2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hát, ha nem tudjuk, akkor még jobb. Lehet, hogy nincs értelme úgy bolyongani egy labirintusban, hogy nem tudjuk mi a cél, de így még érdekesebb. Szeretem az ismeretlent, ha nem tudom, hogy jutok el oda, ahová akarok - járatlan út specialista vagyok. Azt nem tudom Arthur mennyire bírja a kalandot, de ha Ő ajánlotta fel, hogy nézzük meg, akkor talán nem fog a saját árnyékától is megijedni. - Annál izgalmasabb. - vigyorodom el én is. Unalmas lenne ha tudnánk, hogy mi a cél, hiszen úgy nem akkora kunszt teljesíteni, mintha a feladatra is nekünk kell rájönnünk. - Bocsi, akkor visszaadom. Odabent úgyis zavarna ha valami komolyabb csapda jön. - nyújtom át neki a zakót, ha pedig nem akarná elfogadni, akkor tovább hárírok. - Tényleg csak útban lenne, és tuti elhagynám valahol. - rázom a fejem. b]- Ez lánypraktika.[/b] - vigyorodok el a meglepett fejét látva. - Itt a szoknyán van egy tartó neki, látod? - mutatom a ruha szoknyarészének fodrozódása között megbújó tokot a jobb combomnál. A legjobb helyen van, mert előrébb már útban lenne, hátrébb pedig ráülnék, így viszont egyáltalán nem zavar, de ott van nálam ha kell. - Nem hinném, hogy egy sima labirintus, az nem vallana a Roxfortra. - mosolyodom el. - De tényleg nem lehet túl veszélyes. - nézek végig a hatalmas sövényfalakon, majd Arthur mellett belépek közéjük. Nem tudom minek örülnék jobban, egy kihívásokkal teli, veszélyes labirintusnak, vagy egy békés, csendes útvesztőnek ahol semmi kihívás nincs. Halálos csapdáknak nem örülnék, de azt hiszem egy egyszerű sövénylabirintus elég unalmas lehet, szóval egy kellemes átmenetben reménykedem. - Ilyen rendes méretűben én is most vagyok először. Kiskoromban jártam már parkokban minilabirintusban aminek akkora a fala, hogy átlátni rajta, de ez azért teljesen más. - és akkoriban még nem próbáltam az ismert praktikákat, most viszont nem ártana használni őket mielőtt elveszünk. - Hát, megéri kipróbálni őket, szóval szerintem ha mostantól a bal oldali falat követjük, akkor talán kijutunk. - vagy vissza a bejárathoz. Viszont ha középre kéne eljutni akkor ez nem a legjobb módszer, mert a labirintus közepét pont el fogjuk kerülni. - Akármekkora. Tértágító bűbájjal is kezelhették, de még anélkül is elég hely van egy kilométeres útvesztőnek. - felelem a két falat figyelve, hogy ha történne valami azt mielőbb észrevegyem. - Viszont jó kérdés, hogy a közepébe akarunk eljutni, vagy csak ki akarunk jutni innen? Mert ha középre akarunk jutni akkor el kell majd kanyarodni a fal mellől. - mondjuk eddig erre nem volt lehetőségünk, pedig már elég sokat mentünk, de ami késik nem múlik. Miközben egyre messzebb kerülünk a bejárattól valami csilingelő hangot hallok, mintha karácsonyi csengettyűk lennének. Csodálkozva nézek körül, mert egy labirintusban azért erre nem számítanék. A következő pillanatban néhány karácsonyfa dísz hullik le körülöttünk - ki tudja honnan kerültek ide - mire gyanakodva körülnézek, és közelebb lépek Arthurhoz. Mielőtt megszólalhatnék a díszek felrobbannak és füsttel árasztanak el minket, aminek fenyő illata van és csillog, viszont semmit nem látunk tőle. A csilingelés közben egyre hangosabban hallatszik valahonnan előlünk, én pedig úgy érzem, mintha valami elrepült volna mellettem, mire riadtan lépek oldalra, és csak egy kevésen múlik, hogy fel nem