2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Rettentően érzem magam, amiért pont Gerarddal kezdek ki? Nem nagy kedvem volt este vacsorázni, de azért letuszkoltam magam a nagyterembe. Nem volt kedvem Gerardot látni a mai nap után, hogy csak így elmegy. Szörnyen éreztem magam, hogy ilyen tapadós vagyok, de tényleg tetszik Gerard. Fogtam a kanalat és csak szorítottam teljes mérgembe, hogy lehettem ennyire hülye. Csak turkáltam a kajámba, nem voltam most éhes mint máskor. Láttam, hogy egy páran elvonultak úgy, hogy én is azt tettem. Letettem a kanalat, majd kimentem az ajtón. Nem akartam senkivel se találkozni, így ahol senki se keres elbújtam. A lábam közé tettem a fejem és csak sírtam. Milyen nő lettem? Olyan, akit senki nem érdemlek meg. Addig sírtam, amíg csak este nem lehetett. Elmentem a klubhelyiségbe, majd a plafont néztem órákon keresztül. Nem is tudtam, egy szem hunyásnyit sem aludni. Sokáig, csak a plafont néztem majd ismét a szememből könnyek szöktek és azt tudom, csak mondani hol rontottam el? Miért nem szeret engem senki? Vagy lehet, hogy igen csak én nem veszem észre? Talán a bátyám szeret valahol a szíve mélyén. Nem szeretek ilyen lelkizős típus lenni, de hát ez van. Ezt kell szeretni.
Nem sokkal később, még nyitva volt a szemem. Most nem tudtam elaludni, mert fogalmam sem volt, hogy mit álmodhatok. Talán az álmomtól, hogy mi a jó seprű mániás varázspálcás eget álmodhatnék. Aztán egyhamar csak elaludtam, mert anyukám járt az eszembe és azzal is hogy igen valahol jól van odafent.
//Köszönöm a játékot élvezetes volt játszani Remélem, még lesz egy ilyen alkalom
Nem úgy tűnik, mintha hülyéskedne, sőt, mintha némi sértettséget is látnék az arcán, bár lehet, hogy félreértem. Lassan meg kell tanulnom csak barátként, diáktársként kezelni a lányokat, mert ha mindig valami lelki kötödés sikerül, olykor testi folyománnyal, akkor Lavendernek lesz igaza, mindig túl könnyen fogom kiadni magam, és végső soron azért, hogy mások gondjával foglalkozzak a saját magamé helyett, pedig azt kéne megélni, feldolgozni. Így hát lássuk, mire megyünk Mayával. - Köszönöm, kedves tőled. – Ez kissé ellentmondásos, mert ha barátkozni akar, akkor vajon miért azt emeli ki, hogy jó pasi vagyok? Amikor én csábítottam, sosem akartam barátkozni, amikor meg Lavender merült fel mint barát, nem kezdtem el azzal bombázni, hogy micsoda szexis dög. Ez így... különös, de nagyon. Maya kedves lány, de mintha ő magam sem tudná, hogy mit is akar tőlem. Más fiúkkal is láttam már így flörtölgetni, ezzel nincsen is semmi baj, főleg én nem ítélhetem el, de én mindig szépen felcimkéztem, hogy egy ártatlan kavarással nem bántok meg egy barátot. Szóval miről is van most szó? - Azt hittem, hogy csak fánkot enni jöttünk... – Nevetem el magam, hátha ebből még veszi a lapot, hogy vagy kedvem, vagy időm nincsen. Bármennyire is szép valaki, mindez számomra nem elég. Persze, tombolnak bennem a hormonok, ez nem vitás, ám az utóbbi hetekben valahogy csökkent a jelentősége, hogy valakivel eltöltök-e az ágyban egy-két órát, vagy sem. Nem alázom meg még azzal is, hogy leveszem a kezét, szerencsére ő maga megteszi. Beharapom az ajkamat. Sajnálom őt, de tényleg, nem gondoltam, hogy ide jutok. Vélhetően az én hibám. Az terjedt el rólam, hogy a legyet is röptében, pedig ez nem igaz. Nem mindig feküdtem le a kiszemelt lánnyal, volt, hogy csak beszélgettünk, esetlegesen csókolóztunk, de valahogy... mindenkinek az a kép maradt meg rólam, hogy fűzöm a gyengébb nemet. Mayának nem is biztos, hogy hempregésre van szüksége, talán egy kis szeretet, az, amire vágyik, ám biztosan félreértené, ezért nem szabad most engednem. Az egyik szűkebb lépcsőfordulóban aztán szinte majdnem nekem esik. Enyhén ledöbbenek, hiszen bármikor erre járhat egy tanár... Elsőre még megszólalni sem tudok, hogyan ilyen nyíltan... - Maya... ez így.. Én nem téged akarlak. – Akkor is, ha nem tudná meg senki, nem érdekel, ez most rólam szól. Vagyok olyan önző, hogy magamban kinyilvánítsam, egy kis légyott nem tudná elűzni a hatodikosom arcát, akkor meg mi értelme lenne? És kinek a hangját hallom? Hát persze, hogy az övét. Magyarázkodjak? Felesleges. Úgyis rámsüti, hogy már megint valakinek a bugyijában turkálok. Komolyan, mintha megcsaltam volna, pedig nem is a párom. Ha így folytatom, nem is lesz az. Lemondóan engedem el Maya csuklóját, valahol útközben ráfogtam, hogy nem túl bántóan eltoljam magamtól, ám a felsőtestem már szinte teljesen kilátszik, meglepetésből támadott. Nem mosolygok ugyan, de amikor meghallom, amit kérdez, rájövök, hogy összeállt neki a kép, amit nem én akartam így. Okos kislány. Próbálok elfojtani egy mosolyt, csak hunyorgok köszönetképpen. - Nem túlzottan. A fánk talán állott lehetetett, elverem a konyhai manókat. – Csóválom a fejemet sajnálkozva, és kicsusszanok Maya szorításából. – Ne haragudj Maya, kellemes hétvégét! – Ezzel még nem védtem ki, hogy próbálkozzon, hiszen nem adtam a tudtára hogy pont Lavender az, akire gondoltam, s sors különös játéka, hogy a barátom arra járt, és eljátszotta a hős megmentőt. Pedig többször is mondtam, hogy nekem ez így nem jó, a fiúknál a nem, az nem. Nem pedig kéretjük magunkat. Amikor Maya látótávolságon van, akkor... Nos ez már egy másik történet.
