2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az épület főbejáratától induló kis ösvényen könnyedén el lehet jutni a néhány tíz méterre, nem sokkal az üvegházak mellett létrehozott kis ágyásokig. Rengeteg virág van itt, mindenfélék. Többségük persze főként nyáron virágzik, de akadnak szép számmal olyanok is, melyek a hűvösebb idő kedvelői.
Háát apa mindig azt mondta, hogy legyünk kedvesek, udvariasak, és figyelmesek a lányokkal. Szóval nekem valahol ez tűnik normálisnak, és szeretném, ha Alba csak jól érezné magát és kész. Mert hát valahogy úgy helyes, ha a fiúk védik meg a lányokat, és ők gondoskodnak róluk. Talán egyszerűen csak nem jut eszembe, hogy vannak olyan nők is, akik saját magukról gondoskodnak. Mert, hát valahogy az volt a normális, hogy van apa, aki sokat dolgozik, meg anya, aki otthon van és velünk foglalkozik. Talán csak a fiatalságomból adódóan de nem igazán gondoltam bele, hogy létezhetnek más családmodellek is. Vagy szimplán csak egyedül álló nők, vagy anyukák. - Az egy mágikus gyűrűkből álló gömbszerkezet. Az égbolt modelljeként is szokták emlegetni. Nagyon izgalmas. Kár, hogy a tanárnő megtiltotta, hogy azt piszkáljam. Szívesen megmutatnám. - sóhajtok fel kissé. Persze, valahol érthető, hogy Callahan tanárnő nem szeretné, hogy kisdiákok állítsanak el olyan régi és mágikus tárgyakat, mint az Armilláris gömb. De attól még valahogy úgy érzem, hogy Alba sokkal jobban megértene, ha meg tudnám mutatni neki, mintha csak előadom a történetét, hogy az első gömböt Eratoszthenész alkotta, meg ilyenek. Pedig amúgy tényleg érdekes. - Hát őő... olyasmi, mint mondjuk a mugli tűzoltó. Ha valaki bajba kerül, mondjuk valami mágikus baleset éri, vagy valamilyen mágikus katasztrófa történik, akkor segít az embereken. Vagy ha például mindeközben még muglik is látnak meg olyat, amit nem kéne, akkor amneziálják őket, hogy ne emlékezzenek. Igazából elég sok mindenhez kell értenie egy varázsbaj elhárítónak az elemi mágiáktól a mentál mágiákig. Néha még aurorokkal is dolgoznak együtt. Az aurorok meg inkább olyanok, mint a mugli rendőrök. Elfogják és börtönbe zárják a bűnözőket. - próbálom elmagyarázni Albának a két foglalkozás lényegét. És talán így már picit jobban megérti azt is, hogy számomra miért jelent ez az egész ekkora dilemmát. Szeretnék varázsbajelhárító osztagparancsnok lenni, mint az apukám. Hogy büszke lehessen rám. És szeretek segíteni is az embereken ott ahol tudok. Albának is csak segíteni akartam az undok festménnyel, amikor előszór találkoztunk. De szeretném elkapni, és börtönbe záratni azokat, akik megölték az ártatlan szüleimet, és szeretném megvédeni a családomat is, úgy ahogy apunak nem sikerült. - Hát az egyetemen elég sokféle szak van. Ha gondolod akkor megkérhetem a nővérem, hogy szerezzen egy egyetemi szórólapot, amin fel vannak sorolva. De igazából ráérsz akkor eldönteni, ha már hetedéves leszel. Addigra úgyis meglátod, hogy miben vagy a legjobb, és mi érdekel a legjobban. - mosolygok kedves a lányra. Hiszen a varázsvilágban is rengeteg lehetőség van, neki pedig még van hat és fél éve mindent felfedezni. Nem is kell mindent azonnal. De igazából azon sem lepődnék meg, ha egy varázs-édesség boltot nyitna az Abszol úton, ha felnőtt lesz. Az apukája biztos segítene benne, akkor is ha ő csak mugli cukrász. De hát erre még amúgy is ráérünk. - Én megértelek. Néha én is így érzek. - mondom csendesen Albának, a szavaira az anyukájáról. És hát valami miatt ismét késztetést érzek rá, hogy megöleljem. Talán egyszerűen én is csak most kezdek rájönni, hogy nem baj, ha hiányoznak a szüleim, és a régi életünk. Talán egyszer nekem is lesz feleségem, és gyerekeim, és akkor megint majdnem olyan lesz, amilyen volt. Akkor a szüleim majd büszkék lehetnek rám. - Mit? - nézek a lányra kíváncsian és lelkesen, és hát így gyorsan beljebb is kerülünk a konyhába. Mert bevallom elég kíváncsi lettem Alba szavaitól. Vajon mit akar mutatni nekem? Szóval gyorsan letelepszünk az egyik pultnál, és én elkezdem előpakolni a mindenféle édességet. Karamellásat, csokisat, nyalókát, meg pattogó cukorkát. Igaz, mindegyikből elég kevés van, de cserébe elég sokféle, hogy minél többet megkóstolhassunk. Amiből csak lehetett, és a kevés pénzem engedte, abból vettem egy keveset. De aztán el is felejtkezem az édességekről átmenetileg. - Hűha... de aranyos. Megfoghatom? - kerekedik ki a szemem a kis gyíkra. És hát felé nyújtom a tenyeremet is, hogy ha van kedve, akkor átmászhasson rá, de nem akarom megijeszteni, vagy hirtelen megfogni. Bár már az igen különös, hogy eddig nem szaladt el. Eddig minden gyík, amit láttam félt az embertől. Szóval ez egészen furcsa. De aranyos is. - Háát... ha nem tudnám, hogy még az alapokat sem ismered, akkor azt hinném, hogy egy familiáris. De az biztos nem lehet. Mert azt még a felsőbb éveseknek is nagyon nehéz megidézni. Sőt némelyik egyetemistának sem sikerül. Vagy csak nagyon sokadik próbálkozásra. Még nekem sincsen, pedig nagyon szeretnék egyet, viszont Flitwick professzor azt mondta, addig még nagyon sokat kell tanulnom, hogy képes legyek rá. Talán pár év múlva. - gondolkozom el hangosan, miközben a kis zöld gyíkot nézem, akár átmászott a tenyeremre, akár nem. - Esetleg menjünk le Hagridhoz, és kérdezzük meg őt. Hátha valamilyen legendás állat ő is, és csak ezért nem fél tőlünk. Egyébként, ha az, akkor meg fogod tartani? - kérdezem kíváncsian mosolyogva.
Azért ezzel biztosan ellenkeznék, mármint hogy a fiúknak kell gondoskodni a lányokról. Hiszen a Mamáról se gondoskodott soha senki. Jó voltak mellette időnként és az utolsó pótapukám egészen hosszú ideig, de azért ő sokáig egyedül oldott meg mindent. Arról nem tudok, hogy apa mennyit segített be neki bármilyen módon. Időben nem sokat, hiszen csak ritkán látogatott meg minket, szóval a Mama nagyon önálló volt és nem volt mindig, aki gondoskodjon róla és neki még ott voltam én is, akire vigyáznia kellett. - Armicsoda? - kerekedik el a szemem a számomra teljesen idegen szó hallatán. Nem vagyok elméleti ember, ezt már Bobbynak is próbáltam elmagyarázni a könyvtárban, de nem igazán értett meg, hogy az olvasás elég unalmas elfoglaltság, legalábbis az én szememben. Sokkal jobban szeretem megélni és kipróbálni a dolgokat. Tény, hogy néha nem árt ehhez tudni ezt-azt, de ha mindig van melletted olyan, aki magyaráz az adott témában akkor máris könnyebb dolgod van és nem kényszerülsz rá az olvasásra. Viszont erről az Armilláris gömbről bizony még sosem hallottam, na nem mintha túl sok csillagászati eszközt ismernék, sőt a csillagvizsgálóba se nagyon tettem még be a lábamat eddig. - És mit csinál pontosan egy varázsbaj elhárító osztagparancsnok? Én még tudod nem igazán tudom, hogy milyen lehetőségek vannak a varázsvilágban. Talán jobban utána kellene néznem, de még ráérek végülis. - még éveim vannak eldönteni, hogy mi akarok lenni és lehet, hogy végül cukrász leszek, mint apa. Volt idő, amikor balerina akartam lenni, meg persze hercegnő korszakom is volt, na nem mintha hercegnőnek nem születni kellene, de magyarázza el ezt bárki egy három évesnek. Azon is gondolkodtam már, hogy tengeri állatokat mentek, vagy gyógyítok, de lehet, hogy nem bírnám az ezzel járó trancsírozást, meg a vért. A curkászat azért sokkal nyugodtabb munka, vagy legalábbis jóval kevesebb sérülés és esetleg belső szerv, meg vér van benne. Viszont még nem nagyon ismerem a varázsvilágban lévő munkaköröket sem, úgyhogy az is lehet, hogy valami jó kis boszorkány hivatásom lesz végül. - Én néha... a Mamára vagyok dühös, hogy itt hagyott, pedig tudom, hogy nem az ő hibája. Máskor magamra, hogy ha én túléltem, akkor miért nem tudtam neki is segíteni. Elég zavaros. - húzom el a számat, kicsit még le is biggyed, de látom, hogy Eddie is kellően felhúzta magát, hogy ezekre gondol. Igaza van, tényleg jobb lenne az édesség és valami más témára evezni. A buta gondolatokat könnyebb félretenni, hogy az ember ne aggódjon miattuk és érezze magát rosszul. - Ez nagyon jól hangzik! És ha már ketten leszünk és biztosan nem hallgat ki senki, vagy lát... mutatok majd valamit. - kicsit még közelebb is hajolok, hogy tudja valami nagy titokról van szó. Bár van itt sok minden, hiszen ott volt az eset, amikor átestek rajtam a könyvek, meg amit találtunk a sárkányokról Bobbyval, de valahogy kétlem, hogy tényleg akarna velem kutatni. Viszont ettől még engem érdekel, hogy tényleg van-e egy sárkány az iskolában, aki nem _olyan_ sárkány, olyan vadállatias, hanem más, de egyszerre nem lehet mindent. Így hát, amikor becsukódik mögöttünk az ajtó feltornászom magamat az egyik székre a pultnál, és amíg Eddie elkezdi az édességet előpakolni, én a kabátom zsebébe nyúlok, ahol mindeddig egy pici gyík pihent és óvatosan leteszem az asztalra. Egészen apró, zöld, viszont egyáltalán nem tűnik hétköznapinak, mivel eszébe sem jut elszaladni. Mintha álmosan nyújtózna egyet aztán nagy szemeket mereszt Eddiere, majd rám. Cseppet sem tűnik ijedtnek, sokkal inkább érdeklődő és valami fura értelem sugárzik a tekintetéből. - Tegnap reggel egyszer csak ott volt az ágyam mellett a polcon és onnan nézett. Szerinted... mi lehet? - kérdem, kíváncsian pillantva a fiúra. Oké azt látom én is, hogy egy gyík, na de nem tűnik tényleg gyíknak, még ha annak is látszik. Van ennek értelme?
