2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Olyan nagyon vártam már ezt az utat, hogy el sem tudom mondani és minden várakozásomat felülmúlta eddig. Jó persze általában sok mindenért tudok lelkesedni, ezzel szerencsére nincs gond, de ezt az utazást akkor is iszonyatosan vártam már. Nem kellett egész nyáron otthon lennem az apámmal, ami azért nagyon nagy dolog. Azóta, hogy Nana meghalt... sokkal rosszabb mindent, és örülök neki, hogy nem kellett hallgatnom az elvárásait, a jövőre vetített reményeit velem kapcsolatban. Nem vagyok olyan erős, mint Aisling, de... nem tudom, hogy mikor kell majd annak lennem mégis csak, hiszen ki tudja rám mikor vár hasonló sors, mint rá. Nem akarok hozzámenni valakihez csak azért, mert ő azt akarja. Én... meg akarom tapasztalni a szerelmet, érezni akarom, hogy milyen valakiért igazán lángolni és rajongani, szerelemből akarok házasodni, nem azért, mert valaki rámutatott valakire és kész. Azt... nem tudnám elviselni, azt hiszem kiszíná minden erőmet és legalább egy nyaram van, amikor elszökhettem minden és mindenki elől. Azóta pedig, hogy találkoztam Aislinggel csak még inkább érzem, hogy tökéletes döntés volt. A hetek, amik mögöttem vannak csodálatosak voltak. Megannyi kikötő, megannyi élmény, egy majdnem teljesen teleírt napló, rengeteg könyv, amit elolvastam idő közben és még a tengeri betegség is csak az utazás legelején kapott el egy kicsit, de gyorsan átvészeltem. Szerencsére bírom a hajózást, és nagyobb viharba sem keveredtünk egyszer sem. Jó persze akad néhány nehézkesebb rész is, de nem volt annyira vészes és már csak pár hét, aztán újra a Roxfort kövét koptatom majd. Félek az utolsó évemtől, főleg hogy mi lesz utána, hogy vajon mit talál ki az apám, hogy nem jön-e majd akkor azzal, hogy kiélveztem, amit lehetett és most már az lesz, amit ő mond, amit ő akar. - Még négy óra és elérjük kisasszony a francia partokat. Előre láthatóan addig jó időnek nézünk elébe. - a mélázásból Floak matróz hangja billent ki, akit még mindig nem kérdeztem meg, hogy miért is kapta ezt a meglehetőségen furcsa becenevet, mert hogy nem hiszem, hogy az eredeti neve lenne, csak hát mindenki így szólítja. - Köszönöm Floak! - mosolyogva pillantok hátra, aztán újra kikönyökölök, hogy a lent a hajó oldalának csapódó hullámokkal szemezgessek. Még csak pár órája indultunk útnak az előző kikötőből, de itt Európa partjainál gyakrabban állunk meg. Nem zavar, ez ennek az egésznek a célja, hogy minél több helyet járhassak be, hogy minél több mindent ismerhessek meg. Általában mindenhol elidőzünk kicsit, akár néhány órát is, vagy egy-egy napot. Így lehet igazán világot látni és újabb és újabb élményeket gyűjteni. Nem csoda, hogy a naplóm már szinte teljesen megtelt.
♫ Nagy utazás ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A végtelenbe, s tovább
Nem várom, hogy azonnal megnyíljon nekem, tökéletes lesz az, ha megteszi, amikor úgy gondolja, hogy alkalmas az idő rá. Nem ismerjük még egymást túlságosan régen, nem várom, hogy mindent elmondjon magáról, én se beszéltem még sokat a családomról, azt sem tudja, hogy anya meghalt, vagy hogy mi a családnevem, nem volt fontos és az sem fontos, hogy neki mi a háttere. Majd el jön ennek is az ideje, hogy megbeszéljük, most valahogy sokkal fontosabb dolgaink vannak és valahogy van egy olyan furcsán kellemetlen érzésem, hogy talán ha ezeket megbeszélnénk az még rossz eredményt is szülhet, hiszen ő utálja a gazdag családokat, talán az enyémet is ismeri és rossz véleménnyel van az apámról, ezt pedig minél később akarom megtudni lehetőség szerint. - Ez elég bonyolult történet. Michael segített neki megszökni, amikor az apjáék utána küldtek embereket, ő sem támogatja ezt az egész házasságosdit. Aztán találtak egy haldokló nőt, aki rájuk hagyta a babáját egy bűbájjal, hogy együtt kell gondoskodniuk róla. - elég kacifántos történet, én is tisztában vagyok vele és azzal is, hogy nem könnyű az unokatestvéremnek, főleg hogy Michael elég nehéz eset és akkor még finoman fogalmaztunk. Én mégis tudom, hogy megoldódik majd és talán majd Michaellel is képes lesz megtalálni idővel a közös hangot, ami most még nincs meg, csak idő kérdése és persze kell egy kis kedvesség és odafigyelés is a részéről, meg netán egy kis főzőcskézés sem árt. - Ezzel most nem sokat segítesz ugye tudod? Csak rám hozod a frászt. - egy pillanatra azért elhúzom a számat, mert az efféle rémképek nem igazán lendítik előre a jókedvemet, meg a jövőbe vetett hitemet. Remélem, hogy nem kerül effélére sor, hogy amíg az iskola tart, addig minimum védve vagyok és utána... apa csak nem tenne ilyet, talán anya sem hagyta volna és talán gondol majd erre és nem teszi tönkre az életemet. A kérdése azért talán egy pillanatra meglep, de végül is nem hiszem, hogy bármi olyat tenne, ami miatt nemet kellene mondanom. Eddig is ilyen tekintetben úriemberként viselkedett, ez miért változna meg? - Ott leszek, megtalálom. - végül egy mosollyal bólintok. Nem hiszem, hogy bármi rosszul sülne el, szóval igen elmegyek hozzá kérdés nélkül, hiszen mégis csak róla van szó, én pedig minél több időt szeretnék vele tenni, még ha ezt nem is támogatná az apám, vagy akárki. A mosolyom nem csökken, amikor feltápászkodunk, én is megteszem, hiszen a nélkül ő sem tudna. azért csalódott vagyok, hogy máris vissza kell térnünk, de biztos, hogy nem maradok sokáig a bálon így majd, nem érdekel az a sok ember, inkább hamar alszom, hogy mielőbb eljöhessen az a holnap és újra találkozhassunk kutató szemek vizslatása nélkül. Az apámat pedig el fogom mára kerülni, nem akarom, hogy bemutasson annak a bajszos alaknak, az már eleve rossz jel lenne. - Jó éjszakát kedves, szép álmokat! - egy röpke csók még, a kezeimet az arcára simítom egy pillanatig, csak aztán szakadok el tőle egy sóhajjal, hogy visszatérjek a terembe. Később majd fáradtságra hivatkozva távozom, nem akarok túl sokáig maradni, nincs ami, vagy aki lekössön, hogy már ő sincs ott.
Nem várom el tőle, hogy megértse, miért nem mondok semmi részleteset magamról. Fogok, majd ha eljött az ideje, most bőven elég kell, hogy legyen a szerelmi vallomásom. A legtöbb nő soha nem kap ilyen őszinte megnyilvánulást a férfiaktól, számomra is ő az első, az egyetlen, aki felé kitárulkoztam az érzelmeket illetően, ezzel már úgy gondolom, hogy megalapoztunk valamit. Ettől még lehetek baltás gyilkos, és rossz ember, a szerelem mindezt nem zárja ki. Viszont meg kell bíznia bennem, hogy ha őt szeretem, nem akarok rosszat neki. Tudom, hogy nem vagyok éppen egy úrifiú típus, aki körbezsongja, udvarolgat. Ha erre lett volna szüksége, nem jön annyiszor zavarba. Annyit én is bizton állíthatok, hogy a nőknek kell a figyelmesség, a gyengédség. Megadom én ezt, hogyne adnám, csak a magam módján. Az, hogy ennyit vele vagyok, vitázunk, az is valahol arról szól, hogy méltatom annyira, hogy energiát rakok bele abba, hogy kettesben legyünk. S mint kiderült, mindez egyre jobban tetszik neki. Ha együtt vagyunk, különben sem számít senki és semmi, ami rajtunk kívül áll. Lesz még bőven időm a bosszúmmal foglalkozni. - Na azt hogy csinálták? Miért pont vele? Hogy jött oda a csecsemő? – Kissé talán értetlen vagyok, számomra az, hogy valakit hozzá akarnak adni valaki máshoz, akit nem szeret, ősbűnnek számít. Elképzelni sem tudom, hogy az anyám, akit nem az apámhoz szántam, valami csecsemőt nevelne a kéretlen férjjel. Furcsa, nagyon furcsa, de hát az én anyám meghalt a szerelemért, lehet, hogy Grace történetében másféle az alapozás. Nem is tudom, hogy érdekel-e tovább a dolog, ám ha belekérdeztem, már járjunk a végére, kiváncsi vagyok. - Azért ne vegyél rá mérget. Ha már elmúltál tizenhét, amit őszintén remélek, az apád bármikor megszakíthatja a tanulányaidat. Még csak levizsgáznod sem kell, az úrinőknek mit sem számít az iskola. – Ezzel nem a lányt akarom lenézni, csupán a társadalmat, ahonnan származik. Nem tehetek róla, olyan szinten gyűlölöm őket, hogy nehéz a legtöbb esetben visszafognom magam. Grace előtt pedig sosem szoktam, kimondom, amit gondolok. Holott jó kis teszt lehetne. Amikor O’Haráékkal találkozom, színlelnem kell, amennyire csak lehet, a végső célomat sokáig nem tudhatják meg. - Vissza kéne menned, én még körbejárok. Szívesen látnálak holnap este is. Ugye eljössz hozzám? A háromszázhetes kabint keresd az első osztályon. – Ez utóbbit nyilván hozzá sem kell tennem, logikus, hogy nem a harmadosztályon utazom, mint tulajdonos. Magától értetődő, hogy akarok még tőle valamit, majd meglátjuk, hogy mi alakul, hiszen miért is ne történhetne meg, hogy még inkább egymásra találunk? Azt viszont nem lehet olyan hirtelen, mint a csókokat. Bár ki tudja, a szenvedélyes ír lány esetében még akár... Majd kiderül. Vagyok annyira tisztességes, hogy legalább felkínálom a lehetőséget, hogy eméssze, kicsit eltűnünk majd a világ szeme elől. Felülök, majd felsegítem őt is. Bármi is legyen a válasza, nem fog változni a véleményem róla. Egy ideig még elkísérem, majd a bálterem előtt hajolok hozzá, hogy még ne lássanak minket együtt. Főleg az ő érdekében. - Jó éjszakát szerelmem. – Adok egy utolsó csókot, ezúttal egy puhább fajtát. Félő, hogy ha belebonyolódunk itt valamiben, akkor ki tudja, hogyan tudnánk elszakadni egymástól. Holnap is lesz még nap, önuralom Eugene, önuralom!
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Próbálom kizárni a zavaró és rossz gondolatokat a fejemből, de sajnos nem megy valami könnyen, pedig tényleg igazán igyekszem. Nem akarok azon gondolkodni folyamatosan, hogy mik lehetnek ennek az egésznek a hátulütői még ha tudom is, hogy jó eséllyel vannak bőven. Itt a családom, akiket jó eséllyel gyűlöl a származásuk miatt - másról még csak fogalmam sincs, ahogy még neki sem -, én nem tudok az ő családjáról szinte semmit sem, az életéről is alig, de mégis maga a stílus valahogy olyannyira magával ragadott, hogy még most is alig tudok kezdeni valamit azzal, ahogyan rám néz. Nem akarok gondolni arra, amit az a rettenetes nő mondott a bálon, a jóslat, amire nem szabad gondolni, mert bizonyára nem szólt semmiről, és nem is szabad többet képzelnünk belé, mint ami. Egyszerűen csak el kell vonatkoztatnom mindentől és meg kell próbálnom a pillanattal foglalkozni, nem gondolni se a jövőre, se a múltra, csak a mosttal kell foglalkoznom, azzal, hogy itt vagyok vele, hogy szerelemet vallott nekem, pedig még csak alig ismerjük egymást, de mégis valami megmagyarázhatatlan szikra pattant pillanatok alatt a kezdeti utálatból, ami már akkor sem volt az, inkább azt hiszem csak dac. - Elszökött és most messze van Skóciában. A sors fintora, hogy pont azzal a fickóval van most, akihez hozzá akarták adni, aki szintén nem akarta a házasságot és most együtt nevelnek egy csecsemőt, de... ez elég bonyolult. - nekem nem, én már értem, de elsőre így röviden összefoglalva annyi szent, hogy Aisling története nem kicsit zűrös-zavaros. A kérdése nem sokáig várat magára, pedig még mindig nem mesélt nekem a családjáról, vagy a lehetséges jövőjéről, hogy mit tervez, hogy mit vár az élettől, pedig kíváncsi vagyok rá nagyon is. Erre a kérdésre viszont sejtelmem sincs, hogy milyen választ kellene adnom. - Reménykedem benne, hogy ilyesmire nem kerül sor. - tudom nem ez a jó válasz, ezért is húzom el kicsit a számat, aztán csak megvonom a vállamat. Nem tudom, hogy mit is kellene tennem pontosan, ha ilyen helyzetbe kerülnék, vagy hogy mi az, amire képes lennék, főleg ha már Aisling rámutatott, hogy az ember kétségbeesésében sok mindenre képes. Mi van, ha az apám elzárja majd előre az egérutakat, vagy tudom is én. - Amíg tart az iskola erre csak nem kerül sor, aztán pedig... sejtelmem sincs, talán elszöknék, mint az unokatestvérem. - én magam sem tudom, de valamit biztos hogy tennem kell majd, mert nem akarok csapdába esni és nem akarok egy olyan férfihez hozzámenni, akit nem ismerek és aki cseppet sem érdekel. Én ennél többet és jobbat akarok, és most itt van Eugene is, de ő még nem mesélt magáról, pedig talán egyértelmű lenne, hogy elszöknék vele, ha mást akarna az apám rám erőltetni, de vajon ő megtenné? Hátrahagyna mindent, amit eddig felépített? Azt sem tudom, hogy milyen jövőt szán önmagának, tehát egyáltalán nem biztos az, hogy hajlandó lenne miattam felrúgni mindazt, amit eltervezett a mostani nagy szavai ellenére sem.
