2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lehet a tánc miatt, lehet a zakó miatt, talán Astrid miatt, vagy csak bujkált bennem valami, de kezdtem kicsit túl forrónak érezni magam körül a levegőt. Talán csak a a hamarosan engem érő csapás volt oly' lesújtó, hogy jobbnak érezte a múltban is beköszönni, hogy felkészítsen a közelgő "csapásra"... de ne szaladjunk ennyire előre. De tudom, hogy ez a dráma máris jobban feltüzelte a kíváncsiságotokat mi? Na jó akkor lássuk az így jártam anyátokkal... vagyis. Így mentem el egy Astriddal a bálba egyszer következő epizódját. - Most, hogy ismerjük egymást, nem fogsz tudni menekülni a vonzerőmtől... aki egyszer belekerül, nem menekül. - Villantottam meg felé az évek óta gondosan sikált fogsort, hogy egy kis önfényezéssel egybekötve próbáltam tudtára adni, hogy mostantól nem lesz képes úgy elmenni mellettem a folyosón, hogy ne ragadjam ki a tömegből, hogy pletyizzünk egy kicsit. Vagyis, hogy beszélgessünk, az kevésbé hangzik buzisan... asszem. Bár ha biztos vagy a férfiasságodban, olyan meleg dolgokat is beszélhetsz, hogy a hajad is lángra kap a szövegedtől, akkor is hetero vagy. Na jó szóóóóval asszem megint elkalandoztam. - Igen, ellenségek nélkül kevésbé becsülné az ember a barátokat gondolom. - Mondtam ezt épp úgy neki, mint magamnak, mert az a nagy bölcsesség mely' elhagyta ajkaim, elkezdte megdolgoztatni agyam filozofikus oldalát, de talán jobb ha ebbe most megint nem szaladunk bele, mert sosem érek a sztori végére. Idő közben elregéltem kedves kísérőmnek az otthon felejtett ünneplőcipők emlékezetes esetét, ami egy Sherlock regénynek is remek alapanyaga lehetne... vagy az ok amiért nem egy ír találta ki a karit. Asztrid harsány, vidám nevetését hallván azonban hálát adtam amiért ilyen feledékeny vagyok és megérte az az anyutól kapott seggberúgás, hogy mosolyt csalhattam ajkaira. - Jaa, hogy ez valami nagy női összetartás. Élvezkedsz itt a szenvedésemen, na megállj... - Jelent meg ezzel egy sunyi vigyor arcomon ráerősítve szavaim sugallatára. Ha nem esett volna le valakinek azt suttogták azok a mesterien megformált szavacskák, hogy "ezért még kapsz" és csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy behajtsam.. de talán majd a következő alkalommal. Aztán lassan el is érkezett annak a bénán felépített kérdésnek az ideje és a válasz sajnos olyasmi volt, melyre bár azt hittem rendesen felkészültem lelkiekben, mégis belesajdult már a legelső szavát követően a kicsi szívem. Észre sem vettem, hogy szótlanul maradtam pár pillanatig, s nyilván emiatt folytatta úgy a beszélgetést ahogy. - Ne butáskodj. - Ráztam meg kicsit fejem, ahogy meghallottam szavait. Még hogy elengedjem? Ugyan. - Csak azért kérdeztem, mert túl szép vagy ahhoz, hogy elhiggyem nincs senkid. - Meg mert lázban égtem érted ohh Astrid... ha az az este máshogy alakulhatott volna... ha előbb találkozunk... ohh Astrid. Mi? Nem, nem sírok. A szememen át izzadok mint minden férfi. - Bánni? Dehogy! Magamat ismerve, egy jó negyven ötven év múlva is erről fogok mesélni az unokáimnak, akik élvezettel fogják végighallgatni. - Na ugye, hogy megmondtam? Aztán, ahogy kicsivel később véget ért a tánc és mindketten ittunk kicsit a táncikálást követően szétváltak útjaink, hogy más ismerősökkel is összefussunk.
//Köszönöm a játékot. Kár, hogy miattam ilyen rövidre sikerült, de így is nagyon élveztem, alig várom a következőt. :33 //
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Damien II 2015-01-27, 21:11
Damien & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Igen, igaza lehet. Tényleg pont akkor találkoztunk, amikor mindkettőnknek szüksége volt valakire és én nagyon örülök, hogy akkor felsétáltam a csillagvizsgáló toronyba. Nem is értem magam, hogy miért bíztam meg már akkor is Damienben, de most már tudom, hogy szeretnék máskor is majd beszélgetni vele, sőt, elmászkálni ide-oda, szóval remélem, hogy vevő lesz rá, ez rajta is múlik. - Azért remélem, hogy a jövőben máshogy alakul majd és többet találkozunk. – mondom ki gondolataimat szavakban is, csak hogy tudja, én tényleg komolyan örülnék ennek, még akkor is, hogyha tudom, a barátságunknál több nem lehet, de talán elég lesz ennyi is, hiszen arra már rájöttem, hogy ő bizonyára nyerő a csajoknál, nem rám van neki szüksége hosszú távon. - Igen, tudom jól. Én is próbálok mindenkivel jól kijönni, de ez nem olyan egyszerű, nem sikerül mindig. De hát ez van, talán nem is kell mindenkivel jóban lennünk. – vonom meg finoman vállaimat, miközben a másikat fürkészem és természetesen nem állok le a tánccal se. A beszélgetés nem képes elvonni róla a figyelmemet, szóval nincs gond úgy érzem. Szeretnék könnyíteni a témákon, de ahogy szóba hozom Damien cipőit, máris rájövök arra, hogy nem jól döntöttem, nem kellett volna így