2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
‒ Biztos mindenki látja rajtad, hogy mindennel foglalkozol, csak a tanulmányaiddal nem ‒ vigyorodtam el szélesen. Az én teljesítményemmel nem volt gond, voltak ugyan tárgyak, amik nehezebben mentek, de ettől függetlenül nem hanyagoltam el a tanulást. Szimplán megtanultam beosztani az időm, s láss csodát, nekem nem is dörgöli mindenki az orrom alá, hogy nem csinálok semmit. ‒ És mit vársz tőlem, vegyek neked egy Nefeleddgömböt? ‒ szurkálódtam, majd sóhajtva a hajamba túrtam. ‒ Ha gondolod, segíthetek a fejedbe verni a tananyagot. Igaz, nem vagyok auror szakon, de a szövegértés még megy ‒ ajánlottam fel neki, hogy hébe-hóba leültetem magolni. Azért nem mindennap, mert nekem is akad dolgom bőven, s féltem, hogy a Tommal való közös tanulás inkább csak pusztítaná az agysejtjeimet. Épp ezt bizonyította azzal is, hogy ráharapott a pitonos poénra, és olyan stílusban kezdett beszélni, hogy képtelen voltam megállni grimaszolás nélkül. ‒ Kérlek, ezt ne erőltesd, undorító… ‒ szóltam rá egész higgadtan, holott ettől a beszédstílustól a falat tudnám kaparni. ‒ Ugyan, ha az itteni viszonyokat nem bírod, akkor mi lenne veled ott? ‒ intettem le. Hiába tartotta jó iskolának a Durmstrangot, ezzel a szorgalommal tuti páros lábbal rúgták volna ki. Sokkal szigorúbbnak tűnt az az iskola, mint amilyen a Roxfort. Legalább is, a Tusára érkező delegációjuk jóval fegyelmezettebb volt, mint a miénk. Elég volt csak az évekkel ezelőtti bevonulásukra gondolni, s máris kirázott a hideg a lenyűgözöttségtől. ‒ Na, ja. A legnagyobb itt ül velem szemben ‒ nevettem fel. ‒Csak viccelek. De nem újdonság. Minden évfolyam tele van szemétládákkal. Viszont, nem fogom elárulni, hogy ki az. Majd egyszer úgyis látod Morticiával ‒ jegyeztem meg szórakozottan. ‒ Tény, de akkor meg volt annyi esze, hogy megfogadja a tanácsot. Így is, úgy is odalyukadunk ki, hogy ne becsüld alá. Milyen auror lesz belőled, ha nem kezeled az ellenséget egyenrangúként? ‒ próbáltam rávilágítani arra a tényre, hogy akármennyire is utálja azt a hugrabugos kis patkányt, ettől még nem szabad senkit se leírnia. ‒ Sokkal jössz ‒ masszíroztam a homlokomat, amíg ő hálálkodni kezdett. Kiittam a maradék sörömet, majd összeszedelődzködtem, ezután a pulthoz siettem, rendezni a számlámat és visszakérni a seprűmet. Immár a Tűzvillámommal a kezemben, Tom társaságában léptem ki az utcára. ‒ Most játsszuk azt, hogy én repülök, te sétálsz ‒ vigyorogtam rá, és már el is rugaszkodtam. Semmi kedvem nem volt visszakutyagolni a kastélyig, vagy a jó ég tudja, Tom hová akart elrángani, hogy „átgondoljuk a haditervet”.
//Köszönöm szépen a játékot! Jöhet majd a folytatás. //
- Mindenki ezzel jön mostanában – sóhajtottam fel keservesen Sean megjegyzésére, miszerint az aurorrá válás nem egy egyszerű dolog. Tisztában vagyok vele, köszönöm, nem kell mindig a rizsa. Mindenki ezzel rágta a fülemet, és ezt már nagyon kezdtem unni. Oké, álmaim netovábbja volt, hogy auror lehessen belőlem, de az a sok magolás... nem az én világom, ezt más is beláthatná.- A gyakorlati tudásom hibátlan, de az a sok hülye szöveg az elméleten... Képtelen vagyok megjegyezni! Valóban ez volt a helyzet, hiszen az agyam olyan volt, mint a szivacs, csak éppen a rossz tulajdonságát kapta meg. Nem úgy szívtam magamba a tudást, mint a szivacs a vizet, éppen ellenkezőleg: úgy engedtem ki magamból. - Tessék? - igyekeztem úgy tenni, mintha el is hinném, hogy Piton a rajongóim egyike, és némileg pironkodó képet vágtam, akár egy szerelmes tinilány. Hatalmasra nyílt szemekkel meredtem Seanra, miközben igyekeztem minél bájosabban rezegtetni a pilláimat. Végül elvékonyított hangon szólaltam meg: - Gondolod, hogy lesz köztünk valami a későbbiekben? Ez olyan izgcsi, jaj én úgy örcsizek ennek! - A Durmstrang jó suli – mutattam rá a tényekre, és ez valóban így is volt. Szigorú, de jó intézménynek tartották, aki onnan kikerült, az a későbbiekben sem adott ki kontár munkát a kezei közül. Az abban az iskolában tanuló diákok nagy része sokra vitte az életben. Nagy eséllyel az a csaj is értette a dolgát, akiről imént a haverom beszélt. Végül tónődő képet vágtam: - Nem tudom, kiről van szó... Az évfolyamunkban elég sok gennyláda van, tudod? Sajnáltam, hogy Sean egy évvel felettem járt, hiszen így nem sok alkalmunk nyílt arra, hogy együtt bosszanthassuk a tanárokat, és a társainkat. Ráadásul, sok olyan ismerősünk volt, akiket nem ismertünk mindketten, így elég nehéz volt egyeztetni, ki kiről beszél perpillanat. - A Weasley-találmányokhoz nem kell túl sok ész – vetettem ellen. - Lehet, más mondta neki, hogy hordjon magánál. Tudod, sok a haragosa, nem csak én akarom őt megátkozni, ami azt illeti. Valóban így álltak a dolgok, szerencsétlen gyereket minden bizonnyal már egy halom szemétté varázsolták volna, ha nem lett volna ott az az ügyes szerkentyű. Sean mondatára felcsillant a szemem, tudtam, hogy belemegy a játékba: - Kösz, haver – hálálkodtam, akár egy öt éves gyerek. - Na, de most pattanjunk, ha még át akarjuk gondolni a haditervet. Ráadásul nem is volt szerencsés egy ilyen zajos helyen megbeszélni.
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Sean 2016-02-22, 21:19
Tom & Sean
‒ Magyarán megkopasztod őket ‒ tekintettem rá szkeptikusan. Simán kinéztem volna belőle, hogy levágná egy csaj haját, bár talán csak nem volt annyira hülye, mert akkor az arca biztosan közelebbről is megismerkedett volna a kérdéses lány tenyerével. ‒ Ühüm, ha te mondod… ‒ hagytam rá. Személy szerint baromságnak tartottam ezt a magyarázatot. Meg aztán, melyik pasi kérne egy csajtól egy hajszálat, vagy egy hajtincset? Nem volt benne semmi logika. Hé!‒ emeltem fel figyelmeztetően a mutatóujjamat. ‒ Kettőnk közül ki nyár nyaranta ásatásokra és sírkamrákba? És melyikünk tölti a téli szünete javát azzal, hogy az apjával hegyet mászik? Igenis jó erőben vagyok öregem ‒ dohogtam. Az önbecsülésemnek egy kicsit se tetszett, ha megkérdőjelezték a képességeimet, Tom következő megszólalására pedig a szememet forgattam. Jellemző. ‒ Te már most másokat fektetsz az asztalra ‒ intettem le. ‒ Ahelyett, hogy a tanulmányaidra koncentrálnál. Tudod, aurorrá válni sem egy sétagalopp ‒ jegyeztem meg cinikusan, hogy a haverom néha többet tölthetné a szabadidejét tanulással, mint a csajok hajkurászásával. ‒ Remek ‒ biccentettem elégedetten. Ez volt a minimum, én is számtalanszor vállaltam miatta a büntetést, szóval, ha én megyek, ő is jön velem, különben halálra unnám magam. ‒ Na, persze. Titkon szerelmes beléd ‒ nevettem fel vidáman. Sőt, poénból hozzá is tettem, hogy lehetséges, hogy igazából Piton is azért tarthatott Százfűlé főzetet, hogy különböző csajok hajszálait megszerezve flörtölhessen a haverommal. ‒ Egyesekkel ellentétben az én tudatomat semmi nem szokta elhomályosítani, se drog, se csaj ‒ vágtam vissza derűsen. ‒ Nem tudom, a csaj évfolyamtársam, bájitalkeverő. Állítólag a Durmstrangból jött át néhány tesójával, elég brutális. A srác meg a te évfolyamtársad, állítólag egy gennyláda ‒ vakartam meg az államat eltűnődve, és magamba arra jutottam, hogy lassan nem ártana megborotválkozni. ‒ Attól tartok, ha rád bíznám, még nagyobb hülyeségeket találnál ki ‒ sóhajtottam fáradtan, miközben a sörömért nyúltam. ‒ Ha te mondod… ‒ hagytam rá. Nem volt értelme Tommal vitatkoznom a csajokról, bár a felettébb logikus levezetéseivel még mindig voltak problémáim. ‒ Na, na, haver… Ne becsüld le az embereket. Tartogathatnak még meglepetéseket, és te mondtad, Galdwin-patkánynak mégis volt annyi esze, ami a kisebb átkokat távol tartja tőle ‒ emlékeztettem, aztán a kézfejemmel letöröltem a számról a sört. ‒ Ugyan már, ki az a hülye, hogy azt a kis gyökeret őrizze? ‒ ráncoltam össze a homlokomat. Engem egy csicska biztosan nem tudna ugráltatni, ilyenekre meg tuti nem hagynám magam rávenni. ‒ Attól, hogy vámpír, nem jelenti azt, hogy erőfölényben lennének. Csak egy okos tervet kell kitalálni, és minden zökkenőmentes lesz ‒ rándítottam meg a vállamat. Mivel éppen a korsóm fenekére néztem, nem láttam Tom sunyi vigyorát, bár talán nem is akartam volna tudni, hogy mi is járt a fejében. ‒ Haver, ki kell ábrándítsalak, de egy jó ideje nincs már mugliismeretem ‒ pillantottam rá sajnálkozva, majd kitört belőlem a röhögés. Ha két évvel ezelőtt állt volna elő ezzel a zseniális ajánlattal, talán még bele is mentem volna, de most már nem volt aktuális. A könyörgésére szinte ügyet sem vetettem, amikor arról beszélt, hogy a kérésemre meztelenkedne egy sort, fintorogva toltam el a sörömet. ‒ Kösz, abból nem kérek. Majd átgondolom, hogy mit akarok cserébe. Úgyse hagysz békén, és azt se akarom, hogy megszívd, szóval kénytelen leszek szemmel tartani téged ‒ törődtem bele, hogy hiába is ellenkeztem az ellen, hogy egy csaj bőrébe bújva tetszelegjen, ha nem akarom, hogy Tom a gyengélkedőn kössön ki, akkor bizony szüksége volt rám. Sehogy se tudtam kibújni a dolog alól, és épp ezért jelen pillanatban nagyon utáltam őt.
