2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem érted Trish... nem volt sosem az a vágyam, hogy menő legyek. Önmagam akarok lenni. Nem érdekel a felvágás, vagy mások lenyűgözése. – Vonom meg a vállam, lehet, hogy már nem kéne egyedül lenne, birtokolhatnék csinos barátnőt is, a nagybátyámék is szokták mondani, hogy pimaszul csinos a külsőm, de valahogy engem nem az mozgat meg hogy kinek milyen a külseje, sokkal jobban érdekel, hogy mi van elrejtve legbelül. Ellenben felfigyelek arra, hogy szimpátiát említ. Ez azért egészen őszintén hangozott. Beszélek ugyan valamennnyit arról, ami köztünk történt, ám mélyen nem szeretnék belemenni, pedig már a bálon is ez érdekelte. Bosszantó, hogy nekem kell eljátszanom az élő memoár szerepét. Meg az is rossz érzés, hogy mintha valami megfelelési kényszerbe akarnám cibálni. Pedig erről szó sincsen. Ha megtörtént a baj, mindkettőnknek ezzel kell együttélnie, miért számít, hogy mi is volt? - Jaj te lány, ez nem így megy. Nincsenek elvásáraim, csak úgy véltem, hogy talán ez rajtam kívül álló módon, de mégis frappáns zárása lenne. Nem mondom, hogy nem hiányoznál, de... Most hülyén érzem magam, fordítva volt mindig. Én könyörögtem neked... – Ingatom a fejemet, és ezzel nem azt mondom, hogy ő könyörög, hiszen sosem aláznám meg azzal, hogy itt kéretem magam. Az előbb már bemutatkoztam, és jeleztem, hogy próbáljunk meg, legalább barátok lenni, ám tudom, hogy vagyok annyira érzékeny, hogy a legapróbb butaságon úgy érezném, hogy a régi Trish tért vissza. Felesleges, hogy állandóan ettől rettegjünk. Akkor már tartson, ameddig tart. - Én is szeretnélek megismerni, újra. – Sóhajtok fel, és bólintok, végülis ismét megerősítjük, amibe az előbb belementem, végülis jobb többször, mint egyszer sem. – Még azok vagyunk, nem költöztem sehova. Csak úgy értettem, hogy amikor még emlékeztél, gyakran átjártunk egymáshoz. Mondanám, hogy rég volt, de annyira nem is. – Mosolyodom el bátortalanul, talán ebbe a barátkozós dologba belemehetek, ha visszajönnek az emlékei, ismét csak nevetni fog rajtam, vagy cicázni, játszani az érzéseimmel. Bólintok most a szavaira, és felszaladok mégiscsak átöltözni, mert valóban zavarbaejtő volt, ahogyan végimért, annyira azért nem akarnék a pillantása kereszttüzében kint sétálni még varázslat alatt sem. Egy kapucnis pulcsit, vastag gyapjanadrágot, és télikabátot veszek magamra, egy magasabb szárú edzővel. Erre akár lehet majd jéggörgőt varázsolni, hogy legyen afféle korcsolya. A tornyok aljába találkozunk, hiszen mindkettőnkké itt található. - Nem mondanám, hogy könnyűvérű. Sokkal inkább használnám azt a szót: elérhetetlen. Mintha mindig pedzegetted volna sokak számára, hogy ha egy kicsit jobban tepernek, talán lehetne valami. De a többség számára sosem lett. – Na igen, én is a többségbe tartozom, és akikkel lett is, azokat is csak pórázon rángatta, és ultimátumokért cserébe, afféle udvartartást alakított ki magának, az érte mindent feláldozni kész lemingekből. Nem kérdezek vissza, tudom, hogy passzív társalgó vagyok, ez régen is így volt, köztünk ő a domináns, még így emlékeztetvesztve is.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Trish & Jake 2015-01-02, 14:59
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]Szavai fájón érintenek, belém marnak, mint valami mérges kígyó a sivatagban. Lehet, hogy nem akar megbántani, de azt teszi, fájnak szavai, fáj az, hogy nehezen fogadja el azt, aki vagyok. Ez vagyok én? Vagy valaki más? Ismét összezavarodok, ismét nehéz lesz minden, az emlékek… kellenek, szükségem van rájuk! Nehéz élni úgy ezen a világon, hogy idegen vagy benne, mintha csak egy másik dimenzióból jöttem volna, itt vagyok, de mégse, nem tudok semmit, nem ismerem még önmagamat se. Nem mondok semmit szavaira, egyszerűen képtelen vagyok, de szerintem nem csak a szeretet és az utálat létezik, vannak köztes érzelmek, de velem szemben mintha Jake nem lenne képes ilyet érezni. - Pedig szó se volt ilyesmiről. Ha nem lettél volna azonnal szimpatikus, nem akartam volna, hogy menjünk be együtt a bálra és… szerintem menő lehetnél simán, mindened megvan hozzá. De a gúny az nem kenyerem. – rázom is meg fejem, ahogy szóba kerül a bál, az a bizonyos „első találkozás”, így gondolataimat is a másik elé tárom, elmondom azt, hogy mit miért tettem, hogy mi történt a találkozás előtt. - Néha nekem is jól esik ám a semmittevés. – bár az otthon ülős dolgokra nem emlékszem, arról nem tudok vélekedni, de azt én is érzem, hogy van bennem pörgés. Mégis, néha jó a nyugalom is, szóval ezt nem érzem akadálynak, ellentétben a másikkal. Jake nemsokára rátér a múltra, egy darabkájára és végre megtudom azt is, hogy mi volt közöttünk, legalábbis részben. Ezek szerint én nem tudtam elfogadni őt? Én mást vártam volna tőle? Meg akartam változtatni és ő engem akart? Kutatok elmémben, de hiába, nem látok semmi mást se a sötét, fekete űrön kívül. - Sajnálom Jake, ha a múltban fájdalmat okoztam, de te is tudod, hogy nem ugyanaz a lány vagyok, aki voltam. Adj nekem egy esélyt, csak egyetlen egyet és megígérem, ha ismét ugyanígy érzel, hogy