2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Olyan nagyon vártam már ezt az utat, hogy el sem tudom mondani és minden várakozásomat felülmúlta eddig. Jó persze általában sok mindenért tudok lelkesedni, ezzel szerencsére nincs gond, de ezt az utazást akkor is iszonyatosan vártam már. Nem kellett egész nyáron otthon lennem az apámmal, ami azért nagyon nagy dolog. Azóta, hogy Nana meghalt... sokkal rosszabb mindent, és örülök neki, hogy nem kellett hallgatnom az elvárásait, a jövőre vetített reményeit velem kapcsolatban. Nem vagyok olyan erős, mint Aisling, de... nem tudom, hogy mikor kell majd annak lennem mégis csak, hiszen ki tudja rám mikor vár hasonló sors, mint rá. Nem akarok hozzámenni valakihez csak azért, mert ő azt akarja. Én... meg akarom tapasztalni a szerelmet, érezni akarom, hogy milyen valakiért igazán lángolni és rajongani, szerelemből akarok házasodni, nem azért, mert valaki rámutatott valakire és kész. Azt... nem tudnám elviselni, azt hiszem kiszíná minden erőmet és legalább egy nyaram van, amikor elszökhettem minden és mindenki elől. Azóta pedig, hogy találkoztam Aislinggel csak még inkább érzem, hogy tökéletes döntés volt. A hetek, amik mögöttem vannak csodálatosak voltak. Megannyi kikötő, megannyi élmény, egy majdnem teljesen teleírt napló, rengeteg könyv, amit elolvastam idő közben és még a tengeri betegség is csak az utazás legelején kapott el egy kicsit, de gyorsan átvészeltem. Szerencsére bírom a hajózást, és nagyobb viharba sem keveredtünk egyszer sem. Jó persze akad néhány nehézkesebb rész is, de nem volt annyira vészes és már csak pár hét, aztán újra a Roxfort kövét koptatom majd. Félek az utolsó évemtől, főleg hogy mi lesz utána, hogy vajon mit talál ki az apám, hogy nem jön-e majd akkor azzal, hogy kiélveztem, amit lehetett és most már az lesz, amit ő mond, amit ő akar. - Még négy óra és elérjük kisasszony a francia partokat. Előre láthatóan addig jó időnek nézünk elébe. - a mélázásból Floak matróz hangja billent ki, akit még mindig nem kérdeztem meg, hogy miért is kapta ezt a meglehetőségen furcsa becenevet, mert hogy nem hiszem, hogy az eredeti neve lenne, csak hát mindenki így szólítja. - Köszönöm Floak! - mosolyogva pillantok hátra, aztán újra kikönyökölök, hogy a lent a hajó oldalának csapódó hullámokkal szemezgessek. Még csak pár órája indultunk útnak az előző kikötőből, de itt Európa partjainál gyakrabban állunk meg. Nem zavar, ez ennek az egésznek a célja, hogy minél több helyet járhassak be, hogy minél több mindent ismerhessek meg. Általában mindenhol elidőzünk kicsit, akár néhány órát is, vagy egy-egy napot. Így lehet igazán világot látni és újabb és újabb élményeket gyűjteni. Nem csoda, hogy a naplóm már szinte teljesen megtelt.
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
Nagyon nehéz rajta kiigazodni, talán még ő sem képes kiismerni saját magát, bár a jó ég tudja. Annyi biztos, hogy nekem nem megy. Nem igazán számítottam rá, hogy a legutóbbi után bocsánatot fog kérni tőlem. Azt hittem, hogy ugyanolyan lesz majd, undok, vagy még rosszabb, és fel nem merült bennem, hogy pont nála van a kendőm és hogy még vissza is szolgáltatja. Valahogy olyan kettős érzésem van vele kapcsolatban, miközben Aisling persze azt próbálta sulykolni belém, hogy találjak valami pasit a hajón. Persze nem tettem meg, de most mégis egy férfi talált rám. Bár fiatal, hasonló korú, mint én, de mégis úgy látszik, hogy sok minden elért már és több keserűség van benne, mint a legtöbbekben, akiket idősebbeket ismerek. De vajon miért? Valahogy azt hiszem kíváncsivá is tesz, mert nem tudom, hogy milyen ilyen, hogy mi az, ami ennyire tönkretette az életét, amiért így haragszik azokra, akiknek pénze van... vagyis inkább azokra, akik a magasabb körökből származnak. - Nem lettél volna köteles visszaadni, ezért tényleg hálás vagyok, fontos nekem. - cseppnyi zavart okoznak csak a szavai. Azért valamennyit igen, ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni. Zavaró a furcsa viselkedése, az időnkénti sötét célzások, de közben azt hiszem egyre inkább úgy érzem, hogy valahogy meg akarom fejteni őt. Nem tudom, hogyan kéne nekifognom, de valahogy csak lehetséges. Érdekel, hogy miért ilyen, mert valami oka van, senki sem születik negatívnak, ő pedig csak úgy csöpög tőle. - Nehéz lenne elfelejteni. - automatikusan bukik ki a válasz, ami le is esik, hogy talán csak a lovat adja alá, szóval nem a legjobb ötlet ezt így kimondani. - Úgy értem a... viselkedésed miatt. - a végén még felhívásnak veszi keringőre, hogy ennyire mély nyomot hagyott bennem, miközben mondhatni csak arról van szó, hogy bántóan viselkedett és nem a csókról magáról... Jó, tény és való, hogy a csók is eléggé megmaradt bennem, de ezt nem kötöm az orrára, a végén még elbízná magát és már így is túl nagy önbizalommal rendelkezik. A nevére biccentek, Eugene már legalább ezt is tudom. - Nem járok lányneveldébe Eugene, és... nem is a viselkedésről beszélek, hanem a másik tiszteletéről. Te inkább, mintha szándékosan lennél ellene mindennek, ami mások szerint elfogadott. - tényleg így érzem. Direkt csinálja, csak azért is alapon, hogy még véletlenül se érezze az ember valakinek magát mellette. De ez nem jó, nem attól lesz úriember valaki, hogy hajbókol, attól, hogy kedves a másikkal, hogy nem akarja szándékosan sárba tiporni, hogy nem erőszakolja ki azt, amit akar. Ő pedig pont ezt teszi, mintha úgy érezné, hogy bármit megtehet, hogy bármire joga van, de a világ elvileg nem így működik. Nem csak azért vannak szabályok, mert mások azt mondják, azért is vannak, mert csak úgy működhetnek a dolgok normálisan, hogy tiszteljük a másik embert és nem ártunk neki. Azt persze nem tudhatom, hogy másokkal nem így viselkedik, mint velem. Én csak azt látom, hogy magasan hordja az orrát, fennhéjázó és bántó gyakorta. - Szóval szerinted mindenki, aki magasabb körökből származik rossz? - nem hiszem, hogy ne lennének kivételek. Én is ismerek olyan aranyvérű családot, aki egyáltalán nem ilyen, és én sem vagyok. Tény... az apám azért inkább ide sorolható, de ő nagyon erősen általánosít és ez nem jó. - Igen, de mintha említettem volna tegnap. Nyári hajóút, és a vége az iskola lesz majd. - bólintok egy aprót. Úgy emlékszem, hogy tegnap, amikor még értelmesen viselkedett viszonylag akkor felmerült ez a téma is és mintha mondtam volna neki, hogy oda járok, bár már nem vagyok benne biztos, lehetséges, hogy még előtte betámadott és utána már nem volt sok kedvem beszélgetni. - Talán... de nekem még ezt sem mondta. Talán majd akkor ott leszek. - azon az álarcos bálon. Apa lehetséges, hogy nem szólt és az is, hogy eleve hozatott nekem ruhát, csak majd este jelzi, hogy így van. A jó ég tudja, minden ki fog derülni. Az viszont meglep, amikor megint elállja az utamat. A kendőt magamhoz szorítom, de végül kihúzom magamat. - Sehogy nem volt... azzal a csókkal. Kierőszakoltad, úgyhogy... jó lenne, ha nem csinálnál ilyet, főleg nem velem. - nem lépek hátrébb, ezúttal nem. Állom a tekintetét, de az biztos, hogy most nem lenne olyan könnyű dolga azzal, hogy meglepjen. Már jobban felkészültem rá, és amúgy is nem rég kért bocsánatot, akkor nem kellene megint ezt csinálnia nem igaz? - Tisztelet... mondtam, hogy fontos. - és felőle cseppet sem érzek ilyesmit. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam, vagy a családomról, de akkor sem fölényeskedhet, mert én személy szerint nem tettem ellene és más ellen sem sose rosszat, hogy elítélhessen. Más bűne nem az enyém.
