2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy érzem, hogy kezd alakulni ez az egész, most már Jake se olyan, mint a konyhában volt és bár értem én, hogy nem lesz egyszerű dolga velem, én mégis remélem, hogy meg tudjuk beszélni mindazt, ami történt és hogy… hogy én is megfelelek majd neki. Szükségem van barátokra, főleg olyanokra, akik elfogadtak régen is annak, aki voltam, így tényleg a másikon múlik a dolog. - Hmm, akkor majd idővel kiderül, hogy ismét az leszek-e, ha ennyire erre vágysz. – kacsintok rá játékosan, de nem ígérek továbbra se semmit. Magam akarok lenni, vagyis pontosabban megtalálni önmagamat, azt, aki bennem leledzik, hiszen én mégis csak egy ember vagyok, túlságosan más talán nem is lehetek. - Én csak… tudod jól, hogy miért hittem azt nah. – pirulok bele kissé zavartan, de egy pillanatra sikerül barna íriszeimnek a fiú ajkára tévednie. Jó, vonz a dolog, hogy… hogy megcsókol, de akkor, ott, a bálteremben gyenge voltam és félénk, nem sokkal előtte történt az a bizonyos incidens a folyosón, az teljesen más volt és azóta azért sikerült kissé jobban megismernem ezt a srácot. - De tudom, hogy nem lenne ellenedre. – kacsintok rá most játékosan, utalva itt a csókra még mindig, majd ez után engedem csak el a témát és végül egyetértésem jeléül biccentek neki arra, hogy együtt majd megküzdünk ezzel a dologgal. Igen, az lenne a legjobb. - Szóval rólam szoktál álmodni? És… miket? – persze, hogy ismét érzem, hogy zavarba hoz, de nem, nem akarom kimutatni, próbálok úgy tenni, mintha nem lenne egy picikét pirosabb színű a pofim, így hát érdeklődve figyelem őt és őszintén érdekel, hogy milyen álmokat is szöveget rólam, ezzel is megismerhetem őt még jobban, hiszen az álmaink a vágyainkat is megmutatják. Sok ötletem van mára, de ahogy Jake felhozza az italozást, máris a sarokba söpröm őket. Nincs túl meleg és igen csak jól esne egy forró ital. - Nekem sincs, csak holnap délután, szóval tudod, hogy benne vagyok. Na meg, ideje, hogy megtáncoltass, a bál óta tartozol nekem eggyel. – jelzem ám, hogy nem ússza meg a táncot, ha már élő zene lesz és elmegyünk szórakozni egyet, akkor adjuk is meg annak a módját. Nem tudom, hogy miként kéne érintenem, de amikor megfogja kezem, csak egy pillanatra nézek le mancsainkra. Nem húzódom el, egyáltalán nem, csak elmosolyodom és mindenféle ellenkezés nélkül sétálok Roxfort határáig, hiszen csak onnan tudunk majd hoppanálni. Végtére is, új ember vagyok és azt csinálok, amit akarok, így miért ne foghatnám meg egy fiú kezét? - Amúgy honnan ismered azt a helyet? Mesélj róla és arról, hogy miként találtál rá, milyen élményeid kötnek oda. – érdeklődöm tőle tovább, így próbálom még jobban megismerni, hiszen minél többet mesél nekem önmagáról, annál közelebb kerülhetek hozzá. Ahogy kiérünk a kapun, már hoppanálunk is és minden bizonnyal maximum pár sarokra kerülünk attól a bizonyos helytől, ahova Jake menni szeretne.
