2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Könyvtár ide, könyvtár oda, könyvtár az életem. Komolyan, ha nem épp a nap nagy részében itt ücsörögnék, akkor megpusztulnék az unalomtól. Noha Lianával egészen beszélő viszonyban vagyunk azóta, hogy megírtuk azt a házi dolgozatot. De különben is, az egyszeri csapatmunka volt! Az nem azt jelenti, hogy akkor ezentúl együtt kell lógnunk és továbbra is keresnem kell a társaságát... ugye? Nem tudom igazából, nem is érzek rá késztetést, meg szívesen is beszélnék vele. Úgy érzem, hogy tudnék vele másról is beszélni azon kívül, amit a többiek szoktak mondani. A könyvtárból menet nagyban elmélázok a folyosókon felállított vitrineknél, ahol korábbi diákok díjazásai lelhetőek fel. Nem is igazán a kviddics érdekel, szívesebben nézegetem azokat a részeket, ahol korábbi nagy, neves mágusok képei, esetleg személyes csecsebecséi vannak. Többségük valószínűleg itt végzett, felkerültek egy úgynevezett képzeletbeli dicsőségfalra, vagy ki tudja. De amit igazán különlegesnek tartok, hogy némelyikük nem is igazán azért van ide kibiggyesztve, mert itt tanult volna és a suli büszkesége lenne... ugyan, az majd én szeretnék lenni! De hogy ezek a nagy neves mágusok úgy adományoztak egy-egy tárgyat, mondjuk az első verziós találmányaikat. Én is fejtegetni akarok majd rúnákat, valami újra rájönni, híressé válni. Néha elnosztalgiázok ilyeneken, persze tudom, hogy ezek gyermeteg gondolatok, olyasfajta gondolatok, melyek rávilágítanak arra, mennyire vágyom a figyelemre, a törődésre. A szüleim hiánya úgy hiszem mély nyomot hagyott bennem, amit talán csak évek múlva nagy erőfeszítések árán fogadok el és lendülök magamon felül. Nem lehetetlen, de pillanatnyilag elkezdeni is képtelen vagyok rá. Gondolataimból egy érkező zajos diákcsapat ránt vissza a valóságba. Annyira önfeledten és figyelmetlenül mennek el mellettem, hogy majdnem fel is löknek, egyikük épp az utolsó pillanatban tér ki előlem, de csak eszembe juttatja, hogy hová is igyekeztem én. Hát a klubhelyiségbe, olvasni. Egy vaskos könyv lapul a táskámban, amit nemrég vettem ki a könyvtárból. Azt akarom majd elolvasni, teljesen izgatottá váltam attól, hogy belelapoztam. Hát még ha tüzetesebben vizsgálom meg. Nagy léptekkel indulok tovább, majd még inkább felszaporítom, ahogy megpillantom a bátyám. Nem akarok vele most összefutni! Nem és kész. De ahogy hallom a nevemet, már kútba esett terv ez. Tök hülyén jönne le, ha most csak fognám magam és eliszkolnék gyorsan. Teszek még pár bizonytalan lépést előre, majd megfordulok. Semleges arckifejezéssel fordulok felé, mégis most mit akar? Eszébe jutottam? - Szia Gavin.
Szünet... Azt hiszem eléggé vártam már ezt a napot. Végre nincs tanítás, nem kell egy teremben ücsörögnöm ennyi idiótával, és végre van időm megkeresni akár az öcsémet is. Kerül, majdhogynem már feltűnően. Hogy őszinte legyek, egy ideig nem érdekelt, komolyan nem zavart, mert én is magányra vágytam. Nem voltam kíváncsi senkire, még a saját testvéreimre sem, pedig lehet hinni, hogy ha valakik igazán összetartóak, akkor azok a Nottok. Theot sem hagytuk összeomolni, amikor az apját bezárták. Viszont most... Kezdünk széthullani, pontosabban, csak én kezdek kiesni ebből a közösségből. Bár, ma kivételesen nem keltem bal lábbal, szóval úgy döntöttem, hogy elkapom Adrian grabancát, hogy mégis mire fel kerül engem. Nem mintha túl sok jogom lenne számon kérni, nem erőltettem túl az érdeklődést, de amennyi tellett tőlem, azt megtettem. Ha be is rágott rám a kis pukkancs, majd elmagyarázom neki a helyzetet, persze csak lesarkítva. A részletekről neki egyáltalán nem kell tudnia, ahhoz még túl fiatal, de ha nem is lenne az, valószínűleg akkor sem fogadná a legjobban a dolgot. Mindenesetre, annak ellenére, hogy délután van, azért bepróbálkozom a dologgal, hogy megkeressem őt az iskolában. A klubhelyiségükbe nem fogok tudni egykönnyen bejutni, de végső esetben az is megoldható lesz. Egyelőre viszont a folyosókat járom, néhány üres tanterembe is benézek, amelyik nincsen zárva, no meg a könyvtárat sem hagyom ki. A családunkban mindenki könyvmoly, szóval a legnagyobb eséllyel a könyvtárban lehetne, de nincs... Újra elindulok a folyosókon, amikor egy ismerős barna üstököt pillantok meg. - Hé, öcskös! - Csak mint régen, most sem erőltetem magam az udvarias köszöngetéssel, ez a családban már megszokott. Természetesen hangosan szólok utána, még csak véletlenül se legyen az, hogy nem hallotta. Meg persze, nem is éppen előttem ácsorog, szóval ráfoghatjuk, hogy tényleg csak a távolság miatt emeltem fel a hangomat. Én legalább is erre fogom.
