2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Augusztus. A nyár utolsó hónapja, vagyis már nem sok van hátra az iskola kezdetéig. Nekem is megérkezett a szokásos bagoly a szokásos levéllel, amelyet máskor szinte állandóan Miával nyitottunk fel, most pedig annyira üres nélküle minden. A ház, a szüleink tekintete, még én is, a fenébe! Bármennyire is utáltam az okoskodó stílusát néha, még akkor is szerettem! És vissza akarom kapni, hiszen ő az ikertestvérem, a családom tagja! És vele együtt visszakapnám a szüleinket, akik jelenleg olyanok, mint az élőholtak. Cél nélkül tesznek-vesznek a házban, anyám állandóan takarít, mintha ezzel kitörölhetné Mia létezését az életéből. De ez nem megy csak úgy egyik pillanatról a másikra, hiszen én az ő kiköpött mása vagyok, amikor pedig rám néznek, látom a fájdalmat a szemükben. Menekülök hát otthonról, szinte állandó jelleggel máshol töltöm a szünetemet. Nincs sok barátom ugyan, de a bulik erre pont megfelelnek. Belevetem magam az éjszakai életbe, hajnalban hazakeveredem valamilyen úton-módon, a délelőttöt pedig szinte végigalszom. Mindegy, a lényeg az, hogy ne kelljen összefutnom anyámékkal. Nem akarom látni azt a mérhetetlen űrt a szemükben. És nem akarok emlékezni Miára, hiszen még számomra is annyira fáj! Hirtelen mozdulattal lököm hát be a Foltozott Üst ajtaját, hogy utána beljebb is tessékelhessem magam. Egyelőre még nem áll szándékomban tovább indulni, helyette inkább ennék valami finomságot. Az utóbbi egy év folyamán sikerült úrrá lennem a vér iránti csillapíthatatlan szomjamon némi főzet segítségével, amelyet állandó jelleggel fogyasztanom kell. Nem érdekel, hiszen így sokkal kényelmesebb számomra. Csak megiszom a löttyöt és máris nem olyan kínzó az éhség. Ráadásul, a vámpír léttel az érzékeim is sokkal kifinomultabbak lettek. Nem alakultam át szuperhőssé, nem is szeretnék, de kétségtelenül jobb ez így, hiszen a sötétben is valamennyivel jobban tájékozódom. Persze, minden könyvet elolvastam a vámpírokról, amit csak találtam a Roxfort könyvtárában, de még így se vagyok teljesen képben velük. Nem is csoda, hiszen szinte állandóan Mia volt az agytröszt a családban, nem én. Ilyenkor azért jól esnének a szavai, még abban az esetben is, ha csak okoskodna. A pulthoz lépek tehát, egyelőre körül se nézve, habár a szemem sarkából, mintha egy ismerős alakot pillantanék meg magam mellett, a széken üldögélve. A vér megfagy az ereimben, majd pillanatok alatt indul útjára ismét, hogy valamiféle kontrollálhatatlan méreg öntsön el a következő másodpercben. Az ujjaim ökölbe szorulnak, én pedig lehunyom a szemem, hogy magamban elszámolhassak tízig, ezzel sikeresen megálljt parancsolva a késztetésemnek, de - valljuk be - sose a nyugalmamról voltam híres. Az emlékképek leperegnek a szemem előtt. A buli, az az éjszaka, az érintései és végül maga a közös beteljesülés... Még mindig hallom a fülemben a halk sóhajait, ahogy fogadta az egyesülésünket. - Hé, seggarc! - szólítom meg, a következő pillanatban pedig egy tenyeret érezhet a vállára nehezedni, ha pedig felém fordul, egy 165 centis, szőke, egyenes hajú, kék szemű, némileg talán sápatag méreggombával találhatja szembe magát. Ideje sincs észbe kapni, a tenyér súlya pillanatok alatt eltűnik a válláról, hogy utána az arcán csattanjon, hacsak meg nem állít időközben. - Hogy is volt az a keresni foglak duma? Hm? - fújtatok mérgesen. Nem szoktam hozzá, hogy bárki is lekoptasson, ha pedig esze ágában sincs utána tartani velem a kapcsolatot, akkor ne ígérgessen! Egyszerű a képlet, nem igaz?
Nem maradunk semmi konkrétban, de a mosolyom, mellyel válaszolok neki, az elárulja, hogy ha keresni fog, akkor egészen biztosan nem mondok nemet majd neki. Elvégre még senki felé sem köteleződtem el. Legalábbis ami a szerelmi szálakat illeti. Bár ott van Spencer, akivel szintén mindig nagyon jól érzem magam. De igazából fogalmam sincs, hogy ő mit érez, vagy gondol rólam. Minden esetre elég fura páros lehetne a sellő fiú, és a sárkánylány. De nem különben lehetne izgalmas Nicolas mellett az élet. Különben pedig simán barátkozhatom bárkivel. Nem kell rögtön rózsaszín szivecskés lufikat látni mindenütt, ahogy Jade szokta. - Nos, akkor köszönöm a bókot. - mosolyodom el, de a második mondatra érezhetően komolyodok el, és inkább valami szomorú együttérző arckifejezés veszi át a helyét. - Én... sajnálom. - érezhetően nem akarok sebeket feltépni, vagy olyasmiről faggatni, amiről nem akar beszélni. A halál, egy testvér elvesztése... ez kellően borzalmas dolog, hogy összetörjön, és megváltoztasson bárkit. Nekem is mély fájdalmat okoz a testvéreim hiánya. Bár ők legalább életben vannak. - Tényleg ennyi bűnöző lenne, akik ennyi tragédiát okoznak? - nézek talán kissé csodálkozva a fiúra. Nem is csoda, én eddig kissé burokban éltem az ilyesmi elől. Apám senkinek sem engedte meg, hogy a közelembe jöhessen. Igaz, nekem se, hogy barátaim és önálló véleményem legyen bármiről. - Tragikus események? Mint az újságban az a kviddics arénás pár hónapja? Én elég keveset tudok ezekről, csak ami az újságban volt. De akkor nincs elég képzett auror, hogy megtalálja a felelősöket? Hogy lehet az? - nézek Nicolasra egyre nagyobb csodálkozással, egyben érdeklődéssel is. Tény, hogy addig nem nagyon volt alkalmam a gyakorlati világhoz. Még csak tanulom az önálló életet. Ennek pedig nyilván része, hogy tájékozódjunk a minket körülvevő világról. Arról a részéről is, amit eddig apám burka gondosan kitakart az életemből. - Akkor minden bizonnyal nehéz lesz bekerülni a kiképzésre, és még nehezebb lehet végig csinálni valakinek. Biztos irtó kemény vizsgák, és próbák lesznek... - legalábbis ezt gondolom. Ha 8 hétbe akarnak besűríteni több éves anyagot, akkor az tuti nagyon kemény lehet. Ugyanakkor némi elgondolkodás, és töprengés is kiül az arcomra. Elvégre, ha sárkányokat meg tudok ülni, és a legveszélyesebb bestiákkal is elbánok, akkor mennyivel lehet nehezebb a bűnözőkkel? Rendben. A bűnözök valószínűleg képesek mindig meglpetést okozni, és nem mindig kiszámíthatóan az ösztöneik szerint cselekedni... szóval mégis sokkal veszélyesebb lehet, mint a bestiák... - Természetesen. Mi mást csinálhatna az ember lánya egy sárkányrezervátumban? - mosolyodom el kissé rejtelmes módon a kérdésre.
