2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Jó fej vagyok, ezért sem osztom ki Cody-t. Nyugodtan megtehetném ugyan, de még egy ilyen rendes embert nem fog találni a Mardekárból. Vagyis, ő úgy tudja, a Hollóhátba járok... Talán be kellene neki vallanom az igazat? Á, nem, túl jó móka lesz, ha ő és Mia egyszer összefutnak valamerre. Az a két fej, amit vágni fognak! Már maga a gondolat is sokkal jobb kedvre derít. - Fokozatai? - elnevetem magam, kissé viccesnek hat a fiú feltételezése. Álomvilágban él, ez azonban nem csak rá igaz, hanem rám is. - Tudod, én meg a melegekről hiszek mindenféle hülyeséget... Mármint, hogy ti minden pasira ráindultok, akit megláttok. Nálatok vannak fokozatok, nálunk nincs. Én például egyből intenzíven érzem az éhséget, érted? Nem úgy, mint amikor még csak ember voltam, hanem rögtön rámtör, teljes erővel. Mondjuk, minden vámpírnál más, aki évek óta benne van a dologban, az azért sokkal jobban képes kezelni az ilyesmit. Igen, az őrjöngés már megint más... Én sem őrjöngök, amikor éhes leszek, próbálom elviselni, tehát meg lehet próbálni, csak nem mindenkinek sikerül. Korrektül jó fej vagyok, ahelyett hogy leinteném Cody-t, hogy maradjon már csendben, elmagyarázom neki a dolog lefolyását. Azért nem sok ember mondhat el magáról hasonló dolgot, a legtöbbet minden gond nélkül lekussoltatom. A srác azonban egyelőre még nem idegesít, ráadásul ehetek is belőle, ennyit csak megérdemel, nem igaz? - Nem öllek meg, ezt neked is tudnod kellene – csóválom meg a fejem egy apró fintorral. - Te veheted fogócskának is, én is annak fogom, csak annyi, hogy ihatok belőled a végén. Szerintem meg igenis jó móka lehetne... Cody dícsérő szavait hallva eleinte csak meglepődök, majd konkrétan elnevetem magam. Muris, senki sem tett még rám hasonló megjegyzéseket, általában mindig Mia mosolyát ajnározzák, úgyhogy nem nagyon tudom komolyan venni a dolgot: - Attól, hogy bókolsz, még inni fogok belőled... Fogalmam sincs, honnan jött számomra a gondolat, de szent meggyőződésem az, hogy a srác csak azért engedett meg magának egy ilyen megjegyzést, mert azt hitte, így elkerüli a vacsorapartit. Hát nem. Elhiszem, hogy be van tojva, ez teljesen természetes ebben az esetben, de igyekszem nem túl mohó lenni. Persze, ő vágja meg magát és ereszti a vérét egy pohárba. - Szerintem meg nincs – komorodok el hirtelen. - Engem is itt haraptak meg, az iskola területén. Fogalmam sincs arról, ki volt az, de itt történt. Mondjuk, én szeretek vámpír lenni. Különlegesnek érzem magam tőle, tudod? Mintha csak magamat akarnám meggyőzni arról, hogy jobb vagyok másoknál. - Nem öllek meg, nyugi már – intem le a fiút. - Ingyen vér, szerinted leszek olyan ostoba és megfosztom magamat ettől az előnytől?
Megteheti, hogy kifejti a véleményét. Mint az elején kiderülhetett számára, Cody nem szívbajos, ha leköcsögözik. -Te élsz benne, nem tudom mi zajlik le mikor egy vámpír megéhezik. Gondoltam ennek is vannak fokozatai. Abból kiinfdsulva hogy igen sokan meghalnának, ha a vámpírok rögtön vérszomjat kapnának.... Bár szerintem keverem az őrjöngéses fázissal...- sajna sosem foglalkozott eléggé a vámpírok témájával. És tény hogy tanultak róluk, nem is keveset, de az irodalomban nincsenek apróbetűs részek. -Persze mindenképpen jó móka! Segits ki, mert eltévedtem a gondolatok között.. Ha kergetsz, nekem meg az életemért kell futnom elvileg, akkor hogy tegyek úgy közben, mintha élvezném a dolgot? - Mira vidámabb ábrázatára megejt egy röpke gondolatot - Tudod, még ha ilyen gonoszkás éllel is, jobban áll mikor mosolyogsz.- Hallgatja a további gondolatmenetet -komolyan az lenne a legnagyobb problémád, hogy elveszik a kajádat? Szerintem van önuralmuk.. Másképp nem igen lehetnének a Roxfortban...- Nem tudja, hogy Mirát a Roxfortban harapták meg. Bár nincsenek benne naív gondolatok. Tudja jól hogy a suli sem nyújt minden esetben biztonságot. A tömlöcös felvetésre elvigyorodik. Bár inkább szarkasztikusan. - Neked aztán vannak ötleteid! Nem egyébként tényleg nem örülnék neki. Az előbb még felajánlottad hogy ha belelendülsz, nyugodtan szedáljalak le, most meg már kibilincselnél? Szép.- bolint egyet, olyan 'not bad' fejjel. - A szükség szobálya tökéletesen megfelel. Végülis, ha megölsz, ott mindenképpen el tudod rejteni a hullámat is. -az utolsot már csak úgy jegyzi meg. De érezhető hogy ezúttal ő is felderült. A halvány szorongása elkezdett eloszlani. Nem lesz semmi baj. Ha meg mégis... Az majd helyben elválik.
Sejtem én, hogy a srácnak nem tetszik a stílusom, de őszintén szólva rohadtul hidegen hagy. Nekem sem fekszik az a tény, hogy homokos, mégsem mondom meg neki a magamét... Ó, pedig mennyire szeretném! Jól a képébe vágni, az lenne az igazi. Elvégre, ő hugrás, kétlem hogy lenne esélye visszaszólni, meg hát engem senki véleménye sem hat meg róla. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem játszadozok a kajámmal. Most, hogy Cody biztonságban érzi magát, bármikor szavát szegheti, én pedig aligha megyek utána, hogy végezzek vele. Kivéve, ha felbosszant... Ismét. - Hidd el, nem leszek kevésbé éhes – villantom meg a szemfogaimat a fiú felé, melyek egyébként általában normális állapotukban vannak, csak akkor bújnak ki, amikor én hívom elő őket. - Ha egy vámpír megszomjazik, akkor nincs olyan, hogy kicsit szomjas... Szerinted a vadon élők miért vadásznak emberekre? Nekik nincs senki, aki megtaníthatná számukra, hogy ez így nem jó, vagy segítené őket, hogy kissé jobban visszafoghassák magukat. Ha megéhezünk, akkor nagyon szomjazzuk a vért. - Miért? Szerinted nem lenne az? - pillantok rá úgy téve, mintha tényleg meglepne az a tudat, hogy mások szerint ez nem szórakoztató. Persze, hogy tudom én, miként működnek a dolgok, de ami számomra mókás az legyen másnak is. Különben is: ha én jól szórakozok közben, miért érdekeljen az, ha a másik fél kellemetlenül érzi magát? - Te meg majd úgy teszel, mintha élveznéd, elvégre jót akarsz nekem, nem igaz? Félig fenyegető, félig nevető pillantást küldök felé, amiből elég hamar leszűrheti, hogy most már tényleg jó kedvem van. Furcsa mód már nem is vagyok annyira éhes, de ha már így adódott a helyzet... Cody önként vállalta a dolgot, még szép hogy nem mondom neki azt, hogy kösz, de ma nem kell... - Gondolom, a Nagyteremben elég hülyén venné ki magát a dolog... - morfondírozok. - Ott rávágnálak az asztalra és innék belőled. De ha azt vesszük, vannak a kastélyban más vámpírok is, én meg nem igazán szeretem megosztani a kajámat. Én találtalak, szóval az enyém vagy. Úgy jelentem ki a dolgot, mintha ez egy természetes valami lenne... Mármint az, hogy egyszerűen nem vagyok hajlandó osztozni a srácon. Némi töprengés után ismét megszólalok: - A tömlőcökben vannak bilincsek – vetem fel, nekem mókás lenne kibilincselni a srácot a falhoz és úgy inni a vérét. - De gondolom, az meg neked nem tetszene, mert az ünneprontó éned közbelépne. Szóval... A Szükség Szobája megfelel?