Nem gondoltam volna, hogy a hajóúton egy csodaszép szempár ennyire el tud téríteni. Szórakozásról végképp nincs szó, hihetetlenül meglepő módon a Grace iránt érzett szerelmem kiválóan megfér a bosszúról szövögetett terveim mellé. Így sokkal teljesebbé vált az életem, igaz, nem vonhatom bele, azt hiszem faképnél hagyna, ha tudná, hogy egy osztályabeli családot készülök tönkretenni, alapjaiban szétrombolni. Még ha szeret is, kétlem, hogy ezzel tudna azonosulni. Így legegyszerűbb a kettőt külön módon kezelni, mert bár beszélgetünk, a céljaim ilyen formán nem kerülnek terítékre. Az én utam, az én dolgom, az ő családjáról sem beszélünk, talán ezzel tudjuk elkerülni a veszekedést, amelyben bizonyos fokig élvezetemet leltem, utána viszont nyomasztó volt, hogy mennyire nem tudunk egyet érteni. Koncentráljunk inkább arra, hogy jók vagyunk együtt, tapasztalatlansága ellenére is jól csókol, mámorító őt megérinteni, és életemben először szerelmes vagyok, ebben a pillanatban senki nem veheti el ezt tőlem. Nem gondoltam, hogy megriasztom ezzel, egyenes ember vagyok, aki kimondja, amit gondol, és ha tudom is, hogy nem éppen udvarlással vettem le a lábáról, nem mindegy? Sokkal célravezetőbb pontosan meghatározni, hogy mit is akarunk, mintha virágnyelven költenénk oda, ami félrevezethető lehet. Ahogyan megsimítja az arcomat, egészen romantikus, gyengéd gesztusnak fogom fel, távol áll tőlem az ilyesmi, vele viszont a szenvedélyesség miatt belefér az ilyesmi, nem kell mindig felfalni a másikat. Összebújunk, mert ha tartaná a távolságot, nem tenné fel a lábait az ölembe, ez azért elég intim gesztus, annak az előszele, hogy közös szerelmünk nem fog a nászéjszakáig várni, hogy végleg beteljesedjen. A gyors lerohanás ebben az esetben nem lenne nyerő, de az ismerkedés, a felfedés öröme nagyon is aktuális lehet. Ismeretlenek vagyunk, mégis száguldunk afelé, hogy közösen éljük le az életünket, igyekszem most száműzni a borongós gondolatokat, és csakis arra figyelni, hogy mosolyogni lássam. A hátsójánál tovább most nem megyek, azt sem markolászom, hanem pusztán gyengéden végigsimítom, és így karolom át, hogy együtt éljük meg a pillanat mennyei varázsát. Most nem jár senki errefelé, így nem lehet gond, mert mindenki a bálon van. Igaz, hogy én vagyok a tulaj, de ezzel pletykát indítanék el. Ennyire viszont ismerem a hajót, viszonylag távol esik minden mástól, kicsi az esély, hogy valaki errefelé tévedjen. - Előre elrendelt sors... hogy gyűlölöm ezt. Pontosan tudom, hogy miről beszélsz. És végül mi történt az unokatestvéreddel? A család hogy kezeli mindezt? – Nem mondom el, hogy a szüleimmel is ez történt, a saját történetem már túlságosan rám tartozik, nem merülhet fel, hogy miért vagyok itt, még ő a szerelmem sem tudhatja. Inkább őt szeretném elsőrsorban megismerni, neki elég, ha annyit tud rólam, hogy üzletember vagyok, és érte bármilyen körülmények között kiállok. Végigsimítok én is az arcán, sőt még egy puszit is adok rá. - És mi lesz, ha az apád, ahelyett, hogy elengedne ereklyevadásznak, hozzákényszerítene valakihez? – Kérdezem most a pillantásában elveszve. Nem kérem, hogy szökjön meg velem, ahhoz még nem ismerjük egymást eléggé, és akkor fel kéne adnom az eredeti terveimet. Azért azt mégsem tenném meg, még érte sem. Legalábbis alaposan át kéne gondolnom, remélem nem kerül rá sor.
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy pillanatig se gondoltam volna, hogy ez az út így alakul majd. Tudom, hogy mit mondott Aisling, azt akarta ő is, hogy szórakozzam, hogy keressek valami férfit, egy kedveset és figyelmeset, aki oda lesz értem. Én pedig... csak Eugenet találtam. Na nem azt mondom, hogy ő annyira rossz, de azért lássuk be, nagyon távol van attól a képtől, amit az unokatestvérem festett le nekem a keresendő férfiről, de nekem mondhatni ez jutott. Nem fogok e miatt szomorkodni. Talán igen jobb lenne valami ennél is több, de... nem várhatok mindent el egyszerre, főleg mert tény, hogy vele meg van valami olyasmi, amit még sosem tapasztaltam meg. Attól függetlenül, hogy néha még talán erőszakosnak is mondható, mégis csak a maga módján úgy tűnik, hogy nem csak szórakozik, legalábbis nem akarok erre gondolni, remélem, hogy a szavai nem ezt jelentik. Szeret, és az az igazság, hogy egyre biztosabban érzem, hogy én is szeretem őt. Nem tudom, hogy ez mit is jelent a jövőre nézve, hiszen... azzal együtt, amit az öregasszony mondott... talán jobb is, ha nem tudom, hogy mi vár ránk. Az apám kétlem, hogy támogatná ezt az egészet, akkor sem, ha Eugene nem szegény sorból való, de nincs neve, nem nemesi származék. Engem pedig ez cseppet sem érdekel, csak a szeme csillogását látom, ahogyan rám néz és nem akarok most másra gondolni. - Sosem hittem a sorsban, de... talán a vak véletlen is hozhat ilyen szerencsét. - nem tudom megállni, hogy ne simítsak végig az arcán, amikor képes ilyesmit mondani nekem. Egész életében rám várt... azért nem csoda, hogy ettől csak még hevesebben dobog a szívem, pedig már így sem vert lassan. Az sem zavar kicsit sem, hogy a keze a fenekemre csúszik. Ez nem olyan nagy dolog, főleg akkor ha valaki ilyen vallomást rebeg el két csók között és valahogy nem hiszem, hogy csak hátsó szándékkal teszi. Már így is levett a lábamról, ezzel amúgy is tisztában van, ezeket nem azért mondta, hogy még többet érjen el. Úgy gondolom, hogy tényleg így érzi, hogy tényleg szeret, én pedig örömmel veszem azt, hogy most itt lehetek vele és az apámat, a bajszos fickót is kizárom gondolataim közül. Nem érdekel, hogy miért vannak a hajón, nem is akarok ezzel foglalkozni. - Igazság szerint még nem tudom, de csak apa van, anya már nem él, ő ebbe... nem szólhat bele. Apa pedig... ő inkább éli világát, néha kicsit úgy érzem nekem is engedi, amíg még a suliba járok. Az unokatestvérem nem rég megszökött a családjától, mert hozzá akarták adni a vagyon miatt egy vadidegenhez, de én... nem akarom ezt. - csak halkan sóhajtok egyet, hiszen igenis félek tőle, hogy rám is ez a sors vár, bőven van rá esély. Aisling elmenekült, de én képes lennék rá? Apa eddigi gazán nem korlátozott semmiben, de mégis itt van most ez a bajszos alak és tényleg nem értem, hogy miért hozta magával. Mégis csak egyszerűen a fejemet Eugene vállára hajtom, nem akarok most ezen merengeni, nem lenne értelme. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy ő vajon mit képzel el a jövőjének, hiszen már most is előrébb tart, mint a legtöbb vele egykorú. Még sem faggatom, megvárom, amíg magától ad majd válaszokat, nem rohanunk sehová sem.
Az úttal kapcsolatban csakis annyi volt az elképzelésem, hogy visszatérek Angliába, ahova egyébként O’Harával is megbeszéltem, hogy találkozni fogunk, hiszen az ő székhelye is valahol itt van. Ahogyan húsz évvel ezelőtt is itt volt, amikor szüleimet halálba hajszolta. S az út, amely most mégis más irányba fordult, ennek Grace lett a főszereplője. Nem is meséltem róla Gabrielnek, meg a nagyapjának, de látták rajtam, hogy hatalmasakat vigyorgok az elmúlt napokban, meg is kérdezték hogy melyik kisasszony lehet az oka, hogy a búskomorság eltűnt az életemből. El azért nem tűnt, csak kiegészült egy eltűnődő, olykor boldogan magabiztos érzéssel, amely ugyan nem nyomhatja el a múltat, de hogy jelentősen megalapozza az önbizalmamat, az biztos. Ha nem nézne ő is úgy rám, akkor elengedném a gondolatot, hogy mi ketten jók lehetünk együtt, de így... tudom, hogy ő is vágyik rám. Talán kicsikartam tőle, vagy csak villámgyorsa ráébresztettem, hogy egy gyönyörű fiatal lány, aki eldöntheti, hogy mit kezdjen az érzéseivel. Mármint hogy eldöntheti, hogy milyen hevesen csókol vissza. - Mindketten elfogadjuk a másikat, ezzel egyezek ki. – Bólintok mosolyogva, végigsimítva az arcán, igen, pont ezt a dacot imádom benne, és nem húzom a végletekig az agyát, tudom, hogy hol vannak a határok. Természetesen ezek a határok jobban ki vannak tolva, mint amit a racionalitás megengedne egy átlag udvarlásnál, azt hiszem közel sem vagyunk átlagosak. Másféle pályán mozgunk mi ketten, és bár játszik velem, már elfogadta, hogy ha bántjuk is egymást, összetartozunk, és ebbe viszont nincsen beleszólása. Kimegyünk a bálból a folyosóra, hogy ismét felfedezzük egymást. Valóban nem okozok fájdalmat, mert már puhábban fejezem ki magam, hiszen együtt táncolunk a csókcsatában, ám intenzitását illetően nem kevésbé szenvedélyes, ragaszkodó, mint korábban. A teljes testét magamhoz szorítom a derekánál, de ez nem jelenti azt, hogy a fenekére tévedne a kezem, ez most valóban a romantikus, évődő csók, semmint a bujaságtól áthatott. Majd annak is el fog jönni az ideje, ám abban úgy gondolom, nagyon nem kéne ledorongolni, az más tészta, és olyan szempontból én is megismerném őt, mélyítsük el a szerelmünket, hogy feltételek nélkül legyünk majd az egymáséi. Addig viszont még úgy gondolom, a szuszt is ki fogjuk csókolni egymásból. - Velem sem. Vakvéletlen? Sors? Mindegy. Azt hiszem egész életemben rád vártam. – Mondom most ki. Valójában persze az egész életemet a bosszú töltötte ki, tehát nem így értem, hogy álmodoztam valakiről. Sokkal inkább úgy, hogy ha lett volna valaki mellettem, aki gyengéd, aki szeret, és nem feltétlenül a pótszüleimről beszélek, akkor talán máshogyan alakult volna. Most már késő, nincsen visszaút, meg fogom tenni, amiért itt vagyok, viszont Grace az életem része lesz, ezt valahogy át fogom vinni tűzön-vizen át. Nem érdekel, hogy ki az apja, ki az a bajuszos fickó, valahogy össze kell egyeztetnem a bosszúmmal. Leülünk egymás mellé, összebújva, és nem mondom meg, hogy nem lep meg, hogy szinte az ölembe bújik, így magától értetődő a helyzet, hogy én sem fogom magam vissza, hogy a lábát, és hát a fenekét is megsimogassam, ha már így kézre áll. Annyit azért egyértelműsítettem, hogy szeretem, és elveszem, amit akarok, de azért csak egy bizonyos szintig. Ebben a percben ellenben van egy olyan érzésem, hogy amennyire egymásra találtunk, abból sem lenne gond, ha pár találkát követően ismét továbblépnénk. Még eltart a hajóút egy néhány napig, ki tudja? Ahogy nézem ő is hatalmas romantikus szívvel van megáldva, én meg a keserűségem ellenére szüleim szerelmének állítok tiszteletteljes emléket, nem is gondoltam volna, hogy van valaki, aki talán engem is szerethet, mint egykor az anyám apámat. - Nem nehéz. Száz meg kétszáz éve rengeteg női felfedező volt, akik repülővel járták be a világot, vagy éppen teveháton. Nemeskisasszonnyok is, mint te. Erős vagy, meg tudod csinálni. A szüleid támogatnak ebben? Vagy rádkényszerítenék az akaratukat, hogy maradj, és varrogass? – Kérdezek rá, egyelőre még az ő válasza érdekel, mielőtt rátérnék a saját életemre.
