2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az ötödik emeleten Balgatag Boris szobrától a második ajtó mögött található meg a zeneterem, ahol elsősorban Flitwick professzor próbál az iskolai kórussal, de a terembe ezen időpontok kivételével más is bemehet gyakorolni legyen szó énekről vagy zenélésről. Még ha első pillantásra egy ódon zongora uralja is a termet, a hangszerek széles tárháza található meg itt, szabadon lehet hódolni e művészet szerelmeseinek a varázslók mágikusan bűvölt és a muglik varázsmentes hangszereivel is a zenének. Az egyetlen szépséghibája, hogy Hóborc gyakorta áthangolja a hangszereket.
A kocsma említése hallatán nekem is kicsit kikerekedik a szemem és nem sok híja van, hogy közbe ne vágjak, hogy én biztos, hogy nem mehetek be egy kocsmába, egyik felügyelő tanár se engedné egyetlen roxmortsi kiránduláson se, meg ilyenek, de végül sikerül magamban tartani a dolgot, valószínűleg annak hála, hogy épp egy újabb darab muffint rágok és a lenyelése előtt kellemetlen eredménnyel járna megszólalni, utána meg már tovább beszél a leendő Pán Péter. Dorina varánuszát látva azért kicsúszik a számon egy "Hű!". Őszintén szólva mázli, hogy az én kisállatkám nem vett fel ilyen fura alakot még. Pici gyík volt már, de az legalább cuki. Na persze azóta még nem sikerült senki másnak elmondanom a titkot, amit Eddie már tud, hogy egyik reggel egyszerűen csak ott volt a pici apróság, akkor még egér formájában, de jelenleg mint törpehörcsög dugja ki az orrát a rajtam lévő blúz felső zsebéből, ahová gyorsan vissza is nyomom. - Az tök jó lenne köszi! - vetek Alisonra egy hálás mosolyt, bár csak utána kezdenek el pörögni a fogaskerekek, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megoldható lesz, ha a nyarat Rómában töltöm ugye végig. Bár őszintén szólva nem is tudom mennyire tudnék megnézni egy filmet olaszul. Valamelyest már azért megy a nyelv, de még koránt sem olyan szinten, hogy ne kelljen túl sokat koncentrálnom és tényleg mindent értsek. A számat is azért megpróbálom megtörölni, amikor Rocco jelez, és persze a tündérporos megjegyzésre már csillog is a szemem. - Lesz majd tündérpor ugye? És fogok tudni repülni? - szakad ki belőlem Jadenek célozva még néhány kérdés miután Rocco befejezte a bemutatkozást. Vagyis hár úgy 90%-ban utána, talán csak az utolsó néhány szavába sikerül belevágni a túlzott lelkesedésnek hála, hogy aztán megkapjuk a csapatfelosztást. Meg is fogom hát a szövegkönyvet, a hónom alá csapom, és enyhén szólva is fülsértő hangon kezdem el vonszolni a székemet Alison irányába. - Kicsit ijesztő az a lány, nem? - súgom oda, Morticia felé pillantva, amikor már sikerül megállnom mellette és újra leülnöm a székemre. - Tudod, a mozi jó lenne, de én Rómában töltöm általában a nyarakat, úgyhogy lehet nehéz lesz megoldani, de nagyon örülnék! - kezdek elfecsegni, és már nyitnám a számat egy újabb kérdésre, miszerint ő tényleg Abigaillel jött, aki annyira szépen énekel? De eddig már nem jutok el, mert nyílik az ajtó, én pedig finoman szólva is nagyokat pislogok, amikor az a lány anyának szólítja Jadet. Kapkodom párszor ide-oda a fejemet, de ha Alison átveszi a csomagot, akkor már el is illan a fejemből ez a hirtelen jött logikai gubanc és a csomagra figyelek. - Jaj mit kaptál? Lehet, hogy süti? Apa nekem minden hónapban küld egy kis extra nasit! Te is szoktál kapni? - gyakorlatilag szugerálom közben a csomagot, annak ellenére, hogy igazából totál semmi közöm az egészhez és ha egy fokkal több illem szorult volna belém, akkor bizony nem akarnám megnézni más csomagját, hiszen bármiféle kínos, vagy kellemetlen tartalma is lehet. Na, de már miért is lenne?
Lehet, hogy van közöttük kételkedő, hogy ők még nem látják, hogy milyen lehetőségeket rejt a csillogásra ez az előadás. Nem azért, mert egyenes út innen az Operettbe, nem kell mindenkinek zenésznek, színésznek lennie, de annyi mindenben segíthet részt venni közösségi programokban, hogy még a gondolatába is belesajdul a fejem. Imádom a zenét, egész életemben imádtam, átsegített mindenen és annyi érzelmet lehet vele közölni, mint semmilyen más művészettel. Én legalább is ebben hiszek, nem véletlenül foglalkozom a gyerekekkel és azzal, hogy a zene irányába mozdítsam az iskolát, ne csak a többszáz éves megszokott, kissé karót nyelt és ódivatú kórus harsogjon Roxfort falai között. Soha eszembe se jutna megszűntetni, erról szó sincs, csak több lehetőséget akarok, drámaszakkör, gospel, musical előadások, táncmágia, teljesen mindegy, csak a zenével és mozgással fejezzék ki magukat a fiatalok és közben észrevétlenül fejlődjenek az élet minden területén. - Jade, vagy a Miss Wilson tökéletes, Alba. - mondom gyorsan, bátorítva a kislányt. Ő a legfiatalabb a kis csapatban, így kell a gyermeki magabiztosság, nem szabad, hogy megijedjen attól, hogy az egyik legfontosabb szerepet kapta meg. Végighallgatom a bemutatkozásokat, ez inkább egymásnak szól és nem nekem, hiszen én mindenkit ismerek és gyűjtögettem róluk információt a válogatáson. Mondjuk amikor Guido kocsmát emleget bemutatkozáson, miközben a terem fele alig, vagy egyáltalán nem súrolja a varázsló felnőttkort, nem hogy a muglit, akkor egy kicsit elpislogok, de a döbbenettől inkább a nevetést kell visszatartanom. Megpróbálok nem reagálni, mintha mi se történt volna, ha úgy csinálok, mintha valami tiltott dologról beszélne, akkor a fiatalságot csak még jobban érdekelné. Ha legalább Három Seprűt mondott volna... de nem, valami nóném ki tudja milyen kocsma. Jórészt mosolyogva biccentek mindenkinek, ám amikor Alisonnak azonnal kérdése van, vidáman felkuncogok. - Szigorú iparos munka? Velem? - kérdezek vissza, aztán jelentőségteljesen rámutatok a székeken hagyott, valószínűleg már sokaknál kézben tartott forgatókönyvekre - hacsak nem csücsültek egyenesen rá. Kiderül belőle, hogy lényegében minden második szám saját lesz, csak a témája van leírva, de meg van a lehetőség, hogy maguknak írják meg a szöveget és együtt zenésítsük meg őket. Ha elkezdik végiglapozni, akkor mindenki szembetalálkozhat egy hozzáírással is, egy duettel az indián törzsfőnök lányával (Abigaillel) és az egyik emberével (Adammel), ami nyilvánvalóan azért lett belefűzve, hogy nekik is több szerepük legyen 2-3 mondatnál. Megállapodik a tekintetem Morticián, a legkevésbé lelkes újonccal, de nem csak Rocco-t vonzottam ide egy megállapodással, hanem a nem-éppen-lelkes goth kisasszony se véletlenül keveredett ide. Odasétálok Morticia a széke mögé és a támlájára teszem a kezemet, ezzel lényegében rajta tartva a szemeket. - Az eredeti Pán Péter Musical csak afféle iránymutató lesz, de mi valami sokkal jobbat fogunk színpadra vinni. Megjelöltem a betétdalokat, amiket lecserélnénk, mindenkinek lehetősége lesz ötletelni, hogy milyen zenét, milyen szöveget szeretne a helyére és ha sikerül a Zenetábort összehozni, akkor már ott elkezdhetjük a gyakorlást. A táncra is, az énekre is. - mosolygok itt Alisonra és Albára, akik azonnal lecsaptak a lehetőségre. Igazából a tábor tényleg inkább azoknak szól, akik még soha nem léptek fel, nem tanultak táncot, éneket ilyen szinten, szóval Rocconak például nem is feltétlenül kell megjelennie, ő már mondhatni profi a fiatalabbak között. - A Loch Lomond művésztelepben gondolkoztam, a szezonjuknak augusztus közepén lenne vége és lefoglalnám az iskolánk számára a rákövetkezendő hetet. Jajj, de előre szaladtam! Most csak lapozzátok át először a forgatókönyvet és rendeződjetek kisebb két-hármas csoportokba ötletelni dalokat... Mondjuk, Wendy, Pán, Csingiling egy hármas, Hook, Anne Bonny (a Kalózlány, Morticia) és... Mrs. Darling. - mutatok rájuk, miközben az ajtó nyikorog egyet, habár már mindenki megérkezett, akit vártunk. Egy nagyra nyílt kerek szempár néz be, szőke hajjal, mintha félne belépni ekkora tömegbe és megzavarni minket, aztán koppint az ajtóra néhányat, engedélykérés gyanánt. - Jade?... Anya? A tanáriban hagytak egy csomagot Alison Fawley névre. - mondja csendesen, de már egy cseppet sem dadogva, annak már vége, azonnal keresve a gyerekseregben Alison tekintetét a nagyobbacska dobozzal a kezében.