Kételkedik ő abban, hogy nem kell sajnálni az illetőt, ez az arcára is kiül, de hamar lerendezi magában, hogy úgy kell neki, ha hagyja magát valaki. Na jó elismeri magában, hogy Mira még annyira durván nem is nehéz eset.. inkább egy kölyök aki arra vágyik, hogy szünet nélkül körbe legyen zsongva. -Majd kevéssé éhes pillanatban szó eshet harapásról is.- Gyakorlásnal mindenképpen jó, hogy ne ha oda kerül ne öljön meg senkit. Megtorpan pillanatra, a lányra néz- Fura dolgokat találsz szorakoztatónak..-aztán tovább is indul végül vállat von -Legyen. Remélhetőleg, nem botlunk bele egyetlen élőlénybe sem, ami aztán mindkettőnket megkerget..- kiérhetnek a rengetegből. Cody nem szereti szavát szegni, így nem is szeret olyasmit ígérni amit nem tud megtartani. -A kastélyban hol kajálnál?- mintha csak arról lenne szó, hogy Mirának nincs kedve a nagyteremben uzsonnázni. El kell ismernie izgul. Nem fél, de a gyomrába határozottan pillangok költöztek, és nem a jóleső fajtából.
Némileg mérges pillantást vetek Cody-ra az iménti kijelentése hallatán. Sajnálja azt, aki nekem ugrál? Nevetséges... - Hidd el, nem kell őket sajnálni – jelentem ki határozottan, szent meggyőződésem ugyanis, hogy szeretnek az emberek körülöttem lenni, még akkor is, ha ugráltatom őket. Azért sok mindent elárul valakiről, ha szinte mindenki a haverja akar lenni az évfolyamán. Oké, ezért meg is küzdöttem, olyan dolgokba mentem bele az évek folyamán, amire nem sok ember bólint rá. - Frissen csapolás? - felvonom a szemöldököm, majd végiggondolom magamban a fiú által felvázolt lehetőségeimet. Oké, nem lenne túl jó, ha Cody állandóan a Gyengélkedőn heverne, mint valami zombi, mert olyankor is megszomjazhatok. Igen, itt sem ő a lényeg, hanem én. Kit érdekel, vele mi lesz? - Nem is tudom... Én régimódi vagyok, szerintem a harapás sokkal jobb lenne... Tünődve fonom keresztbe a karjaimat, majd dőlök neki egy terebélyes fának, miközben gondolataim továbbra is a harapás/vágás előnyeit és hátrányait taglalják. Tényleg jobban értékelném, ha megharaphatnám a srácot, mivel azzal sokkal másabb eredményt lehet elérni, meg hát mire vannak a fogaim, ha nem erre? Ezzel nem leszek képes enyhíteni a vérszomjamat, mert pont az benne a lényeg, hogy az ösztöneimet csillapítsam. Persze, valamennyire sikerül majd, de nem teljes mértékben. - Na jó – vonom meg végül a vállam, beadva a derekam, miközben megforgatom a szemeimet, ezzel is jelezve a fiú felé, hogy nem igazán van ínyemre az ötlete, de belementem. - Csak néha kellene egy kis fogócskát rendezni... Tudod, mintha tényleg áldozat lennél és menekülnél előlem. Kijövünk a Rengetegbe, megkergetlek, te küzdesz, én pedig megharaplak... Félévente egyszer. Csak a móka kedvéért. Meg a saját lelki békémért, mert nekem mindenképp szükségem van arra, hogy olyasvalakinek érezzem magam, akitől mások rettegnek és okkal teszik ezt. Az, amikor Cody azt hitte, bármelyik pillanatban megölhetem... Nos, elég felemelő érzés volt, hiába nem láttam az arcára kiülő riadalmat. - Helyes – biccentek, gondoltam ugyan, hogy az ő vágyálma nem pont ugyanaz, mint az enyém, de nem érdekel. Én örülök annak, hogy az lettem, ami még ha sokan nem is értik ebben a logikát. - Menjünk... Bánom ugyan, hogy Cody nem megy bele a Megszeghetetlen Eskübe, de akkor is betartatom vele az ígéretét, annyi szent. Megvárom, amíg elindul előttem a srác, majd követem őt kifelé.
Az első modatra kissé megakadva tárja szét a kezét amolyan, te most szórakozol?? De Mira folytatja, ő meg értelmezi, mérlegeli. -Őszintén? Inkább leszek az, mint akit csicskáztatsz... Lehet ha találsz rá embert, még sajnálni is fogom...- bukik ki belőle. Aztán hamar visszavesz az arcából. Nem mintha Mira nem érdemelné meg, szerinte, hgoy helyre tegyék, de nem szeret beszólni másiknak, azt meg nagyon jól tudja, hogy a leszólással, senki nem fog magához térni, egyetlen csillámvilágból sem, csak felcseszi magát még jobban. -Mit szólsz, a frissen csapolás változatához? Nem hiszem, hogy a gyengélkedőn, nem tűnne fel senkinek, hogy vámpírharapás tüneteivel fekszem be ki tudja milyen sűrűséggel. Egy vágást könnyebb össze forrasztani, mint a harapás tüneteit kúrálni.- közli egyszerű tényként. De ha Mira ragaszkodni fog a harapdáláshoz, ám legyen, csak ne akarja csicskáztatni... Fel lesz segítve, elfogadja a kezet, összeszedi a pálcáját, és a helyére csúsztatja, a szarvasbogaras tarsolya oldalán lévő tartóba. Részéről nincs több párbaj egyenlőre legalábbis biztosan nincs. Ha konkrétan párbajozni nem is fognak, abban biztos, hogy még sok borsot fognak törni egymás orra alá. És még ha nem is igaz, odamehet nyilvánosan Codyhoz olyan szövegekkel, mintha tényleg a csicskája lenne a srác, ha mást, hogy bosszantsa. Az első feltétel nyomán megnyúlik az arca. -Ilyen még csak véletlenül se jusson eszedbe! Megbocsáss, de a franc akarna egy cipőben járni veled! Hidd el, nekem ez nem hiányzik. -a legkevésbé sincs vágya arra hogy vámpír legyen. A második feltételre biccent. -A Megszeghetetlen Eskü nélkül rendben. Aztán Mira azt taglalja, hogy még mindig éhes, és hogy a kastélyban szeretné éhségét csillapítani. Cody pedig egy sóhajjal rábólint. -Esteledik. Tűnjünk el a rengetegből! Aztán a többit útközben megbeszéljük, mit szólsz? -veti fel, közben leporolgatja magát. Örül hogy megmenekült. És ugyan nem jelentheti ki, hogy tisztán jól járt, de rosszabbul is végződhetett volna az incidens.
- A te opciód nem érdekel – vágom rá habozás nélkül Cody érvelését hallva. Most komolyan azt hiszi, hogy ilyen helyzetben is feltételeket szabhat? Mégis, hogy magyarázzam el neki, hogy ez nem így műdödik. - Te komolyan vérbank szeretnél lenni? Azt hiszed, az olyan mulatságos? Elnevetem magam, de a háttérben már ezerrel száguldoznak a gondolataim. Tényleg nem lenne rossz, ha a fiú mindig rendelkezésemre állna, amikor megszomjazom, de ha elfogadom a feltételeit, akkor egy életre lemondhatok arról, hogy házi csicskám legyen. Pedig milyen jó lenne! A vérbank viszont jól hangzik, még ha nem is teljesen az, amit én szerettem volna... - Fájdalmas dolog – komorodok el kissé, most hogy némileg lecsillapodtam, már nekem sem igazán áll szándékomban bántani a fiút, ezt azonban természetesen nem hozom a tudtára. Továbbra sem engedem el, úgy teszek, mintha még mindig pengeélen táncolna, kiélvezem az utolsó cseppig, hogy ebben a helyzetben én uralkodok felette, ő pedig azt hiszi, hogy jelenleg én vagyok az egyetlen olyan ember, aki eldöntheti, meddig élhet. - Véleményem szerint sokkal jobban járnál, ha most túl esnénk a dolgon, mert a vámpírharapásnál nem sok rosszabb dolog van a világon. Egy egész napon át verejtékezel, nem lesz erőd járni sem, mindig a Gyengélkedőn akarsz lenni, ahányszor csak iszom belőled? Biztos vagy ebben? Lassan elengedem Cody-t, leszállok róla, majd a kezemet nyújtom felé. Ha elfogadja, segítek neki felállni, ha viszont nem, akkor csak csendben figyelem amint feláll eddigi helyéről. - Elfogadom a dolgot – vonom meg a vállam fájdalmas képet vágva, mintha tényleg nem sok kedvem lenne hozzá, de magamban azért be kell látnom, hogy ez nem igazán lenne ostoba lépés. A vérszomjam nagy, most még képes vagyok rajta uralkodni, de mi lesz akkor, ha elhatalmasodik rajtam? Akkor kéznél lesz Cody... - De nekem is vannak feltételeim veled szemben. Az első és legfontosabb az, hogy nem vagyok hajandó átváltoztatni téged. Erre engem nem kérhetsz meg, világos? Én aztán nem vagyok olyasvalaki, aki bárki kedvéért is ugrik, hogy olyasvalamit faragjon belőle, mint egy vámpír... Nem bűntudatom lenne, nem erről van szó, de ha megteszem, elvesztem az egyediségemet. Nem sok hozzám hasonló ember van a Roxfortban, hülye leszek szaporítani őket. - A második az, hogy bármikor szólok, te ugrasz... Ha megszomjazom, ott leszel. Nincs kifogás. Talán meg kellene kötnünk a Megszeghetetlen Esküt, nem gondolod? A pálcám még a kezemben, ha a fiú is belemegy, akkor minden gond nélkül meg tudjuk tenni a dolgot. Ja, nem, ahhoz kellene egy harmadik fél is... Na jó, esetleg valamikor megkérem Miát. - Szomjas vagyok, de nem itt iszok belőled – szögezem le. - Még nem nagyon vagyok képes uralkodni magamon, talán a kastélyban nyugodtabban végrehajthatom a dolgot. Nem mondom ki ugyan, de az is fontos szempont, hogy onnan el tudom vinni Cody-t a Gyengélkedőre, ha esetleg egy kis gond adódna közben. Ott gyorsan ellátják, kisebb a kockázat. - Állapodjunk meg abban, hogy ha a kelleténél jobban belelendülnék a dologba, akkor nyugodtan küldj felém egy Stuport, ne sajnáld.
