2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A hirtelen hangulatváltozásra persze felhúzom a szemöldökömet és már a nyelvemen van a visszavágás, de inkább nem szólok semmit sem, csak egy sokat mondó pillantással méregetem őt. Fiatal még, alighanem fingja sincsen arról, hogyan működik a világ. Hiába a sorscsapások, nem készítenek fel az életre, sokkal inkább ellened vannak. Nem minden történik okkal, néha csak úgy megesnek a dolgok, a véletlen folytán, nem kell mindennek, hogy oka legyen, de ezt valószínűleg hiába magyaráznám neki, éppen ezért nem is mondok semmit. Nem lenne valami jó pont a lányomnál, ha kiderülne, hogy belegázoltam egy szegény klubtársának a lelkébe, pedig milyen szívesen megtenném! - Ahogy senki se. – na igen, még én sem, és szerencsére gyorsan rájöttem, hogy nem így kéne élni, hanem találni valami elfogadottabb és élhetőbb életformát, mert az egész napon át tartó füvezések néha jók, na de nem egy életen át. Éppen ezért javaslom Astridnak is, hogy hagyja el az életéből az ilyen kártékony dolgokat, de mondani nem mondom, alighanem már ezerszer hallotta ezeket. - Ez nem ragaszkodás kérdése. – egyrészt, mert csak a hülye akar adós lenni, másrészt pedig ezt így illik. Ha már segített nekem találni egy embert, akivel tanár normálisan kifogok tudni jönni, és nem azt kapom majd tőle az orrom alá egyfolytában, hogy milyen felelőtlen és rossz példa vagyok a diákoknak. Alapjaiban nem értem azt, hogy egy diák miért rólam venne példát? Szerintem a folyosó végén lévő festményről is több példát lehetne venni, mint jó magamról. - Az éjszakai főzőcskézésnél nincs is rosszabb elvégre, igaz? – komolyan… nem értem minek ilyen nevetséges dolgokért büntetést kiadni. Az szerencsére meg sem fordul a fejemben, ami neki, mert valószínűleg egy kiadós rókázás nélkül nem úsznám meg a dolgot, de hát… szerencsére megtartja magának a dolgot, és jó is ez így, aligha lenne bárki is oda a kettőjük… közös palacsintázgatásáért, na meg annak a folytatásáért. - Kitartást! – köszönök el tőle mosolyogva, és egy nagyot sóhajtva esek neki a maradék munkának. Egy újabb nap, ami…ami meggyőzött arról, hogy talán teljesen felesleges volt idejönnöm. A lányom miatt bármit megteszek, de láthatólag nem igen van oda azért, hogy itt vagyok, a tanárokkal sem jövök ki jól, a diákok pedig… nem is tudom, ez az egész hely olyan, mint valami változatos állatkert. Régebben elég egyszerű volt kiismerni a másikat, de most…most mindenki magának való és mindenkinek szar az élete. Van ilyen, a tökéletes élet egy tökéletes világban talán lehetséges is lenne, de mindannyian tudjuk, hogy a mi világunk messziről sem tökéletes, igaz?
//Úgyszintén, köszönöm a játékot //
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-29, 21:03
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Egyáltalán nem tetszenek Edward szavai és bár ő egy tanár és nagyon jó lenne most hallgatnom, mégse vagyok képes rá. Arcvonásaim némileg megkeményednek, ahogy tekintetem is ridegebbé válik. - Ez nem kifogás! Ha tudná… ha átérezné mindazt, ami velem történt, Ön is máshogy látná ezt az egészet. De én nem kívánom ezt Önnek! – nem morgok, de egyáltalán nem cseng most olyan kedvesen a hangom, mint eddig. Ilyesmit nem mondhat, a szüleim emlékét mocskolja be, azt pedig még egy tanáromnak se fogom meghagyni. Még Piton is képes volt normálisan beszélgetni velem ezekről a dolgokról és mutatni némi együttérzést, pedig tőle kevesebben várnák mint a velem szemben álló férfitól. És gondolom Edward még az ok-okozati dolgokról se hallott, mégis, most már elhallgatok, nem oktatom ki, oh pedig mennyire tudnám. De én nem ilyen vagyok, így inkább csak érdeklődni kezdek, méghozzá ő róla, mert talán jobban járunk így, hogyha rólam áthárul ő rá a társalgásunk témája. - Hippi? Hű… nem gondoltam volna. – egy kisebb mosolyt is erőltetek arcomra, de ez nem igazán őszinte az előbbiek miatt, de talán változni fog még ez. Továbbra is kedves vagyok, cseppet se elutasító, ezért is fogok segíteni neki nemsokára a könyvtárban és ezért ajánlom neki Lupin professzort is. A visszakérdezésre csak biccentek, majd ez után végül őszintébbé válik a mosolyom. - Nem kérek én ez miatt semmit se, de ha ragaszkodik hozzá. – végülis, ki tudja, hogy mikor lehet még szükségem valamire, egy tanár pedig jó adós lehet, sok mindenre képesek, sok mindent szabad nekik és sok mindent tudnak megszerezni, főleg egy ereklyevadász, akire már csak a szüleim miatt is szükségem volna. De ezt természetesen nem közlöm Edwarddal. Azért remélem, hogy jó társasága lesz Lupin, hogy tényleg összejön a nagy terv, hiszen a tanárok is csak emberek, ő nekik is kijár a szórakozás és hogy megigyanak néha egy sört, ha úgy tartja kedvük. A könyvtárba érve, miközben már dolgozgatunk, Piton is szóba jön, na meg az a bizonyos büntetőmunka, amelyet kioszt nekem. Kétszer kell elmennem hozzá, de nem tudom még egyelőre,hogy mire számítsak… majd akkor fog kiderülni, ez bizonyos. - Nem tehetem azt meg, hogy nem megyek el a büntetőmunkára, amit kiszabott rám és nem is tenném. Vállalom a következményeket azért, amit tettem. – hiszen tényleg kijárási tilalom idején jutott eszembe palacsintákat sütögetni, nem lett volna szabad, visszafoghattam volna az étvágyamat, de nem ment. A másik ok pedig nem más, mint az újbóli találka a Mardekár ház vezetőjével, az a csók után kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lesz. A zavarba hozás is remekül sikeres lesz, még akkor is, hogyha nem volt ez szándékos, de még szűz vagyok, és pont Pitonnal említeni ezt, hát… nem tudok erre máshogy reagálni. - Semmi gond. – már mindegy, már megtörtént. De ahogy nézem, tudja tovább ragozni a zavaromat és az aggodalmamat is, így kissé ijedten nézek rá, mivel őszintén félek attól, hogy mi fog történni. - Ennyire azért… azért csak nem lesz vészes. – motyogom halkan, miközben visszateszem az újabb adag könyvet a helyükre, majd ez után teszem el pálcámat. - Viszont nekem most már mennem kéne, remélem, hogy azért tudtam segíteni. Viszlát! – a témák miatt se érzem már jól magam és nem akarom azt, hogy Edward bármire is rájöjjön. Egy ideje mondjuk már itt vagyok vele, tényleg szépen haladtunk, szóval nem lehet oka panaszra, nem öt perc után léptem le. Távozom tehát, ideje lenne némileg lenyugodnom ez az egész után, de most már tényleg meg fogok halni szombatig. Ahj, mi lesz velem?
