2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem tudom, annyira még nem ismerlek, hogy ezt fel tudjam mérni, lehet, hogy azoknak a legtöbbeknek igazuk van. Én csak azt láttam eddig, hogy egy mosolygós, kedves lány vagy, aki felelősséget tud mások iránt érezni. Ezzel jó társat kaptam. – Nem akarom én zavarba azzal hogy bókolgatok, de egyébként sem vagyok az a sármos srác, talán inkább azt szokták mondani, hogy aranyos vagyok, de nem szokásom hódítgatni. Most az a célom, hogy megerősítem a szövetségünket, hiszen nagyon szép barátság alakulhat ki ebből az egészből. Holly igazi törekvő, céltudatos teremtés, akinek csak úgy vág az esze, és jók leszünk együtt a nyomozásban. Sőt, úgy látom ő is örül neki, hogy mindketten arra jutottunk, hogy ne aurorok legyünk, hanem a saját szakállunkra nyomozzunk. Nem kell mindenkinek a világot megmenteni, igenis vannak kisebb ügyek, amik hozzánk passzolnak. - Azt hiszem, hogy szeretik egymást nagyon, de ennél sokkal jobban barátok, és ez tartotta össze őket. Nem szakadt meg ez a kötelék, de legalább tudták, hogy a családi érdek azt kívánja, hogy ne válljanak el. Sajnálom, hogy nálad máshogyan alakultak a dolgok, igaz nálam se egy tökéletes modelről van szó. – Nem rántom meg a vállamat, mert számomra is nagyon fontos ez a téma. És látom, hogy őt még inkább mélyebben érinti. Tudom, hogy még nem ismerjük annyira egymást, de mégis a vállára rakom a kezemet, és bátorítóan nézek rá, azért pocsék érzés lehet, hogy az ember családja csak úgy szétesik, nem csoda, hogy ha Holly most szeretne kezdeni magával, ami kicsit elvonja a figyelmét. Vagy pont fordítva történt? Kezdeni akart valamit, keresgélt a padláson, és akkor látta meg a képet, meg az anyja múltját, és ez alapján jött rá, hogy ezért akarnak elvállni a szülei? Végülis mindegy, most itt vagyunk. - Rendben, akkor majd hétfőn itt találkozunk, de rád bízom, hogy mikor teszed ki a cégért, és nyitunk meg hivatalosan. – Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy még mindig az adminisztratív főnöknek tekintem őt, csak ebben a szempontból én túl álmodozó vagyok, ő azért két lábbal a földön jár. Megbeszélhetjük a dolgokat, de igenis szeretetk rá hagyatkozni, és eddig jó döntéseket hozott. - Maradjunk annyiban, hogy amíg nem alakítottuk ki a teljes felső szintet, nekem jó lesz az alagsor, úgyis a munka lesz a lényeg, aludni jó egy matrac is. – Egyezek bele, nem az számít, hogy én hol, vagy min tudok aludni, bőven belemegyek abba, hogy a lány kényelme legyen az elsődleges. Már ismét a falakat nézem, ahol sikerült kicsit haladni. Azért komoly munka áll még előttünk, lehet, hogy jön majd inkább a varázslat, de egy kicsit keményen akartam dolgozni. Megmutogatom neki, hogy mennyire vészes a helyzet, nem találkoztam kártevőkkel, csak öreg az épület, meg mohó volt a tulaj. Estig dolgozunk rajta, hol megerőltetve magunkat, máskor varázslattal nekifogva. Szerencsére van víz, legalább egy csap, így amikor végzünk mára, akkor megmosakszom, hogy tisztán hagyjuk itt az üzletünket. - Elfáradtam, de kellemesen, jó volt veled együtt dolgozni Holly. Már mész vissza a suliba, vagy a szüleidhez? Előtte még van kedved Roxmortsot útbaejteni? Nincs gond, ha nem.
Valahogy azt nézem ki másokból is, amit én is tenni szoktam és ha neki is kellett a hely, valahogy furcsa volt, hogy nem kell neki annyira, hogy versenyezzen érte, csak úgy átengedte volna az elején is. Persze ettől még lehetnek majd nehézségek közöttünk, de előre még nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi nehézség is lesz. Meglátjuk. Remélhetőleg ha nem túlságosan akaratos típus, akkor nem lesz majd sok konfrontáció. - Gondolod? A legtöbben inkább azt szokták mondani, hogy túlságosan komolyan veszek mindent és lehetnék lazább... mint te. - na igen én nem vagyok annyira vicces típus és nehezen is engedem el magamat. Valószínűleg azért, mert ilyennek születtem. Már gyerekként is komoly voltam. Mások játszottak, én meg vigyáztam a ruhámra. Persze ebben a szüleim is nagyban közrejátszottak, de én egyébként is viszonylag komoly kislány voltam mindig is, pont e miatt nem tudok úgy állni a dolgokhoz, mint ő. E miatt ijedtem meg, hogy nem lesz meg a hely és nehéz volt az első pillanatban elfogadni, hogy a siker is csak félsiker, hiszen nem az enyém lett végül az üzlet, hanem lényegében közös. - Tehát a szüleid nem is voltak szerelmesek egymásba úgy... igazán? De ez nem furcsa? Nekem az is az, hogy anya nem beszélt róla, de nem szólna bele, csak azt hiszem nagyon meglepte ez az egész. - nem, ha bele akart volna szólni, akkor már megtette volna tegnap este, de ez nem történt meg. Inkább elvonult, azt hiszem a régi emlékek miatt, amik felelevenedtek benne. Végül is érthető. Ha ő netán szerette David édesapját, aki végül mást vett el, anyának pedig nem sikerült úgy igazán az élete, hiszen végül elvált... érthető ha sokkolta a hír, hogy én pont Daviddel nyitok közös irodát. De hát nem tudhattam, hiszen anya sose mesélt nekem erről az egészről, a helyről is azért tudtam csak, mert találtam pár régi dobozt a padláson a szétköltözés miatt. - Oké köszi, az úgy tökéletes lenne, én meg addig összeszedem, ami még kellhet, meg egy kis dekorációt, mert nem sok minden van itt és ha már betérnek ide majd, kellene valami, amitől kinéz valahogy ez a hely. - nem azt mondom, hogy virágok, de esetleg képek, meg netán pár könyv a polcokra. Olyanokat hozhatok el, amiket én nem olvasok olyan gyakran, akár krimik is, meg szakkönyvek. Az ilyesmik mindig jó hatással vannak a betérő vendégekre. - Hát ez nagyon rendes tőled, köszi! Igazából akár a felső részt is elválaszthatjuk, de nekem így is jó, ha nem lesz neked az alagsor túl... sötét. Majd azt is megnézzük. - mert hát na azért az nem olyan, mint az emelet. Nincs egy ablak, semmi érdemben használható fénnyel, csak mágikus van. Azért az nem valami szívderítő, bár ha csak aludni megy oda akkor úgy nem olyan vészes. - Hát nem... nem hoztam váltóruhát, de ez elég jól bírja a strapát, eleve felruháztam kosz és vízlepergető bűbájjal, ami kitart pár órát mindenképpen. - nem gondoltam arra, hogy váltócucc kellene, hiszen mégis csak varázslók vagyunk, vagy mi a szösz. Sok mindent el tudunk ügyesen rendezni, nem kellenek ilyen bonyolítások, mint az átöltözés. - Na és meddig jutottál? Nincs termesz, vagy penész? Azt nehezebb lenne elintézni. - na igen, akkor végképp átverve lennénk rendesen, de remélem, hogy erről nincs szó. Igazából rossz állapotú a hely, az tény, de talán nem olyan vészesen és csak tényleg ki kell takarítani és rendesen rendbe kell rakni.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Érdekes, hogy milyen gyanakodva nézett rám így elsőre, holott az órákon sem vagyok egy versengő alkat, el vagyok a saját kis világomban. Szeretek érvényesülni, de nem mások kárán. Azért tanulok, hogy okosodjak, másoknak segítsek. Hollóhátasnak jó lenni, hiszen az igazi komoly fejtörők így nem kerülik el az embert. Hogy a családjaink miért néznek most ferde szemmel, az nem kell, hogy minket is érintsen. Ez már a mi életünk, az épület a miénk, ami tényleg elképesztő, hogy ilyen fiatalon máris a saját magunk urai tudunk lenni. Talán túl korai leszűrni, hogy jól megleszünk együtt, de én szeretnék ebben bízni. - Te is tudsz vicces lenni, és ha most visszagondolok arra, hogy milyen vagy az iskolában, te többet mosolyogsz nálam. Én csak beszólogatok. – Ezt arra értem, hogy szeretek én viccelődni, ettől még nem leszek komolytalan, de ő az, akinek mindenkihez van egy-két jó szava, és ha sikerélmény éri, máris fülig ér a szája, míg én csak szeliden lereagálom a dolgokat. Most is egészen korán jött, és tettrekésznek érzem, hiszen kerek-perec visszautasította, hogy bent ücsörögjön az irodában, hanem jönni akar velem, simán bekockáztatva, hogy letörik a körme, vagy hogy beleragad a tűsarkúja a sárba. Szép lány, de nem az a túldivatozós, úgyhogy már értem is a sértettségét, inkább pulcsikban látom, kényelmes ruhákban, semmint divatozva.
- Nem tudom. Én azért régebb óta tudok róla, hogy apának volt egy nagy szerelme, és utána anyával inkább amolyan legjobb barátok maradtak, és szeretetben neveltek fel, a házasság kötötte össze őket. Régen volt, de remélem, hogy ez nem fog közénk állni. Meg... remélem a szüleink se akarnak majd beleszólni, hogy ne nyissuk meg ezt az irodát közösen. Már egészen beleéltem magamat. – Na igen, egyértelmű, hogy mindketten azután születtünk, hogy ez a nagy szerelmi dráma megtörtént. Akkor a szüleink maradtak az akkori kapcsolataikban, csak úgy tűnik Holly esetében valamiért mégsem működött hosszútávon, ha most válás a vége. Vagy teljesen más miatt mentek szét? - Akkor ha gondolod, elintéztem Flitwicknél, hogy megkapjuk a szakos papírunkat, hétfőn úgyis találkozom vele, és majd estére hozom neked is. Nem leszünk ugyan aurorok, de ezt a minisztériumnak még nem kell tudnia. Különben meg valahol segíteni fogjuk a munkájukat. – Bólogatok, és végzek a fánk maradékaival, és már a kulccsal foglalkozunk, amiből előkerül a régi akta, amivel most nem tudunk mit kezdeni, egyelőre visszakerül a helyére, majd a minisztériumban ennek is utánajárok. – Nem tudom, hogy mennyire tudjuk rendberakni a hétvégén de igen, láttam, hogy nagyon felfelé nézelődtél, hogy az ügyféltér felett legyen egy kis kuckód. Van lent egy alagsor, nekem majd jó lesz ott. Előbb csináljuk meg a tiédet, ha az enyém csúszik, akkor elalszom én egy matracon is. Átöltözöl? Remélem hoztál valami váltóruhát. – Én is egy szakadt nadrágban vagyok, meg egy trikóban, hogy ha verem le a koromfekete vakolatot, akkor ne az iskolai egyenruhára menjen a mész.
