ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Tegnap 12:47-kor
Annabelle Mitchell


Tegnap 12:32-kor
Erica Herbs


2024-11-19, 17:44
Ashton P. Blake


2024-11-19, 10:19
Lioneah McCaine


2024-11-17, 11:45
Ramsey Montreville


2024-11-17, 11:15
Rocco Vivanti


2024-11-14, 21:37
Beatrice Stoepker


2024-11-10, 11:12
Joyce Brekinridge


2024-11-08, 16:25
Tristan Connors


A hónap posztolói
Kalandmester
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Lioneah McCaine
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Ashton P. Blake
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Vladimir Mantov
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Annabelle Mitchell
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Cody L. Mortimer
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Nina Rae Smith
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Maegan Anaiah Llyvelyn
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Gillian Ollivander
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Cheon Seung-ah
Sirius & Harry I_vote_lcapSirius & Harry I_voting_barSirius & Harry I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 785 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Isabella Cullen

Jelenleg összesen 71251 hozzászólás olvasható. in 4405 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 38 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (422 fő) 2024-10-15, 05:21-kor volt itt.

Megosztás
 

 Sirius & Harry

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2016-01-02, 19:54





to Sirius
[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanted to be a family with you.
Varázsos - ezzel a jelzővel illette mugliként a családot. Sosem gondolt rá, hogy Dursley-ék majd elfogadják és sajátjukként szeretik. A rengeteg megpróbáltatás beleivódott a génjeibe és elfogadta, hogy ő nem több, csupán egy megtűrt szolgáló. Mert, hogy annak idején ő volt az, akit kénye kedvére irányított mindenki abban a családban és forgatták meg ott, ahol csak kedvük támadta. Az ottani iskolában ő volt az egyetlen, aki szakadt ruhákban járt. És Dudley persze tett is érte, hogy rendesen kinézzék a fiút, nem mintha nem lett volna ezerszer okosabb, vagy türelmesebb mindegyiknél. Csak hát a magány sok dologra képes sarkalni az embert, főként, ha olyan apróként éri útól az embert, mint amilyen Harry Potter volt, mikor bekerült a háromfős gonoszokhoz. Abban a percben, mikor világossá vált számára Sirius kiléte és annak idején, a holdfényben felajánlotta a fiúnak a menedékét, sosem gondolta, hogy ez tényleg működhet, hogy a legmerészebb vágya annak az ifjúként éheztetett fiúnak majd valóra válik és szerető otthonba élhet majd keresztapjával, elfelejtve, eltemetve minden rosszat és fájót, ami az előtt megérintette őt. Így éppen ezért -mert annyira sóvárgott- érte mélyreható fájdalom, mikor belátta, hogy nem olyan egyszerű egységként működnie két meggyötört embernek. Mert vannak olyan területek az életben, ahova nem elég a szeretet.
Azonban Harry bár nem számított bácsikája megjelenésére, mégis boldogság kezdi eluralni lelkét és szívét egyaránt, ahogy egyre mélyebben és mélyebben ássák magukat a beszélgetésbe. Rádöbben, hogy többet és érdemesebbet aligha tehetne és áldja a pillanatot, mikor varázsló ujjai nem nyúltak szeretett albumáért. Ha nem így történik, akkor most az, ki számára a legfontosabb, nem állna előtte.
- Tudod, te vagy az első, aki azt mondja még van időm, és hogy rájövök majd. De nem olyan egyszerű, mikor sokan akarnak apám nyomdokában látni. - féloldalas mosollyal reagál a hajába túrt ujjakra, majd megdörzsöli tarkóját, miközben gondterhelt pillantást vet a mellette ülőre - Szeretnék tanítani, úgy érzem abban jó vagyok. És... - hatalmas gombócot küzd le torkán, mert olyan nehéz szavakat készül kipréselni ajkain, amikre sem a mellette ülő nem lehet felkészülve, se ő maga - És itt akarok lenni a kastélyban, ha Voldemorthoz hasonló támadná meg a varázsvilágot. - talán szégyenében, talán mert fél a reakciótól, de nem pillant keresztapjára. A tüzet bámulja, mintha legalábbis megbabonázná. És talán így is történik, a könnyű bizsergés ami átjárja egész testében, valahogy pezsegni kezd, de különösebben nem foglalkozik vele. Sóhajt, majd felkészül a bácsikája szavaira, így egy vontatott légzést követően rápillant.
- Miért haragszik? - kissé döbbenve pillant bácsikájára a fiú, mert nem képes elképzelni, hogy bármit is csinálhatott volna, hogy Lupin Professzort magára haragítsa, úgy ismeri - ahhoz túlságosan nyugodt természet, de persze ő korántsem ismerheti olyan jól, mint a mellette ülő.
Harry arcán kaján vigyor terül szét, miközben Sirius nevetését hallgatja. Aligha történhetne bármi, ami most kedvét szeghetné. Ahhoz túlságosan boldog perceket él meg. Olyan perceket, mikre hónapokig szomjazott. De a fiú nem képes tovább hallgatással leplezni azt, ami nyomja a lelkét. Olyan utazásra készül, olyan kalandra, ami nem kerülheti meg a kettejük családjának nyugalmát. És úgy érzi, a legjobb, ha keresztapja tőle értesül. Így mikor visszakérdez, a fiú nem felel, csak tétován lépdel a lépcső felé, hogy magával hívja a férfit is.
Minden fokon egy egész örökkévalóságnak él meg Harry. Olyan események történtek, és olyan érzéseket próbál majd szavakba ölteni, ha felérnek, amikre még ő maga sem áll készen. A túl sok kérdőjel, a rengeteg bizonytalanság, a fájdalmas múlt és az elképzelhetetlen jövő egyvelegként zúdul a fiúra, és rettentően tart tőle, hogy a két véglet egyikével megbánthatja azt, aki befogadta őt. Így okosan kell megfogalmaznia azt, amit elmondani készül.
Némán vonul be, a halk nyikorgása az ajtónak sem vonja magára ezúttal figyelmét. És csak pár lépéssel beljebb fordul végül a belépő férfival szemben. Nehéz csend veszi körül őket, és alighanem megfontoltan kell szavalnia a fiúnak, ha nem akarja sérelmekben részesíteni az éppen felgyógyult sebeiket. Újabb gombócot küzd le torkán, mikor keresztapja végül kérdőn pillant felé. Harry azonban előkapja pálcáját és annak segítségével még egy fokozattal jobban bezárja magukat.
- Tudod, Hermione nálunk járt a nyáron... - nem venne rá mérget a fiú, hogy keresztapja emlékszik rá - És egy új kalandra hívott akkor. - köhint könnyedén, majd elteszi az imént még kezében tartott pálcáját. Mély sóhajt vesz, hogy újra kezdhesse. Megrázza magát, végül pedig a férfi szemeibe réved.
- Nyugat-Angliában van egy Potter birtok. - ejti ki végül határozottan a szavakat - És lehetséges, hogy élnek még arrafelé ... - lesüti íriszeit, a nehéz pillanat, a fájdalmat okozható szavak miatt szüksége van ennyi szünetre - Lehetséges, hogy élnek még Potterek. - Harry tekintete sokatmondó és bocsánatkérő. És az igazság az, hogy most először, mióta tud erről, úgy érzi, hogy nem akarja, hogy éljen ott bárki is.

Zene || S i r i u s || ©





Vissza az elejére Go down
Sirius.Black3
Reveal your secrets
Sirius.Black3
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-12-20, 23:34


Harry & Sirius


[You must be registered and logged in to see this image.]


