2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Harry ritkán indult el egyedül bárhova. Általán Ron, vagy Hermione, esetenként még Ginny vagy Neville mellé csapódott és úgy töltötte a szabadidejét. Nem azért, mert ne lett volna önálló annyira, hogy magától mozduljon valamerre, egyszerűen csak mellettünk, a társaságukba érezte jól magát. De, mint mindenki más is, ő is pontosan tudta és érezte, hogy ha nem kívánatos személy, még akkor is, ha nem ellenérzés miatt támad valakiben, hanem csak azért, mert egyszerűen nincs mindenkinek mindig ideje rá, hogy mellette legyen. És pár perc elteltével egyáltalán nem bánta, hogy így alakult, hiszen Padmasikeresen feloldodta őt és sikerült elveszíteni a kezdeti zavartságát. Könnyedén beszélgetett a lánnyal és nem akarta, hogy bárki is megszaktísa őket. Szeretett ismerkedni, annak ellenére, hogy őt már ismerték sokan. - Lehet, hogy mondasz valamit. - nevet fel Harry, majd a fejét csóválja - Az biztos, hogy első kézből értesülnék mindenről, ami a varázsvilágban történik. - dörzsöli meg a tarkóját, miközben bólogatva vigyorog tovább. Harry sosem gondolkodott még el azon, hogy milyen lehetne egy fogadóban dolgozni, de most, hogy a szó vicces formába öltözött, nem volt nehéz elgondolnia, hogy milyen lehetne... Körbe nézett és a jövőképet kereste, de valami belső aggály megállította ebben. Ő maga sem értette, hogy miért, hiszen az eféle munka sosem hátráltatta meg őt. A nyár témát lassan lecsukják maguk mögött, mert annak ellenére, hogy a fiú már feloldódott és könynen beszélgetett a lánnyal, voltak dolgok, amiket nem akart a vállára átrakni és ez így volt rendjén. Padma nem faggadta őt, neki pedig nem kellett finoman megfogalmaznia, hogy mi az, amiről nem beszél szívesen. - Legközelebb remélem olyan helyen találkozunk, ahol nem adnak okot rá, hogy attól tartsak háborúba kerültem. - vigyorodik el a fiú, majd az utolsó kortyokat önti magába. Kissé kellemetlen volt Harry számára, hogy lebukott a hátsó gondolatait illetően, de valami oknál fogva nem igazán bánta, mert legalább megtudta, hogy a látszat néha csal. És persze azt is, hogy Padma tüzes belsője mellett, nem feltétlen lappang meggondolatlanság és ez mindenképen pozitívan érte a fiút, akárhogyan is próbálta megközelíteni mentálisan a véleményét. - Ezt én sem mondhattam volna jobban, sőt, még maga Dumbledore sem. - mosolyodik el a fiú, majd maga elé pillant. Továbbra sem érzi kínosan magát, egyszerűen csak a jövő olyan dolog, amihez szóban - érdemlegesen nem igazán tud hozzávetőlegesen szólni, főként úgy, hogy sejtelme sincs annak alakulásáról. Így inkább csendesen meghúzza magát és mosolyog továbbra is, addig, amíg el nem indulnak az édességek bazárjába. Harry előre engedi a lányt az ajtóban, csak utána vackolja be magát és egy kissé összerázza magát, miután átlépi a küszöböt. Épp körbe pillant mikor eléri a lány kérdése, ezért hirtelen lép mellé és pár másodpercre elgondolja, hogyan is foglalhatná szóba, amit a kviddicsről gondol. - Jönnek az újjoncok, megint lesz válogatás év elején, de azt hiszem nem lesz gond. Mindig sikerül jó csapatot összehozni, persze nem a hollóhát ellen akarok kampányolni. - mosolyodott el lágyan, mielőtt megtorpant pár repülő, üldögélő, vagy éppen mosakodó denevér előtt - Jól néznek ki. - szólt Padma után, hogy a lány is megcsodálhassa őket, ha netalán tán tetszenének neki a hasonló elvarázsolt állatkáknak öltöztetett édességek.
