2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt kérdezed, hogy megérte-e ma este kijönni a toronyból és járkálni egyet a folyosókon? A válaszom az, hogy száz százalékig igen. A Roxfort éjjel a legszebb a maga érdekes zajaival, az ablakokon beszűrődő holdfénnyel és minden egyébbel, amit el lehet képzelni. Megvan a maga kísérteties varázsa, amit a nappali zsibongás nem tud visszaadni. Volt már nem egyszer, hogy csak beültem egy ablakmélyedésbe és a csillagokat néztem, mint még régen otthon az Aranyparton. Egyedül bóklászni is jó, de ha van társasága az embernek, az még jobb érzés. Főleg ha ez a társaság valaki olyan, akivel szeretek együtt lógni, márpedig Harryvel szeretek. Ilyenkor megvan az a bizonyos kiszámíthatatlanság, amit én kifejezetten szeretek, soha nem tudhatom, éppen mi lesz egy egyszerű találkozásból, ráadásul van egy igencsak jó tulajdonsága. Tud titkot tartani, amire a barátaim jelentős része fizikálisan képtelen, de ő igen. Ez gondolom azért van, mert neki magának is megvannak a kisebb-nagyobb titkai, amiket megtart magának. Persze, kinek nincs ilyen? Ő viszont néha még mindig olyan titokzatos nekem, elgondolkodtat… - Szeretnéd, mi? Ilyen jól karbantartott Jólsepet az egész kastélyban nem találsz. – persze ez csak színtiszta baráti viccelődés, végülis majd pont egy Jólsep-R kell majd neki, mikor egy Tűzvillám tulajdonosa, de akkor sem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el szélesen. Szeretek ilyen kötetlenül viccelődni, szabadnak érzem magam. Az, hogy valakivel megosztottam a titkomat, egyrészt legördít rólam egy terhet, másrészt borzasztóan felvillanyoz. Jól esett, na, nem felvágás, vagy valami, hanem… nem tudom, csak azt, hogy semmi nem tudná elrontani a kedvemet. Még egy jó darabig fel leszek villanyozva, ez nem kérdés, ráadásul örülök, hogy van valaki, akiben ennyire megbízhatok. Ez pláne jól esik, már az elejétől megbíztam benne, nem is tudom, van benne valami, ami erre ösztönzi az embert és ez jó. Kedvelem, ennyi. Nem tudom, hogy a „legyél megtisztelve” felszólalásomra mennyire válaszol őszintén, mármint mennyire viccelődik csak, de a dicséret az dicséret és vannak emberek, akiktől többet ér. - Pedig nem lenne rossz, ha vinnél. – játszom meg a nyafogást, majd nevetve hozzáteszem. – Akkor majd legközelebb. A folyosók üresek, gyakorlatilag mintha csak mi lennénk az egész kastélyban, ami nyilván nem igaz, de akkor is. Ez a mai egy elég csendes este, ami nem baj, mert néha kell az ilyen is, máskor egy gombostűt nem lehet leejteni a prefiktől meg a tanároktól, de ma mindenki alszik, legalábbis úgy tűnik. Ami nagyon helyes, nincs kedvem hozzájuk. Frics meg majd valamikor kiszedi a macskáját a női wc-ből, ha mást nem, akkor segítséggel. Mondjuk Myrtillt tényleg sajnálom, bár… azért annyira talán mégsem. Mindenkinek jó így, főleg nekünk. - Akkor veszélyesen élek és nem jegyeztetem be magam, jó nekem így is. Legalább van valami különlegességem, amiről csak korlátozott számú ember tud, ez nekem bőven elég így. – a rabruhás megjegyzésére elmosolyodom. Soha nem gondoltam bele, hogy nézett már rám máshogy is, mint barátra, de valahogy ez olyan hízelgő nekem. Az enyhe pírtól az arcán meg pláne mosolyoghatnékom van. Vajon mire gondolhat ilyenkor? – Tény, a szürke nem az én színem. – ez béna megjegyzés volt. Valamit talán nekem is mondanom kellene, de… inkább hagyjuk. - Hát, köszönöm a szép estét. – ez aztán kétértelmű volt, méghozzá elég csúnyán. Mindegy, most már elengedem a megjegyzésem. – Olyanom még nincs, de tudod mit? Találj ki valamit. – kacsintok rá, majd én is búcsút intek és folytatom tovább az utamat a Hollóhát-toronyba, hátha ma éjjel még alszom valamennyit.
//Köszönöm a játékot, ha gondolod, akkor majd valamikor folytathatjuk, igen. //
Mrs. Norris nélkül unalmas lenne az élet éjszaka, még szerencse, hogy van nekünk és próbára teszi a tudásunkat. Hol a lopakodásit, hol a futásit, hol az észbeli hozzáértésünket. Hogy rohadna meg! Na, de Farnkie titokzatossága és idegeskedése nagyon felkeltette a figyelememet, és a világ minden kinycséért sem akartam elszalasztani a nagy… valamit, amit mutatni akart. Már önmagában az, hogy megkér, hogy tartsam titokban is furcsa, hiszen vannak titkaink elég, amikről csak mi ketten tudunk, szóval ez valami nagy húzás lesz, amiről eddig nem tudtam. Hát képes volt valamit eltitkolni előlem? Milyen barát az ilyen? Na, jó, nekem is vannak ilyen titkaim és nem szándékozom felfedni őket egyelőre. Mégiscsak hétpecsétesek! - Pedig már reménykedtem – nevetgélek halkan. Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy kellene a seprűje, a Tűzvillám megfelelő nekem, úgysem valószínű, hogy később is kviddicsezni fogok. Márint ha auror leszek, vagy mi a szösz. Na, eztán jön a feketeleves, Frankie szép kis cica lesz, de most valóban a szó szoros értelmében. Mert amúgy is szép cica, már ha értitek, mire gondolok. Azért ez eléggé ledöbbent, még az aranyos nyávogása is mosolyt csal az arcomra, majd várom, hogy mi lesz. Egy kis idő múlva visszaérkezik, én pedig nem tudom szó nélkül hagyni az egészet, de ki tudná? Lássa, kivel van dolga, megdicsérem. Fontos a bajtársiasság és az, hogy ne egyből rontsak neki. Végül is miért tenném? Még örülök is tulajdonképpen, hogy ilyen tökös leány, akármilyen képzavar is ez. - Teljesen úgy érzem magam Frankie – nézem őt, és legszívesebben azt kérném, hogy alakulgasson át előttem többször. De majd egyszer, most jussunk vissza biztonságban. A bokszolásra már a régi Hollóhátast kapom vissza, eljátsza a nagy halált. - Van ám, csak valahol… mindegy – sóhajtok egyet, ez most akaratlanul is betalált. Mit mondhatnék. Hetedéves vagyok és még egy értelmes kapcsolatom nem volt, sőt. Hosszúnak sem mondható, nemhogy értelmes… De ez már legyen az én bajom. - Nem vagyok én teszrál, még repülni sem tudok. Majd egyszer viszlek a hátamon, ha megérdemled – kuncogok, miközben folytatjuk az utunkat. Tényleg jól elcsalta a macskát, semmi sem áll az utunkba. A bejegyeztetés az eszembe jut, de csak úgy ötlet szintjén. Gőzöm sincs, hogy igazából ez, hogy is van pontosan. - Nem tudom. Szerintem nézz utána… de ismerek olyanokat, akik nincsenek bejegyeztetve. Csak talán nagy büntetés jár érte, aztán nem szeretnék a börtönbe menni látogatni. Amúgy sem lenne valami szexi az a rabruha, így sokkal jobb – nézek rá, és kissé elönt a pír. Jól van Potter, egyre hülyébb vagy te és még meg is mutatod a jó barátodnak. Közben visszaérkezünk a kedvenc elágazásunkhoz, ahonnan már külön kell indulnunk. - Nos, azt hiszem mára ennyi cicám – suttogom, mert hiába nincs itt sneki, nem akarom lebuktatni véletlenül. – Mi a macskaneved Fran? Ciculi, vagy Sárgácska? Ezt még mindenképpen tudnom kell, rosszul aludnék nélküle – vigyorgok rá, imádom provokálni, persze csak a jó ízlés határán belül. Végül búcsút intek és elindulok visszafelé, hogy a Kövér Dáma majd jól leszólhasson, hogy megint felkeltem. Ilyen ez a portréélet.
