2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Hát az! Gondolom magamban, nagy szemeket meresztve anci visszakérdezésére. Kézzel, mugli módon takarítani a varázsvilágban nem túl jó, egyébként meg a suliban is mindent a pálca segítségével csinálunk, persze ott lehet. Kipróbálni, megtanulni, elvégre azért vagyunk ott. Így sokkal több mindent tanulunk meg mintha otthon maradnánk és a szüleinktől tanulnánk, és van akinek csak egy szülője van, vagy annyi se. Azt nem mondom, hogy soha nem akarom kipróbálni milyen muglinak lenni, de biztosan fárasztó és ami még rosszabb egy csomó időbe telik minden. *-Nem gondolom, mert pálcával gyorsan készen van, de tekintettel vagyok rád éccsanya és majd vigyázni fogok.* Elvégre nem célom, hogy a festés végén egy hullafáradt anci maradjon csak, mert akkor már csak pihenésre vágyik és fuccs a késő beszélgetésnek, az anya-lánya fagyizásnak, meg a hasonló csajos dolgoknak. Azért mert nem szeretem a rózsaszínt, még nem vagyok fiú. Ám büszkén kihúzom magam amikor tökéletesnek mondja a munkámat és _nem jegyzi meg, hogy esetleg volt benne pici varázslat is_, ha észre is vette, az én ancim van olyan tapintatos, hogy nem hoz kínos, magyarázkodós helyzetbe. *-Okéokéoké! Sima módszer. *Vigyorgok ezerrel, békaszéles szájjal, majd megmerítem az ecsetemet és mellé állok a fallal szemközt. Akkor kezdhetjük is a közös festést és, hogy ne legyen olyan nagy a csend, elkezdek énekelni egy számot a roxforti Black Birdstől. Anci talán nem ismeri őket, de a refrénjük tök egyszerű, úgyhogy nemsokára talán már ketten énekelünk és milyen jó festés közben még táncolni is. Persze az én táncomat csak erős idegzetűek nézhetik – általában az anyák azok – és korántsem lehet táncnak nevezni, de legalább a ritmust tudom tartani és jó festeni mikor riszálod a segged.*
//Imádtam, köszi, bár sok minden kimaradt, de majd a következő játékban bepótoljuk az ötleteket //
- Rabszolgamunka? - elnevetem magamat. Ejj látszik, hogy Sam már a jóhoz van szokva, pedig azért vannak helyzetek, amikor igenis jó csak úgy a hagyományos módszerrel dolgozni, akár takarítás tekintetében, de nem fogom erről győzködni őt, annak amúgy se lenne semmi értelme és persze elfáradunk majd épp eléggé ahhoz, hogy ne kelljen még takarítani is fárasztó mugli módszerekkel. - De persze majd levarázsolom, de azért mégis jó lenne nem takarítani olyan sokat utána nem gondolod? - tudok azért én egyszerűbb módszereket és a plafon fröcskölése nem tartozik ide. Vicc volt, a fene gondolta, hogy Sam a végén még komolyan veszi. Mindenesetre remélhetőleg végül nem ezt választja és akkor gyorsan lerendezzük a plafont. Vagy mire oda jutunk elfárad annyira, hogy gyorsan túl akarjon lenni rajta, hiszen a mintákkal úgyis elleszünk pont elég ideig. - Tökéletes! - és újra nevetek, hiszen festék van most már mindenhol, a végén még az ebédünkön is lesz, lassan jó lenne elmentenem valahová a tányérokat, mert ideje korán lehet majd takarítani. - De azért jobb lenne a sima módszer. - teszem még hozzá most már egy enyhébb mosollyal, hogy aztán én is nekiálljak. Van dolgunk, be kellene fejezni a festést és a mintákat is megcsinálni, de elleszünk vele és azt hiszem ez tényleg tökéletes megoldás arra, hogy kicsit ne gondoljunk arra mennyire hiányzik Bobby és hogy Michael és a szülei miket léphetnek meg még a válás közepette, hogy elvonják őt tőlünk.
-És az miért baj? Majd levarázsolod rólunk a festéket. Azért remélem Éccsanya takarítani nem mugli módon akarsz?! Az rabszolgamunka! *Még az ujjamat is felemelem, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsak a mondandómnak. Ha ő kézzel akar takarítani, hát csinálja nem szólok bele, de engem ne akarjon rávenni. Jó dolog a mugli festés, mókás meg minden de takarítani már nem úgy fogok utána. Mondjuk én nem varázsolhatok itthon de mondjanak nekem olyan gyereket aki nem tette meg a nyári szünet alatt. Egyébként meg úgy sem tudják beazonosítani ki varázsolt, legfeljebb ha tiltott varázslatot alkalmaznék, de olyat meg nem fogok. Amikor egyet ért velem az unikornisokkal kapcsolatban csak bólintok. Remélem azt is olyan könnyedén veszi, hogy jövőre Legendás Lények Gondozása mellett más különórákra is elmegyek majd, Hagrid minden bizonnyal örömmel tanít majd és ha pont egy engedékenyebb napját kapom el – mondjuk nem engedékeny neki nincs – akkor még sárkányokat is mutat nekem. Persze csak ha épp vannak a roxforti birtokon. Addig megelégszem a Kentaurokkal és az unikornisokkal. Amikor figyelmeztet, hogy „ne olyan sokat egyszerre” akkor én persze a festékre gondolok, eszembe sem jut, hogy ő meg a tésztára, teli szájjal viszont csak a megemelt szemöldököm jelzi, hogy kérdeznék valamit és el is várom, hogy kitalálja mit. Elvégre boszorkány és az anyukám, szavak nélkül is meg kell értenie. Vagy nem? A szín végül elkészül, a baj csak az, hogy nem követtem nyomon az arányokat. Ám ez nem akadályoz meg abban, hogy amikor engedélyt kapok a konkrét festésre, a csöpögő ecsetet meglendítve egyből a fröcskölős technikát alkalmazzam. Jut mindenhova, ancira is, rám is, bár az én pólómon nem a festék az első folt. Viszont gyönyörű lett a fal, mivel rásegítettem a pálcámmal is, amit anci nem biztos, hogy látott, lévén a bal kezemben volt. *-Na milyen? *Kérdezem diadalittas arccal, remélve, hogy a varázslat észrevétlen maradt.*
Nem tehetek róla, elnevetem magamat, ahogyan nézem azt a nagy gondolkodást, ahogyan a plafon festéséről elmélkedik. Végül is meg tudom érteni, hogy nehezen dönti el, mi is legyen végül is, én se könnyen hoznék meg egy ilyen nehéz döntés, még annak ellenére sem, hogy igazából a fröcskölős verziót viccnek szántam. - Én azért mégis a lebegős megoldásra szavaznék, a fröcsköléssel be vallom csak vicceltem, az eléggé sok maszattal járna és a falaink is olyanok lennének, hiszen nem lehetne rendesen becélozni. - na igen mi és az egész lakás egy az egyben tiszta testékesek lennénk, ami nem hiszem, hogy túlzottan hasznos lenne, úgyhogy nem... nem a legjobb megoldás akkor sem, ha én voltam az, aki javasoltam a dolgot. Na igen belegondolhattam volna, hogy ha nem mondom komolyan akkor ki sem kellett volna mondanom, mert Sam gond nélkül komolyan veszi. Melyik gyerek ne élne egy ilyen lehetőséggel? - Így van, az unikornisok és eléggé legendásak. - és persze tudom, hogy az apja miatt esett végül rájuk a választása, ez egyértelmű és persze örülök is neki. Andrew örülne, ha látná, hogy hatással van Samre, még ha sajnos ez nem is történhet meg. - Rendben te vagy a főnök, akkor válaszd ki, hogy mit mivel kevernél és ne.... olyan sokat egyszerre! - oh hát már késő a nagy adagnyi tészta a szájába is kerül, nekem esélyem sincs már tenni ellene, csoda, hogy nem csöpögteti el, bár feltakarítani nem nehéz és a ruháján úgy is lesz festék, egy kis paradicsom szószon már semmi sem múlik. - Jónak tűnik, nézzük meg a falon. - javasolom, ha már meg van a kívánt szín. Első körben teszteljük, úgyis mindent ki kell festeni, megvárni míg megszárad és csak aztán jöhet a minták felfestése. Az se lepne meg, ha addig Sam kellően elfáradna ahhoz, hogy az aprólékos részét holnapra hagyja, hiszen ma még utazott is egy sort.