*Korrepetáláson voltam, mert kell. Anya nagyon büszke rám, de ha valamit elrontok akkor épp annyira el is tud keseredni. A baglyok meg csak mennek ha valami gond van velem, persze igyekszem nem sok rossz fát tenni a tűzre, de szeretek elkalandozni és nem csak gondolatban. A karácsonyi szünet óta azonban még ez is elmaradt, és minden egyes eltelt nappal csak jobban magamba fordulok. Gerard nem vette észre, vele ugyanolyan vagyok mint régen, sőt! Sokkal több időt töltünk egymással, biztosan állíthatom, hogy a szünet előtti időszakhoz képest valami megváltozott. Annak tudom be, hogy sok titkot osztottunk meg egymással, főleg Gerard velem és ezért kerültünk egymáshoz közelebb. Abban nem hiszek, hogy bármi másnak köze lehet az egész helyzethez, Gerard nem híve a kötött és tartós kapcsolatoknak és ahogy megtudtam tőle, oka is van, meg módszere. Szóval sem az ő viselkedésébe, sem az én furán megváltozott érzéseimbe nem köthetek bele. Ha viszont nem órán vagyok és nem Gerard-al, akkor magamban merengek az egészen amire úgy sem találom meg a választ. most, hogy eljöttem a plusz órámról, a folyosókon csatangolva gondolkodom, egészen elbambulok és nem is arra megyek amerre eredetileg elindultam. Egyenruhában, talárban, a könyveimet egyik kezemmel magamhoz szorítva lépkedek mint egy alvajáró, a másik kezemmel a tarka, hajamat összefogó sál alól kilógó tincsemet tekergetem. Gerardról merengek és magamról, a karácsonyi szünetről és a közelgő Valentin napi buliról. Gerard azt mondta tervez valami meglepetést, de még nem egész az ötlet és nem árulta el mi az. Szóval ezen is agyalhatok, és természetesen nem fogom kitalálni. El kell terelnem a figyelmemet valamivel, hogy ne zizegjen az agyam, kitaláltam, hogy megszámolom a padló köveit egészen a Griffendél toronyig. Csak persze nem arra megyek, de ez még nem tűnt fel eddig.* - Háromszázharminckettő, háromszázharminchárom, háromszázharmincnégy…. *Hirtelen négy láb kerül a látóterembe, megtorpanok és felnézek, aztán eltátom a számat és pár hosszú pillanatig úgy is maradok. Gerard áll ott előttem kigombolt inggel, vele szemben az a lány a tópartról aki ráadásul háztársunk. Lassan összeszedem magam, de nem egészen sikerül, csak makogok.* -Öööö…khhhmmmm…..bocsi. *Valami nem stimmel. Csak nézem őket és ha szólnak is hozzám, fel sem fogom mit mondanak. Gerard nem mosolyog, nem ölelget és úgy alapvetően nem csinál semmit. Ráadásul ez nem az ő stílusa, Gerard diszkrét és nem csak a lányokkal szemben hanem magával szemben is. Biztos, hogy nem csábítgatna senkit ingkigombolásig. azt is úgy képzelem, hogy ő gombolja ki, nehogy összegyűrődjön.* -Jól vagy? Mintha kicsit sápadt lennél. Ne kísérjelek el Madame Pomfrey-hoz? *Zavartan kérdezem, mert nem igazán értek semmit, csak halvány sejtelem, hogy itt valami nagy dolog történt.*
Ami viszont Gerardot illeti tényleg komolyan veszi amiket mondok. Magamba már röhögtem, csak még nem adtam ki hangosan nehogy a végén hülyének nézzen. Ugyan már drága Gerard! Soha nem tenném ezt veled, mert nagyon jó pasi vagy és szívesen barátkoznék veled, mint bármelyik lány aki csak létezik. Persze ha nem féltékeny fiút fogok, ki akkor viszont minden egyes lépésemet figyelné személy véleményem szerint- Mosolygok és még egy sütit leveszek az asztalról. Mikor megkérdezte hogy cikinek tartom-e egyáltalán nem éreztem annak. Sőt mi több a helyzet még inkább kimondhatatlanul tetszett. Én? Cikinek? Nem... Igazság szerint tetszik, hogy veled lehetek- Vigyorogtam és egyszerűen nem tudok hova nézni. Gondolataim csak a bátyám körül forognak és igaz el kell felejtenem nem megy. Mikor közelebb ültem hozzá azon gondolkoztam, hogy megcsókoljam vagy ne. Ezt se tudtam eldönteni. Mikor a kezeimet levettem a combjáról visszautasított. Majdnem könnyek csordultak ki a szememből de még sem inkább visszafojtottam. Nem akartam, hogy sírva lásson egy fiú mikor érzelmeim könnyen elrejtem.
