2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az épület főbejáratától induló kis ösvényen könnyedén el lehet jutni a néhány tíz méterre, nem sokkal az üvegházak mellett létrehozott kis ágyásokig. Rengeteg virág van itt, mindenfélék. Többségük persze főként nyáron virágzik, de akadnak szép számmal olyanok is, melyek a hűvösebb idő kedvelői.
-De az most hogy jön ide, hogy szerettem-e vagy nem? -kérdő arckifejezés, mert ugye róla van szó. Tudom, hogy sosem volt a kedvence az a Süsü vagy mi a neve, de a törpöket rendszeresen nézte, ezért ajánlottam fel neki, hogy ihat törpös pezsgőt, ha szeretne. Mert, ha kihúzza a gyufát, akkor alkoholt biztos, hogy nem kap. Gondoskodok róla. Régebben ugyanis nekem sem adta volna ki a pultos csaj a piát. Csak aztán felajánlottam neki még tavaly, hogy ha szeretné akkor üzletelhetünk. Nincs köztünk nagy korkülönbség, ő meg elég dögös csaj ahhoz, hogy ne futamodjak meg egy átlagostól eltérő üzlettől, aminek a lényege, hogy párszor ha arra járok, akkor... vigyek egy kis színt az életébe. Azóta a tenyeremből eszik. Ha azt mondanám, hogy toljon oda Kyle-nak egy felest, akkor megtenné. És ugyanez működik fordítva is. Ha arra kérném meg, hogy véletlen se szolgálja ki, akkor meg sem mozdulna. -Pontosan. Csak annyira, amennyire kell -villantottam rá egy győztes mosolyt, még mielőtt újra felhúztam volna a komolyabb arckifejezésemet. Tetszik ez nekem, hogy ilyen jól tudok uralkodni Kyle fölött. Azért is bírtam a kölyköt egy-két időszak kivételével szinte mindig. Meg sem erőltetem magam, de már behódol, mint egy okos kiskutya. -Talán, ha szépen megkérsz, akkor viselkedek -vagy hát... végül is egy jó alkalom lenne megbosszulni azt a sok lenyúlt pizzát. Persze nem vinném túlzásba, csak teremtenék egy-két kínos helyzetet, vagy éppen simán hagynám, hogy uralkodjon a bunkóbb énem. Nem üldözném el Cho-t Kyle mellől, mert akkor biztos, hogy egy életre elvágnám magam. Meg az most nekem mitől jobb, hogy hisztizne nekem az öcsi? Viszont egy nagyon pici bosszú akkor is beleférne. -Úgy nézek ki mint aki szarakodna egy könyvvel? Csak tanácsokat adnék és nem mutatnám meg rajtad, ne szarj be... -löktem meg a könyökömmel vigyorogva, amint mellé értem. -De ha nem, hát nem -vontam vállat. Elvégre én csak felajánlottam egy szívességet. Ha nem él vele az az ő baj, nem csinálok belőle nagy ügyet. Saját szocproblémája, ha odaér, akkor azt sem tudja mit hogyan. De nekem abból semmi hátrányom nem származna, így tehát leszarom. -Miben fogadunk, hogy az a csaj lesz, aki a tenyeremből eszik és ha azt mondom neki, hogy ne adjon neked piát, akkor nem fog? -ez a meccs megint az enyém, akárhogy nézzük. Kyle csak álmodozik róla, hogy neki odaadná az a szexi pultos csaj a felest.
-Ugyan, tudod, hogy nem vagyok élősködő fajta. – nem abban az értelemben legalábbis. Más az, ha csajozom a nevével, és az, mikor megvédem magamat. Az utóbbi érthető, és nincs is vele semmi baj, inkább Adam-et üssék helyettem, mert ő megtudja védeni magát, én meg menekülésben vagyok egyedül jó, de abban nagyon is, gyors vagyok, nagyjából ez az egyetlen előnyöm, és ennek igen ritkán veszem hasznát, mert itt nem rendeznek bajnokságot futásból, amit a varázsvilágban csinálnak, abban én béna vagyok, ezt már rég tudom, és bele is törődtem. Bár… nem, a legtöbb tanár már megmondta, hogy esélytelen vagyok bármiben is, és reménytelen is. - Mintha te nem szeretted volna a Hupikék törpikéket… - vigyorgok rá. Nem tudom, hogy ez így van-e, én imádtam törpapát, és sokáig szerelmes is voltam Törpillába, aztán anyáék elmagyaráztak nekem néhány dolgot, és rájöttem arra, hogy egy rajzfilm figurába szerelmesnek lenni gáz és nem menő, szóval…gyorsan kidobáltam a Törpillás posztereimet. - Azért egy kicsit paraszt is vagy. – hát most na, ez igaz, nem tagadhatja ő sem, az őszinteség szép dolog, de a túlzott őszinteség már bunkósság, ahogy apa mondta egyszer nekem régen, miután elmeséltem Ronda Maryn-nek, hogy miért hívják így. Én csak jót akartam, anya azt mondta, hogy legyek őszinte, még megvert engem Ronda Mary. – De szerencsére csak annyira, amennyire kell. – mondom még mielőtt kapnék egy sallert és ismét griff szarba fejelnék bele. Az elég volt egyszer is, soha többet nem akarok griffet látni. Ha nincs griff, griff szar sincsen, és a világ egyensúlya ismét visszaáll a régire. - Én viszont nagyon is komálom őt, szóval… ha találkoznál vele, akkor legyél rendes, oké? – szóval ne viselkedjen úgy, mint Adam, hanem legyen rendes, próbálja meg elhitetni velem és Cho-val is, hogy nem rasszista. Már ha Cho valaha is eljönne hozzánk vagy valami. Azért ennyire előre nem kéne gondolkodnom igaz? - Mi? Nem, fúj, dehogy, nem vagyok rá kíváncsi majd… elolvasom az önéletrajzi könyved, de… nem kösz, megoldom. – hát… egyelőre még nem tudom ,hogyan csinálnám, mert már csókolóztam… na jó nem, csak majdnem, de nem tehetek róla, hogy ott volt az a szúnyog. Rászállt a lány orrára, én meg… nem tudom, valamiért azt hittem, hogy kötelességem leütni, és a csók előtt egy lányt megütni nem szerencsés, még akkor se, ha egy szúnyogot akartál eltávolítani az arcáról. - Miben fogadunk, hogy simán kinézik belőlem a tizennyolcat? – sietek utána magabiztos arccal. Fogadok én majdnem bármiben, hogy kiadják nekem a piát, én igenis kinézek úgy, mint egy tizennyolc éves! Kifogják adni, mert ez az én napom.