*Nem is tudom hirtelen, hogy anci melyik ötlete tetszik jobban. Az, hogy pöttyös lesz a plafon vagy az, hogy fellebegtet és úgy festhetek. Megtorpanok minden mozdulatomban és talán túljátszom de a mutatóujjamat az ajkamra téve töprengek, még a homlokomat is ráncolom a nagy dilemma közepette.* -Hát nem is tudom éccsanya, nekem mindkettő tetszik. Szerintem klafa a pöttyös mennyezet, ha mondjuk sötétkékre vagy feketére fehéret fröcskölünk az olyan mint az éjszakai égbolt, de lebegve festeni….hhmmmmhhhmmmm…..szuper!!! *Össze kellene kötni a kettőt, mondjuk ha lebegve fröcskölök, de persze ezt nem kell tudnia, ráér később is megtudni….észre fogja venni amikor csupa festék. Ezen még merengek annál is inkább mert van más merengeni valóm is, mint például az, hogy éccsanya ráharapott az unikornisra.* -Hát tudod azért azok is legendás lények nem? Eléggé legendásak. *Nézek rá jelentőségteljesen bólintva, félmosolyba húzva a számat. Apci is szerette és csodálta őket, biztosan sokat tudott róluk, kár, hogy nincs itt, hogy meséljen róluk. Én meg mostanában sokat gondolok arra, hogy legendás lényekkel foglalkozzak, ahhoz pedig már most el kell kezdeni ráhajtani a tantárgyra. Persze nálam előnyben vannak a sárkányok. A kék csík a falon hirtelen fos színű lesz a hozzá kevert festék miatt, így azt hiszem a mennyezet sem lesz tökéletes. A pálcára határozottan fejet rázok, a lebegtetés az más de festeni csak maradjunk a mugli változatnál. *-A-a-a-a! azt már nem éccsanya. Keverjünk kis tálkába össze kis festéket és meglátjuk milyen színű lesz, csak az arányokra kell figyelni. Addig eszem egy falatot, ez a festés elég fárasztó. *Na meg a kamasz hormonok, na azok aztán felgyorsítják az anyagcserét, elég sokszor megéhezem a Roxfortban is, nem véletlen, hogy lejárkálok a konyhára sütiért a házimanók már ismernek jól. Festékes kézzel nyúlok a villáért és magamba tömök egy nagy adag tésztát szósszal, amiből egy kevés az államon csorog le. Úgy nézhetek ki mint egy hörcsög aki betakarított télire, lassan rágok és óvatosan veszem a levegőt is, de amíg elfogy a számból a kaja, addig sokat lehet festeni. Beszélni azt nem, de hümmögve azért csak elmondom milyen finom. Nekiállok kevergetni a színeket, halvány fogalmam sincs a végére, hogy miből mennyit kevertem a másikhoz de egész jó szín jött ki belőle. Jó lesz háttérnek.*
Csak egy mosollyal reagálok. Persze tudom én, kell a rugalmasság, de részemről már az is az volt bőven, hogy felhoztam a kaját és festés közben ehet egy-egy falattal, nem kell megvárnia a fenti teendőket az evéssel. Azért lássuk be úgy lenne a jobb, de tudom akkor meg durcás lenne, plusz annyira habzsolna, hogy végképp nem érnénk el a dologgal semmi sikert. Mindenképpen így a jobb, aztán majd okosan összerendezzük szépen a dolgokat és a jó szervezés is mindent megold majd. Egyelőre viszont figyelem csak, ahogyan a sajttal küzd, én maradok az evésnél, addig hagyom kibontakozni Samet. Így is szimplán törökülésben a kezemben a tányérral falatozgatok. Nem hiszem, hogy e miatt rám pirítana, sőt talán még el is lesz vele, ha egyedül próbálkozhat, maximum adok szóbeli utasításokat. - A fröcskölés nem a legjobb ötlet, mert akkor minden kék pöttyös lesz és nem is valószínű, hogy a plafon egybefüggő lenne tőle. Inkább fellebegtetlek és akkor festheted a plafont, mit szólsz? - egy kis repüléssel egybekötve nem rossz az, ha pedig elfárad, akkor a maradékra ott a mágia, amivel feljuttatom a festéket a magasba. - Szóval mégis szeretnél egy unikornist? - elmosolyodom, hiszen azért ez jól esik és örülök is neki. Tudom én mennyire ellene volt az unikornis témának főleg az elején, de az apja miatt mégis csak benne lenne. Tudom, hogy csak miatta, de ettől még nem kevésbé jó érzés. Ha Andrew látná... de nem fogja látni, mert ő már nem láthatja. Talán, ha létezik valamiféle túlvilág és onnan figyel minket, akkor most mosolyog, ahogyan én is. - Ha kevered a színeket nem biztos, hogy a legjobb jön ki belőle, tény nem a legelőnyösebb a szobádnak. Szabad? - előkerül a pálcám és ha nincs ellenére, akkor korrigálom a hibát. Azért még se legyen fos színű a fal, főleg mert már belekevert kicsit a másikba is. Az úgy nem az igazi, azon is javíthatunk. A varázslat sok mindent megold, de azért mégis érdekesebb így próbálkozni. - Inkább előre gondold ki mit szeretnél, kikeverjük és aztán jöhet a festés. - na igen, ha még nem tudja pontosan milyen színből mi lesz, jobb ha nem próbálkozik a bonyolultabb keverésekkel, vagy legalábbis nem próbálja meg csak úgy random egymáshoz adni őket, mert annak ilyen kellemetlen eredménye lesz. Még jó, hogy viszonylag könnyen tudunk rajta javítani.
-Ünneprontó! *Elhúzom a számat. Anci néha tényleg annyira felnőtt tud lenni, hogy az már fáj, persze tudom, hogy igaza van, nekem nem is kell semmit sem csinálnom és megtalál a baj, de ha nem ellenkeznék akkor azt hinné beteg vagyok. Vagy nem? Színpadiasan nagy sóhajjal veszem tudomásul, hogy a kettő együtt nem fog menni. Nem mondom ki, de beleegyezem, hogy külön fogok enni és külön festeni. Anélkül is minden csupa festék lesz, és különben is, kamasz vagyok és egy varázslósuli diákja, komolyan az lesz a legkisebb bajom, hogy a nyári szünetben festékes tésztát eszem. De hát nem kell mindent komolyan venni és ezért is támadom be egy kis festékkel, vigyázva, hogy a kajája tiszta maradjon és örülök, hogy nem kapok vissza kétszer ugyanannyit a nyakamba. Megmenti a sajtomat, elég fura ahogy visszavillázza a tányérra, amaz meg elszakad mert már nem tud tovább nyúlni és a maradék amit nem sikerült a számba gyömöszölni, most ott lóg az államon, le egészen a pólóm nyakkivágásáig. A számmal és a nyelvemmel húzom felfelé, de ez már csak ösztönös, mert egyébként a falra, festékre figyelek, végre megkezdődhet az érdemi munka. *-Jó, úgy is lesz ég a falon is, tök mindegy hol kezdjük. A plafont egyébként hogyan oldjuk meg? Túl magasan van. Szerintem fröcsköljük lentről, akinek a fröcskölése jobban eléri, az nyert. De tilos mágiát használni. *Persze ebbe nem fog belemenni, létránk meg nincs, legutóbb még nem volt amikor még otthon, a régi otthon ahol Michael lakott, le akartam szerelni a karnist. Persze leszakadt, Bobby visítva rohant, hogy beáruljon ancinál. A kis pisis. *-Keverjünk bele fehéret. Mit szólnál ha a hippogriff mellett lenne egy unikornis is. *Ezen nem gondolkodtam, de tényleg, csak kibukott belőlem. Tudat alatt foglalkozom apcival és anci nem tudott meggyőzni csak tekintettel vagyok rá és azért nem beszélek róla meg arról, hogy szerintem nem halt meg. Este beszélnem kellene a dédivel, agyalhatnánk azon mi történhetett vele. Vagy elmehetnék a Minisztériumba megérdeklődni, hogy kivel és hol volt utoljára. Egy könyvtárban úgy sem fogom megtudni. Riadóztatnom kell Lucast. Most viszont nézem azt a sötét csíkot amit a falra húztam. Mit is lehetne kihozni belőle, sem a hippogriff sem az unikornis nem kék. Vajon milyen lesz ha zöldet húzok rá? Ha pirosat akkor lila lesz, ezt még én is tudom. A kékes ecsetet belemártom egy másik festékbe, keverednek, fura szín lesz belőle de a falra kerül. Fintorogva nézem.* -Hááát ez olyan mint a fos.
