2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*A Foltozott Üst egy nagyon régi, kicsi, ütött-kopott de barátságos hely. Ezt mondták róla és nem túloztak. valóban ilyen, de nekem megfelel és a célnak is. Persze biztosan meg fognak találni bárhova is megyek, de legalább megnehezítem a keresést. Írország elég messze van innen, a Foltozott Üst pedig az otthontalan boszorkányoké, én pedig otthontalan vagyok miután önként száműztem magam. Nem akartam Dublinban maradni, hogy ölbe tett kezekkel várjam a nekem kiszemelt vőlegényt, bájcsevegjek mintha minden rendben lenne és az arcomra ragasztott mosollyal feleljek minden kérdésre. Már ha egyáltalán méltat arra, hogy megtudjon rólam valamit. Végül is anélkül is élhet házasságban az ember, hogy fogalma sincs kivel alszik egy ágyban, sőt még egy ágyban sem kell aludniuk. ezt azért még megfontolom ha végképp elfogytak a lehetőségeim, addig azonban marad a bujkálás. Nem sok időbe telt, hogy idejöjjek, a fogadót megtalálni pedig még annyi sem, mintha csak tegnap lett volna. De nem tegnap volt, hogy a szüleim közölték velem, a származásom és a családi hátterem kötelességeket ró rám, egy mindenkinek – nekem aztán nem – előnyös házasságkötés formájában. A francba! Hát már azt sem dönthetem el, hogy kihez menjek feleségül HA! feleségül óhajtok menni egyáltalán még ebben az életben bárkihez is? Az anyám és a nagyanyám aztán papolhatnak arról, hogy ők is így, és, hogy a szerelem majd megjön később, és legalább nem csalódok semmiben. Ők sem olyan fenenagy boldogok, úgy kerülgetik egymást a házban mintha minisztériumi rendelet kötelezné őket rá. Most már a házimanók kémkedését sem vehetik igénybe, mert egy sincs. Mindnek ruhát adtam tizenegy éves koromban. Merlinre! De rég volt és de szép volt. A múlton rágódni azonban nem mindig nosztalgiázás, így abba is hagyom és inkább a Reggeli Próféta lapjaira koncentrálok, nem mintha megírnák benne, hogy az írországi O`Hara család keresi eltűnt gyermekét. Azért ilyesmire csak nem vetemednek, nem kis szégyen az ha megállapodást kötnek egy másik családdal, a megállapodás tárgya – jelen esetben én – pedig lelép. Ezt azért már nem kürtölik világgá. Megint valaki megszökött az Azkabanból, segítsége is volt. remek, lassan már menetrendszerű hír lesz ez. Talán a dementorok klimaxolnak. Erre innom kell. Belekortyolok a lehető legerősebb és legfeketébb kávéba, amit egy kicsit feljavítottam egy marék cukorral és fél bögre tejjel, mostanra a kanál ihatóra is keverte. Mennyei, még elég meleg de nem égeti a nyelvemet, élvezettel kortyolgatom miközben tovább olvasom az újságot. A minisztérium újabb rendelete a muglikkal szemben tanúsított még nagyobb körültekintés és titkolózás tárgykörében, Rita Vitrol újabb gyalázkodó és leleplező cikke egy varázslócsaládról – esküszöm ez a nő sosem fog megváltozni – és egy kisebb gyöngyszem a kertek és parkok kertitörpétlenítésének legjobb módszeréről. Egy nagy sóhaj után felnézek a többi reggeli kakukkra, álmosak, kócosak és kedvetlenek, akárcsak én. Mondjuk az utolsó jelző annyira nem illik rám, tettrekész vagyok és ma bejárom az egész várost, elvegyülök a muglik között és meglátjuk hogy sikerül. ha ebben is jó vagyok, akkor sokkal jobban el tudok tűnni szem elől ha a muglik között élek mugliként. Ez a remek ötlet akkor jutott eszembe amikor felöltöztem, végül is a zöld blúzom és a fekete nadrágom egészen muglis, nem keltek vele feltűnést mint ahogy azt tenném ha a prémmel szegett köpenyemet viselném. Lássuk csak kell majd egy lakás ahol meghúzhatom magam, ahol nincs sok szomszéd vagy elég távol vannak…….és ezen a ponton merülök bele tengermélyen a tervezésbe. Látszólag még mindig a Prófétát olvasom de már egészen messze járnak a gondolataim.*