Pankrátor? Inkább bokszoló lennék, ha lenne választásom. Illetve tulajdonképpen van. Még mindig elkezdhetném, ha lenne itt a közelben egy boksz edző. De ennek híján kénytelen vagyok beletörődni abba, hogy bestiamester leszek csak simán és nem bunyózhatok a ringben. Mire leléphetek ebből a nevelőintézetből, addigra legalább húsz, de inkább huszonegy leszek, az esélyeim ezzel együtt csökkennek arra, hogy profi bokszoló legyek. Akik azok, általában fiatalabban kezdik és huszonévesen már lazán kiütnek. Gyorsabbak, jobb a taktikájuk, van tapasztalatuk. Én is csak azért tudom terrorban tartani az itteni „agymenőket”, mert ők még annyira sem tudnak verekedni, mint amennyire én. De gondolom egy bokszolóval szemben kevés esélyem lenne. Nem ismerek olyan mozdulatokat, mint amilyeneket ők. Illetve ismerni ismerek, csak nem igazán tudnám még kivitelezni, hiába próbálkoztam Kyle ellenségein is párszor. -Hmm. Lássuk csak... mondjuk ha szemtelenül visszaélnél vele, akkor garantáltan megölelgetnéd a földet -persze tudom, hogy most is használja a nevemet, ha nem így lenne, akkor szerintem percenként más verné el. Azt meg passzolom egyelőre, hogy mégis miként tudna úgy élősködni az ismertségemen, hogy az nekem megbocsájthatatlanul bűnnek számítana... de biztos tudna, ha megerőltetné magát. Könnyű engem felbosszantani, annyira talán nem is kéne rágörcsölnie a dologra. -Értem. Akkor Hupikék törpikés lesz -vontam vállat egy szemtelen vigyorral. Sokáig nem engedtem meg neki, hogy alkoholt igyon, ha velem van, mert mindig jól szórakoztam azon, ahogy szívószállal szürcsöli a szörpöt, én meg ihattam mellette a sört. De úgy voltam vele, hogy talán most az egyszer kivételt tehetek és üdítő helyett piát kérek neki is. Ha jól viselkedik. Mert még mindig csak tizenhat és amíg nem lépünk be a szülői házba, addig én uralkodok felette. Sőt, még azután is, hogy hazaértünk. -Hé, öcsi! Ezt szívd vissza, én nem paraszt vagyok, csak őszinte. Te viszont a következő viszont a következő visszaszólásnál mész földet szántani -változott komolyra az arckifejezésem és tekintettel próbáltam rávenni Kylet a megfelelő beszédstílusra. Mert már nagyon régen megbeszéltük, hogy nem sokáig tűröm, ha szemétládáz vagy leparasztoz. Illetve nem is megbeszéltük inkább megtanítottam neki, hogy meddig szabad nálam elmennie. Ehhez pedig én is próbálom tartani magam az ő esetében. Legalább olyan szinten, hogy ne buzizzam le minden második mondatomban. -Jó, jó elhiszem. De én akkor sem komálom a fajtáját -mondhatjuk, hogy részben rasszista vagyok, ugyanis a kínaiakkal szemben erős ellenérzéseim vannak. A fekákkal megvagyok, bár azok errefelé nem túl gyakoriak. -Öcsi, ha szükséged van tanácsokra, akkor szívesen megosztom veled a tapasztalataimat -a pletykákkal ellentétben még bőven húsz alatt van a szexuális partnereim száma, viszont nyilván már volt részem pár futó kalandban is. Kyle meg... talán még egy normális csókja sem volt. -Persze, kinézel tizennyolcnak, egy másik univerzumban... -sóhajtottam fel, majd előrementem, hogy mutassam a lehető legrövidebb utat a városba. Ha egy kicsit jobban sietett Kyle, akkor utolérhetett.
-Magadra vess, én mindig is mondtam, hogy mehettél volna pankrátornak is! – na igen, mindig mondom én neki, hogy menjen és csapjon ott szét mindenki között. Én is tudom, hogy az egész csak színjáték, apa már elmagyarázta, hogy nem valóságos, mert ha az lenne, akkor elég sok ember halna ott meg, de nem érdekel, mert látványos és nevetségesen abszurd az egész, Adam pedig nyugodtan beállhatna, találunk neki valami perverz pankrátor nevet és máris mehet a ringbe. Én simán megtenném, ha lenne rajtam több izom és mondjuk ijesztőbben néznék ki, mint egy kavics, de hát ez van, nem vagyok ijesztő látvány, bár magamat megtudom ijeszteni, a múltkor is majdnem lefelejtem a vécécsészét, mikor megláttam magamat a tükörben. -Megengednéd? Honnan veszed, hogy kell az engedélyed? – ő a tesóm, alap, hogy kihasználom az ismeretségét. Most is azt csinálom, ha valaki belém köt, elcsiripelem neki a nevemet, ő meg számot vet az életével. Adam szerencsére azért ismert, tudják, hogy nem jó dolog vele szórakozni. Na de a hírnévre visszatérve, az olyan jó bigék, akik kiakasztják a tízes skálát, nem is igazán kellenének. Én… szóval én olyan lányokra bukom, akik okosabbak, mint egy fonalas zöldmoszat, Adam meg hát…azokra akik nem, de hát ez van, az ő dolga. - Persze, Süsü pezsgőt… már a mesét szerettem soha. – sokan igen, de én nem tudtam megérteni, hogy anyáék mit komálnak benne annyit. Egy sárkány, akinek egy faja van, na és? Ez azért nem olyan vészes, mert még mindig sárkány, nem hinném, hogy az a legkirályabb sárkány, akinek van vagy harminc feje. A Magyar Mennydörgőnek is csak egy feje van, és mégis ő sárkányok ásza, legalábbis szerintem. Ezzel az alkohol dologgal viszont egyszer nagyon kifog engem akasztani. Tudom, hogy csak tizenhat vagyok, és nem ihatok még alkoholt, de anyáék is adnak néha bort, szóval miért ne ihatnék? Nem hülyére akarom magam inni, csak…ünnepelni akarok. - Hé! Ne beszélj így róla! Nem minden ötödik ember kínai, minden ötödik ember olyan paraszt, mint te! – tudom le a dolgot kicsit morcosan. Tudja, hogy nem úgy érettem, de azért ne beszéljen így Cho-ról, mert ő igenis jó fej, csak ne jöjjön nekem Adam ezzel. – Ő amúgy se Kínában született! – bezony, mondta, hogy nem, szóval… nem tudom, hogy ő ettől még kínainak tekinthető-e, de mégis kit érdekel? Ha kínai, ha nem, nem érdekel, bírom és jól néz ki, hiába jön nekem Adam a hülye macsó szövegével, nem fogja elvenni a kedvemet. Tudom, hogy csak irigy. – Öhm, izé, az… majd talán, később… ha… esetleg...de… meglátjuk majd. – nagy nehezen azért csak sikerült befejeznem egy mondatot, szóval éljen, király vagyok. Mindegy, hiába nem tetszik neki, nem is baj, nekem tetszik Cho, és ez számít, kit érdekel, hogy Adam-nek ki tetszik? Ő amúgy is majdnem mindenkit megkap. – Simán kinézek tizennyolcnak, csak figyeld meg! – naná, lemegyek oda és elmondom, hogy kérek mondjuk tizenöt liter mézsört, ne bízzunk semmit sem a véletlenre. És tuti odaadja, mert… kinézek tizennyolcnak simán… remélem.