Ma kivételesen lehetek engedékenyebb. Tényleg csak kivételesen, de mégis csak nehéz mindkettőnknek az, hogy nincs itt Bobby, meg aztán most kezdődik csak a nyár, régen voltunk együtt, nekem is hiányzott, ennyi belefér. Sam már elég nagy ahhoz, hogy csak azért, mert van egy kivételes nap ne akadjon aztán minden nap ugyanúgy eltérni a megszokott szabályoktól, legalábbis nagyon remélem. Holnap ugyanis már kénytelen lesz megint rendesen az asztalnál enni, ecset és festegetés nélkül, de nagylány már, elfogadja majd. Amúgy is készen leszünk ma a festéssel és akkor nem is lesz szükség rá, hogy holnap is felrúgjuk a jól megszokott kerékvágást, meg aztán Bobby-nak sem mutathatunk rossz példát, ő még nehezebben kezeli a kivételesen most az egyszer lehetőségeket. - Mert mindketten tudjuk jól, ha nem figyelsz oda rendesen abból csak baj lesz és a festékes spagatti nem a legjobb ízre és színre sem, az egészségességéről már ne is beszéljünk. Vagy marad az asztal és csak utána festünk. - nem vagyok azért túlságosan komoly, a mosoly most is ott játszik az arcomon, ez inkább csak játékos fenyegetés volt. Ha felrúgjuk a szabályokat, akkor is muszáj kicsit szabályszerűen felrúgni őket, legalább valamennyire figyeljünk oda, mert a végén tényleg nagy kalamajka lesz és bár pálcával mindent meg lehet szinte oldani, azért még sem kellene, hogy a kaja festékben ússzon. - Hát persze, túl tiszta vagyok. - felnevetek, amikor kapok az arcomba egy kis testéket, aztán egy falat még nekem is, majd én is felállok, hiszen úgy sem fogja megvárni, amíg megeszi. A sajtja után kapok azért a villámmal, hogy minél kevesebb menjen a földre és mindenfelé, meg a sajt se menjen a földön elcsöpögtetett festékbe lehetőleg, gyorsan visszarántom a tányérba, aztán már indulok is utána. - Ha a plafon világos kék legyen, akkor keverni kell hozzá egy kis fehéret, de talán kezdhetnénk a falakkal, a plafon kicsit magasan van. - és én még nem hoztam be a létrát, főleg mert nincs is. Na igen erre nem gondoltam. Persze lebegtetni még mindig lehet, ha plafont szeretne festeni, akkor felemelhetem addig, de talán a plafont tényleg könnyebb lenne szimplán megoldani varázslattal és a magasabb pontokat is, vagy... szerezni egy létrát. Hát én sem gondolhatok mindenre nem igaz?
*Mindig keverem, na és? Így legalább mindig meglepetés a tészta amit anci csinál. Csak vállat vonok mosolyogva, végül is most teljesen mindegy mit fogok enni, mert úgy sem arra fogok figyelni hanem a festésre. Nem rég még éhes voltam, de az én koromban a lelkesedés elveszi az étvágyat mint a cukor, csak azért eszem, mert ancinak ez volt a feltétele, igazából ráérne később is, úgy cirka este tíz körül. Mire visszatér én már festékes vagyok, de csak a kezemen látom a kék maszatot, elmélázva kapom fel a fejem, mert belül egészen máshol jártam eddig. Már terveztem a falat, tudom mit szeretnék de ezzel a mugli festéssel tanácstalan vagyok. Színkeverés és miegymás, hát nem olyan mint a megálmodott mintát pálcával suhintani a falra. Nem mintha azt csináltam volna már. Megemelt szemöldökkel nézem a kezemen a festék hűlt helyét és ijedten kapom az arcomhoz, mikor anci arról beszél, hogy ott is festékes vagyok, így viszont az arcomról megint kerül a kezemre kékség, de persze nekem teljesen hidegen hagy. *-Gondolom biztosan.....jó de mijjért? Van másik kezem enni. *Egy anyától jogos kérés, egy kamasztól jogos kérdés. A nevetése ragadós és örülök, hogy ancit boldognak látom, legalább most. Szeretem a mosolyát és azt a gurgulázós nevetését is ami mindig valamilyen huncutságra utal, nem sűrűn csinál így, azok mindig kivételes helyzetek. Én is nevetek, nem szem az ecsettel "fenyegetem meg" bár eddig nem jutott eszembe, de most a kis ördög ott csücsül a vállamon és azt súgja, hogy anci biztosan nagyon jó kedvű lesz ha összefröcskölömű. Természetesen vigyázva arra, hogy a festékből csak rá jusson a tésztájára ne. *-Szerintem veled kezdem mert túl tiszta vagy. *A szemöldökeimet megugráltatom, vészt jóslóra véve a figurát, bár nem tudom mennyire megy ez át neki. Feledve a muglis szabályt, elővéve a pálcámat, a csöpögő ecsetről némi festéket anci felé küldök.*-A kékkel kezdjünk, szép tavaszi eget szeretnék. *Valahogy ki kellene világosítani, mert ami az ecseten van az inkább a déli tengerekre hasonlít vagy a Hóllóhátasok kékjére. Anci viszont feltételezem egy falat tésztát szeretne a számban látni, hát mielőtt még reklamálna teletömöm magam egy nagy adaggal, a sajt meg nyúlik utánam de azzal már nem akarok vacakolni. FESTÉS VAN!!!! Próbaképp a falra húzok egy csíkott, egész jó móka.*
Néha kell egy kis engedményt adni, ha nem is sokat, hiszen ha mindig csak nemet mondunk és mindent csak tiltunk annak semmi jó vége nem lehet. Ezért is megyek bele, hogy egyszerre fessünk és egyen, még ha normál esetben ilyesmire nem is bólintanék rá, de ez most nem a normál eset, főleg úgy hogy nem rég még Bobby miatt volt szegénykém maga alatt. Most ennyi belefér kivételesen, aztán majd holnap visszatérünk a hagyományos dolgokhoz. - A milánói a gombás, ezt mindig kevered, de most csak sima sajtos, az a legjobb! - a mosoly nem tűnik el az arcomról, főleg a lelkesedését látva. Nem lep meg és persze az sem, hogy mire visszatérek már eleve festékes egy kissé. Lelebegtetem a tányért a földre, hiszen nem sok minden van itt és én magam is egyszerűen csak törökülésben leülök, miután persze egy pálca intéssel legalább a kezét megtisztítotttam. - Az arcod marad, úgyis lesz még rajta bőven igaz? - gondolom nem is sejti, hogy már sikerült bekékítenie magát, ezért csak ezzel a halvány célzással világosítom fel róla. - Azért majd amikor épp eszel az ecsetet tedd le. - nevetem el magamat, ahogyan közelít. Én azért eszek pár falatot, mielőtt még másba kezdenék, aztán persze jöhet a festés is. - Melyik falat milyen színnel kezdjük? - egyelőre még azért hammogok és remélem ő is befal pár falatot, ha már itt a kaja, amúgy is melegen a jobb, főleg a finom nyúlós sajt, aztán csak utána esünk neki igazán. amúgy is ismerem annyira, hogy ha elkezdi igazán lefoglalni magát, akkor esze ágában sem lesz enni.
