lehetséges, hiszen mégis csak róla van szó és rólam és ez... sosem jöhetne létre, én pedig nem akarok örökké csak a barátja lenni, aki majd végignézi hogyan veszi el Danát és élnek boldogan, ha ez valaha is sikerül egyáltalán.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem, nem tudom milyen az az Emmácska aki nem lelkesüli túl a dolgokat. Éppen hogy fordítva szokott lenni, Emmácska mindig mindennek örül, ezért olyan furcsa nekem, hogy szomorúnak látom, fásultnak és feszültnek. az már csak hab a tortán, hogy Daniellel is összekaptak. Csak a fejemet ingatom jelezve, hogy nem értek vele egyet, hogy pontosan ismerem őt, hogy tudom mennyire más most mint velem szokott lenni. S persze nem üt szöget a fejembe a gondolat, egyáltalán....még egy apró szilánk sem borzolja fel a gyanút. Daniel nem rossz ember. bólintok, azt sosem mondtam, csak azt, hogy nem hozzávaló. Danielnek olyan nő kellene aki mindent felad miatta, érte. Emmácska okos és független nő, céljai vannak melyeket el akar érni és el is fog. Nem a tűzhely mellé való aki tiptop várja otthon azzzurát vacsorával és körbeudvarolja. Danielnek ez kell és nem az, hogy minden nap támogassa a nőt akihez hozzákötötte az életét. Őt ki kell szolgálni. szerintem meg Emmácskát kell kiszolgálni, szeretni, támogatni, mellette állni és mindezt feltétel nélkül. Mert ő olyan aki ezt érdemli, többet mint amennyit Daniellel kaphat. Kérdezett és én válaszoltam, igenis nem kedvelem Danielt akinek most már végre megtanultam a nevét, de meg volt az okom arra, hogy ne beszéljek róla Emmácskának. Annyira oda volt az esküvő miatt és azért mert ő is tudta, hogy későn szólt, egy baráthoz képest későn. Izgult, Daniel meg mindent félvállról vett. Naná, hogy nem kedvelem. *- Nem mondtam, mert nem akartalak megbántani. De már látom, hogy csak rosszat tesz neked.....*Már mint Daniel, de nem tudom végig mondani amit szeretnék pedig jó lenne. Emmácska kifakad, és szinte levegővétel nélkül mondja el a véleményét rólam és Danáról, mintha kérdeztem volna. Persze nem teszem szóvá, elképedek és a döbbenet a hangomat veszi. Csak tátogok mint a partra vetett hal, Emmácska soha nem emelte fel a hangját, most pedig már mindenki minket néz jobban mondva engem, mert hát a Seprű ivóközönsége jobbára varázsló, a boszorkák itt is kisebb százalékban vannak, de mind arra kíváncsi mit szólok a kipirult arcú, vöröses hajú vihar szavaihoz. mert az, orkán, tájfun, ki hogy nevezi de az biztos, hogy pusztítónak tűnik, az én szavaim is inkább visszabújnak oda ahol megszülettek és szép csendben el is halnak. Nem tudom eldönteni, hogy most dühös legyek amiért itt mindenki előtt róla és Danáról beszél és a reménytelenségről meg arról, hogy tulajdonképpen egy pipogya fráter vagyok, vagy keseredjek el egyrészt azért mert a fejemre olvassa az igazságot, másrészt mert sajnálom, hogy ennyire el van keseredve. *-Te nem is szereted Danielt! Te mást szeretsz. Emmácska!*Nagy sokára tudok csak megszólalni de addigra alaposan végiggondolom amit mondott és persze kiszűröm a lényeget. Miért mondta volna azt, hogy "mi van ha megtaláltad és elengedted" ha nem így történt korábban. De én nem tudok róla, elmondta volna nekem, bár Danielről is szólt, csak aztán úy volt, hogy szakítottak, persze, hogy ledöbbentem amikor az esküvőről beszélt. Azért sietnek ennyire az esküvővel, Emmácska....na neeeem. *-Butaság? Butaság olyat szeretni aki nem szeret viszont? Te ugyanezt csinálod csak fordítva. Nem szereted Danielt, ki nem állhatod. Panaszkodtál róla, most meg hozzá akarsz menni? *Már én is felállok de ő már viharzik is kifelé, akár egy megbabonázott seprű...és tudom, hogy nem szabad elengednem. Eszembe jut mennyire ki volt bukva mikkor belépett, hogy milyen szomorú volt, ost meg én kergetem el a kétségbeesésbe és a haragba.*-Emmácska kérlek várj, ne haragudj....várj meg. Nem szabad így elmenned. H-h-ha elmész én-én-én elvarázsollak. IGEN! El foglak varázsolni, megbénítalak és végig kell hallgatnod amit mondani akarok.*Nem tenném meg, de valahogy maradásra kell bírnom. Mindez már valószínűleg odakint az utcán zajlik, hacsak nem sikerült azonnal megállásra késztetnem.*
