2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Sok mindenkin lehet szórakozni, csupán kell egy fő ok, ami az illető hiányosságát és beképzeltségét fejezi ki. – vontam meg vállamat egy egyszerű sóhajjal. Nem különösebben érdekelt a finnyás kis élete, az meg végképp nem, hogy úgy nézett rám, mint aki a pillantásával ölni tudna. Korábban kell felkelnie ahhoz, hogy egy ilyen tekintettel megmozdítson az emberben valamit. - Ha valóban azt gondolod, hogy csajozni jöttem, nagyon el lehetsz szállva magadtól. – sóhajtottam fel már-már reménytelenül. Miért hitte azt, hogy fel akarok szedni bárkit is a nyáladzással, amitől még én magam is elhánynám magam? Nagyon nem érthette mit akartam sugallni az iróniával, de nem is erőlködtem tovább. Ráhagytam a dolgot, miközben zsebre vágott kezekkel billentettem oldalra fejem a következő röhögésén. - Ki hitte azt? – vontam fel szemöldökömet, immáron felegyenesedve, és nagyon, de nagyon igyekezve, hogy ne röhögjem el magam. – Aki ilyen pökhendin viselkedik, már önmagában játssza a kiskirálynőt, de aláírom, vannak nálad rosszabbak is. – finomítok egy kicsit a stíluson. Nem tudom kiről hadovált itt az előbb, akit még csak megnevezni sem méltatott, így nem is feszegettem tovább a „királynőkről” való társalgást. Mardekárosok közül is akadt számomra egy-két unszimpatikus alak, akiket legszívesebben a világ végén elástam volna egy kriptában, ám sosem voltam hangulatember, így részemről ez már akkor megdőlt, amikor betettem a lábamat ebbe az iskolába. De Silent csináljon, amit akar, nem avatkozok bele az ügyeibe, akkor sem, ha világmegváltó terveket szövöget a Mardekárosok ellen. Magával a Hollóhátas felfogásával leszívta az összes életenergiámat és legszívesebben mát elhúztam volna a fenébe, ellenben még mindig azzal a szándékkal állt itt előttem, hogy továbbra is feltartson. Barna szemeimet ráemelve vártam, ameddig a nagy mosolygása közepette elfogadta a megbocsátásomat. - Ezek szerint sok mindenkivel jól kijössz? – kérdeztem tettetett érdeklődéssel, amiben azért egy csepp figyelemfelkeltő hangsúly is társult. – Vagy tévedek? – tettem hozzá abban az esetben, ha egy ideig elgondolkozott volna a válaszon. Ha ennyire odavolt azért, hogy senkivel sem akar rosszban lenni, akkor minden bizonnyal valami híresség lehet, furcsa mód nem hallottam még róla. - Milliószor hallottam már ezt, de mit tehetnék? Nem kedvelem a társaságot, ahogy az se engem. Ez van, én már beletörődtem, nincs szükségem olyanokra akik hátráltatnak és zavarnak, úgyhogy nálam a haverkodás bukott ügy. – magyaráztam egykedvűen. – Akkor ha mindent megdumáltunk, részemről volt „öröm” összefutni veled. – biccentettem egy kaján mosollyal, majd lehervasztva ezt arcomról kerültem ki a csajt és indultam el a könyvtár kijárata felé. Minél messzebb akartam tudni magam ettől a helytől, annyi fix, hogy többet nem fogok idejárni.
//Köszi a játékot, bocsi a srác stílusáért, de az esetek 90%-ában ilyen. Még időben elpateroltam, ne rágja le még jobban szegény csajt. //
music: Comatose words: 405 p.s.: Bocsi a csúszásért. .-.