tennem, mégis, lazán kezeljük, mert hát… annyira nem nagy dolog. Én büszkén vállalom, hogy ő a párom és aki leszólja, az majd kapni fog. - Nem mondod, hogy mindig mondogatta és te képes voltál otthon hagyni? Hát… nem vagy semmi és már bocs, de megérdemled, hogy ez után fenékbe billentsen vele. – nevetek fel jókedvűen, mert azért ez tényleg hihetetlen. De hát laza srác, végülis, miért lepődöm meg ezen az egészen? De legalább nem titkolja, hogy az ő hibája ez az egész és itt van, nem mondta le a dolgot, hogy ilyen cipőben ő ugyan itt meg nem jelenik, az lett volna aztán igazán kellemetlen. A nevetésem viszont nemsokára eltűnik, amikor arra a bizonyos kérdésre tér rá partnerem, és… hát őszintén szólva sok minden megfogalmazódik bennem, hogy mit is kérdezhet, de pont arra a kérdésre vetemedik, amelyet talán… talán nem kellett volna feltennie. Nem is tudom, én… én nem szívesen felelek rá, de meg kell tennem, ez így helyes. - Igen, van. Bizonyára furcsa lehet a számodra, hiszen nem vele jöttem el a bálba, de ő már nem tanul a Roxfortban. – nem hazudok neki, ez tényleg így van. Perselus már nem diák, idősebb a többieknél, de azt azért nem fogom kibökni, hogy az egyik tanárról van szó, azt pedig véletlenül se, hogy kiről. Nem is nézek hát Piton felé, végig csak Damient fürkészem tekintetemmel, mivel érzem most már, hogy azért hívott el, mert többet remélt ettől az estétől. De ez miatt én nem vonhatom felelősségre, egyértelmű, hogy mást is szeretett volna és szerintem nem is lett volna visszautasítva, ha már nem vagyok foglalt. - Sajnálom, gondolom nem erre számítottál. Megértem, ha… ha inkább mással táncolnál tovább. – sütöm le szép szemeimet, miközben egy szám is véget ér, én pedig finoman kezdem el húzni a fiút a szendvicsek és innivalók felé. Megszomjaztam és talán őt se fogja zavarni, ha iszunk valamit, így egy-egy vajsört veszek el az asztalról és az egyiket Damien kezébe nyomom. - Remélem nem bánod azért, hogy engem hívtál el a bálra, mert nekem ez tényleg sokat jelent és jól is érzem magam veled! – jelentem ki határozottan. Ha ezek után nem hagy itt, akkor még egy ideig a fiú társaságában maradok, de aztán természetesen a barátaimmal is beszélgetek majd, így hát Quinn lesz a következő, akihez odamegyek. Utána jöhet némi tánc a tanárommal, melyet egy fogadásra fogok és így tovább és így tovább… Ha pedig magamra hagy, akkor minden bizonnyal hamar tovább lépek legjobb barátnőmhöz.
//Szívesen folytattam volna még a játékot, csak a hosszabb szünet után most már ugye kevés időnk maradt. Köszönöm szépen, én nagyon élveztem és örülök, hogy Damien elhozta a lánykám a bálra! *-* Remélem találkoznak még! //
Próbáltam én nem túlzottam nyomulni, de talán a mondataimból, elejtett szavaimból érezhette, hogy nem volt teljesen közömbös számomra. Néha kívántam bárcsak lenne egy olyan hűvös menő oldalam, mint amilyet a filmekben látni, aki két laza félmondattal hódítja a lányokat és nem kell azon aggódnia, hogy milyen szavak szaladnak ki önkéntelenül is a száján. Na nem mintha gondom lett volna azzal amilyen vagyok, mert... lássuk be imádnivaló vagyok, de gondolom alkalmanként mindenki kívánja bár kicsit másmilyen lenne, hogy jobban illjen a kiszemeltjéhez. Abban az esetben például az én bohókásabb szabad szellemem, talán nem simult olyan olyan lazán Astrid kicsit visszafogottabb és előkelőbb viselkedéséhez. Mit is mondhatnék, mindketten magunkkal hurcoltuk már akkor is neveltetésünk hordalékát, melytől életünk végéig sem lettünk volna képesek szabadulni bár... nem is tudtam volna nagyon elképzelni magam, mint valami úri gyerek aki a kisujját csicsásan félretartva kortyolgatja teáját minden nap pontban délben. Persze gondolom Astrid sem épp ezt teszi de mégiscsak más körökből sodródott ide. - Szeretem azt hinni, hogy mindenkivel akkor találkozol amikor épp szükséged van rá... mi kétség kívül jól időzítettük a dolgot. - Vigyorogtam rá, célozva ezzel a bál előtti találkánkra a csillagvizsgálóban. Hisz ha akkor nem épp mindketten ott akartuk volna kidepizni magunkból a minket ért sérelmeket egyedül jöttünk volna a bálra és talán úgy jártok volna ki az iskolát, hogy nem is ismerjük megy egymást különösebben. - Ó ha tudnád.. - Nevettem el ezzel én is magam megjegyzését követően de aztán megpróbáltam összeírni fejben azok listáját akikkel kialakult köztünk az örihari. - Senkit nem kedvel mindenki. Van akit idegesítek, van aki nekem megy az agyamra... de azért próbálok mindenkivel összebarátkozni akivel összerak az élet. - Példának okáért biztos vagyok benne, hogy a tanári karban is voltak akiknek nem voltam pici szívük csücske, bár lehetett köze, ahhoz, hogy évek alatt sem jegyeztem meg a nevüket inkább csak becézgetve szóltam hozzájuk. Hát ők nem... vagy nagyon gonosz beceneveket adnak... Na mindegy