A mindenkori SVK tanár szobája (II. emelet)

Habár én is hallottam már pletykákat arról, hogy Perselus hogyan is tartja az óráját, vagy éppen hogyan vizsgáztat, sajnos ebbe nem szólhatok bele sem én, sem más tanár. Talán Albus nevelhetné meg egy kicsit Pitont, de ő sem foglalkozik ilyen apróságokkal, mint a diákok BIT vizsgája. Nekünk még könnyű dolgunk volt, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet Perselusnál vizsgázni és át is menni. Főleg, hogyha olyan emberről van szó, mint Harry, akihez - köztudottan - furcsa kapcsolat fűzi. Mind tudjuk, hogy Perselus hogyan érzett Lily iránt, habár sejtem, hogy Harryt erről senki nem világosította fel. És azt hiszem, hogy ez így van rendjén, mert akkor talán még kevésbé értené, hogy miért is viselkedik vele Perselus úgy, ahogy.
Szóba kerülnek az én rég elfeledett álmaim is, és az, hogy auror akartam lenni. De persze nem lehettem, hiszen az a bizonyos harapás nem múlt el nyom nélkül. Nagyon szigorúan megválogatják az auror kiképzésben részt vevő varázslókat és boszorkányokat és furcsán megmosolyogtat a gondolat, ahogy eszembe jut Nymphadora. Kivételes tehetségű boszorkány, és biztos vagyok benne, hogy jó auror, ám azt hiszem még túl szeles és gyermek még ehhez a felelősségteljes munkához. A gondolataim a nő felé szállnak, és csak nagy nehezen tudom visszarángatni magam az irodába, hogy koncentráljak arra, amiért is itt vagyok, illetve amiért Harry itt van. A kérdésére csak bólintok, hiszen tényleg nem tudom, hogy mit akar kérdezni, de kíváncsiság és talán enyhe félelem csillan a szememben. Sejtem, hogy valami olyasmit akar kérdezni, aminek köze van a "betegségemhez", és talán nem is fogok rá válaszolni. Talán...
- Sajnos a Minisztérium igen szigorúan válogatja meg azokat az embereket, akik részt vehetnek az auror kiképzésben. Vannak, akik előnnyel indulnak, mint például Nymphadora, hiszen ő metamorfmágus, ami egy aurornál igencsak hatalmas előny. És vannak, akik hátránnyal indulnak, mert vannak bizonyos dolgaik, amik megnehezíthetik mind a kiképzést, mind a munkát, amikor majd arra kerül a sor, hogy az auror dolgozzon. Sajnos én ön-, és közveszélyes is lennék, így szinte elképzelhetetlen, hogy auror legyek. ÉS a helyzet az, hogy nem is vagyok annyira jó, hogy felvegyenek - fejezem be a véleményem megosztását egy suta mosollyal, hiszen tudom magamról, hogy nem lenne elég a tudásom egy aurori pályára. Sirius, vagy James, őket lehet felvennék. Habár lehet, hogy a tudásom nagyobb, mint az övéké (volt), de a határozottság, a bátorság és talpraesettség hiányzik belőlem és ezzel tisztában is vagyok.
Természetesen szóba kerül Voldemort is, hiszen hogyne kerülne szóba? A Rendben belül is szinte minden gyűlésen szóba kerül a sötét mágus, aki habár már itt hagyta az élők világát, valahogy mindenkiben ott a félsz, hogy mi van, ha nem örökre?
- Ami jön? Mit gondolsz édes fiam, mi fog még jönni? Azt hiszem, hogy már eléggé kijutott a gonosz, sötét dolgokból a világnak. Jó lenne már egy kis nyugalom - mosolyodom el, majd megcsóválom a fejemet és sóhajtok.
- Persze azt hiszem, hogy ebbe senki nem mer belegondolni. Túlságosan élénken él még az emberekben Voldemort emléke...
Igyekszek kerülni ezt a témát és lezártnak tekinteni, de úgy érzem, hogy Harrynek még van mondanivalója, amit nem is csodálok. Természetesen megértem, hogy miért is foglalkoztatja őt ennyire ez az egész. Hiszen mégiscsak megváltozott az élete, még akkor is, hogyha jó irányba.
- A kulcsszó a voltál, Fiam - nézek mélyen a szemébe, majd végül elmosolyogva érdeklődöm a bájital után, hogy aztán újra elkomoruljak.
