2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az ötödik emeleten Balgatag Boris szobrától a második ajtó mögött található meg a zeneterem, ahol elsősorban Flitwick professzor próbál az iskolai kórussal, de a terembe ezen időpontok kivételével más is bemehet gyakorolni legyen szó énekről vagy zenélésről. Még ha első pillantásra egy ódon zongora uralja is a termet, a hangszerek széles tárháza található meg itt, szabadon lehet hódolni e művészet szerelmeseinek a varázslók mágikusan bűvölt és a muglik varázsmentes hangszereivel is a zenének. Az egyetlen szépséghibája, hogy Hóborc gyakorta áthangolja a hangszereket.
Valóban elég para, ahogy mellőlünk ragadják el a kalózokat a csápok. Morticia rosszabbul jár és meg is értem, hogy inkább elpucol. Engem is arra sarkall az egész, hogy nagyon gyorsan kikeveredjek. Bár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez elég lesz… Pillanatra felmerül bennem, hogy jó lehetne kicsalni a krákent a szárazföldre, hátha a súlya miatt megfeneklik… De egyáltalán nem biztos, hogy harcba akarnék vele bocsátkozni. A legénység szétszéled - Gyáva férgek… - mormogom bosszúsan amikor látom, hogy lényegében majdnem kivétel nélkül mind szétszaladnak a szélrózsa irányába, de legalább Smee maradt velünk.. És legalább ő tudja nagyjából, hogy mi a fene folyik itt.. - Remélem te azért velünk maradsz öreg barátom… - mormogom oda az első tisztnek és végülis vállon is veregetem. Akármennyire is ráförmedtem, eddig mindig készséggel válaszolt, talán a keménykedések nélkül is megtette volna. Dorina reakcióját a Holló iránt megértem. Nyilván bosszantó… Viszont engem jobban kiakaszt az amit Alison művel… Miközben a kráken csápjai még mindig Pánt után nyúlnak valószínűleg. Kezd tényleg káosz lenni kicsit, de legalább Morticia és Guido meg nagyjából Dorinával egy kupacban vagyunk, szóval lehunyom a szememet egy pillanatra, elszámolok háromig villám sebességgel fújtatok egyet, majd megindulok Alison felé - Na jó elég volt, erre tényleg nincs idő! - És nemes egyszerűséggel felkapom a földről és a vállamra “dobom”, minden további jómodor nélkül, de csak a térdhajlatánál támasztom meg, semmi kétes tapi, a hátsójára sem sózok rá ahogy a kevésbé szofisztikált sztorikban szokás ilyenkor. Tényleg csak meguntam a hisztit... És ha nem jön magától, akkor viszem, nem érdekel. De hátra biztosan nem hagyom. Azért megkeményítem a bőrömet erre arra, a hátam, hasfalam, ágyék…, ha esetleg neki állna ütlegelni, vagy rugdosni. - Menjünk a Koponya- szigethez. A Holló a vulkán felé repült és emlékezz mi lett a hülye mocsárnál, amikor a vulkán felé indultunk elsőre is. - mondom Dorinának - A partról jó lenne beljebb mennünk, nem tudni meddig tud kijönni a kráken… - mondok még ennyit, de persze közben a tekintetemmel Albat kezdem keresni mert a kisebb fejetlenség közepette totálisan elvesztettem a kicsi lány merre van, amikor kiszúrom szólok neki is, mert ahogy látom, nagyon mással van elfoglalva - Csing! Ne szakadjunk szét újra! - bevárom ameddig oda ér hozzánk és bizony én is megindulok a fák felé, de azért a Koponya-sziget irányát belőve. - Mire jutottál? - kérdem Albatól.
Valahol megértem Alison kifakadását. Hozzá hasonlóan én sem látom semmi értelmét ennek az egésznek. Képtelen vagyok bármi értelmes cselekedetre, vagy még csak egy értelmes összefüggésre rájönni is, mert úgy fest itt ilyen nincs is. Csak a random szívás mindennel. Azonban most sem vagyunk semmivel sem közelebb a helyzet megoldásához, mint amikor idepottyantunk az egész legelején. Sőt talán még távolabb is kerültünk tőle. Én legalábbis biztosan. Azonban jelenleg ez a hiszti, és feladás semmit sem segít. Ráadásul mindenre és mindenkire figyelni sem tudok egyszerre, így már arról is lemaradok igazából, hogy Alba mit machinál valami cipővel. Vagy Guido épp gyógyítósat játszik, miközben Rocco és Morticia még a gépszörnnyel vannak elfoglalva. Nagyon zavaros ez, ráadásul, mintha maga a sziget akarná mindegyikünket külön-külön lekötni, hogy véletlen se találjunk értelmet. Be kell vallanom sikerrel. Rocco mondatáról Atlantiszról, meg a mágikus gépekről már csak vállat vonok. Biztos, ha ő mondja. Én semmit sem értek a gépekhez, de még a Verne Gyula féle fantasy gépekhez sem, mivel nem igazán olvastam efféle irodalmat. Az pedig már kifejezetten nagyon bosszantó, hogy a Holló is figyelmen kívül hagy. Elméletben engedelmeskednie kéne, mégis olyan, mintha pontosan tudná, hogy meddig terjed az aurám, és sárkányként mire vagyok képes, ezért hátrálna ki folyton a képből. Felvilágosítás helyett pedig csak egy újabb fricskát kapok tőle, ami már komolyan felbosszant. Egy bosszús sárkány pedig sosem jó előjel... - Én inkább mennék holló vadászatra. Valami azt súgja, ha egyszer elkapjuk azt a tollast, akkor mindenre választ kapunk, és minden gondunk egy csapásra megoldódik. - válaszolok Morticiának, mert fogalmam sincs, hogy már megint minek és milyen barlangba kéne menni? Úgy fest megint túlságosan lekötött egy probléma, így figyelmen kívül hagyhattam valami mást. Ettől függetlenül körül pillantok, és ha a földön valahol a part közelében látok valami halászháló félét, amit partra vetett a víz a kráken támadás után, akkor felkapom, és ha a Holló még látó távban van, esküszöm teljes erőmből utána hajítom. Ha már nem, és rég lelépett, akkor fogom és elrakom, jó lesz később, ha a jómadár újra felbukkan... Azért ha végül a holló fogás sikertelen, és a többiek mégis valami barlang látogatásra mennének, akkor úgy követem őket. Tényleg nem lenne jó túlságosan szétválni.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
A világért nem vallanám be, de mikor a kezemből ragadja ki az egyik kalózt a kraken, akkor eléggé beparázok, és be is kapcsol a menekülési ösztönöm, sokkal inkább a magam mentésére koncentrálok, mint másokéra. Még egyszer utoljára visszanézek, de közülünk már mindenki biztonságban van, úgy látom, a kalózok közül meg akit eddig sikerült kihozni, az megvan, akit nem, azért ezek után vissza nem fordulok, nem ér annyit. Vajon ha meghalnék a mesevilágban, akkor meghalnék az igaziban is? Érdekes kérdés, szívesen meghallgatnám róla, ki mit gondol, de elnézve az arcokat, nem most kellene bedobni a témát. Alison hisztijét nem teljesen értem, lemaradtam, mi a baj, de eszem ágában sincs foglalkozni vele. El is fordulok, hogy valami hasznosat csináljak, mivel Guido elfogadja a segítségemet, úgyhogy amiben kell, abban segítek a kalózoknak, akik rendkívül hálásak. - Nem fogunk visszafogadni, ha valami más szörny akarna felzabálni titeket - csatlakozom a kiáltáshoz én is, ha esetleg ettől megijedve néhány mégis meggondolná magát. - Szívesen, mondjuk, nem biztos, hogy megérte - intek a fejemmel abba az irányba, amerre elszöktek a kalózok. Mikor újra a többiekhez érünk, mérlegelem a helyzetet, Alison még mindig duzzog, Alba a madárral és a cipővel próbálkozik, de úgy sejtem, abban nem nagyon tudnánk segíteni. - Mire jutottál? - kérdezem azért, mert lemaradtam a fejleményekről, és érdekel, mi köze van a cipőnek és a madárnak mindehhez. Ha Rocco úgy dönt, hogy a barlang felé venné az irányt Guidóval együtt, akkor szívesen csatlakozom én is. - Jöttök? - kérdezem a többieket, mert talán nem lenne jó megint szétválni, és hátha út közben is lehet kezdeni valamit a cipős dologgal.
Úgy tűnik, jól tettem, hogy óvatosabb vagyok, hiszen a kráken egyértelműen engem - pontosabban Pán Pétert - szeretne elkapni. El is iszkolunk tehát Albával a közeléből, habár - gyógyító révén - képtelen vagyok megállni azt, hogy ne intsem a kalózokat egy csapatba, hogy segíthessek rajtuk. Valahogy számomra mindig is a hivatásom lesz az első, nem a harc. Ha egyszer sikerül elhelyezkednem ebben a szakmában, már komolyan agyaltam azon is, hogy olyan gyógyító leszek idővel, akik komolyabb terepeken állnak helyt és nem a Mungó falai között ügyködnek. Veszélyes hivatás, de szükséges. - Igen, köszönöm - biccentek egyet hálásan Morticia irányába, amikor felajánlja a segítségét, hiszen - látva a káoszt és a közeledő krákent - valóban el fog itt kélni minden egyes segítő kéz. Nyilván csak könnyebben sérültek, vagyis jól fogok haladni, de a kapkodás nem az én műfajom és hát egy emberre annyi időt szeretek szánni, amennyit szükséges. Azokon, akik végül a mély és a szörny áldozatai lesznek, már nem tudunk segíteni, de a többieken még igyekezhetünk. Ellátok tehát mindenkit, aki sorba áll, majd cseppet se meglepő módon iszkolnak máris a fák közé, mintha ott legalábbis sokkal, de sokkal nagyobb biztonságban lennének. - Igazán nincs mit! - kiáltok azért még utánuk némileg bosszankodva, de azért egyáltalán nem bánva, amit én és Morticia tettünk. - Köszönöm a segítséget - biccentek a lány irányába hálásan. - Menjünk, nézzük meg a többieket - vetem még fel számára, majd indulok meg abba az irányba, ahol éppen a mentés folyik, pont elkapva Smee Roccónak címzett válaszát. - Elmenjünk a barlangba? - pillantok kérdőn a hórihorgas srácra, habár tény, ami tény, akad itt kráken elég, talán jobb, ha egyelőre minden úgy marad, ahogy volt, amíg nem végzünk a feladatunkkal. Bár, ha többen vagyunk ellene, az esélyünk is nagyobb. Ha belemegy a dologba, akkor én - remélhetőleg Morticiával az oldalamon - veszem az irányt a barlanghoz, hogy ott is segíthessek.
