2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nekem aztán zokni nélkül is tökéletes vagy, de úgy is. - mosolyogva rántom meg a vállamat, de tudom, hogy csak viccel és nem mondja komolyan, nem is veszem én komolyan. Egyébként is ez csak egy apró hóbort neki a zokni, ahogyan nekem a seprűre balról felülés és nem hiszem, hogy e miatt majd kevésbé fog kedvelni. A másikat egyébként is elfogadjuk minden jellemzőjével együtt, legalábbis nagyrészt ez így kell, hogy működjön, valami miatt megkedveljük az embereket, maximum változunk kicsit, hogy ez ne is szűnjön meg, persze ha valaki elég fontos. - Szóval gyakoroljam a fal labdával dobálását? Igazából, ha ideges vagyok, akkor... el ne áruld senkinek, de a konyha fagyi készletét dézsmálom meg. Aztán persze jön a lelkiismeret-furdalás, és megyek is le edzeni, hogy ledolgozzam. - nem azt mondom, hogy mindenek felett hiú vagyok, vagy ilyesmi, erről szó sincsen. Amúgy sem csinálok ilyet gyakran, de jobban érzem magam, ha teleeszem a gyomromat fagyival, akkor egy kis mozgással könnyebbé válok, főleg akkor, ha ezt este csinálom. Tele hassal elég kellemetlen dolog teszem azt aludni. - Pedig ez butaság, csak azért van, mert az olyanok, mint Adam... nem segítettek, hogy nőjön az önbizalmad. - pedig a bátyja és valahol ez is lett volna a dolga, hogy segítsen neki erősebbnek lenni. Nem azt mondom, így sincs vele baj igazából, de attól még igenis az lenne a dolga egy testvérnek, hogy növelje az önbizalmadat, nem az, hogy még csökkentsen is rajta. - Talán csak nem volt idejük, de... kiderítjük rendben? Sok lehetőség van és nem csak rosszak. - ami kiderülhet. Persze arra is van esély, hogy rossz híreket kapunk majd, hogy a szülei tényleg eldobták, hogy nem volt rá szükség, nem is tudom, de... az a lényeg, hogy legalább kiderüljön, no meg ettől még vannak örökbefogadó szülei, akinek viszont igenis fontos és akik szeretik, ezt kell mindenképpen figyelembe venni, bármi is lesz majd a kutatás végeredménye. - Hát akkor utána nézek majd a könyvtárban először a tiltott részlegben, és szólok, ha találtam valamit. - igen, ezt mindenképpen minél előbb meg fogom tenni, aztán majd még kutathatunk együtt tovább azokon a részeken, amiket ő is meg tud nézni, ha nem találok semmit. Végső soron megkérdezhetjük valamelyik házvezetőnket, Flitwick rendes, szerintem segítene nekünk, ha megkérném rá, és persze, ha tud. Amúgy is ő ismer szinte minden bűbájt, ha ő nem tudja hogyan kell megkeresni Kyle szüleit, akkor senki sem. - Ez kedves tőled Kyle, de azért majd igyekszem megkedveltetni magamat Adammel, nem akarom, hogy rosszban legyél vele miattam. - tényleg nem, én amúgy se szeretem, ha valaki nem szeret, szóval remélem, hogy nem lesz majd gond ebből. Tényleg jó lenne, ha kijönnék a családjával, nekem azért ez fontos, még ha mi... úgy ténylegesen végül is nem is vagyunk együtt, mert nincs ez így kimondva igazából. - Ha apa szerez véletlenül egy szamuráj kardot, becs szó ellopom, vagy majd megvédelek tőle. - szélesedik ki kicsit a mosolyom, de tényleg nem hinném, hogy apa valamikor is kardot szerezne magának. Ő nem az a kardozós típus, sosem volt az és nem hiszem, hogy valamikor is az lesz, meg amúgy sem szokott verekedni. - Tudod ebben az is rossz, hogy Harry azért rendes srác, nincs vele bajom, és most a Griffendél nem is áll valami jól. Ebben az évben a Weasley ikrek extrán kitettek magukért. - hát igen, nincsenek most valami magasan a dobogón, és ha a kviddics meccset is elbukják, akkor csak még inkább esélytelen lesz a házkupa. Olyan... rémes, hogy a Mardekár ilyen magasan vezet, nem akarom, hogy még a kviddics kupát is elvigyék, már így is pont elég magasan hordják az orrukat.
- Igen, azt elég nehéz megtalálni, de… mi az, hogy még a zoknimmal is? – játszom a felháborodottat, de persze csak viccelek, azért ezt láthatja rajtam, meg gondolom azért már ismer annyira, hogy tudja mikor viccelek és mikor beszélek úgy halálosan komolyan. Na jó, annyira azért nem, de… komolyan igen. Csak simán komolyan. – Ugyan, csak gyakorlás teszi a mestert, eleinte nekem se ment valami jól, aztán szép lassan, fokozatosan, de belejöttem. Más kérdés, hogy semmit nem értem vele… - mert hát végül is így is kilettem rúgva a csapatból azzal, hogy nem vagyok elég jó, vagy épp elég csapatjátékos, és ott az ajtó. - Hát az lehetséges, én olyan nagyon sok jót azért nem gondolok magamról, szóval…ez az állítás azért akár a helyét is megállhatja. – mosolygok rá. Persze, tudom én, hogy azért ez nem jó, de hát ez van, mit tudok tenni? Semmit, erről van szó, és ha semmit nem tudok tenni, akkor ebbe bele kell nyugodni. - Hát… úgy adtak le, hogy nem maradtak ott csak…tudod, mintha egy kosárban hagytak volna az ajtó előtt. Ebből nem az jön le, hog olyan baromi fontos voltam. – de már túltettem ezen magamat, van családom, akik felneveltek, és én őket tekintek a szüleimnek. Ők is maradnak azok. – Hát akkor…a küldetés ezen része rajtad múlik majd. Sok sikert! – vigyorgok rá. Persze, azért nem olyan veszélyes hely az, de én sem voltam ott még soha, és nem is leszek soha, meg hát olyan sokat amúgy sem járok azért könyvtárba, ha nem kell, van nekem jobb dolgom is mint ott időzni. - Ugyan, sok dologgal kihúztam már a gyufát…veled még szívesen meg is tenném. – rántom meg a vállam mosolyogva. Sok minden volt már ami Adam-nek annyira nem tetszett, de azért többnyire megbeszéltük a dolgot, vagy…megvert. Persze, nem úgy, hogy ne tudjak felállni, csak olyan…testvérien, de az sem volt ám olyan jó. – Oh, hát attól még szerezhet egyet, szóval…azért tartsd őt szemmel. – na igen, mert nem kell szamurájnak lenni, hogy vegyen egy kardot az apja és azzal jól megkergessen engem, bár engem nem érne utol, elég gyors vagyok, legalább ennyi jó dolgot adott nekem az élet, hogy eltudok futni azok elől, a kik megakarnak agyalni engem. - Nincs miért, figyeld meg, sima ügy lesz, csak gyakorlás kérdése és lefogod mosni a pályáról. Majd csak úgy törölgeti a szemüvegét. -ami meg kell, hogy jegyezzem elég hülyén néz ki. Persze, ő tudja, de … azért kissé fura az a szemüveg.
- Valahol középen a tökéletes, de a tökéleteset meg nehéz elérni igaz? De köszönöm, te is Kyle, még a zokniddal is. - mosolyodom el. Tudom, hogy nincs magáról túlságosan jó véleménnyel, de szerintem igenis sok mindenben nagyon is jó és kiemelkedő az, amit tesz, vagy tenni tud. Pl. remek a humora és engem mindig meg tud nevettetni akkor is, ha épp szomorú vagyok és ez azért nagyon sokat számít igaz? Az, hogy e mellett szerencsezoknija van, vagy időnként kissé ügyetlen... apróság, ki nem az? Nekem is vannak heppjeim, én is csak bal oldalról ülök fel a seprűre, olyan ember nincs akiben nincs legalább egy kis furcsaság, de nem is lenne jó, ha nem így lenne. - Igen, tudom, de ez a megoldás számomra kockázatos. - hát igen tudjuk, hogy legutóbb sikerült a visszapattanó labdának a homlokommal megismerkedni, szóval én meg a labda és a fal... nem agyunk így hárman jó barátok. - Sokkal több jót gondolod rólad szerintem, mint te magadról. - teszem még hozzá a klubtémához. Én legalábbis így érzem, hogy többet látok benne, mint ő magában, vagy amit hisz, hogy látok, vagy gondolok. Egyáltalán nincs vele semmi baj, és nem is kellene magáról rossz véleménnyel lennie és főleg nem kellene magát nem kiemelkedőnek tartania. Mindenki az valamiben, csak néha nehéz megtalálni, hogy miben. - Nem tudhatjuk, hogy miért volt, talán nehéz volt erre a döntésre jutniuk és nem mertek utána felkeresni, nem tudhatod. - sokféle válasz lehet arra, hogy miért került árvaházba. De végül jól alakult az élete, hiszen kedves szülei vannak így az elmondása alapján és még jó eséllyel azért Adam sem annyira rémes vele. Persze érthető, ha sok rossz eshetőségre is gondol a szüleivel kapcsolatban, de akkor tudjuk meg, hogy mi az igazi indok, ha megpróbálunk utána járni. - Jövőre oda a hatalom, úgyhogy még most kell megpróbálni keresni valamit, ha az a tiltott részlegben van. - mármint abban a részében, amihez hozzáférhet egy prefi és egy sima diák nem. Én sem tudom pontosan, hogy találunk-e megfelelő bűbájt, de mindenképpen meg kell próbálni. - Oh, hát én nem várom el, hogy miattam kihúzd nála a gyufát. - mert látom én azt, hogy ez az Adammel való beszélgetés biztosan veszélyes lehet. Minden bizonnyal a srác azért tényleg nem olyan rossz, nem olyan vészes, de nem akarok direkt rosszat Kyle-nak. Ha úgy érzi, hogy baja lehet ebből,a kkor nem olyan fontos. Nem kötelező jóban lennem a bátyjával. - Azok a japánok és apunak nincs is kardja. - nem tehetek róla, de már a feltételezés is nevetésre késztet. Meg hát apa nem is olyan. Jó persze vannak azért heppjei, tuti, hogy jó családhoz adna feleségül, meg ilyenek, de... őszintén szóval ebbe nem fogom hagyni, hogy beleszóljanak. Cedricet kedvelte, hiszen neki neve volt és minden, de... én nem az alapján vagyok valakivel, hogy mit tett le az asztalra, hanem hogy mennyire kedvelem. - Remélem. Ha drukkolsz majd nekem az első sorokból, akkor biztos jobban fog menni, de azért eléggé... rettegek. - és hogy nyomás alatt vagyok-e jobb. Igazából fogalmam sincs, nem vagyok ebben teljesen biztos. Inkább úgy érzem, hogy nyomás alatt nekem sikerül összeomlani, de remélem, hogy most majd nem így lesz. El kéne kapnom a cikeszt, legalább egyszer, az utolsó meccsen, még ha nem is nyerjük meg a kupát, de... jövőre már nem vagyok a csapat tagja. Rossz érzés lenne úgy befejezni, hogy még ez se sikerült.