Valahol jó, és rossz is, hogy be vagyunk zárva a hajóra. A rosszal kezdem. Nem tudok a nagyapó és Gabriel elől túlzottan kitérni, ha faggatnának a valódi célom kapcsán, és Madam Emilia, na meg a kurtizánlányai is állandóan ott édelegnek a közelemben. Azt már csak zárójelben említem, hogy a hajó van felsőnemesekkel, akik többségében olyan számomra hányingerkeltően sznobok, hogy egyesével vetném őket a habok közé. A jó viszont mindenért kárpótol. Még egy másfél hétig Grace nem tud elszökni. Megállunk ugyan az európai partoknál, ahol leszállhat, de miért is tenné? Annyira azért nem gondolnám zaklatásnak, ami kettőnk között történt, másrészt valahogy olyan keménység, tűz van benne, hogy komolyan szembe tud nézni velem a múltkori riadt elrohanása ellenére is. Már tudom, hogy ha ismét találkozunk, addigra át fogja gondolni ami történt, és ha ellenem akarna fordulni, már tudná, hogyan tegye azt. Én viszont csak annyira akarok vele harcolni, amennyire a játék engedi, hiszen igazán nem bántanám, bármennyire egy elkényeztetett kis fruska, talán még van számára remény, ki lehet rángatni ebből a miliőből. Most ismét itt van, sokkal gyönyörűbb, mint amilyen emlékeztem. A szája is ugyanolyan ízű, vagy csak felértékeltem a pillanat hevében. - Szó sincs róla. Csak így sikerült. A tiéd, ezt nem szándékozom elvenni tőled. - Kétértelműen fogalmazok, sötét pillantásomat belemélyesztem a kislányos csodákba, tudnék vele mit művelni, az biztos, még fel is tüzel, hogy egy nemeskisasszonyról van szó. De itt és most fogjuk rá, hogy tisztességből kértem bocsánatot, és nem használom ki az alkalmat, hogy a kendő átadásakor ismét hozzáérjek. Örüljön a kendőjének, mintha az lenne az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhat. Miközben én pedig a korlátra könyökölök, vidáman mérem végig a döbbenetét. - A szád. Talán elfelejtetted? – Tudom, hogy ez már megint nem túl úriemberes, hogy emlékeztetem, hogy nem csak durva szavak hangzottak el köztünk, hanem elvettem amit akartam, de ez most más kérdés, kiváncsi vagyok, hogy benne milyen emlékek tolulnak fel a hallottak alapján. A méreg is egyfajta reakció, ám nem úgy tűnt, hogy nem élvezi, csak a méltóság, és a sznobizmus vitte visszavonulóra. – Akkor alaposan félreismersz Grace. Jut eszembe, Eugene. Meg sem próbálok az elithez tartozni. Vegyenek komolyan a tetteim alapján, hiszen már sok esetben én diktálok. Azt gondolod, hogy a viselkedés az, amit a lányneveldében tanítanak neked? A tisztességet nem a fehér abrosznál tanuljuk. – Lehet valaki szegény, mint apám barátai, akik a mai napig korrektek mindenkivel, és ha nem a nemességről van szó, én is pontosan olyan vagyok. Csak éppen abban vesztettem már el a hitemet, hogy minden ember egyenlő. Azok, akik másokat eltapsoknak, azoknak súlyos árat kell fizetni, ezt fogja majd Patrick Willam O’Hara is adóstul. Természetesen sejtelmem sincs róla, hogy még O’Hara sem a főgonosz teljes mértékben, hiszen aki végülis az értelmi szerző volt, az Margaret, a vörös kislány nagynénje. Addig jó, amíg mindezt még nem tudom. - Az apád... nos igen, feltételezem hogy komoly, felelősségteljes ember, ha az én hajómon utazik. És mellette vélhetően szintén abba a körbe tartozik, amelyről már beszéltünk, hogy csak az orráig lát, lefelé már nem. Az iskolába? A roxforti egyetemre szintén? – Lepődök meg, és hogy ezért jött fel az apja is a hajóra, valahogy akkor mégiscsak nekem volt igazam, hogy egy aranyvérű családban azért alapvető hogy a kis szüzikéra azért odafigyelnek. - Nem tájékoztattak? Elképzelhető, hogy a családfők kaptak programfüzetet, apád nyilván azért jött, hogy szóljon róla, és elkísérjen. – Az fel sem merül bennem, hogy én hívjam el, nem vagyok én afféle hős lovag, aki csak úgy körbeudvarolja a szíve hölgyét. Ellenben közelebb lépek, nem titkolt szándékkal. – Nos tehát? Hogy is volt azzal a csókkal? Kísérő nélkül járod a fedélzetet, remélve, hogy megint megleplek? – Állom el az útját, lassan már bevett szokássá avanzsálva, hogy a rabom, akit nem engedek el vám nélkül.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem azt mondom, hogy nem vagyok egyáltalán büszke a családomra, hiszen vannak olyanok, akiket szeretek, akik tényleg fontosak nekem és hát ott van Aisgling is. Büszke vagyok rá, hogy O'Hara vagyok, főleg hogy nem ismerek azért túlságosan sok mindent a családom múltjából, legalábbis azért sok rossz dolog kimaradt az életemből velük kapcsolatban. Nem teregetnek mindent ki és az apám se veri nagydobra azt, hogy mit műveltek másokkal a nagynénémmel karöltve. Érthető... és persze épp e miatt nem is tudok az egészről semmit sem. Egyszerűen csak meg van a magam önérzetessége és pont e miatt viseltem nehezen azt is, amit ez az Eugene művelt velem. Ez a betámadós hadművelet nekem nem tetszik, főleg amikor nem is ismerem a másikat. Azért ez a nagy szerelmi drámákban sem így van, ott vad szenvedély van, de nem ilyen fajta, hiszen ő inkább támadó volt. Kész csoda, hogy nem azonnal hagyom faképnél, amikor megjelenik. Inkább csak talán a kendő miatt van, mert az az enyém és fontos nekem és persze, hogy hamar kiszúrom magamnál, kell is nekem, mert hát mégis csak fontos személyhez kötődik és meg voltam már győződve róla, hogy elhagytam. - Köszönöm! Nem is vetted el szándékosan igaz? Így legalább megtaláltad, más különben talán elveszett volna örökre. - széles mosollyal szorítom magamhoz a kendőt. Örülök, hogy meg van,hiszen mégis csak a dadámhoz köthető és mégis csak ő volt az, aki felnevelt, aki olyan nagyon sokat jelent nekem, mint szinte senki az életben. Nem is tudom, hogyan hevertem volna ki, ha nem lesz meg. Ez az út jó, élveztem a legtöbb percet, de... ha azzal zárul, hogy egy ilyen fontos tárgyat elveszítettem közben... hát az nem lett volna valami jó ómen, ebben biztos vagyok., sokkal kevésbé tudtam volna vidáman és jó emlékekkel visszagondolni. - A szám? - jó azért itt megint sikerült kissé ledöbbentenie, főleg hogy ezt csak úgy kimondja nyíltan. Olyan nekem, mintha... - Olyan vagy, mint aki megpróbál az elithez tartozni, de még sem tudsz úgy viselkedni, akkor... miért jó ez? - bukik ki belőlem az ártatlan kérdés. Tényleg így látom. Sok pénze van, jól öltözött, üzletember benyomását kelti, mint az újgazdagok, de közben nem ismeri az illemet és nem is akarja ismerni, de ezzel akkor mit akar elérni vajon? Nem tud bejutni olyan körökbe, amikbe talán akar, ha nem próbál egy kicsit sem alkalmazkodni. Nem azt mondom, hogy én mindenhez értek, de attól még ebben valamelyest otthon vagyok. Tanultam épp eleget a viselkedési formákat és amit ő tesz az nem igazán illendő, semmilyen formában. - Jól, köszönöm. Nagyon szép a hajó és a víz is és... az egész. Élvezem, csak... pár napja az apám is csatlakozott, az utolsó szakaszra és ennek nem örülök annyira. Mintha csak felügyelni akarna és ez zavar. Egyedül akartam ezt... tudod mint egy nagy kaland mielőtt vége a sulinak. - tegnap undok volt, de igazából a naplómon kívül nincs kinek elmondanom azt, hogy mit is érzek és e miatt mesélek neki erről... az érzéseimről. Apa felszállt és ez zavar, mert jobban szerettem volna egyedül utazni. - Álarcos bál? Én... én nem tudtam róla, még csak álarcom sincs és megfelelő ruhám sem. - szabadkozom, látszik rajtam, a szemem csillanása viszont azt mutatja, hogy érdekelne, csak hát... azt sem tudom, hogy egy ilyen helyre illik-e egyedül menni és az nem egyértelmű, hogy esetleg ő most engem hívott el, csak azt kérdezte, hogy megyek-e. Egyébként is, ha hívna a legutóbbi után nem is lenne illendő vele mennem... bár talán ez nem is érdekel igazán. Ha elhívna.. lehet hogy igen mondanék.