csak fájdalmat okoz neked a barátságunk, akkor békén hagylak. – alkut ajánlok, próbálok kapaszkodni az utolsó lehetőségbe is, ami csak létezik, nem akarom, hogy eltoljon, hogy máris eldobjon, amikor még csak meg se ismerhettem. Nem tudom, hogy annak idején miért nem kellett, hogy igazak-e azok az érzések, amiket most a fiú elmond, hogy én ezt érezhettem, de most új lap van, új élet, én pedig próbálom megtalálni benne a helyes ösvényeket. Rövid időre összebújunk, majd ez után állapodunk meg egy közös újrakezdésen, ezek szerint mégis úgy érzi, hogy megéri próbálkoznia. Nem is várok ígéreteket, én csak… csak jól szeretném érezni magam. - Csak éljük meg a pillanatokat és engedd, hogy a barátod legyek, hogy megismerjelek. – nem várok többet, most tényleg nem. Mégis mit várhatnék? És ha már szomszédok… - És hogy-hogy már nem vagyunk szomszédok? – minden apróság érdekel, így ez is. Ha pedig már megegyeztünk az újrakezdésben, akkor jó lenne még együtt maradni egy kicsit. A visszakérdezésre csak biccentek, hiszen persze, most, hát mikor máskor? Először majd, majd talán holnap is, ahogy kedvünk tartja. - Hát jó, akkor viszont öltözzünk fel rendesen. Akár korcsolyázhatnánk is a tónál. – bár még nincs befagyva, egy kis mágia és máris használhatjuk. Elemi mágiát tanulok, értek az ilyesmihez, így könnyedén meg tudom oldani, hogy kiélvezzük minden pillanatát majd a mai napnak. Együtt sétálunk fel ez után a klubhelyiségbe, majd pár perc után ismét találkozunk. Rajtam már egy kellemesen meleg csizma van, felül pedig egy vörös színű pulóver, fekete kabát, Griffendéles sál és piros sapi, szóval felöltöztem tényleg rendesen, így talán testfelmelegítő varázslatra sor se fog kerülni, kivéve persze, ha Jake-nek kell. Ahogy lefelé haladunk az udvar irányába, sikerül ismét meglepnie egy kérdéssel, és most már egyre inkább él bennem egy gyanú… - De, akadnak barátaim, de olyanok is, akik régen nem kedveltek. Szóval sikerült már összefutni többekkel, és srácokkal is. Mondd csak, én… én könnyűvérű lány voltam? Vagy miért néznek rám úgy egyesek, mintha fel akarnának falni? – pirulok bele szavaimba, miközben most inkább a földet figyelgetem, hiszen zavarba ejtő ez az egész, főleg úgy, hogy én most el se tudnám képzelni azt, hogy bárkivel csókolózzak, nem hogy az ágyukba bújjak. Milyen lehettem? És az az én hogy tetszhetett Jake-nek? Nem szeretném, ha így emlékeznének rám, talán részben én magam akadályozom meg saját gyógyulásomat is, nem biztos, hogy felkészültem arra, hogy elfogadjam azt, aki voltam, hogy megtudjam, hogy milyen lehettem annak idején. Néha jó az édes tudatlanság… Idő közben persze már a birtokon sétálunk és ha a korcsolyázós ötletem tetszett a fiúnak, akkor a Fekete tó az úti cél.
Vele kapcsolatban össze vagyok zavarodva. Hiszen mit is várhatna az ember az élete szerelmétől? Voltaképpen semmit, hiszen úgy szereti, ahogyan van. Hiszen tökéletes. Én vagyok olyan önző, hogy akarnék valami többet Trish-ből, valamit, amitől közelebb lehetnénk egymáshoz. Hogy ne pusztán a szorgos kihangyája, sokkal inkább a párja lennék, bár úgy, hogy még az emlékeit is elvesztette, még a korábbi önmagának sem tud megfelelni. - Sajnálom Trish... egyszerűen nehéz elfogadnom azt, aki vagy, mégsem tudlak utálni. – Ezzel végülis azt mondom, hogy próbálok én elhatárolódni, falat húzni magam elé, de nem megy. Túl kedves a számomra, és ezen nem tudok változtatni. Aranyosan viselkedik, még a félreértéseink ellenére is, úgy próbál ismerkedni, ahogyan annak idején kellett volna, a külső pedig nem változott, ugyanaz a csinos, kívánatos baba, akinek én a nyomába sem érek, és sosem mernék még lépni sem az irányába. - Úgy éreztem, hogy nem tudom kezelni a helyzetet... nem bántani akartalak vele. Azt hittem, hogy nem bírsz, ezért kérdezel ilyeneket? Kissé rosszul jött ki, hogy ennyire nagymenőnek tartasz, olyan gúnyosnak tűnt. – Vonom meg a vállamat picit félősen. Nem tudom, hogy mit mondhatnék még neki. Tényleg nem az a srác vagyok, aki hirtelen a sarkára áll, átveszi a gyeplőt a lánytól, bizonságot nyújt. - Nem is tudom, talán mert annyira mások vagyunk. Te szeretsz pörögni, én meg olyan otthonülős vagyok. Valahogy mindig úgy tűnt, hogy nehezen értünk egyet. – Mégsem tudok rá véres rongyként nézni, ahogyan mondja ezt az átlagos lány tézis, s megrázom a fejemet, miközben mégis sikerül elmosolyodnom. – Egyszerű lány? Korántsem. Számomra az voltál, nagyon is. Csak én nem voltam elég neked, és tulajdonképpen bele is fáradtam, hogy próbáljak megfelelni. Éppen a baleseted környékén akartam megmondani, hogy csak fájdalmat okozol. De az is lehet, hogy én vagyok... képtelen elfogadni téged. Ez az igazság. – Harapom be az ajkamat, hiszen most tényleg olyan, de én sem tudom, hogy most ez újrakezdési lehetőség, vagy éppen hogy arról van szó, hogy ne erőltessük ami nem megy. Nem húzódom el, mert nagyon is jólesik ahogyan odabújik, önzetlenül, ahogyan azt korábban sosem sikerült tennie. Államat a fejbúbjára fúrom, s együtt lélegzünk. Nehéz ez a pillanat, olyan komoly, mégis megnyugtató. - Megpróbálom Trish, de nem