*Valójában nem is szöktem el, csupán a nekem legalkalmasabb időpontban döntöttem úgy, hogy elköltözöm otthonról éss megpróbálok magamról gondoskodni. Így is meg lehet magyarázni, és sokkal jobban tetszik ez a változat mint a férjhezmenés elől menekülős. Talán ezért nem is néztem nagyon körül az engem üldözőket keresve, nem becsülöm túl magam, de bízom annyira a képességeimben, hogy idejében és épségben le tudok lépni ha szükséges, mielőtt még rám teszik a kezeiket. Azért arra kíváncsi lennék hogyan gondolták a hazavitelemet az akaratom ellenére. Megfognak és elhoppanálnak velem? És aztán? Megbilincselnek, lekötöznek, bezárnak? Tudomásom szerint a varázsvilágban is ki kell mondani az "igent" a házasság szentesítéséhez, engem erőszakkal sem vesznek rá. Eddig bíztam a családomban annyira, hogy szeressem is őket, hiszen mindig mellettem álltak és elég sokszor szükség volt rá. Nem csak a tanulással volt gond hanem az iskolaidőn túli elfoglaltságaimmal is, alaposan próbára tettem őket, de addig az őrült esküvős ötletig nem volt velük semmi problémám. Hiába mondtam, hogy nem akarom, hogy nem tehetik, nem szólhatnak bele ilyen formán az életembe, nem kényszeríthetnek házasságra olyasvalakivel akit még csak nem is láttam soha. Kértem, könyörögtem, hogy adjanak időt, férjhez megyek majd ha utódokra vágynak de a magam idejében és ahhoz akit szeretek, de mindez nem használt. Voltam dühös és elkeseredett, gonosz és dacos, jólnevelt és szitkozódó. Nem is értem a mai napig sem, hogy miért ennyire makacsok, de már nem is érdekel. Eljöttem és magam építem az életemet a saját szabályaim szerint. Persze eszembe jutott a másik, talán hasonlóképpen szenvedő fél is. Volt egy kis lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy őt is kellemetlen helyzetbe hoztam, de akkora nem, hogy felkeressem és megbeszéljem vele a dolgokat. Talán gyávaság, hogy elmenekültem a problémák elől, de hirtelen felindulás volt és nem akarok visszakozni. Arra persze nem számítok, hogy ő jön el értem. A mellém lépő férfit még jóképűnek is mondanám, ha nem lennék elfoglalva a sürgős helyváltoztatással, akkor szívesen belebonyolódnék vele valamibe, ám ezt a pillanatnyi gondolatot rögvest el is vetem miután leül és megtudom kicsoda. Azt értem és konstatálom a hidegzuhanyos első mondat után, hogy mégis csak bérkutyákat küldtek utánam, de azt már nem fogom fel, hogy ő sem akar engem, hogy én sem őt. Pedig az imént még akartam volna, csak nem házasságilag. De bonyolult. Nem nézek körül, elég annyi, hogy tudom, a nyomomban vannak. Szélesen elmosolyodom, vele ellentétben én kihasználom a testi adottságaimat, játszom a hangommal, kidomborítom a nőies jellegeimet, szám szerint mindkettőt. * -Igazán kedves, hogy ezt mondja. Remek. Talán felmehetnénk a szobámba. *Nem akarok én megbeszélni semmit, félreértés ne essék, de jobb ha nem vagyok szem előtt, másrészt egyedül lennem sem jó ötlet. Két lehetőségem van. Vagy kimászok az ablakon és elvegyülök London járókelői között, de valószínűleg már azzal feltűnést keltenék, hogy az ablakon távozom. Vagy a hátsó lépcsőn lemegyek az udvarra és visszatérek a varázsvilágba. Ott aztán rókaként eltűnhetek egy időre. Kihívó viselkedésem talán még jobban elijeszti, eszébe sem fog jutni, hogy talán mégis meggondolja magát. Csak érjünk fel a szobámhoz.*