Az első pillanatokban, amikor találkoztunk a miatt aggódtam, hogy lenyúlja tőlem a helyet. Aztán már attól kezdtem el félni, hogy nem tudunk majd összeszokni, amikor végülis közösen vettük meg ezt a kis boltot, vagy... leendő irodát, de nagyon úgy fest, hogy egészen jól kijövünk és próbálok arra se nagyon gondolni, hogy anya mennyire kiakadt a miatt, hogy meghallotta a nevét. Talán nem is a név miatt volt kiakadva, hanem mondjuk... nem is tudom, esetleg valami egészen más oka volt, a hely, vagy egy szimpla rossz nap, ilyesmi. - Igen, szépet, a legtöbben túlságosan komolynak gondolnak, aminek persze van realitása, de... azért jól esik és szerintem is. - tényleg úgy néz ki, hogy a kezdeti aggodalmam ellenére nem lesz itt baj. Persze ettől még ugyanúgy benne van a pakliban, hogy ne adj isten mégis csak rosszul alakulnak majd a dolgaink és később összeveszünk, de csak nem. A szüleink múltbéli dolgai nem mondhatóak sajnos kimondottan jó ómennek, de azért reménykedem, hogy mi nem ők vagyunk, úgyhogy végül is miért lenne gond? - Én már gondolkodtam rajta egy ideje, csak aztán a válás miatt mostanában találtam meg anya régi holmijait és pár képet erről a helyről, de akkor még nem gondoltam, hogy ilyesmi lehet a háttérben. Olyan fura, hogy sose mesélt róla, szerinted... azért váltak el, mert megbánta, hogy hagyta édesapádat... elmenni? - a fenébe is én nem szoktam lelkizni! Nekem nem szokott ilyesmiken járni az eszem és nem szoktam aggódni sem a miatt, hogy mások mit miért tesznek. Most mégis ezen kattog az agyam, hogy anya talán úgy érzi, hogy hibázott és ha hibázott, akkor én egy hiba következménye vagyok. David szülei legalább boldogok, legalábbis az alapján amit mond úgy fest, de anya nem az... és talán soha nem is lesz? Ebbe azért elég pocsék dolog belegondolni. - Ez jó ötlet, biztosan el lehetne intézni. Végül is csak egy papír kell, hogy legalább a kevésbé fontos ügyekről tudjunk valamit. - mert hát gondolom nem fognak nekünk mindent kiadni, de mondjuk a nem túl titkos irattárba hátha lesz akkor bejárásunk és az azért kell is. Amúgy is segíteni akarunk a Minisztériumnak azzal, hogy a kisebb ügyekkel foglalkozunk, bár tény, hogy egy sorozatgyilkosság nem tűnik annyira kis ügynek. - Oké, ez jól hangzik, és akkor utána megyünk vissza, mert lesz még nekem is órám hétfőn, gondolom akkor neked is, de hogy érted, hogy a szobámat? Lehet az enyém? Neked nem kellett volna? - átengedte nekem a helyet már az elején is, ami nagyon rendes tőle, de nem gondoltam, hogy ilyen előzékeny, komolyan. Rendes dolog tőle, de ha társak leszünk, akkor nem adhat mindent nekem oda. Meg lehet osztozni is ügyesen szerintem legalábbis, akár elválasztva azt a szobát. Nem lenne jó, ha pluszban még hotelre is kelleme költenie a közelben, amikor itt vagyunk. Végül is most már a költségeink közösek. Persze közben elindulhatunk vissza, hogy folytassuk azt, amit ő megkezdett. Nem szólok neki továbbra sem, hogy maszatos, hiszen jó eséllyel újra összekeni majd magát, elég a végén rendbe szednie az arcát.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért igenis is szépen tud mosolyogni, és nem csak attól, amit mondok. Mindketten komolyak vagyunk, csak én bedobok néha egy-egy viccet, de be kell látnunk, hogy hollóhátas nyomozók vagyunk, muszáj némi izgalom, ha már nem tartottunk a gyakorlati aurorokkal a sűrűjébe. Nekünk tökéletes lesz az, hogy ha a „piti” ügyeket oldjuk meg, hiszen gyakorta kiderül, hogy ezek nem is annyit pitik, a valódi titkok itt vannak elásva. Meglepetten húzom fel a szemöldökömet a mosolya láttán. - Szépet? Ez csak az igazság, szerintem jól megleszünk. – Mivel egyikünk sem az a bunkó alkat, csak arra kell odafigyelnünk, hogy a lényegi dolgokat megbeszéljük. Mehetünk az orrunk után, az elején vélhetően inkább az elméleti tanulmányainkra tudunk támaszkodni, a rutin pedig a későbbiekben jöhet. Nem a hagyományos értelemben vett módon tudunk nyomozni, hanem valószinűségszámítunk majd, és a nyomokat is vélhetően kémiai összetevők alapán vizsgáljuk meg, bájitalokat is felhasználva hozzá. Az ellenben máris furcsa, hogy a családi titkok így felmerülnek velünk kapcsolatban. Ami remélem, hogy nem áll kettőnk közé. - Az. Csak én tudtam róla, hogy apa annak idején más utakon is járt, csak anya megbocsájtott neki, te pedig úgy látom csak most értesültél, hogy az édesanyádnak volt egy fiatalkori románca. De tudod, hogy mi a még furcsább? Hogy egyszerre döntöttünk úgy, hogy belevágunk ebbe. Napra pontosan. Már csak ezért se kéne meghátrálnunk. Remélem hogy neked se jutott ez eszedbe. – Mérem végig, mert nagyon úgy tűnik, mintha kicsit elmenne a kedve, de már benne van a pénzünk, nem kérhetjük vissza, kivásárolni pedig jelenleg nem tudok, talán a jövőben ez változhat. Inkább egymás mellé gugolunk, hogy megnézzük, hogy mit is találtunk. Nem rezzenek meg a holttestek látványától, végülis ezért vagyunk itt. És a fotók talán még nem annyira rémisztőek, mint igazából. – Igen, ez jó ötlet, valami állandó bejárás kéne a minisztériumba. Szerezzünk az iskolából igazolást, hogy auror szakon tanulunk, a minisztériumnak nem kell tudni hogy végül nem fogunk állományba állni. - Felállok, és felsegítem őt is, de nem érzem azt, hogy most gyorsan el kéne rohannunk, amikor még bele se kezdtünk az épület lakhatóvá tételébe. Így én bizonytalankodva nézek rá, és az aktát egyenlőre a hónom alá csapom, hiszen nézegethetjük. – Mit szólsz hozzá, ha most hétvégén lakhatóvá tesszük a szobádat, de azért ránézünk erre az aktára is, hétfőn pedig megkérdezzük, hogy aktuális-e még?
Na jó azért tényleg meglep azzal, hogy szerinte én lehetnék az, aki a kedves kettőnk közül, mert hát persze tudok az is lenni, de nem úgy, ahogyan a többség. Én inkább okoskodó vagyok és nem az a behízelgő típus. Néha csak utólag esik le, hogy valakinek túlságosan megmondtam az őszintét és akkor már nem lehet javítani rajta, aztán csak a baj van belőle, miután a másik jól zokon veszi a dolgot. Mondhatni így azért nehéz az élet, de... én ilyen vagyok, de úgy fest David ezt most még nem látja bennem. - Köszi... ilyet még nem igazán mondott nekem senki sem. - leheletnyit azért zavart a mosolyom talán, de főleg azért, mert tényleg meglepő hogy ennyire kedves hozzám, viszont annál jobban esik a dolog. Rendes srác, ezért is olyan fura, hogy anya úgy felpattant és faképnél hagyott, amikor kiderült, hogy vele lesz közös vállalkozásom. Még ha ismerné is... nem értem miért lenne róla rossz véleménnyel, de nem is értem, hogy honnan ismerhetné. Vagy nem vele van baja, hanem egyszerűen csak azzal, hogy egyáltalán bárkihez is közöm van? Halvány gőzöm sincs. Az azért nem lenne szép tőle, ha eddig azért támogatott, mert rendes akart lenni velem, de igazából annyira nem akarta, hogy sikerüljön és titkon azt remélte, hogy majd úgyis idő előtt feladom. - Nem tudom, de ezek alapján... Anya volt apud ballépése? Ez olyan furcsa. Anya nekem sose mesélt erről, csak most amikor elváltak olyanokat mondott... Nem is tudom, úgy érzem, mintha azt mondta volna, hogy elrontotta az életét, pedig nem mondta ki ezt nyíltan szavakkal, de mégis ez volt a lényege. Akkor azért nem örült ennek, mert más életre vágyott és most ezt idéztem fel benne. - csak félig kérdezem, félig inkább kijelentem ezt, mert egyre biztosabb vagyok benne. Anya ezért érezheti rosszul magát, főleg hogy a tetejében olyan valakivel dolgozom együtt, aki a régmúlt kihagyott lehetőségére emlékeztette. Talán küzdenie kellett volna, vagy... nem is tudom, de akkor én se lennék most. Vajon annak jobban örülne, ha így alakul inkább? Nem látszik rajtam annyira, de igen ez az egész most rendesen elbizonytalanít. Inkább most arra koncentrálok, amit találunk, mert jelenleg az tűnik nyugodtabb dolognak. Persze furán hangzik, hogy jobban tetszik nekem pár hulla képe és az erről szóló adatok, de jobb erre gondolni, mint arra hogy anya talán megbánta, hogy megszülettem és így alakult az élete. Hümmögök kicsit és nézegetem a kezében lévő aktát, vagy ha van rá lehetőség akkor át is veszem tőle, hogy beleolvassak. - Ez nem az az egyszerű ügy, amire gondoltunk igaz? Az biztos, hogy ez alapján lezáratlan akta, de lehetséges, hogy azóta már megoldották, csak nem itt van róla információ. Meg kellene nézni a Minisztérium irattárában, hogy a "Madsen-gyilkosságok" vajon lezárt akta-e. Biztosan van ott is róla valami. - de vajon akkor ez az első, vagy a felújítás? Már elkezdte és tiszta maszatosan néz ki és ez az ügy talán már rég lejárt, de ha nem... Ha nálunk vannak olyan fontos információk, amikről az aurorok nem tudnak, ha azóta is tűnnek el emberek... Akkor ez sokkal fontosabb, mint pár penészfolt és a kopott falak felújítása. Mégis Davidre pillantok. Nekem most úgy érzem nem tökéletesen stabil a lelki állapotom ahhoz, hogy helyes döntést tudjak hozni és nem szeretek hibázni. Ha rosszul döntünk, akkor legalább közös hiba lesz, az valamennyit enyhít a súlyán.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Megrázom a fejemet, mert egyrészt a széles mosoly határozottan jól áll neki, azaz értékeli ha húzom az agyát, másrészt én is tudok komoly lenni. A valódi megoldás az lesz, ha ebben is kiegészítjük egymást, váltogatva, hogy éppen kinek mennyire jó a kedve. Nem gondolom azt, hogy annyira mások lennénk, sőt, egyre inkább azt látom, hogy mennyire hasonlítunk egymásra. Ha mindketten egyenruhában jöttünk volna, akkor valami hivatalos Hollóhátas küldöttségnek is gondolhatnának minket. - Ne csináld ezt. Te is aranyos dolgokat mondasz, örülök, hogy ilyen határozott vagy. – Rázom meg a fejemet most már nem vigyorogva, csak visszavonva inkább mosollyá a dolgot, ideje, hogy ne csak örömködjünk, hanem dolgozzunk is, kitaláljuk, hogyan fogjuk megvalósítani az álmainkat. Azért vagyunk itt, hogy a szüleink nyomdokába lépjünk. Ehhez pedig úgy kell gondolkoznunk, mint eddig; komolyan, precizen. Attól, mert társaságot látunk egymásban, a célra kell odafigyelnünk, ahogyan eddig is tettük külön-külön. Már tudom, így visszaemlékezve, hogy ő is kiemelkedőeket nyújtott az iskolában, elemzésből tarolt állandóan. Már mellé állva nézegetem a cégért, amit csinált, ő is hasznosan töltötte a külön töltött órákat. A magasba emelem a betűhalmazt, és elképzelem az épületünk bejárata felett, amint ámulatba ejtve vonzza oda a tömegeket. Olyan jó lenne, ha tényleg sorban állnának az irodánk előtt tömegével az érdeklődő bajbajutottak. Úgy értem rossz az, ha sokan bajban vannak, de nekünk meg lehetőség, hogy segítsünk, végtére is azt hiszem erre születtünk. - Te.. én annyit tudok, hogy apának még a születésem előtt volt egy komoly kapcsolata, úgy, hogy együtt voltak közben anyával is. Érted, amolyan félrelépés. Nagy titokban persze, viszont végül apa egy éves huzavona után anyát választotta. Bár.. nem lett ugyanolyan a kapcsolatuk, mint előtte, amolyan legjobb barátok, a mai napig is. Viszont ez olyan ciki, nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, de tudom pár éve. Nem lehet, hogy... anyukád volt ez az ifjúkori szerelem? Ha együtt dolgoztak..? – Vetem fel a lehetőséget. Nem akarom Hollyt felzaklatni ezzel, vagy lelkiismeretfurdalást kelteni benne, hogy nem csak az én apám volt ilyen csapodár, hanem az ő édesanyja is olyannal kezdett, akinek volt már valakije. Végülis apát nem tisztességtelen embernek gondolom, de mégis, valami oltári nagy szerelem lehetett ez. Anya meg egy birka így őszintén szólva hogy egy évig tartotta a gyertyát ehhez az egészhez. Beljebb lépünk, és szótlanul hümmögve nézem, ahogyan lecsatolja a kulcsot, és a különös kőszekrényhez lépve próbálkozik is. És kattan a zár, lehajolok Holly mellé, hogy együtt nyissuk ki az ajtót, megvizsgálva a tartalmát. Egy akta akad a kezembe, a rajta lévő kódnév nem jelent számomra semmit, így kinyitom. Holtestek képei vannak, négy összesen, és mindegyiknél egy dátum. A születésünk előtti dátumok, évenként egy. Az akta elején pedig a kezdeti dátum, 1975. Záró dátum nincsen, vagyis.. - Egy lezáratlan akta? Az utolsó ügyük, amit már nem fejeztek be...? – Adom át neki is, hátha valamelyik kép neki ismerős lehet, mert nekem így elsőre egyik sem az.
