2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy megemlítem a szüleimnek a történteket. A bálon még bármi lehet, talán ott találok magyarázatot erre az egészre. Csak egy olyan pillanat kell, hogy megérthessem, mégis mi ez, és ha esetleg olyan dologról lenne szó, ami talán nem vezetne jóra, akkor egyszerűen megpróbálok kiszállni belőle. Úgysem Darius lenne az első srác, akivel ez történne mellettem. Tulajdonképpen eddig mindenkivel így végződött, miután meguntam őket, szakítottunk. Az is igaz mondjuk, hogy az eddigi partnereimmel legtöbbször csak testi kapcsolatom volt, vagy éppen egy kicsit játszottam a fejükkel, mert olyan kedvem volt. Arra is volt példa, hogy összetörtem egy srác szívét, amin utána jót mulattam, hiszen én tuti nem akadtam volna ki ennyire a helyében. Az viszont már maga nem túl jó jel, hogy Dariusnak már az érintésébe és a pillantásába is beleborzongok, a csókjával pedig képes elvenni a józan eszem. De most komolya, ezt én szoktam csinálni másokkal, akkor mégis miért van ez most fordítva? Miért cseréltünk szerepet? Vagy az is lehet, hogy ő is ugyanígy érez, mert a parton a kis játékunknál rákérdeztem, hogy mit érez, mikor megcsókol... Ha jól emlékszem, akkor lényegében ugyanazt a furcsaságot jellemezte, mint amit én érzek és ez csak még bosszantóbb. Bár egy részem meg mégis örül ennek... Tényleg olyan, mintha kezdenék kétfelé szakadni és ez csak fokozódik. Talán a bálra is nemet kellett volna mondanom, viszont akkor tuti nem kapom vissza a naplómat se. - Na igen... Az biztos, hogy vele meglenne a kellemes időtöltés - gondolkodok hangosan, ahogy arcomra kiül a már megszokott kaján vigyor, ahogy belegondolok, mégis mi történhetett volna a parton. Az is biztos, hogy az a még meg nem történt pillanat hamarosan bekövetkezik, mert sem ő, sem pedig én nem bírnánk már sokáig. De mégis ki lenne másképp a mi helyzetünkben? Alig találkoztunk eddig, de olyan, mintha már hetek vagy hónapok óta ismernénk egymást, olyan sokat tudunk már a másikról. Ez pedig azért még furább, mert túlságosan is hasonlítunk és én eddig nem igazán találkoztam olyan személlyel, akivel ennyi személyiségjegyem megegyezett volna. Igen, általában ezen rágódok a legtöbbet: a köztünk lévő hasonlóságokon. Szerencsémre Eva még e akar nézni néhány helyre, s én sem szeretnék egyből visszamenni az iskola régi falai közé. Nem jöhetünk ki ide túl gyakran, szóval mindig próbálom addig húzni az időt, ameddig csak lehet, mert miért ne, igaz?
a hozzászólás Evangelinenak készült, 384 szót tartalmaz, és írás közben a The Heart Wants What It Wants című számot hallgattam. na ezt a zárót is begépeltem végre... én is nagyon szépen köszönöm a játékot
Elcsendesedek, hagyom gondolkodni, nem szeretném, hogy úgy érezze, rá akarok erőltetni bármit, erről szó sincs, egyszerűen csak… szeretném, ha ő is tudná milyen, tudom, hogy tőle ez távol áll, de ez attól még csodálatos érzés. Nem szabad ellöknünk magunktól, csak mert félünk, mit hoz a jövő. Én talán sosem leszek együtt Ashtonnal, nagy kaland… Attól még nem érzem magam rosszabbul, majd elfelejtem, és egy idő után jól leszek, majd szeretek mást, csak pozitívan. Valahol a világban kell, hogy nekem is meglegyen a magam párja, szeretnék olyan szerencsés lenni, mint a szüleim. Nekik megadatott, hogy még ennyi év után is rajonganak egymásért, és ez tök jó dolog. Csak bólogatok, az ám, de még milyen fura lenne. Mattienek nem egy magamfajta szelíd lány kellene egyébként sem, olykor úgy érzem, nem vagyok elég őrült hozzá, bár mentségemre legyen mondva, néha próbálkozom. Ám mégsem jutott soha eszembe, hogy köztünk lehetne több is, egyszerűen nem vagyunk ilyen szinten egymáshoz valók, viszont mint barátok, nagyon jól működünk. Imádom őt, és azok közé tartozik, akik miatt tűzbe mennék. Csak úgy, mint Anne. Nem szólok közbe, amikor beszélni kezd, egyszerűen szeretném, ha majd magától nyugodna bele, én elmondtam a véleményemet, hogy innentől mit kezd vele, az már csak rajta áll. Úgy hiszem, ez egy nehéz harc lesz, és nem fogadnék arra, hogy a szerelem fog győzedelmeskedni. Kell ilyen is, bármilyen kellemetlen legyen a résztvevőinek. Nem ismerem ezt a Dariust, de talán akkor sem lennék sokkal közelebb a megoldáshoz, főként azért nem, mert elsősorban Anne hozzáállása az, ami miatt nem igazán lehet köztük semmi, érzelmi vonalon legalábbis.