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
- Te is. – Felelem kedves bólintással. Tulajdonképpen nem maradunk semmiben, így megtörténhet az a csúnya eset, hogy mindketten a másikra várunk, ám bájos lány, ha nem keres egy pár napon belül, én biztosan lépni fogok. Mondjuk nem biztos, hogy randi szinten, az elmúlt időszakban kicsit sok volt körülöttem a szőke, hiszen annak idején Bianca, Marianne, és Chrissy is ilyen volt, meg kék szemű is, erre jön Dorina. Lehet, hogy ez a zsánerem? Akkor miért nevetgélünk össze manapság Justice-szal az órákon? Lehet, hogy nem kéne zsánerben gondolkoznom, hanem szimplán akivel meg van a közös hullámhossz, azzal próbálkozni. Ám a barna hollóhátassal tulajdonképpen semmi nem alakult, lehet, hogy csak azért jött oda hozzám, hogy rávegyen, hogy felírjam a listára, ezért aztán bőven barátkozhatok Dorinával is. – Annak is szántam. Nem általánosítok, hogy minden hugrabugos kedves. Bár a kishugom is oda járt, amíg élt. – Nem csak azért mondom a szőkeségnek, hogy jó fej, mert egy borz házas csak kis bugyuta lehet, biztosan vannak közöttük is idióták. A minket betámadó bunkó srácok között is mintha az egyik hugrabugos lett volna. – Hjah, igazad van. A Roxfortban alig találni olyat, aki ne lenne legalább félig árva. Vagy ha vannak is szülei, pocsék a háttér. Azt hiszem a varázslók között sokkal gyakoribb a családi tragédia, nyilván abból kifolyólag, hogy a sötét varázslók aktívabbak mint a mugli bűnözők, ráadásul az aranyvér is mindent meghatároz. A vagyon a név.. ez mind irigyeket szül. De hát ide születtünk, ez van. – Vonom meg a vállamat a saját mézsörömet iszogatva, és köszönöm így a bizalmát, hogy beavat abba, hogy honnan jött, hogyan lett az, akit most megismerhetek. – Nálunk is. Ám olyan tragikus események történtek manapság, hogy mielőbb olyanok kellenek az utcára, akik meg tudják védeni az ártatlanokat. Gondolom ez egy gyorstalpaló, ahol csakis a legfontosabb dolgokat tanulják meg. Szinte nulla elmélet, hanem kőkemény kiképzés. – Még én is csupán vélekedek, mert segítő leszek, nem döntéshozó, alig van halvány fogalmam róla, hogy pontosan milyen gyakorlati feladatok lesznek, inkább csak ott kell állnom a többiek mellett, számolni velük a fekvőtámaszt, megmutatni a téglafalon átmászás technikáját, ilyesmik. – Nem hangzik rosszul. És te ültél is már sárkányon?
Azt azért nagyon remélem, hogy én nem leszek senki számára amolyan egy éjszakás kaland. Nem igazán vágyom ilyesmire. Inkább úgy szeretnék szerelmes lenni, mint a tini regényekben. Tudjátok, amikor jön a herceg fehér lovon, megcsókolja a hercegnőt, és ellovagolnak együtt a naplementébe... Talán naiv, és álmodozó vagyok. Talán ilyesmi nem is történik soha a valódi életben. Talán el kéne fogadnom a kényszerházasságot, amit apám akar. Talán a szerelem sem más, mint megalkuvás a családod jóléte érdekében. De én ezt nem akarom elfogadni. Ezért is kötöttem ki éppen itt, és éppen most. - Csak szólj, hogy mikor, és hol akarsz találkozni. - egyáltalán nem zárkózom el semmiféle találkozás elől vele. Hiszen tényleg helyes srác, kedves, és udvarias is. Szóval tényleg nincs okom rá, hogy ne találkozzak vele. Amúgy is itt az ideje végre a saját életemet élni. Ebbe pedig beletartozik a helyi srácokkal való ismerkedés is. Másként sosem lesznek igazi barátaim, vagy éppen szerelmem, és akkor aztán én leszek a buggyant macskás vénlány a szomszédból. Köszönöm, azt inkább kihagynám. - Ezt ő... bóknak? veszem. Te is jó fej vagy. Bár a híres család sajnos nem mindig áldás. Sőt... - azt hiszem itt kéne abbahagyni, és nem feszegetni tovább ezt a híres, gazdag aranyvérű család témát. Még mielőtt olyasmi is kicsúszna a számon, amit nem akarok. Időközben azért rendelek egy pohár mézbort, ha már arról volt szó, hogy meghívnak. Nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább ital, inkább olyan közepes árfekvésű (már amennyire én tudom), és nem is túl erős. Nem lenne túl szerencsés alkoholtól kótyagosan növénytan órát tartani a rezervátumban délután ugye... - Szerintem mindenkinek meg van a maga keresztje Mr. McCaine, akárhonnan is és akármilyen múlttal is jött. - azt hiszem, ha megtanultam valamit az, az hogy mindenkinek van múltja. Vagy ilyen, vagy olyan, de van. És sokszor ez befolyásol minket a döntéseinkben is. Még az is ha éppen ettől a múlttól próbálunk megszabadulni.... Érdeklődve hallgatom a srác meséjét az auror akadémiáról. - Csak 8 hét? Szerinted lehetséges lenne ennyi idő alatt megtanulni egy szakma? Nálunk a csendőr... aurorok tanulnak éveket. Itt miért nem így van? - eléggé meglep, és ki is ül az arcomra, hogy ilyen rövid a kiképzési programjuk. Még sosem hallottam olyat, hogy egy komplett szakmát ennyi idő alatt meg lehetne tanulni. Ráadásul elmélettel, és gyakorlattal együtt... - A sárkányőrök azok a kivételes emberek a rezervátumban, akik felelősek egy-egy sárkány részleg megfelelő működéséért. Amolyan vezető sárkánykutatók. A rezervátumban minden fajnak külön területe van, és sosem szabad őket összeengedni. Nagyon komoly biztonsági előírások vannak. A sárkányőrnek mindet ismernie kell. Ahogy a hozzá tartozó fajról is mindent tudnia kell. Kezelnie kell egyszerre a sárkányokat, és vigyáznia a beosztottjaira. Nem könnyű munka. Sőt nagyon veszélyes. - fejtem ki kicsit bővebben a sárkányőr szó jelentését. Bár azt nem igazán tudom, hogy magyarázhatnám el, hogy ez mennyire sokrétű feladat, és mennyire nagy a felelősség egy-egy ilyen emberen.
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
Állom a pillantását, szinte fürdök benne. Justice azt mondta, hogy jó pasinak tartanak a lányok a Roxfortban, és sokan sutyorognak rólam. A több évnyi önmarcangolás, a mélabú kiölte belőlem azt, hogy a magány helyett társat válasszak magamnak, leszámítva a ritka egy éjszakás kalandok borgőzös mámorát, de azokban nem volt tét, lévén a partner sem volt méltó többre. Ám Dorina mosolya is azt sejteti, nem vagyok egy csúnya alak, stílusra pedig ha magam mögött tudom hagyni a gyászból visszamaradt arroganciát, valóban új életet kezdhetek. Már csak a testvéreimet kéne összebékíteni. – Lehet ez szervezett találka is, szívesen kiokosítalak máskor is. – Viszonzom a mosolyt, kétértelművé téve, hogy nem zárkózom el semmi elől, aztán majd meglátjuk. Justice mégiscsak Justice, de ha neki nincs türelme hozzám, akkor át kell gondolnom, hogy másokkal is ismerkedek. Akár barátilag. – Én csak annyit hallottam rólad, hogy jók a jegyeid, és híres a családod. Ez nem feltételezi, hogy népszerű vagy jó fej is vagy, de ez utóbbit tanusíthatom. – Még szerencse, hogy a bunkózós mardekárosok nem térnek vissza, mert nem akarom úgy felhívni a figyelmet az auror pályára, hogy az ispotályba küldök kötekedő alakokat. Különben is, a varázslat inkább védekezésre szolgál, sokszor visszaéltem már a hatalmával, ideje tényleg tisztességes életet élni. Az auror akadémián melegítőben leszünk, de úgy tudom, kell tartani majd egy-egy elméleti eligazítást is. Egy új öltöny nem ártana, Sasha temetése óta nem hortam ilyesmit. – Akkor neked se fenékig tejfel az élet. Vagy a másik klisé, neked is megvan a magad keresztje. Tudok segíteni? – Na nem a plakátragasztás miatt viszonzandó, de ha már így elbeszélgetünk, hát miért nem élvezzük egymás társaságát még egy kicsit? – Itt azt hiszem másról van szó. Angliában amolyan mugli rendőrállam van, mintha mindent az aurorok intéznének. Kikerül közülük rengeteg irodista, de bármilyen helyzet van, küldjünk oda aurorokat. Ám jól látod, sokan nem éppen urai a helyzetnek, eleve a felvételi egy vicc, de mégis vannak, akik későn jönnek rá, hogy valóban tenni akarnának a közjóért. Talán most itt az esély, hogy változást hozzunk. De is tudom, valahogy gyors ez a nyolc hét... Mik azok a sárkányőrök? – Kérdezek vissza, mert ez is megüti a fülemet, és ha Dorinának még van egy kis ideje, hát meséljen csak.