- Egyszerűen csak megszerzem –feleltem Sean kérdésére, miszerint milyen technikával kívánok hajszálat szerezni a lányoktól. Tudhatná, ha másban nem is, de ebben igen talpraesett tudok lenni, ami azt illeti. Ráadásul, ez az egésznek a legkönnyebb része. - A csajokat bármivel be lehet etetni, öregem! Azt mondom, a hajszál csak emlékbe kell... Még örülnének is neki, mert azt hiszik, halad valamerre a dolog köztünk. - Persze, mert te olyan jó erőben vagy – legyintettem egyet haverom kijelentésére, miszerint, ha nem bírok magammal, hamar az asztalon találhatom magam. Jó vicc. Oké, jó erőben volt, kár lenne tagadnom, de ha arra számít, hogy hagyom magam, akkor nagyon is tévedett. Nem volt ellenemre egy kis csetepaté, hamar belemegyek az ilyesmibe, de Seant persze kíméltem volna. A kis triónkban ő volt a legnagyobb koponya, vétek lenne egy ekkora kincset hülyére verni. - Én a te korodban remélhetőleg másokat fektetek az asztalra. Cinkos mosollyal kacsintottam egyet. Nem tehetek róla, a véremben van a csajozás, és a szép nők imádata. Fogalmam sem volt azonban arról, hogy kitől örökölhettem a dolgot. Apám nekem túl karót nyeltnek tűnt, nem hiszem, hogy ő valaha is hajtotta volna a lányokat. Pluszban a régi képeken sem nézett ki olyan jól, mint az ember hinné. Nagy eséllyel anyám kezét is teljesen érzelemmentesen kérte meg, mintha csak egy robot lenne, ami parancsot teljesít. Bezzeg anya... Öregem, ő nagyon jól nézett ki annak idején! Minden bizonnyal tőle örököltem a sármomat, amiért végtelenül hálás is voltam neki. - Persze, hogy veled tartok – bólogattam szorgalmasan, hiszen tisztában voltam azzal, mennyit kockáztat Sean, ha Piton rajtakapja. Ráadásul, a Mardekár házvezetője igencsak kreatív volt a büntetőmunkák terén. Aki egyszer hibázott, és rajtakapta, nem szívesen vitte vásárra másodjára is a bőrét. - Bármi legyen is a melód, rám számíthatsz, haver! Nincs még egy olyan ember, aki ennyire jóban lenne Piton-bátyussal, mint én... Természetesen mindez vicc volt, hiszen a bájitaltan tanár fújt a nem mardekáros tanulókra, így rám is. Talán egy kicsivel jobban is, mint a maradék 400 nebulóra. Jól teljesítettem az óráin, így nem tudott belém kötni, de törtem már borsot az orra alá, nem is keveset. Szurkálódott ugyan, mint másokkal is tette, de nem sok nyomot hagyott bennem a dolog. És Seannak igaza volt: ha már ilyesmire kérem őt, akkor az a legkevesebb, ha felelősséget vállalok a dolgokért, ha valami esetleg balul sülne el. - Szerintem hallucináltál – legyintettem Sean kijelentésére, miszerint látta már másokkal Morti-cicát. - Vagy ők se százasok. Mindegy, most nem is ez a téma. Nem szívesen mélyedtem bele Morticiába, hiszen bosszantott a tudat, hogy ő az egyetlen olyan lány, aki nem veti a lábaim elé magát, amikor csak akarom, de Seannal kifejezetten jóban volt. Nem volt ínyemre az a gondolat, hogy hiányzik belőlem az a valami, ami a lányhoz kell, így inkább ott szúrtam oda neki, ahol csak tudtam. - Ugyan, Sean, a lányok viselkedéstanulmányát csak bízd a jó öreg Tomra – Kár is lenne tagadni, hogy némileg jobban értettem a lányokhoz, hiszen eddigi életem nagy részét köztük töltöttem. - Hamarabb felhívják magukra az ember figyelmét, ha többen vannak. Tapasztalatból mondtam, hiszen én is sűrűbben pillantgattam az olyan csajok felé, akik éppen falkába verődve járták a folyosókat. Valahogy nem vonzott az, aki egyedül töltötte az idejét, hiszen annak nyomós oka volt. Vagy stréber, aki tanulni akar, és ezért nem áll szóba a pasikkal, no meg a többi csajjal, vagy szégyenlős, nekem pedig az olyan lányokra se időm, se kedvem nem volt. Nyilván hasonlóan volt ezzel Galdwin is. - Michaelnek nincs esze, így a haverjainak sem sok akad – emeltem fel a mutatóujjam, mintegy rámutatva erre a nyilvánvaló dologra. - Az a gyerek aligha hagyná ott a srácot, lehet ő egyfajta biztonsági őr, mint a mugliknál. Egy vámpír pont meg is felel erre a célra. Hirtelen eszembe jutott, milyen lenne Morticia biztonsági őrként, majd sunyi vigyor jelent meg a képemen. Bőrszerkó, ostor, miegymás. Jól állt volna neki, tekintettel arra, hogy már így is állandóan olyan cuccokban járt, amitől az embert a hideglelés kerülgette. Már egy pillantással el tudta volna érni, hogy a közelembe se jöjjön senki. Komolyan mondom, az a nő szó szerint ölt a tekintetével. - Tudom, milyen rossz vagy mugliismeretből – szólaltam meg, ezzel is mintegy elterelve a gondolataimat a csajról. Valamit szednem kellene már az ellen, hogy mindig a csajokon jár az eszem. Komolyan kezdtem attól tartani, hogy ez nem normális. - Segítek neked belőle, hiszen anyám mugli, a kisujjamból kirázom a dolgot. Minden vizsgád ötös lesz, abban biztos lehetsz. Nem hiszem, hogy Sean számára fontos tárgy lett volna a mugliismeret, de valamit adnom kellett azért cserébe, hogy velem tartson. Bármikor beüthet a gikszer, és akkor nem árt, ha van valaki a közelemben, aki menekülés közben segít fedezni azt a formás kis hátsómat. Sean pedig nagyon jó volt célzásból. Akármit is bűvölt meg Galdwin, az minden bizonnyal semmit sem fog érni egy átoktörő tudása ellen. - Bármit megteszek, amit kérsz, csak kérlek, tarts velem! - fogtam könyörgőre a dolgot. Sean volt az egyetlen, akiben bíztam ilyen téren, és akiről jól tudtam, akkor sem hagyna cserben, ha semmi sem úgy sikerülne, ahogy elsőre elterveztük. - Ha kéred, pucéran eljárom a Mambót. Itt, a főúton is akár. Magamban azért remémykedtem abban, hogy Seant nem érdeklik a bájaim, és némileg reálisabb dolgot kér ezért a hülyeségért cserébe.