- A szüleid hozzáállása mindig is fura volt számomra, bár még a mai világban sem olyan ritkák az elrendezett házasságok. Ne mondd el nekik. Egyszerű, nem? Annyival kevesebb probléma. Neki talán nem is volna ez olyan nehéz, mint nekem, nem azt mondom, hogy hazug lenne, de a füllentés azért szokott menni neki, és ha valamit nagyon titokban kell tartani, akkor képes rá. Most magával kapcsolatban kell megtennie, és úgy hiszem, jobban is jár sokkal, ha nem mesél róla. Bár a szülei sem tudják elméletileg, hogy mi az a szerelem, amiért őszintén sajnálom őket, de ezt sosem mondtam a barátnőmnek. Szóval, nem tudom, mi lenne a jó megoldás, de az tuti, hogy úgy előttük mesélnie a fiúról, mint ahogy előttem tette, árulkodó volna. Ha nem is rögtön, de idővel nekik is leesne a tantusz. - Értem. Én nekem már az is elég, hogy elültettem azt a kis bogarat a fülében, és talán nem hamar, de idővel talán megbarátkozik ama gondolattal, hogy talán van egy hangyányi esély rá, hogy igenis lehet szerelmes. - Azt hiszem, csak annyit mondhatok, hogy hagyd, történjenek a dolgok, ne zárkózz el előle, legalábbis addig ne, amíg jó, mert a kellemes időtöltést kár megvonnunk magunktól, nemde? Szerelem ide vagy oda… Ha valóban nincs szó ilyesmiről, attól még ez egy pozitív, változásokat tartogató kapcsolat a barátnőm életében, az ilyesmit pedig csak pártolni tudom. Végül nem maradt más hátra, mint előre, be akartam még nézni az egyik boltba, úgyhogy perceken belül tovább rángattam a barátnőmet, ő pedig hagy rágódjon magában a dolgon. Amennyiben szüksége lesz rám megint ezzel kapcsolatban, úgyis szóba fogja hozni, én pedig készségesen állok majd rendelkezésére.
- Tudom, tudom - mosolygok rá. - És ez tök aranyos amúgy - teszem hozzá egy kacsintással, mert tényleg így gondolom. annak ellenére, hogy én nem hiszen az ilyesmikben, meg a szerelemben, mindig is cukinak tartotta azt, ahogy Evangeline erről az egészről beszélni szokott. Az a nagy átélés, az izgalom és az a kis rajongás, ahogy összegyűlik benne, hát az nagyon édes. Mondjuk én képtelen lennék akárkiről is így beszélni, az túl távol áll tőlem. Meg hát, miért is tenném? Darius is csak... Csak van, és tuti, hogy róla sem dumálnék úgy, mint ahogy Eva szokott Ashton-ról. Ez az egész látásmód túl távol áll tőlem...
Én meg a szerelem? Viccnek is rossz... Semmi bajom azzal, hogy vannak, akik hisznek ebben az egészben, de én nem ezen személyek táborát erősítem. És itt van Evangeline a legjobb barátnőm, az egyetlen személy, akit közel engedtem magamhoz, aki jobban ismer talán, mint a saját szüleim... És ő azt állítja, hogy szerinte én most szerelmes vagyok. Ez kész őrület, mármint, nem hiszek neki, de ahogy az előbb érvelt, abban meg igaza volt. Még sosem beszéltem így fiúról, tulajdonképpen még sosem találkoztam olyan sráccal, akiről így beszéltem volna... Mégis kitalálok valami magyarázatot, mert az nem lehet, hogy én szerelmes legyek. Ez a két dolog nem férhet meg egy mondatban. Hát még akkor mi lenne, ha apu meg anyu meghallaná ezt az elméletet a Dariussal való kapcsolatomra... Valószínűleg pszichológushoz küldenének, mert szerintük ez nem normális és állításuk szerint a szerelem hülyeség, ami csak elbutítja az embert. Kiskorom óta ezt magyarázták nekem, naná, hogy hiszek nekik, de nem tukmálom rá ezt az látásmódot senkire, aki mást gondol, így Evangelin-re sem. Viszont azzal tisztában van, hogy így vélekedek, mégis volt bátorsága nekem ezt mondani, amiért hatalmas elismerésem és talán éppen ezzel sikert kissé megingatnia. - Hát az mondjuk tényleg fura lenne... Te meg Mattie - vigyorgok, ahogy elképzelem a jelenetet, meg azt, hogy egy párt alkotnak. Nem ez valahogy nem megy, fura lenne, hiszen ők ehhez túl jó barátok. Darius meg én pedig teljesen más kategória vagyunk. Nem tudnék neki csak a barátja lenni, mert túlságosan is jó érzés az, amikor