- Inkább viselek el egy fapofát, mintsem egy olyan embert, aki rajtam szórakozik. —közlöm vele, miközben szúrós pillantást lövellek felé. Kíváncsi lennék, vajon ő hogyan érezné magát, ha rajta nevetnének. Gyanítom, ő se repesne az örömtől, sőt talán még jobban fel is húzni magát rajta, mint én, szóval inkább csak ne nevessen. Azzal ő sem jár rosszul, sőt akkor megússza a szívatást is. - Sok sikert, a nyáladzást maximum a hülye libák bírják, de végül is abból elég sok van itt, talán még sikered is lesz. – mondom gúnyos hangnemben, miközben mosolygok és karba teszem a kezem. Mondjuk tényleg többen érne vele, ha mindenkinek nyalizna, legalábbis a Mardekárosoknál biztosan, a lányoknál meg kiemelkedő sikert aratna, legalábbis ez én véleményem szerint, mert elég sok olyan ember van itt, akik élveznék a róluk való ömlengést, meg a fényezésüket. Következő mondatára felnevettem. - Hát ha azt hitted, hogy én királynő vagyok, akkor hatalmasat tévedtél! De igen vannak köztünk olyanok, bár a legnagyobb, akit én ismerek a Mardekárban van. – Neki még a neve is pont ezt jelenti. Mit ne mondjak, tökéletesen illik rá, pontosan úgy viselkedik, mint egy kis felséges kisasszony, aki mindenki felett áll és csak neki lehet igaza. Nem csodálom, hogy a Mardekárba került, tényleg neki való az a ház. - Megnyugodtam, így legalább nem kell majd pofára esni. – mondom vigyorogva. Nem, tényleg nem egyszerű levenni a lábamról egy ilyen srácnak. Akik bunkón viselkednek velem, azok soha nem is fognak tudni, azonban az olya kuriózumú emberek, mint Julian… Na neki egyszerű volt levennie a lábamról. Ő kedves volt velem, meg persze a háza ellenére igen érdekes személyiséggel bír. - Hát jó… - Azért ennyire nem teszek szörnyűségeket a Mardekárosokkal, csak ha nagyon felhúznak, bár más házbelieket is tudok piszkálni, ha úgy hozza a sors, maximum azért lehet szerencséje, mert most találkoztunk először, így nyilván nem tudta, hogy jobb nem felbosszantani, bár attól az apróságtól eltekintve nem is történt ilyen, de azért ha zöld egyenruhát viselne, akkor már biztos bosszút esküdtem volna. Ilyen az én formám, nagyon nem bírom őket, egy picit sem. - Ez inkább ilyen, „nem akarok rosszba lenni senkivel egy semmiségért” dolog nálam. – válaszolom mosolyogva. - Hogy én ot… Köszönöm. – Már készültem volna leordítani a srác fejét, de még időben sikerült megfékeznem magam és inkább csak megköszöntem a megbocsátását. Pedig megérdemelte volna, de inkább nem vágom magam alatt a fát tovább. - De ha mindenkit kerülsz, akkor nem lesznek barátaid és akkor egyedül maradsz. – válaszolom neki. Ez számomra teljesen érthetetlen. Oké, néhány embert én is kerülök, dehogy egy egész iskolát az már túlzás, így csak saját magát zárja ki a közösségből, ami később neki nem lesz jobb. - Persze ez érthető.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Idézet, vagy szöveg ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Oh, sajnálom. Nem szokásom jelét adni a jókedvemnek, de most az egyszer kikívánkozott. De akkor maradok fapofával, az úgyis testhezállóbb. – vonok vállat. Hollóhátasokkal amúgy sem szimpatizáltam túlzottan, erre ő jön a kislányos kioktatásával és egyszerűen kínomban már nem tudok mit hozzáfűzni. Ő csak egy újabb csaj, aki a becsülete miatt nem hátrál meg és csak azért is makacsul visszavág. - Hm… Nem volt célom viccesnek lenni. De majd igyekszem, hogy mások kedvében járjak és megtisztelő, nyálas szavakat mondjak – sziszegem kelletlenül. Totálisan ellentmondanék önmagamnak, ha nekiállnék áradozni a világ és mások szépségéről. Minek az? Ha valaki kiejt egy kedves szót, máris elolvad az illető és csöpögős drámába megy át az egész, akárcsak egy spanyol szappanopera. Se a barátkozás, se a pozitív megnyilvánulás mások előtt nem tartozik a forgatókönyvembe. - Ezért sem bírom a Hollóhátasokat, de akkor megnyugtat, hogy te nem tartozol az egekben járó kiskirálynők közé – biccentek felé. Már így is sokat mutatott magából, ami az egóját illeti, aztán persze akadnak durvább esetek is a drága kék ház diákjai között. Ettől függetlenül továbbra is egy nagyképű törpének tartom, aki képes itt pattogni nekem. Valamiért még szórakoztat is, ezért sem tágítok mellőle, inkább tovább provokálom a helyzetet. - Nem is akarlak – nézek rá komoly, ridegebbé vált tekintettel. Nehogy azt higgye az a fő célom mindenkinél, hogy behódoljak nekik. A párkapcsolatok hidegen hagynak, egyszerűen nem látom értelmét, a bizalom náluk egy játékszer, aztán mennek anyuci vállán sírni, mert a pasijuk dobta őket. Szomorú sors, vagy várjunk. Inkább röhejes. - Akkor hálát adhatok az égnek, amiért Griffendéles vagyok. – ironizálok a szemeimet forgatva. Egy csaj se tudott még kikészíteni. Jó. Ez hazugság, de ha már ennyire kiállunk a Mardekárosok ellen, akkor lenne egy példám, aki néha a halálba tud kergetni. - Nocsak, rettentő gyorsan változik a természeted, ez valami egyszer utállak egyszer „imádlak” dolog nálad? – vonom fel egyik szemöldökömet gyanakvóan. – De legyen, ez egyszer elnézem az otromba viselkedésedet. – sóhajtok fel kelletlenül. Nem fogok vele összefutni újra, akkor meg minek szórakozzak ilyenekkel? Alapból mindenki gyűlölök, egy ilyen bocsánatkérés elfogadása nem jelent semmit. Legalább belátta, hogy hibázott, mondjuk elég durva „harc” után, de nekem ez is bőven elég. - Próbálom elkerülni a társaságot és az idiótákat, magyarán mindenkit, aki ebben a rohadt iskolában van. – vonok vállat egykedvűen. – Most mondanám, hogy úgy szintén, de a találkozásunk nem volt olyan vidám.
