Anne & Pansy

[You must be registered and logged in to see this image.] Vonogatom vállam és forgatom szemem arra mit Anne mond. Hát igen... az elsősök. Nem is tudom, hogy ez a generáció csak ilyen túl buzgó vagy az előzőek is azok voltak, csak mi nem vettük észre őket, mert el voltunk foglalva a saját kis dolgainkkal.
-Ez most kifejezetten rossz generáció. A szülők kezdenek elpuhulni a gyerekekkel szemben vagy nem is tudom... lassan ott kötünk ki, hogy a gyerek neveli a szülőt. - Na nem mintha lenne ilyesmiben sok tapasztalatom, mert lehetőségem nem volt rá, hiszen a szüleim meghaltak időnap előtt. Szóval mondjuk ha született volna kis tesóm akkor esetleg meg tudnám mondani, hogy milyen lehet egy ilyen családban, de nálunk tutira rendesen nevelkedett volna a gyerek. Sőt, az is biztos, hogy egyszer majd olyan férjet akarok magam mellé, aki szintén ugyan ezen az állásponton van mint mi. Aranyvérűként aranyvérűen is viselkedjen.
Meg sem lepődöm igazából Anne kijelentésén a pasiról. Mit is képzeltem, hát persze, hogy ez történt! Egyáltalán nem ítélem el a barátnőmet, mert valószínűleg ha lenne rá lehetőségem én is ezt tenném, de a pasik úgy... nagy ívben elkerülnek. A fene se tudja miért, nincs velük szerencsém.
-Úgy irigyellek néha! - Mosolyodom el pimaszul miközben megkapom én is az italomat, végig pillantok a pasin aki kihozza azt nekem. A tekintetem Anne-ra vetem elnevetem magam halkan. - Mit mondjak... soha nem volt rossz ízlésed drágám. - Szerintem róla kellene példát vennem, csak nem tudom hogyan. A másik asztal felé esik a pillantásom, érdeklődően nézek egyszer oda, egyszer a barátnőm felé, akitől kíváncsian várom a frappáns ötleteket erre a dologra. Mindig kiötlünk valami jó dolgot, de viszont ha túl sokszor ellőjük már azt a poént akkor egy idő után unalmassá válik nekünk is. Szóval teljesen egyetértek a lánnyal.
-Mit szólnál ha mondjuk színváltósra varázsolnánk a hajukat? Ők általában csak elméletből okosak, gyakorlatba annyira nem és tuti leégetik magukat még visszarohannak a Roxfortba. Akár lehetne, hogy te az egyiket én a másikat. - Négy Hollóhátas lány, kettő neki kettő nekem és már hopp, kész is a buli. Hogy mi ezen még mekkorát fogunk nevetni! Már előre várom. Szeretem, hogy Anne mellett magam lehetek, mellette nyugodtan tudok gonoszkodni. Nem úgy mint egyes évfolyamtárs, szobatárs, barátnőféleségek mellett...

szavak száma: ennyiennyi || zene: Mert ezt hallgattam közbe || megjegyzés: bocsi a késésért    