Kettőnk között a fő különbség az, hogy nekem általában szerencsém van, neki meg nem. Én jó géneket örököltem, ő meg egy majom lett. A külseje felett nem ítélkeznék, nem vagyok én meleg, hogy egekig magasztaljam bármelyik testrészét vagy éppen lehordjam. Azt ráhagyom az ellenkező nemre. Egyébként meg szerintem nem lenne vele semmi gond, ha nem lenne olyan mérhetetlenül nagy balf*sz, aki képes belefejelni a griff szarba is. -Dolgoznál helyettem, de nekem még mindig ebben a nevelőintézetben kell rohadnom... hogy is van ez Kyle? -vontam kérdőre, megint elgondolkozva azon, hogy miért akartam anno még három évet elpazarolni az életemből. Mert itt tanulni nekem felér egy kínzással. Persze pozitívum, hogy vannak jó csajok, bejáratott egyedek, ha már felemésztene az unalom... de igaziból bárhol találnék hasonlókat Londonon belül. Az, hogy itt kéznél van mindegyik, az már csak kényelmi kérdés. Egyébként meg annyira nem is vagyok nagy nőcsábász, mint amilyen lehetnék a pletykák alapján. Minden nap meghívhatnék valakit egy menetre, ha megerőltetném magam. Ennek ellenére ennyire még sosem mentem messzire. Mostanában ráadásul az időm nagy részét a haverokkal töltöm. Leugrok velük Roxmortsba italozni például, mert ép ésszel nem lehet kibírni ezt az iskolát. -Hát, mivel nem dolgoznék helyetted, ezért azt megengedném, hogy felhasználd a hírnevemet -bólintottam egy vállvonás után. Engem őszintén szólva nagyon nem izgatna, hogy mit kezdene azzal, ha őt is sokkal többen ismernék általam. Ha van egy kis esze, akkor használná ezt az ismertséget és például a munka mellett felszedne magának egy 10/12-es bigét. Na jó, esetében mondjuk nem hiszem, hogy ez bekövetkezhet. És nem azért, mert lenyúlnám tőle... annyira azért nem vagyok seggfej, hogy pont az kelljen nekem is, aki Kyle-nak. Csak ugye a jelenlegi hozzáállásával, azzal, hogy például az előbb is hagyta magát elveretni...hát, kétlem, hogy tapadnának rá a 10/12-es csajok. A hír amit közölt velem, az meg nos... legalább annyira meglepett, mintha éppen most jelentették volna be, hogy találtak egy másik Naprendszerbeli bolygón életet. Mert ugye nála az előbbiek miatt elég abszurd ez a csajozás téma. Majdnem teljesen reménytelen, tekintve, hogy belőle még azt is könnyen ki lehet nézni, hogy akár véletlen is, de belefejel a legközelebbi virágcserépbe az egész Roxfort előtt. Néha már komolyan sajnálom a srácot. -Retardált -reagáltam le a bókját laza mosollyal, miközben még a hátát veregettem. Eszemben sem volt komolyan megsérteni, gondolom ezzel ő is tisztában volt. Tehát nagyrészt a meglepődés is vérszívás volt, amit tőlem már megszokhatott az idők során. Engem nem érdekel milyen balf*sz, akkor is a tesóm marad és ölni tudnék érte. Az meg más lapra tartozik miért csak ritkán mutatom ezt ki. Az az igazság, hogy az mellett, hogy sajnálom, szeretek röhögni rajta és... lehet tényleg szemétláda vagyok. -Alkoholt szeretnél? -röhögtem a mondatain. -Majd eléd tolunk egy Süsü pezsgőt -léptem el mellette továbbra is vigyorogva, majd egy kisebb paskolással kombinálva a válla körül megindítottam, hogy jöjjön velem. A válasza miatt viszont nagy erőfeszítésembe tellett, hogy ne vigyorogjak megint. -Cho? Akkor mégis igaz, hogy minden 5. gyerek kínai... -persze, hogy ismerem, hogyne ismerném. Annak a Cedric-nek a csaja. Vagyis csak volt ezek szerint. -Bocs, tesó. Nekem személy szerint nem jön be, de az a lényeg, hogy neked igen. Elvégre nem nekem kell vele hemperegnem egy ágyban -a kínai csajokat valahogy sosem bírtam annyira, hogy bepróbálkozzak náluk. És Kyle ízlését sem kritizálnám emiatt. Elvégre egy hiba még nem a világ vége. Bízok benne, hogy ha már eddig eljutottunk, hogy neki is összejön valami, akkor előbb-utóbb szintet lépünk. -Ünnepelünk és ha szépen kéred, akkor kapsz a Süsü pezsgőbe alkoholt.
-Akkor járasd meg azt a fene nagy lábadat az arcukban! – vágom rá kicsit morcosan. Nem mintha úgy hinném, hogy lúzer vagyok, de… a francba is, Adam miért állhatott sokkal többször sorba, mikor a jó külsőt, meg a hatalmas lábakat osztogatták? És én akkor hol voltam? Mert biztosan nem egy lánnyal hancúroztam, arra azért emlékeznék. Mint például a griffmadáros esetre. Na az… az szar ügy volt. Adam meg persze csak röhögött, én meg próbáltam elkerülni a griffmadár méretes seggét, mert ha azzal rám ült volna….szinte biztos vagyok abban, hogy belefulladtam volna a szarba, és nem egy ilyen halált képzelek el magamnak. -Pedig milyen szép is lenne… én bezzeg dolgoznék helyetted is! – oké, mondjuk azért lehet, hogy ez nem így lenne, mert baromi lusta tudok lenni, de megjegyzem, hogy iszonyat nagylelkű is vagyok, szóval tutira segítenék Adam-nek mindenben, bár igaz, ami igaz, csak egy nagyon szép álom marad az, hogy majd helyettem dolgozik. De akár lehetnék a menedzsere is, nem? Azok csak beszélgetnek másokkal, ez a dolguk, én sok mindenkivel beszélgetek, és ha jól informált engem még apa pár évvel ezelőtt akkor ezek a menedzserek óránként kapnak pénzt. Ami azért nem hangzik rosszul, sőt… nagyon is jól hangzik. De ideje lenne felébredni az álomból. – És csajozzak… veled? Az olyan, mintha te lennél a csajjal és nem én. – kicsit még meg is rázkódom, már a gondolattól is kiráz a hideg. Nem vagyok amúgy se valami nagy nőcsábász, de soha nem próbálnék meg azzal a szöveggel csajozni, hogy „Adam Evans tesója vagyok”. Nem, ez soha nem következhet be, ez elvi kérdés nálam. Nem fogom a tesómat eszköznek használni. - Na jó, azért ennyire látványosan nem kell meglepődni! – háborodok fel , de szinte azonnal el is mosolyodok. Megfordult pedig már a fejemben az is néhányszor, hogy fizetek azért,hogy valaki a párom legyen, de szerencsére a dolgok jobban alakultak, mint hittem és most itt van Cho, ráadásul még kedvel is engem, szóval… jó úton haladok, nem? – Szemétláda. – mondom mosolyogva, mikor megveregettem a hátát. Még hogy ezt is megéltük? Oké, nem vagyok valami nagy szám csajozás terén, és ha jobban belegondolok, semminek a terén nem vagyok nagy szám, de akkor is! Ha egy kicsit erősebb lennék tuti közelebbi ismeretségre sarkallnám őt a virágokkal. – Oké, de csak hogy tisztázzuk! Alkoholt iszok, ugye? Ha még egyszer valami málnaszörpöt kell szürcsölnöm a szívószállal, mint valami ötéves, akkor… megiszom az összes rohadt szörpöt. – vagy csinálok valami mást, de nem fog örülni neki. A múltkor is tiszta gáz volt, hogy ő ott pózolt a csajok előtt a sörével, én meg a málnaszörpömet ittam mellette szívószállal volt. És még csodálkozom azon, hogy levegőnek néznek néha…. - Cho a neve, Cho Chang, Hollóhátas, ráadásul jó fej, és még jól is néz ki… nagyon jól néz ki. – húzom ki büszkén magamat. Ha ezt apáék megtudják… vagyis már megtudták, mert küldtem nekik egy baglyot, hogy készüljenek, mert történelmi eseményt írunk, de még nem válaszoltak rá, és nem lepődnék meg azon, ha dobtak volna egy hátast a hírtől. Most minden megváltozhat. Mint mikor az amcsik a Holdra léptek.