- Egyszerűen irritáló, hogy rajtam nevetsz. – Nem, többé nem hagyom, hogy úgy röhögjenek ki, hogy közben azt se tudom mi olyan szórakoztató rajtam. Mert ha az, hogy valamit esetleg nem tudok, vagy rosszul csinálok, akkor rossz emberbe kötött bele, meg amúgy is értelmetlen. Tudni kell, hogy én nem vagyok az a típus, aki hagyja magát. Meg ilyesmin nevetni csak azok szoktak, akiknek nincsenek barátaik és nincs jobb szórakozásunk, mint mások kárán viccelődni. - Vicces, vicces, hát nem fogom. Semmi megtisztelő nincs abba, ha ilyet hallok. – Inkább sértő. Hol ennek a gyereknek az esze? Legalább magyarázná meg, hogy mire gondolt. De még erre se hajlandó. Minek kell nekem mindig ilyen emberekkel összefutni? Valaki nagyon utálhat, ha mindig az ilyen személyekkel hoz össze a sors, mert eddig tíz alkalomból hétszer biztosan hozzá hasonlókkal futottam össze. - Nekem nagy az egóm? Ugyan, akkor te még nem találkoztál azokkal, akik vérbeli Hollóhátasok. Na nekik tényleg nagy az egójuk. Hozzájuk képest én igencsak szerény vagyok. – Bár most azért a nagyképűség közrejátszik, hisz mindig élvezem, ha valakit kioszthatok. Mondjuk, ez nem sűrűn fordul elő, de Griffendélesek, Hugrabuggosok, na meg persze fiatalokkal szemben gyakran megesik ez velem. De a háztársaim ennél sokkal rosszabbak. Nem azt mondom, hogy mindenki olyan pökhendi, de azért a többség az. - Nem is tudnál. Engem nehéz levenni a lábamról. – Maximum az a Mardis gyerek képes rá, na de hát ő egészen más tészta, hisz ő mindenkit elbűvöl a személyes varázsával, igaz még mindig nem eléggé ahhoz, hogy emiatt megkegyelmezzek a házának, mert lássuk be, a többiek igen nagy hibákat vétettek ellenem, így még mindig fontolgatom, hogy az egész klubhelyiséget felrobbantom valamikor. - Haha! Nem ijesztesz meg. A Mardekárosok csínyei eltörpülnek amellett, amit én tettem és még fogok is tenni ellenük. Ezért mondom, hogy szerencséd van, hisz akkor nyilván már nem szórakozott kedvedben, mint az előbb. – Nem, egyik zöld ruhás sem örült, ha meglátott, mert akkor az azt jelentette, hogy pórul jár, vagy szekálni fogom. Mostanában inkább csak az utóbbi igaz, de ha valaki szórakozik velem, attól még keservesen megbánja. - Persze miért ne? Belátom, hogy hibáztam, sajnálom, hogy beléd mentem. Meg, ha valami durvát mondtam azt is visszaszívom. – Nem akarok még egy ellenséget. Van abból nekem elég, nem hiányzik, hogy a végén összefogjanak ellenem. Mondjuk egy Hollóhátas egy Griffedélessel? Kicsi az esély rá, hogy találkoznak, de azért biztos, ami biztos korrekt leszek, és inkább elnézést kérek. - Föld, miért? – nézek rá kérdőn. Ez a kérdés, hogy jött? A balkezemet nyújtom felé, miután nekem az az ügyesebbik kezem, ő azonban a jobbot ragadja meg. Furcsa, de nem szólok érte. - Castiel a hetedik évfolyamból? Még nem hallottam a neved, de hát örülök a találkozásnak. – mosolygok és a mondata további részére inkább nem reagálok. Egyik fülemen be, másikon ki.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ How funny you are... ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Már azt is kérdőre vonod, amit esetleg jókedvből teszek? – vonom fel szemöldökömet, s némi durcásságot tettetve csóválom fejem. Jó hogy nem már kihallgat. Nem mindegy neki az, hogy mikor milyen a hangulatom? Vagy őfelsége még ebbe is nagyon bele akar szólni? Inkább örülnie kéne, hogy van valami, amin röhöghetek. Még ha az csak színjáték, mert hogy az volt. - Akkor érezd magad megtisztelve, hogy tőlem hallhattad először. – biccentek egyet egy közönyös pillantást vetve rá. Ha ennyire magára veszi azt a bizonyos jelzőt, akkor tegye. De a tényeken nem változtat. Hiába Hollóhátas, ha lassan kapcsol az agya. Ez van, aztán ne legyen sírás belőle, mert nem fogom itt babusgatni, hogy „jajj, semmi baj drágám, nem úgy gondoltam”. Tőlem az ilyet ne várja, sőt, legszívesebben már most lelécelnék, csak a büszkeségem nem hagyja. Megvárom ameddig szépen eszébe jut megemlíteni azt a bocsánatkérést, mert hogy én addig el nem mozdulok az is biztos. Az már más kérdés, hogy a hatalmas okoskodását meddig fogom bírni. - Ha nem érted az iróniát, az nem az én gondom. – rántom meg vállamat. – Amúgy meg Isten a tanúm rá, hogy a mérhetetlen nagy egódtól se ájulnék el, még akkor se, ha muszáj lenne. – vetek rá egy komoly pillantást. Na nehogy azt higgye olyan nagy beszólásokat dobált most a fejemhez. Még ha annak is szánta, minden lepereg rólam. Nem érdekel, teszek rá, hogy miket szól be, ameddig nem akadályoz, addig minden oké. Csak hát… Van egy apró bökkenő. Már azzal leírta magát nálam, hogy nekem jött. - Tisztában vagyok a színjátszó képességeimmel és hidd el, nem az volt a cél, hogy levegyelek a lábadról. – ejtek egy gunyoros mosolyt felé. A színjáték pusztán azért volt, hogy valamennyire észrevegye magát. Amit korábban „sértésnek” szánt, az nem jött át. Hiába mondja, hogy nem annak szánta, azért ennél jobban fel kéne kötnie a gatyáját, mert én nem egy síros kisgyerek vagyok, akit puszta szavakkal meg lehet ríkatni. - Az hogy nem Mardekár? Nos, ez esetben én is mondhatom, hogy mákod van. Akkor már egész biztosan más pozitúrában találnád magad, mint mondjuk a könyvtár másik oldalán, nekikenődve egy könyvespolcnak. – rándítom meg vállamat közönyösen. A szavaimat persze nem gondolom komolyan. Sose voltam az az erőszakos fajta, aki képes törni-zúzni és ártani másoknak. Ó, ha olyan lennék. Akkor itt ennek a leányzónak nem lenne egyszerű jövője. - Pff. Már most rosszban vagyunk, de se gáz. Nem jól indítottál, most próbáljak meg eltekinteni emellett? – kérdezem nekem egyszerűséggel. Már rég elvágta magát nálam, de húzni az idegeit, meg szórakozni rajta nem is volt olyan szörnyű. Egy újabb Hollóhátas csaj, aki itt veri a mellét, hogy milyen nagy arc. Nem is értem a hirtelen hangulatváltozását. Az előbb még simán kioktatott, most pedig próbál haverkodni. Erre csak annyit mondok: nők. - Melyik bolygóról jöttél? – vonom fel egyik szemöldökömet, miután furcsálló pillantásokkal meredtem a bal kezére. Kelletlenül sóhajtok fel, majd ragadom meg a helyes oldalt, mármint a jobb kezét, s így fogok vele kezet. – Castiel, szintén hetedik, a Föld nevezetű bolygóról. – gúnyolódok. Jó, tényleg nehéz volt elfojtani egy röhögést, de nem fogom emiatt bántani. Csak egy kicsit cukkolni, hátha veszi a lapot. A mogorva, rideg stílusomat meg egy kicsit félreteszem, csupán azért, mert szórakoztat.