-Az alkunak két fele van, ugye tudod? - veti fel és elátkozza a fejét, amiért bizonyos helyzetekben olyan az agya mint egy rozsdás, össze nem illő fogaskerekekkel telehányt láda. Az ajánlat további részét hallgatva egyre inkább érik benne a gondolat, hogy ez a csaj, biztosan nem fogja magához láncolni, csak azért mert azt mondta, hogy márpedig így lesz. -Inkább leszek a vérellátód, mint hogy minden füttyentésedre ugorjak! Így hajlandó vagyok veled megalkudni. -jelenti ki részéről végérvényesen. Mira pedig innentől kénytelen lesz vagy ostrom alá venni, vagy kevéssé nyíltan behálózni. Így mindenesetre nem fogja beadni a derekát. Sok víz lefolyik még addig. Akár meg is kedveltetheti magát vele. Legalábbis megpróbálhatja. Lényegesen több eredményt érne el, mint azzal ha ráparancsol. És láthatóan az sem hatja meg, hogy az életével fenyegetik. Nem veszi továbbra sem viccenk, ki az a hülye aki annak venné? Viszont tartja magát ahhoz, miszerint meghalni épp annyira természetesen az élethez tartozó dolog, mint levegőt venni, így aztán legfeljebb az életösztöne tiltakozna a dolog ellen. De az már másik történet. Ha valaha vámpírrá válna, keresne egy személyt, akiben megbízik, és aki hajlandó ilyesmire, és szintén megalkudna az illetővel. Vérért cserébe, valami szivességet. Annyira azért nem szívbajos, és tény, hogy direktbe nem bántana senkit. Legalábbis igyekezne, viszont a vért ő is tudja, nem lehet helyettesíteni. Ez nem olyan mint a tablettás kannás. Azt ő is tudja, hogy ha a vámpír nem jut minőségileg megfelelő vérhez, épp annyira nem fogja oltani a szomját, mint a sütőtöklé. Mira vele ilyen szempontból jól járt. Ha pedig némi turpissághoz folyamodik, még akár el is érheti a vágyát. Akkor sem valószínű, hogy alsóban végig táncol a nagyteremben, a kedvéért, de bizonyos keretek között, meg fog neki tenni szívességeket, vagy egyebeket. A manipuláció egyik szárnypróbálgatása, ha úgy teszi az ember, hogy a másik nem tud róla. Ha szeret ezzel játszani, és örömét leli benne, még sok borsot törhet vele az orra alá. Csak nehogy aztán ő is megkedvelje, elvégre ki tudja.. Mennyivel könnyebb dolga lenne, ha a srác hetero lenne. De hát a sors így hozta.
Eltöprengek Cody iménti szavain, abban azért teljes mértékben igaza van, hogy hiába sikítozik és vergődik, azzal csak a saját dolgát nehezíti meg. Ja, és az enyémet... Ha itt nekiáll vergődni, akkor nem lesz sima menet a nyaka átharapása, mindenfelé spriccel a vér és olyan lesz a ruhám. Kissé kínos lenne így felmenni a kastélyba... - Idegbajjal én se szívesen halnék meg – vonom meg a vállam, ha engem kapna el egy varázslény, akkor minden nyugalmamat a képemre erőltetném, mindezt pedig nem csupán magam miatt tenném, hanem azért is, hogy felbosszantsam azt a valamit. Engem ugyan nem bosszant a fiú viselkedése, de ahány ember annyi szokás, bizonyára lenne valaki, aki nem szívesen nézne farkasszemet a higgadt halálraítélttel. - Nanana... - húzom össze a szemöldököm az iménti – tiltakozó mondatot hallva. - Te ajánlottad, hogy kössünk alkut, nem igaz? Örülj neki, hogy van bennem annyi hajlandóság, hogy meghallgassalak... Más helyben végzett volna veled, ebben biztos lehetsz. Egy tapasztalt, idős vámpír nem sokat fog teketóriázni egy tizenéves kölyökkel, ezt még én is tudom, maximum csak akkor, ha nem pont az a célja, hogy átváltoztassa őt. De ugyan már, milyen vámpír lenne ebből? Ki se nézném belőle a vérszomjat, azt pedig pláne nem, hogy elindulna emberekre vadászni, mert megéhezik. Nem, ő inkább gyáva módon próbálná csillapítani a szomjúságát valamiféle gyógyitalnak nevezett főzettel, de sohasem inna vért. Az ilyenek nem szoktak, meg hát mit is várhatnék olyasvalakitől, akit a Süveg is a Hugrabugba zsuppasztott? - Szóval, vagy elfogadod az ajánlatomat vagy véradóállomásként fogsz funkcionálni a következő percekben... Konkrétan nem tudom, mennyi ideig tart meginni egy ember vérét, még sohasem ittam ennyit, az se biztos, hogy megbírkózom a dologgal és nem lakok jól azelőtt, hogy kiszívnám. De itthagyni a Rengetegben egy félig megivott poharat? Az pazarlás lenne, a kastélyba viszont nem vihetem, mert akkor azonnal jelentenék a tanároknak. Ahhoz sincs viszont sok kedvem, hogy itt üljek mellette, amíg újra meg nem szomjazok. Hiába vagyok vámpír, a Tiltott Rengeteg éjszakánként számomra is igen veszélyes tud lenni. - Szerintem nem sokat kérek az életedért cserébe, ennél több feltételem is lehetne.
Mira jó alaposan félre értette.-Mi? Hülye lennék játéknak venni... Csak tudod, mi a francnak izguljak, vagy aggodjak, ha netán helyben megdöglök? Nem látom sok értelmét idegbajjal a halálba menni. -de mindenesetre örül a szerencséjének. Sikerült kizökkenteni a lányt, és ez így jól is van. Egyébként Codyval történtek dolgok régebben, így a halál egy olyan számára amitől véleménye szerint nem kell félni. És az egyetlen ami az életben biztos hogy bekövetkezik. A szülei mellett a halál mindennapos gondolata kiölte belőle az iránti félelmet. Helyette össze szedett sok másikat. Ezért tudott lenyugodni az utolsónak vélt pillanatban. Mert Mira ábrázatból valóban az sütött, hogy itt márpedig mind megisszák a vérét. Bántani a lányt? Eszében sincs. Nyilván az életösztöne miatt hadakozna, ha Mira neki esne hogy megegye, de a.lába eleve le van fogva. Ha Mira lefogja a kezeit, attól függ hogyan, max megfejelni tudná. De ok nélkül, elhamarkodottan ütlegelni nem szokása. A pálcájával védené magát, de azzal sem olyan varázslatot küldene amivel bántja, csak hatástalanitja. Utána még csak nem is hagyná a Tiltott rengetegben. Nincs annál kiszolgáltatottabb helyzet, mint mikor varázs alatt nézheted végig ahogy megzabál valami rengetegben élő fenevad... Sokmindenre számított, hogy Mira mit fog mondani, de nem gondolta, hogy a lány ezzel rukkol elő. Pislog pár percig értetlenül, aztán kibukik belőle. -Biztos hogy mem fpgunk rabszolgásat játszani!- jelenti ki igen magabiztosan. Hátha benyel valami fenyegetést is mellé. -Ugyan miért ugranék minden szavadra?