Valószínűleg tényleg furán nézne ránk, aki sejtené, hogy egyszerre akarunk forró csokit, meg édességet enni. És hát valószínűleg ez a vacsoránk rovására megy majd. De annyi baj legyen. Nekem viszont teljesen normális, ha sikerül ennyi édességhez jutni, hogy el is fogyasztom azt. Többnyire megosztva a barátaimmal. Mert hát egyedül ez sem annyira poén. Az még, hogy őszinte legyek sosem sikerült, hogy be is osszam a pénzem, vagy a megszerzett édességet. De talán később, ahogy felnövök megtanulok majd jobban, és felelősségteljesebben bánni ezekkel. Elvégre egyetlen gyerek se születik pénzügyi zseninek. Viszont ahogy nő az ember, és megváltoznak a fontos dolgok körülötte, előbb-utóbb rájön, hogy ossza be azt, ami jutott neki. Igazából, ha Albának eszébe is jutna pénzt adni nekem édességre, valószínűleg akkor sem fogadnám el. Elvégre úgy illik, hogy a fiúk gondoskodjanak a lányokról nem? Legalábbis régen, amikor nagy ritkán elment a család étterembe ünnepelni valamit, mindig apa fizetett, és azt mondta, hogy ezt így illik. - Vannak. Tulajdonképpen elég sok holmi van a csillagvizsgálóban, ami érdekes, csak hát a legtöbbet csak az egyetemisták használhatják, akik erre szakosodnak. Például van ott egy mágikus Armilláris gömb is, de azt nekünk nem szabad piszkálni. Egyszer elég nagy bajba kerültem miatta, amikor hozzá nyúltam, Callahan tanárnő elég mérges volt. - mesélem el. Hát igen, ami azt illeti szeretek felszökni a csillagvizsgálóba akkor is, ha nincs is óránk, de fent vannak a csillagok. Mindig reménykedek, hogy hátha egyedül leszek, és egy egyetemista, vagy tanár se talál rám. A gömbbel pedig hát nem igazán volt szerencsém, mert a tanárnőnek is éppen eszébe jutott valamiért feljönni, és hát amúgy is takarodó után voltunk már. De ha egyszer akkor a legszebbek a csillagok. Apuval gyakran néztük a csillagokat. Ő mutatta meg, hogy vannak csillagképek is, nem csak úgy random fényes pöttyök az égen. Bár esélyesen Albát jobban érdekli az íjászat, és az olyan dolgok, amik mozgással, és felfedezéssel járnak. A kérdésre viszont, hogy milyen munkám lenne egy picit elkomolyodok, és elhallgatok. Végül csak lassan válaszolok. - Régen, amíg apa élt, addig varázsbaj elhárító osztagparancsnok akartam lenni. Tudod, mint ő. Most viszont nem tudom. Talán auror. Hogy meg tudjam védeni a családom. Érted, ugye? - nézek rá kicsit szomorúan. Azért érződik, hogy eléggé őrlődöm a két lehetőség között. Akkor is, ha még csak harmadikos vagyok, és bőven van időm addig, amíg leteszem a RAVASZ-okat, és döntenem kell majd. Ez azért mégsem olyan egyszerű kérdés, mert ebben a szívem egyszerűen kétfelé húz, aközött, ami érdekel, és amit kötelességemnek érek. Talán azért is mosolyognak olyan keveset a felnőttek, mert nekik folyton ilyen nehéz kérdéseken kell rágódniuk? Ha ez így van, akkor szeretnék mindig gyerek lenni. De ezt sem tehetem meg. A testvéreim miatt nem. Aztán annyira jól esik Alba ölelése, és a szavai is. Valahogy hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak rá. Mit mondhatnék. Hiszen ő is elvesztette az anyukáját, ami nagyon szörnyű dolog. Egyetlen kisgyereknek sem lenne szabad elveszítenie a szüleit. Ez egyszerűen nem fair. Hiányoznak, és az otthon is, amit megteremtettek nekünk. Már bármennyire is klassz hely a Roxfort, megannyi felfedezni valóval, és kalanddal, de a szerető otthon biztonságát, amire néha mindenkinek szüksége van mégsem pótolhatja. Ezt pedig most valahogy jól esik kimutatni valaki felé, aki tökéletesen megérti, hogy mit érzek. És jó fogni Alba kezét, és nem gondolok bele, hogy mások ezért furcsán nézhetnek ránk. Nem is érdekel igazából. Vagyis hát talán még nem, mert nem úgy tekintek magunkra, ahogy a nagyobb kamaszok, ha egy fiú fogja egy lány kezét. - Megértem, én is így érzek. És néha nagyon dühös is tudok lenni, mert elvették tőlünk a szüleinket, pedig sosem ártottak senkinek. Jó emberek voltak, és nem értem, miért kellett ezt tenni velük...én... - Albának talán feltűnik, talán nem, ahogy megfeszül a karom, és a másik kezem ökölbe szorul. Akaratlanul is. De ha arra gondolok, hogy megölték a szüleimet, akik csak jót tettek ebben a világban... például örökbe fogadtak három gyereket, hogy esélyt és otthont adjanak nekik, nem tudok nem dühös, és elkeseredett lenni. Szerencsére azonban megérkezünk a konyhához, én pedig Albára nézek, továbbra is a kezét fogva. - Menjünk be! Az édesség biztos segít, hogy jobb kedvünk legyen. Egy csomó féléből hoztam kóstolót. - mondom halványan elmosolyodva, talán picit terelve is a témát.
Valószínűleg, aki nem szereti annyira az édességet, mint mi, most nagyon furán nézne, hogy miért is akarunk még édességhez forrócsokit is inni, hiszen az is édességnek számít, de nekem ez cseppet sem fura. Képes vagyok a süti mellé is üdítőt inni, mondjuk egy ünnepi étkezésen. Ha lenne rá lehetőség, akkor az ebéd helyett is sütit ennék, de az a Mama azért sosem engedte és igazából jól főz, úgyhogy nem sok olyan étel volt, amit ne szerettem volna otthon. Befelé indulunk hát, hogy szerezzünk egy kis forrócsokit és egy kicsit átmelegedjünk, ami biztosan Eddiere is ráfér, ahogyan nekem sem árt, mert én is jó ideje kint vagyok már, csak sajnos egyelőre Roxmortsba nem mehetek le, de majd annak is eljön az ideje. Akkor legalább hátha leesik majd, hogy nem is olyan egyszerű, hogy Eddie hoz nekem is édességet, hiszen eszembe se jutott, hogy adhattam volna neki rá pénzt is, na nem mintha lenne költőpénzem, hiszen nincs itt büfé, vagy ilyesmi. Apa minimálisat adott még a vonatra, azóta pedig nem igazán volt hol elkölteni és bevallom a vonaton a nagyrészét sikerült elherdálni. - Nem is gondoltam, hogy olyan is van, ami nappal működik. Az azért tényleg elég menő! - bólintok, bár annyira nem vagyok egyhelyben ücsörgős fajta, szóval a távcsövek se nyűgöznek le különösebben, mint ahogyan valójában a sakk se érdekelne, amivel Eddie szeret foglalkozni. Viszont az íjászokdást, ha sikerül összehozni majd, az tényleg jó móka lenne és izgalmas is, ami azért nem utolsó szempont, sőt! Az viszont még így sem esik le, hogy Eddiet nem feltétlenül veti fel a pénz. Ez van, ha az embernek eddig ilyesmin nem nagyon kellett gondolkodnia. - És milyen munkád lenne, amivel jól lehet keresni? - kérdezem, mert ez viszont már érdekes téma. Én lehet, hogy cukrász leszek majd, mint apa, de egyelőre még nem tudom. Olyan sok új dolgot ismertem meg már itt az iskolában. Szó szerint egy egészen új világ tárult fel előttem, és még biztosan sok időbe telik, mire kitalálom, hogy mi az, ami nagyon tetszik belőle és mi az, ami kevésbé. - Tudom, hogy milyen, amikor hiányzik valaki, aki már nem lehet többet veled. - sóhajtok egyet én is, mert igazából tényleg nem gondoltam bele, hogy bár nekem már nincs it a Mama, de kaptam egy egész új családot. Eddienek viszont csak a testvérei vannak és biztos rossz lehet, amikor mindenki hazamegy a szüleihez, ők meg itt maradnak a kastélyban. Bármennyire is igyekeznek nekik segíteni a tanárok, akkor is biztosan nehezen viselném, ha én lennék az ő helyében. Ezért jó szorosan vissza is ölelek és cseppet sem érzem kellemetlennek, hogy nem engedi el a kezemet. Nem is gondolok bele, hogy esetleg más e miatt furcsán nézne ránk, hiszen csak szeretném, ha nem lenne rossz kedve, mégis csak édességet enni megyünk. - Igen a Mama se akarná, hogy szomorú legyek miatta, ebben biztos vagyok, de attól még nagyon hiányzik. Néha... néha tudod úgy érzem, hogy nem fair, hogy ő már nem lehet itt, én meg igen és olyankor nagyon dühös tudok lenni. - és talán néha kicsit a Mamára is dühös vagyok, hogy ő nem tudott megmenekülni a balesetben, ami tudom, hogy nagyon csúnya dolog, hiszen nem ő tehet róla, ahogyan én sem arról, hogy túléltem, bár még mindig nem tudni hogyan. Mondjuk, ami a könyvtárban történt pár hete Bobbyval lehet, hogy magyarázatot ad erre, de valahogy még nem volt idő arra, hogy ezzel jobban foglalkozzam.
Sajnos én nem mondhatom, hogy máshol jobban el tudnám ütni az időt. Mert hát vagy itt vagyok, vagy az árvaházban, ami majdnem ugyanilyen, csak ott nem kell tanulni, és tényleg vannak társasok. De ettől még nem könnyebb a dolog. Akkor sem, ha vannak barátaim ott is, itt is. Viszont az ember nem lóghat folyton ugyanazokon az embereken, ugyanazt csinálva. Az egy idő után elég unalmassá tud válni. Még a társasok is, ha mindig csak ugyanazzal játszhatsz. Igaz, én sose tartanám cikinek, hogy egy hugrabugossal barátkozom. Vannak hugrabugos barátaim, nem csak Alba. Szerintem, aki ilyen miatt tesz különbségeket az buta, és egyedül fog maradni, és meg is érdemli. Tehát én nagy örömmel veszem a hugrabugos lányka társaságát. - Akkor menjünk be. Én is kezdek kicsit fázni. - mondom mosolyogva neki. Majd a kastély bejárata felé veszem az irányt. A nagyteremben biztos jó meleg lesz, és ott jobb is lesz édességet majszolni az egyik asztalnál. Az sokkal kényelmesebb, mint itt ácsorogni a hidegben. Amúgy is látom Albán, hogy ő is kezd rendesen átfagyni. - Persze! Mindig adnak, ha kérek. A manók nagyon kedvesek. Akkor menjünk oda! - lelkesedem fel az ötletért, mert én is nagyon szeretem a forró csokit, és ilyen hideg után biztos, hogy nagyon jól fog esni. A délutáni édesség nassolás pedig határozottan kedély javító elfoglaltság. Legalábbis esetemben biztosan. Alba pedig szerintem pont olyan, aki szintén így van ezzel. Ráadásul most nem csak a manók kínálta lehetőségek vannak, hanem egy csomó mindenből akad kóstoló a táskámban is, ami most azért egyenlőre jócskán húzza a vállamat. De sebaj, a toronyba terveim szerint már jóval könnyebb táskával kell felmásznom majd. Bár akkor meg lehet, hogy a saját pocakom fog lehúzni. - A jobb megbűvölt távcsöveket lehet nappal is, és egy csomó izgalmas dolgot fel lehet velük fedezni. De az olyanok nagyon drágák. Szóval egész biztos nem lesz olyanom, amíg nem leszek felnőtt és lesz egy jól fizető állásom. - mondom egy kis sóhajjal, mert hát nekem tényleg semmi esélyem rá, hogy összeszedjem azokat a súlyos galeonokat. Ahogy Autumn és Gideon se fogja tudni összeszedni. Mástól pedig aligha kapok bármit is. A testvéreimmel csak apróságokat szoktunk adni egymásnak, olyat ami a kevés zsebpénzünkből is kijön, amit árvaként kapunk a nevelőktől. Alba kérdésére csak szomorúan megrázom a fejem. - Nem. Itt maradunk. Ilyenkor Hagrid hoz egy csomó óriásfenyőt a nagyterembe, Flitwick professzor meg szépen feldíszíti őket. A tanárok se annyira szigorúak, és a manók többféle édességet csinálnak, mint máskor. - mesélem el, de azért érződik némi szomorúság a hangomon. Mert hiába néz itt ki minden pazarul, de attól nekem még nagyon hiányoznak a szüleim, és sokkal jobban szeretnék hazamenni hozzájuk. Akkor is, ha ez többé már nem lehetséges. - Nagyon kedves vagy. Ez jól esik. - mosolyodom el halványan Alba szavaira, és amikor megszorítja a kezem akkor egy rövid pillanatig szembe fordulok vele, és gyorsan megölelem. Bár magam sem tudom, hogy miért. Talán saját magam miatt. Aztán valamiért elfelejtem elengedni a lány kezét, és úgy sétálok vele tovább immár a folyosón, bele se gondolva, hogy esetleg mások mit gondolhatnak ebbe bele. Persze csak ha hagyja, és nem húzza ki a kezét az enyémből. - Nem szeretek szomorú lenni. Anya meg apa se szeretné. Legalábbis igyekszem ezt gondolni. De ettől még nagyon hiányoznak, és nagyon szeretném ha legalább egy napra minden olyan lehetne, mint régen. Pedig tudom, hogy ez butaság. Akik meghaltak, azok nem jönnek vissza. Már semmi sem lesz ugyanaz. - folytatom végül a konyha felé menet. Bár nem túl vidám téma, de valahogy most jól esik kimondani. Főként olyasvalakinek, aki tudom, hogy megért.