megcsókol és valószínűleg nem tudnék neki ellenállni. Hiszen már az is szinte kikészített, hogy a parton meddig hagytam fajulni a dolgokat, kész szerencse, hogy időben leállítottam, bár az is újdonság, hogy én állítottam le valakit... Ez az egész túl fura... Egyszer az a bajom, hogy mi történt, de közben meg alig tudok másra gondolni, mint az ajkaira. Ahogy barátnőm újabb szavait hallgatom, egy nagy sóhaj szakad fel belőlem. Igaza van, félek ettől az egésztől, mert nem tudom hova tenni és képes lennék emiatt ellökni magamtól. - Igazad van és... És nem tudom, vagyis... Én nem akarom ellökni magamtól, de képes lennék rá ismersz és a szüleimet is ismered. Tudod, mi a véleményük ezekről a dolgokról és éppen ezért nem csak attól félek, hogy ez az egész mennyire új nekem, hanem attól is, hogy ők mit gondolnának... Meg sem említem nekik a történeket, még a végén kiakadnak - pillantok rá egy kis aggodalommal az arcomon. Mi van akkor, ha igaza van? Mármint, nem mintha elhinném neki, de mégis... Akkor mit szólna anyu meg apu? Szinte belegondolni sem merek. - Na, nem mintha elhinném ezt az egész szerelem stb. izét, amit mondasz, csak... Érted... - teszem még hozzá, majd egy kocka csoki megint a számba kerül.
a hozzászólás Evangelinenak készült, 553 szót tartalmaz, és írás közben a The Heart Wants What It Wants című számot hallgattam. öm... lassan zárhatunk is, nem? (:
Sosem ítéltem el Anne-t, ő olyan példát látott élete során, amilyen, én meg eddig csak azt láttam, hogy a szüleim fülig szerelmesek még mindig, boldogok, és egyszerűen olyan pozitívak, hogy sosem fordult meg a fejemben, hogy számomra ez az érzés csak álom lehet. - Úgy lesz. Legalábbis remélem, sikerül majd elcsípnem, ha mégsem, hát akkor majd megkeresem másnap, nyílván a bálra neki is épp elég lesz annyi, ami vele eshet meg. - Az tuti, hogy repkedni fogok, ha igent mond, mondjuk, már attól is, hogy táncolni fogunk, még mindig tök hihetetlen ez az egész. Tudom, nyálas vagyok, de ez tényleg olyan számomra, mint valami tündérmese. Végül csak legyintek, mint ahogy arra is, mikor sikamlós terepre tévedünk, abszolút zavarba ejtő az egész, és nem gondolhatja komolyan, hogy én, aki még csókolózni sem csókolózott, bele fog mászni csak úgy valaki ágyába. Az egy dolog, hogy őt nem ítélem el, hisz megértem, miért csinálja, de a magam részéről ez nem működne.
- Oké, fogtam. A fúriafűz megirigyelhetne. Emeltem meg a kezeimet védekezőn igazság szerint én csak örülök neki, de valahol az is tökéletesen érthető, hogy ő meg ki van akadva miatta. Valahogy nem csodálom a dolgot, hisz eddig halvány lila gőze sem volt arról, hogy milyen lehet ez az egész, és most nem is finomkodtam, csak a nyakába zúdítottam az egészet. Istenem, de dinka vagyok. - Nem hülyeség, hasonló hasonlót vonz, ahogy mondani szokták, bár azt is szokták, hogy az ellentétek vonzák egymást. De most komolyan, ebben én nem tudok véleményt formálni azon kívül, amit már elmondtam, lévén nincs tapasztalatom. Illetve, figyelje… Mattievel tudod, mennyire jóban vagyok, és rengeteg közös témánk van, de soha az életben nem jutott eszembe, hogy megcsókoljam, nemhogy egyebet tegyek vele. Nem akarom én ennyire rátukmálni a dolgot, úgyhogy csak azt mondom el, amit én tapasztaltam, a többit pedig rábízom. Ennyi, eztán az ő dolga lesz, hogy kitalálja, mit kezdjen ezzel a Dariussal. Én bármikor meghallgatom, ez magától értetődik, de azért ilyen leharapja a fejem jelenetekre annyira nem vágyom. Remélhetőleg nem lesz gyakori a dolog. - Én csak annyit tudok mondani még, hogy természetes, hogy félsz, az ismeretlentől mindenki szokott. Csak… ne lökj el magadtól azért valami jót, mert nem mersz számolni a lehetséges következményekkel. Simogatom meg a hátát, és úgy érzem, eleget dumáltam, szóval inkább eszek egy kis karamellát, mielőtt megint megbántanám a szerintem igazsággal.