♫ Who We Are ♫ • Szavak száma: 524 • Gryffindor forever... • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Oké min röhögsz? – néztem rá idegesen. Nem tudom hányadik srác volt ő már, aki ok nélkül nevetett rajtam. Kezd már kicsit elegem lenni ebből, mert ha valakit szidok, vagy épp egy szomorú témánk van, akkor is csak röhög. Ezúttal kíváncsi voltam mit válaszol az egyikük, mert nagy valószínűséggel a többi is azon nevet. - Na ilyet se mondtak még nekem. – néztem a srácra értetlen tekintettel. Tudomásom szerint még a általam legutáltabb személy sem tart sötétnek. Akkor ő mi jogon mondd ilyet? Főleg, hogy a Hollóhátba járok, tehát feltételezheti, hogy azért van egy kevés eszem, ami miatt idekerülhettem, vagy legalábbis tanulni és olvasni szeretek, ami szerintem újfent azt eredményezi, hogy valamennyire tanult vagyok, egyszóval nem lehetek sötét. Mondjuk, nem tagadom, hogy szeretem a nálam butább vagy tehetségtelenebb embereket kioktatni és most nála találtam egy olyan dolgot, amit jobban tudok. Így természetes, hogy elkezdtem neki magyarázni róla, hisz ebben is hasonlítok a háztársaimra, hogy mi megmutatjuk, hogy akkor is okosabbak vagyunk, ha más azt hiszi nem. Mert nem véletlenül kerültünk abba a házba, amelyikbe. - Ha szeretnél, bár az értelmetlen lenne. – rándítottam meg a vállam. Ha annyira szeretne elájulni tőlem, megteheti. De szerintem nem lenne valami ésszerű cselekvés, mert akkor rosszul is eshet a földre, ami miatt majd a gyengélkedőn köt ki, és tapasztalatból mondom, hogy nem egy élmény odakerülni. Legalábbis én rühelltem ott lenni mindkét alkalommal. - Most sajnáljalak, vagy mondhatom, hogy pocsék színész vagy? – Igazából már kimondtam szóval mindegy is. De taglalni még fogom tudni, hogyan kéne jól játszani az ilyeneket, mondjuk nem kéne elmosolyodnia. Na persze gondolom, csak viccből csinálta a „megsértődést”, de ezt az én ismerőseim sem veszik figyelembe, mikor én csinálok ilyet, így most én vettem. - Ez a szerencséd. – válaszoltam mosolyogva. Ha a zöld ruhások közé tartozna, akkor még ennél is jobban idegesíteném meg szekálnám, na persze nem tréfálnám meg, sőt még csak meg se jegyezném, mert változtattam a módszereim. Senkit se bántok onnét se, amíg nem érdemli meg. Bár azt végül is én döntöm el, mikor érdemli meg. A megszólalására csak a fejemet rázom. - Nem, ez az az oldalam, mikor nem akarok rosszba lenni valakivel egy ilyen kis semmiség miatt. – Amúgy se szoktam nagyon másokat oktatni, ha meg mégis azt fogadják el, mert ha én jobban tudok valamit nálunk, akkor fix, hogy meg is mondom nekik. Az már csak plusz, hogy ez kihozza őket a sodrukból. - Rendben, akkor kezdjük másképp. – nyújtottam ki a bal kezemet. - Silent. Hollóhát, hetedik évfolyam. És te?
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Just because I’m smart. ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kérdésére szórakozottan imitálok egy nevetést, ami amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan is tűnik el. Most komolyan, max a hajára mondhatnám, hogy fekete -nem, nem vagyok színvak-, aztán felfoghatja úgy, ahogy szeretné. Egy kis gúny még nem a világvége, az már más kérdés, hogy az említett "fekete törpe" mennyire van képben a szavaimmal. - Épp elég sötét vagy odabent, de nem akarok senkit sem megbántani. - emelem fel két kezem védekezésképp. Nem a feszültséget akarom szítani, pusztán kierőltetni belőle azt a bocsánatkérést, mert rögtön azzal indított, hogy kioktatott a beszólásaimmal kapcsolatban. Hát rohadtul nem érdekel a véleménye, egész eddig bevált, egy csaj miatt meg nem fogom megváltoztatni a stílusom, bármennyire is erőlködik. A szúrós, piszkálódó szavai sem hatnak meg, főleg, amikor közelebb hajol azzal az irritáló mosollyal. Automatikusan dőlök kissé hátrébb, majd vele párhuzamosan egyenesedek vissza. Nem túlzottan rajongok azért, ha valaki csak úgy belehajol az aurámba. Tud az irritáló is lenni. Ha srác lenne, még képen is törölném, de hát ki olyan elvetemült, hogy megüssön egy nőt? Mondjuk, ha nagyon kiprovokálja a dolgot, akkor majd „véletlenül” nekivágok egy könyvet, hátha leakad rólam. - Húha, most el kéne ájulnom? – forgatom szemeimet unottan, majd egy tettetett döbbenettel nézek rá. Ha ennyire tudja hogyan kell visszaszólni, akkor hajrá. Csak épp nem a jó emberrel kezdett, mert ha valaki beszól nekem, akkor bizony nem hagyom magam. Pedig sok esetben tényleg be kéne fognom a számat és ignorálni a hibbant arcokat. Meg persze a Hollóhátas csajokat „mesekönyvekkel”. - Ha nem is sértés, nagyon szíven ütött. – kapok a szívemhez látványosan, s gúnyos mosolyra húzom ajkaim. Szó sincs róla, hogy annyira kikészülnék a gyerekes szövegelésétől. Még talán jót is szórakozok rajta, legalábbis amit eddig mutatott az alapján egész vicces helyzetbe hozta magát. - Pffff. – próbálok visszafojtani egy röhögést a „mardekár” szó hallatán. Egy kis komolyságot erőltetek magamra, s végül megadom neki azt a választ, amiért ilyen furán pislog rám. – Szép álom lenne, de nem. Griffendéles vagyok tetőtől talpig. - felelem unottan. Róla bárki megmondaná, hogy az agyasok klubját erősíti, így az én kérdésem a házával kapcsolatban felesleges lenne. A hirtelen jött hangulatváltozására meghökkenve nézek rá. – Ez lenne az az oldalad, amikor nem oktatsz ki másokat a modoruk miatt? – billentem oldalra fejem, ám nem akarok túlzottan belemenni a dologba, épp elég fura csajjal futottam már össze, egy újabb flúgos lány nem lenne nagy meglepetés. - Már rég megharagudtam, de borítsunk rá fátylat. – vonok vállat egykedvűen. Részemről lezárva, aztán reménykedhet, hogy nem fut belém még egyszer, mert akkor nagy valószínűséggel nem fogom kedvesen köszönteni, mint egy régi „jó” barátot a könyvtárból.