igérek semmit. Szomszédok igen. De akkor vegyük úgy, hogy nem számít a múlt. – Felelem, s szorgalmas cserkészként megyek vele, hogy akkor új lapot kezdve mutatkozzak be, és igyekezzek tényleg úgy tenni, mintha most ismerkednénk meg. A kezemet nyújtom, ennyi jellemfejlődést nekem sem árt felmutatnom, hogy ha a régi Trish lábtörlője voltam, talán most eltolhatnánk a dolgot az egyenlők felé. A kezünk összeér, amitől ismét magamon érzem a bizsergést, amelyben az előbb összesimultunk. - Most? Hát jó, persze, ráérek. – Lepillantok a szétnyitott ingemre, eszembe sem jutott, hogy engem így megnézne, már második alkalommal emelte ki azt, hogy akár csinos pasi is lehetek. Ezt nehéz megemésztenem, hiszen korábban mindig úgy kezelt, hogy pótolható vagyok, megunható játékszer. Gyorsan begombolom az inget, miután legyőzöm a saját zavaromat. – Nem baj azért, ha legalább egy pulcsit húzok? – Kérdezek rá, mert bármennyire is értünk a mágiához, azért komfortosabb érzet, ha ebben a cirdiben takarja valami a testemet. Ha benne van, akkor megvárom, míg besorol mellém. Még jó, hogy mindkét klubhelység fent van a tornyokban, az enyémbe szaladok fel, és alig két perc múlva már egy kötött verzióban, és edzőcipőben vagyok. A hajam kicsit összekócolódott, észre sem veszem. - Mások nem érdeklődtek rajtam kívül? Rengeteg barátod volt, főleg srácok.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Trish & Jake 2014-12-25, 13:34
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]Még hogy nem vár tőlem semmit? Nem úgy érzem én ezt, nagyon nem, hiszen eddigi viselkedése se éppen erre utalt. Ha nem várna, valóban, akkor a bálon is minden máshogy zajlott volna és nem hagyott volna úgy magamra. Bár azt hittem, hogy szép este lesz, minden összedőlt, ahogy most se tudom, hogy mi fog történni. Még inkább idegen ez a srác, mint hittem, magamat se értem, hogy miért szeretnék mégis a közelében maradni. - Bár szavaid kedvesek, mégse ezt érezteted velem. Nem tetszik az, aki vagyok. – ez az igazság, a szemembe is mondhatja nyugodtan, nem kellenek a szép szavak, ha nem rejtőzik mögöttük igazság. Na de úgy hiszem, hogy ideje lenne megmagyaráznom Jake-nek, hogy miért reagáltam úgy, ahogy a bálon a csókos dologra, amit bizonyára még csak nem is sejt. És hogy soha se bántana? Már tegnap is bántott, csak éppen nem testileg, hanem a lelkemet, de ezt most nem teszem szóvá, inkább mesélek. - Igen, most már tudom Jake, de tegnap nem tudhattam, hiszen csak pár percet beszélgettünk. – túl hamar lépett le, anélkül, hogy akkor megmagyarázhattam volna a dolgokat. De a sors úgy akarta, hogy mi ketten ma találkozzunk és én igyekszem tisztázni a helyzetet, bár nem érzem annyira úgy, hogy könnyen menne. - Hogy nem illesz hozzám még barátként se? Honnan vetted ezt a hülyeséget? Már miért ne lehetnénk barátok? – nem értem, fogalmam sincs, hogy ezt miért mondja. – Én nem vagyok különlegesebb, mint más, csak egy egyszerű lány vagyok, nem több és nem kevesebb. – tényleg nem tudom, hogy mire gondolhat, hiszen nem vagyok most olyan, mint régen. Akkor bizonyára nem ezt a választ kapta volna ezen szavaira, de most így érzem és nagyon is örülnék annak, ha mellettem lenne. Azért még egy utolsó próbálkozást megengedek magamnak, így ölelem őt át oldalról és bújok finoman hozzá. Ha elhúzódna, meg fogja tudni tenni, nem csimpaszkodom rá, mint valami majom. Mivel fejem a vállán pihen, így a pirulását nem látom, de ahogy kezével végigsimít rajtam, hirtelen jelennek meg az édes libabőrök karomon és mosolyodom el finoman, főleg, amikor kissé magához is húz. Jól esik a közelsége, jól esik, hogy nem utasít el, nem is tudja, hogy mennyire. Oly régóta lenne szükségem egy kedves ölelésre, hiszen olyan egyedül vagyok. És nem, most nem használom ki őt, úgy érzem, hogy ez most mind a kettőnknek jól esik. - Akkor ne tolj máris el magadtól, jó? – kérdezek rá halkan, majd csak ez után kelek fel és eresztem el, hagyva kicsit magára, hogy átgondolja magában a dolgokat, döntse el bátran, hogy mit akar. Amikor viszont már a csap előtt állok, akkor kissé meglep, hogy mögém lép, de a pohár letétele után ösztönösen fordulok szembe vele, várva, hogy mit szeretne, de a felém nyújtott kéz meglep, akár csak a szavai, mire szemeim édesen megcsillannak és már aprókat bólogatok is. - Hát persze, hogy van, te butus. – még szép, hogy van. – Régen szomszédok voltunk? – kezem közben az övébe kerül, miközben érdeklődve ragadom meg szavai ezen részét is, mivel erre se emlékszem ugyebár, de most már tudom, hogy hihetek neki, nem pont ő fog átvágni. - Egyébként most is elmehetnénk valamerre, bár… talán nem ártana begombolkoznod. Nem mintha engem zavarna… - pirulok is el édesen, miközben szép szemeim most mellkasára vetülnek, de aztán hirtelen kapom fel fejem és nézek bele szemeibe és csak ez után eresztem el kezét. - Mit szólnál egy kis sétához a friss levegőn? – a birtokon sok jó hely van és igazából még csak fel se kell öltöznünk, egy egyszerű varázslat és már nem is érezzük a hideget, ahogy testünk se fog megfázni tőle. A kérdés már csak az, hogy Jake benne van-e.