Próbálom értékelni, hogy próbálkozik a jobb kedvre derítésemmel, de most nem nagyon ér el sikereket, pedig más esetben még tényleg viccesnek is gondolnám. Nem sejtettem, hogy itt szokott időnként besegíteni, de valahol még talán jól is áll neki a dolog és ha szereti csinálni, akkor amúgy is az a lényeg. Azt hiszem nekem is ez lenne a lényeg, hogy szeressem ezt az egész készülődést, de valahogy még se tudom úgy élvezni, mint kellene. Persze én tudom, hogy nem azért megyek hozzá Danielhez, mert ő életem nagy szerelme, de ha egyszer életem nagy szerelme mást szeret... Valószínűleg sose találok olyat, aki helyettesítené, akkor pedig be kell érnem a kicsit kevesebbel, a kevésbé boldog élettel. - Mi nem... nem sietünk, csak hát... De tudod, hogy én nem vagyok olyan, mármint nem szoktam túllelkesedni a dolgokat egyébként sem és ez most... - elakadok, mert hát magam sem tudom, hogy hogyan és mivel kellene magyarázni ezt az egészet. Próbálom összeszedni a gondolataimat, de valahogy nem megy, főleg mert ő így látja. Ezek szerint nem örül és nem is támogatja az egészet és a végén az igazság is kiderül, pedig azt hiszem nem ezt akartam hallani, nem azt, hogy tényleg nem kedveli Danielt, bár legalább a nevét végül csak kimondja rendesen, pedig eddig az se nagyon sikerült neki. Valahogy mégis abban reménykedtem, hogy megcáfol majd és azt mondja tévedek, hogy ő valójában kedveli Danielt, csak én láttam ezt eddig másképp, de nem... tényleg nem bírja és ez rossz, pedig Daniel kedveli őt, mondta és láttam is rajta. - De hát... Nem mondtad ezt és nem is érted az egészet Max. Ez... Daniel nem rossz ember, de annak állítottad be már először is. Ő talán nem tökéletes, de néha én se tudom, hogy mit akarok, hát ő honnan tudná jobban, mint én? És te... te beszélsz, amikor évek óta epekedsz Danért és nem léptél semmit sem? Csak itt csapolgatsz és nem keresel olyat, aki hozzád való? Mert Dana nem az! Sose volt, ő... ő egész más, mint te. Te nyugodt vagy és kedves, ő pedig folyton csak kapkod és nem is érdeklik a virágok, cseppet sem, csak kell neki a pénz és egyébként is kihasznál téged, de én még is soha se szóltam bele, hogy mit teszel és ki a fontos neked, de te... - összeszorítom a számat és észre se veszem, hogy úgy szorítom a korsót, hogy már az ujjaim is belelilultak szinte és nem is tudom miért egészen haragosan nézek rá. Támogatnia kellene, vagy beszélnie Daniel fejével, ha azt akarná, hogy boldog legyek, de nem teszi, csak... A ruhapróbánál is rémesen viselkedett és most is. Épp ezért, amikor megfogja a kezemet, nem hagyom neki, azonnal visszahúzom magamhoz és csak egészen vékonyra préselt ajkakkal meredek rá, határozottan csúnyán nézve. Nem így kellene támogatnia. Persze fontos az őszinte vélemény, de... - Mi van, ha sose találok olyat, aki jobb? Mindjárt 30 vagyok és Danielnek a maga módján fontos is, de... ez nem olyan egyszerű, tökéletes párt találni... Mi van, ha már megtaláltad és aztán elengedted? Akkor úgy se lesz olyan, aki tényleg jó, akkor pedig be kell érni a kevésbé jóval, de te ezt úgy se érted, ragaszkodsz Danához, ami... ami... rettentő butaság! - az utolsó szavakat már állva vágom a fejéhez és az sem érdekel, hogy valaki netán minket néz most, pedig vannak bőven, akik lopva, vagy nem lopva, de azt figyelik, hogy mi ez a felemelt hang és mi folyik itt, de nem foglalkozom velük, mert azzal nem érek el semmit sem, csak megrázom a fejemet még Max felé, aztán ha nem tart vissza látványosan gondolkodás nélkül viharzom ki az ajtón.