Hibáztatni Őt eszembe se jutott soha. Kegyetlenségem megbocsátható netovábbja lett volna benne keresni a hibát, mikor semmiről se tehetett. Ismerem múltját eléggé ahhoz, tudjam, szeretetet, mit, ha valaki, hát Ő megérdemelt volna, sose kapott. Rokonai, kikhez Dumbledore vitatható jó szándéka űzte, a szükségesnél több figyelmet nem fordítottak rá, s nem volt abban se sok köszönet. Az én családom se nyerné meg a legjobbnak kijáró jutalmat, de mégiscsak ott voltak és szerettek is, míg rá nem jöttek, mennyire más vagyok, olyanná, mint Ők sose válok. Mindemellett a felnőtt is én vagyok, a felelősség főleg az enyém, kifogás arra tökéletes, miért hanyagoltam Harryt el, miért nem voltam mellette, mikor szüksége volt rám, miért vontam meg tőle az otthon melegét, a család szeretetét, nincsen. Bátorságom összeszedni ahhoz, kilépjek körém telepedett, mindent beterítő, fullasztó feketeségbe nehéz volt, lépnem a megfelelő irányba még ennél is inkább. Féltem attól, késő már, helyrehozni hibáim nem lehet, kettőnk közé általunk épített fal megmászhatatlan, ledönthetetlen.
Megkönnyebbülés rég nem érzett, melengető folyamként lepi ereimet, épül be csontjaimba, izmaim rostjai közé, mikor egyértelművé válik az, rendben lehet köztünk idővel mégis minden. Harry nem mondott le rólam, hajlandó elviselni szeszélyeimet, küzdeni azért, két emberből, kik egy lakásban élnek egymás mellett, valódi család legyen. Nem vagyok se Lily, se James, sose leszek képes megadni neki azt, mit igazi szülei tudnának, de minden tőlem telhetőt megteszek ezúttal, a lehető legjobb legyek.
Ne érezd magad rosszul emiatt, időben rá fogsz jönni, mi vonz igazán, és ha mégse, akkor se csüggedj, fiatal vagy még, belefér a próbálkozás – őszinte mosollyal arcomon borzolok bele kócos, sötét tincseibe. Rég nem tettem már ezt meg, pedig kellemesebb érzés, mint gondolnám. Tekintetem nem szakítom el övétől, figyelem arcát, ismerős, szeretett vonásait, s újra belenyilall a fájdalom szívembe, hogy oly sokáig hagytam őt egyedül, kétségek közt vergődni, pedig ha valaki, hát Harry megérdemli a boldogságot, a meleg családi környezetet.
Mostanában sok a dolga, meg haragszik is rám, de igen, elég gyakran találkozunk – igyekszek ezután kevesebbszer hozzá menekülni, vagy ha mégis rám tör a kényszer, keresztfiam is magammal vinni, betartva ígéretem, olyan mély szakadék, mely az elmúlt hónapokban közénk nőtt, nem lesz többé.
Kevéssé burkolt faggatózása nem kerüli el figyelmem, szót ellene azonban nem emelek. Miért is tenném? Jó érzés figyelme, törődése, az, érdekli, mi van velem.
Halkan felnevetek arra, Ron a nagyteremben vacsorázik még mindig. Mit se változott az a kölyök, s ez valahol kellemes megnyugvással tölt el. – Valami fontosról? – vonom fel szemöldököm kérdőn, kissé meglepetten. A korábbi, már–már felszabadult hangulat úgy tűnt el, mintha kergetnék, visszatért a kezdeti zavar, mit egyelőre nem tudok hova tenni, ahogy Harry hirtelen felugrását, kapkodó mozdulatait sem.
Persze – felállok én is, lassabban, nyugodtabban, mely nem több, mint látszat, legbelül bennem is hasonló érzések kavarognak, mint keresztfiamban. Némán lépkedek utána, az ismerős lépcsősört szedve, melyet inkább tartottam mindig is otthonomnak, mint szüleim házát, most mégse vagyok képes nosztalgiámra figyelni, minden gondolatom kitölti a titokzatos téma.
Nesztelenül lépek a szobába be, így csukom az ajtót is magam mögött. Várok egy pillanatot, ujjaim a kilincsre szorítva. Azon gondolkozok, szükség van–e drasztikusabb bezárkózásra, végül mégse veszem elő pálcám, inkább Harry felé fordulok, közelebb araszolok hozzá.
Történt valami? – bízok abban, semmi komoly, vagy ha mégis, a gond könnyedén megoldható. A szégyent ismerősként üdvözlöm, ahogy újra szétterül testemben, bánt a gondolat, nem tudok keresztfiamról semmit, ötletem sincs, mi lehet a baj. Megrázom magam, arcomra határozott érdeklődés költözik, meg akarom mutatni, számíthat rám mostantól, meghallgatom, s segítek bármiben, ha tudok.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-11-29, 21:09