Azért odahaza sokkal könnyebben elfoglaltam magamat hétvégén. Egy csomó cuccom volt otthoni is, meg a Mamával sokat sütöttünk, főztünk együtt és ha jó idő volt akkor jókat sétáltunk a tenger parton, meg úgy mindenfelé a környéken. Itt viszont azért még mindig úgy érzem, hogy jóval korlátozottabbak a lehetőségeim. Bár az is lehet, hogy benne van, hogy még mindig kissé honvágyam van és, hiába telt már el egész sok idő azóta, hogy elkellett jönnöm otthonról. Ezért is örülök neki, amikor Eddie felbukkan, főleg mert Bobby viszont az utóbbi időben totál felszívódott. Pedig csak ő tud a kis titkomról, és bevallom kicsit félek, hogy esetleg elmondja valakinek most, hogy nem áll velem szóba. Mardekáros, lehet hogy ezért? Cikinek gondolták a barátai, hogy egy Hugrabugossal beszél? Pedig milyen érdekes lett volna tényleg megpróbálni kinyomozni, hogy van e sárkány az iskolában! Hiszen abból a könyvből hiányzott egy oldal, valaki kitépte és lehet, hogy titkos információk voltak rajta. - Ha akarod megmutatom a hintát, de talán jobb lenne bemenni. Tényleg kezd kicsit hűvös lenni. - bólintok, mert már egy kissé tényleg piros az orrom. Mégis odébb van még a tavasz és úgy sejtem addig csak egyre hidegebb lesz. Na igen, a spanyol időjáráshoz szoktam és azért nálunk nem szoktak különösebben kemény telek lenni, meg az eső se olyan gyakori, mint itt. Azért meg van ennek a télnek is a szépsége, nem mondom, hogy nem, de akkor is jobban kedvelem a meleget. - Ú, a forrócsoki csodás lenne! Szerinted kaphatunk a konyhán a manóktól így soronkívül is? Olyan jó lenne! - lelkesülök be. Azt hiszem a hintát el is vethetjük, a forrócsoki sokkal jobb lehetőség, közben megbeszélhetjük mi lehetne egy játszó szobában. Igazán gondolhatnának ilyesmire is. Lehetne ott kártya, meg pár társas játék. Az ember ilyesmit nem hoz magával feltétlenül a suliba, még sem pakolhatja ki az egész szobáját otthon, meg lehet, hogy valakinek nincs is efféléje, és ha van is hát maximum pár féle. Ha lenne itt egy kész kollekció az milyen jó lenne! - Oh hát annyira nem is biztos, hogy érdekes egy távcső. Úgyis csak éjjel lehet használni, ha nincsenek felhők. - próbálom óvatosan a távcsőt leszólni, mert látom rajta, hogy kicsit elkámpicsorodott. Ebbe még bele se gondoltam, hogy ha nincsenek szülei, akkor nem nagyon kapnak ajándékokat sem és ez azért rémes lehet! Nekem mindig ott volt a Mama és apu is hozott ajándékot és persze az aktuális pótapukám, meg a nagyiék ünnepekkel, most pedig bár a Mama már nincs, de karácsonykor biztosan kitesz majd magáért apu is. - Ti nem is mentek sehová az ünnepekkor a testvéreiddel? - kérdezem meg óvatosan, mert bár rémes, hogy a Mama meghalt, de néha nem gondolok bele eléggé, hogy Eddienek azért sokkal rosszabb lehet, hogy egyáltalán nincsenek szülei, akik támogassák, vásároljanak neki dolgokat és segítsenek neki mindenben. - Ugye tudod, hogy engem nem zavar, ha elszomorodsz? Én... igazán megértem. Néha nem tud az ember nem elszomorodni. - teszem hozzá még óvatosan, picit meg is szorítom Eddie kezét. Végülis édességet ehetünk majd odabent is, ha már nem fagyunk össze, de szeretném, ha tudná, hogy nem kell mindig vidámnak lennie és átugrania a kellemetlen témát. Biztosan van, aki nem érti meg, hogy milyen érzés ez, de én azért tudom. Bár nem vagyok teljesen árva, de tudom, hogy milyen érzés elveszíteni valakit, akit szeret az ember. Minden nap hiányzik, még ha épp néha nem is mondjuk ki.
Bennem nem nagyon merül fel elsőre, hogy Albának lehet elég uncsi volt a délelőttje. Mert hát én valahogy csak úgy a kastélyban sétafikálva is folyton belebotlok valami furába, és érdekesbe. Legalábbis elég gyakran. Ha pedig nem, akkor még mindig ott vannak a barátaim, vagy a testvéreim, akikkel elüthetem az időt. De persze a sakk-klub is elég jó szórakozás. Azt hiszem elég sokat fejlődtem belőle az utóbbi pár hétben. Mondjuk nem hiszem, hogy Devant vagy Dwight-ot meg tudnám verni, ők aztán nagyon profin tudják. De azért én is igyekszem tanulni tőlük, és fejődni. De egyszer talán még őket is legyőzhetem. Az jó volna. Szóval, ha eszembe jutna, hogy Albának talán kevésbé jó és izgalmas a délelőttje, akkor talán nem bámészkodtam volna annyit a faluban, és jobban siettem volna vissza hozzá. Végül is az a lényeg, hogy végre itt vagyok, és ő is, tehát együtt tölthetjük a délutánt, ami biztos sokkal jobb lesz, mint a délelőtt volt! Amikor kapok két puszit, abba kicsit bele is pirulok, és hirtelen még melegem is lesz, pedig elég hideg idő van. Ti értitek ezt? Minden esetre azért gyorsan megölelem Albát, amolyan üdvözlésképpen, mert hát nem igazán tudom, hogy náluk Spanyolországban, vagy éppen Olaszországban ez hogy is szokás a fiúk, meg lányok közt. De nem akarok undok lenni, vagy megbántani vagy ilyesmi. Azt a világért sem, hiszen olyan kedves lány! - Ha gondolod visszamehetünk a hintához. Vagy ha fázol, akkor be is mehetünk. De sétálhatunk is a parkban, vagy leülhetünk egy padra. Igazából mindegy. A lényeg, hogy együtt vagyunk végre. - kezdek bele lelkesen. Igazából bele se gondolva szokás szerint az utolsó mondatomba. Akkor vélhetőleg úgy elpirulnék mint a rák. Mert persze nem úgy értem, hogy úgy együtt együtt lennénk... vagy ilyesmi... Csak jó vele együtt lógni. Ennyi. Azt hiszem. - Anyu szerint egy jó kis forró csokinál nincs is jobb ilyen időben. Sok tejszínhabbal. Az mindent megold. Bár egy játszó szoba az tényleg klassz lenne. - csevegek végül vidáman tovább. Persze vannak közös társalgók, meg klubhelyiségek, és a nagyterembe is be lehet menni. Meg jobb időben, ha nincs edzés, akkor a kviddics pályára is ki lehet menni röpködni. De azért a társalgót, és klubhelyiségeket se árasztották el játékokkal. Oké, lehet sakkozni, meg köpkövezni.Viszont nem hiszem, hogy ezek annyira érdekelnék Albát. De egy jó kis labdajátlkos, vagy társasos szoba, ahol mindenféle megbűvölt társas van, az jó móka lehetne ilyenkor. Talán javasolnom kéne a létrehozását McGalagony professzornak. - Leginkább sétáltam, és nézelődtem. Nagyon sokféle üzlet van. Az egyikben lehet seprűket kapni. Na meg ott van az asztronómiai felszerelést áruló üzlet is. Az nagyon klassz lehet. Ki állítottak egy nagyon menő távcsövet a kirakatba. De az nagyon-nagyon drága. Apa biztos megvenné nekem Karácsonyra... de... - végül kissé szomorúan elhallgatok. Pedig az elején a távcsőnél még egész lelkes voltam. De hát az apukám meghalt. Így nyilván nem is vásárolhat nekem semmit se. Se Karácsonyra, se szülinapra, se semmire. Persze nem akarom, hogy Alba azt higgye, hogy csak ezért hiányzik, mert nem. Az egész ünnep, és a családom hiányzik. Ahogy apával díszítettük a fát, anya sütit sütött. Minden. Ilyenkor pedig hiába vannak itt a testvéreim, attól még nem könnyű. Én a szünetet is itt fogom tölteni, miközben minden barátom haza megy a családjához. - Mindegy... inkább együnk édességet! - vetem fel inkább, talán csak azért, hogy a saját figyelmem is eltereljem erről a témáról.
Uncsi dolog azért ez a kastély, ha ennyire kiürül, hiszen sokan lemennek ilyenkor Roxmortsba. Kevesen vannak, akik elsősök, másodikosok, vagy esetleg nincs engedélyük a szüleiktől. Az egyetemisták meg bármikor mehetnek. Most meg még Robyval se lóghatok, hiszen elmentek arra a hülye meccsre. Írország tökre messze van! És egész hétvégén ott lesznek a csapattal! Én meg persze nem mehetek sehová. Nem fair. Így a nap nagy része várakozással telt, hogy Eddie mikor ér rá vissza, hiszen megbeszéltük, hogy találkozunk majd és hoz pár dolgot. Ha tudnám, hogy az összes zsebpénzét édességre költi és nekem is ad belőle... de az az igazság, hogy sose volt rá szükségem, hogy igazán értsem a pénz értékét. A Mama egyszerűen vagy megvette nekem, ami kell, vagy nemet mondott, de többnyire azért igen. Tudom, hogyan kell elérni, amit akarok. Apuval meg még nem voltunk olyan sokat együtt, hogy fejlődjek ilyen téren, és hát ami kell azt megszoktuk venni. Nem vagyok olyan helyzetben, mint Eddie, hogy jól meg kell gondolnom mire költök, főleg mivel nem mehetek le a faluba, költőpénzem sincs, mert hát minek. A délelőttből tehát kis időt a barátaimmal töltöttem, meg a szobatársaimmal és pár hete találtunk egy kissé kopott hintát is a kastély mögött, úgyhogy ott lógtunk. Kicsit tehát, amikor érkezem a virágágyásokhoz, már lila a szám, mert viszonylag sokat voltam kint és ebből túl sokat ücsörögtem a hintában, de ha mozogni fogok akkor majd átmelegszem és persze az édesség is áttud melegíteni. - Szia Eddie! De jó, hogy megjöttél! - gyorsan közelebb is lépek és adok neki két puszit, hiszen a Mama mindig azt mondta, ha valakit kedvelünk, akkor üdvözöljük kedvesen. Bár igazából, ha nem kedveljük akkor is, mert nem szép dolog undoknak lenni valakivel. - Elég unalmasan! Van egy jó kis hinta kicsit arrébb, de kezd hűvös lenni és elég sokat voltam már kint. Bent viszont még unalmasabb! Szerencsére most nem kell semmiféle beadandót megírnom... azt hiszem, úgyhogy nehéz mit kezdeni magával az embernek ilyenkor. Nem is értem, hogy itt miért nincs valami szabadidős tevékenységre lehetőség. Se egy játszótér, se egy játszó szoba, vagy.... akármi! - fecsegek egészen hosszan, jószokásomhoz híven, de hát igazából szerintem teljesen jogos, amit mondok. Ez mégis csak egy bentlakásos iskola és totál úgy érzem, hogy nem fektetnek megfelelő hangsúlyt arra, hogy amikor épp nincs semmi kötekező dolgod, akkor mihez kezdj magaddal. Mégse lófrálhatsz egész nap a kastélyban, hátha történik valami érdekes. - És te mit csináltál a faluban? - kérdezem kíváncsian, bár legszívesebben arra kérdeznék rá, hogy mit hozott nekem, de hát az felettébb udvariatlan lenne.