Grace... a családnevét még csak nem is tudom, de az teljesen biztos hogy valamely felsőnemesi familiába tartozik, elválaszthatatlan magasságban tőlem, mégis azzal a csókkal mindent átszakítottam, hogy megmutassam, nem csak születési kiváltság, hogy az emberrel hogyan bánnak. Ellenben az, hogy már a puszta létével is be tudott zsongani, számomra is megmosolyogtató élmény, valahogy nem tudtam az úri társaságban a beszélgetéseket figyelemmel követni, koncentrálni, ő járt a fejemben, és többször azon kaptam magam, hogy a kendőjét nézegetem. Az öregember és Gabriel nem értették a hirtelen változást, ám megvolt az a szerencsém, hogy nem kérdezősködtek, igen tapintatosak. Ahogyan fellépdelek a korláthoz, egyszerre lepődöm meg, és tölt el elégtétellel, hogy ott látom. Meglepő, hogy mennyire bátor, nem fél attól, ha ismét szembetalálkozik velem. Fiatal kora ellenére már kialakult világképe van, amelynek még mindig szerves része az, amit örökül kapott a felmenőitől, másrészt meg végre ismét láthatom, eltelt egy-két nap, eddig ugyan nem kerestem a társaságát, most valahogy egy próbát megér jelleggel sétálok fel, és pont ott találok. Annyira nem vagyok ostoba, hogy azt higgyem, rám várt, és a csókból is ismétlést akar, messzemenően egoista lépés lenne részemről ezt hinni. Ismét este van, nagyjából abban az időszakban vagyunk, mint legutóbb, az esti holdfény sápadt fénye bevilágítja a francia partok mellett sikló luxushajót. A szél alig támad fel, inkább csak fuvallat, jól is esik ebben a nagy nyári melegben. Mielőtt meglátna, önkéntelenül is elidőzik a tekintetem vöröslő hajkoronáján. Jól hallható léptekkel közelítem meg, bocsánatkérésemet a kendő átadása követi, amely nem jár cicázással, még ha ennyire ki is kapja a kezemből. Hátralépek, hogy most ne érezze magát fenyegetve. Visszategezése meglep szintén, azt hittem hogy tartani fogja magát a múltkori távolságtartó viselkedéshez. Képes lenne arra, hogy változzon, és felülbírálja korábbi viselkedését, vagy belássa, hogy volt igazságtartalma mindannak, amit hozzávágtam? - Én meg nem akartam tőled elszakítani. Csak nálam maradt, így sikerült. Most már ismét a tiéd. – Fordítom el róla a tekintetemet erőnek erejével, hogy a korlátra hajoljak, és a fekete fizet fürkésszem. Hosszú göndör tincseimet rángatja a szél, csak pár pillanatig bírom, hogy ne kövessem le a kék szemek útját, saját sötétjeimmel ismét megtalálom az övét. Ennyire kedves, és jólelkű lenne? Így hogyan kínozzam meg, ha nem ellenkezik? Mintha minden átfordulna, ha nem veszekszünk, hol marad a szenvedély, az egyetlen érzelem, amely még átfűt? - Azt hittem nehezebb dolgom lesz. Hiányzott a szád, de nem volt jogom elvenni őket. Meg akartam mutatni, mennyire rosszul gondolkozol, de ennyire durva nem akartam lenni. Csak kicsit. Köszönöm. – Mármint a megbocsátására értem, nem akarok én nagyon belemenni a dologba. Az első pillanatokban nem is ellenkezett annyira, ezt betudhatom a meglepetésnek is, meg talán... a vonzalomnak? Aztán az volt a logikus, hogy eljátszotta az úrinőt, aki nem hagyja magát leteperni. Szerintem is így volt helyénvaló, még tetszett is az a kis dulakodás, a nemes és a felkapaszkodott. A felszegett állára már megint felugrik a szemöldököm, de most nem teszem szóvá, megváltoztatni úgysem tudom. Nem ismerem a származását, ám azzal, hogy ilyen méregdrága útra telt neki, már be tudom kategorizálni, a hozzá hasonlók szülei tették pokollá egy nemzedék életét, de ha mindenkit ez alapján ítélek, akkor tényleg meg vagyok keseredve. Végülis én is nemesi vérvonalból származok, és mennyire más vagyok. Talán hozzám hasonlóan ő is árva, akivel akár össze is dolgozhatunk. Nem ártana ha lenne egy társam a belső körökben. Így megtartom a haragomat, és mosolygósabbra váltok. - Hogy telik az utazás? Tudtad, hogy holnap álarcosbál lesz? Eljössz majd? – Kérdezem nem titkolt sürgetéssel, erre a pár napra tényleg félretehetem a bosszúszomjamat, és elszórakozhatok a kis vörössel. Akkor már talán engedékenyebb lesz. Mindkettőnk örömére. Végülis ha ilyen megbocsátó volt velem, akkor el tudja fogadni, hogy milyen tűz ég bennem,
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Na nem... erre nagyon nem számítottam. A kedvemet is szegte kissé. Nem volt róla szó, hogy az apám előkerül, nem volt róla szó, hogy kitalálja, hogy az utolsó útra ő is becsatlakozik, mert állítólag épp Franciaországban tartózkodott és egyszerűen ő is felszállt a hajóra és Londonba már velünk tart. Nem... ezt nem akartam, hiszen azért jöttem el, hogy legyen egy nyugodt nyaram, erre helyette itt lesz a nyakamon. Úgy érzem egyértelműen, mintha felügyelni akarna és azt hiszem igazam is van. Erről lehet szó. Végül is, ha azt nézem, örülhetek annak is, hogy eddig nyugalmam volt tőle, hogy eddig utazhattam egyedül és hogy elengedett. Végül is mégis csak hetekről volt szó, ami jobb, mintha otthon töltöttem volna és azért így is volt benne nehézség, mint a hajó tulajdonosa, aki még mindig az eszemben jár, pedig próbáltam én elkerülni. Még a vacsoráról is sokszor direkt késtem, hátha akkor nem kell vele összefutnom, és persze minél távolabb ültem le tőle, biztos ami biztos alapon, de így is többször láttam. Arcátlan és... rendkívül modortalan alak, és a csókja... Na a csókjára arra nem is szabad gondolnom, mert erőszakos volt és... Megrázom a fejemet, ahogyan könyökölök és nézem a vizet. Ha rá gondolok bizseregnek az ajkaim, pedig még csak vissza se csókoltam, mégis nehéz kiverni a fejemből. Senki se viselkedett még így velem, a Roxfortban nincsenek ilyen srácok, vagy legalábbis a mi házunkban nem, másokat pedig én többnyire elkerülök, vele se találkoztam még, maximum látásból ismerem, de nem a Hugrabugba jár természetesen. Ezek után nem csoda, ha eléggé meglep, amikor meghallom a hangját a hátam mögül. Egészen hirtelen fordulok meg, szinte már perdülök, kész csoda, hogy nem sikerül még ki is esnem az egyensúlyomból. Az kellene csak, hogy nagy hevességemben a karjaiba zuhanjak! Meglepetten veszem észre a kendőt a kezében. Persze először kissé gyanakvóan méregetem, mintha csak azt keresném, hogy hol a csapda... mert bizonyosan akad valami csapda is, miért adná vissza csak... úgy? - Oh, hát... én... - pedig már készültem valami visszavágással, dorgáló szöveggel, valami kontrával, mert arra számítottam meglebegteti az orrom előtt a kendőt és egyszerűen csak húzni fog valamivel, vagy nem adja vissza, de nem és ez... kissé azért leblokkol. Végül gyors lendülettel kapom ki a kezéből és úgy szorítom magamhoz, mintha csak igazi kincs lenne. Számomra az is. Ez a kincs, nem az ékszer, ilyesmit amúgy nem is láthat rajtam, nem viselek drága dolgokat. - Köszönöm! Köszönöm, hogy megtaláltad. Ez a kendő... nagyon fontos nekem. - finom mosoly, egyértelműen hálás, annak ellenére is, hogy nem kellene túlságosan jó kedvvel tekintenem rá, de hát bocsánatot kért és a bocsánatkérést el kell fogadni. Ha már valaki rászánja magát, akkor azt mindig és minden esetben értékelni kell. - Hálás vagyok érted, hogy visszaadtad és megtaláltad és... megbocsátok. - teszem aztán még hozzá, kicsit még az államat is megemelve. Igen, nemesi vér az van bennem, de nem vagyok olyan, mint a legtöbben, nem vagyok olyan úrias, szimlpán csak mégis csak nemesi neveltetésem van és ezen nem tudok változtatni, de nem rossz értelemben véve, még ha ő még mindig úgy is gondolja, hogy rossz vagyok, mint mások, akiket annyira megvet, mert legutóbb azt pontosan éreztem, hogy megveti őket. Mindenkit aki úri, aki gazdag.