Toronyba? Mint a mugli mesékben? Csak éppen azok a csajok a kanyarban sincsenek hozzám képest. - Ugyan kérlek, simán kirepülök a seprűmmel. – ha jobban belegondolok, otthon is lógtam már ki az ablakon, szóval van benne némi gyakorlatom, maximum a földtől számított távolságban van némi különbség. A Hollóhát torony egy pettyet magasabban van, úgy pár száz méter maximum a differencia, ugyan mi az nekem. Oké, ez még tőlem is nagyképű volt. – De én azért tisztelem az öreg Flitwicket. – maximum csak rosszul mutatom ki. De szerintem ezt pont Harrynek nem kellene magyaráznom, aki szintén nem most kezdte a szabályszegést. Gondolom ő is tiszteli a házvezetőjét, csak maximum nem tudja úgy kimutatni, mint a többiek. A házvezetőknek általában csak probléma, ha az ember kicsit másképpen viszonyul a szabályzathoz, mint ahogyan azt ők elképzelik. Persze hozzáállás kérdése, kétlem, hogy például az öreg Bimba bárkinek a fejt is venné, ellenben Pitonnal, aki… megkockáztatom, hogy egy vérfarkas kezes bárány hozzá képest. Tényleg előbb futnék bele egy vérfarkasba, mint jelen pillanatban Pitonba, ez előbbit még talán túl lehet élni, az utóbbiról nem vagyok biztos. Igazából ki van zárva. Mrs. Norris, mióta a Roxfortba kerültem, tudom milyen az, amikor valakinek van egy nemezise. Ez a macska a gazdájával együtt ősellensége a diákságnak, csak akkor nem tudom, miért dolgozik egy iskolában? Ezzel az erővel mondjuk a Szárnyas Vadkanba is elmehetne, nem lógna ki a sorból, a tulaj ott egy kissé kattant, bár még mindig nem Frics szintje. Olyan mélyre csak ő képes lesüllyedni, senki más. És ez nem éppen nagy dicsőség, én legalábbis nem dicsekednék ilyennel adott esetben. Sem azzal, hogy egy varázslóiskolában nem használok mágiát. Vajon kvibli lenne, vagy csak szimplán tehetségtelen? Végülis nem az én dolgom. Bár tény, kicsit még én is megmosolyognál a dolgot, holott én muglik között nevelkedtem. Az ember túlzottan hozzászokik a mágiához, ha egyszer bekerült Roxfortba. Én például már képtelen lennék visszatérni Harry végül rábólint az ötletemre, naná, úgysem lenne sok választása, mert ha én egyszer kigondolok valamit, az úgy is lesz, fenébe, mióta vagyok ilyen erőszakos? Túlzottan harapós lettem az utóbbi időben, legalábbis ami a véleményemet, illetve az ötleteimet illeti. De végre valakivel megoszthatom a titkomat, ez felvágásnak számít? Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy nem, de abban sem, hogy igen. Csak meg akarom mutatni valakinek ezt és kész, semmi több. - Persze, de azért jobb tisztázni egy-két dolgot. – vonom meg a vállamat lazán. Mondjuk igaza van, ő tényleg nem az az árulkodós fajta, én viszont kissé rágörcsöltem erre. Ilyen az, ha valami tényleg illegális dolgot csinál valaki? A folyosón mászkálás ehhez képes kutyafüle. – Búcsúpuszi? Mi van, ha többé nem látjuk egymást? Egyrészt, csak szeretnéd, másrészt… Végrendeletet ne hagyjak? – a heccelés betalál, én is elmosolyodom és hasonló hangnemben válaszolok neki. Egy kis baráti viccelődés. – Akkor sem hagyom rád a seprűmet, még ha könyörögsz is. – nyújtom ki rá a nyelvemet nevetve, majd átalakulok. Ilyenkor azt utálom, hogy képtelen vagyok beszélni, az egyetlen kommunikációs eszközöm a nyávogás, ami viszont hülyén hangzik. Harry ekkor leguggol mellém és én megállapítom, hogy atya ég, most én mentem össze, vagy ő volt mindig ekkora? Jó poén volt, Cross! Mikor megsimogatja a fejem, dorombolok egy kicsit, csak hogy érezze a törődést, meg a macska mivoltomat, majd köszönésképpen nyávogok egyet és belevetem magam a kergetőzésbe. Mikor visszaérek, alig kapok levegőt és örülök, hogy a fal megtart. Túl gyors ez a dög a korához és a méretéhez képest, mint egy célkövető rakéta. Kell egy kis idő, míg kifújom magam. - Köszi! – egy mosollyal jutalmazom a dicséretet. – Bezony, érezd magad megtisztelve, te vagy az első, aki tud erről. – és egy jó darabig valószínűleg az utolsó is. Nem tervezem reklámozni a dolgot, ha nem muszáj. – Csak nyugodtan, bár érdekesen fog hatni, ha egy teli folyosón így szólítasz. Két órára rá a csajok azzal fognak zaklatni, hogy úristen, ti jártok?! – vonom meg a vállam egy hasonlóan széles vigyorral, majd mikor vállba boxol, én kezdek el látványosan haldokolni. – Te kegyetlen, van neked szíved? – fájt? Dehogy, de most én színészkedem egy kicsit, nehogy már csak neki legyen szabad. - Igazából nem bánnám… - nevetek fel, majd elindulok utána. – Tudod, elég sokat rohangásztam és mivel elcsaltam Mrs. Norrist, ez kijárna. – persze semmi ilyet nem várok el, miért is tenném? Csak viccelek. - Nem hiszem. – komolyabb téma és én is komolyan elgondolkodom rajta. – Nem hinném, hogy a Minisztérium az összes létező animágusról tudna, fizikailag lehetetlen, egyel több, vagy kevesebb meg kit érdekel? – persze nem tapsolnának, ha kiderülne, az biztos. – Szerinted be kellene jegyeztetni?