- Egyszer mindent el kell kezdeni, most rajtad a sor - mondom egy vállrándítás közben, de arcomon egy biztató kacsintás is feltűnik. Örülnék, ha végre összejönne neki legalább egy randi Ashtonnal, mert már évek óta hallgatom, hogy mennyire rá van kattanva. Én meg már nem is tudjuk, hogy hány sráccal voltam együtt ez idő alatt és azt hiszem, hogy talán Evageline az, aki nem ítél el emiatt. Valószínűleg tudja, hogy az egészet azért csinálom, mert a szüleimtől sosem láttam volna, hogy bármi érzelemfélét kimutattak volna a másik iránt. Az sem biztos, hogy szeretik egymást! Na jó, ez bunkón hangzott, de nem először fut át ez a gondolatmenet a fejemben... - Ez esetben keress majd meg - vigyorgok barátnőmre, bár azt nem tudom, hogy egyáltalán meg fog-e találni, hiszen Dariussal megyek és ötletem sincs, hogy mi fog történni. Már attól borsódzik a hátam, hogy ez a gondolat lejátszódik a fejemben. Miért olyan meglepő számomra, hogy elhívott? Mármint... A parton történtek után... Oké, az olyan kínos volt, hogy inkább jobb, ha nem is említjük, éppen ezért kerültem napokon keresztül, de ő még ezt a taktikámat is sikeresen kijátszotta... - Na ez igaz... Ha azt látom, hogy fülig ér a szád, akkor egyből tudni fogom a választ - nevetem el magam, ahogy elképzelem a jelenetet. Épp táncolunk, elnézek Eva felé, ő pedig vigyorog, mint a tejbe tök, hiszen randija lesz Ashtonnal, a kék szemű félistennel. Igen, most komolyan így neveztem, mert azt azért elismerem, hogy az a pasi tényleg szexi, de inkább ezt nem ragoznám. Ő a legjobb barátnőmé lesz és pont. - Oké, oké... Bocs, a saját szemszögemből közelítettem meg a helyzetet - emelem kezeimet tiltakozva magam elé, ahogy arcomra kiül az a szokásos vigyor, ami mindig, mikor ez a téma szóba kerül kettőnk között.
- Ne vigyorogjál! Ez rohadtul nem vicces! - förmedek rá dühösen, majd inkább én is betömök egy kis csokit a számba. Aztán még többet, mert ezt nem lehet sehogy sem semmissé tenni. Szerelmes? ÉN? Na persze, majd a halál, az... Szó sincs ilyesmiről, csak a fejem játszadozott velem, meg biztos a biológiai kényszer is közre játszik, hogy egy hozzám hasonló személyt nem akarok elengedni magam mellől... - Jó, ebben igazad van, de az biztos, hogy ÉN NEM vagyok SZERELMES... Nem tudom mit gondolsz erről, de biztos csak azért van ez az egész, mert több bennünk a közös, mint a többi sráccal... Mert tudod, ott volt Zach, akivel szintén volt pár közös témám, de azok nem személyiségjegyek voltak. Érted, mire gondolok, szóval... Lehet, hogy ez az egész csak azért van, mert Darius meg én... Nos, nagyon hasonlóak vagyunk... Vagy ez túl nagy hülyeség lenne? - próbálok magyarázatot találni, miközben tovább adagolom a csokit a számba. Még mázli, hogy jóval többet vettem, mint szoktam és így legalább marad arra is, hogy a szobában egyek belőle, mikor megint rám ön egy ilyen kiakadásroham, mert... Mert a csoki segít, az édesség segít a boldogsághormonjaival...
a hozzászólás Evangelinenak készült, 478 szót tartalmaz, és írás közben a The Heart Wants What It Wants című számot hallgattam. bocsi, hogy csak most
- Ez tök jó ötlet. Mondjuk, csak azért fura, mert tök sügér vagyok ilyen téren, úgy értem, még sosem randiztam, és azért szerettem volna, ha legalább elsőre nem nekem kell lépnem, de azt hiszem, ideje lesz erőt vennem magamon, és félretenni az ilyesmit. Nem biztos, hogy lesz elég bátorságom megtenni, de van elég időm addig gyúrni a dolgon, nem igaz? A csodákban már rég nem hiszek, mármint abban, hogy mondjuk ő venne észre engem. Most már ideje mindent egy lapra feltenni, nem szeretnék egész életemben fölöslegesen szeretni valakit. Annak nincs semmi értelme. - Hát, ha balul sül el, lehet szükségem lesz némi támogatásra. Azt nem állítom, hogy sírógörcsöt fogok kapni, vagy valami hasonló borzalom, de az tuti, hogy nem fog jól esni a kis lelkemnek, és bár Mattievel megyek, de ilyen ügyekben talán jobb egy lányhoz menekülni. Gőzöm sincs, nem vagyok túlságosan tapasztalt randira hívó egyéniség. - A második leszel, mivel Mattie rögtön tudni fogja, vele megyek. Bár, szerintem, ha néha rám pillantasz majd, úgyis tudni fogod. Egyértelmű szerintem, hogy körbe fogom vigyorogni a fejem, ha igen, és búslakodni, ha nem. Na jó, akkor is megpróbálnám tartani magam, ha nem járok sikerrel, nem szeretem mások előtt leleplezni az érzéseimet. - Mit is? Remélem, nem arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz, mert az egy dolog, hogy elhívom randizni, de az tök más… Még egy csókra sem mernék vetemedni. Pirulok el, és le is sütöm a tekintetem, hát azt azért nem, vagyis, szerintem Ashton pont nem az a fajta, akinél ez beválna, máskülönben minden nap megdönthetne egy másik csajt, annyian loholnak a nyakában. Nem, tutira nem jönne be, pláne úgy, hogy én sosem voltam még pasival, biztos nagyon lélekemelő lehet egy tök tapasztalatlan csajszival lepedőt gyűrögetni. Mármint, Ashton idősebb, és volt is valakije, hisz mesélt róla, meglehet, több is történt köztük. Azt nem mondom, hogy adott esetben nem omlanék a karjaiba, ha valami csoda folytán úgy alakulna, mert azt hiszem, de, attól függetlenül, hogy mélységes zavarban lennék egy ilyen helyzeben.
