2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A szavaira csak bólintok egyet. Nem arról van szó, hogy én ne szerettem volna a szüleimet. Most is szeretem őket, hiába haltak meg, hiába nem szerettem őket. Értem haltak meg, ezt Lupin és Sirius is egyfolytában elmondja. Szeretem őket, csak sajnos én nem lehettem velük annyit, és nem szokhattam hozzá, hogy milyen lett volna velük. - Mindig lesznek olyanok, mint ő. Mármint olyanok, akik ártani akarnak másoknak, még ha azt is hiszik, hogy jól cselekednek. De jobb lett a világ, hogy meghalt. – tudom, hogy mindig lesznek rossz emberek, és hogy nem lehet olyan hellyé tenni a világot, ahol minden rendben van és soha nem lesz semmi gond. Ez körülbelül lehetetlen, de Voldemort halálával már eggyel kevesebb rossz ember van ezen a világon, eggyel kevesebb olyan ember, aki gondolkodás nélkül ölt embereket, csak mert éppen olyan kedve volt. Örülök annak, hogy meghalt, ahogy minden bizonnyal sok más ember is megkönnyebbül ennek a gondolatára. Nem mondok semmit sem, nem akarok Pitonról beszélgetni túl sokat, elég az, hogy vannak vele óráim, legalábbis még, mert hamarosan már nem kell elviselnünk egymást, de valahogy át kéne magamat szenvednem bájitaltanból valami jó eredménnyel, mert sajnos bájitaltanból finoman szólva sem vagyok valami jó. Az SVK megy, abban jó vagyok, de a bájitalok… az nem én asztalom. - De visszahúzódó is. Nemcsak mások tehetnek az én… láthatatlanságomról. – rántom meg a vállam mosolyogva. Nem akarom azt mondani, hogy ez mások hibája, mert nincs így. Kevesen keresnek meg, de én is keveseket keresek meg, szóval mondhatni… senki nem tesz semmit sem. - Ez nem baj, csak… tudd, hogy nem veled van a baj. – Piton mindenkivel ilyen ellenséges, nemcsak velem, hanem sok más emberrel is, éppen ezért tanultam meg azt, hogy nem szabad magamra vennem a dolgait. Hadd lássa csak, hogy nem igazán érdekel az, amit mond. Bár egyszer kíváncsi lennék arra, hogy miért is utál. - Fontos, hogy együtt legyetek. Ti még vagytok egymásnak. – és ez jó, nekem nincs testvérem, a családom … Sirius. Örülök, hogy van valaki nekem, akit kedvelek, akinél nem a lépcső alatt kell aludnom. Egy család tartson össze, még akkor is, mikor veszteségek érik, mert akkor a legfontosabb. - Persze, rendben, menj csak , örültem, hogy találkoztunk. Szia Astrid! – mosolygok még rá mielőtt még elindulnék, hogy megkeressem Lunát. Vele jöttem, és keveset is voltam még vele, szóval… jó lenne megtalálni, csak nem tűnt el, igaz?
// Én köszönöm a játékot, szuper volt, és biztos lesz még játékunk //
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Harry & Astrid 2015-01-06, 13:40
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Tisztában vagyok vele, hogy Harry és az én helyzetem teljesen más, de az biztos, hogy a veszteség közös. Mindketten elveszítettük a szüleinket és őket senki se adhatja már többé vissza, ebben én is kezdek egyre biztosabb lenni, próbálkozások ide vagy oda, de talán még egy nekromantának is lehetetlen lenne az a vállalkozás, amit én szeretnék. - Igen, tudom. – biccentek végül, de nem akarok jobban belemenni ebbe, nem szeretnék fájdalmat okozni az emlékezéssel, inkább a bosszúra kérdezek rá, hogy vajon jobb-e most így Harry-nek, hogy Voldemort már halott. - Igazad lehet. De legalább tényleg nem bánthat már másokat, nem tehet tönkre többé életeket és elvenni se vehet már el. – végleg halott, és bár emléke örökké megmarad, mégis, valakinek segített az, hogy ő már nincs az élők sorában és ahogy a szüleim, bizonyára úgy már ő se támadhat fel. Jobb is talán, hogy témát váltunk, bár a következő se lesz sokkal kellemesebb, hiszen Perselus érzéseiről kezdünk el beszélgetni, amelyek szerintem valahol mélyen vannak neki, bár tény, hogy nem úgy, mint másoknak. De erről a múltja tehet, biztos vagyok benne, hogy tudna ő kedves is lenni, hiszen velem volt már az, bár csak rövid időre. Akkor vajon őszintén kedves akart lenni vagy mindezt azért tette, hogy megkapja, amire vágyik? Már magam sem tudom. - Lehetséges… - mást nem tudok mondani, talán nem is szükséges. Elengedem a témát és mivel táncba kezdünk, így szóba kerülnek más partnerek is, bár most csak úgy, mint fiúk és lányok. De Harry szavai azért némileg megdöbbentenek és ezt simán le is olvashatja majd arcomról is. - Tessék? Hát… ezt tényleg nehéz elhinni. Hiszen rendes srác vagy és nem mindenki figyel a hírnévre. Engem se érdekel. – vonom meg finoman vállaimat, utalva rá, hogy most se azért táncolok vele, mert ő Harry Potter. Ha más lett volna itt, akivel jól elbeszélgetek és felkér táncolni, ugyanúgy igent mondok, tehát itt a név most nem számít, de tudom, hogy van, akinek igen. Na de ismét visszatérünk Pitonra, nincs mit tenni, ő az, aki megbántott, én pedig… nos, valakinek el akarom mondani bánatomat, mégha a teljes igazságot nem is mondhatom. De Harry persze nem ért meg, már hogy is érthetne? Ő róla talán le is peregnek a tanár szavai, de én rólam? Hiszen… én neki adtam magam, mindent, amit csak tudtam, ezért fáj annyira az, ahogy velem viselkedik, de ezt már nem árulhatom el, bizonyára soha. - Lehet, hogy nem kéne, de én ilyen vagyok, könnyen magamra veszek dolgokat. – ismerem be, majd finoman biccentek. A fogadás bár nem valós, de az jogos, hogy ilyesmiben nem kéne fogadni a jövőben, bár én megtenném, de nem mindenki gondolkodik úgy, ahogy én. Próbálok most már a táncra koncentrálni, így amikor némileg felpörög, én is igyekszem kikapcsolni, de érzem én is, hogy nem megy, nem vagyok teljesen itt és még a végén jól le is égek Harry előtt. Nekimegyek kissé és bár látom, hogy tényleg nincs baj, de én mégis úgy érzem, hogy van, nem kéne így lennie, én soha se voltam még ilyen ügyetlen, mint ma. - Igen, a testvéreimmel hazamegyünk egy kis időre, de szerintem a szünet nagy részét úgyis itt töltjük majd. Már semmi se olyan, mint régen. – de jelenlegi állapotomban biztosan nem megyek bele abba, hogy miért nem, ahogy abba se, hogy mi történt. Tudhatja, a szülők halála sokunkat megváltoztatta. A szám viszont véget ért és mivel érzem, hogy egyre nehezebbek a témák, így inkább csak eleresztem a fiút és zavartan pillantok rá. - Ne haragudj, de én szerintem megyek. Bekapok még valamit, aztán elvonulok a szobámba, nem érzem igazán jól magam. De örülök, hogy beszélgettünk, remélem máskor is lesz rá alkalom. – mosolyodom el kedvesen, majd finoman biccentek neki és egy „szia” után úgy teszek, ahogy mondtam. Először az ételekhez lépek, abba fojtom majd a bánatomat, mert enni azért kell és én szeretek is.