Cody hasra vágódik, kezéből mindenféle segítség nélkül reppen ki a pálcája, majd tulajdonosától elég messze ér földet, szóval ha a srác nyújtózkodni próbálna, akkor sem fogja tudni elérni. Egy pillanatig habozva pislogok az irányába, el sem akarom hinni, hogy ekkora mákom van, majd megindulok felé, miközben azért imádkozom, hogy ne valami undorító katyvasz legyen ismét a fiú. - Miben nyertem? - kérdem értetlenül, amikor megadóan feltartja a kezeit, természetesen azonban óvatoskodva távol maradok, hogy ne legyen képes olyan egyszerűen megütni, ha ez ismét csak valami gonosz trükk lenne. - Te ezt valami idióta játéknak vetted??? Elborzadva meredek rá, ő itt élete utolsó levegőit veszi és most úgy állítja be ezt az egészet, mintha csak fogócskáztunk volna az elmúlt percekben? Oké, azt én is nagyon jól tudom, hogy ez csak egy kifejezés, de most egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy összerakjam magamban a kirakóst. Nem, ma nem megy a gondolkodás, sohasem szokott sikerülni, amikor fel vagyok mérgelve. Márpedig Cody uraság most alaposan megtépázta az idegeim. - Te most csak viccelsz, ugye? Megütközve pillantok le rá, amikor pedig ismét nyugodt az arckifejezése, szinte el is illan az éhségem. Na nem, ez így nem muris, ennyi erővel a Nagyteremben is megehetném, amíg ő ott fekszik mozdulatlanul... Kicsit se lenne égő, hogy egy vámpír számára felkínálja magát a kaja. Legalább látnám rajta a rettegést! De nem, nyugodtan fekszik előttem, mintha nem is arra készülnék, amire készülök. - Alkut? - hamar kizökkent ezzel a mondatával a csodálkozásomból, mégis miféle alkura gondol itt? Amikor viszont eszembe jut a dolog, ravasz mosoly jelenik meg az arcomon, amely szavak nélkül is biztosítja a srácot arról, hogy ezúttal célba talált. - Legyél a rabszolgám! - vágom rá határozottan, még életemben nem volt házi csicskám, pedig annyira szeretem ugráltatni az embereket. Ha lenne valaki, aki hajlandó is lenne mindent megtenni értem – csak azért, mert fél tőlem – az számomra maga lenne a mennyország. - Mindent meg kell tenned, amit mondok neked, habozás nélkül és mindenki előtt... Megírhatod helyettem a leckémet, cipelheted a csomagjaimat, elkészítheted a reggelimet... Igen, ez jó alku lesz. Mit gondolsz? Nem mintha Cody véleménye számítana ezen a ponton, az alkuban pedig az is benne van, hogy a nap bármelyik időpontjában svédasztallá változik számomra.
Egy pillanatig sem gondolja hogy meg tud lógni, azonban ha kiér a rengetegből, nyilt terepen lesznek. Erre pályázik, és pár méter híján el is éri, de ekkor eltalálja Mira varázslata és hasra vágódik. Valószínűleg le is lett fegyverezve, mivel ha a pálca a kezében maradt volna, Mira az utolsó kérdésére, egy varázst kapott volna a két szép szeme közé. Továbbra sem bántotta volna, de vagy sobálvánnyá változtatja, vagy elaltatja. A pálcája valószínűleg jó távol került tőle. Az arcán neki is valami düh féle tükrözödik, de ez nem Mirának szól. Magára dühös, a hülyesége miatt, hogy nem lépett le időben. Sorra veszi a maradék lehetőségeit, végül hogy pontosan miért dönt úgy ahogy, nem lehet eldönteni, de mindkét kezét feltartja megadóan. -Rendben te nyertél! De vedd figyelembe, hogy még mindig csak két diák vagyunk. - Szolgáld ki magad ennek fényében! -széttárja feltartott kezeit és valahogy visszatér a nyugalom a tagjaiba meg az ábrázatába. Mintha nem is félne. Na persze nem azért, mert az előző mondattol bármi hatást várna.- vagy kössünk alkut! - még fogalma sincs mi lenne az alku tárgya a részéről egy éhes, dühös, fiatal vámpír számára, de azért mégsem szeretne megpusztulni. Igy hátha meg tudnak egyezni, és a lány dühe is csillapodik. Reméli.... aztán lehet már fogalmazhatná a végrendeletét... Legfeljebb Mira rávág egy feltételt, ami legalább félig biztositja róla, hogy nem ma fog megdögleni egy kis vita miatt. Ha a lány annyira szeret uralkodni, megszivathatja azzal, hogy a vérbankjává kényszeríti. Bár ebbe ő bele sem gondol. Sajna mindig is az a személy volt aki a saját hibáiból tanult, így ez a helyzet is igen.... tanulságos lesz számára, akárhogyan is alakul.
Cody-t nem találja el az átok, helyette a fiú mellett lévő öreg fába csapódik, majd egy kisebbet robban, amit én csak egy bosszankodó sóhajjal nyugtázok. A kezem remeg, noha nem a félelemtől, leginkább a határtalan dühtől, melyet a fiú okozott számomra. Megpróbált túljárni az eszemen, ezt sohasem kezeltem a lehető legjobban, most pedig kifejezetten rosszul esik. Szomjas vagyok, ezzel együtt pedig éhes is, ez pedig egy vámpír életében sohasem a legjobb kombináció. - Ne fuss, te gyáva nyúl, úgyis utolérlek! - kiáltom el magam, amikor észreveszem, hogy a srác elég szép kis nyúlcipőt kapott magára. Most komolyan azt hiszi, hogy lerázhat engem? Egy vámpírt? Hanyadikos lehet ez a gyökér? Ötödik évfolyamon már mindek tanulónak tudnia kell, hogy egy vámpír sebessége duplája az emberének, ez a mérték pedig az idő múltával nemhogy csökken, hanem fokozatosan nő. Nem állítom ugyan, hogy a jelenlegi képességeimmel olimpiát nyerek valamikor, de Cody nem lesz képes lerázni engem. Bevetem hát magam a rengetegbe, a fiú már jóval előttem jár, de nem aggódom... Én sem ismerem ugyan a terepet kiválóan, de a lábam elé figyelek, igen gondosan megtervezek magamban minden egyes lépést, egyszerűen nem hagyhatom, hogy egy idióta kavics miatt ne vacsorázzak ma egy hatalmasat. Szép kis beégés lenne, ha hasraesnék és emiatt nem tudnám megkaparintani magamnak a srácot... - Locomotor mortis! A varázslat ezúttal célba talál, a fiú bokáját láthatatlan kezek fogják meg, majd rántják le a földre, én pedig diadalittas tekintettel nézem végig, ahogy elvágódik. Nem sokkal később mellé érek, hátra fordítom, majd kissé gonosz mosollyal szólalok meg: - Megmondtam, hogy előlem nem menekülsz, nem igaz? Imádom a vámpír-énemet és azt a feneketlen hatalmat is, amelyet ezzel az egésszel kaptam, egyszerűen libabőrös leszek, akárhányszor is jut eszembe a dolog. Most pedig vért fogok inni, belemártom fogaimat a nyaka ívébe és addig iszom, amíg ki nem szárad... Nem állt szándékomban bántani, de eléggé felhergelt ahhoz, hogy innentől kezdve ne érdekeljen sem az én, sem az ő sorsa. - Szeretnél mondani valamit az utolsó szó jogán? Kegyetlen nem vagyok, ennyit még megérdemel, de gondolatban már az evőkémet kötöm.
Nem sértődik meg, épp van nagyobb gondja is. Borzasztó hamar rájön, hogy addig volt esélye, ameddig a lány fel volt tartva. Innentől ő sem veszi jopofizásra. Érzékeli hogy ez nem az a poénkodós, egymást szivató/cukkoló helyzet. Az átkot ugyan sikerül kivédenie, de csak hajszál híján. Több sem kell neki, futásnak ered. Futni mindig is jól tudott, de egy vámpirral szemben valoszinüleg esélye sincs. Ezer gondolat kavarodik fel benne. Többek között, az, hogy az animágiát máshol fogja gyakorolni. Már ha túléli. Bár még nincs halálfélelme. Kergették már meg, vágtak már utána átkokat. Legfeljebb csunyán összetörve, vagy lezúzva keveredett ki a helyzetből, esetleg egy egy maradandóbb kórral, amit kénytelen volt a gyengélkedőn kikuráltatni. De vámpirral még nem találkozott. Fogalma sincs mire számitson... vérveszteségre biztosan. Valoszinüleg a második átkot, varázst már nem fogja tudni kivédeni, amennyiben Mira kihasználja a gyorsaságát és megkavarja Codyt aki biztos iránnyal halad a rengeteg széle felé. Tájékozódni még egyenlőre tud. Egyébként a sálja még rajta van, ugyhogy a nyaka egyenlőre fedett felület. Ha mást nem, végülis csak meg lesz fojtva a sállal. Fut az életéért.