- Persze, de…ezt akkor meg fordítva látnád,ha túlságosan is lazák lennének. Igazából annyira nincs itt jó megoldás, de… azért jó vagy te így is. – mosolygok rá. Szigorú szülők ide vagy oda, de azért Cho rendesen és jól lett felnevelve, szóval nem mondanám azt, hogy kárára ment volna az, hogy a szülei ilyenek. – Az mindenkinek van. Én labdával szoktam dobálni a falat olyankor. – most már találhatok ki mást amúgy is, mert nem vagyunk kviddics csapat tag, így még ez a kis gyakorlási forma is felesleges, de… nem baj, kifogok valamit agyalni, hogy milyen módon tudom úgy levezetni a feszkót, hogy ne sérüljek meg benne. - Igen, azért remélem, hogy nem hiszed el, hogy… egy ilyen klubban benne vagyok. – rázom meg a fejem. Mondjuk lehet, hogy simán elhinné rólam ezt bárki, de még mielőtt beleesne ebbe a hibába, elmondom, hogy nem, nem vagyok tag, és soha nem is leszek, de nem azért mert csókolóztam egy kecskével. - Hát, gondolom… csak simán fiatalok voltak és nem akartak gyereket. Vagy nem akartak gyereket, mert… nem akartak.– rántom meg a vállam. Mindegy, valahogy kikötöttem az árvaházba, és ott sincsen semmi arról, hogy miként, engem csak úgy találtak az ajtó előtt ezt mondták. Kicsit sablonos, mi? – De már nem sokáig, szóval jól használd ki! – ő jövőre egyetemista lesz, én meg jövőre kezdem meg az utolsó normális évemet,aztán…gőzöm nincs, hogy mégis mi a fenét fogok csinálni, mert felteszem nincs valami állatgyógyító kurzus a Roxfortban vagy valami hasonló. Talán csak simán el kell menjek medimágusnak? Kitudja, lehetséges, nem értek ehhez. - Majd ő is igyekszik, beszélni fogok a fejével. – és remélhetőleg azt nem az enyém bánja, de tényleg jó lenne azért az, ha kicsit visszafogná magát, mert értem én, hogy ő ilyen, de…tud más is lenni úgy, hogy közben még mindig a jól ismert Adam marad. Ismerem őt. – Igen, de… azt is mondom, hogy nem szeretném, ha apukád egy szamuráj karddal esne nekem. – vigyorgok rá. Persze, csak viccelek, támogatom én azt hogy ne kövesse a szabályokat, és persze azt is támogatom, hogy ne essen át a ló túloldalára mert az nem lenne túlzottan szerencsés dolog, mindennek van határa. - Az is csak egy meccs, és a Griffendél is csak egyszer nyert, szóval szerintem simán elkapod azt a cikeszt. – mondom neki mosolyogva. – Egy sportoló nyomás alatt a legjobb, nem? – és ő annak készül, szóval szerintem nyomás alatt is remekül fog teljesíteni, persze, kell egy minimális szerencse is, de amúgy…menni fog ez.
- Oh, én szeretem a szüleimet, nem arról van szó, hogy nem, csak... néha azért jobb lett volna egy kicsit több... tudod. - esetlenül vonom meg a vállamat. Több szeretet, törődés, ölelés, mindig csak a célok és a fontos dolgok helyett. Persze azért is vagyok prefektus, azért értem el már sok mindent, de közben a saját álmaim sosem voltak elég fontosak, csak inkább az övék, vagy hogy meglegyen a teljesítés, a tervek, a... minden, ami fontos és valahogy sosem volt eléggé fontos az, hogy nekem mi számít igazán és ez azért nem valami kellemes érzés. Igenis lehettek volna sokkal szórakozottabbak. - Jó neked, irigyellek. Én sem azt mondom, hogy mindenen felhúzom magam, de elég ideges tudok lenni, ha túl sok a zűr az életemben. - csak mondjuk nálam az ilyesmi sírásban szokott kijönni és akkor már jobb a sírás helyett az, ha kimegyek a pályára edzeni egyet és úgy vezetem le a feszültséget. - De ugye tudod, hogy tudom, hogy csak viccelsz? - pillantok rá azért itt már szélesen mosolyogva, mert hát ki tudja, hogy miket gondol. Kevés az önbizalma, mint tudjuk, de nem gondolnám én komolyan, hogy benne van egy efféle kecskés klubban, ez csak vicc, még ha én nem is vagyok profi viccelődésben és esetleg e miatt túlságosan komolyan venné, amit mondok. - Szívesen segítek, ha úgy érzed, hogy szeretnéd megpróbálni. Biztosan nem lehet egyszerű. Mármint... hogy most akkor akarod-e tudni kik ők, hogy mi derülne ki belőle. - biztos, hogy nehéz lehet neki, sok mindent kell átgondolnia, mérlegelnie, és lehet ennek rossz vége is. Annyiféle kimenetele lehet a dolognak, hogy ihaj és nem biztos, hogy végül nem csak rosszabbul érezné magát tőle. - Igen, szóval vigyázz magadra, mert hatalmam van! - nevetem el magam, látva a cinkos kis mosolyt az arcán. Oh, sosem éltem én vissza a prefiséggel, jövőre pedig már nem is leszek az, hiszen egyetemista leszek, az már egy egészen más helyzet. Nem játszhatok a csapatban sem, ami azért nem valami kellemes érzés, már megszoktam. - Hát akkor majd igyekszem, hogy elfogadjon. Mégis csak a testvéred, nem akarok rosszban lenni vele. - tényleg nem. Jó lenne, ha jóban lehetnék a bátyjával, hiszen mégis csak fontos neki, még ha Adam felettébb kiállhatatlan is, és akkor még finoman fogalmaztunk. Nagyon nehéz eset, sőt attól félek én hiába lennék vele rendes, ő nem biztos, hogy ezt úgy kezelné, ahogyan illik, de hát... majd lesz valahogy igaz? Valahogy mindig lennie kell és remélem, hogy jó lesz és nem rossz a vége. - Te mondtad, hogy nem lehetek mindig tökéletes és nem követhetem állandóan a szabályokat igaz? - mert annak az ég világon semmi értelme. Igenis jól éreztem magam a bál után, amikor kiszöktünk, jó érzés volt és az izgatottság, ami a lebukás veszélyével járt még egy kis plusz pezsgéssel is eltöltött, nem volt egyáltalán rossz. - Jesszus, iszonyatosan félek attól a meccstől! Harry ellen játszom és ez... iszonyú a nyomás. Ebben az évben még egyszer sem nyertünk, és sejtelmem sincs, hogy most mi lesz. - halkan sóhajtok egyet, miután sikerült az előbbi szavakat egy szuszra ledarálni. Tényleg nagyon félek, hogy mi lesz a vége annak a meccsnek. Nyerni kéne, de pont Harry ellen? Mostanában senki ellen sem vagyok elég jó és akkor Harry Potter ellen kellene elkapnom a cikeszt? Az a baj, hogy ez csak még kevésbé teszi esélyessé, főleg azzal a kis mértékű önbizalommal, ami most van nekem.
- Más, de nem feltétlen jobb. Az én szüleim nagyon…szórakozott alakok, lazák, de azért emiatt nem feltéten jobbak, mintha szigorúak lennének. Anya tud az lenni, de apa… - rázom meg a fejemet. Ő nem, nagyon nem, de általában ezért is hagyja a rendrakást anyára, ha valami baj van, mert anya aztán úgy helyre tud engem rakni, hogy csak na. Szeretem anyát, nagyon is jó anya, tényleg, jobbat nem is kívánhatnék, de van néhány olyan pillanat, mikor nagyon tudok rá haragudni. Ilyen az is, mikor leszólja a szerencse zoknimat és nem küldi vissza, mondván, hogy nőjek fel. Nem élem azt meg a zoknim nélkül. – Lehet, bár nem vagyok egy idegeskedő fajta, a vérnyomásom is elég alacsony, olyan vagyok, mint egy… lajhár. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Anyáék mondták is, hogy tökéletes ellentéte vagyok Adam-nek. Adam másodpercek alatt felhúzza magát mindenen, én nem, én csak mérlegelek, elrendezem magamban és… kész, ennyi volt, többet nem teszek. - Magának köszönheti, kellett neki kecskékkel csókolózni. – csóválom meg a fejemet, mint aki nagyon helyteleníti az ilyet, és azért így is teszek, kecskéket azért senki ne csókolgasson, de… kicsit talán fáj, hogy Cho kinézné belőlem ezt. Ha létezik ilyen klub, akkor se lennék a tagja, mert… nem. - Na, akkor jó, örülök, hogy segítesz. – bólogatok mosolyogva. Egyedül nem lenne valami nagy kedvem az igazi szüleim után nyomozást indítani, az nagyon…nyomasztó lenne azt hiszem, meg egészen eddig nem is igen foglalkoztatott a kérdés, hogy mi lehet velük. Nem mintha utálnám őket, nem is ismerem egyiküket sem, de… mégiscsak árvaházban kötöttem ki. – A prefektusi hatalom… - csóválom meg a fejemet egy nagyot sóhajtva, de végül mosoly kúszik az arcomra. Igazából elég ritkán járok könyvtárba, és nem azért mert nem tanulnék, hanem azért, mert ha van egy kis szabadidőm, akkor inkább alszom, mint olvasgatok. Könyvtárba megyek, ha kell, amúgy… amúgy nem. - Szuper, akkor mindketten örülünk, ez… ez nagyon jó hír. – mosolygok rá. Örülök én, hogy marad, komolyan, a múltkor is örültem neki. Arról, meg hogy milyen volt neki Cedric-kel…hát nem tudom, gőzöm nincs milyen lehetet neki, meg amúgy sem szívesen gondolok arra, hogy milyen lehetett neki vele. Nem tudom miért, csak ….csak úgy. - Jó fej is tud lenni, csak olyan, mint egy… kiskutya, akit sokat bántottak. Idő kell mire elfogad, tudod. – rántom meg a vállamat. A tesóm, nem fogom azt mondani, hogy egy barom. Tud az is lenni, de amúgy valahol mélyen azért normális ő, csak…ritkán villantja meg azt az énét. – Örömmel hallom, csak a szüleid meg ne tudják, hogy ilyet tanácsoltam neked. – mosolyodom el. Nem hinném, hogy túlzottan örülnének neki, de hát én csak azt mondom, amit nekem is mondott az anyám. Legyek önző, mert csak úgy nem kapok meg semmit sem. Nem lettem önző, de… tudok önző is lenni. - Akkor jó, és az jól hangzik, ha elkezdjük a kutatást, de… a kviddics is jól hangzik, meg majd kimegyek a meccsetekre a Griffendél ellen drukkolni. – a sulinak mindjárt vége, a kviddicsnek is, és igaz, hogy nem áll valami jól a Hollóhát, de ez nem Cho hibája, hanem a csapaté, egy csapatban mindenki hibás, ha veszítenek.
- Igen, és nem panaszkodom, jó szülők és mindent megadtak nekünk, csak tudod... azért valami mégis csak hiányzott. Sok család annyira más. - kötetlenebb és vidámabb és ez nekem mindig hiányzott, amikor másoknál láttam. Az én szüleim sokkal távolságtartóbbak, ők sokkal maguknak valóbbak, főleg apa, akinek tényleg csak az számít, hogy nem is tudom... a teljesítmény és az elért dolgok, de én nem ilyen vagyok, én nem csak ilyen vagyok. Persze ezért vagyok kiemelkedő sok mindenben, de mégis csak többre vágyom, szeretnék a saját álmaimmal is foglalkozni, amíg a szüleim persze ezt nem igazán támogatják sosem. - Az azért neked is jó lehet, mármint a feszültség levezetés. Jövőre hetedikes vagy, jól fog az jönni. - mosolyodom el. De hát tudja ő, hogy azért is akarok vele lenni, mert vele akarok lenni és kész, nem csak azért, mert ki akarom használni, hogy ő legyen a feszültség levezetőm. Szeretek én vele lenni, és szerintem a kviddics edzés is biztosan remek lenne. - Szegény... a kirúgás... és a kecske miat is. - tudom, hogy viccel ezért is van a széles mosoly az arcomon. Egyértelmű, hogy ez a klub nem lehet valóságos, de attól még nagyon is vicces az egész. Mondjuk Kyle-ból még ki is néznék ilyesmit, mert azért lássuk be vannak érdekes dolgai, és érdekes dolgok történnek vele, bár mondjuk rácáfoltam most erre, hiszen ma épp engem támadtak meg a baglyok. - Szívesen segítek, de komolyan, főleg mert én találtam ki. Utánanézünk a könyvtárban rendben? Prefektusként még olyan részlegekhez is hozzáférhetek, amikhez te esetleg nem. - igen, egészen lelkes vagyok, mert szeretnék neki segíteni, főleg akkor, ha ez neki is jó. Persze megértem azt is, ha netán fél esetleg tőle, hogy ha megtalálja az igazi szüleit akkor annak rossz vége is lehet. Nem tudni kicsodák és hogy miért szakadt el tőlük, de... attól még lehet ennek jó vége is és talán az jó dolog, ha végül válaszokat kap, vagy kiderül, hogy kicsodák. Talán egy kicsit több lenne a magabiztossága is, ha lenne valami múltja és tudná hová kötni saját magát, mert lássuk be jelenleg általában baromi bizonytalan kb. mindenben. - Akkor jó, én is örülök, hogy maradok Kyle. - tényleg, mert szeretek vele lenni, az esetlensége ellenére is. Igazából Cedric mellett csak mindig még kevesebbnek éreztem magam, főleg a Tusa után, hiszen neki mégis csak neve van, ő mégis csak valaki, én pedig önmagamban azért nem vagyok annyira nagy szám. Ebben az évben még egy kviddics meccset se sikerült megnyerni, és ez főként az én hibám, úgyhogy annyira nem vagyok oda, meg vissza magamtól. - Elhiszem neked, és mivel a testvéred én nem is utálom őt, próbálom elfogadni, hogy... tudod ő ilyen. - mert Adam se rossz srác persze, csak hát nehéz eset kissé az biztos. Nem volt velem sem látványosan bunkó... fogjuk rá, de azt nem hiszem, hogy mondjuk huzamosabb ideig jól tudnám érezni magamat vele, az szinte biztos, hogy nem nagyon menne. - Jól van, néha megpróbálok egy kicsit önzőbb lenni. - mosolyodom el végül. Nem mondom, hogy könnyen megy, nekem ezt azért kell gyakorolni, mert az a helyzet, hogy eddig egész életemben inkább önzetlen voltam és másokra figyeltem oda, de most picit máshogy kéne és ez azért elég nehéz. - Ne butáskodj, persze, hogy találkozunk addig! Mondjuk elkezdhetjük a kutatást a szüleid ügyében, vagy akár csak kimehetünk együtt majd a következő kviddicsmeccsre, vagy... ilyesmi, szóval amihez kedved van. - mert én tényleg szívesen vagyok vele. Először persze rendbe kell őt tenni és az kell, hogy meggyógyuljon, de ha ez meg van, akkor aztán csinálhatunk egy csomó mindent szerintem igaz? Tudom, hogy bántón viselkedtem vele és nem akarom ezt újra megtenni, nem is fogom.