bukok. De erre sem kell sokat várni, valami a lábam köré tekeredik, és kirántja alólam, mire egy kiáltás kíséretében elvágódok, majd egy pillanat alatt eltűnök Arthur mellől, mert az a valami kihúz a füstből. Végre látok, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb lehetőség. Velem szemben egy karácsonyfa áll, ami nem kis meglepetésemre mozog is, egész pontosan díszekkel dobál. A lábamra pedig egy ezüstszínű girland tekeredett, az húzott ki a füstből. A fenyő folyamatosan dobálja felém a díszeit, amik persze nem ütnek nagyot, de tovább sem tudunk tőlük menni. - Immobilus! - szegezem a fára a pálcámat, mire az mozdulatlanná válik, egy épp elhajított dísz pedig a levegőben kezd lebegni, félúton a fa és köztem. Az egész fél perc alatt játszódik le, én pedig alig fogom fel mi történik. Miközben feltápászkodom a füst is eloszlik, leporolom egy kicsit a ruhámat, és megkeresem Arthurt. - Ügyelnek a hangulatra. - intek a karácsonyfa felé, ami még mindig megdermedve áll pár méterre tőlem. - Jól vagy? Nem mondom, hogy nem sokkolt a támadás, de valójában nem voltunk igazán veszélyben - egy fa díszei nem a legveszélyesebb fegyverek a világon. A meglepetés nagyobb volt mint a félelem.
Még szép, hogy benne van, végül is róla van szó. De azért elégedett vigyorral nyugtázom, ahogy felcsillan a szeme a kaland hallatán, noha sokkalta valószínűbb, hogy üresen találjuk a labirintust. Nem igazán tudom eldönteni, hogy is álljak hozzá a problémához, egyrészt örülnék neki, ha semmiféle veszély nem fenyegetné Lilyt, és őszintén szólva, valószínűleg nem én vagyok a legmegfelelőbb személy, hogy megvédjem őt. Másrészről tudom, mennyire odavan az efféle izgalmakért. Mi másért lenne az ember lánya éppen terelő? - Az a tippem, hogy inkább a közepébe kellene eljutnunk, de hogy ott mit fogunk találni, arról gőzöm sincsen. - vigyorgok a lányra, aki közben már meg is indul a bejárat felé, naná, úgy vonzza, mint éjjeli lepkét a lámpa. Nem is találhattam volna ennél jobb időtöltést, hogy feldobjam az estét. - Hoztam én, csak éppen a zakómban van… - szélesedik a vigyorom, majd elindulok a lány felé, hogy visszaszerezhessem a pálcámat, bár fél úton megtorpanok. Ahogy visszafordul felém, már pálca van a kezében, de nem az enyém, a sajátja. - Azt meg mégis honnét húztad elő? - kérdezem tőle nevetve, el sem tudom képzelni, hol rejthet el egy pálcát egy lány, ha egyszer báli ruha van rajta. Közben persze odalépek hozzá, hogy óvatosan kihúzhassam a pálcámat a zakóm belső zsebéből, ügyelve rá, hogy még véletlenül se érjek hozzá zavaró módon. Amennyiben megpróbálná visszaszolgáltatni a zakómat, azt kedvesen elutasítom, ugyanis közben valahogy elfelejtettem még fázni is, ami nálam határozottan nagy dolog. És azt jelenti, kezdem nagyon is jól érezni magamat. - Nem hiszem, hogy különösebben veszélyes lenne, akkor nem rakták volna csak úgy ide a kertbe, hogy bármelyik gyanútlan pár besétálhasson, de a Roxfortban sose lehet tudni. Jobb az óvatosság. - pörgetem meg a pálcám a kezemben vigyorogva, és kivételesen még csak el sem rontom a trükköt, pedig már éppen felkészültem rá, hogy nevetség tárgya legyek. Ezúttal megúsztam a dolgot, de jobb lesz nem kísérteni tovább a szerencsémet - gondolom ezt, miközben belépek egy labirintusba, ahol ki tudja mi minden vár ránk. - Életemben először vagyok labirintusban. - jegyzem meg csevegő hangon, hogy