Nos, hát gyerekkorunkban igen hamar belénk verték az illemet, és a megfelelő társasági viselkedés szabályait a nevelőink. A kisebb testvéreim még mindig az ő szigorú felügyeletük alatt élik a cseppet sem könnyű életüket. Így számomra ez teljesen normális dolog az udvarias megszólítások alkalmazása. - Minden bizonnyal. A Roxfortban biztosan találkozunk még. Nyugi ez nem fenyegetés. - mosolyodom el. Nem éppen a nagy rózsaszín romantikus randik lebegnek előttem. Bár az igazat megvallva tényleg helyes ez a srác. Elég kedves, és udvarias is. Szóval tényleg szívesen találkoznék vele bármikor, akár különösebb ok nélkül is. Aztán meg ki tudja. A jövő talán tényleg nincs kőbe vésve. Az egyetlen dolog, amit jelenleg biztosan tudok, hogy kinek a felesége nem akarok lenni. És mit nem akarok kezdeni az életemmel. - Azt szívesen veszem. Igazán kedves vagy. - válaszom kedves mosollyal a kérdésre. Aztán könnyed mozdulattal rögzítem az utolsó plakátot is a helyére. Ezt követően a srác mellett haladva válaszolok. - Szóval akkor én köztiszteletnek örvendek itt is? - vagyis inkább kérdezek vissza egy játékos mosollyal. - Én inkább úgy mondanám, hogy a Durmstrang nem volt elég messze. - sóhajtok fel. Igazán nem akarom a családi problémáimmal terhelni. Nem tudom, hogy mit tud, vagy gondol az apámról. Meg úgy egyáltalán, de van úgy, hogy ki akarsz törni a család elvárásaiból, és hatalmi játszmáiból. Olyan helyre menekülni, ahova már nem ér el a kezük. Így inkább gyorsan, talán túlságosan is gyorsan témát váltok. - Szerintem jól csinálod. De ennyire népszerű dolog lenne itt aurornak lenni? Olyasmi mint nálunk sárkányőré válni? Mármint otthon nálunk mindenki sárkányőr akar lenni. Ha megkérdezel 10 gyereket, hogy mi akar felnőttként lenni, akkor 9 ezt fogja válaszolni. De igazából csak nagyon keveseknek sikerül. Csak a legjobbak, és a legrátermettebbek végeznek, és kapnak munkát. Itt ez is ilyesmi? - nézek érdeklődve a srácra.
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
Jól hangzik, ahogy átmegy nagyon hivatalosba, ezzel együtt elég udvarias is a leányzó, látszik, hogy minimum valami nemesi családból származik. Én nem várom el a Mr-t sem elé, de jól hangzik, így eldöntöm, hogy fogom használni a Miss megszólítást is. Viszonozva a mosolyát bólintok, s belegondolok, mindketőnk szerencséjére már kezdek túllenni a szüleim halálán, meg Sasha tragédiáján is, ám ha Dorinával évekkel ezelőtt találkozunk, vélhetően bunkóbb lettem volna vele, mint a beszólogatós alakok. Igen, elég mélypontról kellett felhúznia Missy-nek. – Legközelebb? Lesz legközelebb? – Húzom az agyát, mintha máris valami randin spekulálna. Justice azt mondta, jó pasinak tartanak, ami nagy szó, tekintve, hogy hány évig hanyagoltam el magamat. Vajon Dorina azért jött oda hozzám, mert kiváncsi, vagy mert már látott párszor a folyosókon, és hogy is mondjam, nem vagyok ellenére? Vagy akár pont hogy az esete vagyok? Elhessegetem a gondolatot, a hugrabugosok rendszerint önzetlen alakok, és a szőke lány is annak tűnik. – Mindjárt kész is vagyunk. Utána meghívhatlak valamire úgy viszonzásként? – Kérdezek vissza látva, hogy elfogynak a papírok rögtön, aztán enyhén szólva is meglepődök, ilyen kombinációra nem számítottam, kelet-európában aztán komoly sárkányok élnek, később pedig kiderül Dorináról, hogy pont ezeknek az ismerője. Nekem a pálcám magja a sárkányszív-izomhúr, úgyhogy tudom, hogy milyen erő lakozik a bestiák minden porcikájában. – Csakis pozitívan. Aki a sárkányokhoz ért, az köztiszteletnek örvend. És akkor miért döntöttél úgy, hogy ide jársz iskolába? A Durmstrang nem lett volna közelebb? – Ráadásul így angolul is meg kellett tanulnia, holott a kelet-európai nyelvcsaládhoz talán közelebb áll az orosz, vagy az ukrán, amit ott beszélnek. Nem akarok én faggatózni, de nem tudom kikapcsolni az aurort. – Na igen, elléggé várom már ezt az akadémiát, pedig nehezen indult részemről. Rám tukmálták, hogy promózzam az iskolában, pedig nem vagyok éppen reklámarc. Tőlem független is baromi sokan akarnak menni, nem kell ide még reklám is.
Még mindig kissé furának találom a srácot. De jó értelemben. Talán egyáltalán nem kéne meglepődnöm olyan apróságokon, hogy egyesekhez hamarabb eljut a nevem, mint én magam. Úgy tűnik van, ami azért a világ minden részén ugyanúgy működik. A kis hírhálózatok. - Ó egyáltalán nem Mr. McCaine. Már egész megszoktam a saját nevem. - válaszolok egy vidám mosollyal arra, hogy nem bánom-e ha a vezetéknevemen szólít. Tulajdonképpen tényleg nem bánom. Elég kevesen vannak, akik annyira közel állnának hozzám, hogy a keresztnevemet használnák. Ez tulajdonképpen elég szomorú is lehetne, de én igyekszem a jó oldalát nézni. Azért vagyok Angliában, hogy új életet kezdjek, és sok új barátom legyen, akik majd a keresztnevemet is merik használni. Persze ez nyilván időbe fog telni. - Ó, azt majd legközelebb megtudod. - nevetem el magam én is a kérdésre. Ördögi alkukról aztán az én családom bőven beszélhetne. Ezt mondjuk talán nem kéne az auror fiú orrára kötni. Még azt hinné, hogy én is olyan gátlástalan alak vagyok, mint az apám. De szerencséjére valami csoda folytán, vagy csak a nevetéséből sikerült kikövetkeztetnem, hogy ez a kérdés valami angol vicc akart tőle lenni. Ennek fényében pedig talán nem is válaszoltam rá nagy hülyeséget. Főleg, mert egyébként szívesen beszélgetnék vele akármikor. Elég szimpatikus srácnak tűnik. Végül is gyakorlott mozdulatokkal állok be mellé segíteni. Szívesen fixálom azokat a plakátokat, ahogy haladunk velük oszlopról oszlopra. A végén teljesen belejövünk majd a csapatmunkába. - Nem. Ami azt illeti román vagyok. Az anyám magyar. - mosolyodok el a franciás kérdésen. Talán félre vitte volna a szóhasználatom? Meglehet. Nem mindig találom mindenre a megfelelő kifejezést. Ez is egy ilyen alkalom lehetett. - Áhh... azt hiszem értem. Olyasfélék akik, ha valami bűntény történik, akkor elkapják és letartóztatják a bűnözőket. Auror. Megjegyzem a szó jelentését. - a következő kifejezésre viszont megint értetlenül pislogok. - Moralitás... mint elhalálozás? Mi köze van egy halott kutyának az aurorokhoz? - azt hiszem ez megint egy olyan eset, amikor olyasmit vettem szó szerint, amit nem kellett volna... - Bestiamester szakon vagyok. Tulajdonképpen, ha egy sárkányrezervátumban nősz fel, akkor az eléggé meghatározza az érdeklődési köröd. Minden esetre érdekes látni, hogy mások, hogyan látják a munkánk egy másik országban.- válaszolom meg a kérdést. Igazából sárkányokról napokig mesélhetnék neki. De akkor aligha haladnánk ilyen ütemben a plakátolással.