Én is örülök, hogy sikerült itt összefutnunk, mert az iskolában csak az órákon találkoztunk leginkább. Én mindenkivel szeretek beszélgetni, de mégis van sok olyan évfolyamtársam, akivel eddig nem sikerült, vagy csak egy-két szót, és ő is ilyen. Harry esete persze kivételes, mert szegényről tényleg minden nap lehoznak valamit az újságban olyanok, akik még soha nem találkoztak vele, de én nem a cikkekből akarom megismerni, nem is hittem sose az ilyen firkászoknak, hanem rendesen. Én is azt veszem észre, hogy egyre jobban megy a beszélgetés, szóval csak bele kellett jönni. Már nem érzem magam hülyén, mint az elején. – Nem rossz életcél – nevetek fel. – De ha elkezdenél itt dolgozni, tuti ez lenne a varázsvilág legnépszerűbb vendéglője, úgyhogy meg se tudnának téged fizetni – teszem hozzá vigyorogva. Persze csak viccnek szánom, de akkor is tény, hogy ahol ő van, odasereglik egy csomó kíváncsi ember. Talán ezért is nehezebb neki a pályaválasztás, mint másnak, mert nem mindegy, hogy olyan helyen dolgozik, ahol békén hagyják, vagy ott, ahol nyüzsögnek körülötte a rajongók. – Az a lényeg – jegyzem meg a nyárra vonatkozólag. Nem fogok faggatózni, általában nem kérdezek olyat, amihez semmi közöm, és más magánéletében sem turkálok, ha valaki el akar nekem mondani valamit, az elmondja, ha meg nem, akkor nem tartozik rám, és én ezt el is fogadom. – Na jól van… de legközelebb már tudni fogod – mosolyodom el. Nem vagyok sértődős, és azon sem sértődtem meg, hogy azt hitte, balhét akarok csinálni. Előfordul az ilyen, még nem ismer annyira, és csak lassan lehet előre haladni. Minden egyes perc elteltével új dolgot tanulhatunk meg a másikról, amit ha elraktározunk, a következő találkozás kellemesebb lesz, és nem kell aggódni a különböző szituációk miatt. – Az a legnehezebb egyébként, hogy túl sok érdekes dolog van, de mindent nem lehet egyszerre csinálni. Mert amikor felvettük a tárgyakat második végén, akkor mindent választhattunk, amit akartunk, de most csak egyet lehet, legalábbis egyelőre – fejtem ki a véleményemet. – Most meg olyan kombinációk vannak a szakok szempontjából, hogy mindegyikben van valamennyi, ami tetszik, meg egy kevés, ami nem, és ha összekevernénk kettőt-hármat, az lenne az ideális. – Elég nagy a dilemma, mert a gyógyítás is érdekel, az ereklyevadászat egy része is, de azt nem tudnám egész életemben csinálni. Az biztos, hogy a Minisztériumban nem akarok dolgozni, és talán azért lenne számomra is a tanár szak a jó választás, mert az elején az lenne a legjobb lehetőség mindenbe beletekinteni. Hiszen tanítani nagy felelősséggel jár, és nagy tudás, sok tapasztalat, és széles látókör szükséges hozzá. Miután megtörténik a fizetés, és felvesszük a kabátunkat, átmegyünk az édességboltba. Itt is nagyon kellemes a légkör, és most kevesebben is vannak, akkor ezért volt olyan nagy forgalom a Három Seprűben. Legalább el lehet férni. – Hogy megy a kviddics? – kérdezem, miután ő is bejött utánam. Nem vagyok annyira nagy sportrajongó, és azt sem állítanám, hogy nagyon értek hozzá, de a meccseket mindig meg szoktam nézni az iskolában. De gondoltam, ne csak az legyen a téma, amit én szeretek, hanem beszéljünk olyanról is, amit meg ő.
Jó ötletnek tűnt, hogy kimozduljon a kastély falai közül. Kellet már a fejének, hogy kiszellőztesse azt, és kicsit elzárkózzon a többiektől, még ha ezt nem is mondja ki hangosan. Vannak napok, amikor nehezebben készül rá az órákra, vagy csak rosszabbul érzi magát a folyton növekedő problémái miatt. Egyszerűen belehullott abba a csapdába, hogy időnként pánikszerűen menekül a világ elől. És igazán kapóra jött most egy olyan személy, aki nem emlékezteti őt ilyen és ehhez hasonló dolgokra, aki egyszerűen csak a társaságot látja benne. Padma ilyen téren kiváló társaságnak bizonyulhat. - Ha nagyon nem fogok tudni dönteni év végén, beajánlom magam. - vigyorodik el a fiú, majd körbe néz. Elég kedves hely, sokan járnak ide. Persze a fiúnak nem ez az életpálya kellene, hogy megadasson, és igen, arcáról is leolvasható, hogy csak viccelődni próbál. Többre becsüli magát, és nem azért, mert itt dolgozni szégyen, vagy bűn, de akkor már inkább a kviddics tudásával kezdjen valamit, vagy menjen aurornak, ahogy olyan sokan mondják neki, esetleg tanárnak. Ez utóbbi vonzza őt leginkább, bár ezt még magának sem akarja beismerni. Mióta megtörtént, hogy Dumbledore serege megszületett és egészen jól ment, azóta gondolkodik ezen, persze távol van még, de időnként a felszínre bukkan belőle. - A vége jó volt. - nem akarta jobban kibontani, hogy Sirius és közte nincsenek rendjén a dolgok, de miért is tette volna? Egy, itt valószínűleg feleslegesen öntené ki a lelkét, másrészről pedig ő maga sem akart erről beszélni. Mégsem érezte volna rendjén, ha hazudik és azt feleli, hogy az egész nyár jól telt, mert az eleje számára kész rémálommá nőtte ki magát. - Jobb félni, mint megijedni. - utal magára, hogy inkább elhívta a lányt, mintsem hagyta volna, hogy balhéba keverjék magukat - Kedves tőled, Padma. - mosolyodik el a fiú, majd félre dönti fejét, hogy a pult felé pillantson. Nem akar ebbe jobban belemenni a kelleténél, így egy kontaktus zárással a beszélgetést is befejezné. Legalábbis erről a részről. Sem azt nem akarja hagyni, hogy Padma azon rágódjon, hogy ő milyen szerencsétlen, amiért az ilyen szituációkat kerülnie kell és sem magát nem akarja őrölni azzal, hogy a lányról azt feltételezte balhézna, ha kellene. - Igen, ez tényleg jó. - nevet fel a fiú őszintén és jólesően. Most érzi úgy, hogy elért arra a pontra, hogy megnyíltak egymásnak igazán a lánnyal és ez valahogy felélénkíti őt. Az meg a pláne jóérzés benne, hogy a lány is bizonytalan egyelőre. Könnyebben beszélget így, mint olyanokkal, akik már valóban tudják, hogy mik lesznek, mik akarnak lenni. Ezúttal boldogan forgolódik. - Ha nem igyekszem, szét szednek. - mosolyog továbbra is, ahogy végül eldönti magában, hogy jobb társasága most nem is lehetne. Kellemes a hangulat és a társalgásuk is olyan pontra nőtte magát, ahol már nincsen kényelmetlenség a fiúban. És ez kedvező rájuk nézve. - Ugyan, nincs mit. - bólint a fiú, miután visszaér az asztalhoz fizetésből, majd tekintetét a lány újabb szavaira kapja fel - Rendben, elfogadom. - mosolyog lelkesen, majd megvárja, hogy a lány felöltözzön és kievickéljen az asztal mellől és mellé lép. Hagyja, hogy a lány induljon el, ő meg követi őt, nem túl szorosan, de nem is marad le. Kiérve újra megkapja a hideg, így átöleli magát és úgy merészkedik kicsit közelebb, a lány oldalára. - Szerencse, hogy közel van. - vacogja a fiú, majd rámutat az édességesre kérdőn pillantva a lányra - Jó lesz? - kérdezi sietősen, és ha a lány igent bólint rá, akkor előre engedi maga elé a repülő denevérekkel megbűvölt ajtóba.