- Azt hiszem, hogy egy hatodéves diáknak az a bájital túlságosan is nehéz. És nem hiszem, hogy Perselus örülne annak, hogyha azt a bájitalt dolgoznád fel. Kérlek, válassz valami másikat, ami kicsit egyszerűbb és kevésbé... Hmm. Veszélyesebb - a hangom határozottan hang, habár halk, nem emelem fel a hangomat, ám Harry érezheti. Ez nem játék, és nem szeretném, hogyha még több figyelmet kapna a "betegségem". Bőven elég az, hogy már ígyis néhányan tudják, nem kell, hogy még jobban beleássák magukat a diákok ebbe a szörnyű dologba.

Az auror szakmának tényleg sajnos igen nagy részét képez a mumus bájitaltan. Aurorként fel kell tudni ismerni a mérgeket, tudni kell az ellenszereket, és azt, hogy hogyan készítsd el őket, vagy éppen hogyan semlegesíts egy mérget. Persze az átkozott mugli dolgokkal és tárgyakkal nem egy auror foglalkozik, mégis fontos ez a tárgy. Sejtem, hogy Perselus jelleme és maga a léte sem segít a diákoknak letenni ezt a tárgyat, nem egy olyan esetet hallottam már, hogy a vizsgán a dák tudta az anyagot, de egyszerűen annyira félt Perselustól, hogy elfelejtett mindent. Velem hál'isten ilyesmi még nem fordult elő, inkább mosolyogni szoktam a vizsgákon a dákokra, mint árgus szemmel figyelni, hogy mit is művelnek. Talán ezért van az, hogy engem többnyire kedvelnek a dákok, és Harry ebben meg is erősít, amire szélesen és hálásan elmosolyodom.
- Köszönöm fiam, igyekszik az ember - mosolygok és tényleg jól esik ez a bók, főleg Harrytől. Egy picit mesélek s magamról és elárulom, hogy bzony az én lelki szemeim előtt s megjelent az az álom, hogy auror legyek. Harry persze egyből rákap a témára és rákérdez, hogy mi történt. Elhúzom a számat, majd egy apró mosoly jelenik meg a szélén.
-Szerintem minden fiatal fiú álmodik egyszer arról, hogy auror lesz, és üldözhet a gonosz varázslókat átkokat lövöldözve - nevetek fel fejcsóválva. Majd kicsit elkomorodok és lehalkítom a hangomat.
- De nálam sajnos valami útját állta ennek az álomnak, még mielőtt kibontakozott volna... - sóhajtok és vetek egy pillantást az egyre sötétedő égre, ahol lassan megjelenik a Hold, szerencsére még elég vékonykán. Harry megjegyzésére elmosolyodom és kicsit - hozzám nem illő módon - vonom meg a vállamat.
- Azt hiszem pedig, hogy jó gyógyító lenne belőlem. De hát a fiatal dákoknak szükségük van rám, úgyhogy maradok, amíg Dumbledore jónak látja.
Sajnos szóba kerül Voldemort is, amire már számítottam, csak azt nem tudtam, Harry mikor fog előhozakodni vele. Említettük már néhányszor a gyerekek előtt a halott nagyurat, de így konkrétan még nem beszéltünk róla. Cseppet sem furcsállom, hogy foglalkoztatja Harry-t a téma, de ahogy kijelent, hogy nem tudott semmit a varázslóról, felvonom az egyik szemöldökömet.
- Nem hiszem, hogy fontos lenne tudnod róla dolgokat. Főleg most, hogy már vége. Ne foglalkozz vele többet, tisztítsd meg az elmédet és a lelkedet, és éld az életedet.
A vallomásra csak bólintok egyet.
- Néha a Sors máshogy alakítja az Élet szálait. Örülj neki, hogy levett a válladról egy ilyen nagy terhet. Mindenki úgy hitte, hogy Te fogod megszabadítani a világot Voldemort gonoszságától és mocskától. Szerencsére nem így történt és azt hiszem, hogy sok fájdalomtól és szenvedéstől szabadultál meg így. Most már élheted a saját életedet - mosolyodom el, majd az asztalra nézek.
- Na, hol van az a bájitaltan? - mosolyodok el lopva.