- Állítólag mindennek van valami oka…persze, szerintem ez egy baromság, de az ember talán jobban érzi magát tőle. – rántom meg a vállamat. Vannak ilyen sablonos dolgok, állítólag jót tesz az ember lelkének, de… ez hülyeség. Ha elvesztesz valakit, akkor nem fogod magad semmitől sem jobban élni,egyszerűen csak megtanulsz majd együtt élni a hiányával. – Én lázadtam minden ellen, volt egy időszakom mikor hippi akartam lenni… még egy olyan kimázolt buszt is vettem majdnem. – elégé nevetséges egy dolog volt, de hát nem minden kamasz egyforma, én is csak kísérleteztem folyamatosan, próbáltam megtalálni önmagamat, de gyorsan rájöttem, hogy nem füves cigivel a számban fogok megvilágosodni. - Remus? Jól van, teszek majd nála egy próbát, és ha sikerül, akkor az adósod vagyok. – már amennyire egy tanár a diákja adósa lehet, de erősen kétlem, hogy ezzel Astrid valaha is visszaakarna élni, nem olyan lánynak tűnik, bár…bár a legjobbakból lesz a legrosszabb, igaz? Kivétel persze mindig van, és általában a kivétel csak erősíteni szokta a szabályt. De mindegy is,majd egyszer sort kerítek rá, hogy felkeresem Remust, még ő az a tanárok közül, aki a legszimpatikusabbnak tűnik, szóval… annyira tényleg nem lőhetek ezzel mellé. Más kérdés hogy mennyire szeret egy baráti piálást megejteni, mert sakkozni…nos azt csak alkohol hatása alatt tudok. - Ezt erősen kétlem, de sok választásod nincs, ugye? – oké, Piton a tanár, biztos tudja, hogy mit akar, de szombaton büntetőmunkára kötelezni valakit, mert a konyhában volt, mikor nem szabad… ez egy hülyeség, nem is értem minek pazarolja diákokra a hétvégéjét, amúgy sem tűnik egy túlságosan barátságos embernek. Az egy dolog, hogy iskolaidőben a diákokkal foglalkozik egy tanár, na de hétvégén…elégé elvakult egy ”igazságbajnokának” kell ahhoz lenni. Kicsit olyan ez, mint a rabszolga munka, főleg ha a hétvégi büntetőmunkát vesszük nagyító alá. Kéne valami olyan szabály, hogy a hétvégeken a diákok és tanárok hagyják egymást békén. - A remény hal meg utoljára. – na igen, lehet reménykedni, de elég esélytelen, hogy valaki kibírja a sulit büntetőmunka nélkül. Persze, azért észreveszem azt, ahogyan elvörösödik kissé az arca, bár először nem akar leesni a tantusz, hogy miért, de végül csak rájövök. – Bocsáss meg, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. – fura, én az ő korában már legalább ötször elvesztettem a szüzességem, de hát mindegy, ő egy másik generáció, talán ők kivárásra játszanak… mi egyből mindent akartunk. - Valami testhezállót? Akkor én a helyedben összeütnék egy gyors végrendeletet. – csak viccelek persze, nem akarom ezzel még jobban megijeszteni őt, de… de miért van olyan érzésem, hogy sikerült?
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-27, 13:02
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Oly furcsa ezt hallani egy tanártól, hogy pont engem irigyel, így őszinte meglepettséggel nézek felé, miközben próbálom feldolgozni a szavait, hogy biztosan jól hallottam-e. - Ne irigyeljen. Azért vagyok ilyen, ami történt velem… és ezek egyáltalán nem jó dolgok. – rázom meg kissé a fejem. Ha pedig már így szóba hozta önmagát, akkor talán szabadna picit érdeklődnöm tőle. – Egyébként Ön milyen volt? – ha nem akar válaszolni, akkor úgyse fog, de egy kérdést nekem megér a dolog. A tanárokat olyan nehéz elképzelni fiatalnak, olyanoknak, mint amilyenek most mi vagyunk. Például én Pitont is nehezen képzelem el velem egyidősnek, pedig érdekelne, hogy akkor vajon milyen volt. Na de most Edward lenne a lényeg, így próbálok rá koncentrálni, kicsit jobban megismerni, mert hát van ez a hülye nyavalyám, így a tanárokkal is szívesen beszélgetek, ez pedig tudom, hogy többek számára fura. Most csak aprókat bólintok arra, hogy egyhangúnak tartja jelenlegi állását, de sejtem, hogy ennek az egésznek Hannah-hoz van köze, hogy miatta választhatta ezt a munkát. - Öhm… rendben. – bólintok, és ezzel végülis még nem hazudok. Pitonnal boroztunk, fogalmam sincs, hogy szereti-e a sört, de… - Talán Lupin professzor? – nézek kérdőn a másikra, hiszen ő is egy lehetőség és talán nem is lőttem annyira félre. Az a tanár is kedves, szerintem még jól ki is jöhetnének Edwarddal. Idő közben megérkezünk a könyvtárba, ahol beletemetkezünk a munkába, én pedig tovább érdeklődöm tőle, most kissé más témát is felhozva, ami nem más, mint a büntetőmunka. Számomra aktuális, de amit mondok, mintha meglepné a férfit. - Engem is meglepett, de Piton professzor tudja, hogy mit akar. – sóhajtok fel, hiszen muszáj elfogadnom a dolgot, nincs túl sok választásom. Tényleg nem érzem úgy, hogy akkora hibát követtem volna el, de hát kinek mi számít nagynak. - Én azért reméltem, hogy amíg ide járok, megúszhatom. – pislogok a férfire, majd amikor a szüzesség elvesztéséhez hasonlítja, arcom némileg vörössé változik, hiszen én még mindig érintetlen vagyok. Jobbnak is látom most elfordulni a tanártól, hogy tovább foglalkozzak a könyvekkel. - Azt mondta, hogy valami testhezálló feladatot talál ki. Fogalmam sincs, hogy mire gondolhatott. – motyogom még halkan, miközben próbálok a feladatomra koncentrálni, így lassan visszafordulok a másik felé, miközben jelenlegi zavaromban néhány könyv a földön köt ki. Bocsánatkérő pillantás következik, majd el is kezdem felpakolni onnan őket, hogy folytathassuk a munkát, de ismét érzem a szorongást, a félelmet a szombat miatt.