Brr… lassan beállhatnék ndk-s úszónőnek, annyit úszom a mostani musical alkalmával. Nem az én sima bőrömnek való ennyi víz, s a hajam is meg fogja sínyleni, hogy ennyi sós éri. Hiába hitte Triton azt, hogy közel állok hozzájuk, mégiscsak szárazföldi patkány volnék. Lendületes karcsapásokkal közelítem meg a vámpírlányt, aki már messziről kiabál nekem, hogy vissza a partra, mert a kabátjában van a kívánt darab. Elmormolok egy nyomdafestéket még tűrő káromlatot, hogy aztán vesztve a lendületemből induljak visszafelé. Hiába a hínár, és hogy amúgy sportember vagyok, már kék a szám, annyira fázok. Csoda, hogy ha nem fogom végighapcizni az út további részét. A fülemben is kotyog a víz, nem is hallom, hogy Dorina mit kiabál, csak foszlányokat, úgyhogy intek neki, hogy tökmindegy. Kiérek a partra, s keresgélem Morticia kabátját, miközben már össze-összekoccan a fogam. Keresem a pálcámat, hogy valami szárítást nyomjak magamra, amikor megjön az első tüsszögés. – Ó, a fene! – Gyorsan kifújom az orromat, s ugrálok párat a parton, hogy a fülem is kiduguljon. Most Corvus biztosan kiszeretne belőlem, ha látna, olyan szánalmas látványt nyújthatok. Aztán a cipőre rákulcsolom remegő kezeimet, s bevárom Albát a parton, most már nem is törődöm vele, hogy kicsavarjam a hajamból a vízet, mert ha megint be kell ugrania valakinek, úgyis engem küldenek. Azért látszik rajtam, hogy nem csupán törékeny szépség vagyok, az elmúlt évben rendesen ezdettem, hogy ne csak a kata legyen, meg is tudjam védeni magamat, s versenyeken is indulhassak, úgyhogy némi kockahas is látszik a szálkás végtagok mellett. Most viszont ha rámfújna valaki, akkor is kidőlnék, mert csak egy forró fürdőre vágyok. És gofrira! Átadom a cípőt, de Alba sem jut vele sokra, ezen már mérgesen felcsattanok. – Feleslegesen törjük magunkat! Kész, feladom, itt hagyom az egészet! – Vágom le magamat törökülésbe a parton, kitör belőlem a hiszti, meg a duzzogás, valahogy azt hittem, hogy én leszek a színpad tündöklő csillaga! Bezzeg Abbie semmi ilyen szarságot nem mesélt! Szótlanul átveszem a madárkát a kislánytól, mert jobb dolgom most úgy sincs. Felmerül bennem, hogy magamból árasszak fényt, ha már ennyire gyászos a helyzet, de most rámtör valami fura világfájdalom.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Őszintén szólva megpróbálok kicsit nem figyelni arra, ami körülöttem történik. Nem igazán tudnék senkinek sem segíteni, viszont tuti, hogy bepánikolnék, ha látnám, hogy vannak kalózok, amiket a lény egyszerűen leránt a mélybe és hogy a hajónak is már annyi. Inkább Alisonra fókuszálok. - Elég a cipőt. - felelem gyorsan, hiszen a medált nem tudná hozni, ami a repkedő Guidonál van, meg aztán őszintén szólva addig én mit csinálnék, amíg ő mindent hoz? Üljek le a homokba és várjam a jószerencsét, miközben körülöttem elég rémes dolgok történnek folyamatosan? Nem szimpatikus megoldás. Azért persze a madár nevét még kimondom és mintha el is kezdődne a visszaalakulás, de mégis megáll. - Akkor mi kellhet még? - morranok fel kissé nyafogós hangon, hogy megáll a folyamat, de most nincs idő tovább próbálkozni felreppenek, hogy megszerezzem a medált. Bólintok Guidonak, hogy vigyázni fogunk rá, bár én úgy sejtem, hogy elsősorban az a fontos, ami benne van, maga a medál igazából nem, de ezt most nem fejtem ki neki. Visszatérek gyorsan a partra és amikor meg van a cipő is, akkor egyből odareppenek a medállal, ami elég méretes hozzám képest, de a tündérpor azért segít, hogy elbírjam gondolom. - Hát akkor lássuk... - én is megpróbálom feszegetni a medált először, de érzem, hogy ha közelít a cipőhöz, akkor akár még ki is nyílhat és ez meg is történik, amikor odatartom. Kiszedem a gyöngyöt, és morfondírozva nézem. - Nem értem, azt hittem a cipő része lesz benne... - azért megpróbálom közelebb tartani a cipőhöz, hiszen úgy éreztem, ha meglesz a darab, akkor összetudom őket illeszteni, de hát ez nem valami letört résznek tűnik, hanem egy gyöngynek. - Talán fókuszálni tudja a fényt... - motyogom még, és ha a cipőnél nem segít a dolog, akkor azon agyalok talán feljebb kellene reppennem vele. - Vigyázol a madárra? Vagyis Hófehérkére, de nem tudom hogyan változna vissza. - pillantok még Alisonra és ha nem tudom, hogy mi a teendő, akkor végső soron felreppenek a gyönggyel, hátha valami módon fókuszálni lehet vele a kevéske fényt, vagy valahogy kibocsátani tud, hogy elűzze a sötétséget.
//Dzsinn I: Javítás: megtudnak javítani törött, sérült tárgyakat, akár mágikusakat is. A tárgy erejétől, sérülésének mértékétől függ a javítás ideje, ami lehet néhány perc illetve óra is.//
Amikor Alba kimondja Hófehérke nevét, a madárka boldogan felcsipog, de nem csak ennyi történik. Utólag a kislány össze tudja rakni, hogy a klasszikus mesében éppen ilyen madárkákkal csivitelt, szóval a külleme is kicsit árulkodó volt, de most aztán... A kismadár fején megjelenik a klasszikus pirosmasnis hajpánt és a szemei is sokkal emberibb barnává változnak, mintha megindulna az átváltozás folyamata, de nem megy végig. Alison nekilódul és be akarja vetni magát a vízbe, de Morticia még időben szól, hogy elég a partonlévő holmijából kiszedni a cipellőt, míg Alba Guidohoz röppen a medálért. A fiú jól gondolkodik, sokkal biztonságosabb, ha kicsit kitérnek a kráken elől, főleg, hogy mintha valamit sejtene, egyenesen elkezd minden karjával "Pán Péter" fel nyúlni, miután a hajónak már egyértelműen lőttek. Ki tudnak gyorsan repülni, de szemmel látható, hogy egyre közeledik a parthoz, elsősorban Guidot becélozva, de menet közben pusztít és kalózokat kap fel és ránt le a mélybe vagy vág be maga mögé a tengerbe, egyet még Rocco és Morticia mentőláncából is kiragadva. Egy másikat pedig konkrétan Morticia kezéből ránt el egy szerencsétlent, a vámpírlány akármennyire jellemzően hidegvérű, az, hogy két centivel az arca előtt mennek el a testközelből egyértelműen nem organikus csápok, kicsit arra sarkallják, hogy még jobban csipkedje magát és menjen ki, mielőtt ő a következő. Dorina abszolút rossz úton halad, egyáltalán nem mondható muglinak, inkább olyan, mintha valamilyen mágikus erőforrása lenne, mint egy védelmező gólem. Amikor megpróbálja magához parancsolni a Hollót, a férfi felfigyel a nevére, egyértelműen Dorinába mélyeszti sötét, fekete tekintetét, de... a füle botját se mozdítja. Olyan, mintha pontosan tudná, hogy mire képes és pontosan olyan távolságot tartana, hogy a félelemaura ne hasson rá, ha esetleg Dorina megpróbálna közelíteni felé, akkor mindig átalakul, hátrébb repül, újra átalakul emberért. - Lehet, hogy te elfeledted a terveinket, azt, hogy ki vagy, királynőm, de én befejezem, amit te elkezdtél! - kiáltja végül, fenyegetően, és ahogy befejezi a mondókáját, újra felröppen, visszaindul a vulkánhoz. Ki tudja, talán ezúttal mindenki átértékelheti a helyzetet és elkönyvelhetik, hogy a királynő szolgájából úgy tűnik, hogy a főellenségük emelkedett ki.