Anne & Pansy

hanging out with my bf

Pansy & Anne

Nem tudom, mi üthetett a mai kölykökbe. Az én szüleim fontosnak tartották, hogy jó modorra neveljenek és tudjam az illemet, még annak ellenére is, hogy hogyan viselkedek az emberekkel. Mert nem, az bizony nem tartozik ehhez, semmi köze a kettőnek egymáshoz. Ha muszáj, akkor persze tudok én kedves is lenni az emberekkel, bár Merlinre hála elég ritka az ilyen alkalom.
- Ne is mondd... Még nekem se volt ekkora arcom elsőben - akadok fenn még jobban a témán, hiszen már amikor ide jöttem, sem voltam éppen szerény, viszont a nagyoktól még én is tartottam. Komolyan, nekünk akkor ez tűnt normálisnak, hogy ők nagyok, húha, milyen nagy szám, csak most látom igazán, hogy mennyire nem jelentett ez semmit. Mégis irritáló az, ahogy a kölykök rohangálnak és az sem érdekli őket, ha neki mennek valakinek. - Tényleg addig süllyedtünk, hogy az ilyen alja nép bekerüljön ide? - teszem hozzá kicsit sem leplezve az undort, amit érzek. Mert igen, undorító, hogy ilyeneket beengednek és ha ez nem lenne elég, még ráadásul a Mardekárba is kell beosztani őket...
Igazából valamennyire még komikus is az, ahogy Pansy az italomra réved és érdeklődik, hogy mégis hogyan sikerült hozzájutnom. Tudtam, hogy őt aztán nem fogja zavarni a tény, hogy képes voltam emiatt kavarni egy sráccal, de azt szerintem elismerhetem, hogy kettőnk közül én jártam jobban, és nem csak az ital miatt... - Háááát, ismersz, vannak szükségleteim - kacsintok rá, majd intek is a srácnak, hogy akkor hozzon egyet Pansynek is. Vicces, hogy most egy jó ideje már Paullal vagyok, igazából nem értem a kapcsolatunkat, de addig jó, amíg ez így van... Arról meg nem feltétlen kell tudnia, hogy egy-két alkalommal kavartam én mással is, meg persze, már ismer szerintem annyira, hogy ez ne érdekelje.
- Hát nem is tudom... Kicsit unalmas már a pók az italba és hernyó a levesbe stílus, nem? Akár az is lehetne, hogy mikor inni akarnak a pohárból, akkor az ital teljes erővel kifröccsen telibe az arcukba, mint egy szökőkút... Vagy szimplán a hajukkal is kezdhetünk valamit - ötletelek hangosan, miközben figyelem őket. Sosem bírtam a Hollóhátasokat, olyan beképzeltek, hogy ők aztán mindent tudnak... Jaj már könyörgöm, ennyi erőből én is elég sok mindent tudok, csak nem ugyanabból a témakörből, mint ők.

[You must be registered and logged in to see this image.] Mosolyogva üldögélek Anneval szemben és örülök, hogy neki ízlik a csokoládé. Persze nekem is, szó se róla, de nem vagyok nagy édesszájú, szóval egyelőre beérem ezzel a pár darabkával, amit már elfogyasztottam az imént. Csak bólintok egyet arra, amikor megerősíti, hogy hálásnak kell lennem. Lehet, hogy van neki valami oka, amiért kaptam ezt a csokit. Talán azt akarják, hogy menjek majd haza a szünetben. Nem sokszor szoktam iskolaidő alatt hazalátogatni.
Iszom egy kortyok a vajsörömből, miközben Anne a kölyökről mesél, aki nekiütközött ma. Ez a korosztály valóban... nem túl értelmes, valahogy nem emlékeztetnek régi önmagunkra. Sokkalta izgágábbak, és egyfolytában rohangálnak meg üvöltöznek, és persze nem is figyelnek semmire, ami körülöttük történik. Ekkor történnek ilyen dolgok, mint amit most Anne is tapasztalt.
-Annyira mások mint mi voltunk... nem érdekli őket semmi, nagynak érzik magukat. - Vonok vállat és a végén elmosolyodom, hiszen tudom, hogy Anne és ha kell én is próbálom őket jó modorra tanítani. Mindennek megvan az ára. Szemem aztán Anne italára téved, és meg is kérdezem tőle, hogy hogyan tudott hozzájutni. A választ megkapom, vigyorom kiszélesedik. Nekem az ilyen dolgok soha nem mennek. Pedig igazán tanulhatnék legjobb barátnőmtől, sőt, ha megkérném tuti meg is tanítana egy -két dologra, de nem annyira vonz az ilyesmi... néha tök jó lenne, de aztán inkább lemondok róla. Végignézek a pincércsávón, majd visszafordulok Anne felé. - Anne! Te aztán tudod mi kell a boldogsághoz. - Nevetem el magam, és kérdésére hevesen bólogatni kezdek. - Naná! Talán egyszer ittam ilyen italt egész életemben. - Nem vagyok az az ember, aki kihagyja a jó lehetőségeket. Gondolom hamarosan meg is kapom azt az italt, amit egy kis ideig csak nézegetek magam előtt, és ez teljesen eltereli a figyelmem a pályaválasztási témáról. Nem különösebben sietek vele, és lehet, hogy majd csak az utolsó pillanat utolsó utáni pillanatában fogok dönteni. Nem tudom. A nézelődésemből persze Anne rögtön le is veszi hogy mit szeretnék. A Hollóhátas asztalhoz pillantok, jól megnézem az ott ülőket magamnak.
-Mi legyen a sorsuk? - A pimasz hangnem és mosoly le sem maradhat, persze közben erőteljesen azon gondolkodom, hogy ma mivel is bővítsük ki a cinkos kosarunkat.