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Sean 2016-02-21, 22:56
Tom & Sean
‒ Ugyan, Tom, olyan ítélkező vagy ‒ ingattam meg a fejemet. Értettem én, hogy két külön világ voltak, de ettől függetlenül nem kellett volna minden adandó alkalommal kicsinálniuk egymást, amikor találkoztak. ‒ Nem is csodabogár, csak megvan a maga baja. Mint ahogy az, hogy téged nem az agyad vezérel, hanem a farkad, ha csajok kerülnek a képbe. Ettől függetlenül, én mindkettőket elfogadlak olyannak, amilyenek vagytok. Ti is tanulhatnátok egy kis szolidaritást ‒ vontam meg a vállamat egykedvűen. ‒ Egyrészt, a húgod minek fogad el ismeretlen eredetű piát egy olyan sráctól, akiről köztudott, hogy minden élő és lélegző csajra rámozdul? Másodszor, meg mi az, hogy így hallottad? Haver, egyáltalán alaposan utána jártál a dolgoknak, vagy csak szimplán felhúztad magad, aztán meg olyan miatt akarsz balhét, ami lehet, hogy nem is úgy történt? ‒ ráncoltam össze a homlokomat, és magamban megkérdőjeleztem a haverom információinak a hitelességét. Ettől függetlenül, hajlandó voltam vele agyalni, hogy miként szívassa meg a gyereket, hiszen a tervet akármikor bevethette, csupán annyit akarok majd kérni tőle, hogy mielőtt akciózni akarna, derítsen fényt a teljes igazságra. ‒ Jó, hát az ő génjeivel… ‒ nevettem fel halkan. Tudtam nem volt véla a gyerek, szóval nagyon tudott valamit, amivel meghülyítette a csajokat, bár az is igaz, hogy engem nem érintett ez a probléma. Az én Múzsám és szerelmem a hivatásom volt, nem holmi csaj, aki akármikor faképnél hagyhat, csak mert a munkám szerelmese vagyok. ‒ Hát, szerintem is inkább átkoznivaló képe van‒ jegyeztem meg szórakozottan, bár magamtól sose keveredtem bajba, és nem is provokáltam másokat, de ha egy haveromnak baja volt valakivel, nem is volt kérdés, hogy kinek az oldalára állok. ‒ Szimplán felesleges bámulnod, mert úgyse lenne semmi, meg aztán lehet betakarna, ha feltűnne neki, hogy folyton a hátsóját meg a melleit bámulod. Bocs, hogy nem akarom, hogy kivágjanak a törzshelyünkről ‒ jegyeztem meg, majd széles vigyor kúszott az arcomra, amikor lemondott Myrtle-ről. ‒ Igazán kár, szerencsétlen csaj legalább annyira odavan érted, mint Potterért. Biztos vagyok benne, hogy szép pár lennétek együtt. Természetesen, nem tudtam megállni, hogy ne ugrassam. Túl sok lecsapnivaló magas labdát adott, és imádtam szekálni azért, mert folyton megbámult másokat. Kicsit zavart ugyan a dolog, mert mindig elterelődött a figyelme, de már egészen hozzászoktam, és megtanultam viccet csinálni belőle. ‒ Jól van, jól van, nyugi már. Öregem, nem kell kifordulnod önmagadból ‒ forgattam meg a szemeimet, és inkább a sörömért nyúltam, mert valahogy el kellett viselnem a kiborulásait. ‒ Jó, akkor bármelyik másik csajt kérj meg ‒ vontam meg a vállamat. Nem hiszem el, hogy nem lett volna ebben az iskolában egy olyan csaj, aki ne akart volna rosszat annak az idiótának. Azért az összes csaj nem volt elmebeteg. ‒ Mondjuk, kérd meg Morticiát. Ő úgy is szeret terrorizálni másokat ‒ nevettem fel. Szinte biztos voltam benne, hogy Morticia lett volna az utolsó ember a földön, akitől segítséget kért volna. ‒ Nagyon szeretsz a múltban élni, mi? A múltban már nincs semmi izgalmas ‒ vontam meg a vállamat. Én speciel igyekeztem túllépni a múltbéli emlékeimen, anyám és a meg nem született testvérem halálán, így fikarcnyit se foglalkoztam a tegnappal. Nagyjából annyi közöm volt a múlthoz, hogy ősi ereklyék után akartam kutatni. ‒ Szerencsétlen vagy, vagy legalább is nem vagy túl tekintélyt parancsoló ‒ vontam meg ismét a vállamat. Én az apai ágon lévő rokonaim miatt biztos nagyobb sikerrel jártam volna. Nem hinném, hogy velem szórakozni mertek volna, a többség úgyis egy karót nyelt megszállottnak látott, így aztán tényleg nem volt értelme kikezdeni velem. ‒ Ez az én problémám is ‒ sóhajtottam fel. Mivel Tom ezt a tervét se gondolta át, ezért jóindulatúan felvilágosítottam arról, hogy nem szükséges betörnöm a házvezetőm raktárába, hogy a főzethez jusson. ‒ Látod, milyen jó, hogy vagyok neked. Szerintem benne lenne a dologban. És mégis miként akarod megszerezni őket? A lányhálókba nem jutunk be. Kitéped a hajukat? ‒ emeltem rá szkeptikusan a tekintetemet miután kigúnyolódtam magam. ‒ Thomas, nem Galdwinnal ülsz szemben, szóval csillapodj le, ha kérhetlek, semmi kedvem az asztalra vágni téged! ‒ szóltam rá élesebben, bár az arcom éppoly kifejezéstelen volt, mint korábban. A tekintetem is semmitmondó volt, de ha a haverom nem bírt volna az indulataival, akkor valahogy kénytelen lettem volna lehűteni a kedélyeket. ‒ Nézd, ha annyira nem akarsz várni, megértem, ha sincs Iannek, akkor rendben, beugrok egyik este Pitonhoz, de ha miattad elkapnak, akkor az a minimum, hogy velem jössz büntetésre, ha már a te kedvedért megyek bele ebbe ‒ magyaráztam komoran. Sok hülyeségben benne voltam, de hallottam ezt-azt arról, hogy nemrégiben valaki más is látogatást tett Pitonnál, és megerősítette a védőbűbájokat. Mivel nem tudtam, hogy mire számítsak, épp ezért akartam óvatos maradni. Az iménti kifakadása miatt a vicc el sem jutott az agyamig, az hüvelykujjamat az alsó ajkamon végighúzva a gondolataimba merültem, és azon töprengtem, hogy vajon milyen varázslatokkal zárhatta le a vén denevér a raktárát. Csupán akkor eszméltem fel, amikor elmondtam neki, hogy akármilyen hihetetlen, voltam már csajjal. Így hát aprót bólintottam, amikor visszakérdezett, nem akartam belemenni a részletekbe. ‒ Rólad meg lerí, hogy nem tudsz racionálisan átgondolni egy tervet ‒ vágtam vissza neki, majd az asztalra könyökölve hagytam, hogy előadja a kis monológját a csajokról. Néha eltűnődtem, hogy vagy az én meséim is olyan szárazak szoktak-e lenni, amikor egy-egy apámmal tett utamról számoltam be. ‒ Morticiának van barátnője. Szoktam őket látni egy hollós sráccal cigizni. Csak mondom ‒ szúrtam közbe, a lány védelmére kelve. Még szerencse, hogy nem volt itt, mert már tuti nekiugrott volna Tomnak, vagy minimum felnyársalta volna a tekintetével. ‒ Már ne haragudj haver, de szerintem csoportokba verődve legfeljebb szemeznek a pasikkal meg viháncolnak, nem vadásznak ‒ vetettem ellen. Én legalább is nem gondolnám, hogy csoportosan lerohannák a pasikat, sőt, inkább kivárnák, hogy a férfi kezdeményezzen. Csakhogy a mi esetünkben semmi nem garantálta volna, hogy Michael bármelyikünkre is szemet vetne. És a terv lényegében ezen állt, vagy bukott. Természetesen, voltak merészebb csajok is, őket többnyire a „picsa” szóval lehetett jellemezni, de nem hinném, hogy az a gyík odáig lenne az olyan kaliberű csajokért. ‒ Amúgy meg, épp azt mondod, hogy nem értek a csajokhoz. Többnyire csak hátráltatnálak téged, ráadásul, hacsak nem múlik el a bájital, nem hinném, hogy a gyerek rájönne az átverésre ‒ válaszoltam, miután kiürítettem a korsómat, és intettem Madam Rosmertának, hogy kérünk még egy kört. ‒ Ismerem a vámpírokat, persze. De szimplán nem foglalkozol vele, ha ott van, nyilván nem vele akarsz flörtölni, hanem a gyerekkel. A haverjának meg csak van annyi esze, hogy vegye a lapot, és elhúzzon. Ráadásul, nem vagyok hajlandó kiszolgáltatni magam egy vérszívónak, hacsak a lefoglalást nem úgy érted, hogy kihívom a kocsma mögé, leütöm, és addig megkötözöm, amíg nem végzel. ‒ Még mindig nem győzött meg, bár most már inkább hajlottam afelé, hogy belemenjek a dologba, mielőtt még valami hülyeséget csinálna. Vagy, legalább is hajlandó voltam feltételes módban beszélni, mintha vállalnám a feladatot.
- Nem rossz arc? - újfent felhorkantam Sean mondatát hallva, de inkább megtartottam magamnak a véleményem. Tudtam, hogy kedveli azt a csajt, de én efelett nem igazán tudtam napirendre térni. Olyan magának való, olyan mogorva, olyan rémisztő. Ha valaki régebben azt találta volna mondani, hogy Sean egy ilyen lánnyal fog haverkodni, kinevettem volna. Sean utolsó mondatára csak a szemeimet forgattam, majd végül megszólaltam: - Mert ő kimeríti a csodabogár fogalmát... Oké, a haverom számára fontosak voltak az ereklyék, és szerette is őket, de engem soha életemben nem kötött le a téma. Persze, szerettem hallgatni a kalandjait, meg a jobbnál-jobb átkokat, melyeket fel kellett törnie, és ezekből még sokszor tanultam is, hiszen Sean nem ritkán azt is megosztotta velünk, hogy lehet megállapítani, pont milyen átok ül egy-egy ilyen kincsen. Először mindig azt ellenőrzik, amelyik az adott tárgyon a legsűrűbben előfordul, majd onnan haladnak tovább, figyelembe véve az ereklye korát, és azt is, hogy hol rejtették el. Ki hitte volna, hogy ez se mindegy, nem igaz? Bár, egy sivatagban aligha lehetne vízátokkal védeni egy ilyen tárgyat, mert az a varázslat biztosan nem élne örökké... - Én sem – csóváltam meg a fejem Sean kijelentésére, miközben újabbat kortyoltam a sörömből. Lacey-t még mindig nem sikerült teljes mértékben kifaggatnom, de amint alkalmam nyílik rá, megteszem. - Állítólag ivott valamit, amitől némileg bekábult... Valamit adott neki az a Galdwin-patkány, ami megkönnyítette a dolgát... Legalábbis így hallottam. Pletykákban nem illik megbízni, de ez tűnt az egyetlen logikus magyarázatnak a dolgokat illetően. - Én egy nő helyében sem smárolnám le, annyi szent – morogtam sötét képpel magam elé. - Inkább elátkoznám. Nem értettem, miként tud még nyugodtan fel-alá sétálgatni a kastélyban, amikor annyi lányt kihasznált már. Komolyan, miért tűrik el a csajok? - Miért? Ha 30 feletti, akkor nem is lehet már megnéznem? - vigyorogtam válaszul Seanra. - Nem akarom én ágyba vinni, ne izélj már... Hisztis Myrtle-t inkább kihagynám, kösz... Szegény Sean, attól, hogy én megnézek egy jó csajt, még nem döntöm vízszintesbe. Egyébként is, Madam Rosmerta a kora ellenére jól nézett ki, kár tagadni. Ha inna egy kis fiatalító bájitalt, talán lenne esélye nálam. De így... így meghagyom azoknak, akik korban hozzá illenek. Nem akartam furcsálló tekinteteket magam körül. - Mit mondasz? - pillantottam hitetlenkedve a haveromra a következő hülyesége hallatán: - Még hogy Lacey rángassa el! Te, figyelj már, gyertyát ne tartsak nekik? Nem engedem újra a közelébe, annyi szent! Az pedig, hogy lefizessek másokat, hogy levigyék, szintén ki volt lőve. Jártam már rosszul egy ilyen alkalommal, a pénzem elúszott, én pedig lebuktam. Csaj nevében levelet küldeni... Hm, nem is rossz ötlet, de Galdwin vagy eljön a randira, vagy nem, gyakran ültetett fel lányokat, szóval ez szintén hülyeség lett volna. Nem fogok minden alkalommal levelet küldözgetni neki, amikor a Mardekár edzést tart, egy idő után ő is gyanút