2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
„Ennek a kettőnek is ilyenkor kell itt járkálni, cs****e meg.” Khm, a helyzet igenis káromkodásra késztet, mert ha választani lehetett volna, hogy kik bukkanjanak fel a folyosón, pont ezt a kettőt tettem volna a lista végére. Különben is, Pitonnak nem a pincében kéne járőröznie? Akkor mit jön fel McGalagonnyal szövegelni? Agyrém az egész, tuti észrevesznek, mert Pitonnak emberfeletti szaglása van, McGalagonynak meg ugyanilyen szeme, mert ugyebár át tud változni macskává, aztán az ilyen megmarad. Hm, de akkor miért szemüveges? Ráér ezen később is filózni, most az a kérdés, hogyan úszhatjuk meg a dolgot anélkül, hogy mégis lebuknánk. Nekem semmi használható ötletem nincs, de ekkor Miya megidézi a patrónust. Nem semmi, nekem igen ritkán sikerül csak, azt hiszem eddig egyszer tudtam elvégezni, onnan tudom, hogy tigris.
A patrónus szerencsére elvezeti a tanárokat másfelé, ami nagyon jó, csak aztán nehogy gyanakodjanak, és visszaforduljanak. Mikor hallótávolságon kívülre értek, én is Miya után rohantam, hogy egy emelettel lejjebb kifújjam a levegőt. Nem vagyok ilyen rohangálásokhoz szokva, mert általában sose sietek és nyugodtan sétálok, futnom még nem kellett. Óráról való késés sem rettent el. Persze azért nem mondanám, hogy gyenge vagyok, és egy kis testmozgás megárt, de akkor is. – Hát ezt nem hiszem el, nagyon közel volt – teszem hozzá én is. Azt hiszem, van annyi időnk, hogy egy kicsit kifújjuk magunkat, meg ekkora lebukásközeli helyzet után jobb, ha nem indulunk tovább addig, amíg meg nem nyugszunk.
A kis udvaron, ahová ezek után kijutottunk, már nincs senki. Itt nem szoktak járőrözni szerencsére sem prefektusok, sem pedig a tanárok. Már majdnem elérünk a hídhoz, ami után tényleg szabad lenne az út, amikor felbukkan oldalról egy kőagyú mardekáros, aki úgy néz ránk, mintha megnyerte volna a főnyereményt. – Csodás, végre elkaptalak, Rain. Most beárullak Pitonnak, hehehe – röhög, mint valami fogyatékos, bár, az is. – Pff, bízd rám ezt a kretént. – Szólok oda Miyának, majd megindulok a fiú felé. – Elment az eszed? Cho Chang vagyok. Az egy dolog, hogy ennyi ázsiai jár a suliba, de lassan igazán megtanulhatnád a különbséget. Engem viszont annál jobban érdekel, hogy mit keresel kint takarodó után. – Úgy tűnik, a hülye simán bevette a dolgot, pedig még csak nem is hasonlítok Chóra. Bár, sötét van, a hajszínt ilyenkor nem látja, az buktathatna le pedig csak igazán. Mondjuk az is csoda, hogy az én nevemet így tudja, meg hogy a hollóhátas prefektuslányét felismeri. A lényeg, hogy motyorászott valami vacak kifogást, és lelépett. – Ezt a módszert javaslom neked is, eddig mindig bevált – térek vissza Miyához. Rosszat nem teszek vele senkinek, sőt, Chónak még talán jó is, hogy azt hiszik, mindenhol ott van. Már végre tényleg szabad az út a hídhoz. Innentől kezdve valószínűleg semmi nem állíthat meg.