to Sirius
[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanted to be a family with you.
Tagadhatatlan, hogy Harry számára olyan elérhetetlen értéket és szimbólumot öltöztetett fel a család jegyében, amit korábban ő maga sosem tapasztalhatott. És azon az éjjelen, mikor végre megismerte azt, kivel megosztotta volna teljes önmagát, lényének minden eltitkolt és meggyötört formájával együtt, végezetül cserbenhagyta őt. Kölcsönös folyamat volt ez, pontosan tudta ő is. Harry-t azonban túl sokszor és sokat bántották ahhoz, hogy úgy érezze, hogy abba nőjön fel, hogy neki készakarva követelnie kellene mások szeretetét. Nem, Harry Potter sosem volt ennek a módszernek a lelkes követője. Nem erőszakolta ki mások szeretetét, figyelmét, vagy törődését, nem. Kapott ő eleget onnan, ahonnan nem kért. És hogyan is tudhatta volna, hogy mi helyén való, ha sohasem tanították meg neki? Mindez kevés kifogás arra, hogy hogyan engedhette kicsúszni tenyeréből azt, amit annyira akart akkor este. És hányszor, de hányszor megtorpant Sirius ajtaja előtt és emelte fel reszkető karját, hogy megmondja, "Ha teherré vált, úgy elhagyja a házat." De nem tette. Sohasem nőtt benne elég bátorság, hogy hadakozni kezdjen olyanokkal, akiket úgy szeretett, ahogy keresztapját. Mert kiváltképp fontos volt neki, ha beismerte, ha dacolt ezzel időnként.
Rendkívül nyugtalanította egész nyáron, és még most is, hogy tehetetlenül hagyta, hogy boldogságának lidércei körbe táncolják, megsimogassák és az, hogy hagyták a fiúnak, hogy megízlelhesse, milyen is az otthon valódi melege, mikor várnak rá, mikor örülnek neki. És végül olyan erővel fosztották meg tőle mindezt, ahogy annak módja és rendje. Kegyetlenül elbánt vele az élet, tudta ő is. Azért, mert nem beszélt a szüleiről mindenkinek, minden alkalommal, még tudta, ott élt benne, az ereiben, mélyen.
A meglepettség, a meghökkenés aligha fejezik ki a Harry arcára ült érzelmeket, mikor végezetül őt pillantja meg. Az album hiányának érzete vetekedni sem tudna azzal, amit keresztapja mosolya vált ki belőle. Akaratlanul is viszonozza, lemásolja a gesztust és valami különleges oknál fogva felbátorodik, hogy beszéljen, hogy meghallgassa, hogy megpróbálja rendbe hozni a káoszt, ami kettejüket megkörnyékezte. Hiszen tudta, tudja jól, hogy mindaz, ami velük történik, nem fogható, nem húzható rá csak Sirius-ra, vagy csak ő rá, ez a kettejük szüleménye. És pontosan ez az oka annak is, hogy ketten kellenek, hogy megoldják ezt.
Harry arcán csak mosoly ül, ahogy meghallja keresztapja egyetértését. Tudja ő jól, hogy mik azok a gondolatok, amik Sirius szemeiben még ott vannak és próbálják elárulni magukat hangok nélkül, de nem válaszol rá. Legalábbis hallhatóan nem. A gyermekkorát már régen levetkőzte, szinte sosem volt neki és ezt, mindenki tudja. Ha mást nem is, talán ebben igaza van a világnak Harry Potter-ről. Sosem volt gyermekkora.
A vállára ejtett kar jóleső érzéssel önti el a fiút, ám annak hirtelen véget érése megriasztja. Mintha újra megízlelné kettejük családjának melegét, és hirtelen szakítanák el tőle. Ezt nem képes egy helyben tűrni. Bácsikája a kandalló tűzébe merülve észlel fel, ahogy végül maga felé fordítja őt, és nem törődve a következményekkel öleli át keresztapját, ahogy tette volna minden nap, amikor azon bánkódott, hogy elveszítik egymást. Most itt van - gondolja, és küzdenie kell. Ennyiben nem merülhetnek ki ők ketten.
 - Rendben. - szalad ki a fiúból halkan, semmitmondóan. Pedig szíve legmélyebb rejtekeibe is beférkőzik az imént halott mondat és valahol tudatalattija mentálisan feljegyzi, hogy soha ne felejthesse el ezt és, hogy valahol a fejében ez a pillanat örökké tarthasson.
Végezetül megindul a kanapé felé, hogy belevethesse magát olyan el nem mondott dolgokba és problémákba, amikről úgy véli keresztapjának tudnia kell. Nem azért, mert olyan fontossá nőtték volna magukat Harry szemében, inkább azért gondolja így, mert ha valakiben megbízik, az Ő. És ha valakivel megakarja osztani az életének minden fejezetét, az a keresztapja. Így, mikor mellé heveredik és végül egymásra utalva engedik magukat úszni a családi szféra küszöbéig, már nincs visszaút.
- Én sem tudom, hogy mi vonz a legjobban. És azt hiszem, hogy ez itt a legnagyobb baj. - mosolyodik el a fiú bűnbánóan, végül csak nézi Sirius megfáradt szemeit. Elveszik bennük és tanulmányozza az arcát, mintha soha előtte nem lett volna rá alkalma. És most, hogy jobban belegondol, valóban elég régen kémlelhette már keresztapjának tekintetét.
- Lupin Professzor? Szoktatok még összejárni? - kérdezi ő maga is mosolyogva, mintha legalábbis valamit mégis kiakarna facsarni a férfiból. Igyekszik nem túl átláthatóan tenni, de oka lenne azt feltételezni, hogy igenis elég átlátható. Mégsem kezd bele bocsánat kérésbe, egyszerűen úgy tesz, mintha minden rendesen történne és ők ketten csak beszélgetnének.
- Jól vannak. Ron gondolom még vacsorázik, Hermione meg kitudja, hogy merre jár éppen most. De jó is, hogy szóba hoztad őket, mert van valami, amiről azt hiszem beszélnünk kellene. - megdörzsöli a tarkóját zavarba esetten, majd hirtelen lendületből pattan fel a kanapéról és idétlen mozdulatokat lejtve kerüli meg az ülő alkalmatosságot, hogy a lépcső előtt megtorpanva újra szóljon.
- Fel... fel tudsz jönni? - igyekszik ezzel arra célozni, hogy az, amit mondani akar keresztapjának nem olyan téma, ami mindenféle griffendéles fülét el kellene, hogy érje. Így egy bizakodó pillantást vet a férfira, majd megindul felfelé annak reményében, hogy Sirius követi őt.

Zene || S i r i u s || ©





Vissza az elejére Go down
Sirius.Black3
Reveal your secrets
Sirius.Black3
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-11-24, 01:31


Harry & Sirius


[You must be registered and logged in to see this image.]


Hirtelen ötlet volt csak, semmi több, mélyről jövő, kiszakadni akaró, mindent elsöprő vágy. Kicsúszott számon, mit abban a pillanatban helyesnek gondoltam, miről oly sokszor álmodoztam cellám sötét, rideg magányában. Azon, mivel is járna ez, nem merengtem el, meg se fordult fejemben, az együttélés nehéz lehet, komoly erőfeszítéseket igényel, nem elég belevágni, hagyni, sodródjon, amerre akar. Elszoktam a felelősségtől, a társaságtól, a külvilágtól, sok volt, mi nyakamba hullott hirtelen, nagyobb falatnak bizonyult befogadni keresztfiam, mint hittem, s ahelyett, megküzdöttem volna a nehézségekkel, próbálkoztam, harcoltam volna, elmenekültem. Hátat fordítottam családom egyetlen élő tagjának, ellenkezőjét tettem a helyesnek. Időm nagy részében egyedül kóboroltam, vagy Remus társaságát élveztem, mert mellette nem éreztem azt, változtatnom kell, lehettem önmagam, utat engedhettem a félelemnek, depressziónak, míg Harry előtt úgy hittem, erősnek, magabiztosnak kell lennem.
Bátorságom sokáig hagytam ágyam alatt a porban bujkálni, nem nyúltam utána, meg se kíséreltem visszaszerezni, míg a gondolat, habozásommal mindent tönkretehetek, végleg elmarhatom magam mellől keresztfiam, keresztbe tehetek mindkettőnk vágyainak, meg nem környékezett. A kétség, az ijedtség kellemetlen érzése eleget adott, rávett arra, mozduljak, megkísérjem helyrehozni a remélhetőleg még nem helyrehozhatatlant.
Nálam hagyott albumot használtam pajzsnak, oknak arra, miért bukkantam fel a toronyban hirtelen, hívatlanul. Azt hittem, ezek után megy majd minden, könnyedén siklunk át a megbeszélésre, de tévedtem. Egymással alig vagyunk képesek kezdeni valamit, mit belegondolva felesleges csodálni, hosszú idő telt el azóta, hogy csak létezünk ugyanazon falak között, közösen, de nem együtt.
A kétség ismét megkörnyékez, a gondolat, elkéstem mindennél erősebb, s a megkönnyebbülés izzó robbanásként szóródik szét sejtjeimben, mikor Harry biztosít, hajlandó meghallgatni, szerinte is beszélnünk kell. Akaratlan mosoly kúszik erre arcomra, ajkaim épp csak egy kicsit, de felfelé görbülnek. A mostanában ritka kifejezés maradandónak bizonyul, hiába tombol a várakozó, kellemetlen feszültség még mindig bennem.
Nem, tényleg nem – értek vele egyet, halk sóhajjal ajkaimon. Szeretném néha, ha gyerek lenne még, ha boldogabb, szeretőbb környezetben nőhetett volna fel, ez ellen viszont már semmit se tehetek. Szinte felnőtt, jobban is, mint sokan mások, komolyabb tud lenni idősebbeknél is akár, gyerekként kezelni botorság lenne.
Kezem lazán vállára ejtem, mintegy jelzésként, itt vagyok most már, de bármilyen kellemes is legyen az érintkezés, elhúzódok hamar, tőle is távolabb lépek. Kandalló előtt állok meg, figyelem a vidáman lobogó lángokat, azt kívánva, bárcsak körülöttem is minden ilyen könnyen menne, nekem se kéne mást tennem, mint amit a természet diktál. Forróságuk nem ér el hozzám, felőlük áradó melegség nincs hatással rám, fagyosnak érzem a levegőt míg keresztfiam a köztünk lévő távolságot át nem szeli. Habozás nélkül teszek néma kérésének eleget, felé fordulok, mozdulatlanul hagyom, tegye, mondja, miért idejött. Ölelése őszinte meglepetésként ér, sok mindenre számítottam, ezt kivéve, le is fagyok néhány másodpercre. Viszonzom átkarolását végül, egyik kezem hátára, másikat puha, rakoncátlan tincsei közé simítom, és biztosítom, mostantól valóban család leszünk.
Semmiben nem voltam még ilyen biztos – bólintok habozás nélkül, s mosolyom is visszatér szépen lassan, fokozatosan, készen arra, eltűnjön egy másodperc alatt, mintha attól félne, átverés ez csak.
Nehéz lesz, sokkal inkább, mint azt első elhatározásomkor sejtettem. Mindkettőnknek hozzá kell szoknia a változáshoz, de menni fog, mennie kell, hiszen ezt akarjuk, kétség se férhet ehhez, ahogy biztos vagyok abban is, megéri a küzdelem.
Érdeklődve figyelem útját a kanapé felé, s csak egy másodpercig habozok, mielőtt követném, és leülnék mellé. Kíváncsi vagyok mindenre vele kapcsolatban, elképzelni se tudom, mi mindenről maradhattam le. Olyan rég beszéltünk, az utóbbi időben a köszönést is elhagytuk, az is igaz persze, találkozásaink is nullára redukálódtak szinte. Mostantól azonban másképp lesz minden, fokozatosan megismerjük egymást, úgy, ahogy azt korábban kellett volna. – Talán azért érzed így, mert meg akarsz felelni mindenkinek, mert úgy gondolod, olyan pályára kell lépned, amit elvárnak tőled. Próbálj nem törődni ezzel, képzeld el magad néhány év múlva. Hol szeretnél lenni, mit akarsz csinálni, mi vonz legjobban? Nehéz a döntés, de ezt kizárólag te hozhatod meg – segítek neki, amiben csak tudok, azt megmondani azonban, melyik pályán haladjon tovább, nem fogom. Megtehetném, de mi értelme lenne? Kicsi az esélye, sikerül eltalálnom azt, ami valóban boldoggá tenné, márpedig ez a legfontosabb.
Rólam? – halkan felnevetek, megcsóválom fejem, mielőtt szavaira érdemben is reagálnék. – Mindent tudsz, ami fontos, az utóbbi időben semmi említésre méltó nem történt velem – nem csak le akarom rázni, az igazat mondom. Mióta az élet viszonylagos nyugalommal kecsegtet, mást se tettem, mint menekültem, ezt pedig tudja Ő is, egyéb mesélnivalóm nem akad, talán majd idővel.
Ron, és Hermione? – érdeklődök ismét, barátai felől ezúttal, habár leginkább hozzájuk fűződő kapcsolata az, mi kíváncsivá tesz. Remélem, nem változott meg ez azóta, hogy utoljára hallottam róluk. Beszélgetésünk nehezen akar beindulni, de nem csodálom, kijöttünk a gyakorlatból, rá kell éreznünk újra, a másikhoz miként viszonyuljunk. Időre lesz szükségünk ehhez, fogalmam sincs mennyire pontosan, egyedül az kétségtelen, természetessé válik majd egyszer.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-11-18, 15:57