A Roxmortsi hétvégék mindig nagyon klasszak. Tényleg. Annyi felfedezni való van. Szerintem még egy csomó dolgot nem is láttam, pedig elvileg csak egy kis falu. De tele van klasszabbnál-klasszabb üzletekkel. Ami persze rengeteg izgalmas kalandot ígér. És egy rakás olyan dolgot, amire az árváknak nincs pénzük. Például saját seprű, vagy az a hiperszuper mágikus űrteleszkóp ami a legújabb modellje a Star-Astronomy Kft-nek, ami a leghíresebb asz vállalat csillagászati sőt csillagjóslási termékek tekintetében is. Nekik van a legtöbb csillagtérképük, teleszkópjuk, sextansuk, speciális fényképezőgépük, némelyik összeépítve a teleszkóppal. És mind tele mágikus tulajdonságokkal, amiktől csak még klasszabbak lesznek. De hát mit tehetnék, ha arra sincs pénzem, hogy belépjek az üzletbe? Csak minden alkalommal a kirakatot bámulhatom órákon át kívülről? Nekem viszont a pozitív dolgokra kell koncentrálnom a mai nap. Például arra, hogy Albának ígértem egy rakás édességet. Szóval, inkább a Mézesfalás felé veszem az utamat, miután kibámészkodtam magam. Tudom. Ha azt a kevés kis pénzemet is, ami van mind elköltöm édességre, akkor aztán végképp nem lesz teleszkópra, csak az iskola szertárából kölcsönzött darabra. Ami nem ugyanaz. Nagyon nem. De megígértem Albának, hogy viszek neki. Azon kívül, én is imádom az édességeket. Ez a másik nagy baj. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne vegyek. Ha pedig elfogy a zsebpénzem, akkor is muszáj vagyok a nagyteremből vinni magammal valami sütit. Mert kell a szénhidrát egész napra, hogy gondolkodni is tudjak. Szóval most is az édességboltban hagyom a teljes havi zsebpénzemet. De cseppet sem bánom. Már csak azért sem mert már visszafele útban azon ábrándozom, hogy milyen jó lesz együtt megkóstolni mindent, amit vettem Albával. Mert hát jó az édesség, de akkor a legjobb, ha van kivel megosztani, nem igaz? Így alig várom, hogy visszaérjek a kastélyba hozzá. Persze megbeszéltük, hogy amint visszaérek üzenek neki. Szóval így is teszek, és a virágágyások közé invitálom a lányt. Bár a mostani időjárás szerint nem nagyon vannak virágok, de gondoltam azért sétálhatnánk egyet idekint. Igaz, tavasszal sokkal szebb ez a hely. De édességet enni bárhol, bármikor lehet. A birtok meg hatalmas területet kínál erre a célra. Még ha kissé hideg is van a konkrét piknikhez. Legfeljebb, majd ha nagyon fázni kezdünk akkor bevonulunk a nagyterembe forrócsokizni. Amikor pedig meglátom a lányt, akkor már szélesen mosolyogva integetek és el is indulok felé. - Szia! Hogy vagy? Milyen volt a délelőtt? - kérdezem tőle mosolyogva, ahogy kellően közel érünk egymáshoz.
Most, hogy így közelebbről is látom őt, valamiért kicsit ismerős nekem. Nem tudom miért, de már a neve is az volt. Bár lehet csak összetévesztem valakivel, előszokott fordulni néha. Viszont örülök, hogy sikerült megtaláljam őt, így két legyet ütök egy csapásra, és nem kell, majd még külön keresgéljem őt. Végre nekem is lehet szerencsém, nem? -Igen, Hugrás vagyok. - válaszolok a kérdésére mosolyogva. -A tanárod téged ajánlott, mint legjobb látványmágus. Segítséget kértem, de azt mondta, hogy ő elfoglalt. - magyarázom neki a dolgokat. -Egy tánc koreográfiához kéne. A mozdulatok, már nagyjából megvannak és a zenék is körülbelül megvannak a fejemben. Viszont hiányolok még valamit hozzá, így ebben kéne egy kis segítség. - próbáltam nem olyan gyorsan ledarálni neki, hogy azért értse mit szeretnék. Meg abban is reménykedek, hogy rendes lesz és tényleg segíteni fog és nem hagy, majd hoppon. -Oh amúgy, de illetlen vagyok. Még be se mutatkoztam, de már lerohantalak téged, sajnálom. - ütök a fejemre jelképesen, csak hogy érezze, hogy kissé bohókás és bolond tudok lenni. Hát ha ezzel is kicsit meg tudom törni a jeget és szimpatikusabb leszek számára. -Zoey O’Donnellan vagyok. - mutatkozok be végül. Remélem nem késői a bemutatkozás és nem vél bunkónak, mert amúgy tényleg nem szándékosan tettem ezt. Mondjuk kissé gázul jött ki, hogy én, már tudom mi az ő neve, de ő meg nem, mert biztos vagyok benne, hogy nem ismer. Hiszen ő idősebb is nálam és más szakon is vagyunk. Ha találkoztunk is egyetemen belül esetleg, akkor is max kis időre vagy csak folyosón futhattunk össze. Bár nekem nem rémlett az arca, szóval valószínűleg először találkoztunk csak.
Szükségem van némi frisslevegőre így az órák után és ameddig nem találkozom Sheree-vel így sétálva indulok meg. Hermelinem a vállamon pihen most is mint úgy nagyjából mindig. Sok mindenen jár a fejem, mint például a Sheree-s dolgokon, de ez egy kisebb szelete a nagy egésznek azt hiszem. Hiszen éppen arra készülök, hogy elhívjam bálba. Talán együtt kifőzhetünk valamit annak érdekében, hogy Jó legyen ez a bizonyos buli. Amúgy sem szeretek tétlenkedni és a sok én nemes vagyok ezért fennkölten kell viselkedni idióta kész hervasztó. Talán pont ezért választottam végül a látványmágiát, nem feltétlenül kell színpadra állnod vele. Másfelé is tudod kamatoztatni a tudásodat. Elégedett mosolyt öltök magamra enne a gondolatnak a megfogalmazódása miatt. Kíváncsi leszek Sheree mit szól, de mondjuk a fiúk is fognak egy fejet vágni. Lehet majd beszélnem kellene Caleb-el és Damian-el is. Na majd sort kerítünk erre is egyszer csak. Először egyet, nem igaz? [You must be registered and logged in to see this image.] Éppen a virágágyások felé kódorgok, fene se érti, hogy kötöttem én ki itt, hiszen majd a tisztáson találkozom a szőkeséggel. Végülis egy kis nagyobb kitérőbe még nem halt bele senki és mindenütt megtalálhatod a kiskapukat, hogy levágd a dolgot. Ahogy körbe pillantok meg kell állapítanom nem néz ki azért ez rosszul, valahogy az otthoni dolgokra emlékeztet a hely. Már megindulnék levágni az utat, hogy elinduljak vissza mikor megüti egy hang a fülemet. Kicsit összeösszevonom a szemöldökömet úgy fordulok a felém közelítő lány felé. - Igen én vagyok Eoin, tudok valamiben segíteni? – húzom fel kérdőn a szemöldökömet és fürkészem a vörös lányt. Nem hiszem, hogy találkoztam vele vagy, ha igen akkor futólagos lehetett a dolog. Általában nem aranyhal memóriával élek. Ámbár ahogy látom háztársam is szóval csak jó oka lehet annak, hogy leszólított nem? Mielőtt még elijeszteném szegényt mosolyt varázsolok ajkaimra, lányokkal csak nem kellene bunkónak lenni, nem? - Ha szemem nem csal Hugrás vagy. Szóval… mit tehetek érted? – vágom zsebre kezeimet és familiárisom is érdeklődve emeli fel a fejét, hogy lássa mi ez az egész felfordulás hirtelen. Mint mindig tök nyugodtan sziesztázott, ki hitte volna… Talán a maréknyi lustaságomat ő kapta meg és kiélvezheti a dolgot mivel a vállamon utazik.
zene || viselet || Ne félj élni! ||[You must be registered and logged in to see this link.]
A napokban gondolkodtam valamilyen új tánc koreográfián, amit majd tudnék alkalmazni egy versenyen is, és már félig meddig kész. Viszont nagyon hiányolok belőle valamit. Zenét, már sikerült találjak, és nagyon is passzol az elképzeléseimhez, de még mindig nem tökéletes. Egyébként nem vagyok ilyen, viszont, ha táncról van szó, akkor képes vagyok napokat elpocsékolni azzal, hogy zenét keressek. Mert, ha nem olyan, mint amilyennek elképzeltem a tánchoz, akkor baj van. Ilyen téren finnyás tudok lenni, nagyon. Végül rájöttem, hogy némi plusz látvány bele férne a táncomba, amihez lehetne egy kis mágiát is alkalmazni, persze mugli versenyen ezt nem tudom megoldani, mert az elég fura lenne, de amúgy meg. Tökéletes lenne. Úgy, hogy a Látványmágus szakon fel is kerestem egy tanárt, hogy esetleg tudna segíteni vagy tippet adni. Végül az egyik legjobb diákot ajánlották nekem, hogy keressem fel, Eoin Shane O’Reilly-t. Ő is Hugrabugos, mint én és valamiért nagyon ismerős is a neve, csak nem jut eszembe, hogy honnan. Minden esetre tervben van, hogy megkeressem őt, csak előbb még dolgom van a virágágyásoknál is. Az egyik tanárom megkért rá, hogy nézzek rá, hát ha akad valamilyen tenni való. Bevallom, nem sok kedvem van most így hozzá, de hát nincs mit tenni. Gyorsan megpróbálom lerendezni, utána megkeresem a Hugrás társamat, hát ha van egy kis ideje, amit rám szánhat. Vagyis reménykedek benne, ha már ház társak vagyunk. A virágágyásokhoz érve, viszont meglátok valakit, aki a közelben sétál. Felismerem őt, mert pont megmutatta a tanár képről, hogy hogyan néz ki az a srác, akit ajánl nekem a látványmágia miatt, így elindulok felé. -Hé! Várj egy kicsit! - szólok utána, azért, hogy ne menjen el. -Bocsi, de ugye te vagy Eoin? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, de azért még nem olyan rossz az arcmemóriám.
Néha történnek dolgok, melyeket elég nehéz elképzelni számunkra és igen, eleinte én se hittem volna, hogy valamilyen szinten megkedvelem Jenkinst, de végül mégis így alakultak az érzelmeim. Elég bunkó és lekezelő másokkal szemben, de néha - viszonylag ritkán - utat tör belőle a normális énje is egy-egy röpke pillanatra. Olyankor pedig bízom abban, hogy ő valójában ilyen és csak mások előtt alakítja a kemény fenegyereket. Na, nem mintha bajom lenne azzal, ha valaki pasiként kiáll önmaga és az elképzelései mellett, csak az a stílus, amelyet Noah képvisel, nos... Túlzásnak érzem. Az ártalmatlan heccekkel semmi gond, csípem az olyasmit, de a tényleges bántalmazás már egy egészen más kategóriába esik. - Igen, elég nagy hülyeség részemről és tisztában vagyok azzal, hogy sokat bukhatok rajta - ismerem el, hiszen én is végig jelen voltam, amíg Alisonnal volt együtt és eleinte ugyan teljesen normálisan viselkedett vele, majd jött az a mozis dolog, a lány pedig nemet mondott, mire Noah úgy döntött, el kell taposnia a csajszit. Mert mi az, hogy egy csaj ilyesmire nemet mondjon? Gondolom, elég szépen felhúzta magát akkor és ott, már ami a testiséget illeti, nagyon ráfeszülhetett a gatyája a csajszira és nyilván hideg zuhanyként érte az elutasítás Alison részéről. De nem is értem, mit képzelt... Komolyan egy moziban szerette volna kielégíteni a vágyait? - Jó, ebben egyetértünk - fújom ki a levegőt kelletlenül, hiszen Abbienek igaza van teljes mértékben. Nem lenne szerencsés állandóan Noah körül lebzselnem, mert azzal csak saját magam alatt vágnám a fát. Kell számomra valaki, aki viszonozza ezeket az érzelmeket és az a valaki egyértelműen nem Jenkins lesz. Remélem, nem csinálok semmi ostobaságot sem. Teljes mértékben értem, mire céloz Abigail, hiszen a jelenlegi helyzetem pont ilyen. Persze, hogy felfogom, miszerint nem lenne túl jó ötlet részemről a Noahval való beszélgetés, de szívem szerint már rég túlestem volna ezen az egész helyzeten. És igen, bizonyára rossz vége lesz, megaláznak és lehetetlenné teszik a hátralévő iskolai éveimet, ami már önmagában nem hangzik valami jól. Jenkinsnek pedig vannak módszerei arra, miként hozza el ide magát a Poklot. Megismertem már az évek folyamán, ő nem pont olyasvalaki, aki szemet hunyna ilyesmik felett. - Nem. Egyáltalán nem - csóválom meg a fejem. Lássuk be, nincsenek barátaim, szóval nagy kár nem érné köreimet, de az, hogy kiesek a bandából és még folyamatosan meg is aláznának... Nos, igencsak kellemetlen lehet a későbbiek folyamán. Össze kell szednem magam és elfelejteni ezeket a hülyeségeket. Jenkins nem pont a világ legjobb fogása, szóval olyan nagyot nem fogok vele bukni, nem igaz? - Nyugodtan - vonom meg a vállam magam elé bambulva továbbra is, teljes mértékben elmélyedve a gondolataimban. Ide-oda cikáznak a különféle ötletek a fejemben, szóval szinte fel se fogom, hogy Abbie időközben lelépett. Egy idő után azért én is elindulok a kastély irányába, hogy összepakolhassak a cuccaimat a következő órámra és egy kicsit átfuthassam a tananyagot is.