Elcsattan az első haveri gesztus még a kezdetleges baráti viszonyunk alatt. Megkönnyebbült mosoly leng végig a számon. Hiába, az ember akkor ütközik igazán örömteli pillanatokba, ha nem keresi őket görcsösen. A gyors parázsról pattant viszonyunk, noha még a bizalmasabb fokozatokat még nem állta ki, de már elért egy kezdetleges lépcsőfokot. Az hogy semmiféle elutasítást nem tanúsított a rizikósabbnál-rizikósabb helyzetekben, azt jelenti, valóban kiáll az elvtársaiért. Rain szimpátia tendenciája úgy nőtt a szememben, mint a kártékony futórózsa a vas kerítésen. Közösen vettük ki a részünket, a fegyelmezéssel járó bűntett alól. S igenis meglep, hogy egy leheletnyi gyávaságot sem tanúsított utunk során. Én még az első évek alatt, pesszimistán és beszűkült látás móddal vélekedtem arról, hogy egyszer valaki a pártfogóm lesz. Elég volt az elcsépelt pletykák által értesülnie mindenkinek, hogy semmilyen mélyebb kapcsolatot ne ápoljanak velem. Árva, nincstelen, és mindennek tetejében még félvér is. Sorstársaim alig akadtak...jobban mondva akadt egy, akinek helyzetét népszerűbb körökbe emelte, hogy maga a nagyúr sem tudott végezni vele. Harry és én tudjuk mint jelent hazamenni egy a vakációra, anélkül, hogy várna otthon minket valaki. Tudjuk milyen, mikor a reggeli postaosztáskor nem fogad minket egy üdvözlő és sikert kívánó szülő által írt pergamen. Én teljes-mértékben örülök, hogy barátokra lelt. Ő talán nagyobb borzalmakat élt át. Éppezért nincs miért irigykednem, pusztán mert a megannyi rossz között kijutott neki egy kis öröm. Túlságosan belemélyedek a gondolataimban, a feltépett sebeimet gyógyítgatva. Csak akkor észlelem a baljós jelet, mikor Rain a falhoz rángat engem. A veszély két tanár alakját veszi fel. A léptek száma nem ad okot a felismerésre...de a sajátos hangszínek... Mcgalagony professzor az. És a másik...ő...ő volt az! A számításaim elbuktak. Egy emelettel lejjebb számítottam rá, azaz rájuk. Falhoz nyomom az egész testem, miközben a beszívott levegőm megszilárdul a tüdőmben. Teljes a tétlenségem. Ugyan mi tévő legyek? A léptek csak egyre hangosabban törnek fel, míg a két tanár komótosan végig meséli a napi történéseit. Én pedig, úgy állok itt, mint a nyakát szedett csirke. Nincs időm gondolkozni, csak cselekedni. A pálcámat azonnal előhúzom nyugalmi állapotából, miután halkan elmormolom a varázs szót. - Expecto patronum! - a sötétben, jelzőfényként generált patrónus, az én jellegzetes állatkám testét ölti fel. A fényjáték előidézésével, a patrónust a másik folyosó végébe vezetem. Tanáraim úgy követik, akár egy kitaposott ösvényt. - Most! - szóltam el magamat, már a cselekvésnek löketet adva, futásnak iramodva. Egy pillanatra sem néztem hátra. A lábaim vegetatív ingerrel rohantak és rohantak. Sikerült. Lejutottunk az első emeletre, anélkül, hogy az egyirányú futás alatt egy szembejövővel ütköztünk volna. A helyzet hátul is megnyugtatóan hatott a tudatomra. Nem követtek minket. Lehet nem is észleltek a patrónus megidézésének következtében. Nem hittem az ésszerű tényeknek. Valóban sikerült volna megúsznunk? Tényleg már csak egy összekötő folyosó van hátra, hogy eljussunk Hagridhoz? - Pedig azt hittem... - kezdtem bele értetlenkedő feleletemben, mialatt mégmindig kapkodva vettem a levegőket a felszökött pulzusomat csillapítva.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Néha eszembe jut, hogy talán nem is igazi macska. Mármint nem közönséges. Merthogy valahogy mindig kiszagolja a bajkeverőket, ami nem vall normális viselkedésre. Egy macska lusta, és az evésen meg a fetrengésen kívül semmi nem érdekli. Én már csak tudom, mert hárman is vannak otthon. Tényleg, remélem, anyám eteti még őket… – Leginkább azért, mert mindig tönkre akarja tenni a terveimet – kezdem a választ. Persze nem egyszerűen csak erről van szó, de tényleg elég bosszantó tud lenni, hogy amikor épp meg akarom viccelni azt, akit épp aktuálisan nagyon utálok, akkor felbukkan a dög. – Szerintem bizonyos diákokat különösen utál, és én köztük vagyok. Mindig felbukkan, ha épp előkészítek egy csapdát valamelyik hülyének. – Igen, amikor sokat fecsegek, akkor az ilyen mondatok után az aktuális beszélőpartnerem le szokott lépni. Vagyis már rájöttem ennyi év után, hogy a nem túl egészséges mértékű ellenszenv azok irányába, akik nem kedvelnek, vagy gúnyolódnak, vagy megsértenek, taszítja azokat, akik még nem ismernek annyira, ezért vagyok körülvéve sok idiótával, és kevés értelmes emberrel. Tudom, hogy változtatni kellene, csak hogy az nem olyan könnyű, és a legkisebb kritikára is képes vagyok robbanni.