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért én nem tudom ennyire lazán kezelni ezt az egész jóslatkérdést. Nem tudom... nem hiszem, hogy az a nő szándékosan mindenkinek ugyanazt mondta, mert az tényleg furcsa lenne és főképp meglepő, de... jól van higgyük ezt. Nem kellene már úgy kezdeni valamit, hogy eleve rosszra számítok, főleg nem egy kapcsolatot, mert... ez most kapcsolatnak számít egyáltalán? Őszintén szólva még ezt sem tudom, hiszen csak itt a hajón találkoztunk, nem egyszer már és eddig minden alkalom csókban forrt ki, bár először nem igazán volt ez az én akaratom is, másodszor ellenben... De mégis ettől még ugyanúgy összezavar az egész helyzet, és bármennyire is akarom nem tudom őt kiverni a fejemből, a csókját sem, a tekintetét és még ha tudom is, hogy nem szabadna bátorítanom ezt a kisajátító viselkedést mégis valahogy tetszik a dolog. Az biztos, valahogy egyértelműen érzem, hogy ő mindenképpen jobb, mint mondjuk az a fickó aki az apám mellett ücsörög a kis bajszával, meg a sunyin figyelő tekintetével, azokkal a kis szemekkel... komolyan úgy érzem megfagy az ereimben a vér is. - Héj... én fogadom el azt a nagyon öntelt egoizmusodat! - dacosan húzom ki magamat, de ezt már ismeri és ez úttal lehetséges, hogy nem is olyan mértékű a dac bennem, mint általában és nem számít most ez olyan nagy erejű ellenkezésnek sem. Ha így lenne akkor nem mennék vele, amikor hív a folyosóra. Bár tudom, hogy nem is kellene vele mennem, de... a fenébe is attól még akarok. Ha eltűnhetünk mások szeme elől, akkor vele lehetek úgy igazán és kár lenne tagadni hogy ez iszonyatos mód vonz, nem is kicsit.És persze ahogyan számítok rá nem is fogja vissza magát, amikor már nem érnek minket a kutató és figyelő szemek, de most nem olyan vad, mint először, egyszerűen csak birtokló. Igen, ahogyan Aisling mondta, csak kérdés, hogy ez mennyire fog hosszú távon megártani nekem, ha ennyire ragaszkodó, nem hat-e ki másra, nem lesz-e teszem azt betegesen féltékeny, ha szót merek váltani mással. A kételyeim ellenére sem tudom visszafogni magamat, a karjaim a nyaka köré fonódnak, én pedig alig leállni, bár azt hiszem nem is akarok igazán, nem is kellene, hiszen már azóta erre vágytam, hogy beléptem a terembe, annak ellenére is, hogy szándékosan nem mentem oda hozzá. - Ráérünk... igen, végül is... igazad van. - nehezen beszélek, mert nem számítottam rá, hogy ilyesmit mond majd. Szerelmet vall, pedig nem is ismer, nem is ismerjük egymást régen, de mégis valami olyan vadul összefonódott a sorsunk, hogy azt se tudom, hogyan történhetett mindez. - Velem még... sose történt ilyesmi. - bököm ki az első gondolatot, ami az eszembe jut. Nem, tényleg nem. Nem is voltam még szerelmes, ennyire pedig főleg nem, ahogyan most. Szinte fizikailag fáj, nem vagyok vele, és rémes belegondolni abba, hogy esetleg az a bajszos fickó ebbe az egészbe bele akar majd szólni, de most nem akarok ezzel foglalkozni. Csak megfogom a kezét, amikor magával hív. Bízom benne, bármennyire is naiv dolog ez részemről, netán nem szabadna, de mégis úgy érzem... nem tenne ellenem semmi rosszat. - Nem jobban, ezt sejtettem. - a mosolyom persze letörölhetetlen ezek után, hiszen igen... gondoltam, hogy nem fogja jobban vissza magát majd, mint eddig. Amúgy sem az a visszafogott típus, nem is lesz az soha, jó eséllyel nem is akarnám, hogy az legyen. Nem birizgálná annyira a fantáziámat, ha visszafogott lenne. Persze követem őt kérdés nélkül, aztán lehuppanok mellé, odabújok, még valahogy ösztönösen az egyik lábamat is átvetem az övén, félig szinte már az ölébe ülve, de azért a hátsóm még a hintaágyat érinti. - Én... kalandozó szeretnék lenni, felfedező! Ereklyevadász leszek és olyan jó lenne ismeretlen tájakra eljutni, olyasmit látni, amit előttem még senki. Tudom... nehéz kinézni belőlem, de mégis. Hát te? - pillantok rá kérdőn, mert hát neki már itt a hajó, meg ez az egész, vajon akar mást, vagy többet ezen kívül, vagy neki ez már jó így és elég?
Megvonom a vállamat, sosem hittem az ilyen előre elrendelt sorsban, a saját lépteimet én irányítom, és különöben is, kit érdekel, hogy kinek mit jósol a vénasszony. Felfigyeltem Grace-re, mert volt benne valami különleges, amely letérít ugyan az utamról kissé, de nem érdekel, egy időre elkalandozhatok, amíg a hajón vagyunk, úgyis csak várakoznék. Nem mondom, hogy sajnálatos, hogy sikerült belehabarodnom, mert úgy vagyok vele, az érzelmeknek kár is gátat szabni, még ha a szüleim bele is haltak abba, ami történt velük, miért lenne minden szerelemnek ez a vége? Lehet, hogy bizonyos tekintetben keserű vagyok, de annyira azért mégsem, hogy hátat fordítsak valakinek, aki igazán érdekel. Pontosan tudom, hogy nem egyszerű ez köztünk, más világból származunk, és minden alkalommal veszekedésbe torkollik még a beszélgetésünk is, holott nem mindig bánok vele rosszul, még bocsánatot is kértem abban, ami jogos volt. Most a tánc közben van bennem egy nagy adag birtoklási vágy, ahogyan tartom a karjaimban, és simogatom, féltékenységnek éppen nem mondanám, hogy mit gondolhat a piperkőc, bajuszos alakról, szerintem egyértelmű, hogy kettőnk között ki az igazi férfi, de azért nem árt, ha tudomásom van a dolgokról, nem fogom hagyni, hogy az a másik akár csak bepróbálkozzon Grace-nél. - Pedig van. Bizonyos mértékig. Ha jobban belegondolsz, igyekszem elfogadni a butaságaidat... – Felelem kaján mosollyal. Valóban nem vagyok egy úriember, én máshogyan fejezem ki azt, hogy kell ő nekem, az udvarlás nem feltétlenül az én asztalom. Nem olyan közegben nőttem fel, a spanyol virtus teljesen más, mint a brit. Santiago és Mabel mindig is szenvedélyesek voltak, s bár nem a vér szerinti szüleim, egyértelműen ezt láttam tőlük. Ahogyan elmondásuk alapján a szüleim is ilyenek voltak, annak ellenére, hogy angolszász származással bírtak. Jobb is keménynek, érzékinek lenni, semmint sznobnak, mesterkéltnek. Grace magában hordozza mindkét világ tulajdonságait, tudtán kívül sokkal jobban kötődik a szabadságvágyhoz, mint ahhoz, amit a családja tanított neki. Csak még nem tudja. Kellemesen lep így meg, hogy elindul velem kifelé, pedig tudja, hogy mi fog következni. Csak éppen nem a fedélzeten, a korlátnál, hanem bent, a folyosókon. Tudja, és állja a sarat. Ettől még inkább az enyémnek érzem. Az első mozdulat ugyan keményebb, vadabb, fájdalmat ellenben cseppet sem okoz, csak a lendület von minket egymáshoz közelebb. Egyetlen pillanatra sem hagyom, hogy törékenynek higgye magát. Egy igazi nő nem attól lesz bájos, hogy vigyázni kell rá. Sokkal inkább attól, hogy önmagától is erős. Ő pedig ilyen, nagyon is. A csókunk immár gyakorlottabb, felváltva szól a puhaságról, és a szenvedélyről, összefonódó testünk között dúl az adok-kapok. Jóleső morgással veszem tudomásul, hogy a nyakam köré fonja a karjait. Végül tartunk egy kis szünetet, hogy végre elmondhassam neki, hogy mit érzek, amiről mindenképpen nyilatkoznom kell, hogy nem csak holmi nyári flörtnek gondolom őt. Ez ennél sokkal mélyebb. Még ha a szavakkal nem is tudok olyan jól bánni, mint elvárná. - Nem ismerlek, de kell az? Nem elég, ha csak úgy kellesz, ahogy vagy? Ráérünk megismerni még egymást. És... – Itt bennakad a szó, amikor kimondja, hogy ezt érzi. Akkor hát ő is? Ezen a ponton nem tudok mást tenni, csak őszintén elmosolyodni, nyilván van benne némi önelégült felhang is, de több az, amit kimutatok, hogy nagyon is kedvemre van, hogy egymásra találtunk. Talán nem szokványos módon, de ha valaki olyan unalmas ismerkedésre vágyik, ahol szépen lassan közelednek egymás felé... Nem, mi nem olyanok vagyunk. Ismét megcsókolom, ezúttal csak az ajkát, egyszer, de csak lezárásként. Végül magam sem tudom miért, gyengédség vagy sem, átkarolom, és magamhoz ölelem, hogy együtt lélegezzünk. – Ezt azért jó tudni. Ne érezz bűntudatot, nem fogom kihasználni. Legalábbis nem jobban, mint eddig. Gyere. – Fogom most kézen, és a folyosóról elindulok őt vezetve egy kisebb pihenőterembe, amelynek szélén egy hintaágy áll, lecsücsenek rá, és magam mellé húzom, hogy hátradőlünk, összebújva, hintázva. - Ha ennyire bánt a téma, ne beszéljük a családokról. Én sem mondom az enyémet. Mivel akarsz majd te foglalkozni?