Nem a türelmemről lettem híres, mert tulajdonképpen az már kiskoromban megszűnt létezni. Nem bírtam, ha idegesítenek, ha beszólnak... inkább verekedtem és utólag tűrtem a büntetést. Igazságtalannak éreztem, hogy mindent szótlanul tűrjek, még azt is hogy mások megalázzanak engem vagy a tesómat. Ebből kiindulva sosem létezett olyan Adam, aki türelmesen várt arra mikor szállnak le róla a barmok. Kylet is megvédtem és a mai napig bármikor szétrúgnék miatta pár segget, ha arról lenne szó. Tudom, hogy nem kéne megvédenem, mert ő is férfi, álljon ki magáért. De ha egyszer csak egy 16 éves kölyök és tehetségtelen, ha harcról van szó... a pizzák miatt nem másnak kéne elvernie, hanem nekem, ha megelégeltem. És azt is kizárólag úgy, hogy másnap lehetőleg ne legyen feldagadva a fél pofája. Párszor már azért elkaptam régebben is, és bunyóztam vele, de azt is csak azért, hogy tisztázzuk a ranglétrán elfoglalt helyünket. Nem tudnék neki olyan formában ártani, mint például az az agyatlan mardekáros társam (akit egyébként ismerek és utálok). -Tudod Kyle, én mindig is nagy lábakon éltem... -vontam vállat, miután előkerült ez a téma harc-szünetben. Egyébként meg nem értem mit van úgy oda, a kis lába még nem azt jelenti, hogy lúzer. Meg egyébként alapesetben semelyik testrész átlagostól csökkentebb mérete ellenére lehetne menő. Csak akkor van gáz, ha minden csajjal flörtölsz, mindenkit fel akarsz szedni, aztán mikor előbújik a kígyó a barlangjában, akkor kiderül, hogy még egy kínai is előnyösebb adottságokkal van megáldva... De szerintem ilyen piti dolgok miatt, minthogy ellentétben velem, ő kevésbé szőrös meg a hasonlók, nem kéne magát rosszul éreznie. Nem azért hívom majomnak, vagy lúzernek mert ez a helyzet áll fent... a majmok amúgy is elég szőrösek, szóval veheti ezt bóknak is. Hanem olyan dolgoktól csökken a szememből a tekintélye, mint például a múltkori eleséses ügy... A griffek közelében mászkáltunk, én egy pillanatra eltávolodtam tőle erre mire visszafordulok mit kell látnom? Elesett egy kőbe, egyenest belefejelt a griff szarba és majdnem rálépett az egyik griffmadár. Hát, nekem ott folytak a könnyeim, annyira rám tört a röhögőgörcs. Azóta sem tudtam ennél jobban röhögni... a fának kellett támaszkodnom, mert az összeesés veszélye fenyegetett. Hihetetlen kárörvendő tudok lenni és nagyon kijött ez rajtam abban a helyzetben. Sajnos azonban nem sok időm maradt a régi szép emlékek felidézésére és megnyugvásra, ugyanis a legyőzött seggfejhez tartozó erősítés nekem esett és rátettek egy lapáttal az idegességemre. Ha Kyle nem lép közbe, akkor egyértelműen legalább háromszor behúztam volna még a srácnak, aki csak a hája miatt tűnt olyan nagynak. Az alatt maximum √2 deka izom lehetett. -Haha! Azért ilyen egyszerűen nem megy... -dobtam be egy „ez rossz poén volt” vigyort. -Eszem ágában sincs helyetted is dolgozni -nem. Senki helyett. Soha. A saját sikereimért megküzdenék, de másokat nem emelnék fel a magasba puszta jóindulatból. -Ha híres lennék gondolom téged is többen ismernének -ami már pont elég lenne ahhoz, hogy szerezzen magának normális munkát meg mi egyéb. A tököm dolgozik helyette... és tényleg. Ő nem valami nagy nőcsábász, helyette is használom a lányok testét. A további szövegét enyhén csodálkozva hallgattam végig. -Neked van párod a bálra? -kérdeztem vissza, miközben próbáltam eltüntetni a hitetlen, már-már szemtelenül lenéző mosolyt az arcomról. Inkább feldolgoztam a beérkező információt. Neki. Van. Párja. És a csaj önszántából jön. -De jól van öcsi, ez már teljesítmény! -ezt felfoghatja egy gratulációnak, ha szeretné. -Na, gyere! -hagytam abba az arcom dörzsölését és széttártam a karomat, hogy hátba veregessem az öcsit. -Ezt is végre megéltük... -sóhajtottam fel. Talán mégsem olyan balf*sz, mint amilyennek mutatja magát.Vagyis de, az. Csak úgy látszik nem mindig. Ez már haladás. -Tudod mit? Elmegyünk, azt' iszunk erre egyet -dobtam fel ezt a hirtelen jött ötletet. Ha már egyszer úgy is le akartam menni a haverokkal a városba, miért ne vihetném Kylet? Maximum megsimogatom hólapáttal, ha kínosan kezd el viselkedni. -De azt azért még mondd el kicsoda a csaj -akkor lenne gáz, ha olyant szedne fel, akivel már kavartam.
Igen, tudom, ideje lenne már egy kicsit megemberelnem magam és mondjuk megtanulni verekedni, vagy valami ,csak az a baj, hogy nekem ez soha sem ment annyira jól, életemben egyszer ütöttem meg egy srácot, és eltört a csuklom, ezért nem tudtam elmenekülni a bringámon, mert persze biztonságmániás vagyok, szóval egy kézzel nem tudtam vezetni a bicajt, a srác meg… mondjuk úgy, hogy lerúgott a bicajomról és eltekert vele a messze távolba. Azóta se láttam a bringámat, pedig pofás darab volt, nagyon szerettem, dühös is voltam, mert buszoznom kellett hazáig, és mivel nem volt nálam pénz a jegyre, még a szuperhősös kártyáimat is el kellett adnom egy kölyöknek, pedig azok gyűjtői kiadásból voltak még apa képregényeihez. Mondanom sem kell, hogy ha találkozok valaha az életben azzal a sráccal újra… visszakuncsorgom a kártyáimat, mert azok az enyéim! Azt viszont nem ígérem meg, hogy nem megyek az agyára, mert mégis milyen testvér ígérne meg egy ekkora hazugságot? Szeretem a pizzát, a dobozt pedig lusta vagyok kidobni, de persze szórakoztat az is, hogy Adam a nyálát csorgatva ül le a doboz elé, majd mikor kinyitja… ki kéne találnom valami jó kis védjegyet, hogy tudja én ettem meg. Na nem mintha ez kérdéses lenne, de… a védjegy menő. - Hogy a francba van neked egyáltalán akkora lábad? – tudom, nem azon kéne fennakadni, hogy mekkora lába van, inkább azon, hogy itt a végén még félholtra veri nekem ezeket a szerencsétleneket, de… de mégis, hogy a francba van ekkora lába? Még nekem is csak negyvenegyes, amit szégyellek is, mert tizenhat vagyok, nem egy hobbit lábméretével kéne rendelkeznem, de hát így jártam. De a negyvenhármas cipő az… ez rohadt nagy igazságtalan, miért Adam kap minden jót? Ő erős, tud bunyózni, oda vannak érte a csajok és szerintem még jóval előttem kezdett el szőrösödni. Mikor az én lábam szőrösödni kezdett, ő már mehetett volna George Lucas-hoz, mint Chewbacca eltitkolt féltestvére. Magamban drukkolva néztem végig a kibontakozó jelenetet, ahogyan Adam tini nindzsát játszik, de mikor eltalálta az a jobb horog… na akkor láttam idejét annak, hogy közbe lépjek, mert ismerem annyira Adam-et, hogy tudjam: az a fickó több csontját fogja eltörni, mint amennyi amúgy is van neki. Ezt meg nem akartam, akármekkora barom is, hogy nekem esett. - Szerezhetnél nekem aláírásokat, jó sok pénzed lenne ezért soha nem kéne dolgoznom…kezdem úgy érezni, hogy pályát tévesztettél tesó. – vigyorgok rá. Tudom én, hogy bestiamesternek készül, és ő is tudja azt, hogy én egyelőre csak felnőttnek készülök, mert gőzöm sincsen arról, hogy mihez akarok majd kezdeni magammal. Egyelőre semmi nem akar összejönni. Még a kviddics csapatból is kicsaptak. - Ja igen, most figyelj, le fogsz hidalni! Van párom a bálra! – mosolyodok el büszkén, és még ki is nyomom a mellkasomat egy kicsit, csakhogy szuperhősnek érezhessem magamat. – És nem fizettem neki, meg sem fenyegettem a családját, önszántából jön velem, jó, mi? És jó fej, jól is néz ki, szóval… - szóval tapsot kérek meg dicsőítő himnuszt meg minden miegymást, ami azt mutatja, hogy mekkora király is vagyok. Adam tudja, hogy elég béna vagyok a nők terén de most … király vagyok, ezt nem veheti el tőlem senki.