Egy ideje már figyelem a nőt. Nem tartom ostobának, csak éppen nem értem, hogy miért nem kezdett valamit a hajával. Igaz, könnyebb nekem, az én kezemre játszik azzal, hogy most megtalálhattam, fordított esetben legalább egy sapka alá gyűröm a gyönyörű vörös sörényt, amely több, mint figyelemfelkeltő. Ezer szerencséje, hogy én találtam meg elsőként, és nem a tucatnyi fejvadász egyike, akik némi vérdíj reményében rá lettek állítva, hogy állítsák elő a hölgyet. Talán mivel én nem pénzhez kötödöm, és én magam is le akartam lépni, ezért találtam meg elsőként. Talán benne van, hogy mágikus képességeim is messze túlszárnyalják a zsoldosokét, mégis kár lenne ilyesmit belemagyaráznom, itt vagyok most, és kész. A sors iróniája, hogy máris látok három fejvadászt, akiket véletlenül láttam az eligazításon, igaz, ők engem nem ismernek, ez még előnyünkre válhat. Ellenben a lányról már minden információjuk megvan. Gondolom nem akarnak itt feltűnést kelteni, ezért majd kint várják meg, támadják le. Azt azért nem akarom, hogy a majdnem feleségem végül úgy végezze, hogy vissza kell térnie a családjához, megbűntetessék. Ha már lelépett, én nem kárhoztatom azért, hogy nem akart megismerni, nem választott engem. Egy ilyen kényszerű lépés alól én magam is kihúztam a fejem, igaz, én megtettem volna, hogy legalább átbeszélem vele a miérteket. Ahogyan most itt is vagyok. Nincsen szükségem feleségre, családalapításra tökéletesen alkalmatlan vagyok, csak azért kár a nyakamba vennem bárkit is, hogy szomorúsággal töltsem meg a szívét, amiért nem vagyok képes szeretni, magányra való hajlamom sokkal erősebb ennél. Csaltak már lépre, mégegyszer nem vágyom rá. Közelebb lépek, és helyet kérek, mielőtt leülnék, máris visszakérdez, ám nem kínál hellyel. Megteszem én magamnak, hogy suttogóra fogjam. - Én volnék a hölgynek választott kérője, és ha meg nem sértem, kegyed máris magára vonja a tekinteteket. Ne nézzen körül, máris figyelik. Csupán beszélgetni akartam volna, mielőtt végleg elválunk. Ugyanis én magam is más útra lépek, mint amit a családom választott. - Hoztam a saját italomat is, így a külső szemlélők számára ismerkedő párocskának tűnhetünk, egyenlőre a trión kívül még nem jöttek mások. Ez azonban változhat. Kérdés, hogy mi a jobb. Ha mozgásba lendülünk, vagy ha még várunk. Mindenesetre az alapokat tisztázni kell. Stílusra felőlem azt tapasztalhatja, hogy meglepő módon nem élek a külsőm adta lehetőségekkel, nem játszom a hangommal, nem domborítom ki a férfias jellegeimet. Egyszerűen szólítom meg, mintha titkolt keserűség is körbelengene, amely azoban nem neki szól.
*Az anyám és az apám nem aggódik magukat halálra az eltűnésem miatt, viszont minden bizonnyal oltári dühösek. Csak azon csodálkozom, hogy nem küldtek még senkit sem utánam. Igyekeztem nem sok nyomot hagyni magam után de ez nem jelenti azt, hogy egy sem maradt amit a jobb szemű és képességű varázsló könnyedén megtalálhat, főleg ha valamilyen bűbájt használ. A bátyám minden bizonnyal már megtalált volna, de még nem tűnt fel, vagy csak nagyon jól álcázza magát és a megfelelő alkalomra vár. Mondjuk amikor egyedül vagyok. Arra azért kíváncsi vagyok hogyan magyarázták meg Screwburryéknak, a lelépésemet, hogy az esküvőnek és a többi hozzátartozó, számukra előnyös nyavalyának fuccs. Biztosan nem volt kellemes, de igazából nem érdekel. A lázadó korszakom ebben az utolsó ellenállásban csúcsosodott ki, amiről ők tehetnek. Ősi család, nemesi, jó nevű, ki tudja milyen hatalmas a családfánk, mert már a falra sem fér, de attól még nem kellene úgy érezniük, hogy jogot formálhatnak az én életem elrendezésébe. Elvégre én fogom élni nem ők, nekem kell, hogy jó legyen, nem nekik. Számomra a házasságnak nincs jelentősége, láttam minden nap, mióta az eszemet tudom, hogy nem vezet jóra. A szüleim, noha nem utálják egymást és azért csak született két gyerekük, nem hiszem, hogy élveznék az