Nem mondom, hogy dacosan meredek rá, összességében az sértődés lenne, holott nem vagyok megsértődve, mindössze úgy vélem, hogy ennél még a régi Trish is sokkal jobb volt. Lehet, hogy kiméletlenül átgázolt rajtam, de legalább következetes volt velem, és kitartóan afféle szorgalmas hangyaként kezelt a boly körül, amelynek ő volt a királynője. - A barátom vagy. Nem várok semmit. Olyan legyél, amilyen jólesik, hogy legyél. – Vonom meg a vállamat, és lenyelem az utolsó falatot. Teljesen megkeredett a számban az étel, főleg, hogy amellett, hogy ennyire megromlott az egyébként sem felhőtlen viszonyunk, mellette szép, mit szép, gyönyörű, és a szerelmem sem aludt ki, pont ezért szívsajdító érzés, hogy lényegében az alap kiméletlen jelleme átment ebbe a számonkérőbe. Végül felé fordítom a tekintetemet, kénytelen vagyok szembenézni vele, bármennyire is ellenkeznék. - Sosem bántanálak téged. Ezt nem árt, ha mielőbb megyjegyzed. – Felelem őszintén, mert próbálok én ellenállni a varázsának, amely nem is fakadhat vélaságból, mégis hatással van rám. Még mindig. Kissé elszűkül a pillantásom, ahogyan ökölbe szorul a kezem, úgy hallgatom a szavait az őt értelmetlenül letámadóról. Nem a párom, mégis védeném őt bárkitől, úgy is, ha sosem lesz az enyém. Nem pattanok fel, most nincs is hova, mindig is fényes páncélú lovagja voltam, hiszen legalább annyi gerinc volt benne, hogy másokkal nem az orrom előtt játszott. - Így már értem. Én sosem csókolnálak meg úgy, hogy tudom, te nem akarod. – Összességében sem vagyok egy kezdeményező alkat, akkor sem tettem, amikor még Trish tudatánál volt. Túlságosan szép, és szikrázóan magabiztos, hogy akár a kezét fogjam meg. Még így törékenyen, emlékeitől megfosztva sem vagyok benne biztos, hogy képes lennék én lenni az erős férfi, ám valamit megmozgat bennem az, hogy talán majd most. Az tisztességtelen lenne, nem? - Nem terveztem el, én csak... – Most mégis védekezni kényszerülök, pedig direkt nem akartam magyarázkodni. Furcsa hogy ilyet hoz ki belőlem. Elhúzódtam ugyan, pedig nagyon is megrezzentem az érintésétől, s attól, hogy kigombolt inggel lát. Nem számítottam rá hogy ilyen gyorsan, és pont itt látni fogom őt. Most határozottan rosszul esik, hogy megbántva látom, korábban sosem voltam képes visszavágni, nem is értem volna vele semmit, csak kinevet, most viszont úgy hajtja le a fejét, hogy tényleg a karomba kapnám, amiért ezt tettem vele. - Nem tudom, hogy melyik a jobb, az aki akkor voltál, vagy aki most... Én nem illek hozzád még barátként sem. Főleg, ha megint bántjuk egymást. – Bököm ki, és lemondóan legyintek, amikor hirtelen jön oda hozzám, és ölel át. Ezt a régi Trish is tette, de csak kitárta a karját, hogy én bújjak oda, amolyan belenyugvóan, hogy ne taszítson el magától, most viszont ő magától karol át. Teljesen elvörösödöm, a szívem a torkomban dobom, a karjára emelem a kezem, és sután megsimogatom. Felsóhajtok, és most már nem csak a karját, hanem egész egyszerűen a vállát átkarolva húzom magamhoz. - Nem akarom, hogy ne zavarj többet. – Mondom ki, annak ellenére, hogy elküldtem volna magamtól, egyszerűen nem vagyok képes elengedni. Felemelem a fejem, amikor feláll, és a pulthoz sétál. Eszembe sincsen a hátsóját vizslatni, maradok a helyemen, s onnan figyelem őt. Így, hogy hátat fordít, még rosszabb. Végül megköszörülöm a torkom, hogy ne kerülgesse a sírás, s eltolom magamtól az asztalt, hogy magam is felemelkedjek. Odasétálok, és megkocogtatom a vállát. Ha megfordul, kezet nyújtok. - Szia. Jake Farraday. Régen szomszédok voltunk, de ki emlékszik már arra? Van kedved együtt lógni néha? Szívesen megismernélek. – Mondom ki, ami elsőre eszembe jut. Talán egy újrakezdés működhet, félretéve mindent, ami egykor történt, ha neki is van hozzá kedve. A mondatom végül egy halvány mosoly is megjelenik az ajkaim szegletében.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Trish & Jake 2014-12-21, 11:30