♫ Who We Are ♫ • Szavak száma: 423 • Gryffindor forever... • [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak néztem rá nagy szemekkel és a szám is tátva maradt tőle. Ezt mire föl mondta? És miért is fekete? Kezdjük ott, hogy egy fehér csipkés póló van rajtam és egy farmer gatya. - Nem csak áruld már el nekem, hogy miért pont fekete? Miért nem kék? – Ennyi erővel hupilila is lehetnék. Nincs semmi értelme a beszólásának. Szegényke tényleg nagy segítségre szorul, ha ennyire nem megy ez neki. Komolyan mondom, külön szakot fogok kérvényezni, ahol ezt tanítják, mert egyesek nagy szüksége lenne rá. Mint például neki is. Talán a végén felajánlom, hogy tartok neki korrepetálást, hogy mikor egy kevésbé megértő emberrel találkozik, akkor ne az legyen az első dolga, hogy kiröhögi. - Ugyan már! Azt hiszed, ez engem érdekel? – hajolok közelebb hozzá, miközben elmosolyodom. - Én tudom, hogy szóljak vissza veled ellentétben. – El is húzódom tőle, mielőtt félreérteni. Bár nem sűrűn érdekel, mert én tudom ki az, akinél gyengéd érzelmeket táplálnék és ez baromira nem ő. Sőt, jó messze áll tőle. - Nem tudom, lehet nem, csak gondoltam tisztázom, hogy tudd nem sértésnek szánom azt, amit mondok. – Talán csak egy kicsit. De Hollóhátasként inkább ezt mondom, mert akkor tényleg értelmesnek tűnök és legalább egy kicsit hasonlítok most a háztársaimra. Tényleg! Ő vajon melyik házba jár? Ismételten furcsán néztem rá. - Ez most komoly? Melyik házba tartozol? Mardekár? – Ha ennyire nem foglalkoztatja a tanulás, akkor bizonyára nem Hollóhátas, bár ott is vannak, akik nem szeretnek tanulni, inkább olvasni, de akkor bizonyára nem kevernének össze két ilyen teljesen különböző könyvet. Azért mégiscsak az okosakhoz kerültek. - Bocsánat, hogy beléd mentem. Nem volt szándékos. Remélem emiatt nem haragszol meg rám nagyon. – mondtam mosolyogva. Persze, persze egy bocsánatkérést megérdemelt és tényleg nem akartam rosszba lenni, még akkor se ha Mardis, mert a fenébe is tettem egy ígéretet és sajna nem szoktam megszegni azokat, így muszáj mindenképp kedvesnek lennem.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Really…Why black? ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
A csendes kis nyugalmam félbe is szakad, hála ennek a Hollóhátasnak itt előttem. Nem tudom mit várt tőlem, hogy majd kedvesen odébb fogok slisszolni és fülem-farkam behúzva kerülöm ki? Nem kicsit akaszt ki a csaj a figyelmetlenségével. Ha nekem jön, akkor számoljon azzal, hogy nem fogok kedvesen megszólalni. Az már más kérdés, hogy alapjáraton nekem nincs túl sok kedves szavam. A szúrós kérdésére csak kelletlenül forgatom szemeimet. – Nos, van bajom. Fekete törpe, itt áll előttem és a hülyeségeivel traktál. Megfelel vagy írjam szebben körül? – vonom fel szemöldököm. A továbbiakban nem szándékozom időt pazarolni rá, ezért egy egyszerű mozdulattal kerülném is ki, csak hogy a kis töpszlinek van egy kis problémája a…pontosan, mivel is? A beszólásommal? Unottan pillantok rá, megvárva, míg teljesen be nem fejezi a kis monológját, majd csak utána kezdek bele én is. Azért csak nem fogom hagyni magam, hogy egy csaj kioktasson, hát hol él? - Akkor én is segítek. Ne mászkálj lehajtott fejjel a kis tündérmesédet olvasva, mert a végén ilyen baromi kedves alakokba futsz majd bele. – imitálok egy mosolyt csupán egy pillanatra, mely amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan tűnik is el. Eddig nem röhögtek, bár az se érdekelne, ha úgy tennének. Meg tudom állni, hogy ne akadjak ki, így ha valaki csak röhögne rajtam, azt lenézném. – Ó, szóval intelligens vagy, csodás. Ez engem hol érdekel?