A kérdésemre nem kaptam túl kimerítő választ, végülis, nem számítottam másra. Nem úgy tűnt, mintha csak poénból mennénk ki, mert akkor ő sem így viselkedne. Biztos, hogy oka van, ami vagy nem tartozik rám – bár azért remélem, beavat, ha már eljutottunk idáig –, vagy hosszú lenne, és az útközbeni beszélgetéstől nincs jobb lebuktató körülmény. Ezt magyaráztam annak a csajnak is, aki a múltkor nekiállt bőgni, hogy kilógtak romantikázni a pasijával, és elkapta őket az egyik tanár. Talán nem kellett volna giccses szövegekkel tömni egymást, és akkor nem hallotta volna meg őket senki. – Hmm, értem. – Félreértés ne essék, nem szoktam ennyire szófukar lenni, de amíg a kastélyban vagyunk, valóban jobb minimálisra fogni a verbális kommunikációt. Majd kint már elmondhatom, hogy az ilyen „varázslatok” nekem sose mennek, és tök sötét vagyok mindenhez, ami kicsit is bonyolultabb, mint az alapszint, kivéve egy-két tárgyból.
A harmadik emeleten sikeresen végrehajtjuk az akció macskás részét, az a dög mégse annyira okos, mert jól bedőlt neki. Beugrottam én is az oszlop mögé, és kárörvendve figyeltem, ahogy felbukkan Mrs Norris. Amíg ott a folyosó végén lefoglalja a növény, addig szabad az út. – Eddig jók vagyunk – csapok bele a kezébe, természetesen nem olyan hangosan, hogy bárki is felfigyeljen rá. Egy emelettel lejjebb a folyosó látszólag üresnek tűnik, ami nagyon gyanús, úgyhogy inkább behúzódok az egyik ablak mellé, a fal takarásába. Valószínűleg Miya is így tesz majd, nem hiszem, hogy neki ne tűnne fel a gyanús üresség. – A fenébe – sziszegem, mikor sejtéseim beigazolódnak, és befordul a folyosóra nem is egy, hanem rögtön két tanár, beszélgetve.
A gyűlölet az utálat tárgyára koncentrál. - mondják a bölcsek, akik rendszerint kiegészítik, hogy a "A gyűlölet testvére a szeretetnek". Talán igazuk lehet. Talán nem. S a tilosban járás perceiben, most hirtelen ez futja át az elmémet. Kis idő múltán azonban, újból felveszem a kapcsolatot elszánt és hűséges "csatlósommal". Érzem szavain a gyűlöletet Frics macskája iránt. Érzéseink egy tőről fakadnak, noha két különböző személy iránt. Imát adnék azért, hogy az én gyűlöltem egy macska személyében jelenjen meg. De a sors nevetve kijátszott, s bizonyára sóvárogva várja, hogy megtörténjen az első közvetlen találka. Szinte elkerülhetetlen, és tervem egyik fontos állomása, hogy ez be is következzen, idővel. - Mi okod van utálni azt a macskát? - kíváncsian érdeklődök miértje után, minekután ilyen jelzőkkel illette, ami már eleve haragot keltett benne. Meggyőződésem, hogy azért fújtat a macskára, mert túl sokszor van ébren. Megannyi bajkeverőt leplezhetett le. Így aztán, átgondolva a dolgot, talán a kérdésemet nem is kellett volna feltennem. A kövér Dámára tett megjegyzése, egy plusz infóval látott el. Egy fogás pont, miként lehet késői időpontokban észrevétlenül besurranni a Griffendélesekhez. A folyosót elhagyva szemeim keresztül-kasul járták a csarnokokat, reménykedve, hogy az ilyen esti órákban nem botlunk még több prefektusba. A szerencsénk kitartott a lépcsőcsarnokig. Ám előtte, ért egy igen fajsúlyos kérdés, ami azonnal megdermesztette a testemet, még azelőtt, hogy a lábam az első lépcsőfokot érte volna el. Hazudnom, - tekintettel arra, hogy bármilyen ellenkezés nélkül a segítőm lett, - igazán helytelen volna. Mégsem oszthattam meg vele ilyen hétköznapi beszéd-viszonyban, hogy "Piton ellen szervezek összeesküvést". Nem tudom, milyen ellentétes reakciókat váltana ki belőle. A bizalom ilyen szinten már elenyészik. Nem tudom, hogy az igazság hallatára hasonlóan az én pártomra fog állni, mint most. Noha a torkomban erőteljesen feszült a nyílt őszinteség. Hogy elpanaszoljam a rossz emlékeim. De miért keseríteném ezzel más egészséges elméjét? - Egy ritka varázslathoz kell beszereznem egy