2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hát őszintén szólva nagyon nem így terveztem ezt az estét. Pont hogy szerettem volna kicsit mindent elfelejteni, kicsit mindent kizárni a fejemből, hogy jobban érezzem magam. Elfelejteni a kviddicset, ezt az egész Cedric ügyet. Nem azt mondom, hogy Cedricet akarom elfelejteni örökre, csak... egyszerűen egy picit függetleníteni magam ettől az egész mostanában kialakult helyzettől. Csak jól akartam érezni magam és eszem ágában sem volt elrontani még Kyle bálját is és most tökéletesen úgy érzem, hogy sikerült. Nem szándékosan, de... akkor is sikerült. De akkor is megkeresem, mert nem szeretném, hogy végképp az egész bálja tönkre menjen. Tudom én, hogy voltak már rossz estéi, hogy sokan okoztak már neki rosszat és én nem akarok megint egy ilyen lány lenni. Én csak... nem tudom még ezt az egész helyzetet jól kezelni és Cedricet sem akartam megbántani. Mégis hogy a fenébe jöhetnék ki jól ebből az egészből? Nem szoktam én... két fiú közé kerülni, most pedig mégis pont úgy érzem magam. Végre csak kiszúrom Kylet, bár nagyban közre játszik ebben az is, hogy integet végül, hogy meg is lássam. Halkan sóhajtok egyet, de aztán az arcomra varázsolok egy visszafogott mosolyt, aztán csak szépen lehuppanok mellé. Tudom én, hogy kéne mondanom valamit, csak nem tudom még hogy mit. Valamit, amitől jobban érzi magát és amitől én is jobban érzem magam és... hát a jó ég tudja az egész báli hangulatot vissza kéne hozni valahogy, vagy inkább ezt már hagyjuk a fenébe, mert úgyis veszett fejsze nyele? - Azt hiszem... nem tudom. - vonom meg végül a vállamat. Az a baj, hogy tényleg nem tudom, hogy minden okés-e. Kellően össze vagyok zavarodva és fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, ez azt hiszem nem sorolható a minden okés kategóriába. Végül aztán hiába ültem le, mégis felállok szépen a székről, de közben megfogom Kyle kezét, hogy őt is felhúzzam. - Lépjünk le. Ez a bál... azt hiszem már nem lesz úgy se olyan, mint kéne, szóval... csináljunk valami mást, mit szólsz? Éjszakai kviddics? Vagy csak repülhetnénk kicsit, az most... jó lenne. - de nem akarok itt maradni. Úgy érzem, hogy a hangulat már kellőképpen nyomott lett és... igazából soha nem követek el semmiféle szabályszegést. Prefektus vagyok, nekem nem is kéne, de most nem érdekel. Ez az egész komolyan sok volt, szeretném elfelejteni, szeretnék tényleg kikapcsolódni és nem agyalni a sok nehézségen. Persze azért megvárom a válaszát és azt is tudom, hogy kint hideg lesz, de most ez sem érdekel, komolyan... egyszer én is elengedhetem magam igaz? Sosem szoktam, a szüleim mindig is elég kötötten neveltek, de ez most egy kivételes nap. túl sok minden jött össze, úgyhogy a mindig tökéletes Cho Chang ez egyszer követhet el hibát is.
Talán egyesek maradtak és végignézték volna, ahogy a párjuk a bálon a volt pasijával táncol, aki mellesleg a sulink bajnoka volt a Trimágus Tusán, elég népszerű is, és nagyjából minden téren jobb, mint te. Nos én nem maradtam ott, nem különösebben érdekelt a dolog, és nem is akartam megkockáztatni azt, hogy esetleg mondjuk magamra veszek valamit, mert mégis miért kéne, igaz? Nem lenne jogos, értelme se lenne, így inkább ezt elkerülöm úgy, hogy eljöttem onnan és… baracklébe fojtottam a magányomat. Nem vagyok én bánatos, igazából megszoktam azt, hogy az idő nagy részében egyedül vagyok, annyira nem nagy trauma ez nekem. - He… - köszönnék pont az egyik háztársamnak de rám sem néz, csak úgy elmegy mellettem, pedig tegnap még dumáltunk is egy csomót. Mondjuk csajjal volt, megértem ha mellette nem akart velem dumálgatni, mert nem vagyok valami népszerű, szerintem még az is előfordulhat, hogy pont azért nem akar senki sem emlékezni rám, mert nem teszek hozzá semmit sem hozzá a hírnevükhöz, csak rontok a dolgon. Ha egy Cedric Diggory-val dumálgatnak az mindjárt más, nem? Arra azért odafigyelnek az emberek, ha én most kisminkelném magam és felvennék valami tütüt, senki nem figyelne oda rám. Ez jó is… meg nem is ,de mint tudjuk minden érmének két oldala van. - Gyere baracklé, ketten maradtunk. – ezt azért úgy mondom, hogy lehetőleg senki nem hallja meg, mert minden bizonnyal elmegyógyintézetbe zárnának, ha valaki fültanúja lenne annak, hogy az italommal beszélgetek. Kinézek magamnak egy egész barátságos kis sarkot, majd le is ülök az ott megbúvó asztal melletti székre és nézem a táncoló tömeget. Kíváncsi vagyok, hogy itt mennyien alkotnak egy párt, mert egyesekről ez lejön, mások kicsit olyan távolságtartóak, megint mások pedig olyan felszabadultak, mintha ma lenne az utolsó esténk, mert holnap már csak a világvége vár ránk. Mindig is érdekelt ez a kapcsolat dinamika, csak soha nem tapasztaltam. - Cho, itt vagyok! – integetek neki mikor megpillantom kijönni a táncolók közül. Gondolom végeztek már, mert Cedricet nem látom, hogy utána jönne, vagy talán csak kerül? Azért gyorsan körbenézek, de nem látok senki mást, aki felém közeledne, szóval… gondolom akkor vége a táncnak, vagy Cho csak inni akar valamit a következő tánc előtt? – Minden okés? – nézek rá kíváncsian. Hat táncolni akarna, akkor most azt kihagyom, most ültem le és lehet, hogy nem táncoltam sokat, de nem is érzek most valami nagy kedvet ahhoz, hogy felkeljek és eljárjam a csárdást.
Egyelőre még mindig nem tudom, hogy mégis mit kezdhetnék ezzel a faramuci helyzettel. Nem akartam elrontani Kyle bálját sem, hiszen annyit mesélt róla, hogy eddig sose sikerült neki jól, hogy eddig mindenki csak átejtette, hogy azért mentek el vele, hogy legalább valaki legyen, aztán faképnél hagyták, hogy senki se foglalkozik vele, hogy... Hát milyen nagyon magányos lehet nem? És most itt volt, jól érezte magát, már talán egy kicsit magabiztosabb is lett, pedig kirúgták a csapatból és mégis. Erre ez az egész... tényleg nem akarom, hogy rossz legyen neki, de azt sem, hogy Cedricnek az legyen, akkor ilyenkor vajon mi a jó megoldás? Bizonytalanul pillantok Kyle irányába, de nem sikerül kiszúrnom a tömegben. Sokan vannak, de remélem, hogy nem azért nem veszem észre, mert elment... csak nem ment el, nem akarom, hogy végül tényleg pocsékul érezze magát, bőven elég, hogy én most nem vagyok épp a legjobban. - Én csak néha nem értem ezt az egészet. Tudod... általában nem a magamfajta lányokért rajonganak. - vonom meg finoman a vállamat. Én nem vagyok olyan magamutogató típus, még csak nem is vagyok nagyhangú. Persze a családom, vagy a barátaim körében más, de úgy általában nem. Rám inkább a visszafogott kedvesség a jellemző. Most sem vettem fel látványos ruhát, nem túl kivágott és a sors fintora, hogy pont ugyanaz a ruha, amiben anno együtt voltam a bálban Cedrickel. Nem olyan gazdagok a szüleim, hogy minden évben újat vegyünk és én egyébként is szeretem ezt a ruhát, kényelmes és szép és még a származásomat is tükrözi. A szavaira nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék. Sok minden várhatna ránk, vagy... várhatott volna? De mégis hogyan térjünk vissza csak úgy a múlthoz, mintha semmi nem változott volna. Úgy érzem, hogy túl sok idő telt el, túl sokat hagytunk ki és fogalmam sincs, hogy ezen még lehet-e vajon javítani. Az a baj, hogy azt sem tudom, hogy szeretnék-e, csak ez a helyzet most rémes, rémesebb, mint gondoltam volna, hogy lesz. - A vége az, hogy valakit akaratomon kívül így is úgyis megbántok. - sóhajtok. Az a mázli, hogy elég gyakorlott táncos vagyok már ahhoz, hogy ez a beszélgetés ne zökkentsen ki, pedig nagyon könnyen esély lenne rá. Nem tudom egyszerűen jobban kezelni a helyzetet, pedig én aztán tényleg nagyon igyekszem. Valaki így is úgy is sérül, bármennyire is meg fogják érteni, és végeredményében nekem se jó sehogy sem, mert mindenképpen bántanom kell valakit. - Pont ezért nehéz... mert neked nem volt ez elég fontos, érted? Visszajöttél, mert elveszítettél, nem azért, mert... - megrázom a fejemet és csak sóhajtok egyet. Azért kellett volna visszajönnie, hogy ne veszítsen el, azért kellett volna visszajönnie, hogy velem legyen, nem pedig azért, mert már megtörtént a baj. Ha egyszer nem voltam elég fontos, akkor máskor ez miért változna? Mi van, ha kap egy nagy lehetőséget? Ha elhívják egy nevesebb csapatba, ha nagyobb hírnévre tehet szert? Én nem tartanám vissza, újra csak nem tenném és ő újra nem venné észre, hogy bánt nem igaz? Még sem húzódom el a simítás elől, sőt én magam lépek kicsit közelebb hozzá. A lassú lépések közepette még az is belefér, hogy a fejemet csak úgy finoman a vállára hajtsam. A szememet is lehunyom pár pillanatig, mintha csak visszarepülnék a múltba, mintha kicsit nem is itt lennék, nem ezekkel a gondokkal. Alig veszem észre, hogy lassan véget ér a szám, csak az ütemváltásra figyelek fel, hogy egy gyorsabb dallam veszi kezdetét, én pedig végül felemelem a fejem és egy gyors mozdulattal törlöm ki a szememből azt a kósza könnycseppet, amit az emlékek idéztek oda. Csak aztán nyomok egy puszit az arcára, amit egy fáradt mosoly kísér. - Köszönöm a táncot Cedric! - ez után lépek hátra, hogy még egy aprót biccentsek és csak aztán tűnjek el a tömegben, hogy megkeressem Kylet.