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
Nem nézek mindenkinek önszolgalomból, csupán figyelek. Több mint tíz éve koptatom a Roxfort padjait, a legtöbekkel tisztában vagyok, hiszen tanársegédként a kicsikkel is foglalkoztam már, így ha látok egy számomra ismeretlen arcot, akkor nyilván egyetemista lehet, ezért amíg nem tudom a nevét, addig hivatkozni sem rá, ha valahol szükség lehet rá, így ha meghallom a nevét, akkor azt könnyedén el tudom raktározni a tudatomban. Az apróságokból áll össze egy auror agya, a nyomokat is hasonlóképpen kutatom fel, a rendelkezésre álló múltbéli emlékeimből igyekszem valamit hasznosítani. – Remélem nem gond, hogy a családneveden szólítalak, a tanárok is így szokták, nekem is erre áll már rá jobban a fülem. – Fejcsóválva nézek a bunkók után, sosem állhattam azokat, akik ennyire átgázolnak másokon, de egy szavam sem lehet, hiszen a szüleim halála után én meg inni, önpusztítani kezdtem. Ha nem jött volna Chrissy, most halott is lennék. Kár, hogy végül mennie kellett, így is a jövőből nyúlt ki értem, mintha valami angyal lenne. – Ez valami ördögi alkunak hangzik, következő mit fogsz ajánlani? – Kérdezem vidám nevetéssel, kedves tőle, hogy rám szánja az idejét, nekem pedig csak arról kell beszélnem, amit amúgy is ismerek, így nem nagy fáradtság. Legalább eltereli a gondolataimat, hogy milyen nehéz fába vágtam a fejszémet. Aurornak lenni, vagy tanítani, hogy valaki másból is azt faragjunk, nem egyszerű vállakozás. Ám Justice is szinte megkért, hogy ha már ott leszek, súgjak neki, próbáljak segíteni neki. Elég karakán lány, önmagától is boldogulna, de mivel már régen felkeltette a fantáziámat, hát miért is ne? Végülis azért vannak ott a segítők, hogy segítsenek a válogatásban, hogy ki lehet alkalmas. – Csendőr? Francia vagy? Nem testőrök, inkább nyomozók, katonák. De a moralitás szempontjából egy kutya. Te mit tanulsz? – Lépnük arébb a következő falhoz, immár begyakorolt mozdulattal nyalom fel a plakátot, hogy ő oda tudja illeszteni.
Kissé furcsának tartom, hogy itt van olyasvalaki, aki önszorgalomból utánanéz, hogy ki kicsoda, még ha nem is ismeri személyesen. Ámbár apám elég nagy hírnévre tett már szert. Szóval, ha máshonnan nem, miatta az aranyvérű előkelőségek ismerhetik a nevem. Talán nem is kéne ennyire meglepődnöm ezen. Egy apró, kedves mosollyal kerüljük ki egymást, aztán természetesen segítek a plakáttal. - Szívesen. - számomra teljesen természetes dolog, hogy maradunk segíteni egymásnak. Elvégre így sokkal könnyebb mindenben boldogulni nem? Végül is tényleg érdekel a plakát. Bár nem teljesen tudom, hogy mi az auror szó jelentése. Persze ez nem jelenti, hogy ne tudakolhatnám meg. Ráadásul még keresem a saját utamat a világban. Azért foglalkozom bestiákkal, mert a családomban mindenki vagy velük, vagy a politikával foglalkozik. Vagy mindkettő. De én is tényleg csak ennyire lennék jó? Ezt az utat kéne követnem, mert a családom ezt választotta? - Dorina Postolache, de ezt már úgyis tudod. - viszonozom a bemutatkozás gesztusát, és rázok vele kezet. Mert hát ezt mégiscsak így illik. Nem? Aztán jön az a néhány tahó srác, de én csak szemet fogatok rá. Otthon a rezervátumban nem mernének így viselkedni a közelemben, ez egészen biztos. Így nem is vagyok hozzászokva az efféle jelentekhez. Viszont Nicolas láthatja a tekintetemen, hogy nagyjából ennyivel el is engedem a dolgot. Egyszerűen elkönyveltem őket éretlen kölyköknek, akik szót sem érdemelnek köztünk. - Segítsek a többi plakáttal? Te pedig beszélhetnél nekem még erről az auror dologról. - kérdezem végül egy meglágyult mosollyal, és a srác mellé guggolva igyekszem összeszedni a leesett, és szétszóródott plakátok egy részét. - Tudod, én nem olyan régen élek ebben az országban. Néha még gondom van egyes kifejezésekkel. Nem minden szót értek meg elsőre. Főleg a szlengekkel, és kifejezésekkel vannak gondjaim, amit csak úgy mondanak az emberek. Hajlamos vagyok mindent szó szerint érteni. - avatom be a kis nyelvészeti gondomba, illetve abba, hogy mért nem igazán vagyok képben. Ugyanakkor mérhetetlenül hálás is vagyok, amiért nem nevet ki. - Szóval az aurorok olyasmik, mint nálunk a... hmm... - homlok ráncolva keresem a megfelelő kifejezést egy kis ideig. - Csendőrgárda? Ők védik meg a kormányt a támadásoktól, mint valami testőr. Meg letartóztatják a... bűnözőket... - próbálom összerakni a képet, az imént hallottakból. Noha sosem gondolkodtam el rajta, hogy ilyesmivel foglalkozhatnék. Tényleg, azt nekem szabad? Nálunk csak férfiakat vesznek be a gárdába...
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
Természetesen ismerem őt, ahogyan a legtöbbeket a kastélyban. A hely szinte az otthonom, a valódi birtokunkon már nagyon régen nem jártam, és csak remélhetem, hogy állnak még a falak. Sasha halála óta megszüntünk családnak lenni, mindkét hugom valahol távol van, külön életet élünk. Talán a manók még takarítanak, hiszen jó sok pénz felett rendelkeztünk, így a szolgák fenn tudják tartani nélkülünk is. - Semmi gond. Én sem figyeltem. – Emelem rá a tekintemet. Úgy egy fejjel magasabb lehetek, a magasság különbség ebben az esetben mégis elhanyagolható, hiszen ő hátralép, én pedig oldalra, hogy kikerüljük egymást. Félmosollyal konstatálom hogy nem megy tovább, hanem marad segíteni, vagy megnézni, hogy mit művelek. – Köszi. – Tartom oda a plakát közepét, hogy a szőke lány néhány rögzítő varázzsal a helyére is tudja tenni. Nekem eszembe sem jutott. Hiába vagyok ügyes varázsló, csakis küzedelembne veszem elő a pálcát, nem használom a mindennapi életben, noha nem ártana. Ám úgy vagyok vele, hogy ha valamikor nem lenne nálam a varázsszer, ne essek kétségbe. – Nicolas. Nicolas McCaine. – Simítom a kézfejemet az övébe, s megrázom mindkettőnkét. Miután elengedtem őt, megszemélem, értelmesre sikerült megfogalmaznom a plakátot, a szőke hugrabugos lány pedig még mindig itt strázsál mellettem, szintén a témára fókuszálva. Már éppen válaszolnék, amikor elsiet mellettünk néhány mardekáros srác, vélhetően szintén egyetemisták, különben most itt sem lehetnének, és leverik az ivó előterében az egyik fakorlátra helyezett plakátcsomagjaimat nagy nevetgélés közepette, azt visszhangozva, hogy mit csinál egy auror. Lehajolom, hogy felszedessem őket. Kedvem lenne megleckéztetni őket, de értelmetlen, ráadásul az ilyen alakok úgysem kerülnek be érdemben egy akadémiára, tehát nyugtunk lesz tőlük. – Hogyne, de azt hittem ez köztudott. Most indul a napokban egy villámtagozat Londonban a parancsnokság egyik melléképületében. Ott leszek amolyan idegenvezető, kalauz. Bünüldözőket fognak kiképezni. Nem hallottál még ilyenről?