együttlétet. Az egész üres, jelentéktelen, lélektelen, mintha két idegen élne egy fedél alatt. Én nem akarom ezt. Sem a házasságot, semmilyet. Tehát, ha eddig nem találtak rám, akkor van remény a további bujkálásra és észrevétlenségre, ideje megtervezni hova menjek. Leteszem a csorba bögrét az asztalra, amaz finoman koppan az öreg, repedezett falapon. Immár szabaddá váló kezemmel a hajamhoz nyúlok, a mélyen elmerülős gondolkodás egyik velejárója, hogy elkezdem egy tincsemet csavargatni. Az újság már semmi újat nem tud nyújtani, a betűk is hiába táncolnak a szemeim előtt, a képeket már észre sem veszem. Csak pár lépés és beleugorhatok London nyüzsgő, mugli életébe. Csak ki kell lépnem a Foltozott Üst ajtaján. Szereznem kell egy várostérképet és megtalálnom a legmegfelelőbb helyet. Fogalmam sincs hogyan találok majd rá arra a kis házra ahol elbújhatnék, de talán majd megkérdezem valakitől. Igen, ez jó ötlet, aztán szereznem kell némi pénzt is, mert a galleonjaimmal és sarlóimmal nem megyek semmire. Akkor előbb a Gringottsba kellene mennem, hogy átváltsam a maradék vagyonomat mugli pénzre. Kérdés az mennyire elég. A családi tartalékból nem vehetek el, mert rögtön megtudják, az van csak ami megmaradt. nagy sóhajjal hagyom félbe a tervezgetést, a nyakamon az apró pihék égnek merednek, érzem, hogy valaki néz. Az első gondolatom az, hogy megtaláltak. Valaki, talán a bátyám, vagy egy erre szakosodott varázsló, még az is lehet, hogy a kisebb feltűnés érdekében egy boszorkány. Felpillantok, szinte azonnal találkozik a tekintetünk azzal a férfival aki nem messze tőlem ücsörög egy pohár kávéval, valószínűsíthetően egy karddal a hátán – nem látom de elől azért látszik, hogy valami van ott, csak nem szőnyegporoló – és meglehetősen jóképű arccal. Nem emlékszem rá, hogy valaha láttam volna, pedig jelentős elánnal kutatok az emlékezetemben, még a tincstekergetős mozdulat is megakad. Nem mosolyog rám, ergo nem akar ismerkedni, vagy legalábbis nem úgy ahogy a férfiak szoktak, csupán bólint ami mégis valami hasonlóra hajaz. Miután nem moccanok és nem mosolygok rá, de a tekintetemet sem vonom el tőle, feláll és odajön hozzám. Kíváncsi vagyok mit akar, egyelőre csak határozatlan gyanút érzek aziránt, hogy engem keresett de ebből még más is lehet. Minden mozdulatát követem a tekintetemmel, majd amikor leül, az egyik szemöldököm önkéntelenül is feljebb ugrik. Micsoda mondat ez és micsoda kérdés?* -Ha nem fogjuk megismerni egymást, minek akar leülni? *Nem értem, mintha szomorú lenne vagy sértett, de a hangja mégis határozott. nem meglepően kellemes jelenség lenne ha épp nem bujdokolnék és nem látnék minden közelemben lévő alakban potenciális nyomozót aki rám vet egy bénító átkot és hazavisz, vagy egyenesen az oltár elé. Kihúzom az ujjamat a hajamból, némi aprócska fájdalom árán amit szisszenés kísér. Kihúzom magam a széken ültömben, leteszem az újságot és a lábammal tolom ki a szemközti széket neki. Kíváncsi vagyok, de közel az ajtóhoz, hogy bármikor leléphessek és elvegyüljek a muglik között. Nagyon remélem, hogy odakint nagy a forgalom.*
Alkalmaztaztam némi kémbűbájt, hogy rátaláljak a lányra, akinek az arcát nem ismerem, nem láttam még, csupán leírások alapján tudom, hogy nagyából hogy néz ki. A vörös üstökű kvázi menyasszonyom elég eltűnő személyiség lehet Londonban, igaz, mindent meg fog majd tenni, hogy eltűnjön a szem elől. Egyszerűbb lett volna, ha nem szökik el, és megbeszélhetjük a lehetőségeinket, más utat választott. Nem szándékoztam ráerőltetni magam, még a családom kifejezett parancsa ellenére sem, talán sok idő után ez volna az első tétel, amelyt kihúznék a listámról velük