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Na jó azzal azért tényleg nem számolok, amit ezek után mond ki. Talán igaza van, a bolond öregasszony csak hadovált dolgokat össze-vissza, de mi van akkor, ha nem erről van szó? Mi van akkor, ha a bolond öregasszony nem véletlenül mondta ezt pont nekünk? Az már eddig is kiderült, hogy Eugene elég nehéz eset és akkor még finoman fogalmaztam? Mi van, ha nem csak nehéz eset, de totálisan megnehezíti majd az életemet, sőt mi több esetleg még tökre is teszi azt, ami jelenleg meg van belőle? Nem csoda azt hiszem, ha sikerül nem is kicsit elbizonytalanodnom, amikor megszólal, még annak ellenére is, hogy az előbb még azzal foglalkoztam, hogy kiosszam őt, ami miatt megint megpróbál beleszólni az ügyeimbe, amikhez még pedig semmi köze sincs, mert az én dolgom az, hogy miket mond nekem egy öreg szava hihetetlen jós. - Igen... biztosan mindenkinek ezt mondja. - de azért mégis csak elég különös, hogy nekünk ezt mondta, mert mástól eddig még nem hallottam ilyesmit, de csak lehet hogy nem figyeltem eléggé. Csak erről lehet szó, nem igaz? Enyhén szólva el vagyok bizonytalanodva, maximum próbálom nem olyan nagy erőkkel mutatni a dolgot, hogy ő ne vegye észre, hiszen láthatóan teljesen félvállról vette a dolgot, tehát minden bizonnyal tényleg nem jelent ez semmit sem és amúgy is... gyötrelmes szerelem? Ahhoz szerelmesnek kellene lennem és azzal még nem leszek automatikusan az, hogy folyton csak a csókjai járnak az eszemben. Ez... ez lehet a miatt itt, mert izgalmas az újdonság, vagy amit Aisling mondott, hogy foglalkoznom kellene a férfiakkal már, mert épp itt a ideje, ennyi csupán. Az viszont nekem nagyon is feltűnik, hogy bármilyen erőteljesen is tart, mégis csak finoman simogatja a lapockámat minden lépés alatt, és mintha még mindig időnként a szakállas fickóra siklana a tekintete. Egyértelműen féltékenynek tűnik, pedig nem is én tettem azzá, ahogyan az unokatestvérem javasolta. - Küzdeni? Én nem küzdök, csak... nem is tudom, úgy érzem, mintha nem igazán lenne beleszólásom, bármit is mondasz. - hiszen most is úgy jött ide, hogy simán letámadott, hogy el kell mondanom neki mindent és kész. Nem úgy tűnt, hogy bármit is tehetek ellene, ha ő nem akarja, szóval a beleszólás nem igazán van meg, még ha néha azért próbál is viszonylag gyengéden viselkedni, még ha volt csókja, ami nem volt olyan vad és most tényleg nem viselkedik... rosszul, csak kicsit, de azt hiszem ő amúgy is ilyen, teljesen úgy sem változna meg. Azt is tudom, hogy pont e miatt nem kellene vele mennem és mégis megteszem, talán részben azért, hogy levakarjam magamról annak a bajszos fickónak a mustráló tekintetét, ami még mindig idegesít, főleg hogy az illető az apámmal van és van ez a rossz érzésem, hogy... nem tudom, hogy mi közük van egymáshoz és nagyon remélem, hogy nem olyasmi, amire gondolok. Az már cseppet sem lep meg, hogy amikor elég távol vagyunk a bál hangjaitól én már a hátammal a hajó falát érintem. Most sem fogja vissza magát, bár nem is szorít rám erősen, hogy kellemetlenül érezzem magamat, inkább csak a szívverésem vált jóval szaporábbra a tettének hála, hiába tudom, hogy nem kellene így reagálnom rá. Már épp nagy levegőt akarnék venni, hogy reagáljak is a szavaira, amikor elhangzik az az utolsó pár szó is. Meglepett pislogásra telik csak, ahogy próbálom felfogni, amit mondott, de nem jut időm válaszolni, mert bőven előtte csókol meg, most sem olyan erősen, mint először. Hiába tudom fejben, hogy nem szabadna ebbe az egészbe belemennem, mert túlságosan zavarosnak tűnik, de még sem fogom vissza magamat. Visszacsókolok, a kezeim pedig önálló életre kelve karolják át a nyakát, az egyik valahol a válla körül áll meg, a másik pedig a ruganyos göndör tincsek közé szalad. Pillanatok kellenek mire végre rá tudom venni, hogy ha kell akkor erővel húzódjam hátrébb és szakadjak el tőle. - Nem is ismersz és... és rémes véleménnyel vagy azokról, akiket ismerek, a családomról és... nekem nem szabadna ezt éreznem. - tudom, hogy így van, tudom, hogy nekem nem szabadna így éreznem iránta, és bár burkoltam de ezzel bevallom, hogy én is szeretem. Nem szabad, és nem is kellett volna ennek ilyen gyorsan megtörténnie, főleg nem egy ilyen alakkal, de mégis megtörtént és én tényleg nem tudom, hogy nem követek-e el hatalmas hibát. Azt mondják, a legtöbb könyvben úgy van, hogy a nagy fokon égő szerelem végül hamar kihűl, a miénk pedig elég nagy fokon ég, már most az elején és amit az az öregasszony mondott... félelmetes az egész, ha rendesen átgondolom.
Annak ellenére hogy tépjük egymást, és belekötünk egymás világnézetébe, nem csak tetszik, hanem nagyon is érdekel. Mondjuk nem a családja, hiszen azok biztosan sznobok, nem vagyok rájuk kiváncsi, de hogy mi formálta Grace-t ilyenné, mit csinál a szabadidejében, az nagyon is. Azzal nem foglalkozom, hogy miért mond ennyiszer ellent, élvezettel merülök bele édes párharcunkba. Nem azért akarom legyűrni, mert fogvatartanám az akaratát. A valóság az, hogy sokkal dacosabb akkor, amikor küzd ellenem, és végre belenyugszik, hogy ő az enyém. Így sokkal játékosabb az egész helyzet, csak annyit éreztetek az arroganciából, hogy lássa, őt sosem bántanám. Hiszen amikor durván megcsókoltam, végülis abban a helyzetben volt ugyan némi fájdalom, de sokkal inkább a harag beszélt belőlem, és végső soron arra akartam felhívni a figyelmét, hogy őt még sosem kezelték a társaldalmi helyzetétől függetlenül igazi nőnek. Szenvedéllyel. Hiszen abban a csókban azért ott volt mindaz, amit egy férfi akkor tud igazán kifejezni, ha vágyik egy nőre. Akkor és ott még nem ismertem Grace-t, így csak a helyzetet mutattam volna meg neki, aztán az más kérdés, hogy mindketten kapkodtuk utána a levegőt, annyira mély nyomot hagyott bennünk, - Neked is? Bolond öregasszony. Szerintem mindenkivel ezt teszi, mindenkinek ezt mondja. – Jobb elhessegetni magamtól a különös gondolatot, hogy talán kettőnkre gondolt. Csakis kettőnkre. És ha jobban belegondolnék, akkor baljós sejtelmeim támadnának, miszerint a szüleim is így kezdték, ha nem is pontosan így, de valóban gyötrelmes szerelem lett a végzetük. A miénk nem indul túl egyszerűen, de hogy valami szerelem-féle, az biztos. Amióta Grace-t ismerem, nem tudok másra gondolni, még a bosszúmat is erőteljesen háttérbe szorítottam. Nem tudom, hogy mitől lobbantam így lángra, nem is ismerném be számára ilyen korán, vagy mégis? Azzal, hogy jogot formálok rá, a magaménak tekintem, nem feltétlenül csak a csókokról szól, viszont még alig tudok róla bármit. Nem vagyok egy lelki alkat, viszont minden rezdülése fogva tart, nem enged szabadon. Észre sem veszem, hogy tudat alatt a táncunk közben finoman simogatni kezdtem a lapockáját. Egyszerre vagyok erőteljes, és gyengéd. - Elbízom magamat? Egy francokat. Ilyen vagyok. Az élet minden területén. Ha nem küzdenél ellenem annyira, akkor rájönnél hogy nagyon is van beleszólásod. – Más nőkkel mégsem vagyok ilyen, udvariasan tartom a távolságot, a vöröshajú ír teremtés varázsolt el ennyire, és úgy küzd a saját sznob felfogásával kettőnk ellen, hogy magától értetődő, hogy minden erre irányuló törekvését csírájában elfojtom. Állandóan megbántjuk egymást, főleg én őt, na de kit érdekel? Életemben először úgy gondolom, hogy a bosszú az egy dolog, viszont ha rám tört ez az érzés, elfogadom, elmerülök benne, nem pedig taszítom. Vajon ő miért teszi? - Azt majd meglátod. – Magabiztos mosolyom egy cseppnyit sem szelidül. Ügyesen kitalálta már, nem vagyok úriember, ezzel szemben olyan sem, aki terel, ködösít. Most sem azért beszélek rébuszokban, mert csapdába akarom csalni. Az életem a becsületem, én ebben nőttem fel, pontosan tudhatja, hogy ha mi ketten együtt maradunk vizslató szemek nélkül, akkor úgysem fogom elengedni, amíg be nem látta legalább egy vadabb csók erejéig, hogy bírkózhatunk még párszor, úgysem engedem el. Ellenben azt is, hogy nem ámítom mézes-mázas szavakkal, nem udvarlok, másféle tettekkel jelzem felé, hogy ő a kiszemeltem. Talán drasztikus vagyok, de hát istenem, már azon is meg kellett lepődnöm, hogy a fő csapásvonal helyett ennyire elterelte a figyelmemet. Úgy tűnik belátja, hogy valamin úgysem változtathat. Nem tudom, hogy ki az apja, hiszen még sosem találkoztam személyesen az üzlettársammal, a bajszos fickó viszont határozottan nem tetszik, piperkőc alak, és mintha még tényleg ismerős is lenne. Kisietünk a folyosóra, ahol magam felé fordítom a lányt, és finoman nekitolom a falnak. - Először is. Nem vagyok úriember, stimmel. Másodszor. Már bocsánatot kértem azért, amit jogosnak tartottál, túl vagyunk rajta. Három. Én ilyen vagyok, ha tetszik ha nem. Négy. Belédszerettem te hülye. – Csókolom meg itt ezen a ponton, remélem, hogy van annyi esze, hogy nem kezdünk most túl nagy diskurzusba fogni, mert ahhoz most semmi kedvem. Csak miatta jöttem el a bálba, igazán nem érdekelt, hogy üzleti kapcsolataimat mélyítsem, ez az estély különben sem miattam van. Lehet jó pofát vágni a gazdagok között, de hogy nem ilyenkor köttetnek a titkos paktumok mindenki előtt, az bizonyos. Az egyik tenyeremmel az arcára simulok, míg a másikkal a derekát fogva át keményen magamhoz rántom, hogy aztán mégiscsak puhán, de férfiasan járjam be az ajkait. Annyira nem vagyok szeméremsértő, és hogy itt most teszem magamévá, az azért valóban nem férne bele, így nem kalandozom el a nyaka hajlatába, csupán a csóknál maradok, abból viszont újraismétléseket követelek. Többet, és többet.
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vele kapcsolatban folyton csak meglepődöm. Meglepett az első reakciója, amikor megcsókolt, az az arrogáns stílus, amit eddig végig láttam rajta, ezek után most is meglepett az, hogy tényleg úgy gondolja, hogy azt tesz, amit csak akar és én válaszadással felelek neki bármit is kérdez. Nem értem én ezt... komolyan nem, de talán nem is érdekes és talán nem is fontos, mert igenis kiállok magamért és gond nélkül visszaszólok, ha arról van szó. Ezek után viszont újra csak meglep azzal, hogy bocsánatot kér tőlem és úgy fest, hogy még sajnálja is, hogy számon kérő volt. Erre... na erre tényleg nem igazán számítottam és kell pár pillanat, mire megint sikerül összeszedni magamat. Nem megy azonnal, de talán ez érthető, nem szokása beismerni, hogy nekem van igazam. - Úgy tűnt jósolt... jósolni próbált nekem. - bököm ki végül az első szavakat még akkor, amikor megfogja a kezemet és táncba visz. Tényleg van egy lehengerlő stílusa, de tudom, hogy ezt nem szabad csak úgy erősíteni, mert a végén még tökéletesen elbízza magát és akkor már régen rossz úton járunk megint. Ezért válaszolok csak óvatosan, de hogy azért lássa, hogy ha tud rendesen hozzám állni, akkor én is tudok. - Olyasmiről hadovált, hogy gyötrelmes szerelem vár rám... ami butaság, kicsit olyan volt, mint Trelowney. - biztosan ő is ismeri már a suliban a jósmágia tanárt, aki hajlamos kissé mindent túldramatizálni és általában megjósolja se perc alatt mindenki halálát, vagy balsorsát. Természetesen ezt a nőt is így kezelem, mert nem ismer, azt sem tudja, hogy ki vagyok, csak mondott valamit, hiszen még azt sem tudja, hogy van valakim. Vagyis... nincs is! Akkor meg mégis miről beszélt volna? Ez csak egy ilyen általános riogatás volt, egyértelműen úgy kezelem, még a vállamat is megrántom finoman a végén csak úgy a miheztartás végett. - Én nem... nem tudom, de... nem tetszik, hogy túlságosan elbízod magadat, mintha nekem nem is lenne igazán beleszólásom az egészbe. - mert most kérdezett, de ő egyértelműnek véli a választ, hogy úgy se küldeném el és mi van, ha igen? Jó az itt a legnagyobb baj, hogy nem elég hiteles a válaszom és hogy talán tényleg nem tudnám őt csak úgy elküldeni, pedig... igazán megérdemelné, főleg ha így áll ehhez az egészhez. Nem tetszik a stílusa, hogy mit ne mondjak, főleg amiket megint mond. Egy kis szerénységet nem ártana belé verni, vagy igaza van Aislingnek? Féltékennyé kellene tennem, hogy egy kicsit visszavegyen és érezze, hogy meg is kellene hódítania, nem egyértelműnek venni, hogy én őt akarom minden áron? - Az attól függ, hogy mit is akarsz pontosan... ami itt nem beszélhető meg. - elbizonytalanodom már megint, amikor rá nézek. Tudom, hogy nem szabadna vele mennem, tudom hogy el kéne zavarnom, vagy tennem ellene valamit, a magabiztossága ellen, de nem tudom, hogy mit lehetne, nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Az asztal felé pillantok, ahol apa ül, egy másodpercre összeakad velem a tekintete, aztán a bajszos fickóra nézek, aki mosolyt villant rám, majd jelentőségteljesen feltápászkodik az asztaltól... na jó ez határozottan nem tűnik jó lépésnek a részéről rám nézve. Végül csak megragadom Eugene kezét, és elindulok vele a csendesebb folyosó szakasz felé, mint egy elcikázva a táncolók között, eltűnve a bajszos fickó elől.