Bevallom, ahogy közelebb vonom magamhoz, kicsit tartok tőle, hogy nem esik jól neki az érintésem... de hamar megnyugszom, elvégre nem távolodik el tőlem. Elmosolyodom, így azért könnyebb szívvel tudok belekezdeni a mondandómba. Szeretném elnyújtani ezt a pillanatot, amennyire csak lehet, de tudom, hogy még ha végig szótlan is maradnék, a dal végén amúgy is elengedné a kezem. - Emlékszem, annak idején sem hitted el, mennyire szép vagy. Nem véletlenül volt annyi csodálód. - nem is beszélve például Harryről, aki azért valljuk be, nálam is jóval nagyobb hírnévvel rendelkezik. Nem mintha zavarna... kedvelem a srácot, és ezek amúgy is csak nevek, szép története van, de csak azután kedveltem meg igazán, hogy megismertem. Szerencsére azóta Choról is letett, úgyhogy jóban maradtunk. Látom rajta, hogy nagyon meglepődik a szavaimon, pedig nem gondolhatta, hogy ennyire egyszerűen feladom őt... a kviddics még várhat, bőven van időm újrakezdeni később. Egyelőre inkább úszom az árral. Nem tagadom, hogy Cho miatt jöttem vissza, de nem fogom megbánni a döntésem akkor sem, ha nem következik be, amit remélek. Persze nem fog jól esni sem, de valahogy túlteszem magam rajta. Ha nem jöttem volna vissza, egész életemben bánnám. - Nem állítom, hogy egyszerű volna... de meg kell próbálnom. Nem adhatlak fel ilyen könnyedén, mikor még annyi minden várhatna ránk. - legszívesebben kimondanám, mennyire szeretem még mindig, de nem akarom még ennél is jobban összezavarni. Tudja jól, érzi ő is, hogy ami köztünk van, nem múlik el pár szóval. - Csak az számít, hogy te mit érzel. Kyle meg fogja érteni... vagy ha kell, én is. Nem szeretném, ha sajnálatból döntenél. Éreztem, hogy fel fogja tenni ezt a kérdést, mert jogos, csak egyszerűen ez sokkal... bonyolultabb, mint gondolná. - Talán nem. Meglehet, hogy sosem jöttem volna rá, mennyire magányos is vagy. Elvakított a saját életem, amit máig nagyon bánok. Nem tudtam, hogy ennyire boldogtalan vagy velem, pedig számíthattam volna rá, hogy nem mondanád el. Mindig is kímélni akartál másokat, még ha helyettük is kell szenvedned... - óvatosan simítok végig az arcán, de könnyen lehet, hogy evvel túl messzire mentem. Nem kéne ezt tennem, nagyjából el tudom képzelni, mit érezhet a srác a pult mellett, és nem akarom elrontani neki, ha mégis őt választaná... hamarosan azonban vége a számnak, és amúgy is megtudom, milyen érzés. Halkan sóhajtok fel, és finoman közelebb vonom magamhoz. Nem akarok többet beszélni, élvezni akarom a dalunkat, az ölelését, az érintését... elfelejteni, hogy már nem vagyunk azok, akik előtte voltunk.
- Azért én nem tudnám magamat másik házban elképzelni, úgyhogy nálam azért olyan nagyot nem hibázott. - mosolyodom el. Nálam tényleg nem volt gond, reméltem, hogy ide kerülök majd, mert a Hollóhát valahogy tényleg hozzám passzoló ház. Nem illenék igazán máshová, a Griffendél bátrai, vagy a Mardekár gonoszai... és még a Hugrabug bohókásai sem olyanok, mint én. Nálam a Süveg nem tévedett semmit sem. - Oké, akkor edzünk majd együtt, és szépen felfejlesztünk, aztán már nem lesz egy csepp önbizalomhiányod sem, és visszakerülsz a csapatba. - bizakodó vagyok, főleg, ha másról van szó, mert azért esetemben ez nem nagyon van meg sajnos. A legutóbbi meccs se sikerült valami jól, nem igazán érzem magamban mostanában azt az erőt, amivel... tarolni lehetne. A végén még engem is kitesznek a csapatból, aztán majd gyakorolhatok Kyle-lal, vagy... tényleg kéne egy B terv? A szüleim is ezt erőltetik, még Marietta is ezt mondta, talán... tényleg kéne egy B terv, de fogalmam sincs, hogy miben vagyok még jó, vagy mi az, ami érdekel. - Szerintem jó vagy, láttalak már játszani, csak pikkel rád a csapatkapitány, az mindenkivel előfordul. - még ha amúgy meg is értem, hogy nem valami kellemes dolog. Én se lennék oda az örömtől, ha bárki is pikkelne rám, de ő attól még jól játszik, az a fontos, hogy ezt elhiggye nekem. - Máskor is lehetnél magabiztosabb, vagy... ezt ne én mondjam? - a mosolyom viszont elég hamar eltűnik, mert hát arra nem számítottam, hogy sikerül pont Cedricet kiszúrni, ahogyan közeledik felénk. Nem... rá végképp nem számítottam. Még azon se vagyok túl, hogy szakítottunk, de hogy most betoppan a bálra... Kicsit úgy érzem magam, mint aki hirtelen csak úgy sodródik az árral, és nem tudja, hogy mégis mi a fenét tegyen. Pár pillanat múlva már Cedric kezét érzem az enyémen, Kyle felé még próbálok egy elnézést kérő mosolyt dobni, de már az is alig sikerül. Megdobban a szívem, amikor közelebb húz magához, de nem ellenkezem, butaság lenne, hiszen nem utálom, én csak... nem tudom, hogyan is kezeljem ezt az egészet azt hiszem. - Persze, hogy emlékszem. Én... fel se fogtam, hogy engem hívtál fel a bálra, olyan sokan irigykedtek. - halványan elmosolyodom. Hát hogy ne emlékeznék. Azért nem veheted semmibe azt, akivel múltatok van, vele pedig nekem nagyon is van, és nem is túl rövid. Ezt a múltat próbáltam elfeledni, de most helyette itt van és... miért érzem úgy, hogy tényleg nagyon fontosakat akar mondani? És miért érzem úgy, hogy ez... csak nagyban meg fogja nehezíteni a dolgomat? Döbbenten hallgatom a szavait, talán csak a gyakorlat miatt nem állok meg tánc közben és valahogy a lendület, meg a lábam csak úgy visz tovább, de attól még eléggé elkerekedik a szemem. Jól sejti, próbálok én közbeszólni, de esélyem sincs, és fogalmam sincs, hogy szegény Kyle mit gondolhat, ha ezt most látja. Én nem akarok rosszat neki... neki sem, senkinek sem és most határozottan elkezdett minden tökéletesen összekuszálódni. Valahogy érzem, hogy a szavainak ez lesz a vége, hogy kezdjük újra. - Szerinted ez ilyen egyszerű? Én... itt van Kyle, vele jöttem a bálba, és most te... - ide-oda kapkodom a tekintetemet. Komolyan úgy érzem, hogy ez az egész most sok, hogy fogalmam sincs, hogyan kéne reagálnom. Szeretem... igen, de túlságosan rémes volt ez az elmúlt pár hónap, és akkor most csak úgy tegyünk úgy, mintha nem lett volna és felejtsem el Kylet? Lehet, hogy ő illik hozzám, Marietta is mondta, hogy hasonlóak vagyunk. Cedric magabiztos és körül rajongják, ő... olyan sok mindenben kiemelkedik, én sose leszek ilyen. - Akkor is visszajöttél volna, ha nem jutok erre a döntésre? - bököm ki pár pillanatnyi hezitálás után, mert hát... eddig ez fel sem merült benne, csak most, amikor már döntöttem? Ez így... komolyan nem fair. Miért nem pár hónap után jött rá? Miért nem akkor, amikor nem lehettünk együtt nyáron és aztán a sulit egyedül folytattam, miért nem akkor gondolt rá, hogy visszajön, hogy nem akar nélkülem lenni?
Talán nem kellett volna ilyen váratlanul felbukkannom, mert azt hiszem, a vért is megfagyasztottam Choban, ahogy megpillantott... szóval nem számított rám. Persze szakítottunk, nekem pedig épp valahol távol kéne lennem, de azért mégiscsak reménykedhetett, nem? Ha nem is tette, mélyen legbelül azért várt rám. Elmosolyodom kétségbeesett arcát látva, tekintete mintha ide-oda cikázna köztem és a másik srác közt, mintha aggódna érte... és ez a megjegyzés... tényleg ennyire aggresszívnak tűnök? Halkan felnevetek a srác válaszán, pedig nem hiszem, hogy viccnek szánta. Barátian meglapogatom kicsit a vállát, de válaszra nem nagyon méltatom, azért élje már túl, hogy pár percre elszakítom Chotól... Finoman karolom át a lány derekát, hogy csatlakozzunk a táncoló tömeghez... pont ahogy régen, most is jó pár szempár követ minket, amennyire a Roxfortot ismerem, már amúgy is mindenki tud a szakításunkról. Talán arról is, ahogy Roxmortsban bömböltem, de őszintén remélem, hogy ennek azért nem volt sok szemtanúja. Kissé talán közelebb vonom magamhoz, mint ahogy az etikus volna, de egy pillanatra sem szorítom, bármikor távolodhat, ha kényelmetlennek érzi a helyzetet. Mielőtt válaszolnék, halványan elmosolyodom és magamba szívom az illatát. Hogy is ne törne rám a nosztalgia...? - Emlékszel az első táncunkra? Legalább annyira furcsán érzem magam most... örülök, hogy rám szántad ezt a pár percet... - hálásan pillantok rá, elvégre nyilván vagy ezer kérdéssel fogják elárasztani, ha egyszer vége lesz a bálnak, és amúgy is visszautasíthatott volna. - Rengeteg mondandóm van, de fogalmam sincs, hol kezdjem. Felsóhajtok, miközben próbálom összerakni a gondolataimat, kevés időm van, és egyszerűen annyi mindent el akarok mondani neki. - Kiléptem a csapatból, és egy időre otthagytam a kviddicset. Még sok minden vár rám, és úgy érzem, hogy vissza kellett jönnöm a Roxfortba, hogy el tudjam rendezni az érzéseimet... természetesen megértelek, és nem akarlak letámadni, az utóbbi időben hanyagoltalak, pedig fontos vagy számomra, és szeretném, ha tudnád ezt. - sejtem, hogy közbe akarna szólni, úgyhogy finoman az ajkához érintem az ujjam, és megrázom a fejem. - Hagyd, hogy befejezzem. Tudom, hogy rengeteg idő eltelt, és hogy nehéz lesz kiengesztelnelek, de... szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. Ha újrakezdhetnénk. Mit gondolsz, tudnál még egy esélyt adni kettőnknek? - megrázom a fejem, ez így nem jó, ha siettetem, csak még jobban megijed. - Várj, erre inkább ne válaszolj. Ha eljön az ideje, megkérdezem újra. Előre is sajnálom, de azt hiszem, egy kicsit zavarni foglak a következő hetekben. - vigyorgok rá aranyosan, na igen, nem tervezem, hogy könnyen lemondanék róla. Hogy egyáltalán lemondanék róla... Soha többet nem adom fel a szerelmünket.
A hozzászólást Cedric Diggory összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-11, 12:01-kor.