Egyértelmű, hogy a két választás közül az a csábítóbb, hogy az új Trish segítségével át kell lendülnöm azon, ami a múltunk volt. A lány külsőleg az, aki volt, bármennyit is aggódtam érte, sértetlennek tűnik, a belsőt illetően nehéz elhinnem, de határtalanul jólesik, hogy ennyire barátságos próbál lenni velem. A régi énjében az érzelmi zsarolás mellett vonzott az, hogy mennyire erős, most hozzám hasonlóan bizonytalan, ám annyit megtartott a jelleméből, hogy ha a fejébe vesz valamit, abból nem enged. Ultimátumot ad, amit kénytelen vagyok beismerni, hogy igaza van, vagy elfogadom ilyennek, vagy nincs keresnivalónk egymás mellett. Amit pedig mond, hogy legyünk egyenlőek, úgyszerű megvilágításba helyezi a kapcsolatunkat. - Talán... de már megszoktam, hogy te vagy a főnök... – Kezdek bele ismét bizonytalanul, ám gyorsan rövidre is zárom. Ha ezt szeretné, lehetünk akár ilyen viszonyban, látok rá esélyt, hogy a kedvéért én is erősebbnek mutassam magam. Az új esély mindkettőnk számára megváltás lehet, akár barátkozhatunk is, végtére sosem volt ez ellenemre, nem volt gond, ha mással is játszott, a plátói szerelem lényege hogy a másikat boldognak lássuk, akkor is, ha nem mi vagyunk a társa. - Nálad nem lehet tudni Trish, már egy merengésen is azt hitted, hogy smárolni akarok veled. – Szalad ki egy apróbb nevetés belőlem, lassan kezdek feloldódni, talán annak köszönhetően, hogy egyértelmű jelét mutatja, hisz bennem, bennünk, hogy nem reménytelen mindaz, ami kettőnk között volt, csak adjunk magunknak lehetőséget. Nem sóhajtozom hát, félreteszem azt, ami volt, és úgy kezelem, hogy jó barátok vagyunk, lesz, ami lesz. - Nem akarom beérni veled. Ez is te vagy, ha most ilyen vagy, akkor küzdjünk meg ezzel, jó? – Leszek most én a magabiztosabb. Ha Trish nem amnéziát kap, hanem mondjuk a lábát is kell amputálni, azzal is tennünk kellett volna valamit. Ha egy pár vagyunk, akkor jóban rosszban. Igaz, Trish láthatóan nem volt belém szerelmes, vagy ha igen, eszméletlenül jól titkolta. - Hát jó, addig megpróbállak valahogy kiverni a fejemből, ami nem lesz egyszerű, ha állandóan rólad álmodok. – Vallom be, ezzel is biztosan zavarba hozom, de nem értem, miért kéne titkolnom. Megkérdezte már a bálteremben is, hogy volt köztünk valami, tudattam vele, hogy bár nem, nekem nagyon is tetszett ő, csak a saját démonaimmal volt nehéz megbírkóznom. Annyira jól esett, és megrémített az, hogy képes magabiztos, kelendő srácként kezelni, hogy nem volt csoda, hogy csak úgy elrohantam. Azt hiszem sokszor csupán a varázslósakk figurák egyike vagyok, amelynek tábláját, hadszínterét Trish irányítja, én engedelmes bábként teszem, amit kér. Nem mintha ellenemre lenne a dolog, csak roppant nehéz mindezt úgy, hogy érzéki ajkai, bombázó alakja pár centire van tőlem. Hogyan is tehetném meg mindezt, miközben nem voltam még soha senkivel, de dúlnak bennem a hormonok? Viszont azt sem akarom, hogy kinézze belőlem, hogy nekem csak az kell. - Akár Londonban is. Nekem ma már nem lesz órám. Ismerek egy jó kis beülős helyet, ahol estétől zene is van. – Belémkarolna, majd szépen elenged. Bizonytalankodok egy sort, majd gondolva egyet megfogom a kezét, miközben lépdelünk át az udvaron Roxmorts irányába. Ha marad végül London, hoppanálunk, mindketten letettük már a vizsgát.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jake & Trisha Szer. 14 Jan. - 11:40
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]Nehéz így ismerkedni valakivel, hogy egyáltalán nem emlékszem rá, mégis, Jake-ben megpróbálom megbízni, hiszen ha folyton mindenkivel szemben bizalmatlan lennék, semmi se lenne egyszerűbb. De persze neki is engednie kell, hagynia, hogy megismerjem, elfogadnia azt a Trishat, aki most vagyok, mert nem tudom, hogy mikor leszek másmilyen, hogy mikor változnak majd a dolgok nálam, lehet, hogy örökké ilyen maradok. Viszont, ha ő ezt nem tudja elfogadni, neki ez nem jó, akkor pedig talán még most kéne megmondania, hogy tényleg hagyjuk egymást, könyörögni nem fogok, nem akarok… - Talán nem is kell ilyesmire gondolni, hogy ki az erősebb, hiszen vagyunk, akik vagyunk. Lehetünk egyenlőek is. – mosolygok rá kedvesen, hiszen talán itt van a hiba. Nem kell megpróbálnunk megváltozni se igazán, az idő majd eldönti, hogy jól vagyunk-e mi így vagy sem… Még az is lehet, hogy holnap felkeres és megmondja, hogy mégse akar a barátom lenni, én pedig egyelőre ezt még számításba veszem, mert muszáj. - Hé, már hogy érteném félre? Ne csináld már! – bököm oldalba aranyosan, majd kíváncsian hallgatom, hogy mire akar utalni, amikor pedig meghallom, hogy ötéves kori énemet hozza szóba, finoman kuncogni kezdek. – Hülye vagy Jake! Ezt esélyem sincs félreérteni, de akkor gondolom tényleg régi