alapanyagot, amit...nos, csak Hagridnál találhatok meg. - a válaszom nem sugallt egy fikarcnyi hazugságot sem. Ám válaszadás kapcsán, előreérzem, hogy egy kérdés-sorozatot fogok elindítani benne. - De a többit majd ha odaérünk elmondom! - egy apró füllentést. Nem volt feltett szándékom még tovább elnyújtani a szavakat. Idegtépő lassúsággal osztottam volna meg vele fájdalmas titkomat. Az idő gyorsaság azonban nem ad egy másodpercnyi magyarázkodási haladékot. A lépcsősorok következetesen sodródtak egyik helyről a másikra. Rögvest futást alkalmaztam. Cinkosom pedig követte a példámat. A léptek zaja, noha visszhangot vert, de a harmadik emeleti folyosón teljesen elhalkultak. Eljött az idő kihelyezni a macskamentákat. Teketóriázás nélkül dobtam el egy csokrot az egyik folyosó végébe. S míg a macska feltűnését figyeltem, elhúzódtam egy terebélyes oszlop takarásába. - Gyere gyorsan! - kezem görcsös rángatásával utasítottam Raint, mire a rákövetkező 2 percen belül megjelent Missy Norris. Talán az éles helyzet hozta rám az izgatottságot. Talán a lebukás veszélye. A macska azonban remekül belefutott a csapdában. A folyosó végébe terelve, azonnal megnyílt az útvonal a második emeletre. Halkan nyújtottam Rain felé a kezem, egy elismerő pacsit várva tőle.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
– Na tessék, pont erre nem gondoltam volna – vakarom meg a fejem. – Általában ezeknek mindig tök mással kapcsolatos a hatása, mint a nevük. – Igen, néha nem ártana egyszerűbben gondolkozni. Nagyon is jellemző rám, hogy az egyszerű dolgokat túlbonyolítom, a bonyolultakat meg hagyom, ahogy van. Ezért is nem szoktam túl sokáig rágódni valamin, ha eldöntöm, csinálom, aztán legfeljebb szembenézek a következményekkel. Ezzel a mostani akcióval sincs másképp, nem futtattam le mindenféle elméleteket a fejemben, hogy mi lehet ebből, majd úgyis kiderül. Nem nyerte el tetszését a frizbis ötletem. Na nem baj, akkor majd megcsinálom máskor. – Igen, valószínűleg igazad van. Csak tényleg rühellem azt a dögöt. – Szeretném egyszer jól szétátkozni. Vagyis, megpróbáltam már valamikor, kiütöttem egy kábító átokkal, de valami állatmániás megsajnálta, és feloldotta, mielőtt még jól kikárörvendhettem volna magam, szóval ez akkor nem jött össze. De ami késik, nem múlik, nem fogom úgy itt hagyni ezt a helyet, hogy nem okozok kellemetlenséget a pimasz macskának.
– Még szerencse – nevetek fel arra, hogy a trágyagránát jól jöhet. – Erősen fontolgattam, hogy hozzam-e, mert már a szobában is eléggé bűzlöttek – fintorodom el. De megéri, mert Frics legalább majd takaríthat. Bár, az is lehet, hogy meg sem érzi, ő is elég büdös, trágyagránát nélkül is. – Ilyen gránátos incidens minden nap vagy kettő történik, szóval igazán nem lesz neki meglepő. – Azért remélem, mire visszaérek, kiszellőztetnek a szobatársaim, mert igaz, hogy már nagyjából megszokta az orrom ezt a szagot, de nem szeretnék úgy aludni, hogy előtte érzem. – Naná, hogy menetünk – adom meg a választ a kérdésre. Mikor elindulunk, gyorsan odavetem a jelszót a Kövér Dámának, ami ki is nyílik. – Hah, tudtam én, hogy nem alszik – jegyzem meg gúnyosan, majd odaintegetek neki, mert tudom, mennyire utálja, amikor ki-be nyitogatják. Utánam is kiált néhány kedves szót, de aztán elhallgat, mert valószínűleg eszébe jutott, hogy jelenése van a részeg barátnőjénél, úgyhogy el is tűnik a keretből. – Most jól leissza magát, és elfelejti, hogy látott minket – jegyzem meg. Amúgy nem kell aggódni miatta, általában fontosabb dolga is van, mint a diákokkal foglalkozni, meg inkább azt szövegeli el, amit hallott, nem pedig, amit látott. Amúgy is, takarodó ide vagy oda, mosdóba azért ilyenkor is elmehet az ember például… – Egyébként, mit fogunk keresni Hagridnál? – Teszem fel az engem érdeklő kérdést, még mielőtt a lépcsőházba érnénk.