Rocco fenyegetésére Smee jócskán feljajdul, már így is csúnyán rájár a rúd, szóval nagyon gyorsan megered a nyelve, miközben kiérnek a partra a kötélhágcsós vontatással, bár ez még mindig nem jelent teljes biztonságot, mert ki tudja meddig ér a kráken karja és meddig tud kiemelkedni a vízből. - Kapitányom... egyik fele a vulkánban, a másik fele a Koponya-szigetnél, ahová leszállítottuk őket. Rendben, rendben, kalózok, hallottátok a kapitányt, mostantól mind szövetségesek vagyunk! - kiáltja hangosan, bár egyre egyértelműbb, hogy senkinek se maradt harcikedve és mindenki csak menekül, nem pazarolnák már az erejüket a partonlévő Wendy-re és Csingilingre. Rocco felemlegeti Atlantisz nevét és a szörnyeteg mágikus kék erezete mindenki szemével láthatóan izzik fel és ha jól megfigyelik, akkor az erek egyetlen pontból, a "hasából" áradnak szét, ami talán a szívének, energiaforrásának a helyét sejteti. Furcsa módon viszont a tiktakkolás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is abban a pillanatban, hogy Rocco lába szárazföldet ér. Guido-nak nem sikerül ismét szétpattintania a medált, de amikor egymás közelébe kerül az üvegcipellő és a medál, valami megváltozik. A fiú nem csinált semmit sem rosszul, nem volt semmi másra szükség, csak hogy a tárgyak találkozzanak. Ő visszatér segíteni a partra jutottaknak, akik kissé bizalmatlanul, de hagyják, főleg akik komolyabban megsérültek. Amint rájuk kerül a kötözés, a sín, azonnal talpra állnak és futnak az életükért a fák közé, minden köszönet nélkül. Ahogy Alba odatartja a medált, mintha valami mágneses zár lett volna, ahogy hozzár az üvegcipellőhöz, kipattan, és egy kristályosan áttetsző gyöngy bukkan elő, prizmaszerűen ragyogva abba a kevés fénybe, ami maradt az égen, amiből riasztóan hullik alá a fehér pernye. Nem hó, hanem füstös, fullasztó hamu-eső.
Meghallom az óraketyegést, de belőlem nem igazán váltja ki azt a fajta félelmet, mint az elvárható lenne. Nem kezdek visítozva szűkölni és kimenekülni a part felé, hanem segítem a legénységemet. És remélem, hogy a krokodilnak van annyi agya, hogy nem jön a közelbe, ameddig a kráken is itt van. Talán a két lény kiüti egymást.. A kötélhágcsót találom csak ami kézre, vagy épp kampóra eshet és segítek annak akinek kell és arra figyelek, hogy a csápok ne találjanak el és lehetőleg a legénységet összekötő kötélhágcsóba se gabalyodjanak bele, mintegy ezzel mindenkit lehúzva…. Végre megtalálom Smee-t és a felszínre segítem és ott is tartom ameddig szükséges. Partot érve amikor pedig szóhoz jut sűrítve kapok egy olyan információ halmazt amire erősen össze vonom a szemöldökömet és Dorinara pillantok röviden majd vissza Smee-re. - Rossz döntést hoztunk. Valószínűleg ennek köszönhetően haldoklik Sohaország. És emiatt nincs több kaland sem. Pán és a barátai a szövetségesünk innentől, ameddig újra minden a régi nem lesz. Vagy mind itt pusztulunk. Hol vannak most?! -nem kezdem el cifrázni a kérdést, sem a magyarázkodást ennél jobban, de ha tovább értetlenkedne az öreg közelebb lépek hozzá és megigazítom a csíkos kendőt a nyakában. A kampót vészesen közel csúsztatva a torkához.. És úgy ismétlem el az utolsó kérdést. Közben megüti a fülemet az amit Dorina mond a krakenről és amikor kimondja hogy gép homlokon csókol a felismerés és javítom a fél-téves informálását. - Az Atlantiszban voltak géplények.. Azt a krakent nem mondanám mugli gépezetnek. De gépnek gép legalább.. Ha valóban Atlantiszhoz tartozik, akkor aligha tudnánk a belsejébe jutni komoly veszteségek nélkül.. Meg kell találnunk minden fura bogarat! - Dorina a Hollót szólongatja és az meg is jelenik, de úgy tűnik eszében sincs az úrnőjéhez menni és nem tudom Dorina aurája meddig terjed.. De határozottan nem tetszik a tag.
Csupán fáradtan sóhajtok, amikor kezd tudatosodni bennem, hogy a fénygömbök, amik általában minimum megzavarják a legtöbb állatot, most semmit sem érnek. Ugyanakkor van ebben valami nagyon furcsa, amit eleinte nem is tudok hova tenni. Igaz, maga a világ is nagyon furcsa, non-stop kicseszik velünk, és semmi logika, és értelem nem használ semmit sem. Én egyáltalán nem értek semmit az egész ésszerűtlen káoszból, mint üvegcipő, Hófehérke, sellő medál, Holló, de még és még a Kraken is. Ezeknek együtt semmi józan értelmük. Aztán persze, ahogy figyelem a krakent a hőlátásommal kiszúrom, hogy mi is volt, ami az elejétől ennyire zavart benne. Ez nem is egy élő állat! Pedig mennyivel egyszerűbb dolguk lenne, ha az volna! - A Kraken egy mesterséges mugli gépezet! Be kellene jutni a belsejébe, és kideríteni, hogy ki és mi célból mozgatja! - kiáltom el magam a többiek felé, ahogy biztos leszek a felismerésemben. Sosem kedveltem a Verne Gyula regényeket, bár anyám valamiért szerette. Talán a magyar származása miatt. Persze ez most nem is számít. Pusztán a világ ismét elénk dobott egy újabb nem kapcsolódó értelmetlen részletet, ezúttal valami 1800-as évek második feléből származó fantasy irodalomból. Amire már tényleg nem tudok mit mondani, csak kimerülten sóhajtani. Vajon mikor lesz már vége ennek a rémálomnak? Semmi ilyesmiről nem volt szó, amikor igent mondtam Jade-nek a darabbal kapcsolatban. Legalább annyira rájöttünk már, hogy a neveknek hatalma van, és a Holló meg is jelenik, bár a szírten, ahelyett, hogy előttem jelentkezne. Azért ha hallótávban vagyok, amikor Smee válaszol Rocconak, vagy netán Rocco maga osztja meg velem, amit az öreg kalóz karattyol valami alkuról, akkor felvonom a szemöldököm, és egyenesen a Holló és a szírt irányába fordulok. - Holló! Azonnal gyere ide elém, és magyarázd el, hogy is szólt az a bizonyos alku a kalózokkal?!- parancsolok rá, mert sejtem én, hogy ő többet tud, mint amit elárul. Közben pedig valami különös félelmetes-parancsoló aura kúszik körém, amit talán Rocco már jól ismerhet, és ami talán még az eredeti Demónához is jól passzolna...
//Sárkány - II. szint: Maguk köré idézhetnek egy tiszteletet parancsoló aurát, aminek hatására az, akivel beszélnek sokkal könnyebben nyílik meg nekik, ad ki információkat, mintha csak a felettesének gondolná a sárkányt. //
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Egyre ellenszenvesebb ez a hülye sziget, még válogat is, hogy mit enged kívánni meg mit nem. Ételt, italt lehet, mást meg nem. Átkozódik egy darabig magamban, mert még felrémlik, mi volt, amikor alkoholt akartam, és nem volt, szóval képzelem, miféle büntetés jönne a túl csúnya beszédért, úgyhogy nem kockáztatom meg. Minden esetre a kalapomat meg a kalózkabátomat ledobom, mert úgy látszik, csak az úszás marad. Biccentek Roccónak, amikor jön utánam, Dorina meg kintről csinál valamit, nekem mindegy, ha beválik. Rocco szerez kötelet, úgyhogy besegítek abba, hogy minden kalózhoz eljusson, aki kevésbé tud úszni vagy nagyon pánikol. Ha minden jól megy, ki tudjuk menteni a nagyját, én a “láncot” otthagyom, és inkább azokra koncentrálok, akik leszakadtak vagy nehezebben megy az úszás. Észreveszem, hogy Alison tart felém, és szerencsére már viszonylag messziről hallom, hogy mit keres, úgyhogy visszakiabálok neki, mielőtt potyára túl messzire úszik be. - A parton van a kabátban! - mutatok a szabad kezemmel a holmi felé. Amúgy is kockázatos lett volna beúszni vele, még a végén kiesett volna a cipő, meg aztán ha megszívja magát vízzel a ruhadarab, az az én mozgásomat is hátráltatja, így viszont kint van biztonságban, én meg könnyen tudok mozogni. Érdekelne, mi lesz, ha összeillesztik, de nem hagyom cserben a kalózokat, amikor nagy nehezen sikerül őket partra rángatni, Guidóhoz fordulok - Kell segítség? - Bár én nem vagyok gyógyító, de alap dolgokat meg tudod csinálni, pl hátbavágással vizet kiköptetni meg ilyenek. Aki nagyon ramaty állapotban van, azzal úgyis ellesz egy darabig, meg ő ért hozzá, de aki nem annyira vészes, annak hátha tudunk mi is segíteni. - Valamit kellene kezdeni azzal - bökök a fejemmel a kraken felé. Nem emlékszem, miben maradtunk, hogy megmentjük vagy elpusztítjuk, de ekkor megüti a fülemet az, amit Smee mond. - Miféle alku? - Gondolom, hogy Roccónak is lesznek kérdései, de nem bírtam magamban tartani. Egyelőre mondjuk azt se tudom, hogy ez valami új dolog, vagy a meséhez tartozik, tudom, hogy már egyszer elmagyarázták kb, hogy mi van itt, de azóta annyi minden történt, hogy elfelejtettem.