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]Valamiért valahol mélyen abban reménykedtem, hogyha ismét találkozunk, majd minden könnyebb lesz, de nagyon nem ezt érzem. Nehéz ez így, iszonyatosan, de nem fogom hagyni, hogy ismét csak úgy lelépjen, és én is próbálok kitartóan itt maradni. Magyarázatot várok, még szép, hiszen nem értem, hogy mi volt ez az egész, de azért lassan csak kezd megnyílni szavaival. - Én nem akartam semmit se félreérteni. Nem könnyű ám nekem így, hogy semmit se tudok se magamról, se másokról, mégis mit vársz tőlem? Hogy máris olyan legyek, mint régen? Nem megy, mivel nem tudom, hogy milyen voltam, sajnálom, hogy mást kaptál, mint akire számítottál. – végül szép szemeimet is lesütöm egy időre, de aztán lassan csak felnézek újból a srác szemeibe. Igen, a csók említése a kulcs, ott volt valami, ami miatt megharagudott rám, félreértettem őt és nem érti, hogy miért tettem. Persze, hogy nem, már hogy értené? - Sajnálom, de nem tudtam, hogy te tényleg csak említetted és nem akarsz mást. – nem akaródzik tovább beszélnem, de megteszem, mert muszáj, szóval folytatom is szavaimat. – A bál előtt megállított a folyosón egy srác, eleinte kedvesnek tűnt, de aztán elég durván utalgatott és meg is akart csókolni, nem csak szavakkal, így már fogalmam sincs, hogy kitől mit várhatok, mert senkire se emlékszem. Egy picit próbáld meg a helyembe képzelni, magad, kérlek! Nekem se egyszerű, de én igyekszem! – most viszont már tudom, hogy Jake tényleg teljesen más, de tegnap nem volt sok időm vele beszélgetni, hiszen alig találkoztunk és oly hamar elment. De ha ez miatt ennyire megharagszik rám, hogy totálisan kerülni akar, akkor talán engednem kellene neki. Mégis mit akarok? Ki vagyok én, hogy ráerőltessem valakire a társaságomat? Lehet, hogy hagynom kéne elmenni, talán úgy lenne a legjobb, mindkettőnknek. Neki legalábbis biztosan. - Én nem néztem ki belőled semmi rosszat se, de mondhatok bármit, kezdem úgy érezni, hogy úgyse számít. Te eltervezted, hogy eltolsz magadtól, esélyt se adva annak, hogy megismerjelek, akkor mit tehetnék? Nem vagyok olyan erős, hogy küzdjek egy ilyen ellenszenv ellen. – mert azt érzem, hogy így viseltetik irántam. Még fel is kel, elhúzódik, minden szava fájón érint, pedig én tényleg reménykedtem benne tegnap, hogy lehet egy barátom, aki megért és segít az emlékeim visszaszerzésében, vagy ha az nem megy, hát el tudom valahogy én is kezdeni az életemet itt, mert ez így nem élet, ahogy most vagyok a Roxfortban, hogy mindenki idegen. - Nem tudom, hogy milyen lehettem annak idején, de úgy érzem, hogy aki most vagyok, azt nagyon nem kedveled. Talán tényleg hagynom kéne, hogy elmenj és elkerülj, jogod van hozzá. – mégis, ahogy itt ül mellettem, én… én nem akarom ezt. Miért ilyen nehéz nekem is ez az egész? Magamat se értem, ahogy következő tetteimet se, így mivel a széke közel van az enyémhez, hiszen az előbb is könnyedén hozzá tudtam érni, így hirtelen csusszanok még közelebb hozzá a székkel, majd két kis kezemmel átölelem nyakát, fejem pedig így oldalról a vállára hajtom, így bújok hozzá egy picikét. Érzem, hogy többet jelentek neki, mint egy átlagos lány, és őt nagyon bántotta az, amit tettem, szeretném, ha legalább egy picit jobb lenne neki, de ha eltol, lelök magáról, akkor megkapom a választ a továbbiakra. - Nem foglak zavarni többet. – suttogom végül halkan a fülébe, hiszen közel vagyok hozzá, de leheletem nem érinti bőrét, nem manipulálom, eszem ágában sincs. Így csak ez után eresztem őt el, majd tolom ki a széket és kelek fel az asztaltól. De nem megyek sehová se a konyhából, csak a csaphoz sétálok és egy poharat előkerítve töltök magamnak némi vizet, jó lesz most az. Kezem bár picit megremeg, mégis, csak telelesz az az üvegpohár, amit ez után lassan kortyolgatni kezdek. A konyhapultnál állok, háttal a másiknak, így ha menni akar, hát el tud majd menni, még csak a szemembe se kell néznie.