Kellemes itt, de már kezdem egy kicsit sajnálni azokat, akik csak ácsorognak arra várva, hogy valakik végezzenek, és leülhessenek a helyükre. Szerintem mi már egy jó ideje itt vagyunk, úgyhogy nem is baj, hogy Harry menni akar, legalább nem leszünk közellenségek. Viszont az tényleg elég furcsa, hogy nem számítottak rá, hogy ilyen hidegben, roxmortsi hétvégén ennyi ember lesz a fogadóban. Azt hittem, ez az éves tendencia, de úgy tűnik, valamiért most majdnem mindenki lejött, akinek van engedélye. Bár az is lehet, hogy amiatt is van ez, hogy egy éve van egyetem, és azóta még többen tanulnak az iskolában. – Igen, az nem lenne rossz. Legalább akkor, amikor a roxfortosok lejönnek. – Azért ilyen nap egy hónapban egyszer van, máskor biztos nagyobb itt a nyugalom. De most látszik, hogy a hely a kapacitását már akkor elérte, amikor mi érkeztünk. A vajsör ízén amúgy egy idő után túl tudom tenni magam, majd a suliban kapunk jobbat. Legalábbis hallottam valami olyat, hogy kivételesen a halloweeni vacsorán is ihatunk ilyet, nem tudom, hogy azért-e, mert Dumbledore tudott erről a dologról, és kárpótolni akar minket, vagy csak úgy. Dumbeldore túl sok mindent tud, és lehetetlen kitalálni, mi jár a fejében, de ezért is izgalmas a dolog. A Trimágus Tusát leszámítva eddig csak jó ötletei támadtak, legalábbis, a többi program nekem is tetszett. Az a versen elég brutális volt, szerintem nem kellett volna megszervezni, de ez csak az én véleményem volt szinte már akkor is, mert ahogy észrevettem, mindenki lelkesen várta az új fordulókat. – Igen – mosolyodom el én is. – De akkor a tiéd is jó volt, gondolom. – Attól, hogy rövid, és nem történik mindenféle izgalmas esemény, még lehet jó, főleg, hogy ha a barátaival tölti az ember. Olyankor lehet egy csomót beszélgetni, és azzal el tud telni egy egész nap. Amikor mi sem utazunk, én is a barátaimmal vagyok, bár mi leginkább vásárolgatni szoktunk együtt, meg enni. – Gondoltam – jegyzem meg. – Azért is akartam elmondani, hogy nem terveztem semmi ilyesmit. – Nem akarom, hogy félreismerjen, tényleg nem vagyok egy balhézós típus. – Persze, megértem. Nem is akarnálak belekeverni. – Nyilvánvaló, hogy kényelmetlenül érintené, ha szóvá tenném a gyenge minőségű italt és a lassú kiszolgálást, mindeközben ő meg itt van mellettem. A figyelem hamar rá irányulna, és logikus, hogy el szeretné kerülni. Ki ne tenne úgy az ő helyében? – Akkor nem vagyok egyedül. Pedig már annyian tudják, sőt, az a kedvencem, amikor valaki állítólag már hároméves kora óta gyógyítónak készül – forgatom meg a szemem. Alapvetően elég türelmes vagyok én is, de néha az ilyen túl határozott, felvágós emberek felbosszantanak. Meg aztán, honnan is tudhatná valaki olyan kis korától kezdve, hogy mit akar csinálni, amikor még a lehetőségeket sem ismeri? – Elég bosszantó lehet. Nagyon jól bírod egyébként. – Bele se tudok gondolni, milyen lehet úgy élni, hogy minden lépését figyelik az embernek, hogy minden nap lehoznak róla valami hülyeséget az újságban, és hogy mindenki előbb tudja, mit fog csinálni, még mielőtt eldöntené, mint ahogy azt az előbb mondta. – Köszönöm szépen – mosolygok rá, miután visszatért, és kifizette az én vajsörömet is. – Legközelebb én hívlak meg – teszem hozzá, mert nem fogok erőszakoskodni, hogy már pedig én nem hagyom, hogy helyettem fizessen valaki, de azt sem szeretném, ha azt hinné, hogy természetesnek veszem az ilyesmit. Felveszem a kabátomat, én is betolom a széket, amit abban a pillanatban már el is foglal valaki a tömegből. – Persze, mehetünk. – Azzal el is indulok előre. Odakint megint borzalmasan hideg van, még szerencse, hogy ez egy kicsi falu, és a Mézesfalás is a közelben van.