- Tényleg ilyen kemény? Nem semmi, senki sem nézi ki belőle. Szörnyű, amúgy tényleg, én be is zárnálak a tornyotokba – kuncogok vele. Nemigen tudná Frankiet bárki ott tartani szerintem, még ha bezárnák sem. Valami módszert biztos kitalálna, hogy kijöhessen. Nagy kópé ám ez a lány! - Igen, fontosak a célok, szegény Flitw – nevetek tovább, Frankie nem semmi csaj, sosem volt az. Emlékszem, amikor egyszer felbuktatott egy mardekárost, és odasietett segíteni neki, majd még egyszer felbuktatta. Persze aztán futás volt, de vigyázni kell Fraknie Crossal, nem ma kezdte. A hollóhát talán egyik legnagyobb szabályszegője, persze azért Weasleyket még nem szárnyalja túl. Mondjuk nem biztos, hogy lesz valaha olyan, aki túl fogja őket. Frankie azért rajta van a tízes listán. Úgy látszik kifogyhatatlan az „egymást piszkáljuk szótárunk”, csak biccentek, mikor megköszöni, hogy égő volt a rajtakapása az alsóbb éves prefektusoktól. Egyébként teljesen mindegy, hogy hanyadéves egy prefektus, csak az számít, hogy mi kell neki. Simán meg lehet egyezni bármelyikkel, még a mardekárosokkal is, ha olyan, aki nem pikkel rád. Ha már ilyen rendes volt, elmondom neki Edevis tükre történetét, és természetesen megtetszik neki a gondolat, hogy belenézzen. Én is belenéztem, habár csak véletlenül találtam rá, és ha jól belegondolok, lehet, hogy ez volt a kulcs. Talán ha nem keresném, megint csak rábukkanhatnék, és akkor… Na, mindegy, úgyis azt tervezem, hogy nem keresem tovább, felesleges energiapocsékolás. Látom - vagy érzem (?) -, hogy ő is elgondolkodik, mit látna benne, és nem is zavarom meg a gondolataiban. Megteszi ezt helyettünk Friccs macskája – őrület ezt kimondani, igazi nyelvtörő -, és máris a megoldásokon tanakodunk. Szerintem pedig jó lett volna az én ötletem is, utána még rábocsájthattunk volna egy álmot is, miután kővé dermed, de most már kíváncsi vagyok, hogy mit akar előhozni Frankie, mert a hangja elárulja őt. Igen izgatott lett és mintha titkolna valamit, nagyon jó az emberismeretem, nagyon nehéz átejteni, ami sokszor jön jól. Nem tudom, ezt minek is tudhatom be pontosan, de mintha autodidakta legilimentor lennék. Lehet, hogy rá fogok feküdni ennek a tanulmányozására. - Oké legyen a te ötleted – egyezek bele, habár annyira titokzatos az egész, hogy kezdek kicsit kételkedni benne. – Persze, hogy nem mondom el, hiszen ismersz – forgatom meg a szemeimet, ismerhetne már annyira, hogy nem vagyok árulkodós, főleg, ha fontos dolgokról van szó. - Igen, ez nyilvánvaló. Na, lássuk a csodát. Búcsúpuszi, vagy valami? Mi van, ha nem látjuk egymást többé? – heccelem, hogy kicsit a komoly arcát meglágyítsam kicsit. Nem kell sokat várnom, hamar kiderül a titka. Animágus, valamilyen macska. Na, tényleg meglepődöm és gyorsan leguggolok mellé és megsimogatom a fejét, kacsintok is rá. Próbálom keresni az emberi jegyet, ami megmaradt neki, de ilyen sötétbe nem egyszerű rájönni. Óvatosan figyelem, hogy mit csinál, kicsit megpiszkálja Mrs. Norrist és már megy is az üldözés. Néha macskanyávogásokat hallok, de lehet, hogy csak behallucinálom őket. Hosszú idő múlva visszatér Frankie és visszaváltozik előttem. Nem nagyon gondolkodtam el, hogy mit mondjak arra, hogy eltitkolta előlem ezt. - Ügyes voltál, cica – emelgetem meg a szemöldököm. – Szóval még a jó barátok elől is titkoltad eddig. Lehetnék dühös is, de inkább örülök, hogy én tudom. De ezek után nem gond, ha cicuskának szólítalak? – teliszájas vigyor, majd vállba bokszolom, ahogy ő szokott és elindulok a folyosón visszafelé. - Na, mit vártál, hogy vigyelek? – nevetgélek, és kissé zavart is vagyok. Nem hiszem, hogy be lenne jegyezve, márpedig az nagy bűn. Tudom jól, a keresztapám is az, meg Féregfark is az, és apám is az volt. - Bejegyezteted egyszer? – érdeklődöm, miközben visszafelé kommandózunk tovább a folyosókon, immár talán biztonságban.
Sikerült zavarba hoznia az előbb, ez nem igaz! Utálok zavarban lenni, mert akkor olyan… nem is tudom, gyengének tűnök? És ezt próbálom elkerülni, ahogy csak lehet, bár ő látszólag jól szórakozik ezen. Vajon direkt süt el ilyen poénokat? Biztos, hogy engem szadizzon. A lánykérős beszóláson én is felnevetek, bár nem túl hangosan, Harry viszont kénytelen a szája elé kapni a kezét. Még a végén azon bukunk le, hogy itt röhögcsélünk, na az nagyszerű lesz. Már hallom is többek között McGalagony, vagy Flitwick beszédét, miszerint ha már mindenképpen tilosban járnak, akkor legalább ne hangoskodjanak, mert így szinte adja magát a büntetés. Pont ezért, a biztonság kedvéért körülnézek a folyosón, de rajtunk kívül sehol senki, ami jó jel. - Viccelsz? Két hete Flitwick elküldött takarítani a trófeaterembe, mert lebuktam egy éjszakai túrám alatt. Megfenyegetett, hogy legközelebb, már komoly pontlevonásra számíthatok. Visszaeső vagyok, szörnyű… - ha a hangomból az is érződik, hogy sajnálom, nem így van. Már régen nincs bűntudatom az ilyen jellegű szabályszegések miatt, régen sem voltak álmatlan éjszakáim, most meg aztán már pláne nem. Végül kiül az arcomra egy gonosz félmosoly és úgy folytatom. – Én meg persze megígértem, hogy nem, többet nem fordul elő, csak azt felejtettem el hozzátenni, hogy nem a kijárkálás, hanem a lebukás. – mindezek ellenére tisztelem a házvezetőmet, ahogy a legtöbb tanárt az iskolában, maximum egy-kettő van, akiket nem. Bár ez nálam többek között függ az adott tanár által tanított tantárgytól. - Kössz a bíztatást. – kinyújtom rá a nyelvem, tudom én, hogy csak piszkálni akar, szóval nem hagyhatom mindezt megtorlás nélkül, de jelen pillanatban csak ennyire futja. Persze, vártam én mást? Nem. A könyvtáros részét a dolognak csak egy szemforgatással reagálom le, nem szándékozom tovább firtatni a dolgot, többek között a saját elszólásom miatt sem. Hogy lehettem ennyire hülye? Persze, nem hiszem, hogy bárkinek is elárulná, de akkor is. Talán még én nem készültem fel, hogy ezt bárkinek is elmondjam. Végülis ezért még akár komoly büntetést is kaphatok és nem a sulitól, hanem a minisztériumtól. - Érdekes tükör lehet, mintha már hallottam volna róla. – egyszer, még talán elsős lehettem, amikor pletykáltak róla annak az évnek a végén, bár ez csak szóbeszéd volt. De ezek szerint mégsem? Az első dolog, amit megtanultam a varázsvilágba való bekerülésemkor az az, hogy amit egészen addig mesének hittem, az nagy eséllyel valóságos. Így talán ezen a tükrön sem kellene fennakadni, nem is teszem meg. Bár azért elgondolkodtat. Én vajon mit látnék benne? Mi az én leghőbb vágyam? Őszintén, fogalmam sincs róla, talán mindig más és más, ezért nem tudom. – Szívesen megnézném… - teszem hozzá elmerengve. Akkor talán erre is fény derülne, de hát a tükör nincs meg. - Hidd el, beton biztos módszerem van rá és egyébként is, ha megátkozzuk az jobb? Ha valamilyen őrült pech miatt lebukunk, akkor nem ússzuk meg egy egyszerű büntetővel, a minimum, hogy kivágnak mindkettőnket. Ez meg gondolom nem hiányzik. – dühös vagyok, amiért ilyen őrültség az eszembe jutott, bár a másik sem kevésbé nagy hülyeség, de ez van. Valami miatt az tűnik az egyedüli ésszerű lépésnek most, legalábbis számomra. – Vagy valahogy elcsaljuk, vagy szépen visszafordulunk és keresünk egy másik utat. A sóbálvány egyébként sem lenne jó, mert hiába dermed kővé, ugyanúgy látni fog minket. – legyintek bosszúsan. – De egyet már most elmondok. Amit most tenni fogok, arról soha, senkinek nem beszélsz, mert ha mégis, arról tudni fogok és neked annyi. – ha képletesen is, de a falhoz szegezem, egyenesen a szemébe nézek és most semmi viccre vagy tréfára utaló jel nem látszik az arcomon. Teljesen komoly vagyok és remélem megérti a dolgot. Ha nem, akkor tényleg olyat kap tőlem, amit nem tesz zsebre. – Mindenkinek megvannak a módszerei, amivel kint járkálhat lebukás nélkül a folyosón, vagy akár a birtokon. – mondjuk nem szándékozom kiselőadást tartani. Egyszerűen csak ellépek tőle egy pár lépést, majd átalakulok és a helyemen egy kisebb termetű nőstény szavanna macska marad. Egyébként az élet humoros, mert alapjáraton sohasem szerettem a macskákat, de mióta én is képes vagyok azzá alakulni, átértékeltem őket. Igazából egész menők, főleg, hogy macskaként ügyesebb vagyok. Talpraesettebb. Veszek egy nagy levegőt és nekiiramodom, ki a sarkon, majd célba veszem Mrs. Norrist, ám mielőtt nekimennék, az utolsó pillanatban kikerülöm és megállok. Fel kell bosszantanom ezt a dögöt, hogy utánam jöjjön. Mérgesen ráfújok, fél mancsommal felé kapok, majd mikor megindul, elkezdek ismételten rohanni. Körülbelül 10 percembe telik, míg visszaérek Harryhez, már ismét emberként fordulok rá arra a folyosóra és nekitámaszkodom a falnak. - A francba… Sok mindent el lehet mondani Mrs. Norrisról, de azt nem, hogy lassú lenne. – jól megkergetett az a rohadt dög, de ezt a menetet én nyertem. Kaján vigyor terül szét az arcomon. – Valószínűleg a macska és a gazdája egy darabig ellesznek, bár Mirtillt egy kicsit sajnálom, Mrs. Norris nem a legjobb társaság. – erről de régóta álmodoztam. Viszont a kaján vigyoromat hamarosan felváltja az érdeklődő tekintet, amivel Harry reakcióját figyelem.