*Mire hazaérünk és beszabadulok az új szobámba, vagyis fel a padlásra, már nem is vagyok igazán éhes. Vagyis az vagyok, csak épp nem veszek róla tudomást, mert sokkal jobban izgat a munka és a mugli féle falfestés, meg az, hogy hogyan is fog kinézni a szobám, ami csak az enyém lesz. Azért jó nagyobb testvérnek lenni, mert több kiváltságom van, nekem aztán senki ne mondja, hogy a kistestvérek mindent megkapnak mert kicsik és jobban el vannak kényeztetve. Lehet, hogy más családokban így van, de az én anyukám pszichológus és jobban tudja. Szóval hamarosan testileg, gyomorilag és lelkileg is ki leszek elégítve, mert anci beleegyezik, hogy egyszerre egyek és fessek.* -Tészta???!!! Milánói? Sajtos? Gombás? Mindegyik? *imádom a suli kosztot, de azért a Milánóit nem lehet felülmúlni főleg ahogy anci csinálja. Sosem sajnál róla semmit, tocsog a szószban és nyúlik rajta a sajt, az a legviccesebb. Majd megpróbálom úgy csinálni, hogy a tészta ne legyen festékes, de ha az lesz, hát nem mindegy? Egy kis kosz nem árt, festék sem. A következő pillanatban már jön a többi feltétel aminek eleget kell tennem, hogy minden úgy legyen ahogy én szeretném. Nincs ebben hiba, éccsanya megtanította, hogy ha kapni akarok akkor adnom is kell, szóval mire kiejti a „fröcsköl” szót, én már ott sem vagyok, már a lépcsőről lefelé száguldva – az utolsó három fokot átugorva - hallom a hangját egyre halkabban, vagy hangosabban ha esetleg megpróbál vele utolérni. Lent vár az utazóládám, amit egy pálcasuhintással nyitok ki, ennyit talán még megengednek a minisztériumiak, a ruhák pedig szépen szállingóznak kifelé mint a hópelyhek télen. Repülés közben kapok el egy szakadt nadrágot és egy kifakult pólót amit akkor szoktam viselni mikor a büntetéseim egyikét töltöm, rendszerint a bájitaltanteremben vagy épp kint Hagridnál ahol térdig gázolok a jó ég tudja miben. Mire ő visszatér szintén átöltözve, gőzölgő tányérral a kezében, én már a fele cuccot kipakoltam, mivel nem tudtam magammal mit kezdeni. Nem láttam neki, csak nézegetem az ecseteket, azért persze van róla fogalmam hogyan használják. A színkeverés viszont gyanítom nem úgy megy mint pálcával. Belemártom egy kékbe az ecsetet, majd kiemelem és nézem ahogy a festék csorog vissza a kerek dobozba. Persze néhány azért felcsapódik és szétspriccel és a kezemen is marad amit aztán az arcomra kentem. Fogalmam sincs mennyire, hogy ott van? Hát Merlinem, van ez így. *-Csináljuk már? Sajtos? Hmmm…köszi! *És már állok is fel, hogy a csöpögő festékes ecsettel induljak a lebegő tányér felé és behabzsoljak egy nagy falatot, nyúlós sajttal. *
Sikerül beszerezni a festéket és már csak enni kellene, hogy nekieshessünk a dolognak, de annyira már ismerem Samet, hogy úgy sem tudom majd meggyőzni róla, hogy először egyen és utána foglalkozzunk a festéssel. Igazság szerint már nem is igazán akarok ezzel próbálkozni akkor sem, amikor győzködni igyekszik. Vannak dolgok, amiket nem érdemes erőltetni nem igaz? Néha egy kicsit lehet bűnözni. - Jól van drágám kivételesen, csak ne legyen festékes a tészta. - mosolyodom el és már persze indulnék is lefelé, de aztán megtorpanok, hiszen igen meg kellene mutatni neki, hogyan is kell, de itt hagyni egyedül minden festékkel... hát azt nehezebben vállalom be, főleg azért, mert nem egyszerű ez így elsőre. - Na jó, akkor először is tessék átöltözni, mert a festék fröcsköl és még varázslattal is nehéz kiszedni a ruhából, ha pedig mugli módszerrel festünk nem oldhatunk meg minden varázslattal, tehát olyan ruha kell, aminek nem árt és kényelmes is, mert ez el fog tartani egy darabig. Addig felhozom az ebédet, aztán megmutatok mindent. - érezheti, hogy ennél több engedményt nem fogok adni neki, tehát jó lesz, ha előbb gyors tempóban elővesz valami lazább itthoni szerelést, felkapja, addig én is se perc alatt átöltözöm, hogy hamarosan már az ebéddel, a sajtos makarónival térjek vissza, magam előtt lebegtetve, megtoldva egy kis limonádéval, jó jegessel, mert úgy is ki fogunk melegedni, aztán szépen nekiállok előpakolni minden kelléket, amíg ő elkészül az átöltözéssel.
-Ja, egy bájitaltan óránál nem lehet rosszabb. *Közlöm nemes egyszerűséggel, hiszen ez így igaz. Bármit képes vagyok elviselni, csak Pitonnal néhány percet nem, nemhogy egy egész órát. Inkább megyek a sárkány barlangjába. A seprűről lemondtam, mert az nem megy, de minden másban benne vagyok, a Legendás Lények Gondozása sem kisebb feladat és sokkal veszélyesebb mint mondjuk seprűn ülni és repkedni. Utóbbit sem azért nem művelem gyakran és nagy kedvvel mert eszélyes, hanem mert béna vagyok benne. Az állatok viszont szeretnek és jól is bánok velük, még Sátánka is meg van elégedve, persze tudom, hogy egy macska véleménye nem nyom túl sokat egy sárkányéval szemben, vagy mondjuk egy erklingével vagy graphornéval szemben. Mindezek a dolgok viszont otthon már nincsenek az elmém felszínén, helyettük a falak és azok színei, valamint a mennyezet csillagai foglalkoztatnak, na meg persze az evés. A kettőt azonban nem tudom szétválasztani, mert eléggé izgulok azon milyen lesz majd a szobám ha már készen van, a gyomorkorgásom pedig eléggé hangos ahhoz, hogy eláruljon ancinak aki nem hiszi, hogy halott vagyok. Ha mondjuk eltűntem volna, méltán gondolhatná azt, hogy egy lethifold evett meg, de eléggé látható vagyok. Felnézek rá, kicsit csalódottan amikor megszólít, de egyből tettre kész is leszek.* -Jöhet! Felhoznád anci kérlek szépen nagyon?! Én addig elkezdeném, itt is megehetjük nem? Nem bííírom ki, hogy annyit várjak. Csak mutasd meg hogyan kell. *festeni és ebből már azt is levonhatja, hogy a mugliféle festésre gondolok, mert a pálcával azért könnyebb de nem biztos, hogy olyan szórakoztató. Persze lehetne a kettőt ötvözni és ráfoghatjuk ancira, hogy ő volt ha esetleg a kiskorúak engedély nélküli varázslása miatt megszállnák a házunkat és ha esetleg azon aggódik, hogy festeni és enni nem lehet egyszerre…*-De én tudom mindkettőt egyszerre. Egy falat kaja egy festés…vagy mi. Léccíííí! *A bánatos kutyaszemeket már régóta gyakorlom, egyébként meg nem hagyom magam meggyőzni arról, hogy lent kell ennem, asztalnál (!) csak akkor teszem meg ha lebűvöl. Vagy nem eszek, ez a másik, kissé fájdalmasabb és nagyobb áldozattal járó opció. Esetleg megzsarolom, hogy varázsolni fogok, de ez már a másik véglet. Szóval, bízva abban, hogy anci most eléggé laza és a pszichiáteri tudása is megmutatja neki, hogy most nem érdemes érvelni, lecövekelek a szobám közepén és persze szépen mosolygok, körülbelül úgy mint az öcsém amikor eltörte a vázát.*
Őszintén szólva nem fogok a miatt kétségbe esni, hogy nem akar kviddicsjátékos lenni. Nem egy anya álma, hiszen lássuk be veszélyes sport, akárki akármit is mond és én igenis jobban örülök annak, ha valami olyasmit választ, ami nem veszélyes, sőt lehetőleg valami olyat, amitől biztosan nem lesz semmi baja. Addig jó, amíg Sam nem kacsintgat mondjuk az aurorság felé, pedig tudom, hogy mindennek eljön az ideje, hiszen az apja is épp eléggé kalandvágyó volt, persze, hogy ő is ilyen típus, bármennyire is ellenkezem. Tiltani nem fogom neki, de legalább örülök, hogy más veszélyes tevékenység nem vonzza. - Az még azért odébb lesz, és rengeteget kell majd gyakorolnod tudod ugye? - azért remélem tudja, hogy a hoppanálást sem szabad elkapkodni, abból is baj lehet, hiszen ott hagyhatja valahol esetleg egy testrészét, vagy hasonló, szóval jobb, ha óvatos és akkor sem kapkod majd, csak mert szeretné gyorsan megtanulni. Sam azért nem az az egy helyben ülő fajta, pont em miatt fontos, hogy ne essen túlzásba és erre figyelmeztessem is. Hamarosan viszont már otthon vagyunk és a lepakolás, no meg a kocsi visszajuttatása után jöhet is a jól megérdemelt... pihenés? Sam ugyanis a szobájában fekszik, én pedig csak elmosolyodom, amikor megérkezem. Sejtem én, hogy épp a szobájáról ábrándozik és a fejében már össze is állt, hogy hol milyenre lesznek majd festve a falak. Ennyire már azért ismerem a lányomat és persze a gyomor korgás is tökéletesen jelzi, hogy nincs szó semmi komoly problémáról, maximum az éhséget sorolhatjuk ide, ha az komoly problémának számít, hiszen végül is könnyedén meg tudjuk oldani. - Ha már mindent elképzeltél, akkor jöhet az ebéd igaz? - nem noszogatom, úgyis jönni fog majd, amint megérzi az illatokat. Készültem előre, úgyhogy csak melegíteni kell és teríteni, ami persze ripsz-ropsz készen van hála a mágiának. Úgyhogy nem sokára már finom sajtos makaróni illata csaphatja meg az orrát. Úgyis meg kell tömni a pocakot az előtt, hogy bárminek is nekiállnánk,teli hassal jobban megy a munka.