Sosem szorult belém érhetetlenség a másik helyzetét nézve. Mert egy ember tapasztalataiból merítve már képes belelátni mások érzésébe. Ha átéled a közeli halállal való találkozást, nincs olyan empátia, amit ne tudnál érzékelni társaidon. A helyzet talán elfogultabb egy fokkal, mikor egy hasonló rokonlelket találsz. Mindkettőtök szörnyű emléke egyfajta gémkapocsként köti össze az érzéseiteket. Már lehetőségem nyílt, saját nevén szólítani a lányt. Rainben már a kezdetekben éreztem egy fajta szokatlan "interferenciát". Egy furcsa "aurát" bocsátott ki magából, ami egyszerre volt végtelenül rokonszenves és veszélyes. Bizalmamat azonnal elnyerte vele. Hisz, akiben a jó mellett a rossz is megfér, nem foglal közvetlen posztot egyiknél sem. - Közönséges macskamenta. - adom rávágva a feleletet a kérdésére. - Ezzel nagyobb sikerünk lesz...hiszen intenzív aromájának köszönhetően a macskát egy folyosóval fentebbre csalogathatjuk. - teszem hozzá, átgondolt és valós érvekkel. Figyelve követem, ahogy előhúzza a megnevezett Weasley-féle terméket a táskájából. Helyeslés helyett azonban, finoman leeresztem az ujjai közt tartott fogas frízbit, hogy senki számára ne üssön túlzott figyelmet. - Kifejezetten jó ötletnek találnám...ha nem vonzana magával túl sok kockázatot. - felelem tapintatosan, miközben ösztönösen szét néztem a folyosó két végében. - Ha frízbit vagy varázslatot használunk, Frics előtt azonnal lelepleződnénk. - a terv alapvető része az, maradj láthatatlan. Bármiféle gyanút és riadalmat keltő módszerrel sutba dőlne minden. Ha a gondnokunk rájön, figyelmeztetni fogja a tanár kollégákat. A létszámbeli, túlzottan kutató fölénnyel egy diák sem úszhatnám meg a dolgot egykönnyen. - De ezek nagyon hasznossá válhatnak. - merészen oroztam el a kezeiből a billiárd golyókra emlékeztető, de a Troll ürüléknél is bűzösebb golyókat. Egy harmadikos csíntevésének simán belehetne állítani, anélkül hogy Frics gyanakodni kezdjen. - Akkor indulhatunk? - megelőlegezett kérdésemmel akarok végérvényesen megbizonyosodni az álláspontjáról. Valóban velem tart, még a bukás lehetőségét is beleszámítva...vagy a kockázat fejében, inkább tartózkodik még egy ideig? Miután saját érdekeimet szolgáló tervemet ráaggattam, köteles vagyok kikérni az ő véleményét is. Végülis, nem szeretném bajba sodorni régóta szőtt bosszúszomjam által. Mert a "hadjárat" előtt, mindenkit elvakít a cselekvés, s már-már célja beteljesítésén kívül mással nem is foglalkozik. Én ebben megint más vagyok. Amit most kifejezetten áldásnak tartok.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
– Á, értem – húzom el a számat, és fintorgok egyet. Persze nem a lánynak szól, hanem a prefektus említésére. Tényleg mindenhol ott vannak, mert nem bírnak nyugton megmaradni, muszáj fontoskodni meg intézkedni. Nem mondom, hogy nincsenek köztük normálisak, de számuk elenyésző azokhoz képest, akik az ember idegeire mennek, és fejből tudják a házirendet oda-vissza három nyelven. A Griffendél jó sok pontot veszített már emiatt, pontosabban, amiatt, hogy tőlem előszeretettel vonnak le pontokat mindenért, az új hajszín, a dress-code megsértése, túl sok ékszer, nem tudom, mi miatt. Ja, és mind azt mondják, hogy benne van a házirendbe. Hát, aki engem ismer, az tudja, hogy soha egy betűt nem olvastam el belőle, de persze nem hittem el, hogy megsértem a szabályzatot azzal, ha hárommal több gyűrű van az ujjamon, mint azén a prefektusén, akinek se pénze, se pasija, hogy legyen neki... De, persze érdekes itt a rendszer, mert a mardekárosoktól tudom, hogy bármiért indoklás nélkül le lehet vonni pontot bárkitől, ezért is nem értem, miért nincs még minden ház a nullán. A megjegyzésre felnevetek. – Hát igen, vannak olyanok. Az a szerencse, amíg csak olyannal találkozunk. Van olyan, akit nem lehet csak úgy kijátszani, úgyhogy remélem, ma nincs beosztva.