- Nem valóban nem, de… de irigyellek, én a te korodban közel sem voltam ilyen éret. – nem, én a ő korában mindennel foglalkoztam, csak azzal nem, amivel kellett volna. Nem voltam soha mintadiák, se tanulmányi átlagaimat nézve, se a magatartásomat. Folyamatosan csak galibákat okoztam, mindig csak a pont levonások, ami nem érdekelt, egy hülye kupáért nem fogok megizzadni, és törni magamat, hogy a tanárok kedveljenek. Azért így is volt, aki kedvelt, bár nem sokan voltak, a legtöbb órára be sem jártam, így igazából még csak esélyük sem lett volna megkedvelni, irigykedem kicsit Astrid-ra, szívesen lettem volna olyan kamasz, mint ő. - És élveztem, ez a tanári állás… kissé egyhangú. – és akkor még enyhén fejeztem ki magamat. Régen sokat utaztam, sok pénzt kaptam, olyan helyeket jártam be, amiről mások csak álmodnak. Kész Indiana Jones voltam, azt hiszem a mugliknál ő az a nagyon híres kincsvadász, de nem vagyok benne biztos. Ami a lényeg, hogy az a munka izgalmasabb volt, kötetlenebb, és jövedelmezőbb, mint egy tanári állás a Roxfortban, de muszáj volt idejönnöm, mert hiába a pénz és a szórakozás, ha képtelen vagyok normálisan meglenni a lányommal. Márpedig ő mindennél fontosabb nekem, kár, hogy ezt nem tudom a gyakorlatba is átültetni hogy ő is érezze ezt. – Ha ismersz egy ilyet, akkor rögvest mutass be neki! – mondom mosolyogva. Én eddig még nem találkoztam ilyen tanárral, igaz, nem mindenkit ismerek olyan jól, de akiknél eddig próbálkoztam…nem értem minek kell rondán nézni rám, mikor megemlítem a sörözést. Mintha soha nem lettek volna fiatalok, bár ahogy elnéztem Minervát… na róla nem tudnám elképzelni, hogy valaha is volt, ő ilyennek született és kész, de ez Dumbledore is érvényes, képtelen lennék azt a fickót őszszakáll nélkül elképzelni. Vannak ilyen emberek, és sajnos nem igazán…szeretik az én stílusomat és életvitelemet, amit nem értek, mert ezerszer szórakoztatóbb, mint az övéké. A szavaira csak bólintok egyet. Szerintem minden tanár utál büntetőmunkát kiadni, legalábbis semmi értelme nincsen, mert nem csak a diáknak kész kínzás az, de aztán egy pillanatra megállok a munkában, mikor meghallom Piton nevét. – Ezért kell kétszer elmenned? Ráadásul szombaton? Azért ez már beteges. – csóválom meg a fejemet. Nem igazán zavartatom magamat, hogy így beszélek egy másik emberről, főleg azért nem, mert igazam van. Ha esetleg mondjuk wc papírral dekorálta volna ki a konyhát… na akkor talán behívtam volna kétszer büntetőmunkára, ráadásul szombaton, de egy ilyen hülyeség miatt… az ilyen tanárokat nem értem meg soha, mi a jó nekik abban, hogy még a hétvégéjüket is diákokkal töltik? - Egyszer mindenkinek át kell esnie ezen, olyan, mint a szüzesség elvesztése, na de, hogy pont Pitonnal… - ez szívás, szó szerint. Nagyon remélem, hogy Hannah nem lesz büntetőmunkában Pitonnál, mert akkor…akkor bizony Armageddon lesz.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-26, 19:49
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy érzem, hogy időnként tudok jó tanácsot adni az embereknek, ezért is igyekszem most is ezt tenni, amelyet szerintem Edward is igazán megfogathatna, nem hiszem, hogy rosszul járna. A kérdése viszont meglep, nem is kicsit, de tudom, hogy miért kérdezi, így némi pír fut át aranyos pofimon. - 17. De szerintem itt nem a kor számít. – amit mondtam, az igaz volt. Ha a szüleim még élnének, én mindent megadnék értük, de én régen is nagyon közel álltam mind a kettőjükhöz, főleg anyához. Viszont mostanra már halottak, mert megölték őket, vissza pedig nem tudom, hogy képes lennék-e hozni bármelyiküket is. Lehet, hogy Pitonnak igaza volt, a halottakat nem kéne bolygatni, mert nem lennének ugyanolyanok, ahogy én is megváltozhatnék. Egyelőre picit félretettem a témát a jótanácsnak köszönhetően, na meg azért, mert most az a férfi foglal le, de nem mondtam le véglegesen a dologról. Ideje viszont most már ezzel a tanárral is másról beszélni, nem csak az ő magánügyeiről és bár ez is még személyes, azért merőben más a téma, mint amilyen az előbb volt. - Igen, azt hallottam, hogy Ön mást dolgozott a tanítás előtt. – bólintok rá, majd halkan felkuncogok a sörözés említésére, ahogyan a sakkozást pedig negatívan állítja be. Igazán aranyos, de valószínűleg tényleg nem érzi itt igazán jól magát. – Sajnálom, de szerintem biztosan akad itt olyan tanár, aki szívesen sörözgetne Önnel, amit akár egy kellemes sakkmérkőzéssel is összeköthetnek. – kacsintok rá jókedvűen, amit remélem, hogy nem fog félreérteni. Azok után, hogy én Piton professzorral is megittam egy üveg bort, szerintem egy másik tanárral aztán végképp szívesen meginna valamit, ha úgy adódna, bár ki tudja, hogy Piton kit mennyire visel el. Nem is értem mondjuk, hogy miből gondolom azt, hogy Edward szívesen ismerkedne a bájitaltan tanárral, sokan elkerülik már csak messziről is és mint sejtem, a tanárok nagy része nem kedveli, ahogy Piton se őket, ezt megosztotta velem a konyhában is. Jobb is lesz most inkább a könyvekkel foglalkozni, vagy nem is tudom… talán némi kérdést feltehetnék a férfinek, ha már itt vagyok vele. A könyvekkel közben haladunk, én tőlem pedig elhangzik az érdeklődő kérdés a büntetőmunkákkal kapcsolatban és csak aprókat bólogatok arra, amit mond. Nem hangzik vészesen, egyáltalán. - Ez teljesen érthetően hangzik. – jegyzem is meg őszintén, majd ez után jön a nagy kérdés, hogy vajon ki büntet meg engem ilyesmivel. Zavartan tűröm fülem mögé szőke tincseimet, majd felé sandítok, végül halk sóhaj szakad fel ajkaimból. - Piton professzor. Kétszer kell mennem hozzá büntetőmunkára, mert kijárási tilalom alatt a konyhában tartózkodtam. – nem örülök neki, nem érzem úgy, hogy így meg kellett volna büntetnie, bár még egyelőre fogalmam sincs arról, hogy mi vár majd rám. De mégse tudom, hogy miért kell két szombat reggelemen is mennem, ennyire nem követtem el nagy bűnt. - Tudja tanár úr, ez életem első büntetőmunkája és eléggé félek tőle. Na meg, kész szégyen, hogy ilyesmi ér. – teljesen össze vagyok törve ez miatt, és az eddigi jókedvemből se látszik most már semmi se. Nincs mit tenni, tényleg rosszul esett, főleg tőle, főleg úgy, hogy utána még meg is csókolt. Ahj, de nehéz is az élet.