barátság mára miénk. – ezért se értem, hogy miért voltam vele annak idején olyan, amilyen. Talán majd egyszer erre is választ kapok. Amikor viszont az amnézia előtti énemről meghallok bizonyos információkat, egyértelműen nem tetszésemet mutatom ki a dolog iránt, de ahogy Jake reagál, azonnal megbánom. Így olyan, mintha az ő szerelmét (?) ócsárolnám. - Oh… Nem tudom, hogy vissza tudom-e adni neked őt valaha is, szóval egyelőre velem kell beérned. Talán nem lesz olyan rossz az én barátságom se. – ha már többet nem tudok adni és talán nem is kérné. Hiszen én nem az a lány vagyok, aki voltam, mert bár külsőleg igen, de ő nem csak azért kedvelt. Talán mazochista lenne? Simán meglehet, de én nem fogok olyanná válni, amit mesélt rólam, én nem akarok. - Te is tudod, hogy erre a kérdésedre nem tudok válaszolni. Honnan tudjam, hogy akkor mi lesz vagy milyen leszek? De tudod… - kis szünetet tartok, miközben helyes arcát tanulmányozom. – én úgy érzem, hogy az idő itt a kulcs. Ha kevés idő telik el, akkor valószínűleg visszakapod azt a lányt, aki voltam, de ha több… akkor talán soha se leszek olyan, mint régen. – nem is tudom, hogy milyen választ várt most tőlem, hogy mit vár úgy igazán. De talán hagynom kell neki is több időt, most kusza számára is minden, én viszont türelmes vagyok, azt hiszem. Vagy mégse? - Hmm, forró italt? Mire gondolsz és hol? – állok meg hirtelen, elkapva alkarját, mert ez… nos, ez remekül hangzik. Egyébként én nem tudom, hogy hozzá kéne-e érnem hosszú távon, így finoman eleresztem és láthatóan most már simán túllépnék az én ötleteimen, az övé jobban tetszik.
Nem az, hogy nem veszem észre, egyszerűen nem érdekelnek. Lábujjhegyig bele vagyok esve, és ezen az sem változtat, ha elveszti az emlékeit, csak éppen nem tudok alkalmazkodni ahhoz, hogy teljesen más, mint volt, ez az egészben olyan pokolian nehéz, hogy feladnám a dolgot. Lényegében most állandóan hozzámér, de nem azért, hogy manipuláljon, valóban barátkozni akar. Örülnöm kéne, hogy tényleg pasiként tekint rám, és nem játékszerként? - Hagyom. Megpróbálom hagyni. – A második esély minden tekintetben jó és rossz is, hiszen jó, hogy az embernek az élete talán jobbra fordulhat, ellenben benne van, hogy már kudarc érte. És most miért lenne minden más, mint korábban? Nem tudom, nehéz hinnen abban, hogy most akkor a legelejétől tudjuk kezdeni. Ahhoz nekem is emlékezetkiesés kéne. Végül töprengő sóhajjal bólintok, a szüleitől több infót megtudhatna magáról, nem biztos, hogy pont engem kéne faggatnia. - Nem az, hogy zavar... én nem tudom ezt kezelni. Te voltál az erősebb, nem tudom átvenni a helyedet. És különben sem vagy gyengébb. Most is erős vagy, hiszen itt faggatsz, meg minden... – Mosolyodom el végül szelíden, ő még ebből az abszurd helyzetből is győztesen tud kikerülni, hiszen minden tekintetben domináns, uralja az érzelmeimet, döntéseket hoz. Igaz, hogy olykor megbánást mutat, ám ez régen is előfordult. Az egyetlen szerencséje, hogy nem tudom nem szeretni. - Úgyis félre fogod érteni, mint a csókot, de ötéves korodban még meztelenül pancsoltál a medencénkben. – Nosztalgikusan szemlélgetem, lényegében olynaok voltunk egymásnak, mint a legjobb barátok, akkor kezdődött a kurtizán módon viselkedése, amikor elkezdte felfedezni, hogy mennyire gyönyörű, kívánatos. Onnanntól kezdve a lábtörlője sem nagyon lehettem. Csak egy dróton rángatható marionett báb. Pár perccel később viszont az udvaron találkozunk, kicsit melegebb ruhában, hiszen ki tudja, meddig is maradunk. - Ezt így nem akartam kimondani. Én nagyon kedveltelek, és nem akartalak megváltoztatni. – Pirulok el, végülis a bálon rákérdezett, hogy mi együtt voltunk e, nemet mondtam, és talán ha nagyon erőltetem a dolgot, akkor összejöhetett volna, hogy ideig-óráig szán rám időt, de a nagyobb esély arra, hogy csupán megigéri. Nem volt ő bunkó, egyszerűen ilyen. Nem vagyunk egyformák. - És... ha ismét elkezdesz emlékezni? Akkor mi lesz Trish... szeretted, élvezted azt tenni, és voltak, akik úgy fogadtak el, neked így természetes volt. – Nem akarok én már az elején kételkedni benne, de igenis bennem van a félsz, hogy mi történik ha...? Meg az én megsebzett szívem ha reménykedni kezd, majd ismét számúzik, hát azt hiszem azt nem is élném túl. Jó, ezek nagy szavak, biztosan túlélném, de az a bizonyos, hogy soha többé nem bíznék egy lányban sem. Ezt el kéne kerülni, már most, hogy valaki mással kezdjek. Miután kivertem őt a fejemből. De barátok talán lehetünk, amíg nem lesz újra önmaga. - Nem tudom, dönts te, de utána ihatnánk valahol egy forró italt, jó? – Nem is tudom, hogy az lenne a jó, ha belémkaroljon, vagy egymás kezét fogjuk meg? Egymás mellett menni minden érintkezés nélkül olyan személytelen.