Ki tudja miért, talán a fejemben kavargó sok gondolat miatt magamról, a jövőmről, meg úgy általánosságban az életemről, de nem is veszem észre a plakáttal bajlódó srácot időben. Szerencsére elég kedvesnek tűnik, és úgy látszik nem haragudott meg túlságosan a véletlen kis incidens miatt. - Igen... ja, bocsi... - csusszanok arrébb pár lépéssel. Ugyanakkor a srác kap néhány meglepett szempilla rebegtetést. Vajon honnan tudja a nevem? Nem hittem, hogy itt is ennyire híres lennék, mint otthon. Mostanában már egészen hozzászoktam, hogy be kell mutatkoznom, ha új ismerősökre teszek szert. Ő vajon miért derítette ki a nevem? Ugyan láttam már párszor az egyetemi képzésen a srácot, de még nem barátkoztunk, és nem beszélgettünk ez előtt. Így én nem is tudok róla semmit azon kívül, hogy mindketten a Roxfortba járunk egyetemre. Ez vajon nagyon ciki? - Várj, segítek. Fogd oda. - egy egyszerű néma ragasztóvarázzsal a helyére tapasztom a rakoncátlan plakátot, és intek a srácnak, hogy most már elengedheti, ott fog maradni. Ha egész gyerekkorodban előkelőségeknek kell kifogástalan dekorációt alkotnod méregdrága party-kra akkor hamar megtanulsz ilyen apró trükköket. - Ne haragudj, de én még nem tudom a te neved. - nyújtok kezet egy barátságos mosollyal, amikor a srác mindkét keze felszabadul. - Egyébként mi ez a plakát, és az az auror képzés? Mit csinál egyáltalán egy auror? Te tudod? - nézek rá kissé talán kíváncsibban a kelleténél. Nem nagyon ismerem az auror szó jelentését. Talán csak nálunk otthon másképpen hívjuk az aurorokat. Van némi homályos sejtésem ugyan, hogy valamiféle rendfenntartók, olyasmik mint apám testőrei lehetnek, de kétlem hogy ez lenne a pontos meghatározásuk. És vajon miért keresnek így újoncokat? Ez lehet, hogy egy érdekes beszélgetéshez vezet majd. Feltéve persze, ha nem tartom nagyon fel a srácot, és nincs sürgősebb dolga, mint engem felvilágosítani auror kérdésben. Vagy ha nem néz teljesen ostobának a kérdés miatt.
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
Még jó, hogy nagy nehezen el tudtam tűntetni a listáról a neveket, mert majdnem voltam olyan hülye, hogy egy olyan plakátot tettem ki, amin a már jelentkezettek is rajta voltak, ráadásul az én ábrándos hülye gondolataim nagyon elkalandoztak, és Justice neve mögé egy McCaine családnevet is biggyesztettem, mintha a feleségem lenne. Na jó, végülis alig ismerjük egymást, és ki ne ábrándozott volna róla, hogy aki titokban a vágyai tárgya, egyszer majd hivatalosan is az övé lesz? Azért megismerni őt így élőben nem volt semmi, nagyon vagány lány, nem csak cuki, de azért távol vagyok még lelkileg attól, hogy csak úgy ismerkedjek. Végül a plakátot vissza tudtam tenni eredeti állapotára, a már jelentkezetteket pedig átraktam egy sima pergamenre, mellőzve onnan a szivecskékeket a lány neve mellől. Csak az kéne még, hogy valaki kiszúrja, hogy kezdek visszatalálni önmagamhoz. Nyilván jó lenne, ha jobban lennék, de még nincs itt az ideje, hogy ezt közhírré is tegyem. A plakát tehát fent van, egy szőke hajzuhatag lendül át előttem, és ütközik végül belém a gazdája. – Semmi gond. Postolache ugye? – Kérdezem elgondolkozva, az ő nevével még nem találkoztam a jelentkezési lapok egyikén sem, bár korban jó lenne, de úgy fest, nem izgatja az ilyesmi. Remélem nem sértődik meg azon, hogy a családnevén hívom, én leginkább ilyen hivatalos vagyok mindenkivel. Lehet, hogy azt nézegette, amit csinálok? Mégis érdekelné? Vagy csak inni akarna, azért járt errefelé? Láttam már órákon, ha jól emlékszem nagyon jól ért a különféle bestiákhoz, mágikus teremtményekhez. De hogy aurorkadétnak..? – Na ez nem akar odaragadni.. Kicsit arébb kérlek, valahogy rögzítenem kéne.. – Villantok egy kérlelő mosolyt, hogy csusszanjon arébb, mert ha ilyen szorosan rámtapad, akkor csak hátrálni tudok, de hozzáférni a plakáthoz nem.
Mostanában van min töprengnem. Leginkább önmagmon, és az életemen. Ki is vagyok valójában, és mit akarok kezdeni az életemmel? Oké, szerintem kezdjük inkább azzal, hogy ki nem vagyok. Nem vagyok apám szöszi butus hercegnője. Nem vagyok az aki belemenne egy kényszer házasságba. Nem vagyok egy aranykalitkába zárható, önálló gondolatok, és akarat nélküli madárka. Most pedig minél tovább élek itt Angliában, minél több embert ismerek meg, annál jobban így érzem. Szabadon akarok dönteni szerelemről, egyetemről, munkáról, úgy az életemről, az apámtól való félelem nélkül. Túl nagy kérés ez? Lassan már nem is érzem magam kívülállónak. Sőt az elmúlt hónapokban a nyelvtudásom is rengeteget fejlődött. Szinte már nincs is akcentusom, legfeljebb, ha nagyon izgulok és megkeverem a szórendet. De ez elég ritkán fordul elő mostanában. Azt hiszem kezdem bepótolni, és levetkőzni a kamaszlányos mindent fedezzünk fel, lehetőleg mélységes rajongással tapasztalatlanságot. A mai napom? Átlagos. Kora reggel volt egy előadásom legendáslény anatómiából, aztán lejöttem egy kicsit Londonba vásárolni. Kell pár olyan általános dolog mint pergamen, tinta, és egy újonnan megjelent könyv XXX besorolású legendáslényekről. Terv szerint most eszek valamit Foltozott üstben, majd pár óra múlva délután tárlatvezetést tartok gyógynövénytanból a rezervátumban. Azonban valami érdekesre leszek figyelmes a Foltozott üst bejáratánál. Az ajtón egy plakát van valami auror képzési programról. Sosem gondoltam rá, hogy lehetnék auror is. Tulajdonképpen azt se nagyon tudom mit csinál egy auror voltaképpen. Talán majd megkérdezek valakit róla, Dane-t vagy Peter-t. Esetleg a kellemetlen Hiro-t. Végül is nem is olyan rossz arc a vámpír. Szóval némileg elgondolkozva lépnék be, vagyis lépnék be a fogadóba, amikor figyelmetlenségemben beleütközök egy mellkasba. - Oh... bocsánat. - mosolygok rá kedvesen a srácra.
₪ Dallam ₪ ₪ "A dolgok néha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük. Nem is baj." ₪
- Grindelwaldnak volt gyereke? - csodálkozom el egy pillanatra, hiszen ilyesmit nem mindennap hall az ember, szóval rövid ideig a kaleidoszkóp is kiesik a gondolataim közül. - Mármint, erről miért nem hallottam még? Azt elhiszem, hogy a Mágiaügyi Minisztérium eltusol egy ilyen jellegű dolgot, hiszen ők szinte írmagostul ki akarták irtani a fekete mágust, de én leginkább mellékutakon járok. Rengeteg sötét alakkal összehozott már a sorsom. Vérfarkasok, vámpírok, félig ember-félig troll lények, egyikük se említett ilyesmit. Mondjuk, a vallatásom nem is erre irányult, de nem hiszem el, hogy huszonnégy év alatt nem hallottam még egyszer sem erről. - Öregem, zavaros ez az egész ügy – csóválom meg végül a fejem, főleg annak tudatában, hogy egy olyan mágikus ketyere tengődik valahol a világon, amivel évszázadokat lehet utazni az időben. Fogalmam sincs, miként kereshetnénk meg egy ehhez hasonló tárgyat, de ezt egyelőre félre kell tennem egy másik cél érdekében. Ha az emlékeim visszatérnek, nyilván választ kaphatok egy-két másik kérdésemre is, ami talán könnyebbé tenné a kutatásaimat. Csak legyünk túl ezen az egészen. A vámpír kényelmesen elhelyezkedik velem szemben, én pedig felkészülök a várható fájdalomra, ami sokkal nagyobb annál, semmint azt emberi ésszel fel lehetne fogni. Itt-ott szüneteket tart, a fájdalom csökken, de csak azért, hogy utána újult erővel vethesse bele magát ismét a tudatalattimba. Egy pillanatra se ötlik eszembe, hogy ezzel talán olyan információkat is kinyerhet, melyek fontosak lehetnek számára, de nem is ez a legnagyobb gondom. Ujjaim elfehéredve markolnak rá a szék karfájára, miközben a fejemet hátravetve üvöltök folyamatosan. Nem lehet túl szép, talán még Dorina és Dane fülébe is eljut, persze csak abban az esetben, ha Dane nem bűvölte meg a helyet, ahova mentek. Vagy már alapból nem volt rajta hangszigetelő bűbáj. - Vég...eztünk? - formálom nagy nehezen a szavakat, miközben a hajam csapzottan lóg alá, nekem pedig annyi energiám sincs, hogy a fejem felemeljem, így leginkább csak a padlót bámulom. Egész testemről szakad a víz, a fájdalom pedig továbbra is jelen van, de az intenzitása csökkent szerencsére. Ha a kölyök folytatni szeretné, tuti nem hagynám magam. Normális esetben kitekerném a nyakát, de itt és most leginkább csak szóbeli ellenállásra számíthat részemről. Elég volt ennyi, ráadásul az emlékeim se tértek vissza, bár gondolom, idő kell hozzá. Majd fokozatosan beugranak. Remélhetőleg.