Még a falat is megáll a számban, hogy az egyetlen ember, akit kerülni akartam volna ma, pont az én konyhámba szambázik be. Jó, nem az én konyhám, közös használatú, de akkor is, mi esély van rá? Hát már ennyi szerencsém sem lehet? Meglepően rosszul alakul a szénám az utóbbi hónapokban, de mint tudjuk, a megaláztatásnak nincsenek alsó mélységei. Mindig van lejjebb. A kérdés, hogy mennyire érdekel ez engem. Leráznám, de nem hagyja magát, s miután el is állja a kiutat, nem is sok értelme van elhúznom a csíkot. - Akkor tartoznék, ha nem értenél mindig mindent félre. Valamit csak mond az ember, mögöttes tartalom nélkül. – Vonom meg a vállamat, őszintén szólva végtelenül belefáradtam már a játékaiba. Mint ahogyan a régi Trish tudatosan manipulált, az újban is megvan az a kötekedő hajlam, amely miatt képes vagyok mindig összetörni. Hát akkor most megvonom a vállamat, és nem érdekel. Bármilyen szép is, nem lehetek mindig az ő szívének a rabja, ennek az édes mosolynak, amely mögött gyilkos méreg lapul. - Akkor miért vonsz felelősségre? Azt kérted, hogy beszéljek rólunk, egy közös emlékünket említettem, aztán nekem szegezted, hogy most mit várok tőled. Hát semmit. Sosem használtalak ki, tegnap sem akartalak. – Azt már hozzá sem teszem, hogy végtelenül zavaró volt, hogy ezek után még engem állított be macsónak, aki milyen jól néz ki, meg hogy ennyire ellenállhatatlan. Én nem vagyok az, nem szoktam flörtölgetni, mert vagyok olyan hülye, hogy még mindig nem sikerült kiszeretni belőle. Hát ez van, majd az idő megold mindent. Mellém ül ugyan, amitől akár el is pirulhatnék, most viszont nem érzek zavart. Alig aludtam, volt időm mindent átgondolni. Eleve herótom volt már a végén ebből az egész cicázásból, hogy egy lány kell, hogy megengedjen dolgokat a srácnak. Ha a lány eleve nem vágyik magától valamire, akkor az engedés az már egy amolyan kényszerített fogalom. Nem akartam, hogy bármit is engedjen. Ha ketten egymásra tudtunk volna találni, akkor lett volna értelme. Az emlékei elvesztése már az egész megkoronázása volt csupán. - Azzal, hogy ha tudod, hogy meglátogattalak, és kedvellek, olyat nézel ki belőlem, akiről alig tudsz valamit, hogy csókot várok tőled egy mondat alapján. Hát bocsánat, de ha ennyire szemétnek gondolsz, akkor nincsen miről beszélnünk. – Vonom meg a vállamat, és összeszűkítem a szemem. Most meg kell keményíteni a lelkemet, nem érzem azt, hogy bántottam volna, teljesen törvényszerű volt, hogy ott hagytam. Talán ha valaki lazább mint én, akkor lehet, hogy marad, és csak belemegy abba, hogy Trish az ellenállhatatlan lovagjáról áradozik, az viszont nem én vagyok. Csak egy srác vagyok a szomszédból, átlagosan ostoba romantikus gondolatokkal, nem valami sármőr. Szívás, de ez van. A nagy barna szempár viszont elindít egy sóhajt bennem, amitől el kell fordulnom. Felállok, és most érzem csak meg, hogy az imént hozzám ért. Észre sem veszem, csak most, ahogyan irányt vált a kezével a krupmlis tál felé. Most a kezünk ér össze, így nagyjából motyogásba fúl amit mondani akarok. - Hagyj már békén, utálom, hogy manipulálsz... – Ezt akarnám mondani, végül csak elhúzom a kezem, hogy karbafonjam magam előtt, és lehajtom a fejem. Szánalmas látványt nyújthatok, sosem voltam annyira erős, hogy kiálljak magamért, most is inkább menekülnék, ezen nem segít, hogy most próbál aranyos lenni. Tulajdonképpen már én sem tudom, hogy mit is akarok. - Nem tudom, hogy ezen mit lehet még megbeszélni. – Ülök vissza a helyemre, egyébként is csak rajta keresztül hagyhatnám el a konyhát, még nem akarom félrelökni. Nem merhetek annak hinni, hogy érdeklik az érzéseim, hiszen éppen a bálon gázolt belém, ismét.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Trish & Jake 2014-12-17, 20:53
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]Furcsa véletlenek vannak az emberek életében, ez a mai is egy ilyen, ugyanis nem gondoltam volna, hogy pont Jake-et találom a konyhában. Talán, ha tudom… nos, akkor nem jöttem volna ide vagy előbb átgondolom a dolgokat és utána nyitok be, de most már nem távozhatok, nem lehetek nyuszi. Szóval próbálok nagyon, de nagyon magabiztosnak tűnni és mivel dühös is vagyok rá a tegnapi miatt, így ez egészen jól sikerül. A válasza viszont meglepően nyers… tegnap kedvesebb volt, sokkal, de lehet, hogy csak remekül játszotta a szerepét, vagy… esetleg megsértettem volna? A szavaiból ez jön le, így lassan közeledek hozzá, majd finoman rázom meg fejemet is. - De igen, tartozol! – ettől nem tágítok, viszont a többi? Szépen a másik mellé lépek, nem is értem, hogy miből gondolja azt, hogy ilyesmi gondolatok fogalmazódnának meg a fejemben, én tényleg nem értem ezt, így kis ideig mellette állva fürkészem arcát, majd végül ismét megszólalok és talán hajlandó lesz rám nézni, ki tudja. - Nem gondollak annak, de én… én szeretnék beszélni veled, Jake! – tehát közlöm is