Na igen arról eddig még nem beszéltünk, hogy melyikünk akar majd netán itt aludni, vagy hogy ezt hogyan oldjuk meg, de nem is akarok ennyire előre szaladni. Meglátjuk, hogyan jön majd ki a lépés, ráérünk a pontos részleteket kitárgyalni akkor is, ha már minden más meg van, nem kell rohanni. Fel is oszthatjuk a fenti szobát akár, felhúzhatunk valami válaszfalat, vagy hasonlót, és be lehet osztani, hogy ki mikor megy zuhanyozni. - Jól van, akkor hivatalosan is meghagyom neked a vicces szerepet. - bólintok egészen szélesen mosolyogva. Rendes srác és jó fej is, szerintem megleszünk, bár remélem, hogy nem akar majd mindent elviccelni és elkomolytalankodni, mert az azért biztosan nagyon idegesíteni egy idő után, de majd... ha kell akkor egy kicsit időnként én is nevelek rajta, hogy ne essen át a ló túloldalára és akkor nem lesz itt gond. - Ha már nem tudtam aludni, legalább hasznosan töltöttem az időt és örülök, hogy tetszik, de hogy én szélesen vigyorogjak... szerintem kettőnk közül ez majd rád lesz jellemző és én közelítek a tények felől, de igazad van, legalább megosztjuk a feladatokat. - a mosolyom nem csökken, bár a széles vigyor tényleg távol áll tőlem. Tényleg jó ez így, eltérőek vagyunk, de így alkothatunk valami kerek egészet. Én határozottan szeretem, ha a dolgok rendben és szabályosan mennek, ő viszont láthatóan azért másképp áll a dolgokhoz, ami persze nem feltétlenül baj, mert van olyan helyzet, amikor a tökéletes szabályozottság nem működőképes. Majd meglátjuk, hogy milyen is lesz ez konkrét élethelyzetben. Remélhetőleg nem idegeljük ki egymást. Hamarosan viszont más is kiderül a kettőnk között lévő kapocsról, meglepő infok, hogy a szüleink valaha jó eséllyel együtt dolgoztak itt, de anya miért nem mesélt erről soha sem. Úgy tűnik a kép alapján, hogy az élete jelentős állomása volt, mégis... semmi infom nincs róla, ami fura. - Nem tudom, de... hátha igen. Talán azóta nem volt itt senki, most pedig el akarják adni, hiszen elég rossz állapotban van a hely. Furcsa, hogy anya még csak nem is beszélt erről soha. - de még csak említés szintjén sem. Meglepő... nagyon! A fánkomat gyorsan elnyammogom és indulok is utána fel a lépcsőn. Egyre érdekesebb ez az egész és engem tényleg érdekel, hogy nincs-e valami fent, ami fontos lehet. Ki tudja... simán lehet, hogy maradt valami. A megtalált kőszekrény előtt meglepetten állok meg. Kulcs hely és a lilás fény... - Szerintem ezt mágiával nem lehet kinyitni, viszont... - az eddig a ruhám alatt megbújó kis medált velem elő, ami történetesen egy kulcs. Anyától kaptam kiskoromban. Ajándék volt, ezüst, mint egy ékszer, sosem gondoltam rá, hogy esetleg bármi másra is jó lehet, mint a viselés. - Ez... fura... - már ha jó oda. Lecsatolom a láncot és megpróbálom a kulccsal kinyitni a kőszekrényt. A lilás fény felpulzál, amikor beteszem a helyre, majd kihuny, én pedig el tudom fordítani. Oké, azért itt már rendesen meg vagyok lepve. Kinyitom és visszaveszem a kulcsomat, nehogy bármi baja legyen. - Ez egyre furább... - a szekrény teljesen üresnek látszik, de könnyen lehet akár valami eltüntető bűbáj is, amivel elrejtették azt, ami benne van. Rendesen védelem alatt állnak itt a dolgok, annyi szent, na de miért. Visszafűzöm a nyakamba a kulcsot mindenesetre, aztán rá kell jönni arra, mi van a szekrényben.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólogatva fogom fel, hogy mindketten fáradtak vagyunk a nem alvástól, de fel is villanyozva, hogy most belevághatunk az üzletbe, még ha közösen is. Ráadásként elmondható, hogy nem egy idegennel tesszük azt, akivel kockáztatni kell, hanem egy olyan társsal, akinek hasonlóak az elképzeléseink. Már alig várom, hogy munkába álljunk, de előtte még bőven van tennivalónk, csinosítani kell az otthonunkat. Hiszen annak nevezhető az, amelybe az összes pénzedet beleölöd. Nem akarom Hollyt zavarba hozni azzal hogy én is itt akarnék lenni, amennyit csak lehet. Ha az övé a fenti szoba, nekem az iroda mellett felállított matrac is megteszi, de a sajátoménak akarom érezni annyira, hogy akár itt is aludjak. Fürdőszobát majd kialakítunk, lehet azt felváltva is használni, hogy senki ne legyen zavarban. Nem ritka, hogy egy vállalkozás egyben a tulajdonosok szálláshelye is. - Ugyan, nem csak az a vicces, hogy ha átverlek, meghökkenteni is jó volt téged, láttad volna a képedet. – Nevetem el magamat, de csak halkan, szolidan, nem bántanám meg azzal, hogy a kárán mulatkozom, csakis annyira fér bele, ami még neki is szívderítő. Nem akarok én cinikus sem lenni, csak imádok megjegyzéseket tenni, kommentálni az eseményeket. - Úúú, de király lett. Fel sem merült bennem, hogy belegondoljak, hogy miközben én melózok, te még édesen alszol, de akkor most külön meg is vagy dicsérve, hogy ennyire serénykedtél. És még az én nevem is benne van. Tényleg nem zavaró, hogy nem egyedül vagyunk, legalább hitelesebb, hogy többféle szemszöget is meg tudunk vizsgálni. Biztosan lesznek olyanok, akik nekem nehezebbek mondanák el a nyűgjüket, de itt egy fiatal, csinos lány, aki szélesen vigyorog mindenkire, hátha te bizalomgerjesztőbb leszel a számukra, mint én. – Bököm oldalba, azért mégiscsak büszke vagyok már most előre arra, amit együtt elérünk. Amit kettesben elérhetünk. Hiszen másoknak segíteni igenis jó dolog, és bár nem vagyunk alkatra azok a tipikus komoly sötét varázsló vadászok, de az utca emberének ugyanúgy lehetnek problémái. Miközben falom a fánkot, nézhetjük a képet, én legalább a hátoldalát, viszont mutogatom neki, hogy fordítsa meg. Közelebb lépek, amikor nagyon megnyúlik a képe, és már együtt nézzük a képet. - Fent még nem néztem körül, csak a te leendő szobádat kezdtem el tisztogatni. Gondolod, hogy maradtak volna itt anyagok a szüleink fiatalkorából? – Kérdezem most már egy fokkal felvillanyozottabban, végülis engem is érdekel a dolog, nehogy eltiltsák tőlem Hollyt olyanért, amit el sem követtem. Lehet, hogy van valami befalazott levéltár, vagy valami? Felérünk az emeletre, de most nem azt a szobát nézzük, ahol sikáltam, hiszen az most teljesen üres, de végig kéne menni. A folyosó végében egy ajtó van, elképzelhető, hogy egy fenti iroda. Az is teljesen üres, csak egy szekrény van benne, amolyan derékig érő, és ami furcsa, kőből van, olyan, mint egy kemence. Kulcslyuk is található rajta, és lilás fényben dereng, mintha mágikus nyitó nem tárhatná fel. Hm... A lányra nézek segítségért.