- Hát… nem lepődnék meg azon, ha a Süveg csak úgy találomra mondana mindent. – apa szerint is az csak egy hülye süveg, de persze azért nem örült annak, hogy a Hugrabugba kerültem, pedig sejthette volna. Ő Griffendéles volt, bátor, Adam nagyratörő Mardekáros, én meg egy… kétbalkezes Hugrabugos vagyok. Kissé eltörpülök mellettük. - Nem is hittem volna, hogy ilyen vagy. – nem, tényleg nem, csak gondoltam rákérdezek, mert érdekelt a dolog, de végül is ezzel a két emberrel is kétszer tapasztaltabb nálam, szóval… nem is tudom, hogyan kéne éreznem, mert körülbelül ezernyi dolog kavarog bennem, és amint megpróbálok az egyikre figyelni, máris újabbak terelik el a figyelmemet. - Ez jól hangzik, de… csakis akkor, ha veled edzek. Annak még értelme is van. – na igen, mert én nem a kviddiccsel akarok később foglalkozni és bár annyira nem vagyok jó, de talán edzhetne velem Cho, annyira azért nem vagyok rossz, hogy ez ne legyen megoldható, bár más kérdés, hogy neki ehhez van-e kedve. Én szerintem jól játszik, nem baj az, hogy a múltkor nem kapta el a cikeszt, az ilyen megesik, ez van, bele kell törődni, egyszer lent egyszer fent, ő most lent van, de a következő meccsen már fent lesz, ebben teljesen és százszázalékosan biztos vagyok. – Nem hinném, annyira nem vagyok jó, hogy hiányozzak. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, azért nem halnak bele a hiányomban, szóval… szép volt ameddig tartott és kész, Zacharias pedig remélem hamar eltűnik majd a suliból, mert nem igazán akarok már vele összefutni, és nem azért mert félek tőle. Simán csak nem bírom. - Tudok én ilyet is! – nagyon sok mindent tudok, a közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem vagyok béna és ügyefogyott. Persze, vannak fura dolgaim, de kinek nincsenek? Babonás is vagyok, néha sokat beszélek és teljesen értelmetlen dolgokról, de ennek ellenére én még mindig normális vagyok, még ha nem is hiszik el mások. Én viszont Cho-val ellentétben nem veszem észre a közeledő Cedric-et, nem is hittem volna azt, hogy eljön, szóval azzal a magabiztos nyugalommal jöttem ide, hogy ezt a mai napot még tuti túlélem, csak akkor fagy meg pár pillanatra a vér az ereimben mikor megszólal és óvatosan odapillantok a hang forrása felé. - Igen… ezt én is tudom. – pillantok pár pillanatra mikor Cho kimondja a nevét, majd vissza Cedric felé. – Miért van választásom? – viccnek szánom a dolgot, de persze elég gyenge, viszont engedem én Cho-t, hadd menjen, bár szerintem már fél lábbal Cedricnél volt, szóval… igazából csak formaság volt megkérdezni a srácnak azt, hogy elkérheti-e őt. Végül is ő Cedric Diggory, a Roxfort bajnoka, én meg Kyle Evans vagyok, a srác aki griffszarban hempergett. Ezt azért nem igazán írnám ki egy kitűzőre. Persze, azért vágom én azt, hogy nem kéne ott állnom mellettük egész végig miközben táncolnak, szóval amint észbe kapok már szedem is a lábamat, hogy eltűnjek a tömegben és kikössek azon asztal mellett, ahol a piák vannak. Ha már úgy fest, hogy meghalok ma, úgy haljak meg, hogy iszok valami alkoholfélét. Jó, talán nem halok meg, de… bakker, én nagyon nem így terveztem ezt.
- Tudom, és egy Hugrabugos is lehet okos és szorgalmas, de valami alapján csak beoszt minket a Süveg nem? - persze nem tudom, tényleg nem, nem, nem vagyok én Süveg ügyben profi, de mégis okkal van meghatározva, hogy melyik háznak mik a jellemzői, és én azért azt hiszem elég jól beleillek az Hollóhátasok közegébe. Persze vannak olyanok is, akik eléggé... nem is tudom univerzálisak, sok mindenben jók, ezért nehéz őket egy helyre betenni, viszont olyanok is, akik meg kevés dologban és ezért nehéz kitalálni, hová valók. - Szóval csak az a lényeg, hogy tudd, én... nem vagyok olyan, hogy ide-oda csapódom, vagy ilyesmi. - tényleg nem akarom, hogy ezt gondolja rólam, mert előtte amúgy is csak két srác volt. Jó van, akinek ennyi idős korára egy sincs, de... nem is sürgettem én semmit. Na jó, talán egy kicsit, olyan ragaszkodó típus voltam mindig is, szóval persze vágytam rá és ezért is értelmeztük túl Rogerrel azt, ami csak barátság volt, de akkor még elég fiatal is voltam, mostanra már sikerült felfogni, hogy mikor érzek ténylegesen valamit. Már nem tapogatózom annyira a vak sötétben, ha szerelemről van szó. - Attól még játszhatsz, maximum nem az edzéseken, vagy majd edzem én veled, nekem amúgy is kéne még fejlődni, a legutóbbi meccs is ezt mutatta. - hát igen, nem töltött el túl nagy önbizalommal az, hogy nem sikerült elkapni a cikeszt. Tudom, hogy a kviddics ilyen, nem lehetsz mindig mindenkor jó, de Krum mindig jó, én viszont... hát nem kifejezetten mondanám. Végül is érthető, ha ezek mellett nem akarnak engem felvenni már most egy nagyobb csapatba. Van még mit fejlődnöm, sőt lehet, hogy... soha nem fejlődök fel olyan szintre, hogy tényleg kelljek majd igazán egy rendes csapatnak. - Járj utána, mert akkor jövőre még visszakerülhetsz a csapatba, ha rendez csapatkapitányotok lesz. - nem teszem hozzá, pedig nagyon ott van a nyelvem hegyén, hogy mondjuk olyan, aki... nem akarja azzal tanítani játszani a hajtókat, hogy gurkókkal akarja kikészíteni őket, mert ez szerintem akkor sem valami jó taktika, és igenis nekem nem tetszett, mert Kylenak komoly baja is lehetett volna. Egy teendője van már csak, hogy kitalálja, hogy mivel akar foglalkozni és talán így még könnyebb is lesz neki, hiszen legalább több ideje lesz próbálkozni, úgyhogy mindenképpen drukkolok neki és szívesen segítek is. - Micsoda magabiztosság! - igen, sikerült eljutni oda, hogy már megy a mosoly, egészen széles, neki pedig már egész jól megy ez az egész, még ha nem is gyakorolt olyan sokat azóta. Nem félek, hogy rálépne a lábamra, vagy ilyesmi. Amikor viszont meglátom a közeledő Cedricet... na sikerül kissé lefagyni, így lehet, hogy ha Kyle nem figyel annyira meg lesz az a láblelépés, mert én úgy állok meg zene közben, mintha a villám csapott volna belém, ami valahol stimmel is. A "Mit keres itt?"-től kezdve a "Miért nem a csapattal van?"-on át mindenféle kérdés szökken azonnal a fejembe és őszintén szólva csak hápogok, amikor felfogom, hogy nem is kerül el minket, hanem... hanem lekér. Tudom, hogy nem kéne így viselkednem talán, mert ettől még nem lettünk örök ellenségek, de... Láttam rajta, hogy totál ki volt borulva legutóbb. - Cedric... - oh gratulálok, igen tudom a nevét! Profi vagyok igaz? Nem hiszem, hogy Kyle ne tudná, hogy kiről van szó és azt sem hiszem, hogy Cedric nem tudja, hogy kivel táncolok, mert mondtam neki, hogy mással jövök. Kissé azért aggódó pillantással siklik a tekintetem Kyle felé, de tudom milyen, nem fog nemet mondani, mert... nem az a típus. - A következő tánc rendben? És mit keresel... itt? - pillantok rá, akkor amikor már elengedtem Kylet és bizonytalanul követem még pár pillanatig az alakját, ahogyan távolodik, végül pedig visszafordulok Cedric felé. Nem gondoltam, hogy eljön sőt biztos voltam vele, hogy a csapattal fog majd valami karácsonyi banzájon részt venni, valami kötelező dolgon.
Ismét megtorpanok az ajtó előtt, belül tombolok, a szívem a torkomban dobog, a kezeim remegnek, mégis komoly tekintettel bámulok előre. Egy-két diák már furcsán néz rám, összesúgnak mögöttem az emberek, és rájövök, hogy kissé útban állok, úgyhogy odébb lépek, és hagyom, hogy bemenjenek előttem. Nekem ugyanis még össze kell szednem magam. Soha nem izgultam még ennyire, még az első randinkon se, elvégre bár már akkor is nagyon kedveltem, még nem tudtam, hogy ez életreszóló lesz. Most azonban itt állok, frissen mosakodva, öltönyben, illatozva, ugyanis nincs több önsajnálat, vagy szomorkodás. Azért vagyok itt, hogy visszaszerezzem őt, mert bármit képes lennék megtenni érte... sokkal fontosabb számomra, mint bármelyik kvidiccs csapat. Elvégre annyiféle jövő állhat előttünk, nekem pedig ő a biztos pont, el sem tudom képzelni, hogy létezhetnék nélküle. Nem arról van szó, hogy annyira magabiztos lennék... de tudom, hogy még mindig szeret. Ez a tudat pedig elég volt ahhoz, hogy kilépjek a csapatból, megköszönjem az elmúlt évet, és egyenként vegyek búcsút a társaimtól, akik a barátaimmá váltak az utóbbi időben. Ők vezettek rá, hogy mit jelent felnőttnek lenni, mi az a kötelesség, és milyen, amikor az életed bízod egy rakás ismeretlenre. Éppen ezért már nem bánom a döntésemet, ahogy a mostanit sem fogom, mert nem mondok le Choról. Lassan, elszánt tekintettel belököm magam előtt az ajtót, egészen elvakít az a fényár, ami a terem díszítéséből fakad, és le a kalappal a szervezőknek, csodálatosan néz ki. Valójában nagyon kedvelem ezt az ünnepet, most mégis csak átfutok tekintetemmel a termen, egyetlen lányt keresve, és hamarosan ki is szúrom őt. A mosoly abban a pillanatban lekopik az arcomról, elvégre hogyan is felejthettem el, hogy nem egyedül jött... és ez persze partnerrel is jár, méghozzá Kyle személyében, ha jól emlékszem. Csak halvány emlékeim vannak a srácról, és a maró féltékenység, ami most eltölt, legalább annyira megbotránkoztat, amennyire szégyennek érzem. Nem mintha haragudhatnék rá... legalább rendes srácnak tűnik, és ahogy Chora néz... remélem, hogy csak számomra ilyen egyértelműek az érzései. Akaratlanul is elindulok feléjük, és ahogy közeledem, egyre inkább kívülállónak érzem magam. Jó pár tekintet ragad a hátamhoz, de most nem törődöm velük, még látom, ahogyan Cho megszorítja a fiú kezét, majd eltűnnek a szemem elől. Tényleg itt kéne lennem? Csak egy pillanat erejéig engedek helyet a kétségeknek, míg meg nem pillantom a táncoló párost. Én tényleg próbálok nem haragudni a srácra, de azért vegye már le a kezét a bará... az exbarátnőmről. Halkan felsóhajtok, halványan elmosolyodom, és végre melléjük érek, azt hiszem a látványom elég hozzá, hogy mindketten döbbenten álljanak meg, én pedig ki is használatom a helyzetet. - Elkérhetem egy pillanatra? - finoman érintem meg Cho csuklóját, elvégre ujjai már a fiúéba kulcsolódnak, és előbb sokatmondóan rápillantok, aztán a partnerére emelem a tekintetem. Nincs semmi fenyegető a hangomban, de azért némileg éreztetem, hogy jobban tenné, ha igent mondana... - Nem akarom elrontani az estéteket. Csak egy perc az egész. - fordítom a figyelmem ismét a lányra, elvégre talán ismer annyira, hogy tudja, nem állnék ilyen kicsinyes bosszút rajta, én tényleg csak beszélni akarok vele. Persze van némi hátsó szándékom is avval, hogy elrángatom a srác mellől, de pontosan tudom, hogy semmit nem tehetek ellene, és nemsokára ismét a karjai közt végzi. Legalábbis ma este...