//Köszönöm szépen a játékot, örülök, hogy belementél. És remélem játszunk máskor is velük. //
- Nem úgy értettem. Csak tudod én… nem volt mit megszoknom. Nem ismertem a szüleimet, egy éves sem voltam mikor meghaltak. – nem tudtam mást megszokni, mint a hiányukat. Persze, gondoltam a bosszúra, mikor megtudtam, hogy ki is tehet a halálukról, és mikor találkoztam vele…vagyis mikor először láttam Mógus tarkóján, megakartam ölni azt hiszem. És ez teljesen normális, igaz? Még ha sokan nem is értenék meg, de ha elvesztesz valakit, aki fontos neked, akkor úgy fogod érezni, hogy bosszút kell állnod. Voldemort nem csak tőlem vett el embereket, hanem másoktól. Másokat is árvává tett, más családokat is szétszakított, megérdemelte amit kapott. - Ez… érthető. A bosszú ilyenkor mindenki fejében megfordul. – csak nem segít. Mármint rövid távon igen, úgy érzed, hogy egy kicsit, mintha helyrebillent volna a világ egyensúlya, de aztán körülnézel és nem látod azokat, akiket elvesztettél, ekkor érted meg, hogy tehetsz akármit, soha nem fogod visszakapni már azokat, akiket elvesztettél. – Nem is tudom. Voldemort megérdemelte azt, amit kapott, de… nem érzem úgy, hogy ez segített volna. Még mindig halottak a szüleim. De másoknak segített, mert így nem tud már több családot tönkretenni. – nekem nem segített, a bosszú csak rövid távon jó, de másoknak, akik még csak nem is tudnak róla, sokkal könnyebb az életük most, hogy eggyel kevesebb rossz ember van a világon. - Persze, valahol nagyon mélyen biztos vannak. Csak szerintem ő se tudja mennyire mélyen. – nem akarom én most Pitont megbántani még közvetve se, de hát… nem kedveljük egymást, ő sincs rólam jó véleménnyel, én se róla, de hamarosan már nem kell elviselnünk a másikat. - Hát, hiszed, vagy sem, igazából még csak észre sem vesznek. – rántom meg a vállam mosolyogva. Nem elég az, ha népszerű vagy, de igazából én még csak népszerű se akarok lenni. Sőt, nem is ez a jó szó, inkább csak ismert vagyok és kész, de ahhoz, hogy még a lányok is szeressenek, sokkal több kéne. - Nekem szerintem eddig ez a legjobb. – nem sokon voltam még, az is igaz, de például az elsőt annyira nem élveztem, hamar le is kellett lépnünk Ron-nal, mert szokás szerint összevesztek Hermione-val. Ez viszont eddig egész jól alakul. - Oh, hát emiatt nem kell rosszul érezned magad. Piton mindenkivel ilyen, hidd el nekem. – tényleg ilyen, mindenkit megbánt és lekezel, ez nem Astridot minősíti, sokkal inkább a tanár urat. Néha nem is értem, hogy Dumbledore professzor miért tűri meg, hiszen tudja jól, hogy senki nem kedveli Pitont, és az, hogy jó tanár, nem kéne, hogy elég legyen. Legalábbis szerintem. - Legközelebb majd maximum… kevésbé félelmetes dologban fogadtok. – nem a világ vége ez, velem már hat éve ilyen Piton, mondhatni megtanultam nem felvenni magamra azt, hogy így viselkedik, ebbe előbb-utóbb Astrid is belefog tanulni. - Semmi baj, mindenkivel megesik. – mondom mosolyogva, nem csinálok belőle ügyet, talán még egy kicsit örülök is annak, hogy nem én mentem neki, mert szerintem, legalábbis az eddig látottak alapján én vagyok kettőnk közül a rossz táncos. – Te hazamész a karácsonyra? – kérdezek egyet közben. Én még nem tudom mi lesz. Lehet itt maradok, talán elmegyek Ronékhoz, de… nem akarok ott zavarni, kicsit mindig rosszul érzem magam emiatt, mert… ünnepekkor a legrosszabb család nélkül maradni. Bár, ott van Sirius is, ez a nagy szerencsém.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Harry & Astrid 2015-01-03, 19:37
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Harry is tisztában van azzal, hogy milyen nehéz dolog szülők nélkül felnőni, hiszen az övéi is meghaltak, már kiskorában, de sajnos túl sokat nem tudok arról, hogy végülis milyen élete volt. Egyszer szívesen meghallgatnám, örülnék, ha mesélne róla, nem pedig csak a mendemondákat hallanám meg, de egyelőre még nem mernék ilyet kérni tőle. És hogy meg lehet szokni? - Te tényleg így gondolod? Megszokható? – kérdezek vissza teljesen ledöbbenve, mivel én nagyon nem így érzem. Egyszerűen képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy ők már nincsenek több és így, karácsony tájékán ez különösen érzékenyen érint. Látom széthullani a családomat és akárhogy próbálom összetartani őket, nem megy egyszerűen, de sikerülni fog, én bízom magamban. - Tudod, én úgy érzem, hogy soha se leszek képes elfogadni ezt a tényt. Talán… talán ha megtudom, hogy ki vagy kik ölték meg a szüleimet és bosszút állhatok, akkor talán könnyebb lesz. – kis szünetet tartok, majd aprót nyelek, miközben a másik szemeit fürkészem. – Neked könnyebb, hogy tudsz róla, hogy halott az, aki megölte őket? – nem mondom ki Voldemort nevét, de érdekel, hogy miként érez. Talán tényleg megszokta, hiszen nem vagyunk egyformák, ő lehet, hogy túl tudott lépni ezen, míg én? Én nem… Eztán kerül szóba Perselus, én pedig a mazochizmust csak poénból mondom, bár… akadhat benne igazság. Mégis, ezt nem kell másnak megtudnia, ez maradjon csak az én keresztem. - Ő se? Ezt hogy érted? Ő is emberi lény, és vannak érzései… valahol nagyon mélyen. – nekem is beszélt már a múltjáról, bár még nem túl sokat, de beavatott néhány részletbe, amelyek érzelmekről tanúskodtak. És a düh, a negatív dolgok is érzelmek, tehát nem lehet érzéketlen, olyan nem létezhet. Valamiért Harry-nek negatív gondolatai vannak vele kapcsolatban, tényleg ki szeretném deríteni a dolgokat. Végül a fiúkra is rátérünk, ahogy pedig meghallom a fiú szavait, finoman elmosolyodva csóválom meg a fejemet. - Pedig nem hazudok, tényleg így van. De Téged imádnak a lányok, mi? – kacsintok rá játékosan, de érezheti, hogy nincs hátsó szándék szavaimban, hiszen most se nyomulok rá, teljesen normálisan beszélgetünk és jól esik. Eddig még nem ismertem őt, de nem egy egoista majom, szóval nagyon kellemeset csalódtam benne, jól érzem magam vele, főleg Piton tettei után, igazán felemelő most itt lenni és Harry-vel táncikálni, csak nem szeretném feltartani. - Igen, jó lenne, de annyira nem alakult remekül ez a bál, mint ahogy alakulhatott volna. Talán majd jövőre. – Damiennel se voltam túl sokáig, szóval… nincs mit tenni, Piton felkérése pedig egyenesen rémes ötlet volt, nem kellett volna ilyen marhaságot tennem. A tánc közben egy könnycsepp is végigszalad csinos arcomon, nem tudom visszafogni sajnos és legnagyobb bánatomra még Harry is észreveszi. Most mit tagadjam le? Nem lenne sok értelme… Ahogy pedig elmondja, hogy bízhatok benne, közöttünk marad, csak halkan felsóhajtok, majd a szemeibe nézek. - Csak Piton professzor. Annyira gonosz és lekezelő volt velem a tánc során, pedig én nem ezt érdemlem. Nem értem, hogy miért bánt meg folyton mindenkit, én pedig túl érzékeny vagyok. – ami igaz is, de főleg nála, ő pedig túl sokszor rúg belém. Kedvelem, igen, ezt már említettem a Griffendélesnek, mégis, most fájt az, ahogy velem viselkedett. - De nem akarlak ezzel terhelni, hiszen én mentem oda az a fránya fogadás miatt, talán meg is érdemeltem. – mert ugye ez az álsztori, hogy egy fogadást veszítettem el, ami miatt fel kellett kérnem a bájitaltan tanárt egy táncra. De most Harry-vel szeretném egy picit jól érezni magam, kikapcsolni, így a gyorsabb szám jókor jön, tehát picit elmosolyodom, minimálisan hátrálok, hogy teret adjak magunknak, majd így táncolunk tovább, én pedig pörgök is, mely még jobban kihangsúlyozza a csinos ruhát. A gond az, hogy talán túl nagy a lendület, így nemsokára némileg a fiú mellkasának ütközöm, így zavartan pislogok fel rá. - Bocsi, ma nem vagyok a legjobb táncos. Nem tudom, hogy mi van velem. – és már hátrébb is lépek, nem akarom én egyikünket se jobban zavarba hozni, így ha ő nem áll le a tánccal, akkor tovább mozgok, próbálva úgy tenni, mintha semmi se történt volna az előbb.
