2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Sietősen szelem át a Roxfort üres folyosóit, miközben kezemben a Madam Pomfrey által írt kis pergamentekercset tartogatom. Szerencsére jó kapcsolatot ápolok a javasasszonnyal, diákként besegítettem neki annak idején, mert eléggé unatkoztam és semmi más tennivalóm sem akadt, így most ő is igyekszik viszonozni akkori kedvességemet... Ami nem is árt abban az esetben, ha az ember lányának egy Adrian Notthoz hasonló keresztfia akad... Igen, Adrian a keresztfiam, egészen 12 éves korom óta. Kissé ugyan furcsa volt eleinte annyira fiatalon keresztszülőnek lenni, de szerencsére élveztem a helyzetet és kissé el is kapattam a fiút. Gyerekként természetesen nem sok mindent tudtam neki venni, épp csak a zsebpénzemből egy-két dolgot, de amint dolgozni kezdtem, mindezért kárpótoltam. Kapott már tőlem talárt, akadt olyan is, amikor én vettem meg néhány tankönyvét, no és természetesen kiemelt figyelmemet is élvezheti, mivel tanár vagyok. Bár, ez mostanában inkább csak idegesíti, amit megértek, hiszen a kamaszkor küszöbén áll, de bosszantó is, hogy ennyire nem fogad el tanácsot, vagy akár segítséget. Ez pedig immár a sokadik alkalom, hogy nem hallgat egy nála tapasztaltabb ember tanácsára. - Adrian! - viharzok be a Gyengélkedő bejáratán, kissé aggódó képet vágva, noha nagyon is jól tudom, hogy keresztfiam semmiféle komolyabb sérülést sem szerzett, de akkor is... Mi van akkor, ha Madam Pomfrey téved? Ez természetesen lehetetlen, én azonban csakis akkor leszek nyugodt, ha a saját szememmel látom. Megállok a fiú előtt, ujjaimmal gyengéden az álla alá nyúlok, majd kissé felemelem a fejét, hogy én magam is alaposan szemügyre vehessem a sérüléseit. - Jól vagy? Sejtem a választ, már csak dacból is azt fogja felelni, hogy kutya baja, ismerem őt is és a hozzá hasonló korú srácokat is egyaránt... Sok ilyen gyereket tanítok, mindannyian szeretnek erősebbnek látszani, mint amilyenek valójában, no és persze a saját tizenhárom éves énemet sem felejtettem még el teljesen. Adrian szája csúnyán felrepedt, ezen kívül azonban tényleg nem esett semmi baja sem. Megkönnyebbülten ülök hát le mellette az ágyra, majd kérdőn szólalok meg: - Mi történt már megint? Kellemetlenül ismerős a helyzet, elvégre szinte hetente vagyunk itt kettesben, ez pedig már kezd kissé fárasztani. Persze, semmi bajom sincs azzal, ha a keresztfiammal kell kettesben lennem, azzal viszont annál inkább, amikor ezt szinte állandóan valamiféle kihágás miatt teszem. Múlt héten adtam oda neki a házirend egy példányát, abban reménykedve, hogy talán elolvas belőle legalább pár sort, de nagyon úgy néz ki, hogy nem jött össze a dolog. - Kinek mentél neki?
Dacosan ülök az ágy szélén. Dacosan, felrepedt szájjal, de büszkén. Az egyik felsőbb éves, aki azt gondolta, csak mert egy évvel idősebb, még jól meg tud leckéztetni. Hát tévedett. De ahelyett, hogy a fejemet használtam volna, a rontása elől kitérve én az öklömhöz folyamodtam. Ő pedig gyorsabb volt. Nem számítottam bele a kirohanásomba azt, hogy a legalább egy fejjel magasabb termet viszont előny velem szemben. Még ha lefogadom, amúgy ostobább az idiótája. Sajnos egyre gyakoribbak az ilyen meggondolatlan kitöréseim, mind cselekedetben, mind szóban. Azt hiszem kicsit kezdek türelmetlenné válni, mint ha semmi nem lenne jó. Mint ha az sem tetszene, hogy már magasabb lettem, mert véznának és nyakiglábnak érzem magam. Ahogy azzal sem tudok kibékülni, hogy a ruhatáramat nem csak hogy folyamatosan növöm ki, de sosem tetszik semmi. Mint ha nem is állna semmi jól, mint ha kezdene frusztrálni valami. Ahogy a lányok is néha idegesítenek. Nyafiznak és jönnek a hülye problémáikkal. És persze mindezt nem akarom sem elismerni magamnak, hogy valami ténylegesen a feje tetejére állt nálam, sem a kitöréseket, sem a türelmetlenséget, semmit. Különben sem én változtam, hanem minden más, rajtam kívül. A gyengélkedőn bőségesen van időm elmélkedni, vagy inkább duzzogni egy alapos fejmosás után, amit a javasasszonytól kaptam. Nem vontak le házpontot tőlem, alighanem aki tanár észrevette a nézeteltérést, észrevehette azt is, hogy nem én kezdtem. A fiút elküldte büntetőre, engem meg a gyengélkedőre és a büntetőre. Szóval remek, még lesz egy találkám is a tanárnál este hatkor. Legalább ne fájna annyira a szám széle, most hogy már a zsibbadás abbamaradt. Mint ha picit fel is lenne duzzadva. Megnyalom, hátha vérzik még, de helyette csak az a kellemetlen ízű kenet érződik, amit kaptam rá. A javasasszony szerint pikkpakk rendbe jövök. Hiszi a piszi.