Őszintén szólva felemelő érzés egy-egy kimerítő nap után más vérét szívni. És abban biztos vagyok, hogyha Kyle nem lenne a tesóm, akkor nem jönnénk ki ilyen jól, sőt talán semennyire sem. Két külön világ vagyunk, teljesen más a felfogásunk és a véleményünk. Én az a típus vagyok, akinek ha rossz napja van, akkor rászáll az ilyen hülyékre mint ő... mondjuk azért a semmiért nem mennék neki. Így meg, hogy a testvérem főleg nem verném el semmiért sem. Inkább legyilkolom a körülötte „szaglászó” seggfejeket. Előbb-utóbb biztos eljutunk arra a szintre, amikor köztudott lesz a dolog, hogyha valaki egy hajszálát is elgörbíti, akkor wc lakó lesz. Mondjuk az lenne a legjobb, ha Kyle férfiasodna és végre kiállna magáért. Már többször mondtam neki, hogy segítenék, aminek mondjuk egy olyan ára van, hogy nem zabálja fel a szobámból a pizzáimat. Mert addig húzza az idegeimet, amíg be nem bolondulok és el nem kapom ezért. Azt hiszi jó móka mindig az üres dobozt otthagyni, elhitetni velem, hogy van pizzám, miközben nincs. De majd akkor is röhögjön rajta, ha nem szedem le róla a barmokat. Oké, bevallom, nem tudnám így simán nézni, hogy elverik... amúgy is csak nekem van jogom ehhez. Úgyhogy kiállva ezért a jogért, ami nekem jár és másnak nem, leszedtem róla azt a marhát, amelyik éppen rugdosta. Még csak meg sem erőltettem magamat, mivel az az idióta valószínűleg még egyszer sem harcolt igazi ellenféllel. Egyértelműen gyorsabb voltam nála és mire észbe kapott már vérző orral és szétzúzott gyomorral dőlt a földre. Igen... imádom az ilyen szájhős sz@rrakásokat. Azt hiszik attól nagyok lesznek, ha olyanokkal kezdhetnek ki, akik már csak rendességből sem ütnének vissza. Viszont ha jön olyan, akivel tényleg verekedni kéne, akkor beégnek. Igen, ez a különbség köztem és köztük... én tudok is valamit, ők meg nem. Én nem vernék szarrá olyant, akinek semmi esélye sem lenne ellenem (ami azt jelenti, hogyha csúnyán felhúz akkor azért még belefér egy jobb egyenes), ők igen. -Mi? De te is látod, hogy meg szeretne ismerkedni a 43-as cipőmmel! -néztem értetlenül és még mindig szikrázó tekintettel Kyle-ra. Nem azért, mert rá haragudtam, hanem mert még mindig dühös voltam a paraszt miatt... akinek ugye a haverjai ideértek időközben és a nagy hangzavarban, ami főként a Roxfortból jött, nem vettem észre, hogy az egyik a hátam mögé került, amíg a tesómmal foglalkoztam. Így mikor visszafordultam egy erős jobb horoggal fogadott, ami pont elég volt ahhoz, hogy még jobban felbőszüljek. Úgyhogy be is húztam neki egyet, a következő ütést csak Kyle miatt nem tudtam véghez vinni. Nagyon elszántam közénk állt, így meg tudott lógni a balfék bagázs további következmények nélkül. Na, majd ha megint összefutok velük az iskolán belül... Még mindig fújtatva álltam Kyle előtt, mikor felhozta a néhány perccel ezelőtti nagy sikert arató dumámat. A kedvem mérföldekre állt a mosolygástól, de végül Kyle sikeresen rám ragasztotta a jókedvét, ezért pár csendes pillanat után mosolyogva a vállába bokszoltam. -Jól van öcsi, miattad lennék is még „akciószínész” -igaz, hogy mostanában az egész farkasos dolog miatt a kelleténél távolabbra kerültünk egymástól, nem beszélünk annyit, de attól még a tesóm és... ugye nem gáz, ha azt mondom, hogy szeretem? Ő az egyetlen olyan személy a szüleimen kívül, akiért tűzbe mennék, akármennyire is idegesítő majom időnként. Mégiscsak vele nőttem fel, még a Szupercsapat mánia is együtt kapott el minket anno. -Szóval, mi az a nagyon fontos dolog, amiért idehívtál? -dobtam fel a témát, miközben nekidőltem az iskola falának és az arcomat dörzsöltem egy darabig.
A bokszzsák szerintem is egy jó ötlet, akkor az ilyen barmok nem engem használnák annak, még ha kivételesen talán meg is érdemlem, mert röhejessé tettem őket, de könyörgöm! Engem naponta tesznek azzá, és mégse verek meg senkit se, és nem csak azért mert nem tudnék, akár Adam-et is megkérhetném, nem? Na jó, nem, mégse használhatom a tesómat a verőlegényemnek, pedig milyen szép kis világ is lenne az… de nem így van, szóval én vagyok most és talán örökre az ügyeletes ütnivaló a suliban, ennek meg nem örülök, gondolom mondanom sem kell ezt. Mégis melyik hülye örül annak, ha verik? Én aztán nem. Remélem azért legalább van annyi eszük és szívük, hogy ne az arcomat üssék, mert az kéne a bálra, mégiscsak jobb lenne úgy menni, hogy úgy nézek ki, mint mindig, mert semmi kedvem hatszor akkorára feldagadt arccal ropni az… akármilyen zene is legyen ott. Szeretném ha életemben egyszer úgy alakulna a bál, ahogy szeretném,mert eddig mindig olyan partnereim voltak, akik az én közreműködésemmel akartak odajutni Adam-hez, vagy csak simán nem akartak egyedül menni és ezért velem mentek, de két perccel később már hűlt helyük volt, szóval… lényegében minden bálon egyedül voltam eddig, mondanom sem kell, hogy utáltam, de most itt van Cho, ő csak nem hagy magamra, igaz? A tervem beválik, meglátom Adam-et, és már gondolatban már előre elképzelem a forgatókönyvet. Adam majd egy átokkal a fickót szó szerint seggfejé varázsolja, a többit meg mondjuk férfiasan tökön rúgja vagy valami, esetleg kiszúrja a szemüket, bármit, csak ne az én arcomba landoljon már újra és újra a cipője a fickónak, főleg azért nem, mert szerintem nem rég kutyagumiba lépett vele, miért nem lehet előbb legalább lemosni a cipőt? Ennyivel azért az áldozatot is meglehetne tisztelni, inkább rugdosson egy tiszta cipővel, mint egy kutyaszaros cipővel. De nem, nem így történik a dolog, Adam nemes egyszerűséggel, arrébb löki a fickót, majd előkapva a még szerintem előtte is titkos karate tudását szabályosan elveri a fickót, és nem igazán tudom csórikámat sajnálni, ha Adam nem jön, akkor én lennék szabályosan elverve, szóval… hajrá Adam, ha lenne nálam valami pompon cucc, még neki is állnék táncikolni. – Nyugi Rocky, már így is többet kapott, mint én… csak enged el őket. – nem kell belőlük még a tüdejüket is kiverni, engem csak megrugdostak, ezt a fickót pedig Adam rendesen gyomron térdelte, meg sem lepődnék azon, ha a gyomra valahol a szíve környékére csúszott volna fel. Ha esetleg Adam mégsem engedné el őket, akkor eljátszom én a hőst, és közéjük állok, legalábbis addig, amíg elfutnak a szerencsétlenek. – Na most fogod megbánni, hogy anyád a világra szart? – kérdezem őt idézve hitetlenkedve, de közben végig mosolyogva. – Egy akciószínész veszett el benned, ezzel a szöveggel simán lehetnél te a Szupercsapat új tagja! – mugli cuccokon nőttünk fel, még ha nem is néztem velem, akkor is tudja miről beszélek, de mégis ki nem nézte a Rocky-t, meg a Szupercsapatot?