Még jó pár nap van addig, amíg elérjük a végállomást. Többek között tartok az eliteknek egy kis álarcosbált is, amely arra is jó, hogy én ismerkedjek, másrészt komoly adományt kell a belépőhöz befizetniük. Logikus, hogy nem magamnak tartom meg a pénzt, hanem odaadom Santiagonak, hogy osszák szét a rászorulók között. Így igazságos. A gazdagok méltánytalanul használt pénze a valódi tulajdonosukhoz kerüljön vissza, azokhoz, akik ténylegesen megdolgoztak értem, nem pedig azok szórják, akik életükben nem dolgoztak semmit. Gabriel és a nagyapja még nem sokat tud utazásom valódi céljáról, lelkesen azt hiszik, hogy majd a birtokomon tudják intézni az ügyes bajos dolgokat, fogalmuk sincsen a bosszúvágyamról. Arról a bosszúvágyról, amelyről elterelte a figyelmemet az a vörös fiatal lány, aki egyszerre taszító elitista, másrészt meg egy törékeny, csodaszép tünemény. Idegesítő kettősség, meglehet pont attól lesz ilyen csábító, hogy én magam lököm sablonok, klisék közé, hogy ne is legyen hozzá közöm. Akkor meg minek vettem elő a kendőjét annyiszor? Pár betű csupán, Grace. Mégis nézegettem, párszor bele is szagoltam, nem tudok szabadulni az illatától, és a csókja emlékétől, még ha arrogáns is voltam vele. Azért mardos alaposan a kétely, miszerint nem rajta kellett volna levezetnem a dühömet. Mondanám, hogy még túl fiatal, hogy mások ellen tegyen, ám azzal hozott ki a sodromból, hogy a szememre hányta, hogy illetlen vagyok. Ha hagyja magát kicsit megfogni, talán meg sem csókolom, így arcátlannak bélyegzett, ezzel megmutatta, kiváló nevelést kapott, pont olyan lehet, mint a szülei, mint ez az egész társadalom, akit úgy annyira gyűlölök. Ezúttal sötét szmokingban vagyok, mindig adok az úriember kinézetre, még ha mások nem is ismernek, és az lehet a tippjük, hogy valami dúsgazdag ficsúr lehetek, aki sokat örökölt, és csak úgy szórja a pénzt. Sebaj, annál botrányosabb lesz, amikor majd a szándékaimat tettekbe is öntök. Aligha titkolt a szándék, amivel a lányt keresem, ám nem esélyes, hogy legyen olyan bolond, hogy a tettem után egyedül mutatkozik ismét. Ha van egy kis esze, akkor azzal a piperkőc alakkal van, akiről úgy sejtem, hogy a kisérője lehet. Viszonylag kevés a fiatal férfi rajtam és Gabirielen kívül a hajón, Emilia asszonyság már jelezte is, hogy a lányai roppantul unatkoznak. Hát kérem nem az a dolgom, hogy bordélyházat rendezzek be a hajómon, csak a megbotránkoztatás volt a cél, semmi több. És ott van ő, igen! El sem hiszem. Közelebb lépek, de jó nagy kört megtéve körülötte, hogy ne vegye úgy, hogy meg akarom lepni, netán letámadni. Felemelt kezekkel, tisztes távolban állok meg. - Azt hiszem, ezzel még tartozom. – Húzom el a kendőt, és átadom. – És egy bocsánatkéréssel is. Igazad van, az valóban... nem volt úriemberhez méltó. Nem is vagyok az, ez nem tagadom, ám a tettemre akkor sincs mentség. Bocsánat. – Kezdek bele, ám közben nehéz másféle szemmel végigmérnem, mint legutóbb, káprázatos szépség, tökéletesen egyedálló a maga nemében. Bármit is követett el az a társadalom, amelynek része, attól még biztos, hogy ő is bűnös.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha minden igaz, akkor délután kötünk ki a délfrancia partoknál és lesz egy kis lehetőség arra is, hogy körülnézzek majd a városban. Pár óra, mielőtt tovább indulnánk, amíg felpakolnak mindenféle tartalékokat, friss élelmiszert és persze a személyzet is pihen legalább valamennyit. Várom már, nagyon! nem arról van szó, hogy a hajón töltött időt nem élvezem, mert tényleg jó és hatalmas élmény is, de attól még úgy érzem jó lesz egy kicsit a szárazföldre lépni majd, ahol nincs imbolygás és kicsit más embereket is láthatok, mint az itteni már megszokott arcokat. Igaz, hogy van cserélődés, valaki leszáll, más pedig fel egy-egy kikötőben, de... Jó, ne ámítsak senkit sem, egy bizonyos személyt lenne jó nem látni legalább abban a pár órában, hiszen még a vacsoránál is ott pöffeszkedett az asztalnál. A gazdagokat szólja le, és közben úgy viselkedik, mint egy utolsó kis... kis... Még szerencse, hogy nem szokásom csúnya szavakat még gondolatban sem alkalmazni, pedig ő igazán megérdemelné. Nem is merészkedtem fel a fedélzetre tegnap óta, de az ebéd után mégis úgy döntöttem, hogy kellene, talán még a partot is meglátom majd, ha sokáig maradok. Remélem, hogy annak a rémes alaknak van épp elég dolga, hogy ne csak idefent sétálgasson mondjuk, és akkor nem botlom belé megint. Egy apró gondom van csak, hogy biztosra veszem elhagytam az egyik kedvenc kendőmet. Még a dadám hímezte nekem és iszonyatosan rossz érzés, hogy talán beesett a vízbe. Az ő keze nyomát viseli és nagyon hiányzik nekem, és most már ez sincs meg. Próbáltam én megkeresni, ebéd után kicsit azért körülnéztem, hátha kiesett a táskámból, befújta a szél valamelyik hordó alá, vagy felcsavarodott a hajókötélre, de persze nem leltem meg sehol sem. Nem csoda, ha ezek után van bennem egy nagy adag szomorúság, hiszen mégis csak fontos volt nekem és ez nem olyasmi, ami pótolható lenne csak úgy. Ha valami elveszítesz, ami egy számodra fontos személyhez kötődik és azt már pótolni sem lehet, érthető, ha a szívedre veszed. De ha nincs meg... hát mégis mit tehetnék vajon? Jó eséllyel semmit. Marad az, hogy kikönyökölve a korlátra figyelem a vizet. Leülhetnék a kitett székek egyikére, hogy megigyam itt az ebéd utáni hűsítőt, de most még valahogy ahhoz se sok kedvem van. Ha kiérünk a partra még baglyot is kell küldenem az apámnak. Megígértette velem, hogy minden kikötőből írok, hogy minden rendben van-e velem, és hogy ő válaszol majd a következő állomásra és ott meg fogom kapni. Nem tetszik, hogy így számon kér, de még mindig jobb így, hogy egyáltalán elengedett erre az útra, mintha nem jöhettem volna el egyáltalán.