// Határidő: február 3., éjfél Következő mesélői hozzászólás: február 4., szombat (reggel fogok írni, utána dolgozom) //
Annak ellenére, hogy mennyi kedvem ehhez az egészhez, azt elismerem, hogy a tanár jófej, nem csodálom, hogy van igény erre a musical dologra a többiek részéről. Ha nem lennék olyan, amilyen, még lehet nekem is több kedvem lenne hozzá, de majd úgyis elválik milyen lesz. A VMS alatt azért kaptam már ízelítőt a csapatmunkából és a végére nem is ment olyan rosszul, bár tény, hogy beilleszkedni oda sem tudtam, úgyhogy nincsenek illúzióim, ez itt sem fog menni. De azért majd igyekszem erőt venni magamon, mert tartok tőle, hogy ha nem csinálom meg rendesen, amit a dokival megbeszéltünk, akkor még valami ennél is borzalmasabb dolgot talál ki nekem, és ismerem már pár éve, mindig van lejjebb. Természetesen látom én, hogy máris néznek, a lelkesebbje tuti, hogy tart tőle, hogy elrontom nekik az egészet. De ha eddig nem is figyeltek volna rám, most már tuti a figyelem középpontjába kerülök azzal, hogy Jade mögöttem áll meg, és onnan folytatja a beszédet, így kénytelenek errefelé nézni. Amíg fölöttem áll, addig zavaromban a körmeimet nézegetem, igazán újrafesthettem volna a lepattogzott körömlakkot, de egész eddig nem is vettem észre. A zenetábor engem nem izgat, arról egyelőre nem volt szó, remélem nem is lesz. Majd külön megkérdezem, hogy mi ezzel a helyzet. A csapatfelosztásnál végre elkezdett érdekelni, hogy ki kicsoda és mit játszik, mert végre nem egyhelyben kell feszengeni, hanem emiatt meg kell keresni, hogy hova tartozunk, és van egy kis mozgás. Természetesen így is meghallom, amit a kiscsaj mond, vámpír vagyok, és hát arra különösen érzékem van, hogy felfigyeljek rá, ha rólam beszélnek. - Az a lány hallja ám - szegezem rá és a mellette ülőre a tekintetemet. Csak magamban teszem hozzá, hogy megtaníthatták volna nekik a szüleik, hogy viselkedjenek, de már nem is érdekel a dolog annyira, mert eszembe jut, hogy a kisebb az, aki sokat fecsegett eddig is, és nem vagyok rá kíváncsi. Megvárom, hogy a kis csapat másik két tagja jöjjön ide, mert nekem teljesen jó itt hátul, nem akarok bemenni a többiek közé. Rocco kérdésére csak megvonom a vállam - Aha, minden oké. - Persze hallatszik a hangomon, hogy ezt magam sem hiszem el, de egyelőre nem akarok róla beszélni, majd talán később, ha már kiderült, hogy tudunk-e egyáltalán együtt dolgozni. - Nekem bármi jó, csak ne legyen benne csillámpor - utalok arra, amit korábban mondott a kiscsaj. - Nem értek a musicalekhez, ennek a sztoriját se ismerem, szóval legyen csak, amit akartok. - Válaszolok mindkettőjüknek, de aztán az jut eszembe, hogy ez talán túlságosan olyan hatást kelthet, mintha leszarnám az egészet, ami amúgy önmagában így is van, de nekem is érdekem, hogy össze legyen rakva a darab, annál előbb vége az egésznek, úgyhogy még gyorsan hozzáteszem. - De az elrablás az jól hangzik.
A hozzászólást Morticia Maganti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2023-02-07, 09:25-kor.
Alexal együtt érkezek. Kinyitom az ajtót neki, de mikor belépünk azért addigra úgy teszek mintha tudnék viselkedni és csak sokatmondóan egy játékos vigyorral nézek utána ahogy kis túlzással elviharzik leülni. Modorálom magamat, hiszen megkért rá, hogy legyek tekintettel a húgára.. Csak jól nevelten elfoglalom a helyemet a Hook feliratú széken, magamhoz véve a forgatókönyvet. Egyenlőre csak körbe pásztázom a többieket és az érkezőket. Elég szép társaság gyűlt össze. De maga a darab is meglehetősen sok szereplőt tudhat a magáénak. Általánosságban nem keltem a legnagyobb bizalmat, sőt a kicsiknek leginkább ijesztő vagyok, amire a termetem csak ráerősít.. de azt hiszem Hook szerepében ez még jól is fog jönni. Nem mintha Hook a történetekben valóban annyira félelmetes lenne. Meg aztán.. Jade meg a történet átírásán is sok múlik majd most. A drága kisegítő tanárnénink a fején pörög szinte mint mindig. Amikor megtudtam, hogy Black Birds-ös volt azért azóta elég nagyot fordult a szememben. Az augusztusi zenetábor egészen jó ötletnek tűnik. Kérdés a bandával hol fogunk tartani addigra. A szeptemberi próbákra azért egy pillanatra magam elé bámulok. Az a bizonyos vízválasztó szeptember.. Remélem Frankie-nek végül sikerült az utolsó vizsgáját kijavítania.. elég sokat gürizett érte. De most inkább mindennemű kétséget kiűzök a fejemből és egyszerűen csak hallgatom a többiek bemutatkozásait. Azért amikor Alison botlik, a keze után kapok, hogy ha sikerül elkapnom segítsek neki vissza szerezni az egyensúlyát, vagy ha nem sikerül akkor csak felsegítem. De amint újra stabil, avagy talpon van el is eresztem. Egyetlen pillanatra érzem meg vele kapcsolatban azt, amit Alexnél már ismerek. Még egy vélaszármazék… Minden különösebb nélkül ülök vissza a helyemre, lazán, mint akiről lepergett az egész. Csak utólag tűnik fel az elemózsiás asztal, amikor már mindenki nassol körülöttem, de maradok inkább a seggemen és figyelek. Jade hadarására kell is. Alba maszatosan cukiskodik, akinek csak suttyomban próbálok jelezni, hogy törölje meg a száját. Nem mintha nem látná mindenki hogy a homlokáig cukormázas. Nekem is akad húgom, hiszen heten vagyunk mint a gonoszok, de el nem mosolyodom még ha amúgy egy csomó minden eszembe is jut... Az nem illene az eddig felépített összképemhez. De tény, jobb Csingilinget nem is találhattak volna! Guido-ra azért kíváncsi leszek Pán szerepében. Ő az örök jófiú. A karaktere meg.. nos Hook nemezise. Érdekes lesz. Akinek a bemutatkozásán hosszabb ideig elidőzök, az Dorina. De neki is csak a sárkányrezervátumos rész miatt. Megállom a késztetést, hogy össze nézzek Alexal. A heccelő vigyorra, meg a nekem címzett szavakra, csak nagyvonalúan széttárom a karjaimat. - Ugyan.. mindenki ismeri a történetet. Hook nem győzhet, ameddig van hit, bizalom és tündérpor. - villantok vissza egy hasonlóan kihívó vigyort, mintha a következő megmozdulásom az lehetne, hogy akkor ennek tudatában mindezeket el is lopom! De aztán csak újra körbe nézek nyugodtan. Én eleget szerepeltem, hogy ne legyek ideges, nem mintha amúgy jellemző lenne rám. - A nevem Rocco Vivanti. Griffendél, látványmágus szak. - sorolom egyszerűen minden sallang nélkül - A Cherry Bomb frontembere vagyok. És Jade-el volt egy vicces megállapodásunk. - pillantok itt a tancinénire jókedvűen, aztán vissza körbe a többiekre. - Úgyhogy várom már a közös munkát. - és részemről ezzel mindent el is mondtam amit el akartam mondani. Így csak várom a továbbiakat.
Látszik, hogy mennyire hangulatember vagyok, mert elsőre valóban üvölteni támadt volna kedvem. Nem azért dolgoztam, hogy helyzetbe hozzak másokat! Abbie-nek igaza van, elsőre el sem akartam jönni, hiszen ez durván visszalépés, de láss csodát, egykori menedzserem valahonnan megtudta, hogy mik vannak velem, és találkozót kért. Leültünk ebédelni még tegnap, ahol felnyitotta a szememet, hogy attól még az én fényem nem lesz kisebb, hogy most Jade másoknak is lehetőséget ad. Sőt, vélhetően azért is vont be megint, hogy legyenek húzónevek. Ha ez egy film lenne, akkor nyilván velünk adná el ezt az egészet. Úgyhogy igyekeztem lenyugodni, s olyan oldalát nézni ennek az egésznek, hogy most már legalább nem kell visszafognunk magunkat, csak mert mi vagyunk a főszereplők. És hát a csók, az valóban egyszeri, megismételhetetlen volt, de miért is ne lehetne folytatása? Úgyhogy némiképpen lelkileg feltöltődve érkezem, mondhatni visszanyertem korábbi magabiztosságomat, lévén nem célom megfúrni az új társulatot, hiszen az az én megítélésemre is hatással lenne. Nem mondom, hogy nagyon támogató tudok lenni, de talán most fordul a kocka, s nekem kell lenyugtatnom Abbie-t. – Sz’asztok. – Lépek be, hagyva, hogy egy pár pillanatra én legyen a középpontban, hogy aztán amikor odaérek a lány mögé, akkor feljogosítva magamat erre is, belecsókolok a nyakába, innentől szabad a vásár. Ha most a második sor, vagy a külső kör, hát ez van, elegánsan is tudni kell veszíteni. Vagy ha a Guido gyerek botladozik, akkor hátha az felnyitja Jade szemét, hogy bevált recepten ne változtass. Mindenesetre én most nem eszek muffint, csak várom Abbie reakcióját, lévén nekünk nem kell annyira figyelni, mint a főbb szereplőknek. – És hogy vagy? Miattam ne aggódj, túlélem. – Súgom neki oda, ha még nem vágott képen a köszöntő miatt, de szeretném kihangsúlyozni, hogy felnőtt ember vagyok, nem egy dacos kisgyerek, akinek elvették a játékát. Vagy ha igen, akkor legyen Abbie az új játékszer!