(Én is köszönöm a játékot és tényleg nem alakult olyan rosszul )
Nem tehetek róla, de azért mégis csak kissé kétkedőn szökken fel a szemöldököm. Nehéz elképzelnem, hogy valakinek ennyire bejön az a Noah Jenkins, aki gyakorlatilag másokat bántalmaz és szinte senkit se kedvel szerinem igazán, maximum csak kihasználja azokat, akik körülötte vannak. Austin pedig úgy beszél, mintha minimum bele lenne zúgva, ami megint csak hihetetlen, mert róla meg nehéz elképzelni, hogy valaki komolyan érdekelje, hiszen mindig annyira hűvösen viselkedik mindenkivel. - Azt hiszem értem, mármint az érzést el tudom képzelni, csak hogy pont ő. - rázom meg a fejemet kétkedőn, mert hát no ezzel tényleg nehezen barátkozom meg és még nehezebb megértenem, vagy elfogadnom, amit mond. Biztosan valami alapján ez így kialakult benne, vagy csak Noah külseje tetszik neki. Nem mondom, hogy ne lenne viszonylag helyes, de a viselkedése számomra rengeteget ront az összeképen, így aztán én sose láttam helyesnek. Mondjuk Alison is vele volt egy ideig, de ő is rájött végül, hogy mérgezett almába nagy butaság beleharapni ugye, mert válogatás nélkül bánt mindenkit magakörül és nem csak azt, akit épp akar. Róla nehezen tudnám elképzelni, hogy megváltozna, vagy valakivel kedves lenne, csak mert... szereti. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy képes egyáltalán ilyesmire. - Jah, ezt sajnos én se hiszem. Csak próbálj nem a közelében lenni egy ideig, amíg nem találsz mást. - aki tényleg tetszik neki, bár ez mindenhogy bonyolult lesz, mert kénytelen lesz úgyis titokban tartani, ha nem akar célponttá válni gondolom. Elhúzom a számat egy pillanatra, ahogyan gondolkodom, de aztán csak kicsit a szememet forgatom, amikor Austin megint megszólal. - Azért bonyolultak, mert két ember kell hozzá és a két ember nem mindig egyformán működik. Így az érzelmek bonyolultakká válnak. Meg aztán gyakran mások az elvárásaink idebent, mint itt. - először a fejemet koppintom meg, aztán a mellkasomat, hiszen az ember mindig mást gondol ésszel, mint amit a szíve diktál. Vagy ha nem is mindig, azért gyakran előfordul, hogy ezek a dolgok nem jönnek jól össze. Ahogyan Austin esze is biztosan azt mondja jobb lenne, ha ezt a dolgot eltitkolná, a szíve meg azt, hogy beszéljen Noahval. Ez esetben persze az eszének van igaza. Ha a szívére hallgatna tuti, hogy csak nagyot koppanna, aztán meg kicsinálnák és egy életre elásná magát. - Igen, tudom, de pont ezért kell ésszel átgondolni mit teszel. Gondolom nem örülnél neki, hogy a további éveid úgy telnének, hogy kitaszítanak. - nem is csak a bandából, de úgy általában a Mardekárból, hiszen sokan úgy táncolnak, ahogyan Jenkins fütyül és ahogy eddig láttam Austinnak azért nagyon is sokat számít a látszat, meg a külsőségek. - Na, akkor meglátom mit tehetek, de most kicsit ki kell szellőztetnem a fejemet a következő órám előtt. Nem gond? - pillantok rá, megbökve a fülhallgatómat, hiszen zenét akartam hallgatni, csak hát ebből eddig alig sikerült valami. Szóval egy bíztató mosolyt azért még vetek rá, aztán el is köszönök, hogy elinduljak tovább sétálni és visszanyomjam a hangos zenét a fülembe. Minden nap ki kell kicsit kapcsolnom és ez ma se maradhat el, mert akkor képtelen leszek az óráimon koncentrálni.
Noah Jenkins? Igen, tetszik. Ahogy azt is tudom róla, hogy nem pont az az ember, aki tolerálná az ilyesmit, legalábbis látszólag. Évek óta a bandájába tartozom és lassan kezd elegem lenni abból, hogy állandóan a közelemben van, mégse tehetek semmit. Abigail ezt talán nem érti, hiszen ő annyira más. Neki könnyebben megy az ismerkedés, hiszen nincs benne semmi olyasmi, ami ebben akadályozná. Én azonban... Melegként sok nehézségbe ütközöm ezen a téren, talán pont emiatt kezdek vakmerővé válni. Hiszen eleinte én is tisztában voltam azzal, hogy milyen ember Jenkins, most viszont pont hogy ő az, akinél a legszívesebben bepróbálkoznék. Egyfajta tiltott gyümölcs. - Jó, oké, ez talán nem fog segíteni rajtam - fújom ki némileg feszülten a levegőt magamból, szavak nélkül is beismerve, hogy Abigailnek ebben azért igaza van. Jenkins számára mindegy, ki melyik házba való, hiszen még a mardekáros sárvérűeket is előszeretettel tapossa a sárba, amikor csak alkalma nyílik rá. - De olyan nehéz néha úgy a közelében lenni, hogy semmi, de komolyan semmi se történhet köztünk. Ezt érted, igaz? - vetek egy érdeklődő pillantást a lány irányába. Nagyjából olyan lehet a helyzetem, mint a romantikus lányregények főszereplőinek. A szürke kisegér ácsingózik a nagymenő után, de nem kaphatja meg. És ugyan én is a bandába tartozom, elvileg jó helyen vagyok, de mégis... Persze, ez még távolról sem szerelem, csupán szimpla vonzalom. Habár, lassan már bele se merek gondolni abba, hogy mi lenne akkor, ha még az érzelmeim is egy ezerfokos fordulatot vennének Jenkins-ügyben. - Igen, tudom, de mégis mit kellene tennem? - kérdezek vissza. - Talán az lenne a legtisztább, ha otthagynám a bandát, de nem hiszem, hogy ezt csak úgy szó nélkül hagynák - túrok egy pillanatra a hajamba. A máskor oly nagy gonddal elrendezett tincsek ezúttal teljes mértékben hidegen hagynak. Nem, Jenkins nem hagyna csak úgy egyszerűen lelépni. Arra a Flintre is sokáig fújt, amikor kilépett a bandából, nekem pedig egyenesen megkeserítené az életem. A fene se szeretne az áldozat szerepében tetszelegni. Mert, ha otthagyod őket, akkor azt annak veszik, hogy megsajnáltad a sárvérűeket. Gyengének fognak tartani és vesztesnek. Márpedig én nem vagyok az. A nővérem teljesen más ebből a szempontból, ő képes volt szemet hunyni afelett, hogy mindenki csodabogárnak tartja, de én... - Az érzelmek azért bonyolultak, mert azzá teszik őket - szögezem le, habár elég hülyén veheti ki ez magát pont az én számból, amikor már egy jó ideje Jenkinsen rágom magam. Egy pillanatra nekem is eszembe ötlik az, ami Abigailnek: vajon ez szerelem és nem csak vonzalom? Más srácok esetében könnyebben megy az ismerkedés, de Noah... És itt nem csak arról van szó, hogy mit tenne velem, ha hírét venné annak, ki is vagyok valójában. - Az első lépés az, hogy külsőre szimpatikus legyen - szólalok meg végül. Sokan állítják, hogy a belső értékek a legfontosabbak, de ez baromság. Mindenki a külső alapján ítélkezik. - Utána kissé jobban megismerkedek vele - teszem még hozzá. Nem áll szándékomban rögtön letámadni őket, de tény, ami tény, hogy a melegeknél ez nem pont úgy megy, mint egy hagyományos párkapcsolatban. Talán Abbie számára tényleg úgy tűnhet, mintha egy feladatot hajtanék végre, de nekem ezt akkor is meg kell szerveznem magamban. Nem szeretnék feleslegesen reménykedni valamiben, ami soha az életben nem valósulhat meg. Attól, hogy valaki fiú létére szereti a táncot, még nem lesz meleg. De az is tény, hogy nagyobb az esélye annak, hogy az. - És tényleg köszönöm a segítséged - szólalok meg végül. - Tudod, ez elég nehéz. Nem a melegség, hanem az azzal járó akadályok. Ugyanolyan ember vagyok, mint mások, egyszerűen csak az érzelmeim nem hétköznapiak. Fiúként a fiúk vonzanak, velük vagyok képes kialakítani valami köteléket, a lányok ebből a szempontból nem érintenek meg különösebben. Nincs velük bajom, egyszerűen csak nem működik és kész.
Eddig úgy láttam, hogy Austin pont, hogy mindent túlságosan komolyan vesz és nem igazán tudja a dolgokat lazábban kezelni, de most annyira abszurdnak tűnik ez a felvetés, hogy őszintén szólva csoda, hogy nem nevetek még mindig, hogy neki pont Noah Jenkins tetszik, aki közismert, hogy baromira nem egy toleráns alkat. Eddig azt hittem, hogy pont hogy előtte akarná a leginkább titkolni, most meg pont arról beszél, hogy színt vallana, hátha valahogy kideríthetné, hogy bejön-e Noahnak. Annak, aki úgy elbánt szegény Alisonnal, aki azt a Hugrás srácot is helyben hagyta és aki teljesen kiszámíthatatlan. Nem értem, komolyan nem! - Szóval szerinted vele nem tenné ugyanezt, mert Mardekáros vagy? - szökken fel értetlenül a szemöldököm, mert hát én egyáltaláőn nem értek egyet vele ebben és ezt már az elejétől jól láthatja rajtam. Ha azt mondaná, azt a srácot próbálná meg puhítani, akiről beszélünk, hát még rendben van, na de hogy pont azt, aki bántotta... Semmi esélyt nem látok rá, hogy ebből bármi jó kisülhetne. - Tudom Austin, tisztában vagyok ezzel, de róla nem tudom elképzelni. Még ha megpróbálnád kideríteni is csak rosszul sülhetne el, érted? Az egész további életedre kihatna. - rázom meg a fejemet. Célponttá válna. Noah Jenkins még akkor se vállalná fel, hogy érdeklik a fiúk, ha esetleg így is lenne, de amúgy nem tudom róla elképzelni. Ő és a haveri társasága pont, hogy arról híresek, hogy alpári módon kezelik a lányokat. Biztos, hogy a saját hírnevét senki kedvéért nem áldozná fel és mégis hogy nézne ki, hogy helyben hagy egy fiút, mert úgy gondolja, hogy meleg, aztán meg róla is kiderül hasonló? Nem, erre semmi esélyt sem látok. Előbb növeszt lábakat egy baziluszkus, mint hogy Jenkins kitalálja, hogy érdeklik a fiúk is. Azért a nevtésére elhúzom a számat. Hát erről beszéltem az előbb is. Bántóan viselkedik, pedig én próbálok neki segíteni. Gőzöm sincs mégis hogyan találna valaki maga mellé, aki olyan, mint amit szeretne, lányosabb vonásokkal és gondolom akkor kedvesebb stílussal. - Ha ki is csikarnál belőle bármit, úgyse vállalná fel. Semmi értelme. - csóválom a fejmet karbafont kezekkel. Nem is értem, hogy miért annyira ez a vonal érdekli. Talán szerelmes és nem csak tetszik neki? Nehéz elképzelni Austinról olyan komoly érzelmet, mint a szerelem. - Ezt most így nem tudom, de... de szerinted ez így megy?Mármint olyat kellene keresned, aki tényleg érdekel, nem csak a külseje, vagy nem csak az számít, hogy van egy listád és sorra mindenkinél próbálkozol, mintha végigkóstolnád az étterem étlapját. Az érzelmek ennél sokkal bonyolultabbak. - magyarázom, bár próbálok nem túlságosan kioktató lenni, de nehezen megy úgy, hogy közben az egészről úgy beszél, mintha valami munka lenne, hogy találjon valakit, akivel tesztelheti, hogy tényleg a fiúk érdeklik-e. Számomra, akinek fontosak az érzések ez annyira abszurd és olyan távol áll tőlem és akik a színházi élet felé hajlanak szintén nem ilyen hűvösen állnak másokhoz, mint Austin. - De oké... megpróbálom átgondolni, de nem megy ilyen hirtelen. Még alig állt össze a csapat. - teszem hozzá még végül, hogy ne tűnjek teljesen elutasítónak, pedig tényleg nehezen fogom fel, hogy pontosan mit is szeretne ebből kihozni. Akar valakit csak hogy legyen? Vagy ez valami teszt? Én eldöntöttem, biztosan nem lesz senkim, amíg úgy nem érzem, hogy tényleg van értelme és kész. Lehet, hogy neki is jobb lenne így.