Jól van, Frankie veszi a lapot és így mindketten el tudjuk venni az élét annak, hogy most ennyire bekerültünk egymás intim zónájába. Szeretem ezt a sajt, mert jól gondolkodik és ő sem akar többet látni egy helyzetben, mint ami és el lehet vele hülyéskedni. Az megint más dolog, hogy jól néz ki, szóval igazán nem panaszkodhatok, hogy ilyen barátaim vannak. Viszont mégiscsak elvörösödik kissé, ami azt jelenti… á, biztos nem, nem hiszem, hogy én vagyok a zsánere, mégiscsak egy top csajról van szó, nem igaz? - Nyugi, ma még nem kérem meg a kezed, várok holnapig – nevetek fel, majd gyorsan a szám elé kapom a kezem és abba folytatom a nevetés végét. Mégiscsak éjjel van és sok itt a veszély, ártatlan diákokra. Mennünk kell tovább, ha nem akarunk itt éjszakázni, szóval „macsó Potter” jobb, ha belekezdünk mai akciónkba. - Igen, McGalagony is hasonló jó szavakat szokott mondani. És általában megtoldja valami büntetőmunkával. Minden esetben – na igen, végül is van elrettentő hatása ám, mert sokak megégnek és többet nem mennek. Pedig szerintem ez is szerves része a diákéletnek, hogy próbálhatod a határaid, meg a professzor idegeinek határait. Ebben egészen kifinomult lettem már. - Hát igen, ez tényleg elég égő – vigyorgok rá szemtelenül, szeretem megerősíteni az embereket a hitükben. Ezért biztos kapok majd néhány megjegyzést, de most megéri. - Jaaaa, hogy az a részleg. Igen, ott már voltam – ismerem fel hirtelen, mintha valóban beugrana. Amúgy tényleg nem sokat jártam arra, csak ha nagyon muszáj volt. Jó, jó, többször volt nagyon muszáj, mint kéne. - Igen, nagyon tudja, hogy mit kell figyelni, gondolom ezért könyvtáros - vonom meg a vállam, és nem kommentálom, hogy milyen könyv kellett neki. Nem az én dolgom, hogy ki mit lovasít meg a könyvtárból, és nagyon biztos vagyok benne, hogy amúgy kölcsönbe kellett… és valószínűleg azért, hogy lenyűgözze valamelyik tanárát. Egy hollóhátastól ez egyáltalán nem meglepő. A tükörről nem tudom, hogy elmondjam, mit tud. Végül, mivel én sem találtam, nem hiszem, hogy probléma lesz belőle. - Edevis tükre. Meglátod benne azt, ami a leghőbb vágyad. Én a szüleimet láttam már benne. De eltűnt és keresem - mondom kissé szomorkásabban, mint szeretném, de aztán gyorsan rendszerezem a gondolataimat és az arcvonásaimat is. A mar, de káros megjegyzésére, már szélesen el is vigyorodom és megindulunk nagy hirtelen a pince felé. Minden rendben egy ideig, de aztán megjön Frics macskája, szinte menetrendszerűen. - Igen, valószínűleg - adok igazat Friccsel kapcsolatban. - Sóbálvány? Megérdemelné ez a dög - vagy még többet is, és már elő is húzom a pálcámat. De akkor Frankienek új ötlete támad, én meg csak nézek rá hülyén. - Most nem azért, de hogy csalnád el, és minek? Akkor te buksz le, vagy én, szerintem simán intézzük el, aztán húzzunk innen. Max Friccset is leátkozzuk, ha útba lesz, valami kábítóval… hátulról - vonom meg a vállam. Persze nem szívesen bántanám, de jobb, mintha elkap. Idén kicsit sok a büntetőmunkám… - Amúgy is, hogy csalnád el úgy, hogy ne bukjunk le? - még mindig nem értem ám, hogy ezzel mit akar.