- Ugyan, nem csak a Griffendélesek lehetnek bátrak, ez hülyeség. – mondom, ahogy megrázom a fejemet. Na igen, apa szerint a Teszlek Süveg azért mégiscsak egy hülye Süveg és kész, nem valami szuperjós, aki majd a fejed méretéből megmondja neked, hogy milyen ember is vagy, és milyen sors vár rád. Szóval a Süveg csak mond valamit és kész, semmi jelentősége nincs annak, nem ő dönti el, hogy mi lesz velünk, csakis rajtunk múlik. Apám szerint, de azt hiszem engem tökéletesen sikerült beosztani a megfelelő házba, mert hát… Griffendélesnek olyan lennék mint halottnak a csók, Hollóhátasnak lusta vagyok, Mardekárosnak pedig nem elég gonosz. - Oké, ha te mondod, akkor elhiszem. – adom be a derekamat végül mosolyogva egy nagy sóhajjal, ami persze csak a látszat miatt van, azért mégsem olyan nagy fáradság beismerni azt, hogy szórakoztató vagyok, bár soha nem mondanék magamra ilyet, nem vagyok annyira nagyra magammal, sőt, az önbizalmam valahol…. várjunk csak, nem is létezik. - Aha, egyetértek, akkor van értelme a párkapcsolatnak, ha… biztos vagy. – bólintok egyet, igazat adva neki, mert hát… majd pont én fogom megmondani, hogy mi kell egy párkapcsolathoz, igaz? Eddig csak a kutyámmal voltam gazda-kutya viszonyban, szóval ennyit erről, én aztán nem fogom magamat leégetni azzal, hogy beismerem, még soha az életben nem is volt semmiféle kapcsolatom. Már sokan így is elég furán néznek rám, hát még ha ezt is megtudnák… nem, inkább ne tudják meg és kész, az úgy sokkal jobb, mert nem akarok a folytonos piszkálódások tárgyává válni, elég nekem már az is, ami most van néha. - Persze, de attól még nem valami jó. A kviddics kikapcsolt, szerettem játszani. – rántom meg a vállamat. Oké, nem akarok híres kviddics játékos lenni, ez tény, de attól még nem valami jó érzés az, hogy csak úgy kihajítottak engem a csapatból, mert hát…reménykedtem én azért abban, hogy nem így lesz vége, hogy Zacharias megenyhül, de mint kiderült, esélytelen, pikkelt is rám, szóval… így jártam, de nem akarok én emiatt siránkozni, éppen ezért nem is verem nagy dobra a dolgot. Nem csak engem rúgtak ki a történelemben a kviddics csapatból, legalábbis nagyon remélem, mert ebben nem akarok első lenni. – Hát… nem is tudom, talán jövőre lesz egyetemista… talán. – rántom meg a vállamat megint. Na igen, gőzöm nincs arról, hogy Zacharias egészen pontosan hány évfolyammal van felettem, de ha minden igaz, akkor eggyel mindenképpen, szóval szerintem jövőre simán egyetemista lesz, mert híres kviddicsezőnek nem valami tehetséges, persze, én sem, de ő még annyira se, nem is értem, hogy miért pont őt választották kapitánynak. Cedric sokkal inkább volt kapitány, mint ez a tökkelütött Zacharias. - Igen, igazad van, majd… ezt fogom csinálni. – mondom mosolyogva. Na igen, azt még mindig nem sikerült kitalálnom, hogy mi a fészkes fenéhez is akarok kezdeni, ha felnőttem. Mert egyelőre elégé úgy néz ki, hogy semmihez nem vagyok elég jó, de talán elmehetnék valami gyógyító féleségnek, akkor besegíthetnék a Gyengélkedőn is, ha jól tudom, akkor pár háztársam szokott ott besegíteni, szóval legalább nem egyedül lennék, és ha nem vagyok egyedül, akkor az már fél siker, legalábbis én így élem meg. – Benne vagyok, mutassuk meg, hogy kell ezt csinálni! –bólintok egyet mosolyogva, és közelebb lépkedek Cho-val a táncoló diákok tömegéhez, hogy aztán most már jóval gyakorlottabb mozdulatokkal táncoljak, mint a múltkor.
- Persze volt, aki nem volt kedves, de azért tudod a Roxfortnak elég nagy híre van és igyekeztünk olyan boltokat választani, ahol ismerjük az eladó stílusát nagyjából. Akiről eleve tudtuk, hogy nehéz eset azt inkább kihagytuk Astriddal, annyira nem vagyunk bátrak, nem vagyunk Griffendélesek. - mosolyodom el szélesen a végére. Nem csak a Griffendélesek lehetnek bátrak, ezzel tisztában vagyok teljesen, nem is arról van szó, hogy úgy gondolom, hogy mi akkor már nem is lehetünk azok. Vannak bátor Hollóhátasok is, de mi eleve kicsit jobban átgondolunk mindent, úgyhogy eleve nem megyünk bele olyasmibe, ami eleve nem megoldható. Csak okkal kerültünk ebbe a házba, hogy okosan oldjuk meg a fennálló akadályokat. - Megy Kyle, tényleg megy. - bólintok is hozzá megerősítésképpen. Tényleg megy neki, szórakoztató a társasága és vicces, simán el tudja feledtetni velem azt, ha baj van, ami határozottan érzékelendő, és nagyon is pozitív tulajdonság, tényleg nem értem, hogy miért nincsenek körülötte többen, hogy miért nem keresik a társaságát többen. A szavaira már csak a mosolyom a reakció, hiszen viccelünk ezekkel a hasonmásokkal. Biztos izgalmas lehet egyébként, ha valakinek van egy ikertestvére, és ha még több... hát az csak még inkább. Nem tudom, hogy én örülnék-e neki, néha úgy érzem, hogy belőlem egy is épp elég, így is elég bizonytalan vagyok sokszor, félő, hogy ha kettő lenne belőlem az már dupla bizonytalansági szintet eredményezne és az nem lenne jó hatással a körülöttem lévőkre. Így is néha nehéz az önbizalmamat értelmes szinte tornászni. - Így már értem, de nem... én nem vagyok olyan, nem keresem sokat az igazit, szerintem rövid idő alatt nem is lehet eldönteni valakiről, hogy az igazi-e. Eleve nem érdemes belemenni egy kapcsolatba, ha erre az ember nem lát esélyt. - szóval én nem támogatom azt, hogy két hetente az ember párt cseréljen. Tudom, hogy sokan így csinálják, mert mi még fiatalok vagyunk és nem tart semmi sem túl hosszú ideig, de szerintem ez akkor se jó így. Akkor legyél együtt valakivel, ha tényleg számít, ha tényleg fontos neked, és akkor nem is fogsz két hét után eltűnni mellőle, maximum ha hosszú távon nem megy, mint... mint nekem Cedrickel, a körülmények miatt. - De ez azért nem a világ vége, mármint... értem, hogy rossz most neked, de azt mondtad nem ez a vágyad, hogy híres kviddics játékos legyél, akkor azt az idődet mondjuk tudod másnak is szentelni. - jó tudom, nem lesz ettől még sokkal jobb neki, főleg hogy kitették és nem ő döntött úgy, hogy hagyja az egészet, de... Nincs de, megértem őt, csak azt nem akarom, hogy azt higgye e miatt én most kevesebbnek tartom, vagy bármi, mert ez természetesen egyáltalán nincs így. Nem kötelező mindenkinek kviddics csapatban játszani. - Ő most hányadikos egyáltalán? Jövőre is még itt lesz? - mert ha nem, ha pl. egyetemista lesz, akkor még van egy éve Kylenak akár, hogy a csapatban lehessen nem? Én ha most nem érek el valamit ebben az évben, akkor már annyi, az egyetemi évek alatt nem játszhatok, na... azt nem tudom, hogyan fogom elviselni, pont e miatt nehéz eldönteni, hogy mi legyen. - Kitalálhatnánk valamit, legalább több időd lesz kitalálni, hogy mi érdekel, az még amúgy sincs meg. - bátorítóan mosolyodom el, kicsit meg is szorítom a kezét utána nyúlva. Nem hiszem, hogy ez olyan rendkívül zavarba ejtő gesztus lenne, sőt, ha már amúgy is ezt meglétem, akkor... - Na mit szólsz, megpróbáljuk azt a táncot és megpróbáljuk elfelejteni a sok... zűrös dolgot? - az lenne az igazi, az italt már megtaláltuk, jöhet a tánc, érezzük ma jól magunkat, mert az mégis csak kijár igaz?
- Hát, azért gondolom be kellett dobni magatokat, anya szerint a támogatók elégé… szemetek is tudnak lenni. – anya mesélte, hogy régen egy csomó férfi támogató csakis úgy járult hozzá a gimis bulikhoz, ha ők is jöhettek táncolni a sok fiatal lány közé. Ami valljuk be, elég undorító, legalábbis elképzelni azt, ahogy egy hájas ötven éves fószer táncol anyámmal… nos fúj, nagyon nagy fúj. - Akkor jó, próbálkozom tartani a színvonalat. – mosolygok rá szaporán bólogatva közben. Alapjaiban véve vicces srácnak tartom magamat, szeretek másokat jó kedvre deríteni, de nekem is vannak azért olyan poénjaim, amiket mások nem értékelnek, és hát…gyakran van ilyen sajna. - Naná, páros lábbal rúgnám őket ki, ha engem nem kedvelnek, akkor őket, vagyis… magamat sem kedvelhetik. – mondom mosolyogva. Persze, ez csak vicc, nem hinném, hogy bárki szívesen a bőrömbe bújna, nincs egy arany életem sajnos. A suli átlagos, senki sem kedvel különösebben, elégé magam vagyok, a szüleim se gazdagok, bár állati jó fejek, mikor anya éppen nem arról faggat, hogy állok a lányokkal. Bár most lehet abbahagyja, mert eddig mindig szekáltak, de most itt van Cho, és tudom én, hogy ez csak egy bál meg minden, de végül is eljött velem, ami jó jel, nem? Ilyen se történt még velem. - Mi? Nem, én nem, csak… tudod, van aki sokat keresi az … igazit. – rázom a fejemet hevesen. Nem, dehogy, én soha nem nézném olyannak, remélem ezzel ő is pontosan tisztában van, bár kicsit meglep az, hogy eddig csak két sráccal volt együtt, bár az nem lep meg, hogy mindkét srác nálam jóval nagyobb súlycsoportot képvisel. Rogers-et se mondanám éppen egy pehelykönnyű embernek, Cedric meg… ő volt a bajnokunk, szóval elég népszerű volt meg minden, Cho-nak biztos tetszett az, hogy ők voltak a suli sztárjai úgymond. Az álompár, legalábbis én mindenhonnan ezt hallottam régebben. Hát…csak voltak az álompár. - Áh, persze, Abi… jó forrásaid vannak. – mondom elmélyülve a saját gondolataimban. Lesz egy kis megbeszélnivalóm Abi-vel, ha látom majd újra, mert nagyon nem jó az, hogy csak így elmondta ezt. Pont a bál előtt! Eddig kviddics csapat tag voltam, együtt játszhattam a menő fickókkal, most meg már vizet sem hordhatok nekik, ez pedig nem vett rám valami jó fényt, szóval… valahogy ki kell köszörülni a csorbát, mert nem szabad, hogy Cho azt higgye, még csak a kviddics csapatba sem vagyok elég jó, Nagyon is jó voltam, csak Zacharias úgy döntött, hogy inkább kirúg, mert talált olyanokat, akik tisztára nyalják a seggét. – Nem, amíg Zacharias a kapitány biztos, hogy nem. – rántom meg a vállamat. Na igen, nehéz úgy csapat tagnak lenni, ha pikkel rád a csapatkapitány, de ehhez már szinte hozzászoktam, Zacharias soha nem kedvelt engem különösebben, ezt elfogadtam már rég, éppen ezért nem is bánkódtam és bánkódok most sem a dolog miatt. – Mindegy, annyira nem érdekes, majd találok valami elfoglaltságot helyette. – mondjuk segítek Hagridnak, vagy… valaki másnak, elfoglalom én magamat valahogy, nem fogok azért siránkozni, mert kirúgtak. Van ilyen, velem is megtörtént, számítottam rá, csak a szüleim meg ne tudják, mert ők nagyon örültek annak, hogy valamiben jó is vagyok.