- Mond, csak hány éves is vagy? – nézek rá mosolyogva, semmi bántó célzat nincsen szavaimban. Egyszerűen csak…fura ez a mai fiatalság. Én az ő korukban magasból tettem a szüleimre és nagyjából minden másra is, csak a szórakozás volt, de az aztán minden mennyiségben, ők pedig… képesek néha úgy viselkedni, mint a bölcs guruk, akik élettanácsokat adnak neked. Értem én azt, hogy mindent meglehet oldani, ha akarjuk, de… de van, amit nehéz, és ez is egy ilyen dolog. Hannah mindenképp szeretné, ha megbékélnék a sráccal, de ez azért nem megy ilyen egyszerűen. Mégiscsak a lányomról van szó, és az barátjával jóban lennem,vagy…vagy egyáltalán elviselnem… nehezemre esik. - Semmi gond, nem olyan nagy titok ez. Én nem tanárnak készültem, ereklyevadász voltam, az többi tanárral… nehézkesen tudok kijönni. Én ahhoz vagyok szokva, hogy együtt sörözök az ismerőseimmel itt pedig… egy barátságos sakkpartit játszhatnék maximum. – rántom meg a vállamat egyszerűen. Érthető, hogy meglepte őt a dolog, de nem szokásom köntörfalazni, kimondom azt, ami először eszembe jut, sokszor szívtam is már miatta, de nem baj, én szeretem ezt a tulajdonságomat. És még igazat is mondok ilyenkor. Ereklyevadász voltam, sokkal lazább és felszabadultabb életem volt, mint a tanároknak, és hát… én nem akarom elhagyni a régi életformámat, ők pedig képtelenek ezt elfogadni, így nehezen tudunk kijönni egymással, arról már nem is beszélve, hogy a közös témák hamar kihalnak. Nem vagyok tantárgyakra specializálódva, mindegyikből tudok annyit, amennyit kell, főleg a tapasztalatom miatt vagyok itt, legalábbis Dumbledore szerint nem rossz az, ha valaki olyan megy be helyettesíteni, aki nem csak könyvekből tanult, hanem éles helyzetben, sokszor élethalál helyzetben használta azokat a varázslatokat, amiket a diákok órán tanultak. Nem voltam soha jó tanuló, de többre vittem, mint az osztályelsők, ami fura, de hát… az ereklyevadász egyben szerencsevadász is, nekem pedig a szerencsém természetes…volt. - Reméljük. – bólintok egyet a szavaira. Sajnos nem látok valami nagy esélyt arra, hogy ez a nagy kibékülés meg is történjen, de minden kezdet nehéz, ahogy a mondás tartja, és az első lépések köztudottan a legnehezebbek. Ha ezeket megtudná felém tenni, akkor… akkor minden más lenne, most nem csalódna bennem, itt vagyok, számíthat rám, még ha ezt képtelen is elhinni nekem. Akár hisz benne, akár nem, attól én még itt leszek. Régen nem voltam, cserbenhagytam őt, de ez nem fog még egyszer előfordulni. - Rendben, csak mutasd a könyvet, hadd lássam a címét, és egyeztettem a papíron lévővel. – bólintok egyet a szavaira, ahogyan a kezembe kapom a füzetet és bele is kezdek a munkába. Így azért jóval egyszerűbb, és ez is tanulságos egy eset volt. Nem szabad soha többet ilyet elvállalnom, mert…mert nem számít semmit, én pedig nem vagyok olyan önzetlen, mint Astrid. Sajnos. - Általában csak körmölnek, vagy… vagy segítenek ebben-abban, rendet raknak, kitakarítanak, helyrehozzák, amit tönkretettek… ahány tanár,annyiféle büntető feladat. – én személy szerint utálok büntetni, mert még olyankor is a körmükre kell nézni a diákoknak. Inkább csak elengedem őket, de persze előbb a fejükbe verem azt, hogy az adósaim. Nem mintha ezt valaha is behajtanám, de egyszerűbb, mint azzal foglalkozni, hogyan büntessek. – Miért, kinél húztad ki a gyufát? – gondolom azért kérdezte mert…mert felakar készülni. Egy olyan lány, mint ő, alighanem még soha nem volt büntetőmunkán.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-24, 12:50
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Őszintén megnyugszom, amikor Edward elárulja, hogy nem gondolta komolyan az üzenet-átadós dolgot. Megteszek én szinte bármit, amit kérnek tőlem, de ebbe… ebbe egyszerűen nem akarok belefolyni, hát nem az én dolgom, mégis csak egy diáklány vagyok, aki egyiküket se ismeri igazán, szóval semmi jogom ehhez az egészhez. - Oh, rendben van. – mosolyodom el, majd az ezt követő megjegyzésre csak ártatlanul pislogok felé. Nem tudom, hogy mit kellene most igazán mondanom. Nem, tényleg nem ismerem, de nem lehet ilyen rossz a helyzet, így végül halkan felsóhajtok és a férfi szemeibe nézek. - Szerintem rosszul állnak egymáshoz. Én bármit megadnék, ha élne még az apám, szerintem Hannah-nak is fontos Ön. Tehát minden megoldható, ha komolyan akarják! – nem szemrehányás, se semmi ilyesmi, de nem érzem úgy, hogy minden ennyire tragikus lenne, főleg, mivel a lány ott tanul, ahol az apja tanít, tehát ennél könnyebb környezetük nem is lehetne. Szerintem félnek mind a ketten attól, hogy mit szólna a másik bizonyos dolgokhoz, de nem mernek leülni ezt megbeszélni. Talán nem is hármasban kéne, csak kettesben, de most már ezt nem teszem hozzá. Ez az ő magánügyük, én pedig nem akarok ennyire belefolyni mindebbe, így hagyom, hogy a témán tovább lépjünk, méghozzá az én segítségemre, amit most felajánlok Edwardnak. - Ezt meglepő hallani, hogy nem érdeklik a kollégái. Meg szabad kérdeznem az okát? – kérdezek rá, majd végül némi pír fut végig pofimon. – Nem akarok tolakodó lenni, elnézést! – tényleg eszem ágában sincs sokat kutakodni a másik magánügyeiben, de ez azért furcsa mondat volt. Ideje rátérni arra a bizonyos segítségre is, ha már felajánlottam neki a dolgot és őszintén szólva örülök a feladatnak, ezt még a könyvtáros kedvéért is elvállaltam volna. - Akkor menjünk. – biccentek rá, így a tanárral együtt indulunk meg a könyvtár felé, miközben felteszem azért a nagy kérdést, hogy miért vállalta el, ha ennyire nincs kedve hozzá. Furcsa ez a férfi, de hát a férfiak mind azok, vagy én vagyok képtelen kiigazodni rajtuk. - Értem. Hát… reméljük sikerült. – most már nem mondok túl sok mindent utunk közben, csak amikor a könyvtárba érek, akkor veszem elő a pálcámat, mivel a magasan lévő könyvekért nem óhajtok felmászni, a mágia sok mindent megkönnyít. - Akkor szerintem haladjunk típusok szerint. – gondolom akad valahol Edwardnak olyan füzete, ahol fel kell jegyezni a dolgokat vagy aminek le kell diktálni, így ha minden igaz, akkor haladni fog a munka. Egész nap igaz nem érek rá, de egy órácskát itt tudok tölteni vele, az is több, mint a semmi. Viszont talán nem ártana valamiről beszélnem vele, de az a gond, hogy nehezen találom meg az igazi témát, így picit bizonytalanul pislogok felé. - Tanár úr, Ön milyen büntető feladatokat szokott adni a diákjainak? – finoman puhatolózom, mivel még mindig nem tudom, hogy szombaton mire számíthatnék Pitontól. Persze a két férfi tök más, de azért valamit talán tudhat, így miközben a könyvek lekerülnek, majd vissza a helyükre, én azért a másikra is figyelek. Egyébként is, kíváncsi vagyok a válaszra.