Elgondolkozva hallgatom naív szavait. Mintha minimum egy zárdában nevelkedett volna. Fogalmai a jóról és a rosszról túl statikusak, bele lettek nevelve, álomképek, közük sincsen a valósághoz. Amint kilép az életbe, minden fel fog borulni, még azt is el tudom képzelni, hogy a saját eddigi szemléletével fordul szembe, a sors iróniája, hogy éppen nekem kell ráébresztenem a gyengeségére. Ő ugyan nem ártott nekem, ám a rendszer, amit képvisel, nagyon is. És hát vagyok olyan megkeseredett, hogy ott keresek fogást, ahol találok. Hiszen ha a lány felnő, ugyanolyan lesz, mint a szülei, akik lenéznek másokat. - Nem mondtam, hogy nincsenek jó emberek. Vannak, csakugyan. Viszont nem abból a körből kerülnek ki a becsületesek, amelyben a pénz diktál jobbára. Ez a felsőbb kör már megszokta a kiskirálykodást, akármit is gondol a hölgy. – Felelem keményen, nem hiszem, hogy a két szintnek bármi köze is lenne hozzá. Az anyám nemesi családból származott, és mi lett a vége? Belehalt. Ha sejteném, hogy szüleink unokatestvérek voltak, így mi is rokonok vagyunk, biztosan szemenköpném magamat, hogy O’Haráék lányával egyátalán szóba állok, ám így csak egy átlagos gazdag lányt alázok meg. Aki ugyan szép, és még kedves is, de számára nincs menekvés. Ezúttal én vagyok az erősebb. - Megint félreértesz. Azok a pöffeszkedő férgek csak hiszik, hogy mi az illem. Valójában mindent sárba tipornak, és meglepődnek, ha valaki máshogy gondolkozik mint ők. Hát az a nagy helyzet. – Fújtatok, majd ismét elmosolyodok, ahogyan nagyon megszökni. A lány tovább erősködik, hogy a kísérője biztos ott van a közelben. Csak nem az a piperkőc alak lenne, aki mindenkinek benyal a fedélzeten. Valami Federico... Hát kacagnom kell, hogy ha ezek ketten egymásra találnak... Ennek a lánynak egy igazi férfi kell, még ha olyan szánalmas, elitista körből is jött. Majd én megmutatom. Kemény csókom biztosan váratlanul éri, nem fukarkodom a szenvedéllyel, ahogyan durván magamhoz szorítom, és még a szuszt is kicsókolom belőle, végigfuttatom a nyelvemet az övén, hogy vad táncot járjunk ajkain belül. Érzem én gyorsan fellépő ellenkezést, ettől még izgalmasabb a dolog, hogy aztán elengedjem, sírásra nincs szükségem. Különben is tudom, hogy bár erőteljes voltam, fájdalmat nem okoztam, és miután az én szám még mindig bizsereg, el tudom képzelni, hogy az övével mi a helyzet. - Menj csak, fuss vissza az álomvilágodba. – Félmosollyal csóválom a fejemet, és amikor eltűnt a szemem elől. Akkor veszem csak észre, hogy a dulakodásban a földre esett egy kendő, méghozzá a lánytól. Felveszem, és szétnyitom. A neve van beleírva: Grace. Előrehajolok, és megszagolom, édes, mint a méz. Akár az ajka.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Negatív... és ez még nem kifejezés. Nagyon máshogy látja a világot, mint én. Persze minden bizonnyal meg van rá a jó oka, de én azért nem tudom ezt megérteni. Rossz dolgok történhetnek az emberrel, de attól még nem szabad ennyire negatívan állni mindenhez, mert ez... rémes. Persze tudom, hogy rám ilyen esetben úgyis azt mondanák, hogy az én életem egyszerű és nincsenek gondjaim, szóval egy szavam sem lehet, hogy más miért negatív, de igenis akkor is lehet az élethez pozitívan állni, ha rossz dolgok történnek veled. Talán pont akkor lesz jobb, ha megpróbálod akkor is úgy látni a világot, ahogyan másoknak nem megy. Ha akarod jobb lesz, de ha feladod és inkább maradsz negatív, akkor... akkor úgy nem is lehet igazán élni. - Rossz dolgok történhettek önnel, ha így gondolja. Vannak jó emberek, becsületesek és erkölcsösek is. Azért mert vannak, akik nem ilyenek még nem kell mindenkinek rosszá válnia. - rázom meg a fejemet. Igen talán naiv vagyok és olyan álmokat dédelgetek, amiket nem kéne. Talán igen, lehetséges, hogy túlságosan pozitívan gondolkodom az életről, ami sokak számára nem az és ahol sok rossz ember van, de én akkor sem fogom feladni. Ott van Aisling is, vele is rossz dolgok történnek, el kellett mennie, mert a szülei rosszat akarnak neki és bele sem gondolnak, de ettől még nem lesz minden szülő rossz és nem kell minden gyereknek elmenekülni otthonról. Vannak mindig kivételek, vannak jók, akik küzdenek és harcolnak is a jóért és nem adják fel csak azért, mert rossz éri őket. Attól sem fog megváltozni a véleményem, ahogyan ő viselkedik. Pedig próbálok eltávolodni tőle, de nem megy olyan könnyen, mint ahogyan szeretném, pedig tényleg igyekszem, de fogja a karomat. Jó eséllyel, ha erősebben próbálnám távol tartani magamat tőle, akkor jobban meg is érezném a szorítását, de így egyelőre tartom magamat, feszes háttal, állva a tekintetét. Nem fogom meghátrálni... nem azért jöttem, hogy egy ilyen alak megrendítse a világképemet. Vannak halálfalók is, nála rosszabbak, vagy... voltak, de ettől még nem lesz minden ember rossz. - Szóval az illemet csak a pöffeszkedő férgek értik? Elég fura a hozzáállása, hogy mit ne mondjak. - értetlenkedve szökik fel a szemöldököm, mert elég rendesen általánosít. Láthatóan baja van a gazdagokkal, de közben úgy fest, hogy neki is van pénze, akkor meg mégis miről van szó? És egyáltalán miért utál mindenkit, akinek vagyona, vagy rangja van? Persze vannak köztük nehéz esetek, de... vannak jók is, akik a lehetőségeiket segítségadásra használják fel. - Meg tudom védeni magamat, ezzel ő is tisztában van! - és ez mégis csak egy hajó, nem hiszem, hogy olyat tudna tenni, amivel igazán árt nekem. Csak nem lendítene át a korláton, hogy a vízbe dobjon, mégis csak fizető utas vagyok a fedélzeten, nem igazán hiszem, hogy effélére vetemedne, csak mert... Egyáltalán miért? Nem tettem ellene semmit, mégis iszonyú ellenségesen viselkedik velem. A mondhatni támadása azért eléggé nagy meglepetésként ér, és érthető módon sikerül be is fagynom annyira, hogy ne tudjak azonnal ellenkezni, vagy elrebbenni előle. Így aztán eléri, amit akar, meg tud csókolni és nem is finoman teszi azt. Eszem ágában sincs visszacsókolni, hiszen erőszakos és örülhet annak, hogy nem harapok rá a szájra, netán a nyelvére, azt érdemelné meg leginkább. Persze finoman szólva is dühös pillantással, és ha nem lépett volna hátrébb biztos, hogy pofon csattanna most az arcán, de így ezt végül megússza. - Igen... tényleg gazember! - és azzal a mozdulattal hátat is fordítok neki, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy simán faképnél hagyjam őt. Ez egy hajó tudom, itt nem lehet valakit végleg elkerülni, de... attól még itt és most eltűnhetek előle, mert igaza van, ő tényleg nem úriember, sőt...
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
Gabriel és a nagyapja mindig azt hiszik, hogy jó hatással lehetnek rám, valahogy próbálnak a családomként viselkedni, mert bár nem tudják, hogy mi a múltam, sejtik, hogy vér szerint már nincsen senkim, azt a kört, amely felnevelt, nem mutattam be nekik, így a legjobb. Nem vágyom a sajnálatukra, és amikor lelkesen próbálnak bevonni a beszélgetésekbe, udvariasan mosolyogva hümmögök, csak akkor szándékozom véleményt alkotni, amikor arról van szó, hogy a fiú mennyire szeretne már párt találni magának. Ebben valahogyan a szívügyemnek tekintem segíteni, hiszen az ő lelke még nincsen elrontva, megérdemli, hogy legyen valakije. Alapvetően az lenne a normális, hogy nem szakítunk szét párokat, ahogyan a szüleimmel tették. - Bölcs, és magvas gondolat. Egy tökéletes világban bizonyára igaza lenne a kisasszonynak. Én már megtanultam, hogy gazembernek sokkal könnyebb lenni. A becsület, és az erkölcs olyan tévút, amelybe a jótét naív lelkeket rángatják bele, hogy aztán orvul tönkretegyék őket. – Szenvedélllyel beszélek, és mindaz, amit közlök, kétélű fegyver. Ma már én is így játszom, manipulációval, zsarolással, megvesztegetéssel, mert már ez az egyetlen út. Félelemkeltés, csapdaállítás, a gazdagok játszóterére léptem, amelyen a szüleim elbuktak, ám ellenségeink elkövettek egy hatalmas hibát, életben hagytak. Talán nem is tudtak rólam. Most majd mindenre fény derül. Addig számukra játszom a nyers modorú, ám pénzes idegent, a fiatal kislány azonban eléggé sznob ahhoz, hogy csak úgy kedvemet leljem a porig alázásában. Magamhoz húzom, hogy érzékeltessem, a felnőttek világában már korántsincs biztonságban. Azért annyira nem szorítok rá, hogy fájjon, éppen annyira, hogy satuba fogjam, és ne eresszem, még ha ki is akarná tépni a tenyereimből magát. Azért felkészülök az olyan orvtámadásra is mint egy rúgás, bár kétlem, hogy egy ilyen úri kisasszony ilyesmire vetemedne. Arébb lépne, de a keze ottmarad, így tartjuk a távolságot is. Azaz a közelséget, mert visszahúzom magamhoz. - Az illemet? Azt hiszed, hogy csak mert a tulajdonos vagyok, már egyből a pöffeszkedő férgek közé sorolom magamat? - Emelem fel a