Átkozott Griffendél-torony, hogy ez van a legmagasabban szinte az egész iskolában. Bezzeg ha hugrabugosok lennénk, akkor könnyű dolgunk lenne kiosonni. Persze semmi nem megy könnyen, valószínűleg, ha ott lennék, nem akarnék kiosonni sehová, tehát valamit valamiért. Annak viszont nagyon megörülök, hogy ki tudja ejteni az eredeti nevemet. Anyámékon kívül senki nem használja, mert másoknak bonyolult, szóval utoljára nyáron hallottam. – Örülök, hogy megismerhetlek, Miya – mosolyodom el, ami tőlem szokatlan, mármint a kedves mosoly, amit csak normális embereknek tartogatok. Néha máskor is szoktam, ám olyankor mindig rosszat feltételeznek rólam, de ezek szerint sötétek, mert nem tudják, hogy olyankor gonoszul vigyorgok, nem pedig mosolygok. Hallgatom a terv első szakaszát, és bólogatok, hogy értem. – Amúgy mire jók ezek? – bökök a növényre. Nem a gyógynövénytan a sikertárgyam, bár annyira nem is vagyok rossz belőle, épp csak könnyen felejtek. Ugyanakkor nem akarom azzal kockáztatni a terv sikerét, hogy azt se tudom, mit csinálunk. A Fricsre vonatkozó kérdésre gyorsan reagálok. – Több is – válaszolom, majd én is benyúlok a táskámba. – Itt vannak ezek az elkobzott dolgok, mindegyiket tudjuk használni. Először úgyis a dögjével fogunk találkozni, őt kiüthetjük ezzel – húzom elő a fogas frizbit. Nekem is vannak otthon állataim, de ezt a macskát nem sajnálom. – Vagy akár simán küldünk rá valami átkot, nem szokása csak úgy elrohanni, mindig ott mered olyan kárörvendően, de most majd mi nevetünk rajta – vigyorodom el, majd áttérek a Frics-problémára. – A gazdájával sem lesz nehéz dolgunk, van pár trágyagránátom, az majd eltereli a figyelmét. – Egyelőre ennyi a tervem, aztán majd meglátjuk, hogy sikerül kivitelezni. Én inkább a visszajutás miatt aggódnék, az lesz majd egy húzósabb menet, de az még ráér addig, amíg végzünk odakint.
Miért gondoljuk, hogy minden szabály kőbevésett iromány? Miért hisszük, hogy egy szabály megszegésével előmelegítjük a helyünket a bűnözők sorában? Minek a szabály, ha nem a megsértésére alkották? Az ember ilyen téren önbizalmát veszti. Félni kezd, mégmielőtt ténylegesen belekezdene. Ez a hátráltató erő egyrészt gyávaságból fakad. Másrészt pedig tulajdonuk féltéséből. Hiszen köztudott, hogy egy embert a személyes "tárgyainál" lehet megfogni. Ha az illetőt, ráadásként a szeretteivel zsarolják, az a legsúlyosabb. Most illendő lenne kitérni rám. Nekem mim is van? Nincs semmilyen bevethető zsarolási eszközöm, az ellenségeim számára. Ez nem érdem, inkább a tragédia után járó apró juttatás. Így lesz Amiya Dagger sérthetetlen és töretlen. Ez a tanulótársaimra nem veszélyes. A tanáraimra annál inkább. Hisz, nem bűn számukra zsarolási módszerekhez nyúlni. Ezt minden józan-parasztész tudja ebben az iskolában. Nálam ez a módszer, mint említettem, eredménytelen. Tömören, nincs kitől félnem. "Tudjuk ki"-től minden mugli és varázs ivadék okkal fél. Talán ő az egyetlen, akitől félnem kellene. A prefektus igen könnyed becsapását letudva, fordultam a Kövér Dáma felé. Az ajtó megmoccanásával reméltem, hogy a cinkosom lép ki az előtérbe. Így is lett. - Egy cseppet sem várakoztattál meg...csak volt egy szaglászó prefektus. - kezdtem bele, miután lezáróan meglegyintettem előtte a kezem. - Egy troll is nehezebb lett volna nála, felfogásban. - tettem hozzá, egy kárörvendő vigyor kíséretében. A bemutatkozás során, azonban hirtelen összerezzentem. Én és a nagy kitűzött céljaim elfelejtették velem az illemet. Kínosan érezve köszörültem meg a torkomat, majd késesemet jóvátéve én is bemutatkoztam. - Én Amiya vagyok, Seung-ah. - direkt módon teszem hozzá, a számomra könnyen kiejthető megszólítást. Ezzel is közreadva, hogy