szavak száma: ennyiennyi || zene: Mert ezt hallgattam közbe || megjegyzés: bocsi a késésért    

Anne & Pansy

hanging out with a bff

Azt hiszem mindketten megjegyezzük a mai napot, ha másért nem, akkor legalább azért, mert én értem ide előbb. Annyira nem rám vall ez, hogy már-már szerintem csodának is lehetne mondani, de talán jobb, ha nem túlzok, bár ki tudja... Lehet, hogy azért mégsem ártana valamennyire az emlékeimbe vésnem a pillanatot, hogy én voltam itt korábban.
- Mondtam én! És igen, ezért tutira hálás lehetsz -  jegyzem meg még egyszer, miután megettem a hiperszuper űberfinom csokit. Mondjuk én nem gyakran eszek házi készítésű csokit, hiszen nálunk ez nem nagyon szokás, a szüleim kicsit furák, vagyis mások ezt mondják róluk, szerintem semmiben sem különböznek más szülőktől. Oké, ők sosem mondták, hogy szeretik egymást, de ez nem hinném, hogy olyan nagy probléma lenne, hiszen az nem is volt feltétele a házasságuknak. Meg amúgy is, mi olyan nagy dolog ebben? A szerelemben? Szerintem hülyeség, elég volt csak a töredékét éreznem és köszönöm, de elég volt belőle, jól el vagyok a kis kalandjaimmal, sosem unatkozom és ez nekem így pont jó.
- Hát most érted, mi az, hogy csak úgy nekem rohant? - komolyan nem értem, hogy mi ütött a kölykökbe. Emlékszem, hogy mi nem ilyenek voltunk, azért legalább annyi jó modor szorult belénk, hogy a kellő tiszteletet megadjuk a nálunk idősebbeknek, ráadásul akkoriban a "nagyok" még mintha ijesztőnek is tűntek volna. Lehet, hogy csupán emlékeztetni kéne a kicsiket mindezekre és onnantól már nem rohangálnának ész nélkül, mindenkit fellökve...
Először nem értem Pansy kérdését, de gyorsan rásegít egy másikkal. Elvigyorodom és az én kis pincérem irányába intek a fejemmel, miközben válaszolok. - Látod ott azt a pincért? Azt, amelyik még jól is néz ki, a fekete hajút. Maradjunk annyiban, hogy a srác elég jó az ágyban - kortyolok bele az italomba egy huncut mosoly kíséretében. - Te is kérsz? - érdeklődök, miután a pohár visszakerül az asztalra. Ha kér, akkor természetesen intek a srácnak, hogy hozzon még egyet neki is.
- Majd kitalálod, van még időnk rá, nem hiszem, hogy siettetni kéne a dolgot - vonok vállat, aztán bedobok még egyet a csokiból, közben pedig látom, hogy Pansy a többiek tömegét nézegeti. - Az az asztal, balra tőlünk a harmadik, ahol a Hollóhátasok ülnek szerintem elég ígéretesnek tűnik - nyomom meg az utolsó előtti szót olyan hanglejtéssel, hogy biztosan érzékelje, mire célzok. Már nézegettem őket, hogy másra sincs szükségük csak egy kis balesetre, ezt pedig mi könnyen megadhatjuk nekik, még kérniük sem kell.