A szavaira csak mosolyogva bólintok egyet. Az ilyen embereket meg kell becsülni, azokat, akikre lehet számítani mindig, az olyanokat, mint ez a Nicholas. Én sajnos nem ilyen voltam, igyekeztem,de… de soha nem voltam ott, ahol kellett volna, mindig késtem, lemaradtam mindenről, és ezek rányomták a bélyegét a házasságomra és a lányommal való kapcsolatomra is. Kár érte, mindkettőt szerettem, és a lányomat most is nagyon szeretem, ezt remélem ő is tudja. Nem olyan könnyű apának lenni, mint képzeltem, sokkal….sokkal több feláldozást igényel, mint bármi más, amit valaha csináltam. Megéri, ez vitathatatlan, de… de én akkoriban még fiatalabb voltam, és azt hittem képes lehetek arra, hogy a munka és a család között lavírozzak. Tévedtem. - Nyugalom, nem gondoltam komolyan! – nem akartam én ezzel arra célozni, hogy játsszon postást, csak úgy megjegyeztem és kész. Amúgy is, nekem aligha hinné el, nem különösebben kedvel engem, na és… ő automatikusan védené a kis barátját, ami nagyon nem jó, mert én meg automatikusan támadnám, és már kész is a katasztrófa. A lányoddal nem valami okos ötlet a pasijáról beszélgetni, ez tény, én is tudom, de… de nem tudom akkor se jó szemmel nézni és kész. Megértem ezt a fiatalkori szerelmet, de nem akarom, hogy csalódjon. - Látszik, hogy nem ismered a lányomat. – mondom mosolyogva. Na igen, a beszélgetés egy egész jó kis megoldás lenne, feltéve, ha tudnék vele erről normálisan beszélni. Félő, hogy a srácból a beszélgetés végére semmi nem maradna. Az a baj, hogy én próbálok apa lenni, de nem megy, nem engedi ezt Hannah, és érthető, nem voltam valami jó apja, amit szeret az orrom alá dörgölni, de ettől még én próbálkozok, hátha egyszer majd végre sikerül túllépnie ezen, és belátnia, hogy mindkettőnknek jobb, ha tudunk normálisan beszélgetni. És jobb lenne az is, ha szakítana a sráccal, de erre mondják, hogy sokat akar a szarka, igaz? - Igen, ez igaz, de… annyira azért nem érdekel a többi tanár, hogy olyan sokat beszélgessek velük, de bizonyára kedvelnek téged. – mondom mosolyogva. Nem arról van szó, hogy utálom a többi tanárt, egyszerűen csak… nem beszélünk és kész. Vannak normálisak, vannak, akik elégé csúnyán néznek rám, és vannak az olyan maguknak való emberek, mint Piton. Én meg egyiküket se zaklatom, nem kell ahhoz beszélnem velük, hogy boldogan dobjam majd fel a bakancsot ,azt megtudom oldani egy pár üveg whiskyvel is, persze csakis skót whiskyvel, a MacMantis-szel és barátaival való találkozás után már csak ezt fogom vedelni. - Ennek örülök, mert én szinte soha nem megyek oda, tudtam én, hogy tudsz segíteni. – na igen, nem vagyok nagy könyvtárba járó típus, inkább messziről elkerülök, én szeretek gyakorlati úton tapasztalatokat és tudást szerezni, a könyvek csak…könyvek, én soha nem vettem valami nagy hasznukat, bár volt már, hogy valakit egy könyvvel csaptam le, akkor mondjuk jól jött. – Jobb lenne most, minél előbb túl vagyunk rajta, annál jobb. – szeretem az utolsó pillanatokra hagyni a dolgokat, de most muszáj kivételt tennem, főleg ha még segítségem is van. - Őszintén szólva magam sem tudom, talán… talán csak próbáltam valahogy jobb színben feltűnni a lányom előtt, de nem jött össze. – na igen, teljesen felesleges volt elvállalni ezt az egészet, de már mindegy, nem mondhatom vissza.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-22, 16:49
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Tény, hogy Nicolas vállán nagy felelősség nyugszik, de én úgy érzem, hogy ő tökéletesen helyt tud állni. Ő egy remek testvér, és én őszintén büszke vagyok rá, amit most finoman azért Edward-nak is jelzek. - Igen tudom és ne aggódjon, megbecsülöm! – minden szavamat komolyan gondolom, így finoman elmosolyodom ezen, majd a téma tova száll, így kezdünk el a Hollóhátról beszélgetni a tanulás kapcsán, majd pedig Hannah-ról. Nem nagyon ismerem azt a lányt, de nem lepődöm meg azon, hogy az apja nem örül annak, hogy barátja van. Az apák már csak ilyenek, túlságosan aggodalmaskodóak… Az enyém is biztosan kiakadna, ha megtudná, hogy ki az, akit oly nagyon szeretnék magam mellett tudni, hogy pont Piton az, akivel csókolóztam, amikor jóval idősebb nálam, és már egyszerűen önmagában se túl biztató személy sokakhoz képest. Edward szavaira viszont némileg meghökkenek, így aprókat pislogok, értetlenül nézve rá. - Öhm, de miért nem Ön mondja meg neki? Én nem ismerem igazán, hogy csak úgy ilyesmit mondjak neki, ez olyan furcsa lenne. – szóval eszem ágában sincs átadni ezt az üzenetet, csak ha muszáj, de talán nem az. Nem vagyok én egyébként se postás és nagyon szívesen segítek az embereknek, de azért ez mégse az én dolgom, ezt talán nekik kéne megbeszélniük, ők egy család. - De talán ha hármasban leülnének beszélgetni, az sokat segítene. – tanácsolom, és bár tény, hogy én jóval fiatalabb vagyok a tanárnál, mégis úgy érzem, hogy ez nem lenne olyan rossz ötlet, akkor mindenki elmondhatná a véleményét a másiknak és talán könnyebb lenne utána. Viszont, ha már így összefutottunk, akkor akár segíthetnék is neki valamit, már ha van éppen dolga. Nem igazán tudok mit kezdeni magammal, jó lenne, ha le tudnám foglalni magam valamivel, és bár eleinte furcsálja ezt, végül úgy látszik, hogy mégis örül a dolognak. - Hogy kedvelnek-e? Ezt inkább Önnek kéne tudnia, de… nem igazán volt egy tanárral se konfliktusom eddig. – ismerem be, de hogy ki mennyire kedvel, azt nem tudom, de remélem, hogy azért valamilyen szinten szimpatikus vagyok a számukra, ahogy azt is, hogy Piton őszintén kedvel. Na persze ő ezt ki nem mutatná, fogalmam sincs, hogy vele hányadán állok, de ezt én nem pont ezzel a férfivel fogom megbeszélni, isten ments, hogy kiderüljön valaha is, ami közöttünk történt, senki se tudhat róla, csak Quinn. - Jól hangzik! Elég sokat járok a könyvtárba, szóval szívesen segítek, együtt tényleg gyorsabb lesz. – bólintok is rá, majd ez után teszek egy lépést a könyvtár felé vezető úton, de aztán hirtelen perdülök a másik felé. – Akkor most megyünk vagy később? – ezt még nem ártana tudnom, tehát ha később, akkor nem sietek ám sehová se, de ha most, akkor megindulhatunk együtt a könyvtár felé. - Egyébként, ha ennyire nincs kedve hozzá, miért vállalta el? – talán szeretne valakinek bizonyítani? Nem kérdezhetek rá bármire és akárhogy se tehetem fel a kérdéseimet, így próbálok továbbra is illemtudó maradni, remélem, hogy semmit se vesz tolakodásnak, de a kíváncsi természetemet nehéz leküzdenem.