to Sirius
[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanted to be a family with you.
Harry minden álmát összepréselte és egy nagyot formált belőle, mégpedig azt, hogy; Sirius oldalán megtalálhassa a családot, amiről kiskölyökként álmodozott. Azt remélte, hogy majd keresztapja hozza el neki az otthont, s hogy majd ő mellette éli boldogan a mindennapokat és mossa el a szürkeséget, üldözi el a démonokat és kergeti el a múltjának állandóan felbukkanó lidérceit. Egy apára vágyott, egy testvérre, a keresztapja képében. Hosszú évekig nélkülöznie kellett és bár az éhezésen túl fizikailag sosem bántották őt Dursley-ék, előfordul, hogy a lelki bántalmazás, a szeretet hiánya, a törődés nélkülözése sokkal nagyobb problémákat tud szülni, mint egy esetleges pofon nyoma az orcáján. Így is érzett, mindaddig, míg azzal az egy bőröndjével be nem lépett Sirius otthonába. És várt, türelmesen várt. Ám megtörtént, amitől félt. Vendég maradt. Keresztapja kerülni kezdte őt, talán a helyzet szokatlansága miatt, talán ő maga miatt, mert rossz fényt vetett rá, sosem tudta meg. És ez sajnos azzal az aggasztó ténnyel járt, hogy egy idő után ő maga is menekülőre fogta és igyekezett elfordulni Sirius-tól. Már nem akarta megbeszélni, nem akart vele lenni, mégis bánta.
És ahogy megpillantotta a toronyban, jobban bánta, mint életében bármit. És csak azt kívánta, hogy a kastély nyelje el, amiért ennyire gyáván hagyta, hogy a kettejük egysége tönkre menjen.
- Ezért is hálás vagyok. - biccent a fiú tisztelettudóan, miközben megindul az albumért. És bár észleli keresztapja halovány mosolyát arcán, mintha sajátja elmenekült volna és esze ágában sem lenne ismét felbukkanni. Jobb is- gondolja, nehezebben viselné el, ha most hagyná magát elérzékenyülni és Sirius ismét elfordulna tőle. Bármennyire is lett felnőtt férfi, kedve lenne könnyeket fakasztani. A szituáció, vagy a felkavartság következményeképp, de jól esne. Miközben elballag a könyvért, gépiesen teszi, szinte remegő kezekkel. A porcikái, minden sejtjében tiltakoznak és viselkedésre próbálják inteni. Udvariasságra, kedvességre. De valami oknál fogva hátra száműzi elméje ezúttal az udvariasságot. Épp elég udvariasan várt a nyáron, hogy megtörténjen közöttük az áttörés. Már kései a finomkodás.
Arcán a mosoly, megmelengeti a fiút szívét. Régi vágya, hogy így láthassa keresztapját és az élmény, a boldogság, hogy ő okozhatta e fakó képet beleivódik elméjébe és a szövetein át eljut a szívébe. Elraktározza, hogy a mosolya legyen, mi először eszébe jut majd. Emlékezzen rá, boldog legyen, hogy ha csak egy halovány mosoly is történt, de megtörtént az utolsó találkozásuk során. Ennél többet aligha adhatott volna neki, és egyébként is úgy érzi, az album korántsem jelent most perpillanat neki oly sokat, mint a megajándékozott melegség, ami tekintetéből árad. Végül úgy érzi keresztapja lemondana róla, így sietősen elébe vág ennek. Nemleges válasszal, hogy arra sarkalja, akarja őt, úgy, ahogy ő szeretné visszakapni. A hirtelen rá emelt tekintet, a visszakérdezés leleplezi Sirius-t. Valóban attól tartott, hogy Harry majd visszautasítja, mire a fiú ajkai ívében váratlan görbület jelenik meg. Apró, de őszinte.
- Azért én sem vagyok már gyerek. - él benne még a tiltakozás. Nem kívánja, hogy keresztapja egyedül vigye el a balhét, amiért nem voltak képesek nyitni egymás felé. Ugyanolyan bűnös, vétkes. Kereshette volna. Dörömbölhetett volna az ajtaján, kérlelve, üvöltve, hogy hallgassa meg. De bármikor megállt Sirius ajtaja előtt, lemondott róla. Hálát érzett, hogy befogadták. Tovább miért kellett volna megalázkodnia, hogy kikövetelje a szeretetét? Nem volt sohasem egy erőszakos típus ilyen téren. Ha adták örült neki, ha nem, beletörődött. De most, úgy érezte nincs helye az önmarcangolásnak. Másra kell áldozni az együtt töltött perceket. Megérinti váratlanul a fiút, de hamar elhúzódik tőle. Mintha megízleltetnék vele a legfinomabb ízvilágot és könyörtelenül egyetlen falás után elvennék tőle. Így érez ezt követően, hiába figyel koncentráltan. Hagyja, hogy keresztapja szavai még elérjék, de végül a tetteknek adózik. Követi Sirius-t, s finoman maga felé fordítja őt. Szüksége van rá és úgy érzi keresztapjának meg még inkább. Magához vonja a férfit, lágyan, mégis érzékeltetve, hogy mit érez ebben a percben.
Pár másodperc leteltével forróságot érez hátán, majd fürtjei között. Az ölelésben kiteljesednek és Harry szavai otthonra találnak. Mire megkapja a legédesebb hangon, a legkedvesebb választ és már úgy érzi, hogy az egész nyár egy fergeteges rémálommá készül változni a fejében. A férfi, akinek most a mellkasára pihentette fejét, sosem lenne képes többé tőle eltávolodni, és pontosan tudja, hogy ezek után ő sem lesz az. A mosoly tükröződik arcán, mivel keresztapját jutalmazza.
- Biztos vagy benne? - határozott a kérdés, de hangja még mindig bizonytalanul cseng. Megértené, ha keresztapja azt mondaná, hogy ő inkább a magányos típus és távolról szeretne az élete részese maradni. Nem húzódik messzire, még mindig előtte áll és úgy figyeli a férfit.
- Hát, öhm. - megdörzsöli tarkóját, majd az egyik kanapé mellé lép és gépiesen leeresztve magát int keresztapjának, hogy csatlakozzon hozzá  - Mindenki várja a bejelentést tőlem, hogy mi leszek, mit kezdek magammal. De őszintén szólva magam sem tudom, hogy melyik pályára kellene lépnem. - mosolyodik el végül és egészen őszinte tanácsot kérő- pillantásban részesíti keresztapját. Akarja, hogy Sirius érezze, bármit megosztana vele, csak kérdeznie kell tőle. Majd egy néma sóhajt követően a fiú felé vet egy félénkebb pillantást.  - Én sem tudok többet rólad. - mosolyodik el végül, majd kérdőn felvonja szemöldökét. S bár nem mentek az emeletre, készen áll rá, ha arra kéri keresztapja, azonnal felvándorol vele azon a pár lépcsőfokon. De úgy érzi, a kényesebb témákat később kellene elővennie, mint például a Potter birtokot...