- Hát…sajnálom, de biztos jó szülők, téged is nagyon jól felneveltek, nem? – mosolygok rá. Legalábbis szerintem, mert kedves lány lett, aki segítőkész, megértő és ráadásul szép is, szóval…szóval ha szigorúak is, de biztos jó szülők, mondhatni tökéletes ellentétjei az enyémeknek. Az én szüleim azok…szörnyen komolytalanok tudnak ám lenni, de nem baj. – Áh, szóval feszültség levezetőnek jó vagyok így vizsgák előtt…oké, értem én… - biggyesztem le a fejemet a szavai hallatán, de végül azért elmosolyodok, láthatja rajtam, hogy nem gondoltam én komolyan azt, amit mondtam, szívesen edzek én vele meg minden, de nem vagyunk azért egy szinten, ő sokkal jobb nálam kvddicsben. - Igen, tényleg, szoktunk sztorizgatni meg minden, képzeld, volt egyszer egy pasas aki tényleg csókolt kecskét. Szegényt páros lábbal rúgták ki. – csóválom meg a fejemet vigyorogva. Pedig a kecskék tényleg nagyon aranyosak, én legalábbis szeretem őket, mikor éppen nem felém futnak azzal a szánt szándékkal, hogy az égbe ökleljenek fel. - Oké, akkor majd…azt hiszem, hogy utánanézek ennek, vagy…akár segíthetnél is. Nem muszáj, de te gondolom ehhez jobban értesz meg minden.+ – meg azt hiszem jól esne ha segítene nekem ebben, valahogy annyira nem vagyok bátor, hogy csak úgy az igazi szüleim nyomába eredjek, az úgy…nem tudom, sok nekem, túl sok. - Remélem, hogy így lesz, túl fiatal vagyok, hogy elveszítsem valamelyik fontos testrészem. – mert simán képes lennék levágni, ha nincs szerencsém, márpedig nincs, a zoknim eltűnt, és ha anyáék nem küldik vissza, akkor már nem is lesz soha szerencsém, és egy gyerekkel kevesebb lesz nekik, szóval…kell a zoknim, küldjék vissza. - Nem, nem baj, örülök én annak, hogy maradsz. – tényleg örülök neki, akkor is örültem, csak hát éppen…azért nem hinném, hogy olyan szörnyen jó érzés lett volna bárkinek is a helyemben az, hogy jön Cedric Diggory és bumm, szürcsölhetem egyedül a narancslevemet a sarokba, azon gondolkodva, hogy vajon ezt fogom-e onnantól csinálni végig. - Persze, megértem, sokan tartják őt seggfejnek, de amúgy normális is tud lenni, csak… idő kell neki, ő rosszabbul járt a szülők terén, mint én. – én úgy lettem örökbeadva, hogy szinte azonnal, nem is emlékszem semmire, Adam azonban igen, ő idősebb korában került oda, szóval én azért megértem. – Nem rossz, csak… néha önzőnek kell lenni, mint most. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem mondom, hogy rossz ő, nem az, egyáltalán nem, mert nagyon segítőkész és együttérző, de néha azért muszáj önzőnek lenni, mert kell és kész, az élet nem úgy működik általáabn, hogy visszaadja, amit adsz. – Három hét? Oké, három hét és…forrócsokizunk. – három hét, az huszonegy nap és az…sok, azt kell, hogy mondjam nagyon sok, de ha nincs meg a zoknim, akkor soha nem fogok meggyógyulni, és akkor végem,ráadásul forrócsokizni sem tudok úgy elmenni. – De azért addig találkozunk ugye? – mert nem akarom, hogy három hét múlva lássam őt csak, mert…már nem kerül igaz?
- Ők azt hiszem túl komolyak, főleg apa, ő... nagyon komoly tud lenni. - nem igazán érti a viccet és hát nem is volt meg nálunk soha sem az a nagy kapcsolat, vagy összhang. A közös ünnepek is általában távolságtartóak voltak és... én azt hiszem pont e miatt vagyok finoman szóval is rendkívül ragaszkodó típus, és e miatt van meg a kapcsolatfüggőségem is. Tudom, hogy le kéne győznöm, de pont a családom miatt nehéz. Engem nem ölelgettek a szüleim kis koromban sem, a legtöbb figyelmet pedig a bátyámtól kaptam... sajnos ez így van. - Velem edzhetsz akár télen is, amúgy sem rossz az, egy kis feszültség levezetésnek a vizsgák előtt. - vagy után, vagy akármikor. Szerintem jót tesz. Nekem ha rossz a kedvem, akkor nagyon gyakran a pályán találok magamnak menedéket. Megyek pár kört, akár ütögetem a kvaffot is, hiába, hogy nem vagyok hajtó, de arra tökéletes a dolog, hogy kicsit kiengedjem a gőzt, meg aztán tényleg úgy érzem, hogy fejleszti is kicsit az ember állóképességét. - Biztosan izgalmasak lehetnek a klubgyűlések, kibeszélitek a... kecskéket. - szélesen elmosolyodom, de tudom én, hogy csak viccel. Kyle már csak ilyen és pont ezért szeretek vele lenni, mert ő nem az a nagyon komoly típus, és nekem már így is túl sok komolyságban volt részem eddigi éveim során, most már kell egy kicsi más, egy kis lazaság és nyugalom, és pont e miatt van igaza, hogy azt kell találnom én mit akarok. - Ha nem is olyan, hogy szülő megtaláló, de vannak kereső varázslatok és... nem is tudom, utána lehetne nézni a könyvtárban. - én azért már sok mindenről olvastam és minden bizonnyal erre is van mód. Azért akkor, ha mágiával próbálsz valami megoldani több szerencséd lehet, mintha mugli módszerekkel teszem azt nyomozót fogadsz, hogy előrébb juss. Persze azt is megérteném, ha tartana ettől és nem akarná megpróbálni, de szerintem mindenképpen azért megér egy misét a dolog. Maximum nem jár sikerrel, de ha érdekli, hogy ki és honnan származik én szívesen segítek neki. - Nem lesz baj a zoknid nélkül, majd melletted leszek és felhasználjuk az én szerencsémet. - ennyi csak, és nem lesz itt gond, én legalábbis hiszek benne. Szerzünk neki valami jó ütős gyógyszert, amitől jobban lesz és sikerül szépen összekapnia magát. Aztán felfejlesztjük az immunrendszerét és a következő télen már nem kap el ilyen sok nyavalyát. Nem olyan nehéz ez, csak kitartó munka kérdése, én pedig mindig is elég kitartó típus voltam. - Oh, hát... igaz. Azt hiszem én is pont e miatt reagáltam túl és vártam kicsit többet, szóval... sajnálom. - tényleg. Nem akartam én ezzel rosszat neki. Elrontani a bál végét, meg aztán még kerülni is őt, mert tuti, hogy sikerült megbántanom vele, pedig tényleg nem akartam. Én is túlreagáltam, pont az egész Cedric ügy miatt, mert rossz érzés volt az egész este, és azt hiszem azok után valami megerősítésféle jól esett volna és még azt sem kaptam meg. - Azt hiszem így már értem, de... nagyon nehéz őt kedvelni, ha így viselkedik. - úgy lehalkítom a hangomat, mintha valami nagy titkot súgtam volna most meg neki. Valahol így is van, nem akarom én nagydobra verni és úgy érzem nem szép tőlem az, hogy határozottan nem kedvelem a testvérét, mert mégis csak a testvéréről van szó, nekem pedig nem kéne ellenszenvvel viseltetnem iránta, de ahogy viselkedik... nagyon nehéz kedvelni. - Sose gondoltam, hogy az a rossz, ha másokon gondolkodom és nem akarok senkit sem megbántani. - halványan elmosolyodom a szavaira. Azért ez kedves tőle és na ezek alapján meg főleg nem akarnám őt megbántani, hiszen mégis csak nagyon figyelmes és pont ezért kedvelem. - De megpróbálok magamra gondolni, hogy nekem mi a jó. Először is az lesz a jó, ha te jobban leszek és mondjuk azt hiszem három hét múlva majd már egészségesen tudunk mondjuk meginni egy forrócsokit Roxmortsban, oké? - mert én határozottan értékelném, ha jobban lenne. Miatta persze, nem azért, mert engem zavar ez. Addigra a szerencse zoknija is remélhetőleg meg lesz.
- Az annyira nem baj, ha komolyak, inkább csak az, ha… túl komolyak. – mert akkor az ember nem veszi észre a viccet, a pillanatot, mikor nevetni kell, vagy nem komolyan venni a másikat. Az én szüleim jófejek, csak nem hisznek olyan dolgokban, amikben én igen. Például a zoknimban. De remélem visszaküldik. – Hát, nekem a téli edzések kilőve, de… akkor majd a sok vitamin. – mert télen mindig melegen öltözöm, edzésekre régen jártam télen, de akkor is sikeresen megfáztam, most már nem tudok edzésekre járni, a csapatból kilettem vágva, úgyhogy már csak szurkolok a csapatnak, akármennyire is ellenszenves néhány benne lévő háztársam. - Nem rossz ötlet, egy „soha sem nyaltam kecskét” klubban már benne vagyok. - vigyorodom el, de persze csak viccelek. Adam erre biztos azt mondaná,hogy csak azért, mert „soha nem fejeltem még griffszarba” klub előírásai nem felelnek meg nekem, sajnos…sikerült már griffszarba fejelnem, de az véletlen volt, és… egyszer történt csak meg! - Oh, ez nem is egy rossz ötlet, de… nem hallottam még a szülő megtaláló bűbájról. – rántom meg a vállam mosolyogva. Nem is tudom, talán kicsit félek is őket megkeresni, lehet, hogy meghaltak, lehet, hogy elég rossz emberek, de talán… milliárdosok, vagy hasonló, igaz? Kitudja, lehet voltak már a Holdon is. - Szerintem fogsz is kviddicsezni. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Miért ne tehetné? Jól játszik, elég gyakorolnia, és nem kell egyből a legerősebb csapatba bekerülnie, az is pont elég, ha egy közepes erősségűbe kerül, onnan még bármikor átmehet a kedvenceihez, igaz? Elvégre ha jól tudom, ezt nem tiltja semmi. - Hát… kitudja, nincs rajtam a zoknim, szóval nem reménykedem annyira. – rántom meg a vállam. Nem pesszimizmus ez, de a szerencse zoknim nélkül az életem elég kemény, könnyen lehet, hogy nem lesz semmi gyógyszer, de én már attól is félek, hogy csak úgy az égből majd rám esik egy repülő, vagy…zongora. - Lelkes voltam én, csak… hirtelen mondtad, előtte még Cedric-kel táncoltál is, szóval… - szóval talán kicsit érthető az, ha abban a helyzetben nem voltam a helyzet magaslatán, igaz? Szerintem igen, lehet, hogy csak szerintem, nem tudok női fejjel gondolkodni, de azért ez nem bűn, igaz? Örültem én attól még. - Ő nagyobb korában lett örökbe fogadva, mint én, többre emlékszik az igazi szüleiből. Nem olyan szörnyű, csak… meg kell szokni. Vannak egész emberi pillanatai is. – azért nem olyan szörnyű ő, van neki normális oldala is, emlékszem, hogy kiskorunkban a vállán cipelt haza, miután a szánkóval karamboloztam egy fával. Pedig annyira nem volt komoly a sérülésem. – Valakit muszáj, de… ne azzal foglalkozz, hogy kit bántasz meg. Túl sokat gondolkodsz másokon. Azt nézd, hogy neked mi a jó, felejtsd el Cedric-et, vagy engem és… tedd ami neked jó. Nekem az a jó, ha neked jó, szóval csak nyerhetsz. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Oké, nem vagyok egy hatalmas bölcs, de… azért az életről vannak úgy halovány elképzeléseim. Még, ha közhelyek is.