Kicsit furcsán ért véget a tegnap este, de most el kell vonatkoztatnom, és ha úgy vesszük, a munkára koncentrálnom. A munka ebben az esetben a musical, aminek ha lehet azt mondani, hogy van női főszereplője, akkor az én vagyok. Van egy aranyos, lányos énekhangom, de talán soha nem jött ki ennyire, mint az utóbbi hetekben, amikor Jade felfigyelt rám, és élnem kell a gyanuperrel, hogy már az éledő véla vér okozta tulajdonság ez, de most hagyjuk is. A gyűrű ott az ujjamon, remélhetőleg senki nem fog belémkattanni, mert nem akarok meglepetéseket! Azt azért sajnálom, hogy most így pont az én kis barátném elől veszem el a fényt, s nagyon remélem, hogy ez nem áll közénk! Vele együtt érkezem, hogy hamarosan én is helyet foglaljak. Rengeteg gondolat kavarog bennem, hogy aztán szórakozttan bólintsak Abbie-nek, mielőtt le is ülnék, vissza is ölelem, de utána sikerül átesnem Guido lábán, hát ez most nem az én napom. Még szerencse, hogy az eséseket gyakoroltam, mert nem ütöm meg magamat, tenyérrel tompítok. Felpattanok, leporolva a ruhát, noha itt a zeneteremben nem gondolom, hogy féltenünk kéne magunkat. Az összeolvasáshoz egyébként sem csiniben kellett jönni, úgyhogy egy térdig érő farmerszoknya, és egy ujjatlan póló bőven elég. Na jó, azért vagyok annyira divatmaca, hogy ezek is a márkásabb külsőt sugallják. Nem várom, hogy Guido bocsánatot kérjen, én nem figyeltem a lábára. Inkább gyorsan helyet foglalok Abbie mellett. – Köszi! – Vetek oldalra egy sajnálkozó vállvonást, ha kéri, simán visszaadom a szerepet, noha tudom, hogy ennél büszkébb. Különben is a majdnem pasiját várja, nem velem akar diskurálni. Jade kezdi a bemutatkozást, neki bólogatok, és amikor Alba folytatja, hát ott majd’ megzabálom. Összeütöm a tenyeremet, hogy mennyire tetszik a kis hősnő, mosollyal is jutalmazom, bár nem vagyok biztos, hogy jól esne neki, ha kisgyerekként kezelném. Még akkor sem, ha az, de rá öntötték Csing szerepét! – Köszönjük Jade a felvezetést is, meg a kiválasztást is. – Körbeintek amolyan mindenkinek köszönést, bájos bazsalygással megspékelve. – Halihó, Alison vagyok, alkoholista, öt éve nem iszom. – Próbálkozom béna poénnal, de ezt csak azért, hogy a saját lámpalázamat oldjam, nem mintha lenne. – A zenetábor jól hangzik, szívesen jönnék, van még mit csiszolni a hangomon, a darabos mozgásomon meg pláne. Ha apukád nem visz el, én megnézem veled! – Felelem Albát is visszavonva a beszélgetésbe. Vetek egy pillantást a főszereplőként bemutatkozó fiúra. A folyosókon már láttam, de semmi közvetlen kontakt nem volt vele eddig. Biccentek, meglátjuk, hogy majd mit alakítunk. Dorinát is megnézem magamnak, ő korban, és stílusban is engem tükröz vissza, szerintem jóban leszünk. Aztán még eszembe is jut valami. – Jade, kérdés! Mennyire térünk el az eredetitől? Szigorú iparosmunka lesz, tartjuk a vonalat, vagy.. valami kreatív, egyedi feldolgozás lesz? – Jobbnak látom nem felállni, mert a végén még megint átesek valakin, hanem csak Alex-nek integetek, s tátogom, hogy nekem is hozz muffint!
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán édesanyámtól örökölhettem, hogy mindig szerettem a zenét. Kislányként tanultam meg zongorázni. Amikor pedig ide kerültem, és még szinte senkit sem ismertem, akkor Jade volt az egyik első lány akivel sikerült összebarátkoznom. Tulajdonképpen nem is sokat kellett keresgélni, mert a zene, a musicalek mindig is közel álltak hozzám, és úgy hiszem hozzá is. Különben nem készülne ennyire lelkesen minden évben az előadásokra. Ráadásul ebbe szinte rögtön engem is sikerült bevonnia, és magával ragadnia. Így nem is volt túl nagy kérdés, hogy idén is jelentkezem a darabba. Mrs. Darling szerepe pedig tökéletesen passzol is rám. Legalábbis amióta az öcséim, és a húgom is velem élnek rám hárul az anyuka szerep. Így lassan tényleg beleérzem magam a szerepbe. Vagyis a testvéreim miatt muszáj vagyok belejönni. Ami lássuk be nem könnyű. Dolgozni, tanulni az egyetemen, és még gyereket is nevelni. Nem is egyet. Csoda, ha néha úgy érzem szétszakadok? Netán ha három lenne belőlem is kevés volna. Pedig az idősebb öcsém Darren igyekszik sokat segíteni a két kicsi körül. Nélküle azt hiszem már feladtam volna. Vagy Jade tanácsai, és a beszélgetéseink nélkül. Mert hát ki máshoz is fordulhatnék gyereknevelési kérdésekben? Visszatérve a jelenbe, az egyetlen újdonság, hogy a két öcsém is szerepet kapott a darabban. Nem tudom, hogyan fognak szerepelni, de egyenlőre elég lelkesnek tűnnek. Ki tudja, talán ők is örököltek valami művészi vénát anyámtól? Minden esetre az eddigi bemutatkozásokat figyelmesen, mosolyogva hallgatom végig. Alba még egy biztató kis mosolyt is kap. Amikor pedig rám kerül a sor, akkor szintén mosolyogva állok fel, és kicsit integetek úgy mindenkinek. - Sziasztok! Én Dorina Postolache vagyok. Imádom a zenét, főként zongorázni szeretek. Én is Hugrabugos vagyok, és bestiamester szakos, ami talán nem is olyan meglepő, ha az ember lánya egy sárkányrezervátumból szökött egész idáig. - súgom meg ez utóbbit olyan hangon, mintha valami szörnyen nagy titokba avatnám be a jelenlévőket. A hangom mégis Jade-hez hasonló vidámságot, és lelkesedést tükröz. - Ők ott az öcséim, és ő pedig itt Sly, a familiárisom. Ő egy smaragd varánusz, és ő fogja alakítani a ketyegő krokit, de nem kell aggódnotok, nagyon barátságos. Kivéve a gonosz Hook kapitánnyal. - mutatom be előbb a testvéreim, majd az óriásgyík felem. Az utolsó mondatnál pedig még Rocco kap egy vidám heccelő vigyort mielőtt ismét helyet foglalnék. ----- Idő közben pedig Eddie is befut valamikor némi késéssel. Igaz, esetében talán még életében nem fordult elő, hogy bárhova időben odaért volna. Ámbár számára most a motivációs erőt Alba jelenléte alkotja, aki olyan lelkesen mesélt neki a darabról, hogy végül a játék kedvéért, és persze azért, hogy Albát lenyűgözze, a fiatal griffendélesnek is sikerült megpályáznia egy mellék szerepet. Azaz kettőt. Mivel ő lesz az ikrek. Amit már nagyon vár is. Ám most előbb mégis csak a muffinokat támadja meg elsőként majd foglal helyet valahol kicsit hátrébb. De ha esetleg Alba felé nézne valamikor akkor muffinos maszatos kézzel ugyan, de lelkesen vigyorogva integet neki.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Tudom-tudom másnak is lehetőséget kell adni, de attól még nem vagyok maradéktalanul boldog. Tök ciki az előző nagy siker után most mellékszerepre jönni. Ha jól tudom Adam nem is akart jönni és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy végül vállal-e szerepet az elveszett fiúk, vagy netán a kalózok között. Még azt hiszem néhány napja se volt benne teljesen biztos, pedig gondolom Jadenek muszáj megmondania legkésőbb ma a végső döntést. Azért tuti, hogy nézegetni fogom az ajtót, hogy végülis eljön-e majd, főleg, mert a Hercules alatt nem akartam azzal elvonni senki figyelmét, hogy összejövünk, azóta viszont eltelt pár hónap és hát... őszintén szóval gözöm sincs mi van! Én kaptam pár ajánlatot egy-egy nyári koncetre, Adam pedig a jól sejtem akkor szintén kapott néhány megkeresést, mert egyáltalán nem volt időnk találkozni, pedig az a csók... Még mindig libabőrös leszek, ha csak rá gondolok. Biztosan az év végi hajtás és tanulás is közrejátszott, tényleg nem tudom, vagy nekem kellene lépni és elhívni randizni? Hiszen néhány nap és mindenki hazautazik, én pedig gőzöm sincs, hogy merre leszek majd a nyáron, mert bár engem nem igazán érdekelnek az ereklyék, azér mégsem tudom magamat teljesen kihúzni az ilyen jellegű családi programok alól. - Ügyes leszel, tényleg! - pillantok a mellettem álló Alisonra, akivel együtt érkeztem, hiszen ő főszerepet kapott! Nem tagadom, volt bennem egy kiadós adag féltékenység először, de az is igaz, hogy ez a mese nem épp az én bőrszínemnek lett kitalálva. Az is elég nagy dolog, hogy Jade bevállalta, hogy Megarát én játsszam el, pedig külsőre cseppet sem hasonlítok rá. Szóval valójában nem is gondoltam, hogy túl nagy lehetőségeket kapok majd itt egy hófehér családban, de attól még nem esik kevésbé rosszul. Ettől még támogatom Alisont és akkor köszönök el tőle egy mindent bele öleléssel, ha megkeresi a helyét, mert hogy én majd csak második körös leszek a magam mellékszerepével. Azért persze megpróbáltam finoman megpedzegetni Jadenek, hogy igazán jónéven vennék legalább egy rövid szólót, még ha csak a törzsfőnök lánya vagyok is és az nem pont a legjelentősebb szerep. Attól még megcsillogtathatom a tudásomat és a hangomat, csak kevesebbszer és rövidebb ideig. Elkapok hát egy szendcset, hogy addig is elfoglaljam magamat és magamhoz veszem a szövegkönyvemet, hogy leüljek az oldalró székekre és onnan lessem az ajtót, vajon Adam jönni fog-e? És, ha nem jön, akkor mi van? Írjak neki? Keressem meg? A fenébe is, azt hittem, hogy ha ennyire meg van köztünk a kémia, amire mindig is vágytam, akkor sokkal egyszerűbb lesz, de szó sincs róla, így is épp elég bonyolult minden.