- Akkor becsüld meg, nem minden testvér ilyen. – na igen, nekem is volt egy testvérem, de elég korán elválltak az útjaink, mondhatni….még csak nem is ismerjük egymást. A bátyám, ez biztos, de a szüleim soha nem meséltek róla, én meg kicsi voltam még akkor, nem emlékszem semmire sem, csak egy homályos arc, ennyi maradt meg belőle. Nem igazán zavar a tény, hogy lelépett, talán volt oka rá, talán nem, de elboldogultam nélküle is, még ha az életem egyelőre úgy tűnik, hogy nem akar megoldódni, de már ráléptem a helyes útra, ha így se sikerül, akkor lemegyek majd kutyába. - Erről van szó. – mondom egy gyors mosollyal megfűszerezve a dolgot. Persze, kivételek azért majdhogynem mindenhol akadnak, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a legtöbb szorgalmas diákot a Hollóhátba osztják be. Hannah pedig jó tanuló, nem véletlen Hollóhátas, büszke is voltam rá, bár nekem teljesen mindegy lett volna hova kerül, az csak egy vén süveg, könnyen lehet, hogy az évek alatt már a maradék józan esze is elment. Már maga a tény is elégé nevetséges, hogy ennyit adnak egy süveg véleményére, még akkor is, ha ez a dolga. Azért valljuk be, hogy sok furcsaság akad a varázslók világában, de nem minden családnak van beszélő süvege. - Nincs nekem semmi bajom se azzal a kölyökkel, ezt nyugodtan mond meg Hannah-nak is, ha esetleg találkoztok. – semmi személyes, nekem ő csak egy sima srác a suliból, csak azzal tett rossz fát a tűzre, hogy kikezdett a lányommal. Én komolyan megtudom érteni ezt a nagy lángoló első szerelmet, mindenki átesik rajta előbb vagy utóbb, remélhetőleg olyannal, akivel még talán lehet is valami folytatás, de az első szerelmekben csak egyvalami a közös: mindig véget érnek. Én is így vettem el Hannah anyját, és lám mi lett belőle? Egy lecsúszott tanár vagyok, aki próbálja visszanyerni valamilyen úton módon a lánya kegyét. - De ezek szerint akkor én szerencsés vagyok, hogy az élő kivételbe ütköztem bele. Gondolom kedvelnek a tanárok, igaz? – elégé kétlem, hogy bármelyikük is ne kedvelné, ha már ilyen segítőkész. Eddig soha nem találkoztam olyan diákkal, aki önként és dalolva akart volna segíteni, és én se tettem soha ilyet, úgy voltam vele, hogy a tanárok csinálják meg maguknak, nem az én dolgom. Most már látom, hogy ez mennyire zavarhatta őket, néha kicsit fura érzés is ránézni egy-két diákra. Mintha a fiatalkori önmagamat látnám, akkoriban még csak sejtelmem sem volt arról, hogy itt fogok kikötni. Na nem mintha most sok mindenről lenne sejtelmem, a jövőt nem lehet kifürkészni, bárki bármit is mond. – Nem olyan nagy dolog, ami azt illeti elég könnyű, de… sajnos elég sok. Elvállaltam, hogy besegítek a könyvtárban leltározni, viszont utólag ez már nem tűnik olyan jó ötletnek. Ha van kedved hozzá, akkor besegíthetnél. – nem olyan nagy dolog, én is tudom, de dolognak dolog, ő pedig szívesen segít, nemde bár?
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-19, 12:18
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Örülök, hogy Edwardot nem zavarja, hogy arra kérem, hívjon a keresztnevemen, hiszen igen, tényleg sok McCaine jár az iskolában – még több is, mint amennyit ő sejtett -, de ezen kívül az annyira személytelen, távolságtartó, idegen érzés. Szóval jobb simán az Astrid, szerintem ez nem jelent semmit. Finoman kijavítom azért a számokkal kapcsolatban és amikor meghallom véleményét, halkan kuncogok fel jókedvűen, mivel érzem ám én magam is, hogy nincs bántás a tanár szavai mögött. - Hát igen, de jól bírja. – mondjuk a felelősséget nekem kellett volna átvennem azok után, hogy édesanyánk is meghalt, de nem voltam képes rá és még mindig nem vagyok igazán. De folyamatosan fejlődöm, változom, szóval én igyekszem, de Nic csodálatos, biztosan nem leszek jobb nála és nem is akarok az lenni. De most nincs kedvem egyébként a családomról diskurálni, mert még a végén jönne a kellemetlenebb téma is, így jobb, hogy picit más felé evezünk, mint mondjuk a tanulás, így biccentek a költői kérdésre. - Igen, így mondják, ez tény. – de kivételek akadnak és most tudat alatt jut nekem is eszembe egy rövid időre pont Hermione, aki oly túlbuzgó tud lenni, hogy tényleg simán tartozhatna közénk is. Hannah-t viszont nem ismerem igazán, mert bár azt tudom, hogy ki az apja, ahogy az évfolyamát és a házát is, de még soha se beszélgettem vele komolyabb dolgokról, bár nem tudom, hogy miért nem. Nincs semmi problémám se vele, nekem igazából szinte senkivel sincs, de hiszek benne, hogy ami késik, az nem múlik. - Oh értem. – ahogy kihallom a hangsúlyából, nem örül igazán annak Edward, hogy az ő szeme fénye a tanulás helyett inkább most a barátjára koncentrál. Nem is tudom, hogy milyen lehet komolyabban valakivel együtt lenni, mert bár már volt barátom és csókolóztam is, de ennél több még nem történt, ahogy igaz szerelmet se éreztem soha, most pedig… most pedig olyan valakihez vonzódom, akihez nem kéne és tudom, hogy ez viszonzásra vajmi kevés esély van, hogy talál. Bele kellene törődnöm ebbe, de nehezen és lassan megy, amit az se könnyít meg, hogy hétvégente is találkoznom kell vele a büntetőmunkák miatt. Így is annyira kellemetlen volt vele a tanórákon, folyamatosan le akart járatni, de mégis, az a „véletlen” érintés, ahogy kezét az enyémre tette. Vajon jelent az valamit? Biztosan csak emlékeztetni akart a konyhai tettemre, zavarba hozni, játszani velem továbbra is, de a viselkedése miatt nem érzem úgy, hogy pozitív irányba kéne gondolkodnom erről. Nem… nem akarok ismét Pitonra gondolni, így inkább hamar felajánlom a segítségemet a helyettesítő tanárnak, aki mögöttes szándékot hisz e mögött, de szerencsére nem sokáig. - Meglehet. – de én nem vagyok olyan, mint mindenki más, erre pedig majd talán idővel rájön. Sokan akarnak egyedik lenni, csak nem mindenkinek sikerül, talán nekem se. – Valóban? És mi lenne az? – kíváncsian csillannak meg szép szemeim, miközben láthatóan tényleg érdeklődni kezdek a dolog iránt. Lefoglalhatom magam és a gondolataimat, nekem ennél több nem is kell és közben még segítek is egy tanárnak, szóval jól hangzik a dolog.