- Hát azt hiszem jóval többet sikerült aludnom, mint neked, még így is, hogy én se aludtam valami sokat. - mosolyogva vonom meg a vállamat, mert úgy fest elsőre nem értette a dolgot, de nem is baj. Szeretek magyarázni, addig jó neki, amíg nem megyek bele mélyebben a dolgokba, mert ha nagyon elkezdem... annak aztán nem mindig van jó vége, de majd meglátja, ha jobban megismer. Sokan nem viselik épp jól a stílusomat, de nem szoktam velük foglalkozni. Én ilyen vagyok és azért sok esetben ez hasznos. Nem adom alább, mint a tökéletes. Tudálékosnak mondanak, pedig csak szeretek rendesen tájékozódni mindenről, amiről csak lehet. Ebből nem fogok engedni, főleg most. Egy saját vállalkozásnak rengeteg buktatója lehet és én jó előre utána néztem, aminek csak tudtam. Persze az emberi tényezővel nem számoltam, hiszen azt nem tudhattam, hogy majd igyekszik minket átverni... vagy lehúzni az eladó? De nem számít, mert meg van a hely és ez volt nekem a legfontosabb. - Csőbe engem? Hát majd meglátjuk, úgy se fog menni. - nem vagyok annyira vicces típus, mint ő, de igyekszem érteni a viccet és nem sértődni meg apróságokon. Egyébként is rendes tőle, hogy ilyen korán elkezdte a munkát és egészen sokat is haladt. Bár én biztos, hogy nem kézzel estem volna neki, de nincs mit tenni, majd a továbbiakban már adok hathatós tanácsokat, amikkel rendesen lehet haladni és nem úgy néz ki az ember tőle, mint egy egy hajléktalan. Jó túlzok, annyira nem vészes, de ezek a Rambo maszatok... Még jó, hogy egyelőre nincs kész a cégér, mert ha ne adj isten valaki most benézne annak nem lenne jó vége. Apropó cégér! - Megnézed, hogy neked is tetszik-e? Ha már este nem tudtam aludni, legalább elfoglaltam magamat. - kicsit alakítottam a cégéren, amit majd kitehetünk a bolt fölé és azon is, amit kilógathatunk, hogy az után közlekedők is lássák rendesen. Belevontam az ő nevét is, egy E és egy S szépen összefonódva nagyban, az egész egy nagyítóba foglalva. "Mi segítünk!" felirat szépen körívben felette, és persze a bolt felett lévő táblára kikerültek a neveink teljesen kiírva is, hiszen a két kezdőbetű még nem árul el mindent, de a lógó verzióra, ami az utca felett libeg majd tökéletes, oda amúgy se fért volna el túl sok szöveg. - Oh dehogy, inkább csak úgy tűnt, hogy valamin nagyon meglepődött, de nem akarta elmondani. - és igen én is biztos voltam abban, hogy ez a neve, de mégis valahol reméltem, hogy tévedek, mert ha a kép alapján tényleg arról van szó, amire gondolok akkor ez még jelenthet majd gondot. Remélem, hogy anya nem találja ki, hogy eltilt a bolttól, mert mondjuk utálja David apját. Na nem mintha megtehetné. - Én nem utállak és a családom sem, vagy... nem hiszem. Anyának nem olyan utálom arca volt csak... Hát fogalmam sincs, de nem értem. Körül kellene nézni, fent nem találtál itt maradt iratokat, vagy akármit? - ő nézett szét jobban, én még kávézgatok és megeszem a fánkot, aztán majd szépen nekieshetünk, de azért érdekelne, hogy nincs-e valami esetleg, ami itt maradt és érdekes lehet, főleg így, hogy mint kiderült a szüleink együtt dolgoztak itt.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha tudnék olvasni a gondolatában, valami én is ilyesmire jutnék. A fontos dolgokban nagyon hasonlítunk, még azt is el tudom képzelni, hogy ha kérdeznek tőlünk, egyszerre vágjuk rá a választ. És vagyunk annyira különbözőek, hogy a munkánk ne legyen unalmas. Ő kicsit komolyan, céltudatosabb, én lazább, viccesebb vagyok, aki le tud mondani a kedvéért valamiről, akár számomra fontos dolgokról is. Ez nem azt jelenti, hogy én nem vagyok elhivatott. Csak valahogy így illik, a csapatmunka áldozatokat kíván, és mivel a lányok élete egyébként is sok tekintetben nehéz, illik velük maximálisan rendesnek lenni. Ezért jöttem hamarabb, hogy neki legalább a vakolattal ne kelljen megküzdenie, és a kávé is ezért jár. Ráadásul ő aranyos volt, hogy hozott fánkot, a jól megérdemelt munka után édes lesz a pihenés. Az más kérdés hogy még csak a nap elején vagyunk, de akkor is. - Miben döntöttél rekordot? – Kérdezek vissza érdeklődő szemvillanással, nem tudom, hogy mit mosolyog ennyire, így örül, hogy lát? Végülis, megúsztuk, hogy ne veszítsük el az üzletet, és ebben egymást láthatjuk megmentőnek, így viszonzom a mosolyát, és hagyom, hogy megnézze, amit eddig szerencsétlenkedtem. Az alkatomból kifolyólag nem nézné ki az ember belőlem, hogy úgy igazán kenyerem a fizikai munka, de most nagyon állhatatos voltam, másfél óra alatt azért komoly mennyiséget haladtam, megvan az egyik falnak a fele. Hétvégére meg tudom csinálni, ha jövő héten már itt akarna aludni. A válaszára már ténylegesen elnevetem magamat, amolyan kis szolíd módon. - Dehogyis, már most is az vagyok, és ez egyirányú Holly, én húzlak csőbe téged, és te eltűröd, jó? – Ő amolyan kis komoly, nekem bőven jó az, ha udvariasan szórakozik azon, hogy olykor cinikos vagyok. A cinikus itt nagyon nem egyenlő a keserűvel, csak megszoktam, hogy mindenre mondok valami nagyon nem odaillő baromságot, amivel a családomat igencsak derűre szoktam fakasztani. Nem mondom, hogy a barátaimat is, hiszen jobbára egyedül tanulok, és dolgozok, magamnak való figura vagyok. Mondanám, hogy a szüleim elfogultságból nevetnek rajtam, de talán nem így van, azért futólag szoktam másokkkal is kommunikálni, és azért felszabadítom gyakorta azokat a mosolyokat, ami most Hollyból is kipattant. - Rólam? Anyukád már látatlanban utál? Uh, azt hittem, hogy meg kell bántani a lányokat ahhoz, hogy közellenség legyen az ember. – Értetlenül ráncolom a homlokamat, majd az evés közben körzök az ujjaimmal, hogy fordítsa meg a képet, mert innen úgyse látom hogy mi van a másik felén. – Az, tegnap be is mutatkoztunk. – Veszem át a képet, és nem is azt nézem, hogy mi van a hátán, hanem az alakokat, és apa áll egy nagyon mosolygó nő mellett. Nem nehéz kitalálnom, hogy ez Holly anyja lehet. – Hoppá... akkor nem csak hogy ugyanott dolgoztak, hanem együtt is. Na ezért utáltok minket, vagy mi? Jóban voltak a szüleink, aztán összevesztek? Hm... akkor biztosan mindenkinek pocsék érzés lehet most ez. Apának viszont nem beszéltem rólad, csak egy baglyot küldtem, de nevet nem mondtam benne. Lehet, hogy ő is kiakad, ha megtudja?
Tény, sok mindenben hasonlítunk, bár annyi már biztos, hogy a jellemünkben azért vannak eltérések bőven. Talán pont e miatt fogjuk majd jól kiegészíteni egymást, legalábbis én ebben reménykedem, aztán majd úgy is kiderül idővel. Csak nem fogjuk egymást az őrületbe kergetni, mert már beleöltük ebbe a helybe a közös pénzt. Elég nehézkes lenne innentől kihátrálni belőle és ha vele sem tudok együtt dolgozni, akkor mással se fog menni, szóval ez most nekem ilyen téren is egy próba. Alkalmazkodni valakihez, elviselni a heppjeit és a sajátjaimat annyira lecsökkenteni, hogy ne kergessem az őrületbe. Kihívás lesz, annyi biztos. - Hű, akkor te még inkább nem bírtad, én ehhez képes rekordot döntöttem, bár így is nehezen aludtam el, jó későn... vagy inkább korán, de azt hiszem ez benne volt a pakliban. - mosolyogva vonom meg a vállamat figyelve, ahogyan lassan úgy néz ki, mint Rambo. Hát na szépen szétkente magán a port és a vakolatot, amit sikerült már leszednie. Egy kis mosolyt elnyomok, de nem teszem szóvá egyelőre. Jó eséllyel hamarosan én is így fogok kinézni, akkor meg mi értelme lenne? Meg aztán, ha most meg is tisztítja az arcát hamar megint ugyanez lesz a helyzet, akkor meg mi értelme? - Oh, szóval kettőnk közül te leszel a vicces. - a mosolyom marad, bár én annyira azért nem vagyok bőven viccelődő típus, de nem akarom elvenni a kedvét és hát bennem is buzog a tettvágy, hogy minél előbb értelmes állapotba hozzuk ezt a helyet. Persze annyi még belefér, hogy megigyak egy kávét és egyek mondjuk egy kis fánkot, az azért nem olyan halálos időkiesés, főleg hogy előbb érkeztem, no meg ő már előre dolgozott még hozzá egészen szépen. A fánkos dobozt végül lent teszem le, amikor megérkezünk a földszintre. A másik kávéra pillantok, aztán végül rántok egyet a vállamon és az üres papírpoharat szépen leteszem a másik helyére. Ezt majd akkor elkortyolgatom a fánkhoz, amúgy is kellőképpen álmos vagyok. - Nem tudom, amikor meséltem rólad anya valahogy megváltozott. Onnantól nem szólt egy szót sem és elviharzott. Még mindig nem értem és ez... - na itt fordítom meg a képet. A kezemben már egy fánkra cseréltem a kávét, ami most az asztalon pihen az üres papírpohár mellett és nem csoda talán, ha harapás közben megáll a kezem a levegőben. Kész csoda, hogy nem köpöm ki a kaját, pedig az elég nagy pazarlás lenne, hiszen amúgy nagyon finom. - Te ugye Sawyer vagy? - nem is tudok mit mondani, csak a kezébe nyomom a fényképet, mert egy név még nem minden, talán semmit sem jelent, de mi van, ha mégis? A többi alakot végképp nem ismerem, de az eléggé meglepő, hogy az anya mellett álló és nagyokat vigyorgó pasi pont David nevét viseli és anya elég rendesen ledöbbent, amikor meghallotta ezt a nevet. Biztos, hogy van összefüggés.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bárcsak találhathatnék, hogy Holly hogyan élte meg az új ismeretséget, vajon neki is olyan különösen telt az éjszakája, mint nekem? Azt hiszem ő azért sokkal józanabb, két lábbal áll a földön, nem is tudom, hogy hova gondoltam, amikor úgy sakkoztam hogy majd ő lesz a titkárnő, vagy éppen az iróasztal mögött ücsörgő főnök. Igazi agilis lány, aki tenni akar, és nem lehet aktákat rábízni. Mindent együtt kell tennünk, ha már így alakult. Nagyon hasonlóak vagyunk, és biztosan fel fog azért merülni akár még valami veszekedés is, de úgy vettem észre, hogy azon túl, hogy pontosan ugyanarra a célra akarjuk fordítani az épületet és a tudásunkat, még a képességienk is ugyanolyanok lehetnek. Mintha minimum sziámi ikrek lennénk. Kaparászom le a fekete vakolatot, és nem is nézem, hogy mennyire telik az idő, gyorsan el is reppen egy óra, amikor megérkezik. - Neked is. Én... öt körül. Nem tudtam aludni. – Rázom meg a fejemet, és megtörlöm az arcomat a kézfejemmel, észre sem véve, hogy ott eleve fekete volt a tenyerem, és most még a szemem alá is húztam egy csíkot, mintha valami kommandós lennék. És ez tekintve hogy milyen kis vékonyka vagyok, elég komikus látvány lehet. Holott még csak most kezdtük a napot. – Ettem valami hajnali kaját még a fogadóban, úgyhogy nyugodtan kidobhatod. Viccelek! Nehogy elhidd, igazi angyal vagy, köszi. – Vigyorgok rá, és már nézem is a kínálatot. Sikerült úgy megéheznem a megerőltető kapargászásban, hogy valami krémes, gyümölcsízű édesség nagyon a kedvemre való lenne. – Én meg kávét hoztam neked partner, lent van, még meleg, nem is vetted észre? – Indulok lefelé vele a lépcsőn, majd később megmutatom, hogy meddig jutottam, és persze azt sem mondom, hogy miért ezzel a résszel kezdtem. Amolyan meglepetés gesztusnak szántam, hogy nagyon érdeklődött a fenti szoba iránt, akkor legyen lehetősége birtokba venni, a lenti részek meg ráérnek. Érdeklődve nézek rá, miközben elragadom a fánkok egyikét, és nyöszörögve harapok bele, mert valami isteni, hálásan bólogatva nyammogok rajta. – Köszi anyu! Fura, miért? Én meg csomót gondolkoztam, aludni nem sikerült. – Mondom tele szájjal, mert legalább válaszolni illene. De tovább már nem akarok így dumálni, csak mutatom, hogy fordítsa már meg azt a képet, mert mintha lenne valami a hátán.