Fogalmam sincs, mi hajtott egészen odáig, hogy most itt lehessek. Kíváncsiság? Talán. Mindig is szerettem magam új dolgokban kipróbálni, ez a meghallgatás pedig eléggé felkeltette a figyelmemet. Nem származom színészi családból, nincs senki sem az ismeretségi körömben, aki ilyen vagy ehhez hasonló álmokkal rendelkezne, szóval nem is reméltem, hogy sikerem lesz. Egész egyszerűen csak jó mókának gondoltam és - mint később volt alkalmam beismerni magamban - az is. Ahogy ott álltam és játszottam a meghallgatáson... Komolyan nem hittem volna, hogy valaha is képes leszek magam beleélni valami ilyesmibe. Azt hittem, miután elköszöntek tőlem, hogy ennek már nem lesz folytatása, erre meg főszerepet kaptam! Pán Péter! Nem állítom, hogy most rögtön színészi ambícióim akadtak és belépek az iskolai színjátszó körbe, de ha már van hozzá tehetségem, akkor egyszer az életben miért ne? Kipróbálom magam és ennyi. Ráadásul, Jade nagyon szimpatikus ezzel az állandó pörgős stílusával, szóval sajnálnám cserben hagyni. Nyilván találna mást is a szerepre, de semmi okom sincs visszamondani. Rám fér már egy kis pihenés a sok hajtás mellett. Óramű pontossággal érkezem a megadott helyszínre, ujjaim között a szövegemet szorongatva, miközben enyhén szólva is elfog a lámpaláz. Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok! A felolvasás előtti izgalmamat megpróbálom tehát azzal oldani, hogy körülnézek a teremben, hogy elterelhessem a figyelmemet és szinte rögtön meg is pillantom Albát, aki éppen muffint majszolgat nagy lelkesen. Intek neki egy aprót, majd én is helyet foglalok, miközben a többiek is szépen lassan befutnak. Várakozás közben azért át-átfutom a szövegemet, hiszen szeretem magamból a maximumot kihozni és eléggé kínosan érezném magam, ha már most felsülnék vele. - Öhm... - eresztem le a szövegemet az ölembe, amikor a bemutatkozás hozzám ér, majd megköszörülöm a torkom. Szinte azonnal eszembe jut az a cikk, amit a Herkulesről közöltek, majd a tekintetem akaratlanul is a darabban játszó két főszereplőre siklik. Remélem, nem haragszanak, amiért most én kerültem a helyükre, ahogy abban is reménykedem, hogy képes leszek hozni azt a szintet, amit legutóbb ők. Nem szeretném, ha miattam húznák le az iskolai színjátszó kört. - Üdv! - emelem fel végül egy apró mosollyal a jobbomat amolyan köszönésképpen, majd ejtem vissza a helyére, végül folytatom: - A nevem Guido Rossi, nyolcadikos vagyok, gyógyító-szakon és a hollóhátat gyarapítom jelenlétemmel - koppintom le Alba kezdését. - Aki gyakran jár Roxmortsba, már találkozhatott velem Duncan kocsmájában. Ha van egy kis szabadidőm, ott pultoskodom - teszem még hozzá. - Mindezek mellett tervezem, hogy nyáron a Szent Mungóba megyek gyakorlatra, de ez jelenleg még függőben van - fejezem be végül, hiszen mindent elmondtam, amit nagyjából tudniuk kell rólam. Ebből azért bárki levághatja, hogy közöm nincs a színészkedéshez, ennek ellenére most mégis köztük ülök. A bemutatkozások közben kinyílik az egyik ajtó, majd Alex is befut, végül lehuppan az egyik székre, lehetőleg közel valakihez, akivel szóba tud majd elegyedni és - Albához hasonlóan - a muffinokat prédálja nagy lelkesen. A húga mondataira azért odafigyel, de egyébként - rá olyannyira nem jellemző módon - süteményevés közben a szövegébe temetkezik, hacsak szóval nem tartják. Látszik rajta, hogy még úgy is komolyan veszi, hogy csak egy mellékszerepet kapott és apait-anyait bele fog adni.
Elég korán érkezem, így jó eséllyel elsők között toppanok be a zeneterembe. Sose voltam még itt, úgyhogy egyébként is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet. Már az előző musicalt is láttam és bár az énekhangomon van még mit csiszolni, de a ruhákért oda vagyok! Egyébként is imádom a jelmezeket és ebben a darabban lássuk be Csingiling e téren a legmenőbb, úgyhogy oda meg vissza voltam, amikor megkaptam a lehetőséget. Természetesen elújságoltam egyből mindenkinek, a barátaimnak, szobatársaknak, Danynek és Robynak, meg persze Eddienek is. Egy kicsit félek attól, hogyan fogok szöveget tanulni, mert a tanulás nem tartozik a legfőbb erősségeim közé, de azért most jóval több a motiváció, mint egy sima tanóra esetén. - Helóka! - intek egyet a sok jó eséllyel tök ismeretlen arcnak, főleg mert kb. mindenki idősebb nálam és gyorsan magamhoz is ragadok két muffint, hogy aztán körülnézzek és végül megleljem a nevemet, vagyis a szerepem nevét az egyik széken úgyhogy oda le is dobom magamat valószínűleg elsőként. Onnantól már az első muffinom mögül figyelem, hogy kik jönnek még. Lehet, hogy necces, hogy nem ismerek senkit, mert az ismerőseim közül senki se mondta, hogy jelentkezne és biztosan lesznek olyanok majd, akik ismerik egymást, de felszívtam magamat és végülis nem vagyok egy félős kislány, hogy ne tudjak mit kezdeni a helyzettel. Szépen csordogálnak a többiek is, én időnként köszönök az érkezőknek és majszolgatom a második muffinomat lassan már, közben megnézegetve a szövegkönyvet, hogy vajon mennyi lesz majd, amit meg kell tanulni nekem személy szerint. Remélem, hogy tényleg menni fog! És azt is, hogy nyáron majd Alex nem fog e miatt kinevetni, hogy kigúnyolni, ha otthon kezdek el éneket gyakorolni. - Én Alba Maroni vagyok, Miss... Ms... Wilson. - akadok el már az elején, mert hirtelen nem is tudom, hogyan kell szólítani a tanárnőt. Vannak, akik korban ránézésre azért közelebb állnak hozzá, de ha jól tudom, akkor vannak gyerekei is, akik idősebbek nálam, szóval gondolom azért akkor már nem annyira fiatal, csak annak néz ki, sőt azt sem tudom van-e férje. Jesszus! Megejtek azért egy zavart mosolyt és gyorsan megtörlöm a számat, remélve, hogy nem maradt nagyon maszatos a muffintól (de). - Hugrabugos vagyok és most még másodikos. Nagyon szeretem a Pán Pétert. Tudtátok, hogy idén jön ki egy új Pán Péter film? Remélem az apukám elvisz majd rá a moziba. - kezdek bele, bár leesik azért lassan, hogy ki tudja, hogy itt hányan vannak mugli származásúak, mint én, és ők lehet, hogy nem szoktak moziba járni. - Öhm... nem tudom mennyire énekelek ügyesen, de remélem, hogy tudok benne fejlődni. Örülnék egy zenetábornak, ha az apukám elenged majd rá, de szerintem elfog. - mosolyodom el mostmár egészen huncutul csillogó szemekkel. Hát igen, ha valamit elakarok érni, azért az esetek nagyrészében sikerülni szokott.
Úgy futkározok, mint valami mérgezett egér, lelkes búgócsigaként készítek elő mindent. Már benne van a lábamban a bugi, hiszen az ikrek szülinapja holnap van, már vagy egy hete minden nap glitterben és tortamázakban úszom, viszont ez a mai pezsgés kivételesen nem nekik szól - hanem a Társulat új darabjának! Habár nem mindenki ismer igazán, van, aki csak azért jelentkezik, hogy érvényesülhessen, a zene szeretete miatt, vagy mondjuk imponálni egy kiszemeltnek, aki nem kapart le magáról egy csacsogós pillanatomban tudhatja, hogy miért is lett ennyi változtatás a szereplőgárda dinamikájában. Mindenkinek esélyt akarok adni a csillogásra, és bár nagyon nagy szeretettel vártam vissza mindenkit karácsonyról, és sokan meg is jelentek, jócskán megkevergettem az új szereposztást. A Zeneterem jelenleg tényleg úgy néz ki, mint egy felolvasásra váró helyiség, egyik falon hosszú asztal kávéval, teával, hideg üdítőkkel és nasikkal, muffinokkal - némelyiket én hordtam be, mert ipari mennyiséget próbasütöttem a gyerekeimnek -, a másik falon székek, középen pedig egy körbe rendezett széksor, minden szék támlán karakternévvel és az ülésén egy kiemelővel végigfutott forgatókönyv, mindenkinek a saját sora, saját cselekvése kiemelve. - Mindjárt kezdünk, ha mindenki leült mi lenne, ha még felolvasás előtt gyorsan bemutatkoznánk? - csillan fel a szemem, ahogy körbefuttatom a menet közben érkezettekhez. Jelenleg azoknak van a körben a neve, akikkel először átfutunk a szövegükön, mindenki másnak pedig ott van a falhoz rendezett széksor és a süteményekben is garázdálkodhatnak, amíg hallgatják az első adagot. Muszáj volt két turnusra szednem a csapatot, hiszen vagy húsz diák fog szerepelni a színpadon, jó sok szereplő van a darabbak, a Darlingok, Elveszett fiúk, indiánok, kalózok, sellők! - Kezdem én, bár már találkoztunk a meghallgatáson. Jade Wilson vagyok, mester-látványmágus, kisegítő-tanár és unalmas perceimben még részben tanár-szakos diák is, én fogom rendezni a darabot és segíteni nektek tündökölni, habár van már egy forgatókönyv előttetek egy egész nyár van változtatásokra, hiszen szeptembertől lesz igazán időnk próbálni - habár augusztus utolsó hetén ha ráérnétek nagyon szívesen tartanék egy kis zenetábort és nyitott vagyok az ötletekre, de most már szerepeket ne csereberéljünk, és nagyon-nagyon örülök, hogy ilyen sokan gyűltünk össze, szuperül fogunk szórakozni és biztosan láttátok vagy olvastátok milyen jól sikerült a Hercules és... - szalad el a gondolatom fonala, és hadarok csapongva, de ezen a ponton rájövök, hogy ez már jóval több volt, mint amennyi információra tényleg szükségük lett volna. Szórakozottan felnevezet, aztán felveszem a szemkontaktust az első bátor jelentkezővel. - Igérem ahogy megnyugszom, több értelmet nyernek a hadoválásaim. Ó, és a tiétek lehet rövidebb!