- Köszönöm - biccentek Albának hálásan, amikor körbeszór tündérporral és lehunyom a szemem, hiszen - tapasztalataim szerint - így sokkal, de sokkal könnyebben megy a boldog emlékek felidézése. A magassággal továbbra se vagyok kibékülve, ezért nem jelentkeztem a házam kviddics csapatába. Pontosabban, ezért sem. Repüléstanból majdnem meghúztak elsőben, azóta pedig kínosan kerülöm a seprűket és azokat a helyeket, ahol esetleg beléjük futhatok. Ráadásul, rengeteget dolgozom és tanulok, nem férne még bele a sport is... Az pedig, hogy Alba inkább foglalkozik a fejtörővel, semmint a krákennel, valahol mélyen nyugalommal tölt el. Azért egyértelmű, hogy nem engedném a fenevad közelében még ebben a világban sem, de jó tudni, hogy ennyi esze magától is van. Legalább ő ismeri és belátja a saját határait, ez pedig egy nagyon erős jellemvonás részéről. Elrugaszkodom tehát a földtől, talán korábban a kelleténél, de hát annyi minden történik körülöttünk, hogy úgy gondolom, sokkal jobb ha egyszerre egy dologra koncentrálok, a kráken pedig elsődleges a szememben. Nem érzem magam rosszul attól függetlenül, hogy Morticia nemrég ivott a véremből, pedig nem pihentem valami sokat utána. - Tessék? - pillantok le Alisonra értetlenkedve, noha ezen idő alatt se felejtek el kitérni a csápok elől. Az akció sikeres, a szörnyeteg inkább foglalkozik velem, semmint a menekülő kalózokkal és pont ez volt a lényege. Arrébb is reppenek tehát, amint megpillantom Albát is a levegőbe emelkedni, hogy legalább ő ne kerüljön a kráken célkeresztjébe. Bár, bízom abban, hogy Hook hajója elegendő játékszernek bizonyul számára egy darabig és legalább egy léc megakad a torkán... - Hátrébb! - kiáltom el magam és ha még oda is érek, terelem el Albát távolabb, miközben lopva azért a kráken felé pislantok, nem-e követ minket. - A medálban? - "toppanok" meg a levegőben és halászom elő az ingem alól a kis medáliont, veszem le a nyakamból, majd pihentetem nyitott tenyeremen egy darabig. - Nem tudom, ez mennyire reális, igazság szerint nem tudtam kinyitni, pedig elméletileg Pán Pétert illeti - beszéd közben azért megpróbálkozom újfent kinyitni, hátha történik valami, de ha mégse, akkor átnyújtom azt Alba számára. - De kérlek, vigyázzatok rá... Ha nem muszáj, ne tegyetek benne kárt vagy hasonló, szeretném épségben tudni - szólalok meg kelletlenül, mialatt a szőke sellő arca is felsejlik lelki szemeim előtt, majd gyorsan megcsóválom a fejem, hogy elillanjon a látomás. Mégis, igen ramatyul érintene, ha a siker érdekében ripityára kellene törni. - Most megyek, segítek a többieknek - vonom magam után Albát is, hogy ne maradjon egyedül és csakis akkor engedem el a karját, amikor már mindketten ismét biztonságban, kráken-mentes övezetben vagyunk. - Ha van sérült Önök között, akkor kérem, sorakozzanak fel előttem! - rikkantom el magam, ha sikerül ismét partot érnem, ezúttal a vízből kimenekített kalózokhoz intézve a szavaimat. A könnyebb sérülteket gyorsan ellátom majd és ahogy elnézem, szerencsés vége lett a kalandjuknak.
Örülök, hogy most már Alba és Morticia sem zabos rám, amiért kissé szőke voltam, tényleg van egy amolyan ábrándos lelkivilágom, ezért sem kattan be, hogy nem kéne olyan neveket kimondani, ami hatással lehet a szigetre. Guido elkéri a tündérport, és szó szerint elrepül, míg én maradok a többieknél, hogy kissé értetlenkedve hallgassam, amint Dorina a hollót hívja, de hogy miért? Amíg Pánunk a levegőben bosszantja a krákent, addig Rocco és Morticia beúszik, hogy segítsen a kalózoknak, én Albával próbálkozom összerakni a mesét, s végül a kislány is rájön, hogy Hófehérke! – Ahha, hát Guido kapott az egyik sellőlánytól egy medált, ami lehet, hogy nyitható valahogyan, de én is azt hiszem, össze kell valahogy illeszteni a cipővel. – Szájhúzva bámulok a fiú után, aki már a levegőben van. A fenébe! – Hozok mindent! – Veszek elő ismét egy hínárcsomót, s a számba tömködöm, hogy megint tudjak lélegezni a víz alatt. A fejem felett összeillesztem a karjaimat, hogy becsobbanjak a vízbe, Morticia nyomában, na meg figyelem a habok szelése közben, hogy nagyjából Guido is lásson, s integetni kezdek neki is. – A cipő! A medál! Kérek mindent! – Ám látom, hogy Alba felrepül, azért féltem a kis tündért, nehogy valami eltalálja a levegőben, de legalább a medált nem kell megszereznem. Ha Mortcia közben elkezd kimenteni kalózokat, és jön kifelé, akkor mellé úszva mutatom, hogy mi kell, hogy visszainduljak a partra, ha közben Alba is megszerezte a medálban lévő darabot. Most amolyan postás szerepkörben vagyok, de mivel jó erőnek örvendek, miért is ne? A nyílt harcban, ami a mágiát illeti, nem jeleskedek, de örülök, hogy ilyen módon is a csapat hasznára lehetek. Közben azért nagyon figyelek, el ne kapjon a kráken karja, vagy ha netán a hajó lesüllyedne, nem kérek az örvényből sem. Bár mondhatni mindegy, mert úgyis kapok levegőt, legfeljebb merülök egy nagyobbat. Ha megvan a cipő, akkor adom is oda a kislánynak, hogy megnézzük, mi történik az összeillesztés után.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igaz végülis már megoldódott. - értek egyet Morticiával, próbálván letenni a morcos kislány szerepét, ami azért általában nem szokott könnyen menni, de ide mégis csak kell a csapatmunka. Ha Giudo kér, akkor kicsit körbeszórom tündérporral, hogy tudjon repkedni, nekem igazából anélkül is megy, úgyhogy nem ijedek meg, hogy lassan elfogy. Az a kráken amúgy is jóval veszélyesebb, mjint a cipő darab keresés. Viszont túl kicsinek érzem magamat ahhoz, hogy megpróbáljak vízi szörnyek ellen hadakozni, bár Dorina szavai azért jócskán meglepnek. Nem tudok egyetérteni vele, hogy a forró láva, meg a vulkán bármiben is jobb lenne, mint a víz és a tengeri szörnyek, de hát kinek mi. - Oh már értem, Hófehérke! - vágom rá másodiknak néhány pillanattal az első tipp után, amikor leesik végre mit is jelent a rajz és úgy fest, hogy más se jön rá hamarabb, mint én, meg hát a szörnnyel vannak elfoglalva. - Az üvegcipő. Találtunk egyet, abban volt a kismadár, és hiányzik egy darabja. Morticiánál van, mármint a cipő, a darab pedig... - igyekszem ráhangolódni, de meglepetten tapasztalom, hogy olyan, mintha távolodna, aztán megakad a tekintetem Guidon. - Nála? - mondom, vagy inkább kérdezem meglepetten Alisonra illantva és egyenesen az épp elreppenő Guidora mutatva. - Azt mondtátok kaptatok valamit a sellőktől? Elkéred Morticiától a cipőt? - kérdezem, ha magától nem mondja Alison eleve, hogy ott a medál és talán arról lehet szó. Csak nem rejteget magánál amúgy az egyik társunk egy üvegcipellő darabot és nem szól róla. Szóval, ha már egyértelmű, hogy nála van, akkor elgondolkodom azon, hogy utána menjek, vagy inkább ne zavarjam meg és megvárjam, amíg magától jön vissza a partra. Nem tetszik az ölet, hogy a víziszörny mellett kezdjek el cikázni, csak akkor teszem meg, ha muszáj. Ha repülve, vagy a parton bevárva, de sikerül Guido mellé csapódnom, akkor a medállhoz reppenek, majd megállapodom előtte, hogy figyeljen rám. - Azt hiszem a medálban van egy darab az üvegcipőből, ami kellene és összetudnám rakni, ha meg van. - magyarázom neki, hogy megkapjam, elsősorban a darabot, a medál nekem nem kell, lehet hogy nagy és nehéz is lenne nekem. Ha közben Alison megszerzi a cipellőt, akkor megpróbálom összerakni a két részt, hogy a varázstárgy teljes legyen újra és kiderüljön miért is van rá szükségünk.
Alba nem találja el a hercegnő nevét, amire a madárka kicsit elkezd pánikolni, de ez összeköthető a rengésekkel és azzal is, hogy felbukkan egy szörnyeteg a vízben. Nemlegesen rázza a pici kék fejét, nem az átváltozáshoz fontos a cipellő, de egyértelműen fontos, különben nem ragaszkodott volna hozzá olyan nagyon. Guido kérhet tőle tündérport, még nem fogyott ki belőle, habár talán 1-2 emberre elengedő marad még a kis erszényébe utána. Amikor Alba ráhangolódik a darabra elkezdi érzékelni a közelségén kívül az irányát is, ami egyre csak... távolodik tőlük, ahogy Guido eszeveszettül megindul hőst játszani. Ha Alison elmondja a kislánynak, hogy mit is kapott Guido a szőke hableánytól, akkor összerakhatják ketten, hogy bizony a medálban lehet a hiányzó darab a varázslatos üvegcipellőhöz.
