2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
I honestly don't know what i would do without you.
Harry azon eltöprengve sietett a hálóba, hogy miként vezesse fel Ronnak a problémáját. Nem feltétlen lehetne így nevezni, elvégre sokkal kellemesebb dologról van szó, mint sem egy valós problémáról. A lányról van szó, aki nem hagyja nyugodni és akivel nem tud dűlőre jutni. És ezen persze nem segít annak a személyisége sem. Egy Hermione-hoz hasonló lánnyal könnyen egyről a kettőre jutna, mert könnyebb természet. Luna más. Neki hogyan mondhatná el, ami érez, amit kigondolt, hogy érez anélkül, hogy elijesztené, vagy kinevetettné magát? És talán nem a vörös srác a legjobb megoldás, de a legjobb barát biztosan, így bármit mondjon hallgatni fog rá. Sosem beszéltek még erről, így Harryt nagyon izgatja a téma. Nem is tudja, hogy Ronnal ilyen téren mi a helyzet, kissé lemaradt a barátja életében. A srácok nem lelkizősek, legalábbis ezt mondják. Ők ketten meg egyébként is mindig másról beszélnek, mint amiről kellene. És most, hogy témánál van, kissé riasztja a dolog. Betoppan az ajtón és szemeivel körbe járja a termet. Ron az ágyában fekszik, ezért sietősen megkörnyékezi, majd felmászik mellé. Törökülésbe húzza magát és láthatóan nem kíván addig elmenni, míg a vörös fiú meg nem hallgatja azt, amiért jött. - Hát, te ugyebár fiú vagy... - int a jobbjával, majd elneveti magát és megrázza a fejét - Szóval azt hiszem, hogy tetszik valaki. - von vállat lágyan, miközben tekintetével nem ereszti el barátját, minden reakció neki életfontosságú - Viszont elég nehéz természet és fogalmam sincs, hogy mit és hogyan mondhatnám el neki... - félre húzza száját, majd érdeklődve pillant barátjára, szinte könyörgőn a tanácsért - Bocs, hogy ezzel támadlak le itt a nagy... - pillant szét az ágyon - Nagy semmittevés közepén. - vigyorogva néz fel rá, majd türelmesen vár. Köztudottan sosem borultak még egymás nyakába olyan igazi lelkizősen, de Harry úgy érzi, hogy felnőttek már ahhoz, hogy ezt megtegyék. És bízik benne, hogy Ron ugyanúgy érez a dologgal kapcsolatban. - Veled mi a helyzet? Nem mondasz nekem semmit. - úgy néz, mintha duzzogna, de elneveti magát. Őszintén kíváncsi a vörös srác életére, egyáltalán nem akar lemaradni róla. Ezért burkoltan a saját tanácstalansága a fegyvere, hogy megtudhasson többet legjobb barátjáról.
Ginny-vel folytatott beszélgetésem után gondolkodóba estem. Mivelhogy folyamatosan kihasználnak, jó eséllyel ez nem lesz mindig így, de mivel eddigi tapasztalatim ezt mutatják vajon biztos lehetek abban, hogy Bonnie nem csupán egy két percre akart megkapni, hogy utána keressen valaki mást aki küllemben és teljesítményileg, mindenhogy inkább az ideállja? Nem akarok én bizonytalanságokba bonyolódni. Hermione meg aztán tényleg csak arra képes sarkallni, hogy kapjam össze magam és ne legyek ilyen tutyi-mutyi alak, könnyű azt mondani, míg bennem egy férfi veszett el addig Hermione-ban ezer akaratos nő, sokkal könnyebb neki így vélekedni. Most is ahelyett, hogy mondjuk Bonnie-val lennék fekszem az ágyon és olyanokon gondolkodom, mint, hogy esetleg ma-holnap már ki is dob egy másik srácért. Az az igazság, hogy roppant dögös lány én pedig egy roppant nagy balek vagyok. Lassan már igazán díjat oszthatnának nekem, megérdemelném, nem? A fenébe is! Elég ebből az állandó bizonytalankodásból és önmarcangolásból, fel kelni és keressük meg Bonnie-t! Vagyis mondjuk úgy 10 perc múlva, most olyan kényelmes az ágy, vacsoránál ráérek megkeresni. Ekkor betoppan Harry és már a fél ágyam el is van foglalva, feljebb húzódom és barátom gondterhelt arcát fürkészem. -Szia! Persze, beszélhetünk, mi történt Harry? - Nem igazán szoktunk lelkizni vagy micsoda, azt a lányok szokták, de ha valami bántja úgy is tudja, hogy elmondhatja, végtére is, nekem is lenne mit elmondanom amire a lányok szemszögéből igen baleknek tűnök, de Harry talán tud nekem segíteni. Én is törökülésbe helyezkedem és várom, hogy belekezdjen mondókájába, ilyen nyúzottnak rég láttam, utoljára talán akkor amikor kísértet ízű drazsét nyelt le még 2.-ban. Az kegyetlen volt!!
I honestly don't know what i would do without you.
Harry fejében apró puzzle darabok szaladtak szét, mint a megriasztott rágcsálók. Szüksége volt valakire, akinek mesélhet, aki meghallgatja, aki képes úgy tanácsot adni neki, hogy nem sérül meg benne. Olyasvalakire volt szüksége, aki pozitívan reagálja le mindazt, ami a fejében megszületett és képes mosolyt csalni az arcára akkor is, mikor ekkora aggodalom veszi körül. Felszelve a folyosót, át a jelszóval védett ajtón, újabb lépcsőbe ütközik a fiú, ahogyan felfelé suhan. Hermione azt mondta pár perccel korábban neki, hogy Ron a hálóteremben van, ezért siet úgy Harry, mint egy őrült. Ha szerencséje van, egyedül talál barátjára és lesz alkalma beszélni vele olyan dolgokról, ami csak kettejükre tartozik. Tisztában van vele, hogy nem jellemző az efféle hangvitelű beszélgetés, legalábbis korában nem volt szüksége rá, hogy kiöntse a szívét, - a férfias szívét- Ronnak, de ezúttal vészriadót fújtak érzelmei és mindenféleképpen úgy gondolta, hogy el kell szavalnia, beszélnie kell róla. És nem akadt alkalmasabb társ erre a fajta beszédre, mint Ron. Elvégre Ron fiú. És a barátja is. A legjobb barátja. Éles nyikorgással lép be a terembe és tekintetével azonnal barátja után kutat. Más illetéktelen személyt nem vesz észre, így szinte azonnal megleli, ahogy az ágyon heverészik a vörös, de jól láthatóan nem alszik. A fiú bátran mellé lépdel és mindenféle különösebb kerítés nélkül mászni kezd. - Szia. - közli, miután kényelmesen felmászik a Weasley fiú ágyának végébe és törökülésbe húzza lábait - Tudunk beszélni? - köszörüli meg a torkát, megzavarva hangszálai nyugalmát, miközben érdeklődve figyeli Ront. Nem sűrűn csinál ilyet Harry, ezért számára is szokatlan a jelenség, ami megülni látszik a pillanatot. Ajkait felhúzva kissé idétlen ábrázattal várja, hogy a barátja mit felel. Különösen szüksége van rá, így gyakorlatilag akkor is beszédre ösztönzi, ha az nemet mond a lustaságra hivatkozva.