A felháborodását látva gyorsan betömök egy kis édességet a számba, hogy elfojtsak vele egy széles mosolyt, eszemben sincs megsérteni, de a reakciója is azt jelzi, hogy igazam van, csak épp nem szeretné beismerni a dolgot. Megértem, én is rettegnék tőle a helyében, de attól még ez egy jó dolog, már akkor, amikor beteljesül. Mondjuk, elég rám néznie, és máris meg van cáfolva a dolog, igaz, az én esetemben szó sem volt sosem viszonzásról. - Hé, nyugi! Csak sikerül elmosolyodnom a szavai után, nem tehetek róla, képtelennek tűnik nem megtenni, olyan édes, ahogy próbálja meggyőzni magát az ellenkezőjéről. Nyugodtan, kedvesen fürkészem a vonásait, nem akartam lerohanni, és talán jobb lett volna lassan rávezetni, de sosem voltam a forró kása kerülgetésének a híve, valahogy nem én volnék. - Aranyos, hogy úgy tagadod, hogy közben ironizálsz. Ismerlek egy ideje, és soha eszembe sem jutott, hogy bárkibe is szerelmes lennél, de soha nem is beszéltél senkiről így, és pláne soha az életben nem akadtál ki egyetlen fiú miatt sem ennyire. Próbálok rávilágítani arra, hogy talán esetleg nem mondok hülyeséget, de ha továbbra is ennyire tiltakozni fog ellene, lehet, hogy hagynom kell majd, hogy magától jöjjön rá, miről is van szó pontosan. Talán tévedek, de az én örök romantikus kis lelkem nagyon örülne annak, ha igazam lenne.
- Én már hívtam persze. Szerintem ez tök normális, nem értem, hogy miért hiszik olyan sokan, hogy ez a pasik dolga... Simán elhívhatod valahova te is, aztán max nem mondod el neki, hogy randinak gondoltad - vonok vállat, ahogy próbálom kicsit biztatni az egészre. Talán így több bátorsága lenne hozzá, aztán ha a srácnak jó szeme van, akkor úgyis érteni fogja, hogy randiról van szó... Ha meg nem, akkor az sem ciki, mert bárhogy végződhet a találka. Ki tudja, talán még jobban is sikerülne, mint ha elárulná, hogy egy randiról van szó. - Látod? Ez a helyes hozzáállás. Semmi veszítenivalód nincs és bármi történjen is, én is ott leszek... - azt nem teszem még hozzá, hogy Dariussal, mert azt sem tudom, hogy pontosan mire kéne számítanom. El sem tudom képzelni, hogy mi fog ott történni, mert már a jelenlétével sikerül összezavarnia a gondolataimat és ezt utálom. Mégis miért csinálja ezt? - Szóval bármi is lesz, keress meg nyugodtan, akár jó, akár rossz híred van, oké? Persze ha ráér, akkor a bál után is megbeszélhetjük, de az elsők között akarok lenni azokból, akik tudnak a randidról Ashtonnal - bököm meg poénkodva a könyökét. Igazából imádom, hogy ennyire kis nyuszi hozzám képest, pedig ő az idősebb. Viszont talán mégis inkább ő a komolyabb kettőnk közül, aki tisztán lát és még engem is sikerült neki ténylegesen megismernie. Pedig elég sokat dolgoztam rajta, hogy elérjem, amit a szüleim rám akartak tuszkolni. Mostanra már eljutottam odáig, de Eva-t már régebb óta ismerem és valahogy azt hiszem szükségem is van rá. Fura, igaz? - Hát akkor te csinálhatnál valamit, hogy ez változzon - nézek egy sokat sejtető mosollyal barátnőmre. Oké, lehet, hogy néha piszkos a fantáziám, de hé... A pasikat a szexszel lehet a legegyszerűbben levenni a lábukról. Vagyis eddig azt hittem, de most Dariusnak sikerült megingatnia ebben a hitemben. Nem is feküdtem még le vele, de már elhívott a bálba, és ez megint csak fura. Mégis mit akarhat tőlem, hogy így viselkedik velem? Vagy én mit akarok tőle, hogy szinte mindig ő jár a fejemben? Nagyvonalúan elmesélem a történteket Evangeline-nek és engem is meglep, de könnyes lett a szemem. Mégis miért kezdek el sírni? Ennyire rossz lenne, ami köztünk van? Még