kapcsolatban. Nem nekem való a házasság, sem más egyéb, amellyel az jár. Nem feltétlenül a szerelem hiánya miatt, az csak a fájdalmasan szenvedő bolondok jussa. Szeretem az elsőre elrendelt, sorsszerű dolgokat, amelyek a véletlen játékai. A családi döntések nem ilyenek. Ott az asztalra csap valaki, jelen esetben két családfő is. Nem azért jöttem a lány után, hogy rabigát vessek a nyakába, és akarata ellenére visszavigyem. Csupán a helyzetet tisztázandó. Nem kevés pénzembe került, ám ki sajnálja ilyenkor? A véletlenre is bíznom kell magam, hátha belefutok. Ha nem kapok válaszokat, akkor marad a magányos út, amelyet egyébként is elterveztem. A családomnak pár kitérő szóban magyaráztam csupán el, hogy miért is hozok ennyi holmit, nem fedtem fel, már térek vissza. A munkámból bármikor megélek, nem vagyok nagyigényű. Bárhogy is legyen, ha sikerül beszélnem a makacs ír teremtéssel, legalább elegyengetem az útját, majd távozom az Újvilágba. Pár órája értem Londonba, varázsló vonattal, igaz, nem a Roxfort Expresszel. Szisztematikusan kutatok, a zsupszkulcs felelőtlen megoldás lenne ebben az esetben, hiszen könnyen kihagyhatok bármit is, amelyet később nem lesz időm átkutatni. Szándékomban áll szobát kivenni a Foltozott Üstben, hogy innen folytassam majd a kutatómunkát. A csapossal beszélem meg, két hétnyi galleont helyezek le elé, ez alatt biztosan nem adják ki másnak a szobámat. Nem túlzottan problémázom a puritán berendezésen, amely falusias, de tiszta. Éppen megfelelő. Igen sok itt a gyanus alak, engem mégsem zavarnak, lévén nincsen vesztenivalóm. Ha valóban Merlintől származtatjuk magunkat, ott van bennem az erő, hogy megvédjem magam. Igaz, továbbra is úgy tartom, varázsolni komoly kockázattal jár. Gyakorlatilag névjegyet hagysz magad után. Oly mély lelki nyomatot, amely alapján kiismerethetnek. Erre aztán nincsen szükségem. Csak a lány legyen majd, majd elvonulok valami távoli vidékre, hogy az elmélkedésnek szenteljem az életemet. Talán úgy is tudok másoknak segíteni, hogy fizikailag nem vagyok jelen. Fiatal korom ellenére túl sok szörnyűséget láttam már, nem nekem való az, hogy a sürűjében legyek. Most éppen béke honol, ám ki tudja, meddig. A reggeli álmosságon túllépek, aludtam pár órát a vonaton, állandóan savanyú tekintetem nem a kialvatlanságtól ilyen. Egyszerű bokáig érő zubbonyt viselek, amelynek komor felleghajtója szárnyként terül szét mögöttem. Leülök az egyik asztalhoz, hogy elköltsem a szoba árába foglalt villásreggelit. Amíg várakozom, jó erős kávét kérek, hogy körbepásztázzak. Ekkor látom meg őt, egy közeli asztalnál. Egy régi képem van csupán róla. Megállapodik rajta a tekintetem. Lenne ekkora szerencsém? Mégis... most, hogy itt látom, úgy hogy látatlanban elmenekült, belegondolok, hogy jogos, amit tesz. Elfut mások döntései ellen. Akárcsak én. Legalább láttam őt. A viselkedése alapján öntörvényűnek tűnik. Egyenlőre nem moccanok, megvárom, míg felfigyel rám. Ha megteszi, nem mosolyodom el, pusztán bólintok, hogy jelezzem, én vagyok a nyomában. Ha akar... el is mehet. Nem azért jöttem utána, hogy bántsam. Nem egérutat adok, nem fogom üldözni, itt most minden véget ér. Nem is biztos, hogy arcról be tud azonosítani. A kardom a hátamra csatolva, markolata innen nem is látszik, inkább a claymore-t használom többsgében, mint a mágiát. Végül mégiscsak megemelkedem, és átsétálok, viszem a kávémat. - Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást, s ahogy sejtem, ez a jövőben sem fog változni. Leülhetek? – Kérdezem várakozóan, a hangom határozott, mégis ül benne valami kétség, valami ki nem mondott, megmagyarázhatatlan önvád, amely nem belőle árad.