hangomat, sötét szemeim veszedelmesen csillognak, hogy aztán nagy levegőt véve mégis lenyugodva mosolyodjak el, bár korántsem engedek a szorításból. Csupán megrázom a fejemet. – Ha odabent van, akkor egy igazi vesztes alak, hogy csak így hagyott téged elmászkálni egyedül. Vesztére. És a te vesztedre. – Az erőteljesen próbálkozás úgy siklik le rólam, mintha a pillangó akarná széttépni a dróthálót. Hasztalan ficánkolás. Közelebb is hajolok, immár suttogva. – Tökéletesen jól látod. Nem vagyok úriember. De hogy ha már ilyenekkel vagdalkozol, teszek róla, hogy ezt joggal kijelenthetsd. – Villámgyors vagyok, ahogyan elkapom a derekát, a másikkal továbbra is a kezét fogom, és olyan keményen, határozottan csókolom meg, mint ahogyan még soha senkit, és jó eséllyel ő sem kapott még senkitől. Ráadásul ez nem csak egy csók, ismerős szándékkal, hanem bámulatosan merész, cseppet sem visszafogott, nyelves csók, erőszakos változatban, amely talán kissé fájdalmas is lehet az ellenkezés miatt mindkettőnknek, de ez most nem érdekel. A lány gyönyörű, és tetszetős forma, ez egy belső bosszú a rendszer ellen, amelynek a terméke. Ficánkolását még így is lekezelem, és ha moccanna, akkor is oly szorosan fogom, hogy csak akkor szakadjon vége, amikor én akarom. Végül megteszem, hogy diadalittasan lépjek arébb. - Na most már rászolgáltam. Gazember vagyok, igen! – Gonoszul elégedett pillantással mérem végig, nem titkolt mosoly játszik az ajkaimon, amellyel az előbb még őt csókoltam.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szó se róla tényleg láttam a hajón olyan nőket, akiktől azért sikerült kissé pirulnom, de hát nem csoda ez. Én nem vagyok egy jellemzően kihívó alkat, erre már azt hiszem sokan rájöttek, Aisling is amikor azt feltételezte, hogy bármi rosszat is akarnék neki. Sose tenném, nem vagyok olyan és nem is leszek soha. Most is kedvesen állok az ismeretlen fickóhoz... bár annyira nem is tűnik idősnek, tényleg nem. Hasonló lehet a korunk, mégis ő valahogy sokkal komolyabbnak tűnik hozzám képest, mintha kénytelen lett volna hamarabb felnőni, vagy nem is tudom. Nem jó dolog, ha az embernek nincs választása, mint ahogy az unokatestvérem is kénytelen volt elmenekülni, csak mert a szülei nem pont úgy állnak hozzá, ahogyan kéne. Mindenki értékes és mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy boldogan élhessen. Nem jó dolog az, ha valakire rákényszerítjük az akaratunkat, főleg akkor, ha az illető nagyon nem akarja és tudja, hogy nem lesz úgy boldog. Nem is értem, hogy tehetnek ilyet vele. - Az jó... a kitartás komoly erény, bár azért ez sem minden esetben és számít, hogy az ember hogyan viszi véghez azt, amit annyira akar. - jegyzem meg azért a végén még pluszban, mert hát... szó se róla, hogy az ahogy végigmér és közelebb lép valahogy eléggé egyértelművé teszi a szándékait. Szóval most rólam beszél, mint megszerzendő valaki? Én nem vagyok valami jutalom, főleg nem vagyok az a típus, akit csak úgy fel lehet szedni egy alkalomra egy hajón. Csak azért, mert egyedül jöttem még nem vagyok valamiféle préda. Varázsolhatok már, felnőtt vagyok, ha kell akkor meg tudom védeni magamat akkor is, ha az övé a hajó és e miatt esetleg azt hiszi, hogy itt neki van több joga bármire is. - Igen, én is így sejtettem, bár azt mondják, hogy az út a francia partoktól Angliáig még azért rejthet magában nehézségeket, de majd meglátjuk. - nem vagyok én profi hajós, ő minden bizonnyal sokkal jobban ért hozzá. Én csak annyit, amennyit a matrózoktól kérdeztem meg azóta, hogy elindultunk - bár hozzá kell tenni, hogy elég érdeklődő típus vagyok -, no meg olvastam is sokat róla, hiszen könyv az mindig van nálam és szeretem, ha az ismereteim elég tágak, ha már valamivel foglalkozom, akkor abba mélyedjek is bele rendesen. - Ez nem... ez csak egy hajóút, amire azért jöttem el, hogy világot ássak a nyáron és... - kellően összezavar, amikor erősebben von magához és kicsit még rá is szorít a karomra. Ezt már azt hiszem vehetem mondhatni nyílt fenyegetésnek is? Az unokatestvéremet is pont így akarták valakihez hozzákényszeríteni. Hogy én az ő helyzetében mit tennék nem tudom, de ezt az utat én találtam ki és nem az apám, és én nem fogok csak úgy valami számomra választott jöttmenthez hozzámenni, akiről semmit sem tudok. Határozottan lépek hátrébb és próbálom lerázni magamról a kezét és megtartani a fél lépés távolságot. - Ha ez egy luxus hajó, akkor pont önnek illene ismernie az illemet... uram! - kissé azért megemelem a hangomat és az Aislingben megtalálható O'Hara dac is előbukkan belőlem pár pillanatra. Nem vagyok én ilyen, de ez a helyzet megkívánja, hogy kiálljak magamért. Ő beszél róla, hogy nem illendő egyedül utaznia egy magamfajta fiatal hölgynek, miközben pont ő az, aki gorombán viselkedik? Eszem ágában sincs ezek után tegezésre váltani, ahogyan ő teszi, direkt megnyomom a magázó szavakat a mondandómban, hogy érzékelje, hogy neki sem szabadott volna csak így, ha már az illemről beszélt az előbb. - Egyébként is, nem tudhatja, hogy nincs-e odabent kísérőm, csak egyedül jöttem ki nézni a vizet, úgyhogy jobb, ha szépen tovább áll és foglalkozik a készülő vacsorával... vagy tudom is én. - teszem még hozzá, és ha netán nem hagyta volna, hogy hátrébb lépjek, akkor most már erőteljesebben próbálkozom a dologgal, vagy ha netán újra közelíteni próbálna akkor biztos, hogy kicsit hátrébb rebbenek. Ereklyevadász leszek, nem vagyok annyira félénk kislány, csak a stílusa elsőre határozottan meglepett, de ki tudok állni magamért, ha arra van szükség.
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
A fiatal, és tüneményes lány léte tényleg váratlanul ér. Mondanom sem kell, ügyesen szerveztem ezt a hajóutat is, az egyik londoni luxusbordély lányseregét is meghívtam, hogy kicsit polgárpukkasszanak, de hogy egy ilyen hamvas kis teremtéssel találkozom a fedélzeten, az nem várt fordulat. Egészen eltereli a gondolataimat. Azaz csak megpróbálja, valahogy nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire gyűlölöm az egész aranyvérű generációt, akik úgy taposnak át az alacsonyabb rangúakon, mint a hangyákon. Mindegy is, ezen már végképp nem húzom fel magam, valahol viszont egyszerre taszít a lány sznobsága, ahogyan illeg és billeg, másfelelől mintha még túl fiatal lenne, hogy ráragadt volna az arisztokrata vér. - Nem lep meg kisasszony, sokan mondták már. A koromat tekintetve... nos pár évvel több, mint kegyed. De nem sokkal. Hát mit mondjak, kitartó alkat vagyok. Vasakarat. Ha eltervezek valamit, véghezviszem. Ha kinézek valakit, megszerzem. – Lépek kissé közelebb, most már nem titkolt szándékkal mérem végig. Nagyon is kedvemre való, nem olyanok, mint Madam Emilia lányai. Egyértelműen érintetlennek tűnik. Nem csak bosszúállásból az egész szemét rendszeren, valóban tetszetős lányka. Tudnék vele mit kezdeni, nagyon is. - Nem lesz. Elég sokat kibír a hajó, ráadásul itt a partok mellett már igen gyorsan kapnánk segítséget, ha gond lenne. A nehezén már túl vagyunk. – Nézek körbe büszkén, elég sok pénzem van ebben a vállalkozásban, ráadásul a londoni birtokom ügyintézőivel is tökéletesen megtalálom a hangot. Gabriel nálam is fiatalabb, épp csak elvégezte a roxfortot, a nagyapja az igazi főnök, a kisöcsinek még van mit tanulnia, elég szeleburdi. Nem volt véletlen, hogy elém jöttek, hogy ezen a hajóúton megismerjük egymást. Ha jól sejtem, már ők is vacsorára készülődnek. - Ostobaság, ugye belátod? – Kérdezek rá azonnal tegeződésre váltva, és ráfogok a kezére, el nem eresztem. – Ez egy luxushajó, aranyvérű családoknak, mert én így akartam. Olyanok utaznak rajta, akik fennhordják az orrukat, és hasraesnek a cipőfűzüjükben. Olyanok, akik jó partit akarnak az eladható lányuknak. – Egy pillanatra sem eresztem el a kezét, sőt, közelebb is húzom magamhoz, hogy mindezt nem is feltétlenül suttogva, de nyomatékosítva a mondandómat. A lány igen csinos, ettől még egyátalán nem kötelező vele úgy bánnom, mintha porcelánból lenne. Pont az ellenkezője, szinte provokálja, hogy valaki végre durva legyen vele.