- Az én szüleim sem igazán, ők... elég komolyak mindenhez. Ami nincs, az szerintük nincs és nem is lehet. - rántom meg a vállamat. Na igen, és minden csak úgy lehet, ahogyan ők gondolják. nem számít, hogy én mást akarok, vagy hogy én most vagyok fiatal, ők meg évekkel ezelőtt voltak. Az a baj, hogy tudom erősebbnek kéne lennem ahhoz, hogy kiálljak magamért, de akkor amikor még a meccseken se sikerül jól teljesíteni azért elég nehéz. Én sem vagyok teljesen biztos benne, hogy tényleg jó utat választottam. Mi van akkor, ha igazuk van és tényleg ez csak egy rossz ötlet, egy gyerekkori álom, ami nem vezet semmi jóhoz? - Igen a sok vitamin használ, meg persze a meleg pulcsi, amikor hűvös van. Engem szerintem a téli edzések is megerősítettek. - meg sosem öltöztettek túl a szüleim gyerekként. Ők nem azok a túlféltős típusok igazából, úgyhogy talán ez is segített, hogy jobb az ellenálló képességem. De majd neki is segítünk, hogy mondjuk jövőre már ne betegedjen meg ilyen sokszor. - Oh, bocsánat! Alapítsatok akkor klubot. - nevetem el magam. Tudom én, hogy viccel csak ezzel a felháborodással, és nem igazi a dolog. Egyébként is én is fordítva szállok fel a seprűre, nincs ezzel különösebben baj. Mindenkinek van valami heppje, amihez úgy érzi, hogy muszáj alkalmazkodnia, mert ha nem teszi összedől a világ. Persze nem tudhatod, hogy nem így van, de ha babonás vagy akkor nem kockáztatsz. - És... arra nem gondoltál, hogy mágiával könnyebb lenne őket megtalálni? - mert ha jól tudom akkor a szülei muglik és gondolom mugli módszerekkel próbálkoztak. Ő viszont varázsló, tudna más módon is megoldást találni, persze csak ha akar. Eleve nehéz lehet árvának lenni, mert hát nem biztos, hogy az ember szembesülni akar azzal, hogy azért adták oda valaki másnak, mert nem kellett, és ki tudja, hogy azóta milyen életet élnek a szülei, talán... új családjuk van, vagy már nem is élnek. Nem tudom, hogy melyik hírrel járna jobban, persze, ha egyáltalán utána lehet járni ennek, mert azért biztosra én se tudom. - Köszönöm Kyle! Azért még nem adtam fel teljesen, szeretnék kviddicsezni a jövőben. - és remélem is, hogy sikerülni fog majd. Még nem tudom hogy és mikor, de... próbálkozom tovább, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Addig is azért nem rossz, ha van egy B tervem, ahogyan azt Marie is javasolta és akkor a szüleimnek se lehet egy szava sem. - Szóval szerinted pont most fogy majd ki minden? - nem tudok megállni egy széles mosolyt, ha már ennyire pesszimista, mert hát... azért ez nem egy ilyen iskola. Szerintem Madame Pomfray figyel arra, hogy soha ne fogyjanak ki a készletek. Szerintem ezt ő is tudja, csak a szerencsezoknija nélkül most nagyon átment szegénykém pesszimistába, de most majd én próbálom meg őt feldobni. - Tudom Kyle, értem is és kedves tőled, csak... azt hiszem egy picit több lelkesedés jól esett volna. - vonom meg kissé bizonytalanul a vállamat már akkor, amikor kifelé indulunk. Hát na nem is tudom. Persze mi nem vagyunk nyíltan egy pár, vagy valami, még csak nem is volt csók, meg semmi, de mégis csak jól esett volna, ha azt mondja, hogy ha tud akkor ő is szeretne maradni, vagy hogy örül neki. Így inkább olyan lebeszélés és talán egy kis beletörődés is volt ebben. Az pedig... elég kellemetlen érzés volt, főleg a bál után. - És én ezt még mindig nem értem, a bátyád is.... komolyan ő miért viselkedik így? Volt valami nagy trauma gyerekkorában? - mert Adam eléggé kiállhatatlan és annak valami oka biztosan van. Nem tudom, hogy mi, de nem létezi, hogy simán csak ennyire önzőnek és kiállhatatlannak született, az egyszerűen furcsa lenne. Nem tudom valami rossz történt vele, vagy nem figyeltek eléggé oda rá, leesett a szekrényről és beverte a fejét... tudom is én. - Igen, én is ebben reménykedem. De rossz ez tudod, nem akarom én őt sem megbántani... senkit sem, de valakit időnként tudom, hogy muszáj. - csak hát próbáltam én ezt elkerülni. Nem ment minden igyekezet ellenére sem, de legalább Kyle-nak nem akarok rosszat, vagy mondhatni neki főleg nem, hiszen Cedric már azt hiszem eljátszotta az esélyét azzal, hogy a kviddicset választotta. Nem fair ezt megpróbálni csak úgy visszacsinálni.
- Igen, de ők nem babonásak. Még a Chupacabra sem hisznek. – rázom meg a fejemet egy nagy sóhajjal. Az viszont igaz, hogy anyáéknak volt aztán megérzésük, mikor engem és Adam-et fogadtak örökbe, pont két varázsló kölyköt, de… azt mondták, hogy ezt soha nem bánták, és nem is fogják megbánni. Hát, remélem így is lesz. – Biztos sok vitamint kell ennem, vagy… valami. – rántom meg a vállam. Csak ne az kelljen, hogy undorító zöldség turmixot kelljen innom, mert… az undorító,anya egyszer két hétig itatta azt velem minden nap, és szörnyű volt, végül már nem a betegség miatt hánytam, hanem a hülye turmix miatt. - Hé, nagyon sok ember fordítja ki a zokniját! – mondom mint aki felháborodik, de… igazából csak viccelek, ezt láthatja is rajtam. Tudom, hogy fura dolog, a szüleim szerint is az, és szerintük még ki is kéne belőle nőnöm, de… nem megy, ez ilyen, én nekem kell a zoknim kifordítva. - Igen, és jó eséllyel nem is a gettóból származom, akkor kicsit…feketébb lennék. – mosolyodom el. Áh, én nem vagyok rasszista, semmi ilyen, de a gettó egy olyan dolog, ami összekapcsolódik mindenki fejében a feketékkel, igaz? Legalábbis szerintem így van, de a lényeg, hogy a szüleim tuti fehérek voltak, legalábbis gondolom. – De, igen, most is az vagyok, de… gőzöm nincs kik ők, egy éves se voltam mikor beadtak egy árvaházba, és nincs róluk semmi infó. – rántom meg a vállam. Anyáék is megpróbáltak már utána járni, de nem jött össze nekik, pedig tényleg mindent megpróbáltak, apa még magánnyomozót is felfogadott. - Nem, tényleg nem, de… nem ez a lényeg itt na, nálam jobb vagy és több esélyed van híres kviddicsesnek lenni, mint nekem. – mosolygok rá. Ez itt a lényeg, és igen, én az állatokkal akarok foglalkozni, ő lehet medimágus, de attól még fontosak az álmai, nekem is azok, csak hát… nincsenek konkrét álmok. - Jó, én csak arra értettem ezt, hogy tudod, a készletek sem tartanak örökké, van aki nálam rosszabbul van. – rántok egyet a vállaimon. Nem arról van szó, hogy pesszimista vagyok, simán csak tudom jól, hogy van aki durvábban meg van fázva, mint én, és akkor már inkább nekik adják, minthogy nekem. - Nem, örülök neki, de… szeretném, ha azt tennéd, amit tényleg akarsz, érted? – nem arról van szó, hogy nem örülök, egyszerűen csak azt nem akarom, hogy függjön tőlem, mert az nem jó, ő is m mondta, hogy könnyen esik ebbe bele. Azt akarom, hogy… maga miatt tegye azt, amit. - Igen, tudom, sok a baj veled… – sóhajtok fel, de aztán végül elvigyorodom, hogy lássa, csak viccelek, nem mondom én ezt komolyan, jól tudom, hogy az immunrendszerem valami pocsék, de csak a tél fog ám ki rajta, amúgy az év többi részében egész jól szuperál, nem szokott bajom lenni. – Hát, Adam még mindig Adam, a legtöbben még mindig nem vesznek észre, vagy elfelejtenek, szóval…azt hiszem minden maradt úgy nagyjából a régiben. – rántom meg a vállamat. Na igen, nem sok minden változott, tehát… ez a valóság, nem pedig valami álomvilág, ez így már biztos. – Cedric nem hülye, csak megérti, hogy… jobb így neked, nem? – neki is gondolom, jobb így, ha… ha nem tudom, nem hiába reménykedik,vagy valami.
- Pedig a mugliknak is vannak babonáik, azt tanultuk, bár... soknak még alapja is van. - mosolyogva rántom meg a vállamat. Hát igen a mugliknak is vannak fura dolgai, ahogyan hallottam róla, bár ebben biztos, hogy Kyle sokkal hozzáértőbb, hiszen mégis csak mugli szülőkkel él. Amúgy nem is tudom, hogy mennyi esélye van annak, hogy két mugli két varázshasználó gyereket fogadjon örökbe. Szerintem nagyon kevés, de hát úgy fest mégis megtörtént. - Majd megkérdezzük Madame Pomfray-t, hogy mit érdemes használni, hogy erősebb legyen az immunrendszered. - mert valami biztosan van. Nem hiszem, hogy valakinek csak úgy magától nem erős, csak rá kell jönni, hogy az övé miért gyengébb. Talán nem jól esik, vagy nem is tudom. Majd kitaláljuk közösen és kérünk persze egy kis segítséget, hiszen én nem vagyok annyira hozzáértő. Nekem erős szervezetem van szerencsére, de az is benne van, hogy télen is ugyanúgy rengeteget edzünk, amitől mégis csak nő az ember ellenálló képessége is, no meg a sok mozgás is hasznos. - Mondod te a zokniddal, amit még ki is fordítasz, hogy tuti szerencsét hozzon. - nevetem el magam. Hát na, ez nálam már régóta meg van. Balról ülök fel és akkor nincs semmi gond. Na persze... mostanában nem nagyon jön be a dolog, mert cikeszt mát jó ideje nem láttam és fogalmam sincs, hogy mi lesz majd a következő meccsen. Az a baj, hogy ha sokszor nem sikerül valami, akkor az embernek kellően csökken az önbizalma és akkor sajnos vele együtt a teljesítménye is romlik. Nekem viszont jó lenne már újra visszatérni az eddigi teljesítményemhez, mert rettenetes, amit mostanában produkálok. - Azt talán a külsődből is meg lehet állapítani, akkor kicsit vágottabb lenne a szemed. - mosolyodom el. Hát ha, amúgy is ez nem biztos, hogy számít. Nem az a fontos kik voltak a szüleid, hanem hogy hol éltél és milyen klímát szoktál meg. - Egyébként sosem voltál kíváncsi, hogy kik voltak? - az igazi szülei. Én azért nem is tudom, szerintem kíváncsi lennék rá, hogy kik lehettek azok. Persze rossz, ha az embert elhagyták, de ki tudja, hogy mi okuk volt rá. Nem is tudom... mágiával más, talán akár még utána is járhatna a dolognak nem? - De te nem is akartál kviddicsezni nem? Inkább az állatok. Én meg... megpróbálkozom talán a gyógyítói munkával. - legalább a szüleim is örülni fognak, ha lesz alternatívám, hiszen finoman szólva is sokat mondogatták már, hogy ne csak egy dologra építsek, mert ha az nem sikerül, akkor bajban leszek. És persze ők jobban is értékelnék, ha rendes munkám lenne és nem egy játékkal foglalkoznék, de... én ezt szeretem és a sok kudarc ellenére is még mindig reménykedem benne, hogy végül mégis csak sikerül majd valamit elérnem. - Majd azt kérünk és akkor kapsz. - nem jó az, hogy ennyire pesszimista, de hát... a zokni. De én is megyek vele és akkor nem lesz semmi gond, mert az én szerencsém majd szépen segít, hogy az övét áthidaljuk, ha netán nem aktiválódna. Egyébként is szerintem talán még a gyógyító is meg fogja látni, hogy nincs jól, akkor pedig evidens, hogy ad neki valami hatásosat, hogy jobban legyen. - És az annyira rossz, ha miattad akarok maradni? - nem tudom, hogy ez miért baj neki. Én csak.. igen talán részben miatta és részben mert így talán jobb lesz a szüleimnek is, nekem is van még időm átgondolni, gyakorolni... ilyesmi. De közben miatta is, mert milyen lenne, ha ugyanúgy itt hagynám, ahogy Cedric engem? Persze ez más, mert mi még úgy nem is vagyunk együtt, de... akkor is, nem tudom, hogy mi lesz még év végéig. - Oké, akkor a függőségemet is gyógyítjuk és a te ellenálló képességedet is megnöveljük. Azt hiszem... ez elég nagy kihívás lesz. - mert ő se valami kiemelkedő, ami az immunrendszer illeti, én pedig... hát nekem is bőven van min javítanom, hogy önállóbbá váljak, de nagyon fogok igyekezni. - Nem igazán, Cedric azóta... talán megérti ezt az egészet. Remélem. Nem akarom, hogy rossz legyen neki, vagy nekem, szóval talán nem lesz gond. És veled? A zokni gondon kívül? - na igen a nehézség itt az, hogy nem sokára évfordulónk lesz. Mármint nem olyan, hanem az első csóké és én nem tudom, hogy ezt majd mennyire fogja tudni kezelni. Remélem, hogy nem készül valami... nem is tudom, hogy mivel.