- Visszahallani? Tőlem? Ugyan, kérlek! – megjátszom az ártatlan megbántottat, de képtelen vagyok letörölni a vigyoromat, így viszont nagyon nem hiteles. Megpróbálok még egy kicsit rájátszani, de egyre rosszabb, ezt aztán végképp nem venné be senki, Harry meg aztán pláne nem, de azért egy próbát megért a dolog. Úgyis felemlegetem ezt még neki, ezzel ő is tökéletesen tisztában van, nem kell emlékeztetnem. - A kviddicses szövegek nem válnak be nálam, drágám. – óvatosan egyensúlyozom a baráti csipkelődés és az egyértelmű flörtölés határán, bár inkább az utóbbi jön össze. – Tudod, szakmabeliekre nehéz ilyennel hatni. – csevegő hangnemben mondom mindezt, majd mintha egy kis semmiség lenne, megvonom a vállam. Kissé egoistának tűnök, nem baj, még mindig jobb, mint az előző flörtölés. Jó ég, Cross, mi a fenét művelsz?! Most rajtam van az enyhe vörösödés sora, amit meg is teszek, amilyen gyorsan csak lehet. Merem remélni, hogy ezt nem veszi észre, mert onnantól kezdve hiába vagyunk barátok, totálisan zavarba jövök és szétesem, akkor pedig teljesen leégetem magam. Mondjuk az első találkozásunk után is ezt hittem, mert konkrétan sportot űztünk az egymás idegeire való menésből. Ha jól emlékszem, azt a büntetőmunkát McGalagony adta, bár azt nem tudnám felidézni, pontosan miért is, de biztosan nem a két szép szememért. Sem Harryéért. Pedig megtehetné. A lényeg az, hogy azután volt még jó pár büntetőmunkánk együtt, mert egyikünk sem az a kifejezett mintadiák, szabálytisztelő tanár kedvence. Mondjuk egyedül érdekes módon nem kerülök annyiszor bajba, mint csoportosan. Érdekes anomália. Mindettől függetlenül még mindig zavarban vagyok egy kicsit a saját merészségemtől, néha komolyan nem tudom, mi van velem, ha egyedül lennék, tutira a fejemet verném a falba. Az a mázlim, hogy Harry akaratlanul kihúzott a „gödörből” a gyakorlásra tett megjegyzéséből. - Aha. Hajrá. – ugyan nem viszonzom a nyelvnyújtást, de egy mosolyt megengedek magamnak. Hajlamos vagyok a határok átlépésére, főleg akaratlanul. - Gondolom könnyed monológot ad elő neked az iskolai szabályzat fontosságáról és szeretettel ajánlja a mielőbbi újraolvasását, vagy éppen beutal egy gyors konzultációra valamelyik prefektushoz. – bólogatok színlelt komolysággal, majd mint akinek hirtelen eszébe jut valami, csettintek egyet és elvigyorodom. – Ja nem, ezt Flitwick szokta velem csinálni. Ne tudd meg, mit kellett végighallgatnom múltkor, amikor belefutottam az ötödéves hollóhátas prefipárosba takarodó után. Ötödévesekbe, érted? Basszus… rég égtem akkorát. – de tényleg. Tiszta víz volt a folyosó és nem akartam macskaként végigrohanni, merthogy ki nem állhatom, ha vizes lesz a bundám. Animágusként teljesen más az értékrendem. - Igen, tudod, ahová a könyvtárosnő nem enged be akármit és ahol utánad suttog valamelyik könyv. – magyarázom megjátszott tudálékossággal, majd folytatom tovább. – Az a nő szerintem belelát az emberek fejébe, legalábbis rám nagyon gyanúsan nézett, mikor az ani… - hirtelen elharapom a mondatot. A francba! Én és az a nagy szám, majdnem elszóltam magam. Senkinek nem árultam még el, hogy animágus vagyok, de persze majdnem kifecsegem. Jó ég, ha ez kiderül, akkor még a minisztériummal is bajom lehet. Kissé mérgesen megköszörülöm a torkomat, majd gyorsan mentem a menthetőt. – Szóval kellett egy könyv magán célra. – szép volt Cross, átlátszó vagy, mint a frissen pucolt ablaküveg. Mondtam már, hogy nem vagyok egy hazudó bajnok? Nem? Most lebuktam. - Szívassunk mardisokat? Tetszik. – ajkaimra egy gonosz mosoly kúszik, hirtelen baromira jól érzem magam és arra gondolok, milyen jó is bosszút állni. – Tudod, tegnap előtt valamelyik kis tacskó lesárvérűzött és nem tudom ki hogy van vele, de én erre fújok, szóval indulás! Elindulok Harry után a folyosón és megint gondolkodni kezdek. Macskaként valószínűleg biztonságosabb lenne az eljutás oda, de most igazából tilosban járok, és ez tetszik. Jó kis adrenalin bomba. - Tükör, mi? – őszintén? Bírom az elvarázsolt cuccokat, némelyik igen alattomos tud lenni. – Miért, mit csinál az a tükör? Már ha nem vagyok túl indiszkrét, de ha az, akkor nem kell válaszolni. – nem feltétlen mindig tudom, mi a túl indiszkrét és mi nem. Hajlamos vagyok olyanra is rákérdezni, amire nem kellene. Harry kicsit előttem van, nem igazán figyelek előre, inkább a hátunk mögé nézelődöm, nehogy onnan jöjjön elő valaki, így nem is veszem észre az elém kirakott kezet, de még az utolsó pillanatban sikerül megállni. Már éppen szólalnék meg, hogy ne álljon meg ilyen hirtelen, amikor csendre int. Akkor ezek szerint valaki van a folyosón, ami igen kellemetlen. Nem kellene most lebukni. Közel húzódom a falhoz és én is kinézek a sarkon, majd mikor meglátom Mrs. Norrist, felszisszenek. Miért kell állandóan ebbe a dögbe belefutni? - Ha ez a szakadék macska itt van, akkor Frics sincs messze. – suttogom vissza, majd már járnak is a fogaskerekek az agyamban. Ha most én is macska lennék, akkor biztos a frászt hoznám arra a dögre, de így csak előhúzom a pálcámat és kinyögöm az első hülyeséget, ami az eszembe jut. – Szerinted a sóbálvány átok túlzás lenne? – beharapott alsó ajkakkal, ártatlan szemekkel nézek rá, majd már meg is adom a választ. – Mindegy, felejtsd el. – rázom meg a fejem, majd a macska énem lassan győzedelmeskedni látszik. – Esetleg valahogy elcsalhat…nám.
- Persze, persze… csak aztán nehogy visszahalljam holnap „véletlenül” – még macskakörmöket is mutatok az ujjaimmal neki, ismerem már. Azt is, hogy ha kell, ezzel cukkol egy fél évig még, amíg ő meg nem unja, mert én elég gyorsan megszoktam, de ez Frankiet nem szokta elkedvetleníteni. Szerencsére semmi sem tart örökké, ahogy ez sem, de azért hátha meg tudom most előzni a bajt. - Hát a régi nem vált be nálad, szóval újakat kell kitalálnom, drágám - emelgetem meg a szemöldököm és el is nevetem magam rögtön utána. Bár Frankie nagyon jó csaj, még sosem gondoltam potenciális jelöltnek, mert… nem is tudom. Nagyszerű haver, meg minden, és szép is, meg jó a humora, meg ilyenek, de eddig lefoglaltak más dolgok, más lányok utáni nézelődés. vele annyira természetes minden ökörség, hogy nem néztem meg még úgy, pedig nem most ismerkedtünk meg. közös büntetőmunkát kaptunk egyszer, és az a fél délután elég volt, hogy kiidegeljük egymást, miután végeztünk. De mégsem annyira, hogy a következő büntetőmunkán összeugorjunk, vagy ilyesmi… jó haverok lettünk, és tudom, hogy ha hülyeségről van szó, akkor őt kell keresni, mert mindig kapható is rá. Meg, ha kell valami a tanulás terén és Hermi nem ér rá, akkor is áll rendelkezésre, persze mindig kér valamit cserébe, de miért is ne? - Jó, akkor gyakorolom még – nyújtok nyelvet, lezárva a témát. De amúgy nem is olyan rossz duma, majd lehet, hogy tényleg továbbfejlesztem, jól jöhet még, vagy ilyesmi. A Weasleyk említése sem villanyozza fel, egyszerűen vállat vonok. Pedig a fiúk mellett igazán nem lehet unatkozni, de nem fogok rátukmálni senkit senkire, pedig biztosan jól járnának vele. - Azért mert, csak… - felelem büszkén, majd mosolyt csal újra az arcomra. – Imádok a tanárnővel társalogni, olyan könnyed témákat hoz mindig fel. Elcsevegjük azt a fél órát két óra alatt és kiszívott aggyal dőlök le. De utána mindig jól alszok ám – fintorgok kicsit, majd megvakarom a bal szemöldököm a jobb kézfejemmel. Ennek is most kell viszketnie, mintha lebuknék, mert hazudok és kényszeres cselekedeteket iktatok be. - Ó, van olyan? Soha nem hallottam róla – ártatlan arcot vágok, mintha tényleg nem ismerném a tiltott részleget. Pedig szerintem jobban eltájékozódom benne, mint a normális könyvtárban. igaz, jóval kisebb is… Ekkor megmutatom a srácok ajándékát, amit valahol tesztelnem kell, de Frankie elveti az ötletet… - Jó, akkor rakjuk a Mardisok folyosójára, had örüljenek – vércsevigyor és tettrekészség, ami most buzog bennem. Frankie nem érti a kis csipkelődésem, de oké, nem megyünk aludni. Semmi baj, majd máskor… El is indulunk a végül megbeszélt hely irányába, persze nem sietünk. Nem akarom leleplezni a térképet, így sokkal nehezebb a járkálásunk. - Egy tükröt keresek, illetve kerestem, de már nem érdekel. A könyvtárban sem találtam róla hasznos információt – fordulunk tovább az egyik sarkon, de hirtelen megtorpanok és mellmagasságban kiteszem a kezem elé, hogy ne menjen tovább. Mrs. Norrist pillantom meg, egyelőre háttal nekünk, a folyosó végén szimatol valamit. Még mielőtt kérdezhetne Frankie a számra teszem a mutatóujjam, majd rámutatok a gyűlölt macsekra. Valahogy Frics nem hiányzik ma estére ilyen kellemes társaságban. Visszalépek a sarok mögé és a lányra nézek. - Na, mi legyen? - suttogom neki.