// Első körben még egy kis bemutatkozás a karaktereknek, amíg mindenki befut, aztán cserélek mesélőre vélhetően már a következő hozzászólásban, talán eggyel később. Mindenki azzal jelenjen meg, akivel véglegesen jelentkezett DE nyugodtan tekintsetek ki a háttérben az egyéb karaktereitekre, ha mondjuk belesnének nézőnek a fal melletti székeken ücsörögve.
Határidő: január 25., éjfél Következő mesélői hozzászólás: január 26., csütörtök //
Abba bele sem gondoltam, hogy olyan szinten lehetnek aggályai, hogy a rajongói elpárolognának. Én mindig a tánc és sport teljesítményem kapcsán vártam el, hogy a bírók elismerjenek, gőgös módon mindenki mást lenéztem, de talán abban van ráció, hogy ha megmarad az izzás köztünk a beteljesületlen vágyak miatt, az jó értelemben lendíthet a játékunkon. Az más kérdés, hogy a csók után már jóval nehezebb visszafognom magamat, hiszen Abbie-vel amolyan se veled se nélküled kerülgetés van köztünk, amit olykor egy durva csókkal kéne rövidre zárni, így viszont… Nem félünk attól, hogy ez a fura vonzalom netán utálatba csap át? Valahol azt hittem, hogy Austin után igenis vágyik arra, hogy valaki nőként kezelje, de a hírnév most mégiscsak előrébb van azon a bizonyos listán. És ez zavar engem? Legfeljebb kicsit, hiszen így nem hagyja magát csak úgy leteperni, van ebben az egészben valami plusz izgalmi faktor, ezért is megyek bele a játékba, de erőteljesen kihangsúlyozva, hogy neki kell tűrtőztetnie magát. – Naugye! Úgyhogy csak türelem! – Aj.. milyen szép még a mosolya is, borzongató. Egyszerre tűnékeny, kislányos teremtés, s mellette mégis egy felnőtt nő veszett el benne, hiszen valójában rajtam látszik az, hogy valahogy majd le kell vezetnem ezt a hirtelen kirobbant vágyat, legyen szó akár egy zuhanyról, ahol az ember magát szeretheti. Ahogyan az ajka az arcomhoz ér, még oda is nyomom, hogy még jobban átéljem, ahogy pedig visszanéz rám a haját dobálva, látszik, hogy ha nem tűnik el pillanatokon belül, akkor az alku semmis. Bólintok csak, hogy menjen, én nem is őt követem, hanem a saját lakrészem felé veszem az irányt. Egy lánynak nyilván könnyebb az ilyesmin túllendülni, de azért tudom, hogy éjjel bizony rám fog gondolni!
A családunk minden tagja elég heves típus, ez talán a származásunk miatt is lehet, de legalább nagyjából tudjuk magunkról. Viszont pont e miatt hiába hiszi Adam, nagyon is nehéz volt az előbb a színpadon úgy tennem, mintha semmi se történt volna és az egész nem lett volna más, mint egy előadás. De nem volt más választásom, hiszen mégis csak furcsa lenne, ha elindulna egy szóbeszéd, meg aztán közismert tény, hogy ha egy hírességnek párja van, akkor a rajongók száma is csökkenhet, mert hát a plátói szerelmek könnyebben elszállnak. Jó én még nem vagyok híresség, de mi van, ha valaki pusztán a személyem miatt jön el az előadásra és ha megtudja, hogy van pasim, akkor mégse jön? Ciki lenne üres székeket látni... még ha talán kissé túl is gondolom a dolgot, és nem vagyok én annyira népszerű, mint amilyennek hiszem magamat. - Kösz, hogy megérted... - kezdek bele, de nem jutok sokáig a mondatban, mert már megint túlságosan közel jön, ami nagyon is hatással van rám, ahogyan ő azzal tisztában is van, de kicsit mégis olyan mintha ezzel a nagy fennhéjázással el is viccelné a dolgot, bár talán nem annak szánja. Az is lehet, hogy egyszerűen csak felszínre tör belőlem a nővérem magabiztos stílusa, ami azért bennem is jócskán meg van, ha nem is olyan mértékben, mint Tashában. - Oh hát persze, én nem tudok várni... - szélesedik ki a mosolyom az első legyőzőtt térdremegés után, hogy aztán bár még lopva körülnézzek, de aztán közelebb lépek és puszit nyomjak az arcára. - Előre megyek, te meg egy kis lemaradással, csak hogy kevésbé legyen feltűnő. - javasolom, hiszen azért a színpadon még úgyis bőven lesz lehetőségünk együtt lenni majd akármilyen formában, ahogyan a csók is benne van a darabban, és legalább már ezt is elpróbáltuk. Szóval gyorsan vetek végül egy hátraarcot, igyekszem csillapítani a szívverésemet, de az se lesz nagy gond, ha most úgy dönt, hogy tényleg zuhanyozni megy a próba helyett. Van azért jópár jelenet, ahol nincs benne Herkules. Jadnek maximum majd azt mondom, hogy nem volt teljesen jól és le kellett pihennie kicsit, de mi már egyébként is próbáltunk kicsit még a rendes próba időpont előtt.
Bizonyos szempontból értem a logikáját, hiszen a saját hozzáadott értékét nem akarja kukázni azzal, hogy elvonjuk egymás figyelmét. Másfelől viszont már annyira kiemelte, hogy az Austin mennyire értelmetlen választás volt, hogy azt hittem igenis vágyik arra, hogy valaki nőként kezelje. Elsőre nem gondoltam, hogy passzolhatunk, hiszen két ekkora egó csoda hogy elfér egy színpadon, viszont be kellett látnom, hogy megértjük egymást, ha tudjuk, hogy a másik is milyen törtető alkat. Abbie sem győzte kihangsúlyozni, hogy bár tetszik neki, ahogyan táncolok, vagy zenét szerzek, de a hangom inkább fejlesztendő vokál, semmint önálló szólamra alkalmas. Ezzel nincs is semmi baj, a lányok amúgy is szeretnek a középpontban lenni. Ahogyan a kezemet fogja, majd az arcomat simítja meg, bele is borzongok, nem szokásom csak úgy kiadni az érzelmeimet, de vele mégiscsak izzik a levegőt. Nem lát minket senki, ez a mi szerencsénk. – Igazad lehet, mintha te magad is adtad volna a jeleket, én pedig.. nem szoktam habozni. Mondtam már, te megérdemled, hogy valaki harcoljon érted. Ha várnunk kell, akkor.. – Tárom szét a kezemet, de közben mégiscsak közelebb lépek az aurájába, és egy olyan ponton érek hozzá, ami nem túl intim, egy külső szemlélő számára lehet akár véletlen is; a térdén simítok végig, ha csiklandós, akkor így járt. – Utána.. És hogy fogod addig kibírni? Látom én azokat a vágyakozó pillantásokat, mi lesz így veled.. nélkülem? – Azért van bennem egy nagy adag öntömjénezés, ám őszinte vagyok, s erőteljes, érezheti, hogy nem a levegőbe beszélek, vagy valami felszínes csábító vagyok, akinek a trófea kell. Ha mi ketten együtt leszünk, abba biztos, hogy beleremeg majd a föld, de mégis biztos talajt jelentünk egymásnak is. Évődő, bugyiáztató pillantásokkal méregetem, de nem lépek, néha elég csak a hangulat, a légkör. Le kéne zárni ezt a mait, nekem pedig rámfér egy jeges zuhany.
A dac szól belőlem, amikor olyan éles hangon kérdezem meg, hogy mi a baja, pedig ha kicsit jobban belegondolok egyből tudhatnám, hogy mirő van szó. Nem voltam vele valami kedves, ezzel tisztában vagyok és bár a csók csodás volt, de mégis az egészen eljátszottam, mintha nem lett volna az. Látom rajta, hogy kétségek gyötrik és nagyon zavarja a viselkedésem, amikor pedig hozzáér a vállamhoz csökken a bennem lévő feszültség és végül leengedem a két karomat. Még így is néhány pillanatig csak nézem az arcát és nem tudom, hogy pontosan mit is kellene mondanom. Mégis csak egy darab premierje előtt állunk és nem akarom azt sem, hogy mindent összezavarjon egy kapcsolat, vagy mi, pedig benne van a pakliban, hiszen elég nehéz jellemek vagyunk mindketten. Közben pedig eddig is erre az érzésre vágytam annyira, hiszen Austinnal még csak csók se csattant. Annyira lapot és unalmas álvalami volt közöttünk. Sóhajtok végül egyet, próbálom összeszedni a gondolataimat és a szavakat. Végül közelebb lépek és megfogom mindkét kezért, majd csepp hezitálás után az egyik kezemet inkább az arcára simítom rám, de láthatja rajtam, hogy akaratlanul is körbenézek, nem lát-e meg valaki. Azért lássuk be, hogy ő egy Hugrabugos, még ha egyébként helyes srác is, de az én családi hátteremmel és a baráti társaságommal azért ez... No meg mi van, ha pont most jön ki valaki a próbatermből? - Jól van... Tudod ez a csók... - beharapom a számat és egy pillanatra lesütöm a tekintetemet is, csak aztán nézek fel újra. - Valahogy mindig azt hiszem ezt szerettem volna, csak az időzítés. Mi van, ha ez megzavarja az előadást? Ha nem figyelünk eléggé miatta, vagy mások szúrják ki és akkor már nem hiteles a színjátszás, mert egyébként is együtt vagyunk. Vagy egyáltalán mi van akkor, ha ez csak a darabnak szól? Sok színészpár jön össze, aztán meg hamar szétmennek. - akadok el, mert érzem én, hogy eléggé csaponganak a gondolataim és nem biztos, hogy sikerül azt elmondani, amit akarok, főleg mert még azt se tudom pontosan, hogy mit akarok - Ami biztos, hogy kedvellek... Ha mondjuk utána próbálnánk meg? Ha lement az előadás, mondjuk találkozhatnánk Roxmortsban egyik hétvégén, vagy ilyesmi. - vetem fel aztán, egy afféle igen is meg nem is válasszal. Nem akarom én megbántani, de meg kell értenie, hogy elég bonyolult ez most és hogy nekem nagyon fontos ez az előadás. Nem akarom, hogy bármi is elrontsa. Egyszerűen nem lehet.