– hát persze. Az agyasok klubját erősíti, minő véletlen. Nem különösebben zavar ez, sokkal inkább irritál az ütközésünk, ami az ő figyelmetlenségéből adódik. Teszek egy pillantást a könyvére, amit ez idáig tündérmesének hívtam. Mágiatörténet. Egyre jobb. – Oké, rendben, köszönöm a kiokosítást. Számomra a kettő ugyanaz. – vonok vállat egykedvűen. Nem tudom, valamiért nekem nem az a kemény csaj jut róla eszembe, akit abszolút hidegen hagynak az unikornisok, meg az a rózsaszín felhő. Persze lehetséges, hogy keményfából faragták, a Hollóhátasoknál azért megesik, hogy kemény diók is megfordulnak. - Amúgy meg még mindig várom a bocsánatkérést az ütközés miatt. – emelem rá sötétbarna szemeimet, közben szemöldökömet összevonva várom a reakciót. Ő jött nekem, ebből adódóan evidens, hogy jön legalább egy bocsánatkéréssel, nem pedig a beszólásaimmal kezd el viccelődni, mert amúgy meg nagyon gyenge volt. Nem sértett meg, sőt, semmi arra utaló jelet nem adtam, hogy most én mennyire szarul érezném magam. Ha ő ezzel érzi jól magát, hogy másokat próbál oltogatni nem túl nagy sikerrel, akkor hajrá. Semmi közöm a kis rózsaszín világához.
♫ Who We Are ♫ • Szavak száma: 387 • Kik is vagyunk? • [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak tátott szájjal bámultam a srác reakcióján. Ez mégis hogy jött ide? Talán vak, hogy nem tudja elolvasni a könyvre van írva? - Bajod konkrétan? – Tündérmese! Én behalok. Ez volt a legjobb beszólás, amit ki tudott találni? Mert meg kell, hogy mondjam elég gyatra egy szöveg, még én is jobbakat mondok, pedig én nem vagyok valami profi ebben, főleg ha srácoknak kell visszadumálni, na de ez botrányos. Én a helyében elsétálnék és hagynám az egészet a fenébe, de most rossz emberbe kötött bele, mert én nem fogom hagyni, hogy ennyivel elmenjen. - Tudod, ha valakinek be akarsz szólni, akkor ne ilyen gyatrán próbálkozz, mert segítek csak röhögni fog rajtad. Én most csak azért nem teszem, mert vagyok annyira intelligens, hogy visszafojtsam a nevetésem. – Mert lássuk be tényleg nehéz volt visszatartani a vigyorgásom és a röhögést, mert erre nem lehet mást reagálni. Úgyhogy szerintem örüljön, hogy egy Hollóhátas áll előtte és nem egy Hugrabuggos, mert azok a cseppnyi eszükkel biztosan sírva feküdnének most a padlón. - De csak, hogy kijavítsalak ez nem tündérmese, hanem Mágiatörténeti tankönyv, ugyanis szükségem van rá, hogy egy barátomnak megkeressek valamit. – Csak, hogy ne legyenek félreértések, mert ha ő most tényleg azt hiszi, hogy én ilyen kis tündérmese meg egyszarvú kedvelő vagyok, akkor nagyon téved, ugyanis már rég kinőttem ezekből. De így belegondolva, amúgy sem nagyon voltam oda értük, mindig is kislányosnak tartottam ezeket a vackokat, és nem most gondoltam rákapni az ilyenekre.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ Poor little boy… ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán az egyik legnyugisabb hely a könyvtár. Ott nem zaklat a sok barom és nem kell hallgatnom az idióta szövegelésüket, aminek úgy durván a fele a semmiről szól. Nem tudom őket elviselni, mindig a sarkamban vannak és valahogy a sors mindig úgy hoz össze valamelyik drágalátos diákkal, hogy ne tudjak szabadulni a szavaiktól. Néha már tényleg nem értem honnan jön az a sok pofázhatnék. Karennel is megvoltak a gondjaim még a csónakházas sztorira visszatérve. Ő is egy dumagép, a maga módján. Fárasztó. Most viszont végre csend és nyugalom. A könyvtár békés hangulata, az a mérhetetlen nagy csend, ami már órák óta képes lenyugtatni. Ez való nekem. Persze a könyvtár nem erre való, ezzel tisztában vagyok, nekem valahogy mégis jobban bejön az asztalnál ücsörgés -jelen esetemben fekvés-. Nem akarok felkelni, csak élvezni ezt, ameddig tudom. Max egy kicsit szétnézek a kötetek között, hátha akad egy-két érdekfeszítő könyv, ami ennél jobban is lekötheti a figyelmemet. Mondjuk sötét varázslatokról szóló legendák vagy