Grace a valóra vált álom, legyen szó eszményi képről, vagy felkavaróról, mindkettőt ő testesíti meg. Olyan ellentmondást képez bennem, amellyel jelenleg nehezen tudok még mit kezdeni. A vöröshajú szirénnel, akit olykor démoninak is címkézek, állandóan járjuk veszélyes táncukat. Szó sincs róla, hogy bárkinek is ártana, úgy vélem, hogy inkább engem késztet oly útra, amelyet egyébként magamtól nem vártam volna. Romantikus képzelgés, amely eddig oly távol állt tőlem, s most itt vagyok valamiben a kapujában, amely nem szerepelt a terveimben. A szüleim egy értelmetlen szerelem áldozatai lettek, én nem vágyom ilyen sorsra, hiszen úgy vélem, ez lehet a gyenge pont. A szív Achilles-ína. Amelyet nem lehet csak úgy megvédeni, úgyhogy óvatosan kéne kezelnem. A vöröshajú fiatal leány elsőre felkeltette a figyelmemet a törékeny szépségével, amely sosem látott daccal párosul, mintha minden léptében ellent akarna mondani nekem. Annyi önélegültség még bennem sincsen, hogy azt higgyem, csupán azért teszi, hogy erős, domináns férfiként letorkoljam őt egy csók kíséretében. Nem, Grace valóban hisz abban, amiről beszél, olyan mint én, csak éppen a másik oldalt képviseli. - Mondanám, hogy azért, mert az enyém vagy, de... Nos igazad van, nem rám tartozik. Bocsánat. – Jegyzem meg, ezúttal én is engedhetek, ezekben a mondatokban egyébként is pontosan benne volt a lényeg, bár nem hinném, hogy ennyire olvas a sorok között, hogy rájőjjön, mire is értem. Állandóan zavarba hozom, mert látni akarom a halovány pírt ártatlan pofiján, amellyel mintha küzdene velem, olykor pedig ráébred, hogy hasztalan az egés, mert ha ismét meg fogom csókolni, dulakodva ugyan, de mégsem fog ellenkezni, a szíve már az enyém. Idegen vagyok, ez tény, mégsem csupán a külseje az, amely fogva tart, az egész lénye varázsol el, s pillantásomból érezheti, ez több mint vágyakozás, vagy éppen a dacával szembeni arrogáns, pasis magamutogatás. Az ujjainál fogva tolom másik tenyeremet a derekára, hogy aztán együtt mozogva keringőzzünk. Ügyesen táncol. Van bármi is, amit ez a lány nem csinál maximális hatásfokkal? - Ez nem jog. Döntés kérdése. Melléd nem illik senki, csak én. Ez valóban komoly kérdés volt? Jobb szeretnéd inkább, ha eltűnnék, és soha sem látnál? – Kérdezem, mindez valódi érdeklődés, sötét szemeim észvesztően villognak, s oly karizmatikusan ragyogják be a lány éteri alakját, hogy igazán magába kell néznie, száműzne a társaságából, hogy ne is hiányozzak többé? Nem, ez nem magamutogatás, tudom, hogy akar engem. Azzal pedig meg tudok békélni, ha úgy érzi, hogy ezt nem vallaná be még magának sem. Egyébként az a ficsúr, akivel kapcsolatba hoztam, furcsán ismerős, talán még a keresztneve is rémlik, valami Frederico. Azzal a furcsa bajusszal amolyan piperkőc nőcsábásznak tűnik. Ha Grace szerint csak az apja üzlettársa, akkor készséggel elfogadom a választ, amíg a lány rá sem néz arra az idiótára. Igen, végeredményben nem is ártana, hogy ha elfogadná, hogy csakis velem pirulhat ki annyira, mint egyébként szokott. Nem hajolok közelebb, az illetlen lenne, elég, ha csak hegyezi a fülét, ahogyan suttogóra fogom. - Kettesben akarok most lenni veled. Csak nem fogsz nemet mondani, ugye? – Pillantok rá kérdőn, várom a választ, afféle lehengerlően cinkos pillantással intézem, ezúttal nem a fedélzetre sandítva, hanem az egyik benti folyosó felé. Éljen a változatosság!
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hiszem ilyen téren kvittek vagyunk. Nekem nincs jogom őt megítélni a miatt, hogy kikkel tartja a kapcsolatot, neki viszont úgy hiszem nincs joga megítélnie engem csak azért, mert én nemesebb körökből származom, mint jó eséllyel mondjuk ő, vagy itt a hajón dolgozók jó része. Mégis megtette, már az alapján véleményt formált, hogy kik a felmenőim, hogy kiktől származom és már az alapján arrogáns volt velem és igenis bántó, szóval azt hiszem ilyen téren nagyon is kvittek vagyunk, akármit is mond nekem. Igazából már nem is érdekel a dolog különösebben, mármint az, hogy miket gondol és persze a bálon is próbálok nem rá figyelni. Próbálok... na persze nem igazán megy, bármennyire is igyekszem egyébként. Valami miatt nehéz másra koncentrálni, pedig nem kéne sem a csókjára gondolnom, sem azt figyelnem, hogy kivel beszél és még csak abban sem kéne reménykednem, hogy majd csak felém indul el. Mégis ezt teszem, bár persze nem ilyen formában ,ahogyan végül megtörténik. Az nem tetszik, hogy csak azért jön, hogy mintegy kifejezze nekem, hogy én az övé vagyok, úgyhogy kutya kötelességem elmondani, hogy mit mondott az öregasszony. Miért... mi köze van hozzá vajon? - Már miért lenne mindenhez közöd, ami velem kapcsolatos? Nem tartozom neked beszámolási kötelezettséggel. - csak azért is kihúzom magamat és nem mondom el neki még most sem, hogy mit mondott az öregasszony. Nem, ha így indít, azzal továbbra is csak ellenállást válthat ki belőlem. Majd belátja, hogy igenis vannak olyan helyzetek, amikor nem ez lesz a célra vezető. Én nem valami irányítható nőcske vagyok, mint akikkel eddig diskurált. Nálam csak még erőteljesebb ellenállást ér el azzal, ha tovább folytatja ezt a csökönyös arroganciát. Nem fogok megtörni és akármennyit is járt rajta az eszem, csak azért is el fogom kerülni... valahogy. Ennek ellenére még sem tudok ellenkezni, amikor megfogja a kezemet és túlságosan határozottan visz táncba. Kellene, nem kéne hagynom, de még sem megy. A fenébe is... nem értem! - Köszönöm... de, miért gondolod, hogy jogod van lekoptatni bárkit is? - még mindig ellenkezem, naná, hogy csak azért is, mert túlságosan magasan hordja az orrát, túlságosan fennhéjázó megint és ez nem tetszik nekem. Végül azért csak beharapom a számat, csak illik válaszolni, még ha nehezemre is esik a viselkedése miatt. - Az apám megérkezett, na nem mintha lenne hozzá közöd, de csak egy fiatal munkatársát hozta magával, semmi több. Nincs semmiféle kérő. Nem fog... nem kényszerítene bele csak úgy valamibe, amit nem akarok. - oh dehogynem! Csak én még naivan mindig próbálok hinni abban, hogy az apám nem tenne velem ilyet, de jó eséllyel gondolkodás nélkül képes lenne rá. Nekem viszont még sem kéne erre gondolnom, a bajszos fickót próbáltam simán figyelmen kívül hagyni, hiszen nem tudom, hogy ki ő és az apám tényleg nem mondott kérőről semmit sem, tehát próbálom is úgy kezelni, mintha ilyesmiről még véletlenül sem lenne szó. Nem kerülhetek én is olyan helyzetbe, mint az unokatestvérem, azt... nem tudom, hogyan tudnám kezelni. Nekem is el kéne menekülnöm minden és mindenki elől, mint neki? Az a baj, hogy én nem vagyok elég erős és talpra esett, meg egyébként is talán amíg nem fejezem be az iskolát nem merülne fel úgy sem házasság.
Semmilyen joga nincsen, hogy megítéljen, hogy kikkel tartom a kapcsolatot, végtére is én vagyok a hajó tulajdonosa, kötelességem jó viszonyt ápolni a bentlakó vendégekkel, utasokkal. Mégis látom, hogy a maszk alatt Grace hatalmas szemeket mereszt, amikor Madam Emilia és lányai felé köszöngetek. Ezek szerint mélyebb nyomott hagytam benne, mint azt bevallaná nekem, de talán még magának is. Szándékosan lassítom a lépteimet, ahogyan köszöngetek, jókívánságaimmal lepem meg a gazdagokat, hogylétükről érdeklődőm, vagy a programokról tájékoztassam őket. Közben olykor felnézek, hogy valóban engem néz még a lány, és többször mosolyogva konstatálom, hogy bizony rendre visszatér hozzám a pillantása. Nagyon helyes. Mégiscsak egyre közelebb kerülök hozzá, mármint a tánctéren, viszont lelkileg is, vonzalmunk óráról órára magasabb hőfokon lángol, és tudom, hogy bármennyire is küzd az érzés ellen, lényegében van köztünk valami, aminek nem tud ellenállni. Ahogyan én sem neki, a kedvéért állandóan képes vagyok lemondani a bosszúról, legalább arra a pár percre, amíg együtt vagyunk, hiszen több egyelőre nem adatott meg számunkra. Így is boldogság, amíg foghatom a kezét, csókolhatom az ajkát, és amikor elválunk, általában veszekedések közepette, ám utána is órákig gondolkozom rajta, vagy éppen forgolódom álmomban. Hihetetlen, hogy pont a hajó tulaja alszik legrosszabbul.. Végül felgyorsítom a lépteimet, amikor látom, hogy Grace nagyon diskurál azzal a habókos nénivel, aki az első napokban valamit értelmetlenül motyogott valami szerelemről. Azért van bennem annyi udvariasság, hogy megvárjam, amíg a néni odébb botorkál, aztán lépek csak oda a lányhoz, akitől talán kissé erősen indított kérdéssel kezdek, a válasza ugyanolyan paprikás. Mit is vártam? - Nekem mindenhez közöm van, ami téged érint. Azt hitted, hogy ez talán máshogy van? – Kérdezem sötét mosollyal, és kézen rántva viszem táncba. Ha volt az ujjai között ital, azt szépen lehelyezem a pultra, vagy egy tálcára, és ráfogok a kezére, persze nem durván, csak határozottan, hogy egy keringőre hívjam. Az egyik kezem a hátára s a derekára simul, a másikkal a tenyerét fogom át. Végigfuttatom tekintetemet a szőkésvörös tincseken, a ragyogó tekinteten, amelyet még a maszkon át is tökéletesen ki tudok venni. Nem is kétséges, nem tudok elszakadni tőle. Angyalként érkezett a komor világomba, de korántsem azért, hogy megmentse a lelkemet. A sorsunk úgy fonódik össze, hogy közben mintha taszítanánk is egymást, hogy ne kelljen felvállalni azt, amely kettőnk között éled. - Káprázatosan szép vagy ma Grace. Megérkezett az apád? Feltűnt a várt kérő? Lesz kit lekoptatnom? Kérdezem lehengerlő mosollyal, ezzel is jelzem, nem tűrök ellentmondást. Bókot is rejtettem abba, hogy kinyilatkoztassam a szándékomat, a veszekedéseink ellenére nem hátrálok meg, és nem tűröm, hogy ő megtegye. Ahogyan körülnézek, vannak már kialakult párok, többek között Gabiel is egy fiatal, nemesi kislánnyal nevetgél, tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom, hogy a bál leszebb lánya mindeddig parlagon hevert. Mostanáig, mert nem adom már senkinek. Ellenben azt észreveszem, hogy az egyik asztalnál két férfi igen sötéten nézi a kettősünket. Egy idősebb, és egy fiatalabb, ez utóbbinak olyan fura, kackiás bajusza van. Grace apja és valami fiatal pasi...