sosem éreztem ilyent és épen ezért vagyok kétségbeesve. Figyelmesen hallgatom barátnőmet, ahogy a jóslásról dumál. Hát ez engem nem nagyon érdekelt, mert tudom, hogy ő nem hisz ebben az egészben és abból kiindulva, hogy milyen jóslatot kapott hat éve, mondjuk meg is értem. - Ne kímélj, kibírom - vágom rá gyorsan a kérdésére, miután kitörlöm a könnyeket a szememből. Csak nem lehet olyan rossz, amit mondani fog, igaz? De amint közelebb hajol hozzám és suttogva kimondja a szavakat, úgy érzem, hogy egy világ omlik most össze körülöttem. - Szerelmes? ÉN? Te tévedsz! Az... Az kizárt, lehetetlen... Azonnal verd ki a fejedből... Még véletlenül sem ezért kerültem napokon keresztül és még véletlenül sem ezért mondtam neki igent, mikor elhívott a bálba - buknak ki belőlem a szavak dühösen. Fel sem fogom, hogy most lényegében mennyire kiterítettem a kártyákat, olyan ideges vagyok. Mégis honnan a csudából vette, hogy szerelmes vagyok? Oké, hogy nem tudom megmagyarázni a dolgokat és azt sem, hogy mit érzek Darius iránt, de akkor is lehetetlen, hogy én szerelmes legyek.
a hozzászólás Evangelinenak készült, 535 szót tartalmaz, és írás közben a Horizon című számot hallgattam. bocsi, hogy csak most
- Én, nem is tudom. Te hívtál már valakit randira? Vagy mindig téged hívnak? Szoktunk ám a pasiügyeiről beszélni, de ez valahogy sosem szerepel bennük, nem tűnt eddig fontosnak, de most határozottan annak vélem, mert engem még senki sem hívott randira, és szerintem tök gáz a női lelkületemnek, hogy most esetleg nekem kéne megtenni, már a legelsőt is. Jelen pillanatban egy rusnya banyának érzem magam, nem is értem, pedig nincs bajom a külsőmmel, de mintha pillanatok alatt szállna el minden önbizalmam. - Hát. A bálon fogunk táncolni, gondolom ott leszel te is, szóval akkor akár a közelben is lehetsz majd. Tudod mit? Elhívom és kész, mit veszthetek vele? Eddig nem is tudott rólam, ha nemet mond, akkor legalább már lesz okom kiverni a fejemből. Remélem, hogy ez a frissen támadt elhatározás kitart a bálik, máskülönben fogalmam sincsen, hogyan fogom merni megcsinálni, bár érzésem szerint tényleg meg kellene lépnem, elvégre, nem várhatom a sültgalambra egy olyan személytől, aki legszívesebben legalább öt kilométeres körzetben elkerülné a lányokat. Viszont a gyengélkedőn nagyon is kellemes meglepetések érte vele kapcsolatban, szóval mostanra nem vagyok abban biztos, hogy teljesen reménytelen elképzelés ez a mi ketten egyszer majd együtt témakör, de ezzel nem dicsekszem, mert semmit sem szeretnék elkiabálni. - Ugye, hogy ugye? Csak ne lenne mindig olyan komor és szomorú. Ha közöm lenne hozzá a jövőben, egyértelműen azon lennék, hogy felvidítsam, mert nem szeretem olyannak látni, most is próbálkozom, de egyelőre nem sok sikerrel. Végül dobom az Ashton témát, tudnék róla egész nap beszélni, nem arról van szó, de mégiscsak Anne miatt vagyunk most itt, és végre nyugis helyre értünk, ahol már ő is beszélhet. Az biztos, hogy nem fogom félbeszakítani, mert egyrészt nem vagyok az a típus, másrészt nagyon is jól tudom, hogy milyen nehéz újrakezdeni valamit, amit már elkezdeni is ennyire bajos, szóval hallgatom, érdeklődve, figyelmesen. Jól sejtettem, elég hamar kibukik, hogy egy fiúról van szó, és gondolom nem épp a szokásos értelemben, máskülönben nem lenne semmi baj az esettel kapcsolatban. Valóban nem szólalok meg egészen addig, amíg a mondandója végére nem ér, és még mosolygom is, bár ez rögtön el is illan, amint meglátom, hogy könnyes a szeme. Megszorítom a kezét, bátorítóan, mert ezzel nincsen semmi baj.