fogna. - Kiment ugyan, de milyen jó idők voltak azok! - szólaltam meg álmodozó arccal, Sean következő ötletére csak legyintettem egyet. - Az már megvolt... Két hétig rajta csámcsogott a suli, utána rólam beszélték, hogy igazából lány vagyok... Elhúztam a szám az emléken, nem tudom, hogy sikerült ezt Michaelnek elhintenie. Mindenesetre, bevették. Állítólag azért nem vittem senkit sem az ágyamba, mert nem is fiú vagyok, hanem lány... Jó vicc, mondhatom. - Használom én az eszem, csak másként, mint te – nevettem fel, miközben megkocogtattam a halántékom. Valóban Sean volt a gyakorlatiasabb, nem én, általában ő gondolta át reálisabban a dolgokat, míg én inkább csak kiterveltem őket, nem törődve semmi mással. Ian nevére azonban felcsillant a szemem: - Ó, tényleg, bakker, ez teljesen kiment a fejemből... Ami pedig a csajok hajszálait illeti, hidd el, nem nehéz beszerezni őket. - Jól van, akkor készítse el Ian a főzetet! - csattantam fel kissé ingerültebben, amikor Sean közölte velem, hogy nem hajlandó betörni Pitonhoz. - De hogy tudd, egyáltalán nincs ínyemre egy egész hónapot várni arra a hülyeségre... Ha Iannek van raktáron, remek, de Piton tuti tart magánál. Talán még szokta is használni... Randira. Gonosz mosoly jelent meg ajkaimon, amint megjelent lelki szemeim előtt Piton... Lepattintja a kupakot, felhajtja a főzetet, és csiribi-csiribá, ott áll a helyen egy jó kis pasi. Vagy csaj. Nekem aztán mindegy. -Tényleg? - megrándult a szám széle Sean mondata hallatán. Érdekelt ugyan a történet, miszerint mi volt a csajjal, de erősen tartottam magam. Most ennél sokkal fontosabb dolog vár ránk. Várna, ha Sean belemenne. Istenem, nehezebb meggyőzni, mint elsőre hittem. - Látszik, hogy nem ismered a csajokat... Csalódottan legyintettem egyet. Nekem annyi előnyöm volt az udvarolgatásból, hogy megismertem valamennyire a nők lelkivilágát, és úgy gondoltam, elég jól kenem-vágom a témát. Újabbat kortyoltam hát a korsóból, majd megszólaltam: - A lányok csordában járnak – kezdtem bele a magyarázatba. - Persze, itt nem Morti-cicára gondolok, hanem a normális lányokra, akik talán kaphatóak is lennének olyan dolgokra, mint Michael. Kettes-hármas-négyes, de néha ötös csoportba verődnek, és úgy vadásznak. Egy lány, aki egyedül van, nem téma Michaelnek, az a lány félénk, és nem hajlandó olyan módon szóba állni a srácokkal. De az, aki többedmagával van, az biztos kapható a dolgokra, hiszen direkt ezért járnak ide-oda annyian. Szemügyre venni a pasikat, és kidumálni őket. Nekem pedig mindennél jobban szükségem lenne a segítségedre, nem mehetek egyedül. Pluszban, az nem is olyan jó móka, és ha Michael rájön a dolgokra, nagy eséllyel kitörne a balhé. Ha jól tudom, mostanában van egy vámpír haverja is, elég veszélyes jószág lehet, de te ismered őket. Mi van akkor, ha ő is vele lesz? Nem táncolhatok vissza a dologtól, ha már megittam a főzetet, ráadásul nem tudhatom biztosan, mikor verik együtt a nyálukat a csajokra. És itt jössz a képbe te! Neked majd őt kell lefoglalnod... Tudtam, hogy Sean nem szívesen bocsát egyedül erre a kis kalandra, de azzal is tisztában voltam, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni. Túl óvatos volt, szakmai ártalom, annyi szent, és ezt az oldalát kifejezetten nem kedveltem, de elfogadtam, hiszen vele járt. Mindig mindenben a realitást kereste, nem igazán ugrott fejest a dolgokba. Voltak egyébként ökörségek, melyekre hamar rá lehetett venni, de ez pont nem olyan volt.
[/color][/i]
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Sean 2016-02-21, 04:42
Tom & Sean
‒ Ugyan már… ‒ sóhajtottam. Nekem speciel semmi bajom nem volt Morticiával, de azt tudom, hogy Tommal nagyon utálták egymást. Mondjuk, abszolút megértettem mindkettőt, de ettől még nem kellett volna állandóan utálkozniuk. ‒ Szerintem, nem rossz arc. Oké, néha vannak fura pillanatai, de ő legalább megérti, hogy miért vagyok oda az ereklyékért ‒ vontam meg a vállamat, hiszen Morticiával nem csak ház- és évfolyamtársak voltunk, hanem szaktársak is. Talán a három haverom közül ő fogta fel leginkább miért vagyok annyira odáig az ereklyevadászatért. Amúgy se nagyon csinált eddig olyat, amiért haragudnom kellene rá. ‒ Mert nem akartam elhinni, hogy a húgod hagyta, hogy az a görény lesmárolja ‒ válaszoltam fásultan. Amikor utánozni próbált az arckifejezésemet, összeráncolt homlokkal és felvont szemöldökkel tekintettem rá, miközben egy jól irányzott mozdulattal megpróbáltam lábon rúgni az asztal alatt. ‒ Hát, tudod, nem mindenki örökölhet olyan jó géneket, mint én ‒ nevettem fel. Nem tartoztam az egoisták közé, tisztában voltam vele, hogy kifejezetten kellemes jelenség voltam, vagy legalább is nem a rondák táborát gyarapítottam. Az idősebb rokonaimtól is mindig megkaptam, hogy teljes mértékben az öregemre ütöttem, és ő pedig kifejezetten jóképű volt a fiatalkori képein. Anyám is gyönyörű nő volt, igazán összeillettek. Amikor a haverom ismét Madam Rosmertát kezdte stírölni, rosszallóan csóváltam a fejemet. ‒ Haver, döntsd már el, hogy a fiatal tyúkokra, vagy öreg kotlósokra buksz. Vagy legalább csak egy nőre csorgasd a nyálad, mert komolyan mondom, kezdem azt hinni, hogy te még Hisztis Myrtle-lel is flörtölnél ‒ grimaszoltam. Ennyire kiéhezett csak nem lehetett, meg aztán hiába tartotta magát jól Madam Rosmerta, attól függetlenül szerintem Tom a fia lehetett volna. ‒ Akkor ráveszed a húgodat, hogy ő rángassa el, te még követed őket ‒ legyintettem türelmetlenül. Mindenre volt megoldás, nem értettem, hogy Tom miért csak a dolgok bökkenőjét látta meg. ‒ Vagy, lefizetsz másokat, hogy csalják oda. Mit tudjam én, valami csaj nevében küldesz neki egy üzenetet, hogy szeretne ott találkozni vele, mert fontos dologról lenne szó. Mit tudom én, egy kis kreativitással mindent meg lehet oldani ‒ vontam meg a vállamat, aztán ittam egy keveset a sörömből. ‒ Jól van, mikor volt az már! Meg aztán, te mondtad, hogy a patkány okosabb, mint Frics, vagy Mrs Norris. Különben is kiment a divatból a viszketőpor‒ intettem le. Tény, hogy a gondnok, a macskája és a viszketőpor esete haláli volt, de most tuti nem mentünk volna sokra vele. ‒ Bár, figyelj, ha szarrá vakarná magát, akkor elhíresztelhetnéd róla, hogy rühes ‒ nevettem fel gonoszan. ‒ Vagy valami nemi betegsége van ‒ tettem hozzá valamivel komolyabban, bár véleményem szerint a rühesség, vagy az, hogy valakinek tetvei voltak, eléggé el tudja rémíteni a csajokat. ‒ És ki mondta, hogy nem megoldható a jelenléted? ‒ kérdeztem széttárt karokkal, majd ismét a korsómért nyúltam. Ezután felháborodottan ellenkezni kezdtem. Nem voltam hajlandó belemenni az újabb őrült ötletébe. Nem voltam jó színész, simán lebuktunk volna. ‒ Hát, ebből is látszik, hogy nem éppen gondolkodásra használod az eszed ‒ élcelődtem vele. Arról kezdett fecsegni, hogy szerinte nem voltam eléggé bevállalós, vagyis, leginkább ez jött le a szavaiból. Érdeklődést színlelve hallgattam, miközben békésen iszogattam a sörömet. ‒ Kezdjük ott, hogy Mrs Norris megérdemli, és ahhoz nem kell csajnak lennem, hogy a jobb lábammal lesegítsem a lépcsőről. Másodszor, a hangodat hogyan akarod leplezni? Egyáltalán, tudod mennyi ideig tart egy ilyet megszerezni, vagy megfőzni? Oké, Ian bájitalkeverő szakon van, talán még meg is csinálná, de melyik csajt veszed rá, hogy adjon a hajszálaiból? Vagy egyáltalán hogyan szerzed mega hajukat? És kikét? ‒ vettem fel a bennem felmerülő kérdéseket, és osztottam meg vele az aggályaimat, amikre talán nem is gondolt. Fogalmam sincs hogyan képzelte ezt az egészet, de látszott rajta, hogy egy hirtelen jött bugyuta ötlet volt. Nem lett volna kivitelezhetetlen, de semmi pénzt nem adtam volna ki magam csajnak. ‒ Ne hisztizz, és ne nézz rám ilyen szemekkel, nem hat meg ‒ pillantottam rá unottan, és elhúztam a kezemet, majd szabályosan képen röhögtem. ‒ Hülye leszek betörni Pitonhoz. Nincsenek öngyilkos hajlamaim, ha egyszer Ian is képes elkészíteni a főzetet. Meg aztán, ne tapogass, a kézsimogatást tartogasd azoknak a csajoknak, akiket szédítesz! ‒ Tom néha igazán használhatta volna az eszét másra is azonkívül, hogy miként bókoljon a csajoknak. Minek dolgoznék feleslegesen, ha egyszer egy másik haverunk meg tudja oldani a problémáját. Épp ittam a vajsörből, amikor Tom előhozakodott azzal a zseniális érvvel, hogy felvehetném Morticia alakját. Prüszkölve köptem ki a sört, és, ha nem vigyázott, akkor szerencsétlent sikerült is leköpnöm. Röhögve ejtettem le a korsót az asztalra, és a szemeimet kezdtem törölgetni. ‒ Bocs, öreg. De ez baromi jó vicc volt ‒ szólaltam meg, miután sikerült abbahagynom a nevetést. Már majdnem elnyerte az évszázad vicce címet, de csak majdnem. Aztán a finom célozgatására, miszerint szűz lennék, elmosolyodtam. ‒ Tudod, Tom, attól, hogy nem mesélek el mindent, nem jelenti azt, hogy nem voltam még csajjal. Szimplán nem tartottam fontosnak megemlíteni, mert nem lett belőle semmi komoly ‒ árultam el egy „titkot”, ami igazából nem is volt az. Egyszerűen nem láttam értelmét elsztorizni, hogy két éve nyáron, amikor apámat elkísértem egy kutatásra, akkor ott közel kerültem egy csajhoz, akiről kiderült, hogy tulajdonképpen mégse olyan volt, mint amilyennek eleinte mutatta magát. Én pedig ki nem állhatom azokat a csajokat, akik megjátsszák magukat, így a nyár végére teljesen elhidegültem tőle. ‒ Szóval, hidd el, nincsenek ilyen vágyaim, mint mondtam, nem tudnék hitelesen alakítani egy csajt sem. Nem győzöl meg, Tom ‒ ingattam meg a fejemet. Konok voltam. Ha meg akart győzni, ennél jobban kellett próbálkoznia. ‒ Hát, ha ilyen képet vágsz, simán ‒ vágtam rá. Igazán megszokhatta volna, hogy bennem az ilyen könyörgő pillantások szemernyi együttérzést nem kellettek. Ha valamit nem akartam megcsinálni, nem tettem meg, hacsak ki nem találtak valamit, amivel meg tudtak győzni. ‒ Jaj, öregem, ha ennyire színpadias akarsz lenni, előtte vegyél néhány dráma órát ‒ forgattam meg a szemeimet, és visszafordultam a sörömhöz. Az legalább nem vágott pofákat, és nem beszélt hülyeségeket. ‒ Ne hízelegj! ‒ ráztam meg a fejemet. ‒ Figyelj, segítek neked főzetet szerezni, de áruld el nekem… Nekem miért kellene csajnak lennem? Simán megoldod egyedül is, akkor meg én minek kellek? ‒ pillantottam át a korsóm felett. Még nem ittam eleget ahhoz, hogy ilyen hülyeségre rávegyen, és még nem mondott egyetlen épeszű indokot se, amiért vele kellene tartanom. Rendben, a számonkérés némileg megingatott, de nem engedtem neki. Ő esetleg rohangálhatsz majd szoknyában, de én biztosan nem fogok. Ezt el is felejtheti.