Egyet nem értek. Miért nincs errefelé box? Amennyi idióta van, nehéz kibírni akár egy napot is anélkül, hogy bárkin vagy bármin levezetném a feszültséget. A boksz legalább segítene ebben, de nem, itt még az sincs. Mikor idejöttem tanulni, akkor az utolsó szórakozási lehetőségemtől is megfosztottak. Dobolni tanulgattam annak idején, de ugye nem hozhattam magammal a felszerelést, akkor pedig majdnem hanyatt vágódtam, mikor megtudtam, hogy még hétvégén sem mehetek haza. Mi ez, nevelőintézet? Mert nekem néha olyan érzésem van, mintha az lenne. Véresen komolyan veszik még a legapróbb szabálysértést is, alig lehet innen kimozdulni, mindenben korlátoznak. Nem véletlen telt be nálam a pohár. Az egyik szobatársam hajnalban már kukorékolt, alig aludtam valamit, erre meg csak rátett egy lapáttal, hogy dög unalmas órákra kellett volna bemennem. Így hát fogtam magam és szokásomhoz híven rejtőzködő életmódot folytattam a birtokon belül. Néhány hónapja sikerült lopnom egy láthatatlanná tévő köpenyt, amivel szabadon mozoghatok, mert senki sem szúr ki. Az már más kérdés, hogy a városba nem sikerült kijutnom, de legalább egész nap lazsálhattam. Ameddig ki nem „csengettek” az ötödik és egyben utolsó órámról, nagyrészt a szükség szobájában aludtam egy ágyon, csak utána mutattam meg magam a külvilágnak, miután kipihentem magam. De utólag már tudom, hogy rossz ötlet volt kitennem a lábam onnan, mert mindenki engem keresett. Egymás után érkeztek a Mardekáros társaimtól az üzenetek, köztük az egyik haveromtól is, hogy nem tud jönni a bálra és szeretné, ha a csaját én vinném. Persze... mindenki velem akar táncolni, miért vinném pont őt? Egy hatodikost. Holott ha nagyon akarnék, akkor mehetnék nálam idősebbel is. Ugyanakkor az egyik legjobb haverom kért meg, úgyhogy erősen filóztam ezen az egészen. Végül nem válaszoltam az üzenetre semmit sem, és nem is kerestem fel Viát. Helyette a tökkelütött tesómhoz mentem, aki a virágágyásokhoz hívott találkozóra. Állítása szerint fontos dologról lenne szó... na kíváncsi vagyok megint mi az a halaszthatatlan, ami miatt kénytelen voltam elhalasztani a délutáni Roxmortsi „kiruccanást”. Múltkor például azért hívott, mert szerette volna, ha segítek neki bájitaltanból. Hát, mondom erre nekem nincs időm. Nem értem miért nem tudja felhasználni ezt arra, hogy becsajozzon. Csak odamegy az egyik csoporttársához és megkéri, hogy korrepetálja. Ez egy ősi, de jól bevált módszer arra, hogyan kerüljünk közelebb a jó csajokhoz. Nekem mondjuk már nem kell annyira erőlködnöm, mint régen, de a mai napig bevetek ilyen trükköket, ha valaki felkeltette az érdeklődésemet. Azonban mikor leértem mit kellett látnom? Persze, hogy a tesóm elverését. Az egyik nagydarab Mardekáros seggfej ütötte, mint valami boxzsákot. Nem tudom, hogy megint mit csinált, amivel ezt érdemelte ki, de nem is érdekelt mert azonnal felforrt az agyvizem. Elkábíthattam volna a srácot egy átokkal, de én határozottan verekedni akartam. Már úgy is jó régen kaptam össze bárkivel is, hiányzott a harc. Pont háttal volt nekem a csávó és mivel túlságosan lefoglalta Kyle, ezért nem vette észre azt sem, hogy feléjük futottam. Ezt kihasználva könnyedén ellöktem a tesómtól és egy jókora jobb egyenessel indítottam, amit szerintem megérzett a reakcióiból ítélve. -Na, most fogod megbánni, hogy anyád világra sz@rt -térdeltem bele a gyomrába, ha már úgy is lehajolt a vérző orra miatt. Utána viszont adtam neki időt, legalább annyit, amíg a tesómhoz intéztem egy kérdést. -Kyle, mit csinált veled a seggfej? Most ugyanazt fogja visszakapni -ránézve kétlem, hogy már órák óta itt veri, de azért tudni akartam, hogy miket vetett be ellene... és mennyi ideig kínozta.
Mindjárt tél, legalábbis ami a naptárat illeti, de az időjárás erre magasból tesz, csak az elmúlt két napban tízszer csúszott ki a lábam alól a föld, a hülye jég miatt, mert ilyen időben pillanatok alatt megfagy minden, és nekem persze sikerült megfáznom. Valamiért minden évben sikerül megfáznom, de csakis ilyenkor, viszont mivel imádok kint lenni, nincs az az isten, hogy én ott gubaszak fent a szobában egyedül. Felkaptam magamra három pulcsit és egy jó vastag kabátot, na meg valami elégé érdekes sapkát, ami körülbelül kétszer akkora, mint a fejem, de majd maximum visszaadom annak, akitől elcsórtam, bárki is legyen az. Adamhez meg remélhetőleg eljutott az üzenetem. Kerestem őt, de végül feladtam, hogy megtaláljam, szóval szóltam az egyik gorilla kinézetű Mardekárosnak, hogy mondja meg a tesómnak, vonszolja le ide a seggét, mert szükség van rá. Igazából nincs, mármint akkor is életben maradok, ha nem jön el, de jó lenne, ha jönne, mert hírek vannak, neki is hallania kell, hogy sikerült végre valakit elhívnom a bálba, aki nem koptatott le azzal, hogy ”bocs, de sietnem kell, mert szül a macskám!”. Nem iriggyé akarom tenni, amúgy is, gondolom neki már vagy tizenkét párja van a bálra, csak a sikerélményt meg kell osztani, hogy még inkább örüljek neki. Na meg persze ott van az is, hogy rég nem láttam már őt, és van egy olyan balsejtelmem, hogy szükségem lesz rá, mert… azt hiszem kihúztam valamelyik háztársánál a gyufát azzal, hogy nevetségessé tettem őt reggel a Nagyteremben, de muszáj volt, próbált megalázni, én csak…megvédtem magam. Lehet, hogy nem kellett volna adnom neki egy kiszínezőt, és talán a tányérjába se kellett volna beletüsszentem, de istenem, az véletlen volt, esküszöm! Most pedig nagyon úgy érzem, hogy pikkel rám ezért, és egyedül könnyű préda vagyok. De a remény hal meg utoljára, igaz? Kitudja, talán a az ilyen tipikus Mardekáros fazonok növesztettek már agyat maguknak. Nem, nem növesztettek, erre akkor jöttem rá, mikor egyik pillanatról a másikra a levegőben találtam magamat. – Hello! Mi lenne, ha… - leraknál, mondanám az engem szinte már fojtogató srácnak, de nem tudom befejezni a mondatot, mert az ökle a gyomromba vágódik, én pedig nagyot küzdök azért, hogy ne hányjam le. Az valószínű az életembe kerülne. – Leraknál, ezt akartam mondani, de… ez is egy módja a dolognak. – darálom le egy levegővételre, miközben próbálok feltápászkodni a földről, ahová estem, de a fickó persze nem hagyja, kapok tőle még egyet. Csak időt kell nyerni… ha Adam jön, akkor ez a két tökkelütött már csak keresztapa lehet majd.