[You must be registered and logged in to see this image.] Örültem neki, hogy Anne hamarabb beért mint én. Mondjuk tényleg nem szokott ilyen sokszor lenni, általában ő az, egy csomó időt késlekedik. Én nem igazán vagyok ez a tükör előtt üldögélős vagy a szekrény előtt álldogálós lány, gyorsan frissen ki szoktam választani egy rucit és a sminkemet is sokszor pár perc alatt feldobom magamra. Leülök az asztalra, majd ugye az alkoholos édesség megszemlélése és asztalra helyezése után mosolyogva pillantok barátnőm felé. Szeretem ezeket a napokat, amikor így kimegyünk valamerre. A végén mindig nevetünk egy nagyot az egészen, főleg amikor valami csínyt viszünk véghez.
-Ja hát igen. Mondjuk én most először kaptam ilyet, úgyhogy... azt hiszem hálásnak kell lennem. - Értettem egyet Anne kijelentésével. Ő megkezdte a csokit, majd végül én is elvettem belőle egyet, már csak a kóstolás céljából, de viszont ez most kivételesen megfogta a fantáziám. Nem vagyok valóban egy csokiimádó, de ezek a különleges dolgok érdekessé tudják tenni az unalmas édességet. - Finom, tényleg. Most kivételesen eltalálták az öregek, hogy mit kell küldeni. - Mosolyodom el halványan. Közben megérkezik a vajsöröm, amibe hálásan bele is kortyolok, leöblítve vele az édességet. Feltettem a lánynak néhány kérdést, és most erre kapom a válaszokat. Persze nem bírom ki vigyorgás nélkül azt a részt, amikor elmondja, hogy belebotlott egy kis srác.  - Szóval... kapott egy kis figyelmeztetést mi? Megnéztem volna. Szeretem a figyelmeztetéseidet. Izgalmasak. - Kuncogtam fel, miközben Anne poharára esett a figyelmem. Lángnyelv whisky. - Hogy csinálod ezt? Mármint hogy kiadják a töményet? - Mindig meg akartam kérdezni tőle, mert akárhányszor megfordultunk itt, mindig olyan nyugodtan rendelt és ki is adták neki. Bezzeg ha én kérnék, tuti, hogy nem kapnék ilyesmit. Ha jól emlékszem, egyszer volt szerencsém ezzel. Irigylem e miatt Annet.
-Jaj ne is mondd. Szerintem egyszer is elég lenne ha elmondanák ezt az egészet, nekem is a fejem tetején jön már ki. De mondjuk én még azon sokak közé tartozom akik nem tudják, mit akarnak kezdeni magukkal később. - Vontam meg a vállam. Egyszerűen még nem döntöttem el és nem is annyira agyaltam így az év elején rajta. Valahogy úgy érzem, még mindig túl hamar van ez nekem. De lehet, hogy annyira nem is... az asztalra könyökölök és szétnézek a helyiségben. Úgy érzem, valami hülyeség nélkül ma sem fogunk elmenni innen.

szavak száma: ennyiennyi || zene: Mert ezt hallgattam közbe || megjegyzés: remélem jó lesz  