Nem mondanám, hogy túlságosan sokat aludtam már csak azért sem, mert természetesen este, amikor hazaértem elmeséltem anyának mindazt, ami történt részletesen. Meséltem neki arról, hogy végül is megvettük a helyet és persze Davidről is, hogy vele közösen nyitunk irodát és ha már szóba került hát persze, hogy elmondtam a teljes nevét is és... talán itt követtem el hibát, mert vacsora közben anya teljesen ledermedt és utána már olyan szinten hallgatásba burkolózott, hogy még ilyennek soha sem láttam, pedig előtte lelkes volt. Nem aggódott, hogy megvettük a helyet és nem bérlés lesz végül, de a név elhangzása után mintha valami nagyon megpattant volna benne. Elköszönt szótlanul vacsi után, hiába kérdeztem, hogy mi van... semmi válasz. Nem csoda, hogy az izgatottság plusz a furcsa este kettőse nem sokat segített benne, hogy rendesen tudjak aludni. Forgolódtam épp eleget ahhoz, hogy amikor végül kimásztam reggel az ágyból olyan hét óra magasságában úgy nézzek ki, mint aki tegnap valami vad buliban volt. Egy jó erős kávé és egy doboz fánk a lakás alatti pékségből reméltem, hogy segít, de az ajtón kilépve anya végül csak elém toppant. Nem akartam felébreszteni főleg az este után. Csak megállt előttem és a kezembe nyomott egy fotót, és majdhogynem bevágta mögöttem az ajtót. Elég... fura volt. Nem kicsit fura, inkább nagyon, főleg miután megnéztem azt a fotót. Elsőre még semmi nem volt rajta meglepő, anya és egy fickó egymás mellett meg pár ember még, akiket nem ismerem kicsit hátrébb tőlük, de a kép ott készült a most megvett iroda előtt, ezt azért felismertem, még ha kopottabb is mára már kicsit az egész. Mindenesetre a fotó a táskámba került, a fánkok pedig lent már a kezembe és a kávé is papírpohárban, hogy se perc alatt az irodánál legyek. Talán egy fél órával érkezem később, mint ahogyan David dolgozni kezdett és azért meglep, hogy már ilyen korán buzgólkodik. - Oh jó reggelt! Mikor keltél? - körbepillantok, mert az látszik, hogy már tett vett és egy mosoly is majdnem az arcomra kúszik, amikor meglátom, hogy milyen maszatos szegény. Vajon kézzel dolgozott? Persze nem kellenek manók, de van pálcánk, nem kell mindent kézzel. - Hoztam fánkot, több félét, nem kérsz? Reggeliztél? - hm... talán hozhattam volna még egy kávét is, de ez nem is jutott eszembe. Remélem, hogy ebből nem lesz gond, én az enyémnek már a jó részét benyakaltam. Kell ahhoz, hogy magamhoz térjek. A ruhám amúgy még a tegnapi, persze alsóneműt váltottam, de anyunál nincs túl sok váltócuccom, főleg hogy nem rég költözött csak be az új lakásba. - Hogy aludtál? Nekem elég... fura egy estém volt. - a kávémat végül leteszem valami üres helyre, ahová nem fog por szállni, aztán veszek magamhoz egy fánkot, hátha végül is ő is kér és előkutatom a képet a táskámból, hogy újra megnézzem magamnak. A hátán van írás (dátum és azoknak a neve, akik szerepelnek a képen), talán ezt David kiszúrhatja, mert nekem valahogy eszembe sem jutott eddig még megfordítani.
♫ Satelite ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szombat hajnal van, de én még mindig nem tudok aludni. Átforgolódtam az éjszakát a szállóban, annyi ötletem van, így még vaksötét van, amikor felkelek, és egy gyors zuhanyt követően lemegyek a söntésbe, hogy egyek pár falatot. Szerencsére van éjszakai szolgálat, így össze tudnak nekem dobni egy szendvicset. Tudom, hogy reggel kilencet beszéltünk meg, de nem tudok tovább maradni, ezért szólítom a házimanómat, és megkérem, hogy néhány szerszámot hozzon az új ingatlanba. Olyan ruhákat kaptam ma magamra, amit nem baj, ha összepiszkolok. A mai nap egyértelműen a kemény munkáról fog szólni. Szó se róla, szeretek ügyködni, feltalálni varázslatokat, a fizikai dolgok eddig távol álltak tőlem, de most valamit a sajátoménak érzek, és úgy érzem muszáj tenni érte. Nem tudom, hogy Holly mennyire elszánt, én annak láttam, majd ma kiderül. Viszont tovább nem tudtam már alvást tetetni, ezért bár kicsit karikás szemekkel, de tettrekészen indulok el a kulcsot dobálgatva a kezeim között. Benyitok az új épületünkbe, és felkapcsolom a villanyt, ez itt szimplán árammal működik, lévén közel van Londonhoz. Abban igaza van a társamnak, hogy mindenképpen mágikusan kell kiegészítenünk, mert túl sok munka lenne vele, ha csak nekiesünk szaktudás nélkül. Leveszem a pulcsimat, és egy átlagos ing marad rajtam, ahogyan végigmérem a földszintet. Nem, azt hiszem az emeleten kezdem, ott durvábbak az állapotok. Az egyik asztalon hagyom Holly kávéját, amit bűbájjal igéztem meg, hogy kellemes meleg legyen még, amikor a lány két óra múlva megérkezik, mert még hét óra sincsen. Kiválasztom a manó által hozott spatulák egyikét, és a fekete falat kezdem el lecsiszatolni. Persze egyből az arcomba hullik a por, amitől tüsszentek egyet. Megtörlöm az arcomat, amitől csak elmázolom, és még a hajamra is kerül, de nem gond, folytatom tovább, hogy ennyivel is előrébb leszünk, ha megjött a leányzó.
Még én magam sem tudom, hogy mennyire leszek majd jó terepen, de majd meglátjuk. Nem akarok bent ülni az irodában és semmit tenni, az nem passzol hozzám akkor sem. Szeretnék minél többet elérni és bár nem vagyok profi, nem végeztem nagy terepgyakorlatot, de majd belejövök. Ha egyedül vinném a saját irodámat, akkor se kérhetnék mást arra, hogy kimenjen terepre és intézkedjen helyettem nem igaz? Akkor meg? Bele kell jönnöm és tudom, hogy menni is fog, maximum idő kérdése a dolog. - Jól van. Amúgy is gondolom még te sem próbálkoztál olyan sok terepgyakorlattal. Legalábbis a suliban nem sok volt. - én még nem voltam egyen sem, de lehetséges, hogy nem mindenkinél egyforma ez, igazából nem tudom, nem is számít. Majd most ez is meg lesz és én akarom is. Nem véletlenül nem jelentkeztem volna titkárnőnek és fel is háborodtam kicsit, hogy azt feltételezte, hogy e miatt vagyok itt. Én sikereket akarok elérni és követni anya példáját, még ha ő ezt ügyesen sokáig el is titkolta és menni is fog, mert szeretném. - Apud is itt volt magánnyomozó... ez nem fura? Mikor? - a válásra szándékosan nem reagálok bővebben. Egy mosolyt azért kap, kedves, hogy sajnálja, de ennyi, hiszen többet mit mondhatnék mégis? Ez van, én is sajnálom, de ettől még nem változik a helyzet. Mindig is azt hittem, hogy a szüleim igazi összeillő pár, erre kiderül, hogy talán tévedtem... elég rossz érzés, de ettől még nem leszek hirtelen mondjuk teljesen házasságellenes, vagy ilyesmi. Előfordul, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan az ember szeretné, de a szüleim és én szeretem őket és szerencsére nem ölik egymást vészesen, szóval lehetne rosszabb is. - Nem is, előbb ki kell takarítani, le kell kaparni a falakat és a penészt, de ahhoz csak szerszámok kellenek és mágia. - mázli, hogy egyetemistaként nem jelent gondot, hogy varázsoljunk az iskolán kívül. Egy éve erre még nem lehetett volna lehetőségünk, de most nem lesz gond. - Aztán a festés, legalább igen tényleg a miénk lesz. - mosolyogva bólintok egyet. Jól mondja, én is így gondolom és biztos vagyok benne, hogy jó lesz ez. Majd szépen összedolgozunk és összehozzuk ezt a kis irodát. Jó lesz ez, szépen lassan kezd a fejemben is összeállni, hogy milyen lesz a hely. - Oké, én is itt alszom anyánál, bár nincs közel, de nem gond a korán kelés. Mondjuk kilenckor itt találkozunk? Öhm... legyen nálad a kulcs addig is, aztán holnap másoltatunk. - nálam van a pénz, szóval ezt rá bízhatom. Nem tudnánk csak úgy mágiával sokszorosítani, a rendes kulcsokat védik az ilyesmitől, hiszen akkor bárki bárhová bejuthatna gond nélkül. De ráér ez, most irány pihenni, holnap sok dolgunk lesz és most csak a hétvége áll rendelkezésünkre, hétfőn suli.