Egyrészt nagyon meglep, hogy így elcsattant köztünk a csók, ami végülis már érett, de hogy ennyire megzavarjanak minket.. S Abigail annyira profin kezeli le ezt az egészet, hogy nem tudok napirendre térni felette. Jó, elfogadható, hogy így is mindenki tapsol, de ha csak színháznak tekintik, akkor nem is igazi. Lehet, hogy Abbie csak bohóckodott, és bőven nem volt gond neki, hogy az az Austin nem gondolta komolyan, és mondhatni nem érdeklik különösebben a fiúk. Mint ahogyan én sem. Ezen tépelődök, miközben ő engem kérdezget, jobb ötletem nem lévén inkább kézen fogom, hogy elsiessünk a minket vizslató díszletmunkások tekintete elől, mert mégiscsak ránk tartozik. – Mindjárt, mindjárt.. – Mormolom, bár elég feszült vagyok. Tulajdonképpen azt sem tudom pontosan, hogy mit akarok mondani, inkább csak meg akarnám beszélni, hogy mi történt, de Abbie annyira értetlenkedik, hogy lehet, hogy részéről nincsen semmilyen fontos témánk. Neki csak színház az egész világ, történt, ami történt, lépjünk túl. Na nem, ezt azért nem veszi be ilyen könnyedén a gyomrom. – Hé, azért ne nézz annyira szigorúan. Én csak.. meg akartam tudni, hogy.. mi van. – Lényegében én is kiváncsi vagyok, és részemről kissé bután végződött a csók utóélete, még ha Abbie viccesen is akarta lezárni. Nyilván nem akarok olyasmit megkérdezni, hogy milyen lehetett összehasonlítva Austinnal, hiszen vele már nincsenek együtt, meg különben is, egy új kapcsolat az elején mindig izgalmas, így fel is értékelődik. Ha nagyon tartózkodó marad, akkor nem fogom erőltetni, de igenis tudni akarom, hogy miért tettünk úgy, mintha nem jelentett semmit. Ha így van, legalább nem árt tudnom, és akkor a helyén fogom kezelni. Ám valahogy látszik rajtam, hogy a magabiztos stílusom mögött kiváncsiság rejtőzik, és talán némi vágyakozás is. Kissé közelebb lépek, s a válla megérintésével kérem rá, hogy engedje le a karbafont kezeit, nincsen erre szükség.
Vele együtt nevetek, egészen addig, amíg rosszul nem alakulnak a dolgok. Mármint rosszul is alakulhatnának, ha nem alakulnának végül mégis jól, hiszen elkapja a karomat, visszahúz és bizony a csók más nem is lehetne, mint csodás, de aztán gyorsan kell reagálnom. Ahogyan visszatérünk a valóságba meghalljuk, hogy megérkeznek a többiek is. Valószínűleg egyszerűen csak több idő telt el, mint amit először gondoltunk és bizony a többiek is megérkeztek a próbára, nekem pedig bizony az első reakcióm, hogy az egészből színházat csinálok, mintha csak egy próba lett volna. Még tapsot is kapunk, de amikor oldalt pillantok bizony látom, hogy nincs éppenséggel a legjobb kedve. Ráncolom kicsit a homlokomat, főleg amikor elengedi a kezemet és végül hátrébb lépek kicsit, hiszen a többiek már jönnek befelé, hogy mindenki elfoglalja a helyét és elkezdenek a dolgaikkal foglalkozni. Van, aki a ruhákat igazgatja, más fest, vagy a pakolással foglalkoznak, hiszen már nincs sok a főpróbáig és addigra mindennek tökéletes állapotban kell lennie. - Mi van? - ráncolom még jobban a homlokomat és eléggé értetlenül nézek rá, hogy most akkor mi a fene is történik, amikor elindul kifelé. Látszik rajta, hogy elég pipa, csak nem tudom, hogy pontosan miért is. Felszökken a szemöldököm és végül sóhajtva egyet veszem az irányt a lépcső felé, hogy lejöjjek a színpadról. Megejtek egy-két kósza köszönést, miközben öszefutok olyanokkal, akiket már elég jól ismerek a próbákról, vagy előtte is jóban voltunk, csak aztán indulok el kifelé a kis oldalfolyosó irányába, amerre az ajtón kilépve Adamet látom eltűnni. - Szóval... mi van? - fonom most már karba a kezeimet magam előtt, mert azért csak a vak nem látná rajta, hogy nagyon pipa, csak hát nem tudom, hogy ontosan mi is a baja és most már határozottan érdekel. Láttam én már nem egyszer kiakadni dolgokon és tény, hogy elég könnyen idegállapotba tudjuk hozni egymást, de ettől még most nem tudom, hogy mi a baja. A csók... tényleg csosád volt, de ez most mindent megbonyolítana nem? Mármint az előadásra kell koncentrálni és hát milyen gyakran hallani párokról, akik összejönnek egy színdarab, egy film miatt, aztán az egész idővel már nem működik majd, ha nem együtt dolgoznak épp. Nem a pillanat hevének kellene betudni valamit? Vagy legalább kovácsoljunk belőle előnyt, ezért is jött olyan ösztönözsen a meghajás a végén.
Nem igazán értem, pedig azt hittem, hogy ő szereti, hogy ha valaki elismeri, de mintha magával kapcsolatban neki is lennének kételyei. Már csak azért is érdekes ez, mert mindketten eljátszuk, hogy milyen menők vagyunk, hogy aztán kiderüljön, hogy nekünk is vannak félelmeink. Abbie egyébként gyönyörű lány, de csak a külsö nem elég, mellette olyan magabiztos, hogy magával ragad a lelkiereje. - Talán azt az arany középutat kell megvalósítanom, amikor Hercules már elkezdett edzeni, erősnek lenni, de még küzd, hogy kiállja a végső próbákat. Arra jók lesznek ezek az izmok. – Nevetem el magamat, ahogyan így hozzámér, még ha az orr nem is egy szexis testrész, de Abbie tényleg mintha csak az okot keresné, hogy minél jobban egymásra hangolódjunk. Ez valami se veled se nélküled viszony, amibe kezdünk belebonyolódni, mintha még egyikünk sem döntötte volna el, hogy mindez a színház része, vagy valami őszintén komoly alakul. Túlságosan hevesen gesztikulálunk az egymás győzködése közepette, hogy aztán magától értetődő módon mentsem megy egy hatalmas, és talán vicces, de fájdalmas eséstől. A csók természetes, de nem rutinszerű. Mesébe illő, noha aligha hiszem, hogy bármelyikünk is romantikus alkat lenne. Az ajka oly édes, felold minden korábbi szenvedést. Hogy aztán mindent lelombozzon ismét, amikor az érkező többieknek eljátssza, hogy színház. Nem sok kedvem van mosolyogni, de hagyom, hogy felemelje a kezemet. Lehet, hogy nincs tisztában vele, hogy mindez nem a pillanatnak szólt. Amikor elterelődik rólunk végre a figyelem, akkor villogtatom csak a tekintemet, azon tűnődve, hogy elviharzok a fenébe, mintegy sértetten, hogy csak valami eszközként kezel, aki a rivaldafénybe tolja őt. Aztán rá kell ébrednem, hogy én is csináltam már vele ezt, ezért aztán nem kezelhetek mindent szeszélyből. Elengedem a kezét, de nem kirántom, hogy aztán kissé fagyosan, de megőrizve a méltóságomat visszasúgjam. – Na nem, ennyivel nem zárjuk le. Gyere. – Ez nem kérés, egyértelműen felszólítás, már-már parancs. Lepattanok a színpadról, meg sem fordul a fejemben, hogy nem követ. Bízva abban, hogy megteszi, az egyik oldalfolyosó felé veszem az irányt, nagy levegőt véve, mint akiből valami most nagyon kikivánkozik!
Csak ciccentek egyet a reakciójára. Pedig, ha a nővéremet ismerné! Én hozzá képest gyenge kezdő vagyok és igazából most is csak szórakozom, nem merül fel bennem konkrét csábítás, amiben bizony Tasha nagyon profi és sokkal tudatosabb nálam. Persze benne van a pakliban, hogy valahol még csak azt csinálom, mint ő, csak enyhébb változatban, még ha nem is szándékosan ugye, de akkor is tetszik, hogy így zavarban van. Megszoktak nézni a fiúk, de Adam azért mégis más. Ő valahol ügyesen lavírozik az érdekes, izgalmas és a rém idegesítő között. Alisonnak igaza lenne, tényleg tetszik? - Oh hogy külsőre nem vagy teljesen Herkules? Ezen majd a jelmezek javítanak. Kétlem, hogy lenne olyan a suliban, aki alkalmasabb, hiszen a mozgás és a hang adott. Jade okkal választott téged. Több önbizalom! - pöccintem meg az orrát. Na igen ez az, ami nekem valahogy szembe sem tűnik, hogy folyton újra és újra megérintem, akár csak egy apróságképp, vagy egy pöccintés, de valahogy mindig sikerül. Közvetlen vagyok, de Adammel még könnyebben megy, mint mással és talán egy kis kihívás is, hogy önbizalmas öntsek belé. Na persze azon túl, ami eleve adott volt neki, hiszen az elején eléggé nagyképűen adta a tudtomra, hogy mennyire jól táncol. A szó valahogy közben újra Austinra terelődik. Mennyivel könnyebb lenne elmondani, hogy a fiúk érdeklik, így marad az, hogy én dobtam és nem az igazság. Jó eséllyel e miatt lehet, hogy nem figyelek és nem sokon múlik, hogy a színpad széléről essek egy jó nagyot, de Adam még épp elég gyorsan lép utánam, hogy elkapja a karomat. Egy pillanatra még a szívem is kihagy egy ütemet, ahogyan elkapja a derekamat és alig hallom a visszakérdezést is. A helyzet akár még színdarabba illő is lehetne. Egészen elgyengül a lábam is, teljesen hagyom, hogy megtartson a karjában, a szemem automatikusan lecsukódik, amikor megcsókol. Fel se fogom mennyi idő telik el, csak arra eszmélek fel, hogy taps csendül fel az ajtó irányából és még egy kidadós füttyögés is. - Nem csak mi érkeztünk korán... - bököm ki, amikor már újra szóhoz jutok, de valahogy nehezen szakítom el a tekintetemet Adamétől, hiába hogy ilyen komoly nézőközönséget kaptunk hirtelen. Zavartan köszörülöm meg a torkomat, hogy most már megpróbáljam visszaszerezni az egyensúlyomat. - Kösz! - súgom oda még neki, aztán viszont egy lendülettel megfordulok, felemelem Adam kezét is és színpadiasan meghajolok az érkező háttérmelósok irányába, mintha csak a próbánk végére érkeztek volna meg.