Csak hallgatok, és figyelem az eseményeket. Tényleg sok ez egyszerre. Mégis hogy jutottunk el a békés Abszol úti vásárolgatástól, egészen Grindelwald balkézről született kölykeiig, meg időutazó kaleidoszkópig, emlékeket visszanyerő vámpírig. Apám házában hozzá szokhattam volna már alvilági történésekhez, de ehhez mégsem. Ennek ellenére is kíváncsi vagyok. Leginkább Dane szavai tesznek azzá. Most mégis a Peter-vámpír párosra szegeződik a tekintetem. Bár könnyebbé, és fájdalommentesebbé tehetném az eljárást. De mivel semmit sem tudok róla, ez nyilván nem opció. Talán kicsit meg is sajnálom Petert az emlékei elvesztése miatt. Ugyanakkor néha azt kívánom, hogy bár én veszíthetnék el néhány emléket. Főként az apám részeg családbántalmazására irányuló emlékeket. Egy másodpercnyi meglepettséggel, majd egy kis hálás mosollyal nézek Dane-re, ahogy félrevon, és leültet a kanapéra. A teába nem teszek semmiféle ízesítőt. Csak úgy naturba iszom általában. - Köszönöm. - mondom neki csendesen, miközben bekapcsolja az említett sportcsatornát. A teámat kortyolgatva merülök el a saját gondolataimban, hosszú percekre. Talán kicsit tényleg megnyugtat a tea. - Azt hiszem jobban utána kell majd néznem Grindelwald családfájának. Hasznos lehet, ha kutatás közben csapdákba, vagy védőátkokba botlanánk. Én nem hagynék őrizetlenül efféle erős varázstárgyakat. - jegyzem meg végül Dane felé. Biztos vagyok benne, hogy kutatás közben veszélyes helyzetekkel is szembe kerülhetünk. Nem lesz egyszerű feladat megszerezni a kaleidoszkópot, még akkor sem ha a boszorkánykör működne. Szerencsére európai családfa kutatásban verhetetlen vagyok. Ez az egyik hobbim. Vagy szakterületem a sárkányok mellett, ha úgy tetszik.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst 2020-04-06, 11:02
Azért az a kaleidoszkop elgondolkoztatja. Főleg az utolsó infók Daentől. De most dolguk van. Majd utána rá ér ezzel foglalkozni. Azért nem árt tudni minek is akarnak egy ilyen erejű tárgyat... Peter van olyan jó és szót fogad. Úgy tesz ahogy kérem tőle. Dorina kissé félre érti a helyzetet, de szórakoztat így nem kapom fel a vizet rajta. És kezdődhet a mély zuhanás... Peter emlékeiben. A saját elmémben hál égnek nem marad meg minden ami nála felszínre jön. De ez után kijelenthetjük, hogy az egészségesnél többet fogok róla meg az ügyeiről tudni... Nem tudom milyen emléket kéne konkrétan felhozni, így sorban az életútja főbb állomásaira, az intenzívebb érzést kiváltó emlékeket tudom elsőre vissza hozni. Aztán apránként áshatunk mélyebbre. Biztos hogy majdnem egy órát el fogunk így szarakodni. De ha nem valami szét töredezett sérült, félre vezető képeket akarunk kapni akkor muszáj rá időt forditani. Az biztos, hogy utána ő is meg én is kurvara kimerültek leszünk.. Csak míg ő némi kajával meg cukros üdítővel ezt, fogja tudni orvosolni, addig nekem vér kellene... De.. Mindent szépen sorba!
- Egyedi varázstárgy, és kétlem, hogy Leslie készítette. Valaki csinálta neki. Egy kovács. És ahogy farkasgazdáról is csak egyről hallottam, ilyen mágikus kovácsról is, aki kobold varázserő nélkül képes ilyesmire. Grindelwald egyik bal kézről született gyereke. Bár amennyire tudom, jó ideje nyoma veszett. De ez mindegy is, attól még a kaleidoszkópot kell megtalálni, amivel jól mondod kisöcsi, évszázadokat is lehet ugrani az időben. – Hogy erről miért nem tudtak oly sokat, nem igazán érdekli. Mindig is voltak a történelemben olyan tárgyak, amelynek létezéséről alig tudtak néhányan, mégis sorsfordító volt a hatásuk. A kukoricát nem gondolta komolyan, viszont Dorinát elvonja onnan, mert közben készített egy teát. Bármennyire is ő a történet antihőse, ahhoz még neki sincsen szíve, hogy a szöszi, veszekedve a vámpírral olyan varázslat tanuja legyen, ami lesokkolja. – Na gyere szépségem, kész a teád. Addig mi kritekket nézünk, amíg a megrontóm szétrobbantja a kispajtás fejét. – A vállánál gyengéden vonja magával, ő amúgy is úriember alkat, s bár Dorina nagyon agilisnek tűnik, be kell látnia, hogy ez most nem az a pont, amit érdemes aktívan végignézni. A vadászlak másik végébe kíséri a lányt egy kanapéra, ahol leülteti, a kezébe nyomja a teás tálcát, amin ki van készítve az összes ízesítő, ő maga pedig a már említett sportcsatornát nyomja be.