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Az a halvány mosoly semmire sem jó, nem tud meggyőzni arról, hogy minden rendben van és persze nincs rendben semmi. Úgy veszem mint valami bevezetőt a későbbi komoly beszélgetéshez, mert nagyon úgy tűnik, hogy az lesz. Ez amolyan búfelejtős ittlét Emmácska részéről, bár amíg nem mondja el miért, nem vagyok biztos semmiben.* -Az. Bár kétlem, hogy azoknak is tetszik akiket kiszolgálok, tekintve a bájitalos ismereteimet. Vetnek rám pár gyanakvó pillantást mielőtt elveszik a poharat. *Próbálom enyhíteni a feszült légkört ami Emmácskából árad a végtelen szomorúság mellett. Azonban nem hiszem, hogy sikerrel járok, Emmácskát könnyű megnevettetni, de van egy olyan érzésem, hogy ez most nem fog menni. Bólintok az elengedésre utaló kérdésére, bár nem tudom ez most nekem szólt vagy önmagának. Viszont a következő kérdés állcsúcson üt. Nem gondoltam, hogy ennyire nyilvánvaló az utálatom, próbáltam Emmácska lelkivilága miatt palástolni, de ezek szerint nem sikerült. Már magam sem tudom miért utálom Danielt, azért mert láthatóan teljesen érdektelen vele szemben vagy mert irigylem amiért neki sikerült. Nem múlt el nyomtalanul az iránta való szerelmem, bár miután „kigyógyultam” belőle úgy gondoltam csak kamaszkori fellángolás volt, de jó eséllyel csak bebeszéltem magamnak, mert úgy könnyebb volt. Nagyot sóhajtok mint aki nagy vallomásra szája el magát, nem szeretném Emmácskát megbántani, de fogalmam sincs hogyan lehet ezt kíméletesen elmondani.* -Nem, annyira nem. Csak….nem tudom miért. Miért ez az egész sietség az esküvővel és nem látom rajtad azt a lelkesedést sem amit ilyenkor a menyasszonyok magukra húznak, bár sok tapasztalatom nincs benne, nem láttam még egy menyasszonyt sem. És te sem áradozol róla. *Tény és való, elég kellemetlen lehetett a helyzet amikor bemutatta és elmondta, hogy eljegyezték egymást, de azóta sem mesélt róla úgy mint a menyasszonyok általában a leendő párjukról. Emmácska mindig mindenen képes lelkesedni, Daniel nem tartozott ezen lelkesedések tárgyai közé. Az is biztos, hogy én mindent másképp gondolok és teszek mint Daniel, más a véleményünk mindenről és ez be is bizonyosodik amikor Emmácska az esküvői előkészületekről mesél és az összeveszés körülményeiről. * -Tudod Emmácska….tisztában vagyok azzal, hogy a nők imádják az ilyen előkészületeket, igazán elemükben vannak, mert úgy gondolják rajtuk kívül senki nem tudná megszervezni a tökéletes esküvőt és nem lenne olyan mint amilyet ők szeretnének, mert azt hiszik mindenki a saját vágyait szervezné bele. Talán Daniel is így gondolja, de én biztosan nem tennék ilyet. Én….én megszervezném az egészet, meglepetésként, olyat amiről két évtized után is lehet mit mesélni, mert ha valakit szeretek, tudom mire vágyik, mi az ami maradandó lehetne és a közös emlékekből épül fel. Nem hagynám, hogy a menyasszonyom belefásuljon, belefáradjon a szervezésbe, mert neki nem szabadna menüről, díszítésről, ülésrendről, tiszta terítőről és tortáról gondolkodnia, csak magával kell foglalkoznia, hogy a nagy napon kipihenten és a szerinte legszebben álljon az oltár elé. Szóval, igen. Nem kedvelem mert magadra hagyott, mert nem figyel rád, mert láthatóan fogalma sincs arról te mit szeretnél, hogyan érzed jól magad. Egyáltalán semmit sem tud rólad. *Hátradőlök mint aki jól végezte dolgát, de pocsékul érzem magam amiért ráborítottam Emmácskára az igazságot. De hát az igazság általában fáj és a barátok azért vannak, hogy ha fájdalmasan is de közöljék mi az ami nem jó, mert annál rosszabb nincs mint amikor asszisztálnak valami rosszban.* -Te sokkal többet érdemelsz Emmácska. *Előrenyúlok és megfogom a kezét, próbálom vigasztalni, enyhíteni a károkat melyeket én okoztam. Ha nem húzza el a kezét, akkor felemelem, hogy csókot leheljek rá, igazán szeretetteljes, ám baráti csókot. Többet nem tehetek, hiszen nem én vagyok a vőlegénye és bár soha nem tettem érte, most valamiért azt szeretném ha másképp lenne.-