Trisha Harvelle
Reveal your secrets
Tárgy: Jake & Trisha Hétf. 5 Jan. - 20:32
Jake & Trisha
[You must be registered and logged in to see this image.]Szerintem Jake-ben minden megvan, ami kiemelné őt az átlagos srácok közül, sőt, úgy hiszem, hogy nem egy olyan lány van, aki csorgatja érte a nyálát, egyszerűen csak ő nem veszi észre… nem akarja észrevenni. De persze, értem én azt, amit mond, hogy ő nem akar más lenni, és nem is kell, bizonyára jó úgy, ahogy van, bár tényleg nem ismerem. - Én nem bánom, hogy olyan vagy, amilyen, én így szeretnélek megismerni, ha hagyod. – de ehhez igenis neki is engednie kell, hagynia, hogy mindent megismerjek belőle, és nem szabad siettetni semmit. Nekem szimpatikus, de úgy érzem, hogy én neki nem annyira, mint talán régen, de hogy ki voltam, azt nem tudom, talán soha se derül már ki igazán a számomra, így én vagyok, ez a lány, akivel most beszélget és talán másikat soha se fog kapni tőlem. - És most zavar, hogy máshogy van? Hogy… hogy én vagyok a gyengébb? – mert érzem, hogy így van. És hogy ne lennének elvárásai? Nem ezt érezteti velem, mégse jegyzem ezt most meg neki, nem tudom igazából, hogy mit szeretne, ő is összezavar, de én tényleg vele szeretnék lenni. Kedves volt és a közelében végre nyugalmat éreztem, egészen addig, amíg faképnél nem hagyott a bálon. - Oh, szóval ezek szerint még mindig a szomszédom vagy. Tényleg kár, hogy nem emlékszem, pedig biztos jókat játszottunk kiskorunkban. – mosolygok rá aranyosan, de nem megyek ebbe bele jobban, emlékek nélkül felesleges volna. Inkább felsétálunk a tornyokba, ahol rövid időre elválnak útjaink, majd amikor már fel vagyunk öltözve mind a ketten, akkor ismét találkozunk. Ahogy látom, Jake is rendesen felöltözött, így nem hiszem, hogy nagyon fázna, tehát ideje kisétálni a tóhoz, de eközben se maradunk ám csendben, tényleg van miről beszélnünk. - Hát… ez nem hangzik túl barátságosan. Egy igazi bunkó lehettem. – húzom el a számat, mert hát… amiket mond, arról tényleg ez jön le. Dorothy is minden bizonnyal nem véletlenül nem kedvelt, csoda, hogy tudott velem olyan kellemes beszélgetni, igazán kedves volt tőle, pedig most eléggé védtelen vagyok, könnyű bántani… megbántani. - De én nem akarok olyan lenni, mint amilyen voltam. Ha az voltam én, akkor… akkor inkább egy új lány akarok lenni, mert a mostani énemmel nagyon nem tudom elképzelni azt, hogy játszadozzak mások érzéseivel, sőt. Rémesen hangzik. – szörnyülködök idő közben, de a hatalmas kaput már elhagyjuk, így nemsokára már a tóparton sétálhatunk, miközben kezeimet kabátom zsebeibe ejtem. Eléggé hűvös van, így pedig tényleg kellemesebb. - Akkor a korcsolyázásban benne vagy, vagy inkább csak sétálnál? – nem tudom, hogy kedveli-e ezt a sportot, így miután a parthoz érünk, még nem kezdem el a jeget a cipőm talpára varázsolni, inkább kivárok és azon vagyok, hogy kiszökő hajtincseimet visszaigazítsam a sapkám alá.
//