Anne & Pansy

hanging out with a bff

Pansyval megbeszéltük, hogy ma lenézünk Roxmortsba. Szokás szerint sok időt töltöttem a szobában a ruháimat nézegetve, hogy mégis mit vegyek fel. Végül egy fekete, rövid ruhára esett a választásom, amihez egy magas sarkú csizmát vettem fel és még egy piros kabátot. Elég hideg van azért odakint, így meg mégsem fogok teljesen szétfagyni, csak kicsit. Alig kezdődött el az ősz, de már most olyan hideg van, hogy az ember ötször átgondolja, hogy egyáltalán elhagyja-e az épületet. Ráadásul ritka az olyan nap, hogy legalább fél órát ne esne az eső. Most is, ahogy a suliból kilépek, pocsolyákat látok mindenhol, amik arról árulkodnak, hogy nem is olyan régen eshetett az eső.
Egy bűbájnak köszönhetően szerencsére nem ázik be a cipőm, így nem kerülgetem a tócsákat. Úgyis mindegy, hogy belelépek vagy sem... Akkor meg minek tegyem meg azt az erőfeszítést, hogy kikerülöm őket? Igen, fölösleges energiapazarlás, egyszerűbb csak menni egyenesen
Viszonylag gyorsan beérek a Három seprűbe, ahol elkezdem keresni barátnőmet, de nem látom sehol. Furcsa, mindig én kések, és... Ja, hogy tényleg! Hiszen szólt, hogy később ér ide, mert kell tennie egy kitérőt a bagolyházba. Kivételes alkalom, hogy én értem ide előbb, szerintem ez egy történelmi pillanat. Körbe pillantok és egyből kiszúrom, hogy a kedvenc asztalunk szabad, onnan ugyanis jól belátni a helyet és könnyű csínyt is elkövetni emiatt. Múltkor az egyik másodévesnek a salátájába pár gilisztát varázsoltunk, hát szerencsétlen fogadósnak kellett utána takarítania...
Lehuppanok tehát az említett asztalhoz és rendelek magamnak egy lángnyelv whiskyt. Ilyenkor annyira büszke vagyok magamra, hogy kavartam a pincérsráccal, aki emiatt bármit kihoz nekem, amit kérek. Ennyit számít néhány kellemesen eltöltött éjszaka egyeseknek, én pedig igyekszem ezt kihasználni.
Míg várakozok, rágyújtok egy cigarettára, itt legalább nem kell arra figyelnem, hogy jön-e tanár vagy prefektus... Komolyan, nem értem, hogy mi ez a nagy felhajtás, hogy a suliban elvileg nem lehet, de gyakorlatilag egy csomó diák csinálja. Akkora hülyeség ez az egész! Nem sokkal azután, hogy megkapom az italom, Pansy is betoppan. Tekintetem kíváncsian a dobozra szegezem. - Tudod, hogy nekem apu cigit küld, az sem hiszem, hogy túlságosan szabályos lenne, de inkább örüljünk neki - kacsintok barátnőmre biztatóan. Ráadásul szerintem tudja, hogy én mennyire imádom az édességet, azzal a legkönnyebb rávenni engem bármire és gyakran én ettem meg a csokikat, amiket kapott, mert ő meg nem szereti. Elismerem, ez eleinte nekem furcsa volt, de mostanra már megszoktam, hogy nem tartozik az édességrajongók táborába. Miközben rendel, belekortyolok az italomba. Nem köhécselek, már hozzászoktam, hogy mennyire égeti a torkomat, s igazából ez egy kellemes érzésnek is mondható... - Ha te nem, akkor majd én megkezdem - nézek az asztal közepén a bonbonra, majd veszek egyet és a számba dobom. - Merlinre! Ez nagyooon finom - szólalok meg, mikor még le sem nyelem. EZ a csoki maga a tökély, vajon... Vajon ez milyen töltelék? Rumot is érezni benne, de mintha konyakot is... Meg talán van itt még valami, de azt nem tudom, micsoda...
- Ja, ne is mondd. Múltkor jöttem ki a szobából és az egyikük nekem jött, gondolhatod, hogy mennyire kiakadtam. Kapott is a srác egy kis figyelmeztetést, hogy többet ne merészelje ezt megcsinálni - azt meg úgysem tudta, hogy ki vagyok, így nem tudott kire árulkodni, bár szerintem nem is mert volna, mert eléggé kiakadt, mikor malac orrot varázsoltam az arcára. - Amúgy megvagyok, bár kissé kezd elegem lenni abból, hogy a tanárok már most gy beszélnek, mintha a tanév végénél járnánk. De komolyan, miért szajkózzák annyira, hogy "válasszatok meggondoltan szakot" vagy "ezen múlik a jövőtök". Nagyobb feneket kerítenek az egésznek, mint kéne. Én például szerintem riporternek vagy újságírónak megyek, ahhoz meg nem tudom miért kéne úgy erőltetni mondjuk a mágiatörténelmet...