Némileg elképedve hallgatom Dane szavait, hiszen még soha életemben nem hallottam ilyen erővel bíró mágikus tárgyról. Az időnyerő ehhez képest semmiség, jóformán csak valamiféle felfújt mágikus zsebóra, de ez... Mindent összevetve valóban igen veszélyes holmi, ami egy nem hozzáértő kezében van. Vagy esetleg túlságosan is értene hozzá? A kérdés már csak annyi, hogy a mostani tulajdonosa miként juthatott hozzá. Ki lehetett az előző birtokosa és mi történhetett vele? Esetleg a Minisztérium őrizte hét lakat alatt? Elvégre, aki megszerzi ezt a tárgyat, az a világ ura is lehet akár. Szó szerint. - Ezek szerint éveket-évtizedeket, de akár évszázadokat is vissza lehet vele utazni az időben? - teszem fel a kérdést talán túlságosan is döbbenten, noha jelen pillanatban nem igyekszem leplezni az érzelmeimet. - Mégis... mégis miért nem tudott még semmit sem erről a varázsvilág? Talán ostoba kérdés, de ha ez a bizonyos kaleidoszkóp ennyire erős ereklye, akkor nagy eséllyel képesek lettünk volna megváltoztatni vele a történelmünk alakulását. Azt azonban elismerem, hogy ha valaki erről tudomást szerzett volna, nagy eséllyel minden célját félretette volna annak érdekében, hogy a magáénak tudhassa. Grindelwald uralkodhatna az emberek felett, ebben az esetben pedig talán nem is lett volna Tudjukki. Esetleg most is a Sötét Nagyúr korát élnénk, mert neki sikerült az, ami másnak nem. Talán már éltük is, csak volt valaki, aki változtatott a múlton? Kissé émelyítő belegondolni a rengeteg lehetséges végkimenetelbe. - A kérdés már csak annyi, hogy a tulajdonosa számított-e arra, hogy lesznek olyanok, akik a keresésére indulnak... Igen, egy boszorkánykör hatásos dolog, főleg, ha heten végzik el, de más erős varázslatokkal ki lehet védeni ezt is. Ha van hét másik mágus, akik védik az ereklyét, hét különféle varázslattal, máris buktuk a dolgot. Vagyis, annyira azért nem.... Első próbálkozásként semmissé tehetjük a mágiát, amit felállítottak, majd második alkalommal ismét megpróbálhatjuk a konkrét keresést. Időbe telik ismét felállítani a kört, de a másik oldalnak is időbe fog telni felállítani a mágiát. Hacsak a kaleidoszkóp tulajdonosa önmagában nem elég erős ahhoz, hogy egyedül védje a varázstárgyat. Olyan arccal engedelmeskedem a vámpírnak, mintha pont a fogamat húznák, de megteszem a dolgot. Leülök, miközben ő is kényelmesen elhelyezkedik velem szemben, majd vetek egy utolsó pillantást Dorinára. Benne még ismeretlenül is megbízom. Lehunyom a szemem, de amint kezdetét veszi a művelet, automatikusan kipattannak és képsorok peregnek le a fejem előtt. Egyelőre nem fájdalmas, inkább csak olyan, mintha valamiféle filmet néznék. Látom a képeket, de nem ismerem a szereplőket. Pár pillanat múlva azonban jön a kellemetlen része ennek az egésznek. A képek élesebbek lesznek, ezzel együtt pedig a fájdalom is felélénkül. A film egyre gyorsabban pereg, emberek jönnek-mennek a szemem előtt, akikről információk ugranak be, noha a fájdalom miatt ezeket egyelőre mintha meg se jegyezném. A halántékom lüktet, a fejem mintha szét akarna robbanni, a szemem pedig úgy fáj, mintha valaki folyamatosan befelé nyomná, a koponyám felé... Az emlékeim ennek ellenére nem állnak meg, mi több, egyre távolabb megyünk benne. Lorelai arca, amint haldoklik. Dane arca, amikor bejelenti, hogy neki is kell a lány. Lorelai arca, amikor megismertem. A szüleim és a húgom arca. Apám hangja, amint arra utasít, hogy tartsam erősen azt a kést. Anyám hangja, amint ebédre hív minket. Egy csont reccsenése, az én csontomé, amint eltörik a karom egy vérfarkas jóvoltából... Kellemes és kellemetlen emlékek, melyek hirtelen váltják egymást.
Érdeklődve hallgatom Dane kaleidoszkópra vonatkozó szavat. Egyrészt egy ilyen erős varázstárgy rossz kezekben nagy bajokat okozhat, másrészt pont ezért lehet veszélyes vállalkozás a keresésére indulni. Tényleg nem egy egyszerű hétköznapi történetbe csöppentem bele. De lassan a kíváncsiságom kezd úrrá lenni az ijedségemen. Vagy Merlin tudja mi van velem. Igen határozottan kezd érdekelni ez a kaleidoszkóp dolog, és csak részben a hála miatt. Bár talán az is közre játszik. Dane által felsorolt nevek ugyan nekem nem mondanak semmit, de a boszorkánykör határozottan érdekes gondolat. Át kell gondolnom, és utána néznem előtte egynek s másnak, de még működhet is akár. A hetes szám, elég erős mágikus erővel bírhat. Azonban attól tartok ez így sem lesz egy sétagalopp. Aztán Hirora nézek. Nem válaszolok rögtön. Bár nem a nyelvi nehézségek miatt. Még ha el is kell ismernem, hogy van mit csiszolnom az angol tudásomon. A vámpírról Peter-re nézek, majd vissza a vámpírra. - Legyen így. - húzom elő a pálcám. - Gondold meg vámpír, hogy te mit csinálsz. - a hangom elég határozottnak hat, még ha esetleg a nyelvtan nem is tökéletes. Talán kissé felsőbbrendűnek is, de végső soron hercegnő vagyok. A sárkányok román hercegnője. Hiron tartom a szemem, és pálcám. Nem kedvelem a vámpírokat. Sosem bírtam őket. Ez a keleti alak sem lesz kivétel úgy érzem. Szóval nézem ahogy a vámpír egy székre ül Peterrel szemben, és elhelyezkedik. Nem igazán tudom, hogy mi az a pont, amikor esetleg közbe kéne lépnem. Bár az angolom nem tökéletes, de a varázslataim mindig azok. Csak az a baj, ha tényleg fájdalmas lehet ez az eljárás, márpedig amennyit tudok róla az, akkor tényleg jó kérdés, hogy mikor állítsam le, ha úgy adódik? De a mimikámon ez mit sem látszik. A hercegnők porcelánarca mindent elrejt. Mindazonáltal remélem, hogy egyszerűen csak itt kell állnom pálcával a kezemben, és semmit sem tenni. Hiro talán tartja magát az alkuhoz, és tényleg csak Peter emlékeit hozza vissza. Nem vagyok vámpír. Így fogalmam sincs hogy működik a képessége valójában. De tényleg nem ártanék sem Peternek sem Hironak, ha nem muszáj. Elvégre ki tudja, hogy Peterre az milyen hatással lenne, ha úgy állítom le a vámpírt, hogy a fejében turkál... Szóval nem tehetek mást, mint a kételyeim a gyönyörű porcelánarcom mögé rejtem, és a tekintetem Peter és Hiro közt jár.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst 2020-03-11, 17:01
Dorinára nézek egy lesújtó pillantással és meg is villantom felé a vámpíraurámat, amit biztosan meg fog érezni és nem célom elriasztani, de azért biztos hogy meghökkentheti. Arcomon vigyor van közben. Láthatóan elégedett vagyok az eredménnyel. Majd vissza fordulok Peterhez, de Dorinának címzem a szavaimat. - Talán csak nem értetted amit kifejeztem azzal amit mondtam. Én a srác fejében rakok rendet - bökök az állammal Peter felé - te meg rám szegezheted a pálcádat, hogy Peeti biztonságban érezhesse magát. - szemet forgatok, hogy egy ilyet nem tud értelmezni. Azt természetesen figyelmen kívül, hagyom, hogy szegény lánynak egyébként egyenlőre lenne mit tanulnia angolul. Ejnye Hiro ne légy gonosz... - Kölcsönös pillanatnyi bizalom amit a szükség szült. Ennyi volt a lényege. - aztán Peter szavaira figyelek. A tekintetemet a srácéba fúrom kissé szájhúzok - Korrekt! Ez esetben lehet több lépésben fogjuk csinálni, attól függ majd mennyit bírsz. Ülj le! - utasítom végül. Közben Dane mondandója is felkelti a figyelmem. Mi a tökömről beszél ez? Végül nem kommentálom, minden bizonnyal ki fog derülni. - Hozd csak, majd hagyj belőle! - mondom a kukoricára, értékelve a poént. - Miután végeztem, elmondom. De értékelem, hogy cseréltél volna a fontossági sorrenden. - közlöm, kelletlen talányok között hagyva Danet és nem is tulajdonítva túl nagy jelentőséget annak, hogy esetleg ezt bármiféle súlynak élné meg. Persze simán lehet, hogy semmilyen hatással nincs rá, annál jobb! Ha Peter leült, követem, elé húzok én is egy széket, úgy fordítom, hogy vele szemben legyek, de a támláján meg tudjak támaszkodni, szóval fordítva ülök rá. Sejteni lehet, hogy ha nekem meg kell támaszkodnom, akkor ez bizony nem lesz séta galopp. - Ez kellemetlen lesz. - mondom Peternek, és közelebb intve magamhoz, két kezembe fogom a koponyáját, úgy, hogy a hüvelykujjaim a halántékára kerüljenek. Nem hunyom le a szememet, és valószínűleg neki sem fog menni, a gondolataira igyekszem hangolódni így első körön. Lássuk hát mi van itt! Mennél kevésbé áll ellen, annál fájdalommentesebb lesz. Nem kezdem nyugtatgatni, hogy nyugodjon le és relax... A gondolatok után lépésről lépésre haladok a tudata felé, hogy aztán alá szállhassak a tudatalattiba. Régészkedjünk!