lassacskán a surranómra terelődött a téma és kénytelen voltam színt vallani. Gondolom nem sok olyan különleges ember érkezett a bálra aki bár öltönyt hozott, a szép cipőt otthon felejtette... bár elismerem ha ismerős látott megg talán meg sem lepődött a dolgon, csak egy tekintélyes erősségű faceplam után annyit suttogott maga elé a levegőbe, hogy "jellemző". Ha meg a sok lábfétisesnek feltűnt, hogy hölgy is van velem ráadásul azt is kiszúrták, hogy miféle azt gondolhatták hogy... Mi? Nem, nem azt, hogy elvesztett egy fogadást. Hallod, ilyen tanmesét a bálozásról a legjobb kocsmákban sem hallani, szóval figyelj. Szóóóval Astrid mondott valamit és válaszoltam. - Igazából anyu nagyjából minden percben elmondta, hogy ne hagyjam otthon. Az első pár alkalom után még megjegyeztem, de... minél többet hallod, annál inkább lesz olyan mint egy háttérzaj amire reflexből vágod rá, hogy minden megvan.... azzal a cipővel fog seggbe rúgni ha hazaérek. - Mondtam ki az utolsó szavakat egy fájdalmas, megadó mosollyal. Na igen... anya amennyire nem tudott főzni pont annyira tudott szadista lenni. Nők he? Aztán ugye eljött az a pillanat, mikor készültem feltenni a kérdést ami már egy ideje motoszkált a fejemben, de meg kellett várnom az alkalmas időpontot arra hogy feltegyem a lánynak. Megjegyzem ez sem volt alkalmas időpont rá, de... na igen. - Szóval.. van neked ilyen barát féleséged? Mármint tudod, akivel randizgatsz, találkozgatsz, hasonlók? - tettem fel végül a kérdéseket sokkal nyugodtabban mint ahogy a korábbi izgulósdiból következtetni lehetett volna. De ahogy láttam a szemeiben azt az enyhe félelmet sejtő csillogást, talán hirtelen azt hittem meg akarom kérni a kezét. Ezért döntöttem úgy, hogy úgy derítem ki milyenek az esélyek, hogy így közelítem meg a dolgot. Bár ha volt ilyen srác... vagy lány, legyünk nyitottak na. Szóval ha volt ilyesvalaki az életében, az sem mentség ha eltörte volna a lábát, akkor is elhívtam volna a helyében Astidot a bálba. De gondoltam hátha van esély rá, hogy ezúttal nem előzött be senki.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Damien II 2015-01-24, 13:10
Damien & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem értem, hogy eddig miért nem beszélgettünk egymással, hisz ahogy most jól kijövünk, úgy ez eddig is ment volna. Mégis, valahogy elkerült a szerencse úgy hiszem, mert igen, szerencsésnek érzem magam most, hogy ezzel a fiúval táncolhatok, hogy elhívott a bálba és tényleg jól érzem magam vele. Amikor viszont felel, hát… bár elmosolyodom, mégis, mintha célozgatna valamire, valami olyasmire, mely tiltott a számomra. - Én nem szeretek mindig várni, szóval… én bánom azt, hogy csak most ismerhettelek meg, de nem tudok ez ellen mit tenni. – az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni, képtelenek vagyunk arra, hogy megváltoztassuk a múltat, pedig tényleg talán jobban jártam volna. Bár ki tudja… talán nem és tényleg naív vagyok, hogy olyanokat gondolok Damienről, ami nem igaz. Hiszen mesélte már, hogy volt olyan, hogy más ágyában ébredt, nos, Perselusban bízom annyira, hogy ő ilyet nem tenne. De lehet, hogy ismét csak én vagyok a hülye, aki túl sokat hisz másoknak. - Ugyan, ki ne kedvelne Téged? – teszem fel a nagy kérdést fejet csóválva. – Max azok a srácok, akiknek a barátnőjük mellett ébredsz fel. – öltök nyelvet vigyorogva, hiszen emlékszem ám még a meséjére, és bár lehet, hogy én vádolom meg vagy hiszem Cassanovának, de túl vak nem lehetek, azt nem engedhetem már meg magamnak. Ettől függetlenül tényleg úgy érzem, hogy Damient mindenki csípi és nagyon jól is teszik, rendes srác, most már biztos vagyok benne, hogy többször fogok beszélgetni vele. Ez után történik meg az a bizonyos puszi, majd szemezés is, melynél én is érzem, hogy több is lehetne, de nem lesz. Nem csábulok el azért ilyen könnyen, főleg úgy nem, hogy az első komoly kapcsolatomat most élhetem át, nem tenném tönkre, a világért se. Bár ki tudja, hogy Piton mit fog majd szólni ahhoz, hogy felkérem táncolni, az egész még rosszul is elsülhet. Jó is a tématerelés, ami most a cipőjéhez kapcsolódik. Tudom, hogy nem szép dolog, de… kell a lazább téma, mert ez a szemezés így… nem, ezt nem bírom. - Oh értem. Hát az ilyesmi gondolom előfordul veletek, fiúkkal. Én mondjuk képtelen lennék otthon hagyni a cipőmet. – vigyorodom el, majd ez után köszörüli meg a torkát, mire tekintetem kíváncsivá válik. Hmm, vajon mit szeretne? - Igen? – kérdezek rá halkan, majd amikor felteszi a kérdést, hogy kérdezhet-e, hát nah. Mégis miért kell ilyesmit megkérdezni? - Most is azt teszed. De persze, ki vele! – fogalmam sincs, hogy mi érdekelheti, főleg, hogy így vezeti fel ezt az egészet és ahogy az arcát fürkészem, valami… valami megváltozott. Zavarban lenne? Ahj, kezdek félni attól a kérdéstől.