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Időnként váltunk egy-egy kósza pillantást, de szándékosan kapom el a tekintetemet, amikor hosszabb időre nézünk össze, főleg hogy látom, milyen alakokkal, nőkkel beszél és eleve ha ilyen nőszemélyeket felenged a hajójára az azért sokat elmond róla. Annyira várom, hogy Aisling válaszoljon a levelemre, hogy arra szó nincs! Talán tud nekem valami olyat írni, amitől egy fokkal jobban érzem majd magam, amivel segít kiverni ezt az egész butaságot a fejemből. Annyira jó lenne! Nem kellene rá gondolnom, erre az egészre nem szabad, hiszen ő nem pont az a kedves romantikus lovag, akiről az unokatestvérem beszél. Ő nagyon is sötét pillantású és pont e miatt figyel fel rá mindenki, mert valahogy talán még tartanak is tőle és talán nekem is tartanom kellene tőle, de valami miatt mégis újra és újra arra siklik a tekintetem, újra és újra keresem az útját és figyelem, hogy épp merre jár. Valamiért képtelen vagyok őt kiverni a fejemből, pedig igazán nagyon igyekszem és nem értem, hogy miért nem megy. Jó ég! Nem nekem való egy ilyen alak, tisztában vagyok vele, csak hát... Áh, jó lenne végre kikötni és leszállni a hajóról, csak hát az ebben a legszebb, hogy ezek után ott lesz majd az iskolában is végig, és nem tudok tőle elszakadni, pedig nagyon-nagyon tudom, hogy kellene. A gondolataimból a néni érkezése zökkent ki. Eléggé meglep, ahogyan majdhogynem megragad, sőt igazából hirtelen nem is tudom hová tenni ezt az egészet. Nem akarok én jóslást, nem is hiszek az ilyesmiben, nem tudom, hogy mégis mi a fenét kezdjek ezzel az egésszel. Próbálom elhúzni a kezemet, és ellenkezni, de valami miatt a néni határozottan furán viselkedik, mintha nem is ő lenne, és még a szeme is nagyon fura. Értetlenül szalad fel a szemöldököm, amikor megszólal. - Hogy tetszett mondani? - nézek még utána, de láthatóan ő is zavart, csak megrázza a fejét, mint aki azt se nagyon tudja, hogy mi történik körülötte és eltűnik a szemem elől a tömegben. Szorongatom a poharamat, nézek utána és pillanatok múlva már Eugene szavai rántanak vissza a valóságba. A kérdése, ami úgy érkezik, mintha csak villám csapott volna a parti sziklákba vihar idején. Én is úgy rezdülök meg, mint a ripityára törő sziklák, kész csoda, hogy az italom nem végzi a földön. A pohár a kezemben marad végül és lötyögtetésre sem kerül sor, csak nagyokat pislogva keresem a szavakat. A tekintete viszont nem tetszik, hamar sikerül visszatalálnom önmagamhoz, kissé talán dacosan húzom ki magamat, ahogyan rá meredek. - Nekem mondta, úgyhogy nem tudom, hogy van-e közöd hozzá és egyébként is csak... furcsán hadovált, mintha jósolt volna, de... butaság az egész. - a kezdeti nagy visszavágási szándék a végére bizonytalan halk szavakba fullad, bármennyire is próbálok erős és kemény lenni, az a baj, hogy merre nagyon nehéz, hiszen ő az, aki előtt szétnyílnak az emberek, mintha Mózes választaná szét a végeláthatatlan tengereket. Én csak egy jelentéktelen kis porszem vagyok hozzá képest, hiába néz rám úgy, mintha már-már az övé lennék, és hiába kellene ez ellen kézzel-lábbal hadakoznom, hiszen nem vagyok senki tulajdona, de... nem tudom, hogy mit kéne máshogyan tennem.
Ameddig a hajón vagyunk, szinte félretehetem a bosszúhadjáratot, hiszen az O’Harák messze vannak innen, egy kicsit akár el is engedhetem magam, élvezhetem, hogy végre van valamim, hiszen a társaság színe-java félelemmel vegyes tisztelettel kezel, nem tudják pontosan, hogy milyen tételek felett rendelkezem, így udvarias mosollyal vesznek körbe. Megtehetném, hogy ezt az estét Madam Emiliával, és lányaival töltöm, kuncogósan próbáltak odainvitálni, amikor kézcsókkal üdvözöltem a nőt, aztán beljebb léptem, hogy előreküldjem két inasomat. Az estét talán ismerkedéssel kéne töltenem, mégis csak a lány jár az eszembe. Az a csoda, akivel állandóan egymás tyúkszemére lépünk. Nem tettem meg, hogy a bálra invitáljam, úgy véltem az már direkt jelzése lenne, hogy vele akarok lenni. Na nem mintha a két csókváltás eddig másról szólt volna. Igaz, az első részemről egy kicsit extrém vitalezárás volt, erőteljes kinyilatkoztatása annak, hogy csakis az én szavam számít. Lehetett volna pocsék is az a csók, ehhez képest fenomenális volt, és volt benne egy erőteljes izgalmi faktor, hogy nem kellett egymásra hangolni, erőszak szülte, és láttam, hogy őt is valahogy különlegesen érintette a dolog. Nem hinném, hogy összetartozunk, nélküle viszont pocsék érzés fog el, nem tudom kiverni a fejemből. Ha egyedül lesz a bálon, majd eldől, hogy van-e értelme odamenni egymáshoz, vagy itt most úgyis szem előtt vagyunk, kár erőltetni a dolgot, és majd később. És végre észreveszem, az ott Grace. Sokkal szebb, mint amilyenre emlékeztem, holott igen intenzív napokat élünk át. Igaz, csupán percekre találkozunk, azok viszont meghatározzák a következő napjainkat. Ebből is adódik a válasz, nem szállt le akkor amikor faképnél hagytam. Megtehette volna, hogy az apja felszállásánál megkéri, hogy máshogyan utazzanak tovább, ne az én hajómon. Itt van, és nem menekült el. Kerüli a pillantásomat, én már éppen lépnék oda, amikor Alvarez és Gabriel visszatérnek a körútról, az öregúr jót szórakozott a kurtizánok között, akikről egyértelműen nincsen tudomása, sejtése, hogy mifélék. Megmosolyogtat a dolog, így egyelőre visszafordulok az italomhoz, és csak néha pillantok Grace irányába, nyilván nem akar rólam tudomást venni, vagy csak elég konok ahhoz, hogy tőlem várja az első lépést. Ráadásul odalép hozzá egy bogaras öregasszony, aki az utazásunk első napján engem is háborgatott valami különös jóslat kapcsán. Sosem hittem a jósmágiában, butaság az egész, tudom, hogy mit fogok végigvinni. A néni odacsoszog Grace-hez, s eltűnnek pár pillanatra a szemem elől, így nem látom, hogy mi történik. Az asszonyság megragadja a lány csuklóját, szemei különös fényben játszanak, mintha nem is önmaga lenne, bár Grace ezt nyilván nem tudja, hiszen ahhoz jobban kéne ismernie őt. - Gyötrelmes szerelem vár reád lányom. – Aztán csak megköszörüli a torkát, zavartan felpillant, mint aki totálisan nem érti hogyan került oda, és továblépdel teázni. A tömeg szétnyílik medveszerű alakom előtt, és megjelenek most én előtte. - Mit akart? – Kérdezem minden bevezetés nélkül. Sötét pillantásomból egyértelműen sugárzik, ő az enyém, nem is gondolhatja máshogyan, még ha olykor a hangulatomnak megfelelően otthagyom főni a saját levében.
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Próbáltam nem gondolni rá, kizárni szépen a fejemből, hiszen Aisling nem pont erre célzott, amikor beszéltünk. Ő valami romantikus pasit emlegetett, vagy valami ehhez közelítőt, helyette viszont én nem épp ilyet találtam. Eugene nem kimondottan kedves, csak amikor épp az akar lenni, aztán simán átmegy pillanatok alatt megint a másik végletbe, én pedig még mindig nem tudom, hogyan kell kezelni őt... meg a vele töltött időt. A legrosszabb az egészben, hogy közben még a fejemből is nehéz kiverni őt, pedig tudom, hogy ezt kellene, mert nem lehet ebből semmi jót kihozni. Annyira mások vagyunk, annyira eltérő a jellemünk és az egész életfelfogásunk, hogy valami szörnyű, és közben mégis alig tudom kiverni a bálig a fejemből azt a második csókot, és igazából az elsőt is, pedig persze hogy próbáltam. Főleg, hogy még azt is a tudtomra adta, hogy az sem érdekli, hogy ott leszek-e a bálon. Jó ezt nem így mondta ki szó szerint, de persze, hogy azzal kezdte, hogy az apám majd minden bizonnyal szervez be nekem valakit, aki majd elkísér. Mindig csak a rosszat feltételezi. Azért persze kicsíptem magamat, apa hozott nekem olyan ruhát, amiben egy ilyen bálon mutatkozni lehet és a fehér-ezüst darabhoz természetesen hasonló színben van a maszk is, ami az arcomat takarja, bár a vörös haj így is elég feltűnő, nehéz nem felismerni, főleg ha valaki még ismer is. Egyedül érkezem, apa később jön majd csak, direkt nem akartam vele jönni. Persze bemutatott azoknak, akikkel érkezett a hajóra még tegnap, de nem mondott róluk sokat. Pár fickó, üzlettársak, de amúgy sem velük akartam tölteni az időt, tehát természetesen nem velük foglalkoztam, hanem a saját gondolataimmal, meg a könyveimmel, mint mindig. Nem nehéz kiszúrni a karizmatikus arcot még a maszkban sem, én pedig naná, hogy első körben szándékosan kerülöm a tekintetét és őt magát is. Egyenesen az italos pulthoz lépdelek, hogy bólét töltsek magamhoz, csak egy futó bólintás, amikor találkozik a tekintetünk, de ennél több most nem történik. Nem akarok én odamenni hozzá, a végén még bátorításnak venné, amit nem szabad neki megadnom, még úgy gondolná, hogy az eddigi tetteit nem ellenzem, pedig természetes, hogy igen.
A bál. Számomra közel sem a szórakozásról, vagy a szórakoztatásról szól. Más célzattal rendeztem. Meg akarom ismerni azt a közeget amiben a következő pár hónap bosszúhadjáratát viszem majd véghez, ráadásként hajótulajdonosként illik is megörvendeztetni az utasaimat, mintha maga volnék a megelenevedett udvariasság, aki az ő boldogságukon dolgozik csak. Alapos tévedést, de Grace-t leszámítva dolgoznom kell a látszaton. Az a lány megbabonázott már az első alkalommal, a törékenysége, a bája, mégsem hagyhatom, hogy eltérítsen az eredeti szándékaimtól, bármennyire is puha volt az ajka. Meg kell őriznem a józanságomat, hogy mindent a tervek szerint vigyek véghez. Mégis, most valahogy nem az ismerkedésen jár az eszem, csakis rajta, úgy vélem, hogy elültethettem a bál lehetőségét benne is, az apja elképzelhető, hogy elhozza. Remélhetőleg nem valami aranyvérű kérővel együtt. Átlépem a küszöböt, biccentek a kapitánynak, majd az öreg intézőmet, és Gabrielt előreküldöm nézelődni, míg széles mosollyal viszonzom Madam Emilia és lányai érdeklődő sustorgását, amint meglátnak. Na igen, még maszkban is felismerhető vagyok, karizmatikus alkatomat nehéz lenne álarcok, rejtő-ruhák mögé takarni. Csak a szemet védi egy ezüstös fedő, sötét hosszú hajam, és medveszerű, magas megjelenésem egyértelművé teszi kilétemet, igaz, csak azok számára, akik már ismernek. Mégis a szőkésvörös fürtöket figyelem, a jellegzetes édeskés illatot. Másodszor is sikerült végül egy komolyat veszekednünk, talán szóba sem áll velem, de akkor is beszélnünk kell. Sőt, igazából a második már nem is volt annyira vészes, csupán a kettőnk között feszülő szakadékot mélyítgettük, de mivel úgysem tudunk vele mit kezdeni, lassan magunk mögött is hagyhatnánk. Úgysem mondom el számára, hogy miért vagyok itt, illetve én is lenyelem, hogy vakon védi az övéit, fordítva talán én is így tennék, így elnézhetem, hogy naív, mert végülis nem feltétlenül az, csupán nem tudja, hogyan is működik az elit réteg, csak a pompát, a fényűzést látja. Ha meglátná, hogy Mabelék véres verítékkel dolgoznak, bizonyára megváltozna az álláspontja. De mivel nem fogunk odáig eljutni, marad a kettőnk halálosan édes tánca. Amely remélem ezen az estén valóban igazi táncban fog kiteljedesni. Alverez megérkezik, és öreges mosollyal átnyújt egy pohár pezsgőt, amit gépiesen veszek át köszönetet mormolva, és szótlanul kortyolgatok, vizslatva a tömeget, majd visszatér a pillantásom a bejárathoz.