- Szerencsére elég kedves volt mindenki, úgyhogy nem volt nagyobb gond. Persze volt, akinek nem tetszett az ötlet, de a többség ha kevéssel is de támogatta a mi kis bálunkat és azt majd meglátod. Apróságok, nem kell nagy dologra gondolni. - mosolyodom el. Látom én, hogy nagyon kíváncsi, amivel persze nincs gond, lehet nyugodtan kíváncsi. Igazából még én se tudom, hogy mi lesz majd abban, amit választok és ez a jó ebben. Nem csak mi voltunk körúton Astriddal, meg a csomagolást se csak mi csináltuk meg, úgyhogy még számomra is meglepetés lesz majd az, amit sikerül találni, de úgy is tudom, hogy bármi is lesz majd örülni fogok neki. - Sosincsenek rossz vicceid, nekem legalábbis tetszenek mindig. - szerintem ezt ő is láthatta eddig is, mindig gond nélkül sikerült neki jó kedvre deríteni, akármennyire pocsék hangulatom is volt. Legutóbb is, amikor épp elbujdostam a világ elől, simán sikerült elérnie, hogy visszamásszak az emberek közé, szóval megy ez neki, nincsenek egyáltalán rossz viccei, szeretem én őket nagyon is. - Oh, naná, hogy jó fejek, vigyázz, nehogy őket kedveljék meg jobban a végén, bár ezek szerint inkább kitennéd a szűrüket. - vigyorodom el. Igen, pont erről beszélek, lehet vele viccelődni mindenfélén, amitől nagyon is jól érzem magam, és jobb lesz a kedvem, most is már sokkal jobb, mint eddig volt. Persze attól még a gondok megmaradnak, de határozottan jobb a helyzet, ha legalább nem gondolok annyit rájuk, gondolom ezzel minden ember pont ugyanígy van. Azért az kicsit meglep, hogy ilyesmiket kérdez végül is a pasizási szokásaimról, bár talán érthető, csak hát az ember gondolom nem túl gyakran tárgyalja ki az exeit a jelenlegi kiszemeltjének, vagy hogy fogalmazzak. - Nem, dehogy volt sok srác? Olyannak nézel engem? Roger után Cedric volt. - nem vagyok azért én annyira könnyű vérű és igazából Rogerrel is főként barátok voltunk, az alakult kicsit valami mássá, vagy hittük valami másnak, mert nem igazán értettünk még az egészhez. De aztán Cedric jött, bár tény, hogy nem sokkal utána. Nem igazán voltak üresjárataim, hiába mondta Aman, hogy önálló nőnek kéne lennem, aki nem függ folyton attól, hogy valakivel legyen. Én sem akarok függni, de hát szeretek valakivel lenni. Nem jelenti ez azt, hogy válogatás nélkül akárki jó, hiszen szerettem Cedricet és Rogert is akkoriban, de egyedül lenni akkor sem jó. És azért most is elég sokáig húztam úgy, hogy végül is volt valakim, közben meg még sem, tehát azt mondhatom, hogy azért kitartó vagyok, ha valakit a páromnak mondhatok, nem csapongok gyorsan ide-oda, csak hogy ne legyek páratlan. - Tudod a legjobb barátnőm húga a csapat... a volt csapatodban játszik, Abigail, és ő mondta, onnan jutott el hozzám. - nem akarom, hogy rosszul érezze magát a miatt, hogy én most erről tudok, mert ettől még nem lesz kevesebb a szememben, remélem, hogy ezzel azért tisztában van. Kedvelem és nem azért, mert a kviddics csapat tagja, hanem önmaga miatt. - De jövőre akár visszakerülhetsz nem? - csak mondjuk gyakorolnia kell, vagy kell egy másik csapatkapitány, aki nem pikkel rá, az is egy lehetőség.
- Ügyesek vagytok, a támogatók keresése elégé…. nehéz tud lenni. De milyen ajándékokról van szó? – egy régi nagyon rossz szokásom az, hogy az ajándék szó hallatán feldobódom elégé. A szüleim régen elhalmoztak mindenfélével, most már sajnos nem teszik, de ha meghallom, hogy ajándék, akkor muszáj megtudnom, hogy miről van szó, mert tudom én, hogy a meglepetés a lényeg, de a meglepetéseket ez esetben utálom, szóval… az ajándék egy elégé kényes pont, bár nem rossz értelembe véve, hanem csakis jóba, nagyon jóba. Szóval kíváncsi vagyok elégé, hogy mégis milyen ajándékról beszélt Cho, mert gondolom elégé ott lehet a szeren hiszen a bál is király eddig. - Áh, rossz vicc volt, majd gondolkodok valami sokkal jobbon is. – bólintok mosolyogva. Na igen, kell az, hogy feloldódjunk, neki és nekem is, szóval minél előbb találunk valami alkoholtartalmú valamit, annál jobb lesz mindkettőnknek. Én amúgy is elégé izgulós típus vagyok, ezzel nem tudok mit kezdeni, de ez most nem olyan bál, mint mondjuk volt tavaly. Tavaly eljöttem egy lánnyal, aki már az első két percben eltűnt, konkrétan egyedül végigtáncoltam és ültem az egész bált, de most itt van Cho, és ha én béna vagyok, akkor elrontom az ő bálját, mondhatni ez egyfajta nyomás rajtam… - Biztos jó fej fickók lehetnek, de jaj nekik, ha összefutunk. Ez a suli túl kicsi két, vagy több Kyle Evans-nek. – mondom nagyon komolyan, bár a végére azért elvigyorodom. Na igen, szerintem senki nem akarna a hasonmásom lenni, vagy ha mégis, akkor annak valamit tettek az italába, mert semmi jó nincs abban, hogy valaki olyan legyen, mint én. Nem veszik észre, elfelejtik, konkrétan senkit sem érdekel. Vannak jó fej szülei, meg egy tesója, aki bár ritka nagy barom tud lenni, de azért jó fej a maga módján. Mondták már nekem, hogy a bátyám elégé…kötekedő, de csak meg kell érteni, én mellette nőttem fel, fura lenne, ha megváltozna. - Aha, és…. sok srác volt azóta? – vagy csak Cedric? Igazából mindegy, csak azt nem kell megtudnia, hogy nekem nem volt még soha senkim, mert ismerek én olyan másodikost, aki már csajozik, én meg most is képtelen vagyok rá, mert bármit teszek, azzal csak mindent elrontok, és ez nagyon nem jó, nagyon nem, és semmit sem tudok tenni ellene, mert ilyen vagyok, úgy látszik az a sorsom, hogy ne sikerüljön semmi. Egyszer majdnem összejött, de aztán végül nem lett belőle semmi, nem kellett volna lecsapnom azt a legyet szegény arcán, de…. hát ez van. – Az soha nem könnyű. – eresztek meg felé egy biztató mosolyt. Na igen, dönteni valaki helyet undorító egy dolog, mert rohadtul fáj, bárhogy is lesz. Helyettem is döntöttek már, anyu, Adam, vagy éppen a bébiszitter, szóval nagyjából tudom milyen az, mikor nincs jó megoldás, és mások választanak helyetted. Én is volt, hogy döntöttem más helyett, bár az nem volt olyan nagy dolog, de már akkor is rosszul éreztem magamat miatta, mert nem szabad ezt tenni, bármennyire is szükséges. Nincs megoldás, nincs helyes út, csak van az az út, ami kevésbé fáj, és néha a két út annyira nem is tér el, sőt, talán pont ugyanúgy fáj. - Öhm… mi? Ezt te meg… honnan tudod? Nem mondtam neked... és másnak sem. – kirúgtak, naná, hogy kirúgtak és ez elégé rossz, mérges és csalódott is vagyok, mert szeretek kviddicsezni, mostantól meg nézhetem ahogy mások kviddicseznek.
Ha tudnám, hogy azon jár az esze, hogy untat, akkor komolyan csúnyán néznék rá. Nem is tudom, hogy miért untatna, hiszen pont hogy ezzel tereli el a figyelmemet arról, amire most nem kéne gondolnom, mert hát akárhogy is nézzük az most nem hasznos, ha az elmúlt hetek eseményein töröm a fejemet. Akkor már inkább a gurkók,v agy... bármi, komolyan bármi jobb ennél. Amúgy is azért jöttem a bálra, hogy jól érezzem magam, és erre bőven jó egy ilyen gurkós téma is, hiszen szimplán csak lazán viccelődünk és az mindig jó. Annak pedig igazán örülök, hogy úgy gondolja, hogy jól áll nekem ez a ruha, pedig tényleg nem olyan látványosan kivágott, mint amit a nagy átlag visel, de... nem baj, nem akarok olyan lenni, mint a nagy átlag, csak azért, mert kell. Legalább a családom hagyományait kövessem nagyjából igaz? Nem kell feltétlenül túlzásba vinni és majd igen talán a következő bálra megpróbálom én is összehozni, hogy valami szebbet viseljek, de most ez is tökéletes, főleg ha Kylenak tetszik. - Köszi! És lesznek majd ajándékok is képzeld. Bár nem volt egyszerű, de bedobtuk magunkat Astriddal, hogy találjunk támogatókat a bálra. - mosolyodom el újra. Na igen, nem vagyok ebben profi, azért Ashtonnak tuti, hogy jóval könnyebb dolga volt, amikor női eladókat vett le a lábukról, de Astriddal mi nem vagyunk olyan nagyon bátrak, vagy imponáló típusok, szóval nehezebb dolgunk volt, de szerencsére akadnak még rendes varázslók, akik szimpatizálnak az iskolával, meg amúgy is jó lelkűek. - Tudom én és... tudom, hogy nem vagyok egyelőre a legjobb társaság, hogy még a viccet se veszem észre, de... jobb lesz majd, csak kell egy kis oldódás azt hiszem. - meg tényleg valami kellemes ital, ami egy kicsit feldobja a kedvemet. Nem ellene szól ez és nem akarom, hogy úgy érezze, miatta van, mert erről szó sincs. Örülök, hogy eljöttem és tuti, hogy jól fogom érezni magamat, nem kell itt tabutémákat, meg ilyesmiket felállítani, tényleg szó sincs róla. Egyszerűen csak azt hiszem tovább kell lépnem a gondokon, de hát nem megy az csak úgy egyik pillanatról a másikra, ez azért érthető igaz? - Naná! Nem tudtad, hogy vagy két hasonmásod rohangál az iskolában és... na ők állandóan táncolnak, megállás nélkül, zene nélkül is! - egészen komolyan próbálom magyarázni, de persze a végére csak kiül az arcomra egy széles mosoly. Nem leszek savanyú, akkor sem és kész, jó kedvem lesz és tudom,hogy viccelt, akkor pedig én is követhetem a példát. Szeretném jól érezni magamat, akkor is, ha talán nincs hozzá jogom, mert rosszat tettem mással, de... nem voltam én szándékosan bántó, egyszerűen csak tényleg nem igazán volt más választásom, mert... mert az úgy nem működött. - Tudom én, de nekem még nem volt ilyen. Az első srác, akivel együtt voltam, az még szinte gyerekként volt és barátokként váltunk el. Ez most... azért nehezebb volt. - főleg mert nem feltétlenül csak azért szakítottam vele, mert már nem szeretem. Egyszerűen csak ez így nem volt jó, nem volt értelme, több rosszal járt, mint jóval már és akkor nem érdemes erőltetni, mert úgy idővel így is úgyis elmúlik majd, csak számára... még nem múlt el, én pedig ezt nem igazán tudtam. - Igen, tudom. Olyan rémes volt, ahogy jött végre lelkesen, hogy megint találkozhatunk, én meg... ezzel vártam, de a kviddicset is szereti és nem vonhatom el attól, amit szeret. Azt hiszem, döntöttem helyette. - minden téren, abban is, hogy nem érdemes ezt így folytatni és abban is, hogy a kviddicset válassza, hiszen azt akarta igaz? Akkor pedig nem szabad erőltetni nála azt, hogy velem legyen és folyton rosszul érezze magát, mert hanyagol. - Én meg... sajnálom, hogy kitettek a csapatból. - bököm ki aztán. Nem arról van szó, hogy egy kicsit elemezzük az ő gondjait is, de nem lehet az, hogy mindig csak én nyafogok, és szívesen megvigasztalom, nem tudom, hogy volt-e már akivel tudott erről beszélni egyáltalán.