*Anci útmutatásán kicsit elmerengek. Akkor azok amiket magamra ragasztottam már nem lesznek olyan jók, hamar elveszítik a ragacsukat. Hát a muglis dolgok mégsem olyan jók mint hittem, csak mókásak, nem is értem miért nem töltik az egész napjukat röhögéssel. Végül csak megszabadulunk a boltból, toljuk a kocsit egy néptelen helyre, mert biztosan feltűnne mindenkinek ha csak úgy eltűnnénk az utcáról, majd a kocsi visszakerülne üresen. Aztán persze lehetne felejtőset csinálni a muglikkal, akkor meg anci szívná meg, mert biztosan megdádáznák. *-Aha, oké. Ez azért elég izgi. Már alig várom, hogy megtanuljak hoppanálni, és a takarítós szekrénybe tehessem a seprűt. Hát anci, megnyugodhatsz, kviddics bajnok nem leszek. *Megveregetem a felkarját biztatásként, legalább nem fog aggódni, hogy leesek a seprűről és a gyengélkedőn fejezem be az első meccs első percét. A könyörgésem végül hatással van rá – mikor nem? – és megígéri, hogy még ma elkezdünk egy falat. Többet nem is akarok mert még terveim sincsenek, kivéve a hippogriffet és persze Bobbynak is kell hagyni valamit, hogy ne sírjon a szája a kis hülyének. Tutira ki lesz akadva mire hazajön, Michael szülei ki fogják készíteni a sok hülye dumájukkal. Kíváncsi vagyok mennyit vesz be belőlük, bár ha arra gondolok, hogy az én öcsém és az én nevelésem, szerintem semmit. *-Aha! *Mosolygok rá lelkesen és megfogom a kezét, felkészülök az utazásra. Otthon – az új és régi otthon – segítek lepakolni, de vissza már nem megyek hanem felrohanok a padlásra, hogy lássam mennyit sikerült ancinak tágítania rajta. Nincsenek nagy igényeim, de legalább a bútorok elférjenek és meg tudjak fordulni köztük. Az egész nagynak tűnik de tudom, hogy csak azért mert még nincs igazán berendezve, előbb a falak, aztán jöhet a többi, addig meg elalszom lent a kanapén, még jó, hogy Bobby nincs itthon, nem fog hajnalban felzavarni. Lefekszem a padlóra és a mennyezetet nézem, elképzelem rá a sötét eget és a fényes csillagokat, tök jó lesz. Széttárom a karjaimat mintha repülnék, lehunyt szemekkel képzelem tovább és mosolygok. Anci így találhat rám miután visszatért a kocsi hazaviteléből. Meg sem mozdulok, hátha beveszi, hogy meghaltam vagy elájultam. Nem jó vicc tudom, a frász fog rájönni, hacsak nem lát át a tervemen, persze attól még lehet rajta nevetni. A hippogroff alá oda lehetne festeni a tavat és az erdőt. A sok gondolkodás viszont nincs jó hatással a serdülő gyomorra, gyorsan megéhezem, szóval előbb enni kéne valamit, mellesleg a gyomorkorgás nem igazán sajátja a hulláknak és az ájultaknak. *
Megtehettük volna már máskor is, hogy efféle helyre jövünk Sammel, de valahogy mindig kimaradt a dolog. Persze tudom jól, hogy meg kell mutatni neki a mugli vívmányokat is, de valahogy nem foglalkoztam a dologgal túlságosan sokat. Van pár eszköz, amit ismer, főleg mert ő még nem használat otthon mágiát, de azért nem olyan sok. A matricák eddig kimaradtak a sorból, nem csoda, ha úgy viselkedik, mintha nem lenne teljesen... normális. Persze rá is játszik. Ennyire már ismerem. Szórakoztató elképedt muglikat látni ebben persze teljesen igaza van, bár valószínűleg szegényeknek már kevésbé lehet az. - Egy idő után elveszítik az erejüket, de ha tiszta felületre ragasztod, akkor ott maradnak sokáig, csak nem szabad levenni, feltenni, mert akkor tönkre megy csak. - főleg, ha jól tudom ezeknek a falmatricáknak azért olyan erős ragasztója van, hogy leszedni is jobb esetben nehéz, nem hogy újra feltenni és leszedni. Majd Sam is meglátja, amint készen van a festés és teljesen meg is száradt, hogy akkor milyen lesz a végeredmény. Nem fognak azért a matricák csak úgy lepotyogni a falról, e miatt nem kell aggódnia. - Végül is igen, és úgy kell csinálni, hogy ne vegyék észre. - mosolyodom el, hiszen kocsink nincs és én biztos voltam benne, hogy a kis trükközést Sam biztosan élvezni fogja. Már csak ezért is volt értelme ennek az egésznek, hogy jól szórakozzon rajta, ahogyan igyekszünk elrejteni a muglik elől a tényt, hogy nem fogunk csak úgy hagyományos módon kocsival hazamenni. A gurulós szerkezet szépen kint marad, mi pedig hoppanálhatunk. A kocsit majd szépen visszaküldöm, ha lepakoltunk róla és akkor nem kell egyesével szórakozni az apróságokkal sem. - Jól van és hagyunk Bobbynak is, örülni fog mikor hazaér. Na mehetünk? - a kezemet nyújtom neki, hogy egy szemvillanás múlva már a lakásban lehessünk. Gyorsan lepakolok majd a kocsiról szépen mindent, aztán jöhet is vissza az üzlet elé, hogy bevihessék. Úgy teszünk, mintha bepakoltunk volna a kocsiba és a szállító eszközt itt hagytuk volna kint, mint lusta vevők. Úgy se jövünk ide a közeljövőben, ez nem is kérdés, így is épp eléggé furcsán néztek ránk távozáskor, főleg persze az öreg asszony.
*Tény és való, nem szeretek körmölni, a pennával való írás amúgy is kész rémálom a számomra, mintha nem is a bájitaltannal lenne gondom, hanem konkrétan a löttyökkel, mert a tinta is mintha önálló életre kelne a kezeim között. A muglik golyóstolla persze nem csöpög, nem csúszik, nem maszatol és azonnal megszárad. Volt már olyan, hogy a következő sor írásakor az előzőt szétmázoltam, pedig nem is vagyok balkezes. Mondjuk örülnék ha lenne pár ilyen dolog az életemben ami megkönnyíti, de a mágia persze azért mindent überel. Ancinak mondjuk ebben igaza van, el is húzom a számat, de amíg nem tudom a pennámat megbűvölni, addig marad a macera és a szenvedés. A muglinak azonban nem csak hasznos holmijaik vannak hanem mókásak is, ilyen a matricának nevezett valami amit magamra ragasztok, mivel először még fogalmam sincs mire valók, de anci mondta, hogy jók lesznek. Némi értetlen bámulásra adok okot a tettemmel, engem szórakoztat, anci valószínűleg baromi zavarban van, a muglik meg nem értik, egy szóval megint sikerült előadnom magam. Viszont megértem, hogy a mugliknál nem minden örökérvényű.* -Csak egy ideig? És amikor már nem? Akkor mi lesz? Leesnek? *Nem túl biztató, de anci biztosan nem úgy értette, másrészt lehet rá megoldás. Legfeljebb megbűvöljük és akkor már örökragacs marad. Ennek ellenére muszáj eltennem belőlük pár darabot rosszabb időkre, meg a suliba is vinnék megmutatni, különben is van köztük pár olyan darab amelyek nem eszement színű állatokat ábrázolnak, és a virágos például egész jól mutatna a Roxfortban, az ágyfüggönyöm oszlopain. A pénztárnál aztán magamra terelem a figyelmet, a szájbizgerálás mindenkit érdekel és így nem nézik, hogy mit dugdosok. Mondjuk elég fura lenne ha valaki észrevenné mennyi minden van abban az egyetlen zsebben ami a nadrágomon van. Anci zavarban van engem viszont mulattat…szegény. Amíg ő elrendezi a csomagokat és az eladót, meg fizet, addig jól elvagyok magammal, és alig tudom visszatartani a nevetésemet amikor az eladó marha furán néz ancira a „gurulós szerkezet” említésekor. Még vissza is kérdez, hogy a „-Az áruszállító kocsira gondolt asszonyom?” majd bólint mikor anci helyesel, én tovább pukkadozom. Végül megkapjuk az áruszállító kocsinkat és még segít is felpakolni rá mindent a férfi. Az egész majdnem olyan mint a King`s Crosson a hordár kocsi, ebben már gyakorlott vagyok, neki is gyürkőzöm és tolom kifelé. *-Ez mókás. Olyan mint amikor készülünk a suliba a pályaudvaron. *Figyelek ancira, mert ő mutatja merre menjünk, elvégre nem hoppanálhatunk akárhol, és arra tolom a kocsit. *-Még ma elkezdjük anci? Lécciléccilécci! Legalább egy falat, oké? Aztán süssünk tortát, olyan krémeset amiben csoki van….de azt már ne muglisan. *Nézek rá szépen, akár egy szomorú kutya, az mindig bejön.*