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igazság szerint az apám üzleteiről nem tudok semmit sem, nem is akarok, nem is érdekel különösebben. Jó eséllyel tehát, ha tudnám a férfi nevét, akkor se tudnám beazonosítani, hogy tudnom kellene róla bármit is, vagy hogy hallottam-e már valahol, mert hát nem. És ha az apám üzlettársa se különösebben érdekelne, hiszen elég fiatal, velem egykorú lehet, meglepne, ha kiderülne róla ilyesmi. Egyébként is utazni jöttem és az utazás abból áll, hogy az ember folyton új embereket ismer meg, és nyitottá válik mindenre és mindenre lehetőség szerint. Én legalábbis ehhez próbálom magamat tartani akkor is, ha az illető akire nyitottnak kellene lenni eléggé úgy mér végig, ami talán zavarba ejtő lenne, de én ezzel most még az elején nem foglalkozom azért különösebben. Végül is az is lehetséges, hogy nem marad a hajón sokáig, talán csak beszélgetünk kicsit a pezsgő mellett és nem találkozunk soha többé, erre is van esély. Ez ennek az egésznek a szépsége is egyben. - Oh, a tulajdonos? Ahhoz képest egészen fiatal... vagy nem a legjobb a kormeghatározási készségem. - a mosolyom töretlen és barátságos továbbra is, annak ellenére is, hogy talán más úgy érezné, hogy a szavak kioktatóak voltak, de én cseppet sem érzem így. Csak elmagyarázta, és persze nem vártam én el azt, hogy tudja, hogy mikor lesz a vacsora, szimplán csak kifejeztem, hogy már éhes vagyok és aktuális lenne, no meg finomak az illatok, azok alapján minden bizonnyal azért nem kell sokat várni, hogy majd ez következzen, de ettől még ugyanúgy türelmesen megvárom, amíg oda jutunk, hogy enni lehet, remélhetőleg nem kordul majd meg a gyomrom nagyon. Azért arra meglepetten szökik fel a szemöldököm, amikor a poharat simán a tengerbe dobja. Oké az övé a hajó, de én azért ilyesmivel nem próbálkozom. Iszogatom és tartom a kacsómban, amúgy sem iszom ki olyan nagyon gyorsan. - Igen, én is Londonba, remélhetőleg gond nélkül úton, de eddig sem volt baj, pedig már hetek óta hajóra szálltam. - ő nem tudom, hogy mikor talán ez részben egy burkolt kérdésnek is eladható, csak hát a fickó olyan nem is tudom komolynak tűnik, hogy nem vagyok biztos benne, hogy csak úgy feltehetek neki egy ilyen kérdést. Talán még nem venné jó néven, hogy faggatni próbálom, pedig csak érdeklődő vagyok, de ezt nem mindenki veszi mindig jó néven. - Kísérő? Már nem hiszem, hogy a középkorban élnénk, amikor az ember nem teheti ki a lábát az utcára. - értetlenkedve kortyolok a pezsgőmből. Nem igazán értem a lényegét a szavainak őszintén szólva, hiszen miért lennék feslett csak mert egyedül utazom? Nem vagyok az, ez egy rendesen szervezett hajóút és én pont azt akartam, hogy ne legyen senki, aki közben a nyomomban lohol és megmondja, hogy mikor mit tehetek. Az finoman szólva is frusztráló dolog, így is túl sokat van benne részem. - Vagy... csak... viccel. - mosolyodom el azért a végén, mert talán csak ennyiről van szó, bár nem vagyok teljesen biztos a dolgomban őszintén szólva. A nevetése és a mosolya arra utal, de közben mégis olyan komolyan ejtette ki a szavakat, hogy talán nem volt ebben cseppnyi humor sem. Akkor viszont ki fogok állni magamért és nem fogom hagyni, hogy ilyesmiket mondjon. Nem ismerem, ő sem engem, de nem élünk már olyan időkben, amikor ne utazhatna egy fiatal nő egyedül egy hajón, főleg ha az illető fiatal nő oly kalandvágyó, mint én.
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
A fiatal lány szinte velem egy világban nőhetett fel, csak neki láthatóan megvolt mindene, nem durva a keze az erőteljes fizikai munkától, míg én míg „otthon” voltam, segítettem még a halászoknak is, ezért olyan erőteljes a fellépésem, nem a kártyaasztal mellett sikerült így megizmosodnom. Tekintetem kemény, tiszteletet parancsol, megdolgoztam érte. Átadom a poharat, pillantásom nem igazán árulkodik udvarias visszafogottságról, bár tudnék úgy viselkedni, mintha úriember lennék, miért tegyem? Elvegyülni, és teljesen a magamévá tenni a viselkedésüket teljesen más dolog. Tartsanak bár újgazdagnak, azért O’Harának annyira nem kellett finnyásnak lennie, hogy elfogadja a pénzemet, hiszen van egy közös vállalkozásunk is, pont azért, hogy tetten tudjam érni az ügyleteinkben. Majd ha Londonba érünk, személyesen is találkozunk, hiszen eddig baglyok, vagy közvetítők által tartottuk a kapcsolatot, nem akartam még külsőleg sem felfedni magamat, igaz, sokak szerint nagyon hasonlítok az apámra, ám Patrick William aligha ismerte anyám szerelmét, hiszen csak intézkedett, hogy vágják be a börtönbe. Ráadásul eltelt vagy tizenöt év, kétlem, hogy egy aranyvérű nemes előbbrelátna a monoklijánál. Ám addig... elszórakozhatok ezzel a nemes kislánnyal, akit idesodort elém a sors. Imádnám megszégyeníteni, hiszen olyan mélyen ültették az agyacskájába, hogy mindent megkaphat. - Csak a tulajdonos vagyok, nem a kapitány. Így nincsen ráhatásom arra, hogy mi történik a hajón, csak az útirányt jelöltem ki. Ámbár én is éhes vagyok. – Egyenlőre talán valami másra, na de ezt hagyjuk, a nemeskisasszony bizonyára ellene lenne, ha az egyik mentőcsónakba húznám be. Pillantásom azért jelenleg nem sok jóról árulkodik, igaz, csakis olyan tekintetben, hogy nem fogom vissza azt, hogy igazán csinosnak, és kívánatosnak tartom. Sőt. Lejebb téved a tekintetem, de de csak a ruháját nézem meg, tehát nem vagyok annyira bunkó, hogy a mellét vagy a csípőjét szemléljem. Igazán elit közegbe tartozhat. Mellé lépek, hogy miután kiittam a saját illatomat, a poharat a tengerbe dobjam. - Szintén Londonba, mint a kisasszony, ha jól sejtem. – Nem kérdezek rá, hogy hol szállt fel, vagy milyen célllal érkezik a fővárosba, nem is nagyon érdekel, jó eséllyel nem tartozik rám, meg különben is, nem vágyom most unalmas bájcsevejre, hogy megtalálták a neki szánt kérőt az újabb családegyesítéshez. Ellenben valami más szöget üt a fejembe. – Na és hol a kísérője? Vagy talán annyira feslett, hogy egyedül lép a fedélzetre? Úgy látom azért híjján vagyunk még a nevelésnek. – Nevetve rázom meg a fejemet, végre fogást tudtam találni ezeken a gazdag, önhitt réteg tagjain. Nem igazán zavar, hogy talán egy ártatlan lányon kell kiélnem a mardosó harapási vágyat, most éppen ő akadt az utamba, ráadásul amilyen kis kedves pofija van, kifejezetten megnyugtató érzés lesz porig alázni.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak nézem a vizet, ahogyan a hullámok verdesik a hajó oldalát. Békés most a tenger, a szél is épp csak annyira fúj, hogy a vitorlák könnyedén kapjanak lökést. Na persze varázslóvilágról lévén szó, ha állna a levegő se lenne különösebben gond, hiszen akkor is megoldhatnánk a haladást, de így semmi pluszt nem kell bevetni. Csak azt sajnálom, hogy azóta sem láttam delfint, pedig isten bizony annyira kutattam a víztükröt, amennyire csak lehet, de sajnos még sem sikerült kiszúrni egyetlen árva szépséget sem. Azért még nem adom fel a reményt, hiszen Anglia nincs közel, addig még eleget leszünk vízen, hogy legyen esély rá. Talán majd, ha megint közelebb leszünk a nyílt vízhez, vagy talán pont a partok mentén inkább? Nem is tudom, olyan sok mindent írnak a könyvekben, hogy még én sem jegyzek meg mindent, bármennyire is jó lenne, most pedig valahogy jobban leköt a nézelődés, mint hogy bemenjek valamelyik kedvencemért, hogy átlapozzam, találok-e benne valami hasznos infot. A közeledő lépteket egyébként meg sem hallom, túlságosan a tájra koncentrálok, csak amikor már a hang is társul hozzá a pezsgőt emlegetve, akkor fogom fel, hogy valaki van mögöttem, mellettem félig. Oldalra pillantok. Láttam már a fickót a hajón azt hiszem, de nem ismerek mindenkit névről, őt sem, csupán biztos, hogy már jó ideje velünk utazik. Az arcomra kedvesen bájos mosoly szökik, amikor felém nyújtja a poharat. Végül is miért ne? Pár korty igazán nem fog megártani így vacsora előtt. Még úgyis jó eséllyel eszünk mielőtt elérnénk a partot. - Jó estét! Köszönöm, miért ne! Nem tudja, hogy mikor lesz kész a vacsora? Már annyira isteni illatok szállnak a konyhából, hogy a pezsgő csak időlegesen fog segíteni a végső éhenhalás előtt. - oh hát na olyan finoman fűszeres hús illata szálldos kifelé már vagy fél órája, hogy kész csoda, hogy nem mindenki a konyha bejáratánál ácsorog, hogy még az illatát se osszák meg mással. Nekem még a gyomrom ugyan nem korog, de ami késik, nem múlik, szerintem ez is hamarosan meg fog történni, főleg ha továbbra is ilyen remek illatok érkeznek felénk. A poharat persze közben átveszem és kortyolok belőle kicsit, csak aztán szólalok meg újra, hogy az ismeretlen válaszolni tudott a kérdésemre, még sem akarom belé fojtani a szót, ha már én voltam az érdeklődő. - No és ön hová utazik? - na persze ha nem titok, mert mindig vannak, akik nem adják csak úgy ki magukat, de hát nem vagyunk egyformák. Én nem vagyok titkolózós alkat, nincs is okom rá, hogy az legyek, de van aki minden bizonnyal okkal nem árul el magáról akármit és persze az sem evidens, hogy az ő végcélja is Anglia, hiszen sokan vannak, akik csak egy kis résznyi úton szállnak fel a hajóra, hogy aztán tovább induljanak másfelé. Biztos vagyok benne, hogy Franciaországban is lesznek, akik megválnak majd tőlünk, vagy pont hogy új utasok is kerülnek a fedélzetre. Nem zavar, hiszen így csak újabb és újabb érdekes emberekkel lehet megismerkedni és főképp érdekes történeteket hallhat az ember.