Elfogadom én a kritikát, hiszen senki se születik hibátlannak. Persze, ebben azért nagyban befolyásol az is, hogy kitől kapom. Ha Noah tenné szóvá a dolgot, minden bizonnyal rosszul érintene, amit természetesen nem mutatnék ki felé, de belül nagy eséllyel felőrölne. Abigail szájából viszont - valamiért - nem olyan kellemetlen hallani ezeket a szavakat. Ennek az okát nem tudom, de annyira nem is érdekel, hogy gondolkodóba essek rajta. Még örülnöm is kellene ennek, nem igaz? Ahogy annak is, hogy nem áll szándékában kikotyogni azt, amit annyira igyekszem leplezni. Hatalmas bajba kerülnék, ha ennek híre menne az iskolában, ezt pedig ő is sejti. - Tetszik - felelem kurtán, hiszen nem áll szándékomban túlragozni a dolgot. Szerelmesnek nem mondanám magam, hiszen nem rajongok érte és pillantok utána nyálcsorgatva, de határozottan elfogadnám, ha utánam hajítanák. A természetével pedig csak tudnék mit kezdeni. Olyan nincs, hogy egy ember ne legyen képes megváltozni valakiért. Jenkinst pedig igenis lehet kezelni, csak ki kell ismerni előbb. Mondjuk, eddig én se jártam túl nagy sikerrel a témában, de nem adom fel. - Hát, nála egy lapáttal még az is rátett, hogy másik házba való - mutatok rá a tényekre. - És különben is, elég nőies vonásai vannak - vonom meg a vállam. Oké, ő is tetszik, de egyelőre koncentráljunk csak Noahra. - Nem letámadni szeretném vele, hanem kipuhatolni, mennyire akadna ki ezen az egészen - harapom be a szám szélét. Igen, nyilván nem lesz egy sétagalopp és hatalmas bátorság kell majd részemről megtenni ezt a lépést, de valóban reménykedem abban, hogy kellő türelemmel sikerrel járhatok. Jenkins tényleg elég rémes tud lenni néhány esetben, ennek révén pedig nem valami könnyű vele. Ez a meleg-dolog pedig minden embernél elég nehéz. Én már csak tudom. - Eddig - emelem ki azt a szót, amely a mondandójában számomra a legfontosabb. - Sok meleg él úgy, hogy egy ideig nem is tudja, melyik nemhez vonzódik igazából - ingatom meg a fejem. - De akadnak olyanok is, akik mindkettőt ugyanannyira szeretik. Sok típus van ám - tárom szét a karjaim, majd engedem le magam mellé, hogy aztán zsebre vághassam őket. Senki se születik vegának és senki se ragad le örökre amellett az étrend mellett. - Radar? - nevetek fel a szavai hallatán. - Ez jó! - törlöm le a szemem sarkában megjelenő könnycseppeket. - És nem, nálam még nem kapcsolt be - adom meg végül a választ. - Általában viselkedés és külső alapján döntöm el, ki lehet hozzám hasonló és tény, hogy Noah nem pont úgy néz ki, mint akinek az esete lennék, de ez már évek óta bennem van. Ha pedig nem próbálom meg, akkor esélyes, hogy megbánom a dolgot. Valahogy ki kellene csikarnom belőle azt, hogy meleg-e - esem töprengőbe egy pillanatra. - Mondanám, hogy egy Veritaserum jól jönne, de nem terem minden bokorban, nem igaz? - pillantok Abbiere. Eszméletlen drága és ritka jószág, nekem pedig nem telik ilyesmire, ráadásul az alkalmazása se olyan egyszerű, mint sokan hiszik. Még egy-két engedélyre is szükség van hozzá. Mégis mivel indokolnám meg a használatát? Tudni szerettem volna, hogy Noah Jenkins hozzám hasonló-e? Csak körberöhögnének. - Mindegy, adj meg néhány nevet, akiről esetleg úgy gondolod, hogy hajlamos lenne az ilyesmire - szólalok meg végül. Ha nincs ló, jó a szamár is és egy kis ideig élvezhetem a táncosok társaságát is.
Ha rosszabb napomon fog ki, lehet hogy nem így reagáltál volna rá, de mondhatni szerencséje van. Persze azért én se nyelek le mindent. Ha nem fogadná el, hogy igenis túlságosan kritikus és bíráló másikkal, akkor simán faképnél hagynám. Nem vagyok szemét és nem rohannék terjeszteni, amit megtudtam róla, de attól még segíteni se lenne okom. Azért bennem is van tartás. Nem vagyok holmi Hugrabugos, akinek minden mindegy. Azt hiszem ezzel Austin is tisztában van, mert nem kötekszik a minimálisnál többet és nagyjából elfogadja, amit mondok. Az azért meglep, hogy szereti a zenét, de nem kezdem el értetlenkedve magyarázni, hogy bizony az elő zene nem mindig érheti el, és erre ott van a felvett verzió. - Jenkins? Mi van vele? Nem mondom el neki, ha ez a kérdés. - Alisonnal amúgy is nagyon durván elbánt az a tahó, szóval nem vagyok jóban vele túlságosan. Egyébként is egyáltalán nem bírom az egész bandát. Rettentő alpáriak. Azóta se tudom, hogy Alison egyáltalán miért kezdett azzal a rémes alakkal. Viszont egy pillanat múlva leesik, hogy Austin nem pont erre gondolt, hanem hogy nála próbálkozna be. Elsőre kiszakad belőlem egy rövid nevetés. Valahogy tényleg azt hiszem, hogy viccel, de ahhoz túlságosan komoly az ábrázata. De hát komolyan nem is értem, hiszen ő van közelebbi viszonyban azzal a rémes alakkal, akkor tudnia kellene, hogy áll a dologhoz. - Szinte mindenki tudja, hogy mit műveltek azzal a szegény sráccal Roxmorts mellett, csak azért mert egy fiúról rajzolt képeket. Szerinted veled kedvesebb lenne? - nézek rá elképedve, hogy tényleg komolyan gondolja-e a dolgot. Én meg biztos voltam benne, hogy pont az a lényeg, hogy titok maradjon, különben jó eséllyel megkeserítik az életét. - Egyébként nekem nagyon úgy tűnt eddig, hogy a lányok érdeklik... nagyon is. - teszem még hozzá, hiszen nem véletlenül akart Alisontól is olyan ocsmány dolgot. Sőt még olyan pletykát is hallottam, hogy egy Griffendéles lánnyal kerülgetik egymást. Nem tudom, hogy ebből mennyi igaz, de őszintén kétlem, hogy Jenkins vevő lenne Austin kezdeményezésére. Jó eséllyel egy ilyen próbálkozásból csak rosszul jöhet ki és csak megkeserítenék az életét a hátralévő időben, amit az iskolában tölt, és kétlem hogy azt szeretné. - Figyelj. Gőzöm sincs, hogy mi tetszik abban a zakkantban, de én tuti másféle próbálkoznék és óvatosan. Hiába ismered, simán célpont lehetsz, ha úgy dönt. De állítólag nektek van erre valami radarotok. Vagy neked még nem kapcsolt be? - kérdezem, bár csak tippelgetek, mert ennyire azért nem vagyok otthon a témában. A nővérem sokkal többféle embert ismer, esetleg őt tudnám megkérdezni hogyan is megy ez, de ennél többet nem tehetek. Esetleg, ha tálalunk a suliban olyat, akiről tudjuk, ki lehet faggatni, honnan tudhatja az ember, hogy kinél próbálkoztok és kinél ne. De abban biztos vagyok, hogy Jenkins rémes ötlet.
Számomra az érzelmek valamiféle felesleges terhek. Mármint, vannak érzelmeim, de a kimutatásukat olyasvalaminek tartom, ami luxusnak számít a mai világban. Abigail pedig ennek pont az ellenkezője. Folyton ezerrel pörög, mintha nem lenne holnap, neki pedig még a mai nap folyamán kellene kiélnie magát. Ez nekem egyszerűen nem megy. És igen, nem vagyok valami társasági ember, ami az igazat illeti. Szeretek a szobám magányában kuksolni és könyveket bújni, esetleg múzeumokba járni. Ha kell, egyedül. Mi több, egymagamban a legjobb. Nincs más, aki zavarhatná a köreimet a felesleges locsogásával. - Semmihez se hasonlítható, igaz? - csillan fel a tekintetem egy röpke pillanatra, de végül gyorsan le is csapom a lelkesedésemet. Mindenesetre, Abbie így vagy úgy, de a bizalmasaim közé fog tartozni, mert az, amit megosztottam vele, megköveteli tőlem azt, hogy minden igyekezetemmel a jó viszonyra törekedjek kettőnk közt. Vagyis, jóformán őt is a barátaim köreibe kell fogadnom. Ami vicces, mert nincs egy se, Noah bandája is leginkább csak látszat, semmi több. - Kritikus? - vonom fel a szemöldököm kételkedve a szavaiban, de végül nem állok le vitatkozni vele. Tényleg nem szeretném őt is elüldözni magam mellől, ha már veszi a fáradtságot és segít nekem ebben az "apróságban". Jó lenne már találni végre valakit, akivel együtt lehetek és abban az esetben talán én se leszek ennyire hm... más. - Jó, majd igyekszem - sóhajtok egyet. Kissé nehezemre esik nem leszólni másokat, amikor annyira értelmetlen dolgok érdeklik őket, de ha ez a szerelem ára, hát legyen. - És Jenkins? - vetek egy érdeklődő pillantást Abbie irányába. - Vele szerinted mi a helyzet? A volt csaja barátnője vagy - állapítom meg a nyilvánvalót. - Nem mesélt semmit se róla Alison? Mit szerethet? Mi érdekelheti? Mivel lennék képes a közelébe férkőzni? Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyon kockázatos, de mégis... Meg kell próbálnom, hiszen sose lehet tudni, nem igaz? Noah nem néz ki rosszul, én pedig mindig is vonzódtam hozzá. Titokban természetesen, amit egy-két éve sikeresen nyomok el magamban, de lassan kezdem úgy érezni, hogy sokáig nem fog ez menni számomra. - És ha azt mondanám, hogy próbáljuk meg őt? - teszem fel a kérdésemet, végül nyíltan Abigail elé tárva a szándékaimat. - Már érdekel egy jó ideje és talán ő is benne lenne, egyszerűen csak szereti játszani a macsót. Mit gondolsz? Persze megelégszem én azzal is, ha Abbie csupán a táncosok közelébe tud juttatni, de Noah Jenkins lenne az igazi főnyeremény. És igen, érzelmileg csupasz lettem az iménti szavaimmal, de ha már van egy szövetségesem, akkor ki is használhatnánk a kínálkozó alkalmat, nem igaz? Abigail ért a kimondatlan szavakhoz, ráadásul Alison és Noah jártak, tudhat egy-két dolgot a srác érdeklődési köréről. A banda ugyanis elég felszínes, ott nincsenek igazi barátságok, csupán státusz létezik, semmi más.