Persze tény, hogy sok mugli dolog nagyban megkönnyíti az ember életét, de azért nem mondanám, hogy ezért csak ezek a jobbak. A varázsvilág eszközeinek meg van a maguk varázsa és pont ezért nem akartam soha sem Sam fejét sok mugli holmival tele tömni. Egyébként is nehéz azoknak, akik mugli környezetben nőnek fel, ő már legalább kiskorától fogva készülhetett úgy tudta mire kell számítania. - Majd idővel te is átérzed, hogy miért jó megoldás a penna és azért kíváncsi lennék milyen lenne varázslat nélkül. - mosolyogva csóválom meg a fejemet, hiszen persze a mugliknak ott a toll, viszont ha mindent mugli megoldással kellene kezelnie, nem lenne ott a pálca arra, hogy magához hívjon valamit, vagy csak a penna jegyzeteljen helyette... hát azért kíváncsi lennék rá, hogy mennyire kezelné jól. A festést is tudom jól, hogy szívesebben oldja meg varázslattal, mint pamacsolással, de úgy gondolom annak is meg van az élvezeti faktora és majd ő is meglátja. A közös munka mindig izgalmas és persze játszani is lehet, viszont pálcával sokkal könnyebben rendbe szedhetjük legalább magunkat. Azért azzal még engem is meglep, amit a matricákkal sikerül alakítania. Tudom Sam művelt már érdekes megmozdulásokat, de nem csodálom, hogy ezen az eladó is csak szörnyülködik, mert elsőre még én se nagyon tudom hová tenni. - Nem, de a falon csak tartaniuk kell egy ideig. - mosolyogva csóválom a fejemet, mint egy elnézően. Azt hiszem nem kezdek el magyarázkodni, nem sok értelme lenne, hiszen az itteniek úgyis muglik főleg, nem valószínű, hogy tudnék indokot mondani és azt nehezen hinnék el, hogy a lányom még életében nem látott ilyesmit, mert egyszerűen nem volt rá szükségünk, más módon dekoráltunk. Azt szerencsére észre sem veszem, és az eladó sem, hogy még el is rejt párat a matricákból. Még jó, hogy nem keveredünk bajba, bár talán az öreg néni kiszúrt valamit, de lehet hogy még mindig sokkolva van az események miatt és talán még sajnál is, főleg miután Sam még tovább produkálja magát a pénztárnál. Zavart mosollyal igyekszem fizetni minél előbb, mert valahogy érzem, hogy ez a vásárlás kezd egyre abszurdabb lenni. Csak amikor minden meg van akkor fordulok újra az eladóhoz. - Kint parkol a kocsink, megtennék hogy felpakol nekünk valami gurulós... szerkezetre? - van itt ilyesmi biztosan, akkor ki tudunk hurcolkodni, persze amikor odakint is segíteni szeretne gyorsan hárítok, hiszen az nem lenne jó, ha rájönne még véletlenül sincs kocsink. Odakint viszont már mindennel együtt tudunk hoppanálni majd úgy, hogy ne vegyen észre senki sem, a kocsit meg majd visszaviszik, ha észreveszik, hogy már nem kell.
*Tudom én, hogy a mi világunk nagyon más mint a mugliké, nem csak a mágia miatt, és azt is, hogy a régi dolgok fontosak mert azokból tanulunk. De könyörgöm, ha a mágiával megkönnyítjük az életünket, miért kell megnehezíteni a pennával való írással? Hagyomány az ha valamit minden évben megünneplünk, hagyományos a kviddics kupa, az, hogy minden évfolyamot más szállítóeszközzel visznek az állomásról a kastélyba, hagyomány az elsősök házba osztása a Süveggel, és hagyomány Piton szemétkedése…bár az még korai hagyomány. De a pennával való írás….abban mi a hagyomány, hogy összekenjük magunkat? Igaz, nekem nem kellett hozzászoknom, amióta írok, pennám van de nem sokat használtam és amíg nem tudtam semmit a muglikról, azt hittem csak ez van. A ceruza viszont nem ismeretlen anci számára, egyszóval elhallgatta előttem azt az igen fontos tényt, hogy lehe tintafoltok nélkül is írni.* -Aha, fontosak. Milyen találmányt hallgatsz még el előlem? *Nem számonkérés, legalábbis nem komoly, inkább tréfásra veszem mint dorgálósra. Úgy is marad a penna az életemben, azt meg lehet bűvölni. Az én számomra még nagyon távoli a muglik világa, anci megosztott velem néhány dolgot és a suliban is tanultunk róluk, már csak azért is, hogy tudjunk ellenük védekezni, egyébként meg sok dologban egyáltalán nem utánoznám őket. Macerásak. Meg túl közvetlenek. Az a nő aki megszólít minket szinte a magánéletünkbe gyalogol, de nem ezért oldalazok el onnan hanem mert leóvodásozott. Különben meg anci nélkül sokkal érdekesebb felfedezni a boltot, azok a ragadós papírok irtó érdekesek, azt hiszem viszek belőlük a suliba is. Csiklandoznak ahogy magamra ragasztom őket, már csak egy tükör kell, hogy lássam hogy áll rajtam a rózsaszín elefánt ami köztünk legyen szólva eléggé elmebeteg. Anc i viszont elég hamar rám talál így a szórakozásnak vége, szerencsére amit magamra ragasztottam azokat megvesszük, bár nem tudom miért kell. Egyszerűen csak visszaraknánk a polcra ahol voltak. Anci viszont varázsol és ez tetszik, belevaló anyukám van. Fülig ér a szám jobbra is balra is aztán hagyom, hogy leszedje rólam a ragadósokat, nem minden nyugalom nélkül.* -Áááá, ez húz….ez meg csikiz….ez örökragasztós? *Kérdezem csodálkozva, mert fogalmam sincs, hogy milyen módon marad rajta a ragasztó ha egyszer már magamra ragasztottam és ő leszedi. Meg is simítom a homlokomat meg az arcomat ott ahol voltak, és HIHETETLEN, de nem vagyok ragadós! *-Ez tök szuper! *És csak ennyit veszünk meg? Ezek drágák? Pedig kellene a suliba is, irtó muris, főleg a rózsaszín elefántos. Az eladó elfordul, anci meg vet rám egy cinkos pillantást, én ezt olybá veszem, hogy most garázdálkodunk és akkor mindent szabad. Szóval mikor anci is elfordul, hogy a pénztár felé induljon, én belemarkolok a matricákba és a zsebembe süllyesztek belőlük párat, úgy is van már ott cukorka a tértágított zsebemben, meg azt hiszem egy régi süti is, a konyhai magányos látogatásaim egyikéről. Vigyorgó pofával követem aztán, hogy megvárjuk a csomagokat. Az eladó nemsokára vissza is tér, ancira is meg rám is úgy néz mint a sültbolondokra. Főleg rám. Látom rajta, hogy azon agyal, melyik elmegyógyintézetből szalajtottak, vagy esetleg szellemileg elmaradott vagyok. Igen, erre az elhatározásra jut mert végül részvéttel néz ancira, én meg, hogy dobjak egyet a látszaton, a bolondozáson, no meg a gyanú rólam való elterelésén, a mutatóujjammal elkezdem pengetni a számat amin keresztül búgó hangot adok ki közben. Csak el ne röhögjem magam.*
A Roxfort lássuk be hagyomány tisztelő, de azért lássuk be nincs ezzel olyan nagy baj, egyszerűen csak meg kell szokni. Gyerekként persze én sem voltam oda érte, hogy mindent pennával kell írni, mintha csak újra kellett volna tanulnom az írást annyira más volt, mint a hagyományos mugli dolgok, mint a ceruza, vagy a toll, de minden csak megszokás kérdése és ennek is meg van a maga értelme, legalább így őrizzük a hagyományokat és szó se róla, hogy kitartásra, hiszen ha pennával írsz meg valamit tovább tart, szebben is vagy kénytelen írni és persze jobban fogsz rá vigyázni, mert eszed ágában sincsenek újra megcsinálni. - Bár talán nem úgy látod, de ennek is meg van a haszna, a Roxfort hagyományai fontosak. - igen, ebben nem is fog változni a véleményem. A világ így is rohamosan változik körülöttünk, néha úgy érzem egyre kisebb az esély rá, hogy minden maradjon, ahogyan volt és ez ránk is hat. Mi van, ha a fejlettebb muglik könnyebben rátalálnak a varázsvilágra? Mi van, ha valaki rájön és valami komoly következménye lesz? Azért én, mint anya mégis csak sokkal jobban aggódom a jövő miatt, mint egy átlag ember. Nem mondom, hogy nekik könnyebb, azoknak, akik nem szülők, de közbe mégis... úgy érzem nekik valamivel e téren legalább könnyebb. Amikor a néni odalép hozzánk azért én is meglepődöm egy pillanatra, de látom, hogy Sam az, aki igazán befagy. - Oh, ez kedves, köszönöm, azaz köszönjük. Sam szeret verselni és imádja a rímeket, ezt csak ő találta ki. - kedvesen mosolyogva válaszolok a nőnek, amíg Sam szépen eltűnik mellőlem és mire megtalálom már elég érdekesen fest, nekem pedig egy pillanat múlva a polcok felett az enyhén döbbent és kissé csúnyán néző eladóval kell farkasszemet néznem. A néni legalább nem követ, azt hiszem ez is valami, főleg hogy bőven elég most egy problémát megoldanom. - Jajj Sam... ezek matricák, amiket a falra lehet feltenni és csak... murisak, azért rózsaszín az elefánt és most ki kell fizetnünk őket, ha csak... - cinkosan elmosolyodom, amikor már látom, hogy az eladó felénk indul gyorsan cselekszem. Körbepillantok és talán csak egy másodpercre villan a pálcám, amire a matricák nagy része visszakerül a helyére, csak néhány marad Samen, csak mert az eladó már látott valamennyit, így hát teljesen még sem tehetek úgy, mintha mi sem történt volna. - Igen drágám ezek jók lesznek, tényleg elég jól ragadnak, úgyhogy a faladról sem fognak leesni. - leemelem azt, aminek egy részét már magára ragasztotta és a cetlivel együtt az eladó felé mutatom. - Kérem összeszednék nekünk ezeket a festékeket? - újra előveszem a kedves mosolyt és csak akkor kuncogok halkan Samre pillantva, amikor az eladó már hátat fordított nekünk és elindult, hogy jó eséllyel összeszedje a kért festékeket.
