2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Meguntam a hálótermemben való unatkozást. Már vagy hússzor átnéztem az aznapi híreket és semmi kedvem nem volt tovább lapozgatni a lapokat. Lassan, nyújtózkodva kikeltem a fekhelyemről és kicsit kómásan, botladozva a klubtermünkön keresztül kimentem az előtte elterülő folyosóra. Ha az emlékezetem nem csal, ma egyébként is megbeszéltem egy találkozót a legjobb barátommal. Nem mondhatnám, hogy izgalmas egy folyósó falának dőlve várni, de muszáj volt, mert a végén ott essek össze és alszom el. 10 perc telhetett el, és még sehol senki. Talán mégse ma beszéltük ezt meg? Nem igazán figyeltem az időpont egyeztetésnél, vagy még mindig egy órán ül? Ötletem sem volt, hogy vajon mit csinálhat, de biztos fontos lehet neki, ha még engem is képes miatta megvárakozni. Egyesével számoltam a perceket. A huszadik körül végleg elkezdtem dühbe gurulni. Ha most valaki hozzám szól, biztos betelik a pohár. A földre szegeztem a tekintetem és gondolkodtam, hogy ki lehet ennyire fontos rajtam kívül. Nos, nem kellett sokat várnom, hogy valaki tényleg megszólítson. Egy "Szia Shei!-t" vártam, ám ehelyett egy szimpla "szia" hangzott fel. Megemeltem a fejem és egy mandulavágású szemű lányt pillantottam meg. Minden kétséget kizáróan az ő hangját hallottam. Nem mardekáros volt... mit kereshet itt? Kérdőn felhúztam a szemöldökömet és oldalra döntöttem a fejemet. Csak így leszólít a saját klubtermem közelében, amikor valaki mással szeretnék lenni, mondhatom szép... Eszem ágában sem volt vele leállni egy dumapartira, de ha már köszönt én is viszonozhatnám ezt a szívességet. Nem teljesen egy köszönéssel indítottam... - Ennyire unatkozol, hogy a kisebbeket szólogatod le? Most ha megbocsájtasz... Miután homályosan közöltem vele a szándékom, sarkon fordultam és indulni készültem. Ha szerencsém lesz nem követ, van valami hasznosabb teendője is itt lent, a "vipera fészekben". Ha netán mégis követne, egyértelműen megpróbálnám lerázni, ugyanis túlontúl lusta vagyok most mindenhez, beleértve a beszélgetést is. - Miért is ebbe az irányba indultam? - tettem föl magamnak gondolatban a kérdést. Az udvar felé a másik irányba kellett volna mennem. Nagyot sóhajtottam és ismét irányt váltottam. Nem tudom mennyire jött ez ki furán, de ebben az állapotomban azt hiszem elnézhetem ezt a kis hibát magamnak. Az egyetlen gond csak az volt, hogy újra szembe kellett néznem a lánnyal. Szemlesütve próbáltam eloldalazni mellette. Bíztam benne, hogy kellőképpen beleolvadok a környezetbe és nem folytatja az el sem kezdett monológját.
A pincefolyosók túl sötétek, ki nem állhatom őket. Mégis itt vagyok, most, mert beszélnem kéne Pitonnal valamiről. Erre sem vágyom, mert griffendélesként abszolút nem vagyok a szíve csücske, és én is jobban szeretem a nyugalmat, de van, amit nem lehet halogatni. Mivel azonban nem sietek nagyon, ezért kicsit szétnézek, mert azon kívül, hogy órára jövök, nem járok erre. Sok mardekárossal találkozom, mert errefelé van a klubhelyiségük, és ők amúgy is olyanok, akik szeretik a sötét helyeket, legalábbis többségében. Van, aki tök normálisan üdvözöl, és persze vannak olyanok, akik beszólogatnak valami „vicceset”. Azok mellett csak elmegyek, vagy várom, hogy ők menjenek el. Remélem, azért nem jön megint valami olyan, aki párbajozni akar, mert nincs kedvem pár pontlevonással gazdagítani a házat.
Ma amúgy nagyon bal lábbal keltem fel, mert arra ébredtem reggel hatkor, hogy valami dög madarak az ablakban csiripelnek, de mintha direkt fel lettek volna hangosítva, vagy nem tudom, minden estre nem indult jól a nap. Reggelizni már voltam, mert emiatt nem késtem le kivételesen, úgyhogy akár már minden rendben is lehetne, de nem, érzem, hogy ma különösen jobb, ha nem szól hozzám senki, aki jót akar. Kár, hogy ma nem futottam össze Aaronnal, rajta levezethettem volna, mert olyannak tűnik, akivel órákig lehetne veszekedni, mert nem hagyja magát.
A folyosón a meglátok egy ázsiai származású mardekáros lányt. Valamiért azt a késztetést érzem, hogy odamenjek, és belé kössek, mert innen látom, hogy fiatalabb, mint én, méghozzá nem is kicsivel. Jó, nálam nem nehéz fiatalabbnak lenni, de ezt a lányt még nem láttam itt, szóval valamelyik alsó évfolyamba járhat. – Szia – állok meg előtte, majd nekidőlök a falnak. Egyelőre nem mondok többet, érdekel a reakciója, bár mardekáros lévén arra számítok, hogy elküld a fenébe, legalábbis megpróbálja. Nyilván lesz hozzá egy-két szavam ebben az esetben, de meglátjuk, hátha nem olyan. Annál könnyebb dolgom lenne nekem, mert én meg olyan vagyok.