Nos igen, Damien papa szavai úgy tűnt rendesen betaláltak a kék ruhás tüneménynek, mert az az aranyos kis pír ismételten megjelent a pofiján. Újból és újból felbukkant a zavarának testi megnyilvánulása, s mindig mintha erőteljesebb és továbbtartó lett volna. Bevallom, nem kis örömöt okozott, hogy ilyen reakciót válthatok ki a lányból aki iránt, tagadhatatlanul érzek valamit. Úgy értem.. persze talán csak sima fellángolás volt a dolog, és ugye ha a másik féltől is érkezik valami ami jobban fellobbantja ezt a lángot, még bármi lehetett belőle... és eléggé büszke voltam, hogy pusztán szavaimmal sikerült elérnem ezt a kellemes pirongást. Bár azt hiszem talán én is megszeppentem egy kicsit, mikor az a kellemes világosbarna szempár kék íriszeimbe fúrta magát, mert hirtelen konkrétan egész testemben éreztem, ahogy megdobbant a pici szívem. Talán észrevette, talán nem, de szerencsére a következő pillanatban érkezett is tőle egy újabb megjegyzés ami segített abban, hogy ne fagyjak le nagy hirtelen a tömeg közepén. Való igaz, eléggé fura, hogy már akkor lassan hét éve koptattam az iskola padjait... még többet az étkezőjét mondjuk. Mindegy, szóval hét év és ezalatt, bár láttam párszor Astridot, talán pár odaköszönés lezajlott kettőnk közt, esetleg biccentés, de valahogy soha nem fordult elő a múltkori csillagvizsgálóban történtekig, hogy elbeszélgettünk volna. Komolyan, néha úgy éreztem, mintha valaki szánt szándékkal rejtegette volna előlem a nekem szánt embereket, majd összeengedett volna velük, mikor már leginkább csak a sóvárgásra és búslakodásra van esélyem náluk. Bár Astridnál ekkoriban nem úgy tűnt, hogy lenne valaki a képbe... különben elég gyökér lehetett ha nem hívta meg magával nem? Mit mosolyogsz...? Mintha tudnál valamit amit én nem. Na mindegy, szóval ahogy Astrid ajkait elhagyta ez a kis megjegyzés, nem tudtam rajta segíteni, maguktól formálódtak a szavak a fejemben és törtet utat maguknak. - Hát gondolom... a jó dolgokra néha várni kell. - Mosolyogtam rá kedvesen ezzel, ahogy tovább vezettem a többi táncos közt manőverezve. Megjegyzem, Astrid a tőle elvárható kecsességgel mozgott karjaim között, lépéseire tökéletesen ügyelve, mégis anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelt volna a dolognak. Be kell valljam lenyűgözött a lépései mögött megbúvó magabiztosság és tapasztalat mely talán jobban tükrözte mi rejtőzik a lányban, mint azt ő maga tudta volna... hiába na egy ilyen tevékenység során több dolog derülhet ki a partnerről mint azt pusztán a szavaiból képes lenne leszűrni az ember. - Talán többen ismernek... - tartottam itt egy pillanatnyi szünetet még szemeimmel körbepillantottam. - ... de nem biztos, hogy annyian kedvelnek is. - Fejeztem be végül egy zavaros vigyorral, amihez olyan tökéletesen illett volna egy tarkóvakargatás... csak épp jobb dolga volt a kezeimnek. Bár, hogy őszinte legyek nem épp azokra koncentráltam leginkább. Miután egy ártatlan puszit nyomtam arcára, közel maradtunk egymáshoz, érzékeim pedig mind egy szálig elteltek a lánnyal. Míg orromat parfümje kellemes illata csavarta el, szemeimet tekintetével láncolta magához, kezeimmel pedig éreztem puha, selymes bőrének finom tapintását. Ha a következő pillanatban nem jött volna az a rövid válasz azzal a bohókás előadás móddal, nem is tudom mit tettem volna... de így egyszerűen csak vidáman elmosolyodtam. - Hát, úgy terveztem, hogy normális cipőben jövök, csak aztán kiderült, hogy nem hozam magammal olyat... - Feleltem kérdésére közben egy pillanatra félrepillantva, hogy ne lássa kicsit zavarban vagyok a dolog miatt. - Szóval felkaptam egyet ami nagyjából illett a rucimhoz és reméltem inkább szpesölnek tartanak majd mint gyökérnek. - Nevettem el magam ezzel kicsit. - Te.. khm...- köszörültem meg a torkom egy rövid csend után. - Kérdezhetnék valamit...? - estem neki és talán látszott rajtam, hogy kicsit nehézkesen jönnek a szavak, mert kicsit zavarban voltam amiatt amit kérdezni készültem.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Damien II 2015-01-22, 11:00
Damien & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nincs mit tenni, Damien túlságosan is jól ért a szavak formálásához, én pedig veszítettem vele szembe. Bármit mondok vagy teszek, egyszerűen ő tesz róla, hogy hülyeségnek gondoljam és ezek a bókok… Arcom már kezdi megszokni piroskás árnyalatát, miközben a fiú szemeit figyelem, ahogy kimondja nekem a következő kedves szavakat. - Olyan bolond vagy. Kár, hogy eddig még nem ismerhettelek, pedig egy évfolyamba járunk. – tényleg nem értem, hogy miért nem beszélgettünk mi ketten egymással, hiszen Damien olyan remek társaság, talán ha Pitonnál hamarabb ismerem meg, minden máshogy alakul. Lehet persze, hogy ismét naív vagyok és minden lánnyal így viselkedik, de most mit csináljak? Nekem jól esik, velem nem szoktak így kedveskedni és most tényleg boldog vagyok, hogy az ő párja lehetek erre az estére. Igyekszem tökéletesen táncolni, hiszen már kiskorom óta tanítottak erre a szüleim, hiszen aranyvérűként ez kötelességem vagy mifene, és hát… nem is volt soha se ellenemre. A ruhám mondjuk némileg megnehezíti a helyzetet, de Damien is oly ügyes, hogy esély sincs arra, hogy bármelyikünk rálépjen a kék anyag szélére. Az idő telik, én pedig… még mindig nehezen engedek fel. De mi van velem? Miért érzem így? Beszélnem kell igen, mert ez a néma csend csak zavaróan telepszik mögénk, és a sok fürkésző tekintet… Biztosan miatta van. A válasza kezdetére picit felkuncogok, de hát igen, jogos, tényleg jó pasi, a többire viszont ösztönösen sandítanék lefelé, de nem, megállom ám a dolgot. - Te is tudod, hogy ez nincs így. Szerintem Téged többen ismernek és kedvelnek a suliban, mint engem. – döntöm meg picit a fejem, de aztán persze ki tudja. Időnként akadnak furcsa véletlenek. Mindenesetre a puszi meglep, ahogy oly közel van hozzám, arcom pedig szinte kigyullad, miközben Damien ajka megérinti, így pislogok szemeibe, majd még egy bók és jaj nekem, én el fogok ájulni, ha ezt így folytatja. Azt viszont sikerül elérnie, hogy most már egyáltalán ne foglalkozzam senkivel se, akik körülöttünk vannak, még Pitonnal se. Eszem ágában sincs amúgy elhúzódni a puszi után, bár tudom, érzem én is, hogy ennek még lehetne folytatása, ez még veszélyes lehet, de… de nem lesz, észnél maradok. - Igen tudom, már mondtad. – öltöm ki felé a nyelvem mosolyogva, így próbálom leplezni zavaromat. Nem akarom megint megköszönni azt, amit mondott, egyszerűen kezdem unni, hogy ennyire szerencsétlen vagyok, hogy minden apróságtól zavarba jövök, így inkább csak kedvesen mosolygok felé. - Na és miért nem alkalomhoz illő cipőben jöttél? Nem akartam rákérdezni, de ha már felhoztad… - igen, ez lazább téma és úgy érzem, hogy mégis jobb, ha erre kérdezek rá, sem mint tovább táncoljak ily közel hozzá. Nem akartam eredetileg feltenni ezt a kérdést, de most… most tényleg talán jó kitérő lesz.