- Hát, tőle még én is sírva fakadnék – horkantam fel Morticia nevét hallva. Lelki szemeim előtt egyből meg is jelent, én pedig megborzongtam. - Haver, mit eszel te azon a csajon? Álmaimban sem hittem volna, hogy Sean egy ilyen csajjal fog barátkozni, hiszen minden normális ember kerülte őt. Jó, Sean nem volt normális, életcélja volt veszélyes helyzetekbe keveredni, és nagy eséllyel Morti-cicában is ilyen veszélyforrást látott. Nos, ha megtöri a csajon ülő átkot, akkor megeszem a manósapkám. Ami engem illett, én inkább kerültem őt, amikor csak lehetett, de persze voltak olyan helyzetek, amikor nagy fintorogva ugyan, de muszáj volt elviselnem a társaságát. Ritkán, de előfordult. Olyankor persze vagy szóval, vagy tekintettel, de öltük egymást. - Nem tudom, valahogy olyan értelmetlen képet vágtál – szólaltam meg Sean tiltakozására, miszerint ő nem értelmi fogyatékos. Rámeredtem, bambán eltátottam a számat, és igyekeztem a lehető legidiótább képemet elővenni, hogy bemutathassam neki az előbbi arckifejezését. Pár pillanat múlva azonban meguntam a dolgot, becsuktam a szám, majd jólesően dőltem hátra: - Feladom, nekem nem megy olyan jól, mint neked. Nyilván ehhez is adottság kell... Tudod, egyfajta arcberendezés... Gonoszul elvigyorodtam, miközben Seanra pillantottam, és azt vártam, erre vajon mivel fog visszavágni. Időközben Madam Rosmerta is kihozta az italainkat, letette őket az asztalra, amikor pedig távozott, kissé oldalra döntöttem a fejem, hogy jobb kilátásom nyíljon a domborulataira. Halkan elfüttyentettem magam a látványtól, majd ismét a barátom felé fordultam. Megmarkoltam az előttem heverő vajsörös korsó fülét, az ajkamhoz emeltem, ittam belőle, majd óvatosan visszahelyeztem az asztalra, nehogy egy cseppje is kárba vesszen. - Jól tartja magát a kocsmáros – cuppantottam egyet jólesően, majd gyorsan visszatértem az eredeti témánkhoz, a Michael Galdwin elleni hadjárathoz. - Elcibálom? Ja, persze, majd még velem is tartana... Persze, kényszeríthetném is, bár alapjáraton is messze van a kviddicspálya, nemhogy még úgy, ha Galdwint rángatom. Megjelent előttem a kép, ahogy Galdwint pórázon tartva vezetem le az edzésre, de valahogy nem igazán okozott örömet a dolog. Nem, semmit sem szabad sejtenie a dologból. Hadd legyen meglepetés. Azt úgyis annyira szokta élvezni. - A viszketőpor az egy nagyon jó ötlet! - szólaltam meg felháborodást színlelve. - Csak a kivitelezése gáz. Mrs. Norrisnál igenis bevált annak idején. Igaz, még csak első szériás volt a por, ahogy Fred is mondta annak idején, de nekem bejött a doog. A macska és Frics is sebesre vakarták magukat, mire egyáltalán rájöttek, kik állnak a háttérben. Addig a pár napig én és Sean könnyesre röhögtük magunkat, ha éppen szembejött velünk a folyosón a sebhelyes arcú gondnok, és még a kezén is kötések virítottak, mintha csak egy múmia kelt volna életre. A macskájáról meg ne is beszéljünk... Nem volt valami szép látvány, ahogy lassan, de biztosan megszabadult a szőrétől. Akkoriban még senki sem ismerte a viszketőport a kastélyben, de azóta már igen kellemes hírnévre tett szert, így Michael hamar rájönne a dolog nyitjára. Nem, ide valami komolyabb dolog kell... - Nem is tudom – sóhajtottam fel gondterhelten haverom ötleteire. - Ott akarok lenni, amikor megtörténik a nagy BUMM. Látni akarom a megrökönyödött képét. Ez pedig aligha kivitelezhető, ha egy elátkozott tárgyat adunk neki, így magamban ezt a lehetőséget is kilőttem. Michael képe nélkül nem ugyanaz a dolog. - Pedig ez a legjobb ötletem mind közül – szólaltam meg izgatottam, amikor Sean tiltakozásba kezdett. Na, de most miért nem tudja értékelni a dolgot? - Mrs. Norrist simán lerepíted a lépcsőn, minden zokszó nélkül, de nem vagy hajlandó meginni egy teljesen ártalmatlan italocskát? Ugyan Sean, nem ilyennek ismertelek meg... Gondoltam, hogy Sean nem lesz könnyű eset, hiszen nincs elég fantáziája az ilyen dolgokhoz, de még a legkeményebb idióta is megadja magát Tom Stewart érvei hallatán. Ráadásul, hülye lennék, ha egy ilyen nagyszerű lehetőséget hagynék elúszni a kezeim közül. Sima ügy, Sean az átoktörő tudásával pillanatok alatt megszerzi a főzetet Piton szobájából, észre sem fogja venni. - Na, haver, kell a segítséged – nyafogtam, miközben csillogó szemekkel meredtem rá, mintha csak egy csillámpóni szállt volna le elém. Romantikusan megfogtam az asztalon heverő kezét, majd folytattam: - Csak a te tudásoddal tudjuk ellopni azt a főzetet, kérlek! Tudod, hogy én milyen szerencsétlen idióta vagyok... Ez az. Bók. Bókolnom kell, hogy Sean megtörjön, és segítsen nekem, ennek érdekében pedig arra is hajlandó voltam, hogy teljesen hülyének állítsam be magam, egy értelmi fogyatékosnak, aki a másik nélkül azt sem tudja, merre van éppen. Igyekeztem hát olyan képet vágni, hogy igaznak hasson az iménti állításom. - Gondolj bele, felveheted Morticia alakját! Ja, nem, azt inkább ne, nem ijesztgetni akarjuk... Na jó, gondolj bele, hogy megismerheted a másik nemet. Kissé... hm... behatóbban? Bizonytalan voltam az utolsó szóban, hiszen nem éppen ez a legjobb kifejezés a dolgot illetően. Lányok testét vettük volna fel, ami engem – érthető módon - teljesen lázba hozott. De Sean... Sean az már teljesen más tészta volt. Őt nem érdekelték olyan szinten a lányok, mint engem, így nem is számítottam tőle olyan nagy érdeklődésre a dolgot illetően. Bezzeg Ian kapva-kapna az alkalmon, ha itt lenne. De nem volt. - Cserben hagynád a legjobb haverodat? - biggyesztettem le bánatosan az ajkaimat, miközben kiskutya szemekkel néztem a velem szemben ülő srácra, abban reménykedve, hogy ez bejön. - Ennyi év után hátat fordítanál nekem? Tényleg megtennéd? Én követnélek a világ végére is, erre te nemet mondasz? Megfosztanál egy ilyen nagyszerű lehetőségtől? Fiacskám, nem ismerek nálad jobb mágust, neked ez semmi sem lenne. Keveredhetsz még olyan helyzetbe az életben, ami cseppet sem tetszik neked, de meg kell tenned. Vedd úgy, hogy ez is egy olyan helyzet.