A hideget elűzte a meleg és boldogan lubickolt a vajsörben a fiú. A társasága végül egy kedves ismerős formájában csatlakozott hozzá, így nyugodtabban töltötte el az időt és gondolt az elkövetkező percekre is. Mégis könnyebb valakivel együtt lógnia, mint egyedül. Így talán nem nézik teljesen félkegyelműnek, amiért nem öltözött fel rendesen. Ha van társasága, nehezebb elítélni. Mert ha egy valaki szóba áll vele, már nem lehet olyan bolond. - Ha sokallja, fogadhatna föl még embert. - von vállat Harry lazán egy félmosoly kíséretében. Sosem volt egy türelmetlen típus, sőt a tulajdonságai kilencven százalékát az empátia foglalja el, így nehezére esne beszólni, vagy leszólni valaki lassúság miatt, de józan ésszel ő is belátja, hogy valóban, túl sokáig vártak és a víz íz, meg a kiszolgálás sem épp a legtökéletesebb. Zsúfoltságig tele a hely, időnként előfordulhat. De azért mégiscsak kellemetlen a dolog Harry számára is. És egyébként is egy kiszolgáló helyen gondoljanak az ilyen és ehhez hasonló szituációkra is. Harry igyekszik leplezni a zavartságát, bár az időnkénti ostobább vigyor, meg a habogás-hebegés bizonyosan nem segít rajta. Előfordul, hogy lányok előtt zavarba jön. Számára ez a génjeibe kódolt ösztönös reakció. Igyekszik lebontogatni a falakat, elvégre neki is érdeke, hogy Padma és ő jól szórakozzanak, különben mehetnek egyedül. Márpedig miért mennének külön, ha egyszer itt vannak egymásnak? Csak finoman le kell bontogatnia a falakt és megoldódik ez a probléma. Erre gondol és igyekszik ehhez igazodni. Széles mosollyal arcán tudja le végül, hogy a lánynak jó nyara volt. - Igen, ez a fontos. - bólint elismerően a fiú, majd lepillant, mikor visszagondol. Az utazás és a barátokkal töltött időnél nincs is kellemesebb. Bár ő elég sokat ült a szobájában, a végén a többiek jelenléte elmulasztották a magányából fakadó fájdalmát. De erre nem akar gondolni. Aztán szóba jön a sör és annak az íze. Ő maga sincs megelégedve vele, de miért is csinálna ebből jelenetet? Egyébként sem olyan érdemleges, meg eszében sincs újra központba kerülni, hogy neki még a sör sem felel meg... így jobbnak látja, ha esetleg megkérdezi Padma-tól, hogy nincs-e kedve vele tartani az édességeshez? - Klassz. - mosolyodik el a fiú, de aztán újra zavartan pislog, mikor a lány hozzá teszi, hogy nem akart jelenetet csinálni - Megértettem volna, ha igen. De egyébként tényleg tartottam tőle, ha őszinte akarok lenni. Jogos lett volna, de tudod én jobb szeretem elkerülni az ilyen helyzeteket. - félmosolyra görbülnek ajkai. Arra gondol, hogy mi lett volna ha... és hírre ment volna, hogy a Potter gyereknek nem felel meg a vajsör. Kellett volna - gondolja, szarkasztikusan. Az édesség úgy fest telitalálat, bár ki ne szeretné? Elgondolja, hogy milyen jól nézett ki a csoki-denevér, amit idefelé látott. Bár fogalma sincs, hogy milyen ízű lehet még, de szívesen megkóstolná. Majd miközben kortyolja a sörét, Padma kérdésére kapja fel a fejét. - Ó, hát még én magam sem tudom. - barátságos mosollyal pillant rá Harry, hogy éreztesse vele, hogy nincs egyedül abban, hogy egyelőre döntésképtelen - Szóval megértelek. Látod? Nálam mindenki hamarabb tudja meg, hogy minek készülök, mint hogy én ténylegesen elhatároznám magam. - vigyorodik el végül, majd látva, hogy a lány végzett, ő maga is megissza az utolsó kortyokat és felállva az asztaltól megy, hogy kifizesse mindkettejük italát. Úgy gondolja lehet úriember és tehet így. Ha nagyon nem tetszik a lánynak, majd lekiabálhatja a haját, majd visszatér az asztalhoz és betolja maga előtt a székét. - Mehetünk? - mosolyodik el, várva a lány reakcióit.