//Awwww, imádom, asszem eltaláltuk. //
♫ The diary of Jane ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólogat, ebben legalább egyet értünk. Sőt, eddig nagyjából mindenben, nem kardoskodtam én azért sem, hogy maradjon az irodában, mint főnökasszony. Ha ennyire velem akar tartani, hogy kimenjünk a terepre, akkor menjünk. Túl sok tapasztalatom még nincsen, ő is elég bátortalannak tűnik, de lelkesnek ahhoz, hogy leszűrhessem, hasonlóképpen hozzám, most fog belevágni ebbe az egészbe. Más dolog a könyvtárban olvasgatni, vagy varázslatokat kifejleszteni egy laborban, netán rejtvényeket megoldani, mint hogy szemtől szemben legyünk azokkal, akik másokat akarnak bántani. Ahhoz komoly reflexek, önuralom szükséges. - Majd támaszkodunk egymásra Holly, ketten kitaláljuk, hogy mi legyen. Engem ez nem zavar, jó lesz így. – Értem végül egyet, ugyan így mindig zárva lesz az iroda, ha nem vagyunk bent, de erre talán majd kitalálunk valami megoldást a későbbiekben. Ha nyomozópáros leszünk, talán elsőre elég lesz egy ügy egyszerre, és a megbízóval a patrónusok, vagy baglyok útján is tudunk kommunikálni. Miközben nézelődünk, felmerül, hogy kinek mi volt a motivációja, úgy tűnik, hogy mindketten alaposan a szüleink árnyékából akarunk kitörni, és nagyon fontos a család. Ismét egy közös pont. Félelmetes hasonlóságok, nem csak ház és szaktársak vagyunk, hanem még egy évfolyamra is járunk, most meg kiderül, hogy mennyire azonos pályában gondolkozunk, és szerető burokból próbálunk egyedül megerősödni. - Sajnálom, hogy válnak. Nálunk nagyjából rendezett a helyzet, amolyan legjobb barátok, bár ők sosem dolgoztak együtt, apa a saját útjait járta egy időben, amikor itt volt magánnyomozó. Nem túlzottan faggattam róla, de mintha lett volna valami mosolyszünet. – Én is megvonom a vállamat, még ebben is hasonlítunk, valahogy túl tapintatosak vagyunk szerintem, úgy jöttünk ide, hogy nem tudunk talán mindent a szüleink előéletéről. De végtére is nem mindegy? A cél, hogy itt vagyunk, és megpróbálunk valami önállót alkotni. Hm... annyira nem is önállót, mert össze kell fognunk, de mindegy, jó lesz ez így is. Amikor felmegyünk, és látjuk, hogy mennyire át lettünk verve, agyalok a megoldáson, ehhez elég sok pénz kéne. Holly azonban gyakorlatias, máris van ötlete. - Nem gondoltam, hogy máris festéssel kell kezdenünk a munkát, de igazad van, ezen spórolhatunk. Lesz amilyen lesz, legalább a sajátunknak fogjuk érezni. – Mosolygok rá, és körbenézek, ez a felső szint tényleg valami agyrém, csóválom a fejemet. Itt most valóban nem érdemes tovább agyalni a dolgokon, inkább lefelé indulok. – Nem megyek vissza. Azt hiszem Londonban veszek ki egy szobát, közel ide, hogy reggel gyorsan ide tudjak érni. Hánykor találkozzunk?
Azt hiszem így se lesz ez rossz, legalább tudunk egymásra támaszkodni, azzal sincs baj. Lehet, hogy nem lesz egyszerű, főleg kezdetekben, mert össze kell szokni és ki kell ismerni a másikat. Gondolom neki is vannak azért rigolyái, ahogyan nekem is van néhány mások szerint kevésbé jó tulajdonságom - bár ezzel én nem értek egyet -, de nem mindenkivel jövök ki maradéktalanul, úgyhogy meg kell találnunk azt a bizonyos arany középutat, ami mindkettőnknek jó lesz. Nagyon remélem, hogy sikerül majd. Muszáj lesz, mert ha már megvettük a helyet, akkor nem igen lehet kihátrálni, mintha csak szimplán bérlőtársak lettünk volna. - Így van, de amúgy nem is hiszem, hogy az rosszabb, ha valaki nem sötét varázslókra nyomoz. Vannak más ügyek is, amiket ki kell vizsgálni és azokat a Minisztérium sokszor háttérbe szorítja. Legalább lesz vendégkörünk. - én legalábbis így kalkuláltam, hiszen a minisztérium embereit nem igazán érdekli, hogy a kis ember mi miatt szenved. Az apróságok, mint betörés, lopás, eltűnések soha sem olyan elől szerepelnek a fontossági listán, mint egy-egy sötét varázsló, főleg Tudjukki óta. Azért azóta mindenki sokkal paranoiásabb, nem akarnak egy újabb rémuralmat a nyakukba, újabb halálokat és Imperio hegyeket, viszont így a kisebb problémákat nem igen intézi senki sem és ez nincs így jól. - Oké, én nem is akarok bent ülni az irodában naphosszat. Tény, hogy nincs még túl nagy terepgyakorlatom, de ez részben erre is jó lesz. - és igen én elhatároztam már magamat és szeretném, ha ez az egész működne. Ha egyedül nyitottam volna meg az irodát, akkor is ugyanez lenne a helyzet, akkor se ülhettem volna be az irodába és várhattam volna a sült galambot nem igaz? Ezért sem fogom így sem ezt tenni. Talán a terhére leszek, és ezért ajánlotta fel ezt a lehetőséget, de nem érdekel. Majd meglátja, hogy csak azért, mert lány vagyok még nem vagyok gyengébb, vagy ügyetlenebb, sőt! - Anya is itt dolgozott, ő is magánnyomozó volt, de sose mesélt róla. Még régen történt, a születésem előtt, csak... most válnak apával és a költözés miatt sok minden előkerült a padlásról, ami régóta el lett pakolva. - megvonom a vállamat, mintha nem nagyon érdekelne a dolog. Meglep azért, hogy az ő apja is itt dolgozott, de tényleg lehet, hogy más időben és ha az apja annyira óvja minden ilyesmitől, akkor biztosan nem valami nyomozó munkája volt, legalábbis nem hinném. A szüleim válása pedig nem valami kellemes, de hát ez van... túlélem. Az a fő, hogy nekik jó legyen, én pedig el tudom fogadni ezt, legalábbis igyekszem, más választásom úgy se nagyon van. - Hát ez tényleg eléggé... nagy falat, de megoldjuk. - nekünk ugyan nincsenek házimanóink, sosem támogattam az efféle kihasználást, ezért erre meg is rázom a fejemet. Hasznos is lehetne, de nem, majd mi megoldjuk, végül is azért akartuk, hogy legyen benne kihívás. - Nem kellenek a manók, ez a mi dolgunk, hiszen mi vállaltuk, a miénk a felelősség rendben? - a pénzt közben átveszem és egyelőre elteszem abba a borítékba, amiben az én pénzem is volt eredetileg. Sokat kell rajta dolgoznunk, de nem lesz gond, megpróbáljuk minél kevesebből kihozni a hozzávalókat szépen és minél több mindent kézzel és varázslattal csinálunk meg. - Hát jól van partner, akkor mondjuk holnap kezdünk? Te még visszamész ma a kastélyba, vagy hol szállsz meg? - mert hát itt nem lehet. Én anyánál leszek, ezt már megbeszéltem vele, úgyis pár napja találta meg a lakást, ahová költözik. Furcsa, hogy eladják a közöset apával, de megértem, hogy egyikük sem akart ott maradni, fura lett volna, hogy melyiküké legyen a régi lakás.
♫ The diary of Jane ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látok némi csalódottságot az arcán, hogy nem ő lett a befutó, viszont megkönnyebbülést is, hogy nem szálltak el teljesen a reményie. Ez amolyan kettős kérdés, amely bennem is dúl, számomra az az erősebb, hogy jó lesz ez, és így egyikünk sem esett nagyon pofára. Azt még nem tudom, hogy milyen lesz, hiszen rendszerint egyedül szoktam olvasni, talányokat megfejteni, így, hogy valaki mással kell mindezt megosztanom, már nagyban megbonyolítja a helyzetet. Tudom, hogy nem nézek ki egy vagány srácnak, de ő még nálam is kevesebb terepmunkai tapasztalattal rendelkezik, így muszáj vagyok felajánlani, hogy majd én kimegyek, és megoldok mindent, ő pedig legyen a főnök. Elsőre azt hinném, hogy neki ez imponáló lesz, hogy parancsolgathat, hiszen nagyon agilisen tárgyalt a fickóval, akit végül én vettem rá az aláírásra, de olyan könnyen fel tudja húzni az orrát, hogy nem is tudom, talán ez sem jó megoldás. - Ha olyan vad lennék, amilyennek anya hisz, akkor tényleg sötét varázslókra vadásznék. Nekem elég a magánnyomozás. Nem akarok én meghalni, csak segíteni. - Mosollyal méltatom a felvetését, az ő anyukája is most biztos félti Hollyt, de ez nem baj, fiatalok vagyunk, most kezdenénk valamit magunkkal, ez így természetes. És itt már nem is ér meglepetésként, hogy nem hajlandó az elképzelésemet követni, mindenből részt akar, még a nyomozásból is. Igaz, hogy így én is dönthetek majd, de... van egy olyan érzésem, hogy csak láb alatt lenni. Oké, helyes az arca, de most őszintén, mindenki át fogja majd verni. A nőket szerintem könnyebb megvezetni, mert túl érzelmesek, de nem akarok itt sztereotipiákat gyártani magamban, még a végén képen is vágna, ha szavakba ejteném az elképzeléseimet. - Hát... jó, ahogy akarod, próbáljuk meg így, és ha nem működik, akkor még mindig válthatunk. Nem akarom azt éreztetni veled, hogy csak főnöknek vagy jó, nem azért mondtam. – De igen, azért mondtam, de udvarias akarok maradni, és végülis kedves lány, ha tulajdonostársak vagyunk, akkor meg kell próbálni annyira toleránsnak lenni, hogy nem mondunk mindent ki, hiszen az máris veszekedést szülne. Az első napon nem várt akadályokba ütközünk, de nem tűnik leküzdhetetlennek. Már megvan az épület, csak utána kell nézni, hogy mit is kaptunk a pénzünkért. - Az anyád erről a helyről írt? Apa meg itt dolgozott, kicsi a világ. Bár.. lehet, hogy nem is ismerték egymást, és különböző időben voltak itt. Ezt akárki kibérelhette. Menjünk. – Bólintok, de fent igen komoly gondokba ütközünk, látszik, hogy a fickó mennyire átvert minket, és a mágikus szerződés értelmében még csak nem is reklamálhatunk, aláírtuk. A falak nedvesek, mállanak, és csak azért nincsenek patkányok, vagy hangyák, mert nincs mit enni. Sok helyen ki vannak ütve a térelválasztók, csoda, hogy a komolyabb tartógerendák még bírják. De nem, nem akarom, hogy Holly könyvritkaságai bánják. Azt hiszem minden pénzünket bele kell ölnünk a felújításba, hogy legalább élhető legyen a hely, és ahogy sejtettem, még a tollakat is a roxfortos szerelésből kell pótolni. - Hát ez... Durva... Talán a saját házimanóinkat meg tudom kérni, hogy segítsenek kipofozni, de festékre lesz szükségünk. Az egész emeletet valahogy fertőtleníteni kéne, lefesteni, tapétázni... Sehol egy bútor... – Csóválom a fejemet, és odaadom a nálam maradt háromszáz galleont, legyen ő a pénztáros. Ez is elég sok pénz, de nagyjából az utolsó, és kockáztatnunk kell. Ráadásul az elején, amíg nem vagyunk ismertek, lehet, hogy nem keresünk majd semmit.
