Leonardo & Bernadette

Van valakinek fogalma róla mennyire tudok örülni, ha sikerül leráznom Davidet akár pár órára is? Sosem tudom mikor kapom meg eme égi áldást, de ha ölembe pottyan, úgy örülök neki, mint macska a farkának. És csak reménykedhetek benne, hogy sokáig fog tartani, és az esetek többségében ez a remény, hamar szertefoszlik, hiszen általában valami úton módon megjelenik. Legalábbis így szokott történni, és néha a legnagyobb galiba közepette, kivéve ezt az alkalmat.
Elszabadultam a házunkból, s Roxmorts felé vettem az irányt.
Beérve a kis falucskába a Szárnyas Vadkan ajtaját vágom ki, és csapom be a hátam mögött.
Elvégre hol is találhatnám meg a kétes, bosszantó, idióta, és feltehetőleg mocskos titkokat őrző alakokat. Na és aki ilyeneket tartogat az elméjében, miért is ne lehetne egy-egy elveszett érték jogtalan birtoklója? Nem csak a hely, de a piszkos kis utca is számtalan rejtély tudója lehet. Nagy általánosságban itt kiderül pár momentum egy-egy nagy, vagy kisebb kirakóshoz.
Viszont ez ma úgy tűnik nem egy ilyen nap. Ma van a szemetek világnapja. Vagy a kanos barmoké. Esetünkben maga a kifejezés érdektelen, mindkettő tökéletesen megjárja. Ugyanis valamelyik részeg görényt igencsak elragadta a hév. Pont el voltam foglalva valakivel, akitől lényeges információkat vártam volna, amikor ez a s*eggfej odanyomult. Persze a másik alak lelépett. Szuper. Ez kellőképpen felhergelt. Majd emez beszélni kezdett alkoholtól bűzösen.
- Szia te kis vadmacska - természetesen belecsuklik egyet. Undorító. - Gyere velem el egy körre!
- Inkább menj el aludni. Rád fér. Álmodozzál egymagadban valamelyik ágyban - vetem oda morcosan. De ezt még magamhoz mérten kedvesen.
- Dehogy. Majd Te jössz, és nem fogunk álmodozni - szalad bárgyú vigyorra a szája. Fantasztikus.
- Na most azonnal húzz el a közelemből! - kelek fel az eddigi ülőhelyemről.
Aztán inkább úgy dönt cselekszik, mintsem elmondja mit akar. Így a két mocskos mancsa között találom magam. Na erre azért már bepöccenek. A lábára lépek, amitől felordít.
- Idefigyelj, te kis hálátlan ringyó! Azért vagy itt, hogy szórakoztassál... Akkor szórakoztassál - persze hogy megint belecsuklott
- Állj ki párbajra, ha ekkora a szád, te mocskos disznó - köpök a képébe, miközben előrántom a pálcám, és a következő pillanatban a nyakához szegezem azt. Legszívesebben egy pillantással leperzselném az ilyen alakok képét, de tüzet okádni nem tudok, csak köpni, de azt jó nagyot.

Mire kiértünk a szabadba, a levegő igencsak kijózanította. A párbajról nem sok szót ejtenék. Varázsigék röpködtek jobbra balra. Persze az SVK tehetségem most sem hagyott cserben. Aztán mikor a végén a pálcája a nyakamnak szegeződött, más már valószínűleg berezelt volna. Mindegy, ha meg akar ölni, hajrá. Újra leköptem, hogy tisztába tegyem azt az elképzelését, ha esetleg azt várja, hogy az életemért könyörgök, sűrűn bocsánatot kérve, az előző "ajánlatáért" esedezve. Ó! Dehogyis. Majd felrántom a kezem, hogy ellökjem vele az övét. Ennyit erről, sajna neki is kettő van, így izmos karjával, nem teketóriázva hamar elkapja az enyémet. Nem rezelek be. Hidegvér. Mindjárt kitalálok valamit. Mindjárt.