[You must be registered and logged in to see this image.] A mostani hétvégére tervezett lazulás végre megérkezett. Már nagyon vártam ezt a napot. Igaz, hogy csak most kezdődött a suli, de a vizsgára való felkészülés miatt már nagy a nyomás. A tanárok csak azt hajtsák, hogy kezdjünk el készülni ebből, kezdjünk el készülni abból, mert nem lesz jó vége ha lemaradunk. Ugyan, én biztosan nem fogom lenyüstölni magam már az év elején. Mostanában egyébként is hiányt szenvedek a korombeli emberekkel való kapcsolatokból, egész nyáron csak a nagyszüleimet láttam, már kezdtem irtózni tőlük. Nagyi szokás szerint próbált 'úri hölgyé' formálni, teljes sikertelenséggel. De legalább olyan kedves, hogy küldött nekem édességet ma. Valljuk be, nem vagyok a kedvenc unokája, de mégsem tud nekem ellenállni, hiszen csak én vagyok. Az édesség miatt nem tudtam Anne-val együtt elindulni Roxmortsba. Megbeszéltük, hogy a Három Seprűbe találkozunk, mivel nekem muszáj volt kitérőt tennem a bagolyház felé. Igazából azt hittem, valami fontosabb levelet kapok majd, nem csak egy édességcsomagot "Szeretettel nagyszüleidtől, a vidámabb napért." felirattal. Nem vagyok az a típus, aki egy csomag édességtől fel fog vidulni. Soha nem is voltam. Így csak vállat vontam és megvettem az irányt Roxmorts felé. Remélem nem várt rám sokat. Én kifejezetten utálok várni, de mondjuk ha a legjobb barátnőmről van szó, akkor csak izgatott tudok lenni. Mert vele mindig jó minden. Jó kis séta után, végre megérkezem a kijelölt célhoz. Megigazítom a hajam és belépek az ajtón. Elég felkapott egy hely, szinte az összes Roxfortos diák ide jár, amikor tehetik. Nem tart soká, míg meglátom a barátnőm. Odasietek, lehuppanok az egyik székre és leteszem az asztalra a bonbonokat.
-EZ a hibás azért, mert késtem. - Fintorodom el a dobozra nézve, majd egy pillanatra elmosolyodom és legalább kinyitom a csomagot. Meglepődött képet vágok. - Héé! Nézd már, ez alkoholos és házi készítésű! Ez engedélyezett egyáltalán? Mármint küldhetnek nekem ilyet? - Azt hiszem végre beletrafáltak abba, hogy mit szeretek. A legtöbb édesség amit eddig küldtek a hálótermembe lett felejtve és a szobatársaim megették. Vagy szétosztottam... Tanakodva figyelem a dobozt, miközben azért szerintem rendelek magamnak egy vajsört, mert hát nem azért jöttem ide, hogy csak úgy üldögéljek. Kinyitom a dobozt, az asztal közepére teszem jelezve, hogy simán meg is ehetnénk. Tuti ütősebb, mint a bolti alkoholos csokoládék.
-Mizujs? Dög unalom volt ez a hét. A kicsik annyira nyomasztóak. Elfoglalják a klubhelyiséget, nyüzsögnek. Le se lehet őket lőni! - Kezdenek idegesíteni, nem hogy felfedeznék az iskolát, inkább a klubhelyiségbe vannak és helyet nem adnak másnak. Pedig nem olyan túl kicsi az a hely. Elveszek egy bonbont, megszemlélem, majd lassan nyammogni kezdek rajta. Ez finom!

szavak száma: ennyiennyi || zene: Mert ezt hallgattam közbe || megjegyzés: remélem jó lesz

Anne & Pansy