Guido nekiiramodik, fel tud reppenni éppen úgy, ahogy zuhanás közben ráérzett, és most már tudja, hogy vigyáznia kell, hogy ne essen a vízbe, különben újra elveszti a tündérpor adta képességet. A zavargása hatásos, a karok elkezdenek érte is csapkodni és kalózokat nem sikerül megragadnia a csápoknak, viszon a hajót nem ereszti el, az nagyot reccsen és lényegében derákbatörik, de a kalózok időben a vízbe tudnak ugrálni, legalább is első ránézésre nem lát olyat, akit a kráken elkapna. Morticiának sajnos nem jön be a kívánás, ahogy Rocconak se, csak az ételre és italra működik. Beúszni viszont betudnak és Rocco törmelékek közül a hajó kötélhágcsóját le tudja szakítani és abba többen is bele tudnak kapaszkodni, hogy a jobb úszók kihúzzák a bénábbakat. Viszont jól sejti, ahogy vízbe ér, azonnal meghallja a jellegzetes vérfagyasztó tiktakkot, bár egyelőre nem látja, hogy hol is van a nemezise. Kicsit azért necces a helyzet, mert a közelükben végig ott kígyóznak a csápok és ki tudja, hogy mikor rántja le a szörnyeteg magával őket. Az öreg Smee, aki inkább úgy néz ki, mint akit a hófehérkéből szalajtottak, példának okáért már épp a fuldoklás szélén áll, amikor Rocco megtalálja és rásegíti a kötélre. Már közel a part és a legtöbb kalóz, aki kiért békaként terül ki köhögve, harácsolva, és döbbenten kiabálva nem csak a szörnyre, de arra is, hogy Pán Péter a levegőben köröz fedezni őket. - Kapitányom, kapitányom, semmit se értek, ez a fenevad nem az asszonyához tartozik? Hiszen álltuk az alku ránk eső részét, elkaptunk majdnem minden furabogárt, csak a sellőnép maradt! - mondja akadozva, harákolva az öreg.
Dorina hívogatni kezdi a Hollót, azt már észrevették, hogy a neveknek ereje van, és az égen meg is jelenik egyenesen a vulkán felől egy sötét árny, de ahelyett, hogy egyenesen hozzájuk menne, megáll egy szirten és ott változik át, sötét tekintettel figyelve, ahogy mindenki, a királynője is a kalózoknak segít. A tűzzel viszont sajnos nem ér el semmit, a szörnyeteg nem reagál, viszont ahogy közelebb megy a parton észreveszi, hogy bár amúgy sem látott még senki élő ember fia krákent és mese se jut eszükbe róla, valami nem stimmel. A bestiamester érzéke és a hőlátása segítségével együttesen észreveszi, hogy a csápokon és a testen is furcsa, jégkék rajzolatok vannak és az egész inkább... mechanikusan mozog, mintsem természetesen?
Arra, hogy Alison kimondta a nevet, kicsit olyan mintha direkt csinálta volna. Valamiért nem nézem ki belőle, hogy ennyire szőke legyen, de nem is adom tudtára a hirtelen benyomásomat vele kapcsolatban, amikor beigazolódik, hogy nem jó ötlet Demona nevét mondogatni. És ha hihetnék a húgom csacsogásainak, Aurora, Csipkerózsika igazi neve.. Demona pedig ennek a történetnek a szereplője.. Persze ebben a világban a fene se tudja ki mihez vagy kihez kapcsolódik. Mindenesetre a sziget reagál az Aurora névre is ami azonnal szemet szúr, viszont olyan gyorsan történnek a dolgok innentől, hogy nincs nagyon idő felhívni a figyelmet erre egyenlőre és a csapat határozottan szét is válik amint komolyra fordul a helyzet. Erősen koncentrálok, hogy ha lehetséges, akkor kötelet “idézzek” ahogyan az étellel sikerült. De ha nem, akkor legfeljebb a roncsok között keresek majd valami ilyesmit.. Hátha úgy több embert össze lehet szedni és talán egymást is tudják segíteni. Én egyértelműen a kalózok felé indultam onnantól, hogy kimondtuk, hogy “lehetünk mi a megmentőjük”… Csak közben betódult a helyzetbe egy kráken is… Szóval Morticiaval karöltve vetődünk vízbe, hogy akihez lehet odaússzunk és ki is hozzuk. Ha a köteles történet bármilyen formában bevált, akkor akihez oda érek, sorra a kezébe adom, vagy a csuklójára hurkolom, hogy mint egy láncot ki lehessen húzni őket. - Mindenki kifelé, húzzátok ki egymást!! - adom ki a parancsot annak aki nem teljesen pánikolt be vagy kvázi munkára fogható, aki esetleg alélt lenne a félelemtől annak lelkesen le is keverek egy két kisebb pofont, hogy észhez térjen. - Smee!!!! Hol az ördögben vagy?!!! - üvöltöm el magamat és remélhetőleg az öreg még bírja! Ha sehol nem találom, azt a technikát alkalmazom, amivel anno is mindig merültem, hogy viszonylag sokáig bírjam a víz alatt, és a felszín alá merülök, hogy megnézzem odalent mi a helyzet… Talán a krákenről is többet megtudok ha látom a rusnya lábasfejét… Persze felmerül bennem a gondolat, hogy.. nem olyan nagy az a dög… Vajon elhinné nekem bárki hogy a mese miatt még sárkány alakot is tudunk ölteni? Na jó ez hülye gondolat. Senkinek nincs szüksége egy Goddzilla vs kraken sztorira egy ilyen történetben… Apropó Goddzilla… mikor már kellően a közepében vagyok mindennek és még víz alá is kerültem, akkor jut csak eszembe, hogy van egy krokodilunk is! Egyébiránt, Dorinaval ellentétben én Dél Olaszország partjainál nőttem fel. Kedvelem a tüzet, de én mindig is a vízben éreztem kellemesebben magamat. Lehet emiatt sem értünk úgy szót Dorinaval, mint ahogy első lelkesedésből gondoltuk volna, amikor felismertük a másikat.
Azt hiszem kezdem elengedni a magyarázkodást, gondoljon rólam mindenki, amit akar. Fura, arrogáns, akármi. Alapvetően tényleg aranyos, és kedves lány vagyok, aki mindenkivel barátkozik, és mindenkinek segít. De úgy látszik ezen a helyen ez sem megoldható, és lehetséges. Ez egy feje tetejére állított logikátlan világ, ahol semmi és senki nem az aminek látszik. Talán mi magunk sem. Így ha én tűnők látszólagos közellenségnek, hát legyen. Ami meg a nyelvtudást illeti, beszélek románul, magyarul, és angolul is. Így engedtessék meg, hogy néha eltévesszek egy-egy szót vagy kifejezést. Az emberrel megesik. Egy ilyen stresszes, idegtépő világban, ahol csak tehetetlenül vergődünk ide-oda pláne. Azért Rocco kérdése nyomán elkezdem hangosan szólongatni, és hívogatni a Holló-t. Hátha megjelenik, ha már úgy tűnik én lettem Demóna, és az úrnője is egyben... - Ennyire közelről még nem. De ettől még számomra barátságosabb, mint a víz, és a tengeri szörny. - vonok vállat Alba meglepetésére. Na igen, az emberek gyakorta máshogy vannak összerakva, mint a sárkányok. Bár talán éppen a mágiám miatt érzem, hogy olyan formában talán felhasználni sem fogom tudni, mint szerettem volna. Az talán a sziget végét jelentené. Ami nem lenne baj, ha nem lennénk éppen rajta, és ki tudja milyen hatás van, ha egy képzeletbeli világ, képzeletbeli szereplőiként dobjuk fel a pacskert? Apropó tengeri szörny. Már meg sem lep, amikor megtámadja a kalózhajót. Na ezért nem akartam barátkozni vele, a többiekkel ellentétben. - Megpróbálom elterelni a figyelmét. - válaszolok Morticiának, és vetek egy pillantást Rocco irányába. Szóval a tűzmágus képességemmel fénygömböket hozok létre a kraken körül, és mozgatom őket, hátha eltereli a figyelmét a hajóról, és el tudom majd csalni, esetleg a hajó közeléből. Persze az is lehet, hogy ezzel csak jobban feldühítem. Azonban én és víz még mindig nem vagyunk barátok, tényleg nem tudok egyáltalán úszni, szóval csak annyira mennék közel a part széléhez, amennyire nagyon muszáj a gömbök mozgatásához, és a lény elcsalásához. Már ha bejön a terv, és nem csak rosszabb lesz minden...
//Tűzmágus - 2. szint: Fénylő pontokat hozhatnak létre a levegőben, de ezek elsősorban a fényadást szolgálják, nem gyújtanak lángra semmit, de akár egy szobát is bevilágíthatnak.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Nem mondok semmit arra, hogy nem ez az anyanyelve, nem különösebben érdekel, nekem se az angol, aztán mégis tudok beszélni. Elég béna kifogásnak tartom a többi hozzátett sértődéssel meg gagyi magyarázkodással együtt. A végén úgyis mindenkit magára fog haragítani, ha így folytatja, már így sem velem van bajuk a többieknek, szóval… Guidónak tényleg hálás vagyok, hogy felajánlotta a vérét, szerencsére nem lett semmi baj, és igyekeztem is, hogy ne ragadjon el az ösztön, az évek során azért próbáltam ezt kordában tartani, már amennyire lehet. Végülis, egy versenysorozatot sikerült túlélnem, úgyhogy egy ilyen helyzetnek nem kéne gondot okoznia, legalábbis nem mágia miatt voltam éhes. Közben lassan kezdem összerakni, hogy itt valami mesél kavarodtak össze - mármint tudom, hogy volt már róla szó, de eddig nem foglalkoztam vele, mert úgysem ismerem ezeket. Viszont azt érzékelem én is, hogy a sziget hogyan reagál arra, amikor egy-egy nevet kimondanak, szóval úgy látszik, hogy ezzel is lehet valamit irányítani. Egy pillanatra odanézek a szimbólumra, amit a madár rajzolt, de nekem nem ismerős egyáltalán. - Most már nem gáz, utólag vicces - legyintek Alison bocsánatkérésére, mert tény, hogy bosszantó volt, amikor ott volt a lehetőség, hogy nekünk ne kelljen verselni, de sokkal mérgesebb lennék, ha végig énekelni kellett volna. Ők elkezdik keresni a cipő darabját, amiben nem tudok segíteni, Alba érzett rá úgyis a madárra, úgyhogy én is a hajó felé fordulok, épp akkor, amikor a kraken lerántja magával. - Segíteni kéne nekik - fordulok Dorina és Rocco felé, mert úgy látom, már csak ők azok, akik nincsenek mással elfoglalva, Guido a kraken bosszantásába kezd. Én most, hogy az erőmet visszakaptam, jól érzem magam. Ha működik ez a kívánós dolog a szigeten nagyobb dolgokkal is, megpróbálom, hogy lehet-e tutajt vagy csónakot kívánni, és ha igen, és a többiek benne vannak, elé mehetnénk a kalózoknak, mert én ezek után már azon se csodálkoznék, ha nem is mindegyik tudna rendesen úszni. Ha pedig nem működik, akkor úszok, és talán elég erőm van most már ahhoz, hogy egy-kettőn segítsek.