az én felmenőim között sem ismeretlenek ezek a nevek. - De a bűntársaimnak, csak Miya. - bátorkodva kacsintottam rá, miután kérésére arrébb húzódtam vele. A további beszélgetés, felelevenítettem bennem az óvodás éveket. Mikor félrevonulva "barátnőimmel" azon sutymorogtunk, hogy szökjünk meg. A prefektus kérdésre megkaptam a választ. Közvetlenül ismeri őket, ezért tud ilyen jól bánik velük. Hogy ez miért nem jutott eszembe! - Figyelj nagyon jól arra, amit most mondok! - a figyelmeztetéssel párhuzamban görnyedtem felé a nyakammal, ezzel is mindenfelé fülelő személyt hátráltatva. - Hogy eljussunk Hagridhoz, először le kell mennünk a lépcsőkön. Semmikép sem kockáztathatjuk, hogy a lépcsők szeszélyeskedjenek, ígyhát gyorsnak kell lennünk. Az első folyosón kihelyezek ebből pár csokrot. - a vállamra dobott apró kis táskából egy köteg macskamentát húzok el, bemutatásul. - Ha ez meg van, Fricset kell valahogy kijátszanunk. - némi időt hagyva, próbáltam ki ügyködni, hogy mégis hogyan és milyen formában tegyem ezt, aki tudja hány éve itt lézengő iskola gondokkal. - Van ötleted? - kíváncsi tekintettem most ráemelem, valami frappáns választ várva tőle.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
A rövidre sikerült óra után első dolgom volt a szobámba rohanni, pont úgy, ahogy akartam. Mindenki másnál előbb értem fel, mert nekik nem volt olyan sietős. Gyorsan felvettem valami melegebb cuccot, mert ki tudja, meddig leszünk kint, aztán nehogy majd az okozzon problémát, hogy hideg van. Különben is, az ilyen titkos akciókhoz a talár abszolút nem alkalmas, mert a suhogást meghallhatja bárki, akinek jó a füle, például az a dög macska, vagy Piton. Azt meg igazán nem akarom, hogy lebukjunk, mert nincs jobb érzés, mint véghezvinni valamit, pláne, ha ilyen nyomozás-jellegű a dolog. Gyorsan szétnéztem a holmim között, hogy van-e valami használható dolog nálam. Már amennyire gyorsnak lehet nevezni azt, hogy kiöntöttem a fiókom és a táskám tartalmát az ágyamra. Jó lesz majd, amikor bejön a többi lány, biztos nekiállnak majd balhézni, hogy már megint nem tartok rendet, aztán persze rögtön kutatni fognak, de csinálják csak. A sminkkollekciómat már úgyis elzártam, a többit meg hadd nézzék csak, az nem zavar. Az iskolatáskámat lecseréltem egy kisebbre, ami nem foglal akkora helyet, és beledobáltam pár dolgot, amit még a Weasley-ikrektől vettem. Jól jöhetnek, ha bosszantó prefektusokkal, esetleg mardekárosokkal találkozunk lefelé menet. Már épp elhagytam volna a szobát, amikor hirtelen megakadt a szemem egy kisebb kupacon a szoba sarkában. Elkobzott varázstárgyak és gyanús Weasley-termékek hevertek ott, úgy látszik, még nem kerültek megsemmisítésre. Néha vannak előnyei, ha Granger az ember szobatársa, így hát gonosz vigyorra húzom a számat, és lenyúlok pár használható darabot. Az a fogas frizbi például tökéletes lesz figyelemelterelésre, ha valami kőagyú mardekáros mászkál az előcsarnokban. Vagy ha elég erőset dobok, talán leviszi a dög Mrs Norris fejét…
Mikor meggyőződtem róla, hogy minden megvan, elhagytam a szobát. A klubhelyiségben azonban feltartott az a hülye szőke liba, hogy én most akkor haragszom-e rá, ha igen, miért, ha nem, miért nem, meg hogy ő nem úgy gondolta, tényleg elfoglalták a helyet…. tiszta ideges lettem, nem igaz, hogy ennek is ilyenkor kell nyavalyognia. Persze nem hagytam annyiban a dolgot, megmondtam neki, hogy most nem érek rá, és majd panaszkodik máskor, de nem nekem, mert mi végeztünk, keressen mást, akit hülyének nézhet. Aztán nekiállt ott bőgni, pár griffes prefi odajött, hogy mi van, meg persze olyanok is, akik csak bámészkodtak, szóval nagy nehezen sikerült meglépnem, és kiugrottam a portélyukon.