vele, hogy el ne meneküljön, így csüccsenek le mellé, nem zavartatva magam, legalábbis látszatra és az étel némileg segít is a hangulatomon, de mégis, valahol feszélyez viselkedése. Érzem én, hogy a férfiúi büszkeségben csorba szakadt, de mit tettem, hogy ilyen? Próbálok visszagondolni a tegnap estére, hiszen olyan jól kezdődött, de még így se érzem magam hibásnak. Annak kéne éreznem? Ahj, nehéz így. Néhány falat még jól is esik, de ahogy továbbra is olyan lekezelő, rideg, már nem bírom tovább és az étvágyam is kezd távozóba menni. Mivel a srác mellett ülök, így végül felé fordulok, vállaim is lejjebb kerülnek, miközben egyik kezemmel finoman a fiú felkarját érintem meg, csak lágyan, hogy nézzen már rám. - Figyelj, én… én nem tudom, hogy mivel bántottalak meg, de nem állt szándékomban, szóval ne haragudj, ha ilyesmi történt! – arra most inkább nem térek ki, hogy ő is megbántott ám engem, hogy szépen ott hagyott egyedül, hogy nekem is rosszul esett és aludni se nagyon tudtam. Nem, ezt most inkább jobb, ha magamban tartom, így fürkészem őt barna szemeimmel, és csak remélni merem, hogy felém tekint. - Kérlek, beszéljük meg. Nem szeretném, ha rosszban lennénk… - így is olyan egyedül vagyok, ő pedig kedves volt velem, de még mennyire, most pedig fáj, hogy így viselkedik. Aprót nyelek, talán hangosabban is, mint kéne, miközben kezem is visszaejtem ölembe. Mit kéne még tennem vagy mondanom? Mit csináljak, hogy könnyebb legyen? Valószínűleg azt akarja, hogy menjek minél messzebb tőle, látni se akar, de én ennyire nem tapostam bele a lelkivilágába, sose tennék ilyet, ugye? Végül picit félénken, de a fiú előtt lévő krumplis tál irányába nyúlok, majd a fiú elől ki is lopok egy darab sültkrumplit, amit ez után halkan majszolgatni kezdek, de szinte észrevehetetlenül érintem meg a kezem visszahúzása közben az ő kézfejét is, és próbálok nem nagyon tudomást venni arról, hogy az a bizonyos ing a srácon milyen sok mindent mutat a kíváncsi szemeknek. Már érkezésemkor észrevettem, de akkor még a bál jobban élt bennem, minthogy ezzel foglalkozzak, most viszont, hogy közvetlenül mellette csücsülök, hát... nem tudom nem észrevenni, hogy milyen tökéletes is az a test. Szívesem megnézném teljesen ing nélkül is, de ahj, miken jár az eszem? Jobb is, hogy inkább az arcát tanulmányozom, még az hiányzik, hogy észrevegye. Remélem, hogy ahogy én animágus vagyok, ő titokban nem legilimentor, akkor aztán tényleg elsüllyednék.
Egész jól sikerült magam elé pakolni mindent, amit enni fogok. Azt hiszem mindenből csipegetek egy keveset, ha már a karácsonyi menü teljes egészében kimaradt. A tojásos-pástétomos szendvics gyorsan eltűnt, most jöhet valami komolyan húsféle, mondjuk az a görögös darabolt pulyka elég jónak tűnik. Még jó, hogy a farmeren kívül csak egy szinte teljesen kigombolt laza kockás ing van rajtam, ide úgysem hiszem, hogy betéved valaki. Nem is kell nekem sem társaság, sem ünnep, hogy jól tudjam magam érezni. Ha nincsen szerencsém a nők ügyében, majd teszek róla, hogy legyen. Első lépés, kiszeretek Trishből, és keresek magamnak egy cuki kiscsajt, aki nem ennyire öntudatos, hogy még egy ártatlan megjegyzésből, amelyben őt idéztem, máris célzást lát. Holott előtte ő dicsérgetett agyon, rá tökéletesen nem jellemző módon. Jó, el kéne fogadnom, az emlékei eltűntek, de akkor is, ha ő dicsérget, akkor még ha úgy is lenne, hogy csókot várnék, akkor miért lett volna meglepve? Magával szúrt ki elsősorban, én szívesen jól éreztem magam vele, de még ebben is következetlen volt. A barátság miatt fogok azért köszönni neki a folyosón, de nekem nincsen rá szükségem, hogy kisajtolja belőlem az életet ezzel a reinkarnált második Trish-el. Ám bármennyire nincsen rá szükségem, a szerencse megint nem áll mellém. Alig téged ide be valaki, és nem pont ő az? Ilyen nincsen. Most is csinos, mint mindig, de túl erős volt, amit csinált, egyszerűen nem fogok Nagyot nyelek, de csak azért, mert egy durvább falatot rágcsáltam, és tűntetően megvonom a vállamat. - Nem tartozom. És mielőtt még arrogáns bunkónak gondolsz, nem gondolom azt, hogy nekünk beszélnünk kell. – Magam elé húzok egy sültkrumplis tálat, nem is szedek, hanem egyesével kezdem enni a tetejéről. Fel sem állok, tökéletesen átnézek rajta, és most az egyszer nem érdekel, ha bántó vagyok. Annyiszor gázolt már át rajtam, akkor most önző leszek, és kihasználom, hogy nem tud rólam sokat, hiszen láthatóan a szurkálódó stílustát megtartotta. Azt hittem, hogy ez akár esély is lehet arra, hogy hátha egy aranyos lányt kapok, pedig rajongtam a jégkirálynőért, így most egyik sem. Ha valaki amnézia alatt van, azt hittem újratanul mindent, ebből látszik, hogy mennyire nem értek a gyógyításhoz. Trish nagyon is elemében van, abból épitkezik, amit lát és hall. Most már egyértelmű, hogy a szemétkedés az igazi arca, akkor viszont nincsen keresnivalóm mellette, mert korábban legalább próbálta tompítani, most viszont durván megsért, aztán felelősségre von, parancsolgat. Hát akkor... mehet is a fenébe. - Nem fogok menekülni, és azt csinálsz, amit akarsz. – Színtelen hangon folytatom mindezt, és a távolba révedek, igyekezve nem tudomást venni arról, hogy milyen csinos. Ha nem lenne ennyire agyatlan, akár szép pár is lehettünk volna. Túl sokáig hagytam, hogy uralkodjon rajtam.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Trish & Jake 2014-12-14, 19:48