Látom, hogy Morticia eléggé elképed a szavaimon és más esetben én is azon lennék, hogy lehetőleg élő alany nélkül jusson vérhez, de ezúttal tényleg ez az egyetlen esélyünk. Fogalmam sincs, mennyire gyötri az éhség, de esélyesen nem kis mértékben sóvárog már a vér után, szóval... Talán nem kellene megvárni, amíg teljesen kikel magából, habár - őszintén szólva - nem tudom, miként működik ez a vámpírok esetében. Annyit tudok, hogy ez egyénileg eltérő, ki kevésbé, ki nehezebben képes uralkodni magán, de nem lenne szerencsés kísérteni a sorsot. Ráadásul, már maga a hely is hatással lehet rá, hiszen ez az egész világ mágikus eredetű, egyelőre tehát nincs más esélyünk, mint összefogni. Ha pedig ehhez véradásra lenne szükség, hát legyen. - Igen - biccentek végül és vonulok arrébb vele, lehetőleg egy olyan területre, ahol már senki se lát minket, de azért - ha esetleg baj történne - meghallanák a kiáltásaimat. Remélem, ennyi elég lesz annak érdekében, hogy a lány kihúzza egy darabig és ismét erőre kaphasson, amíg én is regenerálódok. Albát nem szívesen találnám fel neki, ahogy a többieket sem, habár fogalmam sincs arról, hogy voltaképp rajtam kívül mindenki más egyfajta varázslény. - Ezek szerint meg vagyunk lőve? - pillantok Dorinára, miután visszatérünk, amikor kifejti a saját álláspontját, amely végtére is egy barokkos körmondat azt illetően, hogy úgyse fog menni... - Mindenesetre, ha van más megoldás, inkább válasszuk azt - vonom meg a vállam, hiszen továbbra is ott motoszkál bennem Rocco álláspontja, miszerint a mesebeli lényeket legyőzni kell, nem megölni. Ez ebben a világban nyilván működhet is, hiszen a mesékre húzták fel, nem igaz? Rocco kérdése hallatán csupán a fejemet csóválom, hiszen emlékeim szerint egyetlen varjat se láttam. Mondjuk, a víz alatt nehéz is lett volna, hiszen én és Alison lényegesen kevesebb időt töltöttünk a szárazföldön. A kismadár rajzol, az én figyelmemet azonban valami egészen más köti le... A kráken végül felbukkan és a hajóra támad, szóval habozás nélkül cselekszem, egyelőre tehát kimaradok a tippelgetésből. Pár használható ágat vagy kavicsot kapok fel a földről, majd gondolok valami szépre és ha esetleg szükséges, akkor némi tündérport is kérek Albától, hiszen a víz lemoshatta. Csak ezek után próbálkozom a levegőbe emelkedni annak érdekében, hogy a szörnyeteg figyelmét eltereljem addig, amíg a kalózok biztonságba nem érnek. Ide-oda szálldosok körülötte, néhol meg-megdobálva, igyekszem olyan lenni a szemében, akár egy pimasz légy és próbálom mindezt úgy kivitelezni, hogy semmi más ne köthesse le a figyelmét, csakis én, amíg a kalózok biztonságba nem érnek...
Nem szokásom csapatban dolgozni, az iskolai feladatokban is jobban szeretem a szólót. Már csak azért is, mert akkor magamért felelhetek. Így most teljesen ki vagyok belőle esve, hogy mi történhetett a másik csapattal, csupán érintőlegesen vonnak be, így értetlenkedve csóválom a fejemet, ahogyan Morticia az előbb Dorinán röhögött, vagy ahogyan Rocco valami beszívásról mesélt. Mi azért nagyjából összefoglaltuk, hogy mi történt, ők pedig csak a vulkánt említették, meg a kismaradat. Na jó, talán azt is, hogy Dorina más szerepet kapott. Ám az ördög a részletekben rejtőzik, na de mindegy is! Ami viszont jobban feltűnik, és észbe is kapok, hogy főleg Alba, de a vámpírlány is nagyon csúnyán néz ránk. – Oh, én azt hittem, hogy Gudio nektek is visz fel hínárt, vagy hogy találtatok hasonlót, ami kikapcsolja ezt a furcsa verselést. Ha ez számít, sajnálom. – Lássuk be, bármennyire is harcias vagyok, mégis hajlamos arra, hogy felvegyem a bűnbánó stílust, amit mindig a szüleim toltak rám. Ezúttal komolyan is gondolom, és le is sütöm a szememet. Albához csatlakozva igyekszem nem odanézni, ahogyan Guido-ból eszik a vámpír, ez azért még nekem is sok. Csoda, hogy nem fütyörészek zavaromban, miközben másfelé nézek. Nem fűzök különösebb mondandót, hogy Dorina mennyire rosszul fogalmazott, valaki már leoltotta, valaki megvédte, nekem meg nem a barátnőm, hogy korteskedjek érte. Ha mondjuk Abbie vagy Alex hadart volna valamit félre, fúriaként védeném. Ezek után már nem kezdem kimondani ismét a sötét tündér nevét, pedig vicces lenne ismételgetni, hátha tényleg végünk lenne. Ennyire azért nem kockáztatok. Remélem, hogy a többiek nem fújnak ránk a hínár miatt, és most már összedolgozhatunk! – Nekem sem rémlik, hogy bármelyik mesében vulkán lett volna a kulcs. – Súgom oda Albának, aki már a madárka kaparászását nézi, remélhetőleg a kislány nincs annyira berágva, hogy kihagyjon a nyomozásból. – Milyen darabot keresünk? Segíthetek? – Azért szájtátva bámulom a messzeségben a kalózhajót, amit éppen leránt a kráken. Aztán a szám elé kapom a kezemet, kár ezen most sikongatni. Ha Alba végül válaszol, és nem koptat le, akkor segítek neki a keregélésben, még akkor is, ha ezzel tényleg elszakadunk a többiektől.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért, amikor Morticia eszik automatikusan félrefordítom a fejemet és látványosan elkezdek mást fixírozni, vagy még az eddiginél is jobban a madárra figyelek. Már kezdem megszokni ezeket a varázsvilágos dolgokat, de mégis csak mugli születésű vagyok és hát nem olyan könnyű elfogadni, hogy tényleg léteznek vámpírok, akik tök úgy néznek ki, mint az emberek, viszont vért isznak. Ez azért elég ijesztő tény. És, ha találkozok egyel, aki megtámad, mert nem tudja visszafogni magát? Ha Morticia itt van, akkor biztosan más mindenféle fura lények lehetnek még az iskolában azon a sárkányon kívül is, akit Bobbyval meg akarunk keresni és jelen ellás szerint csak a mi agyszüleményünk a létezése. Dorina kifakadására azért kissé értetlenül nézek, mert bár én tartottam eddig Morticiától és van egy bizonyos stílusa, de eddig nem vettem észre, hogy annyira sok gondoja lenne a szőke lánynak a szókasználattal. Szerencse, hogy arról nem is tudok, hogy gondolati úton is képes beszélni Roccoval, mert az egyenértékű a sugdolózással, ami szintén nem valami kedves dolog a többiekre nézve. Azt viszont alapból zokon vettem, hogy mindenki ott hagyott minket a parton, úgyhogy jelen állás szerint picit amúgy is mindenkire meg vagyok orrolva. Ezek után a hosszas kioktatással végképp nem nyeri be magát Dorina a szívambe. Nagyjából úgy is viselkedem, mint egy korombeli, kizárom az érveit és igenis továbbra sem vagyok hajlandó megölni egy tengeri lényt, csak mert veszélyes lehet. - Láttál te már vulkánt kitörni? - ráncolom értetlenkedve a homlokomat Dorinát hallva. Na nem mintha én láttam volna már ilyesmit, de maga a megjegyzés nagy elképedésre ösztönöz. Tényleg inkább a madárra figyelek, aki mintha valami hópelyhet rajzolna a földbe, amit nem értek elsőre. - Csipkerózsika, de hogy jön ide a hópehely? Ő álomban rekedt, de nem fagyott... bár az idő mintha megfagyott volna körülötte, amikor beteljesült az átok. - morfondírozom hangosan részben Rocce Aurorájára reagálva, részben a madárnak. - Segíthet a darab, ami hiányzik, hogy visszaváltozz? - kérdezem most már célzatosan a madárkától. Bólogatni, vagy valami csak tud, ha már beszélni nem csórikám. Megpróbálok ráhangolódni a hiányzó darabra, mert egyértelműen érzem, hogy a közelben van. Azért, amikor látom mi történik a hajóval felsikkantok és lefagyok egy pillanatra, de megpróbálok magamhoz térni és tovább keresni az elveszett darabot, ha kell bizony eltávolodva a többiektől.