- Bocs, tudom, nem erről kéne beszélnem, ejtve is vannak a gurkók, senki nem foglalkozik velük. – rázom meg a fejemet. Na igen, valami érdekesről kéne beszélnem, mondjuk elmondhatnám neki, hogyan kell pókerben lapot számolni, bár… nem hinném, hogy ő tud pókerezni, legalábbis még varázslót nem láttam pókerezni, de kitudja, csupakabra is létezik, még sem láttam, ahogy a Yeti is, vagy a szeretett a nagymamáktól az unoka iránt…szóval sok dolog van ami létezik, pedig nem láttuk soha, és mégis elhiszik, hogy létezik. Fura, és akkor most ezzel ejtettem is végleg a gurkókat, nem akarom untatni Cho-t, szóval… ideje lenne felpörögnöm. - Persze, nem ezt mondanám, ha nem így gondolnám. – nem vagyok én egy nagyon jó pasi, de őszinte vagyok, és akármi is van, megmondom a véleményem, még ha a másik nem is örül neki, sajnos van egy ilyen hajlamom, gondolom sokan emiatt nem kedvelnek, már ha egyáltalán ismernek, mert sokan elfelejtenek. - Oké, akkor majd figyelek, de azért… szép munka! – mosolygok rá, mert hiába volt segítsége, azért ennek ellenére a bál nagyon is ütős lett eddig, tudtam én mindig is, hogy a Hollóhátas diákok szervezésre születtek, de most már ez a tézisem nem csak elmélet, hanem szilárd tényekkel alátámasztott… tény. - Nem komolyan mondtam, csak… mindegy. – rázom meg a fejem mosolyogva. Rossz poén volt ezek szerint, szóval ezt ki is húzom a listámról, egy újabb dolog, amit nem mondhatok, mert Cho nem igazán értékeli. Nem nézem én ki belőle amúgy se azt, hogy alkoholista lenne, ismerem őt azért valamennyire, és láttam is már alkoholistát, messze nem ilyenek, mint Cho. Ők dülöngélnek, vörös a képűk, büdösek, és valószínűleg nem diákkorúak, hogy beengedjék őket ide, bár szerény véleményem szerint van olyan tanár, aki nem veti meg az alkoholt, de én nem fogok ítélkezni, mindennek meg van az oka, ha valaki alkoholba fojtja a bánatát, akkor is. - Legutóbb? Te táncoltál azóta mással is, aki hasonlít rám? – nézek rá először értetlenül, majd mosolyogva. Ez is vicc akart lenni, de gondolom nem a legjobb fajta, szóval… mindegy, talán ezek ma nekem nem mennek valamiért, nem tudom az okát, de úgy tűnik ma kivételesen béna vagyok, pedig pont ma kéne sziporkáznom. A tánc tudásomra már ki se térek, nem annyira rossz, ez tény, mert sokat táncoltam kis koromban, és az ugróiskolának is a bajnoka voltam sokáig, aminek teljesen semmi köze a tánchoz, csak fényezni akartam magamat egy kicsit, mert hát sok más dologban nem voltam bajnok. - Hát… a szakítás soha nem jó, igaz? Megértem, ha kibukott. – naná, hogy megértem, és elkezdtem félni, mi lesz ha megtalál és szétrúgja a seggem, amiért Cho-val táncolok? Na igen, de azért sajnálom is a srácot, bár velem még nem szakítottak, mert nem is voltam együtt senkivel sem, de… eltudom képzelni milyen lehet. – Úgy tűnik csak te érezted úgy, hogy… vége van. Cedric meg… nagyon szerethetett téged. – rántom meg a vállam, és most már biztos, hogy a srácot elégé sajnálom. – De jól tetted ha valami nem működik, akkor kár erőltetni. – na igen, ezt anya mondta, és szerencse, hogy apával jól kijönnek.
- És igen, még mindig a gurkók lelki állapotáról beszélgetünk. - szélesen mosolyodom el. Csak azért nem lesz belőle vigyor, mert még ennyire azért nem vagyok tökéletes állapotban, sőt. Azért nem tudok mindent kizárni, bármennyire is szeretném. A vesztes meccs, ami miattam csúszott félre, aztán persze az a rémes szakítás... Hát az utóbbi heteim nem voltak túlságosan egyszerűek, de majd jobb lesz igaz? A következő meccsre még sokkal többet edzünk és majd Cedric is valahogy... túl lesz ezen, mert csak muszáj neki. Nem akartam én bántani őt és ezt remélem, hogy ő is tudja, csak hát nem tehettem mást, de idővel talán majd lehetünk barátok, vagy újra kerülhetünk beszélő viszonyba. Rossz érzés lenne, ha ennek így lenne vége. Rogerrel is barátok maradtunk, nem szeretek én senkit sem elveszíteni, megbántani meg főleg nem. - Tényleg így gondolod? Akkor ennek nagyon örülök! - ő tényleg nem olyan srác, akinek csak a külső számít és ez nekem fontos. Gondolom, hogy mennyit agyalt azon, hogy egyáltalán el merjen hívni a bálba, de végül csak megtette és ez a lényeg, én pedig örülök neki. Tudom, hogy rémes lehetett ezt hallania Cedricnek, hogy mással megyek a karácsonyi bálra, de azt hiszem ő erre nem is gondolt, mármint hogy lesz és hogy én itt maradok hoppon egyedül, ha ő épp akkor sem ér rá. És mivel az utóbbi napokban alig ért rá, karácsonykor miért lett volna más a helyzet? - Köszi! Azért nagy része volt benne a többieknek is. Jack szervezte a zenét, én nem tudtam volna, hogy kiket hívjunk, Astridnak pedig remek ötletei voltak a bűbájokra, amik feldobják az egészet. Képzeld majd folyton változni fognak a színek pár óránként, hogy minden ház sorra kerüljön, de... nem lövöm le teljesen az összes poént. - mert mégis csak úgy a jó, ha ezek meglepetések lesznek igaz? Szóval inkább jobb, ha majd szépen megtapasztalja, hogy milyen is lesz. Szép, biztos vagyok benne, a próbákon legalábbis minden csodás volt. - Dehogy! Nem leszek alkoholista, csak most jól esne azt hiszem. Úgy... minden levezetéseképpen. - van mit levezetni na, de azért nem úgy gondoltam én, hogy most akkor feliszunk mindent, de lassan tizennyolc leszek, jövőre ha maradok tovább tanulni, akkor egyetemista és szervezőként tudom, hogy melyik italok azok, amikben nem csak egy leheletnyi alkohol van, szóval... bármennyire is nem szép ez tőlem, de ki is használom ezt egy kicsit és iszogatom, hogy jobban érezzük magunkat mind a ketten. - Nem kerülök kórházba, a legutóbb is nagyon ügyes voltál. - mosolyodom el. Ez most az önbizalom tuning szakasza és igenis higgye el nekem, hogy nem táncol rosszul. Tudom, hogy nem tűnik ez annyira hihetőnek, de attól még így van. Ebbe is bele lehet jönni, mint sok minden másra, én meg majd figyelek rá, hogy ne legyen semmi gond. Majd... gyorsan kapkodom a lábamat, vagy valami. Aztán csak felvázolom ezt az egész Cedric dolgot, de hát muszáj is, hiszen ő az, aki kifejezetten rákérdez a dologra. A visszakérdezésére csak bólintok egyet lassan. - Igen könnyes volt a szeme. Úgy csinált, mintha nem lenne nagy dolog, de... én láttam és... nem tudom, utána elég gyorsan lelépett. - fogalmam sincs, hogy hová ment, vagy hogyan reagált végül, vagy mi volt aztán, de... láttam rajta, hogy rémesen van és persze ettől én is rémesen éreztem magam. Nem akartam én, hogy ennyire rosszul érintse a dolog, én tényleg azt hittem, hogy... megérti majd, hiszen ő is érezhette, hogy nem vagyunk így rendben, hogy... nem tudunk együtt lenni, ha egyszer soha sem vagyunk igazán együtt. - Igen, csak tudod, azt hittem, hogy meg tudjuk beszélni, hogy ő is így gondolja, de... úgy tűnt, hogy nem így van. - sóhajtok egyet. Az a baj, hogy tényleg azt hittem könnyebb lesz. Rogerrel egyszerű volt, megbeszéltük, hogy már nem érezzük azt, amit hittünk, meg nagyon fiatalok is voltunk, de ez... hát baromi rémes volt.
- Hát, szegényeket nem tudom sajnálni, tudom, szörnyű ember vagyok, de ez van. – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, tudom én, hogy ő sem éppen így vélekedik a gurkókról, már mint nem úgy, hogy azokat a szegényeket senki nem érti meg. Egy gurkó szerintem már a lelke mélyén is gonosz, mikor megszületik, vagy…létrejön, vagy akármit is csinálnak ezek. A gurkók gonoszak és kész, nincs bennük jóindulat és lelkiismeret. Nem igazán volt bajom velük alapból, na de miután Zacharias-nak köszönhetően az egyikük kis híján palacsintává ütött engem… na azóta a gurkókat nagyon nem bírom, és Zacharias is szerzett néhány fekete pontot. - Nem, nincsen semmi baj, sőt! – sőt bizony! A legtöbben arra használják fel a karácsonyt, hogy felvegyenek valami olyan ruhát, amiből konkrétan mindenük kint van, csak játsszák a szerepüket, illetik magukat, és a végén hoppon maradnak. Nem baj az, hogy Cho nem egy ilyen lány, és nem egy ilyen ruhát vett fel, sokkal jobb így szerintem, egyedi ezzel, én pedig szeretem az egyedi dolgokat. – De hülye vagyok! El is felejtettem mondani, pedig akartam, hogy… gratulálok, szépen összehoztátok ezt! – pedig benne volt a fejemben, csak aztán valahogy elfelejtettem, de mindegy is, most akkor majd mondom, hogy ügyes volt, mert… az volt, nagyon is. - Öhm… oké, de csak akkor ha megígéred, hogy nem leszel alkoholista. – csak viccelek, tudom, elég rossz volt, de próbálkozom azért valahogy, ez a lényeg. Gondolom, ha előtte inni is akar, akkor nem végződtek valami jól a dolgok, sőt, ezek szerint elég rosszul végződtek a dolgok, már csak az a kérdés, hogy ki számára és miért. Mert Cedric nem az a balhézós típus szerintem, de kitudja, azért nem szívesen futnék vele össze egy sötét sikátorban, inkább elmenekülnék, vagy elhopponálnék, de mivel nem tudok, ez így elég esélytelen. Majd anyával fogok mindenhova menni,vagy… Adam. Adam a jó megoldás ilyenkor. – Mindenki ezt mondja, én meg a kórházban kérek miatta bocsánatot. – csóválom meg a fejem mosolyogva. Tánc miatt azért még senki sem került miattam kórházba, bár anyának egyszer véletlen eltörtem a kezét, de arról nem én tehettem, vagyis… részben tehettem én csak róla, nem tudtam azt, hogy engem igen, de őt meg nem fogja már elbírni az a faág… kicsi voltam még akkor, velem együtt mászott fára, vagyis én vele, mert ő tanított meg, én még egy fára is képtelen voltam egyedül felmászni. Nem az én hibámból persze, az a hülye fa dobott le magáról mindig, vagy éppen mások szedtek le róla. - Mi? Sírt...vagyis könnyezett a szeme? – azért nem ugyanaz a kettő, de fura, én nem hittem volna, hogy Cedric-nek működnek a könnycsatornái. A sárkánynál sem könnyezett,pedig akkor lett volna rá oka nagyon, de most is volt rá persze, de… szóval azért meglepődöm én a dolgon, annyira mondjuk soha nem ismertem őt. – Elhiszem, hogy rémes érzés volt, de… így lesz a jó, nem? Te mondtad, hogy nem működött a dolog. – na igen, ha valami nem működik, hát nem működik, ez van, van ilyen, és tudom én, hogy fáj, vagyis eltudom képzelni, mert soha nem volt még senkim, de… szóval megértem.