- Az a legrosszabb az egészben, hogy anyáék nem is értenek ehhez annyira. Tudod, muglik. – fura így hívni a szüleimet, de hát ha egyszer ez a jó szó itt rájuk… na mindegy, szegények nem igazán értenek a bagolypostához, szóval ha ezt a késést is belekalkulálom akkor… talán jobb ha ássák a síromat. – Ez kedves, de azért hátha… na jó, nem vitatkozom, szeretek élni. – mondhatnám, hogy nem kell, nem vagyok én olyan béna, hogy leesek innen, de pont erről van szó, hogy alapjáraton is vagyok olyan béna, hát még betegen a szerencse zoknim nélkül… azt hiszem kéne egy gumiszoba, ott talán nem eshet bajom. – Megerősíteni… igen, az nem ártana. – és nem csak olyan értelemben. Nem vagyok egy erőember, ez tény, kifejezetten vékony vagyok, ez segíti azt, hogy gyors legyek, de ezzel nem sokat érek. Anya is sokszor mondta már, hogy erősödjek, apa szerint se ártana… úgy tűnik ez a sorsom, ezt hallgatni. - Szóval mindig balról… egy kicsit fura vagy, mondták már? – vigyorgok rá, és tökéletesen letudja rólam olvasni, hogy csak viccelek. Nekem is vannak..azaz voltak ilyen babonáim, mert ugye már nem vagyok kviddics csapattag, jól ki lettem rúgva. Nem vagyok valami jó, szóval megértem, de… nem tudom, mentem volna én magamtól is, ha ezt elmondják, nem kellett volna egyből kirúgni. – Szerintem ezt nem lehet fejleszteni. A szüleim biztosan nem eszkimók voltak, ezt legalább tudom. – na igen, ha azok lettek volna, akkor nem készülnék ki ennyire a téltől meg a hidegtől, és nem kapnék szívinfarktust egy hóembertől. Szerintem majdnem olyan ijesztőek, mint a bohócok. - Menni fog. Nálam jóval nagyobb esélyed van rá. – na igen, engem kirúgtak a házam kviddics csapatából, mert nem vagyok elég jó, ez már önmagában mutatja azt, hogy még egy gyengébb csapatba sem sikerülne bekerülnöm, ő viszont már évek óta bent van a kviddics csapatban, igaz? Szóval… nagy esélye van. – Hát, akkor … gondolkodj majd rajta. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem tudom, én eltudnám őt képzelni könnyedén gyógyítónak, de persze a döntés nem az én kezemben van, ez az ő élete, szóval csakis ő tudhatja, hogy mi jó neki. Azért remélem nem bestiamester akar lenni mondjuk. - És kapok is? Nem hinném, hogy csak erősebbet ad, mert… még szerencsém sincsen. – amúgy sem voltam eddig olyan sokat gyengélkedőn, ami érdekes, elvégre már sokszor kibabráltak velem a Mardekárosok is, a régi csapattársaim is… szóval mondhatni lett volna rá okom. Azért meg nem sértődök meg, hogy került engem. Volt időm előtte hozzászokni ehhez. - Örültem én neki, csak… úgy tűnt, hogy nem magad miatt akartál volna maradni. De semmi baj, tudod, van az ilyenben gyakorlatom. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Volt már olyan, hogy kerültek, van aki első óta kerül engem, szóval igen, van benne tapasztalatom, méghozzá nem is kevés. – Oh, hát… én nem akarom, hogy függj tőlem, vagy… bárkitől is. Majd dolgozunk a dolgon, fejlesztjük, mint az… immunrendszeremet. – mosolygok rá, mikor már útban vagyunk a gyengélkedő felé. – Na és ezen kívül történt valami érdekes? – kérdezem tőle szipogva. Nem tudom, akár Cedric fronton, akár más fronton.
- Hát azért remélem nem, a baglyok nem annyira gyorsak, azért még éld túl, amíg meghozza a zoknidat. - remélem legalábbis, hogy addig még átvészeli valahogy, mert na viccelünk vagy sem, de nehogy leessen nekem a lépcsőn, vagy akármi, főleg hogy azért most pont egy toronyban vagyunk, ami magas és sok lépcsője is van. - A végén még majd kísérgetni foglak mindenhova, nehogy bajod essen. - teszem még hozzá egy széles mosollyal. Hát na... tényleg olyan kis esetlen tud lenni, én pedig mindig az az anyáskodó, figyelmes típus voltam, és ő valahogy ő az a típus, akit még van is értelme pátyolgatni, főleg ha ennyire veszélyesnek gondolja ezt a zoknikérdést. - Most szerintem azért van ez, mert lebetegedtél, nem csak azért, mert hideg van. Inkább megerősíteni kell téged. - vitaminokkal, pár ütős bájitallal. Vannak azért lehetőségek, csak körül kell kicsit nézni. Én mondjuk mindig is elég ügyesen étkeztem, nem vagyok egy válogatós típus, ami azt hiszem azért hozzájárul ahhoz, hogy nem vagyok túl gyakran beteg sem. - Én meccs előtt mindig bal oldalról szállok fel a seprűre. Egyszer nem úgy csináltam és majdnem eltörtem a karomat, szóval... ez elég fontos. - nem is tudom már, hogy hogyan alakult ez ki nálam. Tényleg nem. Valahogy csak ez lett, a seprűre mindig balról kell felszállnom, akkor biztos, hogy nem lesz baj és nem is tudnék erről már lemondani. Ha valaki kötelezne rá, hogy jobbról szálljak fel tuti biztos, hogy kiakadnék és jó eséllyel ezt se értenék meg túl sokan, mint ahogyan az ő szerencsezokniját sem, de hát vannak ilyenek. A babonákat nem lehet logikus érvekkel kibeszélni az emberből, ahogy egy hívőt se tudsz lebeszélni arról, hogy higgyen. - Oké, óvatos leszek, és majd megpróbáljuk felfejleszteni az immunrendszeredet. - nem hiszem, hogy lehetetlen lenne, csak kell egy kis akaraterő hozzá. Az se jó, hogy mostanában már nem kviddicsezik, az edzés is jót tesz, attól ő is megerősödne, meg a szervezete is. Aztán persze a rendes étkezés is elég sokat számít. - Hát, ha nem is világsztár, de... azért jó lenne elérni valamit. - halkan sóhajtok még egyet, de aztán próbálom visszavarázsolni a mosolyt az arcomra azért. Hát na, tényleg jó lenne, ha nem lenne felesleges az a sok gyakorlás, meg az a sok akaraterő, amit belefektettem ebbe az egészbe. Nem akarom, hogy végül a szüleimnek legyen igaza, az... annyira igazságtalanság lenne. - Végül is... ez nem is rossz ötlet. - igazából szeretek én segíteni másoknak, szóval miért ne? A gyógyító, mint szakirány lehet, hogy tényleg simán feküdne nekem. Persze még jól meg kell rágnom, no meg annak is utána kell járnom, hogy milyen tantárgyak kellenek ehhez a szakirányhoz és milyen vizsgák. - Akkor mindenképpen megpróbáljuk. Majd neked külön erősebb bájitalt kérünk, biztos, ami biztos. - csak hogy pótoljuk a szerencsezokni hiányát. Így majd egyből minden jobb lesz és majd hamar meggyógyul igaz? Majd segítek neki, az is lehet, hogy tényleg jól menne nekem a gyógyítói szerepkör, és akkor rajta kezdhetem is a gyakorlással. Viszont az nem is kérdés, hogy muszáj leszek tisztázni vele ezt a... kerülés dolgot, mert igaza van jól érezte. Kerültem őt, még ha nem is akartam tényleg igazán, de akkor is muszáj volt rendezni magamban a dolgokat és úgy érzem, hogy így most igenis könnyebb lett. - Tudom Kyle, és... azért akartam maradni, mert én akartam és én akarok, csak... azt hiszem jól esett volna egy picivel több lelkesedés, de túl reagáltam, ne haragudj. - igen, túlzásba vittem nem is kicsit, nem jól kezeltem a helyzetet, és amúgy is kellően feszült voltam a bál után. Ez az egész Cedric ügy, meg a kviddics, a közelgő vizsgák... néha úgy érzem, hogy szétrobbanok. Végül miután a baglyok távoztak rámosolygok, és elindulok kifelé, ha ő is jön persze, hiszen arról volt szó, hogy benézünk a Gyengélkedőre. - Tudod meséltem neked a kis defektemet, amit Aman is mondta, hogy nem épp jó tulajdonság. Nem kéne folyton függnöm valakitől, mások véleményétől... igyekszem. - hát igen finoman szólva is kapcsolatfüggő vagyok. Valahogy mindig volt valakim és most igenis furcsa ez a helyzet, főleg hogy Kyle nem épp az a nyomulós típus. Ő lassú és fokozatos és nekem nem szabad őt siettetnem, mert abból nem sülne ki semmi jó.