*Magamban sűrűn jegyzetelek azokról a dolgokról amelyek megnevettetik ancit. Mégiscsak a szünetre megyek haza, és ennek az időnek boldognak kell lennie mindannak ellenére ami most az életünkbe rondít. A válás és Bobby távolléte. Nem kellene tetéznem azzal, hogy apciról kérdezek. Szóval belevetem magam a vásárlásba, s bár csak festékekről van szó, azért nekem mégis fura és sok ez a különlegesség. A uglik világában nem sokszor jártam, legalábbis ilyen boltokban nem, és sok mindenről nem tudom micsoda és eddig nem is akartam tudni. Valahogy nem voltam rájuk elég kíváncsi és otthon nem is volt szükség ilyen dolgokra, a suliban meg bőven nem. Ám egy festékbolt is tud érdekes lenni ha figyel rá az ember lánya. Ha varázsolhatnék az iskolán kívül, biztosan egy sor könnyítő, reptető varázst próbálnék ki már csak azért is, hogy gyakoroljak, de itt meg kell birkózzam a muglis dolgokkal. A papírra való írás mondjuk nem ilyen, hiszen mi is írunk, csak épp pergamenre és nem ceruzával. Mondjuk az állandó tintába mártás macerás.* -Ezt a suliban is be kellene vezetni. *Jegyzem meg csak úgy mellékesen a ceruzára intve a fejemmel. Kérdés, hogy Dumbledore professzor mit szólna hozzá. Na meg McGalagony professzor és erről eszembe jut néhány dolog. Szeretem a professzort mert bár szigorú, mindig igazságos és néha azért engedékeny is és nem csak a Griffendélesekkel, meg jó fej is. Ritkán viccelődik, de ha mégis akkor nagyot üt és mindezt épes faarccal csinálni. Ezt próbálom utánozni amikor a festékeket sorolom, nem is gondolva, hogy már ezzel feltűnést okozok a boltban. A mugli gyerekek nem szoktak versben beszélni még akkor sem ha viccelődnek. Akkor főleg nem, de nekünk ez szinte lételem, hiszen a hosszabb varázsigék is rímelnek. Együtt nevetünk ancival amikor a jókedvet egy ancival talán egyidős nő szakítja meg.*-Igazán bájos a kislánya. Még sosem hallottam ezt a verset. Melyik mesekönyvből való? *Én lefagyok. A mosoly lehervad az arcomról és csak nézem a nőt tátott szájjal, bamba tekintettel. *~Mesekönyv? Minek néz ez engem,, óvódásnak? Bájos???~ *Eloldalgok, hagyom, hogy anci intézze el, elvégre a kérdés nekiszólt nem nekem. Addig megszemlélek pár polcot ahol nem festékek vannak, hanem valami fura dolgok, pici papírok mintákkal. Kiveszek belőlük párat és nézegetem. Fogalmam sincs mire valók. Az egyiknek a széle kettéválik. NEM ÉN VOLTAM. De azért szétnyitom és a mintás fele rám ragad. Hát ez vicces. Egy rózsaszín elefánt trombitál a tenyeremen. Veszek ki még egy zöld nyulat, meg egy csillagot is és teleragasztom magam velük, kerül a homlokomra és a ruhámra is. Mire anci odaér hozzám, már kész karácsonyfa vagyok.* -Ezekre gondolsz? Ezek a plusz kiegészítők? A muglik furák. Honnan vették, hogy az elefánt rózsaszínű? *A zavart kérdést vidámság követi, mert mégis csak érdekes, ahogyan rám ragadtak azok a papírfecnik. Észre sem veszem, hogy milyen hangosan beszélek és, hogy mit mondok a muglikról. * -Nézd, ragad az egyik oldala. *Mugliszemmel minden bizonnyal szellemileg fogyatékosnak tűnhetek, főleg mert idétlenül vigyorgok, de hát nem lehet másként, ezek a muglik bolondok.*
Vele nevetek, hiszen igaza van az én lányom nem csoda, ha még engem is elemezget időnként, nem szabad ezen különösebben meglepődnöm. A tetejében még igaza is van, de ettől még az apjáról nem szívesen beszélek neki. Fájó pont a múltból, amin jobb átlépni és nem emlékezni rá, mert már sosem jön vissza és lássuk be a jelenlegi cseppet sem kellemes helyzetem végképp nem ösztönös arra, hogy szívesen emlékezzem rá milyen szép múltam is volt valaha. Azért Michael nyomokban sem hasonlított Andrewra. - Jól van, igazad van, itt még sem vehetünk elő valamit, ami nem... átlagos. - mosolyodom el, aztán már a kezemben is a papír és a ceruza, hogy jegyzeteljem, hogy mit szeretne, aztán majd szépen valami helyi rakodó fiúval összepakoltatunk mindent, hogy könnyebb dolgunk legyen és ne kelljen egyesével cipekedni. Haza pedig már könnyen jutunk, csak egy kis sikátor és onnan se perc alatt hoppanálhatunk is, addig pedig még valahogy elcipelem, annyira sok festék úgy sem kell, túl sok szín, hiszen majd szépen átváltoztatjuk olyanra, ami nekünk kell. - Sejtem, kit akarsz utánozni. - igen sikerül elérnie, hogy elnevessem magamat és persze fel is írom szép sorban a színeket, meg persze egy nagy adag alap fehér sem árt, úgy világosabb színeket is lehet kikeverni, minden más pedig akad otthon még régről. Igen, volt idő, amikor mi is csak úgy mugli módon festettük ki teszem azt a gyerekszobát és volt annak bőven vicces következménye... és ez az, amire nem a leghasznosabb emlékezni, mert bár egy pillanatra mosolyt csalna az arcomra, de aztán ez sajnos hamar elmúlik, amikor rájövök, hogy ez mára már elmúlt és sosem köszön vissza. De itt van nekem Sam és ez... majdnem ugyanolyan, kivéve persze, hogy ő nem lesz velem mindig és persze év közben az iskola és az éjszakák... - Nos akkor mehetünk kisasszony a pénztárhoz? Esetleg valami plusz kiegészítő? - ha már itt vagyunk és netán valami megtetszik neki? Bár persze varázslattal sok mindent meg lehet oldani, de nem vagyok ellene egy kis plusznak, főleg ha már azért vagyunk itt, hogy széppé varázsoljuk az új szobáját, akkor ne egy-két kis apróságon múljon, ami esetleg megtetszik neki, falmatrica, vagy valami hasonló.