Végül is van ebben is előny, hiszen tény és való, hogy ketten könnyebb áthidalni a nehézségeket, hiszen azok is lesznek majd ez nem is lehet kérdés. Azért lássuk be egy új céget indítani soha sem egyszerű és soha nem is lesz az. Ketten többet észreveszünk, ha át akarnak ejteni és talán jobban is haladhatunk, ha együtt gondolkodunk mondjuk egy-egy ügy esetén Persze benne van a pakliban az is, hogy majd érdekellentét lesz, vagy netán nehezebben szokunk összes és nem jövünk ki egymással, hogy mindketten mást akarunk. Meglátjuk, azért mégis csak érdemes legalább megpróbálni a dolgot. Én legalábbis hinni akarok abban, hogy ez működik, ha már megpróbálkozunk vele és elég sok pénzt öltünk bele. Talán felújítva el lehet adni a helyet jó áron is, de... nem szeretném, ha végül erre kerülne sor. - Az anyák már csak ilyenek, de a vadság... ha csak nem vagy titkon éjszakánként szelíd... vagy vad motoros... - elmosolyodom, mert hát lássuk be tényleg nem tűnik valami veszélyes alaknak. Nem az a típus már csak a ruházata alapján sem, bár az lehet akár a miatt is, hogy most meg akarta venni a helyet és ezért a jól ápolt külsejét akarta mindenképpen megmutatni. Nem számít, tőlem akár szelíd motoros is lehet csak összetudjunk szokni annyira, hogy menjen ez az egész. - Nem, a fele a tiéd, az úgy nem lenne fair és én mindenkivel fair módon viselkedem. Nem lesz gond, csak át kell kicsit alakítanom ezt-azt, de menni fog. - igaz hogy még mindig kissé ráncolom a homlokomat, ahogyan gondolkodom, de az is látszik, hogy a szám szélén azért ott van egy apró mosoly is, hogy ne ijedjen meg tőlem, vagy a reakciómtól, tudom is én. Viszont a második kérdésnél azért megrázom a fejemet és akkor már látszik rajtam, hogy ez a fajta ötlet már jóval kevésbé tetszik. Nem, azt nem akarom, hogy én legyek végül is tényleg csak a titkárnőféle, mert ez valahol hasonlót jelentene, amit mondott és az semmiképp sem tetszik. - Ha együtt, akkor mindent együtt, én sem akarok csak bent ülni egy irodában és semmit tenni. Szeretnék én is részt venni mindenben, tehát közösen rendben? - csak úgy vagyok hajlandó ezt az egészet elfogadni, másképp nem. Igenis közös akkor a bolt és együtt járunk utána az ügyeknek. A kisebbeknek az egyszerű emberek bajainak, nem feltétlenül a durva ügyeknek, amikkel a minisztérium emberei foglalkoznak főleg. - Én is segíteni akarok igen és részben anya miatt. Elég fura ügy... nyáron találtam meg ezt a helyet nála, mármint a padláson és úgy gondoltam, ha már sose mesélt róla, akkor csak még jobban érdekel. Megnézzük mi van fenn? - az is érdekel, hogy mekkora és milyen állapotban van, hiszen az eddig még nem derült ki. Azért kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet a hely teljesen, reméljük fent sem rémesebb, szóval ha bólint akkor elindulok szépen az emeletre. Jó lenne tényleg felmérni a terepet, akkor már azzal is tudunk kalkulálni mennyi mindent kell felújítani. Közben előkerül egy jegyzetfüzet is. A pálcámmal intek, amire a levegőbe emelkedik és a penna megjelenve előtte készen áll arra, hogy felírjon mindent, ami fontos lehet.
♫ The diary of Jane ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem vagyok egy kifejezetten vergengő típus, így ha azt látom, hogy az ő stílusa jobban bejön az ügyfeleknek, feladom az enyémet, és beállok hozzá akár asszisztensnek is. Igaz, hogy akkor apáék csalódottak lesznek, de hát ők kényeztettek el annyira, hogy mindenkivel próbáljak kedves, és jó fej lenni, én már csak ilyen vagyok. Tudom, hogy a szüleim akár az utolsó falatot megvonnák maguktól, hogy nekem adják, ha arról van szó, ezért a másik hollóhátassal sem fogok kiszúrni, viszont annyira nyámnyila sem vagyok, hogy teljesen ötlettelenül mindent ráhagyjak. Ezért én is amellett vagyok, hogy próbáljuk meg együtt, hiszen hasonló beállítottságúnak kell lennünk, ha a korunkon túl a házunk, de még a szakunk is megegyezik. Egészen furcsának tartom, szinte ikreknek tűnhetünk, noha külsőleg nem is hasonlítunk. Mivel a tulaj elment, elkezdhetünk tervezgetni, mert annak látom értelmét, hogy valamit csináljunk a kínos hallgatás helyett. Muszáj ezt tennünk, mert ha mindenki egyedül volna, akár az iskolában is agyalhatna róla, de így egyeztetnünk kell egymással. - Nálam apa a támogatóbb, anya amolyan egyetlen kicsi fiaként tart számon. Apa régi vadságát látja bennem. Érted, én és a vadság, ez jó. – Mosolygok rá vidáman, valahogy a pulcsis nyakkendős külsőmről inkább egy pici elsős juthat eszébe, nem valami macsó boltvezető, netán magánhekus. Szóval ez nagyon érdekes lesz. Amúgy a lány nagyon tettre késznek tűnik, látszik, hogy túllelkesedős típus, ami inspiratívan hat rám is, tudjuk majd talán motiválni is a másikat. - Látom, hogy aggódsz, jobb szeretnéd úgy, hogy ne társuljunk, csak segítsek, és dolgozzak neked? Nekem úgy is jó, hogy ha leszel az irodavezető, nem kell engem kiírni. Egyébként is azt terveztem, hogy majd a terepre mennék nyomozni, te meg lehetsz a főnök. Mit szólsz hozzá? – Ez persze csak tipp, nem akarom én leosztani a szerepeket, de látom rajta, hogy mennyire a magáénak akarja, nekem bőven elég, ha ő adja ki az ukázokat. Attól még tulajdonostárs vagyok, de nem kell itt a cégérrel bíbelődni, ha már megtervezte. Aztán más kérdés, hogy ha kint vagyok a helyszínen, mennyire leszek öntörvényű, és a saját elképzeléseim szerint nyomozni, de ez más kérdés, ezt Hollynak nem kell feltétlenül tudnia. - Áh, én jobb szeretek saját magam sikerélményt szeretni, átlag aurornak lenni olyan unalmas lenne. Meg különben is, a sötét varázslókkal foglalkozzanak ők, engem a hétköznapi emberek problémái érdekelnek. Na és te? Az édesanyád miatt? – Kérdezek vissza a nagy kézrázás közepette, aztán elengedjük egymást, valóban egy kicsit aprónak tűnik a hely, de ha jobban belegondolok, bármelyikünk is vette volna meg a helyet egyedül, előbb-utóbb muszáj lett volna legalább egy alkalmazotton gondolkozni, mint én a titkárnőn. Azért el lehet itt férni, nem lesz itt gond, így nem látszik rajtam balsejtelem. Ha jól számolom, háromszáz galleonunk maradt, nem tudunk festőt felvenni, de jobban járunk, ha mi csináljuk meg a felújítást. Írószereket pedig akár az iskolából is hozhatunk, végülis a szakmai gyakorlatunkhoz kell.
Még mindig jobb ketten, mint egyedül sem. Talán furcsa lesz az osztozkodás a helyen, de ha eleve nem sikerül megvenni, vagy bérletbe kivenni és elviszi más az még rosszabb lenne. Ennyire nem ismerjük még egymást, de mivel előzékenyen átengedte volna nekem a helyet, úgy gondolom, hogy nem rossz ember, tehát a későbbiekben sem hiszem, hogy gond lenne bármiből is. Ha valakivel jól kijössz akkor meg még sokkal könnyebb közös helyet vezetnetek, vagy hát legalábbis közös helyen lennetek, a térelválasztást pedig meg lehet oldani valahogy, csak ügyesen kell csinálni. Van már most is bőven ötletem rá és szerintem menni fog. A fő az, hogy meg legyen a hely, a többi már részletkérdés. - Igen a szüleim nagyon kedvesek, bár apa szerint túlságosan nagy fába vágom a fejszémet, de anya támogat és segít, ha kell, de meglátjuk, talán nem lesz rá szükség. - végülis a saját lábamra akarok állni, nem lenne jó már eleve azzal indítani, hogy a szüleim segítenek be, hogy legyen elég pénz a felújításra. Mondjuk nem arra készültem, hogy megveszem a helyet, azt hiszem ha elmondom, hogy végül is ez lett belőle apa ki fog térni a hitéből, anya pedig majd rendesen meglepődik, de... nem számít, akkor is ezt akarom. Nem állhatok már eleve úgy ehhez az egészhez, hogy mi van, ha nem sikerül, ne fektessek bele ennyit. Apa inkább annak örülne, ha bérelném a helyet, így ha mégis csak bukás és nem jön össze, akkor maximum pár havi részletet veszítek el, de így... muszáj sikerülnie és én amúgy sem ismerem a sikertelenséget, mennie kell! - Annak tényleg nem sok értelme van, ha egymás elől happoljuk el az ügyfeleket, vagy a vetélkedés miatt netán mégis máshová mennek. - halk sóhaj, mert hát nem erre készültem. Persze arra sem, hogy közösen veszem ki valakivel a helyet, de az sem volt tervben, hogy közösen nyitok irodát, de mivel együtt vettük meg a helyet már így is úgyis össze vagyunk kötve, nincs mit tenni. Hát nehéz menet lesz az biztos, össze is kell szokni hozzá, megismerni hogy a másik miben jó és úgy megoldani, hogy ne legyen belőle vetélkedés. Én általában egyedül csinálok mindent és szeretek nyerni, ez a közösködés még nem egy sokat gyakorolt dolog nálam, de ha elhatározom magamat akkor... Felemelem a kezemet és megtörve a maradék távolságot megfogom az övét és határozottam megrázom. - Hát akkor legyen így, összefogunk. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, pedig már terveztem cégért is, de akkor átalakítjuk és rákerül a neved... Sawyer igaz? És miért akartál magánnyomozó irodát nyitni? A legtöbb auror a Minisztériumban dolgozik. - a kérdésem már akkor hangzik el, amikor megráztam a kezét és lényegében ezzel megpecsételtük az egyességet. Már csak egy kérdés van, de ezzel nem hozakodom elő azonnal. A fenti szoba, el kell dönteni, hogy mi legyen a sorsa. Én úgy gondoltam, hogy részben raktár, részben alvásra is alkalmas hely lenne, de elég kicsit, két embernek... és nem tudom, hogy ő hogyan gondolta. Azt sem tudom, hogy merre lakik, mármint azon kívül, hogy a kastélyban tölt sok időt, de egyetemistaként, ha egy-egy hétvégét az ember itt tölt az is megoldható, főleg mert akkor nem megy el az idő az utazással. Még nem hoppanálok elég profin, meg aztán folyton át kéne sétálni az egész birtokot, elég macerás.