♫ So close ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ A bál ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Mégis ettől még igenis szeretném tudni, hogy mi ez az egész, mert valami miatt így alakult, valami oka van annak, hogy ilyen és persze hogy ilyen baromi rossz véleménnyel van mindenkiről, aki a felsőbb körökből származik, pedig ott is vannak kivételek. Igenis ismerek én is olyat, aki kedves, aki a pénzét, vagy a hatalmát jó dolgokra fordítja, még ha nehéz is az ilyen embereket megtalálni, de meg lehet ha valaki próbálja. Ezért nem értékelem én sem túlságosan, hogy úgy áll az egészhez mintha fixen mindenki olyan végtelenül rossz lenne, csak nyitottabbnak kellene lennie, de valami miatt nem tud, hanem csak ez a nagy mérhetetlen harag van benne, pedig ezen valahogy csak lehetne változtatni, vagy kideríteni, hogy miért van. Túl kíváncsi vagyok, sokszor mondták már. - Azt hiszem már én is, bár én utóbbiról beszéltem. - oh igen, ő meg a kendőről ezek szerint? Sikerül azért kissé elpirulnom, amikor ez leesik, de már nincs mit tenni, a nagy helyzet az, hogy eddig kissé elkeveredtem a témában, de nem is baj, azt hiszem édes mindegy már, hogy melyikről van szó. Nekem a stílusával van gondom és azon így se úgy se tudom, hogyan változtathatnék. Mint ahogyan ő se nagyon tudna hirtelen az én hozzáállásomon. - Ettől még kíváncsi maradok, hogy miért vagy ilyen, mert... valami előtted áll, de a miatt, hogy ilyen vagy az előtted álló dolgokat is másképp látod. - és persze sok mindenre eleve máshogy is reagál és ez nem túl jó igazából, mert akármit is tesz, akárki kerül vele kapcsolatba, akkor is rosszul állhat hozzá, mert eleve negatív mindenről már a véleménye és ez elég rossz dolog, vagy legalábbis én így látom. Lehet, hogy vannak, akikkel másképp viselkedik, de ez nem én vagyok, velem igenis lekezelő és nem valami kedves. Lehet, hogy néha kicsit felhúzom az orromat, de azért nem olyan mértékben, mint ahogyan ő viszonyul hozzám, ezt azt hiszem kijelenthetjük, vagy is én kijelentem. - De én... én nem vagyok olyan, mint te. - rázom meg a fejemet talán kissé bizonytalanul, de akkor is. Nem tudom, én azért nem beszélek vele úgy, sőt engem érdekel, hogy miért áll így a dolgokhoz, csak persze nem hajlandó nekem elmondani és ezt nem értem, hogy miért, és igenis nagyon zavar. Jó lenne látnia az indokait, valahogy... ki kéne derítenem, kár hogy nem vagyok egy tipikus nyomozó jellem. - Abban a körben sem mindenki egyformán rossz. - ezzel talán igen valahol kijelentem, hogy vannak rosszak is, hogy az apám sem tökéletes, és hogy Aisling-et is a szülei arra akarják kényszeríteni, hogy hozzámenjen valakihez, akit nem szeret, de... ettől még igenis vannak jó emberek is, nem kéne elítélnie mindenkit. És... nem kéne velem sem így bánnia, még ha most óvatosabb is és még ha a csókja tényleg elindít most bennem valamit, ettől még ugyanúgy nem tetszik a hozzáállása és igenis morcos vagyok miatta a végén, bármennyire is tagadni szeretném, hogy közben tetszett és jól is esett a csókja, de a jelleme miatt nem kéne támogatnom ezt a fajta viselkedést. - Nem igaz! Én csak... nem gondolom, hogy mind rosszak, még ha van is aki nem tökéletes. Te pedig... - nem jutok a végére, a szavamba vág, aztán persze megint csak simán faképnél hagy, azaz most ő engem, fordítottunk a helyzeten. Idegesen dobbantok egyet a lábammal. Lehet, hogy még fiatal vagyok, de ettől még ugyanúgy nem tetszik a hozzáállása és a viselkedése sem. Nem mindenki rossz, csak... ő hiszi ezt folyton.
Természetes hogy nem fogom elmondani egy vadidegen lánynak a családi titkot, és hogy miért vagyok itt. Mintha Monte Christo az első csinos fehérnépnek a szemébe mondta volna, hogy ő valójában Edmond Dantes, és azért jött vissza, hogy bosszút álljon mindenért. Grace fenomenálisan szép, pont ebben rejlik a veszélye, az ember gyorsabban kinyilatkoztat minden érzést, így vissza kell táncolnom, és erőt kell vennem magamon, hogy ne legyek a rabja. Elveszem, amit akarok, s a második alkalommal, hogy látom, egyértelmű, hogy más, mint a többi lány. A szegényekkel nőttem fel, ismerem az erényeiket, és a gyengeségeiket is. A gazdagokban mindig azt a gőgöt láttam, amely tekintetében Grace mégsem annyira dacos, mint ahogyan megbüntettem érte, de ettől még kétlem, hogy rokonlelkek lennénk. Nem tudom, hogy lényegében pocsék a kapcsolata az apjával, és hogy halott az anyja, csak annyit láttam, hogy egy porcelánszépség, betanult mozdulattok. Viszont amikor megcsókoltam, és dulakodtunk, egyértelmű volt a szikra. Bármennyire is ellenkezett, valahogy annyira újszerűként érte a dolog, hogy ilyesmi is történhet vele, és annak ellenére, hogy haragosan szaladt el, valamit láttam a szemében, ami arra utalt, hogy tetszett neki a dolog. Ahogyan nekem is. Bocsánatkéréssel érkeztem most este, az ismétlés lehetősége mégis itt szárnyal körülöttünk a levegőben. - Már kezdem elveszteni, hogy a kendődről beszélünk, vagy a csókról, de szerintem is hagyjuk. – Mosolyom konok, nem veszem le a pillantásomat róla, igyekszem nem elveszni a drágakőszerű szemekben. A varázsa alá von, érdekes módon a jelenlétében kész vagyok kicsit félretenni a bosszúmat, még ha állandóan szóba is kerül a kettőnk között szakadékként feszülő társadalmi űr. - Jól látod, pár év lehet a különbség. A valami miatt.. nos azt hiszem azt megtartom magamnak, nem fogok magyarázkodni. Mint ahogyan az sem érdekel, hogy téged miért neveltek ilyennek. Megtörtént. Már csak az számít, ami előttünk áll. – Megrázom a fejemet, hiszen egyszerre vonz és taszít a naivitása. Idegesít hogy ennyire mindenkiről úgy gondolja, hogy csak rendes lehet, vélhetően a saját szüleiről is, és bennem is látni akar valami jót. Tisztességes, és becsületes vagyok, ez tény, de a jóságot apám börtönében tizenegyévesen ott felejtettem. Akkor ott fel kellett nőnöm, amikor a koszos, patkányokkal teli cellában magyarázta az O’Harák bűnét, és hogy mennyire szerette anyámat, akit minden áron meg kell bosszulnom. Na nem gyilkosságra gondolt, azt kizárom, de minden egyes O’Harának börtönben kell rohadnia, amíg él, megszégyenítve, magára hagyatva. Szemet szemét. - Lekezelő? Én lekezelő? Hát veled sem túl könnyű mit ne mondjak... – Rázom a fejem vigyorogva, nem vártam hogy odadobja magát, de egyszer naív és kedves, máskor a gazdagok védelmezője, nem is tudom, hogy melyik az igazi arca. Az biztos, hogy nagyon magabiztos, kiáll azért, amiben hisz, még ha mellette hihetetlenül törékeny. - Szoktam. Ha hiszed, ha nem, rengeteg barátom van, igaz, nem ebből a körből. Akik segítettek eljutni idáig, a szüleim. – A szüleimnek mondom Santiagot és Mabelt, még ha vér szerint nem is azok, de ezt Grace-nek nem kell tudnia, nem is rá tartozik. Nem akarom fizikailag bántani, vagy hogy fájdalmat okozzak, az első alkalommal nyilván valamennyire sikerült, főleg ha még sosem csókolták meg, akkor elég extrém lehetett így elsőre, másodszorra valahogy mások vagyunk, már van bennem egy elégedett érzés, hogy tudom, hogy milyen lesz, ezért akarom megint, és ahogyan nézett rám utána, most már magától értetődőbb, hogy valamit.. megindítottam benne. Nem is csodálkozom, hogy most visszacsókol, de még mindig a dac járja át. Ellenben ahogyan vágyott arra, hogy ő is adjon, nem semmi érzés. - Azzal, hogy vakon hiszel bennük. Ez ostobaság. Nem látod át, hogy mire képesek, egyszerűen gyerek vagy, fel sem nőttél még igazán. – Most én engedem el a kezét, mert bár imádnám csókolni a száját újra és újra, valahogy eszembe juttatja, hogy mennyire rühellem ezt az egész kört. – Na persze. Ne csodálkozz, ha a bálban már nem egyedül leszel. Hát egészségedre. – Fordulok sarkon, és szó nélkül faképnél hagyom.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kíváncsiság, igen azt hiszem tényleg ez az ami hajt főként. Nem tudom, hogy miért ilyen és tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy mi az oka ennek a nagy keménységnek, vagy hogy így elítéli a nemeseket, mert valami oka biztos, hogy van, csak eddig még nem jöttem rá. Az a baj, hogy nem hiszem, hogy ha nyíltan rákérdeznék, akkor megadná nekem a választ, szóval jobb az, ha inkább óvatosan puhatolózom, vagy megpróbálom mondjuk a reakciói alapján kiszűrni, hogy mi miért lehet. Más mód egyelőre nincs, túlságosan konok típus ahhoz, hogy könnyen megnyíljon nekem, erre már sikerült rájönnöm. - Igen, de... Hagyjuk! - rázom meg végül a fejemet és egy beletörődő sóhajt is hallatok még, hiszen nem érdemes őt győzködni, úgy sem fog egyetérteni velem soha kb. semmiben sem, szóval nem sok értelme van. Úgyis neki van mindig igaza, én pedig akármit is mondok az nem lehet jó ugye? Ellopta akkor is, mert nem fogja tudni visszaadni már, tehát igenis lopásnak minősül nem igaz? Akkor is, ha ő úgy állítja be, hogy kölcsön vette. A kendőmet is, de az is véletlenül esett le szerencséjére. Végképp mérges lennék rá, ha direkt vette volna el, hogy aggódjak, hogy hová tűnt. Az még tőle is nagyon csúnya húzás lett volna. - Nem hiszem, hogy olyan sokkal idősebb lennél nálam, csak... valami miatt túl komoly vagy, mintha az éltnek számodra nem is lehetne szép oldala. Az miért naivitás, ha próbálok jót látni másokban? - nem mondom ki nyíltan, de még benne is. Nem rohantam el azonnal, és most sem hagytam menten faképnél, amikor megláttam, pedig megtehettem volna, szóval ezt megpróbálhatná figyelembe venni. Lehet, hogy én túlságosan naiv vagyok, ő viszont túlságosan nem az és szerintem ez sem jó megközelítés. Nem tudom, hogy milyen pontosan, de azok alapján, amiket eddig mondott, nagyon rossz véleménnyel van mindenről és mindenkiről, még rólam is. - De ez nem e miatt van, csak valahogy te hozod ki belőlem azzal, hogyan viselkedsz, mert rettenetesen lekezelő vagy. Nem a születésem az oka. - én legalábbis nem így érzem, hiszen nem vagyok én olyan, mint a családom nagy része és amúgy is a legtöbben kedvelni szoktak, kedves vagyok másokkal és figyelmes, nem vagyok én rossz és főleg nem beszélek magas lóról, csak ő váltja ki ezt belőlem, mert olyan baromi fellengzős tud lenni, olyan elviselhetetlen szinten, hogy... ihaj! - Szóval szoktál másoknak is segíteni? Nagyon nehéz kiigazodni rajtad tudod ugye? - nem értem őt meg, még mindig nem megy. Olyan érdekes felfogása van sok mindenben, egyszer konok, máskor meg egészen mást mond és ennek ellenére még mindig érdekelnek az indokai, pedig most sem fogja vissza magát. Most is ugyanúgy keményen beszél velem és a csókja is csak egy bizonyos szintig visszafogott és puha, aztán már persze, hogy átmegy abba, mint múltkor, abba a kemény verzióba. De most én is csatára kelek vele és valahogy magával ragad ez az egész. Talán Aisling erről beszélt, de ő romantikus lovagot emlegetett és Eugene cseppet sem az. Ő... nagyon nem romantikus lovag. Felettébb nehéz és eset, akin nem tudok kiigazodni és aki közben mégis levesz a lábamról és olyan hatással van rám, aminek nem szabadna lennie, mert az ilyen viselkedést nem szabadna támogatnom. - Én nem... mégis mivel provokálom, te szidod folyton azokat, akikhez tartozom, és biztosan az apámat is utálnád, akkor ez.. ez miért jó neked? - mert igenis úgy viselkedik, mintha érdekelném őt, közben pedig folyton arról beszél, hogy mennyire rosszak vagyunk mi mind, akiknek több a pénzünk, akik ebbe születtünk bele, de akkor ez mi neki. Egy játék, szórakozás, teszt... kihívás? A kérdésre viszont még azt is eloltja bennem, hogy visszarántsam a kezemet, pedig tudom, hogy ezt kéne tennem. Riasztó, hogy Aislinggal ez történt, de apa nem... nem tenné ugye? - Nem... fiatal vagyok még apa nem... nem olyan. - mégis bizonytalan a hangom, hiszen az ami az unokatestvéremmel történt az én fülemben is elültette azt a bizonyos bogarat, hogy mi van, ha velem is ez lesz, ha rám is ezt akarja majd az apám erőltetni?