Öhm... semmi baj és megértem... de persze nyugodtan menjünk sétálni- Arcomon lehetett látni, egy cseppet a szomorúságot, mert nem szerette volna azt amit én. Lehet, hogy igen kitudja. Nem szeretném én se megbántani Simont hiszen, most van köztünk valami vagy még én se tudom. Ekkor támadt egy remek ötletem. Direkt azon a helyen vezettem, ahol alig fértünk el. Mikor egymáshoz simultunk az ingét kigomboltam és a szemeibe néztem. Fürkésző tekintetemmel minden áron megszerettem volna szerezni magamnak. Tudom, hogy te is akarod! Tedd meg nem fogja senki se tudni- Határozottan és a szemeibe mondtam az őszintét. Való igaz, hogy tényleg jó pasi de.... mindig is egy csókra vágytam. Akartam és magam mellett szeretném tudatni. Hiába vagyunk itt a Roxfortba itt is lehet ismerkedni.
Miközben az asztalnál foglalunk, felteszek egy érdeklődő, szinte csevegő kérdét, amire olyan felháborodást kapok, hogy csak meresztem a tengerkék szemeimet, végül mellékönyökölök, miközben fürkészve az arcát, megcsóválom a fjemet. - Állandóan a nyakán lógnál, nem barátkozhatnál velem? Annyira veszélyes, és félelmetes vagyok, hogy a pasid lecsavarná a fejem... Netán a szerelem venné el az eszed, hogy le se szállnál szegény gyerekről? – Nevetem el magam, anélkül, hogy gúnyos lennék, csupán nem értem a dolgot. Mielőtt magam elé húznék egy tányért, elkezdem repülővé hajtogatni az egyik szalvétát, ám azt nem erre találták ki, nem marad úgy, úgyhogy ezt aztán dobálni sem lehet. Kár. Marad a fánkevés, bár azt este majd egy kiadós futással le kell mozogni, mielőtt valami pocakot eresztek. – Cikinek? Te annak érzed magad? – Kérdezek vissza filozófikus jelleggel. Ha nem akarnék vele lenni, akkor csak sarkon fordultam volna egy sziát követően, ám próbálok elvonatkoztatni, hogy mi lesz Lavender tekintetében. Tőle függetlenül sem ártana mindig a női oldalról megközelítenem a lányokat, nem ártana beújítanom néhány barátot sem. Maya különben igen csinos, eddig nem beszéltünk túl sokat. Ezért kezdek én általában egyemista csajokkal, mert nem kell figyelnem az órarendhez, elég csak Lavhez alkalmazkodnom, Maya szintén iskoláskorban van még, ha jól emlékszem, végzős. Végül magam elé rendelem a fánkot, és beleharapva hagyom, hogy szétomloljon a számban. Elég kevesen vannak most a teremben, így nem kell nagyon koncentrálnom a beszélgetésre, így is hallom őt tökéletesen jól. Nem úgy tűnik, mintha társnőm sietne. Igaz, ma már nincsen több órája, ezt mondta is, de hogy nincsen péntek délutánra program, az meglep. Nincsen pasija, de semmi egyéb program? Rám még vár az előadás, a helyében viszont kimozdulnék bent ücsörgős helyett. Jön a tavasz, az ilyen kislányok ilyenkor szoktak összeülni, hogy kibeszéljenek minket. Végül félmosollyal figyelem, amint közelebb ül, és meglep, amit tesz. És hogy miért lep meg? Ostobaság. Megvan a rossz hírem, nem kérdés, hogy szoktak nálam lányok kezdeményezni, hiszen tudják az egymás között átadott sztorik alapján, hogy értek a női szív rejtelmeihez, és nem vagyok hijján a tapasztalatnak, ám ezúttal azt érzem, amit Jenine esetében. Valami visszafog. Akkor nem tudtam megfogalmazni, miért nem mentem bele a durvaságba, pedig hónapok óta ismertem Lavendert, mégis úgy éreztem, az ott nem az én estém. Most viszont ahogyan Maya a combomra ejti a kezét, elmarad az izgalom, csupán az ösztönösen fellobanó vágy van, amit szinte azonnal elfúj a barátom arca, akit nem tudok kiverni a fejemből. Valóban barátság csak lenne? Akkor miért vonakodom már nem első alkalommal valaki másnál? Maya egyértelműen csinos, jól is érezhetnénk magunkat együtt, de nem. Ez nem megy. Mégis hogyan mondjam meg, hogy ne szakadjon bele az önsajnálatba, hogy vele van baj? Őszinteséggel? - Lenne kedvem Maya. Nagyon is, megtisztelsz, hogy ilyesmi jut eszedbe, és talán korábban a fejemet verném a falba, de azt hiszem... Komolyan tetszik valaki, így ezt most ki kell hagynom. – Nem kérek bocsánatot, magába foglalta mindaz, amit mondtam. Nem az ő hibája, ez egyértelmű, és talán megérti, hogy nem használom ki a helyzetet, hátha Lavender nemet mond, lekoptat. Ő kell nekem, mindenáron, ezt egyre jobban érzem. Talán ha Maya nem jön, akkor ezt nem is szögezem le magamban ennyire. Ám miután még mindig ott tartunk, hogy nem akarom, hogy ez a hülyeség Lav-vel közénk álljon mint barátok, esélyes, hogy megmarad mindez a szenvedés szintjén. Még akkor is, ha vele ha lenne is valami, még túl kicsi ahhoz, hogy olyasmire sor kerüljön, mint amit most Maya kínál. Akkor ő is érdekel, és ez ellen nem tudok mit tenni, talán majd idővel ez elmúlik. - Esetleg sétálni elmehetünk, ha az megfelel, ha véletlenül nem érek vissza az előadásra, akkor mindegy. Mit szólsz?
Kikerekedett a szemem azon, amit a fiú kérdezett majd hogy nem félre is nyeltem miatta, aztán tudott volna nekem segíteni. No, mindegy... egy perc néma csendben ültünk és hallottam a hogy a többiek hangosan beszélgetnek és néha, egy-egy pillantás mindig van. Azután pedig megszólaltam. - Nekem? Cöh... méghogy nekem udvarlóm van? Ha lenne akkor most vele, lennék és nem veled! Ez elég kielégítő válasz? Vagy talán cikinek érzed magad mellettem? Mert ha, igen akkor csak mondd ki és már itt sem vagyok.- Durcásan csendben ittam és közben vettem egy almát az asztalról. Mikor az almát majszoltam közben észre vettem, hogy jönnek mennek az emberek. Ekkor láttam azt amit nem kellett volna. A bátyám megint egy másik nővel, lassan már a nők úgy fognak sorba állni, mint a polcán a trófeák. Ezt ő tudja én már nem szólhatok bele innentől kezdve a saját lábára kell állnia. Ekkor visszafordultam majd a fiú felé, egy aprócska mosolyt húztam el a szám szélén. Finom illatokat éreztem, de még nem lehetek éhes. Igazából elég volt csak ez az egy alma amit elmajszoltam és a fiúval tovább szerettem volna folytatni a beszélgetést. A múltra visszatekintve eléggé elmélázhattam valamin. Újra éhes lettem, majd egy sütit vettem le a tálcáról amit bizonyára manók tehették ide, vagy nem tudom de nagyon tetszik a teríték. Igen...kiskorunk óta majdnem minden nap éheztünk, amikor a szüleink másra nem tudták elkölteni a pénzt. Édesanyámat szerettem de apát viszont soha nem tekintettem annak, amikor elveszítettük őket nevelőszülők neveltek akik foglalkoztak velünk. Mai napig se értem hogyan kerültünk ebbe a csodálatos és nagy sikerű iskolába.
Még is mi a fészkes fenét képzel magáról? Nekem udvarlóm van? Mi a nyavaját gondol rólam? Addig is hallottam, amint az imént rólam beszélnek odamentem az illetőhöz és jól megmondtam neki a magamét. Utálom ha rólam keringenek pletykák itt a suliban ki nem állhatom, mert erre allergiás vagyok. Sokkal jobban tűröm azt, hogy a szemembe mondják mintsem kibeszéljenek. Esetleg, olyat mondjanak rólam ami nem igaz. Mire vár még Gerard? Tegyem meg az első lépést? Ha csak ránézek már minden porcikám bizsereg. Remélem azért nem vette magára. Gerard...nem lenne kedved valami máshoz?- Széles vigyorral a számon közelebb ültem hozzá eddigi minden bajomról megfeledkezve. Csodaszép szemeibe néztem majd kacér vigyorrommal egyik kezemet a fiú combjára helyeztem. Teljesen elvarázsolt már első pillanatól kezdve megigézett a szemeivel na és ahogy beszél. hihetetlen mennyi minden lakozik, egy fiúban de főleg lányba. Sose lehet tudni mi lesz köztem és Gerard között de remélem a tervem csak befog jönni és nem tud a csábításnak ellen állni. Jó kislányból ravasz kislány lettem, most már nem érdekel senki és semmi hanem egyenlőre vele kell most foglalkoznom.
Nem vagyok az a lányokkal beszélgetős típus, pedig lelki oldalról közelítem meg őket. Érdekel, hogy mi motiválja őket, hadd beszéljenek csak ők, sok esetben figyelni is alig szoktam (leszámítva ugye Lavendert, rá osztatlan figyelemmel), de Maya erőteljesen téved, ha azt hiszi, hogy a barátaim közé tartozik. Tényleg aranyos lány, végülis háztárs, és nincsen vele semmi bajom, csak éppen eddig nem került képbe, mint levadászandó préda, más tekintetben pedig miért akartam volna vele lenni? Magamat is meglepem azzal, hogy pusztán nassolni hívom. Lassan kezdek... felnőni? Töröm a fejemet, hogy miért nem a seprűtárolóba rángattam be, de nem találok ésszerű magyarázatot, pedig csinos, akár még adhatná is magát, ha nagyon megerőltetném magam, és most ezzel nem őt nézem le, nem tekintem holmi lotyónak, de a lányok jó része kész egy kis örömködés kedvéért félretenni az erkölcsét. Ellenben most fánkozni indultunk, és miután nem találok benne ésszerű magyarázotot, el is engedem a gondolatot, hadd szálljon gazdáját vetve az éterbe. Pironkodik a leányzó így is rendesen, pedig Lavnél egy évvel éppen idősebb. Vagy ebben a korban mit sem számít pár hónap, vérmérséklet kérdése az egész? Passz... maradunk a fánknál. Több órája nincsen, számomra akkor valóban hézagpótló lehet, ám nem igazán aktív társalgó, szépen csendben eszegetünk, pusztán a felvetésemre válaszolt, itt meg is rekedt a társalgás. Ellenben most már nekem is feltűnik, amit ő a folyosón vett észre. Lavenderen kívül nem szoktam csak úgy lányokkal mászkálni. Általában meglepem, letámadom őket, nem fánkozni viszem. Vagy randira hívom, de nem kötetlenül nassolok vele a házasztalnál. Mégis kapunk pár érdeklődő tekintetek, Mayát afféle napi befutónak, elcsábított kancának tartják ahogyan hallom a sutyorgásból. Sőt, valaki még ennél is mulatságosabbat susog. Szerelmi bájitalt itatott velem a lány, azért ücsörgök itt vele. Már az elképzelés is abszurd, ha így lenne, már a ruhákat dobálnám le róla valamelyik üres teremben. Jókat mosolygok a feltételezéseken. Persze magamnak köszönhetem, megvan már a rossz hírem. Körbenézek, Lavender még sehol, órán ül a drága. Visszatekintek Mayára, miután lenyeltem az utolsó falatot. - Nincsen valami udvarlód? Nehogy megkapd a kis barátaidtól hogy csak egy strigula voltál a szemét Gerard bácsi ágyában... – Kérdezem érdeklődő tekintettel. Meglepően őszinte kérdés, mégis érdekel a válasza.
Érdeklődve nézem a fiú pillantásait majd, kicsit elmosolyodok rajta. Annyira jó, hogy van valaki akivel szívesen beszélgetek és nem császkálok egyedül. Nem szeretek egyedül lenni, de hát most mit csináljak. Láttam erre fele a bátyámat közeledni, egy másik lánnyal és nagyokat nevettek én pedig komoran a szememet forgattam. Szerencsére megindultunk a nagyteremhez és így eltudtam felejteni egy kis időre a bátyámat. Kedvesen mosolyogtam neki, majd a szám szóra bírt mikor feltett egy kérdést. Jobban mondva nekem is volt hozzá, némi kérdésem de egyszerűen kiment a fejemből, hogy pontosan mit is szerettem volna tőle kérdezni. Sebaj úgy is eszembe fog jutni ugye? Ha, nem akkor nem volt annyira fontos mint, ahogy azt én állítom. Bárki bármit állít, nekem meg van a magam véleménye és ezt meg is tartom magamba. Úgy, hogy egyszer csak megint megtörtem a csendet. -Öh...persze..szívesen elfogadom az ajánlatod-Tettem hozzá kissé elpirulva. Amikor kinyitotta a nagyterem ajtaját bementem rajta és megvártam amíg ő is jön. Nem voltak, azért túl sokan mint amire számítottam. Nekünk, már ilyenkor nincs óránk hála a jó merlinek, hogy nem adott több órát. Bár..nekem a kedvencem a bájitaltan mert mindig jót nevetek Seamuson, amikor felrobbantja magát. Ez is kell néha, egy jó kis tréfa magad ellen, vagy egy jó nap amit mások okoznak és te jól szórakozol rajta. -Nincs óránk! Már letudtuk az összeset. Igen jól tudod, hogy Péntek van.- Ha óránk lenne akkor, nem lennék Pénteken a folyosón. Mind a ketten leültünk Gerry majszolta a fánkját és én is vettem valami, harapni valót az asztalról. Meg kell, hogy mondjam sokkal jobb mint az otthoni. Élvezem Gerry társaságát ráadásul nagyon is jól, mert végre találtam egy olyan embert, akivel szívesen beszélgetek és mosolygok. Legalább nem kell az idióta bátyámon gondolkoznom, mert amióta idejöttem folyton csak őt látom. Persze, el is kell őt felejtenem mert még a végén bárki, is bármit félreérthet hiszen alig ismernek itt minket. Látok néhány arcokat itt jönni menni, de most nem látom a "nagy"arcokat pontosan fogalmazva Draco Malfoyt és csatlósait. Legalább csönd van a terembe már, amennyire ezt csöndnek lehet nevezni.
Az ember legegyszerűbben a háztársaival ismerkedhet, elsőre az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a bulit csakis griffendéleseknek tartanám, aztán rájöttem, hogy az én vadászterületem se rájuk korlátozódik, nem is lenne fair. Aztán majd meglátjuk, hogy kinek hogyan fog tetszeni. Egyenlőre az előadásra várok, eszembe sem jut, hogy ebben alig negyven percben befűzzek valakit, netán még fel is rángassam a szobámba. Nem, pedig már volt rá példa, rövidebb idő alatt is. Mostanság leszokóban vagyok az ilyesmiről, pedig még Lav számolta is, mikor volt gyenge, vagy éppen erős hetem a lányok tekintetében. Nem mondom, hogy mindenkinek én vagyok a zsánere, kisfiús ábrázatom, tengerkék pillantásom bizony nem azt a macsós, rosszfiús benyomást keltik, pedig tudok én nagyon is rossz lenni, csak éppen minek bántsam a lányokat? Ebben a korban millió problémájuk van, kezdve a legfontosabbal, az önérékelési gondokkal. Így csupán azt kívánom megerősíteni, amit szépnek, jónak látnak magukban, és ha közben én is hozzájutok a betevő lepedő akrobatikához, hát kinek ártok? Manapság leginkább magamnak, mert nem értem a dolgot, mintha megkeseredett volna a számban az a bizonyos fügefalevél. Félmosollyal vonom meg a vállamat, ahogyan megindulunk, és finoman egymáshoz érünk. Nem tudok róla, hogy barátok lennénk, vagy hogy éppen mit gondol rólam. Igaz, párszor láttuk már egymást a folyosón, vagy ha éppen a házvezetőnk kihirdetett valamit, de ő mégiscsak a diákokkal jár még, ahogyan Lav, nem egyetemista. Kötött órarenddel, szigorú szabályokkal. - Oda se neki. Mit gyakoroltál? Tudok segíteni... majd egyszer egy üres teremben? – Kérdezek rá, és miután úgy tűnik most neki sincsen órára, nem siet sehova, elindulunk a nagyterem felé. Én nem tulajdonítok a dolognak különösebb jelentőséget, ha el akarnám csábítani, akkor jó eséllyel nem enni vinném, hanem egy sötétebb folyosóra, hogy kiimádkozzam a bugyijából, vagy idő hiányában némi puszizkodás férne bele. Most egyik sem forog az agyamban, attól függetlenül, hogy a leányzó Lavendernél idősebb egy évvel, ha jól tudom, és korántsem csúnya, de mint tudjuk, a külső nem minden. Talán rám fér, hogy ez egyszer rajta marad valakin az a bizonyos bugyi. - Nem is tudom hirtelen, hogy milyen nap van. Péntek? Nincsen ilyenkor órátok? – Kérdezem, és ahogyan leértünk a nagyterembe, betaszítom előtte a nagyajtót, hogy magam elé engedjem. Helyet foglalunk a griffendéles asztalnál, úgy tűnik most igen kevesen tartózkodunk bent. Az asztalra könyökölök, hogy ismét visszatekintsek rá érdeklődve, miután megrendeltem a fánkomat, és az ajkaim közé emelve majszolni kezdem.
Valentin nap? Minek az...egyszerűen utálom a Valentin napot legfeljebb megnézek, egy szórakoztató műsort otthon, vagy egyéb dolgok de azt nem nekem találták ki. A Valentin nap másról sem szól, csak csókolózásról és más, egyéb dolgokról és ez nekem..fúj...nem az én világom. Ez igaz..csak felszeretett volna, engem világosítani és én sem szeretném, ha levonnák a házpontot. De hát, ezt is csak ő tudja..és ahogy a karjaiban tartott az egyszerűen mese...ilyen, az életben nincs de..nekem, ez is nyálas és sok. Igaz voltam szerelmes, egy fiúba aki tönkre tette az életem de nem szeretnék még egyszer ebbe a hibába esni. Majd, a szám megszólalt. -Igazad van..ne haragudj-Kértem tőle bocsánatot, majd nem akartam megfeledkezni az öleléséről. De, amint mondtam nem szeretnék még egyszer szerelmes lenni. Tényleg törpe lennék? Hát..nem is baj legalább ezzel is elvonom mindenkinek, a tekintetét mert bizonyára szép vagyok ez igaz, de se nem makacs, és ráadásul nem vagyok bunkó...hanem, inkább az a kedves fajtából származom. Igaz, hogy csak a bátyust tudom kikészíteni meg a családtagjaimat de ennek ellenére szeretem őket. Majd ismételten a két szemem megakadt, az ő tengerkék szemén.Igazából tetszett amit csinált, majd megszólaltam. -Fánkba? Miért is ne..és kis vöcsök?-Mosolyodtam el a fiúra nézve, ahogy mellettem jött. Jézusom amikor végig mentünk, mindenki tágra nyílt szemekkel nézett minket..de, ez engem egyáltalán nem érdekelt hiszen csak haverok vagyunk, a többiek meg gondoljanak azt amit akarnak. Igaz kicsit na jó nagyon tetszik, de ezzel nem szeretném elrontani a barátságunkat mert igazából nagyon is kedvelem. Amúgy meg nagyon szeretek vele beszélgetni.
A lány kétségkívül furcsa, és ezt csakis a legjobb értelemben mondom. Vagy én vagyok túl vajszívű, és mindenkiben a jót látom? Nem tudom, hogy valójában milyen is ő, így távolról egy bohó, cserfest lányt láttam benne, eddig mégis sikeresen elkerültük egymást, az ő élete még az iskola körül forog, míg én egyetemistaként alig vagyok szabályokhoz kötve, és ha mégis a roxfortban vagyok, legtöbbször Lav órarendjéhez alkalmazkodom, hogy megfelelő időt tudjak tölteni a barátommal. Lassan itt a valentin nap, lehet, hogy be kéne szerveznem számára egy titkos randipartnert, csak megvan az esélye, hogy annyira zavarba jön a törődéstől, hogy egy életre megutál, hogy ne ártsam magam a szerelmi ügyeibe. Végülis... az ő dolga, csak gondoskodó próbálok lenni. Most viszont Maya botlik belém, talán itt az alkalom, hogy pár szót váltsunk, legalább megtudjam, hogy mit is keres az iskolában. - Semmi gond Maya, nem mindenkiben hagyok mély nyomot. – Finom intéssel hárítok, van az egészben valami pikáns kettősség, amit úgy vélek, hogy nem értelmez majd, így bőven tudok ilyesmivel dobálózni, hogy csupán a hiányos memóriájára gondolhat itt. Magasságra jóval picibb nálam, így amikor összenézünk, le kell hajolnom. Nyakam mozgását követik a tincsek, amelyek a kristálykék szemem elé hullanak, mint holmi függöny, azon át vizslatom. Rólam kérdez, nem esett e bajom, holott az ütközés erejétől pusztán kibillentem, fájdalmat nem érzek, ám a pillanat hevében nála felmerülhet, hogy nincsen teljesen jól. Gyengéden kapom el a könyökét, hogy felemelve azt megszemléljem az alakját, egyenlőre úgy tűnik, rendben vagyunk. - Ahogy gondolod, nem vagyok sem prefektus, sem tanár, hogy beleszóljak. Jótanács egy öreg rókától? – Engedem el, a mosolyát viszonzom, közvetlennek tűnik, s mint olyan akár érdekes társaság is, amíg következik az előadásom. Azért bárgyúnak nem akarok tűnnik, a kisérletező kedve igazán bámulatos, amíg meg nem jelenik a denevérszerű bájitaltanár, és a puszta tényért levon a lánytól egy laza száz pontot, hogy végképp taccsra tegye a házunkat. Kár, hogy felsősként alig tehetek ez ellen. Alig vonatkozik rám szabály, így pontokkal sem nagyon halmoznak el. Pedig örülnék, ha a kicsiknek több lenne az önértékelése a témában. Amíg én a falnak támaszkodom, mellém csusszan, úgy a karunk környékén össze is érünk, nem húzódom el, oldalt pillantva méregetem, ahogyan tűnődöm a válaszon. - Nem akarnék elkésni, itt kezdődik majd a számmisztika magasiskolája előadásom, de egy fánkban gondolkoztam. Csatlakozol kis vöcsök? – Kérdezem arra utalva, hogy bizony igen sötét a szeme, és a haja is, mintha a madárkák közül az a szépséges lenne, akinek sokszor csodájára jár a világ. Ellépek mellőle, észrevétlenül odaérintve a csípőmet az övéhez, hogy a vállam felett nézzek rá vissza kiismerhetetlen mosollyal.
[font=Georgia] Ahogy megláttam a fiút rögtön tudtam, hogy én is láttam már valahol. Hisz persze, a ház társam de még soha az életembe nem beszéltünk csak most. Ez szerintem a sors szerette volna, így hogy Gerry és én összefussunk. De, kitudja lehet hogy nem csak ezt szerette volna? Sok oka van, amiért én meg Gerry tényleg most találkoztunk és beszélgettünk. Tudom, hogy varázslatot csak a termekben szokás használni, de eddig úgy voltam vele hogy itt nem jött senki. Aztán majdhogy nem, egy ház társamba még is csak belebotlottam azért még is csak a soros. Ezt követően, egy perc néma csend után megszólaltam. -Tudom..Gerard! Csak, hírtelen nem jutott eszembe a neved-Mosolyodtam el, majd hazudtam mert, igazából eszembe jutott csak későn mondhattam el neki. Ekkor elkezdett kioktatni, hogy varázslatot csak is kizárólag, az egyik terembe lehet használni mikor én nagyon is jól tudtam. Csak épp szeretem azt csinálni ami engem illet, és próbálok nem másokat utánozni. Szóval inkább otthon, is jó de az más mint az iskola ez tény..de, ha egyszer varázsolni van kedvem és nem rosszra használtam hanem, csak gyakoroltam. Majd kellő képen ahogy szoktam megint a szemébe néztem. -Igen Tudom! Csak tudod..szeretem azt csinálni amit én teszek és próbálok, nem másokat utánozni. Ez, csak egy kis gyakorlás volt, nem pedig gonosz vagy éppenséggel varázsoljunk el valakit az, egyik dimenzióba szokásom mert, hogy otthon már volt olyanom. - Határozottan és próbáltam jó képet vágni Gerardra és mosolyogni. Ráadásul most kivételesen, ment is bár nekem nincs semmi bajom vele mert aranyos és meglepően kedves. Láttam, ahogy a falnak támaszkodik és a tengerkék szemeibe nézek. -Merre szeretnél menni? Mert nekem igazából mindegy- Mondtam és odamentem mellé. Falnak támaszkodva a csodaszép szemeit néztem. Istenem...ez valóság, vagy pedig csak egyszerű álom? Nem is tudom melyik legyen. De remélem ez az álom valósággá válik? Mert ha, ez tényleg álmodom akkor nem szeretnék ebből felkelni. Mert, a legtöbbször tényleg álmodom de ez?? Tényleg nem hittem volna, hogy ebbe a csodaszép varázslatos iskolába járhatok a bátyám mellé, akit egész nap szívathatok hogy a kedvem tartja. Mert egyszerűen imádok itt lenni és nem is szeretnék haza menni. Úgy jöttem ide, hogy nem is szerettem volna, itt lenni de most nagyon megtetszett. Jó iskola klassz évfolyam társak klassz fiúk és klassz barátaim vannak. Nagyjából ennyit árulhatok el magamról. De ami most velem történt az valóságos csoda...de, remélem ez a csoda még sokáig fog történni.
Még legalább negyven percem van addig, amíg kezdődik a következő előadás. Lavender reggel óta a kötelezőkön ül, most éppen átváltoztatáson senyved, ha jól emlékszem az órarendre, amit még tegnap este csicsergett, én már félálomban kómáztam a klubhelység kanapéján, ő meg csak mondta, mondta. Nem minha untam volna, pusztán intenzív volt az első hét, ahogyan a szünetről visszajöttünk, ismét a fejünkbe akarnak paszírozni egy halom tudást. Tulajdonképpen már bármikor felállhatnék, hogy a Gringotts-ban elfoglaljam a felkínált állást, ám mégis maradok, hiszen csiszolódni sosem árt, és Lavenderen túl mégiscsak ez a fő vadászterület. Hol máshol találna ennyi lánykát az ember, ha nem egy iskolában? Az itteni lányok jó részének gondolatait manapság még az köti le, hogy ki milyen frizurát tart divatosnak, melyik modelsrácnak a legcukibb a mosolya, és efféle, számomra könnyen kezelhető aktualitások. A mai kávémat már bedöntöttem, így valamellyest felébredve ácsorgok a lépcsőfordulónál, a tanterembe még nem akaródzik bemennem, nyújtóztatom magam. Már éppen úgy döntenék, hogy még az időm folytán lesietek a nagyterembe legalább egy sütire, hogy megkösse a kávét, amikor belémjön valaki. Érdeklődve fordulok hátra, éppen amikor a pálca eltűnik az egyenruha alatt. Alacsony, de csinos arcú lány. Elesni szerencsére nem sikerült, az egyensúlyomat vesztettem el, úgy tűnik még a kezét is nyújtja, hogy visszaszerezzem. Elfogadom, és szórakozott pillantással mérem végig, miután elengedtük egymást. - Izének még nem hívtak. Gerry. – Mutatkozom be, egészen rákapok arra, ahogyan Lav becézget mostanság. Végülis nem sajátította ki magának, így bátran használhatom, annak ellenére, hogy igyekszem komoly oldalamat mutatni legtöbbször. – Most már igen... a pálcádat ne nagyon vedd elő a folyosón, mert bajba kerülsz. Amíg nem vagy egyetemista, addig a tanteremben engedélyezett a varázs. Jótanács. – Döntöm oldalra a fejemet, nem volt célom, hogy kioktassam, hiszen elég idősnek tűnik ahhoz, hogy mindezt tudja. Kutatok az emlékeimben, háztárs, és már láttam is többször... már csak egy név hiányzik hozzá... Maya! - Most merre? – Döntöm hátamat a falnak, az egyik lábamat felhúzom, és átölelem a könyveimet. Tengerkék pillantásomat az éjsötét tekintetbe mélyesztem.
Nem volt semmi teendőm, és már nagyon vágytam egy kis varázslásra. Szerencsére legalább is, ha jól sejtem itt nem jönnek emberkék úgy hogy szabadon használhatom a varázslatot de, titokban éppen ezért jöttem ide. Sajnos a bátyám sokat tanul ezért most nincs kit hecceljek a Weasley ikrek meg, most nem érnek rá akikkel nagyon jóban vagyok. Ezért úgy döntöttem, hogy egy kis nyugalomra vágyom és szabadon használhatok, egy kis varázslást. Szokás szerint előkaptam a csizmámból a pálcámat és elkezdtem vele, az otthoni varázslatokat gyakorolgatni, amik nagyon jól sikerülnek és le is vagyok magamon döbbenve. Még gyakorolgattam és sok mást kipróbáltam és egyszerűen elvoltam szállva oly annyira, hogy nem is figyeltem mászkálnak az emberek és néha- néha engem figyelnek. De, ez engem egyáltalán nem zavart mert tényleg berendültem a varázslatban és fele annyira örülnék, ha ugyan így menne nekem az átváltoztatás vagy a bájital tan. Na, mindegy mit sem törődve az emberekkel mikor varázsolhattam ekkor beleütköztem, egy fiúba majd eltettem a pálcám és bocsánatot kértem. - Izé..ööö... ne haragudj jól vagy? - Kérdeztem tőle bocsánat kérő arcon majd segítettem neki felállni. Nahát...mély meglepő hisz ez Gerard és griffendéles. Onnan jöttem rá,hogy megismertem és még kéz szerencse. Remélem, hogy majd valami jó fog kisülni ebből.
Remélem, még lesz egy ilyen alkalom 