- Képes vagy mindent elrontani! – Csattanok fel túljátszott felháborodással, de láthatóan legyezgeti a hiúságomat a közvetlensége. Valahogy azokat a lányokat sosem szerettem, akik átveszik a fiú szerepeket, mondhatni vezetik a csábítási hadművelet azzal, hogy túl harsányak, túl közvetlenek, de Abigail azért ügyesen manőverezik a nagyszájúság, és a cuki érzékiség közötti vékony határon. Azért jöttem zavarba, mert nagyon is hatással van rám, és nem szoktam kimutatni, ha elgyengülök. A testem vezet most, paprikavörös lett az arcom, ami a halovány bőrön meglátszik. A képmutatás viszont nem kenyerem, nem mentegetőzöm, igenis kimutatom, hogy a csörtéink a legjobbat hozzák ki belőlem. A dalt sem csak úgy véletlenül szereztem, megszállt valami ihlet, holott inkább táncos vagyok, de ez most mégis jött, ráadásul még a múzsának is tetszik! – Igen, mintha rád írták volna ezt a szerepet. Inkább magammal kapcsolatban vannak kételyeim. – Feszítem be az izmaimat. Igen, formás srác vagyok, de nem egy felpumpált Herkules. De talán Jade nem is olyat keresett, inkább valaki emberit, akiről hihető, hogy fel kell küzdenie magát az istenek közé. Most mégis kuncogni kezdek, csóválom a fejemet, hogy Abbie úgy véli, ő mindenkihez passzolna. Van ott egó bőven. Hogy bírja el ezt a kicsi lány? Nyilván az idősebb testvérei nyomán is volt mit ellesnie. – Tudod, hogy maximalista vagyok, nem tudok csak úgy kikapcsolni. – Vonom meg a vállamat mártír sóhajjal, nem tudhatja rólam, de alig alszom, mert mindig jár valamin az agyam. Ő valami barátkozós kezdeményezésnek szánta, én pedig ráerőltetem a saját munkamániámat. Hát egy vagyok én. Hallgatom, ahogyan a kidobott pasijáról beszél, hogy aztán úgy hátráljon, hogy már elvonja a figyelmemet a mondandójáról, és a mozgárára figyeljek. Felemelhetném a kezemet, hogy intsek neki, vagy a hangomat, de a mozdulat annyira ösztönös, hogy már végrehajtottam, mire észbekapok. Nem mint vámpír, emberi gyorsasággal iramodom meg, hogy még abban a lendületben, ahogyan kibillen, ott is teremjek a színpad szélén, az egyik kezemmel a kezét kapva el, a másikkal a derekát támasztva meg. .. még egy csók se? – Kérdezek vissza, hogy aztán én magam tegyem meg azt, amit az a bolond kihagyott. Talán kicsit oda is koccan az ajkam, mert nem vagyok éppen finom, ám az a szikra, amit említett, nagyon is ott van. Tehát a billegés és az elkapás után csak az a pár szó hangzik el, hogy az ajkára nyomjam a sajátomat.
Látom, hogy eléggé meglepi, hogy nem szóltam le a dalt, amit írt, vagy hát amire módosított azt, amit Jade írt. Nem vagyok én annyira nehéz eset, mint gondolja, bár tény, hogy sokszor tényleg az vagyok, de tudok én rendes is lenni. Azért elég sok barátom van, és nem vagyok az a tipikus szemét Mardekáros, még ha szoktam is bandázni és időnként tényleg fennhordom az orromat, de ez mégis csak hivatali kötelességem, vagy mi. - Ennyire meglepődtél? Jól áll neked a vörös! - nevetem el magamat, kicsit még meg is paskolva az arcát, amikor aztán hátrébb húzódom, mert láthatóan zavarban van, bár le sem esik, hogy esetleg azért, mert túlságosan közvetlenül viselkedem és nem azért, mert megdicsértem a dalt, amit komponált. Az a helyzet, hogy a nővéremtől elég sokmindent elláttam és hát ő elég közvetlen mindenkivel, bár a csábító vonásokat még nem igazán sajátítottam el. Ez a nyíltság igazából totál ösztönös, de eszembe sem jut, hogy Adam ebbe többet lát bele, pedig épp csak pár hete fejtettem ki Austinnak, hogy én bizony többet akarok egy kapcsolattól, szenvedélyt és lángoló tüzet, ami elemészt, hogy ezeket mind beépíthessem a dalaimba. - Szerintem Jade nem olyan. Maximum nemet mond, de e miatt nem dobna ki, ne legyél ennyire negatív. Amúgy is kihátrálnék, ha ki akarna tenni engem is és olyan nincs, hogy valakihez nem passzolok! - húzom ki magamat kiadós önteltséggel a hangomban. Alapvetőnek veszem, hogy ha mégis más szerelőt keresne Jade, akkor olyat keresne, aki illik hozzám, de kétlem, hogy ilyen kevés idővel a premier előtt tényleg új szereplőket akarna, hiszen mi könnyen bekerültünk, úgyhogy tudja jól, hogy fantasztikusak leszünk. Bárki mással pocsék lenne az előadás és kész. - Folyton csak a munka Mr. Gilroy! Jól van, esetleg a végefelé összeolvashatjuk, aztán a próbára úgyis visszajövünk. - egyezek bele és lépek is kettőt hátra, hogy ő is elinduljon. Nem is figyelek rá, hogy mennyire közel vagyok a színpad széléhez, simán lépdelek hátra, amikor pedig Austinról kérdez megakadok egy kicsit, de ezzel még inkább elvonja a figyememet, hiszen megígértem, hogy nem mondom el a titkát, hogy nem is a lányok érdeklik igazából, csak hát így meg tök ciki, mintha úgy tűnne én nem érdeklem őt, ami lássuk be tök abszurd! - Jajj hát Austint én dobtam, szóval nem is akarnám, hogy megpróbálja visszakönyörögni magát. Rém unalmas volt, tudod semmi szikra, semmi lángolás, még csak egy csók se... - eddig jutok el, mert hát nem sikerül elindulni kifelé, ugyanis addig lépdelek hátra nagyon mutogatva és magyarázva, hogy Adam talán még időben láthatja, de én nem, hogy elérek a színpad szélére és már csak akkor veszem észre, hogy már nincs több tér, ahová lépjek, amikor késő. Meginog a lábam, nem sikerül visszanyerni az egyensúlyomat, megbillenek és már csak a bután festő kapálózásra marad lehetőségem és egy sikításra arra számítva, hogy ez bizony nagyon fog fájni, mert bár talán csak egy másfél méterről van szó, de az se egy élmény így az előadás előtt nem sokkal, ha földet érek és Adam nem lesz újfent elég gyors, mint legutóbb...
Nem akartam lebukni azzal, hogy valaki, pláne Abigail hallja a dalomat, de tekintve, hogy vastagon benne van az ihletésében, hát miért ne? Nem szoktam szégyelni, amire képes vagyok, még az inkább a tánc. Abban jobb, lendületesebb vagyok mint ő, aki pedig zenész, így teljesen jól ki tudjuk egészíteni egymást. Sejtek ebben némi szándékosságot Jade részéről, de hagyjuk azt a feltevést, hogy netán össze akart volna boronálni minket. Annyira ő sem lehet mazohista, hiszen túlságosan erős a jellemünk minkettőnknek, csoda, hogy nem fojtjuk meg egymást a próbákon. Kész csoda lesz, ha eljutunk a premierig. – Igen, volt egy olyan érzésem, hogy amikor zenekar kíséri, nekik sem tetszik annyira. Tudom, értem én, hogy Jade Wilson eredeti 12 szerzeménye van a plakátra írva, és sehol nincsen odaírva, hogy Adam Gilroy, de.. Nem illik ide, és.. mi? Azt mondod, hogy elég jó lett? – Kissé közelebb hajol, ahogyan belenéz a kottába, majdnem összeér az arcunk. Azért itt kissé meglepetten zavarba jövök. Csak mert a táncot, vagy a magamutatást illetően igencsak van arcom, a lányok terén nagyon nincs. Aligha hinném, hogy sokan buknának az ellentmondást nem tűrő stílusomra. Tartom, amit mondtam, hogy az a srác teljesen hülye, akivel szétmentek, de hogy valami értelmeset kinyögjek Abbie-nek, na az nem menne. Tudom én, hogy sok vagyok, és nehezen találom meg a békés átmenetet a kedves, és a durva között, ezért aztán meg sem próbálom. Nyilván nehéz lenne neki megfelelni, mert annyira önálló, hogy az udvarlást sem kezelné le, de elvárná, hogy mindenki a lábai előtt heverjen. Én viszont ezzel a dallal elég sokat megmutattam most magamból. – Nem rossz ötlet, de.. ha rosszul ismered, és inkább újraválogatja a szerepemet? Nem akarom, hogy ha már ennyi energiát beletettem, akkor valaki más legyen Hercules. Sőt, mi van, ha ezzel magammal rántalak? Ha engem kitesz, és egy új főszereplő lesz, akihez te nem illesz? – Mármint a hangra, a stílusra értem, nem úgy mint ő és én. Nem vagyok borúlátó, inkább maximalista, mert simán kinézem Jade-ből, hogy a versenyszellememet arroganciának veszi. Holott ezt a számot inkább próbának írtam, mondhatni a fióknak. – Kávét, sütivel? Jól hangzik. Esetleg összeolvashatnánk a vége felé jelenteket, zene nélkül. És mi lett azzal a pasival? Nem próbálkozott azóta? – Kérdezek vissza, hogy aztán elinduljunk a manókonyha felé. Érződik a hangomon, hogy nagyon rosszallóan kezelem, hogy valaki ilyen selejt legyen Abigail-el. Lehet, hogy kemény csaj, de egyértelműen van benne valami, ami egyedi. És ismét engem bátorít, vajon miért? – Jól van, hátha te tudsz rá hatni. Nem is tudom, hogy engem miért válogatott be, azt mondják nem vagyok könnyű eset, pedig.. – Tárom szét a kezemet most elmosolyodva, aztán magától indul el a kezem, hogy ha ezzel elvontam a lány figyelmét orvul megcsiklandozzam a derekánál.