Csak tudnám, hogy mi késztet minket a késő éjszakai tilosban járásra. Talán valami pszichés dolog áll a háttérben, vagy esetleg valami misztikus… na jól van, hagyjuk ezt az egész gondolatmenetet, mert nem állapot a hülyeség. Itt állunk a folyosó kellős közepén és ha bárki erre téved, azonnal észrevesz, mi meg itt beszélgetünk. Viszont valamilyen szintén megmagyarázhatatlan ok miatt nem aggódom emiatt, túlzottan sokat járkáltam mostanság tilosban és már immunissá váltam a lebukás veszélye miatti izgalomra. Egyébként pedig igencsak jó a beszélőkém, szóval ha kell kivágom magamat, adott esetben magamat valamivel. Na jó, csak megpróbálom, mert nem mindenkinél jön be a dolog. A kissé megkésett köszönésre csak megforgatom a szemeimet és felveszek egy „ezért akkor is bűnhődni fogsz még, Potter” arckifejezést, hogy tudja, nem ússza meg egy bocsival. Oké, igazából nem neheztelek rá, de olyan jó kicsit szívatni. Egyik rossz szokásom ez, talán le kellene róla szoknom végre, de az ilyenekről leállni a legnehezebb. Különben meg szerintem ő is nagyon jól tudja, hogy nem gondolom ezt az egészet komolyan, csak viccelek. Végül halkan elnevezem magam. - Oké, nyugi van, tudod, hogy nem gondolom komolyan. – persze, hogy tudja, látom rajta, mennyire veszi komolyan az én jól kivitelezett színházamat, jellemző. Ezért kijárna neki még egy hadjárat, de most se kedvem, se tippem nincs, mivel tudnám húzni az agyát. Ilyen is ritkán van, meg kell becsülni, ha én nem tudok megszólalni, akkor legalább nem vágok hozzá senkihez semmi verbális szeretetet. - Aha… - nevetek fel megint. Mr. Fogó, mi? Ezzel csak adja a magas labdákat, de oké. – Mi van, új csajozós szöveget találtál ki magadnak? – húzom fel a szemöldökömet és kihívóan rámosolygok. Vannak dolgok, amikbe bele kell kötni, ha valaki bedobja, ő meg most megtette, ha akar, úgyis visszavág valamivel, őt sem kell ilyen téren félteni. – Ezt gyakorold még, azt ajánlom. És már meg is teszi. Bírom az olyanokat, akikkel el lehet hülyéskedni és nem vesznek mindent véresen komolyan. Ismerek olyanokat, akik még a legjobb poénokat sem képesek felvenni, mert egy citromnál is savanyúbbak. Pont ezek az emberek azok, akik szerintem nem élnek igazán, de ezt próbáld nekik beadni. Leordítják a fejedet és még csak meg sem fontolják a mondandódat… Hát kérem, ilyen világot élünk. - Ismerem a Weasleyk munkásságát, de köszi, ilyen téren nem vagyok az a csapatjátékos fajta. – vonom meg a vállam, majd vigyorogva nézem, hogy már a falnak kell megtartania, annyira nevet. Lassan már én is ott tartok. – Most miért, te miért szegsz szabályt? – most gonosz leszek, de kell ilyen is. – Vagy talán ennyire szeretsz McGalagonynál lógni? – egy gonoszkodó vigyort próbálok felvenni, de nagyon nem megy, ehelyett én is elnevetem magam. Eddig bírtam komolysággal, már ha lehetett komolynak nevezni eddig engem. – Aha, könyvtárban, mi? Legalább a tiltott részlegen? – kérdezem, kicsit jobban megnyomva a tiltott szót. Ebbe azt gondol bele, amit szeretne. Ekkor előhúz a zsebéből valami tubust. Mint az kiderült, egy kísérleti cucc a Weasley-ikrektől, ami vagy robban, vagy hülyét csinál az emberből. Bírom a dolgaikat, de csak akkor, ha nem én vagyok az elszenvedőjük. - Pont a tanári elé akarod lerakni ezt az izét? – fintorodom el. – Piton még oké, ha hanyatt esik, de Flitwicket nem szívesen szívatnám meg. Az öreg mindig jó fej velünk. – vannak tanárok, akikkel nem szívesen tolok ki, ilyen a házvezetőnk többek között. Az alvás lehetősége meg még annyira sem vonzz. – Nem azért jöttem ki, hogy most fogjam magam és lelépjek aludni. Szerintem keressünk a kis poénodnak méltóbb helyet és személyt. – majd mosolyogva elindulok a folyosón, végül egy pár méterre megállok és egy kihívó mosollyal visszafordulok. – Addig elmesélheted, hogy mit tanultál a könyvtárban.
Az iskolai szabályzat szerint nincs rendben, hogy kijárogatok éjjel, de ilyenkor lehet titkokra bukkanni, és ilyenkor nem kötnek beléd. Igaz, rizikósabb is, mert ha lebuksz, könnyen páncél vagy folyosósikálás a jutalom, nem beszélve az egyéb diákjellem-segítő módszerekről, amit a tanári kar nagyon kreatív ihlettel talál ki a delikvenseknek. Szóval nálam a valamit valamiért elv létezik, mint most is. Szerencsémre, most nem tanár kapott el, csak egy jó barát, a Hugrabug csinos rosszalkodója, Frankie Cross. Az, hogy én megijedtem, teljes mértékben az ő hibája… meg az enyém, hogy tilosban járok. Így aztán a falhoz szorítás módszerét választom, ami kissé intimre sikeredik, ráadásul nem szándékos. Mondhatni, mindkettőnket meglep, mert még sosem voltam ilyen gyors, ráadásul úgy éreztem, hogy ez menne tovább is. Ki kell majd próbálnom, de előbb a vöröslő arcomról kell eltüntetni a pírt, ami a lány közelsége okozott. - Jó, hát nem volt szándékos – húzom el a számat és eresztem le a pálcámat. Nem akarom én őt bántani, és jobb, ha erről Frankie is meg van győződve, nem csak én. Persze a piszkálással nem hagy fel, hiába próbálok védekezni. - Szia Frankie! – vigyorgok, mint a vadalma a monológjára. Ennél frappánsabban nem tudnám arról elterelni a szót, hogy gőzöm sincs, hogy hogyan csináltam ezt. Oké, nagyon menő, meg minden, de kicsit megrémisztett. Lehet, hogy volt valami az esti vacsorában? Majd kiderítem később, amikor egyedül leszek, de ez még várhat, mert Frankie társasága nem eléggé gyakori ahhoz, hogy ezen felül tudnék emelkedni. - Jaj, nem vort már elég? – fintorgok és nézek rá, hogy eleget szapult barátan. Mondhatta volna durvábban is, de hát ő Frankie és inkább táncol egy kicsit az idegeimen, csak, hogy az ő lelki egyensúlya is rendbe jöjjön. Legalább is ez az én tévképzetem a helyzetről. - Fogó vagyok – vonok vállat, mert visszatér a régi témához, amiről mint mondtam nekem sincs sok tudomásom. - De ha megint sikerül megcsinálnom, te leszel az első akit értesítek. Lehet, hogy csak lányoknál működik – nevetgélek idétlenül, hátha elveszem végre a témát és eldobhatom egy sarokba végre. Gyorsan váltok is, és figyelmeztetem, hogy a prefektusok megbüntethetik, ha rosszban sántikál. A vállamba bokszol, én pedig látványosan szenvedek tőle, persze a hamiskás mosoly a szám szegletéből nem tűnik el, és egyáltalán nem fáj, De ha már ő így, akkor én is így, nem? - Ó, tehát azért szegsz szabályt, mert jövőre már nem lehet. Beajánlak a Weasley-knek Frankie – jaj, hát nevetek, és a falhoz dőlők, mert ha nem, félő, hogy eldőlök a röhögéstől. Micsoda logika kérem szépen, ilyen is csak egy hugrabugosnak jut eszébe! Fred és George nagyon örülne egy ilyen tanítványnak, mint egy a szexi lány, hát az eszem megáll! - Nekem? Tudod, sokáig tanultam a könyvtárban egy elhagyatott sarokban és nem vettem észre, hogy késő van – füllentek, és biztos vagyok benne, hogy nem fogja elhinni, vagy pedig várhatom azt a bizonyos nézést, amit a lányok szoktak, ha rajtakapnak valakit. De nem bánom, ő rajtakaphat. - Hova menjünk? Szerintem a tanári elé, ahol esetleg némi síkosságot tehetnénk az ajtó elé, Fredéktől kaptam ezt – előhúzom a zsebemből a tubust és az orra alá nyomom. – Láthatatlan és az egyszerű bűbájok nem fedezik fel, tükörjeget csinál – úgy mondom, mintha a termékmanagerük lennék. Végül is az vagyok, ez egy kisérleti cucc. - De ha van más ötleted, hallgatom, vagy mehetünk aludni. Külön-külön – nevetem el magam, és várom, hogy mit dönt. Meghagyom neki, hogy érezze a szeretetem.