- Igen, azt hiszem úgy lesz, de… szóval muszáj visszaküldeniük, a túlélési esélyeim a zoknim nélkül igen…szörnyűek. – sőt, még annál is rosszabbak, valósággal…elképesztően rosszak. Nem viccelek, az a zokni jelenti az összes szerencsémet, ami volt az életemben, és most, hogy eltűnt, elégé rám jár a rúd, anyáék muszáj, hogy visszaküldjék! – Nem tudom, én… csak béna vagyok, vagy tényleg gőzöm nincs, de hiába van rajtam most is tizenhat pulcsi legalább, fázom. – na jó, tizenhat nincs, de szerintem három biztos van, már arra se emlékszem, hogy hány pulcsit vettem fel. Oh, anyám, úgy tűnik a zoknim nélkül lassan elfelejtek mindent. Kezd rosszra fordulni a dolog. - Oh, tényleg? Én kifordítva veszem fel a zoknimat, na és te? – na igen, általában nem kifordítva van rajtam, de meccseknél a szerencse zoknimat mindig fordítva veszem fel, és hát… nem igazán jött be, mert kirúgtak ugye a csapatból, de hát van ilyen, ez nem a zokni hibája, én nem voltam elég jó. – Hát, akkor következő életemben a te immunrendszeredet akarom… az enyém pocsék. De azért óvatosan, nehogy rád tüsszentsek vagy valami. – na igen, a végén még szegény összetaknyoznám vagy ilyesmi, az nem lenen valami szép, sőt, kifejezetten undorító lenne, és nem akarom elijeszteni őt valami ilyennel. - De te nem fogsz, mert jó játékos vagy! Csak akarnod kell, sokat gyakorolni és kész, mire csettintesz már világsztár is vagy. – és jön nekem ugye jegyekkel a meccsére, méghozzá nem akárhova, hanem páholyba, mert bizony elvárom én a kényelmet. Na jó, nem, egy kötélen egyensúlyozva és végignézném a meccsét. – Mit szólnál…ha gyógyító lennél? Tudnál segíteni majd a megfázásaimban is! – mosolygok rá, de ezt annyira nem komolyan mondom, mert neki kell kitalálni, hogy mit akar, én csak egy tippet adtam neki most és kész, bár szerintem tényleg jó kis medimágus lenne belőle másodállásban. Cho olyan gondoskodó, legalábbis velem, azt hiszem. - Akkor jó, azt hiszem úgy talán működhet a dolog, amíg nincs meg a zoknim. – mondom hevesen bólogatva a szavai hallatán,de én vele ellentétben ezt teljesen komolyan is gondolom, mert ismerem ám a zoknim erejét, tényleg egy szerencse zokni az, és most, rögtön Cho után fel is adom a levelet anyáéknak, hogy ha nem akarnak pénzt költeni a temetésemre, akkor nagyon gyorsan keressék meg a szerencse zoknimat, mert ha az nincs meg, nekem végem. Adam sokat cikizett miatta régen, de szerintem most már el is felejtette, meg nem hiszem, hogy tudja, hogy egyáltalán még meg van. Ha tudná, tuti kicikizne. - Én csak azt akartam mondani, hogy… szóval simán lehet bármi, talán kirúgnak majd egy hét múlva, és… szóval csak azt akartam, hogy azért maradj mert akarsz és ne azért, mert… én akarom. Érted? – remélem, hogy érti. Nem akartam azt, hogy elmenjen, persze, megbarátkoztam volna tuti egy idő után vele – vagy nem – de azt akartam, hogy… ő akarjon maradni.
- Akkor reméljük, hogy elküldik, addig pedig majd nagyon vigyázol magadra rendben? - nem tudom megállni, hogy mosolyogjak. Valahogy mellette nem megy, azt hiszem részben e miatt is volt, hogy kerültem őt, mert így könnyebb volt. Ha már vele vagyok, akkor képtelen vagyok haragudni rá. Tudom, nem is kéne azt hiszem, hiszen sosem bántott, legalábbis biztosan nem szándékosan. Ez a babona dolog is egyszerűen csak édes, hogy egy zokni hiányában látja a balszerencséje okát. - És nem lehet, hogy tudnál ellene tenni? Mondjuk a zoknin kívül egy kis odafigyeléssel, vagy ilyesmi. - nem tudom, én elég ritkán vagyok szerencsére beteg. Ha igen, akkor rendesen nagyon, de amúgy tényleg elég ritkán. Elég jó az immunrendszerem és ha tudom, hogy amúgy is pocsék időszak van, akkor egy kicsit még rá is gyúrok a dologra, hogy biztosan ne legyek beteg. - Elhiszem Kyle és ha így gondolod, akkor nincs azzal baj. Nekem is vannak kviddicses babonáim. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Nincs ezzel gond, egyébként is, ha valaki hisz valamiben, akkor sima észérvekkel nem is lehet meggyőzni az ellenkezőjéről, ez sajnos nem így működik, ezért nincs is értelme. - Oh, azt nem hiszem, elég ellenálló vagyok és a megfázást nem is lehet elkapni, csak ha valamilyen vírusod van, de akkor azt mástól is elkaphatom. - a megfázás pont olyasmi, ami nem fertőz, a baktériumok nem, csak a vírusok, szóval nem félek én attól, hogy elkapok tőle bármit is. Egyébként is figyelek magamra, és nem fogom e miatt távol tartani magam tőle, hogy véletlenül se kapjak el semmit. - Tudom, de vannak akik leragadnak kisebb csapatoknál és sose jutnak feljebb, én pedig nagyon szeretnék a Hárpiáknál játszani. - nem véletlenül nekik drukkolok már egészen kiskorom óta, és ha más gyengébb csapathoz kerülnék be az azért nem lenne valami kellemes, főleg ha mondjuk e miatt nem lenne esélyem mondjuk feljebb jutni, mert beragadnék oda. Valahogy úgy vagyok vele, hogy vagy ők, vagy... semmi. Tudom, hogy nem jó a végletesség, de hát ez van. - Még nem igazán, de gyorsan ki kéne találnom, legalábbis év végéig. - még elég bizonytalan vagyok. Valahogy eddig úgy átlagban mindenből jól tanultam, de hogy miben lennék kiemelkedő? A kviddics megy... bár mostanában elbizonytalanodtam rendesen, de hogy mi megy még ugyanannyira, vagy mi érdekel igazán? Elég nehéz, amikor meg van az álmod, a terved... de kell egy második is, egy B... nekem eddig nem igazán volt B tervem. - Elvileg a bájitalok hatóereje nem függ össze a zokniddal... reméljük! - igyekszem nagyon meggyőzően bólogatni. És persze ez így is van, a bájitaloknak semmi köze nincs a zoknijához, de tényleg iszonyú édes ahogy e miatt komolyan képes aggódni. Azt viszont már érzem, hogy muszáj lesz ezt az egészet megbeszélnem vele, hogy miért kerültem. Nem akartam... csak azt hiszem így volt nekem ez könnyebb. Azért nehéz rajta kiigazodni és még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy most akkor hogy is állunk, de időt kell adnom neki igaz? És akkor majd... nem is tudom, kitalálja, hogy mit is akar. - Tudom én csak... tudod azt hiszem egy kicsit az esett rosszul ahogyan mondtad. Az inkább olyan volt, hogy... nem találtad még ki, hogy mi legyen majd, én meg inkább úgy voltam vele, hogy miattad szeretnék maradni tudod? Te meg... nem. - legalábbis abból, amit mondott nekem valahogy nem az jött át, hogy miattam maradna szívesen, csak még nem tudja, hogy mit hoz a jövő és mi akadályozza meg abban, hogy ez így is legyen. És azért akárhogy is, de ez rosszul esett. Kyle pedig nem igazán az a határozott típus, aki aztán ezt helyre tudná hozni. De én a határozatlansága ellenére is kedvelem, szóval meg kell barátkoznom vele, hogy ilyen igaz?
- Oké, akkor…visszafelé mondjuk benézek és kérek valami orvosságot, de a zokni kell, anélkül...végem. – nem csak a betegség miatt, hanem úgy minden miatt, a tanulásban is így rosszabbul állok, rosszul is alszom, a kaja sem esik olyan jól, és úgy átlagban sem érzem valami jól magam, bár az talán nem a zokni hibája. – Hát, én gyakran vagyok, szinte minden télen, ezért is utálom annyira a telet. Nem tudom, valami genetikai probléma lehet a takony termelésemmel, mert éjszaka például majdnem megfulladtam. – na igen, ez nem valami gusztusos történet, de csak úgy jön. Utálom a telet, én nyarat akarok, vagy tavaszt mondjuk minimum, de elég volt már az ócska és undok télből! - Szerintük ki kéne ebből nőnöm, de… az a zokni kell, muszáj elküldeniük, mert anélkül semmi sem megy úgy, ahogy kéne. – na igen, anyáék nagyon remélem, hogy nem most veszik majd fejbe azt, hogy elveszik a zoknimat, mert szerintük fel kéne nőnöm. Ugyan már! – Hát, azért ne szagolgass annyira, a végén még elkapod tőlem, azt nem bocsátanám meg, szörnyű egy dolog ez a megfázás. – mondom egy hatalmasat szipogva. Na igen, nincsen zsepim, szóval muszáj ehhez folyamodnom, a szobatársaim már amúgy is szóltak, hogy nem tudnak miattam aludni, és hogy tele van a szoba az én zsepijeimmel. - Szerintem simán, de tudod, nem kell egyből a legjobb csapatot megcélozni, kis lépésekben is eljuthatsz a ….csúcsra. – na igen, nem kell a legerősebb csapat, mehet egy közepesen erősbe, és ha azt kinőtte, akkor mondjuk mehet már oda, ahova csak akar, a lényeg, hogy…azt csinálja, amit szeretne, igaz? – Igen, hát ezt…jól kisütötted ez a lényeg, szóval biztos jól fog elsülni, és….azt már tudod, hogy milyen szakra mész? – auror lesz-e, vagy mondjuk bestiamester? Én leginkább az utóbbit látom magamnak esélyesnek, ha maradok, ha nem, akkor nem tudom mi lesz velem, tökéletesen fogalmam sincsen arról, hogy mihez kezdjek magammal. - Igen, ez jó ötlet, és…milyen gyorsan hatnak azok a löttyök, ha nincs rajtam a zoknim? – mert remélem gyorsan, nem hinném, hogy a következő éjszakát túlélem,szerintem könnyen lehet, hogy a klubhelyiségbe kell aludnom, mert nem engednek be a szobába, és meg is tudom végül is érteni, mert nagyon idegesítő lehet a horkolásom. A baglyot közben én is feladom, elég szerencsétlen egy bagoly a miénk, kissé öreg, meg is van már tépázva, de nagyjából jó helyre viszi a leveleket és még tud repülni is , szóval akkora baj talán még sincs, és ha anyáék jó kedvükben vannak, könnyen lehet, hogy az zoknim is visszakapom. – Igen, sejtettem, hogy…kerültél. Nem volt nehéz kitalálni, hogy miért fordítasz hátat, ha megláttál. – na igen, nem volt nehéz, eleinte még próbálkoztam, utánamentem, szólítgattam őt, de nem figyelt fel rám, és úgy talán a századik alkalommal értettem meg, hogy…kerül engem, nem vagyok én hülye, max lassú a felfogásom. – Nem bántottál meg, nem volt valami jó, de… nem bántottál meg, és… remélem én se téged. Nem úgy értettem, amit mondtam, hogy…elmegyek, csak azt akartam mondani, hogy… a jövő bármit hozhat, mert…lehet, hogy megfulladok a taknyomban ma éjjel. – vagy akármi más is lehet, de ez a lényeg, a kiszámíthatatlanság és a jövő.
A hozzászólást Kyle Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-03-25, 21:47-kor.