Cody-nak talán nem állt szándékában bántani engem, de az immár egészen bizonyos, hogy ha innen kiszabadulok, annak igazán nem lesz jó vége... Természetesen nem végzek a fiúval, azzal csak a saját helyemet kockáztatnám az iskolában, de azt is biztosra veszem, hogy amit tőlem kap... nos, nem fogja kitenni a polcra, hogy másoknak eldicsekedhessen vele. Egyelőre azonban még nem tudok cselekedni, a bal karomat még mindig fogva tartja a massza és elég nehéz szabadulnom belőle. Próbálkozok ugyan, most viszont még nem sok sikerélményem lehet, így csupán a fogaimat csikorgatva tűrök, de gondolatban már azt latolgatom, miként kaphatom a kezeim közé ezt az átkozott kölyköt. - Nyugodjak le? - hápogom felháborodva. - Azt mondtad, hogy nyugodjak le? Már megbocsáss, de nem te vagy nyakig ebben a... ebben a... valamiben... Trutymót akartam mondani, de már így is hányingerem van ettől a nyúlós valamitől, ha még ki is mondom a bűvös szót, akkor mindenképp elrókázom magam. Szaga ugyan nincs, de tapintásra sem éppen a leggusztososabb valami a világon, annyi szent. - Na idefigyelj, te kis buzi – szólalok meg ismét, némileg felemelve a hangom és azzal sem foglalkozva, hogy ezzel talán megsértem a srácot, aki az elmúlt pár percben szimpatikus volt ugyan számomra, de ennek itt van vége, nem jópofizok vele a végtelenségig. Ilyen körülmények között meg biztosan nem. - Te is addig fogsz, ne aggódj... Abbahagyom a vergődést, hamar rájövök, hogy semmi értelme ennek, Cody-nak esze ágában sem áll elmenekülni, így igazán kivárhatom, amíg megszűnik a mágia hatása. Ő pedig túl hamar rá fog jönni arra, hogy vannak helyzetek, amikor jobb, ha kereket old és nem hergeli a nagyérdeműt. Amikor az anyag összeomlik, majd a semmibe vész, egy pillanat alatt pattanok fel, majd rántok pálcát és szegezem a srácra: - Incarcerandus! Igaz ugyan, hogy ezt az átkot még csak nemrég olvastam egy könyvben és még nem vettük tananyagként, de most csupán ez jut eszembe... Ha eltalálom Cody-t, akkor minden végtagját hátrakötözi a varázslat és teljesen ártalmatlanná teszi.
El nem tudja képzelni, hogyan lehet példaképe bárkinek is, valaki aki kegyetlenkedéssel és korrupcióval vívta ki többek közt a hírnevét. És a sötét időkben amikor Voldemort ténykedett, a család mögötte állt. A Nagyúr eltünésével pedig felbomlott, szétszéledt, a birtok pedig megsemmisült. Bár terjengnek pletykák mindenfelé, igen sokfélék. De az utolsó pletyka, ami a muglik körében terjed, hogy egy régi kuria wales területén az ösrégi gázvezetékek áldozatává vált. A varázsló világban már cifrábbak terjednek. Olyanok, mint hogy a férj megfolytotta a fiát, majd magával és a feleségével is végzett, nemrég felröppent egy új hír miszerint a feleségével leléptek és azóta is keresik az új söt ét jövő kulcsát, a fiúról pedig szó sem esik. -Igen tényleg az vagy.- közli olyan természetességgel, mintha ez nem is lenne kérdés. Mia csapdába esik, de érezheti, hogy ha némi erőt kifejt, az anyag nehezen, de engedi. Cody már hátrálásba fogott. - Nem bántani akartalak. Szóval nyugodj le! A varázs csak pár percig él.. -És valóban nagyjábol a második perc után, ha addig ki nem küzdötte magát, összerogyik és tocsaként loccsan a földre. Eddigre Cody már egészen távol áll, ugy jó négy méterre.
- Örömmel látom, hogy ebben nem fogunk egymás torkának esni – mosolyodok el szemtelenül, ez kissé morbid vicc részemről, hiszen ebben a helyzetben mindenképp én maradnék felül, mert hát vámpír vagyok, szóval Cody esélyei... Nos, egyenlőek a nullával. Egy jó kerekkel. Még csak nem is sejtem, hogy az előttem álldogáló hugrás srác egy nagy múltú família egyik élő leszármazottja, hiszen ez a neve alapján nem derül ki számomra, noha a Martimor-dinasztiáról elég sokat hallottam már. Ha máshol nem is, de a klubhelyiségben gyakran elhangzott a nevük, sok aranyvérű család példaként tekint rájuk. Nem, én Cody-t egy esetlen, meleg pasinak nézem, aki minden bizonnyal vegyes házasságból származhat, de semmiképp sem egy sötét múltú családból. Ahhoz túlzottan jámbor képe van, egyáltalán nincs benne semmi fenyegető. - Aha... - továbbra is némileg hitetlenkedve hallgatom a srác szövegét arról, hogy mennyire megleptem őt ezzel a csókkal. Oké, nem egy átgondolt lépés volt részemről a dolog, de él bennem egy egészséges kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy mégis honnan veszi magáról valaki azt, hogy ő meleg. Csókolózott már egyáltalán lányokkal? Mert az okés, hogy azt állítja magáról, hogy olyan meleg, mint a Góbi-sivatag, de mégis... ha nem próbálta előtte – márpedig ezt állítja magáról -, akkor milyen forrásból veszi azt, hogy neki csak a fiúk jönnek be? Talán csak kísérletezik, elvégre elég fiatal, nem sokat tudhat a világról. - Jó csaj vagyok? Tényleg ezt gondolod? Nem tartom én magam csúnyának, de önbizalmam a béka feneke alatt, ezt pedig nagyrészt Miának köszönhetem. Persze, ő nem tudatosan teszi ezt velem, inkább csak mások kínoznak azzal, hogy folyamatosan vele vetnek össze engem. Elmosolyodok azonban a dícséretek hallatán, kis pír is szökik az arcomra, jól esnek ezek a szavak, na... Most az egyszer kissé barátságos kifejezéssel pillantok Cody-ra. - Oké, te meg helyes vagy ahhoz képest, hogy meleg... Kissé cicafiús, de helyes... Mármint, a cicafiú leginkább a mozgására értendő, olyan más, mint a többi fiúé, persze, annyira nem észrevehető a dolog, de ha valakivel közli magáról a tényállást, akkor szinte abban a pillanatban összeáll a kép. Onnantól kezdve egyértelművé válik a dolog. - Mi a... - elakad a szavam, amikor a karjaim elmerülnek abban a fura anyagban, melyből az ál-Cody teste áll, hirtelen nem tudom mire vélni a dolgot, hiszen miként hozhatta ezt össze pillanatok alatt? Nagy nehezen kirántom egyik kezem az anyag csapdájából, ujjaimmal ajkaimhoz nyúlok, melyeknél vér helyett a zselészerű anyagot találom. Szóval emiatt hittem azt, hogy vért iszom, sikeresen becsapták az érzékeim, amint rájövök a turpisságra, meg is kordul ismét a gyomrom. Továbbra is éhes vagyok, hiszen az imént nem vért ittam, hanem ilyen fura zselét, nyálkát vagy nem is tudom, minek kellene neveznem. - Mi a francot csináltál? Felháborodva pillantok a fiúra, noha legbelül nagyon jól tudom, hogy erre semmi okom se lehetne. Én támadtam, ő védekezett, mégis bosszant a tudat, hogy egy ilyen gagyi trükkel járt túl az eszemen. - Engedj el! - utasítom mérgesen, szemeim villámokat szórnak, meg sem próbálom beadni számára, hogy nem esik semmi baja, nyilvánvalóan tudni fogja, hogy ezzel is csak hazudnék neki. Amint véget ért a varázslat hatása, ismét próbálkozni fogok, egészen addig, amíg sikerrel nem járok. - Vagy elengedsz magadtól, vagy jobban tennéd, ha meg sem várod, amíg kikerülök innen, mert hatalmas bajban találhatod magad...