- Pedig lehet, hogy csak szegényeket senki sem érti meg, és... még te sem. - színpadiasan sóhajtok egyet, de a szám szegletében bujkáló mosolyból természetesen látszik, hogy nem gondolom én ezt komolyan, csak viccelünk és igenis szeretek én viccelődni vele, mert határozottan jobban érzem magamat tőle, és kicsit tényleg félre tudok tenni mindent, ami bántó, vagy zavaró volt mostanában és azt hiszem ez a lényege ennek az egész bál dolognak. - Köszönöm Kyle! Nekem az a fontos, hogy te mit gondolsz és reméltem, hogy nem lesz ez baj. - mosolyodom el. Nem vagyok én egy olyan kimondottan kihívó típus, soha sem voltam, talán nem is leszek, bár persze ki tudja. A szüleim nem pont olyan ruhákat vesznek, amikkel ezt elérném, de persze ha már saját magamnak veszek ruhákat majd az más helyzet lesz, akkor majd lehet hogy veszek olyasmit is, ami azért egy fokkal látványosabb, mert igenis nekem is jó ez, én is szeretek tetszeni és örülök neki, hogy Kylenak így is tetszem. Aztán irány az italos pult, mert tudom, hogy ez most mindkettőnkre rá fér. Nem akarom én felhozni a kviddics dolgot, azt hogy kitették a csapatból, mert elég rosszul érezheti magát e miatt, ahogyan én is, hogy nem kaptam el a cikeszt, de... nekem legalább van esélyem még javítani, neki pedig az sem fog menni, bár ki tudja, jövőre még visszakerülhet a csapatba, ha mondjuk próbálkozik, miért ne? A kérdése viszont kicsit meg lep és nem tudom, hogy hirtelen mit is mondjak rá, vagy hogy hogyan fogalmazzam meg a dolgot, mert nem akarom, hogy rosszul essen neki, vagy rosszul érezze magát és én se nagyon szívesen idézem fel azt a napot. Rémes érzés volt látni, még ha csak egy pillanatra is, hogy igenis Cedricet ez az egész eléggé megrázta. - Tudod... azt hiszem előbb jó lenne, ha innánk valamit, komolyan és akkor... mesélek róla, hogy mit sikerült lerendeznem jó? - nem arról van szó, hogy alkoholba szeretném fojtani a bánatomat, nem ilyen vagyok, egyszerűen csak ne itt félig az ajtóban beszéljünk erről, az mégis csak jobb lenne úgy. Azt meg én se tudom, hogy Cedric jön-e a bálra, hiszen azóta nem beszéltünk és őszintén szólva eredetileg is úgy gondoltam, hogy minden bizonnyal nem jön, mert miért érne rá majd pont karácsonykor, ha már előtte se ért rá egyszer sem, hiába hívtam, hiába szóltam neki, hogy fontos. Szóval csak akkor szólalok meg ez ügyben újra, amikor szépen felhajtom én is az italomat, és már az ő kezében sincs pohár. - Annak azért örülök, hogy gyakoroltál és tényleg nem féltem én a lábamat tőled. - mosolyodom el. Nem is vártam, hogy egyedül táncoljon, ha nem volt kivel gyakorolni, az úgy tényleg nem lehet valami nagy élmény. És persze szépen elfogadom a kezét. Nem is tudom, hogy jó-e ezt az egészet tánc közben megbeszélni, de hát valamikor meg kell, és úgy legalább nem nagyon figyel ránk senki sem, meg amúgy is szól a zene és olyan kicsit talán, mintha egy külön kis világban lennénk. - Szóval beszéltem vele nem rég és... hát nem is tudom, elég fura volt az egész. Először úgy tűnt, hogy nem is zavarja az egész, bár láttam, hogy megbántódott, de... aztán könnyes volt a szeme, azt láttam. Olyan rémes érzés volt. - hatalmasat sóhajtok és kivételesen én vagyok az, aki majdnem a lépést is elrontom, de végül sikerül megúszni azt, hogy ne lépjek a lábára. De ismerem Cedricet, tudom, hogy rossz volt neki ez, de akkor sem működött az, amit csináltunk és nem láttam azt, hogy változtatni akart volna rajta és ha már valami több szenvedéssel jár, mint jóval, akkor... azt nem érdemes tovább erőltetni.
- Szerintem egymást is utálják, a gurkókban nincs jó indulat. – erről senki nem győzhet meg engem és kész. A gurkókat nem utáltam alapjaiban véve annyira, de aztán jött Zacharias is sikerült velem úgy megutáltatni azt a két szörnyeteget, vagyis egyet,de ezzel az összes gurkót a világon, hogy inkább a közelükbe se megyek most már. A gurkók gonoszak alapból is, na de ha még meg is vannak bűvölve, hogy direkt törjék el valamelyik kiszemelt delikvens csontjait… nos igen, nem éppen valami barátságos tett volt az Zacharias-tól, de az ilyenekhez hozzá kellett volna szoknom, bár… most már teljesen mindegy, többet ilyen nem lesz, mert nem vagyok benne a csapatban. - Nem, dehogy baj, jól nézel ki, jobban, mint… mások. – bólintok egyet mosolyogva. Nem gondolom én azt, hogy rosszul tette volna, hogy nem más ruhát választott. Nem mondom, hogy az nem állna neki rosszul, mert minden bizonnyal akkor is nagyon jól nézne ki, de nem kell mindig olyan lengén öltözni, mint mindenki más, és sejtem azért én azt, hogy ebben a szülei is benne vannak. Nem baj, hogy nem mondott nekik ellent, én is hiába mondok a sajátjaimnak, nem értik meg, még gyerek vagyok, majd ha felnőttünk… akkor már nem mondhatnak meg nekünk semmit sem. - Akkor menjünk, igyunk! – én nekem fogalmam sincsen arról, hogy tud a kviddicses dologról, én nem mondtam neki, de sejthetném, hogy tudja, de… nem is tudom nem akartam elmondani, mert azért hiába nem egy világrengető dolog, nem éppen kellemes, én szerettem kviddicsezni, de most ezt sikerült elvenni tőlem és igazából még csak az okát sem tudom ennek, de mindegy is, igaz, nem számít? Már… már nem. A Cedric-es dologra se merek rákérdezni, nem akarom Cho kedvét elrontani, én se mutatom, hogy rosszul esne a kviddics csapatból való kirúgás. Majd holnap kiszenvedem azt magamból, a mai nap ne erről szóljon. - Ezek szerint elintéztél mindent, amit kellett? – nem mintha célozgatni akarnék, csak…csak igen na, így direktbe nem fogok erre rákérdezni, csak érdekel az, hogy sikerült-e elsimítani a dolgokat, és az még inkább érdekel, hogy a volt, vagy talán a jelenlegi pasija, kitudja hogy sikerült az a találkozás, itt van-e, mert ha igen, akkor könnyen lehet, hogy megint seggbe leszek rúgva, aminek annyira azért nem örülnék, a múltkor is elég szépen elpáholtak, amíg nem jött Adam, viszont őt most nem látom, és valószínűleg inkább azzal lesz elfoglalva, hogy a nyelvét a csajok torkán dughassa le. Szóval… nyitott szemmel kell járnom. – Oké, akkor arra is! – mosolygok rá, mielőtt még lehajtanám az italt, persze nem szórakozom én, főleg úgy nem, hogy még Cho is elsőre lehajtotta, szóval én is megcsinálom, és nagyon remélem, hogy nem árt meg, sajnos nem bírom jól a piát, néha már egy-két korty bor is elégé megtud ártani, ami azért valljuk be, elég ciki, de hát ez van. – Hát… videojátékokon. – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, még régen, de mostanában… nem is tudom, nem volt kedvem egyedül táncolni. Mindenesetre azért a kezéért nyúlok, ha már itt vagyunk, akkor táncoljunk is, elvégre erről volt szó, nem? Hogy jól érezzük magunkat, ahhoz meg ez is hozzátartozik. - Vigyázok a lábadra, ígérem.
- Mondjuk egymást, azért van mindig két gurkó, így párosak. - mosolyodom el és nem tartom én bénának a viccét, egyáltalán. Bár gondolom mivel már azon is meglepődött, hogy eljöttem vele a bálba - gondolom az utolsó pillanatig azon agyalt, hogy mikor mondom vissza - nem hiszem, hogy olyan nagyon elhinné, hogy tényleg vicces és kedves srácnak tartom, vagy csak szimplán ez nem elég neki? Nem tudom, azért én örülök, hogy itt vagyok és egyértelműen az a célom, hogy megpróbáljam jól érezni magamat, nagyon remélem, hogy sikerül is kizárni minden rosszat, ami mostanában történt. - De végül sikerült, ez egy nagyon szép öltöny. És ugye... nem baj, hogy az én ruhám... tudod nem olyan, mint a többségé. - a legtöbbeké azért lássuk be sokkal-sokkal kivágottabb, mint az enyém, de azt a szüleim soha az életben nem engednék, vagy legalábbis így tizenhét évesen tuti nem, hogy olyan ruhát vegyek fel, ami ennél sokkal többet mutat. Én talán... választottam volna mást, de végül most sem voltam elég bátor, hogy szembe menjek az akaratukkal, és végül is ezen is van egy kis kivágás elől... jó tudom, az kb. semmi ahhoz képest, amit a nagy átlag mutat magából. - Hát persze, hogy ránk fér! - főleg, mert én azért sok mindenről tudok, arról is, hogy már nem tagja a kviddics csapatnak. Azért mégis csak mondhatni vannak kapcsolataim, és Marietta húga Abi, aki Kyle csapattársa... volt. Megértem én, hogy nem én voltam az első akinek ezt el akarta mondani, gondolom nem lehet valami kellemes érzés, hogy kitették a szűrét a csapatból, szóval megértem, ha e miatt nincs lelkileg a toppon, de épp ezért fér rá is, hogy igyon valami nem túl magas alkohol tartalmút no meg jól érezze magát egy kicsit... vagy inkább nagyon. - Igen, azt hiszem velem is nagyjából minden rendben van és ami meg bajos arra... most nem akarok gondolni. - rázom meg a fejemet egy félmosollyal. Amúgy is arról volt szó, hogy ne mindig csak akkor találkozzunk, amikor rossz a kedvem és fel kell dobni, szóval most jó lenne, ha a rossz kedvet okozó gondolatokat egyszerűen hanyagolnám, akkor mégis csak nagyobb az esélye, hogy jól tudom majd érezni magamat. Az pedig kicsit sem zavar, hogy a karpántot az édesanyja vette, ez... nem olyan nagy bűn. A szülők segítenek, mert mindent nem tudhatsz, hogyan működik, aztán majd jövőre már tudja nem? - Igen, mindenre, amire koccintani lehet, mondjuk az egészségre! - mert legalább az meg van igaz? Legalábbis nincs nekem se komoly bajom és a családomban se senkinek, ez is valami. Emelem is a poharamat koccintásra, aztán kb. egy húzásra ledöntöm az egészet. Nem olyan vészes azért az alkoholtartalma, hogy a fejembe szálljon, legalábbis szerintem. - Na és gyakoroltál? - a táncra értem persze, gondolom ez evidens.