Guido fel tudja venni a láncot és akár lehetne is valamilyen varázstárgy, de Alison nem talál arra utaló jelet, hogy olyasmi legyen, mint a vélák ékszere, nem sellőmágiát köt le és nem is ad Guidonak sellő mágiához hasonlót, bár izgalmas lehetne. Amikor Alison kimondja Demóna nevét csak még erősebb lesz a rengés, és a sötét felleg pöfékel egyet és villámlik, mint a mesékben, ahol a vészjósló dolgokra azonnal a környezet is reagál. Egyébként gyorsan száradnak és a lánynak elég megráznia kicsit a haját, hogy a csapzottságból inkább szexi legyen. Guido felajánlja a vérét Morticiának, és a vámpír még időben cselekedett ahhoz, hogy ne legyen elviselhetetlen az éhsége. Viszont akkor itt és most van az alkalom, vagy mindenki előtt csinálhatják, vagy lemaradva a fák között, mielőtt ténylegesen elindulnának a kalózok felé.
Alba nagyon helyesen beszáll a mese-tippelgetésbe a többiekkel, de a Némó kapitány még se kattan be megoldásként. A kék madárka, amikor felveszi a szemkontaktust és egyenesen hozzá beszél egyértelműen ért mindent. Mivel lassan elértek ahhoz a részhez, ahol a fák közül már ki tudnának lépni a homokba és azon átsétálva a hajóhoz is, le is tud szállni, hogy írjon a földbe... vagy legalább is megpróbáljon valamit. Nagyon aprócska lényről beszélünk, szóval eléggé küzdelmes a dolog, de rajzolni kezd, vonalakat húzgálni a csőrével és az icipici lábaival kaparászva, aminek a végén kirajzolódik valami. Ez elárulhatja, hogy ki is változott kék madárkává, de Alba nem csak ezt érzi meg, hanem azt is, hogy az üvegcipellő hiányzó része a közelben van, amikor megvizsgálta tényleg ráhangolódott a varázstárgyra. Dorina szeretné kihasználni a vulkánkitörést és a lávát, de sajnos nem annyira bíztató a dolog. Ugyan nem kimondottan a földrengés a szakterülete, de az egyértelmű, hogy amennyiben tényleg lejár az idejük nem csak a vulkán törik szét, de az egész sziget ripityára törik és elpusztul a lábuk alatt, vélhetően a környezetével együtt - a kalózhajóval és a sellőkkel egyetemben. Rocco próbálja elmaszkolni Demóna nevét, bár az fix, hogy nem az Aurora szereplője volt és annál lehetne egyértelműbb a többiekkel szemben, de amikor teljesen vakszerencséből kimondja a nevet, a sziget reagál rá. A rengések, a lávaköpet és a villámok kicsit elcsitulnak, persze vissza nem vonulnak, csak felveszik a rengés előtti állapotukat. A madárrá változtatott vélhetően hercegnővel sajnos egyelőre nem sikerül kapcsolatot létesítenie, mintha az átváltoztatásának az átka ezt se hagyná. Pedig a segítő állatok a mesékben gyakran tudnak beszélni, de sajnos ebben nincs szerencséje.
Viszont az ötlete, hogy legyenek megmentők határozottan jónak tűnik, bár nem a vulkánnal kapcsolatban, mert a rengések hamar elhalnak. Viszont helyette recsegve ropogva kezdik el csápok átkarolni most már mindenki számára láthatóan a hajót és darabokra tőrve lerántani rajta minden kalózt a mélybe, akinek nem sikerül időben kiugrania és menekülő pánikoló patkányokként a part felé kapálóznia.
Nagyon igyekszem elvonatkoztatni a sellődudvás cucc kinézetétől, de miután megeszem se feltétlenül könnyebbülök meg… Határozottan csokoládé párti vagyok, abból is lehetőleg a lehető legsötétebbet részesítem előnyben, így azért elrágódom rajta egy darabig… Dorinara csak fújtatok egyet - Csak hogy ne érezd magad egyedül, olasz az anyanyelvem. Nem lehetetlen bele rázódni az angolba. - arra, hogy a végére kicsit drámázik, viszont nem reagálom le már. Alba és Dorina gondolata nyomán valamiért érzek némi párhuzamot a sárkánylét és a lovasa közötti kapcsolatban ami miatt akaratlanul is a szőkeségre nézek egy pillanatra sokatmondóan.. De csak össze harapom az állkapcsomat és felhúzott orral rágom tovább a gumicukor-dudvát mintha minimum valami stresszoldó lenne. Nagyon furcsa számomra az a megközelítés amit Dorina a magáénak vall, és nem is igazán tudom behatározni, hogy miért zavar ennyire. Inkább igyekszem másra figyelni - Nem látott valaki valamerre egy varjúszerű madarat? A hajón velünk volt egy tag.. Aki aztán varjúvá változott és elszelelt. Ismerte a sötét tündért. - bökök itt Dorina irányába. - Mintha neki is az Aurora-ban egy varja lett volna. - tűnődöm, de talán halott ügy az egész. Alison szavaira azért válaszolok megcsóválva a fejemet. - Nem hiszem, hogy kettő az egyben lenne. Mrs. Darling az a szerep, amit Jade-től kapott és amikor először így hivatkoztam rá, senki nem értette... Itt úgy tűnik neki más jutott. - vonok vállat aztán Dorinara nézek elgondolkozva. Majd a tekintetem tovább siklik Guido-ra mert kicsit össze zavarodok, hogy milyen barlangról is beszélnek most. - A Koponya szikla a kezdetektől része a Pán Péter történetének.. A Kalózok oda visznek mindenkit akit ki akarnak végezni.. Pánék meg jól megmentik általában.. Soha véget nem érő körforgás… - forgatok szemet magam is. Guidonak biccentek, lényegében ennyire gondoltam én is. Azt pedig csak remélem nem kell újra rímekben beszélnünk velük a hitelesség kedvéért.. Arra, hogy milyen más mesével találkoztunk még túráztatom egy sort a kerekeimet.. - Oké.. bitang sz..utyok érzés volt a mocsárgáztól beállni, de valahol.. talán az Alice-ra emlékeztet így utólag. - persze lehet újfent mellé lövök, de egy gondolatot megér. Alba megmozdulása a kismadár felé viszont felkelti az érdeklődésemet és az is, amit Morticia felvet és oda sorolok hozzájuk. - Talán.. talán van egyszerűbb módja is ennek. - mondom csendesen és megpróbálom a madarat elérni nagyon óvatosan gondolati úton és valamiféle kapcsolatot létesíteni. “Ha hallasz, talán tudok a hangod lenni.” Így, hogy nem kell verselni lényegesen egyszerűbb és mivel a madarunk tényleg nem tud beszélni, nem csak egy kellemetlenséget akar kikerülni, én is jobban hajlok az együttműködésre. Menet közben persze, amikor meglátjuk a hajót, kitör a vulkán mintegy kezünkbe adva egy elég jó lehetőséget. - Vagy mi lehetünk a megmentői a legénységnek most. Utána pedig rögtön nyélbe üthetjük a “szövetséget”. - mondom ki azt a gondolatot ami nekem jutott eszembe Dorina szavai kapcsán. Fogalmam sincs mit akar a tűzzel. Én egy kissé más beállítottságú vagyok az elemek terén. De ha a többiek hajlanak rá, akkor kicsit gyorsítok a tempón, remélhetőleg mindenki más is, hogy oda is érjünk, ne csak a vízből tudjuk kihúzni a hajótörötteket..
//Sárkány (született): I. Képesek bárkivel gondolati úton kommunikálni (oda-vissza). Mentális ellenállás van ellene, de ha már valakit ismernek küldhetnek számára egy egyéni jelet, mintha afféle kopogtatás lenne, amit a másik felismer.