Őszintén büszke voltam, hogy aznap este Astrid kísérőjeként jelenhettem meg azon a bálon. Ez az érzés csak fokozódott, mikor felbukkant abban a ruciban, hisz szinte sugárzott belőle egyfajta kecses előkelőség, mely magával ragadta az ember tekintetét és nem is igazán akarta elereszteni azt. Nem is azt mondanám, hogy gyönyörű vagy szép volt - persze az is - de ami különlegessé tette az inkább az őt körülölelő aura, melytől nem egyszerűen csininek látta az ember, de... asszem fel kéne csapnom a szótárat, hogy jellemezni tudjam. Nem is igazán fontos, mert épp másokon volt a sor, hogy irigykedjenek. Ahogy beértünk a felcsicsázott nagyterembe, partnerem rám ruházta a döntés jogát, hogy mivel is indítsuk az estet, melyre habozás nélkül vágtam rá a táncot, hisz a lábaimban már ébredéskor benne volt a boogie. Ahogy a tánctér felé vezettem, megint ellenkezni kezdett a dicséretemmel, csak halványan elmosolyodtam, majd ahogy a többi bálozó közé értünk és felvettük a tánchoz szükséges előírt pozitúrát, kivártam míg tekintetünk ismét összetalálkozik. - Lehet, hogy te ellenkezel vele, de te vagy a partnerem. Ebben a pillanatbon, nem hogy a bálon, de az egész világon nincs senki aki fontosabb lenne nálad. - Jó, jó elismerem talán egy kicsit nyálas és enyhén túlcsicsázott, de ahogy ezek a szavak elhagyták ajkaimat, azzal a macskaszerű Damien mosoly - igen le van védetve - kíséretében szerintem ennél őszintébben nem is mondhattam volna ezeket a szavakat. Eztán mivel sejtettem, hogy rögtön ellenkezésbe kezdene, vagy megint rám szólna, hogy ne mondjak ilyeneket, neki kezdtem a táncnak. Láttam, hogy mintha már nyíltak volna azok a hívogató ajkak, de ahogy hirtelen lépnie kellett, bent ragadtak a kitörni készülő szavak, ezt látván pedig tipikusan az a mosoly ült ki arcomra, melyen látszott, hogy egy jóízű nevetés bújik meg mögötte. Akkorra már bőven elhatároztam, hogy nem fogom, engedni neki, hogy ellent mondjon egy bóknak, mert őszintén kezdett az agyamra menni mennyire alábecsüli magát a drágám, holott nekem közben volt ez a... dolgom iránta szóval. Jajj, ne nézzetek így, mintha korábban nem említettem, volna, hogy van ez az izé... szóval ilyen. Platóni, vagy milyen vágyódás a hölgyemény felé. Ahhoz elég tökös voltam, hogy elhívjam, gondoltam, majd az este alakulásától függően a másik dolgot is fel lehet hozni... talán.. bár azt, hogy időről időre, próbálta tekintetét félrevonni az én pillantásaim elől, elég elgondolkodtató volt. Nem tudtam, zavarban van e vagy más zavarja de... abban a helyzetben egyik ellen sem tehettem semmit, ha meg úgysem tehetsz ellene semmit, szarni bele, nem hagyhatom, hogy az a fránya gondolkodásnak nevezett métely még egy estémet tönkre vágja valahogy. Szerencsére ebben az is segítségemre volt, hogy a belső gondolatok karmai közül Astrid szavai visszarángattak az itt és most-ba, bár nem tagadom, szavai most kicsit engem leptek meg. Persze észrevettem én, hogy több pillantás is repkedett felénk. Ezekből sok irigykedő volt inkább mely páratlan emberektől érkezett, ahogy a sárga szörny hatalmába kerítette őket, mert nekik nem jutott partner... bár sosem értettem ezeknek miért nem jut eszükbe felkérni egy másik egyedül érkezett emberkét de mindegy. Akkor ott voltak még a táncolókban gyönyörködők akik ettek, ittak, s közben szórakozni vágytak. Ám érezhetően több szempár is ránk szegeződött. Astrid pedig úgy érezte ennek én vagyok az oka és őt figyelik irigykedve mert velem mehetett. Hé, ne kuncogj, igen is voltam/vagyok én olyan jó pasi, hogy jogosan higgyék ezt a csajok. Azonban a következő megjegyzése.. - Hát elismerem, hogy jó pasi vagyok... - kezdtem neki egy magabiztos mosollyal majd hozzá hajolva suttogtam a fülébe. - De szerintem legtöbben most max a surranóm miatt néznek meg engem. Nélküled viszont észre sem vennék, hogy itt vagyok, szóval maradjunk annyiban, hogy együtt vonzzuk a tekinteteket és tarolunk. - Ahogy ezt elmondtam, kezdtem elhúzódni, tőle, de félúton, még leparkoltam egy pillanatra, hogy egy apró puszit nyomjak arra az oly' gyakran pirongó pofira, mielőtt ismét szemtől szembe kerülök vele. - Csini vagy. - Kacsintottam rá ezzel. Be kell valljam, emögött meghúzódott egy talán kicsit önzőnek is nevezhető gondolat, mert mint minden más idióta, kinek tisztázatlan érzései voltak egy lány iránt, szerettem volna, a figyelme középpontjában maradni, kizárva ezzel a körülöttünk lévőket, és ezen cél érdekében nem voltam rest bevetni íries bájaimat. Van ilyen szó? Mindegy nem számít, cuki vagyok és nem félek használni.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Damien II 2015-01-16, 17:28