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
Ez a hajó is az enyém, amivel jövünk. Végre, hosszú idő után tényleg értelme lesz visszatérni Londonba, hogy megalapozzak mindent. Mabelék biztosan repesve várnak, pár éve ők is visszaköltöztek Angliába, hogy minden lehetőségem meglegyen, amikor majd véghezviszem a tervemet. Igazán jó barátok, ellenben tudom, hogy nem a szüleimként tekintek rájuk, még ha fel is neveltek. Az igazi szüleimet elvették tőlem, és ezt nem felejtem, ez tölti ki mindennapjaimat. Hogy meg lennék keseredve? Erről szó sincsen. Aki kívülről lát, az egy magabiztos fiatal üzletemberrel nézhet farkasszemet, aki a társaság krémjéhez tartozik, igaz, rendkívül keveset tudni rólam. A nevem egy általános családnév, amelyet még gyermekkoromban vettem fel, nem akartam, hogy egyátalán Mabel férjével összefüggésbe hozzanak. Santiago spanyol ugyan, de ha kiderülne, hogy az apám első szerelme nevelt fel, akkor az találgatásokra adna okot, hogy talán kinek az utóda vagyok. Jobb ez így. A befektetők többsége, akiket most a hajóra invitáltam, nálam sokkal idősebb, lényegében ez nem csak teszt út, szeretek ismerkedni, kapcsolatokat ápolni, így eleve luxushajónak terveztem, az pedig álmomban sem merült fel, hogy az O’Hara család is a fedélzeten van. Tulajdonos vagyok, nem pedig kapitány, nem néztem az utaslistát. Az álcám csupán az lesz, hogy a Roxfortba járok majd végzősként. Igen komoly adománnyal támogattam az iskolát, ráadásul a tudásom is meggyőzte őket, hogy bejárjak az órákra, végülis egy évnek elegendőnek kell lennie. Meg hát egy korban hozzám hasonló fiatal úgy jár legjobban, ha magához hasonlóan fiatal elmékkel barátkozik. Nem árt majd nekem is egy partyt adnom, amelyre meghívhatok minél több aranyvérű családot, ha minden jól megy, ott lesznek O’Haráék is, már csak azért is, hogy feltérképezzem őket testközelből, és hozzálássak a hírnevük aláásáának. Most egy pohát pezsgővel lépek ki a koraesti holdfénybe, hogy aztán amikor meglátok a korlátnál egy fiatal lányt, akkor az arrafelé elhaladó pincérek egyikétől elragadjak egy másikat is, majd közelebb lépek a csitrihez. Nem, ahogy jobban megnézem, alig lehet köztünk néhány év. Fehér szmokingot viselek, a hajam ugyan hosszú, de ápolt, s tökéletesre boroltvált, sima arcom van. Legalább tegyünk úgy, mintha... Közelebb lépek az ismeretlen lányhoz, és még féloldalról biccentek, átnyújtva a poharat. - Öhm... jó estét kisasszony, elfogad egy pohár pezsgőt? – Évődő mosoly, tulajdonképpen ha nem lenne ilyen zaklatott az életem, egészen nagy hódolója lennék a női nemnek, csak hát az üzlet most teljesen kitölti a mindennapjaimat. Ekkor látom csak, amikor felémfordul, hogy mennyire szép. Igazi arisztokratikus vonások, amiket ugyan gyűlölök, de nála megindítóan gyönyörű még ez is. Jóég!
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Olyan nagyon vártam már ezt az utat, hogy el sem tudom mondani és minden várakozásomat felülmúlta eddig. Jó persze általában sok mindenért tudok lelkesedni, ezzel szerencsére nincs gond, de ezt az utazást akkor is iszonyatosan vártam már. Nem kellett egész nyáron otthon lennem az apámmal, ami azért nagyon nagy dolog. Azóta, hogy Nana meghalt... sokkal rosszabb mindent, és örülök neki, hogy nem kellett hallgatnom az elvárásait, a jövőre vetített reményeit velem kapcsolatban. Nem vagyok olyan erős, mint Aisling, de... nem tudom, hogy mikor kell majd annak lennem mégis csak, hiszen ki tudja rám mikor vár hasonló sors, mint rá. Nem akarok hozzámenni valakihez csak azért, mert ő azt akarja. Én... meg akarom tapasztalni a szerelmet, érezni akarom, hogy milyen valakiért igazán lángolni és rajongani, szerelemből akarok házasodni, nem azért, mert valaki rámutatott valakire és kész. Azt... nem tudnám elviselni, azt hiszem kiszíná minden erőmet és legalább egy nyaram van, amikor elszökhettem minden és mindenki elől. Azóta pedig, hogy találkoztam Aislinggel csak még inkább érzem, hogy tökéletes döntés volt. A hetek, amik mögöttem vannak csodálatosak voltak. Megannyi kikötő, megannyi élmény, egy majdnem teljesen teleírt napló, rengeteg könyv, amit elolvastam idő közben és még a tengeri betegség is csak az utazás legelején kapott el egy kicsit, de gyorsan átvészeltem. Szerencsére bírom a hajózást, és nagyobb viharba sem keveredtünk egyszer sem. Jó persze akad néhány nehézkesebb rész is, de nem volt annyira vészes és már csak pár hét, aztán újra a Roxfort kövét koptatom majd. Félek az utolsó évemtől, főleg hogy mi lesz utána, hogy vajon mit talál ki az apám, hogy nem jön-e majd akkor azzal, hogy kiélveztem, amit lehetett és most már az lesz, amit ő mond, amit ő akar. - Még négy óra és elérjük kisasszony a francia partokat. Előre láthatóan addig jó időnek nézünk elébe. - a mélázásból Floak matróz hangja billent ki, akit még mindig nem kérdeztem meg, hogy miért is kapta ezt a meglehetőségen furcsa becenevet, mert hogy nem hiszem, hogy az eredeti neve lenne, csak hát mindenki így szólítja. - Köszönöm Floak! - mosolyogva pillantok hátra, aztán újra kikönyökölök, hogy a lent a hajó oldalának csapódó hullámokkal szemezgessek. Még csak pár órája indultunk útnak az előző kikötőből, de itt Európa partjainál gyakrabban állunk meg. Nem zavar, ez ennek az egésznek a célja, hogy minél több helyet járhassak be, hogy minél több mindent ismerhessek meg. Általában mindenhol elidőzünk kicsit, akár néhány órát is, vagy egy-egy napot. Így lehet igazán világot látni és újabb és újabb élményeket gyűjteni. Nem csoda, hogy a naplóm már szinte teljesen megtelt.
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