-Változatlanul.- feleli egy biccentéssel a Mardekár aranyvérűséghez fűződő viszonyára. Bele gondol hogy neki is meg volt minden esélye, hogy oda fog kerülni. Örül, hogy ugyan a medáljára lett vésve eredeti neve, ami állandóan emlékezteti valódi származására, mégsincs hozzá kötve egyenlőre a családja hírnevéhez. Egy masszív aranyvérű, sötét varázslókkal teli dinasztia, ami az 1700'as évekig nyúlik vissza.... Tudtával ő a család utolsó leszármazottja... Hugraugos, annyi sötétség van benne, mint egy kanál pudingban, és meleg. Gyönyörű. A Martimor családnév azonban még most is viszolygást és tartást von maga után, épp ezért változtatta meg a saját nevét, elejétől végéig. Másfelől ki a francnak hiányozna, hogy megkapja mennyire nem méltó a családjához, sőt egyéb cifraságokra sincs szüksége ezzel kapcsolatban. Boldogan marad, csak egy srác a Hugrabugból. Valoban elhamarkodott volt, ilyesmit szóba hoznia. Azonban van annyira éber, hogy odafigyeljen az egyértelmű jelekre. A lány éhes. Első körön némi együttérzésféle bukkan fel benne, aztán hamaar tudatositja hogy itt ő a kaja. Így felkészül az esetleges helyzetekre. Persze úgy, hogy a lánynak semmiképpen ne legyen baja. Nem szeretné bántani, csak ha helyzet adodik feltartoztatni. Hallgatja a panaszát, hogy nem viszonozta és elmosolyodik, nem gúnyos, inkább olyan, bocsánatkérő kedves mosoly. - Ne haragudj, nem ellened, vagy az ellen szólt a visszaut s itásom, hogy lány vagy. Nekem nem szokásom ilyesmit csinálni és hát... jocskán megleptél.- hallgat egy rövidet, végig néz rajta, ezúttal úgy, ahogy egy pasi nézne végig egy tetszetős nőt. - Egyébként szerintem kifejezetten csinos vagy. És tetszik ez a karakán arckifejezés. Jó csaj vagy na! Ezt nem lehet tagadni.- ismeri el sorozatosan Mira külsejét. És mindentől függetlenül amiket mondott azt úgy is gondolja, ez süt róla. Mintha megérezte volna, hogy Mira valamiféle megerősítésre vágyik. Aztán lesodor némi varrt az orrnyergéről, amit nem rég egy esés következtében szedett össze. Szintén animágiát gyakorolt, és egy rosszul sikerült megmozdulásnál, arccal elkapott egy ágat. Éljenek a fejsérülések, jobban vérzik, mintha levágná az ujját... Mira délibábra vetheti magát első körön. Ahol Cody állt, ott most az ő alakja van, de valami félszilárd zselés anyagból, amihez ha hozzá ér, némileg elnyeli. Nem bántja, bem árt neki, csak egyszerüen amije belesüllyed, azt nehezen engedi el, egyébként olyan mintha vízhez érne. Cody, Mira és az idézett csali mellett áll és kissé ijedten nézi a jelenetet.- Mia, nyugodj meg...- egyenlőre nem hátrál, és noha kívülről nyugalmat parancsolt magára, a vére a fülében dobol. A szive pedig a bordáit veri. Ha Mira meg akarja kostolni, ahhoz előbb meg kell kergetnie, mert nem fogja csak úgy hagyni a dolgot.
Most rajtam van a sor a nevetésben, szegény Cody még csak nem is sejti, hogy át lett verve... Mia mekkorákat fog pislogni, ha a srác odamegy beszélgetni hozzá! Istenem, azt az arcot mindenképp látnom kell, sajnos azonban nem lehetek ott, amikor borul a bili és kiderül, hogy ketten vagyunk. Amikor végre képes vagyok megszólalni, mosolyogva csóválom a fejem: - Igen, eredetileg oda szánt, de mivel mugli származású vagyok, ezért átkönyörögtem magam a Hollóhátba. Kissé aranyvér-mániás a Mardekár, nem gondolod? Fogalmam sincs, Miánál miként alakultak a dolgok, nem beszélgetünk túl gyakran, vagyis én nem állok vele szóba szívesen, mert ha együtt látnak minket valamerre, akkor szinte egyből jön az a hülye duma, amely elől világéletemben elmenekültem. Te miért nem vagy olyan? Az ikertesód olyan helyes! Szép és okos, bezzeg te... olyan az arcod, mintha citromot varrtak volna a szádba. - Öt-hat liter... - rágom meg a mondat utolsó részét magamban ízlelgetve, miközben elképzelem, ahogy megiszom... Áh, de jó is lenne. Soha életemben nem ittam még ennyi vért egyszerre, pár decit csupán, de az egyszerűen nem elég. Most pedig itt áll velem szemben Cody és ostoba módon azt taglalja, mennyi vére van. Egy vámpírnak. Öntudatlanul megnyalom a szám szélét, miközben tekintetem réveteg lesz és a srác nyaka hajlatára esik pillantásom. Szinte észre se veszem, hogy azt bámulom, annyira ösztönösen jön az egész. - Hogy mi? - gyorsan elkapom szemeim az előbb említett testrészről, majd igyekszem talpammal ismét a földhöz ragadni. Valaki pofozzon már fel, mert ez így kifejezetten rémes. - Annyira nem. A vér kárpótolna mindenért a legjobban a világon. Nem jó vámpírnak lenni, ha nem ihatsz eleget. Fejlődő szervezet vagyok, kell a folyadék. Teljesen úgy beszélek, mintha a sima vizet tárgyalnánk ki, noha mindketten olyasmiről témázgatunk itt, ami jelenleg is Cody testében száguldozik ezerrel. A vérének a hangja megőrjít, sajnos elég tisztán hallom ahhoz, hogy zavarjon és túl csábító a lehetőség, semmint hagyjam elúszni magam elől. - Attól még visszacsókolhattál volna – fintorodok el, egyébként sem nagy az önbizalmam – noha ezt nehéz észrevenni rajtam -, de még jobban zavar, hogy ő nem használta ki a lehetőséget és smárolt le szintén. - Hát, ha engem kapott volna le valaki, meglepődni meglepődtem volna, de az első döbbenet elmúltával viszonoztam volna a dolgot, ha tetszik az illető. Ha nem, akkor ellököm, pont úgy, ahogy te tetted velem... Kis sértettség érezhető a hangomban, de nem hozom Cody tudtára a dolgot, viszont mindenképp kudarcként könyvelem el magamban. Ő pasi én lány, hiába meleg, hiába mondja, hogy látja a szépet, de nem mozgat meg benne semmit sem, ezt számomra elég nehéz elfogadni. - A véred... - lehellem kissé izgatottan, a fiú ugyanis véletlenül belekapott egy sebbe az orrnyergénél az iménti dörzsölgetés révén, ami most lassan, de biztosan halad lefelé az arcán. Nem nagy valami, mindenki más átsiklana felette, de én érzem az illatát és határtalan éhség tör rám. A gyomrom kordul egyet, nem hangosat, de én mindenképp megérzem, a következő pillanatban pedig Cody már a földön fekve találhatja magát, széttárt karokkal, csuklóin erős tenyerek szorítják le, miközben jómagam kétoldalt térdelek a csípője mellett. Lehetne erotikus is a helyzet, nekünk azonban ebben a pillanatban nem pont ez jár az eszünkben. - Éhes vagyok, ennem kell – nyögöm elhaló hangon, de közben megpróbálok uralkodni is magamon, ez viszont egyre nehezebb. Lenyalom a vércseppet a fiú arcáról, ez legfeljebb azonban csak termékmintának jó, semmi egyébnek. - De jó íze van... Előrehajolok, kissé előremeresztem a fogaim, majd óvatosan a fiú nyakába mártom. Szinte azonnal vér folydogál át ajkaim közé, direkt nem az ütőerét haraptam át, mert abba minden bizonnyal belehalna. Mohón kortyolgatom a folyadékot, majd kényszerítem maga arra, hogy kiegyenesedjek, ezáltal is abbahagyva a dolgot. - Bo... bocsánat – szólalok meg halálsápadtan, az éhségem nem sokat csillapodott ugyan, de nem is áll szándékomban ennél nagyobb kárt okozni Cody-ban. Továbbra sem engedem el azonban, még mindig felette térdelek, ő pedig továbbra is teljes mértékben ki van szolgáltatva nekem.