Zene || S i r i u s || ©





Vissza az elejére Go down
Sirius.Black3
Reveal your secrets
Sirius.Black3
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-11-06, 14:13


Harry & Sirius


[You must be registered and logged in to see this image.]


Szüleim háza nem volt az otthonom sose, talán csak addig, míg kicsi voltam ahhoz, hogy bármi fogalmam legyen a körülöttem lévő világról, hogy rájöjjek, nem mindig az a helyes, mire tanítani próbálnak, nem mindig azok a nézetek szerint kell élni, miket orrod alá dugnak. A Roxfort ősi kastély formájával, hosszú folyosóival, titkos alagútjaival, elfeledett szobáival fontos volt nekem, jól éreztem ott magam, teljesnek, elégedettnek. Imádtam minden szegletét, összes kanyarját, éltetett a kaland, mely csak ott várt rám, de otthonomnak nem nevezhettem, hisz az enyém nem volt sosem, nem csak értem létezett, ugyanazt hivatott nyújtani összes diáktársamnak. James szüleinek házáról se mondható el ez ugyan, mégis sokkal inkább nevezhettem hazámnak, mint addig bármi mást. Tizenhat voltam, mikor mindent hátrahagytam. Véglegesen, visszavonhatatlanul elfordultam családomtól, s attól, mit ők évszázadok óta képviseltek. Nem bántam meg sosem, egyik legjobb döntésem volt. Hála ennek rájöhettem, milyen, mikor valóban család vesz körül, mikor büszkék rád, akkor is, ha kissé más vagy, mint ők, ha nem követed parancsaikat némán, behunyt szemmel.
Hasonlót szerettem volna keresztfiamnak is teremteni, azt akartam, megtudja, milyen egy meleg, békés otthon. Valami elromlott mégis, terveim darabokra hullnak, az ellenkező irányba indultam, mint akartam. Fogalmam sincs, pontosan hol ment tönkre minden, s miért, gondolkozni is felesleges rajta már, azt hiszem. A legfontosabb, az egyetlen, mit tehetünk ennyi idő után, hogy megpróbálunk új útra lépni, más irányból közelíteni. Összeszedem hát minden megmaradt bátorságom, kezembe veszem a sorsot ismét, meglátogatom keresztfiam.
Örülök, hogy nem hagytam időt aggódni miatta – mosolyodok el halványan, megkönnyebbülten. Utóbbi tulajdonképpen nem az album időben elhozatalának, inkább annak köszönhető, képesek vagyunk beszélni valamiről. Kezdtem az utóbbi időben kételkedni ebben, holott korábban meg se fordult fejemben hasonló se. Fogalmam sincs, mi lesz ezután, de ez talán egy olyan kezdet, miből kiindulhatunk valamilyen irányba. Pislogás nélkül figyelem reszkető, szaggatott mozdulatait, nem tud mit kezdeni velem, elképzelni se tudja, miért jöttem ide, mert abban biztos vagyok, nem hitte el, csak a fényképeket hoztam vissza neki. Fáj felém mutatott reakciója, panaszkodni azonban nincs jogom, bőven tettem azért, hogy így legyen.
Sápadt arcomra mosoly szökik ismét, válasza hallatán. Megkönnyebbülés, úgy gondolja Ő is, beszélgetésünk tárgya másra nem tartozik, kettőnknek van köze hozzá, senki másnak. A klubhelyiség pedig túlságosan is átjáró ház egy privát társalgáshoz. A szoba se csak keresztfiamé, természetesen, könnyebb lesz azonban az ott lakókat meggyőznie, várjanak kicsit, már ha eljutunk egyáltalán odáig, most túlságosan is úgy tűnik, Harry lemondott arról, kapcsolatunk ismét jobb lehet. – Nem? – kérdezek vissza akaratlanul is, meglepetten, felkapva fejem. Örülök neki, ez kétségtelen, kezdtem azonban feladni a reményt.
Én vagyok a felnőtt, és én tettem ígéretet arra, hogy egy család leszünk – sóhajtok halkan, fejem rázva. Semmi nincs, amivel Harryt vádolhatnám, vagy ő neheztelhetne magára, idősebbként nekem kellett volna komolyabban vennem, tisztában kellett volna lennem azzal, nem lehet olyan könnyű otthont teremteni, mint amilyennek hangzik. Lassan lépek hozzá, vállára ejtem kezem. Rég nem tettem már ennyit se, teljesen eltávolodtam tőle minden értelemben. Az érintés nem tart sokáig, egyetlen pillanatig pihentetem csak meg rajta tenyerem, s már el is húzom, ellépve mellette közben. – Igazad van, enélkül úgy tűnik, reménytelenek vagyunk mindketten – lassan megcsóválom fejem, de pillantásom a kandallóban lobogó tűzről nem veszem le. Forróságot árasztanak a táncoló lángok, mégis hidegnek érzem körülöttem a levegőt. Ujjak súlya felkaromon meglepetésként ér, kérdőn engedek az érős, mégis gyengéd mozdulatnak. Harry felé fordulok, ki pillanatokon belül másodszor, s harmadszor is meglep.
Szavaira kellemes melegség árad szét mellkasomban, az ölelésnek hála pedig végigtódul végtagjaimon is. Kábán emelem fel karjaimat, jobb kezem hátára simítom, ballal fürtjei közé túrok. Hosszú ideig nem húzódok el, kellett ez mindkettőnknek már, azt hiszem.
Én is örülök, hogy eljöttem – súgom halkan, eltolva magamtól lágyan, mosolyogva. Úgy hiszem, a kontaktus mindkettőnknek segített, feszültségünk, ha el nem is tűnt, valamennyit mérséklődött.
Rengeteg dolgon kell változtatnunk, de szeretném, ha továbbra is együtt élnénk – teszem hozzá halkan, biztosítva Harryt, bár sok minden történt velem, egész más lettem, mint voltam egykoron, könnyen továbbra se adok semmit fel, különösen, ha az valami ehhez hasonlóan jelentőségteljes.
Meg se kérdeztem mostanában, hogy mi van veled – sóhajtom bűntudatosan, kérdőn oldalra döntve fejem. Őszintén érdekel, hogy van, annak ellenére is, mostanában annyi időt se töltöttem vele, hogy ilyen hétköznapi dolgokról elbeszélgessünk.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-11-01, 20:13