Végülis, ha úgy vesszük akkor az esküvői előkészületek hoztak ide, csak inkább azok elhanyagolásának következményei. Persze lehetséges, hogy kicsit felfújom a dolgot, vagy másképp képzeltem el az egészet és nem kellett volna ennyire túlgondolnom, de ettől még rosszul esik. Végül majd úgyis hazamegyek, csak most kell egy kis idő még és egy kis pihenés, amíg megpróbálom túltenni magamat ezen az egészen és persze nem ártana az az ital is, ami végül sem nem érkezik meg, helyette viszont egy ismerős arc feltűnik a helyen, ami meglep. Max nem szokott olyan gyakran itt lenni, én legalábbis eddig nem tudtam róla, most viszont mégis csak itt van és ez egy szokatlan helyet. Tényleg felmerül bennem, hogy netán épp Daniel volt, aki ide küldte, vagy csak beszélt vele, hogy ő is segítsen megkeresni és végül Max volt a nyerő, Daniel pedig még mindig keres. Valahogy ebben reménykedem is, hogy nem hagyta csak úgy annyiban, vagy nem hagyja rám, mint valami női hisztit. Az aztán végképp nem esne valami jól. - Végül is, ha neked tetszik, akkor jó elfoglaltság. - halványan mosolyodom csak el, ez is kész csoda, hogy sikerül és mivel más nincs, hát abba az italba iszom bele, amit ő hozott, még ha az nem is olyan ütős, mint amit én szerettem volna. - Viszont néha jó egy kicsit... tudod elengedni mindent, nem? - és tudom, hogy ebben ő is tud valamelyest segíteni nekem, de... nem vagyok úgy, mint a lángnyelv whiskey. Fogalmam sincs, hogy egy beszélgetés most elég lesz-e, vagy tényleg jobban járnék azzal, hogy iszogatok kicsit és aztán szépen hazamegyek és alszom egy nagyot. Könnyen lehet, hogy most azzal járnék jobban. - Te utálod őt ugye Max? Ennyire... ennyire utálod? - hiszen tudom még a nevét se tudta jól és nem is akarta rendesen megjegyezni, tisztában vagyok én ezzel, legutóbb is tudtam, de szándékosan nem javítottam ki és persze tudom miket mondott, amikor bemutattam, de megpróbáltam annak betudni, hogy hirtelen volt az információ és e miatt is nagyon rosszul érezte magát, de most egyértelműen süt a hangjából, hogy nagyon nincs oda érte és valahogy nem hiszem, hogy csak azért, mert én összekaptam vele. Sóhajtva kortyolok a vajsörömből, ha már olyan elszántan ajánlgatja, bár tudom, hogy ebből sok kellene ahhoz, hogy bármilyen érdemi hatást sikerüljön elérnem egyáltalán. - Összekaptunk igen, de... nem nagy dolog, csak tudod ez az egész... olyan sok a teendő, neki viszont sok a munkája és valahogy az én nyakamba szakadt az egész és olyan, mintha őt nem is érdekelné, pedig ő kérte meg a kezemet. - újabb sóhajjal rázom meg a fejemet, mintha nem lenne ez olyan nagy dolog. Talán tényleg túlreagáltam, hiszen neki is épp elég dolga és kötelezettsége van, nem csak nekem. Nekem valamivel több az időm az iskola mellett, nem várhatom el tőle, hogy minden idejét rám szánja, meg az esküvőre. Lehet, hogy úgy van vele, hogy ebben a nők jobbak és ezért nem is akar beleszólni, mert úgyis rosszul döntene, pedig engem tényleg érdekel a véleménye, de most mégis valahogy sokkal jobban bennem maradt az, amit Maxen látok, hogy... tényleg úgy tűnik ki nem állhatja Danielt, most már egyre inkább biztos vagyok benne és ez rossz... hiszen hozzá fogok menni, de ha ő utálja, akkor az... Ez a nap valami rémes!