- Hát… remélem, hogy azért tényleg van ilyen. – elég csúnya egy világ lenne ez, ha kiderülne, hogy senkinek nem volt még felelőtlen és könnyű élete. Persze, azért az sem jó,ahogy általában egyik véglet sem szokott tökéletesnek bizonyulni, de ugye a tökéletes sem létezik, mert csak nézőpont kérdése minden. Akárhogyan is, de az élet nehéz, ezt a saját bőrömön tapasztaltam már meg, és láttam másokon is, hogy legyen róla tudomásom, de szerintem nem az uralkodik felettünk, ami történik velünk. Persze, van kihatása az életünkre, sőt, ez befolyásol mindent ,de mi még mindig azok vagyunk, akik lenni akarunk, és nem irányít minket bábként senki, ugye? - Nem, de… sajnos meglehet szokni. – sajnos. A szüleimet még kiskoromban vesztettem el, szinte emlékem sincsen róluk, nem ismerhettem őket, nem kötődethettem hozzájuk úgy, ahogyan mások a szüleikhez, de ennek ellenér még nagyon hiányoznak nekem, mert jó emberek voltak az alapján amit hallottam tőlük, és melyik gyerek ne akarná a szüleit visszakapni? De már olyan rég ennek, olyan régóta élek nélkülük, hogy a hiányukat…megszoktam. Tudom, kegyetlen és ronda dolog ezt kimondani de így van. Mikor először mondták el nekem, és mikor először dolgoztam fel a hallottakat, akkor megijedtem, de ma már… ma már nem félek, csak szomorú vagyok miatta. A szavai hallatán picit meglepődöm, és valami zavart bólintás és vállrántás elegye lesz végül a válaszom. Mazochista… talán nem, legalábbis én ezt elég furának tartom, de nem ismerem őt, így hát nem tudhatom, ítélkezni pedig nem akarok és nem is fogok. Mindenkinek vannak fura dolgai, nekem is, neki is talán. - Vagy ő sem. – na igen, mert szerintem Piton nem is érez semmit. Legalábbis az eddigi éveim alatt, mióta a Roxfortban tanulok, egyetlen olyan alkalmat nem tudnék mondani, mikor Piton bárkihez is kedvesen szólt volna hozzá. Nem, Piton ilyen, és szerintem nincsenek érzései. Lehet én vagyok a gonosz, de… nem kedvelem, ahogy ő se engem. - Ez biztos nem így van. – mondom biztató mosollyal. Hát, túlzás lenne azt is állítani, hogy én olyan sok embert ismernék. Azt hinné az ember, hogy a hírnév együtt jár a lányokkal, de nem, a legkevésbé sem, ahhoz jóképűnek is kell lenni, nem véletlen olyan népszerű Cedric. - Meg ezt részben te is rendezted, kötelességed akkor élvezni, nem? – szép munka volt, de ezt már mondtam is neki. Én biztosan nem mentem volna bele abba, hogy segítsek ezt az egészet megrendezni, én nem vagyok valami jó szervező, inkább ráhagyom ezt a profikra, és most is nagyon jól meglett csinálva minden. - Nyugodtan elmondhatod, én… nem mondom el senkinek sem, ha olyanról van szó. Persze, csak ha akarod. – mert ha nem, akkor nem fogom erőltetni azt, hogy elmondjon nekem mindent, ez az ő dolga, de tudom azt, hogy milyen az, mikor az ember nem beszél senkivel sem a problémáiról. Szépen lassan felemészti őt az. - Hát… jó, de itt vagyok, ha … kell segítség vagy bármi. – nem vagyok alapjaiban véve rosszindulatú. Persze, nekem is vannak olyan pillanataim, hogy finoman szólva sem vagyok kedvesnek nevezhető, de nem szeretek ártani senkinek sem, ha lehet akkor inkább csak segítek. Viszont a szám végén egy kicsit azért megtorpanok, mert hát… bár javult a mozgáskoordinációm, még mindig nem vagyok valami jó táncos, de talán még ezzel elbírok, gyorsabb szám, kicsit lazábbra is vehetjük a figurát, és megpörgettem én Astridot, ez a tánc része, nem?