Mikor meglátom Harryt, nagyon elmerül a gondolataiban, valószínűleg nem vett észre először, bár… talán észrevette a macskát a sarkon. Mikor ember alakban lépek ki, már észrevesz, főleg, miután hozzászólok. Igen, ha valaki nagyon a gondolataiba van merülve, akkor csak óvatosan érdemes kizökkenteni, mert vagy megijed, de az sem biztos, hogy nem ő hozza rá az emberre a frászt. Volt már ilyen máskor is, csak nem feltétlen ilyen hirtelen. Engem ha megijesztenek, akkor általában vagy beleboxolok valakibe, vagy esetleg bokán rúgom, de hevesebb reakcióra nem érdemes számítani. Viszont azt elég gyorsan viszem végbe, kviddicsezem már egy ideje, hogy kialakuljon egyfajta reflex, ami megakadályozza a gurkók általi fejbevágást. Mondhatnám azt is, hogy jó vagyok, de nem ennyire. Harry reakcióidejét bármelyik fogó megirigyelné, olyan gyorsan reagál, nekem pedig megnyikkanni sincs időm, máris a falnak nyomva találom magam az arcomba tolt pálcával. Mi a jó ég?! Azért arra számítottam a legkevésbé, hogy így reagál a semmiből való felbukkanásomra, de úgy látszik a Griffendélben így szokás üdvözölni a másikat, nem tudhatom. A vérnyomásom pillanatok alatt az egekben van, a szívverésemet a dobhártyámon érzem, nagyon jó. Ha az embert a falhoz nyomják és pálcát fognak rá, akkor azt hiszem normális reakció a megijedés. Egy pár pillanatig még így „szemezünk” egymással, aztán látom a szemén, hogy leesik neki, kivel is csinálja. - Ezt nekem mondod?! Tudod, nem vagyok hozzászokva az ilyen intenzív üdvözléshez. – miután elenged, egy hangos fújtatással kiengedem a tüdőmben ragadt levegőt és hagyom, hogy a fal megtámasszon hátulról. Mikor elvigyorodik, az arcomra egy rosszalló fintor ül ki, de végül én is elmosolyodom és egy kissé kötekedő stílusban hozzáteszem. – Legközelebb elég lesz egy „Szia Frankie” vagy csak egy „Hello”. Na mindegy, a lényeg az, hogy ebből ne csinálj rendszert, mert látványosnak látványos és egyedi köszöntési forma, de nem tesz jót az idegeimnek. – meg ahogy elnézem, az övének sem. Azt viszont egy kaján vigyorral nyugtázom, hogy elvörösödött a kis akciója után, de végülis ő „nyomult” rám ennyire, szóval egy szava sem lehet. Ha én ezt bárkinek elmesélném, az lenne a vége: „Úristen, Harry Potter rádmozdult!” Igen, éjszaka, egy sötét folyosón, pálcával a kezében, mint aki most fogott egy baltás gyilkost. - Igen, köszi az újdonságot, ez valahogy nem tűnt fel… - miután így a szívgörcsöt hozta rám, bűnhődjön csak, mert az én pulzusom még mindig a normál érték cirka kétszerese. Ha bárki hallana, azt hihetné, hogy gúnyosan szólok hozzá, pedig az arcomon egy ártatlan mosoly ül. A barátaimat így piszkálom, ez éppen elég hatásos, már pedig Harry Potter a barátom. Néhanapján együtt írunk átváltoztatástan leckét, elviseli az olykor bűn rossz poénjaimat és én szeretem a társaságát. Majd mikor már kissé leülepedett a dolog… - Tudod, nem vagy semmi. Reagálni nem volt időm. – mondjuk azt tudom, hogy jó SVK-ból, meg aurornak akar menni, de fogadjunk az ilyen mozdulatokat a tükör előtt gyakorolja, közben meg méri a reakcióidejét. Jól van, Cross, neked tényleg elmentek otthonról, ha ilyeneken gondolkodsz. A következő két mondatánál viszont felnevetek, nem túl hangosan, mert ezek a folyosók rohadtul visszhangoznak, de még ilyet! - Na ne, ezt pont tőled nem akarom hallani! – egy hatalmas vigyorral az arcomon közelebb lépek hozzá és vállba boxolom. Nem annyira, hogy fájjon neki, éppen csak hozzáérek. – Egyébként is, profi vagyok, ha a Roxfortban való éjszakai túrázásról van szó. Ezeknek az amatőröknek esélyük sincs velem szemben. Különben meg, ki kell használni, amíg még illegális, mert ha még jövőre is itt leszek, akkor már bármiféle büntetés nélkül megtehetem. Elveszíti a varázsát. – mintha pont neki kellene magyaráznom az ilyet, aki amúgy is szeret éjszakánként a kastélyban járkálni. Neki is megvan rá a saját módszere, ahogyan nekem is az animágia. A lebukás esélye minimális. – És neked mi a mentséged, Harry? Titkos találka? Hirtelen jött felfedezési kényszer? – kérdezem tőle incselkedve.