Kezdem egyre jobban érezni magam, mert a bent töltött rövid idő máris elég volt ahhoz, hogy felmelegedjek. Ha nem fázok, akkor pedig minden rendben van. Úgy tűnik, egyre többen menekülnek be ide a hideg elől, szerencsés vagyok, hogy viszonylag korán indultam el a kastélyból, mert ha későn jövök, már nem biztos, hogy lett volna helyem. A vajsör pont a legjobbkor jött, tényleg, most már igazán jól érzem magam. – Biztos, mert sok a vendég. Bár ennek örülniük kellene – jegyzem meg, mert az igaz, hogy sok embert nehéz gyorsan kiszolgálni, de ha meg lassúak, akkor el fognak menni a vendégek, és akkor az lesz a baj. Egyszer voltam csak a Szárnyas Vadkanban, de elég barátságtalan hely ahhoz, hogy ne is menjek oda többet, ám biztos elgondolkoznék rajta, ha fél óra alatt sem kapnám meg, amit rendeltem. Egyébként nem vagyok sem hisztis, sem pedig türelmetlen, csak ha fázok. Annak amúgy én is örülök, hogy nem kell egyedül lennem, mert akkor elég unalmas lenne, és valószínűleg igen hamar visszaindulnék a kastélyba. Harry még mindig eléggé zavartnak tűnik, de talán ha egy ideig még beszélgetünk, akkor feloldódik ő is, általában fél-egy óra elég szokott lenni olyanoknak, akiknek nem barátságtalan a természete, csak alapból nem kezdeményeznek. Az is tény, hogy eddig nem könnyítettem meg a dolgát, de tényleg nem ismerem annyira, nem tudom, miről lehetne vele beszélni. A nyárra visszagondolni nagyon kellemes, mert tényleg tartalmasan telt. – Jó is volt. Érdekesebb, mint amikor csak a szobámban fetrengtem egész szünetben – nevetek fel. Az is jó, hogy ő a barátaival töltötte, az majdnem ugyanolyan, mint utazgatni. Az egyikben az a jó, hogy az ember olyanokkal lehet, akikkel szeret, és mindenfélét lehet együtt csinálni, a másikban meg az új tájak megismerésének az izgalma. Látom, hogy nem igazán ért velem egyet a vajsör minőségének dolgában, úgyhogy nem erősködöm tovább. Talán emiatt is kérdezi, hogy nem megyünk-e máshová. – Persze, jó ötlet – mosolyodom el, majd hozzáteszem. – Amúgy nem csináltam volna botrányt, ha emiatt aggódsz. – Nem akarom, hogy azt higgye, valami drámakirálynő vagyok. Egyébként tényleg egész jó felvetés az édességbolt, vinnék valamit Parvatinak meg azoknak a barátaimnak, akik nem jöttek. Ki tudja, mikor lesz a következő roxmortsi hétvége, addig meg nem lehet mindent beszerezni az iskolában, és néha más is kell, mint azok a sütemények, amik a konyhán készülnek. Én például imádom azt a málnakrémes-tejszínhabos csokit, és Roxmortson kívül még sehol nem találkoztam vele, úgyhogy biztos, hogy veszek egy csomót. – Aurornak készülsz, igaz? – dobok be egy új témát. Annyira látványosan nem akarok a tanulásról beszélni, de azért mégis érdekel, hogy az évfolyamtársaim miként képzelik el a jövőjüket, és hogy miért. Talán így én is ötletet kapok arra, hogy mit is válasszak majd. – Én olyan nehezen tudom eldönteni, túl sok minden érdekel – teszem hozzá kicsit kedvetlenül. Már nem maradt sok vajsöröm, úgyhogy azt egy hajtásra kiiszom, és várom, hogy ő is végezzen, majd elinduljunk máshová.
Harryt jóleső érzéssel töltötte el, hogy Padma felbukkant és lelkesen próbálta invitálni őt a társaságába, mert bizony elég rosszalló tekintetek érkeztek irányába, amiért egyedül érkezett. És mindig tudta, hogy nem erénye másokhoz csapódni, általában őhozzá csapódnak, ezért némán magában hálás volt a lánynak, amiért felbukkant. A hidegről beszéltek és pontosan tudta, hogy ostobának tűnhet, amiért azt gondolta dér Jankót játszhat és, hogy leküzdheti a telet. Lehetett volna több esze, ezért a reggeli Harryt most szívesen tarkón kólintaná. - Igen, úgy tűnik. - jegyzi meg bátortalanul, miközben megdörzsöli a tarkóját. Megszokta már, hogy a bátorsága cserben hagyja, ha egy lánnyal kettesben kell maradnia, de minden idegsejtjével igyekezett mentális térképén témát találni, hogy véletlenül se ijessze el a lányt, elvégre a némasága nem a barátságtalanságából eredt, csupán kreatívtalanságából. Képtelen volt a váratlan helyzetekre felkészülni, ha legalább előre lebeszélt lett volna a találka, biztosan előgondol pár kérdést. Mire föléjük tornyosulna a puha csönd, megérkezik a felszolgálás és megkapják a vajsört. Padma hangot ad neki, hogy ideje volt, de Harry csak rámarkol a korsóra és bűnbánóan mosolyogva néz körbe. - Ma tényleg elég lassúak. - von vállat a fiú egyetértően, majd elkóborol tekintete újra. Meglepi, hogy a lány azt mondja hallotta, hogy Ron milyen jó gyomorral megáldott, de egy vigyoron túl többel nem szolgál a lánynak, csak bólint és belekortyol a sörbe. Ízlelgeti, majd inkább újra az asztalra rakja a korsót és belekérdez, hogy megtudhassa, hogy telt a lány nyara. Elvégre alig beszéltek és Harry-t mi is izgatná jobban, mint az ilyen hétköznapi dolgok? - Klassz! Jól hangzik. - vigyorgott tovább őszinte ábránddal arcán. Elvégre valóban izgatta a dolog, hogy milyenek lehetnek máshol a kultúrák. Hiszen ő egy állatkertnél többet anno nem látott, bár neki az is felért egy kinccsel, hisz Dursley-re szabadíthatta azt a kígyót. A kérdésére Harry gyomra ököl méretűre zsugorodik, majd ajkait összepréselve végül megereszti a nyelvét. - Igazából gyors. Voltam pár napot Luna-éknál, meg Ron-éknál, Hermione is meglátogatott, de nagyjából ennyi. - vont vállat unottan, legalábbis egy külső szemlélőnek annak hathatott a dolog. Közben teljesen másról szólt. A keresztapja jutott eszébe és a gubanc közöttük. Mint mindig, most is elszomorította, de igyekezett leplezni, elvégre nem kell mindenhova magával cipelnie a bút. Látva, hogy Padma is a vajsör után nyúl, Harry is magához veszi és kortyolgatni kezdi. Eltereli a gondolatait az ízvilág. A kérdésre váratlanul kapja fel a fejét. - Hát, volt már jobb. De nem vészes. - von vállat Harry, miközben megpróbálja felmérni Padma állapotát, úgy tűnik, hogy a lány balhét csapni készül - Ez után mehetnénk, ehetnénk valahol édességet, nem? - érdeklődik téma-terelésképpen, elvégre ahol csak lehet a fiú kerülné a balhét. És hátha a finomságokkal sikerülhetne.