- Először is, tudod, mit gondolok a jóslásról. Trelawey nekem elsőben azt jósolta, hogy hamarosan szörnyű halált fogok halni valami rémes, rémes szörnyeteg miatta. Hátizé. Nem tudom, neki mennyit jelent a hamarosan, de nekem biztos nem hat évet. Én nem hiszek ebben, ha valaminek meg kell történnie, meg fog, de hogy megjósoljuk… hát nem tudom. Nyilván nem ez az, amire lényegében kíváncsi lenne, úgyhogy folytatom is gyorsan, mert nem szeretném, hogy azt higgye, nem látom át tökéletesen a problémáját. - Biztosan hallani szeretnéd a válaszomat? Nem fog tetszeni, azt előre megmondom. Ismerem, tudom, hogy soha nem szeretett volna szerelembe esni, a jelek azonban mind mind erre mutatnak, és bár az én romantikus lelkem nagyon is örül a dolognak, de ő nem fogja épp kitörő örömmel viselni. Szerintem egyébként is tudja már, a szíve mélyén, különben nem pityeregne. - Drága Anne, biztos vagyok benne, hogy szerelmes vagy. Suttogom végül egész közel hajolva hozzá, nehogy véletlenül meghallja bárki, noha nincs a közelünkben egy lélek sem, legalábbis láthatóan, de a mi világunkban sosem lehet tudni.
//Ne hari, kicsit káosz volt mostanában az életem, és a bálra koncentráltam! //
Na jó, számítottam rá, hogy Eva kicsit meg fog lepődni az ötletemen, hogy hívja el Ashtont, de ez a reakció még viccesebb, mint amire számítottam. Azok a hatalmasra kerekedett szemek és ez a kérdés, egyszerűen nem bírom ki nevetés nélkül. Hát ez eszméletlen édes... Hiába vagyok én a fiatalabb, pasiügyekben mégis én látom el őt tanácsokkal, ami azért valljuk be, elég fura. - Szerintem megérne egy próbát - válaszolom kérdésére nyugodtan, majd elmondom hirtelen jött ötletemet. - Ha szeretnéd, akkor begyakorolhatjuk és akár ott lehetek a közelben is, amikor megkérdezed tőle - ajánlom fel segítségemet, hiszen mondhatni talán ő az egyetlen olyan barátom, aki képes volt kivárni, hogy megnyíljak neki és hálás vagyok, hogy nem mondja el senkinek a dolgokat, azért pedig még inkább, hogy nem ítél el néha a viselkedésem miatt. Pedig tudom, hogy simán megtehetné, mert vannak páran, akiknek nem tetszik a stílusom esetleg a személyiségem vagy éppen az, amit teszek. - Na igen, azok a szemek minden pénzt megérnek - vigyorgok rá, miután meghallom ahogy Eva áradozik. Ebben szerintem minden csaj egyetért vele, mert Ashtonnak tényleg eszméletlen szép szemei vannak, de nekem most mégsem az a szempár az, amitől képes lennék falnak rohanni és amitől a szívem gyorsabban kezd el dobogni, mint bármikor ezelőtt. Erről akarok beszélni vele, mert egyszerűen nem értem ezt az egészet és félek az ismeretlentől, amitől azt sem tudom, mit várhatok. Evangeline hamar betámadja a szokásos kis helyünket és egyből maga mellé húz. Ahogy meghallom kérdését felhúzom lábaimat a padra és törökülésbe helyezkedek, hogy kicsit még húzhassam az időt. Nem tudom, hogyan kéne kezdenem, de az biztos, hogy valahol az elején... - Én... Igazából az egész az egyik jóslás órán kezdődött - vakarom meg tarkómat, ahogy kicsit zavarba jövök. Eva tudja, hogy milyen nehéz nekem az érzelmeimről beszélnem, szóval biztos kivárja, míg lassan és óvatosan a kis monológom végére érek majd. - Szóval elaludtam és mire beértem már mindenkinek volt párja, ezért leültem az üres asztalhoz aztán egy srác még nálam is később érkezett és odaült mellém - teintetemet összekulcsolt kezem felé irányítom, ahogy felidézem azt a bizonyos első találkozást. - És röviden mondva elszórakoztunk egymással, de aztán jött a jóslós rész és az én jóslatom... Egy madár volt szívvel - kétségbeesetten pillantok barátnőmre, aki tudja, mégis mit gondolnak a szüleim és emiatt én is a szerelemről. Ez a legnagyobb félelmem, a jóslatban mégis ez szerepelt. - De inkább hagytuk a teafüves jóslást és beszélgettünk és.. Átlátott rajtam, teljesen kiismert pár perc alatt én pedig nem tudtam, mit tegyek és felpofoztam majd leléptem - fejezem be az első részt és egy nagy sóhaj után folytatom tovább a mesélést. - Pár nap után találkoztunk újra a parton és... És kicsit elszaladt velünk a ló. Viszont most jön az, ami miatt annyira beszélni akartam veled. Ez az egész... - pillantok barátnőmre zavarodottan. - Annyira más volt... Amikor megcsókolt akkor a szívem gyorsabban vert, mint eddig bármikor. Minden egyes érintésétől kirázott a hideg és átjárt egy olyan érzés, mint még soha... Nem tudom, mit csináljak vagy, hogy egyáltalán mi ez az egész és... Evangeline én... Félek... - bököm ki suttogva az utolsó szavakat, ahogy enyhén könnyes szemekkel tekintek rá. Azt meg sem merem említeni, hogy Darius tegnap elhívott a bálra, ezzel még ráérek, előbb tudni akarom, mi a véleménye erről az egészről barátnőmnek. - Mit gondolsz? Mégis mi lehet ez? - érdeklődök, jelezve, hogy mondjon valamit, akármit erre az egészre. Hallani akarom...