addig is szóval tartsam, amíg még békében lépdelhetünk a sövényfalak között. Az elején kapásból három irányba indulhattunk volna el, én pedig találomra a bal oldali folyosó mellett döntöttem. - Ezidáig csak olvastam róla jónéhány regényben, de mindig ki szerettem volna próbálni. Kíváncsi vagyok működnek-e a valóságban is azok a technikák, amikről a könyvekben írnak. - például, hogy az ember tartson mindig balra, vagy a bal sövényfalat kellene követnem? Hogy is volt? - Szerinted mekkora lehet? - nézek rá elgondolkodva, ugyanis már gyanúsan hosszú ideje vezet előre a folyosó, noha mintha egyre közelebb érne a vége, mégsem fogy a távolság. Létezik ilyesmi? Azért ne essünk pánikba, használjuk a fejünket, még csak most indultunk el. Talán csak beképzelem magamnak, kezdek már kissé paranoiás lenni, nem szokásom bárhol is eltévedni. Bár ennek éppen az a lényege, hogy az ember eltévedjen benne, szóval egyszerűen csak ennyire kétségbeejtő lenne eltévedni? De hiszen mindeddig csak egyenesen haladtunk.
Kaland indul
Lily S. Caster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Arthur & Lily - Levegőzés a bál után 2015-02-27, 23:25
A hideg már szinte egyáltalán nem zavar, a zakó épp eléggé melegít ahhoz hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a hűvös környezetet. Viszont a zakó adott valami sokkal érdekesebbet, ez pedig valami kellemes, édeskés illat, ami a hideg, éjszakai levegővel keveredve megnyugtatóan hat rám. Szorosan összehúzom magamon a ruhadarabot, egyrészt nyilván a hideg miatt, de emellett ezt a kedves illatot sem akarom hagyni eltűnni. Kicsit csodálkozom magamon. Valahogy furcsán viselkedem és magamnak sem akarom beismerni. Ma éjjel teljesen el vagyok varázsolva, mintha nem is itt lennék, és ami a legidegesítőbb, hogy magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Nem tagadhatom le, hogy Arthur lényeges rész vállal ennek az érzésnek a kialakításában, de ez újabb kérdéseket vet fel. Miért Ő? Miért most? Miért okozza mindezt csak az, hogy vele táncolok, vagy együtt sétálunk egy kertben? Ha egy tipikus romantikus regény főszereplője lennék - amire lassan pályázhatnék - a válaszok egyértelműek lennének, de... hiába tudom ezt, félek beismerni, hogy mit jelenthetnek a válaszok, ezért inkább lógva hagyom a kérdéseket is. Majd kapnak választ, ha felkészültem rájuk. - Nem is értem miért nem bűvölnek szelet a terembe... - felelem az ajtó felé pillantva, nem mintha olyat látnék amit nem tudtam volna elképzelni. Miután visszafordulok Arthur felé pillantok, és újra gondolkodóba esek. Mert tegyük fel - csak tegyük fel a példa kedvéért - hogy válaszolnék a kérdésekre. Ez ugyebár az én szemszögemből egyszerűsíti a dolgokat - vagy épp ellenkezőleg, honnan nézzük - viszont újabb, még a korábbiaknál is nehezebb kérdéseket vet fel. Mit gondol minderről Arthur? Egy dolog, hogy én tisztázom magamban, hogy mit is akarok a kapcsolatunktól - barátság persze, de mi van ha ez csak az egyik oldal? - egy másik, hogy az mennyire egyezik azzal amit ő gondol róla. Mert ez egyáltalán nem elhanyagolható. Enyhén összeráncolt szemöldökkel tűnődöm el a kérdésére keresve a választ - ami az újbóli ismeretségünk hosszát tekintve nem számíthatna statisztikai adatnak - majd csodálkozva megrázom a fejem és örülök, hogy én viszont jól bírom a hideget, mert lusta lennék azt a rengetek sálat, pulóvert és miegymást