Tényleg meglep, hogy a zongora mögött látom, hiszen legutóbb annyira isntenítette a darab tánc részét, hogy úgy gondoltam neki aztán esze ágában se lenne csak úgy leülni és eltűnni egy hangszer mögött, de úgy tűnik, hogy tévedtem és ez is belefér neki, bár csak titokban, hiszen jóval korábban vagyunk, mint ahogy a próba kezdődik. - Szóval te komponáltad az eredetiből? Jadenek mutattad? Elég jó lett. - állok meg most már a zongora mellette, féloldalasan a hangszernek dőlve és ha van előtte kotta, akkor azért kicsit tudálkodan belelesek, hiszen épp csak a dallam végét hallottam és a többire is kíváncsi vagyok, de bármennyire is úgy gondoloja nagy az arcom, azért vagyok annyira korrekt, hogy nem tolakszom oda, hogy nyiltan belenézzek a szerzeményébe. Biztosan okkal nem mutatta meg eddig senkinek, szóval nem lenne szép tőlem odatolakodni. - Szóval még. - nevetem el magamat. Ennyi belefér, ha már én is csipkelődtem akkor ő is megteheti, hogy viszonozza. Amúgy is olyan sokszor búval bélelt, hogy egy kicsit ráférne, hogy elengedje magát, nekem pedig most egész jó a kedvem. Azt hiszem egészen felszabadultam a szakítás óta és már biztos, hogy a tesóim is eljönnek az előadásra. Nem mondom, hogy nem izgulok kicsit, főleg a bátyám miatt, de azért örülök neki, hogy időt szakít rá és elszakad kicsit a festővászon elől végre. Örülök, hogy végül odaadja a kottát és megnézhetem. Hümmentek egyet-egyet időnként, de egyértelműen azt láthatja, hogy tetszik. - Szerintem jó lett, sőt! Meg kellene mutatnod Jadenek. Ő.. jóval rugalmasabb, mint mi, szerintem nem bánná. Egy próbát megér. - vetem fel és egyáltalán nem azt láthatja, hogy nő is szolidaritásból egyből leszólom a dolgot és elvetem még az ötletet is, hogy kicsit átvariálja a dalt. Főleg, hogy ez így sokkal közelebb állna hozzá. Én már csak tudom, hogy az ember gyakorta merít a saját életéből, gondolataiból is, amikor komponál és azért ez nagyon is elgondolkodtató. Adam igazi hősszerelmes típus lenne, ha nem roskadna annyit magába? - Figyu? A próba még úgyis később kezdődik, nem csinálunk addig valamit? Tudod.. csapatépítő. Könnyebb a színpadon is együtt, ha jobban összeszokunk. Bár sok idő nincs és nem olyan sok a lehetőség a Roxfortban, de hátha kitalálunk valamit. Akár csak egy kis séta és dumálás, vagy kuncsoroghatnánk egy kávét sütivel a manóktól. - vetem fel az ötletet. Igazából eddig még csak a próbákon találkoztunk, és hát nem a legkönnyebben indult az sem, de talán még jobban menne az összhang, ha kicsit összecsiszolódnánk ettől függetlenül is. Azt hiszem kezdem látni Adam kemény páncélja mögött az érzékenységet is és bevallom... határozottan érdekel. - Ha benne vagy, akkor segítek beadni ezt a módosítást Jadenek? Na? - húzkodom meg kicsit szórakozottan a szemöldökömet. Elég jól tudok hatni az emberekre, de Adam más, ő azért jóval keményebb dió.
A tánc tekintetében határozottan jót tesz a lábamnak az erőltetés, ráadásul Abigail meglepően jó ütemérzékkel rendelkezik. Egész jól ki tudjuk egészíteni egymást, hiszen én tudom vezetni a lépteit, míg ő klasszisokkal jobb énekes, mint én, ezért rá tud erősíteni a hangzatra, s tud tanácsokat is adni. Nem indult túl fényesen a kapcsolatunk, mindkettőnkben túl erősen van jelen az egó, de bízom benne, hogy jól fog sikerülni a musical. Szép lány, csak éppen tudja is magáról, és mintha elvárná, hogy én is hódoljak be neki. Ezzel együtt viszont megvan benne az is, hogy van két idősebb ikertestvére, akiknek bizonyítani akar, így nincsen mindig tisztában önmagával. Biztosan azon is izgul, hogy eljönnek-e, mit szólnak a tehetségéhez. A dalomat illetően cikinek érzem, hogy nem találom beillőnek Jade szerzeményét a Herculesbe, hiszen a zenei vezető fiatal nő láthatóan nagyon érzelmes, de mintha nem lenne tisztában a férfi lélek legmélyebb bugyraival, ezért is jött az ihlet, hogy talán én az alapját minimálisan felhasználva, de lényegesen feljavítom a szerzeményét. Ez nyilván csak a fióknak szól, aligha venné be a gyomrát, hogy szó nélkül kukáznám, amit írt. Amikor véget ér a szám, még pár percig elmerengek a zongora billentyűin tartva a kezemet, hiszen nem én fogom majd előadni a zenét, hanem valami háttér kíséret lesz, de tisztában kell lennem a hangokkal. Felnézek, ahogyan Abigail belép. Már ennyi lenne az idő? – Oh hát ez csak.. valami saját. A többi szám egészen összecseng, de a Te veled nem illik Herculeshez. – Rázom meg a fejemet, most majd biztos jön a női szolidarítás, hogy kiáll Jade mellett, és ha jónak is tartja, nem akarná, hogy felrúgjam az előadás előtt másfél héttel az egész táncrendet. – Sztár a táncban vagyok Abbie. Az énekben, zenében még.. Adok a véleményedre. Még. – Teszem hozzá, nem veszem magamra a csipkelődést, vagy csak annyira, hogy megmaradjon köztünk ez a furcsa, édes vibrálás. Igaza van, ezúttal én sem vagyok rest megmutatni az érzelmesebb oldalamat. Odaadom a kottát, ami valóban nem gitáros, hanem zongora. De ez csak azért, mert Jade zongorára írta az eredeti számot, és nem akartam kidobni a hangulatát. És egy lírai szám, egy ballada nem is feltétlenül illene gitárra. – Megara sem éppen könnyű eset, akárcsak te, és egy nyílt, közvetlen utalgatás nem illene Herculeshez, aki meg akarná menteni a világot. Inkább az, hogy ő is csak egy egyszerű fiú, akinek rejtenie kell az érzelmeit, de reméli, hogy Megara egyszer talán róla álmodik.. Mit szólsz? – Van benne pár hajlítás, szép íve van, nem feltétlenül illik egy olyan nyers személyiséghez mint én, de mint tudjuk, a zene általában szívből jön, talán legbelül más vagyok.
Már csak néhány próba és színpadra visszük az előadást. Furcsa, mert egyre inkább izgulok, pedig már elég sokszor léptem fel. Viszont mindig ott volt velem a hangszer, ami adott egy kis támaszt és sosem kellett komoly koreográfiát megtanulnom. Ez most azért egész más lesz az eddig megszokotthoz képest, hiszen nem lesz ott végig velem a zongora és a tánc is jóval hangsúlyosabb egy musical esetén, mint egy szimpla fellépésnél. Ezért is van, hogy időnként a hivatalos próbákon kívül is benézek, és ha más nem, legalább kicsit bejárom a színpadot. Ennyi kell, hogy valamivel kevésbé izguljak, mert félek tőle, hogy ha nem teszem akkor az előadásig ez csak egyre inkább fokozódni fog. Ezért vagyok itt most is korábban és már az ajtóból hallva meglepődöm, hogy bizony nem vagyok egyedül, hanem ismerős hang, viszont ismeretlen dallam üti meg a fülemet. Az ajtót egészen résnyire nyitom csak ki, halkan, hogy még a vámpír füle se vegye észre. Talán el van merülve annyira abban, amit csinál - magamból indulok ki -, hogy ne vegye észre, hogy valaki jön. Néhány pillanatig várok és csak fülelek. Tetszik, határozottan, bár valahogy mintha nem teljesen illene hozzá a zongora, vagy csak a zongorára írt dallam nem az igazi, de lehetne rajta csiszolni. Máris motoszkálni kezd valami a fejemben, de biztos vagyok benne, ha most bemennék és megpróbálnék beleszólni, azt nagyon zokon venné. Egyelőre tehát várok és türelmesen hallgatom, amíg a végére nem ér. Nem akarom félbeszakítani, vagy belefolytani a dallamot. Ki tudja, hogy még csak egy gondolat-e és komoly károkat okoznék azzal, ha megakasztanám most. Akkor lököm csak be tehát teljesen az ajtót, amikor úgy hallom, hogy a végére ért. - Ez elég jó volt. Honnan van? - nem ismerek minden dalt, talán hallotta valahol, vagy az anyja énekelte kiskorában, a jó ég tudja. Valahogy nem nézem ki belőle, hogy saját szerzemény, amit biztos, hogy egyből zokon venne, de hát ez van. Legalább nem mondom ki egyből nyíltan, hogy biztos nem az ő dala. Nem egy zeneszerző alkat és egyébként is, nem tetszene, ha elbitorolná tőlem ezt a címet. - Gyakran jössz korábban? Azt hittem te vagy a sztár és neked úgy is minden tökéletesen megy. - piszkálódom kicsit, mert ennyi kell, de valójában látszik egy halvány kis mosoly a szám sarkában, amiből láthatja, hogy igazából nem akarok rosszat és nem szándékozom megbántani. Legutóbb épp eleget martuk egymást, most ez nincs szándékomban, csak csipkelődöm kicsit, olyan egészséges mértékben. Azért figyelem a reakcóját, ha netán látnám, hogy egyből zokon venné és készen van felcsattanni, akkor visszakozom, vagy azt az elrejtett kis mosolyt kiszélesítem, hogy értse tényleg nem akarok semmi rosszat. Sőt látszik is rajtam, hogy egyébként tetszik az igyekezete és a dallam is bejött.
Ruci 
//