Nem lepett meg, hogy pont Harryt látom az ajtómban, hiszen gyakran jár ide segítségért és gyakran beszélgetünk csak úgy. Kedvelem a fiút, hiszem az apja is a barátom volt és nagyon hasonlítanak egymásra. Néha mintha csak James-t látnám magam előtt és ez a gondolat egyszerre tesz boldoggá és szomorúvá. Mennyire büszke lenne a fiára, hogyha látná! De azt hiszem, hogy Siriussal helyette is büszkék vagyunk a fiúra, hiszen amit ő elért - és véleményem szerint elfog - az nem kis teljesítmény. Ezért is igen humoros és ironikus, hogy egy egyszerű bájitaltan házifeladat kifog rajta. Harry említette már nekem, hogy aurornak szeretne menni, amihez ugye V-s bájitaltan kell, szóval eléggé meg kell erőltetnie magát, hogy sikeres RAVASz-t tegyen le. Természetesen nem utasítom vissza a segítségadást, ám érzékeltetem a fiúval, hogy nem én vagyok a megfelelő ember arra, hogy segítséget kérjen tőlem. Biztos vagyok benne, hogy Perselus is segítene, bár tény, hogy vélhetőleg nem olyan lelkesen és mosolyogva, mint ahogy én teszem. Az apró megjegyzésre, hogy talán majd legközelebb Pitontól kér segítséget, nem tudom elfojtani a vigyoromat, így kicsit elfordulok és a teakészítés közben mosolygok bele a csészébe. Habár a forró víz ott marad a kancsóban, és egy üres csészét is rakok a tálra, nem készítem el Harrynek a teáját. Majd ha akar inni, akkor megcsinálja magának. Lassan visszaülök az asztalomhoz, és kérdőn, várakozóan nézek a fiúra. Aki azonban egy meglepő kérdéssel fordul hozzám, miután közli, hogy inkább csokoládét kérne. Elmosolyodom, majd a fiókomból kihúzok egy tábla csokoládét, ami habár már meg van kezdve, nem sok hiányzik belőle. Lágyan széthajtom a csomagolást, majd Harry elé tolom, hogy nyugodtan törjön belőle. A kérdésére elgondolkozom, ajkamhoz emelem a csészét és egy apró korty után válaszolok:
- Szeretem a diákokat és prefektusként mindig is volt rajtam egyfajta felelősség. Habár nem tartottam magam jó tanáralkatnak, azt hiszem, hogy egészen jól végzem a munkámat a diákok visszajelzései alapján - mosolyodom el és egy kis büszkeség is csillan a szememben.
- Persze én is szerettem volna elérni többet, nekem is voltak álmaim. Például az aurorság - biccentek elismerősen Harry felé. Remélem, hogy nem lankad le a lelkesedése, hiszen habár nekem csak álom marad az, hogy auror legyek, biztos vagyok benne, hogy neki sikerül majd véghezvinni a tervét, az álmát.
-Volt egy időszakom, amikor gyógyító akartam lenni, ám bizonyos... - harapom el a mondatot és elfordítom a fejem.
-...dolgok miatt ez nem igazán lehetséges. Így végül maradtam a tanításnál és hál'isten nagyon élvezem. - mosolygok. Elég hosszú és kimerítő választ adtam, kicsit el is szégyellem magam, hiszen Harry segítségért jött, nem azért, hogy az én elveszett álmaimat hallgassa. Bocsánatkérően nézek rá, majd ismét kortyolok a teából. Néhány másodperc hallgatás után Harry ismét egy elgondolkodtató és megdöbbentő kérdést tesz fel. Nem válaszolok rá egyből, hagyom, hogy leülepedjen a kérdés, habár ott lebeg fölöttünk a ki nem mondott gondolat...
- Voldemort meghalt. Ez biztos. Legalábbis biztosabb, mint 16 évvel ezelőtt volt... - válaszolok, ámbár a hangom kicsit kételkedő és óvatos.
- De úgy vélem, hogy nem szabad fellélegeznünk. Gonoszság mindig is volt és mindig is lesz a világban, és biztos vagyok benne, hogy a halálfalók sem bújnak el örökké. Résen kell lennünk, mert lehet, hogy most néhány éve már csend van, biztos vagyok benne, hogy egy újabb varázsló rossz útra fog tévedni. Persze... - vonom meg a vállamat szomorkásan mosolyogva:
- ... remélem, hogy nem lesz igazam.