-Értem. Nos ezt jó tudni.- nyugtázza, miszerint nem fog pálcát senki a fejéhez. -Áruld már el... Hogy kerültél te a Hollóhátba? Részeg volt a süveg, mikor beosztott? Kiköpött Mardekárba való vagy! -közli tényszerűen, és nem beszólásnak szánva. -Izom nincs rajtam. Vérem, az kb mint a legtöbbeknek, öt hat liter lehet...- aztán gyorsan befogja, mielőtt úgy hangozna, mint valami svédasztalos meghívás. Cody amúgy kifejezetten egészséges a vérét tekintve. Régebben sok baja volt a vérszegénységgel, de azóta kikúrálta magát és gondosan tartja is az ehhez tartozó diétáját, nehogy vissza essen. Diétát mint kiegészítést kell érteni, nem mint a zöldség/gyümölcs egyéb fogyókúrásat. El is fogyna, ha olyat csinálna. -Bele is döglenék az érzésbe...-jelenti ki kissé elhamarkodottan a szomjazós példára. -Legalábbis hosszú távon. De gondolom, cserébe minden plusz, vagy felerősödött tulajdonság kárpótol. Aztán túlesnek azon a remek afféron, túlesik a meglepettségeken és újra szóhoz jut. -Utálok hangosan felröhögni.. Csak annyira rohadtul ledöbbentettél, hogy egyszerűen nem tudtam hogy lereagálni. Kissé... nevetségesnek meg túl spontánnak éreztem hirtelen.- hallgat egy kicsit. - Mégis mit vártál milyen lesz..?- megdörgöli az orrnyergét a további mondatokra -Akkor tisztázzunk pár dolgot, ha nem bánod. Nekem ez most kb olyan volt, mint ha te smároltál volna a saját nemeddel. Szerintem te is meglepődnél, ha egy csaj lekapna... Haver, barát, ismerős, egyéb, de... nem több. Látod a szépet, hiszen nem vagy vak, de ennyi. Nem mozgat meg. És tudok csókolni, ha számítok rá...- nem mintha bármit bizonyítani akarna, szóval ejti is a gondolatot. - De megkaptad a dobogó első helyezetét. Gyakorlatilag nem volt még dolgom lánnyal..
- Igen. És? - nem fűzök ennél többet a dologhoz, nekem teljesen nyilvánvaló a kicsavart gondolkodásom, ő számomra a furcsa, én ebben nőttem fel. Különben is: hogy lehetne erős személyiségem, ha néhanapján hagynám, hogy más dirigáljon számomra? - Tudod, vannak gyenge emberek, akik szeretik, ha olyasvalaki van a közelükben, akire hallgathatnak. Na, ez lennék én... Irányítom őket, természetesen ki is használom a szitut, szeretek parancsolgatni. Aki hagyja, az magára vessen, nem szorítok pálcát senki fejéhez sem. Legszívesebben nyelvet öltenék a srácra, Mia még meg is tenné, amilyen bohóc, én viszont ennél komolyabb embernek tartom magam, úgyhogy nem teszem meg a dolgot. Helyette összevont szemöldökkel pillantok rá, azon töprengve, vajon min törheti azt a göndör buksiját. Fura srác, meg kell hagyni, bár szerintem minden meleg fura, már csak azért is, mert ellenállnak a nőknek. Hogy a fenébe csinálják? - Aha – biccentek vigyorogva és csak még nagyobb lesz a jókedvem, amikor megpillantom Cody képén az ismerős arckifejezést. Nem tehetek róla, de annyira élvezem a dolgot, hogy az már számomra is hihetetlen. - Nyugi, nem bántalak, nem szokásom ilyen kis nyurga srácok után rohangálni, sok vér nem lehet benned... Persze, ha valami kövér falat lennél, akkor már rég a nyárson végezted volna, de így... Chhh... Megvetően legyintek a kezemmel, ezzel is jelezve a fiú felé, hogy nem igazán éri meg a fáradtságot. Az igazság természetesen az, hogy egyáltalán nem áll szándékomban fékevesztett öldöklésbe kezdeni, noha a vérszomj meglenne hozzá, de bölcsen gondolok arra is, hogy a jövőben ezzel csak magamnak okoznék beláthatatlan károkat. Bújkálnom kell a Minisztérium elől, mindennap a túlélésért küzdenem, én viszont szeretem a kényelmet. Még csak pohárból ittam vért, valami mugli véradásról hozták, természetesen köze sincs ahhoz, amikor a friss, meleg folyadékot issza ki az ember lánya egy vonagló testből, de még mindig jobb, mint az állandó menekülés. Vannak ugyan, akik ezt az utat választják, de az nem én vagyok. Még. - Gondolj bele, milyen az, amikor állandóan szomjas vagy, de csak napi egyszer ihatsz megadott mennyiséget – magyarázom a srácnak. Milyen rendes vagyok, de komolyan! - Persze, ott a töklé meg minden ital és kaja, de azok már nem oltják annyira az állandó sóvárgásomat, mint régebben. Egyik sem hasonlít hozzá... Elmélázok, kezdek kissé megszomjazni, de a mai mennyiségemet már rég megittam. Oké, akkor vissza kell fognom magam, ami nehéz ilyen helyzetben... Mármint, távol a sulitól, egy emberrel a Rengetegben, senki se zavarna meg minket... Vagyis engem, mert ő nem hiszem, hogy túlélné, nincs még annyi tapasztalatom vérivásban, hogy időben visszafogjam magam. Az utolsó csepp vérét is meginnám, ez kétségtelen. - Nem akarlak, annyira nem vagy az esetem – lépek én is távolabb Cody-tól, kissé védekezően megemelve a kezem, mintha a fiú bántani szeretne, noha tudom, hogy erről szó sincs. - Csak kíváncsi voltam arra, milyen egy homival közelebbi kapcsolatba kerülni. Hát, mit ne mondjak, nem egy nagy élmény... Csók témában nem vagyok szívbajos, bárkit lekapok, aki eléggé érdekel hozzá, nem hiszem, hogy túl nagy bűn lenne a dolog. Cody azonban nem viszonozta a nyelvest, ezért sem élveztem annyira a dolgot, szóval tényleg meleg. Nem mintha bánnám, nem akartam vele járni, csak kipróbáltam. Az ember szerezzen tapasztalatokat, nem igaz? - Most meg min nyihogsz? - pislogok rá értetlenül, mert amit ebben a pillanatban levág az minden, csak nem nevetés. Talán nyihogás, vagy a fene sem tudja... Hát, nem a legjobb hallgatni, annyi szent. - Ha rákérdezek, az nem olyan izgalmas. Miért ne próbálhatnám ki? Annyira csak nem volt rossz élmény... Mintha annyira tudná, amikor végig úgy állt ott, mint egy darab fa, még egy kicsit sem viszonozta a dolgot. Überciki, annyi szent, ezzel nem fogok a többiek előtt hősködni. - Egy lány is jobban csókol nálad – dohogok kissé mérgesen. Igen, történt már ilyesmi is, csókolóztam lányokkal, igaz részegen, de megtettem. - Nem, én nem vagyok olyan, mint te, meg se kérdezd... Engem a pasik érdekelnek. Még a gondolatát sem bírom annak, hogy esetleg egy csajjal hozzanak össze, még ha csak pletyka szinten is menne a dolog.
Cody néz a Miának hitt Mirára és zavar ül a fején. -Nem szereted, ha uralkodnak rajtad, de neked tetszetős, ha valakit alárendelt szerepben tudsz magadhoz képest... Jól értem ugye? -rakja össze a számára fura összképet. Neki más a felfogása, ezért fura számára ez a vonás, de inkább érdekesnek találja, mint taszítónak, vagy rossznak. Nem fogja felvilágosítani, hogy amúgy vele mellőzheti ezt, lévén, nem szeretne ő elnyomni senkit, és szeretné, ha ő sem kapna ilyesmit. Fölöslegesnek tartja hogy közölje, lévén úgy van vele a lány nem hülye, nyilván tudja ezt, csak szeret kötekedni. És bár nem veszi fel úgy a kötekedést, ahogy Mira szeretné, azért reagálgat rá. Hát igen, nehezen lehet kiborítani, de persze nála is megvannak a határok. Nem bántotta még vámpír, és úgy van vele, ahogy a lány is megjegyezte, ha nem ad rá okot, nem lesz elkaparva. Reméli. Aztán ki tudja, Miránál mi számít tettlegességet maga után vonó oknak. Kíváncsi természet, és szereti tesztelni, az "amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten!" elvet. Kíváncsi, ha Mira nem látja az elvárt eredményét a cukkolásának, akkor abba hagyja-e? -Állítólag meg lehet szokni? Ezek szerint neked még vannak vele gondjaid? -érdeklődik, és talán most visszatér a tartózkodás az arcára. Azért ő is bele gondolt, hogy a Tiltott rengetegben bóklászik, nem mellékesen tilosban. És épp egy, az elmondások alapján, tippje szerint fiatal vámpírba botlott... Ki tudja a lány miért jött ide valójában? Ki tudja mennyi gondja van a vér utáni sóvárgással? Ki tudja, személytől függően, kire milyen hatással van ez a kór? És hasonlók merülnek fel benne, bár nem mint előítéletek, inkább mint olyan kérdések, amikre jó lenne hamar és őszinte választ kapni ...HAHAHAHAHA... Arra hogy milyen melegnek lenni, pislog párat, őt szintúgy meglepte a kérdés. Látja hogy Mira közelebb lépett, ő automatikusan hátrálna el és Mirának a magasságkülönbséget is át kell hidalnia. Azt a majdnem röpke 30cm-t, főleg, ha érzékeli, hogy a lány felé hajol, mert akkor még ki is húzza magát és felszegi a fejét. Mindenre gondol, elvégre egy vámpírral van dolga, csak arra nem ami történni fog. Mira bizonyára megoldotta a dolgot, ha mást nem fellökheti. A csók minden esetre bekövetkezik, és Cody köpnyi nyelni nem tud. Annyira nem tudja forrón csókolni, mivel a fiú egyáltalán nem viszonozza, sőt sürgősen el is tolja magától amint lehetősége nyílik rá. Néz rá, az arcára fagyott döbbenettel és értetlenséggel. A kérdésre gépiesen felel. -Dee... szoktunk.. Persze, kigyógyítottál. Szobára is akarsz vinni?- továbbra is az a "WTFG" fejet vágja. Majd rövid időn belül kifakad belőle egy harsány röhögés. Cody nem szokott hangosan nevetni, így hamar meg is bánja, hogy ezt sikerült kihozni belőle. A röhögés ugyan jóízű, de leginkább egy csapat iskoláslány vihogásához, időnként megtoldva némi lónyerítéssel a háttérben hasonlít leginkább. Hamar el is hallgat és a szájára szorítja a kezét, és csak mered a lányra. -Mi a franc volt ez?!- nincs felháborodva, csak egyszerűen nem érti. Nagyokat pislog, majd némi szarkazmussal elgondolkozik, hogy talán most kéne lelépnie, ameddig még nem erőszakolják meg... -Tudod, ha az érdekel, mi a viszonyom a lányok felé, akkor arra rá is kérdezhetsz..- böki ki kezét leengedve a szája elől, amin még mindig egy fura értetlen, kínos mosoly játszik. Na most határozottan fel lett zaklatva a kis vérárama.