– Régóta vársz? – kérdezem a lánytól, mert ő már addigra ott volt, mikor én kiértem. – Bocsi, feltartott pár hülye. Amúgy Rain vagyok, esetleg Seung-ah, ha ki tudod ejteni – nyújtok kezet, mert végülis rendesen még nem mutatkoztunk be egymásnak, és igazából sejtem, hogy hívják, de azért teljesen biztos nem vagyok benne. – Hoztam én is pár dolgot, majd kiderül, tudjuk-e használni. Néha nem hátrány, ha prefektussal lakik az ember – vigyorgok, majd halkabbra fogom a hangom. – Kicsit menjünk arrébb, ott elmondhatod, hogyan tovább, az utóbbi időben nagyon pletykás lett – bökök a fejemmel a Dáma felé. Lehet, hogy alszik, de sokkal valószínűbb, hogy inkább csak úgy tesz, és közben hallgatózik. Aztán az információ más portrékhoz vándorol, és előbb utóbb a diákok és a tanárok is megtudják.
Van hogy az ember akaratlanul is belefolyik egy kényes helyzetbe. Ám, gyakorta megesik az is, hogy akarattal akarja kivenni a részét a bajból. Hisz, nem az a baj ha az ember egyre többször rosszul cselekszik. Az a legrosszabb ha nem történik vele semmi. Erkölcsi szempontból talán ez a hívatlan vendéglátogatás sem életfogytiglani bűn. Az embert kíváncsisága hajtja, amiért nem fél ravasz módszerekhez nyúlni. Lehet, az én elfogult és naiv megérzésem elbukik. Lehet nem. De ezzel a kétesélyes válaszúttal, hogy is tudnám előre mi fog bekövetkezni? Hisz nem látok a jövőbe. Kár is érte! Az értekezlet javában folyt, mikor én még a folyósokon koptatva lépteimet, próbáltam átpasszírozni magamat a kicsődült diák tömegen. Nehézkesen de átjutottam a tanuló-seregen, elérve a kesze-kuszán járó lépcsőket. A takarodót hirdetve ütköztem a prefektusokkal. A közlemény még nagyobb cselekvést ösztönzött a diákokban. A kihelyezett képeken is eluralkodott egy kezdeti sietség, hogy mielőbb álomba helyezzék magukat. Pedig, az egész Roxfort tudta, hogy a takarodó után a diákok sosem alszanak. Mindenegyes évfolyam könyveibe, társas beszélgetésekbe vagy akár a holdtölte fényébe kereste elfoglaltságát. Beletelik 3-4 órában még az utolsó tanuló is lehunyja a szemét. Természetesen a tanároknál más a helyzet. Ők egymást váltva virrasztanak, ameddig szükségeltetik. Hiszen hivatásuk ezt alap pontként követeli meg tőlük. Ha forrásaim nem hazudtak, ma Frics lesz kihelyezve az alsóbb folyósokra. Őt követi Piton a legalsóbb szinten. Vele semmiképp sem lenne helyes összefutni. Most még nem. A frissen szedett macska-mentát Bimba professzor üvegházából loptam el, még mielőtt felmentem volna a Griffendél toronyba. Ahogy az a "nagy könyvben" meg volt írva, már az első lépteknél elkapott egy gyanút sejtő prefektus. - Hát te meg mit keresel még itt? - faggató kérdésére, hezitálva lesütöttem a szememet a padló irányába. - Azonnal utasítalak, hogy térj vissza a háló-körletedbe! - Igazából, McGalagony küldött, hogy szóljak neked, hogy vár téged az irodájába. - a rögtönzött mentésemet próbáltam olyan átéléssel átadni, mintha valóban őszinteség sugározna a szavaimon. A prefektus arca erre hirtelen más szín vett fel. Talán a hazugságot észlelve? - Én...nem volt szándékos esküszöm! - a hirtelen válaszadásának próbáltam ellenállni. Meglepettségemet elnyomva, úgy tettem mintha tisztában lennék a helyzet súlyosságával. - Ne nekem magyarázkodj! Menj, mielőtt még mérgesebb lesz rád! - parancsoltam rá, a fölényesebb posztot elorozva tőle és kiélvezve. Szerencsétlen hiszékenységének hálát adva, olyan sietős tempóba távozott a folyosóról, hogy szinte már aggódtam mikor esik orra a két lábában. Tehát a Griffendéles lány megérzése bejött. Ez arra enged következtetni, hogy nagyon is jártas a prefektusok megtévesztésében. Talán jobb cinkost keresve se találhattam volna nála. A prefektust kijátszva torpantam meg a Kövér Dáma előtt, aki bizonyosan olyan előkelő pozicióját aludta, amilyet szeretett volna magának a Roxfortban.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.