a hozzászólás Evangelinenak készült, 562 szót tartalmaz, és írás közben a On the Steps of the Palace című számot hallgattam. bocsi, hogy csak most
- Persze, hogy tudom, nincs gáz. Legyintek egyet, sosem hibáztattam azért, amit a háztársai mondanak rólam, én tudom, hogy köztük is vannak normális egyedek, igazán nem zavar, hogy ő is mardekáros. Egyik ház sem különlegesebb a szememben a másiknál, kétlem, hogy ez határozna meg igazán minket, sokan egyszerűen csak félreértik ezt az egész besorolósdit. - Oké, ízlések és pofonok, én maradok a pizsamánál. Tudom én, hogy nagyon más ilyen téren a felfogásunk, némi pír azért megjelenik az arcomon a hallottak hatására, de hát na, mások vagyok, ettől szép az élet. Mi lenne abban érdekes, ha mindeni ugyanolyan lenne? Olyan lenne, mintha magammal beszélgetnék, elképzelni is borzasztó. - Hogy mi? Pislogok rá hatalmasra tágult pupillákkal, és ez az a pont, amikor szerintem felettébb hasznos lenne a fejemre kenni az összes fagyit, mert egyszerűen úgy érzem, menten felgyulladok. Elhívni? Én? Őt? Randizni? Te édesjézus. - Ööööööö… tudod, milyen nyuszi vagyok, biztosan nem merném megtenni. Ha eddig nem is volt ezzel probléma, akkor holt biztos, hogy dadognék, mint aki képtelen egyben kimondani egy egész mondatot, annyira zavarban lennék. Nem mintha nem motoszkálna lassan az a fejemben, hogy talán nem is olyan reménytelen ez az egész, és esetleg, ha kicsit jobban megismert, megpróbálhatok valahogy finoman közeledni, de őszintén, gőzöm sincs arról, hogy az mégis milyen. - Vagy… jó ötlet lenne szerinted? Én is gyorsan belapátoltam a fagyim, hogy legalább belülről jó alaposan lehűtsem magam, de amikor az a sejtelmes igeeeen visszakérdezés elhagyja a száját, megint úgy érzem, hogy végem van. Kicsit fura erről vele beszélni, nyilván neki nevetségesek a problémáim, elvégre akad azért tapasztalata az ellenkező nemmel. Bólintok a sürgetésére, majd hamarosan már a szemetesben lendolhat az adagom, a kanalat pedig visszaadom a tulajdonosoknak, szikrázó mosollyal köszönve meg.
-Én azért ezt nem nevezném alakulásnak, de persze nyilvánvalóan a semminél sokkal több, és egyébként is úúúúristen. Szóval, komolyan el tudnék olvadni, ahogy nézni bír azokkal a nagy kék szemeivel. Anne mellett azt hiszem megengedhetem magamnak, hogy kicsit teret engedjek a rajongásomnak, ha már Ashton mellett folyton vissza kell fognom magam, és Mattie is biztos nagyon unja már, hogy állandóan ezen kattogok. A fiúk ezt nem érthetik. Sietve támadom be a padunkat végül, lecsüccsenek rá, és őt is magam mellé húzom, tisztára, mint a szerelmesek, erről persze szó nincs, egyszerűen csak vannak apró kis momentumok a barátságunkban, amik sosem változnak. Szerintem mikor elsős volt, én meg másodikos, itt ültem le először mellé, hogy megkérdezzem, miért olyan szomorú. Akkor persze még nem volt hajlandó elmesélni semmit sem, de azóta már nagyon sok minden megváltozott. - Na hajrá, mesélj, ne kímélj! Mi történt? Nézek rá komolyan, nem áll szándékomban elviccelni a dolgot, nyilvánvalóan valami baj van, máskülönben nem lenne ez a nagy titokzatoskodás.
én is nagyon szépen köszönöm a játékot 
//
//