♫ The diary of Jane ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha ő győzni szeret, nekem meg a játék a fontos, a részvétel, bár kétségkívül én is az eredmények embere vagyok, de nem mindenáron. Ha itt most valakinek örömet okozok a lemondásommal, azzal nem teremtek drámai helyzetet, legyen akkor így. Látom a meglepettségét, hogy csak úgy átengedném, de nem tudja, hogy legbelül azért szívom a fogamat rendesen, ám az mégsem volna igazi felajánlás, ha mártírt csinálnék magamból, aki látványosan szenved. Jó ez így. Viszont hamar kiderül, hogy akár össze is foghatunk, igaz minden pénzünket beleölve az épületbe, feladva az önállóság kérdését, viszont nem kell bérelnünk az ingatlant, véglegesen átszáll ránk. Azt ellenben nem akarom, hogy a tulajdonát elkezdje árulgatni, én azt mondom, inkább nélkülözzünk egy pár hónapig, nézzük meg, hogy a vállalkozásaink hogyan futnak be, legyen, hogy végül az egyikünk tényleg alkalmazni fogja a másikat, nyilván akinek jobban megy. - Akár én is kérhetek a szüleimtől, ha nagyon muszáj. Mégse kéne egy lepratanyán fogadni az ügyfeleket. Jó dolog, hogy téged is támogatnak, szerencsések vagyunk. – Mosolygok barátságosan, és már azon sem bosszankodok, hogy kicsit le vagyunk húzva a tulaj által, végülis számítani kellett valami akadályra, nem mehetett minden simán, és összegezve azt kell mondanom, hogy megkaptam amiért idejöttem. Nem is idegen az, aki a szomszédom, vagy társam lesz, hanem egy hasonló korú, és beállítottságú diák, legalább nem kell magyarázkodnom neki, hogy mit miért csinálok. Előpakoljuk a pénzeinket, és megtörténik a szerződéskötés, oldalt pillantva vigyorogva veszem észre, hogy Holly Edson mennyire örül a dolognak, igazi sikerélmény ez számára, tulajdonképpen nekem is, annak ellenére, hogy kész lettem volna optimistán továbbállni. - Magánynyomozó irodát? Uh, gondolhattam volna, egy szakra járunk. Nekem is ez a tervem, de akkor... egymás elől fogjuk elhappolni az ügyfeleket. Ne érts félre, átengedtem volna, de így magunkkal szúrunk ki, ha nem fogunk össze ebben is. – Hümmögve fonom karba a kezemet, nem tudom, hogy mit mondjak, igazából eszembe se jutott, hogy ennyire egyformán gondolkozunk. Viszont ha mindketten külön csinálnánk, akkor fele annyi a lehetőségünk, és akár tönkre is mehetünk, azt hiszem az nagyon nem lenne jó. Nézelődök, hogy ne kelljen még inkább aláhúzni a balsejtelmeimet. Az épület lepukkantnak tűnik, de nem menthetetlen. Viszont ahogy mondani szokták, két dudás egy csárdában... Visszapillantok hát a lányra, megpróbálok belelátni a lelkébe, amennyire csak úgy idegenként lehet. Az egyik asztalnak vetem a hátamat. - Mégis, szeretném, ha működne, működhet tényleg. Ha összefogunk, lehetünk társak. A pénzünk már benne van, innen már aligha van visszaút, csak ha tönkremegyünk, azt gondolom te sem akarsz. - Közelebb lépek, és bizonytalankodva előrenyújtom a kezemet, aztán az lesz az igazi pofáraesés, ha nemet mond, ragaszkodva a külön utakhoz.
Szeretek győzni, sőt a győzelem rendkívül fontos nekem, de természetesen nem minden áron, és nem úgy hogy nem ténylegesen én értem el a jutalmat. Az, hogy átengedi nekem a helyet azért nem ugyanaz, mintha én értem volna el, hogy az enyém legyen, főleg úgy, hogy épp csak pár perccel érkezett később nálam, sőt talán még egy sem volt. Ez olyan, mint amikor valaki átengedi neked a győzelmet, te pedig képtelen vagy elfogadni és élvezni a sikert, hiszen nem te érted el. Az úgy nem az igazi, e miatt is lepődöm meg annyira és e miatt nem fogadnám el a dolgot, de mint kiderült így sincs esélyem és neki sem, így aztán az előzékenységnek se volt semmi értelme. Pocsék érzés, hogy valaki más viszi el előlünk a helyet, amikor meg lenne a pénz a bérlésre. Én is sejtem azért, hogy lehet ebben más is, teszem azt nincs is vevő, csak a fickó így próbál belőlünk még több pénzt kihúzni, de ha egyszer egyikünknek sincs önmagában annyi, akkor mégis mit tehetnénk? - Jól van, de ha mégis... talán tudok a felújításra kölcsön kérni az apámtól, amíg nem állunk jobban. - és akkor a könyvritkaságaimat sem kell eladni, ami azért jól hangzik és kedves tőle, hogy így áll hozzá, nem várja el, hogy megszabaduljak a számomra fontos és értékes könyvektől. Már csak az a kérdés, hogy vajon a tulaj belemegy-e a dologba, mert ez sajnos még mindig nem biztos. Lehetséges, hogy nincs másik vevő, de az is lehet, hogy van és akkor majd fölénk próbál licitálni megint, vagy a jó ég tudja. Van bennem azért egy jó nagy adag félsz, izgulok, hogy mit mond a fickó. Közben én is előveszem a saját pénzemet, hogy mégis csak hatásosabb legyen a dolog és remélem, hogy ha látja a pasas a pénzt, akkor majd jobban tudunk hatni rá és nem vár alkudozást. Amikor pedig jön a bólintás és aláírja a papírt alig bírom megállni, hogy ne kezdjek el lelkes ujjongással hangot adni az örömömnek. Nem számítottam rá, hogy tényleg sikerül, de úgy tűnik, hogy jó ötlet volt és osztozni a helyen végül is nem vészes. Nem tudom, hogy ő mire akarja használni, de... majd valahogy megoldjuk. Csak akkor szólalok meg, amikor a pasas távozott, kezet rázok vele és elköszönök persze előtte. - Sikerült! Ez remek! Szuper! Akkor... már csak ki kell pofozni és kérdés, hogy te milyen célból vetted meg a részedet, hiszen össze is kell egyeztetnünk a kettőt. Én magánnyomozó irodát szeretnék nyitni, de eloszthatjuk felesben és esetleg felhúzunk egy válaszfalat, vagy... teszünk fel függönyt. - oh már el is képzeltem, nem lesz ez túl bonyolult szerintem. Megoldjuk, hogy ne z avarjuk egymás köreit. Mondjuk nekem jó lenne, ha vége a sulinak, akkor a felső szobát is megkapnám, nem tudom, hogy azzal ő akar-e kezdeni valamit. Azt még meg se néztem, lehet hogy sokkal rosszabb állapotban van, mint a lenti rész, bár a lépcső legalább épp lehet, hiszen a tulaj is gond nélkül felment rajta. Ha veszélyes lenne, akkor talán nem tette volna.
♫ The diary of Jane ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Meglepett mosolyt villantok, hogy ennyire nem érti, amiért kész lennék lemondani a helységről. Pedig így van, engem így neveltek, hogy nem illik harsánynak lenni, erőszakoskodni, és végső soron becsüljük a hölgyeket. És végülis anya elnézte apa fiatalkori botlását, szóval igenis, a nők igen fontosak az életünkben ahhoz, hogy ne kezdjek el versenyezni egy szaktárssal, akkor majd hazamegyek, és megbeszélem a szüleimmel, hogy erről lecsúsztam, de nem adom fel, majd valami másikat találunk, végtére is a cégnevet kell továbbvinni esetlegesen új helyen. - Mindegy, hogy mennyivel. Persze, a tiéd. – Bólintok, azon pedig végképp nem fogunk összeveszni, hogy ki engedje át a másikra. Viszont az tényleg érdekel, hogy mi lesz a hely sorsa, lehet, hogy a lánynak csak egy-két hónapra kellene, és akkor utána is sorbaállhatok, vagy az előbbi gondolatmenet alapján, nála is tudnék dolgozni, mint alkalmazott, a cél, hogy felvegyem a napi munkaritmust, amíg nem találok egy másik irodát. Ez attól függ, hogy milyen tevékenységgel akar foglalkozni. Bólintva adom meg magamat, és várjuk, hogy mit is tudunk megoldásként kicsikarni az ügyvédből, vagy tulajból, még nem derült rá fény, hogy kivel állunk szemben. Amíg Holly a fickót szólogatja, addig körülnézek. Alapos renoválásra szorul, viszont a szerkezet az egész jó. Nem tudom építészeti szemmel nézni, és azt sem, hogy nem eszik-e az alapzatot a termeszek, de első ránézésre megfelelőnek tűnik. Gyorsan kiderül, hogy nekem semmi esélyem az ügyben, azért elég aljas húzásnak tartom, hogy a férfi hármunkat is megversenyeztet, de ha jobban belegondolok, ez üzlet, és őt csak a pénz érdekli. Először felpattanok, mert azt hiszem, a lány engem küld ki, de mint kiderül a kettent rám éri. Az úr végül morogva eltűnik, én pedig a hollóhátas szaktársra pillogok, értetlenül, bár sejtem, hogy van valami ötletem. Össze kéne fognunk a harmadik ellen? - Nem gondoltam rá, hogy társulok valakivel, de.. ez még mindig jobb, mint elbukni az egészet. Ne adj el semmit, csak minimálisan menjünk fölé, a többiből pedig szerzünk, amit tudunk, még az sem baj, ha romos lesz. – Bólintva köszörülöm meg a torkomat, hogy a tulaj lejőjjön. Nagyon elszántnak tűnök. Mire leér, addigra már mágikusan elővarázsoltam a szerződést, csupán kiegészítettem Holly nevével, és a bérletet tulajdonjogra változtattam. Az ár pedig 2100 galleon. A saját ezerötömet már pakolászom is elő. Szép kis halmokat építek a pulton, piramis alakzatban. – Mr.. Legyen 2100, az iskolatársammal itt készpénzben megvesszük. Igaz, hogy alig ígérünk rá, de gondoljon bele, a harmadik vevő még nincs itt, vissza is léphet. Ezzel biztosra megy. – A fickó hümmög, de a mosolyából látszik, hogy nem is biztos, hogy van harmadik vevő. Odalép a pult mögé, vet egy pénzéhes pillantást az aranyhalmokra, majd aláírja a papírt. Holly-ra nézek várakozóan, hihetetlen ez a lány, egészen visszahozta az életkedvemet.
//