éppenséggel az asztronómiával valami. A csillagok még talán képesek elvonni a figyelmemt a körülöttem zajlódó káoszról. Erre a döntésre jutva tápászkodok fel korábbi helyemről, majd a sorok közé ballagva nézelődök pár ínyemre való könyv után. Bűbájok, mérgek és egyéb remek kötetek állnak a rendelkezésemre, csak hogy ez édes kevés lesz. Ez a sor is kilőve, amit egy fáradt sóhajjal nyugtázok. A következő kanyarban csupán egy pillanatra hunyom le szemeimet, a következő pillanatban pedig valami vagy valaki nekem csapódik. Automatikusan lépek egyet hátra, majd egy halk morgást ejtek meg. Lesújtó tekintettel pillantok a lányra, aki úgy éppenséggel a nagy olvasgatásban elfeledkezett az útra is figyelni. - Megértem, hogy ábrándozni tündérmesékről jó dolog, de ezt légyszi csináld ott, ahol nem tudsz belesétálni másba, jó? - nem tudom leplezni, eléggé kiakaszt, hogy csak úgy a semmiből előkerül egy lány és máris ilyen helyzetbe kerülök. Ezentúl a könyvtár is egy olyan terület lesz, amit messziről fogok elkerülni. Fogalmam sincs mibe merült ennyire bele, a kinézetéből adódóan viszont pontosan ezt a tündérmesés sztorit tudom elképzelni. Tündérek, unikornisok, hercegnők, így pont ez passzolna hozzá. A következő lépésem az lenne, hogy kikerülöm és még egy utolsó sötét tekintetet vessek rá, amennyiben nem akadályoz meg, mert őfelsége lehet, hogy megsértődik a durva tündérmesés mondatomon.
A könyvespolcok körül mászkáltam már órák óta, de úgy festett mindhiába. Egy Mágiatörténeti könyvet kerestem, mert az egyik ismerősöm megkért, hogy derítsek neki valamit. Először nem akartam segíteni, mert úgy gondoltam, hogy ő is képes elmászni a könyvtárba, megkeresni azt a kötetet, ami kell neki, kinyitni és elolvasni pár betűt, de aztán jött azzal a dumával, hogy én milyen okos vagyok, mert ugye a Hollóhátba kerültem és azt hiszem pont emiatt kissé elkalandoztak a gondolataim és igent mondtam, holott nem is akartam. Utáltam mikor ezt csinálták, mert jól tudják, hogy könnyen el lehet terelni a figyelmemet azzal, ha házainkról van szó. De nem azért mert tudtam volna, hogy én pontosan azért vagyok itt, mert olyan intelligens vagyok, hanem mert a dédnagymamám is idejárt és teljesen egyformák vagyunk minden tekintetben. Viszont ha őszinte akarok lenni, akkor szerintem egyáltalán nem vagyok idevaló, vagyis nem minden tekintetben, mert valamikor tényleg tudom használni azt a pici fejemet, de inkább csak az ilyen bosszú, vagy átkok esetleg a bájitalok terén tudok okosakat mondani, úgy egyébként pedig csak azt tudom, amit olvasok. Egyszóval én amolyan magoló típus vagyok, aki könnyedén megjegyzi a dolgokat, de nem mindig fogja fel az értelmüket. A Mágiatörtént mondjuk pont az erősségeim közé sorolható, mert abba nincs sok minden, amit nehéz lenne megérteni. Meg kell tanulni mi mikor volt, hol és ki mit csinált és máris tudod. Itt nincsenek olyan logikai szálak, amikbe bele lehet gabalyodni. Így nem is volt nagy kihívás, hogy körülbelülre megsaccolja melyik évben volt az az esemény, amit a barátom keresett, csak a kötet megtalálása volt bonyolult. Már kétszer átnéztem minden könyvet, de még mindig nem láttam azt, ami nekem kellett volna. Egy olyan volt, amiről azt gondoltam, hogy talán abba benne lehet, így azt gyorsan lekaptam a polcról és lapozgatni kezdtem. Közben elindultam az egyik olvasó rész felé, hogy leüljek, mikor belesétáltam valakibe. - A fenébe. Már megint? – Ebben az évben már másodszorra sétálok bele valakibe úgy, hogy könyvet olvasok. Egyszer biztos, hogy a nagy olvasás mániám fogja okozni a vesztem.
♫ Írózene ♫ ♥ Ruci ♥ I think it’s gonna be a bad day. Again… ♥ [You must be registered and logged in to see this link.]
Még időben elpateroltam, ne rágja le még jobban szegény csajt. 
//
words: 405 