Damien & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]A csillagvizsgáló után nem is tudom, hogy mit vártam. Hogy majd nem fog zavarba hozni? Hiszen már maga a srác jelenléte is kellően zavarba ejtő, erre pedig nem keveset dob rá viselkedése. Kedves, udvarias, rettenetesen aranyos és bókolni is tud, én pedig úgy hiszem, hogy a kis pirosság arcomon már az egész estén jelen lesz körülbelül, mert ha így folytatja, az tuti, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne piruljak el. Bár a cipő tényleg nem a legjobb, biztos vagyok benne, hogy okkal nem másikat húzott, de milyen szemét lennék már, ha rákérdeznék erre, és nem, nekem eszem ágában sincs, inkább csak élvezném Damien társaságát, akibe karolva megérkezünk a nagyterembe. Nem mi vagyunk az első pár, de nem is az utolsó, így végülis úgy hiszem, hogy igen csak jókor érkezünk és bár körbenéznék jobban, mégis, most megállom ezt. Nem… nem szabad meglátnom Pitont, addig jobb minden, amíg nincs a közelemben, hiába is tervezek az este folyamán hozzá is odasétálni. Az még messze van, nagyon messze… Inkább ideje eldönteni, hogy mivel kezdjük ezt az estét, de a válasza azért némileg meglep, őszintén szólva azt hittem, hogy meginna valamit, de nem, inkább táncolna. Bár mit gondolok? A toronyban is táncoltunk és… és mennyire jó volt. Az emlékek természetesen előjönnek, miközben mosolyogva biccentek neki, de eszem ágában sincs elkerülni a szemkontaktust. - Rendben, akkor kezdjük a tánccal! – de ez után, amikor hallom, hogy ismét engem emel ki, mintha minimum az este fénypontja lennék, hát újból kezd vörösebbé válni pofim. Miért csinálja ezt? - Úgy csinálsz, mintha én különlegesebb lány lennék, mint a többiek, pedig mindketten tudjuk, hogy ez nincs így. De tény, hogy jól esik a kedvességed. – nem is tudja, hogy mennyire jól. Szívem szerint most jól megölelném, de nem, nem tehetem, még félreértené és… nem biztos, hogy vagyunk olyan viszonyban, így visszafogom tehát magam, majd megindulok a parkett felé, hagyva, hogy a fiú vezessen. Nemsokára vele szemben állok már, kezem a kezébe kerül, majd amikor derekamra fog át, másik kezem vállára csúszik, mégis, ahogy magához von, nem tudom megállni, hogy ne harapjak ajkamba. Tudom én, hogy a szemkontaktus fontos, de… félek már szinte Damien szemeibe nézni, így pici időre próbálok másfelé sandítani, de a zene felcsendül, mi pedig lépegetni kezdünk. Mivel aranyvérű vagyok, ezért a családomban mindig fontos volt az, hogy megtanuljunk kellően illendően viselkedni, így nem csak partnerem, de én is jól táncolok, bár tény, hogy nem értek mindenféle stílushoz, de a keringőnél nem lehet rám panasz. Nem kell azért túl sok idő, csak egy-két perc, mire picit jobban elengedem magam, így lassan azért felnézek szemeibe, de én is érzem, hogy néznek ám minket. De… miért teszik? Talán ennyire béna vagyok és ennyire látszik, hogy Damien jobb nálam? De lehet, hogy hülyeséget gondolok és senki se figyel minket… Mindenesetre hagyom, hogy vezessen és nagyon azon vagyok, hogy még véletlenül se vétsek el egy lépést se, az igazán kellemetlen lenne, főleg ilyen ruhában. - Nagyon jól táncolsz! Bár ezt már a múltkor is érzékeltem, de… tényleg szerencsés vagyok, hogy elhívtál. Úgy érzem, hogy sokan irigykednek most rám ez miatt. – én is szeretnék kedveskedni ő neki, mivel megérdemli, nagyon is. Nem tudom, hogy milyen a lányokkal a viszonya, de úgy hiszem, hogy nagy baja nem lehet, egy ilyen kedves és vicces srác mindenkinek szimpatikus, én se tudok elmenni úgy mellette, hogy ne legyen most már róla véleményem. - Remélem nem lesz ciki a számodra, hogy velem táncolgatsz… - bököm ki még azért halkan, majd ez után nézek ismét félre. Ekkor veszem észre egy rövid időre Pitont, ki szokásához híven oly merevnek tűnik, mint szinte mindig. Nem tudom, hogy kit nézhet, talán nem is számít, én is mielőbb próbálom elterelni róla gondolataimat. Nekem Damien mellett van a helyem és milyen jól is érzem magam, nem gondolhatok megint a tanáromra, amúgy se helyes, ahogy azt már Quinn is oly sokszor megmondta.