Már csak fáradtan sóhajtok az egész helyzetre. Morticia stílusa tényleg kezd túl sok lenni, elvégre ő itt az egyetlen bunkó, és lekezelő élőlény. Ami engem illet, én általában tényleg igyekszek mindenkihez kedves, segítőkész, és türelmes módon hozzá állni. De ezt a vámpírlány nem igazán könnyíti meg. A megjegyzésemben sem volt semmi szándékolt bunkóság, vagy lekezelés, csak segítő szándék arra vonatkozóan, hogy találjunk neki valami elfogadható "ételt". Legfeljebb rosszul fejeztem ki magam, mint folyamatosan, amióta erre az átkozott helyre kerültünk. - Rossz volt szóhasználat, vannak még néha gondjaim az angol nyelvvel. Úgy értelmezem hogy segítsünk keresni valami elfogadható étkezési módot. Nem volt se bunkóság, se lekezelés, se felsőbbrendűségi kom... izé, hagyjuk. Csak segíteni akartam egy társnak, de ha ez sem kell. Nehéz így az összedolgozás. - vonok vállat, és hát az akcentusomból nem is nehéz rájönni, hogy valószínűleg tényleg nem direkt másztam bele a bunkózásba, vagy lekezelésbe. Még ha most elég nehéz is visszafogni magam, hogy tükröt mutassak arra nézve, hogy Morticia hogyan viselkedik. Elvégre ő az aki bunkó, és lekezelő módon nevet ki mindenkit, ahelyett hogy egyáltalán megoldásokat keresne a helyzetünkre. Tulajdonképpen még a Rocconak címzett mentális üzenettel is ezt próbáltam csak elkerülni. Rímben úgysem tudtam volna megfogalmazni, így rá hagytam hogy rímeljen valami diplomatikusat. Még ha elég furán is vette ki magát. - Vannak lények, amiket nem lehet sem irányítani, sem megszelídíteni, de még csak kordában tartani sem. Közel sem biztos, hogy irányítják, és nem ő maga, ami ellen küzdenünk kell. De ha irányítják is, közel sem biztos, hogy megoldja a gondot, ha az irányítóját kiiktatjuk. Ki tudja mire képes, egy dühös mitológiai lény. Félre értés ne essék nem vagyok híve a szükségtelen erőszaknak, ha van más megoldás. Különben nem lennék bestiamester. De szentimentalizmusból nem hozhatunk döntéseket. - talán Guidonak, és Albának túl sarkalatos az álláspontom, de egy sárkányrezervátumban felnőve az apám és a vérfarkas testőrei között, nos mondjuk úgy, hogy én már megtanultam a leckét. A saját káromon. De ezt nem most fogom elmesélni a tündérlánykának. Had legyen még egy kicsit gyerek, a maga naiv gondolataival. Azért én nem mennék olyan messze, mint Guido, még ha alapvetően szeretnék is segíteni Morticián, és az éhségén. Ekkora bizodalmam nincs, de van két öcsém, és egy húgom, akikről én gondoskodom. Ha szeretnék se kockáztathatok. Persze gondolkodok a krákenről, és amit hallhattam róla. Hajlanék én rá, hogy mondjuk csak elkábítsuk, vagy ilyesmi. De félek, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ámbár ha belegondolok ebben az irracionális környezetben igazából semminek, semmi értelme sincs. Az egyetlen valamennyire értelmes mondat ami ma eddig elhangzott, hogy szét kéne választani az összekutyolódott meséket. -Igazából a vulkánkitörés még szerencse is lehet, vagy épp a megmentőnk. - csillan fel a szemem, amikor minden megremeg, és Alba meg Guido elég kétségbe esetnek tűnik ezt illetően. Egyértelmű, hogy a tűz, és a láva inkább barátom, mint a víz. Most inkább csak a terepviszonyokat mérem fel a vulkán, a víz, és a hajó közt. Vajon hogyan lehetne irányítás alá vonni a lávát, hogy a megfelelő úton haladjon lefelé, a megfelelő helyre. Hamarosan pedig ha tényleg kitör a vulkán, akkor tűzeső fog esni, amit szintén jó lenne valahogy irányítás alá vonni... De legalább fedezéket találni.
//Dobás: 00//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Na hát elég szívás, hogy nem találok semmit, egyelőre még talán nem olyan vészes, hogy itt bárkire rávessem magam, bár ha Dorina így folytatja tovább, őt fogom elkapni, ha a szükség úgy hozza. Miután kapok a hínárból, csak akkor reagálok a kijelentésére. - Ahhoz képest, hogy eddig felsőbbrendűbbnek képzelted magad mindenkinél, eléggé bunkó megjegyzés volt - Igazából nem pazarolok rá több szót akkor sem, ha visszavág valamivel, az már az ő baja. Tudom, hogy milyen vagyok és milyen a viselkedésem, de én legalább nem is játszom meg magam, szóval én ezzel el tudok számolni. Az viszont meglep, hogy a többiek mind kiállnak értem, pedig velük sem voltam sokkal jobb arc, sőt, nem az erősségem a szociális kapcsolatok ápolása. Azért nem tagadom, jól esik. - Végső esetben talán… - gondolkodom el, amikor Alba a kalózokkal jön. - De inkább szóltatok, ha valami állatot láttok, nem kéne több bajt keverni, az van így is elég. - A tervezgetésbe nem szállok be most sem, igyekszem arra koncentrálni, hogy minél tovább sikerüljön elnyomni az éhséget, meg ugye hiába beszélik meg a dolgokat, én továbbra se értek a mesékhez, de ha lesz valami feladat, azt megcsinálom. Guido felajánlásán viszont őszintén elcsodálkozom. - Köszi, de biztos vagy benne? - Kicsit azért nyilván furcsán nézek rá, mert nem mindennapi dolog az, hogy valaki önként felajánlkozzon, de elszalasztani se akarom a lehetőséget, szóval nem várom meg, amíg meggondolja magát. Mivel nem vagyok kiéhezve még, hacsak nincs rajtam valami hülye rontás a sziget miatt, le tudok állni. De azért nem itt mindenki előtt fogok neki a dolognak, mert hát az milyen már, úgyhogy arrébb szólítom, addig a többiek hátha közmegegyezésre jutnak a kalózok ügyében. Mikor tovább megyünk, a madár és Alba is a közelemben van. - Vagy amúgy akár vezethetne is, ha tud valami irányt, amivel tudunk valamit kezdeni - torpanok meg hirtelen. Eddig nem vettük számításba, hogy a madár esetleg több, mint sima madár, de szemlátomást Alba biztos benne. Előbb persze szerezzük meg az erősítést, de utána hátha tud segíteni, irányba állítani, hogy tudjuk, mit tegyünk. A rengés eléggé baljóslatú, főleg, ha vulkánkitörés tartozik hozzá, úgyhogy egyelőre azzal nem foglalkozom, hogy Alba meghúzza-e a hajamat vagy sem, az jobban érdekel, hogy látni-e valamit a távolban, de még túl messze vagyunk...
- Igen, ez egyébként is szándékomban állt - biccentek egyet Alison javaslata hallatán, majd veszem fel az ékszert, amely az eddigiek alapján tényleg csupán egy olyan medál, amelyet a szerelmesek adnak egymásnak, a fényképükkel ellátva. Gyanítom tehát, hogy a kis kagylóban a lányról készült festmény vagy rajz lehet, esetleg - de csak nagyon esetleg - fénykép. Bár, ehhez a világhoz sokkal inkább egy festményt vagyok képes elképzelni, persze a miniatűr változatát. Egy helyes kis arckép... Végül mindketten szerencsésen felérünk a felszínre, majd ér földet a talpunk is, amely számomra határtalan megkönnyebbülést is jelent egyben. Nem vagyok egy vízi élőlény, sohase mozogtam benne otthonosan és azt hiszem, ma világossá vált számomra, hogy nem is fogok. Jó tudni, hogy a jövőbeli elképzeléseimet nem a tenger fogja kettévágni. - Megetetni? - döbbenek meg enyhén szólva is Dorina információja hallatán, hiszen valamilyen úton-módon lemaradtam arról, hogy Morticia vámpír lenne. Nem mindennapi a külseje, annyi szent, de ettől függetlenül még nem vontam le magamban a végső következtetést. - Triton szerint a kráken és a barlang egy időben bukkant fel - osztom meg az információt, amelyet sikerült megtudnunk a tenger királyától. - A kettőnek össze kell függenie - teszem azért még hozzá, hiszen szégyellném bevallani, hogy ha ez a kettő nem ugyanarra vezethető vissza, akkor más nincs a kezünkben, szóval csak reménykedem, hogy valóban ez a mitológia lény a kulcs. - Nem végzünk vele, ne aggódj - csóválom meg végül a fejem Alba mondata hallatán. Nekem se áll szándékomban ölni, de ha ez az egyetlen módja annak, hogy minden visszaálljon a normális kerékvágásba... Bár meg kell hagyni, Roccónak abban igaza van, hogy a mesebeli gonoszokat legyőzni kell, nem elpusztítani. Ahogy Albának is abban, hogy mindig van valaki, aki irányít. És mivel itt és most Dorina létezik Demóna testében, a tekintetem tűnődve vándorol a szőkeségre. Nem ismerem a Hamupipőke fő gonoszát, de ő az egyetlen, akiről semmit sem tudok. - Nekem se rémlik egyetlen meséből se a kráken - értek egyet Alba szavaival. - Nyilván tehát valóban irányítja őt valaki, aki a mesékben létezik. Demóna lenne az? De ha valóban ő is állna a szörnyeteg mögött, abban az esetben sem emlékezhet rá Dorina, hiszen nekem se rémlik Pán Péter előélete. Mármint, hogy mit tett, még mielőtt a bőrébe bújtam volna. Egyelőre azonban Moriciára koncentrálok, miközben fejben végigpörgetem a lehetőségeinket: - Én adhatok vért - hozom fel végül. - Szívesen vállalom a vérbank szerepét, ha ettől ismét erőre kapsz - pillantok a sötét hajú lányra és állok készségesen rendelkezésére, ha szeretné. Nem ismerem, semmit se tudok róla, de az már bőven elegendő, hogy ugyanabban a cipőben járunk, szóval remélhetőleg nem fogja kihasználni a helyzetet és tud uralkodni az éhségén. Elvégre, a Roxfortba se engednek be akárkit. - De csak annyit igyál, amennyit feltétlenül szükséges, egy cseppel sem többet - figyelmeztetem, ha vállalja a dolgot. Bízom benne, hogy a többiek leszedik rólam, amint túlzásba esne, de nincs időnk most arra, hogy a vérveszteség miatt ismét erőre kaphassak. Egyelőre tehát bízom Morticia józanságában. Ha pedig megtette, amit kellett és valamennyire elemében érzi magát, követhetjük Roccót a kalózok irányába. - Szerintem semmiképp se billenjünk ki a szerepünkből - helyeslek a szavai hallatán. - Csak további kérdések merülnének fel bennük és nincs időnk mindre magyarázatot adni. Egyszerűbb, ha azt állítjuk, hogy a két ősellenség összefogott annak érdekében, hogy megmentsék a világot - összegzem a véleményemet, habár többre nincs is időm, mivel a föld megremeg, a vulkán pedig lávát köp magából. Nekem pillanatok alatt ki is ment a fejemből a lánc, amit továbbra is a nyakamban hordok, annyira leköti a figyelmem a közelgő természeti(?) katasztrófa.
Ruci 