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Sean 2016-02-20, 19:24
Tom & Sean
‒ Hé, vigyázz a szádra, Thomas! ‒ emeltem fel figyelmeztetően a mutatóujjamat, és némileg élesebb pillantást vetettem rá. ‒ Majd, ha egyszer aurorként összefutsz néhány elátkozott tárggyal, és olyan béna leszel, hogy netán még a Mungóba is juttatod magad, akkor majd gondolj arra, hogy én nagyeséllyel meg tudnám törni a rajtad ülő átkot, csak nem biztos, hogy hajlandó lennék segíteni ‒ feleltem fapofával, pont olyan érzelemmentesen, mint ahogy másokkal szemben szoktam viselkedni. Farkasszemet néztem vele, majd halkan felnevettem. Nem gondoltam komolyan, ha értesülnék arról, hogy átkozott tárgy került akár az ő birtokába, akár a húgáéba, azonnal mennék. ‒ Nos, köszönöm a bókot, de ezzel eddig is tisztába voltam ‒ villantottam egy bájos mosolyt. Nem vettem magamra a beszólásait, sőt kifejezetten szórakoztatott, ahogy állandóan ugrattuk egymást. Már csak azért se volt okom megsértődni rá, mert egyike volt azon keveseknek, akik képesek voltak megérteni, hogy azért voltam ilyen megszállott az ereklyék irányába, és visszafogott az emberek felé, mert még a mai napig nem tettem túl magam anyám halálán. ‒ De flörtölni te is szeretsz ‒ szögeztem le a nyilvánvalót. ‒ Különben is, szép kis trió vagyunk, mondhatom. Ian minden csajra ráhajt, de nincs rendes párkapcsolata, te reménytelenül romantikus vagy, én meg elköteleztem magam a munkám irányába. Lassan majd kitalálják, hogy buzik vagyunk. Sebaj, majd akkor rájuk uszítjuk Morticiát. Úgyis szereti terrorizálni az embereket. A minap néhány beképzelt mardekáros takonypócot fakasztott sírva, látnod kellett volna milyen elégedett volt magával ‒ jegyeztem meg szórakozottan, miközben ittam a sörömből. ‒ Tudod, általában vannak erre a célra, mármint az egyéjszakás kalandokra szolgálatkész hölgyek is. Bár, én nem támogatom a munkásságukat, de sokan, akiknek nincs párkapcsolata, de nem bírnak magukkal, élnek a helyzettel ‒ vontam meg a vállamat, bár nem olyannak ismertem meg Tomot, mint aki fizetne egy csajnak azért, hogy megfektesse, csak hát az imént úgy beszélt, mintha az a két opció állna fenn, hogy vagy a pasija leszel valakinek, vagy nem. Azért ennél több lehetőség is akadt az életben, bármilyen téren, nem kellett pusztán egyetlen ösvényt látni, és azt követni. Kísérletezni kell, letérni a csapásról, és kalandozni. Az élet erről szólt. A kísérletezésről és a kalandokról, természetesen, nem az egyéjszakásokról, hanem azokról, amiktől elönt az adrenalin, a veszélyes helyzetekbe kerülésről, amikor csak egy hajszálon függ az életed. ‒ Na, ja, hülyeségek kiagyalására ‒ vágtam a szavába röhögve, majd szélesen vigyorogva hallgattam, hogy mi történt vele reggel. ‒ Akkor melyikünk is a szerencsétlen? ‒ kérdeztem szkeptikus tekintettel, aminek a hatásán igencsak rontott a vigyorom. Tudtam, hogy értékelni fogja Mrs Norris első repülés óráját. Szerintem nem volt olyan ember az iskolában, aki ne utálta volna az öreg gondnokot meg a macskáját. ‒ Ugyan, tudhatnád, hogy nélkületek nem kezdek semmibe ‒ legyintettem. Ha egyszer megígértem, hogy itt leszek, akkor nem hagytam ki, és nem is mondtam le a találkozót. A kérdés csak az volt, hogy mikor értem volna ide. De olyan még nem fordult elő, hogy ilyen téren bárkit is cserbenhagytam volna. ‒ Tudom. Pedig kifejezetten érdekesek ‒ biccentettem, majd újra megemeltem a korsómat, hogy ihassak. Már vagy ezerszer taglaltam neki, hogy miért jó az ereklyevadászat, nem akartam ezeregyszer is erről magyarázni. Szerintem már a könyökén jött ki a dumám. Pedig tényleg izgalmas volt. Veszélyes, kalandos, tele fejtörőkkel, átkokkal, ősi titkokkal. De hát más beállítottságúak voltunk. Ő auror akart lenni, mindezek mellett reménytelenül romantikus alkat volt. Gondolom, úgy képzelte el a jövőjét, hogy megházasodik, gyerekei lesznek, és a jól fizető állásával eltartja a családját. Én az O’Gallagherek hagyományát vittem tovább. Mindig úgy képzeltem, hogy agglegény maradok, lesz egy kalandorokból álló csapatom, akikkel munkákat végzünk. Engem biztos nem fog otthon se feleség, se gyerek várni, legfeljebb csak a házimanóim. ‒ Jól van, jól van, nem kell tagolnod, nem vagyok értelmi fogyatékos, elsőre is felfogtam. Csak azt nem vágom, hogy miként lehet valaki ennyire pofátlan ‒ intettem le, majd továbbmérgelődtem a dolgon. Egyáltalán, a húga miért hagyta neki, hogy lesmárolja? Ezeknek a lányoknak nem volt szeme, vagy a gyerek titkon szerelmi bájitalt adott be nekik? ‒ Rendben, majd igyekszem ‒ vigyorodtam el ördögien. Ha kellett, tudtam egy mardekároshoz méltóan szemét lenni, bár ezt az oldalamat legfeljebb akkor mutattam meg a világnak, ha valakit móresre kellett tanítani, márpedig ezt a Michael-gyereket nem ártott volna helyre rakni egyszer s mindenkorra. ‒ Nem visszatartó, csak hátráltató, de az is valami ‒ vontam meg a vállamat. Miután pedig eltörtem néhány csontját, Tom akár személyesen is kezelésbe vehette őt. ‒ Hát, gurkót akármikor tudok szerezni, az ütőm is megvan. De ha elcibálod egyszer egy mardekáros kviddicsedzésre, akkor akár ott is érheti „véletlen” baleset ‒ forgattam szórakozottan a korsómat az asztalon, majd egy húzásra kiittam a maradékot. Teljesen megértettem, hogy Tom akarta addig húzni a dolgot, de attól függetlenül, remek móka lett volna a meccsen kipecézni a gyereket. Amikor Madam Rosmerta megjelent, kijavítottam a haveromat, és két vajsört kértem, ugyanis nekem is szükségem volt az utánpótlásra. ‒ Szerencsétlen vagy ‒ ingattam lemondóan a fejemet. ‒ Ha van nála valami tárgy, szerzed meg. Lopasd el valakivel, én megtöröm a rajta ülő varázst, majd visszacsempészitek, utána már könnyűszerrel meg lehet átkozni ‒ vontam meg a vállamat. Nem volt ez olyan bonyolult dolog. ‒ Miféle kalandor vagy, ha ennyitől berezelsz? ‒ nevettem fel, bár érthető volt, nem mutatott volna szépen az aurori jelentkezésénél, hogy kicsapták azért, mert megátkozott másokat. ‒ Viszketőpor? Haver, az nagyon gáz ‒ grimaszoltam. Azért a viszketőpornál sokkal jobb cuccok is voltak, amivel borsot lehetett törni valaki orra alá. ‒ Ennyi erővel megsorozhatnánk trágyagránattal ‒ rándítottam meg a vállamat, majd amikor Madam Rosmerta visszatért az italainkkal, megköszöntem neki, és elgondolkozva ittam bele a sajátomba. ‒ Nagyon rá vagy kattanva Weasley-ékre ‒ ráncoltam össze a homlokomat. A korsóm halkan koppant az asztallapon, én pedig az ujjaimat összefonva az asztalra könyököltem. ‒ Kisebb rontásokkal rendelkező tárgyakat én is tudok szerezni és csinálni, ha meg durvábbat akarsz, akkor a Borgin & Burkesben van egy rakat ‒ szólaltam meg elgondolkozva. Apámhoz jó pár Borgin & Burkesből származó holmit vittek már, hogy vegye le róluk a rontást innen voltak megbízhatóak a forrásaim. Amikor Tom előállt azzal a zseniális ötlettel, hogy vegyük fel két csaj alakját, és csábítsuk el azt a patkányt, elhűlten felhörrentem. ‒ Normális vagy, öreg?! Én tuti nem bújok egy csaj bőrébe se ‒ ráztam a fejem ellenkezően. Gyanakodni kezdtem arra, hogy a fogadósnő tett valamit a haverom italába, mert egyre nagyobb képtelenségek jutottak eszébe. Még hogy adjam ki magam egy lánynak, jó vicc, Thomas, jó vicc…
- A te szerencsétlenkedésed mellett nem árt, ha van az embernek egy kis humorérzéke – kacsintottam Seanre, miközben idétlenül vigyorogtam. - Remek ihletforrás vagy, ami azt illeti, tudsz róla? Úgy gondoltam, ha már ő is csipkelődik, visszavágok neki, hiszen haverok közt ez a módi, nem igaz? Nem igazán hagytam annyiban, amikor beszólt nekem, de ezek csak amolyan baráti ugratások voltak, nem volt még példa arra, hogy valamelyikünk felkapná a vizet, és sértődötten elrohanna. Egyébként sem kellett Seant félteni, visszavágott ő, ha alkalma nyílt rá, talán még néha jobban is, mint magamban számítottam rá. Haverom eközben a lányok felé fordult, akikre nemrég céloztam, a következő kérdése hallatán azonban csak elkomorodott az arcom, majd óvatosan megcsóváltam a fejem, végül válaszoltam: - Nem vagyok én Ian – morogtam az orrom alatt, másik haverunkra célozva ezzel. Ő is hajtotta a nőket, nem vitás, és én is, de azért ennek ellenére is akadt köztünk különbség. - Nem igazán támogatom az egyéjszakás kalandokat, én nem azt keresem. Különben is, ha valakit ágyba vinnék, rögtön többet várna el a dologtól, nekem meg semmi kedvem utána magyarázkodni, hogy miért nem tartok igényt a további szolgálataira. Megvontam a vállam, majd ismét a lányokra pillantottam. Szerettem ugyan udvarolni, de hogy több legyen a dologból? Kösz, nem... Egyik lány sem érintett meg sosem annyira, mint Susan, esetleg Carol. Ráadásul, ha összejövök ismét valaki mással, egy lépéssel távolabb kerülök attól, hogy nyíltan a lány elé tárjam az érzelmeimet. Na, nem mintha most bátrabb lettem volna, hiszen már két éve egy helyben toporgok a dolgot illetően. Minden lánynak a tudtára adom, ha tetszik, nem érdekelnek a következmények, de Carolnak nem. Gyerekkora óta ismerem, én töltöm be a szemében a nem létező bátyja helyét, mégis hogy támadjam le ezzel? Reménytelen. - Hé! Én is használom a fejemet! - szólaltam fel tiltakozva Sean megjegyzésére. - Reggel például azt vertem be a szekrényembe, úgyhogy egy szavad se lehet... Arra a röpke kis