Nagyon nehezen értem meg őt, főleg, mert mintha nem is tudom... folyton lesajnáló lenne a tekintete. Olyan, mintha úgy vélné mindent jobban tud, pedig úgy fest az érzelmekről aztán például halvány fogalma sincsen. Gőze sincs hogyan kell bánni az emberekkel, úgyhogy nem tudom, hogyan kerítene maga mellé bárkit is, ha eleve ilyen furán áll másokhoz. Hallgatom, ahogyan felsorolja, hogy mit kedvel, meg mit nem, de még így se egyszerű. Ezek viszonylag unalmas dolgok, meg aztán magányosak, hiszen az ember egyedül olvas, egyedül fest és nem is valami izgalmas végigjárni egy múzeumot, mármint nem az a tipikus randihelyszín. De az élőzene, na az már jobban hangzik! - Végre valami. Az élő zene tényleg remek, a legjobb élményeim koncertekhez kötődnek. - lelkesülök be kicsit, bár ha hallanám, ami a fejében van, nyilván nem érteném. Persze, én is jobban szeretek zongorán játszani, vagy élőben játszani, de erre nem mindig van lehetőségem. Nem hurcolhatok magammal folyton zongorát ugye? Viszont a zene fontos nekem annyira, hogy attól még mindig velem legyen és erre a zenehallgatás tökéletes megoldás. Ő is biztosan nem örülne, ha csak akkor nézhetne festményeket, ha egy bizonyos helyen van, mondjuk múzeumban. Persze itt könnyebb, hiszen a Roxfortban azért van jónéhány, még ha többségük mozog is. - Vagy csak toleráns, ami rólad nem mondható el. - rázom meg a fejemet, mert lefuráz azért, mert rendes vagyok vele. Na erre varrjon gombot akárki is! Austin nehéz eset, úgyhogy gőzöm sincs, hogyan találna olyat, aki illik hozzá, hiszen eleve elég érdekesen áll másokhoz. Arra végképp majdnem elnevetem magamat, hogy azt mondja, hogy kedves. Nem igazán értem, hogy miért gondolja úgy, hogy az. Valószínűleg még nem beszélt eddig saját magával. - Kritikus vagy, kissé magasan hordodo az orrodat és nem... időnként cseppet sem kedves. - mondom ki őszintén, mert kétlem, hogy másból értene. Egyébként is jelenleg ő függ jobban tőlem. Faképnél hagyhat, ha valami nem tetszik neki, de ha jól sejtem senki másnak nem mondta még ezt el és ha jól gondolom nem is akarná, hogy Jenkins bandája tudomást szerezzen róla. Akkor pedig kénytelen elfogadni, amit mondok és lenyelni a békát, mert ilyen stílussal meg határozottan nehéz bepasizni. - Legyél kedvesebb. Egy kicsit nyitottabb és jesszus próbálj úgy tenni, mintha a másik tényleg érdekelne, mármint ő maga. Ha leszólod azt, ami a másiknak érdekes és fontos, azzal nem szerezel jó benyomást. - kezdek bele, bár valójában gőzöm sincs, hogy pontosan mit kellene tennie. Nekem zsigerből jön, hogy nyitott vagyok mások felé. Fennhordom én is az orromat ezt tény, és elég hisztis tudok lenni, ha épp olyan napom van, de elfogadó vagyok, ahogyan most is vel. Fordított esetben biztos, hogy ő nem így viselkedne velem és még ennek ellenére is most is többszor undok módon nyilvánult meg, pedig én vagyok jófej vele.
Azt azért nehezen nyeli le a büszkeségem, hogy ennyire nem hatja meg a dolog, habár valamilyen szinten hálás is vagyok miatta, hiszen baromira nincs kedvem jelenleg hisztit hallgatni. Egyszóval, van ennek bőven hátránya és előnye is. Végre nem kell már úgy tennem, mint aki oda meg vissza van attól, hogy van egy csaj az oldalán. Most komolyan, nem is értem... Miért annyira fontos az, hogy aki Jenkins bandájában van, az mással is tudjon villogni a családján kívül? Miért kell nekünk még lányokkal is bájolognunk? Nem elég a státusz és a vagyon? Ha az van az embernek, már bármit megkaphat! - Fantasztikus... - mormogom az orrom alatt, habár részemről a téma már most le van tudva, hiszen annyira nem érdekel a zenék mondanivalója, hogy az valami elképesztően durva. Meghallgatom, de mögöttes tartalmat nem szokásom keresni bennük. - Egy jó könyv - vágom rá habozás nélkül. Szeretek olvasni, gyakran vonulok el otthon is a szobámba, hogy elmélyedhessek a szövegben. - És a festmények - teszem azért még hozzá enyhén bizonytalan hanggal, hiszen ez már megint olyasvalami, ami konkrétan nagy hatással nincs ugyan rám, de szeretem a szépet és órákon át képes vagyok a múzeumokban kóvályogni. Mindig is a jövőbe látás képességét irigyeltem a nővéremtől, de ugyanúgy lenyűgöznek a múlt alkotásai is. Mintha kissé még ott is ragadtam volna. - Na, az élő zenét például imádom - osztok meg egy apró információt magamról Abbievel. Amit nem élőben hallok, az annyira személytelen vagy nem is tudom... Inkább egy koncert, mint az a valami, amin keresztül Abigail merül el a kis világában. - Fura vagy - közlöm vele, amikor kimondja a véleményét a beállítottságomról és tényleg így is gondolom. - Más már rég kiakadt volna vagy ha nem is, akkor is kellene számára némi idő, mire ezt feldolgozza magában - jelentem ki elgondolkodva. Nem mintha olyan sok emberrel osztottam volna meg a titkomat, de sejtem, mi lenne a reakciójuk. Jenkins a földbe döngölne, ha tudomást szerezne erről. - Jól van, nyugi! - emelem fel a kezem megadóan, amikor elhúzza a száját a kételkedésem hallatán. Nem vagyok hülye, nem fogom eldobni magamtól az ismerkedés lehetőségét, ha már Abbie volt olyan rendes és felajánlotta számomra, hogy segít nekem ebben. Elvégre, én igen nehezen boldogulok a témát illetően. Tényleg. - Kedves vagyok - jelentem ki nagyokat pislogva, hiszen tényleg ezt gondolom magamról, akármennyire is abszurd eme kijelentés részemről. - Vagy nem? - biccentem kissé oldalra a fejem, miközben a lány arcát tanulmányozom, hátha a mimikája elárul számomra valamit. Azért a fintorokat még én is képes vagyok a helyükön kezelni. - Rendben, mit kellene tennem? - adom meg végül magam egy hatalmas sóhaj kíséretében. Nem igazán áll közel hozzám a színészkedés, de az ismerkedésért cserébe bármit megteszek. Szinte bármit.
Annyira mások vagyunk, amit végülis eddig is tudtam, hiszen csak papíron jártunk, vagy mi, de most még inkább kibukik és őszintén szólval legszívesebben már lapoznék is, de nagyon úgy fest, hogy Austin nem lép le azonnal, hogy közölte ezt a kis új információt, pedig szívesebben ülnék le zenét hallgatni, vagy sétálnék egyet a napsütésben, ha már legalább most még egész jó az idő. - Hát persze. A művészekre az érzelmek hatnak, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. - magyarázom neki értetlenül, hiszen ez nekem teljesen evidens, de ő úgy néz rám, mint akinek épp teljesen újat mondtam. Jó tudom, hogy nem nagy zenerajongó, amit persze nem is értek, hiszen én nem is tudnék élni nélküle. - Biztosan van neked is olyasmi, ami... hatással van rád, érzelmeket vált ki. - teszem még hozzá kissé azért a végére elbizonytalanodva, hiszen Austin elég sokszor bizonyította, hogy tőle aztán iszonyatosan távol áll minden, ami érzelemmel kapcsolatos. Fura egy srác. Gőzöm sincs, hogy milyenek lehetnek a szülei, de biztos vagy nagyon nem foglalkoztak vele, vagy nagyon szemetek, ha ő ennyire érdekesen kezeli az érzelmi kötődést. - Ja világos, azért szemed neked is van, bár sose látom, hogy bármi hatna rád. - ráncolom kissé a homlokomat. Nehéz elképzelni, hogy köze legyen valakihez úgy komolyabb szinten. Értem én, hogy én mint lány nem mozgattam meg benne semmit, de akárhogy is azért a korombeli fiúk általában eléggé egyformák. A hormonok miatt van, legalábbis állítólag. - Miért ítélném el? A szerelem az szerelem, mindegy, hogy kik között lobban lángra. - vonom meg a vállamat mosolyogva. Hát igen, engem aztán nem érdekel, hogy ha egy fiú tetszik neki, csak valahogy nem tudom, hogy egy művészlélek passzolna-e hozzá, hiába én vetettem fel a musical társulatot, hogy esetleg ott lehet olyan, aki érdekelheti őt. Azért arra elhúzom a számat, hogy gyakorlagilag kineveti a felajánlásomat. Hát erről beszélek, totál nem ért az emberekhez. - Ha így állsz hozzá, akkor nem.- húzom el a számat, mert azért nem nagyon tetszik, hogy eleve ennyire szkeptikus velem szemben. Egyszerűen nem fair és kész és ha még undokoskodik, akkor oldja meg maga. Végülis nem vagyok köteles segíteni neki, viszonzást mit várhatnék, ha még kötekszik is? Aztán végül sóhajtok egyet, ahogyan megint beszélni kezd. Olyan szerencsétlenül fest. Azt se tudja mit akar, meg mit nem és bevallom sajnálom azért e miatt. - Na jó. Figyelj, szerintem a társulatban ez nem sokaknak jönne be. Mármint ne haragudj, de olyan negatív vagy és elutasító érted? Ha valakivel kezdeni akarsz, úgy rendesen, akkor muszáj kedvesebbnek lenned. A húzd meg a haját típusú udvarlás az oviba való. - próbálom neki elmagyarázni szépen lassan, hátha így megérti, hogy ahogyan jelenleg művel a dolgokat, az nagyon nincs rendben. Sose fog magának senkit se találni, legyen az fiú, vagy sem, ha nem tud egy kicsit nyitottabb lenni. Nem foghat meg senkit sem azzal, hogy ráhozza a frászt, vagy hogy beszól neki, hiszen én is most segíteni próbálok, ő meg kinevet és lenéz. Azért ez nincs rendjén.