*A Foltozott Üst egy nagyon régi, kicsi, ütött-kopott de barátságos hely. Ezt mondták róla és nem túloztak. valóban ilyen, de nekem megfelel és a célnak is. Persze biztosan meg fognak találni bárhova is megyek, de legalább megnehezítem a keresést. Írország elég messze van innen, a Foltozott Üst pedig az otthontalan boszorkányoké, én pedig otthontalan vagyok miután önként száműztem magam. Nem akartam Dublinban maradni, hogy ölbe tett kezekkel várjam a nekem kiszemelt vőlegényt, bájcsevegjek mintha minden rendben lenne és az arcomra ragasztott mosollyal feleljek minden kérdésre. Már ha egyáltalán méltat arra, hogy megtudjon rólam valamit. Végül is anélkül is élhet házasságban az ember, hogy fogalma sincs kivel alszik egy ágyban, sőt még egy ágyban sem kell aludniuk. ezt azért még megfontolom ha végképp elfogytak a lehetőségeim, addig azonban marad a bujkálás. Nem sok időbe telt, hogy idejöjjek, a fogadót megtalálni pedig még annyi sem, mintha csak tegnap lett volna. De nem tegnap volt, hogy a szüleim közölték velem, a származásom és a családi hátterem kötelességeket ró rám, egy mindenkinek – nekem aztán nem – előnyös házasságkötés formájában. A francba! Hát már azt sem dönthetem el, hogy kihez menjek feleségül HA! feleségül óhajtok menni egyáltalán még ebben az életben bárkihez is? Az anyám és a nagyanyám aztán papolhatnak arról, hogy ők is így, és, hogy a szerelem majd megjön később, és legalább nem csalódok semmiben. Ők sem olyan fenenagy boldogok, úgy kerülgetik egymást a házban mintha minisztériumi rendelet kötelezné őket rá. Most már a házimanók kémkedését sem vehetik igénybe, mert egy sincs. Mindnek ruhát adtam tizenegy éves koromban. Merlinre! De rég volt és de szép volt. A múlton rágódni azonban nem mindig nosztalgiázás, így abba is hagyom és inkább a Reggeli Próféta lapjaira koncentrálok, nem mintha megírnák benne, hogy az írországi O`Hara család keresi eltűnt gyermekét. Azért ilyesmire csak nem vetemednek, nem kis szégyen az ha megállapodást kötnek egy másik családdal, a megállapodás tárgya – jelen esetben én – pedig lelép. Ezt azért már nem kürtölik világgá. Megint valaki megszökött az Azkabanból, segítsége is volt. remek, lassan már menetrendszerű hír lesz ez. Talán a dementorok klimaxolnak. Erre innom kell. Belekortyolok a lehető legerősebb és legfeketébb kávéba, amit egy kicsit feljavítottam egy marék cukorral és fél bögre tejjel, mostanra a kanál ihatóra is keverte. Mennyei, még elég meleg de nem égeti a nyelvemet, élvezettel kortyolgatom miközben tovább olvasom az újságot. A minisztérium újabb rendelete a muglikkal szemben tanúsított még nagyobb körültekintés és titkolózás tárgykörében, Rita Vitrol újabb gyalázkodó és leleplező cikke egy varázslócsaládról – esküszöm ez a nő sosem fog megváltozni – és egy kisebb gyöngyszem a kertek és parkok kertitörpétlenítésének legjobb módszeréről. Egy nagy sóhaj után felnézek a többi reggeli kakukkra, álmosak, kócosak és kedvetlenek, akárcsak én. Mondjuk az utolsó jelző annyira nem illik rám, tettrekész vagyok és ma bejárom az egész várost, elvegyülök a muglik között és meglátjuk hogy sikerül. ha ebben is jó vagyok, akkor sokkal jobban el tudok tűnni szem elől ha a muglik között élek mugliként. Ez a remek ötlet akkor jutott eszembe amikor felöltöztem, végül is a zöld blúzom és a fekete nadrágom egészen muglis, nem keltek vele feltűnést mint ahogy azt tenném ha a prémmel szegett köpenyemet viselném. Lássuk csak kell majd egy lakás ahol meghúzhatom magam, ahol nincs sok szomszéd vagy elég távol vannak…….és ezen a ponton merülök bele tengermélyen a tervezésbe. Látszólag még mindig a Prófétát olvasom de már egészen messze járnak a gondolataim.*
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott Üst, Abszol út 1. (Charing Cross Road)