Megláttam, megdicsértem, elpirult, mégcukibb lett, mire megint megdicsértem, erre megint cukibb lett és így tovább, és így tovább. Ördögi kör vette kezdetét azon az estén én mondom nektek, de nem tudtam megálljt parancsolni ajkaimnak, hiába akartam visszafogni magam. Nem tehetek róla, már akkor is az a "ami a szívemen a számon" legényke voltam mint most és Astrid... hát igen. Mikor megemlítette, hogy én is elég elegáncsosan nézek, ki ösztönszerűen kihúztam magam, majd egy kedves mosollyal mondtam köszönetet. Mint már korábban is említettem sosem voltam az a kis önbecsülésű emberke, tudtam én, hogy jól nézek ki, meg volt a szívtipráshoz szükséges önbizalom, mégis Astrid valahogy olyan máshogy volt bálias. Ajj, hogy is kellene ezt megfogalmaznom? Míg én kellően kicsíptem magam egy laza kis sulibulihoz, partnerem új szintre emelve az eleganciát jelent meg az esten így kicsit úgy éreztem, egy szmokinggal jobb választást csináltam volna, ezért is volt amiért elnézést kértem tőle, míg befelé haladtunk, de ezt ő ismét csak egy bóknak vette és az az imádni való pír ütött ki újra hófehér bőrén melyet a talán csak vékonyan felhelyezett smink nem tudott elrejteni a lány arcár kémlelő pillantások elől. - Igen tényleg szép lett. - Bólintottam egyetértőn kísérőm megjegyzésére, majd kérdésén alig pár másodpercig gondolkodtam. - Szerintem ideje beavatni az új csukám, szóval irány a parkett. Ha már alaposan megtáncoltattalak jobban fog esni... khm meg amúgy is minél előbb lássa csak mindenki kivel jöttem. - Feleltem ahogy ismét büszkén végignéztem partneremet majd megindultunk a parkett felé. Igaz, hogy nem a legnagyobb partizene szólt, de mivel még fiatal volt az éjszaka és a bált amúgy is keringővel volt szokás indítani így tökéletes. Talán meglepődtek volna az emberek ha elmondtam, volna, hogy a zenélgetés mellett kölök koromban évekig balettoztam is és... nem nevet. Mondom ne nevess, a balett csak akkor buzis ha... hát... szinte mindig, de én aztán toltam később brak-et meg hip hop-ot meg minden. Legalább olyan képzett táncos voltam mint zenész, szóval kapd be a kisujjam. Nah a tánchoz visszatérve, ahogy felértünk a tánctélre egy széles mosollyal fordultam Astrid felé. Balommal lágyan fogtam meg jobb kezét és gyengéden emeltem levegőbe, kecses kacsóját, míg jobbomat határozottan derekára helyeztem és finoman közelebb húztam magamhoz. Amint ő is készen állt, megindultam és talán meglepően magabiztosan vezettem a parketten, ügyesen manőverezve a többi párocska közt. Tekintetem természetesen szüntelenül partnerem még mindig halványan vöröslő arcát és az est előtte álló eseményeinek gondolatától izgatottan csillogó szemeit kémleltem. Azonban még így is feltűnt, ahogy időről időre több szempár villant felénk ennek oka pedig csak részben lehetett az én páratlan, magabiztos tánctudásom. Kék ruhája eléggé hosszú volt ahhoz, hogy még cipői nagyrészt is eltakarja, így Astrid úgy nézett ki, mintha egyszerűen csak kecsesen lebegett volna a padló fölött pár milliméterrel, mint valami kékségbe bugyolált kis angyalka, én pedig az a szerencsés flótás voltam, aki ezzel a tüneménnyel indulhatott neki ennek az estének, így büszkén táncoltattam körbe a lányt. Hát nem csoda, hogy az angolok nem bírják az íreket, már akkor is minden jó nőt lenyúltunk.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Damien II 2014-12-09, 21:14
Damien & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Izgulok… Na jó, mi az, hogy izgulok? Iszonyatosan parázom a mai este miatt, hiszen amikor Damien felkért, hogy legyek a partnere ezen a bizonyos bálon, akkor még nem gondoltam bele abba, hogy… szóval hogy mi ketten, egymásba karolva fogunk belépni a nagyterembe, majd táncikálunk a többiekkel együtt, mintha… szóval mintha egy pár lennénk vagy minimum barátok, pedig még nem is ismerem őt annyira. De talán ez majd változni fog. Picit azért bánt az, hogy Perselussal nem jöhettem, de valamiért úgy érzem, hogy őt nem fogja zavarni Griffendéles partnerem, hiszen ő mondta, hogyha úgy adódik, mehetek mással a bálba, én pedig ezt végülis megfogadtam. Nem akartam volna egyedül jönni, de mint szervezőnek itt volt a helyem, és most, hogy Damien végülis engem hívott el, szóval… örülök neki, a lehetőségnek. Igyekszem is rendesen kitenni magamért, bár tény, hogy nem csak ő miatta, hanem inkább egy idősebb, fekete hajú férfi miatt, kinek tekintetét talán egy rövid időre majd magamra vonzhatom. Külön szabó készítette el a ma esti ruhámat, mely tökéletesen illik vékony, formás alakomra, hiszen nem vagyok már kislány és ideje, hogy ezt meg is mutassam. Arcomra kevéske, csinos smink került, szemeimet kék színnel díszítettem, a ruhához és házamhoz passzolóan, hajamat pedig hullámossá varázsoltam. Igen, valóban úgy nézek ki, mint valami hercegnő, bár nem az én hercegem felé lépegetek. De nem baj ez, szerintem Damien se úgy áll hozzám, mint jövendőbeli akárkijéhez, szóval próbálok nem nagyon izgulni az este miatt. A Hollóhátasok tornyát elhagyom, majd a találkozónk helyére igyekszem, nem akarok késni, nem szokásom, szóval tempózok, ahogy csak bírom a magassarkúknak hála, majd amikor végül megérkezem a fiúhoz, lassan nézek végig rajta, vagyis pontosabban még menet közben és bár feltűnik, hogy cipőben nem éppen jót húzott, egy rossz szavam sincs, inkább csak szép, barna szemeim