Tőle szokatlan módon szélesen elmosolyodik, amikor meghallja, hogy Dorina is vámpírnak nevezi Hirot. Megszokta már, hogy rendszerint alig áll valaki a pártján, még Sophia is a kétkedők táborába tartozik. Ám Dorina mintha értékelné, hogy megmentették. Meg úgy egyébként is, úgy fest a lány hasznosnak érzi magát a tudása vagy a kapcsolatai révén. – A kaleidoszkóp sokkal erősebb, mint az időnyerő. Nem csupán plusz időt szerezhetsz magadnak további cselekmények hozzáadásával. Teljesen eltörölheted a múltat. Már az is lehet, hogy Leslie megtette, és amit most élünk, már valami más, mint aminek lennie kellett volna. És nem, aligha hiszem, hogy olyan egyszerű a nyomára akadni. – Ingatja a fejét Peter felvetése kapcsán, ám Dorina javaslata már komoly fegyvertényt sejtet. – Na igen, kisugárzása az van, több varázsló akár képes is lehet megtalálni mondjuk egy boszorkánykörrel. Számoljunk. Sophia, Spence, Jade, Dorina, Peter, Hiro, és Dane. A mesebeli hetes szám elég erős lehet a boszorkánykörhöz, amivel megtalálhatjuk. – Akik most jelen vannak, nyilván semennyire sem ismerik Sophiát, vagy Spencert, Jade-t meg pláne nem, de ez változni fog. Csak előbb Peter emlékei térjenek vissza. – Amíg hozom a kukoricát, elárulhatnád, hogy mit vársz cserébe? – Kérdezi a vágott szemű fickót, hiszen kiváncsi rá, Peter számára vajon mennyire lesz fájdalmas a művelet.
Az állítólagos féltestvérem elég idegesítő alak lehetett régebben is, hiszen a mostani szavain elég szépen felhúzom magam. Senki? Én? Nem az emlékeim határozzák meg, ki vagyok, még nélkülük is a hasznukra lehetek, de mégis... Dane bosszantó szavai ellenére is vissza szeretném kapni minden emlékem, csak nem mindegy, kitől. Ha valakiben nem bízom, azt hiszem, érthető, hogy nem állok teljes mértékben a rendelkezésére. - Utazni az időben? - képedek el egy pillanatra, majd gyorsan összeszedem magam: - Olyan, mint egy időnyerő? Már maga az időnyerő is ritka tárgy, habár azzal sokat nem lehet visszamenni az időben, ha jól tudom, egy-két nap vagy pár óra a limit. Annak a használatához is külön minisztériumi engedély kell, amit – bár mondanom se kell – igen ritkán és csak indokolt esetben adnak meg. Ha jól tudom, hivatali ügyekben csak egyetlen alkalommal használták, de a részletekkel nem vagyok tisztában, hiszen minden titkosítva lett annak idején. - Egy ehhez hasonló mágikus ketyerét nem tartanak szigorú felügyelet alatt? - pillantok Danere, majd Dorinára. - Csak be kell mennünk a Minisztériumba, kikérni a megfelelő aktákat és utána olvasni. Nincs igazam? Van egy olyan sejtésem, hogy mindez nem ennyire egyszerű. Talán a kaleidoszkópról nem is tudnak a hivatalok, de akkor mégis miként birtokolhat akkora erőt? Egy ilyen tárgy sok embernek kellene, rossz embereknek. Nagyon sok dolog múlhat pár órán, akár egy ember élete is. Ha elsőre elrontják, kapnak egy második esélyt és akkor már nem hibáznak. Vagyis, próbálnak nem hibázni. - Amnéziám van, nem emlékszem... Hát, konkrétan semmire sem az eddigi életemből – ismerem be némileg kelletlenül, mert hát ez a fickó tényleg vámpír és egy ilyen alakra bízni magam... Nos, nem túl biztonságos dolog. Az addig rendben, hogy Dane a féltestvérem, de ki tudja, milyen viszonyban voltunk a történtek előtt. Talán pont azt szeretné, hogy eltehessen láb alól, ez a vámpír pedig együttműködik vele. - Dorina, kérlek – vetek egy pillantást a lány felé. Nem érdekel, hol nőtt fel, de benne bízom csak egyedül. Ő tűnik a legkevésbé veszélyesnek. - Csak fedezz, rendben? Nem szeretnék teljesen védtelen lenni vele szemben. Remélem, a szőkeség nem fog tovább akadékoskodni és eleget tesz a kérésemnek. És azt is remélem, hogy a fickó semmiben se mesterkedik velem szemben. Bizonyos kockázatot megérnek az emlékeim, de az életemet nem tenném fel egy lapra. - Csináljuk – sóhajtok egyet, majd lehunyom a szemem, felkészülve a művelettel járó fájdalommal. Legyünk túl rajta, az a legfontosabb.
Megértem, hogy Peter számára úgy tűnik nem vagyok valami hasznos. Legalábbis családi befolyásolás vonalon. Tulajdonképpen minden ilyesmitől már kiskamasz koromban is émelyegtem, és undorodtam, amikor apám nagyszabású aranyvérű partyjain kellett báj mosolyognom. Sosem volt őszinte az a mosoly. Ahogy senki másé sem, azokon a partykon. - Mert tudok olyasmiket, amiket akarnak nem viszont látni az újságokon? - na igen. Valahol mégis az apám lánya vagyok, akármennyire is igyekszem tőle és a módszereitől elhatárolódni. De minden aranyvérű családnak megvan a maga rejtegetni valója, amit nem látna szívesen a címlapokon. Ezért cserébe igazán nyújthatnak egy kis segítséget. Főleg úgy, hogy ha azt sem tudják, hogy tőlem származnak az információk. Aztán Dane-re nézek, és elgondolkodom a szavain. - Kaleidoszkóp, megfertőzött barát, időutazás... Nekem ez tűnik nem egyszerű történetnek. Sőt. Bonyolult, és veszélyes is lehet. De utána olvasok, hogy a történelemben volt-e hasonló utalás. Mindent kell tudnunk arról a kaleidoszkópról, és a volt tulajdonosairól is. Lekövetni akkor tudjuk, ha mi ismer az egyéni mágikus sugárzása. - nem tudok sokat erről a történetről. Inkább csak bizonytalan rossz sejtés. Nem áll össze teljesen a kép a fejemben erről az egészről, ami itt folyik. Amibe belecseppentem. De igyekszem segíteni a kutatásban, amiben tudok. Aztán Peter emlékeire és a vámpírra terelődik a szó. - Hidd el vámpír, hogy nem akarod, hogy én fogjak rád pálcát. Olyan helyen nőttem fel, ahol naponta tűntek el vámpírok, vérfarkasok, és miegyebek. - ez még csak nem is hazugság. Legalábbis nem teljesen. Aki apám útjába került... nos fogalmazzunk úgy, hogy az utolsó hibáját követte el, függetlenül a fajától. Azt persze a srácoknak nem kell tudni, hogy sosem én voltam az, aki gondoskodott erről. Erre tartottuk a gorillákat, akikkel Dane és Peter már találkozott. Ellenben a legjobb tanáraim voltak. Többek közt a bátyáim.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst 2020-02-12, 22:00
- Technikailag az vagyok. - természetesen csak jól esik az orra alá tolnom a tényt, még ha el is bénáztam. - De nem gondolák rád így, megnyugodhatsz. Nem valami beszámíthatatlan csicskásra van szükségem, hanem szövetségesre. - arra, hogy alkuképes biccentek. - Tökéletes, részemről rendben. - Peter hozzáállására és.. úgy a többire csak rávigyorgok. - Nyilván csak véletlenül nevezett kétszer is vámpírnak, mert elfelejtette, hogy nem így anyakönyveztek... - kissé leereszkedő a hangsúlyom, de ez sajnos a velem járó nem túl kedves modornak köszönhető aztán lényegében Peter elé sétálok úgy legfeljebb fél métert hagyok kettőnk között. Nézek rá fa arccal. Főlé magasodok, hiába a két méter az két méter... - Ha asztrál -mentál mágiával megoldható a probléma, akkor tudok segíteni. A te emlékeidet is módosították vagy a tieddel valami mást csináltak? Tudnom kell, hogy mennyi kiesett időről van szó. Segítek, mert - Dane felé bökök a vállam felett a hüvelykujjammal - még hasznomra lesz. Neked pedig teszek egy olyan javaslatot, hogy a fájdalom és további károsodás elkerülése végett, ne hallgasd el a részleteket! - aztán úgy döntök jófej leszek - Ha bennem továbbra sem bízol, felőlem állítsd rám a kiscsajt, hogy ha kell varázsoljon el. Mit szólsz, haladhatunk? Vagy akadékoskodsz még egy kört?