Cody mostani arckifejezése már sokkal inkább fekszik nekem, mint az eddigiek. Elégedettséget láthat rajtam, olyasvalamit, amit csak azok az emberek produkálnak, akik kifejezetten élvezik, ha mások felett uralkodhatnak. - Ez a kép már sokkal jobban tetszik – biccentek egy aprót elégedetten, sokkal több ilyen pillantás kellene az egyébként unalmas életembe. Mia az egyetlen, aki fapofával fogadta a hírt, róla semmit sem tudtam leolvasni, pedig évekig egymás mellett nőttük fel, tizenkét éves korunkig egy szobában is aludtunk. - Így azért sokkal szimpatikusabb vagy, tudsz róla? Nincs bajom a sráccal, hogy is lehetne, hiszen még csak nem is ismerem, de a mardekárosok maradjanak csak hűek a nevükhöz és viselkedjenek a házukhoz méltóan. Undoknak kell lennem, amit én élvezek is, szóval azt se mondhatom el magamról, hogy kényszerből tenném a szúrkálódó megjegyzéseimet. - Inkább csak nem szeretem, ha mások azt hiszik rólam, hogy elnyomhatnak – fintorodok el, hiszen szinte abban a pillanatban eszembe jutnak a szüleim, akik mindig Mia mögé helyeztek a rangsorban. Megesküdtem arra, hogy a Roxfortban ez másként fog alakulni és nem is hagytam, hogy mások uralkodjanak felettem. Én mondom meg, ki mit tesz, nem mások szabják meg számomra a szabályokat. Otthon talán Mia az úr, itt viszont én fogom a gyeplőt. Ő csak kuksoljon nyugodtan a könyvei felett, én nem fogom erre elpazarolni a tinédzser éveimet. - He? - nagyokat pislogva meredek Codyra, szó mi szó eléggé meglep a kérdésével, nem éppen ezt vártam tőle, ha már a Tiltott Rengetegben összefutott velem, megtudta a titkomat, most pedig arról faggat, hogy milyen? Érdekes srác, meg kell hagyni, mindenesetre gyorsan elrejtem a zavaromat és természetes hangon válaszolok neki: - Király érzés... mármint, tényleg nagyon jó... Sokkal jobbak az érzékszerveim, már messziről hallom, ha valaki felém közeledik. Gyorsabb is lettem... De tényleg. Csak az állandó szomjúság kellemetlen valamennyire, de idővel azt is meg lehet szokni. Állítólag. Zavartan megvonom a vállam, nekem is csak úgy mondták a dolgot, az biztos, hogy ezidáig nem sikerült hozzászoknom, de valamennyire tudom enyhíteni az éhségemet. - És melegnek lenni? Az milyen? Milyen a saját nemedhez vonzódni? Miközben ezt mondom, szinte már Cody előtt állok, pillantásom az ajkaira téved és azon morfondírozok, hogy csókolózott-e már lányokkal. Vajon konkrétan tudja magáról, hogy meleg vagy esetleg csak egy új divathullám kapta el? Mire bármelyikünk is észbe kaphatna, már meg is csókolom Cody-t, igazi, forró csókkal, ami véleményem szerint csak egy nő és egy férfi között jöhet létre. Amikor végeztünk, minden zavar nélkül lépek hátrébb előle, majd szólalok meg ismét: - Kigyógyítottalak? Úgy értem, sokkal jobb, mint egy férfival, nem igaz? Vagy ti nem is szoktatok csókolózni?
A fogakat látva az arcán meglepettség, aztán tartozkodás fedezhető fel. -sosem találkoztam még vámpírral.- szoval logikus keretek között bármit elhitethet magáról vele. Találkpzni még nem, de azért olvasott már róluk. -Jól értem, hogy a kisasszony fenyegetőzik? Szeretsz dirigálni mi?- az utobbit inkább kijelenti, mint kérdezi. Egy fura mosollyal engedi el a megjegyzést. -Azt hiszem egyenlőre beérem a Mardekárosokkal..-reméli senki nem fogja az elszolása után várni a prefektusiban, mondjuk egy kiadós verésre... -Szóval vámpír vagy... és milyen?- ha már így össze futott egyel, nehogy már ne kérdezzen rá a vámpirsággal együtt járó életérzésre. Másfelől a vére ujra beindul, viszont ezúttal kiváncsisággal vegyes izgalom süt belőle. Ha csak épp nem rajta fogja a fogát élezni, és nem használja boxzsáknak nem fog félni, vagy tartani tőle.
- Csak adj rá okot – szólalok meg, majd egy pillanatra láthatóvá teszem a vámpír fogaimat a fiú számára. Nem fél tőlem, kifejezetten bosszant, hogy ennyire higgadtan beszélget velem, szóval valamivel meg kell ijesztenem kissé. - Ha kell, kiszívom az összes véred, szóval csak óvatosan a poénkodással... Kíváncsian figyelem, mit reagál erre a srác, majd amikor megunom az ő szemlélését, tekintetem ismét körbesiklik a fákon. Fogalmam sincs arról, hogy ő harapott-e meg, de nyilván kilőhetjük, hiszen akkor már rég rájött volna az igazi kilétemre. - Vámpír vagyok, ha eddig nem esett volna le – hozom fel a témát. Nem szégyellem a dolgot, ha rajtam múlna, már mindenki tudná a Roxfortban, de a tanári kar szerint ezzel csak magamnak ártanék. És ki szereti a legjobban Mirandát? Hát természetesen, hogy én magam! - Szóval, ha jót szeretnél magadnak, akkor csitt a neved, világos? Fenyegetően közelebb lépek a fiúhoz, igyekszem minden porcikámból azt sugározni felé, hogy csúnyán megütheti a bokáját, ha a kelleténél többet beszél rólam másoknak, vagy ha az ne adj isten a fülembe jutna. Nem öltem még embert, de nem lehet olyan nagy ördöngösség, nálam bénább emberek is megtették már a történelem folyamán. Lelkileg megviselne-e? Esélyes, egyelőre azonban élvezem az erősebbik fél szerepét, hiszen – véleményem szerint – fél kézzel lenyomnám a srácot, hiába magasabb nálam. - Átadom – Megrándul a szám széle, kissé meglep, hogy Cody ennyire semmibe veszi a csipkelődésemet, pedig én aztán jól tudom, mi az emberek gyenge pontja. A fiú viszont nem jön ki a sodrából, nem kezd el vitatkozni velem, elég szokatlan jelenség, ami azt illeti. - Elnyelő? Bele se merek gondolni, hogy ezt felétek milyen értelemben használják.. Tippeim vannak bőven, de valamiért nem sok kedvem van alaposabban boncolni a témát, ez nem éppen az én stílusom, pedig elég bevállalós vagyok, na de melegekkel még nem volt dolgom. - Igen, a Hollóhátban is szép kis hírnévre tettél szert. Őket is elküldjem hozzád, vagy egyelőre csak a mardekárosokat veszed kezelésbe?