Abban azért mindketten hasonlítunk, hogy eléggé sértené az egónkat, ha nem pont mi mondanánk ki a végszót. Ebben a tekintetben szerencsére sikerült megelőznöm őt, habár - elmondása szerint - már neki is eszébe ötlött ez az egész. Itt és most viszont én voltam az, aki lépett, habár - Abigail érdekében - majd azt nyomon le Noahék torkán, hogy mindkettőnk úgy érezte, ez már nem működik és közösen rágtuk át a döntésünket. Félig igaz is a történet, habár Jenkins jobban szereti azt hinni, hogy a nők felett állunk. Nem igazán kezeli őket egyenlő félként egy kapcsolatban, ahogy azt azzal az Alisonnal is tette. Nem megalázó a modora, de sok szavazati jogot sem hagy rájuk. Csak valami csinos dísznek tekinti őket az oldalán, semmi többnek. - Építeni... a zenédet? - szökik fel a szemöldököm, hiszen eléggé meglep eme kijelentése. Nem sok fogalmam van ugyanis arról, hogy a legtöbb zene szívből jön, szívből íródik. Persze, azt hallom, hogy érzelmekről van szó benne, de hát a fene se hinné, hogy az énekes sajátjairól. A legtöbb, felkapott együttes háta mögött ugyanis rengeteg ember áll. Dalszövegírók, többek között. Nekem eszembe se jutna egy pillanatra se papírra vetni a lelki nyomoromat. Inkább megtartanám magamnak. A reakcióját úgy nézem végig, mintha teljes mértékben hidegen hagyna a véleménye, de közben úgy száguld a vérem, hogy szinte hallom a lüktetését az ereimben, a szívem pedig egy pillanatra se hagy nyugtot számomra. A tenyerem izzad, amit szerencsére sikeresen képes vagyok leplezni, ahogy az arcvonásaim is azt sugallják Abbie irányába, hogy amúgy tökre nem érdekel, mit szól ehhez az egészhez. Pedig igenis tartok attól, hogy holnapra már mindenki tudni fogja, de csak meg kell beszélnem valakivel ezt, különben fogom magam és felrobbanok. Talán azért is neki vallottam színt, mert tele van érzelemmel és ért is hozzájuk. - Örülök neki - nyögöm ki, amikor közli velem a gondolatait. Azt azért nem mondanám, hogy sose bámultam meg, hiszen nekem is van szépérzékem, de tény és való, hogy nem tettem annyira gyakran, mint mások és annyira feltűnően sem. De igen, Abigail olyasvalaki, aki nem tud úgy elmenni a folyosón, hogy legalább ne forduljon utána egy-két srác feje automatikusan. Ezért is hittem abban, hogy - ha más nem is - de ő képes lesz megmozgatni bennem valamit. Tévedtem. - Inkább csak nem vagyok egy mezőről szalajtott paraszt - felelem. - Egyébként se értem, miért jó az, ha egy lányt úgy bámulunk, mint aki két hete nem evett már semmit és most tolnak elé egy komplett menüt - dörmögöm az orrom alatt. - És ezt az egészet ne úgy képzeld el, hogy a lányok esetében nem értékeljük a szép külsőt, mert nem ez a helyzet - csóválom meg a fejem, miközben eszembe ötlik, hogy talán még egyszer se beszéltünk ennyit egymással, amióta összejöttünk. - Tök jó alakod van meg minden, de ez még semmit se jelent - vonom meg a vállam. Érzelmileg is meg kellene fognia, de semmi. Igaz, hogy srácokkal kapcsolatban se éreztem még semmi kiemelkedőt, de velük könnyebben működik valami. - Oké, ez így elég fura - bököm ki, ami az eszemben jár, amióta csak elmondtam Abigail számára az igazságot magammal kapcsolatban. A reakciója nagyon nem az, amire számítottam. - Te nem ítéled el az ilyesmit? - teszem fel a kérdést, miközben megpillanthat valamit a tekintetemben. Meglepettség? Igen, eléggé meglepett az általa tanúsított reakció. Tényleg azt vártam, hogy fogja magát és mindenkinek elkürtöli az iskolában. - Segíteni? - nevetem el magam halkan, de hamar rendezem a vonásaimat. - Úgy érzed, hogy képes lennél rá? Igazság szerint szeretném, ha valaki kigyógyítana ebből, hiszen valóban baromi nehéz így ismerkedni és mindezt magamban tartani. Szerepet kell játszanom, holott számomra nagyon nem jön automatikusan az, hogy egy szép nőt szóban is megdicsérjek. De ez nem betegség, ebből nem lehet kigyógyulni és ha van legalább egy ember, aki tudja a titkomat és még hajlandó is megértő lenni velem kapcsolatban, akkor azt meg kell becsülnöm. Nyelek hát egy nagyot és a torkom szárazon kattan. Végre valami emberi reakció részemről valaki más előtt. Egyszerre vagyok zavarban és felvillanyozódva. - Nos, szeretem a lányos fiúkat - ismerem el kelletlenül. Abbie a zene és a színpad világában mozog, ott pedig gyakran fordulnak meg hozzám hasonlók. - Sötét hajú és szemű, szép bőrű, vékony alkatú - sorolom. Igazság szerint már van is egy kiszemeltem, akiről feltételezem, hogy hozzám hasonló, de biztosat még vele kapcsolatban se mondhatok. - Örültem volna, ha veled is működik a dolog, mert tényleg nincs veled semmi bajom, egyszerűen csak ez van - fejezem be tanácstalanul a mondandómat. Meleg vagyok, nem tudom szépíteni. Nyilván meg fogom majd próbálni még egyszer egy lánnyal, hiszen Abigail személyiségileg is az én szöges ellentétem, de egyelőre ennyi elég volt számomra.
Rettentően mások vagyunk, ezért nem is hat meg annyira ez a dolog és lendülök rajta könnyedén túl, maximum az zavar kicsit, hogy nem én magam mondom ki, vagy mondtam ki már korábban. Inkább valami megszokás volt, mintha rokonok lennénk, mert még barátoknak se vagyunk mondhatóak, hiszen olyan mások vagyunk, mások az igényeink is és őszintén szólva már szinte zavar most is ez az unott arc, amit néznem kell. Nem csoda, ha szinte már küldöm is el a tekintetemmel, hogy inkább zenét hallgassak, hiszen a lényeget megbeszéltük, de nagyon úgy fest, hogy valami van még benne, amit ki akar mondani, tehát nem fog egykönnyen lekopni bármennyire is szeretném. Francba! - Lehet, de az csak építeni fogja a zenémet, de az is lehet, hogy összetörök még pár szívet. - vonom meg a vállamat, mert hát ne állítsa már be úgy, mintha engem dobnának még párszor, persze benne van a pakliban, de na, nem erre akarok készülni. Tasha is elég könnyen váltogatja a pasikat és... ha jól tudom nem is csak a pasikat, de legalább jól érzi magát. Én is ezt akarom és persze a csalódástól jobb dalokat írok majd, de akármit is mondok, azért igazából nem vágyom arra, hogy átéljek olyasmit, mint a bátyám. Troy... hát totál ki van készülve, amióta a menyasszonya meghalt. Azért ilyesmire nem vágyom. - Mint a tűz és víz. - válaszolom, bár őszintén szólva álmomban se gondoltam volna, hogy aztán egy ilyen kijelentés jön, hogy Austin... meleg. Hogy mi a franc? Pislognom kell párat, hogy felfogjam az infot és kicsit a homlokom is ráncba szalad, ahogyan próbálom összerakni a képet. - Oh! - első körben csak ennyit sikerül kinyögni az új info hallatán. Hát na erre mondjuk nem gondoltam volna, csak hogy ő olyan igazi unalmas sznob és kész, de hogy azér volt ilyen, mert meleg... - Ó! - jön a következő reakció, ahogyan kezd összeállni a fejemben a kép, hiszen lássuk be Austin valahogy sosem viszonyult úgy hozzám, mint akárki más, pedig cseppet sem fogom magamat vissza öltözködés terén és tudom, hogyan kell felhívni a fiúk figyelmét, hiszen megtanultam a nővéremtől, de Austin soha még csak a dekoltázsomat se nézte meg. Komolyan, egyszer sem! Úgy voltam vele, hogy illedelmes, és minden bizonnyal titokban inkább a fenekemet bámulja, amikor elmegyek, de nagyon úgy fest, hogy ezek szerint ez sem így volt, pedig szerintem szép hátsóm van. - Akkor már értem, így sokminden világos. - bólintok végül, hiszen még csak csók se volt közöttünk sose, pedig holt biztosra vettem, hogy hamar el fog jönni ez a pillanat, hiszen a fiúk mégis csak azt akarják, de Austin úgy tűnt tényleg nagyon visszafogott és valahol talán láttam benne egy kis izgalmas kihívást is, hogy mikor jön el a pillanat, hogy majd megtörik a jég, de ennek fényében sose jöhetett volna el, hiszen a pasik érdeklik. Akármit is tettem volna, nem számít. Végül, ahogy ide-oda cikáznak a gondolatok a fejemben, akaratlanul is felnevetek, hogy aztán pár pillanat múlva elnézést kérve hagyjam abba. - Bocs, csak... én meg mindig azt hittem, hogy túlságosan illedelmes vagy, és gondoltam majd hátha idővel sikerül megnyílnod, de... így már értem. Egy pasi kellene neked, igaz? Na és milyen pasik a zsánereid? Hű, gondolom ez most húzós lehet, Jenkinsék nem nagyon tolerálják az ilyesmit és... nyíltan nem is nagyon próbálkozhatsz. - egyből leesik azért a tantusz. Lehet, hogy imádok énekelni és szép is vagyok, de buta nem. Elég húzós lehet ez így neki, sőt minden bizonnyal azért is jól jött neki, hogy valaki volt mellette, mert legalább nem gyanusították meg, hogy meleg. Én is hallottam annak a csúnya históriának a történetét, hogy megtámadták azt a Hugrabugos srácot. Jenkins eléggé nagyra volt magával, pedig mondjuk elég tetű dolog volt a részéről. - Na jó... szeretnéd, hogy segítsek valahogy? - mondom ki végül. Nem tudom még, alibi barátnőként, vagy lehet, hogy a musicalban lesz majd olyan, aki meleg, hiszen lehet, hogy nem így van, de azért mégis csak azok a fiúk, akik táncolnak és énekelnek, netán még stílusuk is van, nagyobb eséllyel vonzódnak a fiúkhoz, mint azok, akik jóval férfiasabbak.
Sose érdekelt, hogy mit szeret és mit nem, talán ezért se passzolunk különösebben. Egyébként se érdekelnek az emberek, Abigail pedig pont olyasvalaki, aki társasági lényként képes érvényesülni. Engem a hideg is kiráz attól a gondolattól, hogy valahol csak rám figyeljenek. Pont ez volt az oka annak is, hogy sose mentem vele kettesben semerre. Nem csináltunk közös programokat, egyszerűen csak úgy... voltunk. Mint két, a polcon porosodó dísz, amelyet elővesznek, amikor a szükség úgy hozza. Nos, ugyanez volt a helyzet velünk is. Bájologtunk, amikor kellett, de egyébként - érzelmileg - semmi közünk se volt egymáshoz. A megjegyzése hallatán csupán enyhén felvonom a szemöldököm, de szavakkal nem reagálom le. Sejtem, hogy ő is ugyanazt szeretné, amit én. Talán nincs túl sok közöm az érzelmekhez, de hülyének se tartom magam ebben a tekintetben. Abbie és én egyszerűen nem passzolunk, ezt pedig a lány is érzi. Neki nem olyasvalaki kell, aki tartja a két lépés távolságot, miközben a pasijának mondja magát. Ezerrel pörög, ezt pedig nagyon nem bírom. Túl szenvedélyes, amire rohadtul nincs most szükségem. Nyugalomra vágyom és arra, hogy békén hagyjanak. Abbie pedig olyasvalaki, aki pont ennek az ellenkezőjét várja el egy párkapcsolattól. - Akkor akad még egy dolog, amiben egyetértünk - mosolyodom el halványan, amint belekezd a monológjába. Ő se mozgat meg bennem semmit. Egy kicsit sem. - Sok sikert hozzá - fűzöm azért még a szavaimhoz, amikor elkezdi sorolni, mi az, amire vágyik egy kapcsolatban. - Véleményem szerint lesz még pár szakításod, mire megtalálod az igazit - állapítom meg, habár ebben tényleg semmi bántó szándék sincs részemről. Ezek a tények. Kevés olyan ember akad, akik annyira egymásra tudnak hangolódni, hogy mindezek az érzelmek jelen lehessenek. Úgy őszintén? Nekem ebből még nem jutott ki, de hát előttem még az egész élet. - Ó, még ha csak sejtenéd, mennyire! - nevetek fel, habár ebből a hangból is hiányzik egy igen fontos összetevő: az őszinte öröm. Ha nagyon megerőltetném magam, bizonyára menne, de itt és most egy dolog van csupán jelen bennem: valami feneketlen üresség. Azért a mosolyát viszonozom, amikor megpillantom a szája sarkában a sajátját, de most is ugyanaz... Ez sem teljesen őszinte. - Meleg vagyok - bököm ki végül, habár magam sem értem, miért teszem ezt. Talán csak magyarázatot szeretnék adni Abigail számára a miértekre? Végül is, valamilyen szempontból sérti a büszkeségem, hogy ennyire szürkének és unalmasnak tart engem. Hát akkor tessék, itt a magyarázat, drágám! Most vagy nagyon meg fog lepődni, vagy egyetlen vállvonással letudja a dolgot és megy a dolgára. A leglényegesebb szempont számomra továbbra is az, hogy mindez ne jusson el Noah fülébe. Ha ő megneszeli, milyen hajlamaim vannak, hamar kívül találhatom magam a kis bandájából és elég szépen megkeserítheti a tanulmányaim hátralevő részét. - Reméltem, hogy képes vagyok a lányok iránt is azt érezni, de ezek szerint... - szavak helyett csupán a fejemet csóválom meg mintegy végszóként. Abigail lett volna az utolsó mentsváram, de igen szépen bukott a tervem. Inkább csak megerősített abban, hogy tényleg az vagyok, ami.
)