- Nem, azok szerencsére nincsenek meghívva. Elég gorombák, aligha találnak maguknak párt. – tudom, iszonyat béna vicc volt, de most csak ennyi telt tőlem. Futottam, mert a virágot fennhagytam és direkt odafigyeltem rá, hogy legyen, ha már megígértem Cho-nak, hogy lesz. Gurkókkal meg aligha fogok valaha is találkozni már, hiszen kilettem rúgva a kviddics csapatból, de ezt nem kell tudnia Cho-nak, majd gondolom rájön magától, mikor ellenünk játszanak és én nem vagyok benne a csapatban, se a kispadon, csak a lelátón szurkolok. Ez van, mindegy, számítottam rá, nem egy világi tragédia, én is tudom, de hát… akkor se valami jó. – Kösz, nem volt könnyű normális öltönyt találni. – az lett volna, ha a szüleim nem felejtik el, hogy nem Rocky Balboa a nevem. Neki talán jó lett volna az az öltöny, nekem nagyon nem volt az, de mindegy, jött egy újabb, ez jó végül, cipőt is szereztem, még ha elégé borsos árat is fizettem érte, és bár nyakkendőm nincs, talán nem akkora baj, nem akartam bajlódni vele, hiszen nem tudok nyakkendőt kötni, és az utolsók között készültem el sajna, nem volt ki segítsen nekem. Mindegy, a világ legalább megvan, és Cho-nak sem kellett várnia rám, gyors voltam, mint a … villám, vagy mit mondanak ilyenkor. - Igen, ránk fér? Azaz… pontosan, ránk fér. – javítom magamat. Ezek szerint mégse ment olyan jól a beszélgetés Cedric-kel, igaz? Vagy ha igen, akkor… nem tudom mi van, de bármi megtörténhet, szóval felkészülök mindenre, ha mondana valamit, ha meg nem, akkor is, hogy ne érjen semmi sem váratlanul. Egyáltalán itt van Cedric? Vagy itt lesz? Remélem nem futok vele össze, mert semmi a kedvem az elkövetkező éveimet egy béka testében leélni, márpedig alighanem Cedric jobban ért az átkok hoz, mint én. Ez szívás, hatalmas szívás, miért kell nekem folyton ilyen helyzetbe kerülni? Talán van akkora szerencsém, hogy nem tudja ki vagyok és hogy hívnak. - Oké, akkor gyerünk! – nekem nincs annyi emlékem, szóval nem ragadok le annyira. Én nem táncoltam itt nagy tömeg előtt, sőt, ha jól emlékszem, akkor még nem is táncoltam soha itt, szóval… ennyit az emlékekről, nekem nincsenek, és ez nem valami jó, bár törvényszerű. Nem volt soha partnerem, akivel táncolhattam volna, akit megkértem az nemet mondot, vagy ment inkább mással, szóval sokat néztem a táncolókat, de nem táncoltam soha. Még csak itt sem voltam, mikor Cho a nagy tömeg előtt táncolt Cedric-kel. Nem jöhettem be, vagy ha igen, akkor nekem senki nem szólt róla. Mily meglepő! – Velem minden rendben van, mint…mindig. Na és veled mi a helyzet? – kérdezem tőle érdeklődő pillantással, mielőtt még megölteném a poharainkat bóléval. – Anya szerezte, ő tudja, hol lehet ezeket beszerezni. – na igen, ezt feltétle muszáj volt elmondanom, hogy még csak egy karpántot is képtelen vagyok egyedül beszerezni. – Akkor…mindenre, amire koccintani lehet? – emelem felé a poharamat mosolyogva. Vagy amire akar, én így hirtelen nem tudom mire akarnék koccintani, ugyanis sok ilyen dolog van, és túl kevés bólé.
Muszáj megpróbálnom jól érezni magamat. Egyszerűen muszáj ezen túltenni magam valahogy. Tudom én, hogy nem egyszerű, tudom, hogy Cedricnek még nehezebb lehet, hiszen én legalább erre készültem már pár hete, hogy megbeszéljem ezt vele, ő viszont abban a hitben élt, hogy minden rendben van, legalábbis nagyjából és hogy jó, hogy újra találkozunk. És mi lett belőle? Igazából csak egy egész rövid beszélgetés, amiben még csak meg se tudtam tisztelni azzal, hogy én mondjam ki, amit ki kell mondani. De próbálkozom, próbálom elnyomni magamban ezt az egészet. Az elveszített kviddics meccse, a szakítás, minden... majd csak könnyebb lesz idővel igaz? Most bál lesz, a bál pedig egy vidám dolog, akkor meg kell próbálnom vidáman hozzáállni. Ezért van, hogy képes vagyok mosolyt varázsolni az arcomra. Nem egyszerű, persze, hogy nem, hiszen az utóbbi egy hétben leginkább a sírás volt nálam általános, de reggel óta mondhatnám, hogy koncentrálok. Nem akarom rosszul érezni magam, legalább ma nem. Ez így megy talán, el kell döntened, hogy onnantól jobb lesz és akkor hátha a lelked is elfogadja ezt és akkor tényleg jobb lesz. - Már megint azok az átkozott gurkók? - pillantok rá egy kiszélesedő mosollyal. Igen is ez kell, gondoljunk a pozitív dolgokra és valahogy, hogy itt vagyok most vele igenis jobban érzem magam. Ha nem is sokkal, de legalább egy fokkal. A zavart bókra elmosolyodom. Oh, nem is vártam én ennél többet. Ő nem az a típus, meg egyébként is tudom, hogy a ruhám nem kifejezetten az, amire jön a nagy szemkikerekedés és a hű, meg a ha, de hát soha sem voltam annyira kitárulkozó típus. Kényelmetlenül érezném magamat egy sokat mutató ruhában. Azt hiszem ezt nevelték belém és elég nehéz lenne rajta hirtelen változtatni, szép fokozatosan inkább. - Köszönöm, te is nagyon jól festesz. - bököm ki azért természetesen. Remélem, hogy igaza van, hogy tényleg jó lesz az este, én szeretném. Szeretnék kicsit mindent elfelejteni, hogy ne érezzem magam ennyire... rémes valakinek. - Jól van, akkor biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat, ez most... ránk fér. - apró bólintás. A mosolyom is halványul egy kicsit, de csak pár pillanatra, aztán újra visszatér, amikor mégis csak előkerül a virágos karpánt. Tényleg nem felejtette el, tényleg megszerezte, csak mert én említettem, hogy szoktak ilyesmit, pedig még csak nem is vagyok benne biztos, hogy ez tényleg divat. Szóval tartom neki a kezemet, és csak aztán karolok belé. Oké, azért belépve a terembe elég furcsán érzem magam. Elég sok az emlék, főleg a karácsonyi bál kapcsán. A bál, meg az első tánc a tusán... A szavai zökkentenek vissza újra a valóságba. Arról volt szó, hogy jól fogom érezni magam igaz? - Persze, igyunk valamit. Esetleg megkóstolhatjuk a bólét. - hátha van valami alkohol tartalma is. Nem nagy, maximum mint a vajsörnek, de az is jó lenne most azt hiszem. Bármi, ami egy kicsit tovább lendít ebből a lelki állapotból. - És hogy vagy? Nehéz volt végül beszerezni ezt? - emelem meg kicsit a karomat. Azt mondta azt se tudja honnan kell, de minden bizonnyal végül kapott tanácsot, vagy támogatást, hogy kideríthesse.
Nem tudom, hogy sikerült-e Cho-nak megoldani a dolgokat Cedric-kel, de… nem is rám tartozik, igaz? Vagy talán mégis? Mindegy, megkérdezem majd tőle, aztán maximum majd nem mondja el. Még az is könnyen lehetséges, hogy nem is sikerült beszélgetniük, akkor pedig csak felemlegetném újra az egészet, elrontva ezzel a jókedvét, azt pedig… nehezen bocsátanám meg magamnak. Nekem sincsen valami jó kedvem, az unalmas életem nem csak unalmas, de még kevesebb lett, mikor közölte velem Zacharias, hogy többé nem kellek a csapatba. Meglepett volna, ha nem így történik, kicsit azért számítottam is a dologra, de azért…. nem valami jó érzés ez. A kviddics volt az egyetlen olyan dolog a suliban, ahol feltudtam oldódni. Mostantól meg már csak szurkolni tudok. Nagy előrelépés. Ahogyan az is, hogy sikerül időben leérnem, de persze ezt is keresztülhúzza az élet, mert nincsenek nálam a virág, márpedig szereztem, megígértem, és ha én megígérek valamit, akkor azt be is tartom. Úgyhogy futhatok vissza érte, és csak reménykedem abban, hogy Cho közben nem érkezik meg, mert nem jó az, ha sokat kell rám várnia. Sietek, ahogy csak tudok, összeborítgatok mindent, de sehol nem találom, és végül persze hol van? Előkészítve az asztalon, csak nekem nincs annyi eszem, hogy ott keressem, ahol a legevidensebb - Áh, szia! Hidd el, jobb ha nem tudod. – mondom lihegve még mindig a földre nézve, és csak akkor pillantok fel rá mosolyogva, mikor már úgy érzem nem akarom kiköpni a tüdőmet. – Oh, öhm… jól nézel ki. – mondom kissé zavartan mosolyogva, ahogyan végigfuttatom rajta a szememet. Oké, nem azt a nagyon sokat mutató darabot vette fel, de igenis jól áll neki ez a ruha. – Igen, nincs rettegés, minden csupa móka és kacagás, ahogy… megbeszéltük. – talán a századik bólintás után abbahagyom a bizonygatást. Már emelném is a karomat, hogy karoljon belém, aztán eszembe jut, hogy még egy valami nincs a helyén. – Majdnem elfelejtettem! A kezed… - gondolom nem kell mondanom neki, csak odanyújtja nekem, hogy gond nélkül felhúzhassam rá a virágot, majd utána már nyújtom is a karomat, hogy belépjünk az ajtón és elkezdődjön a bál. – Akkor… iszunk egyet? – még Dumbledore gondolom lerendezi a szokásos kis beszédjét, aztán indul a zene, és akkor majd… táncolhatunk, vagy valami, addig meg nem baj, ha iszunk valamit, igaz? Biztos van itt valami olyan, amitől nem kapunk alkoholmérgezést.
Kicsit sok volt az utóbbi pár hét, de Marie szerint muszáj egy kicsit elfelejtenem. Nem szabad állandóan mindenen csak rágódnom, mert attól semmi se lesz jobb. Próbáltam, legalább ma próbáltam kicsit mindentől függetleníteni magamat. A kviddics, Cedric... nem gondoltam volna, hogy ilyen kusza tud lenni az élet, mostanában viszont tényleg nagyon kuszává vált, de majd jobb lesz igaz? Csak szépen ki kell heverni ezt is, mint minden mást, most pedig nem tenni mást csak szórakozni, hiszen készültem rá én is és ahogy Kylet ismerem tuti, hogy ő is, és már rendesen be lehet zsongva, hogy majd mi lesz és mennyire szúrja el, pedig nem hiszem, hogy akár csak kicsit is elszúrhatná. Nem érdekel, ha netán rálép a lábamra, ma még ez sem érdekel. Azért persze igyekszem, nem vagyok az a típus, aki órákon keresztül öltözködik. Igazából többet foglalkozom azzal, hogy segítsek Marie hajával, meg sminkjével, mint a sajátommal. Az én ruhám, amíg is viszonylag egyszerű. A szüleim soha az életben nem mennének bele abba, hogy egy nagyon kivágott darabot vegyek fel, olyasmit, ami a lányok legtöbbjén van. Az enyém tehát sokat takar, de ettől még szép a maga ezüstös szikrázásával. A hajam szimplán csak fel van fogva, pár szál szökik csak ki elől, de ennyi. Marietól itt lent köszönök el, amikor már meglátom Kylet. Elég rendesen ki van fáradva, mintha minimum előtte futotta volna le a fél maratont, vagy az egészet, amit nem nagyon értek, de nála... azért gyakran van ilyesmi. A mosolyt tehát már akkor sem tudom letörölni az arcomról, amikor elköszönöm a barátnőmtől és a partnerem felé indulok. - Szia! Futottál is előtte? - vagy talán gyakorolt különleges lépéseket a tánchoz? Bár ez utóbbit nem hiszem, szerintem örülni fog, ha túléli a dolgot csak a sima alappal, mással tuti, hogy eléggé meglepne. - És akkor ugye, ahogy megbeszéltük... nincs semmiféle rettegés, hogy elszúrsz valamit igaz? - szélesedik ki a mosolyom, ahogy a karja után nyúlok, persze csak majd az után, ha a virágot felhúzta a kezemre, hiszen minden bizonnyal arra is sor kerül, ha már ennyit futott érte.
//