Látom rajta, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát, de nem tudom, hogy miattam van-e, vagy csak úgy. Bár az is igaz, hogy lehet én is így érezném magam, ha hirtelen letámadna valaki, akit ugyan ismerek, de mégsem számítottam a felbukkanására. Nem teszek megjegyzést arra, amit a hideggel kapcsolatban mondott, nem szoktam kioktatni senkit, de azért magamban azt gondolom, hogy elég furcsa, amiért nem látta már rögtön reggel, hogy milyen lesz az idő. Nálam például be volt fagyva az ablak. – Előfordul – jegyzem meg mégis, mert attól félek, hogy a beszélgetés semmilyen irányba nem fog haladni, nem mondok semmit. Bár, talán az egyszavas válaszok sem feltétlenül jelentenek jót. – Aha, értem. Úgy tűnik, ez ma egy ilyen nap. – Na jó, még egy ilyen ócska megjegyzés, és azt hiszem, már mehetek is. Pedig általában nem szoktam bajba lenni, ha fiúkkal kell beszélgetnem, de talán az nehezíti meg a dolgomat, hogy látom, ő sincs nagyon beszédes kedvében, vagy pedig velem nem igazán tud, fogalmam sincs. Minden esetre kezd kínos lenni a dolog. Szerencsére, még mielőtt tovább romlana a helyzet, kihozzák a vajsört. – Na végre – sóhajtok elégedetten. – Azt hittem, ezt ma már nem kapjuk meg. – Még szerencse, hogy utólag kell fizetni, de akkor is bosszantó, ha egy vendéglátóhelyen indokolatlanul lassan szolgálják ki az embert. – Igen, hallottam erről – nevetek fel. A mi asztalunk a griffendéleseké mellett van, úgyhogy hallani meg látni is ezt-azt. Ron amúgy is gyakran összeveszik Félig Fejnélküli Nickel, az ő sértődött hangját pedig nem nehéz meghallani. A kérdésre kissé felhúzom a szemöldökömet, mert már október vége felé járunk, és a „Hogy telt a nyarad?” helyett talán már a „Mit fogsz csinálni a télen?” kérdés lenne időszerű, de ez az én nézőpontom. – Meglepően jól. Idén nagyon sok helyre el tudtunk menni, mert anyáéknak végre nem kellett annyit dolgozniuk. Korábban csak a nagyszüleinket látogattunk meg Indiában, de most környező országokba is eljutottunk. Vietnám például egész érdekes volt – mesélem lelkesen, de igyekszem nem túl sok részletet rázúdítani egyszerre. Életemben most először jártam ennyire más országban, úgyhogy érthető az izgatottságom. Nagyon sok újat tanultam, és mindet be tudom építeni a RAVASZ-vizsgákra való felkészülésbe. – Na és a tiéd milyen volt? – Hallottam már elbeszéléseket a muglikról, akiknél lakott, és tényleg borzalmas emberek lehetnek. Az ilyen hírek gyorsan terjednek az iskolában, és tudom, hogy nem szabad mindent elhinni, de az is biztos, hogy az ilyesmit csak úgy nem lehet kitalálni. Közben belekóstolok a vajsörbe, és tényleg jól láttam, amit láttam, az íze nem olyan, mint amilyen szokott6, eléggé fel van hígítva. Nem szeretek balhézni, de most mégis erősen gondolkozom rajta, hogy odamenjek reklamálni, de előtte meg akarok bizonyosodni róla, hogy nem csak nekem van-e vele bajom. – Szerinted is rosszabb most az íze? Olyan vizes – kérdezem Harryt, és egyből hozzáteszem, milyennek tartom az ital állagát. Én elhiszem, hogy nem könnyű ennyi embert kiszolgálni, de akkor vegyen fel segítőt, vagy ne adjon el ennyit.