to Sirius
[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanted to be a family with you.
Harry gyakorlatilag mióta az eszét tudja arra vágyott, hogy legyen az életében egy hely, ahol úgy érezheti otthon van. Menedék, meleg, otthon. Ezeket a szavakat szerette volna egyetlen helyre felöltöztetni. Úgy kívánta, hogy idővel talán sikerülhet építenie egyet. Tagadhatatlanul az Odú és a Roxfort falain belül is úgy érezte, itt rendben van. De valami a lelkében motoszkált időtlen idők elteltével is. Az, hogy ő egy vendég. Az egyetlen hely, amit ténylegesen magának tudott, a lépcső alatti kupac, később pedig Dursley játszószobája volt. Igen, ott otthon érezhette magát. Az övé volt, minden ólom katonával, minden porcicájával. A Weasley ház kedves, de nem tulajdona. A Roxfort pedig ideiglenes menedék minduntalan. És a Sirius-al megosztott otthon, sivár és kibékíthetetlen azzal a hellyel, amiről ő álmodott. És ezt nem a szobák hűvös tapétája, vagy helyenként porladozó lépcsőfokok jelentették. Az üresség odabentről kalapált. A szívében tajtékzott a háborgás tengere. És pontosan tudta, hogy az, hogy a kastélyban van, nem oldja meg a problémát, hiába hitte, hogy elfelejti majd. Sirius nem hagyta el mentálisan egyetlen percre sem. És ez volt az, ami fájt Harry-nek. A család, karnyújtásnyira tőle és mégis olyan ostoba, hogy nem harcol érte. A kérdés közhelyes, de adott. Megérdemli egyáltalán?
A nesz az, mi végül felkapja ábrándozásából és bár ötletként sem ötlik fejébe, hogy ki ólálkodhat a toronyba, kérdő ábrázattal araszol végig a lépcsőn. Várja az ismerős nyikorgást, amit a nyáron már megszoktak talpai. Ám ezúttal cserbenhagyják őt. Leérve pedig íriszei mondanak le róla, mert olyan alakról képzelek, kinek jelenléte lehetetlen. Ezer és egy ok támadja le nyugodt gondolatait a fiúnak, miken igyekszik úrrá lenni, hogy keresztapja szájából hallhassa végül az igazat.
- Még nem kerestem, de előbb-utóbb biztos hiányoltam volna, szóval,... - barátságos mosolyt varázsol arcára, bár kissé habozik sápadt arcára ólálkodni. Óvatos, megfontolt léptekkel halad átvenni a könyvet és reszkető ujja lágyan siklanak a bársonyos borítóra, hogy mellkasához szoríthassák azt. Pár másodperc lepergése alatt távolodik el újra a fiú, hogy Sirius arcát fürkészhesse. A puha csend garázdálkodik körülöttük és Harry feszengve érzi magát. Olyan árnyalata ez a kellemetlenségnek, mivel még sosem birkózott élete során, újfajta, ismeretlen. Nincsenek fogódzók.
- Rendben. - bólint megértően, ő maga is úgy véli, hogy beszélgetésük tárgya senki másra nem tartozik a toronyban, csak kettejükre. És míg itt bejárkálhat, átjárkálhat bármelyik háztársa, úgy fenn elbír szobatársaival, hogy időt kérjen tőlük, ha lustálkodni támadna kedvük. Lába elindul, de lelke ott marad, ugyanis keresztapja szavai megbilincselik és ezúttal fizikailag is maradásra kényszerítik őt. - Nem, nem tévedtél. - rázza fejét hirtelen, más körülmények között talán bele is szédülhetne az apró mozdulatsorba. Ám ezúttal más a helyzet. Kapaszkodnia kell, erősnek maradnia. Megtörtént, amire várt. És talán az ék, ami közéjük szülte a távolságot, végre elillanni látszik.
- Én sem sürgettem... - von vállat felszabadultabban a fiú, ám kissé meglepődve fogadja, ahogy végül keresztapja elé lép és vállára ejti könnyedén sápadt bőrbe bújt ujjait. A fiú épp elérzékenyülve pillant az érintett területre, de a kontaktusnak hamar vége szakad és a férfi elfordulva tőle a tűzet fogva tartó kandalló elé lép és úgy folytatja. - Talán akkor puhítanunk kellene egymáson. - mosoly szökik arcára és barátságosan indul meg, maga sem érti miért. Úgy érzi, most itt a lehetőség, és keresztapjánál jobban senkit sem szeretne a családjának tudni. Nem lehet olyan ostoba, hogy hagyni vessze ezt. Keze megindul az előtte háttal álló válla felé de végül finoman felkarját érinti, hogy szembe fordíthassa magával, kiegyenesítve tartásán.
- Örülök, hogy itt vagy. - bólint ajkait felhúzva, majd felbátorodva nem törődve a következményekkel dönt úgy, hogy szüksége van rá, - ezért karjaival közre fogja keresztapja derekát és lágyan belesiklik annak ölelésébe. Nem bánja, ha most ellöki, ha elhagyja, ha elutasítja. Ő megteszi, megtette. És ezzel a tudattal képes lesz tükörbe nézni. Meg aztán vágyott erre egy ideje, miért húzza az időt?

Zene || S i r i u s || ©





Vissza az elejére Go down
Sirius.Black3
Reveal your secrets
Sirius.Black3
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-10-28, 22:19


Harry & Sirius


[You must be registered and logged in to see this image.]