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Harry & Astrid 2014-12-25, 11:28
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Hogy kinek volt az? Ez igazán jó kérdés, de nem tudok rá pontos választ adni. A legtöbb ismerősömnek valóban nem tökéletes az élete, bár ez a tini korral is jár, hogy mindig van valami bajunk, valami nem tetszik nekünk, ilyesmi. - Valakinek azért csak-csak. – vonom meg finoman vállaimat, de nem is oly fontos ez a téma. Csak találgatás, semmi több. Na de a szüleim említése se lesz sokkal kellemesebb, mert bár bele kellett volna már törődnöm a dolgokba, mégse ment, nem vagyok képes rá a mai napig se, és ahogy régen, úgy most is előfordul az, hogy nem egyszer teszek kárt magamban, csak azért, mert a testi fájdalom jobban elviselhető számomra a lelkinél. Talán Piton is ezért tud oly egyszerűen megbántani, eléggé labilis vagyok, de talán kezdi érezni, ahogy egyre jobban megismer, és azért nem vagdosom már magam úgy, mint régen. Bár azok a férgek… nos, nekik hagytam, hogy marcangoljanak, könnyebb volt azt elviselni, mint a férfi viselkedését. De ez is már régen történt, nem kéne most rá gondolnom. - Köszi! Tudom, hogy te is hasonló cipőben jársz… nem egyszerű. – mi mást mondhatnék? Sajnáljam őt én is? Nem… attól semmi se lesz jobb. Nem tudom, hogy őt kik nevelték fel, csak annyit hallottam, hogy valami rokonai, de hogy miként érezte magát, arról semmiféle információm sincs. Mégis, a szüleit nem ismerte, nem tudott úgy kötődni hozzájuk, bár sejtem, hogy hiányoznak neki így is. Mégse pont egy karácsonyi bálon mennék ebbe bele, nem szabad, nem vagyok én ilyen érzéketlen, ellentétben az egyik tanárunkkal, akivel nem is olyan régen még táncoltam. Tudom, hogy ez többet figyelmét felkelthette, hiszen nem átlagos dolog, és talán hülye is voltam a kezdeményezésért, kezdem egyre inkább úgy érezni, főleg azért, mert sikerült elrontania a napomat, ami egyébként szépen kezdődött. - Talán mazochista vagyok. – vonom meg ismét vállaimat, mert nagyon mást erre nem tudok mondani, mégis, szavaimban akad bőven igazság. Ha ismerne Harry, ha úgy igazán… Na de térjünk rá Lupinra és ő rá, Piton nem kellemes téma jelenleg és nehéz is róla úgy beszélnem, mintha semmit se jelentene nekem. De hogy mi a baja Harry-vel Pitonnak, az azért foglalkoztat, így kis időre mégis csak visszakanyarodunk hozzá, de túl sokra nem jutunk, én legalábbis nem mernék tippelni, Harry pedig talán tudja, csak nem árulja el nekem. - Szerintem azt csak ő tudja. – én se tudom soha, hogy mit érezhet, de tudom, hogy képes érzésekre, ebbe biztos vagyok. Amikor nála voltam, mesélt dolgokat, bár tény, hogy furcsa volt, ahogy beavatott pár titkába, most se tudom, hogy miért tette. Talán így kelti fel bennem a bizalmat maga iránt? Áh… nem szabadna túlgondolnom ezt az egészet. Lunáról és Damienről is ejtünk pár szót, majd ez után sétálunk fel mi is a táncparkettre. Hirtelen ér Harry táncra hívása, de nem utasítom el, igazából jól esik, nagyon is, így nemsokára már ott is vagyunk a többiek között és megkezdjük a táncunkat. - Én nem sok srácot érdeklek. – ismerem be, mert bár nem kérdezte, szavai arra utaltak, hogy Harry szerint simán táncolhatnék más fiúkkal is. De én… én nem hiszem. Eddig se rajongtak körbe, de persze nem is kell, elvagyok én így, nekem bőven elég lesz, ha majd egy valaki szeretni fog, úgy igazán, teljes szívéből. De ezek szerintem csak gyermeki álmok, ilyen kapcsolat nálam úgyse jöhet létre, ezért jó nekem Perselussal, bármennyire is fáj most őt mással látnom. - Örülök akkor, ha jól érzed magad. Én mindig szerettem az ilyen bálokat. – bár most minden más, mint amilyen eddig volt. A könnycseppet se tudom csak úgy eltűntetni arcomról, persze, hogy észreveszi, már hogy ne venné észre, Harry ügyel a részletekre, így lassan nézek fel arcára, majd bököm ki lassan az őszinte választ. - Nem igazán, de majd… majd biztosan jobb lesz. Ne is törődj velem. – a táncot élvezem, így eszem ágában sincs félbehagyni vagy itt hagyni a másikat, jól esik, hogy van velem valaki, csak sajnos őszintén senkinek se tudom elmondani azt, amit érzek. Persze, Pitonnak beszélhetek róla, de megint megkapnám, hogy túl érzékeny vagyok, hogy ne vegyek mindent magamra, de hogy ne tenném, ha rólam beszél? Nehéz ez így. - Tudod, a női lélek olykor túl zavaros nektek, fiúknak, meg se próbáld megérteni, majd túl teszem magam rajta. – nem akarom, hogy velem foglalkozzon még jobban, nem szeretném elrontani a bálját, hiszen jól érzi magát, én pedig teszek is érte, hogy ez így maradjon, legalább ő legyen boldog. Így amikor egy kicsit gyorsabb szám csendül fel, akkor úgy távolodom el tőle, hogy mi is felpöröghessünk, tehát ha Harry kész rá, akkor akár pörgethet is bátran, én benne vagyok, ahogy Pitonnál is benne voltam.
- Nem, de… kinek volt az? – rántom meg a vállam egy gyors mosollyal. Az életem valóban nem volt könnyű, de ezt rajtam kívül még elég sokan elmondhatják azért magukról, nem fogok amiatt nyavalyogni, hogy nekem milyen rossz. Tudom, hogy nem csak engem értek vesztességek az életben, hanem engem is. - Oh, én… sajnálom. Tudom milyen. – igen, ha valamit, akkor azt tudom, hogy milyen érzés az, mikor szülők nélkül nősz fel. A tudattal, hogy végeztek velük, hogy a gyilkosuk talán most is szabad és más családokat tesz tönkre… azonban az én szüleim gyilkosa már nem létezik. És eleinte azt hittem, hogy így jobb, de rájöttem arra, hogy mindig leszek olyanok, mint Voldemort. - Hát, szerencsénk van akkor. – na igen, ha engem kérnek fel, akkor első cselekedetem lett volna az, hogy kedvesen visszautasítsam, mert vannak dolgok, amikben tehetséges vagyok, de ez bál megszervezése nem tartozik ezen dolgok közé, inkább hagytam volna a profikra. - Igen, de… rajtad kívül azért elég kevesen táncolnak ennek ellenére vele. – nem akarok én ezen fennakadni, nem kedvelem Pitont, ahogyan sokan mások sem, jó dolog az, ha Astrid képes elfogadni a stílusát és megbékélni vele, én erre soha nem lennék képes. Talán bennem van a hiba, de… ha hagynám az olyan lenne, mintha a szüleim sírjára köpnék. - Igen, Lupin is ismerte őt. – ahogyan Sirius is, és ahogyan Pettigrew is. Sokszor kérdeztem már Siriust is, hogy miért ilyen Piton, de ő sem adott nekem egyértelmű válaszokat, ami csak egy dolgot jelenthet. Vagy nem tudja, vagy nem akarja elmondani. Sirius az egyetlen olyan ember ezen a világon, aki tudja, hogy képes vagyok kezelni a nehézségeket, nem kell úgy védeni, mint egy óvodást, éppen ezért tartom elképzelhetetlennek azt, hogy ne mondja el. Lupin más, Lupin… ő amolyan védelmező típus, de előbb-utóbb meg kell tudnom az igazságot. Ismerni akarom a szüleimet, még ha nem is úgy, ahogy tényleg szeretném ezt. - Ez csak egy ötlet. Kitudja mit érez Piton valójában. – szerintem semmit. Már régen is éltem a gyanúval, hogy Pitonnak nincsen se szíve, se érzelmei ezt pedig továbbra is tartom, mert hát elég esélytelennek látom azt, hogy valaha is elmondja nekem mi ez az egész. - Igen, Luna tényleg nagyon kedves, több olyan kéne, mint ő. – mosolygok Astirdra. Luna fura, ez tény, de nem rossz értelembe véve. Én kedvelem őt, mások pedig nem igazán akarják megérteni őt, pedig ha megpróbálnák, biztos vagyok abban, hogy hamar megkedvelnék a Hollóhátas lányt. Luna nagyon is érdekes. - Ismerem őt, látásból legalábbis. Nem tűnt ellenszenvesnek. – bár Griffendéles, nem igazán van olyan háztársam,akivel ellenséges viszonyban lennék, és ha Astriddal jött együtt, akkor gondolom tényleg nem vészes a srác, hiszen ha így lenne, Astrid minden bizonnyal inkább egyedül jött volna el. Vagy nem, egyesek nagyon komolyan veszik a bált, egyedül félnek eljönni. Nem mondom, hogy egy igazi profi vagyok, de az évek alatt azért sokat fejlődtem én is a táncterén, megtanultam vezetni a partneremet, ami azért valljuk be, elégé hasznos, és most már nem kell attól sem félnem, hogy letaposom a másik lábát, mint a legelső alkalommal. - Nem csak sok lány, de sok fiú is van itt még. – mondom mosolyogva. Na igen, én is megkérdezhetném azt, hogy miért pont én, igaz? De nem kérdezem, így hozta a sors, és nem érdemes emiatt felesleges gondolatköröket rónia. Én csak egy átlagos diák vagyok, nem több, nem tettem semmit. - Igen, eddig ez a legjobb bál, amin voltam. Az előzőek… nem úgy alakultak, ahogy terveztem. – az enyhe kifejezés, katasztrofálisak voltak, akárkit hívtam el, nem jött, vagy éppen hamar lelépett én meg egyedül maradtam és idő előtt már mehettem is vissza az ágyamba. De most itt van Luna ő biztosan nem lép majd le. - Tudom, hogy nem rám tartozik, de minden rendben? – nem vagyok vak, a szemüvegem is rajtam van, láttam én azt a könnycseppet és… ilyenkor az ember nem könnyezik ok nélkül, igaz?