A zsúfoltság, a telt ház nem Harry asztala, de hideg beüldözte és egy darabig eszébe sincsen újra kitenni a lábujjait ennek az elveszett fájdalomnak. Elvégre nem érzi térdtől lefelé a tagjait, az ujjait csak gépiesen képes mozgatni. Egy kis meleg, egy kis forró jól esne most neki. Így, mikor felbukkan a lelkes lány, kissé megilletődik és a Potterhez hű zavartság kezdi környékezni. Mindig ilyen, ha lányokkal kell társalognia, bezzeg, ha menteni kellene őket nagy szája lenne. Ám a hirtelen jövő találkozások során mindig elejt egy-egy ostoba mondatot, ami miatt megijednek tőle. Gyakorlatilag Hermione az egyetlen, aki mindenféle ostobaságot hallott már tőle és mégis a barátja. Mellette teljesen önmaga, mert tudja, hogy Hermione tisztában van a helyzetével és azzal, hogy bizonyos esetekben hogyan tud reagálni. - Oké. - hadarja némán a fiú, majd követi a lányt a kijelölt helyre. Az asztal felé sietnek és Harry fél percenként átölelve magát dörzsölgeti a felkarját, alaposan átfázott, ebből ágykúra lesz. A lány a kabátját az asztalnál felejtette, de a fiúnak eszébe sem jut felelőtlenséggel vádolni őt, épp ellenkezőleg. Harry inkább hízelgőnek gondolja, hogy miatta elfelejtette valaki az egyik becses- és ebben az időben igen fontos tárgyát. - Azt hittem megküzdök a hideggel... - von vállat a fiatal férfi könnyedén, majd magán nevet. Egyáltalán nem bírja Harry a hideget, de ezúttal induláskor azt gondolta nagy legény lesz. Ostoba ötlet volt. - Ó, értem. - bólint rá, hogy Parvati nem ért rá ezúttal és Padma ezért van egyedül. A mosoly tükröződni látszik Harry arcáról is, hiszen jóleső érzés fogja el, ő is arra számított, hogy majd akad valaki, akivel elmászkál. - Nem, nem. Hermione Ronnak segít valamiben, bár részleteket nem tudok. - von vállat lemondóan, majd körbe pillant a teremben. Zsúfolt és teli van. Elég nagy a hangzavar, így mikor beszél, közelebb kell hajolnia a lányhoz, hogy jól hallja őt. Majd a lány felszólalására bólint. - Igen, én is. - letudja a dolgot, hogy mindketten ugyanazt kérik, mire egy idősebb alak bólint. Gondolatban - Harry letudja magában, hogy a fickó kihozza nekik, erre volt a nagy bólintás. Aztán, ha pár perc elteltével sem kapják meg tőle, vagy Madam Rosmertsa-tól, akkor így jártak. Üldögélésük közben Padma felszólal, mire Harry egyetértően elmosolyodik - Igen, én is várom, bár Ron úgyis el esz mindent előlem az asztalról. Híres róla. - vigyorog rá a lányra, miközben fészkelődni kezd - Jól telt a nyarad? - érdeklődik, ahogy karjait összefonja maga előtt és oldalra dönt fejjel figyeli a leányzót.
Furcsa ez a nagy tömeg, olyan sokan vannak most, mintha már évek óta nem engedtek volna le senkit a faluba. Csoda, hogy volt egyáltalán szabad hely. A felbukkanásom láthatóan megzavarja Harryt, amit nem tudok hová tenni, hirtelen csak arra tudok gondolni, hogy Parvati vagyok, és él még benne a kínos tavalyelőtti bál emléke, de aztán leesik, hogy a hollóhátas egyenruhám meg a prefektusi jelvényem az ellenkezőjét igazolja. Na meg neki, aki gyakorlatilag a Weasley-ikrekkel nőtt fel, nem okozhat gondot két teljesen egyforma ember megkülönböztetése. Úgyhogy ezt a dolgot gyorsan el is vetem, valószínűleg más oka lehet annak, hogy így reagált a megjelenésemre. – Ó, igen, ott – fordulok arra, amerre mutat. El is felejtettem, hogy csak úgy ledobtam oda a kabátomat, és otthagytam. Elég nagy felelőtlenség, mert akárki elviheti, bár nem hiszem, hogy lenne olyan, akinek pont az én kabátomra lenne szükségem. Leülök az asztalhoz, és ő is így tesz, de kiszúrom, hogy eléggé fázik. – Csak így, meleg ruha nélkül? – érdeklődöm, de a hangom nem gúnyos vagy szemrehányó, hanem tényleg kíváncsi. Van, aki jól tűri a hideget bizonyos mértékig, én pont nem tartozom az ilyen emberek közé. – Amúgy Parvati nem akart most jönni, valamit el kell intéznie – válaszolok a korábbi kérdésére. – Mást meg nem volt kedvem elhívni, úgyhogy gondoltam, majd itt összefutok valakivel – mosolygok rá, mert hát így is lett. – Na és te? Azt hittem, itt vannak a többiek, de úgy látom, nem. – Úgy tűnik, ez ma egy ilyen nap, mindenkit dobnak. Közben azon gondolkozom, mit kellene inni, mert úgy veszem észre, hogy Madam Rosmerta olyan pillantásokkal méreget minket, hogy mindjárt kihajít, ha nem rendelünk azonnal. – Én szerintem vajsört kérek – jegyzem meg félhangosan, majd felpillantok Harryre, hogy ő mit választ. Nem akarom, hogy kínos csendből álljon az egész itt-tartózkodás, úgyhogy bedobok egy témát. – Mindjárt Halloween. Én már várom, a vacsora mindig olyan jó szokott lenni. – Amint kimondom, meg is bánom, mert elég bénán hangzik. Nem tehetek róla, valahogy sokkal könnyebb nekem a tanulásról vagy valamilyen tudományos témáról beszélni, de akkor tuti elüldözném, úgyhogy igyekszem ezt most mellőzni, pedig innen látom, hogy Rosmerta felvizezi a mézsört, hogy többet tudjon eladni egyszerre….