magamra aggatni. Ami Arthurt illeti még kevésbé merem feltenni neki a kérdéseimet, mint magamnak megválaszolni őket. Félek a válaszoktól. Most már nem csak a sajátjaimtól, de az övéitől is. Nem tudom, hogy melyik sokkolna inkább, így egyenlőre minden kérdést félreteszek, és csak a ma estére koncentrálok. Vagyis most épp elég Arthur kérdéseire válaszolni, amik jóval egyszerűbbek mint az enyémek. Lehet, hogy bennem van a hiba. - Még szép. - csillan fel a szemem a labirintusfelfedezés lehetőségére. - De mit kéne megtalálni benne? Vagy hová jutunk ha megtaláltuk a kiutat? - nézek körbe tanácstalanul valami apró nyom után, de csak egy apró fenyőfa lóg ki a környezetből, ami a labirintus bejáratánál áll, viszont karácsonyi pompához illően fel van díszítve. - Szerinted veszélyes? - indulok el kicsit még mindig tanácstalanul a bejárat felé. - Ugye hoztál pálcát? - fordulok hátra egy pillanatra, mielőtt belépek a két sövényfal közé. Én közben előhúzom a sajátomat, amit persze elhoztam, hiába volt egyszerű bálnak meghirdetve. Biztonságot ad, és bármi történik - legyen az egy pohártörés vagy egy labirintus csapdái - jobb ha nálam van.
Na jó, egy igazi úriember vagyok, még a rétegeimet is megosztottam vele, és cserébe most kellemesen szétfagyok. Persze megköszönte, meg minden, de remélem magában azért nagyobb mértékben díjazza, mint az kívülről látszik, az a minimum, hogy még tíz évig üldözzön a hálája. A francba is, de hideg van. Egészen hihetetlen, hogy ez az én ötletem volt. - Szívesen... - motyogom az orrom alatt, már csak udvariasságból is, mert hát amúgy, mint tudjuk, nem szívesen válok meg bármitől, ami egy kicsit is melegít. Még sál sincs nálam, mert hát hogy festene az, szóval ajánlom, hogy a zakóm magába szívja Lily illatát, akkor már megérné a tüdőgyulladás. A triviális megjegyzésemet egy még annál is egyértelműbbel reagálja le, de hát nem is várhatok mást, végül is én se voltam túlzottan kreatív. Viszont némileg kétségbeejt a tény, hogy máris a bemenés jár az eszében, főként azért, mert már az én agyamon is átfutott a gondolat. De mégsem adhatom fel ilyen könnyen. - Egész biztos, bár azon a bűzön semmi se segíthet. - vágok hozzá egy fájdalmas arcot, hogy érzékeltessem a probléma súlyosságát, bár meg vagyok róla győződve, hogy ebben egy véleményen vagyunk. - Viszont ahogy elnézem, ezt már ők is realizálták. Nem hiszem hogy az ajtó sokat érne. - intek a bálterem ajtaja, illetve az onnan kilépő két másik pár felé. Nyitvahagyták az ajtót, valószínűleg szellőztetni próbálnak, de egy akkora teremben érdemesebb volna varázslattal próbálkozni. Persze a tanárok nem ropják már a diákok közt, szóval számukra annyira nem is érezhető a dolog. A megjegyzésére vigyorogva sóhajtok fel. - Készültem én, de nem elég jól. Láttál már valaha sál nélkül? - megvárom, míg megadja a nemleges választ, helyesen, és rávigyorgok. - Na látod, ez nem véletlen. Még egy darabig békésen haladunk a köves úton, bár a többi ember megjelenése némileg bezavar a nyugalmamba, így gyorsítok a tempómon. - Ez komolyan egy labirintus? - torpanok meg egy gyanúsan magányos kapu előtt, amelyet meglehetősen tömör sövényfal vesz körül. Fogalmam sincs, mit keres itt, de jó mókának tűnik. Csak nehogy legyen benne valami... veszélyes. - Megnézzük? - intek a fejemmel finoman a kapu felé, és várom a válaszát, bár ahogy ismerem, vevő lesz az ötletre.