- Érdemes lenne szerintem minél előbb megejtened, hamarabb lennél jobban, zokni ide, vagy oda. - mosolyodom el. És hát na nem zavar azért engem annyira, hogy hová törli az orrát. Oké, persze nem valami guszta, de ha pocsékul van, akkor az is kész csoda, hogy volt ereje eljönni eddig. Lehet, hogy jobban járt volna, ha megkér valakit, hogy hozza el helyette mondjuk a levelet és akkor máris sokkal kellemesebb a helyzetet, és nem kell mászkálnia. - Én is voltam már megfázva, tudom milyen. - vonom meg a vállamat. Nem vagyok finnyás és amúgy se szoktam másokkal bánt lenni, ha valami nem tetszik Ez pedig nem olyan vészes, szerintem van sokkal rosszabb is ennél, úgyhogy e miatt igazán nem kell aggódnia. Nekem pedig legalább egy zsepim van, hogy ennyivel is segíteni tudjak neki. - Akkor reméljük, hogy komolyan veszik majd, ha most szólsz nekik, és nem ér több balszerencse. - nem mondanám, hogy hiszek a babonákban, de nem fogom leszólni azt, aki hisz benne, mert hát ez mindenkinek a saját dolga igaz? Én is csinálok olyasmit, amit esetleg fura, teszem azt kviddics meccsek előtti babonám nekem is akad, de azért a fekete macskáktól mondjuk nem tartok és törtem már össze tükröt is, nem hiszem, hogy e miatt szerencsétlen lennék a szerelemben. - Jól van Kyle, tényleg elhiszem. Amúgy se éreztem semmiféle fura... szagot rajtad. - mosolyodom el szélesen, hogy tudja csak ugratom ám. De tényleg nem volt semmi ilyesmi még rajta, se fura szag, se semmi más. Nincs nekem gondom vele, semmilyen tekintetben sem. Igazából azt hiszem az, hogy kerültem is az én butaságom. Valahogy csak... nem tudom, hogyan is kéne viszonyulnom hozzá. Kyle aranyos srác, és persze rendkívül félénk és magának való. Ez persze nem baj, de hát... valahol mégis csak ha úgy érzed, hogy tetszel valakinek, akkor nem várhatsz örökké arra, hogy ezt ki is merje mutatni, főleg hogy azt hiszem én már rávilágítottam neki arra, hogy én is kedvelem őt, hiszen mondtam is, a bálról is eljöttem miatta és maradok a suliban is nagy részt miatta. Ha ez nem elég... azt hiszem semmi sem. - Oh, hát ebben annyira nem vagyok biztos, de azért reménykedem benne. - talán Cedric is be tudna ajánlani, de hát jelenleg tőle nem igazán mernék szívességet kérni, az az igazság. Talán majd, ha nincs más lehetőség, akkor esetleg megkérdezem őt, de tényleg csak akkor. A saját erőmből akarok elérni dolgokat, és nem azzal, hogy más valaki segít az előrelépésben. Ez azért érthető igaz? - Igen, így mindenkinek jobb. Nekem sem telik pánikban az utolsó pár hónap, hogy nem tudom, mit kezdjek magammal. - mosolyodom el közben, hiszen azért láthatóan örül neki, hogy maradok. Maximum csak az bántott legutóbb, hogy... nem is tudom. Butaság lett volna azt várni, hogy mondjuk azt mondja ő is szívesebben maradna, hogy velem lehessen? Persze értem én, hogy nem tudja még, mit hoz a jövő, de amikor konkrétan azt kapod meg, hogy ő még nem tudja marad-e, akkor... az azért érthető módon rosszul tud esni. - Akkor elmehetnénk a Gyengélkedőre a levélfeladás után, és szerezünk neked valami hatásosat, ami hamar rendbe hoz, amíg nincs meg a zoknid. - ez után vetem fel a Roxmortsos ötletet is. Hát igen, én tényleg szeretnék vele lenni, szeretném, ha ezt tudná. Persze érzem én a hangjából, hogy megbánthattam azzal, hogy kerültem őt, de... nekem is kellett egy kis idő, amíg rendezek magamban dolgokat és nem erőltetek semmit sem. Nincs is értelme igaz? Majd... alakul magától, amikor elég bátorságot gyűjt, én pedig végre el kell, hogy fogadjam, hogy egy önálló nő vagyok... leszek, és nem kell mindig mellém valaki. Végül azért sóhajtok egy aprót miután az útjára engedtem a családi baglyot. - Kyle... én... sajnálom, hogy nem beszéltünk mostanában. Nem akartalak megbántani vele tudod? Szándékosan nem. Azt hiszem csak kellett egy kis gondolkodási idő bizonyos... dolgok miatt. - oké nem tudom, hogyan kéne megfogalmaznom. Talán sehogy. Talán tényleg csak annyi a dolgom, hogy engedjem, hogy ő rendezzen el magában mindent és kész, aztán majd... valahogy úgy is lesz, valahogy mindig lennie kell.
- Hát, majd lemegyek, de… kell a zoknim, hogy meggyógyuljak. – mert csak akkor pártol vissza hozzám a szerencsém, és igen, tudom, hogy nem valami guszta az, ha a kabátomba törlöm az orrom, de ilyen vagyok, nincs nálam zsebkendő, szóval nem igazán van mibe fújnom az orromat és annak igen nagy és undorító tartalmát. – Oh, köszi, és…bocs, hogy.. szóval tudom, hogy nem valami guszta ez. – mutatok a fejemmel a kabátom ujja felé, de átveszem tőle a zsepit, majd hatalmas levegőt veszek, és kifújom az orromat többször is, és amint végeztem, a zsebembe is süllyesztem a zsebkendőt. Ez az egy van, gazdálkodnom kell vele. -Igen, az… nem lenne szerencsés, ha hiába tanultál volna. – szóval marad…ennek örülök, de nem igazán értem még mindig, hogy a múltkor miért is kellett kibuknia rám. Anya persze egyből az ő pártját fogta,de… mi van velem? Komolyan akkora baj, hogy arra biztattam, kövesse az álmait? Mert ha igen, akkor … nem tudom már hol a fejem. - Hát, igen, de azért nem árt őket kicsit megsürgetni, ők nem veszik elégé komolyan annak a zokninak az erejét. – már többször is szóltam nekik, hogy vegyék komolyan és ne nevessenek, kell az a zokni, mert így folyton csak balszerencse ér engem, és kezdek kikészülni. – Akkor jó, nem vagyok én olyan….sok zoknim van egyébként. – tényleg nagyon sok, mert mindig elhagyom őket, legalábbis az egyik felét az egy pár zokninak, így anyáék mindig jó sok zoknit küldenek nekem, hogy legyen utánpótlás, mert engem a rendtartásra nem lehet megtanítani én meg a rend…nos nem vagyunk jó barátok. - Oh, hát ez szuper, biztos vagyok benne, hogy bekerülsz oda, minden csapatnak kellenek a tehetségek. – na igen, Cho pedig tehetséges, még akkor is, ha ezt nem hiszi el magáról, de ő nem látja saját magát kviddicsezni, én igen, köszönhetően annak, hogy már nem vagyok a csapat tagja. – De akkor ezek szerint…maradsz igaz? Ez…ez tényleg király! – mosolygok rá. Na igen, örülök én ennek, csak hát pont azt mondtam múltkor is, hogy én nem tudom mit csináljon, ezt neki kell eldönteni, és hát… én nem akarok az álmai útjában lenni, de akkor ezek szerint sikerült döntésre jutnia, marad. – Igen, már kezd elegem lenni abból, hogy folyton tiszta takony vagyok. – utálom a telet, méghozzá nem is vagyok jó még csak hóember építésben sem, hógolyózásban is elég béna vagyok, és folyton megfázom ha nem a kabala zoknimban megyek ki, szóval…igen, nem bírom a telet, jöhetne már a tavasz, de még inkább jöhetne a nyár, az a legjobb. – Hát…akkor igen, megyek, mostanában amúgy is elégé… nem találkoztunk. – került engem, ez az igazság, legalábbis sokszor volt olyan, hogy megakartam keresni, de ő csak elviharzott mielőtt bármit is mondhattam volna, szóval…igen,azt hiszem azaz összefutás a Roxmortsban elégé jó ötlet lenne, és… igen,az lenne.
Jól esik, hogy segít, azt hiszem, ha nem jött volna, akkor most csúnyán festene az arcom, de szerencsére jött és segített, hogy ne tépjenek szét a madarak. Nem pont ilyen halálnemet reméltem magamnak, vagyis... nem szeretnék én semmiféle halálnemet kipróbálni, és nem is nagyon akarok olyasmivel foglalkozni, mint a halál, szóval... elkalandoztam. A lényeg, hogy határozottan örülök neki, hogy itt van és segített, és nem azért, mert nem nézek ki belőle ilyesmit. Azért akárhogy is nézzük, de hiányzott nekem, amíg nem találkoztunk, még ha én is voltam az, aki kerültem őt, amit sajnálok, de az a igazság, hogy nem tudtam máshogyan megoldani, bármennyire is szerettem volna. Valahogy magamban is rendezni kell ezt az egészet, Cedric és Kyle és az, hogy mennyire mások, máshogyan viszonyulnak bizonyos dolgokhoz... persze ez nem baj, csak rá kell jönnöm, hogy én pontosan mit is akarok, nekem melyikük hozzáállása tetszik jobban. - Nincs baj a hangoddal, de voltál már a gyengélkedőn? Rémes ízű, de nagy hatásos löttyök vannak ott. - tudom, hogy többségük tényleg pocsék, de ha jobban lenne tőlük az neki is jót tenne igaz? Szóval szerintem érdemes lenne kipróbálnia a dolgot, hátha úgy könnyebb. Még arra sem húzom el számat, hogy a kabátja ujjába törli az orrát. Oké, nem valami guszta, de nem is tudom ez is olyan Kyle-os. - Várj... azt hiszem... - kotorászok egy ideig a zsebemben, de végül sikerül előkeríteni egy kissé gyűrött, de amúgy tiszta zsepit, és azt adom neki oda egy félmosollyal, azt hiszem, hogy azzal is jelezzem, nem azért teszem, mert zavarna, amit csinál, csak hát na... nem árt az. - Köszi, igyekszem, hogy jól teljesítsek, ha maradok itt, akkor muszáj lesz, meg amúgy is, legyen értelem az elmúlt évek tanulásának. - elég sokat dolgoztam azért, hogy jó jegyeim legyenek és akkor már tényleg jó eredményekkel akarom zárni az évet, függetlenül attól, hogy végül is megyek majd kviddicsezni, vagy sem, bár jelenleg a sem a biztosabb, nagyjából már 90%-os, és ha feladom ezt a levelet, akkor aztán tuti, hogy véglegessé is válik. - Áh, így már világos, szóval a kabala zoknid. Biztosan hamar utánad küldik majd és akkor nem ér több rossz dolog. - én sosem voltam babonás, de nem ítélem el azt, ha valaki hisz valamiben, mert miért ne tehetné meg igaz? És nem is tudom Kyle esetén minden valahogy olyan aranyos, mint ahogy most is próbál magyarázkodni, pedig egy pillanatig se merült fel bennem, hogy csak azt hordaná és semmi mást, az tényleg eléggé... kellemetlenül hangozna. - Én is így gondoltam, na aggódj. - rettenetes, hogy gond nélkül mosolyt tud csalni az arcomra, és most hogy itt van előttem nem is tudom, hogy miért kerültem az utóbbi hetekben. Jó... tudom, hogy miért tettem, csak most valahogy értelmetlennek tűnik az egész. Egyszerűen csak... nem is tudom, azt hiszem ahogyan Aman mondta függetlennek kellene lennem. Nem folyton azon gondolkodni, hogy ki mellett legyek, hanem magamon. Csak én vagyok és kész, és... lehetünk simán barátok is, maximum majd, ha máshogy alakul, mert úgy érzi, hogy kész ilyesmire is, akkor úgy lesz nem? - Írtam, nem kaptam. Eldöntöttem azt hiszem, hogy mi lesz. A leendő csapatomnak írtam, már ha bekerülök valaha hozzájuk, hogy maradok tuti a suliban, de ha van rá lehetőség, akkor szívesen bemennék az edzéseikre. Tudod megfigyelni, gyakorolni, ilyesmi, hátha ennek van értelme. - legalábbis remélem, hogy nem valami oltári nagy hülyeséget találtam ki, amit eleve megvétóznak, mert ez tényleg jó lenne. Majd kiderül, hogy ők is így gondolják-e. Újra felemelem a karomat, amire végre odaszáll a saját családi baglyunk, szóval a lábára kötöm a levelet, aztán az útjára bocsátom. Igen... eldöntöttem, így lesz, szóval maradok. - És örülsz, hogy lassan jön a tavasz? Jövő hétvégén jössz te is Roxmortsba? Gondoltam összefuthatnánk, ha van kedved. - azt hiszem ez afféle békejobb, vagy részben bocsánatkérés azért, hogy mostanában ennyire hanyagoltam. Én legalábbis annak szánom.