Igen, jól érzi, aligha fogunk együtt borozgatni. Egyrészt mert van jobb dolgom is, mint diákokkal együtt inni, másrészről furán is nézne ki, azt hiszem már ezért is simán képesek lennének kirúgni innen, szóval inkább csak maradjunk a formalitásnál, én tanár vagyok, még ha nem is közvetlen tanítok neki semmit. Jó is ez így, szeretek én lenni a beugró, aki csak jön, lát, csinál valamit, akármit, és győzött, mehet utána a dolgára, akármi is legyen az. Általában a whiskys üvegek kiürítése szokott ez lenni, de mindenki fejlődhet, igaz? Nem vagyok én alkoholista, csak… szeretem az alkoholt, a kettő nem ugyanaz….remélem. - Akkor ezt meg is beszéltük Astrid. – mondom mosolyogva. Vagyok azért annyira közvetlen, hogy ne a vezetéknevén szólítsam folyamatosan, azt azok érdemlik, akiket ki nem állhatok, például a lányom barátja, neki még igazából a nevét se kéne a számra vennem… szomorú, hogy emiatt képes vagyok ellenszenvvel tekinteni a srácra, de ez van. Még csak nem is ismerem! - Öten? Szegény bátyád. – nem akarok én ezzel semmi rosszat mondani, de azt hiszem a családjukban csak egy fiú van, a legnagyobb gyerek, és azért nem lehet könnyű négy testvérrel. Én egyetlen lánnyal se bírok el, neki meg néggyel kell, talán mehetnék hozzá különórákat venni. - Persze, de a Hollóhátba kerülnek a legtöbben, akik tanulnak és buzgón járnak órákra, igaz? – van egy-két kivétel, ott van Granger, fogalmam nincs, hogy kerülhetett a Griffendélbe, néhányszor voltam már ott helyettesíteni, és roppantul idegesítő volt, hogy mindenre tudta a választ, már kis híján úgy voltam vele, hogy kihívom, és megtarthatja az órát, komolyan, felesleges helyettesítő tanárt küldeni, ha van egy két lábon járó tudástár az osztályban. nem akarom én ezzel megsérteni a lányt, igazán elismerésre méltó a tudásszomja, de kész csoda, hogy még nem robbant fel attól a sok információtól, ami a fejében van. - De, nagyon is jó tanuló, de a figyelmét most inkább a… barátja köti le. – én meg a barátját kötném fel. Na jó, nem vagyok ennyire drasztikus, és nem ér ennyire rühellnem a srácot, de biztos ő is megérti, hogy ez a feladatom, egyik apa se nagyon szereti látni a lányát pasizni igaz? Ez olyan, mint mikor rányitsz a kamaszlányodra mondjuk zuhanyzás közben. Azt kívánod, hogy bárcsak kisült volna a szemed mielőtt belépsz. - Nem, nincs semmi baj, csak… fura. A diákok ritkán akarnak segíteni a tanároknak. – minél előbb megakarnak inkább szabadulni tőlünk, ez a személyes tapasztalatom, és nem csak a lányommal jártam már így. – De ha tényleg ez a helyzet, akkor örülök, lenne itt valami, amiben el kéne a segítség.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-17, 20:45
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem gondoltam volna, hogy ismét egy tanárba botlok majd bele, de remélem, hogy ma szerencsésebb leszek, mint múltkor a konyhában Pitonnal. A kezdés nem sokban különbözik attól, de talán a folytatás fog. Az tuti, hogy Edwarddal nem fogok együtt vacsorázni és borozgatni, ami igazán furcsa, azok után, hogy ő a lazább tanár, nem pedig a Mardekárosok házvezetője. Tényleg jobb, hogyha senkinek se mesélek arról, ami történt, talán csak Claire-nek, amúgy is túlságosan hihetetlen, ahogy az is, hogy életemben először ittam úgy igazán alkoholt, amely meg is ártott. Hülyét csináltam magamból, totálisan, ezen pedig képtelen vagyok túllépni, főleg úgy, hogy oly közel van már a szombat reggel, amikor meg kell jelennem Pitonnál a büntetőmunkám miatt. - Nem, dehogy bánom, inkább megköszönném. Tudja, nem igazán szeretem, ha a vezetéknevemen hívnak. – mosolyodom el kissé, majd amikor hallom, hogy hármat említ belőlünk, ösztönösen javítom ki a másikat, remélve, hogy nem fogja a szívére venni és nem oszt majd le ezért. - Öten… Öten járunk a Roxfortba. – van Nicolas és a négy húgica. Szegény meg van velünk áldva, hiszen a szüleink már nem élnek és övé minden felelősség, de úgy érzem, hogy remekül megállja a helyét, én büszke vagyok rá, hogy ő a testvérem. - Ezek szerint? Hát igen, az vagyok, de azért szerintem akad még olyan diák más házból is, aki rendszeresen részt vesz az órákon. – fejemet oldalra billentem, miközben a férfi arcát tanulmányozom és tényleg nagyon remélem, hogy most nem leszek sok neki. Csak nyugodtan, nem lesz semmi probléma se. Ahogy viszont a lányát említi, kissé elgondolkodom azon, hogyki lehet, de aztán hamar leesik, hogy kire is gondol. - Hannah? Miért, ő talán nem jó tanuló? – kérdezek rá őszinte kíváncsisággal. Nem mintha sok közöm lenne hozzá, de nem ismerem igazán azt a lányt. Egy évvel jár csak alattam, de ilyen dolgokat nem tudok róla, hogy melyik órára hogyan jár be vagy hogy mit szeret és mit nem. Egyébként furcsa lehet, hogy valakinek az egyik szülője egyben a tanára is… Milyen szerencsés is Hannah, hogy még él az apukája, bárcsak az enyémnek se kellett volna meghalnia. Na de ha már így összefutottunk, akkor úgy gondolom, hogy talán felajánlhatnám a segítségemet a férfinek, nem tudom egyelőre még, hogy élne-e vele, de nincs veszítenivalóm. A kérdése viszont meglepő, így az arcomon lévő mosoly lassan kiszélesedik. - Igen, miért? – kérdezek vissza, majd ez után kuncogok fel jókedvűen, csilingelően. – Már miért lenne benne bármi csavar is? Én szívesen segítek bárkinek és gondoltam megkérdezem, de eszem ágában sincs magára tukmálni a társaságomat. – emelem fel kezeimet védekezően, játékosan, majd ez után visszaeresztem magam mellé. - Tényleg nincs hátsó szándékom. – én nem vagyok olyan lány, aki bármit elvárna ezért cserébe. Mégis mit kérhetnék? Öt pontot a Hollóhátnak, hogy Piton pontlevonása ne legyen érezhető? Ugyan… nem vagyok én ilyen kicsinyes, vállalom azt, amit kaptam, mivel igen, megérdemeltem, pimasz voltam Perselussal szemben.
A múltról én is sokat tudnék mesélni. Milyen szép is volt, mikor még egyben volt az életem. Házas ember voltam, egy igazán különleges asszonnyal élhettem együtt, volt egy gyönyörű lányom, akit ritkán láthattam a munkám miatt, de mindig odáig volt, ha hazaértem. Emlékszem, hogy már akkoriban is sokszor volt téma a munkám. Én szerettem ezt csinálni, utazgatni és kalandozni, ellopni, vagy épp megtalálni ereklyéket jó pénzért. Azonban ahogy múlt az idő, a családomnak nagyobb szüksége lett volna rám. A feleségem egyedül maradt,Hannah pedig a nagy események után csak napokkal számíthatott rám. Eleinte még működött az, hogy sűrűn bocsánatot kértem, de aztán felnőtt, és… és most ez van. Csoda, ha néha sikerül belőle kihúznom, hogy apának hívjon, mert az Eddie… az ő szájából nem éppen a legkedvesebb, bár megtudom érteni ,csak… csak jó lenne, ha másként látná a dolgokat. Nem voltam jó apa, ez tény, de én is érdemlek egy…sokadik esélyt, nem? - Akkor nem bánod, ha így is hívlak, igaz? A McCaine nem áll a számra, amúgy is van belőletek három. – nem szeretek senkit sem a vezetéknevén hívni, csak azokat, akiket ki nem állhatok, de őt nem ismerem különösebben, és amúgy is van két testvére, ha minden igaz, akkor pedig oda a vezetékneven hívás varázsa. – Ezek szerint Hollóhátas vagy… a lányom is, bárcsak ugyanígy állna a tanuláshoz, mint te. – na nem mintha rossz tanuló lenne, sőt, a Hollóhátban van, nagyon is jó tanuló, de jobban örülnék, ha mondjuk plusz órákat venne el a barátjával való enyelgés helyett. Ha tehetném, akkor még kötelezném is őt rá, de sajnos nem lehetséges a dolog, illetve… félek is a lányomtól, vagy inkább a haragjától. - A segítséged ajánlod? Ez új… de hol van benne a csavar? – kérdezem mosolyogva. Elhiszem én, hogy csak úgy őszintén segíteni akar, de attól még igazán fura, mert egyik diák sem kérdezett még ilyet soha.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward & Astrid 2014-10-15, 19:46
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Fogalmam sincs már, hogy mióta kóvályoghatok egyedül ezeken a folyosókon és lépcsőkön, de az tuti, hogy sikerül rendesen a gondolataimba mélyednem. A múltban járok, amikor még minden olyan más volt, de úgy érzem, hogy csalódást okoztam a testvéreimnek azzal, hogy nem léptem édesanyám helyébe. De hát hogy tehettem volna meg, amikor még én magam is bizonytalan vagyok a jövőt illetően? Nem vagyok olyan, mint anya volt, Nicolas sokkal felelősségteljesebb, de egyszer majd minden máshogy lesz. Egy mélyebb hang szakítja félbe gondolataimat és oly emlékezetesen a múltkori estéhez, vezetéknevemet hallhatom meg, mely bizonyára engem szólít. Megállok, most már nem remegek meg, se semmi, így fejem Edward felé fordítom és halkan, lemondóan sóhajtok. Miért nem tud egy tanár se a keresztnevemen hívni? Úgy utálom ezt… De talán nála még van remény, mivel ahogy felé fordítom kérdő tekintetemet, úgy tűnik, hogy képes kitalálni mi az én nevem és ez azért egy aprócska, barátságos mosolyt csal arcomra. - Igen, úgy hívnak. – biccentek felé, majd amikor meghallom a következő kérdést, már szélesebbé válik az arcomon lévő mosoly. – Ha lenne órám, most ott lennék. Soha nem hagyok ki egyet sem. – büszkén kihúzom magam és mivel Hollóhátas vagyok, ezért talán nem is olyan meglepő ez az információ a másik számára. Bár lehet, hogy nem tudja a házamat, végülis nem igazán ismerjük egymást, csak egy-egy órát jött be helyettesíteni, amikor kellett, de túl sokat nem tudok róla. - Igazából céltalanul sétálgatok jelenleg, nincs jobb dolgom. Tudnék segíteni Önnek valamiben? – jut eszembe hirtelen a nagy ötlet, mivel a tanárok is időnként rászorulnak egy-egy diák segítségére. Na nem mintha most nagyon úgy tűnne, hogy Edward annyira dolgozna valamin vagy gondja lenne, de azért egy kedves kérdéssel még biztosan nem lesz semmi probléma. Szeretek segíteni másokon és hogyha tudok és még rá is érek, hát megteszem.