notes: Elszabadultam
Lily S. Caster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Arthur & Lily - Levegőzés a bál után 2015-02-14, 01:06
Az első fél percben még jól esik a hideg, de utána a benti meleghez képest nagyon is hidegnek érzem, és ahogy átölelem magamat - nem mintha így kevésbé fáznék - azt is meg kell állapítanom, hogy mindkét karom libabőrös. Tél van, és már régen lement a nap, szóval még a nappalinál is csípősebb hideg van, amit ugyan már gyerekkoromban otthon is megszoktam, de azért a báli ruha nem épp a megfelelő öltözet ilyen hőmérsékletre. Bár azt hiszem valamit mégis számíthat a gyermekkori megszokás, mert pár perc múlva már nem didergek annyira - de az is lehet, hogy az érzékeim is elfagytak és azért nem érzem a hideget annyira. Akárhogy is, nagyon jól esik a karjaimat is takaró ruhadarabot magam köré húzni. - Köszönöm. - mosolygok Arthurra hálásan, míg Ő a vállamon igazgatja a zakóját. Nem tudom a hidegre készült-e, vagy ennyire nem bírja a hideget, de azért a zakó alatt még látszik pár réteg ruha, így kisebb bűntudattal fogadom el a ruhadarabot. Ha bent mesevilágban éreztem magam, akkor a kivilágított kert egyenesen tündérországot idézi. A kis lámpások, a megvilágított padok, a karácsonyi díszek mindenhol az egésznek egy sajátos hangulatot kölcsönöznek, ami valahogy nagyon is hozzátartozik az ünnephez, de mintha nem is lenne teljesen idevaló. Annyi biztos, hogy sok dolog történt ma, amit még nem tisztáztam magammal sem teljesen. A rejtélyes lány problémája ugyan már részben magyarázatot talált, de még mindig nem értem, hogy Nate miért kért fel, és vár-e valami folytatást az eseményektől. Ami engem illet, nem igazán volt rám nagy hatással, de lehet, hogy ez csak a helyzet miatt volt így. Túlságosan is el voltam foglalva a korábbi kérdéseimmel, hogy abban a pillanatban újakat tegyek fel. Ami biztos, hogy én semmit nem akarok tőle. Örülök, hogy megismertem, jó volt tánc, de valahogy nem kell ebből több. Ma semmiképp. Van egy partnerem, aki gyakorlatilag habozás nélkül elhívott a bálba, szinte azelőtt, hogy tudtunk volna a másikról a nevén kívül bármit. Ki fogom használni az estét, jól fogom érezni magam, és nem másokon és az érthetetlen viselkedésükön rágódni. Arthur szavai még inkább visszarántanak a valóságba, és nyomban el is hessegetem a többi zavaró gondolatot. - Tél van, szóval nem meglepő. - viszonzom a mosolyt. - De utána sokkal kellemesebb lesz bemenni. - jegyzem meg, bízva abban, hogy igazam is lesz, mert valamennyire ugyan elterelhetem a figyelmemet a hidegről, azért nem fog teljesen eltűnni az érzés. Bár az is igaz, hogy annyira nem zavar, sőt szinte jól esik ez a kis kellemetlenség. Ma este valahogy nem jártam teljesen a talajon és ez visszaránt magamhoz. - Elég jól bírom a hideget, otthon sosincs valami nagy meleg. - mosolyodom el halványan. - Ahogy látom, te elég jól felkészültél rá. - bólintok a zakó nélkül most már látható pulóverek felé. - Így nem csodálom, ha odabenn meleged volt. - én ujjatlanban is rendesen kimelegedtem, csodálom, hogy Ő nem párolódott meg a pulóverek alatt. És még így is úgy megtáncoltatott, hogy elveszett a talaj a lábam alól. Egyébként így hideg fejjel végiggondolva elég kaotikusan kezdődött az este, és ha a belső órám nem csal még nincs valami késő, szóval mire számítsak még?