Felelni arra képtelen lennék, ilyen gyáva mióta vagyok. Azkabanban töltött idő meghozta férges gyümölcsét, nem is számítottam másra, tisztában voltam azzal, ha valaha szabad leszek ismét, kérdéses, leszek–e olyan valaha, mint egykor voltam. Azt, egy nap kijutok onnan, nem kételltem, dolgom volt még, Jamesék halálát senki nem bosszulta megfelelően meg. Szerettem volna tisztára mosni nevem, tudatni akartam azokkal legalább, kik fontosak nekem, barátaim sose árultam el, meghaltam volna inkább, Féregfarkkal ellentétben. Életét védte ő, átgázolva mindenen, maga mögé utasítva emberségét is. A gondolatra is heves düh lobban fel bennem, annak ellenére, ez a történet már lezárult. Megrázom magam, ha elsüllyedek gyűlöletemben most, nem jutok egyről kettőre soha. Foglalkoznom a jelennel kell, azzal, mit még helyrehozhatok, legalábbis ebben reménykedek. Összeszedem hát magam, s a könyvet, mi indoknak tökéletes arra, miért bukkanok fel a kastélyban hirtelen fel, bejelentkezés, és anélkül, bárki hívott volna.
Csendesen lopakodok a folyosókon végig. Bejutni egyszerű volt, ennél pedig már csak a klubhelyiséghez elérés, anélkül, bárki kiszúrna, könnyebb. Holott azt hittem, komolyabb erőfeszítést igényel majd ez, hiszen több száz diák rohangál mindenfelé, a tanárokról, meg Fricsről, és girhes macskájáról nem is beszélve. Kutyamód felhorkantok, majd tovább szedem tappancsaim a hálókörletet védő festmény felé. Átváltozok előtte állva, emberként lépek már be az üres helyiségbe. Feleszmélni, összeszedni magam sincs időm, Harry máris ott áll előttem, kérdőn méregetve. Megértem tanácstalanságát, nem épp úgy vártunk el, hogy az bármiféle látogatást sugallt volna, vészhelyzetit kivéve.
Valóban. Úgy gondoltam, hiányozni fog – felé nyújtom az albumot lassan, mire véletlennek köszönhetőn akadtam rá. Fogalmam sincs, mit kerestem Harry szobájában, ott ért egyszerűen csak a felismerés. Hidegen váltunk egymástól el, mintha idegenek lennénk, feléleszteni próbáltam ezek után magamban, mit kéne tennem, mivel változtathatnám elfajzott történetünk meg. – Semmiség – mosolyt varázsolok arcomra én is, aprót, de barátságosat. Azon töröm fejem közben, a jeget mivel törhetném meg, egyelőre úgy tűnik azonban, nehéz menet lesz ez. Figyelem Harry bizonytalanul közelítő lépteit, hagyom, kihúzza szorító ujjaim közül, magához karolja a képeket rejtő könyvet. Reakciója bizonytalan bár, egyértelművé teszi, nem tévedtem, valóban kutatott volna utána kétségbeesetten, ha rájön, nincs meg.
Menjünk inkább fel – bólintok lassan, határozottan, egyelőre mégse mozdulok. Négyszemközt kell lebonyolítanunk ezt a beszélgetést, ránk tartozik csak, senki másra, most azonban az igazán kérdéses, megtörténik–e, miért valójában idejöttem. – De nem akarlak kényszeríteni semmire, úgy gondoltam, te is tisztázni akarod, mit rontottunk el, de ha tévedtem… – hagyom elcsuklani hangom, levegőben lógni a mondatot. Mostanáig meg se fordult fejemben, talán én vagyok az egyetlen, aki szerint ez még helyrehozható. Harry talán le is mondott már arról, valaha rendes család lehetünk.
Sokáig vártam, igaz? – halványan elmosolyodok, keresztfiam felé lépek, tenyerem finoman vállára ejtem. Az érintés néhány pillanatnál nem tart tovább, azonnal ellépek mellette szinte, a kandalló előtt állok csak ismét meg. – Egész másképp képzeltem ezt el, reméltem, hogy könnyebb lesz – mély levegőt veszek, mutatóujjam végigsiklik a forró burkolaton, korábbi határozottságom nyom nélkül foszlik semmivé, legszívesebben visszamennék oda, ahonnan jöttem, mégse mozdulok. Maradok, míg Harry azt nem mondja, jobb lesz, ha távozok.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-10-25, 17:36





to Sirius
[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanted to be a family with you.
Halk neszre kapta fel fejét és nem habozott. Először eljátszott a gondolattal, hogy Dumbledore érzi sértettnek magát, amiért Harry ócska varázslásokkal üti el az időt, de megnyugtatta magát, hogy erről szó sincs. Mindenki más órán lehetett, vagy evett, esetleg edzhetett, egyedül ő töltötte magányosan e perceket, így természetes, hogy meghökkent a zajra és minél hamarabb tudni akarta, ki a forrása. Gyakorlatilag egy macska settenkedési sebességével indult ki a szobából, majd le a lépcsőn. Bátran lépkedett, magabiztosan. Nem tántorított a el semmi, de miért is tehette volna? Egy ideje nem volt része sötét órákban, nem volt mitől félnie, ám arra mégsem számított, ami a lépcső végezetével szolgálta figyelmét. Sirius állt ott a terem közepén, teljes életnagyságban. A búcsú, mikor eljött otthonról egy egyszerű szia' volt és pontosan emiatt nem értette, hogy mit csinálhatott, amiért a keresztapja úgy döntött, hogy meglátogatja őt.
Érthető, hogy első gondolatokkén a baj, a negatív dolgok bukkannak fel Harry fejében. Elvégre egész nyáron kerülték egymás társaságát és az, ami hiányzott most is megkörnyékezte a fiút, apróra zsugorítva gyomrát. A köszönésük ridegségének lidérce megmarkolta a fiú szívét és eszében sem volt elereszteni azt. Hűvös érzés volt ott állnia Sirius-al szemben.
- Ó, elfelejthettem. - kapott finoman jobbjával halántékához, mintha a hirtelen rátörő felvilágosodással nem tudna mit kezdeni. És így is volt. Sem balhé, sem rosszindulat nem volt ezúttal a háttérmozgató, egy egyszerű és számára fontos dolog miatt látogatta meg a keresztapja. Bár nem tagadhatta, hogy izgatta a gondolat, hogy hol tűnhetett fel keresztapjának a számára kedves könyv. Talán a szobájában járt? És nézegette? Miért hozhatta utána? - Köszönöm.- félénk mosollyal arcán indult meg végül a keresztapjához, kissé talán még szerény léptekben, hogy végül elbotorkáljon a könyvért és magához vegye ezt. Léptei azonban vontatottan húzódnak kellemetlenül sokáig, ahogy lassan eléri Sirius-t, mert bizony szóra nyitja ajkait.
Gépiesen vonja magához a könyvet, lágyan véve ki Sirius sápadt bőrbe bújt ujjai közül, majd hasfala között zárja közre karjaival és alig érti a helyzetet. Érzi, ahogy az erő elhagyja és hiába várja a megváltást, hátha valakinek kedve támad a toronyba jönni, nem történik csoda.
- Öhm, rendben. - dadogja a fiú zaklatottan, miközben tekintete ide-oda ugrál a klubhelyiségben. Megdörzsölve tarkóját végül hátrál pár lépést, mielőtt a keresztapjára nézne. - Felmenjünk a hálóba? Vagy inkább maradjunk itt? - terelés, avagy sem, olyan régóta várta az alkalmat, hogy beszélhessenek végre a köztük tátongó ék miértjéről, hogy most egyszeriben meg riadt tőle. És nem is egészen kristálytiszta szemeiben, hogy miért éppen most akar erről beszélni Sirius? Persze nem fordul el tőle, mert váltig állítja, hogy kettejük közül ő az, akinek inkább szüksége van a másikra...

Zene || S i r i u s || ©





Vissza az elejére Go down
Sirius.Black3
Reveal your secrets
Sirius.Black3
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-10-23, 18:37


Harry & Sirius


[You must be registered and logged in to see this image.]


Korán van még, a nap is fáradtan billeg a horizont peremén, azon merengve, valóban itt van már–e az ideje felkelésének, s annak, világosságot terítsen a bolygó álmos felére, mégis éberen, visszaaludni képtelenül ülök kedvencnek is nevezhető, ablak elé húzott, kényelmes fotelemben. Ölemben jól ismert album, fejemben a már megszokott, kusza gondolatok. Megígértem magamnak, és barátomnak is, abbahagyom gyerekes viselkedésem, összeszedem lényem, zsebre vágom megmaradt bátorságom, felkerekedek, megkeresem, s beszélek keresztfiammal végre. Megejtjük azt, mi régóta esedékes, attól a pillanattól fogva talán, eldöntöttük, együtt élünk, egy család leszünk.
A habozás nem volt jellemző rám sosem, benne voltam minden csínyben, következményekkel nem törődve, még ha biztos lehettem is abban, szárazon nem ússza meg egyikünk se, most mégis oly nehéz megtenni az első lépést. A kudarc nem jöhet szóba, Remus jól mondta, Harry megértő, ha hajlandó leszek elmondani végre neki, miért változott viselkedésem meg, mi az oka annak, ígéretem betartani képtelen voltam, megért, segítő kezet nyújt. Büszkeségem azon részét, gyerektől ilyen mértékű támogatást nem fogadok el, sikerült már levetkőznöm évekkel ezelőtt. Mikor Ő, és Hermione megmentettek a dementorcsók biztos ígérete elől, megmutatták, több van bennük, mint azt gondolta volna bárki.
Kifújom eddig tüdőmben tartott, elhasználódott levegőm. Hangosan juttatom szervezetem újabb adag, éltető oxigénhez. Halkan recsegő, túlkorosságom tisztán mutató ízületekkel tápászkodok fel, ujjam szorosan szorítva a képeket rejtő könyvre. Elhatározásom itt az ideje tettekké alakítani, az idő, a várakozás most nem segít, épp ellenkezőleg, minél tovább halasztom az elkerülhetetlent, annál nehezebb lesz tisztáznunk mindent.