megjegyzésre, miszerint haverom egy kissé megtámogatta Mrs. Norrist repülésügyileg, felnevettem. Nem csalódtam benne, ahol csak tudott, az iskolai gondnok orra alá tett, a macskája pedig ideális volt eme cselekedetre. Frics allergiás volt arra a dögre, jobban szerette, mintha az édes gyermeke lenne. - Rá is fért – bólogattam szaporán, majd még egyet kortyoltam a vajsörömből. Semmi kétség, ha ez eltalál fogyni, rendelek én is egy sört. Azonban, amikor Sean némileg ingerülten szólalt fel, megvontam a vállam: - Nyugi már... Örülök, hogy siettél, de azért megérthetnél engem is. Már attól tartottam, hogy nélkülem kezdted el a bulit.... Elhúztam a szám a gondolatra, hiszen tényleg nem lett volna ínyemre a dolog, ha Sean nélkülem fogott volna bele. Szavahihető volt, de azért sose lehet tudni, mikor jön rá az emberre az ihlet. - Én nem szeretem az „ősi kacatokat” - sóhajtottam fel színpadiasan Sean megjegyzésére. Nem értettem, miért nem kötik le a nők, és miért szeret ereklyéket hajkurászni, de ő ilyen volt, és kész. Élvezettel beszélt a kis kalandjairól, ha valami érdekeset tapasztalt valamerre, ami elég gyakran megtörtént, hiszen ez a foglalkozás nem életbiztosítás. Az ereklyék értékesek voltak, ezért gyakran védték őket különféle bűbájokkal, vagy átkokkal, úgyhogy Sean nagyon is jártas volt mindenféle mágiaágban. Erre pedig az az első számú bizonyíték, hogy még mindig élt. - Meg-csó-kol-ta – ismételtem lassan és tagoltan a barátomnak, hogy eljusson agyáig a hír, amikor hitetlenkedve meredt rám. Teljes mértékben meg tudtam érteni, hiszen Michael még a legyet is röptében, kétszer-típus volt. Jó, hajtsa a lányokat, nem bánom, fenét sem érdekli, de tüske volt a szememben a Susan-ügy óta. Carollal is jóban volt, amit szintén nem néztem jó szemmel, de hát abba már nem szólhattam bele ugyebár. Na, de a húgom, ő azért már más tészta, neki az édestestvére vagyok, jogom van megvédeni tőle. - Ami azt illeti, nem bánok pár balesetet – vakartam meg tűnődve az állam. Sean jó terelő volt, nagy eséllyel be tudna vinni néhány találatot, de Michael is jól repült, mutatott már be szép mutatványokat meccs közben. Megvontam a vállam: - De az mégsem ugyanaz, személyesen kellene lerendezni a dolgokat. Az, hogy te megsorozod pár csontját, számára nem visszatartó erő. Valóban ez volt a helyzet, az a hugrás srác jobb fizikumban volt, mint kívülre mutatta a dolgot. Az ember azt hinné, csak egy újabb cingár kölyök, aki egyből a sarokba vonul, ha rámordul, de vele nem ez volt a helyzet. Tényleg nem félt. - Amúgy is messze van még május – folytattam töprengve. - Addigra simán leakad Lacey-ről, nem szoktad olyan sokáig elhúzódni a kalandjai. Én azonban még frissen akarom megropogtatni a mogyoróit... Teljesen megélénkültem a lehetőségtől, hogy Seannal karöltve tehetjük tönkre Michaelt, hiszen vele elég sok hülyeségben benne voltam már. Egyszerre húztam le a maradék vajsörömet, ennek végeztével pedig az asztalunkhoz hívtam Madam Rosmertát, hogy kikérjek egy jó nagy korsó sört. Amikor a nő elvonult, hogy kihozza, ismét Sean felé fordultam: - Szétátkozni nem tudom – vázoltam fel neki a helyzetet. - Ahányszor csak megpróbáltam, egyszer sem sikerült a dolog. Nagy eséllyel beszerzett valamit Weaslyéktől, amit a zsebében hordhat, és kivédi az egyszerűbb átkokat. Valamit hallottam, hogy van ilyesféle kacatjuk, de jómagam nem próbáltam ki a dolgot. Amúgy sem volt szükségem rá, elég hülyén nézne ki, ha leendő aurorként nem volnék képes megvédeni magam a pálcámmal. - Nagyobb átkokat meg nem küldhetek rá, mert nem akarom megkockáztatni a kicsapatást. Talán, ha valami trükkel próbálkoznánk, még be is vállna a dolog. Viszketőpor, vagy mit tudom én... Bele az italába, és kész. Talán még csak nem is sejti, hogy mi voltunk azok – Eszembe jutott azonban, hogy mekkora hülyeséget mondtam az előbb, így a homlokomhoz kaptam: - Jaj, az nem jó, akkor belülről viszketne... Tudsz valami használhatóbb Weasley-találmányt? Bíztam az ikrekben, és bíztam Seanban is. Ha kell, akkor beszökünk a Hugrabug klubhelyiségébe is, nekem nem lenne ellenemre a dolog. Esetleg, ha lenne Seannak egy kisebb elátkozott tárgya, talán odaajándékozhatnánk neki. - A legjobb az lenne, ha főznénk Százfűlé-főzetet, és két nő alakját vennénk fel – nevettem el magam, habár elég képtelenül hangzott a dolog, de ki tudja? Akkor aztán szórakozhatnánk vele. Piton még tartott is magánál, lophatnánk tőle is. Hmm, nem is rossz ötlet. Hát én egy zseni vagyok!
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Sean 2016-02-20, 02:00
Tom & Sean
Tényleg nem állt szándékomban elkésni, de hát így alakult. Ettől függetlenül, siettem amennyire csak tudtam, bár annyira nem aggódtam Tom miatt. Ezer galleont is feltettem volna rá, hogy megint valami csajt szédített, vagy legalább is, kukkolt. Ismertem már annyira, hogy tisztában legyek azzal, feltalálja ő magát, ha kell. Ettől eltekintve igyekeztem odaérni, mégse lett volna szerencsés, ha az ivászatot el kellene halasztani, mert a késésem miatt Tom megpattant valami nővel. Még szerencse, hogy Tűzvillám az egyik legjobb A-kategóriás seprű volt, ezért olyan sebességgel tudtam vele közlekedni, amelyről Weasley a Jólsep-R-jével csak álmodozhatott. A lendületem akkor is megmaradt, amikor a fogadó előtt leszálltam a seprűről. Szó szerint berontottam a helyre, de nem érdekeltek a kíváncsi tekintetek. Megtehettem, hogy úgy viselkedtem, ahogy éppen kedvem tartottam. A családomat megbecsülték a begyűjtött ereklyék miatt és a szakmai tapasztalatuk miatt. Engem se szóltak volna meg egy ilyen apró esetért. Nem is foglalkoztam sokat a dologgal, amint megszabadultam a seprűmtől, Tomot kerestem a tekintetemmel, a kézfogásunk után leültem vele szemben, az „üdvözlő” szavaira meg vigyorogva a szemeimet forgattam. ‒ Látom, a humorod nem fagyott meg a várakozás alatt, és az önbizalmadat se törte le a fagy ‒ jegyeztem meg csipkelődve, majd én is a lányok felé fordultam, akikre az imént mutatott. ‒ Ha ennyire bejönnek, miért nem szeded fel az egyiket? ‒ sóhajtottam fel. Már számtalanszor feltettem neki ezt a kérdést, és nem értettem, hogy ha ennyire szeretett nőzni, akárcsak Ian, akkor miért nem tett az ügy érdekében valamit. Többször nem voltam hajlandó bocsánatot kérni, azért, mert megvárakoztattam, de ettől eltekintve, kellemetlenül éreztem a dolog miatt. ‒ Gratulálok. Nem csalódtam benned ‒ nevettem fel, és ha mellettem ült volna, akkor erőteljesen hátba is csapkodtam volna. ‒ Semmit, ez volt a leggyorsabb módja, hogy leérjek. Tudod, egyesek ellentétben valaki a fejét is szokta használni ‒ rándítottam meg a vállamat még mindig szélesen vigyorogva. Ezután azért gyorsan összefoglaltam neki a helyzetet, és láttam rajta, hogy szaftosabb sztorija számított. ‒ Hát, ha ez boldoggá tesz, azért útközben lerúgtam Mrs Norrist a lépcsőről ‒ tettem hozzá, hogy megnyugodjon a kis lelke. Én ma nem csináltam semmi hülyeséget, az egyetlen rossz tettem az volt, hogy röppályájára állítottam azt a dögöt. ‒ Simán meg lehet oldani szerintem, maximum te lennél a szerencsétlen ‒ vontam meg a vállamat. Onnan mégis csak egyszerűbb volt kijutni, mint a föld alól, a tó alól. Mégse áshattam ki magamat a szobából, a végén elárasztottam volna az egész klubhelyiséget, és nem éppen ott terveztem megfulladni. ‒ Jó, legközelebb majd sétálok, aztán majd véglegesen megfagysz ‒ szusszantottam fel valamivel ingerültebben. Ahelyett, hogy értékelte volna az igyekezetemet inkább az jött le az egészből, hogy azt nehezményezte, hogy sietni mertem. ‒ Ha te mondod. Én elvagyok az ősi „kacatjaimmal” ‒ mondtam unottan. Engem annyira csigázott fel a nők után való koslatás. Nem volt egy nagy kaland, na de egy ősi sírboltban lévő védőbűbájokat megtörni, és megszerezni egy igazi kincset! Na, az már valami volt. Sajnálatos módon a családomban öröklődő kórság volt az ereklyemánia, így számomra is ez volt az elsődleges dolog az életemben. Na, meg azzal, hogy a szüleim nyomdokába léptem, és továbbvittem a családi hagyományt, úgy éreztem, anyám is büszke volt rám. Egy pillanatra el is bambultam, nem is jutott el az agyamig, hogy Tom mit mutogatott, de amikor felnevetett, elmosolyodtam, ezzel próbáltam leplezni, hogy gondolatban kicsit megint elkalandoztam. De a hír, hogy az a hugrás gyerek lesmárolta a haverom húgát, visszazökkentett a valóságba. ‒ Mi van? ‒ akadtam ki. Na, erre tényleg nem számítottam. Az a gyerek minden létező csajra ráhajtott?! Tom nem bírta a srácot, én pedig azt nem bírtam, hogy a haverommal szórakozott, szóval ha meg kellett szívatni a gyereket, mindig a haverom mellett álltam. Ittam egy keveset a vajsörömből, és egyetértően bólogattam Tom szavaira. ‒ Nos, tanítsuk móresre. Például, mindketten benne vagyunk a kviddicscsapatban, ha májusig aktuális lesz, ha gondolod, leüthetem egy gurkóval a seprűjéről. Elég jól célzok ‒ terült szét egy ördögi mosoly az arcomon. Nem rajongtam a kis patkányért, hát nem sajnáltam volna, ha a gurkó eltörné néhány csontját. ‒ Viszont, ha van még más ötleted, akkor mondd. Én benne vagyok abban, hogy kikészítsük ‒ mondtam. Megemeltem a korsómat, hogy folytassam az ivászatot, közben pedig még azon agyaltam, hogy mégis hol tudnánk még keresztbe tenni annak a srácnak.