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]A tegnapi nap után valahogy nincs kedvem lemenni a nagyterembe étkezni, valahogy… inkább egyedül szeretnék maradni, ma is, akár csak tegnap. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna, pedig milyen jól is éreztem magam Jake-el, de… valamiért felkapta a vizet és magamra hagyott. Hiába törtem a fejem egész este, nem tudtam rájönni arra, hogy mit ronthattam el, de talán most már nem is számít. Ennyit arról, hogy jól kifogunk jönni. Jelen pillanatban tehát a konyha felé sétálok, egy csinos, fekete felsőben és szintén ilyen színű nadrágban, hajam kibontva, egyenesen hátra van fésülve, hogy hátamra simulhasson, szemeimet pedig csak minimálisan húztam ki. Ennyi bőven elég lesz. Viszont az tuti, hogy farkas éhes vagyok és úgy tudom, hogy némi étel akad a konyhán, hiszen tegnapról még bőven maradtak finom falatok, ahogy a mai nap után is. Ahogy az ajtóhoz érek, csak a kilincsre csúsztatom kezemet, majd benyitok, viszont arra nem számítok, hogy pont a tegnap megismert fiú fogad majd odabent. Láthatóan meglepődöm, szép szemeim is némileg nagyobbá válnak, majd… megtorpanok. Kell pár másodperc, mire meghozom a döntést, így végül besétálok, becsukom magam után az ajtót, majd egyenesen Jake felé tartok, most már magabiztosabban, mint eddig. Igazából úgy terveztem, hogy majd szépen meghúzom magam a jelenlétében, de nem, erre én most nem vagyok képes, tudni akarom, hogy mi ez az egész. - Magyarázattal tartozol a tegnapi nap miatt és ne hidd azt, hogy ismét hagyni fogom, hogy csak úgy lelépj! – mutatok is rá, amikor mellé érek, majd ahogy kimondom a szavakat, hasam is megkordul, így némi pír önti el csinos pofimat, majd nyelek egy aprót és az asztal felé tekintek. Na jó, ez ultra ciki… És amit Jake eszik az is… uhh, de jól néz ki. - Szóval el ne merj nekem menekülni, amíg eszem. Szemem rajtad. – mutatok szemeimre, majd pedig az övéi felé, miközben kihúzom a srác melletti széket és szépen le is dobom magam rá, ez után pedig egy tányért húzok magam elé. Akad itt minden bőven, de én már kinéztem Jake kezéből a kaját, szóval én is egy pástétomos, főtt tojásos szendviccsel kezdek, amit halkan majszolgatni kezdek. - Ahj, de finom! – csillannak meg szemeim, de azért figyelek ám a másikra, ahogy mondtam és ha képes lenne itt hagyni, hát komolyan kap egy lábbilincselő átkot, csak hogy biztosra menjek, hogy nem távozik addig, amíg nem árulta el nekem a miértjeimre a válaszokat.
A karácsonyi party másnapja. Estelé indulok el hazafelé, hogy holnapután a szentestét már családi körben tudjuk ünnepelni. Még lődörgök a falak között, van még pár órám búcsút venni az iskolától, amit úgy másfél-két hétre mellőzni fogok, hogy élvezzem a szünetet. Élvezni? Tulajdonképpen otthon sem fogok túl sok mindent kezdeni magammal, mennek majd a társasozások, vagy éppen a sztorizgatások a nagybátyám részéről. Ezeket a történeket úgy nagyjából ötvenszer hallottam, és úgyis csak arra fogok gondolni, hogy mennyire béna voltam mindig is Trish-el. A karácsonyi bál csak rátett egy lapáttal, mert megvillantott egy cseppet az érzelmi zsarolásából, ami régen is volt rá jellemző, amelyet most egyértelműen elvágtam, nem voltam rá kiváncsi. Szerelmes vagyok belé, ehhez már kétség sem férhet, ám ezt az érzést magamból kell kiírtanom, és találni valaki mást, aki megbecsül, aki nem ért félre szándékosan mindent, aki nem hoz kellemetlen helyzetbe. Addig viszont sóhajtozom pár hónapot, őt pedig igyekszem majd kerülni. Aggódni fogok az egészsége miatt, remélem helyrejön, de belefáradtam abba, hogy a párnája legyek, akit hol puhán, hol ütősen kezel. Nem, inkább beeszek most nagyon, mivel a partyn nem volt rá alkalmam, és maradt bőven, ebben biztos vagyok, aztán ha már jobb dolgom nincsen, hát elkezdek pakolászni. A konyhában előre ki van némi táncára készítve a karácsonyi menüből, a házimanók mindenre figyelnek, hogy friss legyen az állaga, ha valaki nem akarna lemenni a nagyterembe. Nem is akarok, ott nagyobb eséllyel akadok össze a neveletlen hercegnővel. Lehuppanok, magam elé csomozók egy szalvétát, és anélkül, hogy tányért készítenék elő, egyszerűen elragadok egy pástétomos, főtt tojásos szendvicset. Ez aztán a lakoma! Előétellel kezdek, aztán haladok tovább. Egyszer tizenkét fogást végigettem, kicsit lazítottam a nacin, majd még kettőt. Talán most lesz a rekord?