Végre. Mélyen magamba szívom a csípősen hideg, de annál frissítőbb levegőt, majd helyes kis gőzfelhő formájában fújom ki, és egész testemben megborzongok. Hideg. Nagyon hideg. Lilyre nézek, mindketten erősen kimelegedtünk, és egyikünk sincsen rendesen felöltözve, ami egyenes út egy megfázáshoz. Hamar rájövök, hogy ez nem volt éppenséggel a legjobb ötlet a részemről, de már nem szeretnék visszakozni, úgyhogy inkább elvállalom a mártír szerepét. Ha valaki ma este megfázik, az ne Lily legyen. - Tessék. - Hősiesen visszafogom a vacogásom, miközben leveszem a zakómat, és Lily vállára terítem, rajta ugyanis csak a báli ruhája van, míg rajtam a zakó alatt is két pulcsi volt. - Meg ne fázz itt nekem. - motyogom inkább az orrom alá, miközben még mindig a zakót igazgatom rajta, csak hogy húzhassam még a pillanatot. Most már nagyjából kiegyenlített a helyzetünk, de azért talán jobb lesz nem túl sok időt eltölteni idekinn. Még mindig a bálon történtek járnak az eszemben. Carmen megjelenését, és az egész jelenet kielemzését valahol eltemettem magamban, és majd csak napokkal később fogom újra elővenni, ugyanis Lily jelenléte jelentősen átrendezte a gondolataimat. Folyamatosan a korábbi beszélgetésünk futkos az agyamban, megpróbáltam féltékennyé tenni, de furcsán reagált. A kérdésére, hogy tetszik-e csak amolyan tettetett lazasággal vállat vontam, és ennyiben maradtunk, összességében pedig valahogy nagyon más irányba kanyarodott a dolog, mint szerettem volna. Micsoda Deja vu. Elég keserű gondolat, és nagyon nehezen tudok csak megszabadulni tőle, bár abban biztos vagyok, hogy ennek az apró bakinak a kijavításával még meg fog gyűlni a bajom az este során. Viszonylag szótlanul lépkedünk egymás mellett az apró lámpákkal kivilágított úton, miközben a hátunk mögött egyre halkul a bál zaja. Úgy döntök, felhozok valami témát, hogy megtörjem a kialakult csendet. Közben ügyelek, hogy visszafogjam a fogaim vacogását, már amennyire ez lehetséges. - Elég hideg van, mi? - mosolygok rá bocsánatkérően. Sajnos semmi egyéb téma nem jut eszembe ezen kívül, meg azon kívül, hogy Lily még mindig mennyire gyönyörű. De ezt nem közölhetem csak úgy, szóval maradok a hidegnél. - Szólj, ha inkább be szeretnél menni. - igen, tudom, azt mondtam, nem fogok visszakozni, de mégsem szeretném, ha itt fagyoskodna, csak mert én ezt erőltetem. Pedig egyébként a kivilágítás remekül fest, és a hideget leszámítva elég hangulatos itt minden. De persze akár vissza is mehetünk, túlzottan ugyan nem vonz az emberektől bűzlő bálterem, de az ő kedvéért bármire kész vagyok, csupán egyetlen szavába kerül.
Előzmények fellelhetőek [You must be registered and logged in to see this link.]