Roxmortsban a lassan közelgő Halloween előtt mindig minden olyan, mint egy mesebeli falu. Egyre több bolt kirakatában aggatják fel magukat a megbűvölt tökfejek, denevérek röpködnek a hajadba és csendesen szitálják a cukrokat a járókelők fejére. A kevésbé hideg-érzékenyeknek az időjárás ezúttal enyhe időt hozott, ám Harry útközben több olyan diáktársával találkozott, akik gyakorlatilag hóembernek öltözve szelték az utat. A fiú próbálta elcsalni Ront és Hermionét, de valami rémlett a fiúnak arról, hogy korrepetálás folyik kettejük között. A tanév elején így kezdeni, nem gondolta volna senki, hogy szükség lesz rá. Harry mit sem törődve látszati magányosságával haladt az úton. A fiú igazán lazán öltözve szelte végig a gyalog utat, így lábujjai gyakorlatilag letörhetően szilárd állapotba fagytak - elgondolása szerint. A kezeiről nem is beszélve. Ostoba volt, hogy azt hitte egy kis fagy még nem a világ vége. Így rendkívül hálásan fogadta a látképet, mikor a Három Seprű életmentő melegsége felbukkant szemei előtt. Átlépve a küszöbön azonnal behúzza maga mögött az ajtót. Minden porcikáját megrázva szökken kettőt, ahogy fejét lelkesen megrázza. Hevesen lépdel beljebb, hogy szövetein keresztül magába szívhassa a meleget. Több kedves mondattal is illetik ismerősei, látván mennyire alul öltözött. Lemondó mosollyal biggyeszti ajkait, ahogy átvágva magát az ember tömegen ülőhelyet keresve lépdel lassan. Tekintete körbe szeli a termet. Aligha akad igazán kedves barát, kezdi bánni a belső hangok miatt, hogy olyan ostoba volt, hogy egyedül látogatott le. Egészen addig rágódik magában, míg Padma Patil elé nem ugrik bájosan. Harry ösztönösen, ha lányok közelébe kerül zavartan kapkodja tekintetét és ostoba mosollyal próbálja leplezni, hogy mennyire zavarban van - most is. - Szia! - köszön rendkívül lelkesen, amiért szívesen nyakon vágná magát, hogy nem képes legalább elsőre megkérdezni, hogy van a lány, majd kérdésére döbbenten bólogatni kezd - Persze, az klassz lenne. - lágy mosollyal arcán próbál szemével hely után kutatni, még se toporogjanak az út közepén, mikor megpillant a sarokban egy üresen hagyott helyet, pár ruhadarabbal. Látva a lányt, elgondolkodik rajta, hogy valószínűleg az övé. - Ott ültél? - érdeklődik kíváncsian Harry, majd lágyan a lány hátára siklik tenyere, hogy udvariasan előre tessékelje a tömegbe. A mozdulattól jobban zavarba jön, mint várja, de megpróbálja letudni annak, hogy ő csak udvarias és figyelmes. Ez pedig köztudottan kedves gesztusnak minősülhet. - Hogy-hogy egyedül? - hajol közelebb, hogy jól hallhatóan szólhasson a lányhoz, majd megérkezve megvárja, amíg a lány kényelmesen elhelyezkedik és ő maga is, kissé még vacogva leheveredik.
Kezd nagyon hűvös lenni az idő, mégsem hagynám ki a legújabb roxmortsi hétvégét. Közeleg a Halloween, és ilyenkor annyiféle jó cuccot lehet venni, amit máskor nem. Látnivaló is akad bőven. Rendesen felöltözöm, és elindulok a faluba az egyik csapattal. Kivételesen nem Parvatival megyek, neki most valami nagyon sürgős dolga akadt, legalábbis ezt mondta, de szerintem fiú van a dologban, már megint. Szorosabbra húzom a sálamat, mert olyan hideg szél fúj pont szembe, hogy mindjárt megfájdul a torkom. Ilyen időben hosszúnak tűnik az út, pedig valójában nagyon hamar be lehet érni. Egy kis gyaloglás után már meg is pillantom a házakat, és megkönnyebbülök, mert mindjárt beérek a Három Seprűbe, ahol meleg van. Szétnézni később is tudok, elsőre az a lényeg, hogy ne fagyjak szét. Egyedül viszont nem jó itt lenni, úgyhogy abban reménykedem, hogy bent majd találkozom valamelyik ismerősömmel. Igazából sok embert ismerek, és sokan ismernek engem is, de nem mindenki kedvel. Nem is csoda, a prefektusok általában nem túl népszerű emberek, főleg azok, akik végzik is a munkájukat, nem úgy, mint néhányan. Mikor megérkezem, láthatóan megkönnyebbülök. A Három Seprűben tényleg jó meleg van, de ugyanakkor hatalmas a tömeg. Mindenki ide jött be, aki előttem ért le. Egyelőre csak a sarokban találok üres helyet, úgyhogy oda ülök le, amíg nem látok jobbat. Még nem is rendelek semmit, majd később. A választék túl nagy, én meg hirtelen azt sem tudom, mit szeretnék. A kabátomat és a sálamat leveszem, mert itt már kezdek megsülni, ugyanis rendesen aláöltöztem. Vastag pulcsi, vastag harisnya, térdig érő szoknya, és bakancs. Fel kell készülni, ha mostantól az időjárás így marad. Egy darabig ott üldögélek, amikor meglátok végre egy ismerőst, méghozzá Harryt. Rögtön felállok, és odamegyek hozzá. Gondolom, nem egyedül jött, de mivel őket nem találom a tömegben így elsőre, biztos még nincsenek ott, addig is hátha tudunk beszélgetni. – Szia – köszönök neki. – Csatlakozhatok hozzád? – Igazából nem sokat beszélgettünk eddig, mert ő is inkább a barátaival van, meg én is, ráadásul nem egy házba járunk, de azért már összefutottunk párszor az órákon.