Kezdem azt hinni, hogy nagyon nagy bakot lőttem ezzel az egész tanárosdival. A lányom miatt jöttem ide, ő látni se akar, a diákok hülyék, szoknyában járnak, levelet esznek és úgy hazudnak, mint valami buta kisgyerek. Arról már nem is beszélve, hogy olyan általános dolgokon lepődnek meg, mint az, hogy whiskyt iszik az ember. Szívesen visszamennék a régi állásomba, ereklyékre vadászni távoli országokban jó pénzért, a magam urának lenni újra, de tudom, hogy nem cseszhetem el még egyszer, mert az végleges lenne, így is elég fura a viszonyom a lányommal, nem akarom, hogy ennél is rosszabb legyen. Muszáj valahogy közel kerülnöm hozzá, na meg a barátját is megkedvelni valahogy,de milyen apa lennék, ha a lányom pasijával jópofiznék? Nincs nekem bajom azzal a kölyökkel, egy sima kis diák, de az már nagyon is sokat nyom a latba, hogy a lányommal jár. Utálom, hogy nem voltam ott, mikor felnőtt, hogy nem lehettem ott a fontos eseményeken, csak napokkal később, az pedig már… veszett ügy volt régen. Én nem engedtem volna randizgatni őt, amíg nagykorú nem lesz, teszek rá, hogy ez mennyire igazságtalan, nem akarok látni a lányomat a pasijával és kész, de ez csak akkor működne, ha jó apa lettem volna, ami nem voltam, szóval… a megváltásban reménykedek a meg a többi hasonló képtelen dologban. Nem is igazán tudom mit keresek itt, miért sétálgatok, mikor a szobámban is iszogathatnék. Néha azért kell a változatosság, és titkon azért reménykedek benne, hátha látom majd Hannah-t, de esélytelen, minden bizonnyal a barátjával van, és már csak a gondolattól is rosszabbul érzem magamat. Nem tudom, hogy ez normális-e, vagy csak én reagálom ennyire túl, de idegesítő, főleg azért mert láthattam, hogyan alakul mindez, talán ha jó apa lettem volna, akkor ezt elfogadnám, de így… de így nem. Elég szomorú egy helyzet, és bármennyire is próbálkozom, a lányomat nehezebb meggyőzni arról, hogy most már itt vagyok, mint szembeszállni egy egész afrikai őslakos törzzsel. Sok mindenen mentem már át, de nem hittem volna, hogy ez lesz a legnehezebb. - McCaine! – veszem észre a diákot, és remélhetőleg megáll a felszólításra, na nem mintha kötelező lenne. – Ne segíts! Te vagy… Astrid, igaz? – azt hiszem hárman vannak testvérek, és úgy rémlik, hogy az ő neve Astrid, remélem is, mert kínos lenne, ha tévednék. – Nincs órád, vagy bármi más, ami fontos? – ha lenne se küldeném órára, azt csinál, amit akar, de… de tanár vagyok, mondhatni megkérdezni ezt a kötelességem.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Edward & Astrid 2014-10-13, 23:36
Edward & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Valahogy most nem igazán találom a helyem, pedig ez igen csak ritka nálam, de most úgy tűnik, hogy így alakult. Nem tudom, hogy merre kéne mennem vagy mit kéne csinálnom, az órák már véget értek, a házijaim kész vannak, én mégis… tanácstalanul sétálok egyik folyosóról a másikra, hagyva, hogy ezek a lépcsők oda vigyenek, ahová csak akarnak. Néha kell ilyennek is lennie, amikor csak megyek, várva arra, hogy kikössek valahol, hagyva, hogy a Sorsom vezéreljen. Lehet, hogy valamelyik testvéremmel fogok összefutni néhány sarok múlva, ahogy az is, hogy a barátaim akadnak rám vagy éppen azok, akikkel nem jövök ki igazán jól, fogalmam sincs, de bízom benne, hogy lesz majd valahogy. Amikor éppen az egyik lépcsőről sétálnék át egy másikra, akkor érezhetően az egyik kép már nem bírja tovább, így köszörüli meg torkát az öreg úr, majd igazítja meg szemüvegét mindentudóan. - Kisasszony, mondja csak, jól van? – hirtelen remeg meg testem, majd kapom fejemet a hang irányába, ez után pedig egy bájos mosolyt varázsolok az arcomra, majd egy szőke tincsemet fülem mögé tűröm. - I… igen, természetesen, csak elmerengtem. De köszönöm kérdését! – biccentek felé bátortalanul, majd inkább gyorsan tovább is haladok, még mielőtt úgy gondolná, hogy le akarok állni vele cseverészni. Itt vagyok már hét éve, de eddig még soha se beszélgettem ezzel a festménnyel, nem érzem úgy, hogy ezt pont most szeretném elkezdeni. Egyre feljebb és feljebb haladok, egészen a tornyok irányába, miközben kezeimet lassan fekete hosszúnadrágom zsebeibe süllyesztem, fejemet lehajtom, mintha oly érdekes lenne hófehér sportcipőm orrán az az aprócska folt, amelyet nemrég még az udvaron szereztem. Egyébként felül még egy hófehér, rövid ujjú blúzt viselek, hajam kibontva, most némileg előre omlik, de egyébként semmi érdekfeszítő sincs rajtam, mégis, csinos vagyok. Hajam se színes, csak egyenletesen szőke, így akinek esetleg gondja van az ilyesmivel, az se találhat most rajtam nagyon kritizálni valót, bár tudom, hogy vannak olyanok, akiknek ok se kell ehhez, de ajánlom nekik, hogy most ne engem találjanak be, annak nem lenne jó vége.
//
//