Lássuk be, újdonsült ismerősöm nem túlságosan beszédes, bár ez engem sosem szokott kifejezetten megakasztani. gond nélkül folytatom tovább, amit elkezdtem, amíg ő láthatóan próbálja kitalálni, hogy mégis mit reagáljon. Nem lehet neki egyszerű, mert nehezen szokik ki a száján az a két tétova szó, mert hát... tényleg tétova szavakról van szó, és nem valami lelkesek. Biztos valami gondja lehet. - A bűbájtan az jó, szeretem. Flitwick professzor nagyon jól tanít és kedves is. - na jó ez sokak szerint túlzás lehet. A koboldok ritkán kedvesek úgy igazán, de attól még igenis remek tanár és akárhogy is nézzük mégis csak a házvezetőnkről van szó. - Oh, hát rajtam gyakorolhatsz, nekem nem gond, ha ezzel segíthetek. - vágom rá szinte azonnal. Nem tudhatom, hogy pont arra jutott gondolatban, hogy nem akarja, hogy erre gondoljak, de engem igazán nem zavar a dolog. Végül is kivel gyakorolna az ember, ha nem egy háztársával, aki kicsit kisegíti a bajban? Mégis csak jobban lehet tesztelni ezt egy emberen, mint mondjuk egy békán, vagy más állaton, főleg hogy utóbbiak nem is értik mi történik, nekik zavaróbb lehet. A megkezdett mondatára csak elmosolyodom. Nem zavar, tudom, hogy hogyan fejeződött volna be az a mondat. - Igen, jól tudod. - bólintok végül egy bátorító mosollyal. Látom én, hogy sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia magát, de nekem nincs ezzel különösebben nagy gondom. Előfordulnak az efféle elszólások, én meg tudom, hogy a legtöbben hogyan vélekednek rólam. - Egyébként van valami baj? Tudod olyan... rossz kedvűnek tűnsz, kellemetlen energiák áradnak belőled. - magyarázom egészen komolyan, mintha tényleg konkrét tényekről lenne szó. Talán csak érzem belőle azt a feszültséget, ami benne van, amit nem tud kezelni, ami miatt most is elvörösödött és amiért pár perce is kellően feszülten válaszolt.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Toshiro Shintani
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Virágágyások 2014-10-12, 19:47
Luna & Toshiro
Ezek szerint találtál a folyosón egy növényt? – akart visszakérdezni enyhe csodálkozással, de végül csendben maradt. Szóval a folyosó nem tökéletes élettere a virágnak... Nos, ez tulajdonképpen érthető. Voltaképpen egészen megható, mennyire a szívén viseli a növény sorsát ez a cserfes kis szőke. Példátlan. -Vagy úgy – kommentálta a tényt semmitmondó, kelletlen hangon. Megdöbbentő, mennyire nem tudott hozzászólni a csevejhez. Még szerencse, hogy a lány megkérdezte a nevét – vagyis tulajdonképpen arra kérdezett rá, hogy Toshiro –e. Első pillanatban arra gondolt, honnan tudja ezt a lány, majd eszébe jutott: háztársak. Sőt, évfolyamtársak is. - Igen – felelte, majd a tényt megerősítendő bólintott is egyet. – A bűbájtan tankönyvet olvastam – tette hozzá a második kérdésre reflektálva -, mégpedig a némító bűbáj precíz használatát. Kellene valaki, akin gyakorolhatom – mosolyodott el, majd rádöbbent, hogy talán nem ez volt a legszerencsésebb magyarázkodás – még a végén azt hiszi, rá gondolt. Pedig dehogy, egyszerűen kevésnek érezte az órai gyakorlást a békán. - Te pedig Lü… Luna Lovegood vagy, nemde? – kérdezte, de rögtön el is vörösödött az elszólás miatt - kitartóan bámulni kezdett hát egy földön araszoló hangyát. Jaj, de kínos… Persze, tudta, hogy a hölgyemény neve Luna, de egymás közt mindig a „Lü” kezdetű becenévvel illeték. Most már jobb lenne felszívódni.
Valahogy mindig is könnyebben kiszúrtam másokat, mint ők engem. Ez már csak ilyen, nálam legalábbis így működik. Elég nehéz engem meglepni, mert valahogy van egy afféle hatodik érzékem, ami jelzi nekem, ha valaki közeledik. Ez az apró kis megérzés súgta meg most is a tényt, hogy valaki jön, és aztán már nem volt olyan nehéz meghallani a könyv lapozását, mert ez mégis csak egy olyan igazán jellegzetes hang. Ha az ember jól figyel, akkor még azt is betippelheti, hogy milyen könyv. Pl. a bájitaltankönyv lapjai kicsivel nehezebbek, aztán ott van a szörnyek könyve... na az nagyon jellegzetes, örülj, ha nem akar megölni. Vannak vékony könyvek, gyenge lapokkal, és vastagak sok képpel és festékkel, sokuk más típusú papírra íródott, aztán megint más egy újság, ami olyan zizegős és nagy, könnyű kihallani, ha valaki azzal küzd éppen. De most nem erről van szó, egyértelmű, hogy amit lapoznak mögöttem az könyv. De még így is beletelik egy kis időbe, mire végül megfordulok, hogy megnézzem ki az és köszönjek is. - Ő nem egy gyógynövény, de még se hagyhattam ott a folyosón. Valaki csak úgy kitette a sötétbe és az ott nagyon nem jó hely neki. - igen, simán képes vagyok személyként emlegetni egy virágot. Miért ne lehetne? Szép és minden virágnak van valami kis egyedisége, csak jól meg kell figyelnünk őket, és mint már említettem a zenét is szeretik. - Toshiro vagy igaz? - pillantok rá újra, amikor már készen vagyok a virágom elültetéséve. - Mit tanultál? Vagy csak olvasol? - sokaknak tudom a nevét és ő történetesen az évfolyam társam is egyben.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Toshiro Shintani
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Virágágyások 2014-10-10, 13:08
Luna & Toshiro
Csendes léptek ide vagy oda, Luna hamar felfigyelt a közeledtére – mi több, semmi csodálkozás nem látszott az arcán, hogy itt találja. Kedvesen mosolyogva kérdezte meg a fiútól, szereti –e a virágokat – barátságos közeledése pedig majdnem olyan meghökkentő volt a fiú számára, mint maga a kérdés. Mi tagadás, tartózkodó természete miatt nem szokott hozzá ahhoz, hogy távoli ismerősökkel beszélgetést folytasson. Ha pedig az illető épp Lüke Lovegood… Nos, még egy ok a távolságtartásra – vélekedett. Valószínűleg most vette életében először alaposan szemügyre a lányt – eddig hébe-hóba rá pillantott csupán. Kutató szemekkel mérte végig, amikor a virágaival volt elfoglalva – kedves arc, szőke haj, vékony alkat, összességében semmi jel nem utalt arra, hogy a hölgyemény holdkóros csodabogár lett volna – pedig épp evégett intették tőle óva évfolyamtársai. Közben a leányzó virágcserepet vett elő, majd óvatos mozdulatokkal, gyökerestől emelte ki a növényt, hogy utána a frissen ásott gödörbe helyezze, majd egyenletesen beborítsa a korábban kiborított földdel. Toshiro megvárta, amíg végez, majd – a lány számára is bizonyára jól hallható módon – becsukta a bűbájtankönyvét. - Szeretem – vont vállat, majd felállt, s lassú léptekkel a virágágyásokhoz lépett, megszemlélve Luna munkájának gyümölcsét. – A gyógynövénytan a kedvenc tárgyam – tette hozzá, csak úgy mellesleg. Milyen suta egy beszélgetés ez - merült fel benne a kósza gondolat, mert igencsak kételkedett benne, hogy sok közös témájuk van a lánnyal - a lánnyal, aki közismerten előszeretettel hisz képzeletbeli lényekben és akit ritkán látni a Hírverőből származó, csalhatatlan fantomfigyelő szemüvege nélkül.