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Harry & Astrid 2014-12-17, 12:30
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem érzem úgy, hogy engem bárkinek is irigyelnie kéne, hiszen… nincs bennem semmi különleges se, semmi jó. Még Pitonnak is hagyom, hogy kihasználjon, hiszen most se volt kedves velem, egyáltalán nem és talán ezért is esik most jól hirtelen Harry társasága, mert ő nagyon is kedves és valahogy a lelkivilágom széteső darabkáit segíti majd eggyé varázsolni. De persze ezt neki nem kell tudnia, én vidámnak mutatom magam, ahogy szinte mindig. - Ugyan Harry, én senkit se irigylek és bár nem ismerlek igazán, de úgy sejtem, hogy neked se volt eddig túl könnyű az életed. – szavaimból talán kiérzi, hogy szívesen változtatnék ezen, szívesen megismerném, ha engedi, ha ő is akarja, de nem mondom ki ezt mégse így, szó szerint. Rajta áll majd, hogy miként reagálja le a dolgot, hogy enged-e némi ismeretséget. És itt szó sincs a hírnevéről, egyáltalán nem az miatt beszélgetek vele, nem is terveztem, hogy majd így nekimegyek, aztán meg mégis így alakult, de tényleg nembánom, jobb ez így. A nevem dicsérete jól esik, de hát nem az én érdemem, a szüleimé, akik ilyen szép névvel áldottak meg, a fiú pedig nem tudja, de… szavai már nem oly valóságosak sajnos. - Csak voltak. Megölték őket… - sóhajtok fel szomorúan és némileg még szép szemeimet is lesütöm. Igen, sajnos ez a helyzet, ők már nem élnek, én pedig azóta se voltam képes feldolgozni mindazt, ami történt velük. A bosszú bár él bennem, de egyben az önkínzási vágy is, talán ez is küldött még részben Piton karjaiba? Áh már én magam sem tudom, de jó nekem ott, egyelőre legalábbis. Nem kergetek hiú ábrándokat, neki nem jelentek sokat, és bolond lennék, ha azt hinném, hogy ez valaha is változni fog, hogy valaha is igazán fontos leszek neki. Oké, bolond vagyok, mert mérhetetlenül reménykedem ebbe. Jól esik azért a következő kedves megjegyzés is, hogy ügyesek voltunk a bállal, mert bár már többen mondták, mindig jó érzéssel tölt el, hogy értékelik. Igyekeztünk, nagyon is. - Én csak… nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Örültem, hogy felkértek rá, bármikor szívesen segítek. – miért jegyez meg ilyen dolgokat? Hát tényleg nem tudom hogy lereagálni, nem akarok egész este zavarba lenni miatta, pedig nagyon jó úton halad ahhoz, hogy ezt elérje. Piton is szóba kerül most, nem meglepő módon, hiszen mégis csak nemrég vele táncoltam, bár nem vagyok már olyan nyugodt és jókedvű, mint amilyen előtte voltam. Talán mást reméltem… hiszen mégis csak karácsony van, felkértem őt táncolni, de semmi köszönetet se láttam benne, mintha csak nyűg lennék. Jól esett volna akkor elsírni magam, de nem lehetek ilyen gyenge és érzékeny, ahogy ő is mondta, szóval próbálok kilábalni ebből és most is elmosolyodni azon, hogy milyen lenne Harryt Pitonnal látni táncolni, de sajnos nem látom olyan viccesen e képet, mint láthatnám. - Jobb, ha nem próbáljátok ki. – végül elmesélem neki azt is, hogy az igazgatónak köszönhetem a táncot igazán, de talán mégis jobb lett volna, ha nyugton maradok és nem megyek oda hozzá. Akkor az estém is kellemesebben telik majd. Vagy akkor egész végig azon rágnám magam, hogy megpróbáljam? Áh, én rajtam se könnyű ám kiigazodni. - Tisztában vagyok vele, hogy ki hogy vélekedik róla. Tényleg lehetne olykor kedvesebb és barátságosabb, engem is nem egyszer bántott meg a tánc közben, de hát már hozzászoktam, ahogy itt mindenki szerintem. – pillantok körbe egy rövid időre, miközben vállaimat is úgy vonom meg, mintha nem számítana. Nem is értem magam, hogy miért vagyok most ilyen őszinte, hogy miért pont Harry-vel, hiszen nem is ismerem, de… kinek mondhatnám hát el mindezt? Quinn-nek nem lehet, hiszen ő már így is aggódik miattam. Ösztönösen tekintek ismét Perselus felé, aki viszont meglepő módon pont az egyik tanárnő felé tart és amikor látom így távolról, hogy mit csinál, hát… meglepődöm rajta. Azt hittem, hogy nem akar táncolni, most pedig nagyon nem úgy tűnik… Hát, tényleg csak engem tisztel meg mindig a kedvességével. Nem is tudom, valahogy rossz érzés ezt látni, féltékenységet érzek szívemben, pedig nem lenne szabad. Miért zavar ez engem? Talán… talán nem kéne belelátnom mást abba, ami van, csak nem csinálná meg velem, hogy ennyire kihasználjon, ugye nem? Mégis, nehezen irányítom el róla a tekintetem, és nézek vissza ismét Harry-re. - Az apád? – oké, tényleg figyelek ám, ezen most megakadtam, így kérdőn felvonom kissé szemöldököm, miközben a fiút figyelgetem. – Csak nem ismerte Pitont? Úgy tudom, hogy Lupin is ismerte még, amikor ide jártak a Roxfortba. – ezt végülis bárkitől hallhattam, az ellentét pedig a két tanár között elég rendesen érezhető. De azt nem értem, hogy Piton miért vádolná a gyereket azért, amit esetleg az apja tett, hiszen az ő apja se volt vele kedves, ahogy Jason-el se Carl, mégis, a gyerek nem egyenlő az apjával. - Nem hiszem, hogy ez lenne, hiszen te nem vagy az apád, nem lehet valakit azért nem kedvelni, mert az apját se kedvelted. – én legalábbis nem lennék erre képes, főleg úgy, hogy Harry szülei már rég nem élnek, így aztán tényleg nem fer a dolog, de majd… majd kiderítem, ha ki tudom, hogy mi történt. Ki akarom! Na de nem szeretném feltartani szegény srácot, biztosan várja már a partnere és egyébként se esik jól Piton jelenlétét érzékelni egy másik nő társaságában, akivel láthatóan jobban érzi magát, mint velem, így talán magam szeretnék menekülni ebből a teremből, minél messzebb kerülni innen. - Oh, Lunával jöttél? – lepődöm meg ezen őszintén, mert bár tudom, hogy jóban vannak, de azért tényleg most nem számítottam erre. – Ő nagyon kedves lány, csak sokan nem értik meg. – jegyzem is meg, és bár nem beszélgettem még túl sokat vele, mégis, amikor igen, nekem nem volt vele semmi bajom se. Kellenek az ilyen emberek erre a világra és úgy érzem, hogy ő benne nincs semmi rossz se, semmi gonoszság, tényleg tiszta lélek. Talán egyszer majd őt is megismerhetem, végülis, még semmi sincs veszve. A táncra hívás viszont ismét hirtelen ér, így csak elmerengek a fiú arcán, de most megállom azt, hogy Pitonra nézzek. - Bár Damiennel jöttem, de nem hiszem, hogy ma este még nagyon táncolnánk egymással vagy bármi. Tudod, én se ismerem igazán. – ebből sejtheti Harry, hogy nincs köztem és a partnerem között semmi az ég egy adta világon. Egyszerűen csak elhívott, hirtelen ötlettől vezérelve, nem volt se neki, se nekem partnere, így hát mit veszíthettünk? Na de szóval a tánc… táncolhatnék Harryvel? Jó ötlet lenne még itt maradnom? Tetteim megelőzik gondolataimat, kis kezem felé nyújtom, belehelyezve az ő kezébe, majd végül finoman elmosolyodom. - Nagyon szívesen! – talán ki fog tudni kapcsolni a tánc, én legalábbis remélem, és