A kezdeti, szenvedélytől túlfűtött érzelmeit, amiben mindkettőnk részéről harag dominált, mintha kissé sikerült volna átvezetni a kíváncsiság felé, napok óta gondolkozom rajta, az ajkai ízén, és hogy ismét látni akartam, ám a kérdései, kutató figyelme ellenére sem fedem fel, hogy miért vagyok itt, milyen életcél vezérel. A lány ártatlannak tűnik, de mi van ha véletlenül ismeri az O’Harákat, a gyűlölt családot, és leadja nekik a drótot? Nem, inkognitómnak rejtve kell maradnia egészen addig, amíg már nincs visszaút. - Nem azt mondtam, hogy kölcsön kaptam. Kölcsön vettem. – Hamiskás félmosollyal rántok vállat, miközben a korláton dobolok az ujjaimmal. Valóban más az értékrendünk, ám ott, abban a pillanatban inkább annak tudtam be a dolgot, hogy elragadtak az érzelmeim, direkt arra játszott, hogy felbosszantson. Egyszerre láttam bennem egy gyönyörű, ellenben nagyon is idegesítő lányt, akinek meg akartam mutatni, hogy hol a helye. Egyre jobban mulattat, ahogyan ismét egymásnak feszülünk, amolyan félig veszekedés, félig évődés jellege van az egésznek. Ajkaimon talányos mosoly játszik. - Nem azért nem értheted, mert buta vagy. Nem ismerlek annyira, hogy ilyet állítsak. Fiatal, és naov, az már inkább. Fiatal, hogy értsd, hogyan működnek ezek a körök. Én már megtapasztaltam, tudom, hogy mit beszélek. – Felelem keményen, mégsem kioktató jelleggel. Meg kell értenie, hogy ha valami az ő generációja felett történt, arra úgysincs ráhatása, ettől még nem kell pocsékul éreznie magát. Nem kérek bocsánatot ismételten, hiszen nem szántam sértésnek, tény, hogy ez még nem az ő világa, inkább annak örüljön, hogy nem veszem velük egy kalap alá. Akkor lenne csak igazán veszekedésre alapja. Tegyük fel, hogy neki még van esélye arra, hogy más utat választ, mint mondjuk én. - Mindenkit nem. De a többséget valóban. És magadnak köszönd Grace, olyan magas lóról tudsz beszélni, felszeged az álladat, és ha nem azt hallod, amit remélsz, akkor már az egész világ rossz.. – Felelem dac nélkül, cseppet sem érdekelve, hogy ez most ismét alap arra, hogy összekapjunk. Talán sosem fogunk az ilyen dolgokban egyetérteni. Van benne egy bizonyos tűz, amely igenis vonz, még ha ellentétes oldalon is állunk, így hajlamos vagyok a megbocsátásra. - Mármint általánosságra rávilágítani, hogy nem csak az örökség lehet elegendő indok a vagyonszerzésre, ráadásul lehet jó célokra is fordítani, másokat segíteni. – Kitérek a válaszadás elől, nem is ismerem őt, nem fogom beavatni abba a tervbe, amelyen már tizenegy éve dolgozom. Apám barátai tudják, de még a leendő intézőmet, és az unokáját sem vontam be. Egyelőre nem kell, hogy többen tudják. Grace pedig pláne nem. Hiszen már megint ellenkezne, csak éppen ez cseppet sem érdekel. Most lényegesen lágyabb vagyok, hagyok helyet a mocorgásra, ami meg is történik, ám aztán tudom, hogy vissza kell csókolnia, hiszen van köztünk valami, ami túlmutat a társadalmi szakadékon. Most egyek vagyunk, és nem is kell annyira arrogánsnak lennem, hogy lássam, vágyik arra, hogy valaki ne úrinőként kezelje, csak egy fiatal nőként, aki tetszik egy férfinek. Mert nagyon tetszik, és egy határozott, férfiasan odacsattanó csókokkal bizonyítom, újra és újra, igaz, ebbe már vegyítve egy hangyányi gyengédséget is, ám hogy nem olyan vagyok, mint a gazdag kérői lennének, az biztos, nyelvem vad táncot jár az övével, hogy aztán mégis hagyjunk némi szünetet. - Azért csinálom, mert provokálod. Más nem bánik így veled, valakinek mégiscsak kell. – Bukik ki belőlem a magabiztos mosoly, a kezét nem engedtem el, végigsimítok rajta, tudom, hogy ezen is meg fog sértődni, lényegében igazi vadmacska. – Nem félsz attól, hogy az apád nem egyedül jön, hanem hoz neked egy igazi piperkőc kísérőt az álarcosbálra?
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nagyon fura egy felfogása van, amivel még mindig nehezen tudok kezdeni őszintén szólva, csak próbálkozom legalább. Nem azt mondom, hogy rossz ember, csak hogy sok dolgot hozzám képest határozottan furán értelmez. Azt nem értem, hogy miért gondolja azt, hogy ő egyértelműen mindent jobban tud, mint én és még kicsit sem tévedhetetlen, mert hát... igenis ő is tévedhet. Ne gondolja már úgy, hogy ő mindenben tökéletes, mert nagyon nem így van. Inkább csak dacosan ellenáll a szerinte rosszaknak titulált gazdagok világának, csak nem tudom, hogy miért. Őszintén szólva lassan már tényleg kíváncsi vagyok a dologra, meg persze az okokra, mert valami miatt azért tényleg van ez az egész, valaki nem lesz ilyen gyűlölködő csak úgy magától, csak hát... akkor mégis mi a fenétől? - Kölcsön... csak épp azt is engedély nélkül igaz? - mert hát na az én világomban, meg az én felfogásomban azért ez nem így megy. Nem veszünk el csak úgy bármit, mert épp azt akarjuk, ő pedig pontosan így vette el a csókomat, pedig én aztán biztos, hogy nem mondtam, hogy lehet és még csak nem is utaltam rá. Azért e miatt még mindig mérges vagyok rá, de sok mindent nem tehetek, no meg ha fújok rá attól még semmi sem lesz jobb. Egyszerűen csak valahogy jó lenne megértetni vele, hogy a dolgok másképp működnek normális esetben, mint ahogyan ő azt elképzeli. Majd... próbálkozom, ilyen téren elég kitartó vagyok ahhoz, hogy ne hagyjam csak úgy magamat, ennyi biztos. - Miért gondolsz ennyire butának, hogy úgy sem érthetem? - jó azért ez bántó és sértő és ezt láthatja is rajtam. Nem egy öt éves vagyok, aki még nem érti a világot és mások indokait. Sok mindent értek, maximum másképp látom, de ettől még nem kell így lenéznie, nem szolgáltam rá. Másképp látom a dolgokat, ő valahogy sokkal ködösebben és negatívabban, én legalábbis így látom, de persze mégis engem szól le és engem állít be lényegében majdhogynem butának és akkor ne essen a dolog rosszul? - Nekem eddig pedig nagyon úgy tűnt, hogy mindenkit elítélsz, aki gazdag, mintha mindenki rossz lenne, hiszen... velem is úgy viselkedtél, pedig nem is ismersz. - akkor mi alapján dönti el, hogy ki az, aki rossz és ki az, aki nem, ha előre mindenkit elítél? Akkor már az lenne a logikus, ha senkit sem ítélne el, aztán ha valaki mégis rossz, akkor majd igen, de ő nagyon nem így működik. - Felfedni? Mit akarsz felfedni? - nem értem, tényleg... mintha valami nagy lappangó titok lenne a háttérben, amiről neki le kell lebbentenie a fátylat, pedig mindig is voltak gazdagabbak és kevésbé gazdagok. Gondolom már ő is az, több pénze van, de mindet el is osztogatja másoknak? Nem azt mondom, hogy az egyenlőség rossz, de ha valaki tesz érte, hogy több legyen neki, a nem bűnös. Jó persze, ha azt rendesen teszi, de itt most megint visszajutunk a nem automatikusan minden gazdag elítélendő részlegre, mert... akkor sem így van. - Nem királylány, én csak... ennek nem így kellene lennie. - bököm ki, de persze most se nagyon hagy nekem időt, miért is hagyna? Ő nem olyan típus, és én bármennyire is tudom, hogy kellene még sem tudok ellépni előle, amikor a kezébe fogja az arcomat. Csak marad a pislogás és tudom, hogy mi jön majd megint... csak most egy kis időt ad és nem olyan vadul csinálja. - Pedig... pedig... - nem sikerül semmi értelmesen kipréselni magamból, megint megcsókol, és csak az első pillanatokban ellenkezem, akkor is csak annyira, hogy nem csókolok automatikusan vissza, hanem megpróbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne... na persze nem megy. Végül az én ajkaim is moccannak, visszacsókolok. Ha most itt lenne Aisling, akkor a háttérben diadalittas mosollyal dörzsölgetné a tenyerét össze, bár azért Eugene-ről nem mondható el, hogy olyan végtelenül romantikus lenne, akit ő akart nekem. Sejtelmem sincs, hogy mikor lesz vége... de mégis csak egy halk sóhajt hallatok, amikor eltávolodik, csak aztán rázom meg a fejemet. - Nem... nem csinálhatod ezt folyton. - erőteljesebben kellene mondanom igaz? Sokkal határozottabban, hogy tényleg érjen is valamit.
Azt hiszem fogalombeli gondok vannak közöttünk. Ő úgy véli, hogy úriembernek lenni ugyanaz, mint becsületesnek lenni, és ismerni az illemet. Ez már kötekedés a részemről, ám számomra az úriemberek azok a pökhendi, gazdag népség, aki átgázol másokon. Ettől még, hogy nem tartozom közéjük, még lehetek becsületes, és elfogadhatom, hogy a lány rosszul érzi magát azért, amiért az akarata ellenére letámadtam, és még a kendője is nálam maradt. Egyértelműen a harag vezetett, és hát nem ő a hibás a hátterem miatt, így a bocsánatkérés szívből jön, ettől még nem fogunk egyetérteni a kardinális kérdésekben. A két világot nem én fogom egyesíteni, ám ha eljön az ideje, fel fogom nyitni a gazdagok szemét, hogy mekkorát tévedtek. Mert már dolog kárt okozni, és más a gyilkosság. Hiszen a szüleimet megölték, hidegvérű gyilkosság áldozatai lettek. Ezen pedig nem fogok dilemmázni, hogy Grace úriembernek tart, vagy sem. Ellenben a lány gyönyörű, és még a dac ellenére, amely sugárzik belőle, s hogy sajnálom, hogy durva voltam, mégis éget a csók, amit tőle loptam. Bocsánatot kérek, de szégyenleni nem fogom, az biztos. - A kendő nem volt az enyém. A szádat is csak kölcsönbe vettem. Lopni nem szokásom. – Felelem cinkos mosollyal, érezve, hogy még mindig zavarja a dolog, legalábbis előttem mindenképpen, hogy belül mit érez, azt még nem tudhatom. Most, hogy újra látom, olyan, mintha ismét előlről kezdenénk az ismerkedést, a csók emlékét viszont már kitörölhetetlen nyomként őrizzük. Amikor egymásra nézünk, óhatatlanul eszünkbe kell hogy jusson, hiszen egyikünk fellépése sem változott. Ő az édesen dacos úrilány, míg én a feltörekvő fenyegetés, aki elveszi, amit akar. - Nem akartalak olyan dolgok miatt bántani, amit még nem érthetsz. Majd egyszer talán átlátod az indokaimat. – Ismerem be, hogy valahol az én hibám volt, mellesleg ahogyan nyilatkozott a dogmatikus szabályaik alapján, az már végképp nem tetszett, ráadásul a gyönyörű pofi még provokált is, ez volt a leglogikusabb tett, támadni, elvenni, megfúrni az eszméket, és a csodaszép lányból kicsókolni a szuszt. - Nem mások szerint. Egy bizonyos kör szerint. Rengeteg barátom van Grace. Becsületes, dolgozó emberek, és hidd el, még a vagyonos rétegből is. Nem vagyok annyira elvakult, hogy azt higgyem, mindenki, akinek pénze van, zsarnok lehet. Csak többségében. Azért vagyok itt, hogy ezt felfedjem – Nem megyek bele a családi történetbe, nem tartozik rá, hogy mit tett Margaret és Patrick Willam, a lány vélhetően nem ismeri őket, és amúgy sem tudna elfogulatlanul nyilatkozni a saját társadalmi köréről, vakon mellettük állna. Akkor meg nincs értelme ebből is vitát generálni. Én tudom, hogy Santiago és Mabel rendes emberek, apám barátai, a nevelőszüleim, mindenüket odaadták, hogy tanulhassak, és hogy legyen pénzem elkezdeni. És ezt a pénzt fogom kockáztatni, elveszteni, ha sikerül beteljesíteni a bosszúmat. Hiszen ez már nem a vagyonról szól. Minden másról, ami mögötte van. Én leszek a bosszú megelevenedett arca, amit ilyen kis édesszájú lánykák nem érthetnek. - Talán majd én is. – Bólintok mosolyogva, eszem ágában sincs meghívni, a családjával biztosan jelen lesz, különben is, nem vagyok én valami romantikus lovag, hogy randevút kérjek tőle. Még a csók ellenére sem, nem vagyunk olyan viszonyban, hogy most legyen értelme szerelmesen andalogni. – Kierőszakoltam? Csak azért mondod, mert más nem bánik így veled... Azt hiszed, hogy az a természetes, hogy te vagy a királylány. Hát nem. Nagyon nem. – Ismét magamhoz rántom, még az sem érdekel, ha ezúttal jobban ellenkezik, mint az előbb, de aztán... megállok, és a tenyerembe fogom az arcát. – Engem nem érdekelnek a szabályok. Sem a tisztelet. – Megcsókolom ismét, ezúttal sokkal könnyedebben, puhábban, és csak akkor váltok keményre, ha nagyon látványosan ellenkezne, egy kis dulakodás még belefér. Ellenben a puhaság ellenére sem vagyok visszafogott, szétnyitom az ajkait, és bár nem dugom le a nyelvemet a torkán, végigjáratom az övén, gyengéden, férfiasan maszírozva az övét.
♫ You’ll be my heart ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Válaszúton ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