megcsillannak, miközben ajkam is mosolyra húzódik. - Szia! – köszöntöm őt odalépve hozzá, majd amikor meghallom szavait, hogy csípjem meg és még kezét is felém nyújtja, ösztönösen pirulok el, majd sütöm le kissé szemeimet. - Ne csináld már, tökre zavarba hozol. – de tudja még fokozni, már hogyne tudná. Hogy én? Gyönyörű? Lassan végül csak felnézek kék íriszeibe, miközben próbálom zavaromat leplezni, csak azt nem tudom, hogy ezt miként kellene tennem. - Köszönöm! Igazán kedves tőled, te is elegáns vagy! – végül finoman biccentek, amikor karját felém nyújtja és ahogy azt kell ilyenkor, úgy karolok belé, miközben lopva tekintek felé. Miért vagyok ilyen félénk? Hiszen egyáltalán semmi okom sincs rá, mégis, nehéz és furcsa most ez a helyzet, de azért csak megindulok vele együtt, így érkezhetünk meg a nagyterembe, de Damien még mindig nem hagyja abba a kedveskedést, nekem pedig ez annyira furcsa… Soha se volt még olyan férfi az életemben, aki ennyire sokszor kedveskedett volna, Pitontól pedig szintén nem várható ez el, tehát idegen még ez, de természetesen nagyon kellemesen érint. - Ne mondj már ilyen marhaságot, én nagyon örülök, hogy elhívtál, szóval inkább én köszönöm, Damien! És örülök, hogy te vagy a partnerem. – tényleg örülök, hiszen kedves fiú és most már egyre jobban érzem, hogy szeretném még jobban megismerni őt. A mosolyom töretlen marad, így érkezünk meg, miközben lassan végighordozom tekintetemet a nagytermen. Olyan, amilyennek megbeszéltük és a műhó se maradt el, ami különösen tetszik, így szabad kezem kinyújtom, tenyérrel felfelé, hogy néhány kisebb pehely ráhullhasson. - Nagyon hangulatos lett. Igyunk valamit vagy esetleg éhes vagy? Vagy tánccal kezdjünk? – áh, nem vagyok zavarban, ez tisztán látszik… Igyekszem tehát megfelelni partneremnek és figyelni rá, hogy mit szeretne, tehát ha éhes-szomjas, akkor az asztalok felé indulunk meg először, de ha nem, akkor lehet máshogy is felőlem. Viszont mivel még csak most érkeztünk meg, nem merek azonnal a tanári asztal felé pillantani, így minden figyelmem most Damien-é, majd később körbenézek. Pfú, még mindig nem hiszem el, hogy tényleg itt lehetett és elhívtak, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog esni, hogy van valaki velem és nem egyedül kell ácsorognom, mint jó pár embernek, az nagyon ciki lenne.
Szóval elérkezett hát a bál éjszakája amit már annyira várta. Fhuhuhuhúúel se tudjátok képzelni milyen menőn nézett ki Damien bácsi aznap este. Fehér ing, szürke öltöny, sötét vörös nyakkendő ami egyaránt tisztelgett a házam előtt, mégis sötétebb tónusa miatt remekül illett az öltözékemhez is. De csak, mert laza vagy és szerettem volna sportosabban kinézni, gondoltam nem követem a birkák tömegét és a szokásos fekete cipő helyett egy sportcipővel hordom majd ezt a fentebb leírt díszes öltözetet. Szóóóval... jah elfelejtettem berakni otthon az ünneplő cipellőm, lépjünk túl ezen. A lényeg, hogy nagyon ilyen... hogy is mondjátok manapság? Eszméletlenül swag YOLO voltam és alig vártam, hogy végre beinduljon a buli. Pár napja még egyedül azért voltam izgatott mert Astrid igent mondott amikor felkértem, és... tudjátok a formás pipsis lány. Szóval mikor beleegyezett a drága, hogy velem is beéri, mint kísérővel a bálr, oda meg vissza voltam és tudtam, hogy egy jó kis este lesz, azonban pár nappal a nagy igen után történt valami. Újra egymásba futva, találkozva, megint újraismerve, Poppy poppant be életembe és fenekestül felforgatva mindent adott több okot, nem csak arra, hogy legjobb formám hozzam aznap este, remélve, hogy összefutok vele és felkérhetem egy kis ráncra meg talán... höhöhö. Bocsi. De arra is okot adott, hogy reggelente vidáman pattanjanak fel szemhéjaim ébredéskor, mert minden napban ott rejtőzött az a csodás kis lehetőség, hogy újra láthatom. Az életem király volt már akkoriban is mint láthatjátok. Királyul néztem ki, aznap estére minimum két dögös nőstényállat volt beiktatva, ráadásul az este tele volt lehetőségekkel. Aztán hirtelen feltűnt a láthatáron Astrid... és hát. Ajkaim enyhén elváltak egymástól így szó szerint, tátott szájal bámultam a lányt, míg felém közeledett. Ámuló tekintettel néztem végig aznap esti partneremen. Az a gyönyörű sötétkék ruha, tökéletesen illet bőrének fehér tónusához, szőke fürtjei gyengéden omlottak vállaira, az egész olyan volt, mintha valami mesekönyvből lépett volna elő a hercegnő. - Légysz, csípj meg... - Nyújtottam ki felé karomat, ahogy csillogó kék szemekkel néztem rá és próbáltam elhinni, hogy nem álom ami épp történik. - Khüm.. én... gyönyörű vagy. - Mondtam végül halkan egy kedves mosollyal egy gyors fejrázás után, ahogy kapcsoltam, hogy a korábbi dolog talán kicsit furcsán vette ki magát és próbáltam úgy beszélni innentől mint egy... tudjátok. Ember. Eztán karomat úgy nyújtottam felé, hogy belekarolhasson és így karöltve indulhassunk meg a bálterembe. Húúú mennyi kar volt ebben a mondatban. - Szabad? - Kérdeztem természetesen még mielőtt karját össze fonta volna az enyémmel, majd együtt megindultunk a zene irányába. - Remélem nem gond, hogy velem kell menned. Mármint te olyan... hűűű - adtam ki a hangot olvadozva. - Én meg olyan.. oké. Szóval... - Megint elhallgattam egy pillanatra míg tisztáztam mit is akarok mondani. - Köszönöm, hogy igent mondtál. - Mosolygok rá végül kedvesen.
//
//