*Próbálom meggyőzni arról, hogy miért érdekel annyira apci, de sajnos gyorsan kap az alkalmon amikor Michael kerül szóba, és az apa témát dobja. Nem erőltetem, elmondta, hogy neki rossz beszélnie róla, hát majd a dédit kérdezem, bár ő nem tud olyan dolgokat apciról, mint éccsnya. Michael sem jobb téma ahogy észreveszem, persze a válás miatt meg is értem és róla nem is kérdezek, csak Bobby miatt. Arra viszont amit anci kérdez tőlem/rólam, szemforgatva fejet csóválok.* -Éccsanya! Egy pszichológus lánya vagyok, mégis mit gondoltál? *Elnevetem magam. Éccsanyának tényleg nincs fogalma arról, hogy néha amikor a munkájáról beszél, persze szigorúan név nélkül, akkor olyan dolgokat mond amiket megjegyzek és később behelyettesítem a saját életemben tapasztaltakra. Olyankor kérdezek is tőle és ő válaszol, de gondolom automatikusan és oda sem figyel, hogy milyen tudományos levezetésekkel magyaráz. Más dolgokban viszont maximálisan gyerek vagyok, mert eltekintve pár borzasztó unalmas és rossz dologtól, gyereknek lenni jó. Sőt! Néha előnyös. Nem csalódtam, anciban sosem, akkora pacsit ad, hogy csak úgy csattan, és garantált a nevetés. Azt hiszem hagyom a komoly dolgokat és mostantól csak idétlenkedem, hogy felvidítsam. Talán ő is lemegy gyerekbe. *-Amíg haza nem érünk. Az utazóládámban van és egyébként is….varázslatos, nem lenne túl szerencsés…ugye érted? *Lehalkítom a hangom és a szemeimmel mutatok körbe a boltban. Az ajándék még várat magára, de a vásárlás már nem és én kezdek most már türelmetlen lenni. *-Okkké! Írjad éccsanya. *Egyetértően bólintok és megvárom míg írásra készen áll, majd diktálok. Kicsit eltúlzom, játszom, próbálom a tanáraimat utánozni. Először McGalagonyt, ahogy oldalra hajtja a fejét és néz a szemüvege felett.* -Írja Ms. Delight! Kék és narancs, egészséges gyümölcs a vérnarancs. Ibolya és mályva, otthon vár a meleg kályha. Fehér, fűzöld, barna, kényelmes fekhely a moha. *Kicsit mélyebbre vettem a hangom és kimért voltam mint egy igazi angol hölgy, pont olyan mint McGalagony. Kissé bután hangzott a vicces versike karótnyelten, de épp ez volt a lényeg, hogy anci nevessen.*
Nem meglepő, hogy kérdez az apjáról, hiszen mégis csak az apja és nem csoda, hogy hiányzik neki. Nekem is hiányzik. Akkor is hiányzott, amikor itt volt Michael, most persze még jobban, érthető módon, de ettől még muszáj élnünk tovább az életünket, nincs mit tenni és attól félek, hogy olyan emlékeket idézni, amik már rég elmúltak és amik nem is igen térhetnek vissza... hát nem sok értelem van, mert csak fájdalmat okoznak. Épp e miatt nem beszélek neki az apjáról, ezért nem szoktuk nosztalgiázni, vagy emlékezni rá, mert nem érezném magamat jól tőle, sőt rosszabbul, mint jelenleg, pedig nem vagyok épp a legjobb formában. Lássuk be özvegy lettem, majd elvált, ezek után mégis mennyi esély van arra, hogy valaha is boldog életem lesz valaki mellett? Azt hiszem erről lassan ideje lenne letennem, csak nem érzem még elég idősnek magamat hozzá, de nem érzem úgy most jelenleg, hogy bármi jót is tartogatna számomra a jövő. - Bobby érdekli, a maga módján, de... nem úgy, ahogyan kellene, de mégis mikor nőttél te fel így és lettél ennyire okos? - mosolyogva csóválom a fejemet, hiszen mintha csak én beszélnék olyasmiket mond. Lassacskán már tényleg nem sok tanácsot tudok adni neki, ha egyszer ennyire tisztában van vele, hogy mi fán terem az élet és hogy hogyan állnak a dolgok velünk, vagy épp milyen Michael. Azért annak örülök, hogy legalább a válást jól viselte, tudom, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is, de szerencsére nem így lett, most pedig keresgélhetünk festéket, hogy szépen kicsinosítsuk az új szobát. Addig sem aggódom azon, hogy a nagyszülei mennyire befolyásolják majd Bobbyt. - Hát persze, csak titokban tartjuk... legalábbis itt. - azért csendesen mondtam, de a pacsiban benne vagyok, habár nem szoktam ilyesmit csinálni, de végül is azért egyszer-egyszer belefér, főleg akkor, ha vele vagyok, mással amúgy sem vagyok soha sem ennyire laza, nem szokásom úgy igazán elengedni magamat, de hát megmondta ő is anya vagyok, aggódó típus. - Jól van, akkor furdal a kíváncsiság, amíg... haza nem érünk? - egyelőre még nem tudom, hogy mikor derül ki, hogy mit is kapok majd, és hát igyekszem addig kibírni, amíg kiderül. Egyelőre viszont utána iramodok, egy a polcról lekapott papírral és tollal. - Azt hiszem első körben írjuk fel a számokat, miből milyen és majd egy erős eladó fiú segít, mint szólsz? - remélem, hogy azért van itt efféle lehetőség és nem nekünk kell cipelni a nehéz festékeket. Elég lesz majd hazáig, de majd úgy teszünk, mintha eleve kocsival jöttünk volna és persze majd szépen az egyik kis utcából hoppanálunk haza és akkor nem kell semmit sem cipelni.
*Oké, szóval a menüt megbeszéltük, bárcsak ilyen könnyen és gyorsan menne minden más is. Sajnos apci témája nem ilyen egyszerű, műr csak azért sem, mert anci nem akar beszélni róla, tudom miét. Fáj neki, jobban hiányzik mint nekem, mert én nem is nagyon emlékszem rá. Biztosan én is nehezen beszélnék róla ha mondjuk az életem nagyobb részét vele töltöm, együtt, sok emléket gyártva. De nem így volt és igazán nem tehetek róla, hogy mostanában sokat gondolok rá. Van egy képem is róla, ancitól vettem el, azt hiszem nem tud róla, ha mégis, akkor utólag beleegyezésnek számít, mivel nem hozta szóba és nem is kért számon miatta.* -Igazad lehet. Túl sok minden történik velem és nem tudom egyedül feldolgozni és van olyan amit nem is veled kellene. Félre ne érts, te tök jó fej vagy és jókat tudsz mondani, de egy férfi azért mégis más. Szerintem te sokat aggódsz és nem tudsz objektíven gondolkodni ha rólam van szó, ami nem baj, mert ez a dolgod. Anya vagy. Egyébként nem emlékszem rá, azért vagyok kíváncsi. Michael pedig….még ha foglalkozna is velem, az nem ugyanaz. De hát Bobby sem érdekli. Csalódtam benne. *Néha úgy beszélek mint éccsanya, ő nem tudja, de sokat tanultam tőle, mindig figyelek. Más is mondta, hogy furákat mondok, azért nincs túl sok barátom,aki van az meg sokkal idősebb nálam. Anci már Lance-en is kiakadt, aztán Lucas, őt csak azért nem gyanúsította meg semmivel, mert olyan képessége van mint nekem és segíthet. Chase már biztosan kiborítaná a bilit, talán nem kellene róla mesélnem. Csak még azt nem tudom hogyan magyarázom meg a nyár folyamán minden valószínűség szerint megszaporodó baglyokat. Chase-el megbeszéltük, hogy levelezünk egymással míg el nem kezdődik a következő tanév. A festékbolt hasonló problémákat vet fel mint apci témája. Nem tudok mit kezdeni a nagy választékkal, mágiával minden sokkal egyszerűbb lenne. Éccsanya ajánlata viszont felcsigáz, nagy szemeket meresztek rá és a számat is eltátom. Anci igazán merész, hogy itt a mugli boltban ilyeneket mond. *-Téééényleeeeg?? Hűűűűű! Okkké, én benne vagyok. Pacsi? *Emelem a kezem, tenyérrel felé, hogy belecsapjon, azt persze nem tudom, hogy szokott e ilyet csinálni, de biztosan van annyira vagány, hogy tudja miről van szó. A meglepi, hát tutira örülni fog neki, nagyon ráhasaltam az érzelmi oldalára, szóval örömkönnyek garantált és juszt sem árulom el. Régen annyira izgultam, hogy mit szól, hogy képtelen voltam magamban tartani, persze annak is meg volt a feelingje, hogy lépésről-lépésre adagoltam ki a lényeget, de most már nincs ilyen. Ravaszul elvigyorodom.* -Azt elhiszem, de ne is várd, hogy kifecsegem. *Emelt fővel vetem bele magam a festékkeresésbe és nem sokára már minden kosárban van amit sajnos cipelni kell, mert a muglik előtt nem lebegtethetem, meg amúgy sem. Hülyeség ez a varázslás tiltás iskolán kívül, pedig otthon igazán kiélhetném magam és anci személyében felügyelet alatt lennék. *
//
//