igazán kedves a sráctól, hogy felkért. Így hagyom, hogy a táncolók közé vezessen, egyik kezem az övében marad, a másikat pedig nemsokára vállára csúsztatom, így állok meg vele szemben és amint a zene felcsendül – mert pont új szám következik -, hagyom, hogy elkezdjen vezetni. Én elég jól táncolok, panaszra nem lehet oka és ahogy megindulunk… valahogy nagyon kellemes érzés kezd el elfogni, ellazulok, kezdek kikapcsolni. - Mondjuk nem értem, hogy miért velem táncolsz, amikor annyi más lány van itt… - ismét ennyit az önbizalmamról. Megint mást ajánlanék magam helyett, nem tartom magam elég szépnek, elég jónak, de hát hogy tarthatnám, ha nem kapom meg a kellő biztatást? Nincs mit tenni, egyszer majd talán más lesz, most viszont egy nagyon picit közelebb húzódom Harry-hez, hogy kényelmesebben folytathassuk a táncot a kellemes zenére, miközben gondolataim cikáznak továbbra is és szinte fel se tűnik, de egy apró könnycsepp is végigfut pofimon. Túl sok minden ért mostanság, ki kéne adni a gőzt, de ezt nem szabad engednem, így amint észreveszem, azonnal próbálok úgy fordulni, hogy ezt partnerem ne láthassa, el is tüntetem hamar azt a fránya cseppet, majd kezem már vissza is kerül Harry vállára. - És jól érzed magad a bálon? – próbálok semleges témát találni, szinte azonnal, mert ha észre is vette az előbbi dolgot, akkor se akarok esélyt adni neki a kérdezősködésre. Inkább válaszoljon csak ő, beszéljen csak ő, én szívesen hallgatom és ha tudok, akkor majd be is csatlakozom, csak terelje már el a gondolataimat.
- Remélem ezzel nem azt akarod mondani, hogy te irigyelsz engem. – mert ha mégis irigyelne, hát ne tegye, semmi irigyelnivaló nincsen bennem. Pont olyan átlagos diák vagyok, mint ő, annyi különlegesség van bennem, hogy a szüleim feláldozták értem az életüket. Szerintem a helyemben senki sem akarná, hogy irigyeljék őt. Ezért nem szerettem, hogy hőst láttak bennem. Nem voltam soha az. - Kreatív szüleid vannak. – mosolygok rá. Nekem elég szokványos nevem van, bár soha nem volt vele bajom, mert más Harry-vel nem találkoztam még, de ha mégis megesne, nem különösebben zavarna a dolog. A szüleim neveztek el így, soha nem változtatnám meg a nevemet. - Látom szerény is vagy. – mondom vidáman neki. Na igen, azért sok mindent ellehet mondani egy ilyen esemény megszervezéséről, de nem azt, hogy könnyű, igaz? Mégiscsak a kaját, a zenét, a dekorációt, meg minden mást intézni kellett, és gondolom azért ez nem egy-két nap volt. - Igen, ez is igaz, viccesen néznénk ki együtt Pitonnal. – na, ha valami, akkor ez szinte már biztos, de soha nem lesz ilyen, mert önszántamból aligha keresném Piton társaságát. Ha csak mi ketten maradnánk lennénk a világon, akkor is szívesebben beszélnék egy téglafallal, mint vele. Nem is tudom miért, köztünk... mintha ösztönös lenne az, hogy utáljuk a másikat. - Dumbledore professzor már csak ilyen. – szeretem a hosszú szakállú ősz igazgatónkat, és nem csak azért mert jobban ismerem egy kicsit talán, mint a többi diák. Nem is ez a jó szó erre, sokkal inkább az, hogy többet voltam vele, mint mások. Szigorú tud lenni, de ugyanakkor nagyon kedves ember. - Nem akartam én kimondani ezt. – rántom meg a vállam, viszonozva a mosolyát. Na igen, én is pontosan tudom, hogy a legtöbben, akárcsak én, nem szeretjük Pitont, elég undok egy alak, velem nem tudom mi baja van, de nem is kell tudnom, igaz? Lupin se mondta még el soha, pedig ő biztos sejti legalább. - Próbáltam már, sikertelenül. Talán csak… az apám miatt, Piton meg ő nem jöttek jól ki. – enyhe kifejezés, bár ennél többet nem fogok mondani Astrid-nak, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha sajnáltatnám magamat. Igen, Piton nem kedvel, de ez van, együtt tudok ezzel élni. - Ami azt illeti… elvesztettem őt, attól félek. Luna szeret elkalandozni. – felteszem ismeri a lányt, elvégre Luna is Hollóhátas, és egész szép kis hírneve van, bár sajnos sokan rossz véleménnyel vannak szegényről, pedig Luna nem buta, sőt, nagyon is elmés, csak kicsit – nagyon – másként látja a világot. – Esetleg, ha van kedved… táncolhatunk, előbb-utóbb csak előkerülnek majd a partnereink. – mert gondolom ő sem egyedül jött, biztosan a barátjával, vagy talán a pasijával, nem tudom, de nem is az én dolgom, igaz? Mindesetre a kezem felé nyújtom, és ha elfogadja, hát akkor a táncoló diákok hadához vezetem magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Harry & Astrid 2014-12-12, 22:23
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Harry szavaira őszinte megdöbbenés ül ki arcomra, úgy pislogok rá, láthatóan értetlenül, majd nemsokára arckifejezésem szavakba is öltöm. - Te irigyelsz engem? Ugyan már… - legyintek felé, mert ez azért így tényleg viccesen hangzik. A nagy Harry Potter ne irigyeljen pont egy egyszerű, Hollóhátas lányt, ugyanis bennem nincs semmi különleges se, na jó, maximum a nevem egyedi, amire most ő is kitér, ahogy elárulom neki azt, hogyan is hívnak. - Köszi, de a szüleim érdeme. – pirulok azért bele minimálisan, mivel ritkán szoktak kedveskedni nekem és minden apróságot értékelni tudok, ahogy a következőket is. Biccentek a kérdésre, mivel igen, én vagyok valóban a bál egyik szervezője és mint hallom, tetszik neki az, amit lát. - Örülök, hogy tetszik, de nem volt nagy dolog, csak úgy záporoztak az ötletek. Jó kis csapat voltunk! – meg is lepődtem rajta, hiszen a két fiút nem ismertem, és hát… azóta se igazán láttam őket, de majd talán egyszer beszélgetünk. Chot viszont kedvelem és ismerem is valamennyire, mégis csak egy házba és egy évfolyamba járunk. Na de a bálról hamar áttérünk Pitonra is, ami sejtettem, hogy felkeltette azért néhányak érdeklődését, így hát Harry-ét is, én pedig már el is árulom neki a nagy fedő sztorit, hogy miért is táncoltam vele. Utálok hazudni, de néha szükség van erre. - Jó, de nálad azért más is a helyzet. Te mégis csak pasi vagy. – mosolyodom el aranyosan, miközben a srác arcát fürkészem. Tényleg vicces lett volna, ha ő is ilyesmiben fogad, de nálam… nem volt annyira furcsa. Sokan utálják Pitont, sőt, félnek is tőle, szinte rettegnek, én pedig… vonzódom hozzá. - Azt mondta, hogy értékeli a bátorságomat, hogy oda mertem menni hozzá és az igazgatónak megígérte, hogy nem utasítja el, ha valaki táncra hívja, szóval, ezért engedett nekem, ahogy másnak is fog. – de nem szeretném, ha más is táncra hívná őt, rossz lenne mással látni, de hát… ez van, én ez ellen semmit se tehetek. A lényeg az, hogy én is táncolhattam vele és bár nem volt az egész olyan kellemes, mint lehetett volna, a témák és félreértések miatt, de azért jó volt. - Sokan? Viccelsz? Én úgy tudom, hogy nem sokan kedvelik őt, de hát tény, van egy stílusa, mint tudjuk. – vigyorodom el, hiszen tényleg ez az igazság, én is tudom, hogy milyen ő, mégis… valami megfogott benne. Ő nem olyan, mint mások, van benne valami és… szeretek vele lenni, szeretem, amikor kedves velem és gyengéd, amikor megérint vagy megcsókol… Na jó, elkalandoztam. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy valamiért Harry nem jön ki túl jól a bájitaltan tanárral, de ötletem sincs, hogy miért nem, így erre most finoman rákérdezek, de a válasza meglep, így halkan hümmögök fel kissé, én ugyebár még nem vagyok tisztában a családi dolgokkal, csak azt tudom, hogy Piton Lupint nem kedveli, de Harry-ről még semmit se beszélt velem. - Igen, azt gondoltam, hogy tudsz vigyázni magadra, de… tényleg nem értem, hogy mi baja lehet veled, de biztosan van oka. Én a helyedben kideríteném. – de én mindig, mindenre rákérdezek, ami érdekel, tehát erre is rákérdezném, ez egyértelmű. Viszont innentől kezdve ez már a Griffendéles döntése, nem pedig az enyém, nem fogom én unszolni, hogy na, beszélje már meg Pitonnal a dolgokat. - Egyébként nem akarlak ám feltartani, biztos hiányolni fog a partnered… - nézek körbe zavartan, amikor leesik, hogy szépen lefoglaltam szegény Harryt, pedig nem állt ám szándékomban, tényleg nem szeretném őt zavarni, bár egyelőre nem látok mellette partnert. Ez furcsa, neki biztosan van és úgy hiszem, hogy sokan lennének is azok, akik mellette díszelegnek. Utálom az olyan lányokat, akik csak a hírnevet nézik, szegény srácnak nem lehet valami könnyű az élete. Nem tudhatja, hogy kit érdekel őszintén, szívből és ki akarja kihasználni őt és a hírnevét.
- Akkor nagyon irigyellek ! – nézek fel rá mosolyogva. Nem öntöttem le magamat, és ha le is öntöm, akkor sem lett volna semmi baj, fekete az öltönyöm, annyira nem látszik meg rajta a folt, meg amúgy is, maximum leveszem, ingben is tökéletesen eltudok itt lenni, igaz? Amúgy is, van még rajtam egy mellény, szóval… semmi gond nincsen. - Astrid… igen, tudom, szép neved van, te is a szervezők között voltál, igaz? Gratulálok, nagyon jól megoldottátok! – tényleg, Astrid, ismerős volt nekem az arca, csak a neve nem ugrott be de így már tudom, hogy kiről van szó, elég egyedi neve van. - Egy fogadás? Nagyon bátor vagy, én biztos nem fogadtam volna ebben. – nem azért, mert gyáva vagyok, mert tudok én bátor is lenni, nem véletlen kerültem a Griffendélbe gondolom, de Piton és én… furán is nézett ki volna, ha táncolunk, és alighanem csúnya sérülésekkel szállítottak volna engem a Gyengélkedőre. – Igen, tényleg, meg is lepődtem rajta, de gondolom csak a megfelelő motiváció kellett, igaz? – nem célozgatok, sejtésem sincsen a dologról, csak arra gondolok, hogy biztos nem akart egy diák előtt hoppon maradni, így hát előhúzta a cilinderből a tánctudását és megtáncoltatta Astridot. Ezért is figyeltem fel, Pitont mosolyogni, nem láttam még, nemhogy táncolni. - Az jó, sokan vannak még ezzel így. – vagy nem, őszintén szólva szerintem nem, mert egy dolog, hogy én nem kedvelem a professzort, de gondolom sokan mások se, a Mardekárosok már más tészták. Soha nem értettem azt, hogy egyes tanárok miért olyanok, mint Piton. Lockhart egy hozzá nem értő bolond volt, Mógus őrült, Piton meg… nem is tudom, ő a megtestesült ridegség. Szerencsére Lupin itt van az iskolában, az egyik legjobb tanár, és a legjobban őt kedvelem, persze ebben az is közrejátszik, hogy jobban ismerem, mint a többség, de ha nem így lenne, akkor is ő lenne a kedvenc tanárom. - Hát ezt jól tudod, sajnos nem jövünk ki valami jól, de… nem igazán tudom ennek az okát. Már az első bájitaltanórámtól kezdve elég ellenséges volt velem, de azért engem sem kell félteni. – nem akarom Pitont beállítani az ördögként. Tény, hogy nem tett jó benyomást, én pedig azok után képtelen voltam már megkedvelni, szóval… az okát nem tudom, de remélem egyszer megtudhatom, mert kíváncsi vagyok mit tettem. Lupin elmesélte, hogy apám és Piton…szóval nem jöttek ki valami jól,de az apám miatt nem kéne, hogy utáljon engem, igaz? Leülni vele és megbeszélni ezt pedig… hát nem hiszem, hogy valaha is sikerülni fog.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Harry & Astrid 2014-12-11, 14:13
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Általában oda szoktam figyelni a környezetemre, most mégis sikerül némi ügyetlenséget véghez vinnem, így megyek neki szegény srácnak, de mint érzékelem, gond azért nem történik. Jó látni, hogy rendben van és hogy nem is harapja le a fejem pont ezen a napon, így elmosolyodva próbálom megfigyelni azt, hogy kivel futottam össze, vagyis hogy pontosabban kinek mentem neki, de nem hittem volna, hogy pont Harry lesz az. - Velem nem sűrűn… - ismerem be, de aztán ki tudja, mostanság többször járok másmerre, mint kellene. A srác mosolya arra utal, hogy tényleg nem haragszik, sőt, még be is mutatkozik nekem, mintha fogalmam se lenne róla, hogy ki is ő valójában, pedig mennyire, hogy van… - Igen, tudom, hogy ki vagy. Én Astrid McCaine vagyok, a Hollóhátból és szintén örvendek! – biccentek felé kedvesen, miközben én is elárulom természetesen a nevemet. Nem is értem Harryt, hogy ő miért mutatkozott be, hiszen tudja ő is jól, hogy milyen híres, hogy mindenki ismeri, bár tény, hogy mégis csak így illendő. Amikor viszont meghallom a következő kérdését, nehezemre esik nem félrenyelni a bólét, amit idő közben iszogatni kezdtem, így inkább nemsokára a poharat két kezembe veszem és nagyon rajta vagyok, hogy ne piruljak el látványosan vagy valami. - Tudod… elveszítettem egy fogadást és ez azzal járt, hogy fel kellett kérnem Piton professzort táncolni. Őszintén szólva azt hittem, hogy elutasít… - pillantok egy rövid időre a tanár felé, majd ez után nézek vissza Harryre is. – De végül elfogadta a dolgot és meglepő, de jól táncolt. – ezek szerint neki is feltűnt a dolog, ami végülis egyértelmű, hiszen elég furcsa, hogy Piton egy diákkal táncoljon. Igazából egyébként nem volt semmiféle fogadás se, ez csak a fedősztori, de ennyi kell és úgy hiszem, hogy remekül be is vált. - Szóval annyira nem bánom, én nekem úgy sincs bajom vele, jó tanárnak tartom. – a szimpátiám él irányában, és egyre erősödik, amit az igazgató se feltétlenül kérdőjelezne meg, hiszen Piton nemrég megmentette az életemet két halálfalótól, akik elég durván megaláztak és valószínűleg meg is erőszakoltak volna a halálom előtt, szóval így aztán végképp nem furcsa, hogy én nem menekülök minél messzebb a bájitaltan tanártól. Talán ez is közrejátszott abba, hogy mit érzek iránta, sok-sok apróság, mik egy nagy egésszé álltak össze. - De úgy tudom, hogy ti nem vagytok jóban… Elmondod, hogy miért? – kérdezek rá kíváncsian, mert hát fogalmam sincs, hogy titok-e vagy sem, de… ha már így összetalálkoztunk és pont Perselus a téma, akkor miért ne kérdezgethetnék én is egy picikét? Ha nem akar válaszolni, akkor majd kitér előle, aztán ennyi.