Animágus alakomban, halkan, meg–meg állva, levegőbe szaglászva osonok a folyosókon végig. Szükség bujkálásra nem lenne, szabadon mozoghatok a kastélyban, de nem akarom, meglássanak, keresztfiam fülébe jusson érkezésem híre, lehetőséget nyújtva neki ahhoz, elmeneküljön előlem. Nem kétséges ugyanis, az utóbbi időben nem csak én voltam, ki mindent megtett, ne legyen ott, ahol a másik is.
Rég voltam már diák, hosszú ideje nem koptattam az iskola kövét, mégis úgy ismerem még mindig, ahogy a tenyeremet. Egykor végigjártuk összes zugát, folyosókra, alagutakra akadtunk, mikről más nem is tudott talán, térképre nincs szükségem ezek után, hogy tudjam, mi merre van. Griffendélesek klubhelyiségébe eljutni különösen egyszerű feladat.
Kopogás, habozás nélkül lépek a festmény, jelszó által védett hálókörletbe, emberi alakomban már, abban a reményben, nincsenek itt sokan, de mikor látom, teljesen egyedül vagyok, mégis egészen elképedek. Elfelejtettem megnézni, mennyi is az idő pontosan, épp óra van talán, habár az szokatlan, mind ilyen szorgalmasak. Léptek zajára kapom fel fejem, a lépcsőt pásztázom, hol hamarosan ismerős, várt alak bontakozik a sötétségből ki.
Szia – viszonzom köszönését halkan, szinte félénken. Hát mi a fene van velem? Sirius Black az életben nem motyogott az orra alatt, vagy reszketett pusztán azért, mert szembe kellett néznie valakivel, kit eddig úgy került, mint épeszű ember a kitörni készülő vulkánt. Megrázom magam gondolatban, majd fejemet is megingatom, immár valóban, elsődleges válaszként kérdésére.
Nem történt semmi, csak ezt otthon hagytad – az „otthon” szó keserűn, idegenül hat számban. Nem azért, mert kellemetlen a gondolat, vele közösen ilyet alapítsunk, hanem mert pontosan tudom, minden vágyunk, igyekezetünk ellenére a ház mindennek nevezhető, csak ennek nem. Pedig biztos voltam benne, keresztfiam magamhoz vétele után mindkettőnk élete jó irányba változik, könnyű lesz egymáshoz szokni, családdá válni. Tisztában vagyok vele, főleg az én hibám, történetünk rosszul alakult.
És még… – megköszörülöm torkom, figyelem, ahogy megfontoltan közelebb araszol hozzám. – hozzád jöttem. Ideje lenne, nos, beszélnünk – zsebembe rakom, kiveszem onnan kezem, majd megismétlem a mozdulatot, többször egymás után. Most, hogy itt vagyok, minden összeszedett bátorságom ellenére megjelenik szemeim előtt a jelenet, Harry, hosszú habozásom következményeként kijelenti, elkéstem, már nem hajlandó meghallgatni.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty2015-10-21, 09:46





to Sirius
[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanted to be a family with you.
Most egyedül volt a háló teremben. Ritka alkalom és nem ment csodaszámba, hogy megállapította, a társaság mégis jobban hatott volna rá. Kivette kezét a zsebéből végül az ablakpárkányra heveredett. A nap csaknem felhőtlen volt, az ég kék, mint ahogy mindig is képzelte. Valami azonban mégis más volt. Sirius körül forgó gondolatai nem hagyták nyugodni. Bámulta az üvegcsét, olyan erősen összeszorítva fogait, mint eddig még soha. Nem érzett boldogságot és ezt nehezményezte. A köztük lévő ék tátongott, egy olyan ék, amihez egyedül kevés volt. Hiába akarta megjavítani. És azt gondolta, hogy a Roxfort falain belül ez majd rendeződik, erre most rosszabbul viseli a távollétet keresztapjától, mint eddig bármikor. Harry szerette volna kérdőre vonni, hogy akkor miért színlelik mégis a világ előtt, hogy egy család? Nem akart újabb kolonc lenni, inkább ment volna Hagrid mellé vadőr segédnek, bármennyire is érezte elsőben szégyenletesnek a gondolatot, hogy mellé kerülhet.
Harry elnyúlt az ablak melletti szekrény fölső fiókjába, -érdekes mutatványnak tűnhetett, külső szemmel bizonyára, ha látta volna valaki- majd elővette pálcáját. Ekkor, bár kissé nevetségesnek érezte magát, egy varázsszót mormogott, ám olyan érthetetlenül, hogy csupán a gondosan körbe tapétázott falról sikerült levernie egy festményt. Hangosan nyelt, bizonyára még az Odúban is hallhatták, ám nem zavarta. Felnevetett, magában, mint akinek elment az esze. Jóleső érzés fogta el, saját ajkai ívének görbülése gondolatától, majd ahogy ajtó csattanást hallott sajátja túl oldalán, reflexszerűen felugrott. Tartott tőle, hogy az iménti bohóckodása jutott el valahogy Dumbledore-hoz, ám tudta, hogy annyira nem számítana neki, hogy most azonnal rátörje szobája ajtaját. A fiú lemászott gépiesen a párkányról és visszatette helyére varázseszközét.
Halk, nesztelen léptekkel elindult az ágy mellett, hogy megnézhesse ki ólálkodik még rajta kívül a toronyban. Át a küszöbön, le a lépcsőn. A hangosabb nyikorgások után pár másodperc szünetet tartott, míg végül meg nem pillantotta Siriust, a hálókörlet köztermében. Elnyíló ajkakkal fürkészte a férfit és elsőre azt mondta volna, hogy látomás, hogy hallucinál.
- Szia. - akadozott hangján a szó, s olyan halkan mondta, mintha félne tőle, hogy a célzott személy meghallja. És egy része tartott is tőle. Rég nem beszéltek, hiába volt a közös fedél. Valami hibázott. És pont emiatt, ő is úgy kerülte a felnőtt férfit, ahogy bizonyára az is tette.
- Történt valami? - próbált mosolyogni, ám aligha sikerült változót vinnie a megdöbbent arcára. Egyelőre nem tudta megérteni sem felfogni, hogy a keresztapja megjelent a Roxfortban. Olyan és ahhoz hasonló gondolatok ezrei kezdték megközelíteni, mint - hogy valamelyik tanár behívta - gondolt itt Pitonra, de úgy emlékezett, hogy még nem követett el semmit -, esetleg otthon felejthetett valamit, vagy csak a férfi erre járt és Lupin keresi... Miközben fürkészte a férfi tekintetét, közelebb topogott hozzá.

Zene || S i r i u s || ©





Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets

TémanyitásTárgy: Re: Sirius & Harry   Sirius & Harry Empty


Vissza az elejére Go down


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Harry és Gabrielle
» Britanie & Sirius
» Sirius Black
» Sirius Black
» Ron & Harry

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Griffendél-torony-
Ugrás: