Gerard és Lavender - egy kis eszmecsere

Gerard & Lavender

*Kamaszkorom közepén vagyok, sok mindenért rajongok és még nem döntöttem el, hogy mi lesz a kedvencem. Ráadásul válogatok is, mármint a fiúk terén. Aki a múlt héten még tetszett, azt ma már inkább elkerülném és fordítva, néha még saját magamat is zavarba hozom ezzel. Néha beleesem a saját csapdámba és úgy hiszem az igazi Lavender senkinek nem tetszene, ilyenkor önkéntelenül és számomra észrevétlenül felveszek olyan viselkedési formát amit egyébként rühellek, aztán meglepődöm, hogy nem úgy történtek a dolgok ahogy szerettem volna. Persze a fiúk sem mentesek ettől, tudom jól, hogy ők is próbálják a legjobb formájukat mutatni a lányok előtt, nincs is ezzel semmi baj, csak aztán lankad a figyelem és felszínre kerülnek a csontvázak.
Gerard az egyetlen aki olyannak lát amilyen vagyok, mert neki nem kell megjátszanom magam, mert nem akad ki ha hisztizek – néha jogosan – figyel arra amit mondok és a gyakori ugratásaival ébren tart, megmozgatja az eszemet, vele mindig topon kell lenni agyilag, különben behúz a csőbe. Nem mellesleg még az is szórakoztat, ezt persze még nem árultam el neki. S megint csak Gerard az aki nem játssza meg magát előttem, pontosan tudom milyen ember, mégsem ez az apró momentum az ami miatt a legjobb napjain történő nyálcsorgatásom ellenére sem jutott még eszembe, hogy jobban elmélyedjek a kapcsolatunkban, hanem mindaz ami barátokká tesz minket.*
-Hogy lehetek túl kedves és önzetlen ha rafinált vagyok? Ezek ütik egymást.
*Tudom én mire gondolt, tessék, most is a lelkembe lát, mintha a homlokomra lenne írva amit csak ő lát.*
-Mert a lányos apák szerint törékeny porcelánbabák vagyunk.
*Természetes ha az apám szeretne mindentől megóvni, még jobban mint az anyám, mert ő inkább erősnek és függetlennek akar látni, annak ellenére, hogy már kislánykorom óta tervezi az esküvőmet.*
-És még én vagyok az önzetlen. Ez szép tőled, de vigyázz, nehogy valamelyik lány megtudja ezt rólad, különben nem fogod tudni levakarni magadról.
*Megadom magam, ez volt Gerardtól a kegyelemdöfés és ezt is képes volt mosolyogva bevinni. Lefogadom, hogy már azt tervezgeti mennyire elbűvölő lesz, még az anyámnak is udvarolni fog és megcsillogtatja azt a csodás mosolyát is, apám borzasztó viccein pedig udvariasan nevetni fog. kíváncsi vagyok mennyi időbe telik kipihennie a Brown család karácsonyát. Mostanra már egészen megenyhültem, hatásos volt a Gerardvarázs.*
-Végig….remek. Mesés lesz. A vacsi is és a bál is. Most pixit lehetne fogatni velem.
*Ezzel a végszóval léptem be az ebédlőbe ragyogva, mosolyogva, mellettem Gerard-al. Néhányan úgy néztek rám mint a véres késre, volt aki irigyelt, mások az orruk alatt mosolyogtak. Nekem azonban tényleg jó kedvem volt, mert bármit is gondoltak rólam/rólunk, az igazságot csak én tudtam…meg persze Gerard.*

Gerard & Lavender

*Azt hiszem néha túlbonyolítom a dolgokat, de én már csak ilyen vagyok. Egy bonyolult lelkű lány akit a barátnői elviselnek, néha még kedvelnek is, a többiek meg ki nem állhatnak, vagy csak nem tudják mit kezdjenek velem. Ahogy a fiúk többsége sem. Emiatt nincs olyan nagy udvartartásom mint amilyen hölgykoszorúja Gerardnak. Talán többet kívánok egy fiúból mint amennyit meg tud adni, és ezért vagyok sokat Gerard-al, mert tőle viszont megkapom. Persze nem pontosan azt amit egy lány szeretne megkapni egy fiútól, de ő olyan dolgokba avat be amibe senki mást. Ez különleges, már-már megtisztelő és épp ezért nem akarom eldobni, elrontani. Érdekes, hogy még egyikünknek sem jutott eszébe megcsókolni a másikat, vagy többet vinni a kapcsolatba mint amennyi benne van, pedig szerintem szép pár lennénk, anyám meg egyáltalán nem feltételes módban gondolkodik. Hát ez van. Viszont ismerem Gerardot, szerintem ő sosem lesz szerelmes úgy igazán és komolyan, neki minden kapcsolata egy nagy szerelem, egekig érő lánggal lobog, aztán másnapra elhamvad. A lányok sem kívánnak többet, nem is értem őket. Én biztosan nem lennék képes úgy tenni mintha mi sem történt volna. Azt hiszem ez a másik ok amiért Gerardot inkább "csak" a barátomnak szeretném és ezért tudom, hogy kedvel, mert sosem tenne velem ilyet. Hallgatólagos a megállapodásunk. Senki nem is érti miért vagyunk olyan gyakran együtt, bár az első időben lábra kélt a pletyka miszerint mi "járunk", anyám is innen gondolhatta, de aztán ez elfelejtődött és annyiban maradt. Én meg elégedett vagyok.*
-Honnan veszed, hogy nem adom magam? Csak nem csinálom olyan feltűnően mint te.....de mondhatod. Egy évben egyszer.
*Már múlik a pirulásom és túlléptem a hisztimen. Jó kedvem van. Nem gyakran fordul velem elő, de olyankor mindent beleadok, bár még senkit nem vertem meg könyvekkel, de még senki nem paskolta meg a fenekemet nyilvánosan. Gerardban azt szeretem, hogy kiválóan kezeli az ilyen hirtelen fellángolásaimat, más már régen otthagyott volna a lépcső közepén, inkább fejest ugorva a földszintre, remélve, hogy pont akkor fordul alá egy másik lépcsősor. Belekarolok, mintha anyukámba karolnék amikor elcipel vásárolni. Ezt is szeretem benne, kész úriember és nem lát bele többet egy érintésbe, mint ami.*
-Meséltem rólad, de tudod milyenek a lányos anyák.....számukra nem létezik fiú és lány között barátság. Azt hiszi, csak szemérmesen el szeretném titkolni.
*Látványosan szemet forgatok jelezve, hogy ez mennyire kínos. A fogadásunkat pedig szándékosan el is felejtettem, most a lovagiasság van soron, amiből még nem tudom, hogy kérek-e.*
-Szerinted jó ötlet lenne? Még a végén összejárnak a szüleink is, elterjed a pletyka, te meg hoppon maradsz. Van ez is olyan hatásos mint a fogadásunk.....deeeee! Mulatságos lenne.
*Egyből még jobb lesz a kedvem attól, hogy belegondolok az anyám megtréfálásába. Fülig érő szájjal vigyorgok. Szegény, biztosan oda meg vissza lesz Gerardtól, és amilyen elbűvölő mosolyú úriember tud lenni, az első pillanatban leveszi a lábáról a szülőanyámat.*
-Viccelsz? Most komolyan elvárod, hogy felsoroljam az egész menüt? Az anyám három asztalt telepakol kajával, a felét még csak nem is látom a többi halomtól, a másik felének a felét pedig nem is tudom megkóstolni. Tökös pite biztosan lesz, sok. Szóval nem kell nekem adnod. Hmmm....a klubhelyiségben találkozunk vagy lent a bálterem előtt? Mennyi ideig akarsz velem villogni?
*Tudok én is szemtelen lenni. Ha rajtam múlik Gerard a bál estéjén senkit nem fog megfűzni. Legalább karácsonykor legyek szolidáris a velem egyneműekkel. *

Gerard & Lavender

*Önbizalomtréning! még vagy háromszor visszhangzik a fejemben a szó mire felfogom mit akart ezzel mondani. Ja, ha mások előtt csapkodja a fenekemet az jó, mert attól mindenki azt hiszi majd, hogy jó vagyok nála. És még a férfiak mondják azt, hogy a nők kiismerhetetlenek. Néha én nem értem Gerardot, de tényleg. Sokkal többet dobott az önbizalmamon az a kijelentése, hogy „te is akárkit megkapsz”, bár ez így, ebben a formában nem igaz. Nem kapok meg bárkit, legfeljebb csak megkaphatnék, de még csak nem is nagyon próbálkozom. Én nem vagyok az a csábítgatós fajta mint ő, nem húzok strigulát az ágyam baldachinjának fájába, számolgatva a fiúkat, hogy hányan voltak már meg. Igazából csak két fiúval jöttem eddig össze, de nem tartott sokáig. Talán túlságosan is válogatós vagyok, vagy egyszerűen sok.*
-Akárkit, bárkit. Igen, végül is igen. Tudom én, nem kell megdobni az önbizalmam.
*Persze ő nem tudja mi a helyzet, hiszen csak év eleje óta van itt, a vele töltött idő máris több mint az eddigiek, pedig nem is „járunk”. Azt nem mondom, hogy nem tetszik, mert hazugság lenne, jó pasi és néha csorgatom a nyálam rendesen amikor egyedül vagyok és elmerengek a kettőnk kapcsolatán, de azt hiszem már egy csók is elrontaná a barátságunkat. Ezt pedig talán nem kellene megkockáztatni. Most pedig büszke is lehetek magamra amiért ilyen éretten gondolkodom, ebben inkább apámra hasonlítok. Anyám egészen más ezen a téren, sok mindent lát bele a dolgokba csak azt nem amit én. Ő teljes mértékben meg van győződve arról, hogy Gerard és én sokkal többek vagyunk mint barátok. Erről jut eszembe, hogy még át kell adnom a meghívását Gerardnak a karácsonyi szünet egyik napjára. Rém kínos, de ha nem teszem, úgy is tudomást szerez róla és képes egy rivallót küldeni amiben hangosan, mindenki füle hallatára kifejti, hogy milyen megbízhatatlan vagyok ha már egy vacsora meghívást sem vagyok képes átadni annak az „édes és helyes fiúnak akivel együtt jársz”.
A gondolataimat Gerard alkudozása szakítja félbe, gyorsan visszapörgetem magamban az elhangzottakat mert gyanús, hogy valamit nem jól értelmeztem. Kiderül, hogy mégis. Tényleg azt mondta, hogy vesztés esetén nekem is fiúkat kell felszednem nyár végéig, nem bárkit hanem mindenkit aki az utamba kerül és bárhol, bármeddig. Csuklom egyet. Erre egyáltalán nem vagyok képes, és nem is tudom, hogy hízelgésnek vagy bosszantásnak vegyem amit képzel rólam. Azt hiszem ezt hívják vert helyzetnek. Biztos vagyok benne, hogy ő nyerne, ha ekkora tétje van a dolognak mindent bevet majd, hogy épp az a két lány ne mondjon neki nemet. Pont ezért tudja, hogy erre az ajánlatra nemet mondok és minden marad a régiben. Ő tovább hódítja a lányokat a nyári szünetig és húzza a striguláit, én pedig meghallgatom a sirámait. Az utóbbiakból van kevesebb. Viszont a bálba én megyek vele!! Szerintem ez sokkal jobb alku. Megadóan sóhajtok és lépek egyet a lépcsőn ami hamarosan becsatlakozik a következő folyosóba.*
-Maradjunk a bálnál. Az sokkal jobb alternatíva. Mellesleg az anyám meghívott téged a karácsonyi szünet egyik napjára, vacsorára. Valamiért azt hiszi, hogy mi…..-*itt magunkra mutatok és jelentőségteljesen nézek rá*-….tudod, izé, együtt vagyunk. Szóval ha számodra kínos, nem muszáj, csak nem akartam, hogy az egész iskola megtudja a következő levélosztásnál. Kösz a pitét, örök hálám.
*Csak ebbe az utolsó két szóba ne gondoljon bele semmit.*

Gerard & Lavender

-Na arról naplót vezetek majd.
*Nem is értem miért csinálom ezt, hogy miért asszisztálok a hódításaihoz, hogy miért  adok néha még tanácsokat is, elárulva egy-egy lány gyengéjét. Azután amikor meg valami nem sikerül, jól megmondom neki mit rontott el. Ez utóbbi természetszerűleg jobban esik a lelkemnek, viszont az a gond, hogy időnként telítődöm és olyankor....Gerard kiborít és  nem vagyok önmagam, képes egyik pillanatról a másikra kihozni belőlem a legrosszabbat. Ahogy most is ezzel a fenékre csapással. Értem én, hogy csak barátilag meg szeretetből, de ha mindenki más látja amint meglegyint - és őt aztán nem érdekli van e nézőközönség vagy nem, csinálja - az nekem nem jó. Erről majd később elbeszélgetek vele, addig is barátilag és szeretetből visszaadom neki amit kaptam. Csak egyszer ütök a könyvekkel, az sem erős de úgy tűnik az ő lelkének is többet ártott mint az alkarjának. Helyes. Néha tényleg nem értem. A barátom, mindig ott vagyok ahol kellek, pátyolgatom az egoját és szépen nézek rá amikor nekem adja a tökös pitéjét, de velem valahogy nem sikerül normális boszorkány módjára bánnia. Persze azonnal megenyhülök ahogy szoktam, mert ő is tud szépen nézni és ha barát ha nem, én is nő vagyok és el tudok alélni egyetlen pillantásától. A franc essen bele, pont olyan jól tudja mint amennyire én tisztában vagyok vele.*
-Ne haragudj.....de megérdemelted.
*Fülig ér a szám, annak ellenére, hogy jogosnak ítélem meg a visszavágást, őszintén kérek bocsánatot. A magabiztosságát azonban már nem igazán érzem jónak. Belém bújt a kis ördög, egyszerűen nem győzhet mindig ő, nekem is kell egy kis sikerélmény.*
-Mégis minek képzelsz engem? Nekem nincsenek ocsmány gondolataim. És már tudom, hogy mi lesz a büntetés, viszont van néhány megválaszolandó kérdés. Hogyan bizonyítod, hogy sikerült? Ugye nem kell néznem? Vagy a lánynál rákérdezni? Mert az tényleg ocsmány lenne. Másrészről pedig nincs alku. Ha én nyerek, a nyári szünetig nem flörtölhetsz senkivel, semmi csók, taperolás, csábítgatás.
*Egy kicsit megsértődtem erre az "ocsmány gondolat" dologra de hamar engesztelődöm, kiváltképp azért mert szerintem elég érvágás neki a büntetésem. akik pedig eszembe jutottak....mosolyognom kell.*
-Még gondolkodom két lány között. Azt hiszem Jessie vagy Maria jó választás lenne.
*Érdeklődve nézek rá, kíváncsi vagyok ismerősek e neki a lányok, mindketten Hugrabuggosok és a kellőképpen félénkek a fiúk terén. Egy évfolyamba járunk, Jessie ráadásul pont annyira jó bájitaltanból mint én. Mindezt már a lépcsőn tárgyaljuk, meg sem rezzenek amikor megmozdul és más irányt vesz.*
-Nekem adod a tökös pitédet?

Gerard & Lavender

*Amióta Gerardot ismerem, vagy száz olyan oldalát mutatta már meg nekem, amit talán más nem ismer, és mindig sikerül meglepnie. Ez az egyik ok ami imádni valóvá teszi, másrészről viszont néha pont ezért utálom. Na jó, nem komolyan, de még belefér. Kicsit olyan mintha a bátyám lenne, bár ő annál sokkal közlékenyebb velem szemben amit nem mindig élvezek, olyankor késztetést érzek arra, hogy gyerek mandragórát dugjak az ágyába. A jelen helyzet is ilyen, most épp a nagyfiút játssza, beveti a mosolyát is, bár kétlem, hogy nekem szólna. Sosem nekem szól. Egyedül az a tudat vigasztal, hogy neki sem sikerül mindig minden, kicsit gonosz vagyok ezen a téren, de szerintem megbocsátható. *
-Igen, valóban, szerintem is a csúcson vagy, innen már csak lefelé vezet az út.
*Ez most annyira jólesett, de persze képes azonnal tönkre is tenni a hangulatomat. A keze a fenekemen csattan, de ettől egyáltalán nem érzem magam nőbbnek mint az előző percekben. Sőt! Perdülök mielőtt gondolkodhatnék, azt nem nekem találták ki, legalábbis nem ilyen helyzetekben, a talárom velem együtt repül körbe, miközben két kézre fogom az eddig magamhoz szorított könyveimet s aztán lecsapok rá. A fejére célzom és gondolom a támadást, majd ha sikerült ha nem, az egyik kezemmel elengedem a könyveket, míg a másikkal Gerard orra előtt hadonászok. Mérges vagyok, szemöldökeim összeugrottak a homlokom alján, nem sokára elmúlik, de még sziszegek neki egyet.*
-Soha, érted? Soha nem merd még egyszer a fenekemet csapkodni!
*Fújok egyet mint amilyet a macskám szokott aztán visszafordulok az iménti menetirányba. Eldöntöm, hogy kiadom neki a feladatot, csak találnom kell egy lányt akit nem sajnálok feláldozni erre a célra. Bár épp ezzel a gondolattal taszítok megint egy lányt a karjaiba, e legalább én is profitálok belőle.*
-Persze, hogy lesz és még gondolkodom a megfelelő személyen, és azon is mit kérjek ha veszítesz....ocsmány dolgot? Te mit értesz ocsmányon?
*Én is merengeni fogok rajta, ezen egy ideig alkudozni fogunk az az érzésem, de ha harc, hát legyen harc. Veszek egy mély levegőt, ha nem csapkodja meg még egyszer a hátsómat, még meg is fogok nyugodni mire elérjük azt a fránya lépcsőt. Fel sem tudom fogni honnan jött ez az egész, de van egy gyanúm, hogy nem véletlenül jutott eszébe, de miért is kellene neki az én jóváhagyásom ahhoz, hogy megint elcsábítson valakit. Elérjük a lépcsőt, már tudom mi lesz a "büntetése" és nagyon szurkolni fogok, hogy veszítsen, még a tőlem nem várt aljas módszereket is előveszem. A gondolat belefészkeli magát az elmémbe, ravasz, fülig érő mosolyt csal az arcomra, belülről csiklandoz.*

Gerard & Lavender

*Abban a hitben éltem, hogy Gerard valahol jó fej, azon túl, hogy mindig másra pazarolja az energiáit és nem rám. És abban a hitben éltem, hogy a köztünk lévő „háború” nem komoly, de most….nem, nem hittem, hogy képes ilyen szójátékra _velem_. Csak hüledezem amikor felnyitja a szemeimet az újabb mondattal. Persze most már értem miről hadovál, de tényleg nem hittem, hogy ezt beveti ellenem.*
-Hülye vagy Gerard Warrington!
*Igen, most egy kicsit haragszom. Néha tényleg ízléstelen tud lenni, muszáj lenne egy kis romantikát is tanulnia, az ilyen szövegtől hidegrázást kapok. Gyorsan túl is lendülök ezen és az általam kért segítségre összpontosítok, amibe természetesen belemegy de csak azért, hogy ezt is elmondhassa magáról; Gerard Warrington még ebben is menő. Cöccögök egyet de ráhagyom.*
-Te már mindent lefutottál.
*Értse úgy ahogy akarja, ebben nem fogom megkönnyíteni a helyzetét, néha lehetek én is titokzatos vagy épp idegesítő. Utóbbi gyakrabban, mert az sokkal jobban szórakoztat. S íme, a gondolatot a tett és a történés igazolja, ajkaim széles mosolyba futnak midőn megtorpan, eltátja a száját és megállítva a sétámban elém ugrik.*
-Csukd be a szád mert belerepül egy pixi.
*Pimaszul nézek fel rá, és kiélvezem döbbenete minden pillanatát. Bár eszembe sem jutott, hogy próbára tegyem, azért most elgondolkodom az ötletén. Ez lenne a nagy fogás, még akkor is ha sikerül neki, bár ha én találok ki neki egy meghódítandó lányt, nem teszi zsebre. Fogós kérdés, hogy ki legyen az. Legszívesebben magamat mondanám, mert legalább velem foglalkozna egy ideig, mondjuk úgy az élete végéig, mert eleve kudarcra lenne ítélve, de ennél sokkal szaftosabb történetet kell kerítenem.*
-Még gondolkodom rajta. Mit kapok ha határidőre nem sikerül?
*Természetesen rögtön a lényegre térek, de már előre félek attól, hogy ő milyen jutalmat kíván majd ha mégis sikerül. Gerardnak néha idióta gondolatai vannak és gyakrabban pimaszak. Ha megköttetik az alku, biztosan olyan lányt választok akire rá sem néz, de…..van egyáltalán olyan akire _ő_ rá sem néz? Megint csak magamhoz lyukadok ki. Most is másokat fixíroz pedig hozzám beszél. Hogy nőne az orra hegyére egy kelés. Kecsesen ellibbenek mellette és megindulok a lépcsők felé, még gondolkodom azon, hogy megsértődjek-e vagy sem. *

Gerard & Lavender

*Gerarddal kapcsolatban sosem tudom hogyan viselkedjek és miként reagáljak, mert ő olyan….izé. A becézéssel kicsit fel akartam dobni, de mégsem ennyire. Azt hittem, hogy bosszús lesz, de a jelek szerint csak akkor dobja ki a frász ha a haverjai is jelen vannak. Most inkább felderül, mint aki egy nagy unalomgödörből mászott ki. Picit megemelem a szemöldökömet, aztán vissza is ejtem a helyére mindkettőt. A fejemben pedig megfogalmazódik a jogos kérdés: Mivan?!*
-Felárat?-*Bár nem szoktam, de most azonnal kapcsolok.*- Hány galleont fizetsz minden egyes becézésért? Kettesben, haverok előtt, lányok előtt? Hajborzolásért több jár?
*Százkarátos fogsorral vigyorgok. Tudja, hogy bármikor, szívesen készen állok egy kis bozontrendezésre. Egyszer megtorolta, többet nem fogja. _Ezért_ kár lenne pazarolni a pálcája energiáit. A betlehemezős kebelcsodákra már nem is reagálok látványosan, ismerem mint a hamisított galleont. A segítségre viszont szükségem van, s mivel biztos forrásból tudom, hogy az átváltoztatástanban nem annyira tehetségtelen mint én, igényt tartok a segítségére. Természetesen minden ellenszolgáltatás nélkül. Na ki volt aki bemutatta neki a szép szájú, vörös, lobbanékony boszorkát? Arról már nem tehetek, hogy a randijuk „füstbe” ment. Belekarolva és magammal vonszolva osztom meg vele az általam gondolt fizetség terheit.*
-Óóóó, akinek bemutathatnálak, azt már ismered, de szívesen megnézném Edevis tükrében ahogy Piton tanár úr hókon nyom egy méretes tankönyvvel.
*Nem törődöm a szemeimbe mélyedő mélykék-pillantással. Ezt már ismerem, nekem több kell Gerardból, nem csak egy szépen nézés, nem csak egy baráti puszi, de sajna eddig még nem jutott el a mogyorónyi agyába. Egyelőre megelégszem azzal, hogy együtt vacsorázunk, és remélem, nekem adja a tökös pite adagját.*
-Úgy gondoltam, hogy jót tenne neked egy kis lazítás. Túl sokat foglalkozol más lányokkal, és kívülállóként mondom, belefáradtál a sok kudarcba. nem vagy már a régi.
*Ha a „Zserrizés” nem dobta fel, akkor ez biztosan kidülleszti a szemeit. Tisztában vagyok a gyenge pontjaival, és a lányok az egyetlen ami bosszantani tudja.*

Gerard & Lavender

*Csak úgy csinálok mint aki tanul, momentán egyetlen szó lebeg az elmémben, a függöny, de fogalmam sincs hogy került oda. Talán a fátyolka miatt, rémlik mintha ezt olvastam volna közvetlenül azelőtt, hogy kikapcsolt volna az agyam nagyobbik része. Épp csak annyi ideig pillantgatok fel, míg megnézem ki jött ki a könyvtárból, a harmadiknak már nem is intek...nem Gerard. El tudom képzelni mit keres a könyvtárban, nem a könyvet az biztos. Úgy tűnik mostanában az okos lányokra bukik. Gyakrabban kellene a könyvtárba járnom. Bár talán akkor sem venne észre, legalábbis nem olyan tekintetben amelyikben én szeretném. Nem vagyok belezúgva, csak piszkálja a csőrömet az a tény, hogy pont az iskolja legjobb pasija nem nézett még a nyakam alá. Ez fura, kevés könyvmoly kivétellel minden fiúnak csorog a nyála a lányok után, főleg amikor nincs rajtunk a talár, ami ápol és eltakar. Pedig érdeklik őt a lányok, volt olyan nap, hogy estére már a másodikat fűzte. Szóval nincs nála esélyem, de ez persze nem tart vissza semmitől sem, egyszer csak megjön a jobbik esze. A könyvtár ajtaja vastag és súlyos, amikor nyílik kísértetiesen nyikorog, így már vagy tizedszerre kapom fel a fejem, hogy aztán csalódottan vissza is ejtsem, de nem....a tizedik csalódás elmarad. A fintor ami már ott guggolt a szám sarkában visszatáncolt, helyette széles mosoly kerül az arcomra. Mire Gerard odaér hozzám, addigra háromszor oda és vissza megcsodálom. Felnézek rá, láthatóan rajongva, miközben már csukom is össze a könyvemet. Kicsit lendületesebbre sikerül, hatalmasat csattan és némi porfelhő is felszáll belőle.*
-Téged vártalak Zserrrri!
*Elég unott képet vág, muszáj valamivel feldobnom a kedvét. Általában Gerardnak szólítom, de most.....ettől eldobja az agyát, valószínűleg paprikás hangulatba kerül. Jól megnyomom az "erreket", felpattanok és önkéntelenül leporolom a taláromat fenéktájon.*
-Hazamész a karácsonyi szünetre? Arra gondoltam, hogy addig segíthetnél nekem. _Muszáj_ legalább egy madarat kancsóvá változtatnom, hogy az anyám békén hagyjon egy évig. Farkaséhes vagyok, remélem lesz tökös pite, menjünk együtt!
*Nem szabad hagynom, hogy túl hamar szóhoz jusson, különben képes és elgondolkodik egyetlen kérdésemen, de ha minimum hárommal bombázom egyszerre, összezavarodik. Erre az első napon jöttem rá amikor találkoztunk, azt hiszem lehengerlő voltam, a torkára forrt a szó és hagyta magát, hogy körbe vigyem az egész kastélyban. Most is belekarolok ha hagyja - csak nem ugrik el - és elindulok a folyosón a mászkáló lépcsők felé.*

Gerard & Lavender

*A negyedik emeleti folyosó egyik ablakfülkéjében ücsörgök, nem messze a könyvtártól. Apró kis ficak, a lábaimat magam alá gyűrtem, ölemben a rúnaismeret és a bájitaltan könyvem. Utóbbi nyitva van és már percek óta ugyanazt az oldalt bámulom eredmény nélkül, még arról sincs fogalmam melyik méreg vagy esszencia leírását bámulom meredten. A talárom komorságát most is egy tarka kendővel dobtam fel amivel a hajamat kötöttem hátra, hogy ne lógjon a szemembe, de már egy tincs elszabadult, azzal harcolok mióta csak lejöttem a klubhelyiségből. Nem sokára vacsoraidő, addigra Gerardot is kieszi az a fene a könyvtárból amelyik odaette. Mellettem kell elmennie ahogy a többi diáknak is akiknek odaintettem az elmúlt fél órában. Nem, dehogy megyek be a könyvtárba, jobb ha a folyosón csípem el. Mostanában feltűnően kerül, biztosan nem azért mert a múltkor összeborzoltam a haját az ebédlőben az összes haverja szeme láttára. Egy kicsit mintha elsötétült volna a tekintete mikor rám nézett, de szerintem csak a rengeteg lebegő gyertya fénye vetett árnyékot.
Hamarosan karácsonyi szünet lesz, de előtte a bál, amit már nagyon várok ő viszont  még nem hívott meg rá. Mégis mit várt? Meddig várok rá? Vagy megkérjem én? Ez nem is rossz ötlet, úgy sem tud nekem nemet mondani és különben is, bárkit hívna el rá, mire felhangzik a nyitóbeszéd, már másnak csapja a szelet. Nem komoly egyik sem, szóval egyelőre nem aggódom. Azért már annál inkább, hogy éhen halok. Ebéd óta nem ettem semmit, még egy száraz, eldugott tökös pitét sem, pedig máskor mindig gondolok a délutánra, de délelőtt McGalagony professzor megint megizzasztott és megint világ vége volt azzal a fránya madárral. Utálom azt az órát, de anya kedvéért – mert különben egész karácsonyi szünet alatt depressziós lesz amiért a lánya még arra sem képes, hogy madárból hattyúnyakú kancsót varázsoljon, pedig bolhából pillanatok alatt tudok elefántot csinálni. De sebaj, addig rágom Gerard fülét amíg nem segít, a bál már csak ráadás. Vagy fordítva. Még eldöntöm. Gerard, van fél perced, hogy kidugd a könyvtárból azt a csodás orrodat.*