Tudom, hogy úgy volt, hogy végig Luna mellett leszek, de most bevallom, hogy elvesztettem őt. Az előbb még itt állt az asztalnál, mondta nekem, hogy mindjárt jön csak megnéz valami… valamit. Őszintén, nem tudom miről beszélt, de hát végül is kitudja? Talán még ő se. Mindegy, majd gondolom látom még őt az este folyamán, addig meg nem fogok én kétségbeesni, tudom pontosan azt, hogy nem körülöttem forog a világ, nem is kell, hogy így legyen, és soha nem is kívánnám. Én csak megpróbálom magamat jól érezni, rám fér, ez az év eddig nem igazán úgy megy, ahogyan azt reméltem. Ront és Hermione-t most nem akarom zaklatni, így is sokat vagyok velük, most bőven rájuk fér az, hogy csak magukkal foglalkozzanak és senki mással, én pedig nem szeretnék bármi jó elrontója lenni, úgyhogy hagyom is őket, én meg majd itt az asztaloknál figyelem a tömeget. Sokakat ismerek látásból, és egy-két pároson megakad a szemem, vagy azért mert jól táncolnak, vagy mert illenek egymáshoz, vagy épp mert… Piton táncol. Nem azt akarom mondani, hogy én elítélném őt, és azt mondanám, hogy képtelen erre, de… én eddig abban a tudatban éltem, hogy Piton előbb akasztaná fel magát, mintsem táncoljon. De hát… úgy látszik egy csodát láttam. Amin nem sokáig csodálkozhattam, mert amint elfordultam, máris sikerült belém jönnie valakinek, vagy… talán én voltam útban, nem is tudom. - Semmi baj, van ez így, megesik. – rázom meg a fejemet mosolyogva, mielőtt rápillantanék. Kell egy pár pillanat, hogy beazonosítsam őt. A lány, aki Pitonnal táncolt, és aki biztosan nem jár velem egy évfolyamba, de egy házba sem. – Ömh… Harry vagyok. Harry Potter, örülök, hogy megismerhetlek… - sajnos ha fejen állok se tudom megmondani a nevét, és nagyon remélem, hogy emiatt nem fog rám megharagudni. Látásból ismerem, a folyosókon láttam már őt, de soha nem beszéltem vele, nem tudom a nevét és… egy szó, mint száz, sajnálom és szégyellem magam. Azon már nem is gondolkodom, hogy minden bizonnyal felesleges bemutatkoznom, de… ez soha nem fordul meg a fejemben, hogy eltántorítson tőle. Azért ismerem már az embereket annyira, hogy tudjam, először mindig a sebhelyet keresik rajtam , és ez nem baj, gondolom olyan vagyok én, mint valami múzeumi kiállítási darab, de azért tud idegesítő is lenni, Astrid szerencsére nem az idegesítő emberek csoportját erősíti. Amúgy is, szimpatikusnak tűnik így első látásra, de tudom, senkit nem szabad első látásból megítélni, de ezt most őszintén, mégis ki tartja be? - Hogy sikerült kihozni Pitonból a táncparkett ördögét? – dobom fel a kérdést, és nem bántó célzattal, csak … a kíváncsiság hajt.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Harry & Astrid 2014-12-08, 21:20
Harry & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy érzem, hogy mégis csak megérte nekem eljönni erre a bálra, mert az egész este jól éreztem magam, a kérdés az, hogy a vége is kellemes lesz-e. El kéne mennem? Vissza a szobámba? Nem szeretném látni Pitont másokkal táncolni, de sajnos ez az egész helyzet ezzel jár. Én is Damiennel érkeztem és nem egy számot táncoltam végig vele, ami igazából kellemes volt, de semmit se akarok a Griffendéles sráctól, így talán jobb is, hogy nem lógtam egész este rajta. Azóta már kedves barátnőmmel, Quinn-el is beszélgettem egy jót és rávettem magam, hogy Perselushoz is odamenjek, aki meglepő módon nem utasított vissza, így nem egy táncot táncoltunk végig. Viszont túl feltűnő lett volna, ha sokáig maradok, így hát muszáj volt elválnom tőle, így most a gyönyörű, kék estélyimben az asztalok felé kezdek el sétálni, miközben hullámos tincseim arcomat keretezik és a kékes smink is tökéletesen mutat még mindig rajtam. Viszont nem járok most annyira itt, így némi figyelmetlenségemnek hála sikerül kissé nekiütköznöm valakinek, ki az asztaloknál ácsorog, így amikor ez megtörténik, hirtelen kapok észhez és nézek is azonnal felé. - Jaj, bocsánat, ne haragudj! Remélem nem ütöttelek meg! – és azt is, hogy nem öntötte le magát miattam semmivel se. Szavaim megelőzik felfogóképességemet, így csak ez után esik le, hogy kibe ütköztem pont bele. Harry Potter… ő az, akit mindenki ismer, elméletileg, de én… mégse érzem úgy, hogy ismerném. Tudom persze, hogy ki ő, ez csak természetes, de nem beszélgettem még úgy igazán vele, és úgy hiszem, hogy erre most se fog pont sor kerülni. Sokan körberajongják azért, aki, de nem látom úgy, hogy fenn hordaná az orrát, tehát nem érzek unszimpátiát az irányába, így ajkam is kedves mosolyra húzódik, miközben ösztönösen pillantok a sebhely felé, hátha megláthatom azt egy pillanatra, de aztán észbe kapok és inkább a fiú szemeibe tekintek. Nem akarok azonnal tovább menni, ha már így nekimentem, egy-két percig még ácsoroghatok itt, amúgy is csak valami innivalót szerettem volna, így hamar feltalálom magam és a fiú mellett öntök magamnak én is egy pohárral valamit, ami most pont egy kis bólé lesz, így azt kezdem el iszogatni, mintha nem történt volna igazán semmi se.
//
És remélem játszunk máskor is velük. 
//