Továbbra sem találom a tükröt. Pedig tényleg sok éjjel mászkáltam már, talán ideje lenne feladnom. Végül is, amit a merengőben láttam elégnek kellene lennie ahhoz, hogy emlékezzek rájuk. Na, nem a sötét részekre gondolok, hanem a bálra, meg a beszélgetésre a támadás előtt. Azok igazán jó pillanatok voltak és nagyon sajnálatos, hogy már soha sem találkozhatok velük. Igazságtalan a sors, most, ebben a pillanatban nagyon egyedül érzem magam. Hiába vannak itt a barátaim, kedvelőim, tisztelőim, utálóim, ellenségeim, mégsem érzem azt, hogy bárki megadhatná nekem azt, amit a családom adhatna. ~ Sajnálom anya és apa, de feladom. ~ Meleg szélfuvallat vesz körbe, mintha édesanyám illata is megjelenne előtte. Megbocsájtanak? Hallucinálok? Inkább a második, csak az elmém űz sötét tréfát velem. Mindenesetre jól esett, szóval nagy sóhajjal indulok útra. Nem is tudom, hogy mennyire tartanának hülyének a többiek, Hermione biztosan rosszallaná a dolgot, Ron viszont akár velem is tartott volna. Nagyon jó, hogy ennyire kétpólusú a legszorosabb baráti köröm, így nagyjából le tudom vonni a következtetéseket, és kiválasztani a középutat. Vagy, ahogy a legtöbb esetben a saját fejem után megyek. Na, igen, az ajkam széles mosolyra lendül, ahogy az ötödikről lefelé lépcsőzöm. Nagy hiba, hogy ma nem hoztam a térképet és köpenyt sem, így lopakodnom kell. Minden sarok mögül óvatosan kinézek és kinéztem eddig is, de itt a lépcsőn ez nem lehetséges. Gyorsan lerohanok, próbálok arra vigyázni, hogy minél kevesebb zajt csapjak, mert nem lenne jó, ha kicsapnak. Hehe, mekkora humorom lett… Eddig minden oké, nincs már olyan nagyon messze a cél. Ekkor mintha valami villanna a sötétben – talán egy macskaszem? -, de nem akarok arra gondolni, hogy Mrs. Norris éppen erre portyázik, mert akkor a közelben tartózkodik a gazdája is. Na, vele kiváltképpen nem szeretnék találkozni, hiszen válogatott mugli takarítómunkákat tud kitalálni. De biztos vagyok benne, hogy megint csak az éjszaka árnyai játszanak velem, mert ha az a bizonyos macska lenne, már itt is teremne előttem és hangosan nyávogna. Oké, ezt megúsztam, kissé paranoiás vagyok ma, talán jobban, mint korábban. Nem szeretném, ha elkapnának, eddig nagyon sokszor megúsztam, talán nem kellene ezt a fantasztikus képességemet elveszíteni. Ekkor valaki belép, de ellenfény van, és nem látom az arcát. Azonnal pálcát húzok és rávetem magam. Hallom, hogy egy lány, felismer és köszön, sőt még a hangja is nagyon ismerős. De valami olyan hirtelen történik minden, hogy magam is megdöbbenek, mert a következő másodpercben, már a falhoz szorítom, a pálcámat pedig az arcába tartom, de nem érintem hozzá. Annyira meglepődöm, hogy kell egy pár másodperc mire feleszmélek, és felismerem, hogy ki az. - Basszus Frankie, megijesztettél! – a döbbent képem vigyorrá változik, majd halvány pírral az arcomon hátrébb lépek tőle, mert kissé túl közel mentem hozzá, talán még össze is értünk. Leeresztem a pálcámat, el is teszem rövid úton, miközben azt hallgatom, hogy a szívem a torkomban dobog. A másik pedig, amit nem értek, hogy hoygan kerültünk oda ilyen gyorsan, Oké nem vagyok rossz fogó, de azért ezmeglepő volt. - Amúgy bocs, nem ismertelek fel a sötétben – ez akár félreérthető is lehetne, ha mondjuk felismerném a sötétben… miről is? Hagyjuk a hülyeséget, Frankie jó barát, számtalanszor hülyültünk már a múltban, és többször segített már átváltoztatástan leckében. Ez azért sokat jelent, bárki bármit is mond. Na, meg az sem baj, hogy csinos csaj, ugyebár… - Mit keresel itt ilyen későn? Mi van, ha elkap egy prefektus te rossz kislány?! – kuncogok végre felhőtlenül. Tudom, hogy ő nem az, felelőtlenség is lenne a mellkasára biggyeszteni a jelvényt, még a végén visszaélne vele. Persze, akkor mehetnénk kettesben pofátlanul, mert csak nem árulna be, szerintem.
Hetedévben többek között az is kellemetlen, hogy az ember bizony prefektussal van egy szobában, ha pedig Fortuna különösen nem kedveli, akkor adott esetben az iskola első a szobatárs, nekem szerencsére az enyhébbik verzió jutott. Nem tudom mennyire csapna agyon a seprűmmel, ha adott esetben kihágáson kapna, egy 1-től 10-ig terjedő skálán valószínűleg nagyon. Bezzeg a többi ház prefijei már nem ilyen jó fejek, kész kis listán van, hogy ki, honnan, miért és mire. Ezen esetek száma mondjuk főleg az utóbbi 3 évben ugrott meg nagyon, mióta animágiát tanulok, mert ha nem Fricsbe vagy a tetves macskájába rohanok bele, akkor naná, hogy egy prefektus jön velem szembe, vagy nyit be abba a terembe, amiben én vagyok. Csodálom, hogy a fél iskola még nem tudja, mi vagyok. Mikor ötödéves lettem, nem is számítottam kitűzőre, ahhoz sem a magaviseletem, sem pedig a tanulmányi átlagom nem volt olyan stabilan jó, ráadásul Flitwick sem volt részeg előtte, csak és kizárólag roxforti frisslevegőt szívott, tehát esélyem sem volt. Bár azt el tudom képzelni, hogy a jóslástan tanárnő megjövendöl egy ilyen világvéget, hallottam hírét azon szerencsétlen évfolyamtársaktól, akik felvették ezt a tárgyat. Tudtommal a nő imádja a Cherryt és minden évben megjósolja valakinek a halálát. A sorrend gondolom szabadon választott, tippem szerint előbb a hajtóanyag, utána a hülyeség. Lényeg az, hogy én nem voltam hajlandó legyőzni a súlyos horoszkóp undoritiszemet, szóval nem vettem fel, helyette mentem mugliismeretre, rúnaismeretre meg legendás lényekre, amikből idén RAVASZra szándékszom menni, mivel gőzöm sincsen, mihez akarok a Roxfort után kezdeni. Azt viszont nagyon jól tudom, hogy most mihez akarok kezdeni, ugyan tökéletesen illegális, de maximálisan nem érdekel. Egy macskaként ugyan ki ismerne fel? Csak valami olyan helyre kell eljussak, ahol teljesen nyugodtan átalakulhatok és nem zavar meg senki. Egyébként menő dolog ez az animágia, tegnap sikeresen megkergettem két valódi macskát, már csak Mrs. Norris hiányzik a gyűjteményemből. Már rég félretettem azon vágyamat, hogy belerúgjak abba a dögbe, inkább gyötröm a magam módján, bár valami miatt néha úgy érzem, ez tudja ki vagyok. Egyáltalán lehetséges az ilyesmi? Bár ennél a dögnél ki tudja, lehet hogy ő sem igazi macska. Halkan osonok ki a szobából, majd le a lépcsőn, végig a klubbon. Így éjszaka baromi jól néz ki a klubbunk, a beszűrődő holdfény kísérteties derengésbe vonja az egészet, ráadásul csend van és rajtam kívül senki sem jár erre. Gyorsan kisurranok a szobor mögötti ajtón, lemegyek a lépcsőn és máris kint vagyok a folyosókon. Megpróbálom magam betájolni, hogy mégis melyik folyosó is az, ahol vagyok, majd elindulok. Emlékeim szerint itt lennie kell egy üres teremnek, de aztán hirtelen megtorpanok, körülnézek és rájövök, hogy rajtam kívül sehol senki, akkor meg mire várok még? Teljesen felesleges teremkereséssel tölteni az időmet, végül leteszek róla és pillanatokkal később, már macska alakban suhanok végig a folyosókon. Sehol senki, én pedig baromira élvezem ezt, a Roxfort éjszaka sokkal érdekesebb, mint nappal bármikor. Az egyik folyosó sarkánál, azt hiszem a negyediken vagyok, egy árnyékot veszek észre, úgyhogy kissé lelassítok és belelapulok a sötétebb részekbe. Ezt emberként nem nagyon tudnám megtenni, de így? Bármikor. Óvatosan belesek a sarkon, bár így is látszik a fél testem, majd mikor meglátom az illetőt… hát macskaként nem tudok vigyorogni, de belül mosolygok. Harry Potter. Úgy látom a Roxfort nem csak engem vonzz éjszaka. Visszahúzódom a sarok mögé, körülnézek, majd magamra öltöm az eredeti, emberi alakomat és most már így lépek ki a sarok mögül. - Hello, Harry! – köszönök rá mosolyogva. – Éjjeli kirándulás a Roxfortban?
//
◊ 