Sean meg én már napközben elhatároztuk, hogy célba vesszük Roxmortsot, alkoholfogyasztás céljából, hiszen ezt az iskola falain belül valamiért nem igen engedélyezték. Fogalmam sem volt arról, mi bajuk azzal, ha a diákok jókedvűen ülnek be az órára, és készségesen részt vesznek bármilyen – oda nem illő – tevékenységben, de igazán szégyellje magát az, aki kifejezetten kitért rá a házirendben. Igenis kitért, hiszen éppen tavaly ilyenkor próbáltunk meg a tanórákra részegen bemenni. Jó, annyira részegek azért nem voltunk, de amikor én Pitonnak kezdtem el udvarolni, és végig valami mardekáros sráccal szemeztem – aki az óra után elég megviselten ment ki a teremből – gyanakodni kezdtek, majd mindkettőnket elővettek, és büntetőmunkára fogtak. Ott a házirendből kellett több példányt gyártanunk – gyanítom, hogy csakis amiatt volt ez a büntetés, mert Frics már elég lusta írni -, és hamar rájöttünk, hogy tényleg szabályba ütközik a szeszesital fogyasztása a tanítás előtt, közben és után. Főleg a mi korunkban. Franc, így még kiskapuk sincsenek... Nekem a másolás alatt eszembe jutott ugyan, hogy ha fogyasztani nem is, de talán forgalmazni megpróbálhatnánk, de eme tervemet keresztülhúzta a házirend ama része, miszerint a kastély területén szigorúan tilos az alkoholos italok fogyasztása, és forgalmazása. Öregem, ezek aztán mindenre gondolnak... Pedig olcsón be tudtam volna szerezni, de hát ezt is buktam. Felváltva álltam a jobb, majd a bal lábamra, miközben aggódva pislogtam a főút felé, ahol Seannak már rég fel kellett volna bukkannia. A fiú azonban sehol sem volt, nekem pedig apránként kezdett minden használható végtagom lefagyni, majd lassanként elválni testem egyes pontjaitól. Fasza gyerek ez a Sean, iderángat, ő pedig egyedül issza le magát a kandalló mellett, miközben én hűségesen megfagyok miatta. Újabb pillantást vetek hát az órámra, hátha csak tévedtem az időt illetően, de nem. A srác már kerek negyed órája késett, miközben mellettem egyre jobb mellek és fenekek vonultak be a Három Seprűbe, melyeket kötelességemnek éreztem követni. Hallgattam hát a vadon hívó szavára, és én is automatikusan beinvitáltam magam a küszöbön, miközben egy igencsak szemrevaló teremtést vizsgálgattam hátultól. Remek karosszéria, jó évjárat. Pont nekem való lenne, ha nem lennék ennyire reménytelenül szerelmes valaki teljesen másba. Nagy nehezen eészakítottam pillantásom a csípők ringó halmától, majd a pult felé vettem az irányt, mely mögött pont Madam Rosmerta ténykedett, akinek keblei szintén vetekedtek a világ hét csodájának egyikével. Nem volt azonban kedvem az udvarláshoz, ma inkább csak csendes szemlélő szerettem volna lenni, így leadtam a rendelést (kértem egy jó meleg vajsört), majd átevickéltem a székek, asztalok, és emberek között, végül leültem egy félreeső sarokban, ahonnan - reményeim szerint – mindent szemmel tarthatok. Levettem a manósapkám, mely csíkos volt, és a szivárvány minden színét büszkén viselte, majd az asztalra tettem. Ezután a fekete dzsekim cipzárjához nyúltam, lehúztam, végül azt a szék támlájára terítettem, leültem, és vártam, hátha felbukkan az ivócimborám. Hamar fel is bukkant, seprűjével a kezében, kipirosott orcával, belökött ajtóval, mire persze egyből magára vonta mindenki figyelmét. Végül odalépett hozzám, kezet fogtunk, én pedig megszólaltam: - Semmi gond, csak kockásra ültem a seggem, de hát a hasam már úgyis az, azt pedig szeretik a lányok – vigyorodtam el, és a hölgyek felé böktem a fejemmel. Semmi pénzért be nem vallottam volna Seannak, hogy még csak pár perce ülök idebenn. Legyen már a gyereknek is egy kis bűntudata, ha már helyettem a repkedést választotta. Sean következő kérdésére csak vágtam egy hamiskás mosolyt, majd megvontam a vállam: - A szokásos... 3 büntetőmunkát sikerült bezsebelnem egy nap alatt, azt hiszem, nálam ez az egyéni rekord. Te, figyu már, mit szívsz, hogy szó szerint repkedsz? Felvont szemöldökkel meredtem a velem szemben ülő Seanra, de amikor a fiú megadta a választ, némileg csalódottan hümmögtem. Nem szívtam ugyan soha semmit, de úgy gondoltam, ha már Sean így szárnyra kapott tőle, talán nekem se ártana beszereznem egyet otthonra. - Hát persze, csak úgy kirepülök... - dörmögtem magam elé, és lelki szemeim előtt megjelent a Griffendél tornya, na meg a körülötte lévő táj. - És azzal a lendülettel neki is repkedek valamelyik apró kis kiszögelésnek... Majd kicsavart végtagokkal érkezek földet, hogy biztos minden a helyén legyen. Ezt mondva belekortyoltam a vajsörömbe, amely szinte rögtön felmelegített belülről. Végül letettem a korsót, majd megszólaltam: - Majd megfagytam, amíg rád vártam, máskor ne repkedjél, ha megkérhetlek rá – Oké, nem Sean volt a hibás, de hogy volt olyan idióta, hogy be tudták zárni? Egyáltalán, ki zárta be? - De a lányok ma igen szemrevalóak. Jó, csak hátulról figyeltem őket, de azok a domborulatok sem semmik! Kezemmel képzeletbeli melleket domborítottam magam elé, majd elnevettem magam. Sean nem az a csajozós típus, így nem is szoktam ráerőltetni senkire sem, de azt ne kérje tőlem, hogy ne álmodozzak a lányokról. - Az a Galdwin-patkány megcsókolta a húgomat – szólaltam meg sötét képpel meredve barátomra. Jól tudta, hogy ki nem állhatom Michaelt a Susan-ügy miatt, így mindenképp az érdeklődésére tartottam számot: - Az a gyerek azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe, és bármit megtehet... Erősebben markoltam a korsóm fülét, de azért némileg visszavettem a hangerőmből, mivel elég sokan felénk pillantgattak. Komolyan, foglalkozzanak a saját dolgukkal. Ismét Seanra pillantottam, várva, mit szól ehhez a pofátlansághoz.
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Sean 2016-02-18, 20:49
Tom & Sean
Korábban megbeszéltem Tommal, hogy lemegyek a Három Seprűbe iszogatni egy kicsit, bár volt egy olyan érzésem, hogy ő inkább a csinos lánycsoportok miatt járt oda, semmint az alkohol miatt. Már megszoktam, hogy a két legjobb haverom csajozógép, sőt, azt vártam, hogy mikor szállnak majd rám, vagy mikor találják majd ki, hogy nekem is el kellene egy barátnő. Pedig nem volt semmi bajom. Elvoltam az ereklyéimmel meg a rám kiszabott büntetőmunkával, valahogy nem hiányzott az életemből egy csaj. Legutoljára nyáron volt egy kalandom egy ásatás során egy gyakornokkal, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem illettünk össze. Így hát az esetről senkinek nem számoltam be, meg hát nem is kellett erről mindenkinek tudnia. Kicsit elnéztem az órámat, jó tíz perces késesben lehettem, így gyorsan magamra kaptam a kabátomat, és megindultam volna kifelé, ha valamelyik idióta nem zárta volna be az ajtót. Újabb öt percbe telt, mire megtaláltam a pálcámat, vagy meglepetésemre hirtelen a semmiből a kezembe repült. Megdöbbentett a dolog, de nem volt időm ezen töprengeni, egy nyitóvarázst szórtam a zárra, majd mivel ennél jobban nem akartam elkésni, fogtam az apámtól kapott Tűzvillámot, és sietve elhagytam a hálókörletet. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat felfelé, útközben lesegítettem Mrs Norrist a lépcsőn, majd a bejárati csarok felé szaladtam. Az udvarra kiérve seprűre szálltam. Elrugaszkodtam a földtől, és a Tűzvillám sebességét kihasználva, a seprűn kissé előredőlve suhantam a falu irányába. A menetszél összeborzolta a hajamat, a csípős levegő pedig a csontjaimig hatolt. Nem is vágytam már másra, mint jó társaságban forró vajsört kortyolgassak. Könnyedén értem földet a fogadó előtt, a seprűmet a vállamra vettem, és úgy löktem be a Három Seprű ajtaját. Biccentve köszöntöttem Madam Rosmertát, és megkértem, hogy vigyázzon a seprűmre, majd a sálamtól és a kabátomtól megszabadulva körbepillantottam. Ahogy gondoltam, Tom már itt volt. Mertem remélni, hogy elnézi a stílusos késésemet, elvégre a mostani eset nem csak az én hibám volt. ‒ Bocs, hogy megvárakoztattalak, öreg ‒ léptem oda a haveromhoz, és kezet nyújtottam neki. Ezután az egyik üres szék támlájára dobtam a kabátomat, és helyet foglaltam. Rákönyököltem az asztalra, hosszasan kifújtam a levegőt. Hiába repültem, még így is szaporán szedtem a levegőt. ‒ Mi helyzet? Régóta vársz rám? ‒ érdeklődtem, miközben kértem az arra járó fogadóst megkértem, hogy hozzon majd nekem egy korsó vajsört. ‒ Tényleg sajnálom. Valami vicces kedvű gyökér bezárta a szobaajtót, a pálcámat meg kereshettem meg, hogy ki tudjak jutni. Ilyenkor eléggé utálom, hogy a klubhelyiségünk a föld alatt van. Neked egyszerű dolgod lenne, kirepülsz az ablakon, de én… Mindig megszívom ezzel ‒ nevettem fel keserűen. Amint elém került a söröm, az ujjaimat a korsó köré fontam, hogy felmelegítsem őket. Közben Tomra pillantottam, vártam a beszámolóját, vagy csak, hogy meséljen. Csajokról, a napjáról, vagy akármiről.
Jöhet majd a folytatás. 
//