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Emmácskát elnézve nem az esküvői előkészületek hozták ide, nem attól borult ki. Ő inkább szomorú és elkeseredett nem pedig ideges és feszült ahogy annak olyankor kellene lennie amikor valami nem sikerül. Mint például nem olyan a ruha, nem olyan a meghívó, mást rendeltek a menüben, másképp néz ki a torta, vagy épp a helyszínt nem tudják biztosítani, mert elkeverték a foglalást. Bár sok tapasztalatom nincs a hölgyeknél, Emmácskát ismerem jól, elég egyetlen pillantás és tudom, hogy valami gondja van amit úgy sem fog megoldani egy Lángnyelv whisky. Ezért is küldetek neki vajsört, de annyira bele van merülve a problémába, hogy észre sem veszi a pincért amikor hozzálép. Semmilyen kommunikáció nem fog létrejönni, nem néz rám akire a pincérnek utalnia kellene a téves rendelés miatt, ezért lecsapom az asztalkendőt a pult tetejére és kilépek mögüle. Sietős léptekkel közeledem hozzá, menet közben kikerülök egy újabb vendéget akinek penetráns szaga van, és csak halványan tudatosul bennem, hogy ő Bumszli John a roxmortsi Elárvult Legendás lények megmentéséért nevű ligából és valószínűleg megint talált egy kis csibészt aki minimum akkora mint egy juh ól és éppen olyan büdös is. Megállva Emmácska asztala mellett elsütök egy nagyon rossz poént, úgy látszik már arra sem vevő, akkor viszont nagy lehet a baj.* -Csak szórakozás. Ismeretségkötés, reklám. Magamat hoztam életmentésre, jobb vagyok mint a Lángnyelv whisky, belőlem annyit fogyasztasz amennyit akarsz és nem leszel rosszul másnap reggel. *Kihúzom a mellette lévő széket és leülök, mindvégig őt figyelve, hátha magamtól is kitalálom mi a baja. Bár őszintén szólva még egyszer sem sikerült az ilyen mutatvány, de hátha. Az biztos, hogy az esküvőhöz van köze de nem közvetlenül. Iskolai gond miatt nem itt kötne ki, ha a torta nem úgy néz ki mint ahogy ő azt megálmodta, akkor vagy ott vitatkozna a mágikus cukrászdában vagy otthon keseregne Davidnek. Utóbbi gondolat meglehetősen belém mar, de hát mit tehetek ha őt választotta. * -Őrangyal? Neeem, de még….hogy mondtad? *Közbevágok nem túl udvarias módon, hogy lemossam magamról a gyanút miszerint követem őt, de sokkal nagyobb a gond amit végül csak kibök és eláll a szavam egy pillanatra. Talán nem jól értettem, és persze én sem jól emlékeztem a fickó nevére.* -Ja, persze, Daniel. *Morgom az orrom alatt, de a tény, hogy összevesztek furán hat rám. A düh és az öröm keveredik bennem.* -Összevesztetek? Megbántott? Nem beszéltem azzal a virággyűlölővel, de azt hiszem itt az ideje, hogy elbeszélgessek vele. *előbb azonban Emmácskát kell megvigasztalnom, az ő lelkét helyrerakni, aztán jöhet az az idióta Daniel. Viszek neki egy fiolányi bájitalt, szigorúan saját főzésűt. *-Mesélj Emmácska. *Mondom és azzal a lendülettel fel is emelem a vajsörös poharat, a kezébe adom és a szájához tolom, hogy igyon belőle. Megártani nem fog, legjobb tudomásom szerint elég az ivászat tudata, hogy jobban legyünk, teljesen mindegy mi van a pohárban.*
//
//