Ismeritek az érzést, amikor olyannyira elmerültök egy bizonyos tevékenységben, hogy szinte megszűnik a világ? Na most nálam ez elég gyakran előfordul. Most is, ahogy a kis gödröt ásom és időnként elbambulva figyelem az utolsó erejükkel még virágról-virágra szálló méheket... Milyen szomorú! Még mindig próbálják az utolsó adag virágporokat begyűjteni, pedig nem soká végük. Vajon tisztában vannak ezzel? Többségük elfárad, ahogy jön a rossz idő. Egyszerűen lehullanak majd az égből és vergődnek egy ideig, amíg végül el nem pusztulnak. De megtettek annyit a nyáron, amennyit lehetett a kas fennmaradása érdekében. Elég virágport gyűjtöttek, hogy az új generáció majd kikelhessen és majd tavasszal új méhek keressék a virágport, ezzel újabb növényeknek és majd aztán új méheknek adva életet. Csodálatos dolog a természet körforgása! Az emberi élet is ilyen. Lehet, hogy valaki meghal, de mindig születnek újak helyettük, minden világra jön egy új élet, hogy aztán amelyik elmúlt se vesszen kárba örökké, hiszen az ő tettei is talán közre játszottak, hogy az új lehetőséget kapjon az életre. Nem igazán hallom meg a közeledő lépteket, túlságosan leköt a saját kis világom odabent a fejemben. Csak akkor pillantok hátra, amikor Toshiro már leült, amikor már kinyitotta a könyvet és amikor már a kis mélyedés tökéletes ott előttem, készen áll arra, hogy a megszerzett virágot elültessem. Nem lep meg, hogy nem köszönt rám, nem szoktam fennakadni az emberek reakcióján. Minden bizonnyal csupán udvarias és nem akart zavarni. Kicsit helyezkedem, hogy hátra forduljak és az a tőlem jól ismert ábrándos mosoly is megjelenik az arcomon. - Szia! Te is szereted a virágokat? - vagy csupán az illatukat, de minden bizonnyal ezért van itt nem igaz? Bár az is igaz, hogy most épp könyvet olvas, tehát talán inkább a könyveket szereti jobban, bár ez még mindig nem zárja ki azt, hogy a virágokat is szereti. Csak a kérdés erejéig pillantok rá, de nem fordulok vissza azonnal, mert aztán már óvatosan a virágcserépét nyúlok és finom műgonddal emelem ki földestül belőle a kis növénykét, hogy aztán a földbe helyezzem és ügyes mozdulatokkal kezdjem el a kiásott földet is visszalapátolni, majd szépen ellapogatni körülötte.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Toshiro Shintani
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Virágágyások 2014-10-09, 09:51
Luna & Toshiro
Kellemes, az évszaknak megfelelő idő volt – olyan, mint amit az ember fia októberbe lépve elvárhat. Toshiro lassan lépkedve, elmélyülten haladt a kastély hatalmas kapuja s így a birtok felé – természetesen a könyvtárból –, hogy még egyszer, talán ebben az évben utoljára kiélvezze a hűvösen lágy, könnyed őszi szellő simogatását. Noha erre az órára (gondosan vezetett határidőnaplója alapján) némi bűbájtan-tanulás volt betervezve, végül sikerült meggyőznie magát, hogy a könyvtár poros, fülledt levegője helyett a parkbéli sétát válassza. Természetesen a tankönyvet azért magával hozta: ott pihent hátizsákja mélyén, egy kockás pléd és egy üveg sütőtöklé társaságában. Mikor kilépett a robosztus tölgyfaajtón, nyíló virágok csalogató illata csapta meg az orrát. Irányt változtatott hát, s a tó helyett a virágágyások felé induló ösvényt követte – melyet nem is bánt meg, hiszen a levegőben terjengő fantasztikus illat már önmagában elég indok volt ahhoz, hogy a tóparti tanulás helyett a virágágyások közelében telepedjen le. Az ösvény egy utolsó kanyart vett, Toshiro pedig megérkezett a látványként sem utolsó virágágyásokhoz – ahol meglepve konstatálta, hogy nincsen egyedül. Valaki ott üldögélt a virágok között, s a mellette púposodó, egyre növekvő földhalom láttán pedig az is bizonyosságot nyert, hogy ás valamit. Csendes léptekkel haladt tovább az ösvényen, mígnem felismerte az alakot – a kusza, piszkosszőke hajzuhatagban virító margaréta láttán egyből tudta, kivel van dolga. Sohasem beszélt ugyan Lunával, de a róla keringő mendemondák alapján nem volt biztos benne, hogy érdemes csatlakoznia hozzá – hogy finoman fogalmazzunk: kissé különc hírében állt. Jobbra fordult hát, s csendes léptekkel – nem kívánta felhívni magára a figyelmet – a legközelebbi padhoz sétált, hogy helyet foglaljon. Pár másodperc múlva már vaskos bűbájtankönyvébe temetkezett, a kötet felett fél szemmel a lány felé sandítva.
Az emberek gyakran ültetnek virágot, de persze az azért nem olyan ritka, hogy... lopottat. Oké, én se szó szerint mondanám, hogy elloptam ezt a kis szegényt, de talán valahol ez igaz rá. Egyszerűen csak nem tudtam ott hagyni, és sokkal jobb lesz neki rendes földben, friss levegőn, mint ott bent a sötétben a poros polcon. Nem tudom, hogy kié volt, mert a folyosón találtam rá, azt hiszem valaki egyszerűen ott hagyhatta, ami azért enyhén szólva is... rémes tett! Hogy lehet ilyet tenni egy ártatlan virággal, aki senki ellen nem követett el semmit, aki csak a fényre vágyik és a napsütésre. Tudom, nem kéne egy növényre úgy gondolnom, mint... aki, de miért ne lehetnének érzéseik? Közismert tény, hogy minden virág sokkal szebben virágzik és erősebben nő, ha minden nap beszélgetnek velük, sőt olyan is akad, amelyik válogatós zenei ízléssel rendelkezik. Ott van például a petúniánk odahaza az erkélyen. Utálja a hangos zenét, csak akkor igazán szép, ha csendes Beethoven szól a háttérben. Közben pedig a kertben lévő virágágyás rózsái leginkább a tánczenéket kedvelik, azokból is a gyorsabb fajtákat. Kipróbáltam már többször, tudom, hogy így van. Hát ezért van most itt, ezért kértem el Bimba professzortól egy kis lapátot, és ezért hozom most a cserepes virágot, hogy jobb helyet találjak neki, mint a folyosó. Még van ideje, hogy gyökeret eresszen, mielőtt jön a rossz idő, meg a hó, ahol aztán megbújhat a hideg elől, és végül tavasszal majd újra virágba borulhat, új erővel és új lelkesedéssel. Tudom én, hogy így lesz jó neki és bárki ezt tenné a helyemben, aki kicsit is szereti a virágokat nem igaz? Szóval, amikor elérem a célt, először lepakolom a virágot, majd a ruhámra fittyet hányva ülök le törökülésben a földre az ágyás melletti a fűbe, hogy szép formás kis gödröt kezdjek el kiásni védencem számára.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Virágágyások 2014-10-08, 21:51
Virágágyások
Az épület főbejáratától induló kis ösvényen könnyedén el lehet jutni a néhány tíz méterre, nem sokkal az üvegházak mellett létrehozott kis ágyásokig. Rengeteg virág van itt, mindenfélék. Többségük persze főként nyáron virágzik, de akadnak szép számmal olyanok is, melyek a hűvösebb idő kedvelői.