Hát, ahogy anya is szokta mindig mondogatni, nem árt ha néha van is valami a lábaim között. Nem szeretem, ha ezt mondja, mert…sokszor érzem úgy, hogy hiába próbálkozom, ha sikerül, ha nem, akkor sem tekintenek úgy rám, mint egy férfira. Mint egy kölyök férfira, mert hát végül is az vagyok, mégis folyton azzal jönnek, hogy mit merek és mit nem. Hát most na, nem lehet mindenki egy Batman, én sem vagyok az, vannak dolgok, amiktől félek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék… pasi. Legalábbis szerintem, de most ugrok, hogy megvédjem Cho-t, nem? Szóval anya szépen fogja be ezután. – Nincs mit, én csak…tettem a dolgom. – rántom meg a vállam. Na igen, de azért nem nevezném ezt olyan nagy hőstettnek, viszont ami tőlem telt, azt meg is tettem, igaz? Nem vagyok egy szuperhős alkat na, szeretek segíteni másoknak, de sajnos nincsen egy hatalmas S a pólómon, és nem is állna jól, az a baj. – Persze, csak egy kicsit…megfáztam, ezért ilyen röhejes a hangom. – bólogatok nagyokat szipogva és a kabátom ujjával meg is törlöm az orromat. Oké, nem valami guszta, de… nincs nálam zsebkendő, és unom már azt, hogy folyton folyik a taknyom, nem szeretek megfázva lenni, nagyon nem. Amúgy is a piros orrom miatt úgy nézek ki, mint valami bohóc. – Hát… nálunk is valami hasonló, a tanárok nem szeretik azt a diákot, aki pihenni akar.– legalábbis nekem ez a személyes véleményem, mert bizony ám nekünk is adtak fel egy csomó leckét, de én még a szünet elején megcsináltam az összest, hogy ne ezzel teljen az egész szünetem. – Tényleg, a záróvizsgák… biztos szuperül fog sikerülni, majd drukkolok. – igen, azt fogom tenni, akárhogy is döntött, mert hát…döntenie kell hamarosan, hogy megy vagy marad, nyilván annak örülnék, ha maradna, de… ha valamit nagyon akar, mint mondjuk kviddicsező lenni, nem akarok annak az útjában lenni. - Igen, tudod a szünetben hazamentem és ott maradt a kabala zoknim. – csak a mondat befejezése után jövök rá, hogy mennyire bénán hangzott ez így, szóval…azt hiszem javítanom kéne magamat, mert így totál elfogom gáncsolni magam Cho előtt. Nem elég, hogy béna vagyok, még kabala zoknim is van… képzelem mit gondolhat most. – Tudod ez olyan…szerencsehozó valami. Mióta nincs meg megfáztam, elestem, leforráztam magamat és… szóval nincs szerencsém, és a kabala zoknimat vissza kéne szereznem. – kicsit azért babonás vagyok, hiszek az ilyen szerencsehozó dolgokban, de nem kell ám azt hinni, hogy őrülten babonás vagyok, mert nem, csak…kicsit, teljesen egészséges szinten. - De ne hidd, hogy ez rajtam van mindig…cserélni szoktam a zoknijaimat. – szép volt Kyle, nem voltál így sem elég nevetséges, muszáj volt még inkább ilyen fényben feltüntetned magad, igaz? – És…. te? Kinek akarsz levelet küldeni? Vagy leveled jött? – hát akármi lehet, igaz? Én nem tudok róla mostanság semmit, elvégre elégé került engem.
Nem szokásom ennyire leblokkolni, de mostanában annyi minden történt, hogy e miatt talán érthető, hogy nem tudom, hogy hirtelen mit is kéne tennem és pont e miatt nem is teszek semmit. Csak próbálom védeni az arcomat, a fejemet, hogy ne essenek nekem még jobban a baglyok és egyszerűen nem is értem, hogy miért történik az egész. Talán csak úgy fest, hogy mostanában éppenséggel nem vagyok a legjobb szériámban, vagy nem is tudom, netán még a baglyok is utálnak, ami már meg se lepne, mert mostanában valahogy nem érzem azt a kitörő szeretetet... na jó, azoktól nem érzem, akiktől igazán kellene. Nem marad más tehát, mint a védekezés és a sikítás, hátha meghallja valaki, hátha valaki lesz, aki segít, mert én jelenleg nem tudom, hogy mit kéne tennem. A végén még madártámadás áldozataként tartanak majd számon, és bekerülök a rejtélyes halálok könyvébe, vagy... tudom is én. Bár ahogy mostanában áll a szénám, talán az is jobb lenne, mint ez a jelenlegi helyzet. Alig fogom fel azt, ami történik, azaz, hogy Kyle jelenik meg hirtelen, és húz le a földre, és próbál megvédeni a madaraktól. Lehunyom a szemem és csak várok, amíg az egész megszűnik végre, és csendesedik a ricsaj, no meg a fejünk felett is végre megszűnik az újabb és újabb becsapódás. Nekem is kell egy kis idő, amíg sikerül végre magamhoz térni, és végre felpillantok rá, aztán persze fel is állok és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért vagyok kissé zavarban, de mégis ez van. - Szia! És köszönöm Kyle! Jól vagy? - hallom én, hogy nem megy neki most a legjobban teszem azt a levegő vétel, ha jól sejtem, akkor meg van kissé fázva. Látszik is, hogy piros az orra, nekem pedig őszintén szóval van egy kis bűntudatom, hogy nem voltam vele mostanában. Kerültem... talán igen. - Nem sok minden, elég sokat tanultam, tudod a szünet után minden tanár kitalálta, hogy adnak egy kazal házit és már a záró vizsgák is veszélyesen közelinek tűnnek. És veled? - nem is tudom, hogy miért teszem pontosan, de mégis kissé tartom a távolságot. Még mindig a levelet szorongatom, amit lassan rá kéne kötnöm a saját baglyom lábára, bár most nem igazán merem hívni őt, az előbbi támadás egy kissé elvette a lelkesedésemet bagoly ügyben, bár már itt van Kyle, akkor talán nem lenne komoly baj. - Levelet küldeni jöttél? - gondolom, hogy azért van itt, másnak nem sok értelme lenne, de persze nem tudhatom, az is lehet, hogy levelet vár, vagy kedveli a baglyokat és időnként meg szokta látogatni őket, hiszen arról volt szó, hogy kedveli az állatokat, miért ne lenne erre esély?
Én nem igazán tudom, hogy mi rosszat mondtam. A karácsonyi szünetre hazautaztam, mert mindig hazautazunk Adam-mel, jó kis családunk van, nevettünk sokat, dumáltunk sokat, anya nagyon megörült mikor tudta, hogy ezennel nem egyedül és nem is olyannal mentem a bálba, akit a legkevésbé sem érdeklek, de persze tőle is megkaptam azt, hogy miért nem vagyok egy kicsit magabiztosabb. Hát, ha mondjuk…ha mondjuk kis koromban én is vertem volna meg Adam-et és nem csak ő engem, akkor lehet minden máshogy alakult, de nem alakult és nekem már kezd elegem lenni abból, hogy mindig van valami, ami rossz, mert hiába akarok jót tenni, nem tehetek jót, mert valami nem engedi. Mintha ez lenne a sorsom, én vagyok a szerencsétlen balfék, aki mindig elront valamit, de ez van, nem lehetek én a magabiztosság szobra, mert a legkevésbé sem vagyok magabiztos. Az Adam. Én a… semmi vagyok. Nem is tudom, hogy nekem mi olyan jó tulajdonságom van, ami nem Adam-é. Érzelmes vagyok? Ez hol jó, hol rossz. Nem tudom,semmi nem jut eszembe, és ilyenkor örülök annak, hogy nem az igazi szüleim a szüleim, mert ha azok lennének, tuti kérdőre vonnám őket, hogy miért kellett minden jó gént odaadni Adam-nek? De az igazi szüleimnek is mondhatnám ezt. Hol maradtak a jó gének? És most úton is vagyok a bagolyházba, mert küldenem kell egy levelet a szüleimnek, hogy küldjék vissza a kabala zoknimat, mert azt sikerült ott felejtenem náluk. Nekem egy zokni a kabalám, mert ha az van rajtam, akkor általában csakis szerencsém van. És most nincs, mert mióta vége a szünetnek úgy megfáztam, mint még soha sem,legalább hatszor kell a hóba törölnöm a taknyom, mielőtt felérnék. Hát ez van, a kabala zoknim eddig megmentett mindentől, de mióta nincs meg rám jár a rúd, szóval muszáj anyékkal tudatnom, hogy kerítsék elő a zoknimat, mert nekem az igenis fontos. Kissé meglepődök a nagy ricsajon odabent, de gondolom csak annyi az egész, hogy nem kaptak időben kaját, úgyhogy gyanútlanul nyitok be, de elégé meglepődöm a látványon. Cho csak úgy áll ott a bagoly kereszttűzben és… azt hiszem a legjobb szó arra, amit csinálok az, hogy fájdalmas. – Vigyázz! – kiáltom el magam ahogy Cho felé ugrok és a földre viszem, hogy a baglyok ne neki, hanem inkább a falnak akarjanak ütközni. Egy percig még legalább biztos, hogy nem lesz semmi, csak később kezd el megszűnni a ricsaj, és helyreállni a rend. Már ha itt lehet olyanról beszélni. – Öhm…szia. – köszönök rá mosolyogva Cho-ra, enyhe orrhangon azért, mint mondtam, alig kapok levegőt az orromon keresztül. – Mi újság? – de kérdezhetném azt is, hogy miért került engem mostanság, mert… mert na, én azt éreztem, hogy igenis került engem.
Csak egy levél... csak e miatt vagyok itt, bár talán megint semmit sem ér és talán megint teljességgel felesleges az egész. Halk sóhajjal lépdelek fel a lépcsőkön egészen a Bagolyházig. Jártam már itt nem is kevésszer és most az óráim után vagyok, ezért van rajtam az iskolai egyenruha. A talár is a vállamon pihen, de azért így is elég csípős idefent a szél, én pedig nem öltöztem azért annyira durván melegen. De hát elvileg csak azért vagyok itt, hogy feladjak gyorsan egy levelet, aztán megyek is vissza a klubhelyiségbe. Az elmúlt hosszú napok, pár hét nem voltak épp kedvemre valóak. Sikerült most már úgy érzem végleg összezavarodnom sok mindenben, úgyhogy maradtam annál, amiben igazán jó vagyok. Többnyire csak az órák miatt dugtam ki az orromat a klubhelyiségből, meg a szobámból, főleg tanultam, mert az tényleg jól megy legalább nekem, ha már mostanában valahogy semmi másban sincs szerencsém. Ez az egész bál ügy, Cedric és Kyle... már én magam sem tudom, hogy mi is lenne nekem a jó. Itt van Cedric, aki küzdene értem és aki visszajött azért, mert rájött, hogy elveszített, én pedig ennek ellenére Kyle-hoz húzok, aki... nem küzdene értem, aki csak annyit mond, hogy ő még nem tudja, hogy mit hoz a jövő, hogy marad-e a suliban. Bizonytalan, mindig az és tudom ez az egyik szerethető tulajdonsága is, de valahol meg közben mégis csak kiborító is egyben. Hát ezért foglalkoztam inkább most tanulással, mert az volt a legegyszerűbb, hogy minden mást szépen kizárjak és azokat egyszerűen hagyjam a fenébe, mert csak összezavarodik minden fejemben és annak aztán végképp semmi értelme sincs igaz? Most pedig itt vagyok, miután hosszas gondolkodás után lekörmöltem ezt a levelet. Elhatároztam magam, máshogyan fogom ezt az egészet kezelni, nem úgy, mint eddig. Tanulok, maradok az iskolában, mert kell egy másik cél is, és majd... kiderül, hogy mi sikerül. Abban talán igaza van Mariettának és a szüleimnek, hogy legalább alternatíva kell, ha nem vagy teljesen biztos magadban és az alternatíva miatt vagyok én is itt most. A Hárpiáknak írtam a levelet, szeretnék náluk játszani, de kezdetben elég lenne nekem mondjuk valami gyakorló szerep, vagy ha csak bemehetnék az edzéseikre időnként, aztán a többit majd meglátják, meglátom, de közben csinálnám a sulit is. Amúgy sincs olyan sok óra egyetemi szakon, mint most, nem kell annyira sok időt itt tölteni, tehát bele fog férni, hogy időnként ezt is megtegyem, főleg mert már nem leszek annyira idekötve, mint most, bármikor elhagyhatom a birtokot. Aztán... meglátjuk, hogy ez működhet-e, vagy egyáltalán van-e értelme, de még mindig jobb ez, mint, ha csak folyamatosan őrlődöm és nem tudom, hogy mit tegyek. Az egyetlen baj csak az, hogy nem jön ki ez az egész a legjobban. Elég nagy a szél és csak fokozatosan erősödik, én pedig szépen lassan kezdem magamat kellemetlenül érezni, ahogyan egyre több bagoly érkezik, néhány holló is és... valahogy kezd egyre nagyobb lenni a hangzavar... túl nagy. Hiába próbálom a sajátomat hívni, mintha... nem i tudom olyan az egész, mint ha megvadultak volna. A levél még a kezemben, a csapkodás pedig körülöttem egyre erősödik, én pedig azt veszem észre, hogy már a falig hátráltam, egyre távolodva a bejárattól. Nem lesz ez így jó... nagyon nem. És akkor jön az első, egyszerűen nekem csapódik, én pedig sikítva kapom a kezemet az arcom elé. Nem tudom, hogy mi történik és azt sem, hogy miért, de ebből is látszik, hogy nem vagyok egy bátor Griffendéles, lefagyok teljesen, még az sem jut eszembe, hogy a pálcámat segítségül hívjam.
